ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK /1. ÉS 2. SZ. MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN/ AZ MNV ZRT. ÁLTAL MŰKÖDTETETT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK /1. ÉS 2. SZ. MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN/ AZ MNV ZRT. ÁLTAL MŰKÖDTETETT"

Átírás

1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK /1. ÉS 2. SZ. MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN/ AZ MNV ZRT. ÁLTAL MŰKÖDTETETT ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZERHEZ KAPCSOLÓDÓ MEGBÍZOTTI TEVÉKENYSÉGRE 1. Preambulum Az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 17. (1) bekezdés g) pontja alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság elektronikus árverési rendszert működtet, vezeti az árverezők elektronikus nyilvántartását és elektronikus árverési hirdetmény közzététele útján elektronikus árverési eljárást bonyolít le. Jelen Általános Szerződési Feltételek az MNV Zrt. (székhelye: 1133 Budapest, Pozsonyi út 56., adószám: , cégjegyzékszám: , képviseli: dr. Szivek Norbert vezérigazgató) mint Megbízott által a Megbízó részére nyújtott elektronikus árverés lebonyolításában való közreműködését kívánja egységes módon szabályozni. 2. Fogalom meghatározások Adásvételi szerződés: Megbízó és harmadik személy által, az érvényes és eredményes elektronikus árverést követő, Vagyontárgy tulajdonjogának átruházására irányuló szerződés. Ajánlattevő: aki az értékesítésre meghirdetett Vagyontárgy megvételére az árverés kezdő és záró időpontja között ajánlatot tesz. Árverés: az EAR rendszeren keresztül meghirdetett elektronikus árverés. Árverési ciklus: Adott Vagyontárgyra vonatkozó eredménytelen árverést követő megismételt árverés, legfeljebb az árverési hirdetmény első közzétételét követő harmadik, illetve negyedik árverési hirdetmény közzétételig a Vhr-ben foglalt szabályok szerint. Árverési hirdetmény: A Megbízó által szolgáltatott adatok alapján az MNV Zrt. árverés kitűzése iránti elektronikus intézkedése. 1

2 Árverező: az a természetes személy, aki a saját nevében vagy más személy törvényes képviselőjeként vagy meghatalmazottjaként eljárva az árverezők elektronikus nyilvántartásában szereplő regisztrált felhasználóként szerepel. ÁSZF: jelenti a jelen Általános Szerződési Feltételeket. EAR: az MNV Zrt. által működtetett és a világhálón, az e-arveres.mnvzrt.hu oldalon elérhető felület, amelyen az MNV Zrt. az árveréseket közzéteszi, az árverezőket nyilvántartásba veszi, és amelyen az árverezők elektronikus úton vételi ajánlatot tehetnek. Felek: együttesen jelenti a Megbízót és a Megbízottat. Felhasználási Szabályzat: jelenti az MNV Zrt. által elfogadott EAR Felhasználási Szabályzat mindenkor hatályos szövegét. Licit: az EAR-ben az árverező által tett ajánlat. Licitálás: az EAR-ben az árverező által az ajánlat megtétele. Licitnapló: az EAR-ben az árverés időtartama alatt közzétett valamennyi vételi ajánlat adatait az ajánlatot tevő árverező árverezői egyedi azonosítóját, az ajánlat összegét és a közzététel időpontját tartalmazó adatsorok összessége. Megbízó: megbízási szerződés alapján értékesítendő vagyontárgyra vonatkozóan a tulajdonátruházási jogát gyakoroló A) a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény 1. -a szerinti az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság; B) állami irányítás vagy felügyelet alatt álló egyéb jogi személy; C) közös tulajdonban lévő ingatlan árverezése esetén a tulajdonostárs. Megbízási szerződés: a jelen ÁSZF alapján az egyes Megbízókkal kötött megállapodás, amelynek sablonja a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képezi. Megbízott: jelenti az EAR rendszert üzemeltető MNV Zrt.-t. Migrációs tábla: Megbízó által kitöltött és Megbízott részére eljuttatott, az árverésben résztvevő Vagyontárgyak adatait, dokumentumait tartalmazó adattáblázat, melynek adattartalmát jelen ÁSZF 2.1. és 2.2. számú melléklete tartalmazza. Nvtv: jelenti a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvényt. Nyertes Ajánlattevő: az a természetes vagy jogi személy, aki saját nevében vagy az árverező által képviselve az elektronikus árverés során nyertes ajánlatot tett. Nyertes ajánlat: az árverés során a legmagasabb összegű érvényes vételi ajánlatot tett árverező ajánlata. Ha a legmagasabb összegű érvényes vételi ajánlatot tevő árverezővel a szerződéskötés meghiúsul (kivéve azt az esetet, ha a Vagyontárgyra az arra jogosult elővásárlási jogát gyakorolta), a sorban utána következő második, illetve harmadik legmagasabb összegű érvényes vételi ajánlatot tett árverező ajánlata. 2

3 Vagyontárgy: megbízó tulajdonát képező vagy állami tulajdonú és a megbízó tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, vagy állami tulajdonú és az állami felsőoktatási intézmény vagyonkezelésében álló árverés útján értékesítendő ingóság, vagy ingatlan (vagy ingatlanrész), továbbá ingatlan esetében ezek tartozékai, ide nem értve azon ingatlanokat/ingatlanrészeket, amelyek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvény hatálya alá tartoznak, továbbá az értékpapírokat és a társasági részesedéseket. Vhr: jelenti az az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendeletet. Vtv: jelenti az állami vagyonról szóló évi CVI. törvényt. 3. Az ÁSZF hatálya, módosítása A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Megbízottra, mint az EAR üzemeltetőjére, valamint minden Megbízóra. A jelen ÁSZF hatálya a oldalon történő közzétételtől kezdődően határozatlan ideig tart. A jelen ÁSZF módosítása a oldalon történő közzétételtől hatályos. A Megbízott a módosítás tényéről a közzététellel egyidejűleg elektronikus úton tájékoztatást küld Megbízó részére. A jelen ÁSZF a Megbízóval kötött Megbízási szerződéssel együtt értelmezendő, az ÁSZF hatálya a Megbízott által az EAR igénybevétele tárgyában kötött valamennyi Megbízási szerződésre kiterjed. Az ÁSZF módosítása esetén annak hatálya kiterjed a módosítás hatálybalépése időpontjában a Felek között fennálló Megbízási szerződésekre, azzal, hogy a módosított ÁSZF rendelkezéseket csak az újonnan meghirdetett árverések esetében kell alkalmazni. Újonnan meghirdetett árverésnek minősül az az árverés, amelynek tárgya olyan Vagyontárgy értékesítése, amely esetében egy új Árverési ciklus még nem kezdődött meg. 4. A megbízás tárgya A jelen ÁSZF és a Megbízókkal kötött Megbízási szerződés alapján eladásra kínált Vagyontárgyak elhelyezése az EAR-on, azokra árverés lebonyolítása a Vhr.-ben és a Felhasználási Szabályzatban rögzített módon. 3

4 5. Megbízó jogai és kötelezettségei 5.1. Megbízó kötelezi magát, hogy a Megbízási szerződés hatálya alatt a Vagyontárgy értékesítésére másnak megbízást nem ad, illetve ellenérték fejében a Vagyontárgyra vonatkozó tulajdon átruházásra irányuló szerződést nem köt, a Vagyontárgyat önállóan nem hirdeti. Amennyiben ezen rendelkezéseket megsértve a Megbízó a Vagyontárgyat ellenérték fejében az EAR rendszeren kívül átruházza, Megbízott felé köteles ennek tényét haladéktalanul teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal írásban bejelenteni, továbbá Megbízó részére a 7.1 pontban szereplő sikerdíj teljes összegét megfizetni a bruttó eladási ár alapul vételével a tulajdon átruházásra irányuló szerződés megkötésétől számított 5 munkanapon belül 5.2. Adatszolgáltatás Megbízó köteles a Megbízott részére szolgáltatni mindazon adatokat és információkat, amelyek a megbízás teljes körű teljesítéséhez szükségesek. Megbízó az alábbi adatok, dokumentumok elektronikus rendelkezésre bocsátásával teljesíti a Megbízott felé adatszolgáltatási kötelezettségét, azzal, hogy a megküldésre kerülő elektronikus dokumentumok elnevezései nem tartalmazhatnak ékezetes karaktereket, a szóközöket pedig helyettesítő karakterrel (_) kell jelölni: Előzetes tájékoztatás: Megbízó a tervezett konkrét értékesítésről az arra vonatkozó, pont szerinti adatok, dokumentumok Megbízott részére történő megküldését legalább 15 munkanappal megelőzően köteles előzetes tájékoztatást nyújtani a Megbízott részére, jelen ÁSZF 4. sz. mellékletében foglalt adatok rendelkezésre bocsátásával. Jelen pont szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettséget Megbízó árverési ciklusonként köteles teljesíteni. Az előzetes tájékoztatási kötelezettség nem terjed ki az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló azaz az MNV Zrt. által közvetlenül kezelt, valamint az Nvtv. 8. (7) bekezdése alapján kötött megbízási szerződés alapján kezelt gazdasági társaságokra Megbízás értékesítésre: Megbízó a konkrét értékesítés(ek)re vonatkozóan az alábbi adatokat és dokumentumokat bocsátja a Megbízott rendelkezésére (az pont szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettséggel érintett Megbízók legkorábban az előzetes tájékoztatás nyújtását követő 16. munkanapon): A) Kötelezően rendelkezésre bocsátandó adatok, dokumentumok: a) a Megbízott által rendelkezésére bocsátott migrációs tábla hiánytalanul kitöltve, b) az Ingatlan esetében annak 30 napnál nem régebbi e-hiteles tulajdoni lap másolata (szemle) pdf formátumban, c) a Vagyontárgyról készült fényképek jpg vagy gif formátumban (maximum 3 db), d) a Vhr. 47/I. (2) bekezdésében előírt tartalmú árverési hirdetmény pdf formátumban. B) Opcionálisan rendelkezésre bocsátandó Ingatlanokra vonatkozó dokumentumok pdf formátumban: a) az Ingatlan elhelyezkedését igazoló térképmásolatok, b az Ingatlan alaprajza, 4

5 c) az Ingatlanról készített energetikai tanúsítvány, amennyiben annak rendelkezésre állásáról adott Ingatlan esetében jogszabály rendelkezik Megbízó a Megbízási szerződés hatálya alatt bármikor jogosult az eladásra kínált Vagyontárgy(ak) árverési hirdetményének az EAR-on történő elhelyezését kérni a jelen ÁSZF pontjában foglaltak betartásával, az ott meghatározott adatok, dokumentumok Megbízott felé történő megküldésével A Megbízó a Megbízott által írásban közölt külön azonosítással elérhető tárhelyen köteles elhelyezni az eladásra kínált Vagyontárgyak , illetve az pontok szerinti adatait A Megbízó által szolgáltatott adatokat, dokumentumokat Megbízott nem ellenőrzi, az adatok helytállóságáért kizárólag Megbízó felel, amennyiben harmadik személy ezzel kapcsolatban igényt, követelést érvényesít Megbízottal szemben, úgy Megbízó a Megbízottat mentesíti minden olyan kötelezettség alól, amelyet harmadik személy a Megbízottal szemben a Megbízó hibás adatszolgáltatásából eredően érvényesíteni kíván Megbízó saját költségére köteles a Megbízottnak mindazt a tájékoztatást és segítséget megadni, amely a Megbízott kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges. E körben köteles különösen az EAR-ban közzéteendő valamennyi, Megbízóhoz kapcsolódó elektronikus árverési eljárás dokumentációját Megbízott rendelkezésére bocsátani. Megbízó a Megbízott erre irányuló, 6.2. pont szerinti megkeresése esetén köteles a Megbízott részére az általa tervezett értékesítési megbízásokkal kapcsolatban a Megbízott által kért adattartalomnak megfelelő tájékoztatást nyújtani Megbízó köteles a Megbízási szerződésben a Megbízott rendelkezésére bocsátani azt a számlaszámát, amelyre a Nyertes Ajánlattevő által befizetett árverési biztosíték átutalását kéri Megbízó köteles a Nyertes Ajánlattevővel történő szerződéskötés tényéről Megbízott felé tájékoztatást adni a szerződéskötést követő 2 munkanapon belül Amennyiben a legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval az Adásvételi szerződés nem kerül megkötésre, Megbízó köteles erről a Megbízottat a szerződéskötés meghiúsulására okot adó körülmény észlelését követő/szerződéskötésre rendelkezésre álló határidő leteltét követő 1 (egy) munkanapon belül, az ok megjelölésével teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal írásban értesíteni Az pontban meghatározott értesítés kézhezvételétől számított 1 munkanapon belül a Megbízott köteles a második és az ezzel történő szerződéskötés sikertelensége esetén az pontban előírtak alkalmazásával a harmadik legkedvezőbb ajánlattevőnek és ajánlatának a szerződéskötéshez szükséges adatához a Megbízónak hozzáférést biztosítani Megbízó köteles a Megbízási szerződésben kapcsolattartót megjelölni, és biztosítani azt, hogy a megadott elérhetőségek folyamatosan aktív kapcsolatot biztosítsanak Megbízó felé. A Megbízó által megjelölt kapcsolattartó köteles Megbízott megkereséseire, azok megérkezését követő 1 munkanapon belül válaszolni A Vagyontárgy helyszíni bemutatása Megbízó köteles biztosítani, hogy a Vagyontárgy az árverési időszak alatt, az árverés lezárásáig legalább egy alkalommal megtekinthető legyen. Megbízó jogosult és köteles a Vagyontárgyat az érdeklődők részére bemutatni. 5

6 Megbízó a Vagyontárgy megtekintésének idejét és módját a Migrációs táblában köteles megjelölni. A megtekintés biztosítása a Megbízó felelőssége, a megtekintés elmaradásából eredő, harmadik személyek által előterjesztett igények megtérítéséért kizárólag a Megbízó felel Panaszkezelés Az EAR informatikai működésével kapcsolatos panasz elbírálása a Megbízott joga és kötelezettsége Az adott Vagyontárgy árverésével kapcsolatos egyéb nem az EAR informatikai működésével összefüggő - panasz elbírálása a Megbízó feladata oly módon, hogy a Megbízott által továbbított panasz esetében Megbízó kapcsolattartója 1 munkanapon belül köteles elektronikusan válaszolni, illetve a panaszban foglaltakkal kapcsolatos érdemi álláspontját megküldeni Megbízott részére, melyet Megbízó továbbít a panaszos felé. 6. Megbízott jogai és kötelezettségei 6.1. Megbízott köteles a megbízás szerinti árverezési tevékenységet jelen ÁSZF-ben, a Megbízási szerződésben és a Felhasználási Szabályzatban meghatározott módon és tartalommal, határidőben elvégezni Megbízott a Megbízási szerződés hatálya alatt bármikor jogosult a Megbízók által tervezett értékesítési megbízásokra vonatkozó előzetes igényfelmérés érdekében Megbízótól tájékoztatást kérni a jövőben tervezett értékesítéseivel kapcsolatban Megbízott kötelezettséget vállal arra, hogy a Megbízó által a jelen ÁSZF pontja szerint eladásra kínált Vagyontárgy(ak) árverési hirdetményeit az pontban meghatározott adatok, dokumentumok hiánytalan kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül az EAR felületén közzéteszi, oly módon, hogy az megfeleljen a Vhr. 47/I. (4) bekezdésében foglaltaknak Megbízott köteles a Megbízó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásbeli utasításait követni. Megbízott a Megbízó utasításától akkor térhet el, ha ezt a Megbízó érdeke feltétlenül megköveteli, és a Megbízó előzetes értesítésére már nincs mód. Ilyen esetben a Megbízót késedelem nélkül értesíteni kell Megbízott köteles Megbízó utasításának megtagadására, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértésére vezetne Megbízott ügyfélszolgálatának elérhetőségei honlapon találhatóak Megbízott saját neve alatt letéti számlát vezet és kezel, amelyen nyilvántartja az Árverezők által befizetett árverési biztosítékot. Megbízó a Megbízott letéti számláján kezelt összeg után kamatot, egyéb jutalékot nem követelhet. 6

7 6.8. Megbízónak az Adásvételi szerződés megkötéséről szóló, az pontban leírt értesítését követő 5 munkanapon belül Megbízott köteles az általa vezetett letéti számláról Megbízónak a Megbízási szerződésben megadott számlájára átutalni a Nyertes Ajánlattevő által megfizetett árverési biztosíték összegét. Amennyiben Megbízó tájékoztatása alapján az Adásvételi szerződés megkötése a Nyertes Ajánlattevőnek felróható vagy az ő érdekkörében felmerült okból hiúsult meg, a Nyertes Ajánlattevő által megfizetett árverési biztosíték összegét Megbízó részéről az erre vonatkozó értesítést követő 5 munkanapon belül Megbízott köteles az általa vezetett letéti számláról Megbízónak a Megbízási szerződésben megadott számlájára átutalni. Megbízott ugyanígy jár el az ajánlati kötöttség időtartama alatt a második és szükség szerint később a további Nyertes Ajánlattevő által befizetett árverési biztosíték összegével Megbízó tudomásul veszi, hogy az árverési biztosíték összege a Vhr. 47/E. (4) bekezdése alapján a Nyertes Ajánlattevő esetében a vételárba beszámít, míg a nem nyertes Ajánlattevők esetében visszautalásra kerül Megbízott jogosult a megbízás ellátásához közreműködőt igénybe venni. A közreműködők tevékenységéért a Megbízott úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna. Megbízott a közreműködők személyét a oldalon közzéteszi Megbízott a Megbízó képviseletében köteles az Árverést lebonyolítani, de jogköre nem terjed ki a Vagyontárgy bemutatására, továbbá az Adásvételi szerződés Megbízó nevében vagy képviseletében történő megkötésére, módosítására, a fizetési határidő megállapítására, a vételár átvételére, valamint az olyan jognyilatkozatok megtételére, amely a megkötendő Adásvételi szerződés teljesítésével rendszerint együtt járnak Megbízott köteles az eredménytelen Árverés lezárásától számított 5 munkanapon belül a Megbízó által megjelölt kapcsolattartón keresztül írásban (ideértve az elektronikus levelet is) értesíteni Megbízót az Árverés eredménytelenségéről. Ezen értesítéssel egyidejűleg a Megbízott a nem állami tulajdonú Vagyontárgy értékesítése esetén határidő tűzésével a Megbízó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásbeli utasítását kéri a további a vagyontárgy jellegétől függően a Vhr. 47/N. -ban, illetve a Vhr. 47/O. -ban meghatározottak szerinti megismételt Árverés folytatása érdekében. Amennyiben Megbízó az Árverés folytatását kéri, köteles a jelen ÁSZF pontjában meghatározott aktualizált dokumentumokat ismét megküldeni az ott meghatározott módon Megbízott részére. Állami tulajdonú Vagyontárgy értékesítése esetén erre az esetre a Vhr. 47/M. (4) bekezdésének rendelkezései az irányadóak, azzal, hogy a Megbízó ebben az esetben is köteles a jelen ÁSZF pontjában meghatározott aktualizált dokumentumokat ismét megküldeni az ott meghatározott módon a Megbízott részére az eredménytelen Árverés lezárásáról szóló értesítés kézhezvételét követő 5 munkanapon belül Megbízott a Megbízási Szerződés megkötését követő 5 munkanapon belül egy darab felhasználói azonosítót biztosít az EAR-on belül a Megbízó részére az árverési folyamatba történő betekintés érdekében Megbízó jogosult a végleges eredményhirdetést megelőzően az árverés eredménytelenné nyilvánítását kezdeményezni. A Megbízó az eredménytelenné nyilvánításra vonatkozó kérelmét a Megbízotthoz intézett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatával kezdeményezheti. A Megbízó ezen nyilatkozatát olyan módon kell eljuttatnia Megbízott részére, hogy azt legkésőbb a végleges eredményhirdetést megelőző munkanapon kézhez kapja. 7

8 7. A megbízási díj mértéke és megfizetésének módja 7.1. A megbízás teljesítése esetén Megbízottat megbízási díj illeti meg az alábbiak szerint: A megbízási díj két részből áll: fix összegű alapdíjból és sikerdíjból. Az alapdíj az Árverés eredménytelensége esetén is megilleti a Megbízottat, míg a sikerdíjra Megbízott kizárólag eredményes Árverés (ld. a jelen ÁSZF 7.4. pontját) esetén jogosult. Az alapdíj mértéke: ,- Ft+ÁFA/Vagyontárgy (több ingatlanrész esetén ingatlanrészenként; több tételből álló ingóság-együttes esetén egy árverési tételként) A sikerdíj összege: a Nyertes Ajánlatban feltüntetett vételár 0,75%- a+áfa/vagyontárgy Az alapdíj az eladásra kínált Vagyontárgy(ak)adatainak, dokumentumainak a Megbízó által a jelen ÁSZF pontja alapján közzétételre alkalmas módon történő hiánytalan megküldését követően esedékes. Az alapdíj összegéről Megbízott számlát állít ki az eladásra kínált Vagyontárgy(ak) adatainak, dokumentumainak hiánytalan megküldésének időpontját követő hónap 5. napjáig Az alapdíj visszakövetelésének az árverési hirdetmény közzétételét követően nincs helye, abban az esetben sem, ha az Árverésre nem érkezett egyetlen érvényes ajánlat sem A sikerdíj a végleges eredményhirdetést követően esedékes, amennyiben legalább egy érvényes ajánlat érkezett az Árverés során. A sikerdíj összegéről Megbízott számlát állít ki a végleges eredményhirdetést követő hónap 5. napjáig. A sikerdíj attól függetlenül megilleti Megbízót, hogy az Adásvételi szerződés megkötésre került-e Megbízó köteles a Megbízott jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően kiállított számlájában feltüntetett megbízási díjat a számla kiállításától számított 30 napon belül a Megbízottnak a kiállított számlán szereplő bankszámlájára átutalás útján megfizetni Megbízónak Megbízott részére az alapdíjat minden árverési ciklusban meg kell fizetnie jelen ÁSZF pontja szerint, a jelen pontban meghatározott eltérésekkel. Az alapdíj Árverési ciklusonként egyszer esedékes, függetlenül az egy Árverési cikluson belül lebonyolított Árverések számától. Amennyiben Megbízó a nem állami tulajdonú Vagyontárgy értékesítése esetén a Megbízottnak a jelen ÁSZF pontja szerinti felhívására a Vagyontárgy újabb árverésre bocsátását a felhívásban meghatározott határidőn belül nem kéri, de később újabb Árverés lebonyolítását kezdeményezi, az alapdíj megfizetésére ismét köteles. Ebben az esetben az alapdíj megfizetése az újabb Árverés kezdeményezése érdekében a Megbízott felé intézett megkeresés és egyben a jelen ÁSZF pontjában meghatározott aktualizált dokumentumok Megbízó által történő kézhezvételét követő hónap 5. napjáig kiállított számla alapján esedékes a jelen ÁSZF 7.5. pontja szerint. 7.7 Megbízó a jelen ÁSZF-ben szereplő fizetési kötelezettségének késedelmes teljesítése esetén a Ptk. 6:155. (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni a Megbízott részére A behajtási költségátalányról szóló évi IX. törvény 3. (1) bekezdése értelmében Megbízó fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén Megbízott követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank - késedelem kezdőnapján érvényes - hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre tart igényt. 8

9 8. Az ÁSZF és Megbízási szerződés viszonya 8.1. A jelen ÁSZF és a Megbízási szerződés közötti ellentmondás esetén a Megbízási szerződés rendelkezései az irányadóak A Megbízási szerződés a Felek egyező akaratával bármikor módosítható A Megbízási szerződés közös megegyezéssel történő módosításának minősül az is, ha a Közvetítő Megbízott a Megbízót az általa megadott kapcsolattartón keresztül közös megegyezéses ajánlattal megkeresi, és a Megbízó az abban megjelölt határidőn belül annak elfogadásáról megfelelően nyilatkozik A szerződés módosítása során a nyilatkozattétel elmulasztása, mint ráutaló magatartás, a megbízási szerződés módosítás elfogadásának minősül. 9. A Megbízási szerződés hatálya 9.1. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Megbízási szerződés a Felek eltérő rendelkezése hiányában az aláírás napjától határozatlan időre jön létre. 10. A Megbízási szerződés megszűnése A Megbízási szerződés felmondására a Ptk. 6:297. -a az irányadó. Felek 30 napos felmondási idő alkalmazásával a másik Félhez intézett nyilatkozattal a megbízási szerződést felmondhatják azzal, hogy a Megbízott által történő felmondás esetén a szerződés megszüntetésének időpontja a folyamatban lévő árverések lezárását követő időpont lehet. Megbízó felmondása esetén Megbízónak a felmondás közlésekor nyilatkoznia kell a folyamatban lévő árverések lezárásának módjáról. Amennyiben az erre vonatkozó nyilatkozattételt elmulasztja, a felmondási idő automatikusan meghosszabbodik azzal az idővel, amely a folyamatban lévő árverések lezárásához és az ezzel kapcsolatosan a Feleket terhelő, jelen ÁSZF-ben rögzített feladatok elvégzéséhez szükséges. A Megbízási szerződés megszűnése esetén a Felek egymással elszámolnak Felek a Megbízási szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik, azzal, hogy a szerződés megszüntetésének időpontja a folyamatban lévő árverések lezárását követő időpont lehet. 11. Titoktartási kötelezettség Felek kötelesek bizalmasan kezelni valamennyi olyan, a másik Félre, illetve Vagyontárgyra vonatkozó információt, amely a jelen ÁSZF, valamint a Megbízási szerződésben foglaltak végrehajtásával kapcsolatban tudomásukra jut, vállalják továbbá, hogy az ily módon tudomásukra jutott információkat harmadik személyekkel kizárólag a másik Fél írásbeli hozzájárulásával közlik. 12. Egyéb rendelkezések Jelen ÁSZF hatálya alá tartozó tevékenységek során írásbelinek minősül az a kommunikáció, amely a Felek jelen ÁSZF-ben, továbbá a Megbízási szerződésben megjelölt kapcsolattartójának címéről a másik fél kapcsolattartójának címére érkezik. A kézbesítés napja az a nap, amikor a küldemény a címzett részére hozzáférhetővé válik Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések tekintetében a hatályos jogszabályok, így különösen a Ptk. megbízásra vonatkozó, az Nvtv., a Vtv, és a Vhr., valamint a Felhasználási Szabályzat rendelkezései az irányadóak. 9

10 12.3. Jelen ÁSZF hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatban felmerült vitájukat felek elsősorban tárgyalásos úton kívánják rendezni. 10

11 1. számú melléklet MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS AZ MNV ZRT. ÁLTAL MŰKÖDTETETT ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZER IGÉNYBEVÉTELÉRE (a továbbiakban: Szerződés), amely létrejött egyrészről Társaság neve (székhelye:, adószáma:, cégjegyzékszáma:, képviseli: mint megbízó (a továbbiakban, mint Megbízó) másrészről Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (székhelye: 1133 Budapest, Pozsonyi út 56., adószám: , cégjegyzékszám: , képviseli:., mint megbízott (a továbbiakban, mint Megbízott) továbbiakban együttesen: Felek, külön-külön: Fél között az alulírott napon, az alábbi feltételek szerint: 1. Általános Szerződési Feltételek 1.1. Felek rögzítik, hogy jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képezi a szerződési feltételeket részletesen szabályozó Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF), amelyet Megbízó jelen Szerződés aláírását megelőzően megismert és jelen Szerződés aláírásával kifejezetten elfogad, különösen annak a megbízás kizárólagosságára vonatkozó rendelkezéseit, a megbízási díj mértékére, esedékességére, megfizetésére, vonatkozó rendelkezéseit Megbízott tudomásul veszi, hogy jelen Szerződés kizárólag a fentiekben hivatkozott ÁSZF-vel együtt érvényes, és együtt értelmezendő. 2. Megbízó kapcsolattartója Név: Cím: Telefon: Fax: 3. Egyéb rendelkezések 3.1. Felek rögzítik, hogy Megbízott tájékoztatást nyújtott Megbízó részére arról, hogy a jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képező ÁSZF-ben nem alkalmaz a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésektől eltérő szabályozást Megbízó. számú számlaszámára kéri a Nyertes Ajánlattevő által megfizetett árverési biztosíték Megbízott általi átutalását Felek kijelentik, hogy jelen Szerződést elolvasás és értelmezés után - mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag írták alá Jelen Szerződés hatálybalépésére, módosítására, valamint megszűnésére az ÁSZF vonatkozó rendelkezései irányadóak Jelen Szerződés 6 (hat) példányban készült, melyből 3 (három) példány a Megbízottat, 3 (három) példány a Megbízót illeti. Kelt: Budapesten, napján. Megbízó. Megbízott 11

12 Ingatlan árverés tömeges adatbetöltőben szereplő adatok 2.1. számú melléklet - Sorszám - Árverés főkategória (Ingatlan) - Árverés alkategória - Árverés jellege - Megbízó kapcsolattartó név - Megbízó - kapcsolattartó - Megbízási szerződés száma - Közzétételi sorszám - Árverés meghirdetésének időpontja (dátum, óra:perc nélkül) - Árverezett tétel megtekintésének kezdőidőpontja - Árverezett tétel megtekintésének végidőpontja - Árverezett tétel - 2. megtekintésének kezdőidőpontja - Árverezett tétel - 2. megtekintésének végidőpontja - Licit időszak kezdete (dátum, óra:perc nélkül) - Licit időszak befejezése (dátum, óra:perc nélkül) - Az árverezett tétel megtekintésének helyszíne - Az árverezett tétel megtekintésének helyszíne - "Egyéb" esetén annak leírása - Becsült érték típusa - Becsült érték (HUF) - Kikiáltási ár (HUF) - Kikiáltási ár ÁFA tartalma - Licitlépcső (HUF) - Biztosíték összege (HUF) - Ajánlati kötöttség időtartama (napok száma) - Elővásárlási jog - Egyéb infó - Ország - Megye - Irányítószám - Település - Kerület - Közterület neve - Közterület jellege - Házszám - Emelet /ajtó - Tulajdoni hányad - Fekvés - Helyrajzi szám - Ingatlannyilvántartás szerinti megnevezés - Terület - Terület mértékegysége - Tulajdoni hányad szerinti terület - Tulajdoni hányad szerinti terület mértékegysége - Tulajdonosi joggyakorló - Vagyonkezelő - Védettség típusa - Ingatlannyilvántartásba bejegyzett terhek - Ingatlannyilvántartáson kívüli terhek - Hasznosítás formája - Hasznosítás időtartama - Övezeti besorolás - Beépíthető - Felépítmény - Lakóingatlan - Funkció - Költözhető - Lakóhelyiségek száma - Főzőhelyiségek száma - Egészségügyi helyiségek száma - Közlekedési helyiségek száma - Tároló helyiségek száma - Egyéb helyiségek száma - Helyiségek száma összesen - Helyiségek területe összesen (m2) - Állapot - Közművesítettség, - Komfortfokozat - Lift - Parkolás - Google maps URL link 12

13 számú melléklet Ingóság árverés tömeges adatbetöltőben szereplő adatok - Sorszám - Árverés főkategória (Ingóság) - Árverés alkategória o Bútor o Ékszer, nemesfém o Könyv o Gép, berendezés, egyéb eszközök o Gépjármű, alkatrész o Hangszer o Számítástechnikai, híradástechnikai eszközök o Képzőművészeti alkotások (antik, festmény, műtárgy) o Játék o Porcelán o Egyéb - Árverés jellege - Megbízó kapcsolattartó név - Megbízó kapcsolattartó - Érdeklődő neve - Érdeklődő elérhetősége - Döntési határozat száma - Közzétételi sorszám - Árverés meghirdetésének időpontja (dátum, óra:perc nélkül) - Árverezett tétel megtekintésének kezdőidőpontja - Árverezett tétel megtekintésének végidőpontja - Árverezett tétel 2. megtekintésének kezdőidőpontja - Árverezett tétel 2. megtekintésének végidőpontja - Licit időszak kezdete (dátum, óra:perc nélkül) - Licit időszak befejezése (dátum, óra:perc nélkül) - Az árverezett tétel megtekintésének helyszíne - Az árverezett tétel megtekintésének helyszíne - Egyéb" esetén annak leírása - Becsült érték típusa - Becsült érték (HUF) - Tétel megnevezése, gyártmány: - Tétel (technológiai) részegység sorszám: - Mennyiség - Kikiáltási ár (HUF) - Kikiáltási ár ÁFA tartalma - Licitlépcső (HUF) - Biztosíték összege (HUF) - Ajánlati kötöttség időtartama (napok száma) - SAP eszközazonosító - Elővásárlási jog - Fajta, jelleg: - Állapot: - Készítés helye, származási hely: - Készítés / gyártás ideje: - Üzemóraszám / Kilométeróra állás: - Alvázszám / gyári szám: - Felszereltség, tartozék: - Készítő/alkotó: - Méret: - Önsúly: - Elemek, részek: - Egyéb infó - Tulajdonosi joggyakorló - Vagyonkezelő 13

14 - 3.számú melléklet ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY SABLON (Cégnév/ szervezet elnevezése) (a továbbiakban: Megbízó, Eladó, székhely/cím:, egyéb a megbízó egyértelmű beazonosítására alkalmas azonosító adatok:.) megbízása alapján eljárva, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: Megbízott, Kiíró, székhely: 1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) elektronikus árverés keretében a Kiíró által működtetett Elektronikus Aukciós Rendszer (továbbiakban: EAR) útján értékesíteni kívánja a Megbízó tulajdonában álló alábbi vagyonelemet [a továbbiakban: Ingatlan]. Kiíró felhívja a figyelmet arra, hogy a hirdetményben közzétett adatok a Megbízó adatszolgáltatásán alapulnak, az árverező az EAR felhasználási szabályzat elfogadásával tudomásul veszi és elfogadja, hogy az adatok helytállóságáért a Megbízó a felelős, a Kiíró a felelősségét e körben kizárja. Az Ingatlan tekintetében a Kiíró és a Megbízó kellékszavatossággal nem tartozik. Az árverési hirdetményekben az Ingatlan adatainak feltüntetése nem jelenti a vagyontárgy tulajdonságainak teljes körű ismertetését a Kiíró, valamint a Megbízó részéről. A megtekintés során az árverezők által nem észlelt vagy nem felismerhető rejtett hibákért, az Ingatlan fizikai, műszaki állapotáért, minőségéért esetlegesen előforduló vélt vagy valós hiányosságaiért a Kiíró és a Megbízó felelősséget nem vállal. Az árverésre kerülő Ingatlan leírása: Cím Hrsz. Terület (m 2 ) Megnevezés Tul. hányad Az ingatlan leírása, egyéb információk... A Kiíró az árverésre kerülő Ingatlan rendelkezésre álló további adatait ideértve az Ingatlanról készített képfelvételeket az EAR felületén, a világhálón folyamatosan elérhető hivatkozási helyen teszi közzé. Az árverésre kerülő Ingatlanra kizárólag elektronikus úton lehetséges árverezni. Az EAR felületéhez árverezőként csatlakozhat az - a személy, vagy - a nemzeti vagyonról szóló CXCVI. törvény 3. (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezet, amely, vagy amelynek képviselője az ügyfélkapun azonosítható, a személyes adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulást megadja, és az EAR felhasználási szabályzatában foglaltakat elfogadja. 14

15 3.számú melléklet Az elektronikus árverésre vonatkozó legfontosabb információk: Kikiáltási ár*: Licitlépcső összege: Árverési biztosíték összege: Árverés kezdetének időpontja: Árverési biztosíték átutalásának határideje: Licit időszak kezdete: Árverés lezárásának (licitnapló lezárásának) időpontja: Megtekintés időpontja 1. Megtekintés időpontja 2. Ajánlati kötöttség időtartama:,- Ft,- Ft.,- Ft. tól -ig -tól -ig az adásvételi szerződés létrejöttéig, de legkésőbb a végleges eredményhirdetést követő.. napig * Az árverésen a licitálás az EAR felhasználási szabályzatban rögzítettek szerint történik. A kikiáltási ár ÁFA tartalmára vonatkozóan az EAR felhasználási szabályzata III.5.5. pontja vonatkozik. Az Ingatlan személyes megtekintésére az érdeklődők részére a Megbízó az árverést megelőzően az árverési hirdetményben meghatározott helyen és időben lehetőséget biztosít. A megtekintés esetleges elmaradásából vagy nem megfelelő megszervezéséből eredő károkért a Kiíró felelősséget nem vállal. A Kiíró az árverésre jelentkezőknek az árverésen történő részvétel feltételeként árverési biztosíték megfizetését írja elő. Az árverési biztosíték befizetésére a pénzkezelés biztonsága érdekében csak átutalással kerülhet sor. Az árverési biztosítékot az árverésen való részvétel feltételeként az árverezőnek az MNV Zrt. Megbízásos Aukciós Számla nevű számú letéti számlaszámlájára a fent megadott befizetési határidőig kell átutalással teljesíteni. Az átutalási közlemény rovatba kérjük feltűntetni az árverés sorszámát, a regisztrált árverező (képviselet/meghatalmazás esetén a képviseletre jogosult/meghatalmazott személy) adóazonosítóját, képviselet/meghatalmazás esetén a képviselt/meghatalmazó személy nevét (bővebben lásd. EAR felület GYIK). A Kiíró felhívja az árverezők figyelmét, hogy az Eladó adásvételi szerződésben rögzítésre kerülő módon történő elállása esetén, a Vevő által fizetendő meghiúsulási kötbér összege megegyezik az árverési biztosíték összegével. Azaz az Eladó adásvételi szerződésben rögzítettek szerint történő elállása esetén, a Vevő által korábban megfizetett árverési biztosíték összege meghiúsulási kötbérként visszavonhatatlanul az Eladót illeti. Az árverezők elektronikus nyilvántartásába bejegyzett árverező az elektronikus árverési hirdetmény közzétételét követően, az árverés licitidőszakának kezdőidőpontjától, az árveréshez tartozó licitnapló lezárásáig azonosítójának, valamint a vételi ajánlat összegének megadásával elektronikus úton vételi ajánlatot tehet az értékesíteni szánt vagyontárgyra. Az elektronikus árverésen csak az az árverezők elektronikus nyilvántartásába bejegyzett (regisztrált) személy vehet részt, aki vagy amely nem áll a kizárás hatálya alatt. Az árverés során tett vételi ajánlat nem vonható vissza és az árverező ajánlati kötöttsége az adásvételi szerződés létrejöttéig, de legkésőbb a végleges eredményhirdetést követő. napig, vagy az árverés eredménytelenné nyilvánításáig áll fenn. A jelen Hirdetményben foglaltakon túl az EAR felhasználási szabályzata tartalmazza a licitálás szabályait. 15

16 3.számú melléklet Kiíró tájékoztatja az árverezőket arról, hogy az adásvételi szerződés megkötése, a vételár megfizetése, az Ingatlan birtokának átruházása az árverési hirdetményben rögzített kereteken belül, a Kiírótól függetlenül, a Megbízó és a nyertes ajánlattevő megállapodásának megfelelően történik. A szerződéskötés feltételei.. A jogi és természetes személyek része előírt szerződéskötési kötelezettségek.. A vételár megfizetésével kapcsolatos információk. A birtokátruházás.. Az Eladó és a Kiíró kéri, hogy az Ingatlan állapotáról, szerkezetéről, az Ingatlanra vonatkozó helyi vagy országos előírásokról az árverésen történő részvételt megelőzően megfelelő körültekintéssel tájékozódjanak, és ajánlataikat ennek alapján tegyék meg, továbbá a szerződéskötéshez szükséges igazolások beszerzéséről úgy gondoskodjanak, hogy azok a szerződéskötés előírt időpontjára rendelkezésre álljanak. A Kiíró tájékoztatja az árverezőket arról, hogy az Eladó jogosult az árverést érvényes vételi ajánlat esetén a Felhasználási Szabályzat VII.11. pontja szerinti végleges eredményhirdetésig eredménytelenné nyilvánítani. Az Kiíró az elektronikus árverés során felmerülő, az EAR használatával kapcsolatos technikai és egyéb kérdésekben telefonos, illetve elektronikus levelezés útján nyújt segítséget az alábbi elérhetőségeken: +36-1/ munkanapokon 9:00-22:00 között), e-arveres@mnv.hu 16

17 Előzetes tájékoztató adattartalma 4.számú melléklet - Megbízó megnevezése - Megye - Település - Ingatlan címe - Helyrajzi szám - Tulajdoni hányad (1/1) - Megnevezés - Terület (m²) - Védettség típusa (Nincs/ NATURA 2000/ Műemlék) - Állami tulajdonú ingatlanok esetében védettség szerinti miniszter hozzájárulása rendelkezésre áll (I/N) - Hasznosított (Igen/Nem) - Hasznosítás formája (bérlet/vagyonkezelt/ jogcím nélküli) - Földrészleten lévő felépítmény (I/N) - Megjegyzés (Az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett terhek, elővásárlási jog, ill. egyéb információk az ingatlannal kapcsolatban) - Vételi/Vásárlási igény/érdeklődés érkezett az ingatlanra (-vételi ajánlat, érdeklődés, nincs érdeklődés - Értékbecslés rendelkezésre áll (I/N) - Forgalmi érték (ÉRTÉKBECSLÉS ALAPJÁN) NETTÓ - Forgalmi érték (ÉRTÉKBECSLÉS ALAPJÁN) BRUTTÓ - Ingatlan kikiáltási ára (Ft) - Értékbecslés érvényessége - Jellemzőket bemutató fényképek (2 db.) - Amennyiben a Megbízó felsőoktatási intézmény vagy az NFM tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság, úgy az ingatlanértékesítéshez az NFM hozzájárult-e? (I/N) - Jelen előzetes tájékoztatás MNV Zrt-hez történő benyújtásának időpontja 17

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. megbízása alapján eljárva,

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. megbízása alapján eljárva, ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Pallasz Athéné Egyetem (a továbbiakban: Megbízó, Eladó, székhely/cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 10., Felsőoktatási azonosító: FI-96377, PIR szám: 834478, Adószám: 15834474-2-03, Számlavezető:

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró), ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami

Részletesebben

Az ingatlant az E.ON Észak-Dunántúli Hálózati Zrt. javára bejegyzett vezetékjog terheli, ezen túlmenően az ingatlan per-, teher- és igénymentes.

Az ingatlant az E.ON Észak-Dunántúli Hálózati Zrt. javára bejegyzett vezetékjog terheli, ezen túlmenően az ingatlan per-, teher- és igénymentes. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. megbízása alapján eljárva,

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. megbízása alapján eljárva, ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Hortobágyi Halgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Megbízó, Eladó, székhely/cím: 4071, Hortobágy, Czinege János u.1., egyéb a megbízó egyértelmű beazonosítására

Részletesebben

Balatonkenese 2944 hrsz.-ú, Balatonkenese 2945 hrsz.-ú, Balatonkenese 2946 hrsz.-ú, Balatonkenese 2948 hrsz.-ú, Balatonkenese 2949 hrsz.

Balatonkenese 2944 hrsz.-ú, Balatonkenese 2945 hrsz.-ú, Balatonkenese 2946 hrsz.-ú, Balatonkenese 2948 hrsz.-ú, Balatonkenese 2949 hrsz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és

Részletesebben

Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai

Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai Magyar Állam tulajdonában álló ingatlanok értékesítése a gyakorlatban, az Elektronikus Aukciós Rendszer működése és tapasztalatai 2017. május Az állami vagyon értékesítésének jogszabályi háttere 2 A nemzeti

Részletesebben

Árverési Hirdetmény. nyilvános árverés

Árverési Hirdetmény. nyilvános árverés Árverési Hirdetmény A(z) Alexander & Co Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-709122, székhely: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59.., levelezési cím: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59..), mint a(z) TRIS Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) Acélárugyár Zrt. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE 2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) SEDINA Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-071721, székhely: 7623 Pécs, Rákóczi út 10.., levelezési cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 10..), mint a(z) Kaposvári Nyomdaipari Szolgáltató Kft.

Részletesebben

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ

2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ 2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről (székhely: 1042 Budapest, István út 14., statisztikai számjele: 15504005-7511-321-01, adószáma: 15504005-2-41, képviseli: dr. Derce Tamás polgármester), mint

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Mudis Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-920370, székhely: 1024 Budapest, Ady Endre út 19.., levelezési cím: 1024 Budapest, Ady Endre út 19..), mint a(z) OLIMPET Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Yplon Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-461424, székhely: 1025 Budapest, Csévi út 11.., levelezési cím: 1025 Budapest, Csévi út 11..), mint a(z) ARABUS Kft. f.a (cégjegyzékszám: 13

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Dr. Felső Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-679649, székhely: 1072 Budapest,, Dob utca 52.., levelezési cím: 1072 Budapest,, Dob utca 52..), mint a(z) SZEGA-BAU Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami

Részletesebben

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz

Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Áttekintő táblázat a rendeletmódosításhoz Az előterjesztés 2. sz. melléklete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 7/2012. (III.5.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) GAUDIUM CAPITAL Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-171607, székhely: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10.., levelezési cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10..), mint a(z) Sky Realty

Részletesebben

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE

Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE Á R V E R É S I H I R D E T M É N Y INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE A Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi tehermentes ingatlanokat: Helyrajzi

Részletesebben

ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS

ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS SZT-. ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Pér Község Önkormányzata mint engedményező (cím: 9099 Pér, Szent Imre utca 1.; törzsszám: 727837; adószáma: 15727835-2-08; képviseletében eljár:

Részletesebben

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására

K I V O N A T. Javaslat energiamenedzsment megbízási szerződés aláírására BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 35/2010 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Keszau-Solder-Serec-L Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-077793, székhely: 1125 Budapest, Istenhegyi út 58.., levelezési cím: 1125 Budapest, Istenhegyi út 58..), mint a(z) HU-CO Kft.

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Mudis Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-920370, székhely: 1024 Budapest, Ady Endre út 19.., levelezési cím: 1024 Budapest, Ady Endre út 19..), mint a(z) DEGA FB Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesítési Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők részére nyilvános elektronikus árverés keretében értékesíteni kívánja

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró), 1 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: MNV Zrt., Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás)

AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás) AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás) 1. A BKV Zrt. (székhely: Budapest, 1980 Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban: Ajánlatkérő) felajánlja megvételre az alábbi használt 10 db eszközt (továbbiakban:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Alexander & Co Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-709122, székhely: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59.., levelezési cím: 1042 Budapest, Árpád utca 57-59..), mint a(z) TRIS Kft f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u. 44. Levelezési címe:

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 45 db nagyteljesítményű nyomtató

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 45 db nagyteljesítményű nyomtató AJÁNLATI FELHÍVÁS 45 db nagyteljesítményű nyomtató A BKV Zrt. (székhely: Budapest, 1980 Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban: Ajánlatkérő) felajánlja megvételre az alábbi használt nyomtatókat

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Likvid-B Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064951, székhely: 1139 Budapest, Fáy utca 1.., levelezési cím: 1139 Budapest, Fáy utca 1..), mint a(z) Oakenland Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Kivitelezési szerződés

Kivitelezési szerződés Kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről: részben ERSTE BANK HUNGARY Zrt.által nyújtott kölcsönből, utófinanszírozással... (székhelye:...; cégjegyzékszáma:...,...; statisztikai azonosítója:...;

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró),

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133 Budapest XIII. Pozsonyi út 56.) (a továbbiakban: Kiíró), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) és az állami

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.../2015. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Területi-

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) KŐSZEGI ÚTI INVEST Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Válságmendzser Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-164088, székhely: 1039 Budapest, Petőfi utca 3.., levelezési cím: 1039 Budapest, Petőfi utca 3..), mint a(z) NOVUS TRIBULUS Kft f.a

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Modix Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz utca 9.., levelezési cím: 1027 Budapest, Vitéz utca 9..), mint a(z) Révai Nyomda Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS

KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS KAPACITÁSLEKÖTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság () Székhely: 9027 Győr, Puskás T. u. 37-39. Levelezési címe: Cégjegyzékszám: Adószáma:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény

Pályázati Hirdetmény Pályázati Hirdetmény A(z) KERSZI Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-041640, székhely: 1143 Budapest, Besnyői utca 13.., levelezési cím: 1143 Budapest, Besnyői utca 13..), mint a(z) SVG-Hungary Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Fregat Consult Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-680225, székhely: 1132 Budapest, Alig utca 14.., levelezési cím: 1132 Budapest, Alig utca 14..), mint a(z) MOÉP CARGO f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) ÁFI Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-042854, székhely: 1055 Budapest, Szent István körút 1.., levelezési cím: 1055 Budapest, Szent István körút 1..), mint a(z) Dombori Agrárlogisztikai

Részletesebben

JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉT SZABÁLYOZÓ SZERZŐDÉS

JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉT SZABÁLYOZÓ SZERZŐDÉS JOGCÍM ÁTVEZETÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉT SZABÁLYOZÓ SZERZŐDÉS Jelen szerződés (továbbiakban: Szerződés) amely létrejött egyrészről a Magyar Gáz Tranzit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhelye:

Részletesebben

Szerződés száma:. Megbízási szerződés

Szerződés száma:. Megbízási szerződés Szerződés száma:. Megbízási szerződés amely létrejött egyrészről: Gyomaendrőd Város Önkormányzata (5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. ) Adószám: 15725527-2-04 képviseli: Várfi András polgármester (Tel.:

Részletesebben

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Sorszám: TANÁCSADÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Közbeszerzési tanácsadás szolgáltatáscsomag Tanácsadás telefonon, írásban, személyesen, valamint előadások és kiadványok formájában. Vevőszolgálati Iroda: Közbeszerzési

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről Budapest Főváros X. kerület Alpolgármestere j(; t. Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről I. Tartalmi összefoglaló Budapest

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest V. kerület Fővám tér 5. fsz. szám alatti ingatlan (hrsz.: 23926/0/A/3) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Kossuth Holding Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B.), mint a(z)

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Kvantál Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-364827, székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 74.., levelezési cím: 1122 Budapest, Városmajor utca 74..), mint a(z) OKNOPLUSZ Kft f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...

Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra Amely létrejött egyrészről név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) másrészről

Részletesebben

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Vectigalis Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044074, székhely: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14..., levelezési cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14...), mint a(z) Sunshine

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) Tóparti Lakópark Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére

Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére Megállapodás LEI kód igénylésben való közreműködésre, valamint a származtatott ügyletek kereskedési adattárba történő bejelentésére amely létrejött egyrészről a (1053, Budapest, Szép u. 2., Cg.: 01-10-046204),

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2013. december 16. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak

Részletesebben

Energia menedzsment megbízási szerződés

Energia menedzsment megbízási szerződés Energia menedzsment megbízási szerződés mely létrejött egyrészről a székhely: cégjegyzékszám: adószám: képviseletében:.. Társaság,..... mint megbízó - a továbbiakban Megbízó - - másrészről a Get-Energy

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Szerződés száma: RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u.

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

I. az ingatlan adatai

I. az ingatlan adatai Tárnok Nagyközség Önkormányzata /2461 Tárnok, Dózsa György út 150-152./ n y i l v á n o s p á l y á z a t o t í r k i az alábbi Tárnok Nagyközség Önkormányzata tulajdonában lévő beépítetlen ingatlan értékesítésére:

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével - megtekintést

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Pályázati Felhívás. a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró,

Pályázati Felhívás. a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró, Pályázati Felhívás a Kecskeméti Főiskola (6000 Kecskemét, Izsáki út 10.) a továbbiakban Kiíró, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 122. (2) bekezdése alapján, az Oktatási és Kulturális Miniszter

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Ingatlan megnevezése: raktár. 1 A pályázat kiírója: 2 A pályázat célja és jellege:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Ingatlan megnevezése: raktár. 1 A pályázat kiírója: 2 A pályázat célja és jellege: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest V. kerület Alkotmány u. 15. szám alatti épületben a 24873/3/A/7 hrsz. alatti ingatlan tulajdonjogának

Részletesebben

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Insolvent Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-163235, székhely: 1115 Budapest, Ildikó utca 21.., levelezési cím: 1115 Budapest, Ildikó utca 21..), mint a(z) Gyömrő-House Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) ALLEGO Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-695300, székhely: 1054 Budapest, Hold utca 21.., levelezési cím: 1054 Budapest, Hold utca 21..), mint a(z) MOVE2HUNGARY Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

BKV Zrt. Becsült súly (kg)

BKV Zrt. Becsült súly (kg) BKV Zrt. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen adásvételi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa u.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Yplon Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-461424, székhely: 1025 Budapest, Csévi út 11.., levelezési cím: 1025 Budapest, Csévi út 11..), mint a(z) Terra Zebra Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

nyílt pályázati eljárás keretében

nyílt pályázati eljárás keretében NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS RAKTÁROZÁS VAGY EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE CÉLJÁBÓL A SZENT ISTVÁN EGYETEM 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 76. (GÖDÖLLŐ HRSZ: 4415) CÍMEN TALÁLHATÓ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT.

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító okmány száma:

Részletesebben

Vételi jogot biztosító szerződés

Vételi jogot biztosító szerződés Vételi jogot biztosító szerződés ingatlanra Vételi jogot biztosító szerződés amely létrejött egyrészről családi és utónév: születési családi és utónév:. születési hely és idő:.. anyja neve:... lakcím:....

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás) 1 db UAZ mikroszerelvény (a továbbiakban: Jármű)

AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás) 1 db UAZ mikroszerelvény (a továbbiakban: Jármű) AJÁNLATI FELHÍVÁS (a továbbiakban: Felhívás) 1 db UAZ mikroszerelvény (a továbbiakban: Jármű) 1. Megvételre kínált Jármű A BKV Zrt. (székhely: 1980 Budapest, Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban:

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS-TERVEZET amely létrejött egyrészről a Szekszárdi Víz-és Csatornamű Kft. (cégjegyzékszám: Cg. 17-09- 002090, adószám: 11285610-2-17, székhely: 7100 Szekszárd, Epreskert

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 63 db klf. eszköz

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 63 db klf. eszköz AJÁNLATI FELHÍVÁS 63 db klf. eszköz A BKV Zrt. (székhely: Budapest, 1980 Akácfa u. 15.) mint ajánlatkérő (továbbiakban: Ajánlatkérő) felajánlja megvételre az alábbi használt eszközöket (továbbiakban: Eszköz)

Részletesebben

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére

PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSI LAP Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság részére Név: Telefon- telefax szám: E-mail cím: Az értékesítésre meghirdetett Budapest Főváros VII. kerület..

Részletesebben

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesíti Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők rzére nyilvános elektronikus árver keretében értékesíteni kívánja

Részletesebben

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható.

A NHKV Zrt. HER rendszerében történő részvétel feltételeit az Általános Tájékoztató tartalmazza, melyet az nhkv.hu oldalon megtalálható. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Tisztelt Címzett! Tájékoztatjuk, hogy az NHKV Zrt. a Haszonanyag Értékesítési Rendszerébe (HER) regisztrált árverezők részére nyilvános elektronikus árverés keretében értékesíteni kívánja

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS

ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. mely létrejött egyrészről MF-7.2-05. MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Vált. sz. 0 Oldal sz.: 1/3 MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MSZ: 0019/2017 mely létrejött egyrészről Tolmács Község Önkormányzata 2657 Tolmács Sport utca 1. adószám: 15452654-2-12 Bankszámlaszám:

Részletesebben

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS

Részletesebben

Ingatlan száma: Dátum: 2014-04.22.. FENNTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS

Ingatlan száma: Dátum: 2014-04.22.. FENNTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS Ingatlan száma: Dátum: 2014-04.22.. FENNTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről Athina Kft. székhely: 1062 Budapest, Bajza utca 24., Cg. 01-09- 689218 Képviseli: Yair Biton ügyvezető helyett Jan

Részletesebben

AZ ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA 2016. JANUÁR 19.

AZ ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA 2016. JANUÁR 19. AZ ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATA 2016. JANUÁR 19. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ ELEKTRONIKUS AUKCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÁSI SZABÁLYZATÁNAK CÉLJA, HATÁLYA 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA 2. A

Részletesebben

valamint a tervrajzon megjelölésű parkoló, megjelölésű tároló és megjelölésű tetőterasz

valamint a tervrajzon megjelölésű parkoló, megjelölésű tároló és megjelölésű tetőterasz VÉTELI AJÁNLAT Alulírott, Név/cégnév: születési név: anyja neve/törv. képviselő: születési hely, idő/cg. szám: személyi azonosító/stat. számjel: _- - személyi igazolvány szám: adóazonosító jel/adószám:

Részletesebben

K&H SZÉP Kártya elfogadási szerződés Elfogadó internetes honlapján keresztül

K&H SZÉP Kártya elfogadási szerződés Elfogadó internetes honlapján keresztül K&H SZÉP Kártya elfogadási szerződés Elfogadó internetes honlapján keresztül amely létrejött egyrészről a K&H Csoportszolgáltató Központ Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1095 Budapest, Lechner

Részletesebben