Történelmi kalandtúra Kőszeg-hegyalján

Átírás

1 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Természettudományi és Műszaki Kar Szombathely Történelmi kalandtúra Kőszeg-hegyalján Soósné Hesztera Erzsébet konzulens Fehér Julianna Idegenforgalmi szakmenedzser szak nappali tagozat

2 Tartalomjegyzék oldalszám Tartalomjegyzék Bevezetés Kőszeg-hegyaljai körkép általános adatok Kőszeg-hegyalja falvainak földrajzi bemutatása, áttekintés Gazdaságföldrajzi jellemzők Közigazgatás Kőszeg-hegyalja kortörténete A történelmi kalandtúra vázlata A hatodik, eltűnt falu: Pogányok Cák, a legkisebb Velem, a Szent Vid és a Szent Korona árnyékában Bozsok: kastélyok a határon Kőszegszerdahely, ahol a falvak találkoznak Kőszegdoroszló, a különválasztott Befejezés Egyéni javaslattétel, fejlesztési lehetőségek Összegzés Mellékletek listája Mellékletek Forrásjegyzék, felhasznált irodalom

3 1. Bevezetés Itt lakik ám Bákkus szép, meredékes hegyen, Pán is, ha úgy tetszik, téged vadon-ereje által Sok gyönyörű völgynek zöld kebelébe vezet. Itt hűves patakok követsen szaladozva tsörögnek, Ott amaz hét forrás kelleti tiszta vizét Rajnis József, A Kőszegről elszármazott poéta e vidéket méltató sorai ihlettek meg engem is, aki bár Debrecenben születtem, de családommal immár tíz éve települtünk át Kőszeg-hegyaljára. Itt, az Alpok lábánál élve szívembe zártam e vidék jellegzetes arculatát. Ma már honvágyam van az Alpokalja hegygerincei, dombrajzolata, a hegyvidék sziluettje után, ha a sík Nagyalföldre utazom, itthonról haza. Mindig is foglalkoztatott a történelem, a környezetemben megismert emlékhelyek története, eredete, sorsa. Családi kirándulásaink során fedeztem fel a Hegyalja településeinek: Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely és Velem történelmi emlékhelyeit. Ezért választottam dolgozatom témájául, hogyan lehetne a Kőszeg-hegyalján található emlékeket élővé, turisták számára vonzóbbá tenni. A történelem iránt érdeklődő turistáknak célpontot, az abban kevésbé jártasaknak felfedeznivalót nyújtani. Hiszen a történelmünket meg lehet élni kalandként is, amelyet elődeink megéltek azért, hogy a mi jelenünket megalapozzák. Egy lehetséges, egész napos gyalogos túraútvonalat vázolok fel, A Kőszegi-hegység Kalauz turistáknak és természetbarátoknak c. könyv alapján, amely a 2004-ben nyertes Európai Uniós, a KerékP(H)AR(E)-on Nyugat-Pannóniában c. pályázat keretében jelent meg

4 2. Kőszeg-hegyaljai körkép általános adatok 2.1 Kőszeg-hegyalja falvainak földrajzi bemutatása, áttekintés Vas megye észak-nyugati szegletében, a Kőszegi-hegység délkeleti lejtőin öt kicsiny község és Kőszeg városa fedi le azt a természeti, történeti néprajzi tájegységet, amelyet Kőszeghegyaljának neveznek. A Kőszegi-hegység az Alpok legkeletibb nyúlványa, terjedelme alig haladja meg a 100 négyzetkilométert. A kőszegi kistérség határos nyugaton Ausztria Burgenland tartományával; hazánkban északkeleten Győr-Moson-Sopron megye soproni, Vas megyének pedig keleten csepregi, és délen szombathelyi kistérségével. (A térség központja Kőszeg városa, mely Szombathelytől 20 km, Győrtől 124 km, Budapesttől 254 km, Bécstől 109 km, Graztól 117 km távolságra fekszik.) A községek: Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely és Velem. Kőszegszerdahely kivételével völgyi falvak. Markáns része a Kőszegi-hegység (melynek mintegy 20%-a található a mai Magyarország területén), kelet, délkelet felé ereszkedő méter magas vonulata, melyet a Vasi-dombság méter magas képződményeitől a Gyöngyös-patak egyre szélesedő völgye választ szét. A hegység területén található a Dunántúl legmagasabb pontja, a 883 méter magas Írottkő. (Az osztrák-magyar határon.) A Kőszegi-hegység egész területe a Rába vízgyűjtőjéhez tartozik. A Hegyalja gazdag természetes vizekben, mivel a sok csapadék hatására jelentős számú forrás fakad, amelyek kisebb-nagyobb vízfolyásokat alkotva csatlakoznak a Gyöngyös patakhoz, -melynek átlagos vízhozama 2,1 m 3 /sec-, Bozsoki-, Szerdahelyi-, Hármas-patak néven. A vidék éghajlatát a kiegyensúlyozottság jellemzi, és az Alpok közelsége határozza meg, ami szubalpin klímát jelent. Ez a Sopron- Kőszeg- Velem vonalon nehéz, tiszta levegőben nyilvánul meg, amely pl. a légúti betegségekben szenvedők kezelésére kiválóan alkalmas (ennek a bizonyított gyógyító hatásnak köszönhetően Kőszeg elnyerte a klimatikus gyógyhely címet). Ezen kívül még országosan ebben a térségben a legkisebb a hőmérséklet közepes ingadozása (21 C), hiszen itt az alacsonyabb a levegő hőmérséklete, a csapadék is több, mint az országban mért átlagok

5 Az éves középhőmérséklet Kőszegen 9,2 C, a Stájer-házaknál 8,7 C, az Írottkőnél 8,5 C alatt van. A januári átlaghőmérséklet 2-3 C, a júliusi 19 C. A terület éghajlatának egyedi vonásai a legmarkánsabban a csapadék mennyiségében és eloszlásában mutatkoznak meg. Az itteni csapadék jelentős része a domborzat okozta feláramlásból származik. Éves mennyisége mm között változik, a relatív páratartalom 64% magas. Az évi csapadékhozam 60-70%-a a nyári félévben hullik, legcsapadékosabb hónap a július. Az éves napsütéses órák száma nem éri el az 1800 órát, amely legalacsonyabb az országban. Az uralkodó szélirány észak-nyugati. Ásványkincsekben a terület nem bővölködik, de található itt építő kő (cáki konglomerátum), homok, lignit, vasérc. A Kőszegi-hegység területét jórészt összefüggő erdőállomány borítja, ezeknek megfelelően a hegység legjellemzőbb talajtípusa a barna erdei talaj. 2.2 Gazdaságföldrajzi jellemzők A hegyaljai települések elsődlegesen Kőszeg illetve Szombathely vonzáskörzetébe tartoznak. A falvak csak közúton érhetőek el, vasútvonal legközelebb Lukácsházán vagy Kőszegen található. Tömegközlekedésüket két viszonylatban 5-7 pár autóbuszjárat biztosítja naponta, Kőszegen található a legközelebbi buszpályaudvar. Kőszeg felől a 8719-es számú közút biztosítja elsősorban a települések megközelíthetőségét, melynek minősége változó, télen egyes szakaszain hófúvásveszély áll fenn. Alacsonyabb rendű utak kötik össze egymással a falvakat, néhol aszfaltozott szakaszok találhatóak rajtuk. Jelentős fejlesztési források bevonásával 1999-ben elkészült az Írottkő Natúrpark kerékpárút, amely a hegyaljai településeket összekötve csatlakozik az ausztriai kerékpárutak rendszeréhez. Az egyéb külterületi utak állapota elhanyagolt. A szennyvízhálózat kiépítése 1998-ban fejeződött be, és lefedi a község lakott területeit. Határátkelési lehetőség Bozsokon, valamint Bucsun és Kőszegen elérhető. Rendkívül előnyös, hogy a települések szép természeti környezetben vannak, rendezettek; a szennyező anyagok kibocsátása jelentéktelen; a levegő tiszta; a vidék csendes, nyugodt. Turistaforgalma különösen nyáron jelentős, de a kora tavasztól késő őszig láthatunk külföldi rendszámú járműveket a községek területén. Az öt falu összterülete 52,98 km 2, népsűrűsége átlagosan 1997-ben 30,5 fő/km 2, mely a magyarországi illetve a megyei adatokhoz képest alacsony, amiben fontos szerepet játszik az is, - 5 -

6 hogy a települések kicsinyek, s jelentős a hegyvidéki lakatlan területek aránya. Ez mára javult, 2005-ben 97 fő/km 2 volt a népsűrűség. A munkaképes korú lakosság döntő többsége ingázik a közeli Kőszegre, illetve Szombathelyre. Jelentős, de pontosan meg nem határozható az ausztriai illegális és legális munkavállalás. A községekben komoly gond, hogy forráshiány miatt nem rendelkeznek a településfejlesztéshez, munkahelyteremtéshez elengedhetetlenül szükséges fejlesztési tervekkel. 2.3 Közigazgatás A települések nagyságuknál fogva egymásra utaltak, amely együttműködési készségükben, valamint jelenlegi intézményrendszerükben is tükröződik január 1-től két körjegyzőség működik: Kőszegszerdahelyen (Cák, Kőszegdoroszló) és Velemben (Bozsok). Intézményfenntartó társulás formájában iskola (Kőszeg kihelyezett intézményeként Kőszegszerdahely), idősek napközi otthona (Kőszegszerdahelyen), óvoda (Bozsokon és Velemben) működik. Polgármesteri hivatal, kultúrház, valamint orvosi rendelő (központja Kőszegszerdahely gyógyszertárral) minden településen megtalálható. Az önkormányzatok hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy jelenlegi - és még működőképes intézményrendszerüket fenntartsák azokból a csökkenő reálértékű bevételekből, amelyet az állami költségvetés, valamint egyéb források biztosítanak. 2.4 Kőszeg-hegyalja kortörténete Az első emberi települések nyomait a kőszegi hegyek lejtőin, a lefutó patakok vízmentes dombvonulatain találjuk. A Pogány-völgyben, Velemben és Bozsokon egyaránt előkerültek azok a kőszerszámok, balták és cserépedények töredékei, amelyek az újkőkorról mesélnek. A vidék az újkőkor emberének megtelepedése óta összekötő szerepet töltött be a Földközi-tenger klasszikus birodalmai: Mykéné, Egyiptom, Hettita királyság, Asszíria, illetve a déli földmegmunkáló és várostervező népek, valamint az északi és tőlünk nyugatra fekvő tájak lakói között. Az Alpokalja tehát évezredeken át, a bronz-és vaskor idején egyre jelentősebb szerepet töltött be a Kárpátmedence történetében, hiszen ez a központi fekvésű európai tájegység egyik kapuját jelentette nyugat-északnyugat felé

7 Az Északi-tengerig futó hadi út (később Borostyánkőút) vándorai vitték a híradást, a kincseket, a cserére szánt árut, a kor fejlődést hozó újításait: a terület az új ismereteket elosztó és továbbító népek központja lett. A Kőszeg-hegyalja népei ebben az ősi útvonalban már a Kr. e. II. évezredben a gazdasági fejlődés fő sodrába kerültek. A szűkebb tájegység természetes, stratégiai, tehát települési központja, a fontos útvonalat jól ellenőrző velemi Szent Vid-hegy lett. Kr. e évvel a népvándorlások hoztak fordulópontot a vidék, s egész Nyugat-Dunántúl őstörténetébe. Illír és pannon törzsek nagyszámú megtelepedését rengeteg temető és település bizonyítja. A vízparti dombokra épített falvak mellett, a harcos vezető arisztokrácia és az iparosok, kézműves-kereskedők sáncokkal erősített hegyi településeket hoztak létre. A számtalan kisebb-nagyobb törzsi központ közül a legjelentősebb, mondhatni igazi városias település a Szentvid-hegyen fejlődött ki. Ennek központi élete egészen időszámításunk kezdetéig, a rómaiak dunántúli térhódításáig nyomon követhető. Az illírek és pannonok viszonylag hosszú és többnyire háborítatlan életét csak a kelták zavarták meg, a Kr. e században. A tájegység története ekkor ismét, sajátos földrajzi helyzeténél fogva kulcsszerephez jutott. Ugyanis az Alpok és a Kárpátok hágóin észak felől a Duna mentén itt érkeztek meg elsőként a kelta támadó törzsek a Dunántúlra, s innen indították hadjárataikat délkelet felé (egészen Görögországig). Az új nép nyomait több helyen, a mai Kőszeg és Bozsok területéről is ismerjük, de az sem véletlen, hogy fejedelmi-hercegi központjukat a már jól kiépített Szent Vid-hegyen rendezték be, felhasználva az őslakók építkezéseit. Következett a római imperium: a legmagasabb római városi rangú Colonia Claudia Savaria a bozsoki hegyi patakokból nyerte egykori ivóvizét, s még közel négy évszázadon át. Az általuk kiépített forrásfoglalásokból, földbe fektetett, helyi csillámpala és agyag felhasználásával készült csővezetékek szállították a vizet Savaria középületeibe, fürdőibe és magánházaiba. A ma is itt álló kastély rovátkált téglái valószínűleg a vízvezeték egykori őrhelyének üzeneteit hordozzák. A kőszegdoroszlói és pogányi dombok pedig a régi római majorságok emlékét. A Római Birodalom bukása utáni évszázadok történetéről keveset tudunk, bár néhány germán sír előkerülése a Szentvid-hegy oldalán azonban arra figyelmeztet, hogy az egymást követő és gyorsan átvonuló népek sem hagyták lakatlanul a vidéket. A honfoglalás kezdetétől a vidék a Bulcsú nemzetség nyári szálláshelye volt. Fontos része lehetett ez a táj az Alsó-és Felső-Őrséget is magába foglaló gyepűrendszernek

8 A XI-XII. század időszakából sem rendelkezünk okleveles adatokkal a terület településeiről és birtokviszonyairól, ám a falvak nevei minden esetben visszavezethetőek a korai Árpád-kori nyelvi változatokra. S talán elnevezésükben az első tulajdonosok neveit őrzik. A XII. század végéig az itáliai kereskedők a rohonc-szalónaki utat részesítették előnyben a Hegyfalu-Csepreg-kőszegi (Gyöngyös-völgyi)-vel együtt. A mongol (tatár) hadak 1264-ig rettegésben tartották Kelet-Európát, és pusztítottak Németújvártól Bécsig is. Majd a vidék a legnagyobb nyugat-dunántúli oligarchacsalád, a Kőszegiek tulajdonába került. A Hegyalja kettéosztása, sőt Kőszeg Alsó-várának és városának alapítása is hozzájuk fűződik, s velük kezdődött a főnemesi családok sorozata Kőszegen és a Hegyalján! IV. László király 1273-ban kelt oklevele már a német Wolfer lovag unokáját, Kőszegi II. Henriket jelölte meg a Szent-Vid hegyi erősségek és a bozsoki birtok tulajdonosaként. A hegyaljai falvak írott történelmének születése 1279-re tehető. Ebben az évben osztotta el apja, Henrik javait (s a Hegyalja egységét, legalábbis birtoktörténetileg) a két fiú, Kőszegi Iván (János) és Miklós. Ekkor írták le először a hegyaljai öt falu nevét: Duruzlau (Doroszló), Bosuk (Bozsok), Zerudahel (Szedahely), Welem (Velem) és Chák (Cák). A öt faluból Doroszló Kőszegi Miklóshoz, a kőszegi uradalomhoz került. A kétféle birtoklás ekkortól lett végleges. A többi négy falu: Bozsok, Cák, Szerdahely és Velem a rohonci úr birtokosáé, Iváné lett. Anjou Károly Róbert király volt az, aki megtörte kiskirályi erejüket, katonai erővel és ügyes birtokcserékkel, amellyel megosztotta a család több, mint a Dunántúlra kiterjedő hatalmát ben a család elvesztette birtokait és letűnt a történelem színpadáról. A XIV-XV. században hol királyi tulajdonban voltak az itteni földek, hol a birtokosok kezén. A közeli Kőszeg török ostroma idején a vidék elnéptelenedett, írásos vagy építészeti emlék nem maradt fenn. A Batthyányak Szlavóniából helyezték át a XVI. század elején súlypontjukat a Nyugat- Dunántúlra között Vas vármegyében Németújvár, Szalónak, Körmend és Borostyánkő mellett Rohonc várait és uradalmait szerezték meg. Az arisztokrata család a XVIII. században hercegi és grófi ágra szakadt. Ebben az időben kerültek a hegyaljai falvak (Doroszló kivételével) a Batthyányak birtokába, mint Rohonc tartozékai től 1906-ig a középnemesi Sibrik család is birtokokhoz jutott a Hegyalján, Bozsok és Szerdahelyen. Nekik sikerült az egységes főnemesi uralmat csupán jelenlétükkel megtörni, Kőszegiek, Batthyányak, Széchyiek, Esterházyak között. Egyetlen Sibrik családtag engedett a nagybirtokos Batthyányaknak, amikor Sibrik Kata 1661-ben birtokrészét zálogul Batthyány Kristófnak adta

9 A falu történelméből 1906-ban vonultak ki, mikor augusztus 31-én a szarvaskendi és óvári Sibrik család eladta a bozsoki ingatlant (birtok, kastély, bútorzat és házi felszerelések) 52 ezer koronáért Végh Gyulának. A szerves történeti fejlődés eredményeként létrejött gazdasági egységeket az I. világháborút lezáró béke a Kőszegi-hegység területén is tönkretette, fejlődésüket huzamosabb időre megszakította. E tendenciát tovább erősítette a II. világháborút követő szocialista rendszer, valamint a vasfüggöny léte. Ebben az időszakban a falvak visszafejlődéséről beszélhetünk, mivel lakossága csökkent, intézményei elsorvadtak. A történelmi korok lenyomatai viszont megtalálhatók tárgyi emlékek, épített örökség formájában, amelyeket felfedezünk a dolgozatomban vázolt gyalogtúra során. 3. A történelmi kalandtúra vázlata Térképmagyarázat: - 9 -

10 1. és 7. állomás: a túra kiindulási (első) és beérkezési (hetedik) állomása a Pogány-hegy Kőszeg felől, a Cák felőli oldalon indulva, és a túra végén Kőszegdoroszló felőli érkezéssel. 2. állomás: Cák. 3. állomás: Velem. 4. állomás: Bozsok, (mivel Kőszegszerdahelyen csak áthaladunk ekkor). 5. állomás: Bozsokon megfordulva Kőszegszerdahely, amit ekkor tekintünk meg. 6. állomás: Kőszegdoroszló. A túraútvonalhoz tartozó útmutató, gyakorlati tanácsok: A kalandtúra közepesen nehéz fokozatú, ezért nem kisgyermekes családoknak, hanem felnőtteknek, hétvégi kirándulóknak ajánlott, akik viszonylag rendszeresen járnak túrázni, és rendelkeznek alap túrafelszereléssel. Körülbelül fő indulhat egy túravezetővel, ennél több résztvevőhöz két személy vezetése szükséges. Igenvezetés azokon a meglátogatott emlékhelyeken igényelhető, amelyek múzeumként működnek, rendszeres nyitva tartartásuk is van. A templomokat az egyházközségek (helyi megbízottaik) kezelik, beltéri megtekintésük előzetes bejelentkezéssel lehetséges. Cákon a múzeum Pincéknél előre egyeztetett borkóstolás is a program része lehet igény szerint. A szintkülönbségek: Kőszegdoroszló a legalacsonyabban (295 méter), a Szent Vid a kápolnánál (586 méter) a legmagasabban fekszik a tengerszint felett. A gyalogtúra alatt változatos domborzati viszonyokkal kell számolni, a sík terepen is érezhető enyhe, de folyamatos lejtésemelkedés. Elindulás előtt mindenki kap egy túratérképet, és tájékoztatást az időbeosztásról, az útvonal egyes állomásai közötti távolságokról. Szükséges egy napra hideg élelem, amit a bozsoki állomáshelyen, a Sibrik-kastély parkjában (akár a sörözőben) fogyasztanak el (ebédidőben). Mivel a program a reggeltől délutánig tart, a reggelit indulás előtt érdemes fogyasztani. (Ha ez kimarad, lehetőség van az első állomáson, Cákon a játszótér szalonnasütő helyén bepótolni.) Indulás reggel 8 órakor, és 16 órára visszaérkezés a Pogányokba (a 7. állomásra). Aki kifáradt a gyaloglásban, az a Cák felől érkező busszal tud Kőszegig menni, ami a pogányoki megállóba kor érkezik. A túra állomásainak történelmi jelentőségű emlékhelyeit az alábbiakban mutatom be

11 3.1 A hatodik, eltűnt falu: Pogányok (Utunk az avar sírok valószínű helye mellett halad el, Cák felé. Összesen 5 km Kőszeg lakótelepétől, a külvárostól a Pogányokon át Cákig.) A Pogányok közigazgatásilag Kőszegdoroszlóhoz tartozik, földrajzilag közelebb van Kőszeghez és Cákhoz. Kőszegtől kb. 1,5 km-re található, a Kőszegi-hegység déli lejtőjén, ahol ősidők óta kitűnő zamatú bor terem. Pogány völgyében hajdan római obsitos telep volt, számos római kori leletet (pl. sírdombokat) találtak itt, melyek közül kiemelkedő 1838-ban talált római harcos szobra és Bacchus-fő. Avar kori temetőt is találtak itt feltehetően, bár az említett rész magánterület volta miatt még nem sikerült feltárni teljesen. Egy 1279-es dokumentum még önálló településként említi (villa Pugan=Pogány falu), Kőszegi Iván (János) kőszegi uradalmának részeként, aztán már csak puszta lett, felhagyott telep, s persze szőlő. A Pogányok régi borospincéi nem kőből épültek, hanem boronafalúak voltak, homlokzati bejárattal. Pogány-hegy a herceg Esterházy család birtokát képezte. A rajta levő urasági pince ma is a legnagyobb a környéken. Mivel a szőlőhegy messze volt falujától, Kőszegdoroszlótól, itt kétsejtű pincék épültek. Ma egyike a legjobb szőlőterületnek, de a hétvégi házak, présházak, pincék sokaságának is. Fentről az egyik legszebb kép tárul az ember szeme elé. 3.2 Cák, a legkisebb (A Pogányok felől érkezve az erdei ösvényről az Írottkő Natúrpark kerékpárút-ra csatlakozunk. Pár méteres kitérővel érünk a cáki kőfejtőhöz, a séta visszafelé a pályázati forrásokból felújított játszótéren vezet át. Előbb a Fő utcán a római katolikus templomot, majd az evangélikus haranglábat (1. kép) tekintjük meg [Fő utca 42.]. Ezután a Petőfi u. 39. sz. alatt lévő műemlék házat, s a Pincesorhoz gyaloglunk. Cáktól a velemi Hősök kapuja a kerékpárúton kb. 2 km.) A hegység lankáira települt szőlő-, bor- és gyümölcstermelő település, Kőszeghez ez a falu esik legközelebb. A XX. század elején 2 frank mintájú, 9. századi típusú szárnyas vas lándzsát találtak a faluhatárban. A XIX. század végéig jelentős szőlő- és borkultúrája volt, a filoxéra járvány azonban ezt elpusztította. (Így mára jórészt elhanyagolt szőlők, gyümölcsösök jelzik, holott a szeder, a málna, alma, körte, szelídgesztenye, a bor és a méz jó része a jelentős

12 turistaforgalom miatt helyben is értékesíthető lenne. Az erdei gyümölcsök közül pedig a szamóca és áfonya iránt mutatkozik jelentősebb kereslet.) A falu határában szöknek égbe a cáki kőfejtő, a külszíni bánya falai. Ez a megyehatárokon túl is népszerű építőkő, a konglomerátum lelőhelye. Ennek a kavicsaiban lelték meg azokat a mikroszkopikus szivacstűket, amikből ama kőzet korát sikerült meghatározni, amely megoldotta azt a hosszantartó rejtélyt, hogy mikor is képződtek a Kőszegi-hegység kőzetei. 200 millió éves (jura kori) üledékes kőzet, amelynek jellegzetessége, hogy finomszemcsés (kvarc és kalcit) kötőanyagba ágyazott, összecementálódott mész- és dolomitkavicsokból áll. A község Árpád-kori temploma nem maradt meg. Korábbi, Szt. Péter és Pál tiszteletére szentelt római katolikus temploma helyett 1894-ben építettek újat, Ludwig Schőne bécsi építész tervei alapján, Szent Erzsébet tiszteletére (2. kép). A templom tornya még a sűrű tavasz-nyári zöld lombok közül is kimagaslik. Kőszeg felől érkezve a dombtetőn úgy tűnhet, mintha a völgybe épül kicsiny falu a temploma tornyával intene az őt körülölelő hegyeknek. A rozsdavörös színű evangélikus harangláb hírmondóként maradt meg a hajdani kis római katolikus templomból. Fogadkoztak is 1755-ben a katolikusok Batthyány Lajos nádornak ( ), a kegyuruknak, hogy a hegyvámon jó karban tartják harangjukat. Róla annyi tudható még, hogy 1894-ben, mikor megépült az új római katolikus templom, az evangélikusok kapták meg, már ebben, a ma látható harangtorony formában. Az egyházépítésben működött az ökumenia: az evangélikus gyülekezet tagjai segédkeztek a katolikusoknak ben Kőszegen készült harangját 1895-ben váltották meg, a faluban 12 és 19 órakor ez kondul meg. Műemléki védelem alatt áll a Petőfi utca 39. szám alatti boronafalú lakóház, mely Kőszeghegyalja népi építészetének legrégibb rétegét képviseli. A többi hegyaljai faluban már nem találunk fából készült lakóházat, pedig valaha ez a terület is a faépítkezés övezetébe tartozott. Korabeli térképek szerint a múlt század második felében épült, a faépítkezés késői előfordulása a területen. Falai vörösfenyő gerendák, tetőzete a hajdani zsúptető helyett jelenleg náddal fedett. A falu mögött húzódó domb szélvédett lejtőin eszményien szép természeti környezetben található a Cáki Műemléki Pincesor (3. kép). Épületei nagyon keskeny, gyakran csak pár méter széles parcellák végében, kissé kanyargós, meredekebb dűlőút mellett állnak. Több száz éves gesztenyefa óriásai, melyek több hegy=parcella szélességét elfoglalták, egy gombabetegség következtében pusztulóban vannak. A pincék közül az 1960-as években még több mint 20 őrizte eredeti formáját és szerkezetét

13 Napjainkban 8 élvez műemléki védelmet, első 6 épületét eredeti helyszínen őrizték meg. Két veszélyeztetett pincét pedig a hegy távolabbi részéről telepítettek ide, a korábban elbontottak helyére. Az épületegyüttes szabadtéri néprajzi gyűjteményként működik, április elejétől október végéig. A fenntartó a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága. Jelenlegi állapotukban a Pincék zsúptetői egyre romló állapotban vannak, amit Európai Uniós pályázati forrásból próbálnak majd felújítani. Amit a parasztemberek gondos keze 250 éven át ápolt, a szűkös forrásokra hivatkozva sem szabad pusztulni hagyni. A 8 Pincéből 7 látogatható. Mindegyikben megtekinthetőek az oldalorsós prések, emellett kádárkiállítás, őshonos növények fotói. Május 1-jén megnyitott a legújabb tárlat az 1890-es filoxérajárvánnyal kapcsolatos tárgyi emlékekkel és fotókkal. Érdekessége a szénkéneges módszer. A Cák környéki (Kőszeg, pogányok, Kőszegszerdahely) szőlőültetvényekről származó borok jelenleg a Soproni borvidékhez tartoznak. A Stefanich Borpincészet felajánlásával a helyi borok kóstolására is lehetőség nyílik. Pincéi nagy múltra visszatekintő földfelszín feletti, egysejtű, boronafalú építmények. Többségükben a múlt század elején épültek tölgy- és gesztenyefa gerendákból. Zsúpfedeles tetejük elől csonkakontyos, hátul lekonytolt, ún. farazatos, a gerincet sározott zsúp fedi. Homlokzati bejáratosak, a bejárat felett a hosszanti mestergerenda kinyúló vége látható. A múlt század második felében épült pincéken a mestergerenda helyett három födémgerendát alkalmaztak. A falakat agyaggal tapasztották, a kiálló boronavégeket tapasztás nélkül hagyták, gyakran földfestékkel vörösre színezték. Az épület falait a széles eresz, a bejáratot az előreugró csonkakonty védte. Az oromzatok nyitottak vagy vesszőből fonottak voltak, az elől nyitott padlások hegyi széna tárolására szolgáltak. Az épületek a pince és a présház funkcióját egyaránt betöltötték: itt préselték a szőlőt, itt tartották a bort és a gyümölcsöt. A boroshordók a bejárattal szemben, a prések a jobb oldalon, a gyümölcstartó polcok, állványok az ajtó mögött helyezkedtek el. A nagyobb pincékbe poharazgatásra szolgáló asztal és padok is kerültek. A prések nagyméretű nyomógerendájukban (a főfán) a készítés ideje (1778, 1850, 1860) látható. A kisebb méretű préseket a múlt század végén kezdték használni, és inkább a kisebb szőlőterülettel rendelkező gazdák

14 Eltér ezektől a hatodik pincében látható, 1896-os datálású prés, amely egyszerűbb szerkezetű. Hasonló felépítésű prések a mediterrán területekről ismertek, de a Hegyalján nem csupán itt fordulnak elő. 3.3 Velem, a Szent Vid és a Szent Korona árnyékában (Az Írottkő Natúrpark kerékpárúton haladva érjük el Velemet. A faluban elhaladunk a Hősök kapuja, az I. és II. világháború áldozatainak emlékműve és a Stirling-villa mellett. A Szent Koronát decembere és márciusa között itt őrző bunkert tekintjük meg. Ez után a rendkívül érdekes történelmű Szentvid hegyre indulunk (a Hegyalja 3 védett régészeti területe közé tartozik), majd a Kápolnánál pihenünk meg. Innen indulunk vissza a faluba, a műemlék Vízimalom felé. A kápolnához fel és vissza a Vízimalomig kb. 8 km, Bozsok külterületéig 5 km.) A második világháború végén majdnem három hónapon keresztül itt őrizték a Szent Koronát, és a koronázási ékszereket (kivéve a palástot). Budapestről november 7-én Veszprémbe vitték a Koronát. A koronaőrök onnan Pannonhalmára akarták menekíteni a palásthoz, ám Szálasi december 4-én arra utasította Szőllősi miniszterelnök helyettest, hogy a hadi helyzet miatt azt Kőszegre szállítsák. A Korona december 5-én hagyta el Veszprémet, és még aznap megérkezett Kőszegre, ahol a Gyurátz Ferenc evangélikus leánylíceum tornatermében helyezték el. Itt továbbra is a koronaőrség őrizte. Mivel a légierő bombázásai Szombathely térségében 1944 decemberében tovább fokozódtak, így a Szent Koronát Kőszegről Velembe, az ott előre elkészített bunkerbe helyezték el. Velemben már 1944 őszén egy utász alakulat (a honvédség műszaki, erődítési egysége) bunkerek kiépítésébe kezdett a Stirling-villa közelében lévő gyümölcsösben. (4. kép) Két bunkert hoztak létre. Az egyiket a villától északra körülbelül 50 méterre, egy 150 fő befogadására alkalmas, Z alakú légvédelmi óvóhelyet építettek. A másik föld alatti bunkert az óvóhelytől északra, a domboldalon, egy szelídgesztenye-facsoport közvetlen közelében, a Hegyvámosnak nevezett dűlőben. A község fontosságát jelezte: október 12-től önálló csendőrőrsöt kapott. Ez március 28-ig működött. A front közeledtével a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket Velemből Kőszegre vitték március 18-án, mert Kőszegről lehetett közúton Ausztriába - akkor még Német Birodalomba - vinni

15 Szentvidnek, a kultúrák hegyének előnyeit már az újkőkori és a rézkori ember is ismerte, ez legalább 6000 éves múltat jelent. Ez a Szentvid-hegyi település igen nagy területeket ellátó politikai és ipari központ lehetett. A hegy természetes lejtőjén lakosai több szinten telepedtek meg. Mindegyik szinten megfigyelhetjük a hegy lejtésének feltöltését (védőlejtők), nagyobb terasszá kiszélesítését. A legfontosabb, s a terepen ma is legvilágosabban kirajzolódó védmű a Kőszegi-hegységtől választja el a különös formájú, hatalmas kiterjedésű, kettős sánccal védett fellegváras-teraszos bronzkori várost, azaz ma látható nyomait. Békés, teremtő időszak hozta létre a várost, a Kárpát-medence első kőépítkezését. Az alapító őspannonok vagy ősillírek valahonnan Középnyugat-Európából érkeztek erre a vidékre, magukkal hozva mindazon ismereteket, melyek meghatározói lehettek a kelet-mediterráni kultúrákhoz képest megkésett városfejlődésnek. Nemcsak kiváló építők, hanem földművelők és állattenyésztők is, kiváltképpen kereskedők, akik az általuk megtermelt árut a transzkontinentális kereskedelem révén juttatták el földrészünk messzi vidékeire. A mediterrán mintáit szerényebb formában követő Szentvid, ahol a régészek teraszonként elkülönítve megtalálták a kereskedő-, az ipai és a lakónegyedet, a hazai kutatás egyik legnagyobb, folyamatos kihívást jelentő feladata. A XX. század végének egyik legnagyobb felfedezése a város természetes víznyerő helye volt az ipari negyedben, pontosan ott, ahol a kohászati negyed (is) feküdt. Báró Miske Kálmám ( ) kőszegi történész, több mint négyszáz darabos bronzkori kincsleletre bukkant a hegyen 1896-ban. Az 1929-ig tartó ásatások egyik leglátványosabb eredményeként egy ékszerlelet (aranydiadém, feltehetően királynői fejék, mellette négy arany lemezkorong és számos aranyspirál) is napvilágra került. Módszeresen és szakmai fantáziával válogatta össze a Szentvid-hegy tárgyait különböző régészeti kultúrák szerint. Elvégezte az itt öntött bronztárgyak európai összehasonlítását is, ebből kiderült: Velem-Szentvid a bronzgyártás központja volt! Nem csupán a Kőszeg-hegyalján, hanem a Kárpát-medence nyugati felében is. Kétkötetes munkában tette közzé 1907-ben ásatásai eredményét, és a Bécsben megjelent könyv közléseit páratlan gyorsasággal igazolta vissza az európai kutatás. A szentvidi leletek segítségével lehetett azonosítani számos, a mai Dél- Németország, Ausztria, Csehország és Szlovénia területén fellelt tárgyat. Az itteni bronzeszközök sorozatgyártására akkor került sor, amikor már az új anyagot, a vasat is felhasználták. A nyersanyagot az Alpokból szállították a városba

16 A kápolna elől a Ság hegyre látni, a másik őskori szimbólumra. A Szentviden bronzért antimonnal keverték a rezet, a Ság-hegyen pedig ónnal ötvözték ugyanazt. Ekkor a Szentvidhegy Európa második önellátó fémkultúrájának központja, a Közép-Duna-medencén kívül a helyben megmaradt kőzetből csak Spanyolországban születtek az ittenihez hasonló műhelyek. A szentvid-i erődített magaslati település és hatalmi központ a keleti Hallstatt-kultúra (kora vaskori, Kr. e körül) kialakulása és keleti, preszkíta elemek együttes hatására létrejövő közösség egyik nekropolisza volt. A Hallstatt-időszak végén (Kr. e. VII-VI. század) belső okok miatt egyrészt, másrészt valószínűleg a keleti szomszédokkal, a szkítákkal kibontakozó konfliktusok következtében a magaslati telepek egy részén megszűnt az élet. A Dunántúl területén is, és Velem-Szentviden is egyre nagyobb számban tűnnek fel a keleti eredetű tárgyak, mint kereskedelmi áruk (pl. szépen csiszolt gránit mérlegsúly). Ezek egy kis számban betelepülő új népesség hagyatékaként értelmezhetőek. A Balkánt kényszerűségből elhagyó kelták/gallok a Szentvidre a Kr. e. III-II. század fordulóján érkeztek. Védhető helyeken rendezkedtek be a római, germán és dák támadások elhárítására. A késő kelta (La Tène-kori) település nem volt már olyan nagy, mint a késő bronz- és kora vaskori. Viszont ők hozták létre az oppidumok (erődített, városias település) építésével a preurbánus (korai városi) települések előzményeként számon tartott civilizációt a Hegyalján. A közeli Gencsapátiban, a Besenyő-sziget déli részén talált temető(részlet - kardos-lándzsás harcos) valószínűsíthető, hogy a velemi oppidumot őrzők egy csoportjának volt trirituális sírösszetételű temetkezési helye. A korábbi hadiutat a rómaiak nevezték el Borostyánkő útnak, melynek Szentvid alatt haladt el az egyik szakasza, és a mai Szombathely és Sopron is állomásai voltak. Nyomvonala jól követhető ma a Hegyalját Kőszegen határoló Gyöngyös-patak völgyében. Ebből a korból domborműves kőemlék, érmék, ruhatűző tűk (fibulák) és agyagedények kerültek elő. A tartomány nyugati központja a mai Szombathely őse, Savaira lett. Az új, síkságra épülő, római mintájú város sorsa azonban szorosan összefüggött, a vaskorban még oly jelentős kőszegi hegyvidék ősi bennszülött településeivel. Az őslakosság Szent Vid-hegyi települési központja és egy Bozsok területén lévő másik kelta település élete nem szűnt meg egy csapásra a római hódítás idején erre az előkerült római leletek a bizonyítékok. Egy ideig még tovább éltek itt a kelta kereskedők és iparosok, a most már perifériára szorult, az új várostól messzebb eső településeken. Lassan szivárogtak csak be a római központokba, hogy felvegyék az új világ, az

17 új civilizáció szokásait, életmódját. A hegyalja természeti adottságai az új körülmények között is szolgálták az embert a vízvezetéssel. A népvándorlás korából avar temető nyomaira is bukkantak a hegy oldalában. A honfoglalás utáni első írásos emlék a faluról 1279-ből származik, akkor villa Welem néven említik. Ekkora tehető a hegyaljai falvak írott történetének születése is. Ebben az időben földművelők éltek a Szentvid völgyében. Már az Árpád-korban is erődített helyként szolgált. A XIII. században a vár a hozzá tartozó faluval, a mai Velemmel együtt a Németújváriak birtoka volt, amelyet I. Henrik saját költségén újíttatott fel, erősíttetett meg. A Hainburgban 1291-ben megkötött békeszerződés szerint várát lerombolták, s a négy falut Rohonchoz sorolták. Azonban fennmaradt, hogy még a XV. században is javították, és Jurisics Miklós védte a kőszegivel együtt. A késő középkortól a falu környéki földek uradalmi birtokok voltak ben építették át az itt magasodó egyhajós barokk kápolnát (5. kép), IX. századi, karoling építésű volt az első temploma, tornyában XIII. századi kerített lőréses alapokat találtak. A vár helyén emelték az egykori remetelakot. s kápolnát, amit 1561-es írásos emlék is említ. A XVII. század végén is jelzik a források as a kisharangja, nagyharangja 1926-os öntésű. Főoltárának olajképe a gyógyító kultuszú Szent Videt ábrázolja Az átépítés előtt is, a XVIII. századtól a környék jelentős búcsújáróhelye volt, Kálváriahegyet is emeltek. Jelenlegi alakját az 1859-es átépítése során nyerte el. Az egykor vízimalmokban bővelkedő tájon ma már csak a Réti-, vagy Schulter-féle Műemlék Vízimalom működik (6. kép). A malomépület Kőszegszerdahely házaival határos. A kétkerekes malmot az 1568-as összeírás említi először. Egykoron 4 malom működött a Szerdahelyi-patak mentén, közülük csak ez az egy maradt fenn. Az utolsó molnárfamília, a Schulterek akikről a nevét is kapta Felsőőrről költöztek ide, ők voltak a tulajdonosai 1769-től és 1900 között nem működött. A hagyomány szerint Savanyú Jóska ( ), a híres bakonyi betyár is menedékre talált itt egy alkalommal. A régi malom boronafalú, zsúptetős volt két vízikerékkel, melyet 1913-ban lebontottak. A ma látható épület Velem és Kőszegszerdahely összefogásával épült, 1919-ben egy emelettel bővítették ben államosították, de csak néhány évig működött. Bezárása után először teljesen fel akarták számolni, de 1965-ben műemléki védettség alá helyezték, majd 1980-ban helyreállították, és múzeummá alakították. Nyitva tartása: május elejétől október végéig, minden nap 10 és 18 óra között látogatható

18 3.4 Bozsok: kastélyok a határon (Velemből kiérve Kőszegszerdahelyen át közelítjük meg Bozsokot. A temető meletti úton érjük el a Gyurkó-árkot vagy Pusztát, majd a középkori eredetű plébániatemplomot és mellette a kolostor- vagy másik Sibrik-kastélyromot. Folytatva utunkat a Sibrik- kastély(szálló)t és parkját látogatjuk meg, ahol a kastély szekereinek tárolóhelye is áll ma (mint söröző). A határ felé haladva a Batthyány romkastély felé vesszük utunk. Innen kb. 4 km a kőszegszerdahelyi Mindenszentek templom.) A táj a kőkorszaktól kezdve lakott volt, melyet az itt előkerült kőszerszámok, balták, cserépedények, ékszerek is igazolnak. A Velem-Szentvid felé húzódó völgyben négyszögletes sáncrendszer maradványai láthatók, amely egyik oldala valószínűleg a domb felhasználásával, meredekségével szolgált védőszerepben. Közelében római és középkori kerámiák kerültek elő. A Római Birodalom idején a bozsoki és a rohonci völgy forrásaiból vitték közel 400 éven keresztül a vizet vezetéken Savaria városába. Legkésőbb a Kr. előtti I. században működnie kellett már. Az aquaeductus (=vízvezeték) funkciója és nyomvonala évszázadokon keresztül ismert volt a kutatók előtt. A legkorábbi említése a XVI. századból, Carolus Clisius németalföldi orvos és botanikus tollából származik, aki leírja, hogy az erősen elhasznált és sok helyen kiásott, mészből és tégladarabokból öntött, belül (vízzáróként használt terrazzo-val) kikent vezeték amelyben egy ember el tud mászni három mérföld hosszan futott a dombok lábait követve. A XVIII. században alkotó magyar tudós, Bél Mátyás is írt a víz vezetésére szolgáló, az alján négyszögű kövekkel kirakott, boltozott föld alatti járat -ról. A nyomvonal által érintett települések lakói is tudtak a csatorna létezéséről, de azt a néphagyományban olyan alagútként azonosították, amely összefüggésben állt Kőszeg 1532-es török ostromával. Bár a vízvezető csatorna még a XX. században is működőképes volt, a szájhagyomány a későbbi időkben alagúttá és járattá keresztelte. Bozsokot, mint az aquaeductus tényleges kezdőpontját Lipp Vilmos említette először 1880-ban. A bozsoki Sötétvölgy felső szakasza az Írottkő alá ér. Itt találtak rá a 1970-es években a vezeték egy szakaszára. Feltárták a Szentkúti-, a Lőteéri-, s a bozsoki Kétágú- és Hidegforrást is. Savaria aquaeductusának gyűjtőcsatornáját többször átvágták a Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat

19 dolgozói, amikor Velem vízellátásához galériákat terveztek és építettek a Bozsoki-völgy felső szakaszán. A vízvezeték a Bozsok nyugati oldalán haladó jelenlegi kerékpárút vonalában szállította a bekötővezeték a vizet Rohonc Bucsu Dozmat Torony Sén át Savariába. Kitűnő római szakemberek munkája: a 455-ös földrengés sem tudta elpusztítani!. A nyomvonal egy feltárt darabja ma Bucsu határában megtekinthető. Bozsok a szomszédos Kőszegszerdahellyel a középkorban (Szentvid lerombolása után) részben Rohonc várának uradalmához tartozott, részben nemesi birtok volt. A temető aljában található az ismeretlen történetű és korú, (árokkal körülvett) négyszögletes sáncrendszerű, Árpád-kori nemesi vár, a Puszta (Gyurkó-árok) (7. kép). Ma védett régészeti terület. Alapterülete 80x100 méter, közepén téglalap alakú, nagy épületet rejtő földkupac van. Birtokosai a Csém nemzetségből származó Sibrikek lehettek. A központi mottétól (jelentése földhalomvár teljes tömegében földből felhalmozott, fa- vagy kőtorony elhelyezésére felhasznált csonkakúp alakú, agyaggal, esetleg faoszlopokkal erősített mesterséges domb a koraés java középkorban ( ).) körülbelül m-re húzódó töltés a motte körüli térség vízzel való feltöltését segítette. A vár területén kisebb ásatás is volt, melynek eredményéről azon kívül, hogy római és középkori cserepeket találtak, nem rendelkezünk érdemi információval. Szakavatatlan szem nem fedezné fel, hogy ez nem a domboldal természetes vonala, hanem emberi kéz emelte építménynek a maradványa. Ahogy Kőszegszerdahely felől a faluba érünk, a sánc fogad minket. Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma középkori eredetű, mai formájára 1630-ban épült ban újították, 1772-ben tájolását 90 -kal megváltoztatták, ban bővítették. Kórusa színezett fából készült, mint a kőszegszerdahelyi Mindenszentek római katolikus templomé és a kőszegdoroszlói katolikus templom oltára, kórusa és mennyezete is. A Sibrik-kastélyhoz tartozott. Szószéke kőből készült, keletelt szentélyét egy későbbi átépítésnél először sekrestyének használták, majd le is bontották. A korai, visszabontott szentély maradványai a templom kertjében találhatók. A vakolatrészek és festett Kálváriajelenet is középkori eredetű, falán napóra került elő. Kerítésébe több faragott kváderkövet falaztak be ben öntöttek új harangot, 1920-ban fáratemplom lett (8. kép). A közeli, Rákóczi utca 107. számú ház telkéről 1980-ban közel ötszáz darab, között vert ezüstpénz került a kőszegi Jurisics Miklós Múzeumba

20 A templom kerített telkén kívül, a patak keleti oldalán álló 8x8 méteres alaprajzú, kétemeletes, alápincézett, kifelé szélesedő ablakú (lőréses) kőépület van. Többször megalapozatlanul és tévesen azonosítani próbálták a bozóki (volt Hont megye) premontrei apátsággal, a róla szóló adatokkal. Fala helyi kőből épült, több közé épített római tegulát (sík, két oldalperemmel ellátott nagy lap) láthatunk. Valószínű, hogy a maradványok azonosak a Sibrik család másik, korábbi kastélyával, mely egykor Sibrik Máté tulajdona és ősi lakóhelye volt, egy 1603-ban megszövegezett, családi osztozás szerint. Más források alapján az egykori bozsoki vár (lakótorony?, úri lak?) romjai. Keletkezésének, pusztulásának körülményeit, a vár alaprajzi elrendezését nem ismerjük, történelmünkben nem szerepel. Az 1616-os években már romként említik. A szarvaskendi Sibrik köznemesi család Bornemissza János jegyző halála után, 1538-ban a leányági örökösként kerültek be a falu történetébe, királyi adományként megkapva azt. A család három és fél évszázadon keresztül meghatározta Bozsok történetét ben Sibrik Gergely két részre osztotta birtokait. Mindkét ági örökösei építkeztek a faluban. Az idősebbik ág őse, Osvát építtette az egészen a XX. század elejéig a család kezében maradt Felső- vagy Sibrik-kastélyt (9. kép), a falu északi részén. A Sibrik-kastély helyén egy római castrumot (őrhelyet) sejtenek a történészek, mely az egykori vízvezeték őrzését is ellátta. Erről a helyi legendárium, sőt tudós tulajdonosa Végh Gyula is ezt állította, más történet szerint pedig Mátyás király saját használatú vadászkastélya is volt. Egy feltehetően Árpád-kori alapokra épített háromosztatú földesúri/nemesi udvarház - melyet 1554-ben említenek először - felhasználásával csak 1614-ben építették a mai kastély elődjét. Ez az évszám található a kapu feletti kettőscímeres (Sibrik és gersei Pető) feliratban: "Custodi Domine, introitum et exitum tuum" (Védd meg Uram, aki itt belépett és innen távozott!). Elsősorban védelmi lehetőségeit erősítették, de lakófunkcióit is bővítették ben és 1815-ben is átalakították, utóbbi alkalommal nyerte el mai alakját. Bél Mátyás: "Notitia Hungariae..." című 1730-as műve szerint folyó halad át a kastélyhoz tartozó területen, amely lisztőrlő malmot hajtott és pisztrángokat nevelt! Az 1774-es összeírásban szerepel egy uradalmi tölgyes erdő, amely a jobbágyok számára tiltott terület volt. A Sibrik család 1906-ban adta el dr. Végh Gyula írónak és feleségének, Wimpfenn Mária grófnőnek, akik a kastélyt és a körülötte lévő (7 hektáros) angolkertet felújították, s ez volt nyári-őszi lakhelyük. Végh Gyulát 1944-ben letartóztatták, mert több embert bújtatott a kastélyban után az épület egy részében a Határőrség irodáit helyezték el. Végh Gyula - hogy megőrizhesse kedvelt lakóhelyét, saját gyűjteményével annak múzeummá alakítását tervezte ben, amikor ki akarták telepíteni, öngyilkos lett ben végezték el a

21 kastély műemléki felújítását, amikor Vas Megye Tanácsa üdülőházává alakították át. Ma kastélyszállóként működik, teniszpályával, a területhez tartozó lovardával. Az Alsó- vagy Batthyány-kastélyt (10. kép) (a falu déli részén) a későbbi tulajdonos családról ismeri a szakirodalom Batthyány-kastélyként. A Sibrikek 1614-es évszámú címerkővel keltezett másik bozsoki kastélyától, a Felső kastélytól való megkülönböztetés okán is nevezték annak. A civódásokban gazdag család-történethez egy néphagyomány is tartozik, amely a faluban szájról szájra terjedt: a monda szerint a kastélyban ősöktől származó elásott kincs rejtőzött. Úgy tartották, hogy az utolsó Sibrik fogja megtalálni azt. Egyikük sem kereste, - miért tette vola: nem akart az utolsó lenni a Sibrikek között. A négy sarkán erődített, reneszánsz várkastélyból jelenleg romosan az északnyugati és délnyugati torony, valamint a nyugati szárny egy szintje áll. Minden bizonnyal a Batthyányvárkastélyból származik Bozsokon a Rákóczi utca 71-es számú ház déli kerítésfalának másodlagos beépítése, amely számos kőfaragványt őriz. A kastély többi épületrészének alapfalait a helybeliek, kőbányaként használva a területet, már kiszedték. Többek között ezért is, fokozottan veszélyes a falak tövében tartózkodni! 1616-ban a rohonci várban székelő Batthyány Ferencnek adták el a hozzá tartozó Kiskovácsi szőlőheggyel és a Káposztáskerttel. Az adásvételt 1617-ben II. Mátyás király is megerősítette. Az új tulajdonos ellenére Sibrikek lakták a továbbiakban is már meglévő emeletes, vizes árokkal körülvett, jellegzetesen XVII. századi főúri várkastélyt, ami előtt majorság terült el. Egy négyablakos palotarészről is említés esik. Ezt, az 1602-es állapotát Batthyány Ferenc nem változtatta meg, hanem valószínűleg fia, I. Ádám idején (1632.) fejezték be a félbehagyottként említett épületrészt. Tőle sikerült ifj. Sibrik István és feleségének rimaszécsi Széchy Fruzsinának a kastélyt visszaváltania. Azonban az ő águk 1660 után örökös nélkül maradt, vagy elszármazott Bozsokról, így a másik Sibrik oldal tartott volna igényt a kastélyra. Ez egy gyilkossági per vérdíjaként újra Batthyány kézre került, I. Ádám fia, Kristóf tulajdona lett. Utóda, II. Ádám 1688 és 1691 között megkísérelte a várkastélyt átalakítani, ám az megmaradt késő reneszánsz formájában, s legfeljebb kisebb részleteiben, főleg belsejében újult meg. A kastélyban állítólag 1697-ben feleségével az ifjú II. Rákóczi Ferenc is lakott. Későbbi, önéletírás-szerű vallomásai szerint azonban ban a Batthyány II. Ádámmal kötött szerződés alapján a rohonci kastélyban laktak ban gróf Esterházy Antal kuruc főgenerális itt rendezte be főhadiszállását után, Bél

22 Mátyás ittjártakor falakkal és halastóval volt körülvéve. Vályi András 1796-ban megjelent országleírása szerint a néhai nádor, Batthyány Lajos özvegye a kastélyban élte utolsó éveit. Az 1800-as évek elején gróf Althan Ferenc főudvarmester lakóhelye volt, a Batthyány családból származó felesége jogán. Az ő vendége volt 1813-ban I. Ferenc császár és neje ben a kastély gróf Althanné kolerában történt elhalálozása után lakatlanná vált. A lakatlan épület délnyugati tornyába augusztus 10-én csapott bele az a villám, amelynek következtében az teljesen kiégett. A két évtizeden át üresen álló romokat 1860 után építési anyagként adták el, és a ma is álló falak kivételével lebontották. Azóta pusztul, így ma már csak romjai láthatók, illetve a cselédlakások nagyjából épen, amelyet ma is lakásnak használnak. Az épületegyüttes védett régészeti terület. Valószínű, hogy az Alsó-kastélyhoz tartozott, az akkor még fából készült, Szent Józsefnek szentelt kápolna. Az egyházlátogatási akták szerint a templomi felszerelések is a Batthyánykastélyban voltak. Az uradalmi kert talán újraültetett maradványai és az ősi fák keretezik az árkot, amely mellett a gazzal benőtt úton elhagyjuk a fenséges romot. Rengeteg öreg fa nőtt körös-körül, a kastélyéra és a kastélyt övező falra is, mintegy védve a mesélő falakat. 3.5 Kőszegszerdahely, ahol a falvak találkoznak (Bozsokon megfordulva újra Kőszegszerdahelyre érünk, ahol a velemi elágazásnál megtekintjük az erődített templomot, majd továbbhaladunk Kőszegdoroszló felé. A szerdahelyi róm. kat. templomtól a doroszlói evangélikus templomig kb. 2 km.) A falu egyik első okleveles említése 1374-ből ismert (Zerudahel), de valószínűleg már korábban keletkezett. Erre bizonyíték a rézkori településnyom; vas szárnyas lándzsa; a Völgydűlőben egy római kori téglaégető kemence (feltehetőleg az I. századból származik); és a népvándorlás kori temető. A mai Mindenszentek temploma már a 14. században állt, eredetileg román stílusú volt (11. kép). Az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint 1548-ban már önálló plébánia volt. A reformáció idején lakói evangélikusok lettek, s evangélikus lelkész működött itt ben Mindenszentek tiszteletére szentelték fel, akkori formájáról régi

23 egyházlátogatási jegyzőkönyvekből értesülhetünk tól ismét plébániatemplom, a falvak anyaegyháza ban Pollak Mihály plébános volt a tanító is. A XVIII. században építették át úgy, hogy 1744-ben előbb a hajót, majd 1752-ben a tornyot korszerűsítették ben már fa szószéke és három oltára állt. Oltára, mennyezete és a kórus színezett fából készült, (hasonlóan a kőszegdoroszlói római katolikus és a bozsoki Szent Anna templomokéhoz.) Szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik, terméskővel borított két lépcsős támpillérek erősítik. A legutóbbi felújítás során az új liturgikus rend szerint alakították át. Ennek során elbontották az egyszerű, falazott oltárt. Helyette új, sima vonalú márvány oltárasztalt állítottak fel a szentély közepén. Márványból készült a szentségház alépítménye is. Régi helyén maradt a középkori eredetű keresztelő medence, valamint a copf stílusú, négy apostol szoborral, címerrel és faragott párkánnyal díszített szószék, és a Szentlélek szimbólummal koronázott hangvető. A környéken az egyetlen erődített templom volt, az erősítés falába a bozsoki Batthyánykastélyból szállítottak követ a család engedélyével, (a várkastély 1841-es villámcsapásban való leégése után). A falban jelenleg 9 síkra faragott, durva mészkődarab látható, amelyek azonban más faragott részletet nem mutatnak. A hét egyik napjáról megnevezett piachelyen a Szentivd határvár ispánja vámolta az áthaladó forgalmat, és talán e tevékenységgel függhet össze az utat négy égtáj felé kémlelő ablakos, erős torony építése (ma templom). Ennek a templomnak a nyugati kapuja enyhén csúcsíves, gótikus bélletű. A torony alját, amelyen át a templomba lépünk, dongaboltozat fedi. A hajó nyugati oldalán orgonakarzat van, amely két pillérre támaszkodó csehsüveg boltívszakaszon nyugszik. A homlokzaton lévő párkányok barokk koriak, egyszerű horgonyos kialakítással, kőből faragva. Ablakai gótikusak, kapuja bélletes. A templomot kő kerítőfal veszi körül, amelynek délkeleti oldalán található a templomudvarra vezető kapu. A kapu pilléreit Szent Flórián és Nepomuki Szent János szobrai díszítik. A templom legrégibb része a többszintes torony, amelynek ablakai arra utalnak, hogy hadászati célokat is szolgált. A második és harmadik szinten csak résnyílások bontják meg a felületet, a legfelső szinten az eredeti résnyílások helyébe barokk ablakok kerültek. Kis harangja a legrégibb a falvak között, 1634-es datálású, a nagyharangot egy soproni műhelyben, 1894-ben öntötték, azonos évben a cákival. A templom sírboltja a Sibrik család temetkezőhelye. Utoljára 1980-ban temették ide a család egyik tagját