MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken. élnek a mezőgazdaságból. Az ipari egységek közül sokaknak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken. élnek a mezőgazdaságból. Az ipari egységek közül sokaknak"

Átírás

1 Lapunk tartalmából Fergeteges diáknap a Farkas Gyula iskolában 2. oldal Megnyílt a Hagyo má - nyos Mesterségek Háza 2. oldal Nőtt a balesetek száma a térségben 3. oldal Interjú a Kárpátia zenekar énekesével 5. oldal Gyógyszertári ügyeleti rend ÁPRILIS 12-IG Oroszlán Patika (Kossuth utca) ÁPRILIS KÖZÖTT Levendula Patika (Csabai u.) ÁPRILIS KÖZÖTT Jázmin Patika (Rákóczi u.) Hétfőtől péntekig óráig, vasárnap és ünnepnap 9-11 óra, valamint óra között. Váltás mindig szombaton reggel fél nyolckor. Figyeljék a gyógyszertárak szombati nyitva tartását is! Orvosi ügyelet: A képviselők a márciusi testületi ülésén is kiemelt figyelmet fordítottak az általános iskola első osztályosainak beíratására, illetve a témával kapcsolatos kérdésekre. Mint kiderült, szeptemberben összesen 218-an kezdik el az első osztályt Békésen, közülük 151-en az önkormányzati fenntartású Békési április 8. XVI. évfolyam 7. szám KÉTHETENTE MEGJELENÕ, INGYENES KÖZÉLETI FOLYÓIRAT MEGJELENIK: Békés, Bélmegyer, Kamut, Murony, Tarhos településeken Harmincöt éve város Békés Huszonegyezer lakosával abban az időben az ország második legnépesebb, járási székhelyű nagyközsége volt, április 15-ével a megye ötödik városa Békés. A korabeli sajtóból idézzük a várossá nyilvánítás megünneplését. A Békés Megyei Népújság (ekkoriban az MSZMP me - gyei bizottsága és a megyei tanács napilapja) nagy terjedelemben taglalta az április 20-án történteket. Ugyanis április 15-e 1973-ban vasárnapra esett, ráadásul éppen e napon tartottak országszerte tanácsi választásokat. Várossá Békést a Magyar Népköztár - saság Elnöki Tanácsa április 15-ével nyilvánította, de az újonnan megválasztott im - már városi tanács csak 20- án, pénteken alakult meg. Az ünnepségre eljött Bé - késre Fehér Lajos, a Minisz - tertanács elnökhelyettese és igen hosszú beszédben szólt az ünneplőkhöz. Ebben felidézte ősi településünk múltját, az itt élők erőfeszítéseit, mellyel a település az évszázadok zivatarában megmaradhatott. Többször elnyert városi címét újra és újra elveszítette, azonban szocialista társadalmi Kistérségi Általános Iskolá - ban, 67-en a Szegedi Kis Ist - ván Református Általános Iskolában. Komoly kérdésként felmerült, hogy az arányoknak az egyházi intézmény irányában történő eltolódásában milyen szerep jut a városi iskolák új szerkezetének, s a halmozottan hátrányos tanulók besorolásával rendszerünk véglegesen adományozta az önök példamutatóan fejlődő lakóhelyének a városi címet mondta. Fehér Lajos beszédében való elmélyülés egyfajta időutazás a 35 évvel ezelőtti kommunista gondolkodás és retorika világába. Hosszasan taglalta például, hogyan fog igazi várossá fejlődni a szocialista kormány és a megyei pártszervek segítségével Békés, amely szavai szerint Békéscsaba és Gyula mellett a megye legjelentősebb települése lehet. Magyarország településszerkezetének, és ezzel párhuzamosan az emberek életvitelének átalakulása javában zajlott. El is hangzott, hogy Békésen az aktív keresők 63 százaléka az iparban dolgozik, és csak 26 százaléknyian kapcsolatos változásoknak. Mint elhangzott, az integrációs törvény írja elő, hogy a halmozottan hátrányos diákok a korábbinál arányosabban kerüljenek az egyes osztályokba. Az önkormányzatnak nem volt, nem is lehetett választása, meg kellett lépnie a jogszabályoknak megfelelő átalakítást, ellenkező esetben ugyanis milliós nagyságrendű normatívától esett volna el a település, miközben jó néhány pályázaton esélye sem lett volna elindulni. Az újítás számos szülőt zavart, ezért gyermekeiket az amúgy is színvonalas tartott református általános iskolába íratták. Az élnek a mezőgazdaságból. Az ipari egységek közül sokaknak adott munkát a mezőgazdasági gépgyár, a vegyipari ktsz, a szőnyegszövő és a cukorkaüzem. Az MSZMP Politikai Bi - zottságának tagja méltatta a békési emberek szívós munkáját, amellyel hozzájárultak a városi cím elnyeréséhez. A 72 tagú városi tanács elnöke egyébként Mako - viczky János, a Magyar Nem - zeti Bank Békési Járási Fiók - jának volt vezetője lett, he - lyettese Vámos László, titkára a nagyközségi tanács volt elnöke, Dr. Soós Sándor. A vb további hat tagja között találjuk még Pataki István építésztechnikus, a későbbi polgármester nevét is. Folytatás a 3. oldalon TUDÓSÍTÁS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET MÁRCIUSI ÜLÉSÉRŐL Kétszáztizennyolc elsős kisdiák Békésen Körforgalom épülhet az Ady és Kossuth utca kereszteződésében, továbbra is témát szolgáltat az általános iskolás elsősök beíratása, ismét számos civil szervezetet támogat a város. Egyebek mellett ezekről a témákról tárgyalt legutóbbi, március végén megtartott ülésén a békési képviselő-testület. A korabeli megyei napilap híradása ugyanakkor mindenképpen örömteli hír, hogy csak két elsős gyermek jár majd a következő tanévtől Békéscsa - bára, így a tömeges elvándorlás, amitől sokan tartottak, nem következett be. A testület ezt követően a tavalyi adózási év tapasztalatairól tárgyalt. Mint az az előterjesztésből kiderült, a helyi iparűzési adóból 231,1 millió forint, míg a magánszemélyek kommunális adójából 48,5 millió forint bevétele származott a városnak. A grémium ezt követően határozott a sporttevékenységek idei támogatásáról is. Folytatás a 4. oldalon Ünnepi képviselő-testületi ülés Békés várossá nyilvánításának 35. évfordulóján köszöntőt mond Izsó Gábor polgármester Békés Városért elismerések átadása a kulturális műsorban fellép János Hajnalka, Szeverényi Barnabás és a Belencéres Néptánc - együttes IDŐPONT: április 15. kedd, 15 óra HELYSZÍN: Kulturális Központ (Jantyik M. u ) Minden békésit hívogatnak és várnak! Városi nagytakarítás A városi intézmények, civil szervezetek és egyházak közreműködésével városi nagytakarítást hirdettek április re. A legnagyobb szabású takarítási alkalom szombaton lesz. Reggel 8 órára a református templom előtt várnak minden békésit. A város területét körzetekre felosztva jelölik ki a takarító brigádok helyét. A polgármesteri hivatal dolgozói, élükön a polgármesterrel Malomasszonykert területén szedik majd a szemetet. Idén a Katapult Mentorprogram keretében mintegy 50 egyetemista vállal önkéntes fizikai munkát a város szépüléséért: a Dr. Hepp Ferenc Tagiskola kerítését festik, illetve a Dánfoki Ifjúsági Táborban vállalnak takarítást és festést. Szombaton délután érkezik Békésre Arató Gergely oktatási államtitkár, aki találkozik a helyi közoktatási intézmények vezetőivel, és kíséretével a hírek szerint a takarítási munkába is bekapcsolódik.

2 április 8. Fergeteges diáknap a Farkas Gyula iskolában Március 20-án rendezték a békési Farkas Gyula Közoktatási Intézményben a hagyományos Diáknapot, mely az idei tanévben a Kapa-Kupa nevet kapta. Az iskola diákönkormányzata a DÖK segítő tanárok segítségével állította össze a programot, készítette elő és szervezte meg a délelőttöt. Az időjárás kegyeibe fogadta a szervezőket, így mindenki jól érezhette magát ezen a márciusi délelőttön. Az iskola területén különböző helyszínek voltak kialakítva az adott programnak megfelelően, ahol a felelős tanárok és diák önkormányzati tagok várták az érdeklődőket. A tornateremben egy rodeó bika és egy élő csocsó volt felállítva, ahol egymás után lehetett kipróbálni e különleges játékokat. Tantermekben különböző bemutatók, játékok, foglakozások voltak: Az egyik legnépszerűbb program a diákok járműveinek bemutatója és szépségversenye volt BÉKÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FELHÍVÁSA pókerverseny, szektorlabda, fegyvertechnikai bemutató, kézműveskedés. Szabadtéren is számos lehetőség adódott: íjászat jurta sátorral, korhű öltözékkel színesítve; autó és motor szépségverseny az iskola tanulóinak járműparkjából; tűzoltó be - mu tató, konkrét mentési és tűzoltási technikák, melyben a diákok is részt vettek. Volt osztályok közötti főzőverseny, kerékpáros ügyességi verseny és erősemberek vetélkedése, de traktoros ügyességi verseny is. Az olimpia jegyében futóversenyt rendeztek a környező utcákban: 2008 métert kellett teljesíteni. A médiatagozatos tanulók folyamatosan interjúkat készítettek a jelenlévőkkel, szereplőkkel, vendégekkel. A nagy járműszín alatt egy kis színpadot állítok fel, itt autós szimulátor versenyt hirdettek, valamint interaktív karikatúra készült. Itt nézhették meg az érdeklődők a spinning, aerobic és dobos bemutatót, illetve itt mutatkozott be az iskola diákpolgármester jelöltje, Balogh Krisztina. A délelőtt zárásaként az egykori növendék, Gajdos Andrea (Rea) adott popzenei koncertet. A rendezvényre meghívták a békési és környékbeli általános iskolák hetedikes tanulóit is, aki szintén élményekkel telve tértek haza. /Forrás: ÉLÕ BOLYGÓ Az elfeledett Körös Aki rendszeres olvasója e rovatnak, bizonyára már jól tudja, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetek az Élővíz-csatornára. Muszáj, mivel mindinkább elfelejtik az emberek, hogy milyen jelentős természeti értékünkről van szó. Közeledik április 15-e, mely az Élővíz-csatorna avagy az Ó-Fehér-Körös és élővilága védelmének a napja. Az elmúlt jó néhány évben óriási mértékben megváltoztattuk ezt a vízfolyást. A vízminőség a sorozatos szennyezések miatt nagyon rossz. Ez a Körös (!) már tényleg nem a régi. Azért hangsúlyozom, hogy Körös, mert sokak számára a csatorna elnevezés sértő és rosszindulatú. Sajnos jelentőségére és sorsára tényleg rányomta a bélyegét e név. Mennyivel szebben hangzik a másik neve: Ó-Fehér-Körös! Nagyszabású tervekre és sok munkára van szükség ahhoz, hogy a víz végre regenerálódni tudjon. Mindenekelőtt a közös összefogás, a közös erőfeszítés, a közös tenni akarás vágyát kell elültetni. Sokan érezzük: halálra ítéljük, ha továbbra is szemet hunyunk a szennyezések és más pusztító tevékenységek fölött. Ha pedig végleg menthetetlenné válik, akkor fogjuk csak igazán hiányolni. Ki szeretné azt, hogy egyszer szennyvízcsatornaként működjön? Bizonyára senki. Mit tehetünk? Először is állítsuk meg a szennyezéseket, ha van ilyenről tudomásunk, és ne hagyjuk, hogy különféle hulladékok ke - rüljenek bele! Eljött az ideje annak, hogy a csatornát tiszteljük! Nem egy utcai szemetes. Ősi, csodás hamisíthatatlan kinézetű és értékes élővilágot rejtő vízfolyás. Április 15-én erre is gondoljunk. Erősítsük meg tudatunkban azt, hogy jövőjéért egyedül mi tehetünk, és mi más lehet nagyobb érdem számunkra, mint hogy közös összefogással a kezünkbe vesszük a csatorna sorsát?! Magunkért, környezetünkért, a felnövekvő generációkért. Mi békésiek erre képesek vagyunk. Pap Zsolt Egyszerre munkahely és turisztikai látványosság MEGNYÍLT A HAGYOMÁNYOS MESTERSÉGEK HÁZA NÖVELJE ÖN IS BÉKÉS ESÉLYÉT EGY ÚJ JÁTSZÓTÉR ELNYERÉSÉRE! Békés eddig 23 pályázattal vesz részt abban a játékban, melyet az UNILEVER Magyarország Kereskedelmi Kft. idén januárban is meghirdetett. A város óvodái és a Baba-Mama Klub szinte kötelességének érzi, hogy részt vegyen a közös gyűjtésben. Békés már maga mögé utasította a szomszéd Gyula és Békéscsaba városokat. Az országos játékban Knorr Delikát8 termékek vonalkódjaival lehet pályázni, s a sorsolások nyereménye nyolc játszótér felújítása vagy megépítése. A játék jelenlegi állása szerint 1036 település várja, hogy Fortuna keze rátaláljon. Tokod és Tiszalúc már biztosan nyert az első országos és régiós sorsolásokon. Folyamatosan gyarapszik a Békés által beküldött vonalkódok száma, ezzel növekszik a város esélye egy vadonatúj játszótér elnyerésére. A következő országos sorsolás időpontja: július 3. Békési Mentálhigiénés Szolgálat Megváltozott munkaképességű szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek részére: terápiás felkészítés és munkalehetőség Jelentkezni lehet: Múzeum köz 1. 1/4. Civil Ház A játszótéri eszközök biztonságosságáról szóló magyarországi jogszabály 2003-ban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közreműködésével született bizonyos európai szabványokat alapul véve. Az előírt feltételeket ez év december 31-ig kell teljesíteniük az érintett önkormányzatoknak, iskoláknak, óvodáknak, játszótér-üzemeltetőknek. Békésen egy, az Ady utcai játszótér felel meg az európai uniós szabványoknak, a többi felújítást igényel. Gyűjtse Ön is a Delikát8 termékek vonalkódjait, s kapcsolódjon be a játékba, hogy Békés gyermekei közösen örülhessenek egy új játszótérnek. A játékról bővebb információt a és a honlapon vagy a 06 (40) as telefonszámon kaphat. Hajdu Lívia Megnyílt Békésen a Pos - ta utca 2. szám alatti épü letben a Hagyo má - nyos Mesterségek Háza. Az 1929-ben épített egykori családi otthont eredeti formáját megtartva - pályázati pénzből újította fel a városban öt éve működő, jelenleg 85 személynek, köztük 77 megváltozott munkaképességű embernek munkát adó családi vállalkozás, a Rehabil Kft., és itt rendezték be a régi mesterségek bemutatásának helyet adó helyiségeket. Meg - tekint hető, ho gyan készül el a cirokseprű, a pokróc és a legkülönfélébb fonott kosár termékek. A műveleteket az érdeklődő magánszemélyeknek, vagy (például óvodai és iskolás) csoportoknak csütörtökönként nyílt napon ingyenesen bemutatják. Turista - cso por tokat akár hétvégén is fogadnak. Előzetes egyeztetés telefonon Mucsi Istvánnénál a 30/ es számon lehetséges. A Rehabil Kft. ügyvezető igazgatója, Herpainé Varga Mariann a Békési Újságnak a Bereczki Jánosné Julika mozdulatain látható, hogy a cirokseprű varrása nehéz munka helyszínen elmondta, hogy a házban hét ember foglalkoztatnak. Céljuk a kézműves hagyományok megismertetése, és a népi jellegű, természe tes anyagokból készült termékek népszerűsítése. A patinás épü let folyosóit a lapunk felhívása nyomán bé - kési ma gánszemélyektől aján dékba kapott régi munkaeszközök, szerszámok, hasz nálati és dísztárgyak ékesítik. Külön köszönetet mondanak Barta István Zol - tán nak, aki egy lőcsös kocsit és Szerencsi Istvánnak, aki egyebek mellett szövőszéket ajándékozott, valamint Balog Gá bor né textilművesnek, aki az arculat kialakításában se - gített. Az adományozók ne - veit a tárgyakon feltüntették, és továbbiakat is várnak. A Rehabil Kft. egyébként a szomszédos épületekben is végzi munkáját: varrodája bérmunkákat vállal jelenleg Ausztriába és Svédországba, valamint árusítják is a késztermékeket. Talán kevésbé is - mert, hogy boltjuk van Gyu - lán és Békéscsabán is. Szegfű Katalin

3 2008. április 8. Nőtt a balesetek száma a békési körzetben Míg 2006-ban ötvenkilenc, 2007-ben már 81 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a Békési Rendőr ka - pitányság illetékességi területén derült ki a Békési Balesetmegelőzési Bizottság ülésén. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÉKÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK FELHÍVÁSAI Békés Város Önkormányzata (5630 Békés, Petőfi u. 2.) nyílt versenyeztetési eljárással 3 évre bérbe adja Békés, 6929/50 hrsz. Dánfoki Üdülőközpont elnevezésű ingatlanát. Az ingatlan alkalmas szállodai szolgáltatásra, vendéglátásra, kemping tábor, strand üzemeltetésére, egyéb sport és kulturális tevékenység megrendezésére. Tájékoztatást ad Nagy József a Polgármesteri Hivatal 45. sz. irodájában kedd, szerda és csütörtöki napokon 8 12 óráig (tel: 66/ /154). A részletes pályázati tájékoztató letölthető a honlapról. Az ajánlatok benyújtási határideje: április óra HIRDETMÉNY Békés Város Önkormányzata pályázat útján történő értékesítésre meghirdeti a tulajdonát képező alábbi ingatlanát: Békés, Fáy A. u. 11. III. 29. szám alatti 3 szobás, 71 m 2 - es, komfortos lakás. Az induló vételár: ,- Ft. Részletes tájékoztató kérhető a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztályán (Békés, Petőfi u. 2.. sz., 36-os iroda). Benyújtási határidő: április 18. (péntek) 12 óra. Városunkban ugyanakkor 31-ről 24-re csökkent a sérüléses közlekedési balesetek száma, ami azt jelzi, hogy a balesetek helyszínei egyre inkább a város körüli területek. Ennek egyik tényezője a teherforgalom növekedése. A tehergépkocsik tizenegy esetben voltak a baleset okozói, szemben az egy évvel korábbi öt esettel. Közel a duplájára emelkedett a kerékpárosok által okozott balesetek száma is (kilencről 17-re). Az ittas kerékpáros rendkívül nagy baleseti veszélyt rejt magában. Védtelen és másokat is könnyen bajba sodor mondta el a bizottság ülésén Serb László őrnagy. Hozzátette, hogy még mindig alacsony a passzív biztonsági eszközök használata, főleg a biztonsági övé. Ezek használatára a gyakori közúti ellenőrzésekkel és bírságolásokkal hívják fel a közlekedők figyelmét. A baleset leggyakoribb okai között találjuk a gyorshajtást, a kanyarodást és az elsőbbségi szabályok be nem tartását. A legtöbb baleset hétfőn délelőtt és pénteken délután következett be, párhuzamosan a forgalom erősödésével. A balesetek okai között Serb László megemlítette a rossz utakat is. Az egyes szakaszokon feltűnően nagy számban előforduló pályaelhagyásos balesetek ennek tudhatók be. Külön megemlítette a tavalyi év legszomorúbb esetét, azt a szeptemberi buszba - lesetet, amelynek három halálos és húsznál is több súlyos sérültje volt Bélmegyernél. A bizottság tárgyalta az év legfontosabb teendőit. Ezek között mások mellett iskolai felvilágosító foglalkozások, polgárőrök és rendőrök számára szervezett közlekedésbiztonsági versenyek szerepelnek. Szorgalmazzák a helyi médiumokban való gyakoribb megjelenést is. A bizottság feladataira idén összesen 105 ezer forintot használhat fel. Szegfű Katalin Üzlet: BÉKÉSEN, Vásárszélen 35 m 2 -es üzlet. Irányár: 7,0 millió+áfa. BÉKÉSEN, Vásárszélen 70 m 2 -es üzlet. Irányár: 13,5 millió+áfa. Telek: BÉKÉSEN, Tavasz utcában 867 m 2 -es építési telek. Irányár: 3,5 millió. BÉKÉSEN, Belvárosi, 947 m 2 -es építési telek eladó, vagy Békésen 2 + fél szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 8 millió. Lakás: BÉKÉSEN, Kossuthon 39 m 2 -es, 1 szobás negyedik emeleti lakás eladó, vagy albérletbe is kiadó. Irányár: 5, 75 millió. BÉKÉSEN, Veres Péter téren 55 m 2 -es, 2 szobás, harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 6,2 millió. BÉKÉSEN, Széchenyi téren 65 m 2 -es, 2+1/2 szobás lakás. Irányár: 7,5 millió. BÉKÉSEN, Szarvasin felújított 65 m 2 -es, 2+fél szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 7,7 millió. BÉKÉSEN, Karacson 59 m 2 -es, 2 szobás, második emeleti lakás. Irányár: 8,7 millió. BÉKÉSEN, Kossuthon 59 m 2 -es, 2+1/2 szobás, második emeleti lakás+ 18 m 2 -es garázs. Irányár: 9,0 millió+2,0 millió. BÉKÉSEN, Széchenyi téren felújított 61 m 2 -es, 3 szobás harmadik emeleti lakás eladó. Irányár: 9,2 millió. BÉKÉSEN, Széchenyi téren 72 m 2 -es, 3 szobás első emeleti lakás eladó. Irányár: 9,6 millió. BÉKÉSEN, Kossuthon felújított 76 m 2 -es, 3 szobás, harmadik emeleti lakás. Irányár: 9,3 millió. BÉKÉSEN, Széchenyi téren 56 m 2 -es, 2 szobás második emeleti lakás eladó. Irányár: 9,6 millió. BÉKÉSEN, Fáy utcában 56 m 2 -es, 1+2*1/2 szobás földszinti lakás eladó. Irányár: 9,8 millió. BÉKÉSEN, Széchenyi téren 69 m 2 -es, első emeleti lakás + Karacson 17 m 2 -es garázs. Irányár: 10,5 millió+1,2 millió. BÉKÉSEN, Fáy utcában felújított 59 m 2 -es, 2+fél szobás, első emeleti klímás lakás eladó. Irányár: 11,5 millió. Családi ház: BÉKÉSEN, Rosszerdőn 82 m 2 -es, 2 szobás családi ház sürgősen eladó. Irányár: 2,5 millió. BÉKÉSEN, Szécsénykertben 2 szobás ház eladó. Irányár: 4,3 millió. BÉKÉSEN, Zsibongó téren 50 m 2 -es, 2 szobás nyaraló. Irányár: 5,0 millió. BÉKÉSEN, 2 szobás, 90 m 2 -es tanya, 6 m 2 - es pincével. Irányár: 6,5 millió. BÉKÉSEN, Felújított 85 m 2 -es, 2+1/2 szobás családi ház. Irányár: 6,8 millió + 2 Ha szántó 13 e Ft/Ak BÉKÉSEN, Kikötő utcában 100 m 2 -es,2 szobás családi ház. Irányár:7 millió. BÉKÉSEN, Szélmalom utcában 120 m 2 -es, 2 szobás családi ház. Irányár: 7,5 millió vagy csere. BÉKÉSEN, Oláh Mihály utcában 120 m 2 -es, 3 szobás családi ház. Irányár: 7,7 millió. BÉKÉSEN, Rákóczi utcába 4 szobás, 220 m 2 -es családi ház. Irányár: 7,8 millió. BÉKÉSEN, Kölcsey utcában 63 m 2 -es, 2 szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió. BÉKÉSEN, Prágai utcában 125 m 2 -es, 2 és 2 fél szobás családi ház. Irányár: 8,5 millió. BÉKÉSEN, Sodrony utcában 80 m 2 -es, 5 szobás családi ház, melléképülettel eladó. Irányár: 9 millió. BÉKÉSEN, Magyar utcában 90 m 2 -es, 2 szobás családi ház. Irányár: 9,0 millió. BÉKÉSEN, Csabai utcában 2 szobás, 2 konyhás, melléképületes polgári ház eladó. Irányár: 9,5 millió. BÉKÉSEN, London utcában 100 m 2 -es, 4 és fél szobás családi ház 9 m 2 -es garázzsal. Irányár: 10 millió. BÉKÉSEN, Jámbor utcában 80 m 2 -es, 1 +2*1/2 szobás családi ház. Irányár: 10,7 millió. 35 éve város Békés Folytatás a címoldalról Az április 20-ai ünnepségről a Békés Megyei Népújság még azt írta, hogy Fehér Lajos elvtárs a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében a jelenlévők nagy ovációja közepette adta át a városi rangot jelentő kutyabőrre írt okmányt. Ezt követően a szocialista államban lévő rend és a töretlen fejlődés bizonyítására letette a hazánk legfiatalabb városában épülő 32 lakásos OTP társasház (Széchenyi tér 2.) alapkövét. A várossá nyilvánítást Békés két képzőművészeti és néprajzi kiállítás megszervezésével, valamint sportrendezvényekkel ünnepelte. Szegfű Katalin Két képviselő lemondott Kamuton Rövid idő alatt ketten távoztak a kamuti képviselő-testületből. Földesiné Püski Mária és Baji Imréné helyére a legutóbbi választáskor a mögöttük végzettek léptek előbbre. A kislistán következő korábbi polgármester, Laurinyecz Pál nem kívánta vállalni a képviselőséget, így a nemrégiben tartott képviselő-testületi ülésen Botyánszki Pál Mátyás és Tér Tibor tette le a képviselői esküt, és lett a hétfős testület tagja adta hírül minap a Békés Megyei Hírlap. A napilapnak Balog Imréné polgármester azt is elmondta, hogy az önkormányzat zavartalanul működik, a híresztelésekkel ellentétben szó sincs arról, hogy a testület feloszlatná magát. Pálmai Tamás Jegyzet Közel Házasságot kötöttek: Me - gye ri Krisztián és Surman Angelika. Elhunytak: Csurka Mihály né (67 évesen), Jantyik Jánosné (77), özv. Lipcsei Károlyné (82), özv. Kovács Imréné (82), Weigert József (46, Bél - megyer), özv. Molnár Já nosné (83), Páva Lajosné (64), Baji Imre (70), Nagy László (84), 3 Eredetileg más címet akartam adni ezen írásomnak, de aztán elvetettem. Attól tartottam, hogy talán el se olvasnák, ha első ötletem vetem papírra. Így lett a fenti választás a nye - rő. Talán jobb is így, tágabb lehetőséget ad a gondolat szárnyalására. Egykori középiskolás padtársamtól, Árontól jött minap. Arra kért, ha egyetértek az angolul leírtakkal, küldjem tovább én is a levelet. Nos, eb - ben röviden arról szólt az írója, a Dalai Láma, hogy segítsük törekvésüket, a szabad és független, de legalább autonóm Tibet létrejöttét. Erről, a Hi - ma lája vad csúcsai által közrezárt, csodálatos természeti adottságú területről jutott eszem be az eredeti cím gondolata: Istenközel. Hisz, ha belegondolunk, talán a Föld eme tájéka van az éghez singben mérve a legközelebb. De kö - zel van nemcsak a pórias méterben, hanem lelkiekben is. Soha nem jártam ott, csak filmen láttam és olvastam róla, de ha egyszer a mai gazdáiktól megszabadulhatnak, akkor itt lehetne a földi Paradicsom ma - ga, hisz azt hiszem, a Pa radi - csom nem a trópusokon van, a fülledt, párás levegőjű délen, hanem igenis itt, a szikrázóan tiszta, harapni valóan üde légű hegyi területen, Hozzá közel. Továbbküldtem sokfelé - természetesen - a levelet. Nagyon szorítok értük, rokonlelkek. Kicsit a mi hajdani, múlt rendszeri politikai és nemzeti elnyomásunkat juttatja eszembe. Vagy akár a mai állapotunk is szóba jöhet sajnos, mikor a globalizáció urainak hazai gátlástalan kiszolgálói okozta honi helyzetünkre gondolunk. Igen, erős lélek és hit, szoros közelség kell ahhoz, hogy bírjuk cérnával testileg és lelkileg egyaránt ezt az örökkön visszatérő refrént: Nektek most kicsit rossz, de bírni kell, hisz majd gyerekeiteknek, unokáitoknak jobb lesz. Kicsit fárasztó és unalmas ez, s nagy önuralom kell, hogy ne vágjon öklével asztalra az emberfia. Közben helyben is zajlik az élet, és a közelség itt is interpretáltatja (értelmezteti) ma - gát. Hisz megannyiszor előfordul, akár napi gyakorlatként is életünkben, hogy ez a szó eszünkbe ötlik. Mert közel engedhetjük magunkhoz a kígyót, keblünkre is ölelhetjük akár egy óvatlan pillanatunkban, hogy aztán akár évekig szenvedjünk eltévelyedésünkért. Épp a napokban emlegettem, hogy bizony el fogok jutni oda lassan, hogy összeszedve minden bátorságom, nyilvánosan elmondjam: Bo csás satok meg emberek, na gyot hibáztam, mikor a jóhiszeműen mellemen melengetett szerzetet ajánlottam fi gyel metekbe, tá - mogatásotokat kérve. Téved - tem. Csak az ügyet néztem, melyért közösen veletek harcolunk, a személyt nem. Hiba volt. Vétek volt. Hamut szórok ősz, kopasz fejemre. De van a közelnek pozitív értelmezése is, mely szép és szent. A család egybeforrása, mikor mindenki érzi a másik közelségét, de egyúttal, az alkotó tagok egységét és egyéniségét is egy időben, a szeretetet, mely egybeköt. Az élő hit okozta Istenközelség pedig gyógyír a nap minden percében a külvilág okozta fájdalmakra, erős támasz és vár a folytonos küzdelemben. S végül, de nem utolsó sorban, a barátok, a csapat, az egyivású, egyet akaró, egymást tisztító és szerető emberek közelsége és közössége, amely a harmadik lába, oszlopa, támogatója, segítője mindenkori létünknek. Még egy valamit jó volna közel látni, érezni. Országunk, nemzetünk szebb jövőjét. Nem lehetetlen ez sem, de csak egymáshoz folytonosan közeledve és együtt a cél fele haladva érhetjük el, mielőtt végleg föld- és égközelbe kerülünk mi is. Közben megy a tévé. Közel kutyakomédia amit látok. És ezt az ország vezetői művelik. Velünk s hazájukkal, ha ismerik egyáltalán ez utóbbi szót. Anyakönyvi hírek id. Kassai János (83), Vass István (57), özv. Papp Ká - rolyné (83, Bél megyer), özv. Székely Sándorné (93), Se - bestyén Gáborné (65), Fe kete Já nosné (56, Bélme gyer), özv. Egeresi Lajosné (77).

4 április 8. Olvasóink mondták MIT GONDOL A KÖZELMÚLT TANÁRVERÉSEIRŐL? PETNEHÁZI ESZTER tanítónő Jómagam is fiatal va gyok, még frissek a di ák élmé - nyeim, de hasonlóval sosem kerültem szembe. A gyerekek érzik tetteik súlyát, de azt is tudják, nem kell félniük a következményektől. Vissza kellene állítani a pe dagógusok régi megbecsülését. BÉCSINÉ HÉVÍZI ERZSÉBET vállalkozó Felháborítónak tartom, hogy ilyen egyáltalán létezik. Szerintem nincs a pedagógusok kezében eszköz a fegyelmezéshez. Megoldás? A szülő is legyen partner a gyerek nevelésében, és ne csak az iskolától várja a csodát. SZÁSZ ISTVÁN nyugdíjas Felháborítónak tartom az ilyen eseményt. Az ag - resszivitást elítélem. Szerin - tem a családon belül nem megfelelően nevelik a mai gyerekeket. Úgy gondolom, a családoknak többet kellene törődniük a gyerekekkel, a nevelésükkel. IFJÚ LÁSZLÓ gimnazista Ez felháborító, mert a diáknak tisztelnie kellene a tanárát, nem megverni. A családi nevelésben lá - tom az okát, hogy mégis ilyen előfordulhat. Több nevelési, fegyelmezési eszközt kellene adni a pedagógusok kezébe. Az igazi szabadság TE MÁR ISMERED? A Békési Baptista Gyülekezet ismét megrendezte, a korábbi években is nagy sikernek örvendő keresztény ifjúsági konferenciát. Április 4-6-ig városunk közel 800 fiatalt látott vendégül, akik az ország különböző pontjairól érkeztek. A konferencia témája az igazi szabadság volt, az a szabadság, amit az ember csak Jézus Krisztus szabadításával tapasztalhat meg. Krisztus azért szabadított fel bennünket, hogy éljünk is ebben a szabadságban - írja a Biblia. De mit jelent ez egy ma élő ember számára, és hogyan élhetjük meg az idézett igeverset a mindennapokban? Mi a különbség a törvény és a kegyelem között? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettek és hallgattak előadásokat a fiatalok. Emellett színesítette a programot a dicsőítés, amelyhez a zenét a békési dicsőítő csapat szolgáltatta. A fiatalok szemináriumok keretein belül beszélgethettek, színdarabot nézhettek, keresztény koncertet hallgathattak, sportolhattak, és rengeteg élménnyel gazdagodhattak. Gregor Alexandra Kétszáztizennyolc elsős kisdiák Békésen Folytatás a címoldalról Némi vita csak arról bontakozott ki, hogy a békési curlingesek, akik Budapesten versenyeznek, kapjanak-e városi segítséget a működésükhöz. A kérdésről megoszlottak a vélemények, ám végül Pataki István és Izsó Gábor polgármester javaslatára, méltányolva, hogy a jeges sportág legjobbjai az országban és az országhatáron túl is elviszik a város hírét, 300 ezer forint támogatást szavaztak meg az országos bajnoki címet is magáénak tudó gárdának. Ők képviselték egyébként Magyarországot a közelmúltban megrendezett Európa-bajnokságon is. Később a civil szférát vette górcső alá a testület, s a Békésen működő szervezetek támogatásáról is döntött. A legjelentősebb támogatást a kiemelt szervezetek, így a Délkelet-Magyarországi Különleges Mentőszolgálat, a helyi polgárőrség és a békési önkéntes tűzoltó egyesület kapta. Eldőlt az is, hogy sikeres pályázat esetén körforgalom épülhet az Ady és a Kossuth utca találkozásánál. A beruházáshoz szükséges önerőt az önkormányzat biztosítja. Papp Gábor Népzenei találkozó Kenderesen Kenderesen Horthy Miklós szülőfalujában immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Népdal Körök, Népzenei Együttesek és Szólisták Találkozóját, amelyre a Tiszántúlról és az Alföldről idén is huszonnyolcan jelentkeztek. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben megrendezett népzenei találkozóra ezúttal szép számmal jelentkeztek békési előadók. Szólistaként négyen léptek fel: Hégely László, Barna János és Andor László citerás énekesek, valamint János Hajnalka népdalénekes, aki Csíkszeredán született, 1990 óta él Magyarországon, és a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola népdal szakos tanára, valamint a Békési Nyugdíjas Dalkör vezetője. Ez utóbbi együttes is sikeresen szerepelt a rendezvényen, de a Körös Citerazenekar és a Békési Férfikórus is. Így tehát négy szólista és három népzenei együttes képviselte városunkat ezen a találkozón, nagy sikerrel. Nagy öröm tapasztalni, látni, hallani, hogy városunkban él, sőt fejlődik a népzenei mozgalom, s hogy ez a három népzenei együttes, továbbá a szólisták rendszeresen fellépnek különféle megyei és országos népzenei rendezvényeken és egyéb ünnepi eseményeken, hirdetve a népművészet erejét és fontosságát, őrizve, ébren tartva gyökereinket, a népi kultúráját, hagyományokat és a magyarságtudatot. Zs. I. Örömmel értesítünk mindenkit, hogy ezentúl Békés és a környező települések lakosai számára is könnyen elérhető az egészség és a karcsúság, mivel üzletünk választéka kiegészült a Norbi Update Shop termékeivel. Ilyen választékot ilyen áron csak nálunk talál! A Norbi által fémjelzett Update termékek széles skálájával várjuk régi és új kedves vásárlóinkat. A reggelitől a vacsoráig mindent megtalál, sőt, ha nassolni vágyik, arra is van ötletünk! Ajándéknak pedig könyveket, DVD-ket ajánlunk. És hol az a hely, ahol mindez valóra vált? Természetesen a BÉKÉSI BIOTERMÉKEK BOLTJÁBAN, amely nyitása óta az egészség és harmónia szolgálatában áll. SZENZÁCIÓ! Soha vissza nem térő alkalom!!! Ha Ön szeretne találkozni Schobert Norbival, Rubint Rékával és a Nagy Fogyásból a kék csapat tagjaival, akkor szeretettel meghívjuk és várjuk Önt és családját, barátait, szomszédait az üzlet hivatalos megnyitójára. A helyszínen dedikálásra, fényképek készítésére is lehetőség nyílik. Mindez mikor és hol? Április 15-én, kedden, 15 órától Békésen a Biotermékek Boltjában (Szánthó Albert u. 5.) VIP fogadás a Dübögő étterem emeleti teraszán. Hegyesi László BEVÁSÁRLÁSBAN ÉS AZ ÜGYINTÉZÉSBEN IS SEGÍTSÉGET KAPHATNAK Egyedülálló lehetőséggel várja az emelt összegű családi pótlékban és a fogyatékossági támogatásban részesülőket a Mégis Van Remény Egyesület Támogató Szolgálata. A szervezet szakképzett munkatársai bevásárlásban, ebédhordásban, ügyintézésben és gyógyszeríratásban ingyenes segítik az igénylőket. Emellett a fürdetésért és a takarításért is csak óránként 100 forintot kell fizetniük. Minden bizonnyal sokan igénybe veszik majd a szolgálat gépkocsiját is, amelylyel kilométerenkénti 50 forintos áron juthatnak majd el a gyógykezelés helyszínére a településen belül. A lehetőséggel az emelt összegű családi pótlékban és fogyatékossági támogatásban nem részesülők is élhetnek. A szállítás ára ebben az esetben is roppant kedvező, a részletekről a Zsinóros Közösségi Ház földszinti irodájában vagy a (66) es telefonszámon kaphatnak bővebb tájékoztatást. Ajánlatunk ételeinkbõl Pizza kicsi nagy Margarita 620,- 740,- Sonkás 660,- 770,- Római 730,- 860,- Nizzai 730,- 860,- Toscana 830,- 860,- Magyaros 870,- 1160,- Rostélyos 870,- 1160,- Tájfun 870,- 1160,- Don Corleone 1050,- 1490,- A csomagolás, kiszállítás 800 Ft felett Békés területén INGYENES! Rövid hírek városunkból A tíz éve működő Orosházi Foltvarró Egyesület kiállítását láthatták az érdeklődő békésiek a kulturális központban március második felében. Ennek a kézimunkaágnak a gyökerei messzire nyúlnak, de modernkori újjáélesztése egy Amerikából indult mozgalom. A békési kiállításon a 15 kiállítótól csodaszép foltvarrott ágytakarók, díszpárnák, terítők, gyermekjátékok, virágkompozíciók és táskák, hátizsákok voltak láthatók. Az április között sorra kerülő I. Békési Virágünnep szervezői rajzpályázatot írtak ki 4-12 éves gyerekeknek. Két témában várják a pályaművek beérkezését: Kedvenc tavaszi virágom, Virágos kert. A zsűri külön értékeli az óvodások, 1-3. osztályosok és 4-6. osztályosok munkáit. A legszebb rajzok készítői értékes tárgyjutalomban részesülnek, és a munkákból kiállítást rendeznek. A pályaművek beérkezésének végső határideje és helye: április 10., kulturális központ. A DÉMÁSZ békési irodája minden szerdán óráig várja az ügyfeleket a Petőfi u. 4. szám alatti számú irodában. Önkormányzati közlemény Értesítjük a tisztelt malomasszonykerti tanya-, és kerttulajdonosokat, hogy április 12-én, szombaton egy napig konténert helyezünk ki a Denevér kocsma elé! Kérjük szíveskedjenek lomjaikat, szemetüket ebbe a konténerbe helyezni! Polgármesteri Hivatal, Békés

5 Egy éven belül másodszor látogattok el Békésre. Mi ennek az oka? Mindenhova elmegyünk, ahova meghívnak minket, és nagy öröm számunkra hogy most újra Békésen koncertezünk. Évente mintegy száz koncertet adunk, ezzel eleget te szünk a meghívásoknak, de még nem káros a családra, a munkára. Van hétköznapi foglalkozásotok? Mindenkinek van civil munkája. Én fémipari munkás - ként dolgozok, a testvéreimmel van egy lakatosipari cégünk április 8. Koncertezett a Kárpátia zenekar Egy éven belül másodszor adott koncertet a Kárpátia zenekar Békésen. A tavaly április 30-i szabadtéri ingyenes fellépés után idén március végén mintegy ezren vettek részt a Sport - csarnokbeli koncerten. Exkluzív interjút adott a Békési Újságnak Petrás János énekes. Szoktatok koncertezni a határokon túl is? Már mindenhol játszottunk a gúnyhatárokon kívül, függetlenül attól, hogy azt a te - rületet most éppen hogyan hívják. Mindenhol hasonlóak a ra - jongók, de érezzük, ezeken a te - rületeken egy-egy zene jobban megragadja a hallgatóságot. Beszélgetésünk idején, pár órával a koncert előtt gyülekeznek a rajongók a Sportcsarnok előtt, árpád sávos zászlókkal a kezükben. Mit szóltok ahhoz a hisztériakeltéshez, ami ezzel kap csolatban folyik a médiában? Tollat ragadott a békési diáklány Versével pályázott a Míg Megnövök Alapítvány Ragadj tollat! elnevezésű országos versíró pályázaton, és kiváló minősítést kapva bejutott a döntőbe Vér Lilla, a Békési Kistérségi Iskola Karacs Teréz Tagin téz - ményének hetedik osztályos tanulója. Több mint 386 településről 900 diák pályázott 1647 verssel, melyek témája az ősz volt. Vér Lilla jutalma, a többi döntős diákkal együtt, egy úgynevezett mesterkurzuson való részvétel április végén-május elején Nyíregyházán. Vér Lilla: Ősz anyó Ki fon? Ki sző? Ki lehet ő? Ki fűre-fára festeget, Beborítja a kék eget: Ő csak Ősz anyó lehet. A gyümölcsöt beérlelte, Őszi búzát elvetette, Kisöpörte a meleget, Seprűjével szelet vetett. Szürke felhőt szőtt az égre, Kockás plédet a vidékre, Százezer levelet színezett, Sárgára-vörösre kihímzett. Ki főn? Ki sző? Ki lehet ő? Ki esőcseppet permetez, Zsákjából hint fagyot, szelet: Ő csak Ősz anyó lehet. A zenekar jelképében, a magyar címerben is benne van az Árpádsáv, ehhez már nem is kell sokat hozzátenni. Hogy miért fél ettől a történelmi jelképtől bárki is, ők tudják megfejteni, én nem tudom. Biztosan sokszor ér benneteket az a vád, hogy irredenták vagytok. Igen, azok vagyunk. Nem hiszem, hogy Magyarországon bárkinek szégyenkeznie kellene, hogy magyarnak tartja azokat a területeket, amit a Szentkoronának mért ki a Jóisten. Politikával foglalkoztoke, politikai rendezvényen felléptek-e? Nálunk összekeverik a politikát a pártpolitikával. Mi messze állunk mindegyik párttól. Pártrendezvényen nem léptünk fel és ezután sem fogunk. De mindannyian politizálunk. Hiszen már azzal politizálunk, hogy be - megyünk egy nagyáruházba, amelyek tönkreteszik a kisboltokat. Ha már ott va - gyunk, a lengyel vagy a magyar tejet vesszük meg, ha van egyáltalán magyar. Aztán van ennek egészségügyi meg környezetvédelmi vonatkozása is. Mindennel politikai állásfoglalást te - szünk. Büsz kén valljuk, hogy van véleményünk a saját életünkről, ez szerintem minden embernek joga. Kell-e bárkinek félnie a Kárpátiától? Azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy félnek a Kárpátiától, azok a saját lelkiismeretükkel nincsenek baráti viszonyban. Ők attól a dologtól félnek, amit a Kárpátia vagy bárki képvisel, akik a magyarság épüléséért sziszifuszi munkával, sok energiával tesznek. Jelenleg a Kárpátia tudja felmutatni a legnagyobb közönséget a fellépéseken. Nem félnek tő - lünk az emberek, a sajtó fél. Attól fél, hogy kibújik a szög a zsákból és az emberek ön - tudatra ébrednek. Szegfű Katalin A Kárpátia 2003-ban alakult nemzeti rock együttes. Tagjai (a megalapítás óta): Baukó Attila /dob/, Bíró Tamás /gitár, vokál/, Csiszér Levente /gitár, vokál/, Galántai Gábor /billentyűk/, Petrás János /ének, basszusgitár/. Nagylemezek: Így volt! Így lesz! (2003); Hol vagytok, székelyek (2003), Tűzzel, vassal (2004), Hősi énekek Tapasztalat, hogy az emberek nem törődnek fogazatuk épségével, pedig a fogak élettartamát az öröklött adottságok mellett a már csecsemőkorban elkezdett megfelelő szájhigiéne alapozza meg. Néhány hasznos tanács a gyönyörű fehér mosolyért: A legelső és legfontosabb a csecsemő anyatejjel való táplálása. Az első fogacskákat már tisztíthatjuk ujjunkra tekert puha gézzel, ujjra húzható fogkefécskével (természetesen még fogkrém nélkül). Amikor a gyermek biztonsággal tud köpni, öblíteni, használhatunk gyermekfogkrémet. Szoktassuk gyermekeinket nyers zöldség, friss gyümölcsök mindennapi fogyasztásához. Rendszeres fogászati ellenőrzésre szoktassuk hozzá gyermekünket, ne csak akkor, amikor már valamilyen probléma merül fel a pici szájában. Felejtsük el a mindennapi édességfogyasztást, nassolásokat, fogyasszunk helyette aszalt gyümölcsöket, tejtermékeket. Kerüljük a cukrozott üdítőitalok, teák, szörpök fogyasztását, hiszen ezekkel tökéletes táptalajt biztosítunk a baktériumok számára. A szénsavas italok nem csak koptatják a fogakat, hanem citromsav tartalmuk marja a fogzománcot. Fluoridokat csak orvosi javaslatra szabad használni. Az alapos fogmosás 3-5 percig tart, és lehetőség szerint minden étkezés után érdemes elvégezni. A fogselyemmel alaposan megtisztíthatjuk a fogkefe által nem érintett fogközöket. Fogmosás után használjunk szájvizet. Nagy Krisztina, védőnő Mi köze van a hátnak a lélekhez? 1. rész A testtartás és a lelki tartás összefüggései Az utóbbi időben egyre több év közötti fiatalember szenved nehezen elviselhető hátfájdalmaktól. Sokan fordulnak orvoshoz, aki alapos vizsgálat után semmilyen szervi elváltozást nem talál, vagyis testileg teljesen egészségesnek találja páciensét. Gyakran a panaszokat még arra sem foghatják rá, hogy idősek lennének, mozgásszegény életet élnének, vagy munkájuk következménye a panasz. Végül a legtöbben pszichológiai szakrendelésen kötnek ki. A szervi ok nélkül jelentkező, elhúzódó hátfájdalmak esetében érdemes végiggondolni, hogy a testtartás kifejezi az ember lelki tartását. A görnyedtség, a hajlott tartás vagy az egyenes gerinc különféle lelkiállapotokat tükröznek. A ge - rinc mentén, a hátban érzett fájdalom lehet lelki eredetű is. A hátfájdalmak gyakran keletkeznek: lelki túlterheléstől, szellemi túlfeszítettségtől, az illető teherbírását már-már meghaladó felelősségvállalástól, jogos vagy oktalan bűntudati szorongásoktól, félelmektől, nagyfokú aggodalmaktól. Folytatjuk A Körös Citerazenekar nyilvános koncertfelvétele (2005), Piros, fehér, zöld (2006)? Istenért, hazáért (2007). A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének békési csoportja, a Békésmátrix és a Békés TV szervezésében március 28-án megrendezték a Körös Citerazenekar és a Békési Férfikórus nyilvános koncertfelvételét, amely CD és egyben DVD felvételt jelent. Az első órában a Körös Citerazenekar, majd a szünet után a Békési Férfikórus műsorát hallhatta, láthatta az érdeklődő közönség. De az együttesek ráadásként még egy fél órát zenéltek, énekeltek, sőt, még a közönséget is megénekeltették. GYERMEKEINK ÉP FOGAZATÁÉRT Már a szünetben, és az előadás után elő lehetett jegyeztetni a CD-re és DVD felvételre, és meg kell mondani, igen sok megrendelés született. A további érdeklődők számára is hozzáférhetők lesznek, a részletekről később számolunk be. A rendezvény mottója ez volt: A magyarság ma a legszélső idehajtott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik /Kodály Zoltán/ Zs. I. GONDOLAT-OLVASÓ A következő dolgok semmisítik meg az emberiséget: az elv nélküli politika, az együttérzés nélküli fejlődés, a munka nélküli jólét, a csend nélküli tanulás, a félelemmel teli vallás és a tudatosság nélküli istenimádás. Minden szenvedés abból ered, hogy nem tudunk egyedül és csendben lenni. Anthony De Mello 5 Tudományos sarok Miért hízunk akkor is, ha csak édességet és lisztes ételeket fogyasztunk? A hízás a testünkön levő zsírszövet felszaporodását jelenti. Ezt viszont nemcsak közvetlen zsírbevitellel lehet létrehozni, hanem a szervezet képes a fel nem használt szénhidrátokat zsírsavvá ala kítani és raktározni.

6 április 8. Vigalomra hívják a békésieket Május első hétvégéjén, május 3-4-én rendezi meg a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Köz - hasznú Egyesület a II. Nefelejcs Vigalmat. A fesztivál első napja a kender és a pünkösd, a második napja az anyák napja jegyében zajlik majd. A rendezvény idei mottója: Kenderföldről hozott értékeink arra utal, hogy igyekeznek az érdeklődőkkel megismertetni azt a folyamatot, mely során a kenderből viselet lesz. Ekkorra jelenik meg a Jantyik Mátyás Múzeumnak a témában kiadott kiadványa, és ehhez kapcsolódóan mutatkozik be a szegedi Kenderfonó és Zsineggyártó Kft., és jön el Debreczeni János mezőberényi textiltervező népi iparművész. Lesz szoknyakorc ráncolási bemutató, az apróságokat a Kisvakond nadrágja című mese várja. Pillanatkép a tavalyi Vigalomról: pünkösdi király - lány választás Közösen állítják fel és díszítik a májusfát. Értékelik és jutalmazzák a Tavasz címmel gyerekeknek kiírt alkotópályázatot. Fellép Süveges Norbert békési énekes. Pünkösdre békési kisiskolások és a Soli Deo Gloria csoport tagjai zenés-verses összeállítással emlékeznek, valamint Fülep Anett lelkésznő beszél az ünnepről. A szombati napot Kádár Ferenc tárogatóművész előadása, valamint környező utcában rendezendő zenével kísért felvonulás zárja. Vasárnap reggel kerül sor a galambszépségversenyre (nevezni a helyszínen lehet díjmentesen), a gyerekeket sorverseny várja. A déli órákban bodzából készít ételeket, például bodzalevest a helyszínen Barna Ádám szakácsmester, valamint ekkor lesz kóstoltatás a pünkösdi étkekre kiírt versenyre érkező ételekből, melyeket szakértő zsűri is értékel. Délben Hégely Laci bácsi és citera együttese szolgáltat nótát a jó ebédhez. Délután a Dr. Hepp Ferenc tagintézmény diákjai köszöntik az édesanyákat és nagymamákat verssel, énekkel. A Vigalmat a városi óvónők kórusának fellépése zárja. Elmaradhatatlan a Nefelejcs Közhasznú Egyesület rendezvényein már megszokott hagyományos kézműves vásár, a játszóház, a büfé pereccel, zsíros kenyérrel, nefelejcs mi - nyonnal, fröccsel és ezúttal bodzaszörppel. Valamennyi rendezvény helyszíne a Durkó utcai Tájház, minden program ingyenes. Sz. K. Tegyünk a leendő uszodáért! A békésiek évtizedes vágya válik valósággá. Nem kell többé a szülőknek gyermekeiket Békéscsabára vinni vagy utaztatni úszásoktatásra, és az úszást, fürdést kedvelőknek sem kell a szomszédos városokba utazni, hogy sportos kedvtelésüknek hódoljanak. Az önkormányzat rendelkezésére áll 225 millió forint, egy télen-nyáron üzemelő fedett uszoda megépítésére, benne hat pályás 25 méteres úszó- és a hozzá tartozó tanmedencével, valamint a kiszolgáló helyiségekkel (öltözők, zuhanyzók, stb.) Szeretnénk minél komfortosabbá tenni a fürdőt, például az úszómedence vízszintjének emelésével vagy a gyerekeknek nyári pancsoló medence építésével, de pénzszűke miatt csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Ezért kérjük mindazokat, akik örömmel látják városunk fejlődését, gyarapodását, A leendő békési uszoda digitálislátványterve segítsenek a megépülő fürdő szebbé, jobbá tételébe, s ha tehetik pénzadományaikkal, vagy adójuk 1%-ának felajánlásával járuljanak ehhez hozzá. A Békési Fürdőért alapítvány számlaszáma: Köszönettel: az alapítvány kuratóriuma Kardiológiai szakrendelés most már Békésen is Békésen a II. sz. Belgyógyászati szakrendelés március 27-én a Szív- és érrendszeri Betegségek Megelőzésének és Gyógyításának Nemzeti Programjában nyújtott kimagasló munkájáért országos elismerésben részesült. Békésen a Rendelőintézet I. sz. Bel gyó - gyászati szakrendelésén szerdai napokon óráig kardiológiai profilú szakrendelést indítottak. Rendel: Dr. Nagy Krisztina kardiológus szakorvos. Tisztelt Olvasóink! Az apróhirdetésekben szereplõ adatok hiteles - ségéért szerkesztõségünk NEM vállal felelõséget. Csak lakossági apróhir - detéseket adunk közre. INGATLAN Tisztelt hirdetõink! Kérjük önöket, hogy hirdetéseiknél a jobb áttekinthetõség kedvéért tüntessék fel az érté ke sí teni kívánt ingatlan irányárát vagy vétel árát, hogy eszerint csoportosítva jelentet - hessük meg a hirdetést. Családi ház eladó, Békés, Szabó D. u. 48. Telefon: Két és fél szobás házrész eladó vagy elcserélhető. Garázs is van. Tel.: A Veres Péter tér 8/B. III. 8.-ban, 48 m 2 -es lakás eladó. Érdeklődni: Békés, Meggy u. 2/1. szám alatt. Bármikor megtekinthető. Régi polgári ház eladó. Telefon: 30/ Eladó 3 szobás, kertes családi ház kövesút mellett. Melléképület, garázs van. Csendes helyen. 30/ vagy Belvárosban 2 szobás, nappalis téglaház reális áron eladó. Garázs, tárolók vannak. Érd.: 30/ Ház eladó a Fürdőhöz közel. Csere is érdekel. Telefon: 30/ Rosszerdőn 10x10-es tégla, 2 szobás lakás eladó. Villany, víz, kövesút, 8 kvadrát földdel. Érdeklődni: Békés, Summás u. 3. vagy a 30/ ös telefonon. Ház eladó Békés, Szendrey u. 9. Tel.: 70/ Családi ház melléképülettel, garázzsal eladó Békés, Hőzső u.43. Tel.: 70/ Eladó 2 szobás összkomfortos családi ház vagy csere második emeletig egyszobásra. Tel.: 30/ Mátyás Király utcában ház eladó. Érd.: 30/ Felújításra szoruló ház eladó Kinizsi 51. szám alatt. Érd.: 30/ Békésen a Rákóczi u. 51 szám alatt telek eladó, rajta 54m 2 es új épület. Érdeklődni: Kereszt u. 3., délután. Békésen rendezett 3 szobás összkomfortos ház eladó, első emeletig lakást beszámítok. Tel.: Ház eladó az ibrányi részen, téglaépítésű kockaház melléképülettel. Vegyes és gázfűtés, klímával. 30/ Régi típusú ház nagy portával (két utcára nyíló) eladó. Érd: 70/ INGATLAN 2-5 MILLIÓ FT KÖZÖTT Kamuton konvektoros, szoba-konyhás kisebb ház eladó. Irányár: 2 millió Ft. Érd.: Békésen a Legelő utca 29. szám alatti parasztház eladó. 3,5 millió Ft. Érdeklődni: Békés, Summás u. 3. Tel.: 30/ INGATLAN 5-8 MILLIÓ FT KÖZÖTT Régi építésű ház eladó Békés, Síp u. 10 szám alatt. Érdeklődni 30/ telefonszámon. 5,5 millió Ft. Kossuth utcában 4. emeleti, egyszobás lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 5,75 millió Ft. Érd.: 70/ Eladó a Veres Péter téren egy 5. emeleti, igényesen felújított, 2 szobás, erkélyes lakás. Hőszigetelt nyílászárók, új burkolatok, sarokkádas fürdőszoba, új konyhaszekrény. Irányár: 6,2 M Ft (az ár alkuképes). Érdeklődni: 70/ Két szobás régi típusú kisebb ház eladó. Békés, Teleky utca 99. szám 6,3 millió Ft. Érd.: 30/ vagy 30/ Békésen a Karacson negyedik emeleti, egyedis, erkélyes, 59 m 2 -es, azonnal beköltözhető kétszobás lakás 6,7 millió Ft-ért eladó. Érdeklődni: 30/ INGATLAN 8-10 MILLIÓ FT KÖZÖTT Eladó 2 szobás összkomfortos családi ház a Posta u. 2/1 szám alatt. Irányár: 9 millió Ft. Telefon: Három szobás családi ház, műhellyel, ipari árammal eladó. Irányár: 10 millió Ft. Békés, Árvíz u. 1. Tel.: 70/ INGATLAN MILLIÓ FT KÖZÖTT Karacs T. utcában 3. emeleti, kétszobás, teljesen felújított lakás garázzsal együtt eladó. Irányár: 10,5 millió Ft. Telefon: 20/ Képek: INGYENES APRÓHIRDETÉS! HIRDETÉSÉT LEADHATJA A ZSINÓROS KÖZÖSSÉGI HÁZBAN HÉTFÕTÕL PÉNTEKIG 8-16 ÓRÁIG, VALAMINT ELKÜLDHETI LEVÉLBEN ÉS -BEN. LEADÁSI ÉS BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: ÁPRILIS 14. Apróhirdetések Békésen, 3,5 szobás ház eladó a bánhidai részen 11,5 millió Ft. 70/ Családi ház eladó a Dózsa Gy. u. 5. szám alatt. Irányár: 12,5 millió Ft. Négy szobás, étkezős, 112m2-es, felújított, karbantartott, két garázsos családi ház, 730m 2 -es telken a fürdőtől két percre eladó! Irányár:15M Ft. Tel.: 30/ INGATLAN 15 MILLIÓ FT FÖLÖTT Igényesen felújított 3 szobás kertes ház, internet, kábeltévé, gáz+vegyes fűtés, szerelőaknás dupla garázzsal, melléképületekkel, gyümölcsfákkal, fúrt kúttal 1080m 2 es portán eladó. Irányár: 16,5 millió Ft. Tel.: 20/ Békésen a Körös utcán négy szobás, nappalis, étkezős, két fürdőszobás, tetőteres családi ház, melléképületekkel 500m 2 es telken eladó. Irányár: 17,5 millió Ft. Tel.: 70/ Fürdővel szemben sorházi lakás eladó. Irányár: 18 millió Ft. Tel.: 30/ KIADÓ INGATLAN Albérlet kiadó családi háznál az ott lakó család mellett az oncsai városrészen. Egy szoba, külön fürdőszoba mosdó, közös konyhahasználattal. Egyedülállónak vagy kisgyermekes anyukának. Káros szenvedélytől mentesnek. Tel.: 20/ Muronyban ingyen szobát adnék és rezsibe 6 ezer Ft-ot kérek. Ingatlan és udvarok rendben tartásáért 68 év körüli férfinak, káros szenvedély kizárt. A szoba komfort nélküli, de a víz bent van. Tel.: 30/ INGATLANT KERES Békésen 1+fél szobás lakást keresek megvételre II. emeletig. Tel.: 70/ KERT A Nagykertben 7 kvadrát kert eladó kövesúttól 300 m-re, fúrt kúttal, villannyal, 12 m2-es szerszámossal. Tel.: 20/ Malomasszonykertben kis ház 13 kvadrát földdel eladó. Tel.: , 20/ Kerteket veszek. 70/ Malomasszonykertben jó helyen két kert eladó. Érd.: 30/ Nagykertben út mellett 3 kvadrát kert eladó. Gyümölcsfákkal, kis faházzal. Két kvadrát búzával bevetve, 1 kvadrát veteményezhető. Ára: 110 ezer Ft. Békés, Attila u. 18. Tel.: 20/ JÁRMŰ, ALKATRÉSZ Peugeot D kisteherautónak vizsgáztatva 4 plusz felnivel eladó. Irányár: Ft. Érd.: 20/ Szkif campingsátras utánfutó eladó. Érdeklődni az esti órákban: %-os használt gumiabroncsok felnire szerelve, keleti autóhoz olcsón eladó. Méretek: 155R13-as. Zsiguli (Lada) alkatrészek ugyanitt eladók. Érd.: 20/ Honda robogó eladó. Érd.: Skoda 120-as jó állapotban, 5 hónap műszakival eladó. Irányár: 60 ezer Ft. Tel.: 70/ as Lada és 125 MZ kerti kisgép utánfutó eladó. Békés, Zöldfa u. 1. Trabant Speciál 601-es megkímélt állapotban, nagyon jó állapotban, műszakival, zöldkártyával. Érd.: 20/ TZ4K14B típusú traktorhoz újszerű állapotú talajmaró eladó vagy kétfejes eke ugyanezen típushoz megvételre érdekelne. Tel.: 30/ vagy 17 óra után Simson segédmotor olcsón eladó. Érd.: 70/ ÁLLAT Bernáthegyi kutya (szép törzskönyves egészséges) fedeztetést vállal. Ár: 25 ezer Ft. Érd: 30/ kg-os hízók és kb. 250 kg-os koca eladó. Damjanich u. 8. vagy 70/ es telefonon. 220 kg-os hízók eladók Békésen. Ár megegyezés szerint. 30/ vagy 17óra után Ingyen elvihető 1 Cocker spániel és 1 Gol - den retriewer szuka kutyák. Barátságosak és gyermekszeretők. Tel.: 30/ MUNKÁT KERES Fiatal nő takarítói vagy bejárónői munkát keres Békésen. Idős ember gondozása saját otthonomban is megoldható. Telefon: 20/ EGYÉB Eladó 1db gyalupad fasatuval, 1db vassatuval ellátva. Fúrók, ráspolyok, reszelők, kézi gyaluk többfajta. Érd.: 20/ Textima ipari varrógép és gáztűzhely palackkal eladó. Érd.: 20/ Háromfunkciós babakocsi eladó (mikádó márkájú) esernyővel, táskával. Hálós járóka (modern) eladó. Tel.: 20/ Kézi faragású parasztbútor eladó. Telefon: Első osztályú arankamentes heremag, valamint 1 db benzines szivattyú (gázos fúrt kutakból is jól szív) eladó. Tel.: Eladó: 1 db egyszemélyes ágyneműtartós heverő és 1 db kétszemélyes összecsukható, ágyneműtartós kanapé kis hibával olcsón. Telefon: , délután. Autós gyermekülések (2 db, 8-18kg-ig), és egy gyermek etetőszék megkímélt újszerű állapotban eladó. Tel.: 70/ Jó állapotban lévő két csillagos Lehel hűtőszekrény olcsón eladó. Érd: 30/ , Eladó: 1db Easy shaper kondi gép reális áron, Zepter gyorsfőző (új) reális áron, Zepter fóliázógép fóliázóval reális áron. Érdeklődni 18 óra után: 30/ Étkezési napraforgómag és lucernamag eladó. Érd.: 70/ Jó állapotban lévő 28-as férfikerékpár eladó. Érd.: Békés, Hajó u. 22. Robi 55 rotációs kapa ( Ft) és páncéltőkés zongora ( Ft) eladó. Tel.: Eladó 1db 400 literes, energiatakarékos Bosch motoros hűtőláda Ft-ért. 1db terménydaráló Ft-ért. Érd.: 20/ Eladó! Zanussi kombi hűtő, fehér színű, 2 fagyasztófiók, ára: Ft. Whirlpool felül töltős keskeny mosógép kitűnő állapotban, ára: Ft. Íróasztal hozzá könyvespolc és bőr forgószék. Nagy tükör fehér fakeretben. Réz csillár, ötágú, ára: Ft. Érd.: 30/ , 30/ Eladó egy Celeron 2,6Ghz processzor 4800 Ft, DDR ram 256 mgb 1800Ft, P4-es alaplap Pentium chipset 478 slot 2600 Ft, P4-es PC ház fehér, alig használt 4500 Ft és egy Trust 3400 márkájú alig használt webkamera 640x480 felbontás, dobozában, Cd-vel, leírással 3500 Ft. Érd.: 30/ Öntvény 2-3 tagos gáz konvektort vennék, nem kéményest, üzemképest. 30/ Fenyő bébi ágy, matraccal, és kagyló formájú bébi hordozó eladó. Érd.: 70/ Építkezésből kimaradt új 10-es válaszfal tégla eladó. Érd.: 30/ V-os akkutöltő 6 és 9A+ gyors 16A eladó. Tel.: 20/ Békésen bontásból eladó kb db cserép és egyéb építőanyag. Érd.: 30/ Eladó! Leanderek, rózsaszínű-fehér, vajszínű Ft-ig (minden méretben!). Virágzó kisméretű kaktusz is! Tel.: Érd.: Deák F. u. 39. sz. Kisipari üvegezett, festett ablakszárnyak, bejárati kétszárnyú parkettás ajtólap, kétkerekű kézikocsi eladó. Tel.: 70/ Eladó egy újszerű kutyaház melynek méretei: hossza 100 cm, szélessége 95 cm, magassága 90 cm. Érd.: Deák F. u. 39. sz. Tel.: Száraz helyen tárolt kisbálás búzaszalma eladó. 30/ vagy 17óra után: Veszek: II. világháborús katonai köpenyt, sisakot, sátorlapot és katonai tárgyakat: bajnét, kitüntetés, jelvény stb., és régi tárgyakat: képeslap, óra, lámpa, régi pénz stb. Tel.: 20/ Eladó 4 km tégla fundamentumba való, 2 személyes új heverő szép zöld huzattal, 1 személyes használt heverők, 2 részes konyhaszekrény, gumis kerekű kézikocsi. Cserébe keresek 10x10-es kertes lakást a főtér közelében. Tel.: Eladó két ágyneműtartós rugós heverő kifogástalan állapotban, egy öt fiókos fagyasztószekrény kifogástalan állapotban. Egy konyhaasztal, három támlás szék, vezetékes telefon egy asztali és egy fali, grillsütő egyben pirítós is, egy szép nyolckaros üveggyöngyös csillár, két szép középszőnyeg, előszobafal szép nagy tükörrel. Tel.: 30/ Eladó! Tangóharmonika, 120 basszusos, piros, egy sezlon. Kétmedencés fehér zománcozott mosogató (85x45cm). Tel.: Eladó 2 db (200 l-es) üzemanyaghordó, 1db kétszárnyú ablak, 20 q kukorica (a szárítónál). Érd.: Békés, Kert u. 4. alatt. Eladó Tefal digitális csecsemőmérleg, no - vemberig garanciával, levehető mérőkosárral, méréshatár: 20 kg. Tel.: 30/ Eladó bútorok: 4 részes plüss ülőgarnitúra (1 hármas, 2 kettes és 1 fotel). 3 részes óarany színű ülőgarnitúra, kihúzhatós fekhellyel és 2 fotellel. 3db ágyneműtartós heverő, 1 gyerekheverő, 2db íróasztal. Konyhaszekrény, éjjeli szekrény, tv szekrény. Tel.: 20/ Eladó egy háromfázisú cirkula és egy terménydaráló és egy falra szerelhető kéményes gáz konvektor. Tel.: 20/ Elektromos kerekesszék eladó. Érd: 70/ Eladó 1,5 éves garanciával rendelkező Angel-Care légzésfigyelő készülék tökéletes állapotban 18 ezer Ft-ért. Tel.: 70/ Féláron eladó vagy kiadó egyszer viselt 38-as ekrü kétrészes fűzős menyasszonyi ruha kiegészítőkkel (fátyol, kesztyű, ékszerek) együtt. Méretre igazítást megoldjuk. Ugyanitt alig használt cseresznye fésülködőasztal, és tévéállvány ezer Ft-ért eladó. Telefonszám: 70/

7 2008. április 8. Emléklapok, emlékbélyegzések tárlata Ferenczi Sándor mutatja be gyűjteményét Egy nyelvet beszélünk Háziállataink közül foglalkoztunk már a kínai állatöv egyik hősével, a disznóval. Ne maradjon le mögötte hűséges társunk, a kutya sem! Egyik kutya, másik eb, tartja a mondás, melynek jelentését könnyű kihüvelyezni: mindketten egyformák, sőt: egyformán rosszak. De egyforma-e a kutya és az eb? Bizony, ha egyforma lenne, nem lenne rá két szó. Ebadót fizetünk, de nincs ebház, sőt azt sem mondjuk, itt van az eb elhantolva. Jól érezzük ezekből a kifejezésekből, hogy az eb régebbi. Mennyivel? Mint minden pásztornépnek, nekünk is megvoltak a magunk terelőkutyái, több fajt is őrzünk belőlük büszkén vallom, hogy egy megvesztegethetetlen puli ügyel a házunkra. Nos, ő egy eb legalábbis abból a szempontból, hogy maga a szó már a finnugor szókészletben megvolt. A kutya későbbi (török) jövevényszó. De miért kellett a jó öreg ebet lecserélni? Csupán azért, mert (az akkor még ebhitű) törökös népnek más EGYKUTYA, EBCSONT BEFORR! A bélyeggyűjtésnek egy speciális területét mutatja be a Jantyik Mátyás Múzeum nemrég megnyílt folyosótárlata. A Galéria előterében látható kiállítás Ferenczi Sándor helytörténetkutató több mint egymillió (!) darabot számláló bélyeggyűjteményéből merít. Az emléklapok, emlékbélyegzések egy-egy település történeti eseményeinek megörökítésére készülnek. A bemutatón megtekinthetők azok az emléklapok és emlékbélyegek, melyeket a jelentősebb békési események alkalmából adtak ki. Találhatók köztük politikai, művészeti eseményeket felidéző, illetve a sportélettel kapcsolatosak. A kiállítás-megnyitón Ferenczi Sándor az érdeklődőknek elmondta, gyűjteményének közel 200 hasonló darabja van, a most bemutatott tárlat annak csupán töredékét képezi. Sz. K. Miyuji nyerte a szegedi zongoraversenyt Bencze Lászlóné Mező Judit, a Békés-tarhosi Énekiskola egykori növendéke, zenepedagógus örömmel jelezte szerkesztőségünkben, hogy unokája, a Békésen már számos alkalommal fellépett, kivételes tehetségű Kaneko Miyuji a napokban megnyerte a szegedi III. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A verseny egyik különdíjasaként meghívást kapott a Magyar Rádióba egy szólóestre, a jövő szezonban. Miyuji a verseny előtt két héttel dicséretes eredménnyel tette le japán nyelven az érettségit a Tokio College of Music zenei egyetem zenegimnáziumában. A kapott legmagasabb pontszám alapján erre az egyetemre ösztöndíjjal külön vizsga nélkül felvételt nyert. Mos tanában sokat gyakorol, ugyanis idén indul a két legjelentősebb japán zongoraversenyen. küllemű kutyái voltak. (Egy más állatcsoport is jó példa erre: a birka rövid-, míg a juh szó hosszú szőrű állatra vonatkozott csak.) Egy harmadik szót is használtak még a kutyára: a fakót, lásd a kuruc mondást: Eb ura fakó, József császár nem királyunk! Ezzel arra akartak szolid visszafogottsággal utalni, hogy a kedves uralkodó parancsolgasson csak a maga fajtájának. Feltűnően sok közmondás foglalkozik hűséges társunkkal, de nem épp jó színben tüntetik fel: Kutyából nem lesz szalonna, ebadta, kutyaházi. Ennek alapja az, ahogyan a gonosz, alantas embert valami alacsonyabb rendűhöz, állathoz hasonlítanak, hiszen mondunk marhát, szamarat is. A kutyára nézve méltatlan becsmérlés oka, hogy a középkori hiedelemvilágban a sátán gyakorta fekete kutya alakját vette fel, sőt: az ördög ágyában született -nek olyan változatai is éltek, mint ebanyájú, kutyafattya, sőt: kutyafoganású. Szilágyiné Szabó Ágnes HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE BÉKÉSI PROGRAMAJÁNLATOK ÁPRILIS 9. MÁJUS 4. KÖZÖTT Április 10. csütörtök 16 óra Hevesi Ferenc békési festőművész kiállításának megnyitója. Megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész Kulturális Központ kápolnaterme Április 11. péntek 19 órától A Farkas Gyula Közoktatási Intézmény Aranykosár a gyermekekért Alapytványa jótákonysági bálja. Belépődíj: 2500 Ft. Zenél a Mediterrán együttes. A bál bevételét fejlesztőeszközökre fordítják. Dübögő étterem Április 12. szombat 11 órától Békési TE I. Szegedi AC I. extra ligás férfi asztalitenisz bajnoki mérkőzés Sportcsarnok Április 12. szombat 14 órától Táncoktatás. Vezeti: a Ludas zenekar 19 órától hajnali egy óráig Táncház. Szervező: KÉSZ békési csoportja Kulturális Központ Április 13. vasárnap 17 óra Irodalmi kávéház. Közreműködik Horváth Elek és szlonzenekara, valamint banner Zoltán művészettörténész. A belépés ingyenes. Szervező: KÉSZ békési csoportja Kulturális Központ Április 15. kedd, 15 órától Ünnepi képviselő-testületi ülés Békés várossá nyílvánításának 35. évfordulóján. Kulturális Központ Április 15. kedd 18 óra A Düvő népzenei együttes lemezbemutató fellépése Alapfokú Művészeti Iskola (Petőfi u. 1.) Április 17. csütörtök 13 órától Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete fogadóórája, majd 14 órától klubdélután Nyugdíjasok Háza (Hőzső u. 4.) Április 17. csütörtök 16:30 Vetítések Szabó Gerzson néprajzi témájú békési amatőr filmjeiből a szerző kommentárjaival. A belépés díjtalan. Könyvtár (Széchenyi tér 4.) Április 18. péntek 13 órától Békési Nyugdíjas Egyesület teadélutánja Nyugdíjasok Háza Április 18. péntek 14 órától Békési Cukorbeteg Életmód Egyesülete klubapja. Meghívott vendég: dr. Rácz László a Rendelőintézet igazgató főorvosa. Civil Szervezetek Háza (Múzeum köz 1.) Április 19. szombat óra Békési Nyílt Napok Anyáknapi ajándékok készítése Galária (Széchenyi tér 4.) Április 19. szombat 17 órától Békési FC Szarvasi FC megyei I. Osztályú labdarúgó mérkőzés Sportpálya Április 22. kedd Véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében Nyugdíjasok Háza Április 25. péntek 18 óra Az Én hangom énekverseny döntője. Belépődíj: 700 Ft Kulturális Központ Április 30. szerda 20 óra Az én hangom énekverseny döntőseinek műsora BIKINI együttes élőkoncertje Rendezvénytér Április 30. szerda tól Békési Kertbarát Kör gyűlése. Csonthéjasok monília és egyéb kártevők elleni védelme. Előadó: Szabó Imre Civil Szervezetek Háza Május 1. csütörtök óra MAJÁLIS. Este koncertet ad a Roy&Ádám Trió Rendezvény tér Május 3-4. szombat-vasárnap II. Nefelejcs Vigalom Részletes programismertető következő lapszámunkban Békési Tájház (Durkó u. 8.) Amennyiben szeretné, hogy közérdekű programját a Békési Újság e rovatában megjelentesse, küldje el azt mielőbb a bekesiujsag@globonet.hu címre, vagy leadhatja a Zsinóros Közösségi Házban lévő szerkesztőségünkben is. Telefon: 30/ HÉTVÉGE HÉTVÉGE HÉTVÉGE 7

8 április 8. SPORT Horgászok panasza KEVÉS A HAL A KÖRÖSÖKÖN A Békés környéki területek halállományának aggasztó megfogyatkozása miatt több békési horgász megkeresésére kérdéssel fordult Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhez Erdős Norbert országgyűlési képviselő. Ebben emlékeztette a komoly beruházásnak számító Körösök Völgye Natúrpark projektre is, amely épp a térség előnyös vízrajzi adottságaira építve szánt komoly szerepet a Körös halállományának. A képviselő úgy ítélte meg, hogy a térségben kialakított halászati rend, illetve a halászati tevékenység ellenőrzésének komoly hiányosságai mára végveszélybe sodorták az egykor méltán híres horgászvizeket. Válaszában Gráf József elsősorban a halászatra vonatkozó jogszabályok ismertetésére szorítkozott. Erdős Norbert szerint megkerülte azt a felvetését, mely szerint az Európai Unióban már régen nem támogatják az élővízi halászatot. Egyértelmű, hogy mind gazdasági, mind ökoturisztikai szempontból is az Uniós gyakorlatnak és irányelveknek megfelelő teljes halászati tilalom állíthatja vissza az eredeti állapotokat a Körösök vidékén. A térség parlamenti képviselője a Körösök halállományának ügyében további lépésként több komoly korlátozásról és az ellenőrzés szigorításáról egyezett meg az érintett halászszövetkezet vezetőségével. Ökölvívó bronzérmek Nagykanizsáról Nagykanizsán rendezték meg az idei utánpótláskorú ökölvívók olimpiáját, amelyen két békési Maczik-tanítvány is részt vett. Összesen 47 egyesület 221 serdülő (13-14 év) és kadét (15-16 év) korú fiatalja lépett kötelek közé. A serdülő korcsoportban a 40 kilós súlycsoportban bronzérmes lett Rózsavölgyi Richárd, a 72 kilósok között hasonlóképpen harmadik Lipcsei Dávid. Minkét fiatal a Békési Kistérségi Általános Iskola diákja. Horgász szemmel PONTYOZÁS FEEDER BOTTAL A KÖRÖSÖN A féderezésről rengeteget hallottunk az utóbbi időkben. Vagy ez csak divat lenne? Szerintem nem a divatról van szó. Versenyhorgászként sokat tapasztalok a módszer előnyeiről. A féderbot lényege a vékony bottestre sűrűn gyűrűzött színes cserélhető spiccrész, ami rezegve vagy görbülve mutatja a kapást és egyéb kapásjelzőket nem igényel. Helyes a spiccválasztás, ha a kapást szépen leköveti a spicc, és nem az egész bot rándul. A féderbotokkal szinte nincs olyan hal, amire ne lehetne fenekező módszerrel horgászni. A botnak, orsónak, zsinórnak mindig összhangban kell lennie. Ha ez nem így van, nincs kapásunk, vagy ha van is, akkor elveszítjük a halat, amiért megküzdünk. Folytatjuk Szekerczés Sándor Diákolimpiai bajnok Csató István Kecskeméten rendezték meg a fiatal súlyemelők diákolimpiája országos döntőjét. A békési Csató István (békéscsabai Zwak József Kereskedelmi Szakközépiskola) az idén már egy súlycsoporttal följebb, a 77 kilósok között indult és tíz kilót javított eddigi legjobb összetett teljesítményén. A 195 (90+105) kilóval aranyérmes lett Balogh János tanítványa, aki szakításban is élete legjobbját teljesítette, és 50 kilóval előzte meg az ezüstérmest. A békési Tóth István (Farkas Gyula Közoktatási In - tézmény) szakításban mindháromszor kicsit túlhúzta a súlyt és kiesett a 94 kilósok kiélezett küzdelmében. Edzője szintén Balogh János. Még lehet ötödik a kézicsapat Két mérkőzést játszott eddig a férfi kézilabda NB I-es bajnokságban az Erste-Békési FKC a Százhalombatta ellen az 5-8. hely sorsát eldöntő páros csatában. Március végén a battaiai hazai pályán nagy arányú győzelmet arattak a sérülésektől sújtott és mentálisan is szétesett Békés ellen (35-22), de pár nappal később itthon sikerült a visszavágás. Ezen a találkozón (31-29) lőtte a jó napot kifogó Oláh Gábor kétszázadik gólját az idei bajnokságban. A párharc győztese a Debrecen-Komló győztesével folytatja az 5-6. helyért, a vesztesek pedig a 7-8. helyért játszanak ugyancsak két győztes mérkőzésig tartó csatát. Labdajáték eredmények Sarkadkeresztúr - Békés 1-0 (0-0) Megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzésen a döntő gólt a 78. percben szerezte Pet - ruzsán. Mracskó Mi hály játékosedző szerint nem a hazaiak, hanem a tizenkettedik ember, a játékvezető verte meg a Békést. Megyei bajnokok a fiú szivacskézilabdások Befejeződött a Békés megyei gyermek szivacskézilabda-bajnokság a 3. korcsoportban (1998. január 1. után születettek). A dobogósok. Lányok: 1. Gyulai AKI 2. Orosháza KSC, 3. Újkígyós Széchenyi I. Ált. Isk. B. Fiúk: 1. Békési Kistérségi Iskola, 2. Békéscsabai DKSE, 3. Orosházi FKSE. Az első két helyezett a régiós döntőbe jutott. Mezőberényi SSE - Bé ké - si ÁFÉSZ SE 97:56 Női NB II-es kosárlabda mérkőzés. A mezőberényi csapat kezdő ötösének valamennyi tagja tíz pont fölött dobott, így magabiztos hazai siker született a megyei rangadón. Gyomaendrőd - Békés Megyei női kézilabda bajnokság. Utánpótlás: Gyomaendrőd - Békés Mezőkövesd KC-Erste Bé - kési FKC NB I-es ifjúsági fiú kézilabda-mérkőzés. Ezüstérem a curlingeseknek Nem sikerült megőriznie bajnoki címét a Békési TE curlingeseinek, a Jégmadarak fantázianevű együttesnek. A magyar bajnoki címet a nőknél és a férfiaknál egyaránt a Wallis SC nyerte. A férfiak döntőjének első mérkőzésén 8-7-re, a második összecsapáson 10-4 arányban bizonyult jobbnak a Wallis a Belleli Lajos vezényelte Jégmadaraknál. A csapat további tagjai: Riesz Gábor, Ézsöl Gábor, Rókusfalvy András, Nyitrai József. A Magyar Curling Szövetség országos csapatbajnokságában 18 férfi és 6 női csapat indult. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL BÉKÉSI ÚJSÁG helyi információs, közéleti és hirdetési újság Megjelenik: évtõl, minden második héten Felelõs szerkesztõ: Szegfû Katalin Hirdetésszervezõk: Dancs Ildikó 20/ Vad Péter 20/ Postacím: 5630 Békés, Pf , Web cím: bekesiujsag@globonet.hu Telefon: 30/ Visszatért a gólyapár a tűzoltó laktanyánál lévő fészkükhöz. Fotó: Szegfű Katalin Kiadó: Családért Alapítvány HU ISSN

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2018-2019. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 26.- Baja- Megyei Horvát tanulmányi verseny A versenyt minden évben Bátyán rendezik meg, idén Baja volt a helyszín. A Dusnoki Általános Iskola három

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

Jászvidék 6 RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS 2007. június 28. Felhívás kenyérsütô versenyre! Együtt előzzük meg a bajt! A tanév befejeztével biztosan több szabadidő és ezáltal különböző programok fogják várni a gyerekeket,

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2017/2018-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté

A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai. Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté A TÁMOP 3.1.4. pályázat hírei, a megvalósítás eseményei, krónikája, dokumentumai Kompetencia alapú oktatás a Szegvár- Mártély ÁMK Forray Máté Általános Iskolájában 2009. május 27. fontos dátum iskolánk

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2016/2017-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Közösséghez tartozni felel?sség

Közösséghez tartozni felel?sség Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz.

2.) Javaslatot tesz Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete felé a városban működő alapítványok támogatására. (2. sz. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Nyékiné Katona Hedvig E L Ő T E R J E S Z T É S a városban működő civilszervezetek, helyi önszerveződő közösségek és

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság

Kálmán Tibor sportreferens Egészségügyi és Szociális Bizottság, Kulturális és Sport Bizottság Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásának átfogó értékelése Elıkészítette: Dr. Heinerné Dr. Kecskés Aranka jegyzı Tárnok Lászlóné aljegyzı Bimbó Mária gyámhivatali ügyintézı

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Lakás eladó Víziváros 122 m²

Lakás eladó Víziváros 122 m² Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

az általános iskolákba történő beíratásra

az általános iskolákba történő beíratásra F E L H Í V Á S az általános iskolákba történő beíratásra Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2014. április

Részletesebben