Be kell meszelni őket, mind fehér lesz! Cigányemlítések intra muros. Cigányság-tematika a Horthy-korszak parlamentjében.

Átírás

1 Eőry Áron Be kell meszelni őket, mind fehér lesz! Cigányemlítések intra muros. Cigányság-tematika a Horthy-korszak parlamentjében. A cigány keze nem nyúlik, de ragadós, amit egyszer elért, nehéz belőle kihámozni formuláz alig aforisztikusan az egy nyelésben is gond nélkül emészthető tucatnovella, a Nagy Háború utolsó évében. 1 Egy, a cselekményben indifferens közbeiktatott közhelyként, amely öntudatlanul előre keresi a helyét a két világháború közti Magyarország politikai közlésmezőjében. Ahol a törvényhozás agórája továbbra is a politikai nyilvánosság meghatározó színtere, amelynek visszhangos politikai nyilatkozatait vagy éppen kötetlenül rögtönzött képviselői purparléit egyaránt szétvitték az országban a másnapi lapok. (A megrögzötten ellenzéki orgánumok legfeljebb késedelemmel, netán az egyéni hangú tudósítások fehér ablakos szegényítésével.) A politikai rutin részeként termelődő szöveguniverzumból ennélfogva mind volumen, mind beszédcselekvési relevancia tekintetében jelentékeny részt tudhat magáénak a képviselői szájakat elhagyó felszólaláshalmaz. Nem érdektelen tehát egy történelmi visszapillantásban röviden áttekinteni, hogy a napjaink közíróinál annyi máig érő párhuzamával megidézett Horthy-korszak népképviseleti kamaráiban miként került szóba érdemi előterjesztés vagy pusztán napirendfüggetlen allúzió formájában a cigányság. A vonatkozó parlamenti almanachokra támaszkodó tartalomelemzésünk (rövid műfajunkhoz szabott) kivonatos eredményeit egy kapcsolódó esettanulmányvázlattal spékelhetjük meg. Ebben egy később magyarázandó önkényességgel választott konkrét honatya, Drozdy Győző témánkba vágó nézeteit ismerhetjük meg, elsősorban egy emlékezetes interpellációján keresztül. Mi a cigány? Fontosnak tarjuk előrevenni a cigányság valamilyen attribútumával operáló tágabb kontextusokat, amelyekből mindjárt felrajzolhatóvá válik egyfajta parlamenten belül uralkodó, javarészben elnagyoló ecsetvonásokkal dolgozó cigányságkép. Ehhez a 1 Megjelent az Érdekes Ujság népszerű hasábjain, olyik korabeli dzsentri írónk, Szemere György tollából.

2 képviselők banális beszédfordulatai, az elvárt köztudatból merítő ténymegállapítások, az összekacsintó kiszólások és a különféle bekiabálások szövegkörnyezetét vettük alapul. Ezekből leszűrhetően azt találhatjuk, hogy a korszakban a cigány-címke mögé egymással ellentmondásos általánosságokat gyömöszöltek be. Ennek ellenkezője a politika értelemadásokban és értelemfejtésekben (Szabó Márton) dúskáló diszkurzív tereiben soha nem is lehetett objektív elvárás. Nézzük, milyen imágók bontakoznak ki a textusokból a megismerési szándékában elővigyázatos tanulmányozó számára. Egyik fő forrásunkul adódik tehát, amikor a honatya szellemeskedési szándéka gyakorta nyúl cigányok feltételezett sajátosságaira építő viccek, szólások, adomák után. Ezek és beszédei vonatkozó kitérőinek egy része a megidézett csoport életmódjára, társadalmi presztízsére, a gazdasági munkamegosztásban betöltött szerepére stb. épít. Innen megtudható, hogy a nyomorult földönfutó cigány egy antiszociális, antikulturális népcsoportot jelent. Igénytelen, mégis nagyfokú szaporodási hajlamú bagázsaik az utcán élnek, drekkben és miazmákban bővelkedő lakókörülményeikkel fertőzésfészkeket hozva létre az élőhelyük körül. Az erre még az utolsó cigány sem vetemedne típusú nyelvi panelekben egy erkölcsileg beszámíthatatlan, ergo kiérdemelten legmegvetettebb népség képe tárul elénk. Olyan outcast embercsoport, amellyel kapcsolatban bármilyen hajmeresztő abnormitás elképzelhető. Ide kapcsolható, hogy szó kerül vélt jellembéli tulajdonságaikról és gondolkodásmódjukról is. Az Indiából leszármaztatásuk stílszerűségével élve pária-helyzetben leledző, nincstelen és kitaszított cigányságot amolyan már előre jajgatós fajtának ismerik. Minthogy úgy általában rájuk jár a rúd, nem csoda, ha azzal a gondolattal ébrednek reggelente, hogy Csak túl volnék már a verésen!. 2 Továbbá, a hazug ember iskolapéldájának tekintik őket: nevük a parlamenti mondatokban egybeforr a szavahihetetlenséggel, a törvényen kívüli létmóddal, a csalárdsággal. Egy szociáldemokrata képviselő 1936-ban például egyenesen így ötletel: Meg kell tanítani őket igazat mondani, akkor nem lesznek cigányok!. 3 (Mellesleg ezen illető a címünkben szereplő felvetés gazdája is.) A dolgozatunk felütésében szereplő enyveskezűség motívuma a többihez képest csak elvétve kerül elő, bár implikációként ennél gyakrabban jelen van. Nos, bár a képviselők nemritkán úgy 2 Képviselői felszólalás adótörvények vitáiban szept. 5-én. In: Az évi junius hó 16-ára hirdetett Nemzetgyűlés naplója. IV. kötet. (ezután NN IV. k.): Közbekiáltás a febr. 18-i ülésnapon. In: Az évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának naplója. V. kötet. (ezután OKN V. k.): 432.

3 általában szólnak cigány(ok)ról már taglalt szociológiai sajátosságaik emlegetésekor, a következőkből mégis kiderül, hogy egyszerűen elmulasztanak szóbelileg disztingválni. Ha ugyanis a félreérthetetlenül kiérződő foglalkoztatási sztereotípiákat vesszük sorra, akkor az en passant alkalmazott utalásaikban elsöprő többségben a mulató magyarsággal junktimba hozott, őket kiszolgáló zenész-cigányság található. A cigány ezekben a parányi történetekben maga a hús-vér wurlitzer, a cugehőr sujtás a magyar mentén, tehát mint állandó díszítő elem jelentkezik a vigadalmas magyarság (! nemesi osztályexkluzivitás nélkül) csendéletes zsánerképén. A cigány muzsikusok tehát megbecsült polgárok, akik számára még egy 1942-es felsőházi felszólalásban is mint magyar cigányoknak és a magyar nóta közvetítőinek 4 intézményes védelmet kérnek a néger jazz terjeszkedő-tolakodó kannibál zenéje ellenében. A korábbiakban cigány életvitelt megörökítő ismertetőjegyek tehát kiváltképpen az átmeneti kunyhós, útonútfélen táborozó cigánysághoz köthetők, akik másik tipikus cigányszakmákként a rendes vándoripari és házalási tevékenységeket 5 végzik. Első vizsgált halmazunk kapcsán leginkább képviselői vérmérsékletek, egyéni ízlések alapján rögtönzött szövegekről beszélhetünk, ennél fogva ezek feltehetően szorosabban függnek össze előadóik személyiségével, mint politikai pártállásával. Ettől függetlenül feltűnő számszerű érdekesség, hogy a szociáldemokrata képviselők erősen felülreprezentáltak a cigányokkal való gúnyolódás terén, igaz ugyan, hogy a kisszámú védelmükre kelő, emberszámba vételükért lándzsát törő bekiáltás is főként az ő soraikból hangzik el. Másik lényeges, sőt talán legfőbb kútfőnk a jó néhány, közvetlenül a cigánysággal kapcsolatos intézkedésre felhívó felszólalás és beszédrészlet. Ezek nagyobb része az igen szigorúra metszett választójog alapján felálló, látszólag mégiscsak közvetlen lakossági legitimációval bíró Nemzetgyűlésben, később Képviselőházban hangzott el. Méghozzá legtöbbször a különféle járulékos kérdések kitárgyalását klasszikusan lehetővé tevő költségvetési vitákban. 4 Főispáni hozzászólás a költségvetés vitájához dec. 15-én. In: Az évi június hó 10-ére hirdetett Országgyűlés Felsőházának naplója. III. kötet. (ezután OFN III. k.): L. a vonatkozó 1931-es kereskedelmi miniszteri rendeletben. In: A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban Szerk.: Mezey Barna Kossuth Könyvkiadó:

4 Az 1920-as évtizedben alig féltucatnyi felszólalást találni a tárgyban, azokat is csak 1924-től kezdődően. Ezekben a megnevezett problémagóc az oláh eredettel felruházott kóbor cigányok ügye. Ez alatt a megszólalók kiemelten a lókupeci életvitel gazdasági, népegészségügyi, közbiztonsági szövődményeit és visszásságait értik. Jelesül, hogy az e tevékenységet űző cigány családok életstandardjuk fenntartására kéregetésből és lopásokból élnek, adásvételi alkalmakkor macherkednek, döghúst hasznosítanak (elhullott állattetemmel táplálkoznak), és nyomukban ( emberi és állati ) járványok ütik fel a fejüket. A képviselői referádák terhükre róják az abraklopást is, noha közben az egyik körükben láthatóan igen kedvelt anekdota szerint a cigány a lovát addig szoktatja a koplalásra, amíg a jószág ki nem múlik. Nehezményezik még, hogy a sanyarú sorsú állampolgárok elleni hatósági végrehajtási eljárások során a biztos fülest kapott cigányok azok, akik mindig lelkiismeretes rekvirálásba kezdenek. 6 Emellett jogszabály-alkotási ügyetlenségek szemléltetésére a jogalkalmazás tehetetlenségét előszeretettel mutatják be egy adminisztratíve nehezen kezelhető csoporton, leginkább a cigányságon. Fenti panaszaik orvoslására célzott házhely-adományozásokat, vagy a nomádozó cigányság egyhelyben tartását előíró egyéb intézkedést óhajtanának. (Ez meghallgatásra is talál, amennyiben a legendás 1916-os rendelkezés ezzel egyező célját újabb miniszteriális rendelet kívánná effektuálni 1931-ben, hogy a közrend szempontjából aggályos kóborlást lehetetlenné tegyék. 7 ) Az 1930-as években hosszabb szünet után csak 1937-től kezdik újra pertraktálni a cigánykérdést, amelyet azonban ezután folytatólagosan tematizálnak és napirenden tartanak. (NB: Korábban a cigányügyi kormánybiztossági beosztás nem véletlenül minősül a skartba tétel, a parkolópályára állítás szinonimájának. 8 ) Legalábbis érintőlegesen, tíznél is több felszólalás foglalkozik vele, mint rendezendő problémakörrel. A felszólalásokból hamar megtudható, miért bizonyult tökéletlennek és elégtelennek a legutóbbi szabályozás. Mivel a községeket kötelezte, hogy gondoskodjanak a letelepítésekről, és miután az ezért való anyagi jótállást is nekik adresszálták, ezért azok inkább szabadulván a tehertől, a gyakorlatban egyszerűen a 6 L. pl. Képviselői hozzászólás és bekiabálások okt. 15-én. In: NN XXVI. k.: L. A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban In: I.m.: Képviselői felszólalás márc. 16-án. In: NN XL. k.: 239.

5 közigazgatási határaikon túlra hajtották az épp náluk állomásozó cigánykaravánokat. 9 Márpedig a zsörtölődő régi-új képviselői látleletek közegészségügyi veszélyességről szólnak, ráadásul egyöntetűen a bolyongó cigányoknak tulajdonítják a kistelepüléseken elharapózó gyújtogatásos tűzeseteket is. Annál több javaslat érkezik, amely civilizálásuk terén ígérne előrelépést. Palliatívumként jön számításba összetelepíttetésük egy megfelelő kiterjedésű területre, a munkatábor ötlete, de az is, hogy megtiltsák nekik a lótartást. (Utóbbi helyett alternatívaként amolyan félkomolyan merül fel, hogy kehes lovaink átvevőinek mégiscsak megteszik, inkább tehát tiltassanak el a hazugságtól bár a hozzászólás lekevertetik, amint a házelnök nihil ad remet vezényel. 10 ) Belügyéri torokból hallható még, hogy tapasztalatok szerint a kényszerfürdetés és nyíratás mindig jó időre megfutamítja őket, márpedig ha országosan végeznék ezt, akkor idehaza aligha tudnának tovább hol meghúzódni. 11 Ezen kívül az első zsidótörvény vitájában a törvényjavaslat több elutasítója (!) is reklamálja, hogy ha már jogcsorbító legiszlációt választanak, akkor abban a zsidóság miképp kerülhet úgy szóba, hogy a hasznossági aspektusból alatta maradó, mi több, a magyarság valódi ártalmára levő cigányság nem. 12 Az Új Háború beköszöntével a változatlanul egymást váltó hozzászólók elsősorban az állam szempontjából emelik ki, hogy a vándorcigányság mennyire improduktív, mert kezelhetetlenül öntörvényű és dibdáb népség, amely még a csendőrség kapacitásait is lefoglalja. Ennek okán velük szembeni intézkedéseket sürgetnek, amelyek végrehajtásában kérlelhetetlenséget, drasztikus -, akár statáriális fellépést szorgalmaznak. Elemi célként jelölik meg, hogy e cigányok a háborús hátország közérdekű és obligát munkaszolgálatairól ne hiányozzanak, és az állam előtti restanciáikért a közélelmezési tervezésnél ne vegyék őket egyenrangúként figyelembe. (A már szerepelt másik kifejezéssel együtt ennél is értsük jól: ezekben az években még a tengerentúlon is felkapott munkatábor és munkaszolgálat követelése leginkább a munkanélküliség levezetését szolgáló közfoglalkozást takart, afféle államilag koordinált közmunkaprogramot.) A képviselők ez idő tájt retorikájukba 9 Képviselői felszólalás egy tűzrendészeti törvényjavaslat vitájában febr. 18-án. In: OKN V. k.: Képviselői válasz ugyanaznap. In: I. m.: Miniszteri zárszó a vitában ugyanaznap. In: I. m.: Képviselői felszólalás az máj. 11-i ülésnapon. In: OKN XVIII. k.: 498.

6 hangsúlyosabban emelnek be jogtörténeti érveléseket, vagy éppen a cigányságot érintő hajdani előremutató rendeletek felidézésének technikáit. A szót és a hangnemet ekkorra főleg az átalakuló kormánypárt mindinkább jobbra tolódó és letöredező frakciói, illetve a parlamenti újonc nyilaskeresztesek és módosulataik diktálják. Egy felszólaló még a Felsőházban is amellett kardoskodik, hogy a harmadik zsidótörvény hatályát a magyaron kívüli másik önálló fajra, a cigányságra is terjesszék ki. A fogadó fajjal való keveredése ugyanis még ennek a különben is inferioris, de endogámia esetén tolerálható társadalmi magaviseletű cigányságnak is az elkorcsosulását, elsilányodását jelentené (vö. indiai csandala). 13 Mások, ismét a képviselőházban, csak az eszközben mondanak ellen, amikor sterilizációért kiáltanak. Rara avis itt is, ott is előfordul, amennyiben még a második zsidótörvény vitájában a Felsőházból érkező protestálások egyike a differenciálatlanságot opponálja az egész kollektívára, és hasonlata szerint a cigányprímás és a kóborcigány sem hozható egy lapra. 14 Egy cigányzenét felértékelő szólam keretében rendhagyó kiállásra az alsóházban még ban is futotta: a cigány jóban-rosszban együtt volt a nemzettel, [ ] sohasem hagyta el. 15 Bár már szerepelt néhányszor, a teljes vizsgált korszakban összevontan is érdekes párba állításnak adódik a cigánynak a zsidóval való összemérése. Az egyik képviselőnél például csak egy röpke bonmot-ba kívánkozik, hogy ostoba zsidó és becsületes cigány lehetetlen dolgok. 16 Az érdemi összehasonlítás terén egyébiránt többen úgy találják, hogy éppen ellentétesek, hiszen a cigányság mindig lefelé tendáló elem, amely mindig a társadalom legalsó részébe vonul vissza, míg a zsidóság pont fordítva. 17 Ebből eredhet majd a képviselők számára az a paralel jelenség a korszak végére, hogy miként az egyik bekiabálás sommásan megállapítja falun cigánykérdés van, Budapesten zsidókérdés!. 18 Témánk szempontjából itt megint csak elsőrendűen a sátoroscigányság köthette le a képviselők figyelmét, mivel néha megszólaltatják a 13 Orvosi Kamara delegáltjának felszólalása a júl. 18-i ülésnapon. In: OFN II. k.: Református egyházi vezető felszólalása ápr. 18-án. In: Az évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés Felsőházának naplója. IV. kötet. (ezután OFN IV. k.): Képviselői felszólalás a költségvetési vitában nov. 19-én. In: Az évi június hó 10-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának naplója. XVII. kötet. (ezután OKN XVII. k.): Képviselői felszólalás az indemnitás vitájában jan. 9-én. In: NN XIX. k.: Képviselői hozzászólás a harmadik zsidótörvény vitájához júl. 1-jén. In: OKN X. k.: Képviselői bekiabálás az első zsidótörvény vitájában máj. 9-i ülésnapon. In: OKN XVIII. k.: [397].

7 kivételt is. Egy, már szinte egészen összetett vélekedés szerint a jó Isten a magyar nemzetről különös szeretettel gondoskodott, mert két külön fajtát, két külön népet adott mellé, amely [sic] szórakozásáról gondoskodjék. Az egyik a cigány, amely muzsikál neki, a másik pedig a zsidó, amely a muzsikához a kölcsönpénzt adja. 19 Nem érdektelen feljegyeznünk, hogy egy numerikus összesítés szerint a cigánysághoz megértően-együttérzően csak egy-egy kósza kormánypárti képviselő (és a már ekkor nő a talpán Kéthly Anna) viszonyult, míg bírálóik, haragosaik, megfeddőik kórusa szinte a teljes pártpolitikai palettát lefedte. A drózdy (sajtótoposz 20 ) Drozdy Győző ha már egyszer hozzászólt a szóban forgó témához, mese nincs saját jogán megérdemli, hogy véleményéről megemlékezzünk. Drozdy nem volt akárki. 21 Természetesen az autonóm emberi kivolt mindenkinél tiszteletben tartandó, de ezúttal a politikatörténet különbejáratú mércéit kell hatni engedjük, ha egyszer a es szemléleti szabadulás után eleddig a politika és az állam múltjára fókuszáló nemzeti historiográfia feltétlen elsőbbségét valló hazai történetírás főáramának mai élvonala (Gyáni Gábor) is elfelejtette őt recipiálni a korszak tablójára. Amikor a parlamenti működést és a személykötött hatáskifejtési potenciált vizsgáló, avatott korbúvár számára trivialitásnak hat, hogy a hivatásos politikai osztályban a gyéren termő valódi kapacitások és protagonisták mellett a nélkülözhetetlen, de legfeljebb középszerű névtelenek staffázsa jelenti a sokaságot, akkor Drozdy szinte mindenünneni hiányára nincs mentség. Miután képviselői praxisa és szerkesztő-publicistai tevékenysége nyomában az esetleges közéleti közöny fala jóformán magától omlott le, nem is kérdés, hogy a visszhangos kulcsfigurák táborát erősítette. Hogy milyen képessége adta a forszát, azt találgassa majd az életrajza. Mi azt emelnénk ki, hogy választott szakpolitikai területeihez kapcsolt előadásaiban széles készültség, sok friss meglátás és megnyerő retorikai véna talált egymásra. Mi ezekbe kapaszkodva voltunk kíváncsiak, mit jelentett 19 Képviselői felszólalás a numerus clausus módosításáról szóló törvény vitájában febr. 15-én. In: Az évi január hó 25-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának naplója. IX. kötet. (ezután OKN IX. k.): L. pl. Véget ért az «A drózdy»-pör. In: Az Est, ápr. 9.: Politikai pályaképéhez l. pl. Eőry Áron (2011): Fluctuat nec mergitur. Egy politikai argonauta, Drozdy Győző odisszeájának emlékére. In: Kommentár, 1.:

8 számára a cigánykérdés. A politikusi válasza nagyban és egészben benne foglaltatik január 25-i, a belügyminiszterhez intézett interpellációjában. Az ekkor javakorabeli Drozdynál azonban már fiatalsága tárcaírói és költői szerepeiben is előkerül a cigányság. A kép itt is kettős: egyrészt megjelenik a száraz birkabelével a szíveket vigasztaló hamisítatlan magyar cigány, míg másik oldalról az országúti koldulók a Fáraó unokái, Egyiptom idegen gyermekei. Az utóbbiak iránti józan romanticizmusáról tanúskodik a Rafael című, 1907-ben álnéven írt története, amelyben a címadó füstös cigánylány egyben az elbeszélő első kamaszkori szerelme is. Ebben a kerékpárral a lejtőn suhanó fiú a közelben átmeneti tanyát vert kavargó cigánykaravánból éppen egy leányzóval ütközik össze. Napjaink már-már mémmé refrénezett egyik hívószava, az Olaszliszka egyik távoli elődjét ismerhetné föl az eseményekben, ugyanis a komolyabban sérült lány sajátjai csakhamar erélyesen reagálnak: De mint a méhraj, ott termett vegyes nemű és korú cigány. És egy zuzmorásképű, vén némber, mint egy rekedt héja, elrikoltja magát: Jaj, Devla, meghalt a Rafael! A cigány, ha vért lát: olyan, mint a bengáliai anyatigris. Ott hagyták vérében fetrengeni segítség nélkül a leányt és nekem ugrasztotta őket a nyers, vad bosszú. Egyszerre vagy tizenöt markot éreztem a nyakam körül. Véres, vad, polip-szemek meredtek rám. Durva torkok ordították: Megdegűsz, gyilkus! Elleneim száma folyton nőtt. A harci lárma, sivitás odahitta még a cuclis gyereket és a trottli aggastyánt is.. A végül megmenekülő kamasz fiú az ellátott lány betegágyánál virraszthat, és rövid beszélgetésük után megigézi az alvó beteg Vénusz. 22 Foglalkozzunk hát az ilyesféle gyermekkori élményeket hordozó, azóta Zala megyei járásokban ekkor már negyedszer mandátumot szerző Drozdy már beharangozott parlamenti beszédével. Ezen, olykor szónoki műfajjal kapcsolatban Drozdy megközelítéseire mindig az alaposság, az egysíkúság kerülése, az igényes felkészülés volt jellemző. Lássuk tehát, politikai percepciója hogyan kezelte a témát. Hatásosnak szánt indító-metaforájában a tájkép fáira telepedett élősdi fagyöngyökről beszél: a magyar falvak nyakára nőtt foglalkozásnélküli cigányságról van szó. A bűntetteik nyomán a kriminalisztika állatorvosi lovával azonosított csoportnak ezután kitér történelmére, és a jelenig vezetett tudományos és kulturális ismeretterjesztését 22 Hesperus [Drozdy Győző]: Rafael. Esztergom és Vidéke dec o.

9 témánkénti országkomparatisztikával is telíti. Egyszeriben örvendeni kezd azon, hogy interpellációja idején épp félezredéves jubileumát üli a magyarországi cigányság, és emlékeztet arra, hogy ez a nép a szimbiotikus beilleszkedés milyen példáját is tudja adni. Mint a búzaföldek pacsirtája, a szántóvető embernek ez a dalos pajtása, a cigány, megértette a magyar lelket és mint a tőkét a folyondár, átfonta a magyar ember testétlelkét s attól az időtől kezdve szebbnél-szebb nótákat húzott a fülébe. Elérkezik itt is a megkülönböztetés pillanata, a derék és respektábilis muzsikus cigányt elhatárolja a többi cigányoktól. Vélhetőleg az egybemosó szóhasználat ellenére inkább utóbbiakra vonatkoztatja a Romani Kris egynéhány elősorolt érdekességét, és a bennük ragadt vándor természetüket. Majd további néprajzi és kulturális antropológiai jellegzetességeikről prelegál, változatlan elemként problematizálva bennük, hogy a cigány roppant konzervatív, ellenáll a kultúra minden hatásának. Mivel ebben az időben Magyarországon még korántsem minősül bevett kisebbségnek a cigányság, nemhogy képviselőt delegálhatna Drozdy a szentistváni gondolat méltóságára tekintettel meg is nyugodna ebben az állapotban. Majd még az önbevalláson alapuló statisztika róluk szóló alacsony adatait magyarázza ( a cigány tagadja cigány voltát, mindenütt magyarnak vallja magát ), és cigánynépszámlálást rendeztetne a számban látni valóan gyarapodó csoport nagyságát felmérendő. A falusi népen eső kártételek ismételt kihangsúlyozása mellett a következőképp konkludál: nemzetvédelmi szempontból is gondolkozzunk arról, hogy a cigányságot megfelelő módon arra az útra tereljük, amely az emberi fejlődésnek, az alacsony sorsból való feltörekvésnek megfelel. [ ] Ők a nemzetnek tagjai, de [ ] olyan csökevények, amelyek asszimilálódni sem nem tudnak, sem nem akarnak. Ezen a bajon pedig segíteni kell.. 23 Az igen változatos és hazárdhelyzetekben bővelkedő politikai pályájú Drozdy Győző, a problémák elmélyítésére és tagolt átgondolására hajlamos politikai gondolkodó szavaiból kivehetően valahogy így vélekedett a cigányságról. Következtetések Az előzőekből jól kivehető, hogy a két világháború között a problémaérzékeny politika milyen mechanizmusok révén gondolkozik a cigányságról. Érzelmi 23 Az interpelláció teljes szövegét, egyben az idézetek forrását ld. OKN XXI. k o.

10 tapasztalatainak horizontján a talp alá valót húzó cigány-személyzet dereng, de a pohár melletti készségesség apropóján legfeljebb derék bajtársként tekinthet rájuk. Nem úgy a dologtalan mihaszna fajtára, amelyiket mozgó háztartás jellege tesz számára vizibilissé, a politikai teendők aznapi térképén lokalizálhatóvá. Ugyanis a békés, polgári társadalom személy- és vagyonbiztonságát 24 érzik tőlük fenyegetettnek. Fontos nyomatékosítanunk, hogy a felszólalók többsége rendre saját választókerülete tapasztalataival hozakodott elő, azt ugyanakkor nemegyszer országos hatókörű problémává extrapolálták. Miközben tehát hivatalos cigánypolitika gyakorlatilag nem létezik (a kötelező tömeglakás- tetvetlenítések és a katalógusba vétel címzettjeként jön szóba a kóborcigányság, majd idővel legfeljebb a szolgabírói karban éreznek késztetést fellépésre, vö. cigányrazziák ), és a cigánykérdés a tágabb politikai életben is lényegtelen, perifériális jelentőségű mellékkérdés csupán 25, láthattuk, hogy a képviselőket egyes időszakokban mégsem hagyta teljesen hidegen, ha lángoló szenvedélyeket nem is korbácsolt. Hevenyészett összképünk értékeléséhez elmaradhatatlan szólnunk a korszakbeli Magyarország közéletének domináns politikai szótáráról, a bevett közéleti beszédmódokról. A kérdésben Trencsényi Balázs kiváló munkái igazítanak el megbízhatóan. 26 Ezekből témánk szempontjából talán az a legfontosabb körülmény adódik, hogy a dualista időszakban elterjedt közjogias, historizáló, eredetkutató érvelésmódok politikai romantikára hangoltan bizonyos mértékben továbbéltek 1919 után. Ráadásul a megelőzőleg legbőszebb és leghatásosabb kihívóik nyelvi képleteit (polgári radikális kánon, szociáldemokrata reformizmus marxoid eszmemenetei) a fennálló politikai struktúra kompromittáltnak tekintette és tabuizálta. Szerte a politika egykorú dialektusaiban pedig az etnonacionalista politikai nyelv uralgott el, ami egészen 24 L. pl. a vonatkozó jogforrások megfogalmazásait: A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban In: I.m.: Ehhez l. Karsai László (1992): A cigánykérdés Magyarországon Út a cigány Holocausthoz. Cserépfalvi Könyvkiadó: Különösen Trencsényi Balázs (2001): Bibó István és az alkat-diskurzus. és Uő. (2002): A harmadik út és az antiszemitizmus. In: Uő. (2007): A politika nyelvei. Eszmetörténeti tanulmányok. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely: és , valamint Trencsényi Balázs (2011): A nép lelke. Nemzetkarakterológiai viták Kelet-Európában. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely:

11 árnyalatgazdag fogalmi hálóval dolgozhatott. (Ennek potenciális, utókor általi adekvát és szofisztikált beazonosítása még részint várat is magára.) Ezen adottság idiomatikus talaján érezhették otthon magukat majd például a 30-as évek nemzetkarakterdiskurzusai is. Ennél prózaibb következmény, hogy melegágyául szolgált az úgynevezett faji megnevezéseket fesztelenül alkalmazó beszédnek. A mai fogalmaink szerinti cigányozás jelensége (azaz az adott személy vagy csoport cigányként aposztrofálása) akkor mindennapos eo ipso úzus volt. Ahogy az idők és a politikai feltételek engedték, eljöhetett a fajbiológiai irányzatok és a műkedvelő őstörténetkutatás (Szekfű Gyula) konjunktúrája is. De visszatérve elejtett vezérfonalunkhoz, a cigánysággal kapcsolatban is tetten érhetők a korszak második felének vér-grammozó közbeszédjének trendjei. A hitlerista ködbe burkolózó földrész Magyarországán bizony még több ízben védelmükül és mentségükül is szolgál árjaeredetük ismétlődően megjelenő számos mítosza. (Karsai Lászlótól és másoktól is tudható, hogy egyezményesen vallott vagy bevizsgált vértisztaságuk révén nemegyszer nagyobb esélyük nyílt koncentrációs táborokat is elkerülni.) Az etnonacionalista beszédmód térhódítása arra mindenesetre joggal figyelmeztet minket, a régi szavak friss olvasóit, hogy önmagában az a tény, hogy egy megszólaló a faj szót és esetleges asszociatív vonzatait alkalmazta egy embercsoportra, még semmi végérvényeset és kategorikusat nem mond el az illető irántuk való érzelmeiről. Egy szélsőségig vihető averziós folyamat Gregory H. Stanton-féle lépcsőfokai 27 ugyanakkor a részletes megnyilvánulásokban oldott tartalmak feltárásával többé-kevésbé jól megismerhetők. Egyet azonban ne feledjünk, mi, a szóban forgó nemzedékekhez képest hűvös későbbjöttek, kínjaiktól és reményeiktől távolszülöttek : bánjunk csínján a gombnyomásosan aktiválható ítéleteinkkel, a régmúltba kalandozás erejéig a szükséges mértékig próbáljunk elvonatkoztatni jelenbéli mindennapjainktól, tegyünk gondolatkísérletet kontextuskötött értelmezésekre, figyelmezzünk a tanulmányozási időnktől és -nézőpontunktól függő eltérő perspektivikus relevanciákra (Szabó Márton), kezeljük történelmi helyükön ezeket a megalvadt értelmeket. A szerző politológus, politikatörténeti kutató 27 Idézi pl. Purcsi Barna Gyula: A cigánykérdés gyökeres és végleges megoldása. Tanulmányok a XX. századi cigánykérdés történetéből. Debrecen Csokonai Kiadó o.