ASZKÉZIS. BRAHMANIZMUS Hindu

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ASZKÉZIS. BRAHMANIZMUS Hindu"

Átírás

1 1 2 ASZKÉZIS Nyugati aszkézis: a vágyak elnyomását, a kiélés megtiltását, sőt kriminalizálását és bűnné nyilvánítását jelenti. Ehhez nagy akaraterőre van szükség ennek energiáját a bűntudat és a szorongás biztosítja Keleti aszkézis: ameddig jelentkeznek a szexuális vágyak vagy egyéb ösztöntörekvések, ki kell élniőket. Ám közben megfelelő módszerekkel és gyakorlatokkal munkálkodni kell e vágyak szellemi törekvéssé alakításán. A sikeres aszkéta nem követ el erőszakot önmagán, nem fojtja el a vágyait, hanem kioltja (Popper, 2005) BRAHMANIZMUS Hindu 5 India, i.e. 1. évezred a korábbi védikus vallás váltotta fel 3 főisten: 1. Brahma a teremtő 2. Visnu a fenntartó 3. Siva a pusztító Dharma: egyetemes világtörvény, kasztrendszer alapja + karma: minden embernek el kell fogadnia a sorsát és alázatosan kell viselnie a rárótt terheket Karma: előző életeinkben elkövetett tetteink határozzák meg Célkitűzéseket kell megfogalmazni, tetteinknek igazságosaknak kell lennie, anyagi jólétre való törekvés, vágyak kielégítése, megváltás elérése, folytonos újjászületéstől való megszabadulás 6 1

2 A szexualitás megítélése: Az egyesülés fizikai extázisa annak a gyönyörnek a tükörképe, amelyet az abszolút létező megismerése okoz az ember számára (Brihadáranjaka-upanisad, Kr.e sz.) Hallgasd meg a kámabandha leírását A káma a mindenség gyökere. Minden lény a kámából születik. Az ősanyag és minden lény a káma útján ölt testet. Siva és Sakti nélkül a teremtés csak képzelgés lenne. A kámakalá cselekvése nélkül nincsen élet vagy halál (Kelet-India, sz.) A tantra felfogása szerint az Univerzum vágyból születik, a test pedig az istenek lakhelye ezért a testi vágyak kielégítése spirituális cselekedet A szexuális egyesülés teremtő ereje 7 8 Kamakhaya: a tantrikus istennők temploma ő egyszerre a vágyott, a vágyó és a vágyak beteljesítője Vágy hiánya: gond a kötődésben, kapcsolatban (háló) Yoni-istentisztelet: zarándoklat = megpróbáltatás; sziklahasadék, Shakti istennő kézjegye, ünnep (vas-oxid) = teremtés, újjászületés, megtisztulás Nyílt szexuális rítusok, beavatás Nők tisztelete: ők a gyakorlatok tökéletes végrehajtói, mivel az istennő képmásai, így bennük az istennő tisztelete Feminista kutatók véleménye: a tantrikus istennő felszabadító ereje a szexualitásban (ld. posztmodern feministák a pornóról) képessé tesz megnevezni a saját vágyakat és bátorságot ad beteljesíteni! 9 A Tantra négy alapelve: 1. A szex jó ez magába foglalja a fizikai öröm érzését + hogy a szex egy morális erő, aminek gyakorlása természetes és egészséges 2. A szexuális energia spirituális energia chi, a szexuális energia növekedés szeretkezés közben megnöveli az életenergiák szabad áramlását 3. A szexualitás egy megfelelő spirituális út a test, az elme és a lélek is részt vesz az egyesülésben 4. Mindannyian felelősek vagyunk a saját szexuális, személyes és spirituális kiteljesedésünkért a szexualitás individuális élmény aspektusa leveszi a partner válláról a felelősséget az egyén öröméért 10 (Copeland és Link, 2003: Soul Sex: Tantra For Two) A Tantra gyakorlása négy szinten működik: fizikai, mentális, érzelmi és energetikai A gyakorlatokban fontos mind a négy szinten való fejlődés, azok elemeinek együttes átélése 1. A fizikai: elemei a specifikus technikák melyek örömteli és hosszan tartó szeretkezést biztosítanak /Don t run / 2. A mentális: megismerése hozzásegít ahhoz, hogy megtanuljunk fókuszálni, belemerülni a szeretkezés élményébe /Itt és mostban!/ 3. Az érzelmi: célja a bizalom, a felszabadultság és odaadás és az érzelmi megnyílás megtanulása /Bizalom, kontroll feladása/ 4. Végül az energetikai szint lényege, hogy a résztvevők számukra addig ismeretlen formáját éljék át az egyesülésnek, mely átlép a fizikai test "Nem igaz, hogy a szerelem vak. Ellenkezőleg, leg, a szerelmes olyasmiket lát l t meg imádottj dottján, amiket más m s nem vesz észre." (Feleki László) "Valakit szeretni annyit jelent, mint egyedül l gyöny nyörk rködni olyan csodában, amely mindenki számára láthatatlan/ thatatlan/érthetetlen." határain. 11 (Mauriac) 12 2

3 2. BUDDHIZMUS 13 Kb. i.e. 500-ban alakult ki Indiában A Brahmanizmushoz több szempontból hasonló, mert átvette az óind világnézet néhány elemét, például a megváltás, az újratestesülés tanát és a karmikus világtörvényről alkotott Leginkább azok körében terjedt el, akik a kasztrendszer ellen tiltakoztak Nem csak vallás, hanem filozófiai világnézet is Legfőbb üdvösség a Nirvána elérése, ami minden létezés ellentéte, a tökéletes semmi Hangsúlyozza a lét értelmetlenségét és az élet múlandóságát Az összes vallás közül a legtoleránsabb más vallások híveivel szemben 14 A buddhizmus sztoikus életfelfogása miatt a testi gyönyörökhöz tartózkodóan viszonyul, inkább aszketikus beállítottságú A visszavonulást, a szellemi életet előnyben részesíti a testi vágyak kielégítésével szemben A nemnek és a szexualitásnak szimbolikus jelentősége van, az ellentétek egyesülése, az egység, teljesség jut kifejeződésre 3. KÍNAI UNIVERZIZMUS A tantrikus buddhizmusban a szex szakrális szintre emelődik A tantrikus buddhizmus abban különbözik a tantra más ágaitól, hogy nagy hangsúlyt helyez a féltékenységre és a féltékenységtől való szabadulásra A buddhizmus tanításai szerint az embereknek törekedniük kell arra, hogy a földi élet vágyaitól és szenvedéseitől megszabaduljanak, ez érvényes a párkapcsolat szenvedéseire is A szerelem és a szexualitás egy, a nyugati kultúrához képest szabadabb formáját jeleníti meg15 16 A taoizmus az emberi kapcsolatok legfőbb szervezőelvének a szexuálisvágyat tartja, az emberben keringő életenergiát pedig chi -nek nevezi Ahogy a tantrában a szexualitás szakrális tartalmat kapott, a taoizmusban a gyógyítással áll kapcsolatban A szexuális gyógyítás az energiaáramlás helyes befolyásolásán alapul és a szexuális eredetű életenergia helyes használatán A chi legerősebb megnyilvánulási formája a szexuális energia, amit ching chi-nek neveznek 1. A taoista szexualitás alapelvei közé tartozik, a szexuális energia megőrzésének elve, ami az ejakuláció mellőzésében nyilvánul meg 2. A második alapelv a szexuális energia átalakítása, ami az energia áramoltatását jelenti a testben, a nemi szervektől elválasztva 3. A harmadik alapelv a jin (nőies erő) és a jang Kínai univerzizmus alatt összefoglaló néven két vallást értünk: a konfucianizmust és a taoizmust 1. Konfucianizmus I. e. 6. sz. Konfuciusz tanításaira épül Szemben a buddhizmussal és a hinduizmussal alapvetően a földi létben keresi a boldogságot Világképének középpontjában a tao áll, ami egy végzetszerű hatalom, erkölcsi világtörvény A tao elvárásaihoz tartozik a jóság, fegyelmezettség, őszinteség és tisztességesség Konfuciusz tanításainak alapját képezi az ősök tisztelete, a fiatalabb testvár alázattal és tisztelettel tartozik az idősebb testvérének, ahogy a feleség is a férjnek és mindenki a császárnak 2. Taoizmus i. e. 2. sz., alapítója Lao-ce, egyszerre vallás és filozófia is A taoizmus é s a konfucianizmus közötti különbség: a konfucianizmus inkább az állam kormányzására, a társadalomra és egyéb gyakorlati kérdésekre helyezi a hangsúlyt, a taoizmus pedig transzcendens kérdések felé fordul A taoizmushoz tartozik a jin és jang fogalma - a tao, az egész, két részre oszlik, a jang a tevékeny, a jin pedig a világmindenség megszilárdult oldala, kiegészítik egymást Tao célja: szex-szerelem, ffi-női energiák egyesítése17 (férfias erő) közti egyensúly fenntartása. 18 3

4 4. KERESZTÉNYSÉG 19 Egyistenhívő Isteni kinyilatkoztatás vallása Keresztény felekezetek 3 fő egyházba csoportosulna: Katolikus Protestáns Ortodox Egyetlen igaz és abszolút vallás A hívők mindennapi életére, a társadalmi szokásokra is nagy befolyást gyakorol Szexualitással kapcsolatos nézetei kihatnak az egész európai társadalom szexről alkotott elképzeléseire és szexuális szokásaira A 14. századig a szexualitás nagyon erősen az egyház ellenőrzése alatt állt A nyugaton uralkodó felfogás Szent Ágostontól ered, aki a házasságon belül is csak a gyermeknemzést szolgáló szexuális tevékenységet tartotta elfogadhatónak 20 Aquinói Szent Tamás a 13. sz. legfőbb bűnök: a maszturbáció, a homoszexualitás, a természetellenes testhelyzetben végzett nemi közösülés és a nemi érintkezés nem emberekkel 20. században az egyházak megenyhültek a szexualitással kapcsolatban, toleránsabb hozzáállást tanúsítottak a homoszexualitással és a házasság előtti szexuális kapcsolattal szemben A közvélemény (az egyházzal szemben) megértőbb és toleránsabb pl. a homoszexualitással szemben, valamint a Biblia sem olyan prűd, mint egyes hívők: "Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. Szerelmes szarvasünő és s kedves őzike ő, keblei gyöny nyörk rködtetnek mindenkor, szerelmétől l mindig mámoros m moros leszel. (Péld ) Onan bűne USA a tiltások anomáliái (eset, lány írt) ISZLÁM 23 Egyistenhívő vallás Mohamed próféta tanításai Arab félszigeten alakult ki a 7. sz.-ban Egyetlen igaz vallás Észak-Afrikában, Közép-Ázsiában, Közel- Keleten, Malajziában és Indonéziában terjedt el Követői: muszlimok Erősen korlátozó vallás, a hívők mindennapi életében dominánsan jelen van (pl. napi ötszöri ima, szigorú szokások) Az isteni kinyilatkoztatás könyve a Korán 6 alaptétel: az egyistenhit, a próféták és szentek, a kinyilatkoztatott könyvek, angyalok és dzsinnek, a végső nap (végítélet) és az elrendelés A vallás fontos része a hitvallás, a napi ötszöri ima, a mekkai zarándoklat és az adakozás 3 fő irányzata: a szunnita, a síita és a háridzsita. 24 4

5 Az iszlámban a nő másodrendű állampolgárnak számít, kevesebben örököl, mint fiútestvérei, a szavazata nem ér annyit, mint a férfiaké és csak egy férje lehet, míg egy muzulmán férfinak akár négy felesége is lehet A házasság az iszlámban inkább szerződés, nem égben Tilos szexuális viszonyt létesíteni a böjt és a zarándoklat alatt, a nyugati világban ismert tabuk szintén élnek a muszlim országokban is Fontos szabály, hogy az együttlét után fürdőt kell vennie mindkét félnek köttetett szentség mint a kereszténységben, ezért a válás Bár a nemi vágyat nem ítéli el, mint a kereszténység, de az is megengedett és gyakori együttlétnek az iszlámban is alapvetően a A szexualitás nem tabu az iszlámban, a házasságon belül a férjnek is kötelessége boldoggá tennie a gyermeknemzés a célja, ezért az orális és anális közösülés, illetve a fogamzásgátlás tiltott feleségét és négy hónapnál tovább nem tanúsíthat Az anális közösülés történjék bár férfi és nő között, önmegtartóztatást, mert az, válóok lehet homoszexuális aktusnak számít, amelyet az iszlám Természetesen a feleség sem utasíthatja vissza a férj közeledését (Mohamed próféta tiltja ) A házasságon kívüli szexuális kapcsolatot és a homoszexualitást azonban elítéli halállal büntet a valóságban ennek ellenére meglehetősen elterjedt gyakorlatról van szó, amely a férfiakat és a nőket is érinti Az iszlám nagyon szigorúan ragaszkodik a két nem Bár az iszlám a szexualitással kapcsolatban megengedőbb, elkülönítéséhez a nők és férfiak nem csak öltözetükkel mint a kereszténység, a meztelenséget szigorúan tiltják, különülnek el egymástól, hanem voltaképpen két külön és egy nő még elfedve sem mozoghat kihívóan, idegenek világ: a férfiaké a nyilvánosság szférája, míg a nőké az előtt nem mutatkozhat felékszerezve és lépéseivel nem otthon és a család kelthet zajt, elvben csak a férfiak mögött s az út szélén járhat Az aktus szempontjából azonban nem fogja sovány kosztra híveit: magától értetődőnek vesz olyan dolgokat, mint például az előjáték és a női orgazmus, amelyekre nyugaton még egy évszázaddal ezelőtt is bűnös vágyként A XX. század végén élő nyugati ember számára mindezeknél azonban sokkal kevésbé érthető az érzelmek teljes hiánya a szerelem Énekesnők a középkori muszlim társadalomban: rabszolgák minden érzékszervre hatással voltak (szem, fül, tapintás) ~ 7000 ezer verssort tudtak fejből tekintettek 25 idézni 26 Minden társadalom korlátozza valamilyen módon és mértékben a nemi viselkedést 1. Némely igen megengedő táradalom nemtől függetlenül támogatja a gyerekek autoerotikus tevékenységét és egymás közötti szexuális játékait, és azt is megengedik nekik, hogy figyeljék a felnőttek szexuális életét Az afrikai sevák például úgy gondolják, hogy ha a gyerekek nem tesznek szert elég gyakorlatra, akkor később nem lesznek képesek utódokat nemzeni Az új-guineai sambia törzs pedig intézményesítette a biszexualitást, azaz a prepubertástól a házasságig a fiúk együtt élnek, és homoszexuális szokásokat gyakorolnak 2. A szigorúan korlátozó társadalmak ezzel szemben ellenőrizni próbálják a serdülőkor előtti szexuális viselkedést, és igyekeznek megakadályozni, hogy a gyerekek bármit is megtudjanak a nemiségről Az észak-amerikai cunák szerint a gyerekek a házasság előtt ne foglalkozzanak a szexszel, ne nézzék végig még egy állat születését sem

Oszlár Kálmán András. Jóga az ágyban. Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I.

Oszlár Kálmán András. Jóga az ágyban. Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I. Oszlár Kálmán András Jóga az ágyban Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I. Mottó A tantra nem egy technika, hanem egy létforma, egy filozófia, ami szerint boldogan tudnak élni az emberek, és

Részletesebben

A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR

A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR 2. Férfinak és nőnek teremtette 2.1. A nemek eredete 2.2. Ami azonos: a személyes méltóság 2.3. Ami különbözik: a nemi sajátosságok 2.4. Az azonosság

Részletesebben

Bioetika. Kovács Erika április 20.

Bioetika. Kovács Erika április 20. Bioetika Kovács Erika 2016. április 20. Definíció A bioetika az élővilág kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris tudomány, amely összegyűjti az információkat a biológia, ökológia és szociológia legfontosabb

Részletesebben

A világ mint karmikus vízió Megjegyzések a Buddha-testek doktrínájáról Tantest Gyönyörtest Átváltozástest A Tiszta Földekről

A világ mint karmikus vízió Megjegyzések a Buddha-testek doktrínájáról Tantest Gyönyörtest Átváltozástest A Tiszta Földekről Németh Norbert eddigi előadásai 2011. január 28. Bevezetés a bardó tanításokba Nyugati és keleti hozzáállás Tibeti Halottaskönyv A helyes beállítódásról Bardókról általában Az élet utáni állapotválotzásokról

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT?

Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Dr. Erős Erika- Dr. Timmermann Gábor: SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS: ELEGET TESZÜNK-E E A KAMASZOKÉRT? Idézet "A homár, amikor páncélt vált, előbb elhullatja az eredetit; amíg kialakul az új páncél, védtelenné

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

VILÁGVALLÁSOK A vallások világa

VILÁGVALLÁSOK A vallások világa VILÁGVALLÁSOK A vallások világa A. MODUL NEVE ÉS JELLEGE Név: Világvallások A vallások világa Típus: Kiegészítő modul Csoport: Egyházismeret Cím: Világvallások keresztyén szemmel B. MODUL CÉLRENDSZERE

Részletesebben

Az ind filozófia és vallás alapjai

Az ind filozófia és vallás alapjai Az ind filozófia és vallás alapjai 2 Filozófia kezdetei: gyengébb vallási-politikai hatalom mellett, keleten India és Kína: erős patriarchális és mágikus hagyományok 3 Ind filozófia: szent könyvek Védák

Részletesebben

Dr. Forrai Judit. elősegítői és eszközei: gazdaság, politika, társadalmi ellenőrzés és nevelés

Dr. Forrai Judit. elősegítői és eszközei: gazdaság, politika, társadalmi ellenőrzés és nevelés A szexualitás és a társadalom A szexualitás kultúrtörténete. Szerelem, szex, házasság és család szerepe, történelmi változásai. Szexualitásról való társadalmi diskurzus Dr. Forrai Judit. I. Alapvető szükségletek

Részletesebben

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA Evangélikus Közlöny 45 A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGA CÉLJA A vizsga célja, hogy az érettségizõ diák számot adjon arról, hogy rendelkezik

Részletesebben

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság Vajdasági vallási magatartás Szerbiában ma a vallásosság fontos dolog a személyek és a társadalmi csoportok számára A társadalom plurális sokféle eszme keveredése; Három fő vallásos világnézeti típus különül

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978 2. ú melléklet Kimutatás a 2007. évi Szja 1 %-ának adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok ára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben Sor 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelményei - Erkölcstan

Osztályozó vizsga követelményei - Erkölcstan Osztályozó vizsga követelményei - Erkölcstan 7 évfolyam Ki vagyok én, és mi vezérli a tetteimet? Ismeretek/fejlesztési követelmények Közösségeim Milyen csoportokhoz tartozom és miért? Mi változott ezen

Részletesebben

Tantrikus csók Hvari tábor Összeállította: Sz. Mikus Edit szexológus

Tantrikus csók Hvari tábor Összeállította: Sz. Mikus Edit szexológus Tantrikus csók Hvari tábor 2014. Összeállította: Sz. Mikus Edit szexológus Először a kezek ismerkednek A kézfej finom símogatása Mondj el minden kézzel! Símogassátok egymás arcát finoman a kezetekkel!

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.

Részletesebben

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Hippocampus Intezet ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Idõpont: 2008. április 11-12-13. Részvételi díj: 15. 000 Ft/ nap; az elsõ nap ingyenes /konzultáció/ A tanfolyam célja A bioenergetikai folyamatok szisztematikus

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások

Elekes Zsuzsanna. Egészségkárosító magatartások Elekes Zsuzsanna Egészségkárosító magatartások Ez a tantárgyi prezentációs anyag az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg, a TAMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-0043

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

Tanítás a házasságról

Tanítás a házasságról Tanítás a házasságról ADUNARE Tanítás a házasságról A házasságról való tanítás nagyon fontos mivel kihatással van minden ember életére. A házasság jó dolog. A házasság Istentől való dolog. Amikor összeházasodunk

Részletesebben

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához H hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához hadzsi (ar.) Mekkába v. Medinába zarándokló vagy ilyen zarándokutat megtett muzulmán háfiz (ar.) az

Részletesebben

Mi köze a sógunoknak a leanhez?

Mi köze a sógunoknak a leanhez? A menedzsment szerepe a Lean és Six Sigma programok eredményességében Mi köze a sógunoknak a leanhez? A Japán Ipari Menedzsment történeti és társadalmi alapjai Tóth László Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

Részletesebben

A kultúra szerepe a fájdalomban

A kultúra szerepe a fájdalomban A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges

Részletesebben

SZKA_210_29. Animizmus világvallás?

SZKA_210_29. Animizmus világvallás? SZKA_210_29 Animizmus világvallás? TANULÓI ANIMIZMUS VILÁGVALLÁS? 10. ÉVFOLYAM 353 29/1 VALLÁSI MOZAIK CSOPORTOS FELADATLAP Írjátok be az alábbi szavakat a megfelelô helyre! Egy fogalom akár több valláshoz

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006

reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006 A reinkarnáció Apológia Kutatóközpont, Budapest, 2006 Populáris lélekvándorláshit Nyugaton az ember lelke újra meg újra emberi testet ölt célja az ember továbbfejlődése a hinduizmusban mindig is megvolt

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2011)

VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2011) VALLÁSTUDOMÁNY (MA) TANEGYSÉGLISTA (2011) Szakfelelős: dr. Déri Balázs egyetemi tanár (Ókortudományi Intézet) deri.balazs@btk.elte.hu A Valláselmélet szakirány felelőse: dr. Bodnár István egyetemi docens

Részletesebben

ISTEN MEGISMERÉSE. A Belső Fény Közösségének (Inner Light Ministries, ILM) könyve. írta Jim Gordon. Első fejezet. Megértésünk fejlődése

ISTEN MEGISMERÉSE. A Belső Fény Közösségének (Inner Light Ministries, ILM) könyve. írta Jim Gordon. Első fejezet. Megértésünk fejlődése The Knowing of God by Jim Gordon ISTEN MEGISMERÉSE A Belső Fény Közösségének (, ILM) könyve. írta Jim Gordon Első fejezet Megértésünk fejlődése Az ember számára annak megértése, hogy ő valójában kicsoda,

Részletesebben

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

Ma már minden negyedik amerikai felvilágosultnak mondható. Hallelúja! Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka

Részletesebben

A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól

A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól A magzatfoganás és a fogamzásgátolt boldogság titkairól Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal Kozma Szilárd: Metafizikus - asztrológusi szemmel

Részletesebben

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész Az Ember, mint érző, teremtő energia lény. Az Ember, mint kozmikus energia lény. Helye az univerzumban és működésének alapszabályai. Egyetemes Teremtő

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások Oktatási Hivatal Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2011/2012. tanév Filozófia - Első forduló Megoldások 1. A következő állítások három filozófusra vonatkoznak. Az állítások számát írja a megfelelő

Részletesebben

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Elhajlás, (helyes) úttól való eltérés. Deviáns viselkedés Olyan viselkedésforma, amely a társadalom többsége által elfogadott normát, normákat sért. Társas együttélésünket

Részletesebben

AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL

AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL/1. A fejlődni szó szerint annyit jelent, mint kibontani egy tekercset, vagyis olyan, mintha egy könyvet olvasnánk. A természetnek, mint könyvnek

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

Munkamegosztás a mai családban

Munkamegosztás a mai családban Munkamegosztás a mai családban Előszó A témaválasztás időszerű, a családalapítás háttérbe szorulóban, Európára jellemző az öregedő társadalom A kormányok fontos társadalomfejlesztési programokat indítanak,

Részletesebben

Erkölcstan, etika 7. osztály Óraterv A tantárgy heti óraszáma. Tematikai egység. 7. osztály

Erkölcstan, etika 7. osztály Óraterv A tantárgy heti óraszáma. Tematikai egység. 7. osztály Erkölcstan, etika 7. osztály Óraterv A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma Erkölcstan 7. évfolyam 1 36 ek 7. osztály Ki vagyok én, és mi vezérli a tetteimet? A nyelv és nyelvhasználat, valamint

Részletesebben

EGYHÁZUNK SZÉGYENÜNK KÍSÉRTÉSÜNK. Mi történik a nyugati egyházban? dr. Szalai András, MEKDSZ Grund (201)5 GLOBÁLIS FOGYASZTÓI DIGITÁLIS IDŐTLEN

EGYHÁZUNK SZÉGYENÜNK KÍSÉRTÉSÜNK. Mi történik a nyugati egyházban? dr. Szalai András, MEKDSZ Grund (201)5 GLOBÁLIS FOGYASZTÓI DIGITÁLIS IDŐTLEN EGYHÁZUNK GLOBÁLIS FOGYASZTÓI DIGITÁLIS IDŐTLEN Mi történik a nyugati egyházban? dr. Szalai András, MEKDSZ Grund (201)5 1 2 SZÉGYENÜNK GLOBÁLIS FOGYASZTÓI DIGITÁLIS IDŐTLEN KÍSÉRTÉSÜNK GLOBÁLIS FOGYASZTÓI

Részletesebben

Sz. Mikus Editet, lapunk szexológus szakértőjét kérdeztük arról, mit lehet tudni erről a betegségről?

Sz. Mikus Editet, lapunk szexológus szakértőjét kérdeztük arról, mit lehet tudni erről a betegségről? Nem is olyan régen ismerkedtünk meg két újkori kór, a bulimia és az anorexia fogalmával. Ma már tudjuk, mindkettő betegség, amibe akár bele is lehet halni. Kóros étvágytalanság pedig nemcsak az étkezésben

Részletesebben

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)

Részletesebben

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta Boldogság kutatás 1960-as évek: mai értelemben vett boldogság kutatások kezdete 1980-as évek: szubjektív jóllét fogalma 1990-es

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

multietnikus Vajdaságban rsaság Etnikai Kisebbségkutat Kisebbségkutat gkutató Munkacsoportja ban c. konferencia 24. 2007. november 23-24.

multietnikus Vajdaságban rsaság Etnikai Kisebbségkutat Kisebbségkutat gkutató Munkacsoportja ban c. konferencia 24. 2007. november 23-24. A Magyar Szociológiai TársasT rsaság Etnikai Kisebbségkutat gkutató Szakosztálya és s a Pécsi P Akadémiai Bizottság Kisebbségkutat gkutató Munkacsoportja szervezésében Vallás és s etnikum Közép-K Európában

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ ŐSZ - ÓRAREND TANÉVNYITÓ SZOMBAT SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZOMBAT 09.06. 09.01. 09.05. 09.08. 09.04.

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ ŐSZ - ÓRAREND TANÉVNYITÓ SZOMBAT SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZOMBAT 09.06. 09.01. 09.05. 09.08. 09.04. 09.01. 09.04. 09.05. 09.06. 09.08. 10.00 10.00 11.20 TANÉVNYITÓ JÓGA -HALADÓ JÓGA - KEZDŐ A hermetikus asztrológia -II.-III. Az asztrológia elvi alapjai Megnyitó Megnyitó Csillagászati alapismeretek 11.40-13.00

Részletesebben

A nagy dilemmák Ford Pinto (rosszat/rosszul) Drágám, baj van a géppel - írta Mateo (rosszat/jól) Az öreg belefirkált (jót/rosszul)

A nagy dilemmák Ford Pinto (rosszat/rosszul) Drágám, baj van a géppel - írta Mateo (rosszat/jól) Az öreg belefirkált (jót/rosszul) A nagy dilemmák Ford Pinto (rosszat/rosszul) Drágám, baj van a géppel - írta Mateo (rosszat/jól) Az öreg belefirkált (jót/rosszul) ne kapkodjuk el a választ!!! Hogy hozzánk csábítsuk az önéhez hasonló

Részletesebben

A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában?

A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában? A konfucianizmus újjászületése a kínai külpolitikában? ESZTERHAI VIKTOR Szenior elemző Alternatív kínai világrend? A jelenlegi világrend három pillére: az amerikai (nyugati) értékrendszer az amerikai katonai

Részletesebben

Kérdőív a családról. Bert Hellinger

Kérdőív a családról. Bert Hellinger Kérdőív a családról Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet egy piramishoz hasonlatosnak látom. Fenn, az egészen pici kis csúcson zajlik minden,

Részletesebben

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért

Értékeken alapuló, felelős döntést azonban csak szabadon lehet hozni, aminek előfeltétele az autonómia. Az erkölcsi nevelés kitüntetett célja ezért ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása.

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Játék hanggal és testtel

Játék hanggal és testtel Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.

Részletesebben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben CSAKRA- és MERIDIÁN-tisztító módszer IMÁval INGYENES CSAKRA- és MERIDIÁNtisztítás +harmonizálás IMÁVAL Tested, Lelked, Szellemed, Érzelmeid,

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS.

A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS. A tévedés lehetőségének fenntartása mellett mondom a következőket: A TERV CSODÁS, TÖKÉLETES A MEGVALÓSULÓ KIÁRADÁS. Lesz belőle emberi test, melyet betölt az ember szellem. A szellem már kész tervvel érkezik

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!

Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek! Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden

Részletesebben

A SZEMÉLYES TISZTASÁG MEGŐRZÉSE ELSŐ RÉSZ A TISZTASÁG RENESZÁNSZA

A SZEMÉLYES TISZTASÁG MEGŐRZÉSE ELSŐ RÉSZ A TISZTASÁG RENESZÁNSZA A SZEMÉLYES TISZTASÁG MEGŐRZÉSE Szeminárium Dr. Jim Cecy-vel ELSŐ RÉSZ A TISZTASÁG RENESZÁNSZA BEVEZETÉS I. A SZEXUÁLIS TISZTASÁG HÁROM PARANCSA (1Thessz 4:3-6a) Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek

Részletesebben

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el.

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Nílus áradásának szakaszai Áradás Sarjadás Forróság Egyiptom 1. Nílus Mezopotámia 2.

Részletesebben

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.

Részletesebben

ISTEN MEGISMERÉSE Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries)

ISTEN MEGISMERÉSE Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries) ISTEN MEGISMERÉSE Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries) ISTEN MEGISMERÉSE Írta Jim Gordon Benső Fény Közössége (Inner Light Ministries) P.O. Box 164332 Austin, Texas 78716 2 Benső Fény Közössége

Részletesebben

Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai

Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai III. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA EGYÜTT-LÉT. A kapcsolatok természetrajza Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai Sivaráma Szvámi vaisnava teológus - Mit nevezünk kapcsolatnak? - Azt a közös alapot,

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig

Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig Az egyfejűség félfejűségéről, avagy a kettős egység a taijitutól a kétkamarás országgyűlésig (Bevezető a Párhuzamos Alkotmányozás 2011. 03. 01-i, 5. előkészítő adásához) Orbán Viktor az államfői hatalom

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

BIZONYTALAN ADATOK KEZELÉSE: FUZZY SZAKÉRTŐI RENDSZEREK

BIZONYTALAN ADATOK KEZELÉSE: FUZZY SZAKÉRTŐI RENDSZEREK BIZONYTALAN ADATOK KEZELÉSE: FUZZY SZAKÉRTŐI RENDSZEREK Szakértői rendszerek, 14. hét, 2008 Tartalom 1 Bevezető 2 Fuzzy történelem A fuzzy logika kialakulása Alkalmazások Fuzzy logikát követ-e a világ?

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

The Holy See AD TUENDAM FIDEM The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK?

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK? TARTALOMJEGYZÉK Prológus 7 Honnan ered az etikánk? 9 A szív = értékrendünk centruma 13 A lelkiismeret tisztasága 17 A beszéd tisztasága 25 A gondolatok tisztasága 37 Az indítékok és a tettek tisztasága

Részletesebben

Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon

Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon Zsidóellenes előítéletesség és az antiszemitizmus dinamikája a mai Magyarországon Kovács András 1. Bevezetés A kommunista rendszer 1990-ben bekövetkezett bukása, a szabad véleménynyilvánítás jogának és

Részletesebben

Fiúszerelem az ókori görögöknél

Fiúszerelem az ókori görögöknél 2013 január 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A homoszexualitás az ókori társadalmilag elfogadott kapcsolat volt. Az azonos neműek közötti nemi vonzalom alatt

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23

tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23 Meglepetés # # tervo.indd 3 2008.10.22 14:27:23 S Z A B Ó M Á R I A CSILLAGJEGYEK ÉS GYÓGYÍTÁSUK «Meglepetés # 2008.10.21 13:38:58 # SZABÓ MARIA, 2008 BORÍTÓTERV CZEIZEL BALÁZS SZERKESZTÉS ERDÉLYI Z. ÁGNES

Részletesebben

Hittan érettségi tételek. A-tételek

Hittan érettségi tételek. A-tételek Hittan érettségi tételek Magyarországi Evangélikus Egyház 2018. február A-tételek Ószövetség 1. Mutassa be a teremtéstörténeteket, mint hitvallásokat! 2. Ismertesse a bűneset, Káin és Ábel, Nóé, valamint

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

Egyensúly holisztikus nézőpontból

Egyensúly holisztikus nézőpontból Egyensúly holisztikus nézőpontból Bokorünnep 2017. február 25. Összeállította: Faragóné Bircsák Márta Bevezető kisfilm linkje: https://www.youtube.com/watch?v=jsdgaqo4ssk&feature=youtu.be Témák 1. Az egyensúly

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben