bemutatni a Csepel SC Alapítvány által üzemeltetett szabadidős szolgáltatási terület jelenlegi helyzetét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "bemutatni a Csepel SC Alapítvány által üzemeltetett szabadidős szolgáltatási terület jelenlegi helyzetét"

Átírás

1 a munka célja A Csepel SC Alapítvány megbízásában készülő fejlesztési koncepció célja az, hogy az Alapítvány elkészítsen egy olyan program vázlatot, amely alapján meghatározhatja a terület hasznosítási irányait. Döntési helyzetbe kell hoznia magát, hiszen egyrészt a jelenlegi finanszírozási modell mellett a területet fenntarthatósága nem biztosított, másrész pedig érzékeli a fokozódó érdeklődést a terület hasznosításával kapcsolatban Ebben a helyzetben szükségszerű, hogy kialakítsa határozott álláspontját, hiszen kötelezettségei vannak a terület üzemeltetésével kapcsolatban, ugyanakkor fenntartható megoldást kell találnia a finanszírozás terén. A kötelezettségeit a közösség fogalmazta meg, a terület használói is jellemzően a közösség tagjai ezért fontos, hogy a civil társadalommal, a sportegyesületekkel és a gazdasági szereplőkkel folytatott párbeszéddel alapozza meg a programja kialakítását. Az Ecorys moderátorként vesz részt ebben a folyamatban, hogy a sokszor ellen-érdekelt felek véleményeiből dolgozza ki a lehetséges alternatívákat. Ebben a kommunikációs folyamatban mindazok képesek érvényesíteni akaratukat, elképzeléseiket, akik aktívan és nyitottan vesznek részt a párbeszédekben. 1

2 a kommunikáció célja Egy hosszú távú gazdaságosan üzemeltethető és fenntartható, több lábon álló szabadidős és rekreációs, vegyes funkciójú területi fejlesztési projekt megalapozása, amely önállóan a területre beengedett egyéb funkciókkal együtt képes a helyszínt megújítani,... részcélok participációs módszerek alkalmazásával a fejlesztés lehetséges projektjeinek definiálása - azaz a civil közösség, a városirányítás szereplőinek bevonásával határozni meg a terület pozitív adottságaira és a helyi igényekre építő ugyanakkor gazdaságos projektelemeket egy olyan fejlesztési elképzelés felvázolása, amely alkalmas arra, hogy az SC területét az adottságainak és pozíciójának megfelelően a kerület presztízs-helyszínévé fejlessze bemutatni a Csepel SC Alapítvány által üzemeltetett szabadidős szolgáltatási terület jelenlegi helyzetét az üzemeltető elképzeléseit a terület további üzemeltetése és lehetséges fejlesztési elemek tekintetében 2

3 a fejlesztés - paraméterei Fő célok: A kerület presztízs-projektjének létrehozása Hozzájárulni a kerület arculat váltásához, identitásának erősítéséhez A terület minőségi megújítása, funkcióbővítése A szereplők, érdekelt felek közötti konszenzus/összhang, együttműködés megteremtése az alapítvány működésének a biztosítása, fenntartása (csőd elkerülése) A közösségi igényeket kielégítő, ugyanakkor gazdaságilag hosszú távon, fenntartható fejlesztési projekt megalapozása A kerületi Sport-koncepció megalapozása Fő elemek: Minőségi szabadidő eltöltésre alkalmas helyszín fejlesztése, ezen belül önálló, a sporttevékenységet kiszolgáló, ezáltal a terület komplexitását erősítő gazdasági tevékenység beengedése Sportegyesületek számára XXI.sz. minőségének megfelelő helyszínek kialakítása, gazdasági szereplők bevonásával új alapra helyezett együttműködés megteremtése, a sport finanszírozás hosszú távú biztosítása érdekében Az üzemeltethetőség érdekében a sport funkció bővítése, a tömegsport helyszínek mellett, bevételi forrást termelő egységek kialakítása Szükségletek - eszközök: Gazdaságilag üzemeltethető részprojektek definiálása A terület rendezési tervének megalkotása, a vegyes funkciók kialakítása 3

4 intenciók, érdekek Az Alapítvány, üzemeltető szempontjai Érdekek: a kerületi beillesztés, keretfeltételek definiálása, feltárása Kerület-irányítás szándékok; kerületi Sportkoncepció Kerület polgárainak igényei elvárásai, szabadidő eltöltésben Mit értünk Sport alatt? a terület hosszú távú jövőképének meghatározása kiszámíthatóság, tervezhetőség terület értékeinek, lehetőségeinek definiálása a terület egy logikai egységben tartása alappillérként a sport funkció megtartása többfunkciós, alapvetően sportcélú fejlesztés megalapozása gazdaságilag fenntartható, üzemeltethető többfunkciós fejlesztési projekt definiálása uszoda elhelyezése (a jelenlegi keretszabályozás felülvizsgálata) szabályozás és uszoda fejlesztés ütemezése sportfinanszírozási modellek vizsgálata (élsport, tömegsport, kaland-park, sport-klub, stb.) kiegészítő funkciók elhelyezése együttműködés lehetőségeinek tisztázása, finanszírozás megosztása, egyesületek, partnerek szerepvállalásának meghatározása 4

5 Marketing / Csepel arculata Jelenlegi image: Külső kerület Panel lakótelep Átstrukturálódott, kezeletlen tulajdonviszonyú gyárterület Szennyvíztisztító projekt Észak-Csepel projekt Egy új presztízs értékű projekttel, fejlesztéssel elérhető Új üzenet új arculati elemek: Térségi központ Fiatalos, megújuló kerület építészetében és lakosságában egyaránt Magas zöldfelületi arány rendezett közterületek, Duna-part Sportolás, rekreáció célterülete Minőségi lakóterületek A kerületi tervek, fejlesztések nyomán tapasztalható Hiányosságok: Városközponti rehabilitációs helyszínek kijelölése A megújulás kritériumrendszerének kijelölése és kommunikálása A kerületi arculat javításának, az identitás erősítésének projektjei Az életminőséget növelő és erős marketing erővel bíró vezér (ún. zászlóshajó) projekt kijelölése 5

6 az eddigi beszélgetéseken megfogalmazott értékek és lehetőségek felsorolása, összefoglalása Építőkövek, értékek Frekventált helyszín Egyben maradt a terület Üres, beépítetlen területek Térségi vonzáskörzettel rendelkezik embert mozgat meg a kerületben Budapesti/kerületi sport- és szabadidős rendezvény helyszíne Multifunkcionális terület sokféle sport van jelen Hagyomány - Világszínvonalú sportolók szülőhazája Sportélet hagyománya 70 éves a klubépület a SC szimbólum, mint identitás, társadalomformáló elem Sport területen kiváló szakmai-szakemberi háttér, kiszolgáló személyi állomány, színvonalas személyi állomány Üzemeltető egy magán alapítvány, civil erővel Fiatalok megszólításának helyszíne Ifjúságvédelem területe Lehetőségek, elképzelések. Közösségi helyszín, közösségi tér kialakítása Csepeli öntudat helyszíne és a kerületi image helyszíne Fejlesztések rendezetlen jogi helyzetének hiányát pótolni HÉSz és Rendezési Tervek Elavult fizikai környezet fejlesztése Élmény sport és élsport, Új sportos életmód üzenete Sportkínálat növelése új célcsoport bevonása Szolgáltatások bővítése a háttér-infrastruktúra szinten tartása, bővítése mellett Budapesti és országos sportrendezvény helyszíne Vállalkozásokkal együtt hosszútávon fenntartható (sport és szabadidős beruházásokkal, stb.) Sportközpont, centrum létrehozása Műfüves focipálya Fizetőképes keresletre építés: kalandpark, BMX, görzenál Mozgássérültek számára sportlehetőség megteremtése 6 Jégcsarnok

7 a fejlesztés elemeinek priorizálása A B C D E F G H I J K L M N Sportcsarnok Fedett Uszoda Műfüves futballpálya Nyitott sportlétesítmények (futópálya, ladba-játékok pályái) Felnőtt játszótér Kalandpark Gyerekjátszótér Extrém sportok: Görkori pálya, Paintball, streetball pálya Étterem, büfé Gyermek-játszóház Közösségi-, Ifjúság Ház Sport Szálló Ifjúsági Szálló Apartman Házak, Fecske lakások Öregek Otthona Kedves olvasók, Csepeliek! Egy kis közös gondolkodásra hívjuk, várjuk Önöket A mellékelt táblázatban felsoroltuk, azokat a lehetséges program elemeket, amelyek a terület hasznosításával kapcsolatban folytatott előzetes beszélgetések, adatgyűjtés során körvonalazódtak, felmerültek. Annak érdekében hogy az Önök elképzeléseit megismerjük és a munkánk során figyelembe vehessük, kérjük, hogy az Önök szerint fontosnak tartott programelemeket rangsorolják, vagy javasoljanak új funkcionális elemeket. "Cél, hogy egy komplex szolgáltatásokat és keresletet is generáló terület hasznosítási modell jöjjön létre" Játékszabályok; A mellékelt táblázatban kérjük helyezze el, az egyes bónokat, melyek értékei következők: 5000pont 2500pont 1000pont 750pont 500pont 250pont 100pont 50pont Egy program elemhez csak egy bónt helyezhet el. pl. az ön támogatottsága alapján a következő sorrend állítható fel: A.-5000, N.-2500, B.-1000, M.-750, C.-500, G.-250, D.-100, E.-50. Kérjük a véleményét, az így kialakított fontossági sorrendbe rakott programelemeket, küldje el az Ecorys irodájába; S.Bitskey Kata nevére a: fax számra, vagy az info@ecorys.hu címre. 7

Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési projektekben vesz részt Tanácsadóként

Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési projektekben vesz részt Tanácsadóként Mottó: A különbség a módszerben van a gondolkodásmódban, a paradigmában, és nem utolsó sorban, a személyiségekben Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési

Részletesebben

Mi a megoldásra váró probléma

Mi a megoldásra váró probléma Mi a megoldásra váró probléma a Csepel SC területi leromlásának megállítása a sportterület minőségi megújítása a kerület sport és közösségi életének fellendítése Úgy, hogy a megújítás hozzájáruljon a kerület

Részletesebben

bemutatni a Csepel SC Alapítvány által üzemeltetett szabadidıs szolgáltatási terület jelenlegi helyzetét

bemutatni a Csepel SC Alapítvány által üzemeltetett szabadidıs szolgáltatási terület jelenlegi helyzetét a kommunikáció célja Egy hosszú távon gazdaságosan üzemeltethetı és fenntartható, több lábon álló szabadidıs és rekreációs, vegyes funkciójú területi fejlesztési projekt megalapozása, amely önállóan eredményes

Részletesebben

Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési projektekben vesz részt Tanácsadóként

Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési projektekben vesz részt Tanácsadóként Mottó: A különbség a módszerben van a gondolkodásmódban, a paradigmában, és nem utolsó sorban, a személyiségekben Cégünk, egy nemzetközi cégcsoport tagjaként hazai és európai területfejlesztési és ingatlanfejlesztési

Részletesebben

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról Kőröshegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (2) bekezdésének

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete. A sportról

50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete. A sportról 50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete A sportról Dabas Város önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55 (6) bekezdése felhatalmazása alapján a kötelező

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

Aktív közösségi terek, egészséges városlakók. URBACT Vital Cities projekt November 6.

Aktív közösségi terek, egészséges városlakók. URBACT Vital Cities projekt November 6. Többszintű területi kormányzás és a kohéziós politika jövője - Bevonás, együttműködés a gyakorlatban, URBACT városhálózati eredmények Aktív közösségi terek, egészséges városlakók URBACT Vital Cities projekt

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ Az Önkormányzat helyi sporttevékenységgel kapcsolatos feladatairól és kötelezettségeiről,

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16.

Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás. Urbact Helyi Csoport workshop November 02, 09, 16. Vital Cities - Bp XIII. kerület Helyzetfeltárás Urbact Helyi Csoport workshop 2016. November 02, 09, 16. URBACT III VITAL CITIES Mai program: 1. Az Urbact Program bemutatása (10 ) Böhönyey Ágnes HBHE 2.

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Sporttanácsnok Előterjesztés A Csepel SC jövőjével kapcsolatos önkormányzati állásfoglalásra, illetve a Csepel SC Alapítvány központi sporttelepe

Részletesebben

MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (2015-2019) Elfogadva /2015. (VI.4) számú Képviselő-testületi határozattal 1 1. BEVEZETÉS A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatait

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3.

I. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3. NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/2009.(IV.15.) SZ.RENDELETE A HELYI SPORTTEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FELADATAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL, VALAMINT A SPORT HELYI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI RENDSZERÉRŐL Nyírábrány

Részletesebben

A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL. A rendelet célja

A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL. A rendelet célja A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a sport kiemelkedő jelentőségét az egészség megőrzésében, az ifjúság fizikai és erkölcsi

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2016. (II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a helyi sport támogatásáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 8-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 58/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és

Részletesebben

2015. április 22. Humán munkacsoport

2015. április 22. Humán munkacsoport 2015. április 22. Humán munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák 3.

Részletesebben

SZAKMAI ANYAG. LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése

SZAKMAI ANYAG. LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése SZAKMAI ANYAG LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése Támogatási határozat azonosító: 1624604603 Készítette: Nagykarácsony Gyermeksportjáért Alapítvány

Részletesebben

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505 A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról

Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról Sásd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. (1) bekezdése alapján a kötelező

Részletesebben

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre

Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

PESTERZSÉBET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA JÖVŐKÉP, CÉLRENDSZER

PESTERZSÉBET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA JÖVŐKÉP, CÉLRENDSZER PESTERZSÉBET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA JÖVŐKÉP, CÉLRENDSZER Pest-Budapest Konzorcium HBHE BFVT HÉTFA PESTTERV PRO RÉGIÓ VÁROSKUTATÁS JÖVŐKÉP - JAVASLAT

Részletesebben

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON

A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON A FENNTARTHATÓ VÁROSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEI ÉS GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON Homonnai Ferenc Ph.D. hallgató TARTALOM Elméleti háttér: - Ökologikus településfejlesztés - Lakóterületek megújításának ökológiai

Részletesebben

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok A Z Ú M V P I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K 8 /2011 (II.8) S Z Á M Ú K Ö Z L E M É N Y E A 1 2 2 / 2 0 0 9 ( I X. 1 7. ) FVM R E N D E L E T K E R E T É B E N B E N Y Ú J T O T T P Á L Y Á Z A T

Részletesebben

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában

Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Új szakmai továbbképzések a Nemzeti Művelődési Intézet képzési kínálatában Szakmai fejlesztőhálózat a kistelepülésektől az agorákig országos projektzáró konferencia Hatvan, 2015. szeptember 3. Partnereink

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE

KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE KOLOZSVÁRI UTCAI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE Biatorbágy Város Önkormányzata által, a Viadukt Sport Egyesület jóvoltából és támogatásával, a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programjának

Részletesebben

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013.

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013. Jakabszállás elérhetősége 2 : I. Jakabszállás Községi Lovas Sportpálya teljes körű fejlesztése, kiépítése Jakabszállási Lovas Sportegyesület Konfár János elnök 20/54-111-66 - Jakabszállás és vonzáskörzete

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete. a sportról. A rendelet célja. A rendelet hatálya

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete. a sportról. A rendelet célja. A rendelet hatálya Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a sportról Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. tv. 55. (6) bekezdésében

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2003. (IV.7.) KT. sz. rendelete az önkormányzat testnevelés és sport feladatairól, a helyi testnevelés és sporttevékenység támogatásáról Sarkadkeresztúr

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL Bak Község Önkormányzatának Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 23-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 23-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az önkormányzat sportrendeletéhez

ELŐTERJESZTÉS. az önkormányzat sportrendeletéhez ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat sportrendeletéhez Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ez a jog többek között a rendszeres

Részletesebben

Bringa Park Program 2012 2014

Bringa Park Program 2012 2014 Bringa Park Program 2012 2014 1 A bringaparkok kialakításának célja: A fiatalok, iskolás korúak számára olyan aktív sportolást biztosító szabadtéri létesítmény létrehozni, ahol biztonságos de ugyanakkor

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(II.26.) rendelettel módosított 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról Dombóvár Város Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselőtestülete

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSE Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 ORSZÁGOS ÉS MEGYEI TERVEZÉSI FOLYAMATOK ÁTTEKINTÉSE Budapest új városfejlesztési koncepciója: BUDAPEST

Részletesebben

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Dr. Gémesi György Nemzeti Sportszövetség elnöke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), 1123 Budapest Alkotás u. 44. AULA

Részletesebben

A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve

A Balaton Fejlesztési Tanács évi munkaterve A Balaton Fejlesztési Tanács 2016. évi munkaterve A Balaton Fejlesztési Tanács célja, hogy a Balaton gazdájaként egy közösen elfogadott fejlesztési program mentén ösztönözze; és külső források, szaktudás

Részletesebben

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól

Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Bag Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Bag Nagyközség Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011. (III.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sportfeladatairól (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

KÖVETKEZŐ 2-3 ÉV FELADATAI

KÖVETKEZŐ 2-3 ÉV FELADATAI SZERVEZETI, JOGI HÁTTÉR ÉS TERVI HÁTTÉR MEGTEREMTÉSE Az új városfejlesztési osztály integrálása, a megnövekedett feladatcsomagnak megfelelően Városfejlesztési alap létrehozása az önkormányzati forrásokon

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011)

MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011) MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011) Készítette: Kusztor Csaba (elnök) Mágocs Községi Sport Kör Mágocs, 2008. december 18. 1. Mágocs nagyközség sportjának elemzése Mágocs Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010. (V.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat testnevelés és sportfeladatairól, a helyi testnevelés és a sporttevékenység

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM LAKOSSÁGI HASZNÁLATI RENDJE

KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM LAKOSSÁGI HASZNÁLATI RENDJE KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM LAKOSSÁGI HASZNÁLATI RENDJE ELŐTERJESZTÉS 2016. MÁJUS 10. VIADUKT SPORT NONPROFIT KFT. BEVEZETŐ Az alábbi használati rend a Kolozsvári utcai sportcentrumban megvalósult nagy műfüves

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA. JAVASLAT Béke téri Sporttelep Fejlesztési Koncepciójának elfogadására ALPOLGÁRMESTER

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA. JAVASLAT Béke téri Sporttelep Fejlesztési Koncepciójának elfogadására ALPOLGÁRMESTER BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Béke téri Sporttelep Fejlesztési Koncepciójának elfogadására Készítette: Berczeli Emília városrendezési irodavezető Al - Hajal Sándor

Részletesebben

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén

Kisértékű célterületek esetén. Egyéb célterületek esetén Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 55/2012. (V. 17.) számú közleménye a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet alapján a Helyi Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 122/2016. (V.26.) határozata

Részletesebben

MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?

MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési

Részletesebben

3 egyéb, és pedig: egyedi lehetőség a zuglóiaknak; közösségi és társasági tér; olyan helyszín, ahol

3 egyéb, és pedig: egyedi lehetőség a zuglóiaknak; közösségi és társasági tér; olyan helyszín, ahol ÖSSZESÍTÉS 1. Ha a Mogyoródi úti Sporttelep funkcióját kellene leírni valakinek, aki nem ismeri a létesítményt, mit mondana, mi jellemző a pályára? (Több választ is megjelölhet!) (1) 12 kerületi rendezvényhelyszín

Részletesebben

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV

LEADER INTÉZKEDÉSI TERV LEADER INTÉZKEDÉSI TERV Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából 2013-ban pályázható intézkedések 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:(kötelező Térségi

Részletesebben

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése

Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Nagy Miklós Csaba egyéni vállalkozó Nagy Miklós egyéni vállalkozásának fejlesztése Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE

KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE KOLOZSVÁRI SPORTCENTRUM HASZNÁLATI RENDJE ELŐTERJESZTÉS 2016. MÁJUS 10. VIADUKT SPORT NONPROFIT KFT. BEVEZETŐ Az alábbi használati rend a Kolozsvári utcai sportcentrumban megvalósult nagy műfüves, rekortán

Részletesebben

1.)Az önkormányzat sportrendeletének megalkotása Előadó: Dr. Kerékgyártó Judit jegyző

1.)Az önkormányzat sportrendeletének megalkotása Előadó: Dr. Kerékgyártó Judit jegyző Mezőkövesd Város Önkormányzat 156/2009. (V.05.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A Napirend megállapítása 1.)Az önkormányzat sportrendeletének megalkotása Előadó: Dr. Kerékgyártó Judit jegyző Dr. Kerékgyártó

Részletesebben

ADATLAP Sárbogárd Város Önkormányzata SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSAIHOZ. A pályázat típusa, kódszáma (az Önkormányzat tölti ki): I. A (pályázó) szervezet

ADATLAP Sárbogárd Város Önkormányzata SPORTCÉLÚ TÁMOGATÁSAIHOZ. A pályázat típusa, kódszáma (az Önkormányzat tölti ki): I. A (pályázó) szervezet Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2005. (II. 14.) K t r. s z. rendelete a sportról Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestülete /továbbiakban: Képviselőtestület/ a Sportról szóló

Részletesebben

Településfejlesztési irányok szakmai rendezvény - A Tokaji-Szerencsi kistérség együttműködési kapacitásainak megerősítése április 22.

Településfejlesztési irányok szakmai rendezvény - A Tokaji-Szerencsi kistérség együttműködési kapacitásainak megerősítése április 22. Településfejlesztési irányok szakmai rendezvény - A Tokaji-Szerencsi kistérség együttműködési kapacitásainak megerősítése 2010. április 22. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata a városi sportlétesítmények Használati Szabályzatának jóváhagyásáról Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Sportközgazdasági Szakosztály. perspektívái

Sportközgazdasági Szakosztály. perspektívái Sportközgazdasági Szakosztály A sportközgazdász képzés jelene és perspektívái Közgazdász Vándorgyűlés Eger, 2017. szeptember 8. Előadó: Prof. dr. habil Borbély Attila PhD, MBA Debreceni Egyetem, egyetemi

Részletesebben

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft.

székhelye: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 65-67. tel.: 06-29/410-409, 413-212, 610-380 fax.: 06-29/410-409 e-mail: vigado@vigadokft. 1.3. Gazdálkodó szervezetek Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek Adat megnevezése Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon,

Részletesebben

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 33/2009. (IX.30.) Önk. R E N D E L E T E a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról (Egységes szerkezetben az 1/2008. (I.07.) Önk., a 16/2006. (IV.27.) Önk.,

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Csány Község Önkormányzati Képviselőtestületének án megtartott üléséről készült jegyzőkönyv 1.számú melléklete

Csány Község Önkormányzati Képviselőtestületének án megtartott üléséről készült jegyzőkönyv 1.számú melléklete Csány Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011.03.30-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyv 1.számú melléklete CSÁNY Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011. (III.30.) rendelete a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 26-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Mágocs Város Önkormányzat Sport koncepciója 2015-2017 Mágocs Város Önkormányzat

Részletesebben

Települési ÉRtékközpont

Települési ÉRtékközpont TÉR Települési ÉRtékközpont Lajosmizse Város Önkormányzata településüzemeltetési és -fejlesztési program kidolgozása KÉPZÉS Kommunikációs, vezetői szerepek 2009. FOGYASZTÓ SZOLGÁLTATÓ Végrehajtás Döntés

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (V. 03.) önkormányzati rendelete A sportról és az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

LEADER felhívások ismertetése 4. felhívás Hagyományőrző, kulturális, civil és sportélet támogatása. Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség

LEADER felhívások ismertetése 4. felhívás Hagyományőrző, kulturális, civil és sportélet támogatása. Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség LEADER felhívások ismertetése 4. felhívás Hagyományőrző, kulturális, civil és sportélet támogatása Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség A tervezett fejlesztések háttere Tervezett keretösszeg (Ft) 97

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

1. számú melléklet 168/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez

1. számú melléklet 168/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez 1. számú melléklet 168/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez 1. Az R. 1. számú mellékletének 1.1 Az alábbi helyi közösségek vonatkozásában alkalmazandó pontozás: alcím 29. sora helyébe a következő szövegrész

Részletesebben

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció HOGYAN? Módszertan, A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és

Részletesebben

III/2. sz. melléklet VIII. 3. 2. Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények fejlesztésének, ifjúsági parkok létrehozásának ütemezése

III/2. sz. melléklet VIII. 3. 2. Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények fejlesztésének, ifjúsági parkok létrehozásának ütemezése LÉTESÍTMÉNY ELFOGADOTT 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. III/2. sz. melléklet VIII. 3. 2. Közterületeken lévő szabadtéri sportlétesítmények fejlesztésének, ifjúsági parkok létrehozásának ütemezése LÉTESÍTMÉNY

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2.. Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. Ózd Város Önkormányzata a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Tv.) 55.. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról

ELŐTERJESZTÉS. Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Halgazdálkodási jog ingyenes haszonbérbe adásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PILISSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTKONCEPCIÓJA

PILISSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTKONCEPCIÓJA PILISSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTKONCEPCIÓJA Bevezetés: A mindenkori önkormányzat alapvető érdeke, hogy a sport valamennyi társadalmilag hasznos funkciójának érvényesülését segítse: - egészség

Részletesebben

2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság

2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság Változóban a sport A sportfinanszírozás új rendszere Magyar Sport Háza 2011. Július 4. Czene Attila államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság A kormányzat sportpolitikai

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sport feladatainak végrehajtásáról Biharnagybajom Községi Önkormányzat

Részletesebben