Közös zenehallgatás Nyírbátori Kulturális Központ mindkét nap 13 óra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közös zenehallgatás Nyírbátori Kulturális Központ mindkét nap 13 óra"

Átírás

1 Cégénydányádi református műemléktemplom Cégénydányád, Dózsa György u. 5. Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A templomot az első írásos emlék 1081-ben említi, amikor összeírják a cégényi monostorhoz tartozó községek nevét. Az 1181-ből származó írásos emlék szerint a Boldogságos Szűz tiszteletére emelték tól már református templom. szombat: 9-17 vasárnap: Római Katolikus Templom - Fehérgyarmat Fehérgyarmat, Kossuth tér között építtette Klobusiczky Péter szatmári püspök, később kalocsai érsek, aki szeptember 25-én szentelte fel Szent Péter és Pál tiszteletére. szombat: vasárnap: Liszt Ferenc kiállítás A 2011-es Liszt-év alkalmából a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont egy 16 tablóból álló kiállítást készített Liszt Ferenc életéről és munkásságáról. A kiállítás anyagát a Balassi Intézet bocsátja rendelkezésünkre. Római Katolikus Templom - Fehérgyarmat mindkét nap Béres Ildikó kárpátaljai színművésznő zenés estje Béres Ildikó, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művésze önálló, zenés esttel mutatkozik be Fehérgyarmaton, melyre mindenkit nagy szeretettel várunk. Az esti kezdés pontos időpontját szeptember első hetében a oldalon közzétesszük. Római Katolikus Templom - Fehérgyarmat 17-én Zenés áhítat A szentmise keretében a zenés áhítaton szolgál: Máténé Szabó Éva (orgona), és Molnárné Szabó Zsuzsanna (hegedű). Római Katolikus Templom, Fehérgyarmat 18-án 9.30 órakor Református Műemlék Templom Fehérgyarmat, Kossuth tér 29. Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A templomot a győztes kenyérmezei csata után szerzett zsákmányból építette Báthori István erdélyi vajda. Az akkor még katolikus templom építését ban fejezték be, munkálatait Mátyás király olasz építésze, János mester is ellenőrizte. gótikus stílusban épült, de ezt ma már csak külső támpillérek, s a főbejárat csúcsíves kialakítása őrzi. vasárnap: fehergyarmat.hu/refhonlap/index4.html Görög katolikus Templom - Fehérgyarmat Fehérgyarmat, Petőfi Sándor u óta van görög katolikus templom Fehérgyarmaton. A templom terveit Balázs Mihály Ybl-díjas építészmérnök, egyetemi docens készítette. A templomot dr. Keresztes Szilárd püspök szentelte fel. szombat: vasárnap:

2 Fülesdi séta A település centrumában eredeti helyükön található skanzenszerűen elhelyezkedő parasztházakból kialakított tájmúzeum és múzeumpark áll. A tárgyi gyűjteményeken kívül életszerűen elhelyezkedő építmények (istálló, disznóól, magtár, góré, szekér szín, galamb dúc, méhes, dörzsölő, kutyaól) sokasága található. Fülesd, Tájmúzeum és Múzeumpark (Kiss utca 6-12.) perc, mindkét nap 8-19 óráig Szent Fábián és Sebestyén mártírok tiszteletére épült kápolna Gávavencsellő, Kápolna út 37. A kápolna a XVIII. században Vencsellőre telepített svábok filléreiből épült 1832-ben. Az oltárkép Szent Sebestyén vértanút ábrázolja nyíllal átlőtt sebeivel, előtte Szent Vendel a pásztorok védőszentje térdel. Sváb tájház Gávavencsellő, Kápolna út 60. Az épület magán viseli a jellegzetes sváb építkezés jegyeit: lakóház és gazdasági épületek: istálló, csűr, szekérszín, tengeri góré, pince. Melléképületként az elmaradhatatlan nyári konyha. Munkás Szent József Római Katolikus templom Gávavencsellő, Petőfi u ban Samassa bíboros költségén építettek templomot Gáván. A Szent Józsefet ábrázoló egykori főoltárképet Sajóssy Alajos festette. A Szentháromságot ábrázoló oltárképe még a régi kápolnából való. A főoltár, a szembemiséző oltár és a szószék ugyanazon mester munkája, az 1970-es években készült. Gávavencsellői barangolás Útvonal: Munkás Szent József római katolikus templom - Gávai Istenszülő Oltalma görög katolikus templom - Sváb tájház - Szent Fábián és Sebestyén mártírok tiszteletére épült kápolna. A Kápolna úton Néprajz- és fotókiállítás várja a sétálókat. 17-én óráig óránként, 18-án 9-12-ig óránként Munkás Szent József Római Katolikus templom Ünnepélyes templomi átadás püspöki szentelési szentmisével A nap többi részében a felújítási munkálatokról készült fotókiállítás tekinthető meg. Munkás Szent József Római Katolikus templom, Gávavencsellő 17-én 15 óra Gávai Istenszülő Oltalma Görög templom Gávavencsellő, Petőfi út őszén, a német visszavonuláskor a templomot teljesen lerombolták. Újjáépítése 1948-ban készült el, tornya a mai napig csonka, csapott. A

3 szerény külső azonban impozáns belsőt takar, csodálatos ikonosztáza ben készült. A szent liturgia vasárnap kor kezdődik. Gyügyei Europa Nostra-díjas református műemléktemplom Gyügye, Fő u. 75. A XIII. sz. végén épült egyenes záródású templomot a XVIII. század második felében részben átalakították ből származik a templom szimbolikus népi motívumokkal díszített famennyezete. A berendezés copf stílusú, a karzatot a nyugati és északi fal előtt négy akantuszleveles faoszlop tarja. A szentély déli oldalához közel romantikus háromszintes, különálló kőtorony található. szombat: vasárnap: Jánki Lukács Egyháztörténeti Gyűjtemény Jánkmajtis, Arany János u. 48. A római katolikus egyház egyháztörténeti gyűjteményében a Jánkmajtis történelmét meghatározó Hadik-család életét bemutató kiállítás mellett a gyűjtemény állandó tárlata is megtekinthető, mely során egyházi felszerelési tárgyakat tekinthetnek meg az idelátogatók a XVII. századtól kezdve. Jelentkezni Rostásné Gocs Rozáliánál lehet, a ös telefonszámon. szombat: 9-18 vasárnap: Művelődési Ház - Jánkmajtis Jánkmajtis, Kossuth út 10. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A művelődési házban könyvtár is található, emellett az emeleten állandó kiállításként megtekinthető a település szülöttjének, Végh Antal életét, munkásságát bemutató kiállítás is. Érdeklődni, és a kiállításokra bejelentkezni Kicska Enikőnél lehet a es telefonszámon. szombat: vasárnap: Makovecz Kiállítás Makovecz Imre munkásságát bemutató fényképes kiállítás. A kiállításról érdeklődni Kicska Enikőnél lehet a fent megnevezett telefonszámon. Művelődési Ház - Jánkmajtis mindkét nap Nyírségi ház Máriapócs, Petri u. 12. A 120 éves homlokzati falba egy fülkét helyeztek el, melyben Mária-szobor látható. A házban olyan gipszszobor-készítő élt az első világháború alatt, aki a munkáit a helyi híres máriapócsi búcsúban adta el. A Búcsúba érkezők mindig megálltak a háza előtt! szombat: 8-16 vasárnap: 8-16 Nyírbátori Kulturális és Idegenforgalmi Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Nyírbátor, Szabadság tér 8-9.

4 Itt található a térség egyetlen panorámaliftje. Mindkét nap 12 órakor vezetés indul, mely bemutatja Nyírbátort madártávlatból, a Városháza tornyából, majd a Kulturális Központ épületét ismerhetik meg a látogatók. szombat: 9-17 vasárnap: Közös zenehallgatás Nyírbátori Kulturális Központ mindkét nap 13 óra Báthori Várkastély - Nyírbátori Kulturális Központ Nyírbátor, Vár u. 1. Infoanyag lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas A 2006-ban felújított épületében lelt otthonra a Báthori család történelmét bemutató történelmi panoptikum. A vezetés mindkét nap 10 órakor kezdődik. szombat: vasárnap: Közös zenehallgatás Báthori Várkastély, Nyírbátor mindkét nap 13 óra Báthori Napok - Reneszánsz hétvége Báthori Várkastély, Nyírbátor mindkét nap 13 óra Történelmi kalandozás A nyírbátori Református templomot, a Várostörténeti sétányt és a Minorita templomot érintő várostörténeti séta. mindkét nap 11 óra Báthori Várkastély, Nyírbátor 1,5 óra Izraelita temető Nyírbéltek, Kossuth utca vége 1945 előtt tíznél több zsidó család élt a településen és meghatározó szerepük volt a község arculatának kialakításában. Az első temetkezésükről az 1896-os évektől van feljegyzés a község irattárában. Római Katolikus Templom Nyírbéltek, Széchenyi u. 31. A műemlék templom 1222-ben román stílusban épült. A XVIII. században leégett, a XIX. században építették újra. Jelentős művészettörténeti értéket képviselnek a Zsigmond-kori, 1420 körül készült freskók. Séta Nyírbéltek nevezetességeihez Útvonal: Fő tér - templomok - Kossuth utca - Sport utca - földvár - izraelita temető. mindkét nap 10 óra Nyírbéltek, Fő tér Vezető: Muszta János Nyírbéltek hagyományai Helyi népdalok bemutatása, a település történetének ismertetése, helyi szokások bemutatása.

5 Római Katolikus Templom előtt mindkét nap Avar kori Földvár (Szurdok) Nyírbéltek, Szurdok dűlő A település határában található az avar kori földvár, szurdok. Görög Katolikus Templom Nyírbéltek, széchenyi u. 37. A XVII. század elején a falu őslakói a 15 éves háború alatt megfogyatkoztak. A Kárpátokból ruszin és román családok települtek át, akik a század végére felépítették kőtemplomukat. A provinciális barokk stílusú ikonosztázion a XVIII. század utolsó harmadára készült el. Polgármesteri Hivatal Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Vezetés lesz Mozgáskorlátozottak számára alkalmas 1840-ben kezdődött el a Városháza építése klasszicista stílusban, valószínűleg az egykori Báthory vár maradványainak felhasználásával. Bár 1842 augusztusában elkészült, a ma is látható eklektikus, árkádos bejáratú épület teljes felépülése 1871-re tehető. szombat: vasárnap: Ismerkedés a Huszár lakóteleppel (Guszevvel) Az egykori Hadik András huszár laktanya jelenleg lakótelep, ahol főként romák és hátrányos helyzetű emberek élnek. A felújításra váró épületegyüttes a lepusztult környezet mellett is némileg felidézi az egykori kaszárnya hangulatát. Séta a lakótelep épületei között részben kockaköves, részben földes, valamint aszfalt úton a Huszár tér - Viola utca - Dália utca - Huszár tér útvonalon. 18-án 10 óra Nyíregyháza, Huszár téri busz végállomás 1 óra Szakrális séta Nyíregyháza belvárosában Útvonal: 10 óra Evangélikus templom - 11 óra Római Katolikus templom - 12 óra Görög katolikus templom - 13 óra Református templom - 14 óra Zsinagóga Az egyes templomokban fél órás épületbemutatás lesz idegenvezetővel. (helyszínenként változó programokkal, pl. rövid orgonahangverseny, fotókiállítás, könyvbemutató) 17-én 9.45 Nyíregyháza, Megyeháza épülete előtt óráig Szamosújlaki Europa Nostra-díjas református templom Szamosújlak, Petőfi u. 1. A Keresztelő Szent János tiszteletére épített templomot a XIII. század végén építették, majd a XIV. században megnagyobbították. Az első periódus nyomát egy román stílusú ablakkeret, valamint az első diadalív alapjai őrzik, amelyhez a szentélyben dongaboltozat készült. A templom a második

6 periódusban nyerte el a mai formáját. Ekkor a korábbi falakba gótikus ablakokat vágnak, új diadalívet és sekrestyét építettek. szombat: 9-19 vasárnap: 8-10, és Varga Porta Tiszabercel, Vásártér út 27. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL NAPPAL A helyszínen található egy főépület, vadászház, csűr, pajta, gémeskút, tyúk, ól, kas, istálló, konyha, pince, kemence. Régiségek, cserépedények, gobelinek, vásznak, szőttesek, fa és réz emléktárgyak, régi bútorok, bőr és szőrméből készült ruházatok, kitömött és kikészített bőrök gyűjteménye. szombat: 8-22 vasárnap: 8-22 Családi nap Tiszabercelen Szalonnasütés, idegenvezetés, történelmi bemutatás, nyugdíjas egyesületek műsora, kenyér- és vakaró sütés, esti műsor: Ki-mit-tud? vetélkedő. Varga Porta mindkét nap 8 órától Séta Tiszabercelen Útvonal: Varga Porta - Katolikus templom - Bessenyei ház - Református templom - Tisza part - Szivattyútelep. mindkét nap 10, 14 óra Varga porta 2 óra Közösségi Ház - Hagyományőrző Tájház - Holló László Emlékház Tiszadada, Nagy u. 5. A tiszadadai gazdaköri iskola történetének megismerése, festmény- és grafika kiállítás Holló László családi témájú alkotásaiból, a művész nevét viselő emlékházban. A zene és eszközei a parasztság körében - kiállítás a Hagyományok éve alkalmából a Hagyományőrző Tájházban. szombat: Séta Tiszadadán A séta során megtekintjük az 1890-ben épült, volt gazdaköri iskola épületét, a református templomot és a székely kaput, az 1812-ben épült katolikus templomot, a Holló László Emlékházban található család témájú műalkotásokat, valamint a Hagyományőrző Tájház állandó és időszakos kiállításait is. 17-én 10 és 15 órakor Közösségi Ház A gazdaköri iskola története Kiállításmegnyitó és épületvezetés. Közösségi Ház 17-én 10 órakor Tuzsér Lónyay-kastély Tuzsér, Ady E. u. 2. Vezetés lesz Mária Terézia testőre, Gróf Lónyay János óbester (ezredes) építtette, miután hazatért az udvarból és a Magyar Királyi Nemesi Testőrség szolgálatából. A kívülről szerény, leginkább udvarháznak tűnő épület a hagyomány szerint a régi Ambrózy-várkastély anyagának felhasználásával készült 1787 után. A kastély kuriózuma a díszterem freskója, amelyet az

7 eperjesi származású, bécsi Akadémián tanult Wurtzinger Mihály készített 1797-ben. A másik festett helyiség, az empire-terem 1820 körül készült, grisaille képei ismeretlen festő munkái. szombat: vasárnap: Séta a Lónyay-család sírkertjéhez Lónyay-kastély főbejárat perc Vezető: Klicsu Ferenc Brezántól - Rodostóig A Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc befejezésének 300. évfordulója kapcsán egész éves programsorozatot rendezünk, az események jobb megismerése érdekében. Tematikusan kínáljuk a programsorozatot, több témával. Nagy Csaba tárogatóművész "Hej Rákóczi, Bercsényi, magyar vitézek nemes vezéri" tárogató estje. Lónyay-kastély díszterme 17-én 18 óra Tomcsányi Kastély, Beregi Múzeum Vásárosnamény, Szabadság tér 26. A barokk kastélyt Lónyay László építtette 1728-ban. Nyolc egységből álló, modern technikai eszközökkel felszerelt kiállítás-füzér és egy látványraktár, valamint a kastély történetének és területének bemutatása szakmai vezetéssel, régi fotók vetítése folyamatosan mindkét napon. szombat: 8-16 vasárnap: Kastélytörténeti vetélkedő Játékos vetélkedő kicsiknek és nagyoknak a Tomcsányi Kastélyban. Tomcsányi Kastélyban 17-én 10 óra

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. Vásárosnamény Elhelyezkedése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. A,,Bereg kapuja -ként ismert vendégszerető

Részletesebben

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK 1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda

Részletesebben

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK

Részletesebben

IGAZ - HAMIS Várostörténeti sétány

IGAZ - HAMIS Várostörténeti sétány Várostörténeti sétány 1. A Szentvér Legenda Báthori Gábor erdélyi fejedelem nevéhez köthető. 2. Leonardo Da Vinci a Báthoriak meghívására Nyírbátorba utazott, ezért található a szobra a sétányon. 3. V.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 2015. február havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/

6600 Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 20/ fax.:63/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész

Részletesebben

2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye

2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-12.00 02. 07.00-12.00 03. 07.00-12.00 04. 07.00-12.00 05. 07.00-12.00 06. 07.00-12.00

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet

MŰEMLÉKEK. MK= műemléki környezet MŰEMLÉKEK Legend: M = műemlék MK= műemléki környezet Bodrogkeresztúr M 1394 00863/1953 hrsz.: 7 R. k. templom, késő gótikus, 15. sz. vége MK 6686 16114/1968 A r. k. templom műemléki környezete M 1396 50041/1958

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26 27. 28. 2015. Augusztus havi traffipax

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

03. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 04. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal )

03. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 04. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 2013. NOVEMBER havi traffipax Autópálya alosztály nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 02. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra

Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra Túra hossza: 70 km Nehézsége: Közepes Terep: Dombvidék Kerékpártúránkat a kőröshegyi templomnál indítjuk(1). A Petőfi úton tekerve hagyjuk el a falut déli irányba. Utunk

Részletesebben

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.

Részletesebben

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,

Részletesebben

2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05.

2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05. 2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi- Ófehértó - 49-es cs.pont (ba 02. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi-

Részletesebben

A keszegi leányegyház (filia) története

A keszegi leányegyház (filia) története A keszegi leányegyház (filia) története A török hódoltság idején Keszeg lakossága csaknem teljesen kipusztult, a XVIII. szászad elején a település újranépesítésére volt szükség, amely 1716-ban kezdődött

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

Alsóberecki Községi Önkormányzat 3985 Alsóberecki, Kossuth L. u. 29. A Művelődés Háza és Könyvtára 3950 Sárospatak, Eötvös út 16.

Alsóberecki Községi Önkormányzat 3985 Alsóberecki, Kossuth L. u. 29. A Művelődés Háza és Könyvtára 3950 Sárospatak, Eötvös út 16. Fogadó intézmény neve Fogadó intézmény címe Magyarországi Történelmi Egyházak gyülekezetei Abaúj - Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás 3895 Gönc, Petőfi Sándor út 8. Alsóberecki Községi Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a

Részletesebben

Képek a Jászságból 161

Képek a Jászságból 161 Képek a Jászságból 161 Farkas Kristóf Vince Képes tudósítás a jászfényszarui Főtérről A most bemutatott fotók az ÉAOP-5.1.1/D-09-2f-2011-0003 jelű Jászfényszaru Városközpontjának értékmegőrző megújítása

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hó 2016. Január havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.15-12.45 M3 bal 214

Részletesebben

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna

Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna Szecesszió Kárpátalján Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna B E R E G S Z Á S Z 2 Egykori úri kaszinó - Arany Páva étterem Az

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Megoldókulcs. Várostörténet

Megoldókulcs. Várostörténet Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista

Részletesebben

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út 2014. augusztus havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-12.00 02. 07.00-12.00 03. 07.00-12.00 04. 07.00-12.00 05. 07.00-12.00 06. 07.00-12.00

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is... 2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés Kedves Vendég! Végre megérkezett a tavasz! Ha Ön is elfáradt a hosszúra nyúlt, szürke, hideg télben, itt az ideje, hogy visszanyerje a lendületét és családjával közösen feltöltődjön! Mozduljon ki szeretteivel!

Részletesebben

Munkácsy emlékezete Csabán

Munkácsy emlékezete Csabán Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,

Részletesebben

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/202. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről. melléklet H B T Jelmagyarázat Homlokzati elemek, vakolatdíszek - architektúra,

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth

Részletesebben

JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI

JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI JAVASLAT A MEDINAI/SIÓ-MENTI APPONYI KISKASTÉLY ÉS KISBOLDOGASSZONY KÁPOLNA TELEPÜLÉSI/TÁJEGYSÉGI ÉRTÉKTÁRBA TÖRTÉNŐ FELVÉTELÉHEZ Készítette: Sió-menti Értéktár Bizottság dr. Baranyai Eszter Medina,2014.04.16

Részletesebben

ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR I. II. III. Kerektemplom Kerektemplom Római gát Római gát Szentháromság szobor Szentháromság szobor IV. V. VI. Szent Anna szobor Szent Anna szobor Római katolikus templom Római

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Dokumentum típusa: Fotómásolat. Állomány: digdok/gyomat/gyomafotó

Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Dokumentum típusa: Fotómásolat. Állomány: digdok/gyomat/gyomafotó Szerző Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Leírás: [Gyoma központja a református templommal] Leírás: [A Falualji holtág és a rajta átívelő híd] Leírás: [Fürdőzők a gyomai Liget fürdőben] Leírás: [A

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05.

2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05. 2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi- Ófehértó - 49-es cs.pont (ba 02. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi-

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5

1. oldal, összesen: 5 Martonvásár Város Önkormányzata 2462 Martonvásár, Budai út 13. Összesített helyrajzi szám lista Beépített területek 1. 1241 Orgona u. temető (ravatalozó) 1 37 422 652 2. 1247 Orgona u. temető 1 2 449 000

Részletesebben

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti

Részletesebben

Makó város műemlék jegyzéke

Makó város műemlék jegyzéke Makó város műemlék jegyzéke 1. M Kálvária u. 60. Kálvária Kápolna 1320 hrsz 2. M Úri u. 28. Lakóház - 7534 hrsz 3. M József Attila u. 3. IPOSZ székház 703 hrsz 4. M Kálvin tér Református templom 5362 hrsz

Részletesebben

2008 évi jegyárak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2008 évi jegyárak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2008 évi jegyárak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Szerzõ Villantó Magazin 2008. március 02. Utolsó frissítés 2008. március 02. Horgász Magazin - horgász hírek A vízkezelõ horgász egyesületek jegy árai

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012. Dátum Időpont 14. 1. nap A nyírbátori, tákosi, csarodai református templomok meglátogatása. Annak rögzítése, hogy mi jellemzi ezt a vallást, mi a templomaikat. Megfogalmazzuk, miért ez a vallás az uralkodó

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM M1 i RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM Törzsszám 685 Település Jánoshalma Azonosító 2197 Cím Béke tér 1. Bírság kategória II. hrsz 25 Települési értékleltári szám M1 EOV X 106010 Épület/építmény fajta középület

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről

TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 193.. MELLÉKLET: 2 db. TÁRGY: Beszámoló a Szekszárdi Települési Értéktár Bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete közel 100 önkéntes véradót köszöntött november 29-én. Oklevélben és ajándékban részesültek az 50, 60, 70, 75, 80, 90, 100, 110, és 130-szoros

Részletesebben

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk: ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

HELYILEG VÉDETT ÉPÜLETEK ÉS OBJEKTUMOK 10. számú melléklet, 10/a táblázat Sorsz. Szelvény Védendő épület, építmény címe Hrsz. Besorolás Megjegyzések

HELYILEG VÉDETT ÉPÜLETEK ÉS OBJEKTUMOK 10. számú melléklet, 10/a táblázat Sorsz. Szelvény Védendő épület, építmény címe Hrsz. Besorolás Megjegyzések HELYILEG VÉDETT ÉPÜLETEK ÉS OBJEKTUMOK 10. számú melléklet, 10/a táblázat Sorsz. Szelvény Védendő épület, építmény címe Hrsz. Besorolás Megjegyzések 1. 15 Ady u. 1. 5240/5 H2 Strand, régi bejárati pavilonok,

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE 1 246 Hősök tere 2. Római katolikus plébánia Az udvari szárny 1746-ban, az utcai beforduló szárny

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Települések Nyíregyháza Kamerák száma (db) 12 a kamera pontok helyszíne, elhelyezése.nyíregyháza,

Részletesebben

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények Mesterségek Művészete Nap Minden év május 1. 5300 Karcag, Dózsa Gy. Inf.: 59/503-224, 59/503-403 (A térség kézművesei mutatják be termékeiket, kirakodóvásárral

Részletesebben

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete

Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Feltárul az értéktár

Feltárul az értéktár Feltárul az értéktár 3. forduló feladatlap Név: Elérhetőség: Leadási határidő: 2017. október 3. 1. Kortársak szemével A települési értéktárban szereplő nemzeti értékekkel kapcsolatos eseményeket sorolunk

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György

M E G H Í V Ó. 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond. 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György M E G H Í V Ó 410 éve halt meg Rákóczi Zsigmond 425 esztendeje született és 370 éve halt meg II. Rákóczi György 315 esztendeje kezdődött a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc. Az Erdélyi Magyar

Részletesebben

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk.

Tisztelt Választók! A megvalósított fejlesztések mindenki számára bizonyítják, hogy jó úton járunk. Tisztelt Választók! 2002 után, 2006-ban ismét kitüntetett a pátyi lakosság bizalmával. Eddigi nyolc éves polgármesteri működésem alatt minden igyekezetemmel azon voltam, hogy a széthúzás helyett az ö sszefogásra,

Részletesebben

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK 1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics

Részletesebben

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára

4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára 4. számú melléklet: Javasolt helyi védelem elemeinek értékleltára További egyedi értékek, javaslat védési és vizsgálati eljárásokra az értékvédelmi rendelet kereteihez igazodva, új típusú értékvizsgálattal

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (I.27.) Határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS HELYI EGYEDI VÉDETT EMLÉKMŰVEK Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics Mauzóleum Hősök tere 3/1 I. világháborús emlékmű Kossuth Lajos u. 23.

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén.

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. 1. függelék Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. Kiszombor nagyközség Csongrád megyében helyezkedik el. A nagyközség 2007.

Részletesebben