Készült: Mezőszilas község önkormányzatának képviselőtestületi üléséről augusztus 27-én.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: Mezőszilas község önkormányzatának képviselőtestületi üléséről 2007. augusztus 27-én."

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának képviselőtestületi üléséről augusztus 27-én. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza Vilma, Horváthné Gogán Jolán, Kiss Géza, Kónya Vilmosné, Nagy Tibor, Pethes Pál, Pordán Attila és Tölösi József képviselőtestületi tagok Raffael Attila CKÖ elnöke, Dr. Kardos Tamás jegyző Meghívottak közül jelen volt: Tóth Ervin Sárbogárdi Kistérségi Társulás irodavezető Igazoltan távolmaradt: Menyhártné Nagy Judit képviselőtestületi tag Magyar József polgármester: A napirendi pontok tárgyalása előtt megköszönte az augusztus 20-i rendezvények, ünnepség megszervezésében és lebonyolításában részt vevők tevékenységét, valamint a község lakóinak a részvételét. Üdvözölte a képviselőtestületi ülésen megjelent képviselőtestületi tagokat, meghívott vendégeket és a jegyzőt. Megállapította, hogy az ülés határozatképest, mert a 10 képviselőtestületi tag közül 9 jelen volt, az ülést megnyitotta. Javaslatot terjesztett elő az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselőtestület 9 igen szavazattal az alábbiak szerint fogadott el: N a p i r e n d 1./ Tájékoztató a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás tevékenységéről, a társulás helyzetének alakulásáról, jövőjéről. Előadó: Magyar József társulás elnöke 2./ hrsz.-ú önkormányzati ingatlanra vonatkozó vételi ajánlat megvitatása. Előadó: Magyar József polgármester 3./ Németh László Általános Művelődési Központ alapítása. Előadó: Magyar József polgármester 4./ Döntés a Széchenyi utcát és a polgármesteri hivatalt érintő pályázati lehetőségekről. Előadó: Magyar József polgármester 5./ Az önkormányzati telkek értékesítési kategóriáikról szóló határozat felülvizsgálata. Előadó: Magyar József polgármester 6./ Bejelentések 1

2 Első napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Magyar József polgármester: Köszöntötte Tóth Ervint a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás irodavezetőjét. Nem kívánt a napirendi ponttal kapcsolatban szóbeli kiegészítést tenni, az előterjesztést az iroda dolgozó készítették. Hozzászólások: 1./ Horváthné Gogán Jolán képv.: Kérdezte, hogy a szélessávú Internet-hálózat kiépítése megvalósul-e. 2./ Magyar József polgármester: Ez a kérdés nem tartozik a napirendhez. 4 település vesz részt ebben a társulásban, amely működik, de a célok megvalósítása Mezőszilas községben halad a leglassabban. Ezt a projektet be kell fejezni annak ellenére, hogy erős lemaradásban vannak. 3./ Kiss Géza képv.: Az előterjesztésben szerepel, hogy a kistérségi társulás 8 települése nyújtott be pályázatot TEKI támogatásra és 5 település nyert is ezen a pályázaton évben Mezőszilas település is nyújthat be hasonló összegű útépítési pályázatot? 4./ Magyar József polgármester: A kistérség ebben a témában rangsorolási javaslatot adhat a pályázatokat elbíráló tanács részére. A rendelkezésre álló pénzügyi keres szűkös, %-os támogatást lehet ezeken a pályázatokon elérni. A feladatok adottak, konkrét ígéretet nem tud adni, de fejleszteni szeretnénk. 5./ Pordán Attila képv.: A sajtóból is értesülve megállapítható, hogy a Sárbogárdi Kistérségi Társulás pályázati támogatása elmarad. 6./ Magyar József polgármester: Ha a kérdés a kiemelt támogatásokról szól, akkor valóban a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás ezekből kimaradt. Előnyt élvez a támogatásokban a dunaújvárosi elkerülő út és a 63-es főközlekedési út elkerülő szakasza is ide tartozhat. 7./ Tóth Ervin irodavezető: A kiemelt támogatások elmaradásának oka az, hogy nem volt olyan pályázati kiírás, amelyre benyújthatott volna anyagot a Sárbogárdi Kistérség. A központi orvosi ügyelet fejlesztésére szerettek volna pályázatot benyújtani, amelyhez Sárbogárd Város Önkormányzata, mint tulajdonos nem járult hozzá. A szociális ellátás területén is azért nem valósult meg a fejlesztés, mert Sárbogárd Város Önkormányzata nem kívánta ezt a tevékenységet kistérségi szintre emelni. 8./ Kónya Vilmosné képv.: Megköszönte a logopédiai ellátás biztosítását és szintén köszönetét fejezte ki a gyógypedagógiai ellátás biztosításáért. A kistérségi közösségi buszt az óvoda kirándulás céljára igénybe vette, amelyet szintén megköszönt és további jó munkát kívánt a kistérségi szervezetben dolgozóknak. 9./ Magyar József polgármester: Egységes pedagógiai szakszolgálat alakult, melynek munkájában egy mezőszilasi pedagógus is részt vesz. 10./ Tóth Ervin irodavezető: A szakszolgálat ősztől gyógy-testnevelési szolgálattal is bővül, amelyhez a kistérség településeinek nem kell hozzájárulást fizetni, a többletbevételből finanszírozni tudják. 11./ Pethes Pál képv.: Korábbi képviselőtestületi üléseken arról volt szó, hogy a Mezőszilasi Családsegítő Szolgálat kistérségi társulási működtetésbe kerül, amely a mai napig még nem valósult meg. 2

3 12./ Magyar József polgármester: Kistérségi együttes döntést igényel a kérdés. Több település döntött már, de a folyamat elakadt, a minősített többségű döntés nem született meg, amely nem Mezőszilas község Önkormányzatának döntésén múlott. 13./ Tóth Ervin irodavezető: Felmérés készült a szociális ellátás kistérségi megoldásáról, de ez még nem valósult meg a többségi szavazás hiányában, pedig 50 %-os többlettámogatást jelenthetne. 14./ Magyar József polgármester: Már az első üléseken felhozta a szociális ellátások kistérségi szintű megvalósítását, mert lényegesen több támogatást lehetne elérni, de ez a társulás még nem valósult meg. Jelentős előrelépés a Pedagógiai Szakszolgálat megalakulása, közelebb visz a következő feladatok megoldásához. 15./ Nagy Tibor képv.: évben a kistérségi társulás keretében közmunkaprogram megvalósítására pályázatot nyújtottunk be. Kérdezte, hogy a következő években is folytatódhat az ilyen jellegű pályázatok benyújtása. 16./ Magyar József polgármester: A közmunka-pályázat megvalósítása folyik, amelyben Mezőszilas község is részt vesz gesztor önkormányzatként. A következő években is várható a közmunka-program folytatása. 17./ Tóth Ervin irodavezető: Amióta fennáll a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás minden kiírt pályázattal foglalkoznak. A települések kategóriákba vannak sorolva. Foglalkoztatási pályázatok a jövőben is lesznek, a meghatározott létszámot biztosítani kell a sikeres megvalósítás érdekében, amely a szigorú feltételek miatt elég nehéz feladat. 18./ Magyar József polgármester: A kistérségi társulás pályázatot nyújtott be iskolabuszra. A két busz helyett egy busz vásárlására nyílt lehetőség, amely Mezőszilas község Önkormányzatának használatába került. 19./ Tóth Ervin irodavezető: Elmondta, hogy meg kell oldani a másik busz kicserélését is további pályázat keretében. A tájékoztatót a képviselőtestület 9 igen szavazattal határozathozatal nélkül tudomásul vette, elfogadta. Második napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Magyar József polgármester: Javasolta a vételi ajánlat elfogadását, amely megegyezik a képviselőtestület korábbi döntésével. A pénzügyi bizottság az előterjesztést előzetesen megtárgyalta. Kiss Géza pü. biz. elnöke: A pénzügyi bizottság jelenlévő tagjai javasolják a vételi ajánlat elfogadását. Hozzászólások: 1./ Pethes Pál képv.: Tulajdonképpen ez az értékesítés egy vagyonhasznosítási dolog, a falu lakosságát bővebben kellene tájékoztatni erről. Az értékesítéssel egyetért. 2./ Magyar József polgármester: Véleménye szerint a falu közügyek iránt érdeklődő lakossága kapott tájékoztatást az értékesítéssel kapcsolatban. Rövid tájékoztatást adott az ingatlan eladása utáni 3

4 hasznosítási célokról, valamint arról, hogy a terület egy része az értékesítés után sem lesz a település lakói elől elzárva. A beruházás megvalósulása a település részére a jövőben előnyt jelenthet. Az adásvételi szerződést aláírás előtt a képviselőtestület elé terjeszti. 3./ Raffael Attila CKÖ elnöke: Az értékesíteni kívánt ingatlan hitelfelvétel esetén fedezetként szokott szolgálni. A projekt megvalósítása mikorra várható? 4./ Magyar József polgármester: A hitelfelvételnél valóban fedezet ez az ingatlan, de ez az értékesítést nem érinti. A megvalósítási határidőről nem tud nyilatkozni, a községrendezési tervet is módosítani kell. 5./ Pethes Pál képv.: A megvalósítási határidőt rögzíteni kell és kikötésként belefoglalni, ha a beruházás nem valósul meg, az ingatlan tulajdonjoga visszaszáll az önkormányzatra. 6./ Magyar József polgármester: Az adásvételi szerződésben minden feltétel, határidő és kikötés rögzítve lesz. 7./ Kiss Géza képv.: A művelési ág megváltozása költséges feladat (erdő esetében a kivágott fák kétszeres pótlása kötelező), melyet nem vállalhat az önkormányzat. 8./ Magyar József polgármester: Ezt a feladatot a vevő köteles megoldani. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 9 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 55/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat ingatlan értékesítéséről Mezőszilas község önkormányzatának képviselő-testülete úgy határozott, hogy az 1003 Hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlant értékesíti Ft +ÁFA áron a CHK Hungary Kft. ( adószám: , cégjegyzékszám: , ügyvezető: Huszárik tamás) részére Wellness szálloda építése céljából. A képviselő-testület köszönettel elfogadja az Ft értékű játszótér megépítésére vonatkozó ajánlatot. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a kérelmezőket a döntésről értesítse, és az adásvételi szerződés előkészítéséről valamint a képviselőtestület elé terjesztéséről gondoskodjon Határidő: november 30. Harmadik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Dr. Kardos Tamás jegyző: A közoktatási szakértő véleménye kizárólag arra irányul, hogy a feladatot általános művelődési központ formában el lehet látni és nem arra, hogy csak így lehet ellátni. A többi beszerzett szakértői vélemény is ezzel kapcsolatos. Hozzászólások: 1./ Tölösi József képv.: A kollektívák véleményét figyelembe kellene venni. A képviselőtestület nem erősítette meg korábbi döntését, mert a szavazáskor nem született döntés. Az általános művelődési 4

5 központ forma egy elavult intézményi forma, nincs meggyőződve a racionalitásról, vagyis arról, hogy ez egy költségtakarékos megoldás. Nem javasolt az ÁMK Alapító Okiratának elfogadását. 2./ Pordán Attila képv.: A szakértői vélemény egy részét szeretné kiemelni: az önkormányzat intézményei megtartják önállóságukat A különféle véleményt alkotó szervezetek nem voltak kellően tájékoztatva a változásról. Ha egyszerű embereken végrehajtottunk költségmegtakarításokat, akkor ezt a vezetői szinteken is meg kell tenni. A magasabb vezetői pótlékok költségmegtakarítást jelentenek, a változások elkerülhetetlenek, el kell fogadni. 3./ Kónya Vilmosné képv.: Szakmai szervezetek véleményének kikérése után akik ellenzik az általános művelődési központ létrehozását nem szerencsés olyan döntést hozni, amely ezt a véleményt nem veszi figyelembe. Egy intézménynek kell vezető, aki ha valamilyen oknál fogva nincs jelen, legyen felelős vezető-helyettese is. 4./ Pordán Attila képv.: Hallott már olyan véleményt, hogy nem veszi figyelembe a képviselőtestület a szakmai szervezetek véleményét, de kitart a költségtakarékos megoldás mellett. 5./ Magyar József polgármester: Az intézmények átalakításával, átszervezetésével kapcsolatos döntési jog a fenntartót, vagyis a képviselőtestületet illeti meg. 6./ Kónya Vilmosné képv.: Kérte a kisember kifejezés mellőzését, mert csak emberek vannak. 7./ Tölösi József képv.: A képviselőtestület korábbi döntését nem tekinti egyértelmű döntésnek az általános művelődési központ mellett, mert inkább a könyvtár önállóságát féltette minden képviselő a döntés meghozatalakor. 8./ Magyar József polgármester: A könyvtár funkciója, tevékenysége nem szűnne meg akkor sem, ha ÁMK alakul, és akkor sem, ha szakfeladatként az általános iskolához csatolják. A könyvtár önálló intézményként való működtetését nem támogatja. Az intézmények összevonásánál figyelembe kell venni az adott intézmény létszámát, tevékenységét. 9./ Dr. Kardos Tamás jegyző: Az intézményi összevonásokkal kapcsolatban a jövőbeli lehetőségeket, illetve a mai ülés döntési lehetőségét ismertette. 10./ Pethes Pál képv.: Nem szakember, de a döntések meghozatalában a képviselőnek következetesnek kell lenni. Nem ért egyet azzal, hogy egy-egy testületi ülésen másként szavaznak a képviselők ugyanabban a témában. Teljesen mindegy, hogy ÁMK alakul, vagy sem, de a szavazás, a döntés következetes legyen, és ne szavazzon a képviselő saját maga ellen. 11./ Magyar József polgármester: A döntések meghozatalában szerepet játszik a többletinformáció megszerzése, szakértői vélemény beszerzése, amelyek ismeretében megváltozhat a képviselők véleménye. 12./ Raffael Attila CKÖ elnöke: Korábban eldöntötte a képviselőtestület az ÁMK létrehozását és később megváltozott a képviselőtestület véleménye. Ebben a képviselőtestületben vannak olyan személyek, akik ezekben az intézményekben dolgoznak, egyéni okok miatt megváltozott a vélemény. Az 1,5 millió forintos megtakarítás éves szinten jelentős. A környéken hány ÁMK működik és a vezetőkön kívül érinti-e a dolgozókat az átszervezés? 13./ Magyar József polgármester: Vannak a térségben ilyen intézmények, ha nem is minden településen. A dolgozókat nem érinti az átszervezés, az ÁMK vezetőjét a képviselőtestület nevezi ki és a munkáltatói jogkör gyakorlója a polgármester. Azt a döntést hajtjuk végre, amelyet a képviselőtestület jóváhagy. Nem zárkózik el attól sem, hogy nem három intézményből alakul meg az ÁMK. 5

6 14./ Kiss Géza képv.: Az eddigiek során azért nem szólt hozzá a vitákhoz, mert itt már az egyéni érdekek kerülnek előtérbe. Az érvényes utolsó döntésünk szerint három intézménnyel alakul meg az általános művelődési központ. 15./ Dr. Kardos Tamás jegyző: A képviselőtestület előtt döntési lehetőség van, hozhat újabb döntést is, de kitarthat korábbi határozata mellett is. Az ÁMK intézménye nem elavult dolog, a közoktatási törvény is lehetővé teszi ezt a működési formát. Minősített többségű 6 szavazat kell a döntéshez. 16./ Nagy Tibor képv.: Ha a könyvtár önálló intézményként való működését meg akarjuk szüntetni, kitart az eddigi javaslata mellett, vagyis a polgármesteri hivatalhoz tartozzon. 17./ Magyar József polgármester: Az érvényes döntés ismeretében az általános művelődési központ Alapító Okiratok elfogadását tárgyalja a képviselőtestület. 18./ Kónya Vilmosné képv.: Az igazgatótanács kikből áll? 19./ Magyar József polgármester: Az intézmények delegálnak 1-1 főt az igazgatótanácsba, tagja még a megbízott vezető és a gazdasági vezető. Tagjai lesznek a tagintézmények vezetői és delegáltak lesznek az érdekképviseleti szervezetekből is. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal és 3 ellenszavazattal az alábbi határozatot hozta: 56/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat ÁMK alapításáról Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Németh László Általános Művelődési Központ alapítása tárgyú előterjesztést és az Alapító Okirat tervezetet megismerte. Az Alapító Okiratot a melléklet szerinti szövegezéssel jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az Alapító Okirat aláírására, egyúttal megbízza őket, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjanak Határidő: augusztus 30 A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 57/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat társulási megállapodásról Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményfenntartó Társulás létrehozása tárgyú előterjesztést és a Társulási Megállapodás tervezetet megismerte. A Képviselő-testület a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. tv. rendelkezéseivel összhangban a Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményfenntartó Társulás augusztus 30-tól hatályos Társulási Megállapodását elfogadja, azt jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására. 6

7 Határidő: augusztus 31. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal és 3 ellenszavazattal az alábbi határozatot hozta: 58/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat az iskola megszüntető okiratáról I. Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Németh László Általános Iskola alapítója, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv. (a továbbiakban: áht.) 88. -ának (3) bekezdése, 90. -a (1) bekezdésének c) pontja, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. -a alapján a Németh Lászlói Általános Iskola intézményt jogutódlással megszünteti és egyidejűleg az alábbi megszüntető okiratot adja ki: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Mezőszilas Község Önkormányzata a 58./2007. (VIII. 27.) sz. határozata, valamint Igar Község Önkormányzata a./2007. (VIII..) sz. határozata alapján az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (3) bekezdése és a 90. (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. -ban foglaltakat is figyelembe véve augusztus 31. napjával jogutódlással megszünteti az alábbi intézményt: 1. Az intézmény neve, székhelye: Mezőszilas és Igar Községek Közös Fenntartású Németh László Általános Iskolája 7017 Mezőszilas, Petőfi u. 1/G. 2. Felügyeleti szerve: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7017 Mezőszilas, Fő u Megszüntető szerv neve: Mezőszilas Község Önkormányzata és Igar Község Önkormányzata 4. Jogutód intézmény neve, székhelye: Németh László Általános Művelődési Központ 7017 Mezőszilas, Petőfi u. 1/G. 5. Rendelkezés a feladatellátásról: A megszüntetett Mezőszilas és Igar Községek Közös Fenntartású Németh László Általános Iskolája valamennyi alapfeladatának elvégzéséről az Mezőszilas és Igar Községek Önkormányzatai augusztus 31. napi hatállyal azonos színvonalon gondoskodnak a Németh László Általános Művelődési Központ intézményegységeként közösen fenntartott Németh László Általános Iskola keretében. 6. Rendelkezés az intézmény vagyonáról: a, Mezőszilas Község Önkormányzata a Mezőszilas és Igar Községek Közös Fenntartású Németh László Általános Iskolája használatában levő Mezőszilas Petőfi u. 58. sz. alatti 133 helyrajzi számú, valamint a Mezőszilas Petőfi u. 1/g. sz. alatti 452/5 helyrajzi számú, és a Mezőszilas Németh László u.14. sz. alatti 452/5 helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlanvagyont, mint korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyont, az intézmény 7

8 megszűnésével a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe adja. b, A leltár szerinti ingóvagyona - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ használatába kerül. c./ A megszűnő intézményt illető követelések, valamint terhelő kötelezettségek a jogutód intézményt illetik, illetve terhelik. 7. Rendelkezés az intézményben foglalkoztatottakról: Mezőszilas és Igar Községek Közös Fenntartású Németh László Általános Iskolája közalkalmazottait a jogutód intézmény augusztus 31. napjától továbbfoglalkoztatja. 8. Rendelkezés az intézmény iratanyagáról: augusztus 31. napjával a Mezőszilas és Igar Községek Közös Fenntartású Németh László Általános Iskolája teljes iratanyaga a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe kerül. Bognár János Igar Község polgármestere Magyar József Mezőszilas Község polgármestere A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megszüntető okirat aláírására, és megbízza a jegyzőt annak a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához történő megküldésével a törzskönyvi nyilvántartásból való törlés céljából. Dr. Kardos Tamás jegyző Határidő: augusztus 31. II. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert és az iskola igazgatóját, hogy a Németh László Általános Iskola intézményben foglalkoztatott közalkalmazottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. tv. 85/A. és 85/B. -aiban foglalt, jogutódlással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg, a munkáltató személyével kapcsolatos változásokról az érintetteket értesítse. Zámbó Tibor iskola igazgató Határidő: augusztus 31. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 59/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat az óvoda megszüntető okiratáról I. Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Dr. Végh János Óvoda alapítója, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv. (a továbbiakban: áht.) 88. -ának (3) bekezdése, 90. -a (1) bekezdésének c) pontja, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. 8

9 rendelet 11. -a alapján a Dr. Végh János Óvoda intézményt jogutódlással megszünteti és egyidejűleg az alábbi megszüntető okiratot adja ki: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Mezőszilas Község Önkormányzata a./2007. (VIII. 27.) sz. határozata alapján az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (3) bekezdése és a 90. (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. -ban foglaltakat is figyelembe véve augusztus 31. napjával jogutódlással megszünteti az alábbi intézményt: 1. Az intézmény neve, székhelye: Dr. Végh János Óvoda 7017 Mezőszilas, Petőfi u Felügyeleti szerve: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7017 Mezőszilas, Fő u Megszüntető szerv neve: Mezőszilas Község Önkormányzata 4. Jogutód intézmény neve, székhelye: Németh László Általános Művelődési Központ 7017 Mezőszilas, Petőfi u. 1/G. 5. Rendelkezés a feladatellátásról: A megszüntetett Dr. Végh János Óvoda valamennyi alapfeladatának elvégzéséről az Mezőszilas Község Önkormányzata augusztus 31. napi hatállyal azonos színvonalon gondoskodik a Németh László Általános Művelődési Központ keretében. 6. Rendelkezés az intézmény vagyonáról: a, Mezőszilas Község Önkormányzata a Dr. Végh János Óvoda kezelésében lévő Mezőszilas Petőfi u. 1. sz. alatti 458/2 helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonú ingatlanvagyont, mint korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyont, az intézmény megszűnésével a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe adja. b, A leltár szerinti ingóvagyona - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ használatába kerül. c./ A megszűnő intézményt illető követelések, valamint terhelő kötelezettségek a jogutód intézményt illetik, illetve terhelik. 7. Rendelkezés az intézményben foglalkoztatottakról: Dr. Végh János Óvoda közalkalmazottait a jogutód intézmény augusztus 31. napjától továbbfoglalkoztatja. 8. Rendelkezés az intézmény iratanyagáról: augusztus 31. napjával a Dr. Végh János Óvoda teljes iratanyaga a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe kerül. 9

10 Magyar József Mezőszilas Község polgármestere A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megszüntető okirat aláírására, és megbízza a jegyzőt annak a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához történő megküldésével a törzskönyvi nyilvántartásból való törlés céljából. Dr. Kardos Tamás jegyző Határidő: augusztus 31. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert és az Óvodavezető helyettest, hogy a Dr. Végh János Óvoda intézményben foglalkoztatott közalkalmazottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. tv. 85/A. és 85/B. -aiban foglalt, jogutódlással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg, a munkáltató személyével kapcsolatos változásokról az érintetteket értesítse. Kónya Vilmosné óvodavezető helyettes Határidő: augusztus 31. II. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 60/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat a könyvtár megszüntető okiratáról I. Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete, mint a Németh László Közösségi Ház Községi és Iskolai Könyvtár alapítója, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. tv. (a továbbiakban: áht.) ának (3) bekezdése, 90. -a (1) bekezdésének c) pontja, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. -a alapján a Németh László Közösségi Ház Községi és Iskolai Könyvtár intézményt jogutódlással megszünteti és egyidejűleg az alábbi megszüntető okiratot adja ki: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Mezőszilas Község Önkormányzata a 60./2007. (VIII. 27.) sz. határozata alapján az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (3) bekezdése és a 90. (1) bekezdésének c) pontjára hivatkozással a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. -ban foglaltakat is figyelembe véve augusztus 31. napjával jogutódlással megszünteti az alábbi intézményt: 1. Az intézmény neve, székhelye: Németh László Községi Ház Községi és Iskolai Könyvtár 7017 Mezőszilas, Németh László u Felügyeleti szerve: 10

11 Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7017 Mezőszilas, Fő u Megszüntető szerv neve: Mezőszilas Község Önkormányzata 4. Jogutód intézmény neve, székhelye: Németh László Általános Művelődési Központ 7017 Mezőszilas, Petőfi u. 1/G. 5. Rendelkezés a feladatellátásról: A megszüntetett Németh László Községi Ház Községi és Iskolai Könyvtár valamennyi alapfeladatának elvégzéséről a Mezőszilas Község Önkormányzata augusztus 31. napi hatállyal azonos színvonalon gondoskodnak a Németh László Általános Művelődési Központ keretében. 6. Rendelkezés az intézmény vagyonáról: a, Mezőszilas Község Önkormányzata a Németh László Községi Ház Községi és Iskolai Könyvtár használatában levő Mezőszilas Németh László u. 12. sz. alatti 452/3 helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonú ingatlanvagyont, mint korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyont, az intézmény megszűnésével a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe adja. b, A leltár szerinti ingóvagyona - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ használatába kerül. c./ A megszűnő intézményt illető követelések, valamint terhelő kötelezettségek a jogutód intézményt illetik, illetve terhelik. 7. Rendelkezés az intézményben foglalkoztatottakról: Németh László Községi Ház Községi és Iskolai Könyvtár közalkalmazottait a jogutód intézmény augusztus 31. napjától továbbfoglalkoztatja. 8. Rendelkezés az intézmény iratanyagáról: augusztus 31. napjával a Németh László Községi Ház Községi és Iskolai Könyvtár teljes iratanyaga a jogutód Németh László Általános Művelődési Központ kezelésébe kerül. Magyar József Mezőszilas Község polgármestere A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megszüntető okirat aláírására, és megbízza a jegyzőt annak a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához történő megküldésével a törzskönyvi nyilvántartásból való törlés céljából. Dr. Kardos Tamás jegyző Határidő: augusztus 31. II. 11

12 A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a Németh László Közösségi Ház Községi és Iskolai Könyvtár intézményben foglalkoztatott közalkalmazottak tekintetében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. tv. 85/A. és 85/B. -aiban foglalt, jogutódlással kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg, a munkáltató személyével kapcsolatos változásokról az érintetteket értesítse. Határidő: augusztus 31. Magyar József polgármester: Javasolta Zámbó Tibor iskolaigazgató ÁMK vezetői megbízatását augusztus 15-ig, a vezetői pályázat lebonyolításáig. Az alapilletményét Ft-ban, szakképzettségi pótlékát Ft-ban és a magasabb vezetői pótlékát Ft-ban meghatározni. Hozzászólások: 1./ Pethes Pál képv.: A vezetői megbízást meg kellene hirdetni. 2./ Magyar József polgármester: A pályázat meghirdetésére nincs elegendő idő, ideiglenes megbízást kaphat a jelenlegi vezető. A javaslat és hozzászólás elhangzása után a képviselőtestület 9 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 61/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat ÁMK igazgatói munkakör ellátásáról Mezőszilas község önkormányzatának képviselőtestülete a Németh László Általános Iskola igazgatóját Zámbó Tibor Mezőszilas József Attila u. 9/A. szám alatti lakost szeptember 1-től augusztus 15-ig terjedő időtartamra megbízza a Németh László Általános Művelődési Központ igazgatói munkakör ellátásával Alapilletménye Ft.,további szakképzettségi pótlék Ft. magasabb vezetői illetménypótlék Ft. Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy a megbízásról szóló határozatot adja ki és gondoskodjon az egyéb szükséges intézkedések megtételéről. Határidő: azonnal Borza Vilma alpolgármester az ülésről távozott, így a létszám a továbbiakban 8 fő volt. Negyedik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Magyar József polgármester: A jelenlegi pályázat sajátossága, hogy meglévő, szilárd burkolatú út felújítása lehetséges, nem jöhet 12

13 szóba földút. Nem azért lesz a Széchenyi utca felújítva, mert a polgármester ott lakik, hanem mert a pályázati feltételeknek megfelel. A képviselőtestület döntése szükséges a pályázat benyújtásához és az önerő biztosítása. A tervezési, pályázat elkészítési munkákért az önkormányzat még nem fizetett. Kérte a határozati javaslat elfogadását. Mindkét beruházást a pénzügyi bizottság megtárgyalta. Kiss Géza pü. biz. elnöke: A pénzügyi bizottság egyetértett azzal, hogy fejlesztéseket kell végrehajtani. Abban azonban megoszlottak a vélemények, hogy a Széchenyi utca felújítását kell végrehajtani. A pályázat benyújtásával a bizottság egyetért. Hozzászólások: 1./ Pordán Attila képv.: Véleménye nem arra irányult, hogy nem a Széchenyi utcát kell felújítani. Az ingatlanértékesítésből befolyó összeget a költségvetési hiány kezelésére kellene fordítani. Nem fejlesztésellenes, de a Széchenyi utcára csatlakozó 6 kisebb utca földút. A Széchenyi utca állapota nem megfelelő, de mégis lehet rajta közlekedni. Elsősorban a járhatatlan utakat kellene járhatóvá tenni, ha nem is rögtön aszfaltosra. Ezen a pályázaton nem lehet a földes utak javításával részt venni, de vannak más pályázatok is. 2./ Kiss Géza képv.: Igar község Önkormányzata útépítési célra 35 millió forint TEKI támogatást nyert. Ilyen célra Mezőszilas község ebben az évben nem pályázott, így a következő évben lehetősége lesz rá. Jelenleg a pályázati kiírás alapján a Széchenyi utca felújítására nyújthatunk be támogatási kérelmet. 3./ Pordán Attila képv.: Igar község hátrányos helyzete miatt is megnyerhette a 35 millió forintos támogatást, amelyre Mezőszilas községnek kevés esélye van. 4./ Magyar József polgármester: A Széchenyi utca felújítása nem halogatható, nem várhat 2-3 évet. Forgalmas mellékutcáról van szó, nem hasonlítható össze a település többi utcájával. Felelősséggel kijelentheti a televízió nyilvánossága előtt is, hogy ebben a ciklusban más utcák felújítása is megvalósul. Jelenlegi helyzetben erre a felújításra tudunk pályázatot benyújtani, elképzelhető, hogy nem nyer a pályázat vagy csak a következő évben nyer. Az ingatlanértékesítés meghiúsulása, illetve az önerő biztosításának hiányában a felújítás visszavonható. 5./ Raffael Attila CKÖ elnöke: A Széchenyi utca állapota valóban rossz, egyetért a felújítás megvalósításával. Az értékesítésből befolyt bevételt ne a hitelállomány csökkentésére fordítsa az önkormányzat. 6./ Magyar József polgármester: A hitelállományt az előző évihez képest 10 millió forinttal sikerült csökkenteni. A vagyonértékesítésből befolyt bevételt az önkormányzat vagyon növelésére fordítsa. A jövőben lehetőség nyílik jelentős állami támogatással kultúrotthon építésére. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 62/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat útfelújítási pályázat benyújtásáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mezőszilasi Széchenyi István gyűjtőút komplex felújításának támogatására pályázatot nyújt be a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett KDOP /B pályázati felhívásra Ft. értékben. Az önkormányzat a project megvalósításához évben Ft. önerőt biztosít a költségvetésének felhalmozási többletbevétele terhére és ahhoz Ft. támogatást igényel. Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy gondoskodjon a pályázat benyújtásáról. 13

14 Határidő: augusztus 31. Magyar József polgármester: A pályázati lehetőség második része a polgármesteri hivatal akadály-mentesítése. Ezt a pályázatot 90 %- os támogatással lehet megnyerni. Intézmények és polgármesteri hivatalok utólagos akadálymentesítésére lehet a KDT. Regionális Fejlesztési Tanácshoz benyújtani. Javasolta a pályázat benyújtásának elfogadását, valamint az önerőt az általános tartalék terhére biztosítani. Hozzászólások: 1./ Nagy Tibor képv.: Ezt a feladatot el kell végezni, szükségszerű, Mezőszilason a polgármesteri hivatalt mozgáskorlátozott személy nem tudja megközelíteni. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 63/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat akadálymentesítési pályázat benyújtásáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mezőszilasi Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésének támogatására pályázatot nyújt be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által KDROP keretében meghirdetett Utólagos akadálymentesítés támogatására (Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz) című, KDOP számú pályázati felhívásra bruttó Ft. értékben. Az önkormányzat a project megvalósításához évben bruttó Ft. önerőt biztosít a költségvetésének általános tartaléka terhére és ahhoz bruttó Ft. támogatást igényel. Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy gondoskodjon a pályázat benyújtásáról. Határidő: augusztus 31. Tölösi József képviselőtestületi tag az ülésről távozott, így a létszám a továbbiakban 7 fő volt. Ötödik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Dr. Kardos Tamás jegyző: A képviselőtestület 71/2005. (V. 26.) KT. sz. határozatát felül kell vizsgálni, az értékesített telkek átvezetése és az első lakáshoz jutók kedvezménye miatt. Ezt a kedvezményt korábban rendelet szabályozta, amely hatályon kívül lett helyezve. A kedvezmény feltételeit célszerű ebben a határozatban rögzíteni. A napirendi ponthoz hozzászólás nem volt, a képviselőtestület 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 64/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat önkormányzati telkek értékesítési kategóriáiról 14

15 Mezőszilas község önkormányzatának képviselő-testülete a 71/2005. (V. 26.) KT. sz. határozat valamint a 28/2005.(III. 31.) KT sz. határozatát hatályon kívül helyezi.: Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testülete, az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen telkek eladási kategóriákba sorolását, valamint eladási árukat a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. A képviselő-testület a bérlőknek elővásárlási jogot biztosít. A külterületi telkeket a képviselő-testület egyedi kérelem alapján bírálja el. A II/3. kategóriájú telkeket beépítési kötelezettséggel értékesíti az önkormányzat. A képviselőtestület 50%-ig terjedő árkedvezményt biztosít, a Mezőszilas község közigazgatási területén lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező első lakásingatlant építő, házaspároknak, vagy élettársi kapcsolatban együtt élő személyeknek 3 év beépítési kötelezettséggel. Illetve azon egyedülálló személynek aki az ingatlan értékesítésétől számított 5 éven belül teljesíti lakóingatlan építési kötelezettségét. A testület megbízza a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket. Határidő: folyamatos Melléklet: 1 db Nagy Tibor képviselőtestületi tag az ülésről távozott, így a létszám a továbbiakban 6 fő volt. Bejelentések: 1./ Magyar József polgármester ismertette a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést. A jelentést a képviselőtestület 6 igen szavazattal határozathozatal nélkül elfogadta, tudomásul vette. 2./ Magyar József polgármester ismertette a Mezőszilasi Kulturális, Sport és Szabadidő Egyesület kérelmét a labdarúgó szakosztály támogatásáról. A labdarúgó szakosztály vezetői különféle nyomtatványokat vásároltak, amelyet nem tudtak kifizetni. A korábbi években a támogatás összege meghaladta a Ft-ot. Az egyesület vezetői figyelmét felhívta arra, hogy a jövőben akkor vásároljanak, ha van rá fedezet és ne álljon elő olyan helyzet, hogy majd az önkormányzat kifizeti. Javasolta a támogatás kifizetését az általános tartalék terhére. Hozzászólások: 1./ Pethes Pál képv.: Javasolta a támogatás kifizetését. A sportöltöző felújítása sok ember segítségével folyik, amely jelentős összegű. A sportoló fiatalok megérdemlik a támogatást. 2./ Pordán Attila képv.: Egyetért a támogatás kifizetésével, de azzal a gyakorlattal nem, hogy az egyesület vezetőségi tagjai nem is tudtak a vásárlásról. A támogatásokat közösség részére adjuk, ne pedig egy-egy szűk csoport részére. 15

16 3./ Kiss Géza képv.: Köszöni a sportegyesület eddigi támogatásait, közel 40 éve végzi az egyesület elnöki feladatait. A nyomtatványok beszerzése szükséges volt. Korábbi években az önkormányzat támogatásban részesítette az egyesületet, az idei évben a támogatások igénylése részletekben történik. 4./ Raffael Attila CKÖ elnöke: Az egyesület működése támogatások nélkül nem valósulhat meg, a támogatási összeg biztosítását javasolta. 5./ Kónya Vilmosné képv.: A vita méltatlan, év elején a civil szervezetek támogatása a labdarúgó szakosztály kivételével elutasításra került. A sport támogatása érdekében a kért összeg kifizetését javasolta. 65/2007. (VIII. 27.) KT. sz. határozat labdarúgó szakosztály támogatásáról Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselőtestülete úgy határozott, hogy a Mezőszilasi Kulturális Sport és Szabadidő Egyesületet támogatja Ft azaz száznegyvenezer forint összeggel a Mezőszilasi Labdarúgó Szakosztály költségeinek fedezése céljából, az általános tartalék terhére Képviselőtestület megbízza a polgármestert, hogy gondoskodjon a támogatási összeg átutalásáról a Mezőszilasi Kulturális Sport és Szabadidő Egyesület számlájára. Határidő: azonnal Magyar József polgármester: Megköszönte a képviselőtestületi tagok, meghívott vendégek és a jegyző megjelenését. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatási és lakbér támogatási kérelem tárgyalása zárt ülésen történik, amelyről külön jegyzőkönyv készül. Kmft. Magyar József polgármester Dr. Kardos Tamás jegyző 16

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2006. november 30-án tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza Vilma,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 19 /2013. Ikt.szám: M 2389/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. augusztus 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. július 12-én tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Fáncsik Géza, Horváthné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2011. március 30-án tartott képviselőtestületi üléséről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről január 7-én.

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről január 7-én. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2008. január 7-én. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 11/2013. Ikt.szám: M 1954/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. május 13-án, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2005. június 13-án. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Fáncsik

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről augusztus 15-én

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről augusztus 15-én J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2012. augusztus 15-én Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának december 27-én tartott közös képviselőtestületi ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának december 27-én tartott közös képviselőtestületi ülésről Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. december 27-én tartott közös képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Mezőszilas Község Önkormányzat részéről:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. december 21-én tartott képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. október 29-i ülésre ELŐTERJESZTÉS e 2007. október 29-i ülésre Tárgy: A 42/2007.(II.15.) Kt. számú határozat módosítása Előadó: Ottó Péter Előterjesztés tartalma: határozati javaslat Szavazás módja: egyszerű többség Az előterjesztés

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-23/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.szeptember 4-én 7.00 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2007. november 12-én tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza Vilma,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről 170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én 15.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Gulyás Tibor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 8458 Oroszi, Szabadság u.43. Szám: D-20-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 28-án 16

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet mb. jegyző, - Zakariás Zoltán Vilmos

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2006. május 19-én tartott képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Horváthné Gógán Jolán alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

54/2015. (VI. 19.) KT.

54/2015. (VI. 19.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ JEGYZŐKÖNYV, b./ TÁRGYSOROZATA c./ HATÁROZATA 1-5/2013.(I.30.) ÖK. sz. d./ RENDELETE 1 /2013. (II.6.) ÖK.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/63-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének december 8-án 17 órai kezdettel

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének december 8-án 17 órai kezdettel NEMESHANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8471 Nemeshany, Petőfi u. 85. Szám: 584-.../2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének Az ülés helye: Faluház Nemeshany

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése

Részletesebben

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. október 09.-én megtartott soronkívüli ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-7/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2017. (II.23.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 20. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető

1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte, aki a jegyzőkönyv-hitelesítők személyével, valamint a tárgyalandó napirendi ponttal egyetért, kézfeltartással jelezze.

Jegyzőkönyv. Kérte, aki a jegyzőkönyv-hitelesítők személyével, valamint a tárgyalandó napirendi ponttal egyetért, kézfeltartással jelezze. Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. május 31-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28. napján 17,00 órakor tartott

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 20-án 15,00 órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 20-án 15,00 órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 20-án 15,00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA TÁRGYA

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Jelen vannak: Gérnyiné Hajba Erzsébet polgármester, Papp Gyula alpolgármester, Kertész László és Magyar Jánosné képviselők.

Jelen vannak: Gérnyiné Hajba Erzsébet polgármester, Papp Gyula alpolgármester, Kertész László és Magyar Jánosné képviselők. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-5/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. március 12-én (kedden) 9.00 órakor a Katafa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Könyvtár helyisége 2064 Csabdi, Szabadság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. július 30-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (112/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. március 22-én megtartott üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

Nagy Szilárd polgármester

Nagy Szilárd polgármester KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben