Ügyvezető: Vén Tamás Székhely: 9400 Sopron, Csengery u. 35. Adószám: Cégjegyzékszám:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ügyvezető: Vén Tamás Székhely: 9400 Sopron, Csengery u. 35. Adószám: 11692793-2-08 Cégjegyzékszám: 08-09-019199"

Átírás

1 Ügyvezető: Vén Tamás Székhely: 9400 Sopron, Csengery u. 35. Adószám: Cégjegyzékszám:

2 Az IMPULSUS TANÁCSADÓ IRODA Kft. 33 fős csapata olyan magas színvonalú képzettséggel rendelkező szakemberek, akik képesek a piac elvárásainak megfelelően komplex, átfogó, több szakterületre kiterjedő fejlesztési folyamatokat előkészíteni és megvalósítani. Cégünk 2004-ben a gazdasági élet aktív szereplőjeként új üzletágat indított. Tudásunkat több uniós pályázat megírásánál kamatoztathattuk, cégünk mögött minden témában jelentős tapasztalattal rendelkező szakértői kör áll. Az a programmenedzsment tudás, amit az Európai Uniós programok előkészítése és megvalósítása során szakembereink megtanultak, beépült mindennapi munkánkba és hasznosítjuk a továbbiakban is március 12-én elük a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület Pályázatírói címet júliusától a Magyarországi Evangélikus Egyház Minősített Pályázatírói cím elnyerésével a Magyarországi Evangélikus Egyház, mint jogi személy számára, illetve az egyház által fenntartott (ún. országos fenntartású) intézmények számára készítünk pályázatokat. A óta újabb történelmi egyházak a Dunántúli Református Egyházkerület és a katolikus Győri Egyházmegyei Hivatal kiemelt pályázatírói lettünk. Mára az egész ország területén, mind egyházak, mind Önkormányzatok részére készítünk pályázatokat és menedzselünk projekteket. 2

3 Pályázatírástól a sikeres projektzárásig A pályázati anyagok elkészítése kellő szakmai hátteret igényel, mind közgazdasági, pénzügyi valamint műszaki szempontok alapján egyaránt. Partnereink igényei szerint, velük szorosan együttműködve állítjuk össze a pályázati dokumentációt, biztosítjuk a szükséges szakemberek közreműködését a teljes pályázati dokumentáció elkészítéséhez, kidolgozzuk a projekt pénzügyi és szakmai tervezetét a korábban már elfogadott és sikeresen megvalósított projektek tapasztalatai alapján. Sikeres pályázat esetén cégünk a projekt megvalósításában is vezető szerepet vállal a pályázatírás során is jellemző együttműködő szakértői hozzáállással és az elvégzett tevékenységek iránti teljes felelősségvállalással. Mindezek alapján a következő feladatok elvégzésével állunk ügyfeleink rendelkezésére: Pályázatfigyelés, pályázatírás Pályázati dokumentációhoz szükséges mellékletek (árajánlatok, nyilatkozatok, szerződések, stb..) elkészítése/beszerzése Műszaki szakemberek részvételének biztosítása a pályázat elkészítése és megvalósítása során Kapcsolattartás a közreműködő szervezettel, az irányító hatósággal, valamint a projekt célcsoportját jelentő dolgozókkal Kapcsolattartás a projekt keretében megbízott külső szolgáltatókkal (pl. nyilvánosság biztosítása; hirdetés, reklám, propaganda) Projektadminisztráció Közbeszerzési eljárások lebonyolítása valamint a hozzá kapcsolódó adminisztráció elvégzése A projekt előrehaladásának irányítása, szervezése, ellenőrzése A monitoring adatok alapján a közreműködő szervezet és az irányító hatóság tájékoztatása projekt állapotáról és előrehaladásáról A projekt költségvetésének állandó nyomon követése. Az egyes kifizetések nyilvántartása, és ezek alapján a projekt időszakos kifizetési kérelmeinek elkészítése Közreműködés a projekt előrehaladási jelentések, változás bejelentési kérelmek, szerződésmódosítási kérelmek összeállításában A pályázat megvalósítása során a szükséges jogszabályok és rendeletek figyelembevétele, betartatása, felelősségvállalás Hódmezővásárhely Szombathely Önkormányzati referenciák 3

4 Sopron Mosonmagyaróvár Tata Csorna Hajdúszoboszló Aszód Kapuvár Celldömölk Várpalota Esztergom Kisbér Tét Répcelak Békésszentandrás Fertőszentmiklós Agyagosszergény, Ágfalva, Harka, Himod, Gyarmat, Kópháza, Lövő, Nagycenk, Pereszteg, Rábatamási, Szany, Sopronhorpács, Sopronkövesd, Levél, Újkér, Iván, Vámosszabadi, Bakonynána, Győrzámoly, Noszlop, Vaszar települések Polgármesteri Hivatalai 4

5 Európai Uniós pályázati együttműködés keretében: Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program HEFOP és TÁMOP /07/1 pályázat keretében támogatottak: Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet Pereszteg és Vidéke Takarékszövetkezet Kis-Rábamenti Takarékszövetkezet Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Téti Takarékszövetkezet Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Kiskundorozsma és Vidéke Takarékszövetkezet Téti Általános Művelődési Központ Csorna Városi Művelődési Központ Fertőszentmiklósi Művelődési Központ Aszód Város Könyvtár és Művelődési Központ Celldömölk Városi Könyvtár és Művelődési Központ 5

6 Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP 1.1.1/07/01 pályázat keretében minket megbízó oktatási intézmények: Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ágfalva Harkai Általános Iskola Harka Iván-Csáfordjánosfa-Csér-Pusztacsalád Községi Önkormányzat Ált. Iskolája Iván Sopronhorpácsi Általános Iskola Sopronhorpács Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézet Rábatamási Peresztegi Általános Iskola Pereszteg Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fertőrákos Széchényi Ferenc Ált. Művelődési Központ Általános Iskolája Fertőszéplak Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Répcelak Széchenyi István Általános Iskola Nagycenk Általános Iskola Levél Általános Iskola Békésszentandrás Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola Sopron Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda Szarvas Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium Orosháza Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ Győr Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum Sopron Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Sopron Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola Kőszeg 6

7 Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola Miskolc Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Nyíregyháza Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - Sopron II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ Csorna Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Győr Prohászka Ottokár Katolikus Iskola Győr Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola Kapuvár Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Komárom Szent Anna Katolikus Általános Iskola Szany TIOP /1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Széchenyi István Gimnázium, Sopron Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, Celldömölk Vas- és villamosipari szakképző Iskola és Gimnázium, Sopron Vámosszabadi Község Önkormányzata Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola Sopron Széchenyi István Városi Könyvtár Sopron Celldömölki Városi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár Gárdonyi Géza Általános Iskola, Sopron II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Csorna Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sopron Gárdonyi Gáza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Eger Kossuth Lajos Szakiskola, Csorna 7

8 Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Mosonmagyaróvár Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Sopron Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Győr Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola, Mosonmagyaróvár Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Csorna Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és Kollégium, Pécs Luther Márton Kollégium, Nyíregyháza Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Pécs Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /07/1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet Pereszteg és Vidéke Takarékszövetkezet Kis-Rábamenti Takarékszövetkezet Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet Téti Takarékszövetkezet Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Kiskundorozsma és Vidéke Takarékszövetkezet Téti Általános Művelődési Központ Csorna Városi Művelődési Központ Fertőszentmiklósi Művelődési Központ Aszód Város Könyvtár és Művelődési Központ Celldömölk Városi Könyvtár és Művelődési Központ TÁMOP /08/2. pályázat keretében minket megbízó intézmények: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Nyíregyháza 8

9 Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Sopron Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola Sopron Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola Kőszeg Soproni Önkormányzati Iskolák Sopron TÁMOP /1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest TÁMOP /1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Aszód Város Könyvtára és Művelődési Háza Győri Egyházmegyei Levéltár Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú művészetoktatási Intézmény Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Győri Egyházmegyei Hatóság Dunántúli Református Egyházkerület Pápa Soproni Úszók Baráti Köre SE Soproni Sportiskola Egyesület TÁMOP /2 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) Kollégium, Sopron Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Hódmezővásárhely Kiskunhalasi Református Egyházközség Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs Eötvös József Gimnázium, Tata Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Orosháza Szent László Általános Művelődési Központ, Baja nem Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr nem Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár nem 9

10 TÁMOP /2 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Mór Doborjáni Ferenc Nevelési-Oktatási Központ, Sopron Dési Huber István Általános Iskola, Szombathely Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr Launai Miklós Református Iskola, Neszmély Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron Körzeti Általános Iskola, Jánossomorja II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Csorna Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Sopron nem Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Gyakorlóiskolája, Veszprém nem Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr nem Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa nem Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr nem Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola, Tapolca nem Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Sopron nem Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolája, Kiskunhalas nem Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata nem Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola, Keszthely nem Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola, Pápa nem 0

11 Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma, Kiskunhalas nem Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár nem Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Sopron nem Szent László Általános Művelődési Központ, Baja nem Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sopron nem Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár nem Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola, Ajka nem Deák Téri Általános Iskola, Sopron nem Széchenyi István Gimnázium, Sopron nem Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium, Sopron nem S o p r o n i N é m e t N e m z e t i s é g i Á l t a l á n o s I s k o l a - D e u t s c h e Nationalitätenschule Ödenburg, Sopron nem Szent Benedek Katolikus Általános Iskola, Celldömölk nem Orosháza Városi Önkormányzat - Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont, Orosháza nem Gönczy Pál Kéttannyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló nem Gárdonyi Géza Általános Iskola, Szakiskola, Óvoda és Bölcsőde, Ács nem Rábapatona Község Önkormányzata, Rábapatona nem Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom nem Kossuth Lajos Szakiskola, Csorna nem Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Csorna nem Fejér Megyei Táncsics Mihály Gimnázium, Mór nem 1

12 Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota nem Fejér Megyei Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium, Mór nem Rumi Rajki István Általános Művelődési központ, Rum nem Kisbér Város Többcélú Közös Igazgatású Közoktatási Intézménye, Kisbér nem Kossuth Lajos Általános Iskola, Gyarmat nem TÁMOP-6.1.2/A-09/1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Hildegard Óvoda, Mosonmagyaróvár Handler Nándor Szakképző Iskola, Sopron Együtt Celldömölk Városért Egyesület Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron Fasori Evangélikus Gimnázium, Budapest TÁMOP A-14/2 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium nem Szent Benedek Katolikus Általános Iskola Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolája Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Általános Iskolája és Óvodája Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Páli Szent Vince Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola nem Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola TÁMOP pályázat keretében minket megbízó intézmények: Szeged-Csanádi Egyházmegye (80 feladatellátási hely bevonása) Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (33 feladatellátási hely bevonása) 2

13 TÁMOP /14/1 pályázat keretében minket megbízó intézmények: Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (13 feladatellátási hely bevonása) Környezet és Energia Operatív Program KEOP /A környezetvédelmi témájú pályázat keretében minket megbízó intézmények: Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola Kapuvár Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola - Sopron II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola - Csorna Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium, Szakiskola, Általános Iskola, Óvoda - Győr Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Ágfalva Fertőrákosi Általános Iskola - Fertőrákos Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola - Kőszeg Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola - Sopron Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - Sopron Apor Vilmos Oktatási Intézet - Győr Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola Sopron KEOP-4.2.0/A pályázat keretében minket megbízó intézmények: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola - Sopron Szent Anna Otthon, Győr KEOP-4.9.0/A pályázat keretében minket megbízó intézmények: 3

14 Hildegard Óvoda Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvoda nem KEOP-5.3.0/A pályázat keretében minket megbízó intézmények: Szany Nagyközség Önkormányzata nem Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola Sopron KEOP /A pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Községi Önkormányzat Bakonynána Győrzámoly Községi Önkormányzat Szany Nagyközség Önkormányzat Noszlop Község Önkormányzata Vaszar Önkormányzat Kisbér Város Önkormányzat Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola Szent István Római Katolikus Általános Iskola Veszprémi Érsekség Szent Lukács Idősek Otthona nem Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Gyakorlóiskolája Szent Anna Katolikus Általános Iskola Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium Általános Iskola és Óvoda, Győr, nem II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskola 4

15 KEOP-5.5.0/A pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Kiskunhalasi Református Kollégium Gyárfás István Kollégiuma Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskolája Ágfalva Önkormányzat Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium Orosháza nem KEOP-5.5.0/B pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Ciszterci Szent István Gimnázium Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Általános Iskolája, és Óvodája KMOP pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolája és Csipkebokor Óvodája Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola Budapest-Rákoscsabai Református Egyházközség Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola Sylvester János Református Gimnázium és Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 5

16 Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola és Óvoda KEOP /E pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Tiszáninneni Református Egyházkerület Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Református Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium KEOP /N pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Arló Nagyközség Önkormányzata Dévaványa Város Önkormányzata Kistelek Városi Önkormányzat Kópháza Község Önkormányzata Szany Nagyközség Önkormányzata Tata Város Önkormányzata STKH Nonprofit Kft. Sopron KEOP /F. pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Kisteleki Gazdasági Ellátó Szervezete KEOP /15 pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet Misszióstársaság (Lazaristák) Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet Veszprémi Érsekség 6

17 Zirci Ciszterci Apátság Dél-Alföldi Operatív Program DAOP-2.1.1/J-12. pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Zirci Ciszterci Apátság Baja Dél-Dunántúli Operatív Program DDOP-2.1.1/A.B-12. pályázat keretében a minket megbízó intézmények: Zirci Ciszterci Apátság Pécs Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap EMVA vidéki örökség megőrzése templom-felújítási pályázat keretében minket megbízó intézmények: Felpéci Evangélikus Egyházközség - Felpéc Vadosfai Evangélikus Egyházközség - Vadosfa Balatonfüred - Dörgicsei Társult Evangélikus Egyházközség - Balatonakali Evangélikus Egyházközség Mérgesi Egyházközsége - Mérges Marcalgergelyi - Szergényi Társult Evangélikus Egyházközség - Marcalgergelyi Nagykanizsa Szepetneki Evangélikus Társegyházközség - Szőkedencs Nagykanizsa Szepetneki Evangélikus Társegyházközség - Szepetnek nem Szák Szendi Társult Evangélikus Egyházközség Szákszend - nem Zalaistvándi Evangélikus Egyházközség - Zalaistvánd Lébényi Evangélikus Egyházközség - Lébény Tab és Környéke Evangélikus Egyházközség - Somogymeggyes nem Somlószőlősi Evangélikus Egyházközség - Somlószőlős Farádi Evangélikus Egyházközség - Farád nem Mencshely Nagyvázsony Szentantalfa Zánkai T. Ev. Egyházközség - Nagyvázsony Takácsi Evangélikus Egyházközség Takácsi nem 7

18 Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség - Fehérvárcsurgó Tordasi Evangélikus Egyházközség - Tordas nem Kővágóörs Révfülöp Kapolcs (Sion) Evangélikus Egyházközség - Kapolcs Sikátori Evangélikus Egyházközség - Sikátor Nemzeti Civil Alapprogram pályázat keretében megbízóink: Szent Erzsébet Caritas Alapítvány - Győr Torkos András Evangélikus Egyház - Győr Líceumi Alapítvány - Sopron Evangélikus Általános Iskolai Képzésért Alapítvány - Sopron Soproni Úszók Baráti Köre Sportegyesület - Sopron Melczer János Alapítvány - Budapest Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület - Budapest SOLA FIDE Pápai Evangélikus gyülekezet Alapítványa - Pápa Hajdú Irén Alapítvány - Sopron Aszódi Szabadidő Sportegyesület - Aszód Soproni Sportiskola Egyesület - Sopron Gyermekszív Alapítvány - Celldömölk Celldömölk Városért Egyesület Celldömölk Építőművészeti és Örökségvédelem Kollégiuma pályázat keretében megbízóink: Ciszterci Szent Margit Óvoda Zirci Ciszterci Apátság Sopron,

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)

Részletesebben

IMPULSUS TANÁCSADÓ IRODA KFT.

IMPULSUS TANÁCSADÓ IRODA KFT. CÉGISMERTETŐ IMPULSUS TANÁCSADÓ IRODA KFT. Az Impulsus Tanácsadó Iroda Kft. több, mint 10 éve foglalkozik támogatási kérelmek összeállításával, projektek megvalósításának menedzselésével, valamint projektek

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV 2. számú melléklet Ügyiratszám: 41.390-6/2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2009. ÉV 2 Ügyiratszám: 41.390-6/2008. 2009. ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ======================================================= ==========================

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Győr-Moson-Sopron megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS -oson- megye Európai Szociális Alap -oson- megye Pedagógiai Szakszolgálat

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Intézmény OM azonosító. Burattino Általános és Szakképzőiskola 035187 12,0 253 000

Intézmény OM azonosító. Burattino Általános és Szakképzőiskola 035187 12,0 253 000 Sorszám Fenntartó neve neve i i Támogatás 1 "A Jövő Oktatásáért" 2 "Integrált Oktatásért" 3 "Jó Ritmus" 4 ADDETUR 5 6 7 8 9 Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (5650 Mezőberény,

Részletesebben

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes

Részletesebben

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Partner szervezet neve Abakusz Számítástechnikai Kis- és Nagykereskedés (Sopron, Deák tér 16.) Ágfalva Községi Önkormányzat (Ágfalva, Soproni u. 3.

Partner szervezet neve Abakusz Számítástechnikai Kis- és Nagykereskedés (Sopron, Deák tér 16.) Ágfalva Községi Önkormányzat (Ágfalva, Soproni u. 3. Partner szervezet neve Abakusz Számítástechnikai Kis- és Nagykereskedés (Sopron, Deák tér 16.) Ágfalva Községi Önkormányzat (Ágfalva, Soproni u. 3.) Ágfalvi Evangélikus Egyházközség (Ágfalva, Fő u. 88.)

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2008 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

KÖSZ! Program 2014 Támogatott pályázók listája

KÖSZ! Program 2014 Támogatott pályázók listája KÖSZ! Program 2014 Támogatott pályázók listája Pályázó Pályázati kategória Terület Pályázat címe 1 Belső Tűz Legyél Te a Tűz! 2 Belső Tűz Alkossunk együtt! 3 ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő 4 Daniló

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje pontszáma pályázatának

Részletesebben

Kiadási főcsoport bontásban Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 Anya- Csecsemő- és Gyermekotthon 0 2 Családsegítő Szolgálat 4.248 3.239 788 221 3 Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat 0 4 Egyesített

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA Álmos vezér Gimnázium és Általános Iskola Alternatív Közgazdasági Gimnázium Altisz Alapítványi Gimnázium Szakközépiskola

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú

Részletesebben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.18. 16:54 22 feladatellátási hely 16 intézményben 030046 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény címe: 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Helikon kórusok Teremrend április 19. csütörtök 8-20 óráig. A kórusok érkezhetnek 8-20 óra között bármikor, és maradhatnak végig mindkét napon!!

Helikon kórusok Teremrend április 19. csütörtök 8-20 óráig. A kórusok érkezhetnek 8-20 óra között bármikor, és maradhatnak végig mindkét napon!! Helikon kórusok Teremrend 8. április 19. csütörtök 8-20 óráig A kórusok érkezhetnek 8-20 óra között bármikor, és maradhatnak végig mindkét napon!! nagy normál kicsi indítás Kórus, létszám terem Kórus,

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

POLONICA VARIETAS című februári pályázati kiírás nyertesei összesítő táblázat

POLONICA VARIETAS című februári pályázati kiírás nyertesei összesítő táblázat POLONIC VRIETS 1. Zalaegerszegi Tankerületi Központ (dy Endre Általános Iskola, Gimnázium és lapfokú Művészeti Iskola, Zalaegerszeg) 2. Kelet-Pesti Tankerület (Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium)

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27

Részletesebben

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721 OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz 036628 Községi Általános Iskola Némethné Auer Valéria Alsóújlak Vas Petofi u. 13/a. 9842 036710 Általános Iskola Bérbaltavár Kóbor Erzsébet Bérbaltavár Vas

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany

HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2014. Keszthely. Zsűri jegyzőkönyv. Komolyzene-hangszerszóló Arany Arany Fődíj: Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimn. és Koll., Bonyhád - Daradics Tímea zongora 1. Vetési Albert Gimnázium - Veszprém... Czinege Lilla hegedű 2. Hévízi Bibó I. Gimnázium, SZKI és Kollégium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok

A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok 2019. május 1. Báthory Anna Református Szabolcs-Szatmár-Bereg Refibot 2. BMSzC Pataky István Szakgimnáziuma Pataky LEGO Team 3. IX. Kerületi Szent-

Részletesebben

Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése augusztus - december

Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése augusztus - december Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése 2016. augusztus - december Az alsó tagozatos Grassroots labdarúgás módszertani és A továbbképzés akkreditációs száma: 23/135/2015 gyakorlati alapjai alkalmazása

Részletesebben

A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai. A vonal. Kisalföld 1268 Budapest, Népliget - Győr, aut. áll.

A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai. A vonal. Kisalföld 1268 Budapest, Népliget - Győr, aut. áll. A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai 4/B melléklet A társaság neve A vonal száma A vonal Társüzemeltető cég vagy cégek első megállója utolsó megállója neve Megjegyzés 1 2

Részletesebben

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás Abda Győr-Moson-Sopron Győri kistérség 15 ezer alatt 3 107 MÖSZ Acsalag Győr-Moson-Sopron Csornai kistérség 15 ezer alatt 456 KK Ágfalva Győr-Moson-Sopron Sopron-Fertődi kistérség 15 ezer alatt 2 119 SNR

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK

PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK S. sz. Iskola neve Irsz. Helység Út/utca, hsz. Telefon E-mail 1. Kinizsi Pál Gimnázium és 2740 Abony Kossuth tér 18. 53/360-071 kinizsi@kinizsi-abony.hu 2. Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi 2170 Aszód

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

; ; ; ; ;

; ; ; ; ; Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése 2014. január - június A pedagógus továbbképzés neve i testnevelés az egészségfejlesztésben: módszertani megújulás és egységes fizikai fittségmérés (NETFIT)

Részletesebben

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub Hely Egyesül et Pont 1 Vác Városi 1454 2 Szegedi Vízisport Egyesüle 856 3 Mosonm agyaróvá ri 657 4 Csongrá di Vízügyi 642 5 Budapes ti 632 6 Kalocsai Sport Egyesüle 531 7 Danubius Nemzeti Hajós 498 8 Csepel

Részletesebben

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00 Csornai Járási Hivatal ügyfélfogadási gyakoriság (hetente,, ) Acsalag első szerda 14:15-15:00 Bágyogszovát hétfő 11:10-12:10 Barbacs első hétfő 08:00-08:30 Bodonhely utolsó hétfő 10:30-11:00 Bogyoszló

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Bács-Kiskun megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Bács-Kiskun

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek: M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 208. szám 84605 A vidékfejlesztési miniszter 117/2013. (XII. 13.) VM rendelete a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatalának járási földhivatalai illetékességi

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 2800 Ft/év 1000 Ft/fő

Részletesebben

Szakképzési koncepció

Szakképzési koncepció Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerület Szakképzési koncepció Győr-Moson-Sopron megyei szakképző intézmények átszervezése a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény alapján Jóváhagyta:

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

12/2007. (III.14) OKM rendelet. II. Sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvtámogatása. Önkormányzati fenntartók BB javaslat

12/2007. (III.14) OKM rendelet. II. Sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvtámogatása. Önkormányzati fenntartók BB javaslat 1. 1. Forráskút Község Általános és Alapfokú Művészeti 040226 68 807 68 807 2. 2. Balassagyarmat Város Szondi György és Szakiskola 032308 315 597 315 597 3. 3. Pécs Megyei Jogú Város Éltes Mátyás Általános,

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. 14:7.) OM NÉV CÍM FENNTARTÓ 201724 Tagintézmény Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke 0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,

Részletesebben

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000

Székhely Település. 3. NTP-KTMK-12-0012 Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból 600 000 1. NTP-KTMK-12-0004 2. NTP-KTMK-12-0005 Appendix Alapítványa Bolyai János Gimnáziumért Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Részletesebben

M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása

M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása M.1. számú melléklet GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Állandó nyitva tartású személyes ügyfélszolgálati

Részletesebben

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer:

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: KLIK Dombóvári Járási Tankerület 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25. Járási köznevelési intézmények Iskolák:

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcikai

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK A MÓRI TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUMMAL AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁHOZ szervezet/intézmény/egyesület tevékenység honlap Bice-bóca Hátrányos Helyzetűek és

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben