Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása"

Átírás

1 Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2015/2016. tanév tavaszi félév Közigazgatási szféra A közigazgatás azon szervezetek összessége, amelyek közhatalmat gyakorolva, az állam vagy az önkormányzat nevében közfeladatokat látnak el és jogszabályokat hoznak létre, hajtanak végre. A helyi közügyekben az önkormányzati igazgatás, az országos jelentőségű ügyekben a központi közigazgatás jár el, amelyet államigazgatásnak nevezünk. A hazai állam- és önkormányzati igazgatás szervezeti struktúrája OGY Államigazgatás (Központi közigazgatás) Önkormányzati igazgatás Helyi közügyek Helyi önkormányzat Kormányzati rendszer Központi szakigazgatási szervek Dekoncentrált államigazgatási szervek Köztestületi önkormányzatok Helyi önkormányzatok Települési önkormányzat Megyei (területi) Önkormányzat Kormány minisztériumok Megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalok Kormányhivatal (törvényességi felügyelet) Települési önkormányzatok község város Járásszékhely város Főváros és kerületei Megyei jogú város Konzultatív szervek Nem minisztériumi jogállású szervek Centrális irányítású szakigazgatási szervek Területi önkormányzatok Járási Hivatal Kormány hatalmi apparátusa Járások fővárosi körzet Települési önkormányzatok törvényi szabályozása évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Az önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. Tv. A helyi adókról szóló évi C. tv. Törvény a Magyar Köztársaság adott évi költségvetéséről pl évi C. tv. Magyarország évi központi költségvetéséről évi CXXVI. Tv. A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról évi L tv. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. (2014. évi települési önkormányzati választásokig hatályos) évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről évi XCIII. Törvény a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról évi CXCV. Tv. Az államháztartásról évi XLIII. Tv. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról. közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. Törvény évi XXI. Tv. a területfejlesztésről és területrendezésről 1

2 Az új önkormányzati törvény és a közigazgatás megújulása által megőrzött legfontosabb alapértékek Minden településen van helyi önkormányzat Lélekszámtól függetlenül van polgármester és képviselő-testület 2000 fő alatti településeken közös önkormányzati hivatalt kellett létrehozni új érintett 440 település összesen 2404 település Saját rendeletalkotási, határozathozatali és igazgatási joggal rendelkeznek Saját költségvetés Helyi adó kivetési jog Vagyonnal való saját gazdálkodás Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait. A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit. helyi önkormányzat: a község, a város, járásszékhely város, a főváros és kerületei, a megyei jogú város valamint a megye önkormányzata A helyi önkormányzat a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyekben önállóan jár el. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi önkormányzat - a törvény keretei között - önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül január 1-től a megyei kormányhivatalok végzik az önkormányzatok újfajta törvényességi felügyeletét. (Eddig törvényességi ellenőrzést végeztek, 2013-tól törvényességi felügyeletet.) Az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását. Törvény a helyi önkormányzatnak kötelező feladat- és hatáskört is megállapíthat. A kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról. (feladat finanszírozás) A helyi önkormányzat a törvény keretei között önkormányzati tulajdonával önállóan rendelkezik, bevételeivel önállóan gazdálkodik, az önként vállalt és a kötelező önkormányzati feladatok ellátásáról egységes költségvetéséből gondoskodik. Saját felelősségére vállalkozói tevékenységet folytathat. A települési önkormányzatnak és a megyei önkormányzatnak egymástól eltérő feladat- és hatáskörei vannak. A települési önkormányzatok a helyi igényektől és teljesítőképességtől függően egymástól eltérő önkormányzati feladat- és hatásköröket vállalhatnak; A törvény a nagyobb lakosságszámú, jobb gazdasági teljesítőképességű, nagyobb közigazgatási terület nagyságú önkormányzatoknak- más önkormányzatokhoz képest - több kötelező feladat- és hatáskört állapíthat meg. A kisebb lakosságszámú település önkormányzata - amennyiben saját maga vagy társulásával arról közösen gondoskodni tud - működési területén önként vállalhatja a törvény által a nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatnak kötelezően előírt közszolgáltatás megszervezését. Ilyen esetben költségvetése számára igényelheti az átvállalt feladattal arányos fedezet biztosítását. A megyei és a települési önkormányzatok között nincs függőségi viszony, a kölcsönös érdekek alapján együttműködnek. A megyei jogú város sajátos jogállású települési önkormányzat, amely a város területén nemcsak a települési önkormányzat, hanem a megyei önkormányzat feladat- éshatásköreit is ellátja. A járásszékhely városi, valamint a városi önkormányzat olyan közszolgáltatásokat lát el, melyeket saját területén és vonzáskörzetében, vagy a járás egész területén gazdaságosan, hatékonyan és a szakmai szabályok előírásainak megfelelően képes biztosítani. Budapest főváros a hazánkban betöltött különleges szerepe, regionális elhelyezkedése következtében egyedi szabályozást igényel. A kerületi önkormányzatok látják el a települési önkormányzati feladatok jelentős részét és gyakorolják a hatásköröket. A fővárosi önkormányzat területi és települési önkormányzati feladatokat egyaránt ellát. A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Társult képviselő-testület alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik. Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A kétezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz. (85 ) A helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre. A társulás a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására jogszabályban meghatározottak szerint költségvetési szervet, gazdálkodó szervezetet, nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet alapíthat, kinevezi vezetőiket. A társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. (Többcélú kistérségi társulásnak június 30-ig kellett eldönteniük, hogy milyen formában működnek tovább, mert települési társulást csak önkéntes alapon lehet létrehozni) A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozási (parkolási) közszolgáltatást a helyi önkormányzat, vagy kizárólag ezen közszolgáltatási feladat ellátására alapított költségvetési szerv, 100%- os önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, vagy e gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás láthatja el külön törvényben szabályozottak szerint A települési és a fővárosi önkormányzat a helyi közbiztonságról, vagyonának, más értékének védelméről kényszerítő eszköz alkalmazására törvény alapján jogosult szervezet létrehozásával is gondoskodhat. 2

3 Új elvek: összeférhetetlenségi szabály: a polgármester nem lehet országgyűlési képviselő a 2014-es választások után. méltatlansági szabály: amennyiben a választott tisztségviselő törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, úgy alkalmatlanná válik a feladata ellátására vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség: a házas-, az élettársra és a gyerekekre is vonatkozik a közélet tisztasága érdekében Az összeférhetetlenségi és vagyon-nyilatkozat tételi kötelezettség a bizottságok külsős nem képviselő tagjaira is vonatkoznak. A törvény megerősíti a polgármestereket a képviselő-testülettel szemben: így például meghatározott esetekre vétójogot kap, és tisztségének megszűnéséről csak bíróság dönthet. Testületi ülést évente legalább hatszor kell tartani, akár a fővárosi/megyei kormányhivatal indítványára is. a testület minősített többséggel mondhatja ki saját feloszlatását, ekkor három hónapon belüli időpontra időközi választást kell kiírni; ennek költségét az önkormányzat viseli. feladatfinanszírozási rendszer kialakítása, amely január elsejétől lépett hatályba A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 1. településfejlesztés, településrendezés; 2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása); 3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése; 4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás); 6. óvodai ellátás; 7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 8. szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 9. lakás- és helyiséggazdálkodás; 10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás; 13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok; 14. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 15. sport, ifjúsági ügyek; 16. nemzetiségi ügyek; 17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában; 18. helyi közösségi közlekedés biztosítása; 19. hulladékgazdálkodás; 20. távhőszolgáltatás; 21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. Megyei jogú város A megyei jogú város települési önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint, az abban foglalt kivételekkel azokat a közszolgáltatásokat is biztosítja, melyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére kiterjednek. Főváros és kerületei A főváros kétszintű önkormányzata a főváros és kerületei önkormányzataiból áll. A fővárosi, valamint a fővárosi kerületi önkormányzatok önkormányzati alapjogaikat tekintve egyenlőek, feladat- és hatásköreik egymástól eltérnek. A fővárosi önkormányzat olyan önkormányzat, amely a települési és a területi önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja. A fővárosi önkormányzat képviselőtestülete a közgyűlés. A közgyűlést a főpolgármester képviseli. A közgyűlés tagjai a főpolgármester mellett a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bejutott képviselők (9fő). A főváros területe kerületekre, valamint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott Margitszigetre tagozódik. Minden fővárosi kerületben települési önkormányzat működik. A fővárosi önkormányzat a törvényben meghatározottak szerint ellátja mindazokat a terület- és településfejlesztési, valamint területrendezési, településrendezési és településüzemeltetési feladatokat, amelyek a főváros egészét érintik, vagy amelyek a fővárosnak az országban betöltött különleges szerepköréhez kapcsolódnak A fővárosi kerületi önkormányzatok önállóan gyakorolják a települési önkormányzatokat megillető valamennyi feladat- és hatáskört, amelyet törvény nem utal a fővárosi önkormányzat kizárólagos feladat- és hatáskörébe, valamint ellátják a településfejlesztési, valamint településrendezési és településüzemeltetési feladatokat, mely nem a főváros feladata. A fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre: 1. törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak, sugár- és gyűrűirányú közutak, kiemelt tömegközlekedési csomópontok, kiemelt közparkok és közterek kezelése, fejlesztése, üzemeltetése, valamint ezeken a területeken a közterület-felügyelet működtetése, illetve a főváros teljes területén a forgalomtechnikai kezelői és üzemeltetői feladatok ellátása, forgalomszervezés; 2. a kerületek határain átnyúló településrendezés, terület- és településfejlesztés; 3. településtisztaság (közutak locsolása, síkosság-mentesítés); 4. szociális ellátások biztosítása; 5. állategészségügyi feladatok; 6. az érintett kerületek véleményének kikérésével közutak, közparkok, közterek elnevezése; 7. saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás; 8. fővárosi szintű sport és szabadidősport; 9. közvilágítás biztosítása, köztemetők fenntartása, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása; 10. helyi közösségi közlekedés biztosítása és működtetése, valamint a főváros területén a parkolás feltételrendszerének kialakítása; 11. távhőszolgáltatás, ivóvíz-ellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás), hulladékgazdálkodás; 12. környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 13. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem; 14. fővárosi helyi adóval kapcsolatos feladatok; 15. gazdaságszervezés és -fejlesztés, turizmussal kapcsolatos feladatok; 16. az országos szerepkörrel összefüggő kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, közművelődési tevékenység támogatása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása; 17. a kiemelt kulturális örökség védelme; 18. a hajléktalan ellátás; 19. a tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok és díjak megállapítása. 3

4 A fővárosi kerületi önkormányzat feladat- és hatásköre: 1. helyi közutak, közterek és parkok kezelése, fejlesztése és üzemeltetése; 2. tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok és díjak megállapítása; 3. a parkolás-üzemeltetés; 4. általános közterület-felügyeleti hatáskör a kerület közigazgatási határán belül; 5. helyi településrendezés, településfejlesztés; 6. helyi településrendezési szabályok megalkotása (fővárosi településrendezési terv alapján); 7. turizmussal kapcsolatos feladatok ellátása; 8. ipari és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos szabályozási jogkörök; 9. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 10. óvodai ellátás; 11. szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 12. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 13. a helyi közművelődési tevékenység támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; 14. saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás; 15. helyi adóval kapcsolatos feladatok; 16. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 17. kerületi sport és szabadidősport támogatása, ifjúsági ügyek; 18. közreműködés a helyi közbiztonság biztosításában; 19. nemzetiségi ügyek. A fővárosi önkormányzat megállapodhat a kerületi önkormányzattal, hogy a fővárosi önkormányzat feladatés hatáskörét a kerületi önkormányzat vagy azok társulása látja el. A fővárosi önkormányzat az átadott feladat- és hatáskörök arányában az ellátásukhoz szükséges anyagi eszközöket köteles a kerületi önkormányzatnak, illetve azok társulásának átadni. Megyei önkormányzat Helyi adó bevezetésére és működtetésére a törvényben rögzített feladatellátás alapján a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzat is jogosult. Az adókivetés, bevezetés és működtetés rendjét törvény szabályozza. A főváros esetében az építményadót, a telekadót, a magánszemély kommunális adóját és az idegenforgalmi adót a kerületi önkormányzat, a helyi iparűzési adót a fővárosi önkormányzat jogosult bevezetni. A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a kerületi önkormányzat által bevezethető adó bevezetésére a fővárosi önkormányzat jogosult. Területi önkormányzat A megyei önkormányzat feladatai: területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatokat lát el. A megyei önkormányzat képviselő-testülete a közgyűlés. A megyei közgyűlés elnöke - pályázat alapján határozatlan időre - nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt. A megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodott 2012-ig: a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja; a természet és a társadalom megyében levő kulturális javainak, valamint a történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról; a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról; a megyei testnevelési-, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokról; az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásáról, a többi tanulóval együtt nem foglalkoztatható fogyatékos gyermekek oktatásáról, neveléséről, gondozásáról; az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja, a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásról; a szakosított szociális szolgáltatások területi összehangolásáról; továbbá gondoskodik egyes, szakosított ellátás körébe tartozó feladatokról; az épített és természeti környezet védelmével, a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásáról, közreműködik a térségi foglalkoztatási feladatok és a szakképzés összehangolásában, valamint részt vesz a területi információs rendszer kialakításában. biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítését. törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében levő községek és városok érdekeit. A megyei önkormányzat a saját terve és költségvetése alapján bevételeivel szabadon gazdálkodik, rendelkezik a törvényben meghatározott megyei önkormányzati tulajdonnal és vállalkozási tevékenységet folytathat. Feladatainak eredményesebb ellátása érdekében szabadon társulhat más megye és bármely település önkormányzatával. 4

5 Társult képviselő-testület A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik. Azokban az ügyekben, amelyek kizárólag az adott települést érintik, az egyes települések képviselőtestülete önállóan dönt. Településrészi önkormányzat (részönkormányzat) Települési önkormányzat képviselő-testülete valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére települési képviselőkből és más, az adott településrészen élő választópolgárokból hozhatja létre. A részönkormányzat testületére önkormányzati hatósági hatáskör nem ruházható át. Közös Önkormányzati Hivatal Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A kétezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz. A közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább kétezer fő, vagy a közös hivatalhoz tartozó települések száma legalább hét. Települési önkormányzatok gazdálkodása Helyi önkormányzatok társulása (jogi személyiséggel rendelkezik, lehet vagyona, szabad akarat) egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre A helyi önkormányzatok vagyonhoz jutása, története XIII. századig királyi vármegyék Nemesi vármegyék (Kehidai oklevél- 1232) Falvak földesúri fennhatóság alatt, csak a kisbirtokos nemesek által alapított nemes községek kerültek közvetlenül a vármegyéhez. A királytól kiváltságot szerzett települések (szabad királyi városok) közvetlenül a királyhoz, nem a vármegyéhez tartoztak. Mezővárosok: csak földesuruktól szerezhettek többletjogot (pl. vásártartás) 1848-as polgári forradalom: népképviselet elve az önkormányzatokra nézve is /nem valósult meg 1886, évi XII. tc. szerint a községeknek tulajdonuk volt. E törvénycikk szabályozta a vagyonnal való gazdálkodást is, megkülönböztetve a vagyontárgyakat forgalomképességük szerint és előírva a közösségi vagyonból származó jövedelem közösségi célra történő felhasználását. Vagyontárgyak: községi ingatlanok Vagyoni értékű jogok: halászati, italmérési, vásári helypénzszedési jog Használatra átengedett ingó javak: pl. községi mérleg Tanácsrendszer: államosítás. Település- járás (1984-ig) - megye A tanácsok és szerveik, az általuk felügyelt intézmények, vállalatok csupán az egységes és oszthatatlan állami tulajdon kezelői voltak. Az állam a vagyonnal szabadon rendelkezhetett, bármikor kártalanítás nélkül elvonhatta. (tanácsok=a szocialista államhatalom helyi szervei) Kiadás orientált feladat finanszírozás, tervlebontásos állami elosztás (Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium ) Községfejlesztési alap (KÖFA-1954 II. Tanácstörvény) Az önkormányzatok vagyonhoz jutása: meghatározta az alkotmány, a vagyonátadást az évi XXXIII. tv. (vagyontörvény) biztosította, a vagyon kezelését az évi LXV. (önkormányzati törvény) határozza meg Az önkormányzatok vagyonhoz jutásának módozatai Az évi LXV. tv. (önkormányzati tv.) erejénél fogva: a volt tanács és szervei kezelésében lévő ingatlanokhoz, erdők és vizek meghatározott részéhez, a tanács által alapított és felügyelt közüzemi célt szolgáló állami gazdálkodó szervezetek és költségvetési üzemek vagyonához, a lakossági szükségleteket kielégítő közművek építményeihez, vonalas létesítményekhez és berendezéseihez, a volt tanács kezelésében levő oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális, sport és egyéb intézmények vagyonához. Az állami bérlakásokhoz, középületekhez, a volt tanács pénz-, értékpapír vagyonáhozés másvagyoni értékű jogaihoz. Az évi XXXIII. Vagyontörvény alapján a vagyonátadó bizottság egyéni döntésével: külön törvényekben meghatározott állami földekhez és erdőkhöz, ingatlanokhoz (lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, műemlék ingatlanok), vizekhez, természetvédelmi területekhez, műemlékekhez, költségvetési üzemek vagyonához, tanácsi közüzemekhez, patikavagyonhoz. Főváros: A törvényben felsorolt területeken levő földet, parkot, teret, egyéb közterületet, beépítetlen földet; a kerületi tanács és szervei, intézményei, közüzemei kezelésében lévő védett természeti területet, erdőt. (Kincstári Vagyonkezelő Szervezet vagyonkezelése, után kártalanítás nélkül elvett egyházi ingatlanok) Privatizációs törvények alapján -az Állami Vagyonügynökség közreműködésével- az önkormányzat területén működő állami vállalatok átalakulásával, az önkormányzatokat megillető belterületi földérték után járó üzletrész, vagy később pénz. Egyéb: Az önkormányzatok egymás közötti megállapodásával, (pl. feladatmegosztáshoz kapcsolódó vagyonátadás), örökléssel, ajándékozással, vásárlással, kisajátítással, 5

6 Az önkormányzatok gazdasági alapjai Az önkormányzat közszolgáltatásokat nyújt. Saját tulajdonnal rendelkezik és költségvetési bevételeivel, kiadásaival önállóan gazdálkodik. Az önkormányzatok költségvetése az államháztartás része, ahhoz teljes pénzforgalmával kapcsolódik. Az önkormányzati költségvetés az állami költségvetéstől elkülönül, ahhoz az állami támogatásokkal és más költségvetési kapcsolatokkal kötődik. Az önkormányzat vagyona az önkormányzati célok megvalósítását szolgálja. Az önkormányzati vagyon külön része a törzsvagyon, amelyet a többi vagyontárgytól elkülönítve kell nyilvántartani. Az éves zárszámadáshoz a vagyonállapotról - külön jogszabályban meghatározott - vagyonkimutatást kell készíteni. A helyi önkormányzat költségvetése az államháztartás része. Az önkormányzati alrendszer költségvetése a központi költségvetéstől elkülönül, ahhoz központi költségvetési támogatásokkal kapcsolódik. A helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése. Ebből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatait. A költségvetési rendeletben működési hiány nem tervezhető. Ha a helyi önkormányzat a költségvetési évre vonatkozóan nem rendelkezik elfogadott költségvetéssel, nem fogadja el a költségvetési évet megelőző évre vonatkozó zárszámadását, államháztartási beszámolási kötelezettségének vagy vagyon-nyilvántartási kötelezettségének nem tesz eleget, a részére járó egyes támogatások folyósítása az államháztartásról szóló törvényben meghatározottak szerint felfüggesztésre kerül. A helyi önkormányzat feladataihoz igazodóan választja meg a gazdálkodás formáit, és pénzügyi előírások keretei között önállóan alakítja ki az érdekeltségi szabályokat. A helyi önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit saját bevételeiből, más gazdálkodó szervektől átvett bevételekből, valamint központi költségvetési támogatásból teremti meg. A helyi önkormányzat veszteséges gazdálkodásának következményei a helyi önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért a központi költségvetés nem tartozik felelősséggel. A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. A képviselő-testület hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti, melynek elkészítéséért a helyi önkormányzat felelős. A gazdasági program, fejlesztési terv a képviselő-testület megbízatásának időtartamára vagy azt meghaladó időszakra szól. A jegyző köteles a jogszabályok alapján meghatározott belső kontrollrendszert működtetni, amely biztosítja a helyi önkormányzat rendelkezésére álló források szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. Az önkormányzatok vagyona Törzsvagyon: Törzsvagyonnak az az önkormányzati tulajdon nyilvánítható, amely közvetlenül kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását vagy a közhatalom gyakorlását szolgálja. Önkormányzat tulajdonában álló ingó és ingatlan vagyontárgyak Ingatlanok Erdők Vizek Közüzemi szervek vagyona Lakossági célokat szolgáló közművek Intézmények vagyona Középületek és telekterületük Bérlakások Vagyoni értékű jogok Licenc Know-how Értékpapírok Bérleti és használati jogok Telki szolgalom Pénzeszközök forgalomképtelen törzsvagyon: helyi közutak és műtárgyaik, aluljárók, járdák, parkolók, buszmegállók, közterek, parkok, játszóterek, köztemetők, vizek, vízfolyások, tavak, közcélú vízlétesítmények, belvízi csatornák, árokrendszerek, a törvény és az önkormányzat által ide sorolt ingók és ingatlanok. (A fővárosban a helyi közutak és műtárgyaik, a terek, parkok tulajdonjogát a fővárosi és a kerületi önkormányzatok egymásra átruházhatják) korlátozottan forgalomképes törzsvagyon: közművek, intézmények és középületek, továbbá a helyi önkormányzat által meghatározott ingatlanok és ingók. A törzsvagyon korlátozottan forgalomképes tárgyairól törvény vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint lehet rendelkezni. A helyi önkormányzatot megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik. A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon birtoklása, használata, hasznai szedésének joga, fenntartása, üzemeltetése, létesítése, fejlesztése, valamint felújítása a nemzeti vagyonról szóló törvényben szabályozott módon engedhető át másnak. A helyi önkormányzat vállalkozása a kötelező feladatainak ellátását nem veszélyeztetheti. Az önkormányzat olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. a helyi önkormányzat társulásba bevitt vagyonát a társuló helyi önkormányzat vagyonaként kell nyilvántartani, a vagyonszaporulat a társult helyi önkormányzatok közös vagyona, A képviselő-testület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyonának rendeletében meghatározott körére az önkormányzati közfeladat átadásához kapcsolódva vagyonkezelői jogot létesíthet. Vagyonkezelői jog önkormányzati lakóépületre és vegyes rendeltetésű épületre, társasházban lévő önkormányzati lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre ingyenesen csak kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal, vagy ezen gazdasági társaság kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaságával létesíthető. Vagyonkezelési szerződés szükséges. (Möt. 109 ) A vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. Települési önkormányzatok pénzügyei Bevételek Saját bevételek Átengedett központi adók Egészségbiztosítási támogatások Központi költségvetési hozzájárulás, támogatás Egyéb támogatások A bevételek felhasználásának módja: Kötetlen felhasználású Kötött felhasználású (pántlikás pénzek) 6

7 Önkormányzat bevételei: Saját bevételek Helyi adók (1990.évi C. tv. A helyi adókról) Vagyoni típusú adók (telekadó, építményadó) Kommunális jellegű adók (idegenforgalmi adó, magánszemélyek kommunális adója) Tevékenység típusú: Iparűzési adó Átvett pénzeszközök Önkormányzat és intézményei egyéb saját bevételei 117 (5) A feladatfinanszírozási rendszernek biztosítania kell az önkormányzatok bevételi érdekeltségének fenntartását. (Mötv) Saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hozadékából származó nyereség, osztalék, kamat, bérleti díj, Törvény alapján az önk-ot megillető illetékek, bírság, díj Vadászati jog haszonbérbe adásának bevétele Egyéb.:pl. bontási anyag vagy leselejtezett anyag értékesítés bevétele A helyi adó az az adó, amelyet az önkormányzat a törvényben kapott felhatalmazás alapján, az illetékességi területen szedhet. Helyi adó megállapítása az önkormányzat feladata. Célja az önkormányzat önálló gazdasági feltételeinek megteremtése. Jellemzői: nem kötelező keret jellegű (az adó mértékének a felső határát a törvény határozza meg, a mértékét az önkormányzat) Szabályai: az önkormányzat csak a törvényben meghatározott adókat vezetheti be csak az illetékességi területén szedhető bevezetésébe és módosításában az önkormányzat dönt az önkormányzat bevételét képzi az adótöbbszörözés tilos az adózó számára biztosítani kell a mentességeket és a kedvezményeket a beszedett adó felhasználásában az önkormányzat köteles a település lakosságát tájékoztatni Alanyai: a magánszemély, a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéb szervezet, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése, Külföldi magánszemély vagy szervezet egyes esetekben Tárgya: ingatlan, illetve ehhez kapcsolódó vagyoni értékű jog munkaerő-foglalkoztatás nem állandó lakosként való tartózkodás meghatározott gazdasági tevékenység folytatása Helyi adó fajtái: Vagyoni típusú adók (építményadó, telekadó) Adómentes valamennyi helyi adó alól az egyesület, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság. A helyi adó törvény hatálya nem terjed ki: az államra, a helyi önkormányzatra, a nemzetiségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházi jogi személyre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre és a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra. Építményadó Tárgya: lakás, nem lakás célú épület, épületrész, építmény az önkormányzat területén Alanya: az év első napján a tulajdonos Mértéke: hasznos alapterület alapján 1100Ft/m 2 (2005-től ezt az összeget az önkormányzatok növelhetik az inflációval); korrigált forgalmi érték alapján 3,6% Mentesség: a szükséglakás, a kizárólag az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja, a felújított műemléképület, illetve az abban lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) - a törvényben meghatározottak szerint - a felújításra január 1- jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben Megszűnt a mentesség az alapítvány, társadalmi szervezet, közszolgáltató szervezet nem alaptevékenysége kifejtésére szolgáló épülete után. Helyi adó fajtái: Vagyoni típusú adók (építményadó, telekadó) Telekadó Tárgya: beépítetlen belterületi földrész, építménnyel beépített telek szokásos mérték feletti terület Alanya: az év első napján a tulajdonos Mértéke: telek területe alapján 200 Ft/m2 (2005-től ezt az összeget az önkormányzatok növelhetik az inflációval); korrigált forgalmi érték 3%-a Mentesség: az építmény hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész, a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja, az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50 %-a, az adóalany termék-előállító üzeméhez tartozó, jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő-biztonsági terület (övezet), feltéve, ha az adóalany adóévet megelőző adóévi, évesített nettó árbevétele legalább 50%-ban saját előállítású termék értékesítéséből származik. Helyi adó fajtái: Kommunális jellegű adók (idegenforgalmi adó, magánszemélyek kommunális adója) Magánszemélyek kommunális adója Tárgya: építmény, beltéri telek Alanya: a tulajdonos, illetve nem magánszemély tulajdonába lévő építmény bérleti jogával rendelkező személy Mértéke: az adótárgy száma alapján max Ft/adótárgy. 7

8 Helyi adó fajtái: Kommunális jellegű adók (idegenforgalmi adó, vállalkozók és magánszemélyek kommunális adója) Idegenforgalmiadó Tárgya: nem állandó lakosként való tartózkodási idő; fizetett díj, Alanya: nem állandó lakosként vendégéjszakát eltöltő személy, Mértéke: megkezdett éjszakák száma alapján max. 300 Ft/fő/éjszaka vendégéjszakára jutó szállásdíj alapján a szállásdíj max. 4%-a Mentesség: a 18 év alatti és a 70 év feletti magánszemély; a gyógyintézetben fekvőbeteg szakellátásban részesülő vagy szociális intézményben ellátott magánszemély; a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakmunkásképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése vagy a vállalkozási tevékenység végzése, a munkáltató által kiküldetési rendelvénnyel, a munkáltató tevékenységi körébe tartozó munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességiterületén tartózkodó magánszemély; továbbá aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, valamint a használati jogosultság időtartamára a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag, illetőleg a tulajdonos, a bérlő hozzátartozója, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságának időtartamára annak hozzátartozója Beszedésre kötelezett: tulajdonos, bérlő, haszonélvező, üzemeltető, fenntartó, szállásadó, Helyi adó fajtái: Tevékenység típusú adó: helyi iparűzési adó Helyi iparűzési adó Tárgya: a vállalkozási tevékenység (állandó, ideiglenes) Alanya: önkormányzati illetékességi területén vállalkozók és gazdasági társaságok Mértéke: nettó árbevétel * 2% (nettó árbevétel csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel. Több önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozói tevékenység- nyilatkozni kell a megoszlásáról.) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként legfeljebb 5000 forint Helyi adó megfizetése magánszemélyeknél március 15., illetve szeptember 15. vállalkozásoknál adóelőleg fizetési kötelezettségük van Kötelező adómentesség: társadalmi szervezetek egyház alapítvány köztestület Közhasznú kft költségvetési szervek önkéntes kölcsönös biztosítópénztár magánnyugdíj-pénztár viszonosság alapján külföldi szervezet Önkormányzat által nyújtható adómentesség, adókedvezmény: rendeletben kell meghatározni, minden vállalkozóra azonos feltétel, 2,5 MFt vagy ez alatti vállalkozói adóalapösszeg Ebrendészeti hozzájárulás (Ebadó) /Nem tipikus helyi adó/ Települési önkormányzatok pénzügyei Az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény módosításával az önkormányzatok vethetik ki. Tárgya: eb Alanya: kutyát tartó személy, vállalkozás Mértéke: évente veszélyes eb esetén 20 ezer, egyéb kutya esetén a 6000 forint. Mentesség: mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő, vagy terápiás kutya a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban, vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott kutya; az ivartalanított; az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen, vagy állatvédelmi szervezet telephelyén tartott; valamint állatmenhelyről, ebrendészeti telepről, vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott kutyák. Bevételek Saját bevételek Átengedett központi adók Egészségbiztosítási támogatások Központi költségvetési hozzájárulás, támogatás Egyéb támogatások A bevételek felhasználásának módja: Kötetlen felhasználású Kötött felhasználású (pántlikás pénzek) Önkormányzat bevételei: Átengedett központi adók Környezetvédelmi és műemlékvédelmi bírságok Beszedett illetékből származó jövedelem Egyéb megosztott adók, pl.:gépjárműadó. Egyéb bevételek Hitelfelvétel Kötvény kibocsátás Egészségbiztosítási támogatások Egészségbiztosítási Alap normatív támogatása (Helyi önkormányzat által fenntartott orvosi rendelők, rendelőintézetek működését szolgálja) Átengedett központi adók, átengedett bevételek I. Környezetvédelmi és műemlékvédelmi bírságok A települési önkormányzat jegyzője által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege (100%), fővárosi és megyei kormányhivatal által a települési önkormányzat területén - a veszélyhelyzet kihirdetését megalapozó eseménnyel összefüggésben jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok kivételével - kiszabott, és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30%-a az illetékes települési önkormányzatot illeti meg. A települési önkormányzat pénzforgalmi számlájára vagy annak valamely alszámlájára érkezett szabálysértési pénz- és helyszíni bírságból származó bevétel 100%-a, a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírságból származó bevétel 40%-a függetlenül attól, hogy a bírságot mely szerv szabta ki jogerősen a települési önkormányzatot illeti meg, ha a végrehajtást a települési önkormányzat jegyzője önkormányzati adóhatósági jogkörében eljárva foganatosította. A közterület-felügyelő által a települési önkormányzat területén a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság teljes összege az illetékes települési önkormányzatot illeti meg. 8

9 Átengedett központi adók, átengedett bevételek II. Önkormányzati tűzoltóság fenntartásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez valamennyi önkormányzati tűzoltóság a készenléti szolgálat működéséhez azonos összegű, 25,0 millió forint alaptámogatásra jogosult, a megmaradó előirányzatból minden önkormányzati tűzoltóság az általa ellátott vonulási terület veszélyeztetettsége mértékét kifejező, jogszabályban rögzített elvek alapján meghatározott pontszámok arányában részesül, a tárgyévet megelőző év normatív támogatás elszámolásából bevételként visszatérülő összeg a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter egyedi döntése alapján az önkormányzati tűzoltóságok működési kiadásainak finanszírozására használható fel. A termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni - a települési önkormányzatok által beszedett - személyi jövedelemadó 100%-a a földterület fekvése szerinti települési önkormányzatot illeti meg. Egyéb : gépjárműadó a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által beszedett adó 40%-a az önkormányzatot illeti meg (2012-ig a 100% helyben maradt). a gépjárműadóhoz kapcsolódó bírságból, pótlékból és végrehajtási költségből származó bevétel 100%-a. Települési önkormányzatok pénzügyei Bevételek Saját bevételek Átengedett központi adók Egészségbiztosítási támogatások Központi költségvetési hozzájárulás, támogatás Egyéb támogatások Központi költségvetési hozzájárulás, támogatás A helyi önkormányzatok általános működésének és Évi Évi ágazati feladatainak támogatása I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása millió Ft millió Ft II. Települési önkormányzatok egyes köznevelési , ,9 feladatainak támogatása* III. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és , ,3 gyermekétkeztetési feladatainak támogatása* , ,3 IV. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása , ,3 A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai Vis maior támogatás Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, utcai szociális munka és a Biztos Kezdet Gyerekház működésének támogatása * év előtt a gyermekétkeztetés a II. ponthoz tartozott , , , , Évi millió Ft , , , , ,7 Összesen: ,7 millió Ft a IX. fejezetből (2015-ben ,6 MFt, 2014-ben ,9 MFt 2013-ban ,9 MFt volt) A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása I. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 1. Települési önkormányzatok működésének támogatása Önkormányzati hivatal működésének támogatása Beszámítás! Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása 2. Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ártalmatlanítása 3. Budapest Főváros Önkormányzatának kiegészítő támogatása 4. Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 5. Megyei önkormányzatok feladatainak támogatása 6. A évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása II. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 1. Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása 2. Óvodaműködtetési támogatás 3. Társulás által fenntartott óvodákba bejáró gyermekek utaztatásának támogatása 4. A köznevelési intézmények működtetéséhez kapcsolódó támogatás 5. Kiegészítő támogatás az óvodapedagógusok minősítéséből adódó többletkiadásokhoz A helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai III. Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 1. Pénzbeli szociális ellátások kiegészítése 2. A települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása 3. Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása (Család- és gyermekjóléti szolgálat, Család- és gyermekjóléti központ, Szociális étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás, Időskorúak nappali intézményi ellátása, Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása, Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása, Hajléktalanok nappali intézményi ellátása, Gyermekek napközbeni ellátása, Hajléktalanok átmeneti intézményei) 2015-ben volt: Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai; Gyermekjóléti központ; Szociális étkeztetés; Házi segítségnyújtás; Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatás; Időskorúak nappali intézményi ellátása; Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása; Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása; Hajléktalanok nappali intézményi ellátása; Gyermeke, napközbeni ellátása; Hajléktalanok átmeneti intézményei 4. A települési önkormányzatok által biztosított egyes szociális szakosított ellátások, valamint a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatos feladatok támogatása (A finanszírozás szempontjából elismert szakmai dolgozók bértámogatása; Intézmény-üzemeltetési támogatás) 5. Gyermekétkeztetés támogatása (A finanszírozás szempontjából elismert dolgozók bértámogatása; Gyermekétkeztetés üzemeltetési támogatása, A rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatása) 6. Szociális ágazati pótlék 7. Kiegészítő támogatás a bölcsődében foglalkoztatott, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők béréhez IV. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 1. könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása 2. Települési önkormányzatok által fenntartott, ill. támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása I. Helyi önkormányzatok működési célú költségvetési támogatásai 1. Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 2. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása 3. Átmeneti ivóvízellátás biztosításával kapcsolatos költségek finanszírozásának támogatása 4. A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 5. A települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedésének támogatása 6. Önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása 7. Megyei önkormányzatok rendkívüli támogatása II. Helyi önkormányzatok felhalmozási célú költségvetési támogatásai 1. Lakossági közműfejlesztés támogatása 2. Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 3. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések 4. Óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása 5. Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása 6. Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 7. Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása 8. Adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatása 9. Az egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása III. Önkormányzatok rendkívüli támogatása IV. Egyedi önkormányzati támogatások V. Önkormányzati elszámolások VI. Vis maior támogatás 9

10 Önkormányzat kiadásai A számított alaplétszám az alábbi képlet alapján határozható meg: SZAL = c + (ÖL - a)/(b - a) * (d - c), két tizedes jegyre kerekítve ahol: SZAL = számított alaplétszám, ÖL = az önkormányzat(ok) lakosságszáma, amennyiben a közös hivatalt fenntartó önkormányzatok együttes lakosságszáma nem éri el a főt, úgy főként kell a számításkor figyelembe venni, a = az elismert hivatali létszám a Kiegészítő szabályok 1. ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategória alsó határa, b = az elismert hivatali létszám a Kiegészítő szabályok 1. ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategória felső határa, c = az elismert hivatali létszám a Kiegészítő szabályok 1. ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategóriához tartozó elismert köztisztviselői létszám minimuma, d = az elismert hivatali létszám a Kiegészítő szabályok 1. ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategóriához tartozó elismert köztisztviselői létszám maximuma. A) Működési kiadások Személyi jellegű kiadások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások B) Felhalmozási, fejlesztési kiadások C) Támogatások Működési célú pénzeszköz átadás Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Egyéb támogatások D) Egyéb kiadások Pl. Hiteltörlesztés, kötvény-visszafizetés, Önkormányzat költségvetése Költségvetés készítési kötelezettség Rendelet alkotási kötelezettség a költségvetésről és annak végrehajtásáról A költségvetés összeállításának rendjét az Államháztartásról szóló tv. szabályozza. A települési önkormányzat maradványérdekeltségű költségvetési szerv (a költségek és kiadások csökkentésében érdekelt) Központi költségvetés készítése Az államháztartásért felelős miniszter június 30-áig kidolgozza és az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi a központi költségvetési tervezés részletes ütemtervét, kereteit, tartalmi követelményeit, így különösen a tervezés során érvényesítendő számszerű és szabályozási követelményeket, a tervezéshez használt dokumentumokat, módszertani elveket, feltevéseket és paramétereket, továbbá az előírt adatszolgáltatások teljesítésének módját. A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Gst. (Gazdasági stabilitási törvény) szerint egyezteti a Költségvetési Tanáccsal. A Kormány október 15-éig az országgyűlési képviselők általános választásának évében október 31-éig benyújtja az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Települési önkormányzati költségvetés készítése A jegyző, főjegyző a költségvetési rendelet-tervezetet a tervszámoknak megfelelően készíti elő. a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek. Ha a költségvetési rendeletet a képviselő-testület a költségvetési évben legkésőbb március 15-ig nem fogadta el, az átmeneti gazdálkodásról rendeletet alkot, amelyben felhatalmazást ad, hogy a helyi önkormányzat és költségvetési szervei a bevételeiket folytatólagosan beszedhessék, kiadásaikat teljesítsék. Az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzése Külső ellenőrzés: Országgyűlés - Állami Számvevőszék Kormányhivatal költségvetési Könyvvizsgáló Belső ellenőrzés (tv. írja elő) Jegyző- belső ellenőrzési feladatokat ellátó munkatárs, önkormányzati társulás, az önkormányzattal szerződéses viszonyban álló személy vagy társulás Pénzügyi bizottság (2 000 fő felett kötelező) éves belső ellenőrzési terv!! 10

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Vagyonhoz jutás Gazdasági alapok Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási szféra A közigazgatás

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Közigazgatási szféra alapok Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása Közigazgatási szféra alapok

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása Közigazgatási szféra alapok Település-gazdálkodási ismeretek Közigazgatási szféra alapok Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

3. számú napirendi pont a Képviselő-testület február 9-i ülésén

3. számú napirendi pont a Képviselő-testület február 9-i ülésén 3. számú napirendi pont a Képviselő-testület 2015. február 9-i ülésén 2016. évi költségvetés tervezetének benyújtása és a költségvetési rendelet főösszegeinek elfogadása Az Országgyűlés elfogadta Magyarország

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Települési önkormányzatok

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2015/2016. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási szféra A közigazgatás

Részletesebben

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Településen belüli kapcsolatrendszerek. Település külső kapcsolatai 2015.06.04.

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Településen belüli kapcsolatrendszerek. Település külső kapcsolatai 2015.06.04. Település-gazdálkodási ismeretek Tematika Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2014/2015. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Települések közti

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció. Helyi adók

Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció. Helyi adók Adózási alapismeretek 5.2 konzultáció Helyi adók A törvény 1990. évi C. törvény a helyi adókról Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási szféra A közigazgatás

Részletesebben

Közigazgatási szféra

Közigazgatási szféra Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév őszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség Abaliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006. (XII.15.) rendelete a helyi adók megállapításáról a 8/2007.(III.08.), a 16/2008.(XI.20.), 11/2009.(XI.17.), és a 13/2010.(XI.23.) rendelettel

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS

Részletesebben

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási szféra A közigazgatás

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Települési önkormányzatok vagyona, költségvetése, bevételei-kiadásai Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Települési önkormányzatok vagyona, költségvetése, bevételei-kiadásai Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév

Részletesebben

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Település külső kapcsolatai 2015.02.11.

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Település külső kapcsolatai 2015.02.11. Település-gazdálkodási ismeretek GVAM III. évfolyam levelező tagozat számára Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2014/2015. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai

A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai A helyi önkormányzatok, a települési és területi nemzetiségi önkormányzatok központi alrendszeréből származó forrásai Támogatások A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása

Részletesebben

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2013/2014. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Tematika Települések közti

Részletesebben

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról Mány község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, többször módosított

Részletesebben

Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben

Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E A helyi adókról Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2013.05.20. Módosítások: 8/2003. (XII.

Részletesebben

HAJDÚBAGOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 3/ /VII.2/ Kt. számú rendelete

HAJDÚBAGOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 3/ /VII.2/ Kt. számú rendelete HAJDÚBAGOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 3/ 1993. /VII.2/ Kt. számú rendelete Hajdúbagos Község Önkormányzata vagyonának meghatározásáról, a vagyon feletti tulajdonjog gyakorlásának és a vagyon

Részletesebben

A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA: 2014. FEBRUÁR 5. Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(III.26.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11. Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely

Részletesebben

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.2.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben: 2011. március 25. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.)

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének

Részletesebben

Önkormányzatok gazdálkodása

Önkormányzatok gazdálkodása Önkormányzatok gazdálkodása Ökopolitika az önkormányzatokban az Ökopolisz Alapítvány képzése Írta: Nagyházi György Önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó jogszabályok A helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

IZSÁK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 11/2000. (XII. 20.) kt. számú és a módosításáról szóló 8/2004.(IV.28.) kt. számú és 14/2005. (XI.30.

IZSÁK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 11/2000. (XII. 20.) kt. számú és a módosításáról szóló 8/2004.(IV.28.) kt. számú és 14/2005. (XI.30. IZSÁK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 11/2000. (XII. 20.) kt. számú és a módosításáról szóló 8/2004.(IV.28.) kt. számú és 14/2005. (XI.30.) számú rendelete Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól.

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 201/2/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Módosító indítvány a Budapest

Részletesebben

Az évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012.

Az évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012. Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012. Hatálya Hazai települési önkormányzatok adókivetési jogát szabályozza A törvény meghatározza, milyen adókat vethetnek ki nem kötelezően az önkormányzatok,

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL évi várható teljesítés évi eredeti előirányzat

BEVÉTELEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL évi várható teljesítés évi eredeti előirányzat BEVÉTELEK eredeti várható teljesítés 2. sz. melléklet a 4/2018. (II.28.) önkormányzati rendelethez 2018. évi eredeti MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÁLLAMHÁZTARTÁSON BELÜLRŐL B111.1 - Önkormányzati hivatal működésének

Részletesebben

2012.05.03. Hatálya. Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról. Kivetés szabályai. I. Vagyoni típusú adók. I.1. Az építményadó

2012.05.03. Hatálya. Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról. Kivetés szabályai. I. Vagyoni típusú adók. I.1. Az építményadó Az 1990. évi C. törvény a helyi adókról 2011/2012. Hatálya Hazai települési önkormányzatok adókivetési jogát szabályozza A törvény meghatározza, milyen adókat vethetnek ki nem kötelezően az önkormányzatok,

Részletesebben

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV

1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ ÉV Kötelező feladatok 1. BEVÉTELI ÖSSZESÍTŐ 11/2015. (VI.01.) a hez Önkormányzat 9 493 598 2 896 201 6 194 134 483 403 0 360 187 0 65 619 219 200 000 10 753 209 1 259 611 Polgármesteri Hivatal 1 266 776 333

Részletesebben

Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e

Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL - HATÁLYOS: 2005. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Bálványos Község Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. (1) bekezdésében

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva! EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!) KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2002 (XII.26.) ör. számú rendelete

Részletesebben

TÁRGY: Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója (tervezet)

TÁRGY: Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója (tervezet) AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás 2014. évi költségvetési koncepciója (tervezet) E L Ő T E R J E S Z T

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK Nagybánhegyes község ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/217. (IV.26.) Ör. RENDELETE Az önkormányzat 216. évi költségvetéséről szóló 1/216. (III. 1.) Ör. rendelet módosításáról Nagybánhegyes község

Részletesebben

Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének

Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének 13/1995./XII.18./ sz. önk. rendelete, és a 8/2001/XII.3. sz. önk. rendelet egységes szerkezetbe foglalása A kommunális helyi adóról Pánd község önkormányzati

Részletesebben

Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE. Helyi adókról. - egységes szerkezetben - I. Fejezet. Adóalany, adókötelezettség 1..

Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE. Helyi adókról. - egységes szerkezetben - I. Fejezet. Adóalany, adókötelezettség 1.. Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE Helyi adókról - egységes szerkezetben - Dombrád Város Önkormányzata a helyi adókról szóló módosított 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Ht.)

Részletesebben

A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ

A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 20/2004.(V.3.) RENDELETÉNEK A 16/2007.(XI. 01.) RENDELETTEL, A 24/2007.(XII. 20.) RENDELETTEL, A 26/2008.(XI. 27.) RENDELETTEL,

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Helyi adók. Költségvetési kapcsolatok. Dr. Zsombori Zsolt adjunktus

Helyi adók. Költségvetési kapcsolatok. Dr. Zsombori Zsolt adjunktus Helyi adók Költségvetési kapcsolatok Dr. Zsombori Zsolt adjunktus Adóalany: Aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. Adótárgy: Építmény Építményadó Adóalap (önkormányzati döntéstől függ):

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2012. /IV. 23./ sz. RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL /tervezet/ Atkár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról a módosításáról szóló 10/2012. (V. 22.), 22/2012. (XII. 11.) valamint a 15/2013. (XII.11.)

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2011. december 19. Atkár Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége Budapesti Gazdasági Főiskola 2013. Március 6. Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár I. A magyar helyzet 1990-2012

Részletesebben

á á Ö á é ő ü é ö á á é ö é é é ő í í é é ő ü á ö é é á á á ö é í á ö á ő ó ó é ö é é é á á á ó ó ó é ö é é é á á á á á ó ó ó ö é é á í ó ő ő á é á ö í á é ö é é é őó ó é ö é é é ő ő é ö é őí á á ö é é

Részletesebben

az idegenforgalmi adóról

az idegenforgalmi adóról KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK az 50/2004.(XII.16.) és 4/2007. (I.24.) rendelettel módosított 29/2004. (VII.16.) r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban

Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL. A rendelet hatálya 1.

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL. A rendelet hatálya 1. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Jászszentandrás község önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990.évi

Részletesebben

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban

Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban 3.sz. melléklet az 1/2018. ( II.26 ) önkormányzati rendelethez Görcsönydoboka Község Önkormányzat 2018.évi költségvetésének bevételei és kiadásai kormányzati funkciók szerinti bontásban, 011130 - Önkormányzatok

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e a helyi iparűzési adóról, a magánszemélyek kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról * Püspökladány Város

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013.(VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 12/2013.(XII.02.) önkormányzati rendelettel Nagycsepely Község

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet Építménvadó

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet Építménvadó Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról Káplnásnyék Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Éves költségvetési beszámoló

Éves költségvetési beszámoló Adatellenőrző kód: -4-2372-37-6c-3d-6b-7f2-1e-b6965-5d0-36-42-1045-48 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0008 27 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a 6/2016.(II.24.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról egységes szerkezetben a 31/2004. (XII.14.) sz. a 29/2005. (XII.12.) és a 19/2007. (XII.17.) 16/2010. (XII.17.)

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2011. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Általános rendelkezések 1..

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2011. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Általános rendelkezések 1.. Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2011. (XII.28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról

2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról Előterjesztés 2015. évi beszámoló Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai alakulásáról Előterjesztés 01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 3 / 2015.(II. 27. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok

Részletesebben

II. fejezet Vagyoni típusú adók

II. fejezet Vagyoni típusú adók Cserkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésében, valamint a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

2017. évi előirányzat. Tény 2016

2017. évi előirányzat. Tény 2016 01 02 03 04 05 06 07 32 33 34 35 36 37 38 39 178 179 184 185 186 194 203 207 218 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 240 264 265 sz. melléklet 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi

Részletesebben

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: ado@etyek.hu B e v a l l á s A hatályos é p í t m é n y a

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya

Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság,

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, Alapelvek: - alapjogok érvényesülése biztosítása (demokratikus működés), Európai Önkormányzati Charta - a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, - hatékony működés,

Részletesebben

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

Kötcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Kötcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének Kötcse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013.(VII.01.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 8/2015.(XI.23.), a 16/2014. (XII.19.) és a 11/2013.(XII.02.) önkormányzati

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

Időközi költségvetési jelentés hó

Időközi költségvetési jelentés hó Adatellenőrző kód: 5812c-56-14-31a-2f-d34-29-13-61-493a-1f-354-5c-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 17 ${pukorzet} 0403 94 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ. az önkormányzat évi költségvetési rendelet megalkotásához I. forduló

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ. az önkormányzat évi költségvetési rendelet megalkotásához I. forduló CSORVÁS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 5920. CSORVÁS, RÁKÓCZI U. 17. Tel.: 66/258016 ELŐTERJESZTÉS CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉHEZ az önkormányzat 2017. évi költségvetési rendelet megalkotásához

Részletesebben