A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára. Kedves Hallgatóink!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára. Kedves Hallgatóink!"

Átírás

1 ÁLLATTAN SZIGORLAT A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2016 B típusú kombinált vizsga: írásbeli és szóbeli részből áll és az írásbeli rész sikeres teljesítése előfeltétele a szóbeli részen való részvételnek; a vizsga eredménye a szóbeli rész eredménye, azonban az írásbeli rész eredménytelensége esetén elégtelen. Kedves Hallgatóink! A szigorlat napján mindegyikük rövid, ún. belépő / beugró dolgozatot fog írni. Ezzel azt akarjuk megítélni, hogy az illető rendelkezik-e azzal a minimális tudással, ami a magasabb szintű szakmai beszélgetésnek, a szigorlatnak előfeltétele. A dolgozatban mindkét szigorlati tárgyból néhány (5-5) egyszerű, kizárólag az alapismeretekre vonatkozó kérdés szerepel majd. Mintakérdések a belépő dolgozathoz az állatszervezettani témakörben megtekinthetők az Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék honlapján! Példák a belépő dolgozathoz az állatrendszertani témakörben: A szúnyogok szúró-szívó szájszervének részei. Mivel táplálkoznak a chilopodák? Mit jelent a neoténia? Mit nevezünk multiparazitizmusnak? Hogyan adnak hangot és hol található a hallószerve az egyenesszárnyúaknak? Mivel lélegzik a kérészlárva, és hol található a légzőszerve? Mely állatcsoportoknak van trochophora lárvája? Mi okozza a maláriát? Mit jelent a heterocerk farkúszó kifejezés (példa is!)? Mi a különbség a boák és a pitonok szaporodásában? Mit jelent az, hogy egybütykös hangya? Mit nevezünk zsírúszónak? Mi az álhernyó és valódi hernyó között a különbség. Melyik faj nem költöző madarunk: Anas acuta, Anser anser, Crex crex, Passer montanus Hol nem élnek leguánok: Afrika, Madagaszkár, Észak-Amerika, Dél-Amerika

2 Szervezettani tételek Állatszervezettani tételek A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2016 (Az alábbi listán az adott tételekhez tartozó források dőlt betűvel szerepelnek a tétel végén.) 1. A petesejt felépítése. A fejlődést meghatározó üzenetek a pete szerkezetében. A spermium felépítése és a megtermékenyítés. Előadás; AE (Fejlődéstan c. kötet) 2. A segmentatio, a gastrulatio és a neurulatio morfogenetikai lépései és szabályozásuk a kétéltűekben. Előadás; AE (Fejlődéstan c. kötet); AP 3. A Drosophila egyedfejlődésének alapjai, a csíralemezek fejlődése és a korai fejlődési folyamatok genetikai szabályozása. Előadás, AE (Fejlődéstan c. kötet) 4. Az alapszövetek típusai, felosztásuk kritériumai. A hámszövetek és a kötőszövetek típusai, funkciói. Előadás, SZ 5. A porc-és a csontszövetek. Az izomszövetek és a kontrakciós mechanizmus a vázizomszövetek esetében. Előadás, SZ 6. Az idegszövet. A neuronok jellemzése, típusai, a synapsisok, a glia szerepe az idegrendszer működésében. Előadás, SZ 7. A gerinctelen állatok köztakarója. A szerkezet és a lehetséges funkciók kapcsolata az életmóddal. A gerinctelen állatok vázrendszerei. Előadás; AP; AE (A köztakaró c. kötet) 8. A gerinces állatok bőrének szerkezete és funkciói. Adaptív változások az életmód és az élőhely függvényében. Előadás; EJ; AP; AE (A köztakaró c. kötet) 9. A gerinces állatok mozgásszervei. Váz- és izomrendszerbeli sajátosságok az életmód függvényében. Általános áttekintés. Az ember vázrendszerének ismertetése. EJ; AP; SZ 10. Az emésztőszervek és az emésztés alaptípusai. A gerinctelen állatok emésztőszervei és emésztési folyamataik. EJ; AP 11. A gerinces állatok emésztőkészüléke, adaptív jellegzetességek. Az előbél, különös tekintettel a nyelv, a fogazat, a garat, a nyelőcső és a gyomor szerkezetére. EJ; AP 12. Az emlősök középbele, a felszívódás strukturális/funkcionális vonatkozásai. Az utóbél. Hashártyaviszonyok az emlősök szervezetében. Előadás; EJ; AP 13. Az emlős máj és hasnyálmirigy felépítése és működése. Előadás; SZ 14. A gerinces állatok légzőszervei és légutai. A gége szerkezete és a hangképzés. A tüdő és a gázcsere, továbbá a légzésmechanika, a pleura kialakulása és szerkezete. Előadás; EJ; AP

3 Szervezettani tételek 15. A gerinces állatok keringési rendszere. Egy és két vérkörös keringési rendszerek, a szív és az érrendszer felépítése. AE (Keringési rendszer c. kötet); EJ; AP 16. Az emlősök vérképzése. Az erythropoesis és a csontvelő. Az ember vérsejttípusai. A vérkép. Előadás; AE (Keringési rendszer c. kötet); ÖÁ 17. A kiválasztószervek általános jellemzése. A gerinctelen állatok kiválasztószervei és a kiválasztás szabályozása. Előadás; AE (Kiválasztószervek c. kötet); EJ; AP 18. Az emlősök veséjének felépítése, a nephron szerkezete, a vese működése, annak szabályozása. Előadás; AE (Kiválasztószervek c. kötet); EJ; AP 19. A szaporítószervek általános jellemzése, ivaros és ivartalan szaporodás, váltivarúság és hímnősség. A gerinctelen állatok ivarszervei. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); EJ; AP 20. Az emlős állatok hímivarszervei. A here szerkezete, a spermiogenesis folyamata és hormonális szabályozása. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); EJ; AP 21. A nőstény emlősök ivarszerveinek fejlődése, felépítése. Az oogenesis folyamata és hormonális szabályozása. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); EJ; AP 22. A gerincvelő szerkezete és a gerincvelői reflexek. 23. A nyúltvelő zárt és nyílt részének metszete, a hozzá kapcsolódó agyidegek és ezek ellátási területei, funkciói. 24. Az emlősök cerebelluma és annak neuronális rendszere. A kisagy szerkezete és a kisagyi pályarendszerek. 25. Az emlősök középagya és a belőle eredő agyidegek jellemzése. 26. Az emlősök köztiagya, a thalamus szerkezete és szerepe, kérgi kapcsolatai. Előadás; 27. Az emlősök nagyagykérgének és hippocampusának neuronális szerkezete és funkcióik. Az agykéreg funkcionális organizációja. Előadás; 28. Az emlősök hosszú érző- mozgatópályáinak áttekintése és funkciói. AP 29. A hypothalamus-hypophysis rendszer felépítése és működései. Előadás; ÖÁ, AP, SZ 30. A gerinces állatok perifériás endokrin szervei. AP, SZ 31. A gerinces állatok látószervei. A szemgolyó és annak felépítése, a retina és a látópálya. Előadás; AE (Az érzékszervek c. kötet); EJ; AP 32. A gerinces állatok egyensúlyérző szervei. A belső fül statikus része, a vestibulum és a félkörös ívjáratok. Az egyensúlyérző pályarendszer és kapcsolatai. Előadás; AE (Az érzékszervek c. kötet); AP 33. A gerinces állatok hallószervei és a hangérzékelés. A belső fül akusztikus része, a csiga felépítése és a hangérzékelés mechanizmusa. A hallópálya. Előadás; AE (Az érzékszervek c. kötet); AP

4 Szervezettani tételek november Dr. Sass Miklós Dr. Lőw Péter Irodalom: EJ: AE: SZ: AP: Állatszervezettan gyakorlatok B-szintű elektronikus jegyzet Sass M., Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai előadások Kondics L.: A kiválasztószervek Kovács J.: Sejttan Sass M.: A köztakaró Sass M.: Az ivarszervek Sass M.: Fejlődéstan Zboray G.: A keringési rendszer Zboray G.: Az érzékszervek Zboray G.: Az idegrendszer Vígh, B., Kondics, L.: Összehasonlító szövettan Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai praktikum, I. (2010., negyedik kiadás) Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai praktikum, II. (2012., negyedik kiadás) Ajánlott irodalom: Molnár Kinga: Bevehető-e az anatómia fellegvára? Scolar Kiadó, 2005 Sass M.: Összehasonlító anatómiai atlasz Zboray, Kovács, Kriska, Molnár, Pálfia: Összehasonlító metszetanatómiai atlasz Zboray, Sass, Kőműves: Embryologia (jegyzet)

5 Rendszertani tételek Állatrendszertani tételek A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára A rendszerezés alapjai, taxonómia és szisztematika viszonya, filogenetikus rendszerek, nomenclaturaszabályok. Az állatvilág nagyobb csoportjainak megjelenése a földtörténet során. Háttér és tömeges kihalások összehasonlítása, példákkal. 2. Az eukarióták szupercsoportjai, a nagyobb protiszta-kládok filogenetikai kapcsolatai. A protiszták makrotaxonómiája (törzsekig). 3. Humán szempontból fontosabb egysejtűek jellemzése, rendszertani besorolásuk és elterjedési területük, az általuk okozott betegségek jellegzetes tünetei. 4. Metazoák eredete, Mesozoa, Placozoa és Porifera törzsek általános jellemzése. 5. Cnidaria törzs jellemzése, rendszere, a Hydrozoa, Scyphozoa osztályok összehasonlítása. 6. Az Anthozoa osztály jellemzése, a korallképződés feltételei, mechanizmusa, a Ctenophora törzs jellemzése, a szimmetriaviszonyok evolúciós jelentősége. 7. A Platyzoa, Lophotrochozoa és Ecdysozoa kládok jellemzése, a törzsek megnevezése és filogenetikai kapcsolatrendszerének ismertetése. 8. A testüreg és a csíralemezek alakulása a többsejtűek körében, a Platyhelminthes törzs általános jellemzése, rendszere osztályokig lebontva. 9. Humán szempontból fontos féregfajok (Platyhelminthes, Nematoda) jellemzése (életciklus, lárvatípusok), rendszertani besorolása. 10. Annelida törzs jellemzése, rendszere, evolúciós jelentősége. 11. Mollusca törzs jellemzése, osztályai, kialakulása. 12. A Brachiopoda, Entoprocta, Bryozoa és Phoronida, valamint a Nematomorpha, Priapulida, Kinorhyncha és Loricifera törzsek jellemzése. 13. A Gastropoda osztály jellemzése, a csigák anatómiájának evolúciós változásai, alkalmazkodásuk a tengeri, édesvízi és szárazföldi körülményekhez (példákkal). 14. A Bivalvia osztály jellemzése, rendszere, az eltérő élőhelyekhez való alkalmazkodásuk, gazdasági szempontból fontos fajok jellemzése. 15. Arthropoda törzs általános jellemzése, főbb rendszere, rendszerezésük problematikája (Pancrustacea, Atelocerata stb. elméletek; légzőrendszer, végtagok, szelvényezettség lárvatípusok szerepe a rendszerezésben). A Tardigrada és Onychophora törzsek jellemzése. 16. Myriapoda és Chelicerata altörzsek jellemzése, rendszere, testfelépítés-életmód összefüggések. 17. Crustacea és Hexapoda altörzsek jellemzése, rendszere, testfelépítés-életmód összefüggések. 18. Parainsecta, Insecta rendek, taxonok rendszerezésének alapjai, a rovarcsoportok evolúciós sikerességének okai, testfelépítés-életmód összefüggések. 19. Az újszájúak és ősszájúak általános összehasonlítása. Az Echinodermata törzs rendszere, osztályainak jellemzése, testfelépítésük jellemzői, a másodlagos testüreg kialakulása a különböző osztályokban. A Hemichordata jellemzése. 20. A Chordata törzs evolúciója, általános jellemzése és főbb rendszere, adaptív radiációs folyamatok és kihalások a különböző taxonokban. 21. Urochordata (Prochordata) és Cephalochordata altörzsek jellemzése rendszere, életciklusok.

6 Rendszertani tételek 22. Vertebrata altörzs kialakulása (ostracodermák, placodermák), általános jellemzése, élőhelyekhez való alkalmazkodás a különböző gerinces csoportokban. 23. Vertebrata altörzs rendszere, Myxini és Cephalaspidomorphi osztályok jellemzése. 24. Chondrichthyes, Dipneusti és Crossopterygii osztályok jellemzése, kialakulása, példafajok. 25. A Chondrichthyes osztály rendszere (rendek, fontosabb családok, példafajokkal). 26. Actinopterygii osztály jellemzése, főbb rendszere, a kihalt ("Pisces") csoportok evolúciós jelentősége. 27. A Chondrostei és Holostei "csoportok" jellemzése, példafajok. A Teleostei általános ismertetése. Az Osteoglossiformes rend bemutatása példákkal. 28. A Teleostei "csoportba" tartozó további rendek és fontosabb családok jellemzése példafajokkal. 29. Amphibia osztály evolúciója, általános jellemzése, életciklusok összehasonlítása. 30. Amphibia osztály rendszere. Az Anura, Caudata és Gymnophiona rendek fontosabb családjainak jellemzése, példákkal. 31. Reptilia osztály kialakulása, általános jellemzése, rendszerezésük alapjai (koponyaszerkezet). Az Anapsida osztály bemutatása. 32. A kihalt őshüllők fontosabb csoportjainak jellemzése. 33. Diapsida osztály bemutatása. Az Archosauria alosztály jellemzése, rendszere, példák. 34. Lepidosauria alosztály jellemzése, rendszere családokig lebontva, példák. 35. Újvilági és óvilági hüllőcsoportok összehasonlítása, a hüllők csoportosítása táplálkozási szempontból, példafajokkal, elterjedési területekkel. 36. Aves osztály evolúciója (fosszíliák), a madarak rendszerezésének problematikája, általános jellemzésük, a molekuláris filogenetika vizsgálómódszerei. 37. Futómadár-szabásúak (Palaeognathae) rendszere (családokig), jellemzése, példák. 38. Újmadár-szabásúak (Neognathae) főbb rendszere a gólyaalakúakig, a fontosabb családok jellemzése, példák. 39. A Falconiformes rend jellemzése, példák, elterjedési területek, ragadozáshoz való alkalmazkodás. 40. A Ciconiiformes rend általános jellemzése, családjai, a gólyaalkatúak rendszerezésének nehézségei, példafajok. Nappali és éjszakai életmódot folytató madarak összehasonlítása, rendszertani besorolása, példafajok. 41. A Passeriformes rend általános jellemzése, alrendjei, fontosabb családok, példafajokkal. 42. Újvilági és óvilági madárfauna összehasonlítása, példák alapján. 43. Mammalia osztály kialakulása, általános jellemzése, főbb rendszere. 44. Prototheria, Metatheria alosztályok jellemzése és rendszere. 45. Eutheria alosztály általános jellemzése, Insectivora, Dermoptera, Tupaioidea, Chiroptera, Primates rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 46. Xenarthra, Pholidota, Lagomorpha rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 47. Rodentia rend jellemzése, rendszere, példák, elterjedési területek. 48. Carnivora, Pinnipedia, rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 49. Tubulidentata, Proboscidea, Hyracoidea és Sirenia rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 50. Perissodactyla, Artiodactyla és Cetacea rendek jellemzése, példák, elterjedési területek.

biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára

biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára ÁLLATTAN SZIGORLAT biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2009 B típusú kombinált vizsga: írásbeli és szóbeli részből áll és az írásbeli rész sikeres teljesítése előfeltétele a szóbeli részen való

Részletesebben

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek HALAK Pisces Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek TAPOGATÓSOK (LOPHOPHORATA) superphyluma Tapogatókoszorúsok (Tentaculata) törzse Csöves tapogatósok (Phoronidea) osztálya Mohaállatok (Bryozoa)

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli

Részletesebben

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam 10. évfolyam TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága A vírusok, a prokarióták és az eukarióta egysejtűek

Részletesebben

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI

Részletesebben

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam... Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

Bilateria Kétoldali részarányosak

Bilateria Kétoldali részarányosak Bilateria Kétoldali részarányosak Archicoelomata Ős-testüregesek Eucoelomata Valódi testüregesek Enterocoela Hármas testüregesek Laposférgek Zsinórférgek Nyelesférgek Fonálférgek Csillóshasúak Kerekesférgek

Részletesebben

AJÁNLOTT IRODALOM. Tankönyvkiadó, Budpest. Zboray Géza (1992) Összehasonlító anatómiai praktikum I.

AJÁNLOTT IRODALOM. Tankönyvkiadó, Budpest. Zboray Géza (1992) Összehasonlító anatómiai praktikum I. A tárgy neve Az állati szervezet felépítése és működése Meghirdető tanszék(csoport) SZTE TTK Állattani és Sejtbiológiai Tanszék Felelős oktató: Dr.Fekete Éva Kredit 2 Heti óraszám 2 típus Előadás Számonkérés

Részletesebben

Hemichordata félgerinchúrosok

Hemichordata félgerinchúrosok Törzs Hemichordata félgerinchúrosok Kb. 100 recens faj, 70% a csövesek osztályába tartozik Enteropneusta béllel légzők osztálya (30%) Pterobranchia csövesek osztálya (Enteropneusta-n belülről eredő klád)

Részletesebben

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga

Részletesebben

Állattan szigorlat A összepárosított tételsor

Állattan szigorlat A összepárosított tételsor Állattan szigorlat A összepárosított tételsor 1. A barázdálódás és a gasztruláció típusai, filogenetikai jelentőségük. A testüreg típusai, a másodlagos testüreg (cölóma) kialakulásának módjai és filogenetikai

Részletesebben

Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet.

Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet. Javítóvizsga 2013/2014 Annus Anita 9.a Anatómia Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet. A csontok feladata, felépítése, csont szerkezete,

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek Ph.: Gerincesek (Vertebrata) ~ 46 000 faj gerincoszlop (belső váz, passzív mozgásszervrsz.) fej + törzs + végtagok + farok Kültakaró: : hám alatt irha embrionálisan gerinchúr, kopoltyútasakok, farok Keringés:

Részletesebben

Madarak Emlősök Kialakulás Az emlősök a szinapszidák megmaradt képviselői Az első szinapszidákat régebben emlősszerű hüllőknek, újabban nem-emlős szinapszidáknak hívják Kialakulás A szinapszidák

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT "A" típusú tantárgyak

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT A típusú tantárgyak "A" típusú tantárgyak Állatszervezettan I. Tantárgy kódja BI 1101 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 3 Összóraszám (elm) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve Göncziné dr. Szabó

Részletesebben

Tartalom. Előszó... 3

Tartalom. Előszó... 3 4 TARTALOM Tartalom Előszó... 3 1. Bevezetés a biológiába... 9 1.1. A biológia tudománya... 9 Vizsgálati szempontok az élőlények rendszere... 10 Evolúciós fejlődés... 11 Vizsgáló módszerek... 12 1.2. Az

Részletesebben

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

ANATÓMIA KOLLOKVIUMI TÉTELEK II. ÉVFOLYAM 2010/2011. TANÉV 1. FÉLÉV

ANATÓMIA KOLLOKVIUMI TÉTELEK II. ÉVFOLYAM 2010/2011. TANÉV 1. FÉLÉV Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan.

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan. Aszpirin Szervtan Animális szervek Vegetatív szervek Bőr (köztakaró) Határfelület Védőréteg Külső hatások (fizikai, kémiai, biológiai) Kutikula (kitin, szklerotin) Színezet Érzékszervek helye Elszarusodó

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT "A" típusú tantárgyak

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT A típusú tantárgyak Állatszervezettan I. BI 4101L Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 4 Összóraszám (elm) 12 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve Göncziné dr. Szabó Terézia Az állatszervezettani oktatás

Részletesebben

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket.

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. EMLŐSÖK - mammalia Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. Általános jellemzés: Rendszertani helyük: gerincesek törzse emlősök osztálya

Részletesebben

Unikonta (Amorphea) Állatok, amőbák, gombák kládja

Unikonta (Amorphea) Állatok, amőbák, gombák kládja 12 Unikonta (Amorphea) Állatok, amőbák, gombák kládja Ha van, akkor egy ostor, de az ősi állapot valószínűleg kettő A sejt alakja rendszerint nem állandó (vö. a névvel) Plasztisz nincs legfeljebb kleptoplasztiszok.

Részletesebben

div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak

div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak subdiv. Archicoelomata őstestüregesek II. Superphylum: Pseudocoelia (ál-testüregesek) phylum Platyhelminthes

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta:

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta: NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta: Dr. Kovács Zsolt Negyedik, javított, bővített kiadás Szombathely

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból Vizsga feltétele: - írásbeli, - szóbeli Tankönyv: Biológia 7 (Mozaik kiadó) Segédanyag: Biológia 7 munkafüzet (Mozaik kiadó) 7. évfolyamon: - Forró éghajlati

Részletesebben

1./ A neuron felépítése. Típusai. A membrán elektromos tulajdonságai: a nyugalmi és akcióspotenciál kialakulása. Idegrostok és típusai.

1./ A neuron felépítése. Típusai. A membrán elektromos tulajdonságai: a nyugalmi és akcióspotenciál kialakulása. Idegrostok és típusai. PTE biológiatanár felvételi 1/7 PTE biológiatanár - első szakképzettség - FELVÉTELI tételek 1./ A neuron felépítése. Típusai. A membrán elektromos tulajdonságai: a nyugalmi és akcióspotenciál kialakulása.

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

tehetik illetve a stb.). feladatokat.

tehetik illetve a stb.). feladatokat. AZ ÚJ ÉRETTSÉGI KÖVETELMÉNYRENDSZERR BIOLÓGIA TANULÓKÁRTYÁKKAL FELDOLGOZHATÓ TÉMAKÖREI Kiadványunk nemcsak ismeretterjesztésre és szórakoztató társasjátékra alkalmas, de könnyenn bevonható az általános

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András

Szerkesztette Vizkievicz András Szerkesztette Vizkievicz András 1 Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya

Részletesebben

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi követelményei a XXXVII. Sport ágazat alábbi

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan 11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz

Részletesebben

ÁLLATOK R.: ANIMALIA

ÁLLATOK R.: ANIMALIA ÁLLATOK R.: ANIMALIA Többsejtű állatok országa Regnum Animalia (Metazoa) heterotróf soksejtűek diploidok, haploid stádium a gamétákra korlátozódik laza sejttársulás álszövetes szövetes kb. 600 millió éve

Részletesebben

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Hámszövetek (ízelítő ) Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Hámszövetek (felépítés

Részletesebben

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj EMLŐSÖK K 2009 Classis Mammalia emlősök, subclassis Theria, sublegio Placentalia méhlepényesek öregrendje Vendégízületesek

Részletesebben

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése BIOLÓGIA Kedves felvételizők! A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! Jó tanulást és eredményes vizsgát kívánunk: a BI biológia tanárai Témakörök I.

Részletesebben

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai:

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Szaporodás és fejlődés az élővilágban... Szaporodás formák Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Osztódással Bimbózással (hidra) Vegetatív szaporodás Partenogenézis (parthenosszűz, genézis-nemzés)

Részletesebben

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből. Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés

Részletesebben

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya Általános jellemzés Szerveződés:

Részletesebben

Vizes élőhelyek állatfajai. Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda. Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis

Vizes élőhelyek állatfajai. Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda. Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis Vizes élőhelyek állatfajai Osztály: Kagylók - Bivalvia vízimadár (végleges gazda) Folyamkagyló

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 13. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok

Részletesebben

Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola

Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola OM 200909 A szóbeli felvételi vizsga témakörei és kérdései, a szóbeli felvételi vizsga és a felvételi elbeszélgetés értékelésének szempontjai

Részletesebben

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint XI/810/95rev3 1.1. 1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT 1.2. 1.3. A jelentést tevő országon belül bejegyzett tenyésztő vagy beszállító létesítményből származó állatok Származás

Részletesebben

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ Figyelem! Aki valamelyik tételéből elégtelenre felel, annak a teljes vizsgája elégtelennek minősül, vagyis mindkét témakörből újra kell vizsgáznia. A. Tételek. Az élővilág

Részletesebben

AZ ELŐADÁS CÍME. Stromájer Gábor Pál

AZ ELŐADÁS CÍME. Stromájer Gábor Pál AZ ELŐADÁS CÍME Stromájer Gábor Pál 2 Idegrendszer Az idegrendszer felosztása Anatómiai felosztás Központi idegrendszer: Agyvelő Gerincvelő Környéki idegrendszer: Gerincvelői idegek Agyidegek Perifériás

Részletesebben

SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat

SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat A sejtek funkcionális jellemzése 1. A sejt, a szövet, a szerv és a szervrendszer fogalma. A sejt, mint alaki és működési egység.

Részletesebben

Biológia. Biológia 9/29/2010

Biológia. Biológia 9/29/2010 Biológia Bevezetés a biológiába élettelen és élő állapot; az élőlények jellemzői: egyediség, biostruktúra, szervezettség, kémiai tulajdonság; anyag-és energiacsere, ingerlékenység, mozgásjelenségek, szaporodás,

Részletesebben

Házi egér ,12% Vándorpatkány ,82% Tengerimalac ,66% Szíriai aranyhörcsög 16 0,01% Lófélék (lovak, szamarak és öszvérek)

Házi egér ,12% Vándorpatkány ,82% Tengerimalac ,66% Szíriai aranyhörcsög 16 0,01% Lófélék (lovak, szamarak és öszvérek) Uniós adatszolgáltatás Kínai törpehörcsög Kínai törpehörcsög Mongol futóegér 42 0,02% Mongol futóegér 0,04% Ismételt felhasználás Egyéb rágcsálók 86 0,04% Egyéb rágcsálók 0,08% Nem 194381 96,72% Házi nyúl

Részletesebben

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás

Részletesebben

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyi vezetője megbízásából anatómiai kiscsoportos gyakorlatot tart. Az ön feladata az anatómiai bevezető rész ismertetése. Az előadásában térjen ki a következőkre: - az emberi test fő

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához.

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. 2013/2014.tanév TANMENET a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:..... munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Heti 1

Részletesebben

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Laphám (utóvese, érfal) köbhám csillós hám speciális

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Általános iskola 7-8. évfolyam

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Általános iskola 7-8. évfolyam BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN Általános iskola 7-8. évfolyam A biológia-egészségtan tanításának célja, hogy az általános iskola 1 6. évfolyamán megszerzett ismeretekre, készségekre és képességekre építve a tanulókkal

Részletesebben

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső rendjének, a

Részletesebben

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt!

B I O L Ó G I A. PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Kérjük, olvassa el a bevezetőt! B I O L Ó G I A PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál

Részletesebben

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei:

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei: 7. évfolyam I. Az élőlények változatossága Csapadékhoz igazodó élet a forró éghajlati övben Az élővilág alkalmazkodása a négy évszakhoz, a mérsékelt övezet és a magashegységek környezeti jellemzői és élővilága.

Részletesebben

Annelida - gyűrűsférgek Testfelépítés

Annelida - gyűrűsférgek Testfelépítés Lophotrochozoa tapogatós - csillókoszorús állatok Törzsek: Mollusca puhatestűek Sipuncula fecskendőférgek Echiura ormányosférgek Annelida gyűrűsférgek Nemertea zsinórférgek Phoronida csöves tapogatósok

Részletesebben

Állatanatómia és élettan. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Állatanatómia és élettan. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Állatanatómia és élettan Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Gerincesek Gerincesek törzse Leírt fajok száma kb. 1,5 millió (10-30 millió lehet összesen) Leírt gerinces fajok

Részletesebben

Biológia - Egészségtan helyi tanterv

Biológia - Egészségtan helyi tanterv Biológia - Egészségtan helyi tanterv I. Célok és feladatok A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek

Részletesebben

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013. Biológia tantárgy 7-8. évfolyam 2013. ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A biológia a természetismeret 5-6. évfolyamán elsajátított ismeretekre, készségekre, képességekre épül. Annak céljaival, feladataival

Részletesebben

egyenes fejlıdéső mételyek - horgas métely

egyenes fejlıdéső mételyek - horgas métely Laposférgek PLATYHELMINTES valódi másodlagos testüreg nélküliek (csak PARENHIMA van) szedercsíra-állatok is közéjük tartoznak fajaik 2/3-a parazita harántizom -> mozgékonyak egyrétegő EPIDERMIS csillókkal

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam Az osztályozóvizsga követelményei: Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az élőlények rendszere az alábbi

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot

Részletesebben

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák

Részletesebben

Annelida - gyűrűsférgek Testfelépítés

Annelida - gyűrűsférgek Testfelépítés Lophotrochozoa tapogatós - csillókoszorús állatok Törzsek: Mollusca puhatestűek Sipuncula fecskendőférgek Echiura ormányosférgek Annelida gyűrűsférgek Nemertea zsinórférgek Phoronida csöves tapogatósok

Részletesebben

ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Tantárgyleírás

Részletesebben

Etológia. a viselkedés biológiája. Barta Zoltán.

Etológia. a viselkedés biológiája. Barta Zoltán. Etológia a viselkedés biológiája Barta Zoltán zbarta@delfin.unideb.hu Interdiszciplináris és komplex megközelítésű tananyag fejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz Debrecen 2010.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER. Tantárgy előadójának neve: Dr. Csillag András egyetemi tanár. Tanév: 2012/2013.

KÖVETELMÉNYRENDSZER. Tantárgy előadójának neve: Dr. Csillag András egyetemi tanár. Tanév: 2012/2013. KÖVETELMÉNYRENDSZER Semmelweis Egyetem Oktatási szervezeti egység megnevezése: Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Tantárgy neve: anatómia, sejt-, szövet- és fejlődéstan

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET. SZÁMVITEL I. Accounting I.

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET. SZÁMVITEL I. Accounting I. SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET SZÁMVITEL I. Accounting I. Tantárgyi tájékoztató Érvényes az 2003/2004. tanévtől Előadó: Koncsárné

Részletesebben

Záróvizsga-kérdések Biológia BSc-2013 (Biológia nem tanári és Biológus laboratóriumi operátor szakirány)

Záróvizsga-kérdések Biológia BSc-2013 (Biológia nem tanári és Biológus laboratóriumi operátor szakirány) Záróvizsga-kérdések Biológia BSc-2013 (Biológia nem tanári és Biológus laboratóriumi operátor szakirány) 1-58-ig Biológia BSc: Biológia nem tanári és Biológus laboratóriumi operátor szakiránynak közösen

Részletesebben

A LAPOSFÉRGEK TÖRZSE. Szerkesztette Vizkievicz András

A LAPOSFÉRGEK TÖRZSE. Szerkesztette Vizkievicz András A LAPOSFÉRGEK TÖRZSE Szerkesztette Vizkievicz András 1 Vizsgakövetelmények Ismerje fel és elemezze a testfelépítés, az életműködések (kültakaró, mozgás, táplálkozás, légzés, anyagszállítás, szaporodás,

Részletesebben

Bevezetés a számvitelbe

Bevezetés a számvitelbe SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés

Részletesebben

ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A

Részletesebben

a változó és a folyami üzemmód szerint is 1. Visszaduzzasztás kialakulása a változó és a folyami üzemmód szerint is

a változó és a folyami üzemmód szerint is 1. Visszaduzzasztás kialakulása a változó és a folyami üzemmód szerint is 2001. szeptember 17-én, Zágrábban az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ egyezmény alkalmazásának aktuális kérdéseiről szóló magyar-horvát szakértői találkozón megállapodás

Részletesebben

A Lajta makrogerinctelen faunája Mosonmagyaróvár térségében ÖSSZEFOGLALÁS

A Lajta makrogerinctelen faunája Mosonmagyaróvár térségében ÖSSZEFOGLALÁS A Lajta makrogerinctelen faunája Mosonmagyaróvár térségében BAKCSA FLÓRIÁN 1 FAZEKAS CSABA 1 NÉMETH ÁRPÁD 1 1 Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Mozgásanatómia Mozgásanatómia 9. évfolyam A 9. évfolyamon az intézményünk profiljának megfelelő tantárgy, a mozgásanatómia kerül bevezetésre. A mozgásanatómia

Részletesebben

Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) Előfeltétel (tantárgyi kód):

Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgy neve Állatanatómia Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) 4+ 0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve Göncziné

Részletesebben

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám:

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 Beküldési határidő: 2017. október 13. BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: 50 p Név:. Lakcím:... Iskola neve, címe (vagy bélyegző):...

Részletesebben

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája Ember állat interakciók Társállatok etológiája 1. Az alkalmazott etológia helye és szerepe az etológiai kutatásokban Gazdasági és állatvédelmi szempontok Mi tekinthető társállatnak? Kulturális és ökológiai

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

Taxonómia. II. Részletes állattan. Taxonómia. Élőlények felosztása. Amőbák (Amoebozoa) Protista II. Tudományos név:

Taxonómia. II. Részletes állattan. Taxonómia. Élőlények felosztása. Amőbák (Amoebozoa) Protista II. Tudományos név: Tudományos név: Taxonómia II. Részletes állattan Scolytus multistriatus orientalis (Eggers, 1910) syn.:... Nem + faj (+ alfaj) + leíró (évszám) Taxonómia Élőlények felosztása Scolytus multistriatus Scolytus

Részletesebben