DOKUMENTÁCIÓ DOKUMENTATION. Nemzetközi bibliodráma-találkozó Internationales Bibliodramatreffen Dobogókő június

Átírás

1 TEXT DOKUMENTÁCIÓ DOKUMENTATION Nemzetközi bibliodráma-találkozó Internationales Bibliodramatreffen Dobogókő június Juni 2003 Rendezők: Magyar Bibliodráma Egyesület, Egyházfórum Alapítvány, Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezetés Templomépítő Alapítvány Organisatoren: Ungarischer Bibliodramaverein, Stiftung Egyházfórum, Stiftung CsEGyTA RAUM

2 INHALTSVERZEICHNISS / TARTALOMJEGYZÉK Ildikó Donáth-Muntag Wenige Worte über die Erlebnisse von vielen / Néhány szóval sokunk dobogókői élményéről Szabolcs Sajgó SJ Geschichte von Manréza / A Manréza DONNERSTAG, 12. Juni 2003 / június 12., CSÜTÖRTÖK Péter Varga Welcher Wind hat dich hergeweht? / Mi szél hozott ide? FREITAG, 13. Juni 2003 / június 13., PÉNTEK Reinhard Schläpfer Morgenliturgie / A reggeli áhítatok Else Natalie Warns Persönliche Resonanz auf die Morgenliturgie / Az élményről DIE VORTRÄGE / ELŐADÁSOK András Csepregi Der Heilige Geist weht wo Er will / A Szentlélek ott fúj, ahol akar Gerhard Marcel Martin Zur Wirkung und zur Unverfügbarkeit des Heiligen Geistes / A Szentlélek működéséről és uralhatatlanságáról BEKENNTNISSE / VALLOMÁSOK Klaus-Werner Stangier / Vom bibliodramatischen Wind erfasst / Akiket a bibliodráma szele megcsapott Else Natalie Warns / G.M. Martin DIE WORKSHOPS / A MŰHELYEK Else Natalie Warns Workshop 1 Lebendige Wasser entspringen oder Gott der Überraschungen / 1. csoport Fakadó vizek, avagy a meglepetések Istene Beáta Papp Erlebnisse beim Workshop 1 / Élményeim Márta Hubai-Muzsnai Workshop 2 Wie kann dies geschehen? / 2. csoport Mi módon lehetnek ezek? Irén Potzner Workshop 3 Vom Geiste geboren, Biblische Improvisationen / 3. csoport Aki a Lélektől született Csilla Horti Erfahrungen in der Werkstatt des Improvisationstheaters / Tapasztalataim Tünde Majsai-Hideg Workshop 4 Propheten im Wind / 4. csoport Próféták a szélben Zsuzsanna Gazdag Erste Annäherung an das Bibliodrama/ Szubjektív beszámoló Gabriele Bleker-Permes Workshop 5 Die Farbe des Feuers / 5. csoport A tűz színei Uta Riese Eindrücke von der Farbe des Feuers / Benyomásaim Péter Snir Resonanz zum Workshop Die Farbe des Feuers / Élményem Irén Potzner ÜBERRASCHUNGSTHEATER / MEGLEPETÉS-SZÍNHÁZ SAMSTAG, 14. Juni 2003 / június 14., SZOMBAT Kamilla Sarkady Workshop 6 Ich bedarf dessen / 6. csoport Nekem van szükségem Elisabeth Hämmerle Resonanz zu Workshop 6 / Tapasztalataim Ildikó Molnár Bleibende Eindrücke von Workshop 6 / Benyomásaim a történtekről Reinhard Schläpfer Workshop 7. Heilige Geistin ins Bild bewegt / 7. csoport Hozzuk képbe a Szentlelket! János Kedves Resonanz auf Workshop 7 / Élményeim Klaus Werner Stangier Workshop 8 Dionysos Christos / 8. csoport Dionüszosz és Krisztus Csilla Horti Resonanz auf Workshop Dionysos Christos / Élményem Karin Kofod Heissa, der Wind bläst von der Donau her! / Hej, Dunáról fúj a szél SONNTAG, 15. Juni 2003 / június 15., VASÁRNAP Márta Naszályi Gott hat uns angehaucht / Ránk lehelt Isten Nachklang zum Bibliodramatreffen / A találkozó utóhangjai Kriszta Eisenbarth Was hat das Bibliodramatreffen bedeutet und bewirkt? / Mi mindent jelentett számunkra ez a találkozó? Wolfgang Wesenberg Dank der ausländischen Teilnehmenden an die Veranstaltenden / A külföldi résztvevők nevében Das Bibliodrama-Treffen in Dobogókő und diese Dokumentation wurden finanziell unterstützt durch die Lernpartnerschaft Bibliodrama-Langzeitfortbildungen in Europa im Rahmen der Aktion Grundtvig 2 des Bildungsprogrammes Sokrates der Europäischen Kommission. Die inhaltliche Verantwortung liegt bei der Redaktion und gibt in keiner Weise die Meinung der Europäischen Kommission wieder. A dobogókői bibliodráma-találkozó és ez a dokumentáció az Európai Bizottság Socrates-Grundtvig 2 Tanulási kapcsolat programjának keretében megpályázott Bibliodráma Európai hosszú távú képzés című projekt támogatásával jött létre. A tartalomért a szerkesztőség vállal felelősséget, az nem az Európai Bizottság állásfoglalásait tükrözi.

3 Kriszta Eisenbarth Du hörst sein Sausen, weisst aber nicht, woher er kommt und wohin er geht. So ist es mit jedem, der aus dem Geist geboren ist (Joh 3,8) Vom Anfang an (als Gott den Lebensatem in die Nase Adams blies) belebt den Menschen Gottes Ruach, Pneuma, Geist; er nimmt seine Gegenwart mal in leisem Windhauch, mal in heftigem Brauses, mal als sanfte Regung des eigenen Herzens, mal als stürmisches Ereignis seiner Umwelt wahr. Mit den vielfältigen Mitteln des Bibliodramas, mit dem Einsatz unsere Leib-Seele-Geist-Wesens durch Körperwahrnehmung, Bewegung, Rollenspiel und unterschiedliche ästhetische Gestaltungsweisen, mit Hilfe der jeweiligen Gruppe wollen wir uns spontan und kreativ den Texten der Bibel annähern, um von ihrer Botschaft beseelt und (auch in unserem nachpfingstlichen Alltag) getragen zu werden. Dabei wissen wir laut Motto und Pfingsterfahrung -, dass das Gelingen nicht zu machen, sondern nur zu erhoffen und dankbar zu empfangen ist: aus dem Geist (neu) geboren zu sein, zu werden. Else Natalie Warns und Ildikó Donáth-Muntag An die Leserinnen und Leser: Was findet man in diesem Heft? Der Ungarische Bibliodrama-Verein und die Gesellschaft für Bibliodrama e.v. aus Deutschland freuen sich, mit Hilfe des Sokrates- Grundtvig Programmes der Europäischen Kommission diese zweisprachige Dokumentation des internationalen Bibliodramatreffens in Dobogókő veröffentlichen zu können. Wir danken den Vortragenden, den Workshopleitungen und den Teilnehmenden, die uns ihre Erfahrungen und Eindrücke geschildert haben. Ohne Dóra Falvays unermüdlichen Einsatz beim Übersetzen und immer wieder Ändern der Texte für dieses Heft wäre die Dokumentation nicht zu denken. Dafür gebührt ihr ein besonders hervorgehobener Dank. Wir hoffen, dass auch für Leserinnen und Leser, die nicht an dem Bibliodramatreffen teilnehmen konnten, etwas von der Atmosphäre und den Inhalten der internationalen Zusammenarbeit im Bibliodrama spürbar wird. Auch wir haben bei der Erstellung dieses Heftes dankbar noch einmal das ganze Treffen wiedererlebt. Kriszta Eisenbarth hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született (Jn 3,8) Kezdettől fogva (attól kezdve, hogy Isten éltető leheletét fújja Ádám orrába) Isten Lelke, a ruach, a pneuma élteti az embert, aki jelenlétét hol a lenge szellőben, hol a vihar heves zúgásában, hol saját szíve halk rezdülésében, hol a külvilág megrendítő eseményeiben érzékeli. A bibliodráma gazdag eszköztárával, testi-lelki-szellemi valónk teljes mozgósításával, az észlelés-érzékelés, mozgás, szerepjáték és különböző esztétikai megformálások, valamint a mindenkori bibliodráma-csoport segítségével óhajtunk a bibliai szöveghez közeledni, hogy üzenete, mint a szél, magával ragadjon (és mindennapjainkban is szárnyán hordozzon) minket. Ezenközben nem feledkezünk meg arról, amire mottónk és a pünkösdi tapasztalat is emlékeztet: a siker kierőszakolhatatlan, de ingyen ajándékként osztályrészünk lehet: Lélekből (újjá)születni. Else Natalie Warns és Muntag Ildikó Az olvasóhoz: Mit találhatunk ebben a füzetben? Hálásak vagyunk a Magyar Bibliodráma Egyesület és a német Bibliodráma-Társaság nevében, hogy az EU-Bizottság Socrates-Grundtvig Programjának támogatásával kiadhatjuk ezt a kétnyelvű dokumentációt a dobogókői bibliodráma-találkozóról. Köszönjük az együttműködést az előadóknak, a műhelyvezetőknek és a résztvevőknek, akik megosztották velünk benyomásaikat. Ez a dokumentáció nem jöhetett volna létre Falvay Dóra fáradhatatlan munkálkodása nélkül, amelyre nagy szükség volt a fordításhoz, illetve a szövegek végső kialakításához. Ezért külön köszönet illeti. Reméljük, hogy azon olvasóinkkal is megéreztethetünk valamit a hangulatból és a nemzetközi együttműködés tartalmából, akik nem lehettek jelen a találkozón. A dokumentáció megformálása közben mi magunk is hálás szívvel éltük át újra ezt a szép eseményt. 3

4 Ildikó Donáth-Muntag, Budapest Wenige Worte über das Internationale Bibliodramatreffen in Dobogókő Der Wind weht, wo er will Donnerstag Nachmittag, Hitze, 35 Grad. Kein Wind, nur etwas Hoffnung, dass gegen Abend die Luft sich doch bewegen wird. Im Speisesaal des Manréza-Hauses in Dobogókő sind über hundert Leute zusammengekommen, um auf die Frage des Eröffnungsabends Welcher Wind hat Dich hergeweht? mit Spielen zu antworten. Von den vier Grundelementen sind drei in der Bibel mit der belebenden Wirkung des Geistes verknüpft: die Luft (Wind), das Feuer und das Wasser (als Quelle der Neugeburt). Diese symbolisieren für den Menschen auf der Erde das Wirken des Schöpfers. In den vier Ecken des Raumes vergegenwärtigen die Teilnehmenden mit Körper, Bewegung, Gesten und Stimmen die möglichen Szenen des Bibliodramas. Denn, wie Marcel Martin im Vortrag am nächsten Morgen formuliert hat: Wo vom Heiligen Geist die Rede ist, besser: wo er von sich reden macht, kommt alles in Bewegung und gerät aus Rollengehäusen und fertigen Sinngefügen. Muntag Ildikó, Budapest Néhány szóval sokunk dobogókői élményéről A szél ott fúj, ahol akar Csütörtök délután a 35 fokos kánikulában csak a remény élesztgette a szelet, majd este megmozdult a levegő. Közel százan töltötték meg a dobogókői Manréza ebédlőjét, hogy a nyitó program kérdésére Mi szél hozott ide? ismerkedő játékokkal válaszolgassunk egymásnak. A négy őselemből a Biblia hármat is a Lélek megelevenedéséhez kapcsol; a levegőt (szél), a tüzet (lángnyelvek), a vizet (az újjászületés forrása), amely a két lábbal a földhöz kötött ember számára a Teremtő munkálkodását jelképezi. A terem négy sarkában testünkkel, gesztusainkkal, hangunkkal jelenítettünk meg a lehetséges színpadok közül négyet, ahol a bibliodráma játszódik. Merthogy, mint G. M. Martin a másnap délelőtti előadásában fogalmazott: Ha a Szentlélekről esik szó, pontosabban, ha a Szentlélek tesz róla, hogy emlegessék, akkor minden mozgásba jön, és kisiklik a jól bejáratott pályákról, gondolatmenetekből. du hörst sein Sausen Wir fragten aufgeregt, wie Nikodemus einst: Wie kann dies geschehen? Das Treffen hatten wir für Personen geplant es sind über 120 gekommen, und wir waren sogar gezwungen, einige Verspätete zurückzuweisen. Wir hätten vielleicht größere Werbung machen und ein größeres Haus finden sollen Mit Hilfe des Grundtvig-Programmes der Europäischen Union konnten wir drei grundlegende Bücher über Bibliodrama auf Ungarisch präsentieren. Die Autoren waren auch eingeladen. hallod zúgását Mi is, mint Nikodémus egykor, izgatottan kérdeztük: Hogyan történhet meg mindez? A főre tervezett találkozóra 120-an jelentkeztek, és volt, aki lekésett. Kicsit nagyobb hírveréssel helyszínt kellett volna váltani Az EU-Bizottság Grundtvig-akciójának támogatásával a bibliodráma három alapműveként számon tartott könyvét adhattuk magyar nyelven kézbe. Itt voltak a szerzők is. de nem tudod, honnan jön, és hova megy weißt aber nicht, woher er kommt und wohin er geht Csak azt tudtuk, amit Csepregi András péntek délelőtt így fogalmazott: A költöző madarak erejüket sokszorosan meghaladó távolsá- Wir wussten nur, was András Csepregi folgendermaßen formuliert hat: Die Wandervögel können weit größere Strecken fliegen, als ihre Kraft gokat képesek átrepülni, mert ismerik a szelet, rábízzák magukat, vitorláznak a széláramlatokon, hagyják, hogy vigye őket a szél. A szél allein es gestatten würde, da sie den Wind kennen, sich dem Winde überlassen, mit dem Wind segeln und sich von ihm mitreißen lassen. sodrának engedve pedig mi is csodákat élhetünk át. Tun wir das gleiche, so können wir auch Wunder erleben. Csak azt tudtuk, hogy ki kell mennünk reggelente a szabadba, hogy bőrünkön át érintkezzünk a reggeli áhítatok levegőjével, majd vissza kell vonulnunk a belső szoba spiritualitásába, ahol műhelymunka zajlott. Nem volt könnyű választani a csoportok közül. Volt elmélyülést kínáló két félnapos, és volt egy témára koncentráló rövidebb műhely. Volt csoport, amely esztétikailag, volt, amelyik pszichodramatikusan közelített a szöveghez. Volt vezető, aki egy képzőművészeti alkotást kínált szövegként, egy másik páros bibliai szöveggel a görög mitológiai párhuzamot szembesítette, és volt, ki rögtönzéses stílusgyakorlatot kínált. A csoportvezető párosok közt volt magyar-magyar, magyar-német, német-osztrák, német-német, svájci-svájci. Aztán péntek este színházban jártunk, a Bibliai rögtönzések színházában. Kicsit kívül, kicsit belül rendeztük a jelenetet, majd az tükörként viszapillantott ránk. Izgalmas pillanatokat éltünk meg. Szombat este a dal, a magyar népzene szárnyán Hej, Dunáról fúj a szél.. Szentendrén hajóra szállván nemzeti büszkeséggel mutogattuk csodás fővárosunkat, és roptuk a csárdást és társait külföldi Ildikó Donáth-Muntag barátainkkal. 4

5 Wir wussten nur, dass wir morgens ins Freie sollten, um die Luft der Morgenandachten an unserer Haut zu spüren, dann zurück in die Spiritualität der inneren Kammer, wo die Workshoparbeit losging. Die Wahl war nicht leicht. Es gab vertiefende, zweitägige Workshops, und kürzere, die auf sich ein Thema konzentrierten. Es gab ästhetische und psychodramatische Methoden. Ein Team hat ein Bild als Text angeboten, andere Leiter haben griechische Mythologie mit dem biblischen Text konfrontiert. Es gab auch Improvisationstheater als Workshop. Die Leiterteams kamen aus allen Nationen und sie arbeiteten in verschiedenen Zusammensetzungen. Freitag Abend haben wir alle das Theater der biblischen Improvisationen besucht. Aufregende Erfahrung: halb Zuschauer, halb Regisseur zu sein, halb von innen, halb von außen die Szene als Spiegel mitzuerleben. Der Samstag Abend verging mit einer Schifffahrt, mit einem Schweben auf Wellen der Donau und der ungarischen Volksmusik Heissa, der Wind weht von der Donau her. In Szentendre sind wir eingestiegen. Von dort ging es zur wunderschönen Hauptstadt, die wir mit großem Stolz den ausländischen Freunden zeigten. Dann kamen die feurigen Volkstänze bis zur Morgenröte. So ist es mit jedem, der aus dem Geist geboren ist. Es gibt einen besonderen Ort in Dobogókő, in der Nähe des Wasserturmes, kaum zehn Meter vom Touristenpfad im Walde entfernt. Hier misst man viel höhere Erdstrahlung, als sonst irgendwo in Europa, vielleicht in der ganzen Welt (so sagen manche Esoteriker). Der heidnische Glaube schrieb diesem Orte Heilkräfte zu. Wir Christen denken hier an die biblischen Väter, die immer einen Altar aus Steinen bauten, wenn sie die Begegnung mit dem Allmächtigen erlebt hatten. Beim ökumenisch-bibliodramatischen Schlußgottesdienst haben wir den Baum des Bibliodramas verpflanzt, mit der heimischen Erde aus Estland, Dänemark, Schweiz, Deutschland, Österreich, Siebenbürgen, Mohács, Donauknie oder dem Budapester Blumenkasten bestreut und mit dem gesegneten Wasser begossen. Die kleinen Elemente des Rituals die Becher der behinderten Handwerker, das einander weitergereichte Wasser, Gottes Wort in verschiedenen Dialekten, die Gedichte von Meyer und Kányádi ergaben eine schöne bibliodramatische Liturgie einen Gottesdienst, eine Geburt aus dem Geist. Plötzlich ließ sich eine Wolke nieder, sie zeichnete den heiligen Raum der Liturgie. Ein leichter Regen rieselte, wie Segen, und wir sollten die geplante Aktion loslassen (sie hätte darin bestanden, dass die einzelnen Gruppen in je einer gemeinsamen Geste/Skulptur ihre Erlebnisse im Workshop verkörpern). So ist das Motto des Treffens zu einer Botschaft geworden: Rückmeldungen an den Allmächtigen. Von Donnerstag Nachmittag bis Sonntag Mittag sind mehr als hundert Leute vom Winde des Bibliodramas getroffen worden. Wie viele davon der Geist berührt hat, das zu wissen ist nicht unsere Aufgabe Der pochende Stein / A dobogó kő így van mindenki, aki a Lélektől született. Dobogókőn a víztorony közelében megjelölnek egy helyet. A turistaúttól tíz méterre az erdőben. Egy hasadt szikladarab. A műszerek a föld sugárzását itt nagyobb amplitúdóval mérik. A pogány hit gyógyító erőt tulajdonít neki. A keresztyén embernek a kőhöz közelítvén a bibliai ősatyák jutnak eszébe, akik mindazon helyen, ahol átélték az Örökkévalóval való találkozást, az ott talált kövekből oltárt emeltek. Mi a záró ökumenikus bibliodramatikus istentiszteleten elültettük a bibliodráma fáját, odaszórtuk tövéhez a szülőföldünkről magunkkal hozott marék földet, Észtországból, Dániából, Svájcból, német és osztrák földről, de Mohácsról, a Duna-kanyarból vagy a pesti balkon virágládájából is. Aztán megöntöztük a közös és megáldott dézsából kimert forrásvízzel. A szertartás minden apró gesztusa, a fogyatékkal születők cserépedényei, az egymás bögréibe továbbadott víz, a több nyelvjárásban elhangzó Ige, a Kányádi-vers bibliodramatikus liturgiává nemesült. Istentiszteletté, a Lélekből születés gesztusává. Egyszer csak köd e- reszkedett a tájra, kijelölte a szent teret, ahol a liturgia zajlott. Áldásként szitált az eső, és el kellett engednünk az akciót, hogy a csoportok látni engedjék egy gesztusban vagy szoborban a műhelyekben szerzett élményüket. Így vált üzenetté a mottó. A visszajelzések címzettje ezúttal az Örökkévaló. Csütörtök délutánjától vasárnap délig mintegy másfélszáz embert legyintett meg a bibliodráma szele. S hogy közülük hányat a Léleké, nem a mi reszortunk számba venni 5

6 Szabolcs Sajgó SJ, Gründer und Direktor, O.A.M.D.G. Geschichte von Manréza Sajgó Szabolcs SJ, A Manréza alapítója és igazgatója A Manréza Das geistliche Exerzitien- und Konferenz-Zentrum ist ein Institut der Ungarischen Provinz der Gesellschaft Jesu, d.h. der Jesuiten. Dieses Zentrum besteht hier in Dobogókő seit dem und umfasst vier Gebäude, die auf zwei einander nahen, insgesamt fünf Hektar großen Grundstücken liegen. Zwei von diesen dienen primär kirchlichen und weltlichen Konferenzen und der Aufnahme gelegentlicher Gäste, die bei uns Erholung suchen. Die zwei anderen Gebäude dienen hauptsächlich geistlichen Zwecken, wie z.b. verschiedenen kirchlichen Kursen, geistlichen Exerzitien, und als Ordenshaus für drei Jesuiten, die hier arbeiten und wohnen. In diesen Häusern befinden sich zwei Kapellen, in denen unsere Gäste tagsüber vor dem Tabernakel meditieren und beten können. Am Sonntag Vormittag um 10 Uhr erwarten wir auch die von ferner oder näherer Umgebung kommenden Besucher und Touristen zu einer öffentlichen, aber zugleich ganz familiären Eucharistie-Feier. Unser Institut Manréza sieht seine Aufgaben außerdem in verschiedenen Sozial-, Lehr- und Verlags-Tätigkeiten. Der Artikel Nr. 32 des Staatsgesetzes über Rückgabe der enteigneten kirchlichen Eigentümer hatte es möglich gemacht, dass wir Jesuiten für unser im Jahr 1950 verstaatlichtes ehemaliges Noviziat und Exerzitienhaus, das Manréza genannt war, zwar nicht das ursprüngliche usurpierte Gebäude, sondern diesen Hotelkomplex hier als Tauschob- Haus Manréza jekt (der vorher ein Partei-Erholungsheim war, mit einer zusätzlichen Villa für den Parteichef János Kádár) bekommen haben. Dieses Gebäude hat zwar weniger Wert als das ursprüngliche, aber es ist dafür geeignet, dass wir unsere ordenseigenen Arbeiten weiter ausüben. Das alte Exerzitienhaus Manréza lag zwischen den zwei Weltkriegen am Rande des damaligen Budapest und wurde aus Landesspenden, ausländischen Hilfen und Anleihen gebaut. Dieses Haus wurde zu einem Begriff der ungarischen Kirche als ein Ort der seelischen Stärkung und Erneuerung, besonders für die ungarische Männer-Gesellschaft. Das ursprüngliche Manresa war eine Siedlung in Spanien, wo unser Ordensgründer Ignatius von Loyola im Jahre 1522/23 als Einsiedler gelebt und über das Leben Jesu meditiert hatte. Dieses Jahr war für ihn erfüllt von neuen Einsichten, geistlichen Erlebnissen. Sein Leben wurde dadurch ganz verwandelt. Aus diesen Erfahrungen hatte er sein Exerzitien-Buch Exercitia spiritualia geschrieben, und später die Gesellschaft Jesu ( Societas Jesu ) gegründet. Unser neues Manréza spielt heute eine unübersehbare Rolle in der geistlichen Erneuerung unseres Landes und in dem Leben der ungarischen Provinz der Jesuiten. A Manréza lelkigyakorlat- és konferenciaközpont a Jézus Társaság (vagyis a jezsuita rend) magyarországi provinciájának intézménye. A központ június elseje óta működik itt Dobogókőn. Négy épületből áll, ezek két szomszédos telken, együttvéve öthektárnyi területen helyezkednek el. Két épület szogál elsősorban az egyházi és világi konferenciák céljaira, valamint a vendégek fogadására, akik nálunk keresnek nyugalmat és feltöltődést. A másik két épület inkább vallásos, lelki célokra szolgál, úgymint egyházi tanfolyamok, lelkigyakorlatok rendezésére, valamint rendházul az itt élő és dolgozó három jezsuita szerzetes számára. Épületeinkben két kápolna található, itt vendégeink napközben is elmélkedhetnek, imádkozhatnak az oltáriszentség előtt. Vasárnaponként a környékről is várjuk a helyi lakosokat és a turistákat a tíz órakor kezdődő nyilvános, mégis családias hangulatú misénkre. Intézményünk feladatkörébe beletartozik a változatos szociális, oktató és kiadói tevékenység. Az alkotmány 32. cikkelye, amely elrendeli az államosított egyházi javak visszaszolgáltatását, lehetővé tette, hogy a jezsuiták is visszakapják 1950-ben kisajátított novíciusotthonukat és lelkigyakorlatos házukat, amely a Manréza nevet viselte. Igaz, nem az egykori Manréza-épületet kapta vissza a rend, hanem helyette ezt a szálloda-komplexumot (amely valaha pártüdülő volt, kiegészítve Kádár János pártvezér magánvillájával). Ez az épület ugyan nem annyira értékes, mint az eredeti, viszont kiválóan alkalmas rendünk feladatainak gyakorlására. A régi, második világháború előtti Manréza lelkigyakorlatos-ház a főváros akkori határán feküdt, és hazai adakozásokból, valamint külföldi segélyekből és kölcsönökből épült föl. Ez a ház valóságos fogalom volt a magyar egyházban: a lelki épülés és megújulás helye, elsősorban a katolikus férfitársadalom számára. Manresa voltaképpen egy kis spanyol település, ahol a rend alapítója, Loyolai Szent Ignác ban remeteként élt, és Jézus életéről elmélkedett. Ez az év forradalmian új fölismeréseket, szellemi élményeket jelentett a rendalapítónak, s gyökeresen megváltoztatta életét. Élményei hatására írta meg Exertitia Spiritualia című lelkigyakorlatos könyvét, s alapította meg később a Jézus Társaságot (Societas Jesu). Mai Manrézánk is megkerülhetetlen szerepet játszik hazánk szellemi megújulásában s a jezsuiták magyarországi provinciájának életében. 6

7 DONNERSTAG, 12. JUNI JÚNIUS 12., CSÜTÖRTÖK Nachdem die Teilnehmenden angekommen und in ihre Quartiere eingewiesen worden waren, gab es im großen Speisesaal eine offizielle Begrüßung durch den Leiter des Hauses MANRÉ- ZA, Szabolcs Sajgó SJ und anschließend ein Eröffnungsspiel zum Thema des Treffens, das alle sofort in ein bibliodramatisches Geschehen hineinlockte. Miután mindenki megérkezett és elfoglalta helyét a házban, Sajgó Szabolcs SJ, a Manréza-ház vezetője a nagy étkezőben hivatalosan köszöntötte a találkozó résztvevőit. Ezután rövid bibliodramatikus játék következett, amely mindannyiunkat ráhangolt a találkozó témájára. Péter Varga, Biatorbágy Welcher Wind hat dich hergeweht? Eröffnungsspiel Wie kann man beinahe hundert Teilnehmende miteinander bekannt machen und ein dreitägiges Treffen beginnen, so dass es möglichst dynamisch, interaktiv und noch dazu interessant verläuft? Eine große Herausforderung, die ich zum Anfang unseres Bibliodrama-Treffens als Auftrag bekommen habe. Die große Gruppe wurde zuerst in vier Teile aufgeteilt, und zwar nach den Urelementen, die bei der Ausstrahlung des Heiligen Geistes gleichermaßen eine Rolle gespielt haben: Der Wind als Luft, das Feuer, das Wasser und die Erde. Die einzelnen Gruppen hatten die Aufgabe, aus diesen Elementen ein Standbild zu entwickeln, in dem sie ihre Gedanken und Gefühle zum Ausdruck brachten. Danach wurden je nach Geburtsmonat insgesamt 12 noch kleinere Gruppen gebildet, in denen die Frage des Abends: Welcher Wind hat dich hierher geweht? beantwortet und ausgetauscht wurde. Schließlich hat die Gesamtgruppe vier Schlangen gebildet, wobei die Pfingstflamme in Form einer Kerze angezündet und dem Nachbar weitergegeben wurde, begleitet mit einem Wunsch für die kommenden Tage. Die ganze Liturgie wurde von Karin Kofod mit einem dänischen Lied abgerundet. Varga Péter Pius, Biatorbágy Mi szél hozott ide? Közös megnyitás Hogyan lehet közel száz embert egymással összeismertetni, és elindítani egy három napos bibliodráma-találkozót, hogy az lehetőleg dinamikus, interaktív és érdekes is legyen. Nem könnyű kihívás, de ezt a feladatot kaptam találkozó szervezésekor. A csoportot először is négyfelé osztottuk fel a négy fő elem szerint, amelyek egyben a Szentlélek kiáradásánál is szerepet játszottak: a szél mint levegő, a tűz, a víz és a föld. A csoportok ebből csináltak egy közös képet, amelybe belevitték mindazt, amit a saját elemükről gondoltak, éreztek. Ezután még kisebb csoportokban folytattuk az ismerkedést, születési hónap szerint alkottunk kevesebb létszámú, összesen 12 csoportot. A csoportoknak az est kérdését kellett megválaszolniuk: Mi szél hozott ide? Végül a társaság négy oszlopba állva egymásnak adta át a pünkösdi gyertyalángot, egy-egy személyes kívánság kíséretében, mind a maga, mind a társa számára. Az egész liturgiát Karin Kofod dán egyházi éneke zárta le. 7

8 FREITAG, 13. JUNI JÚNIUS 13., PÉNTEK Vormittag Délelőtt Morgeniturgie / Reggeli áhítat Der Tag begann mit einer von den Schweizern, Reinhard Schläpfer und Bruno Fluder, geleiteten Morgenliturgie im Freien. Es folgten zwei Vorträge von je einem ungarischen und einem deutschen Theologen kongenial übersetzt von Dora Falvay. Anschließend wurden die Autorin und die Autoren der ins Ungarische übersetzten Bibliodrama-Bücher von Péter Varga interviewt. Reinhard Schläpfer, St. Gallen/Schweiz Morgenliturgie Sie fand im Freien auf der Wiese vor dem Haupthaus statt. Die nach und nach eintreffenden Leute waren gebeten, beim Betreten der Wiese zu schweigen. Bruno Fluder, Herisau/Schweiz, leitete das Singen an oder sang einzelne Stücke selbst, Reinhard Schläpfer regte die körperlichen Meditationsübungen an. A nap a svájci Reinhard Schläpfer és Bruno Fluder által vezetett reggeli áhítattal kezdődött a szabad ég alatt. Ezután egy-egy előadás következett egy magyar és egy német teológustól, Falvay Dóra kitűnő fordításában. Végül a három magyarra fordított bibliodráma-szakkönyv szerzőit interjúvolta meg Varga Péter. Reinhard Schläpfer, St. Gallen (Svájc) Reggeli áhítat A reggeli áhítatokra a szabadban, a főépület előtti réten került sor. Az érkező résztvevőket arra kértük, maradjanak csöndben, miután a gyepre léptek. Az éneklést Bruno Fluder (Herisau, Svájc) vezette, egyes darabokat szólóban is énekelt. Reinhard Schläpfer vezette a testészlelési- meditációs gyakorlatokat. 8

9 Freitag Bruno singt: Veni sancte Spiritus (Taizé). Reinhard leitet an: Strecken, stehen, sich erden, sich öffnen gegen oben und unten, sich öffnen horizontal und vertikal. Bruno dirigiert: Veni sancte Spiritus alle singen vierstimmig. Bruno singt den 1. Vers einer gregorianischen Gesangs-Sequenz aus Paris um 1200: Komm Heiliger Geist, der die finstere Nacht zerreißt, strahle Licht in diese Welt. Der Text: Komm heiliger Geist... wird von verschiedenen Teilnehmenden in allen Sprachen verlesen, die auf dem Kongress vertreten sind. Reinhard sagt an: In Dreier-Gruppen soll der Text kurz gestaltet werden, indem er nonverbal von der individuellen Gebärde zur gemeinsamen Bewegung hin entfaltet wird. Bruno singt den 1. Vers Teilnehmende wiederholen dazu ihre Gestaltung. Alle singen vierstimmig Veni sancte Spiritus. Samstag Anfang wie Freitag... Bruno singt den Vers: Ohne dein lebendig Wehn / kann im Menschen nichts bestehn, / kann nichts heil sein noch gesund. Reinhard leitet Atmen an: aus der Mitte ein- und ausatmen mit Bewegungen Atem holen - Atem abgeben. Reinhard regt an, Gruppen in Kreisen zu sechst zu bilden. Jede Gruppe atmet gemeinsam ein- und ausatmen Teilnehmende jeder Kreis-Gruppe gehen schrittweise aufeinander zu dabei atmen drei Teilnehmende aus drei übernehmen den Atem und atmen ein. Es ist Zeit gegeben zum Ausprobieren und den gemeinsamen Rhythmus zu finden. Kurzer Austausch innerhalb der Kreise. Zum Abschluss singen alle Veni sancte Spiritus vierstimmig. Für mich war es sehr erstaunlich, dass diese Morgenliturgie anhand einer Sequenz aus dem 13. Jahrhundert im Freien so konzentriert und dicht möglich war getragen vom Schweigen, vom Gesang und von der über alle Sprach- und Kulturgrenzen hinweg verbindenden Leiblichkeit und Spiritualität. Es war für mich eine Erfahrung universeller Gemeinschaft. Else Natalie Warns, Bielefeld Resonanz auf die Morgenliturgie Das gesamte Geschehen der Tagung war für mich gehalten und durchflutet von dieser Morgenliturgie im Freien. Zuerst das lange Schweigen unter den großen Bäumen. Dann Bruno Fluders exzellenter Gesang, der mit der Atmosphäre des Morgens in dieser besonderen Landschaft zusammenklang und eine schwingende Mitte erzeugte. Der vierstimmige volltönende lateinische Gesang verband alle Nationen und Konfessionen. Die nonverbale Kommunikation untereinander über den Text vom Kommen, Wehen und Wirken des Heiligen Geistes durch wenige aber verinnerlichte Gesten und Wendungen gelang auf bewegende Weise. Wenn es Menschen gab, denen so etwas ungewohnt erschien, so hat die Gesamtstimmung der Morgenliturgie sie dennoch eingebunden, weil nichts daran aufgesetzt oder künstlich wirkte. Péntek Bruno a Veni Sancte Spiritust (Taizé) énekli. Reinhard vezeti a gyakorlatokat: nyújtózni, állni, földelni, megnyílni fölfelé és lefelé, megnyílni minden irányban. Bruno vezényel: Veni Sancte Spiritus, négy szólamban. Bruno elénekli egy gregorián szekvencia (Párizs, 1200) első versszakát: Jöjj, Szentlélek, aki eloszlatod a sötét éjszakát, sugározd fényedet világunkba. A szöveget minden résztvevő nemzet nyelvén fölolvassák. Reinhard vezényel: hármas csoportokban nonverbális kifejezést találunk a szövegre, az egyéni gesztusból haladva a közös mozgás felé. Bruno megint elénekli az első versszakot, s a hármas csoportok elismétlik mozgásos megjelenítésüket. Mind eléneklik a Veni Sancte Spiritust négy szólamban. Szombat A kezdés ugyanaz, mint pénteken. Bruno énekel: A Te eleven fuvalmad nélkül nem állhat meg az ember, nem lehet semmi teljes és egész. Reinhard vezeti a légzőgyakorlatot: középpontunkból be- és kilélegezni, mozgással kísérve levegőt venni és kilélegezni. Hatos csoportok alakulnak, körben állnak. Mindegyik kiscsoport összehangolja a légzését, kilégzés-belégzés együtt, majd a kiscsoport tagjai lépésenként közelítenek egymáshoz, s a következő minta szerint lélegeznek: a hat közül hárman kilélegeznek, a másik három, pedig, mintegy átvéve a lélegzetet, belélegez, és így tovább. A kiscsoportok időt kapnak a gyakorlat kipróbálására s a közös ritmus kialakítására. Utána rövid visszajelző kör a kiscsoportokon belül. Végül a Veni Sancte Spiritus négy szólamban. Magamnak is váratlan, meglepő volt, hogy egy tizenharmadik századi énekre épített, a szabadban végzett áhítat ennyire koncentrált és erős lehet. A csönd, az ének, a minden nyelvi és kulturális határt átívelő testiség-spiritualitás hordozó ereje. Számomra ez az egyetemes közösség megtapasztalása volt. Else Natalie Warns, Bielefeld A reggeli áhítatokról Számomra az egész találkozót átszőtték ezek a reggeli áhítatok, mindegy hordozva a teljes élményt. Először is a hosszas hallgatás a hatalmas fák alatt. Aztán Bruno csodálatos éneke, amely e különleges táj reggeli atmoszférájával összecsengve erős középppontot hozott létre. A szépen hangzó négyszólamú latin ének minden népet és felekezetet egyesített magában. Megindító volt a nonverbális eszmecsere a szövegről, a Szentlélek jövéséről-menéséről, erejéről és hatásáról, kevés, ám annál bensőségesebbé váló gesztussal és mozgással. Ha voltak is olyanok, akik számára szokatlan, meghökkentő lehetett az élmény, az áhítatok közös hangulata őket is bevonta a történésbe, mivel nem volt benne semmi szándékolt, mesterkélt. Köszönöm nektek, Reinhard és Bruno! Ich danke Euch, Reinhard und Bruno aus der Schweiz! 9

10 DIE VORTRÄGE András Csepregi, Nyíregyháza Der Heilige Geist weht wo Er will Der Titelsatz enthält eine Metapher: die Metapher des Windes. Nehmen wir zuerst einige Möglichkeiten zur Entfaltung dieser Metapher. Der Wind ist ungreifbar, er ist bewegt und bewegend. Der Wind lässt das Feuer aufleben. Der Wind holt die Samen, welche Fruchtbarkeit bedeuten. Der Wind bläst in die Segel, er lässt das Schiff fliegen. Am Wind ist für mich das Spannendste, dass er langsam oder manchmal sogar schnell die Landschaft umgestalten kann. Es gibt eine andere Naturerscheinung, die zwar in der Bibel nicht vorkommt, aber mit dem Wind in Beziehung zu bringen ist: den Ausbruch eines Vulkans, wo Gase die Steine und die Lava in Bewegung bringen und damit große Veränderungen verursachen. Nach einem Vulkanausbruch ist die vorher bekannte Landschaft völlig anders, etwas ganz Neues ist entstanden. Vom Wind soll noch gesagt werden (und damit knüpfen wir schon an die biblische Überlieferung an), dass er kommt, wirkt und gleich darauf geht. Die Möglichkeit, dass er weggeht, kann auch bedeuten, dass er alles Unbewegliche, alles viel zu sehr Verwurzelte leicht verlassen, allein lassen, leer hinterlassen kann. Hier möchte ich auf zwei bekannte Denker hinweisen und auch ein konkretes, vielleicht etwas provokatives Beispiel nennen: Martin Buber schreibt in seinem alten Buch Gottesfinsternis, dass Gott von Orten und aus Situationen verschwinden kann, wo Er traditionell zu finden war, und ganz woanders wieder auftaucht, wo man Ihn gar nicht erwartet hätte. Eine ähnliche Möglichkeit zeigt uns Pilinszky, der ungarische katholische Dichter. Als guter Katholik versteht er sehr wohl, was Altar und Tabernakel bedeuten. Jedoch ist er bereit, von einem Gott zu sprechen, der ganz unerwartet hier und dort, fern von den traditionellen Erfahrungen des Heiligen das Gewebe der Geschichte durchblutet. Und ein Beispiel aus dem heutigen Leben: In der ungarischen katholischen Presse ist erst vor kurzem die Nachricht erschienen, dass ein etwas widerspenstiger Bischof sieben Frauen die Priesterweihe erteilte. Der Papst rief die Frauen zur Busse auf, unter Drohung der Exkommunikation der schwersten Strafe, die die katholische Kirche kennt. Da ich evangelischer Pfarrer bin, hätte es keinen Sinn, dass ich diese Geschichte zu kommentieren versuche, so gebe ich mich mit einer generelleren Bemerkung zufrieden: Man kann wohl dem Wind widerstehen, der Wind aber kann einen in diesem Falle alleine hinterlassen. Die Person des Heiligen Geistes Nehmen wir einige Elemente christlichen Denkens über den Heiligen Geist. Die Frage Wer ist der Heilige Geist?, tauchte ernsthaft erst im vierten Jahrhundert auf. In der hebräischen Bibel und im Neuen Testament stand zu diesem Zeitpunkt bereits eine unglaublich reiche Dokumentation darüber zur Verfügung, wie sich der Heilige Geist den Menschen zeigt. Die Kirche versuchte, diese vielfarbige und dynamische Dokumentation durch Schaffung und immer neues Verbessern des Dogmas der Heiligen Dreifaltigkeit zu systematisieren. Die Schaffung des Dogmas verlief im Rahmen der Möglichkeiten, die der griechisch-philosophische Gottesbegriff zuließ. Und da die maßgebenden Richtungen der griechischen Philosophie ein ober- ELŐADÁSOK Csepregi András, Nyíregyháza A Szentlélek ott fúj, ahol akar A címadó mondat a szél metaforáját foglalja magába, lássuk először a metafora kibontásának néhány lehetőségét. A szél a megfoghatatlan mozgó és mozgató. A szél éleszti fel a tüzet. A szél szállítja a termékenységet hordozó virágport. A szél dagasztja a vitorlát, és repíti a hajót. A széllel kapcsolatban számomra az a legizgalmasabb, hogy lassan esetleg gyorsan képes tájakat, vidékeket átformálni. A széllel kapcsolatba hozhatunk egy másik a Bibliában nem szereplő természeti jelenséget is, a vulkán kitörését, ahol a köveket és a lávát gázok mozgatják meg, s ezzel hatalmas változást okoznak. Ahol egy vulkán kitör, ott a korábban megszokott táj teljesen átalakul, és valami egészen új jön létre. A szélről elmondhatjuk továbbá (és már ezzel közvetlenül kapcsolódunk a bibliai tanúságtételhez is), hogy a szél jön, működik, és el is megy. Az a lehetőség, hogy a szél el is megy, azt is jelentheti, hogy ami túlságosan ragaszkodik az adott helyéhez, azt a szél otthagyhatja, magára hagyhatja, üresen hagyhatja. Hadd utaljak ezzel kapcsolatban két ismert gondolkodóra, s mondjak majd végül egy konkrét, provokatív példát. Martin Buber régi könyvében, az Istenfogyatkozásban (Gottesfinsternis) leírja, hogy Isten eltűnhet azokról a helyekről és helyzetekből, ahol hagyományosan találkozni lehetett vele, és egészen másutt bukkan fel, ott, ahol emberek addig nem számítottak a jelenlétére. Hasonló lehetőségről beszél a magyar katolikus költő, Pilinszky János is. Jó katolikusként érti, hogy mit jelent az oltár és a tabernákulum, mégis kész Istenről úgy beszélni, mint aki itt és ott, váratlan helyzetekben és távol a szent hagyományos megtapasztalásaitól, átvérzi a történelem szövetét. A provokatív példa pedig arra a magyar nyelvű katolikus sajtóban csak nemrégen megjelent híradásra utal, amely szerint hét katolikus nőt pappá szentelt egy renitens püspök. A Vatikán bűnbánatra szólította fel a pappá szentelt nőket, ennek elmaradása esetére a kiközösítés büntetését helyezte kilátásba. A legsúlyosabb büntetést, amivel az egyház egy tagját sújthatja. Evangélikus lelkészként természetesen értelmetlen volna bármit hozzáfűznöm ehhez a hírhez, s amit most hozzáteszek, nemcsak erre a provokatívnak szánt példára vonatkozik: a szélnek ellent lehet állni, de akkor a szél otthagyhat bennünket, és magunkra maradhatunk. A Szentlélek személye Tekintsük most át a Szentlélekkel kapcsolatos keresztyén gondolkodás néhány elemét! A Kicsoda a Szentlélek? kérdést komolyan először a negyedik században vetették fel. A Héber Bibliában és az Újszövetségben addigra már hihetetlenül gazdag dokumentáció gyűlt össze, amely tanúskodik arról, hogy miként mutatja meg magát Isten Szentlelke. Ezt a sokszínű és dinamikus dokumentációt az egyház a Szentháromság dogmájának megalkotásával és ismételt pontosításával igyekezett rendszerbe foglalni. A dogmaalkotás a görög filozofikus istenfogalom által adott lehetőségek között folyt, s mert a görög filozófia meghatározó áramlatai egyetlen fő Létezőről tudnak, a szentháromságtan felépítésének kiindulópontja is csak a teremtő Atyaisten lehetett. A megváltó Fiúisten és a megszentelő Lélek személyét tehát első renden az Atyával való kapcsolatuk szempontjából igyekeztek meghatározni. A Szentháromság dogmája két elvet igyekezett megjeleníteni: a küldetés 10

11 stes Wesen voraussetzen, so konnte der Ausgangspunkt der Dreifaltigkeitslehre nur Gott der Vater, der Schöpfer sein. Gott der Sohn und Erlöser und der Heilige Geist sollten also vor allem von ihrer Beziehung zum Vater her definiert werden. Das Dogma der Dreifaltigkeit wollte zwei Grundsätze veranschaulichen: das Prinzip der Sendung (Mission) und das der Abstammung (Prozession). Nach dem Prinzip der Mission sagt uns das Dogma, dass sowohl an der Schöpfung als auch an der Erlösung und Neuschöpfung alle göttlichen Personen Vater, Sohn und Geist gleichermaßen teilnehmen. Besonders interessant ist dieses Prinzip im Falle der Neuschöpfung, wo nach Zeugnis der Apokalypse der Erlöser neben dem Schöpfer in zweifacher Rolle erscheint, als Lamm und als Reiter des Urteils, und der Heilige Geist in dialektischer Beziehung zu den beiden und auch zu uns steht. Mit dem Prinzip der Mission hat das Dogma also eine ausgeglichene, tief biblische Lösung erhalten. Weniger gelungen wurde das Prinzip der Abstammung angewendet. Es gab auch Anlass zur Trennung der östlichen und westlichen Tradition. Nach östlicher Tradition stammt der Heilige Geist allein vom Vater ab, nach der westlichen vom Vater und vom Sohn (filioque). Die Argumente der westlichen Tradition unterstreichen, dass der Heilige Geist der Geist Christi ist, es gilt also die beiden Personen auch in der Dogmatik miteinander zu verbinden. Was verstehen wir aber unter verbinden? Verbinden kann nach urkirchlicher Logik ganz gewiss auch Unterordnen bedeuten; der Geist wird also dem Sohn untergeordnet. Wenn es so ist, dann kommt alles nur darauf an, wie wir Christus kennen. Ist denn unser Christusbild zu eng, so wird Unterordnung zu einer sehr strengen Kontrolle, und zwar zu einer Kontrolle für uns, die wir Person und Arbeit des Geistes zu verstehen, zu begreifen suchen. Habe ich früher etwas unbefugt Kritik an der katholischen Kirche geübt, so kann ich jetzt mit mehr Befugnis sagen, dass dieser Fehler gerade für die traditionell dogmatische evangelische Theologie charakteristisch sein kann. Luther hat die Person Christi sehr fest an die Sakramente und das Wort gebunden, und damit erreicht, dass die traditionelle evangelische Theologie nicht viel zu sagen hat darüber, wie die Wirkung des Heiligen Geistes dort zu spüren ist, wo es kein formales, organisiertes, liturgisches Kirchenleben gibt. Im Vergleich zu dieser recht engen Möglichkeit könnte die östliche Lösung viel freier erscheinen, da sie fähig ist, das Wirken des Geistes im weiten Zusammenhang der ganzen Welt zu betrachten. Ist das aber die einzige Lösung? Ob wir nicht lieber das selbstverständlich hierarchische Weltbild des Mittelalters hinter uns lassen und die Verbundenheit zwischen Sohn und Geist ohne die notwendige Unterordnung sehen könnten? Wenn wir das Evangelium lesen, finden wir ein ganz anderes Konzept der Zusammengehörigkeit von Sohn und Geist vor. Im Gegensatz zur Logik des Abstammungsprinzips sehen wir hier, dass nicht nur der Geist von Jesus abhängig ist, sondern Jesus auch von dem Geist. Eine gegenseitige Abhängigkeit schlechthin. Die Evangelien lehren, dass Jesus vom Geist gezeugt wurde. Bei der Taufe ist Er auf Jesus herabgestiegen, später, in der Wüste wird Jesus von Ihm bewegt oder sogar hingerissen, der Verführung zu widerstehen. Im vierten Kapitel bei Lukas lesen wir eine der schönsten Geschichten: Jesus in der Synagoge in Nazareth die Kraft des Geistes hat Ihn aus der Wüste hierher zurückgebracht liest aus dem Buch Jesaja gerade den Abschnitt vor, der so beginnt: Az Úr lelke van énrajtam, mivel fölkent engem (~ Der Geist Gottes ist bei mir, da Er mich gesalbt hat ; Jesaja 61,1). Danach verkündet Er mit den Worten (misszió) és a származás (processzió) elvét. A küldetés elve szerint a dogma arról beszél, hogy mind a teremtésben, mind a megváltásban, mind a világ újjáteremtésében részt vesz mindhárom isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Különösen érdekes ezt megfigyelni az újjáteremtés esetében, ahol a Jelenések könyvének tanúsága szerint a Teremtő mellett a Megváltó kettős Csepregi András szerepben jelenik meg, mint a Bárány és mint az ítéletet hozó Lovas, a Szentlélek pedig egyaránt dialogikus kapcsolatban van velük és velünk. A küldetés elvének összefüggésében tehát a dogma egy kiegyenlített, mélyen biblikus megoldáshoz jutott el. Kevésbé sikerült viszont a származás elvének alkalmazása. Ennek pontosítása során a keleti és a nyugati tradíció külön is vált egymástól. A keleti tradíció szerint a Lélek egyedül a Teremtőtől származik, a nyugati tradíció szerint pedig a Szentlélek az Atyától és a Fiútól (filioque) jön. A nyugati tradíció mellett érvelők elmondják, hogy Szentlélek Krisztus Lelke, helyes tehát kettőjük személyét a dogmában is összekötni. De mit értünk az összekötésen? Az összekötés jelenthet - és ez az óegyházi logika szerint bizonyára így van alárendelést, eszerint tehát Krisztus személye alá rendeljük a Lélek személyét. Ha ez így van, szinte minden azon múlik, hogy hogyan ismerjük Krisztust: ha krisztusképünk szűkös, akkor ez az alárendelés jelenthet szigorú kontrollt számunkra, akik a Lélek személyét és munkáját szeretnék jobban megérteni és megragadni. Ha az előbb, illetéktelenül, a katolikus egyház felé fordultam egy kritikus megjegyzéssel, akkor most, talán több illetékességgel elmondhatom, hogy a hagyományosan dogmatikus evangélikus teológia éppen ettől a hibától szenvedhet. Luther Krisztus személyét nagyon szorosan hozzákötötte az igéhez és a szentségekhez, s ezzel problémánk szempontjából azt érte el, hogy a hagyományos evangélikus teológia nem adhat sok segítséget ahhoz, hogy érzékeljük a Szentlélek munkáját ott is, ahol formális, szervezett, liturgikus egyházi élettel nem találkozunk. Ehhez a szűkös lehetőséghez képest a keleti megoldás a szabadság levegőjét látszik képviselni, hiszen képes arra, hogy a Lélek működéséről az egész teremtett világ tágas összefüggésében beszéljen. De ez-e az egyetlen megoldás? Nem hagyhatjuk-e magunk mögött az ókor és a középkor természetszerűen hierarchikus világát, és nem értelmezhetjük-e a Fiú és a Lélek összekötöttségét úgy, hogy abban ne a szükségszerű alá- és fölérendeltség jelenjen meg? Ha az evangéliumokat olvassuk, a názáreti Jézus és a Szentlélek öszszetartozásának egészen más szellemű elképzelésével találkozunk. Arra figyelhetünk fel, hogy szemben a származás elvének logikájával, az evangéliumok szerint nem csupán a Lélek függ Jézustól, hanem Jézus is függ a Lélektől, a függés tehát kölcsönös. A születéstörténetek szerint Jézus a Szentlélektől fogant. Jézus megkeresztelé- 11

12 des Propheten die evangelische Freude der Armen, die Befreiung der Gefangenen und die Heilung der Blinden. Wir lesen auch oft, dass Er durch die Kraft des Geistes heilt. Wenden wir uns - nach den Evangelisten - Paulus zu, so lesen wir am Anfang des Römerbriefes, dass der Auferstandene Jesus a Lélek szerint Isten hatalmas Fiának bizonyult (~ sich durch den Geist als gewaltiger Sohn Gottes erwiesen hat; Römerbrief 1,4). Das Neue Testament bezeugt also eine gegenseitige Abhängigkeit zwischen Jesus und dem Geist. Keiner der beiden ist dem anderen untergeordnet. Jetzt kehren wir zu unserer Frage zurück: Ist das östliche Modell des Geistes tatsächlich freier gedacht, als das westliche? Die Frage kann auch so formuliert werden: Was gibt uns mehr Freiheit wenn wir den Geist allein dem Schöpfer zuordnen, den wir aus der allgemeinen Offenbarung kennen, oder wenn wir Ihn mit dem Jesus der speziellen Offenbarung verbinden? Der Schöpfer-Gott ohne Christus kann leicht zu unserem Gott werden, oder eher zu einer ideologischen Konstruktion, die wir uns wahrhaftig wie Feuerbach es beschrieb durch Projektion der eigenen Wünsche und Nöte zusammenstellen. Manches lässt auf ein ideologisches Gottesbild schließen: zum Beispiel der Satz auf den amerikanischen Banknoten In God We Trust, oder unser traditioneller Spruch der Gott der Ungarn. Der Geist ohne Christus ist formell gesehen freier, aber auch schutzloser unserer nahezu unheilbaren gottschaffenden Leidenschaft ausgeliefert, er kann also leichter in die Falle unserer Ideologien geraten. Wenn wir also eine enge und nicht unterordnende Beziehung zwischen dem Jesus der Evangelien und dem Geist voraussetzen, legen wir damit den Grund zur Freiheit des Geistes: nämlich seiner Freiheit von uns selbst. Der Kreis, wo wir Seine heilende, bestätigende, erlösende Wirkung spüren können, wird dadurch nur erweitert. Das Wirken des Heiligen Geistes Das Wirken des Heiligen Geistes, den wir auch als den Geist Christi bekennen, und dessen Taten die Heilige Schrift für uns bezeugt, können wir in sechs Punkte ordnen. Erstens: Der Heilige Geist repräsentiert, das heißt, vergegenwärtigt für uns Jesus Christus. Denken wir an die Worte Lessings, dass zwischen unserer Welt und der von Jesus Christus ein garstiger Graben liegt. Intellektuell ist die Wahrheit dieser These leicht einzusehen, und trotzdem zeigt die überraschende Erfahrung, dass der Graben doch zu überbrücken ist. Viele Details von der Welt Christi bleiben uns immer unbekannt, und doch können wir uns in die Situationen einfühlen, wo durch Christus die Blinden zu sehen, die Tauben zu hören anfingen und die Armen verstanden, dass die Freude Gottes auch ihre Freude sein kann. Zweitens: Der Heilige Geist schafft neues Leben. Es genügt hier, nur an das Gespräch mit Nikodemus zu denken, und dabei natürlich nicht zu vergessen, dass das neue Leben auch neue Mission, neue Aufgaben bedeutet, da wir durch den Heiligen Geist Mitarbeiter Gottes werden dürfen. Drittens: Der heilige Geist befreit. Wo der Geist ist, dort ist Freiheit, wie der Apostel Paulus sagt. Der befreiende Geist setzt auch Christi Arbeit fort in uns und durch uns. Viertens: Der Heilige Geist baut Gemeinschaft auf. Aber was für eine Gemeinschaft ist das? Nicht nur eine Gemeinschaft der Ähnlichdenkenden, derer mit ähnlichen Traditionen und Werten, sondern auch eine Gemeinschaft zwischen Verschiedenen, zwischen Fremden, vielleicht sogar zwischen Feinden. Für mich ist diese leicht einzusehende Möglichkeit die atemberaubendste Dimension im Wirken des Heiligen Geistes. Damit haben wir alle möglicherweise unsekor a Lélek leszállt Jézusra, majd pedig a Lélek indítja, vagy ragadja el, hogy a pusztában elszenvedje és visszaverje a kísértéseket. Lukács evangéliuma negyedik fejezetében olvashatjuk az egyik legszebb történetet: Jézus a názáreti zsinagógában ahová a Lélek erejével tért vissza a pusztából Ézsaiás könyvéből azt a szakaszt keresi ki felolvasásra, ami így kezdődik: Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem... ; hogy azután a próféta szavaival meghirdesse a szegények evangéliumi öröme, a foglyok megszabadítása és a vakok szeme megnyitása programját. Gyakran olvasunk arról is, hogy Jézus a Lélek által gyógyít. S ha az evangélisták után Pál apostol felé fordulunk, a Római levél elején azt olvassuk, hogy a feltámadott a Lélek szerint Isten hatalmas Fiának bizonyult. Az Újszövetség tehát Jézus és a Szentlélek kölcsönös függéséről beszél, ahol az egyik nem rendeli alá magát a másiknak. S most tegyük fel újra a kérédest: a keleti modell valóban szabadabban beszél a Lélekről, mint a nyugati modell? A kérdés így is megformálható: az ad-e számunkra több szabadságot, ha egy az egyetemes kinyilatkoztatásból is megismerhető Teremtőhöz rendeljük a Lelket, vagy pedig a különös kinyilatkoztatás Krisztusával hozzuk őt kapcsolatba? A Teremtő Isten Krisztus nélkül könnyen válhat a mi istenünkké, azzá az ideologikus konstrukcióvá, amit valóban, ahogyan ezt Feuerbach is leírta, a magunk vágyai és hiányai kivetítése révén tákolunk össze. Ideologikus istenképre utalhat az amerikai dollárbankjegyekre nyomtatott mondat: In God we trust, vagy a számunkra, magyarok számára tradicionálisan kedves hivatkozás a magyarok Istenére. A Lélek Krisztus nélkül formálisan szabadabb ugyan, de védtelenebb is a mi nehezen gyógyuló istenalkotó szenvedélyünkkel szemben, könnyebben eshet tehát a mi ideológiánk fogságába. Ha tehát nem alárendelő, hanem mellérendelő módon közvetlen kapcsolatba hozzuk az evangéliumok Jézusát és a Lelket, ezzel a Lélek önmagunktól való szabadságát alapozzuk meg, ezen keresztül pedig nem szűkül, hanem tágul az a kör, amelyben értünk való gyógyító, erőt adó, üdvözítő munkáját érzékelhetjük. A Szentlélek műve Hat pontban gyűjtjük most össze, hogy miben ragadhatjuk meg annak a Léleknek a munkáját, akit Krisztus Lelkének is vallunk, s akinek a cselekedeteiről a Szentírás tanúskodik. Először: a Szentlélek reprezentálja, azaz számunkra újra megjeleníti Krisztust. Emlékszünk a tizennyolcadik századi gondolkodó, Lessing tételére, aki szerint Krisztus világát és a mi világunkat egy ronda árok választja el egymástól. Intellektuálisan könnyen belátható ennek a kijelentésnek egy bizonyos igazsága, a meglepő tapasztalat mégis azt mutatja, hogy nem igaz, hogy a ronda árok ne lehetne áthidalható. Krisztus világának sok részletét nem ismerhetjük meg, mégis bele tudjuk élni magunkat azokba a helyzetekbe, ahol Krisztus szavai és cselekedetei nyomán a vakok láttak, a süketek hallottak, s a szegények megértették, hogy Isten öröme az ő örömük is lehet. Másodszor: a Szentlélek új életet teremt. Elég most Jézusnak a Nikodémussal folytatott beszélgetésére gondolnunk, s persze arra is, hogy az új élettel új küldetés, feladat, mandátum is jár, hiszen az életet adó Isten munkatársai lehetünk a Szentlélek által. Harmadszor: a Szentlélek szabaddá tesz. Ahol a Lélek, ott a szabadság, mondja Pál apostol. A szabadító Lélek is Krisztus munkáját folytatja bennünk és általunk. Negyedszer: a Lélek közösséget épít. De milyen közösséget? Nemcsak a hasonlóan gondolkodók, a hasonló tradíciójúak és hasonló értékrenddel bírók közösségét, hanem az egymástól különbözőek, az egymástól idegenek, sőt talán az egymással kölcsönösen ellenségességben élők közösségét is. Számomra ez a látszólag könnyen 12

13 sere persönlichen Erfahrungen sowohl mit dem Fall, dass die Gemeinschaft trotz aller menschlichen Erwartung doch zustande gekommen ist, als auch in dem Fall, dass es trotz allen Strebens doch nicht gelungen ist. Ein kurzer Abstecher in die Welt der Politik: Der ungarische Schriftsteller und Nobelpreisträger Imre Kertész hat 1999 in einem Essay geschrieben, wie er überall in Europa ein ziemliches Misstrauen, sogar Angst gegen die neuen Kandidaten der Europäischen Union und ihre Bürger spürt. Wir hier und das ist bereits meine Bemerkung, wir, die noch nicht einmal mit einem Bein in der Union stehen, hegen das gleiche Misstrauen und Zurückhaltung gegen den Osten, Ukraine, Rumänien, Bulgarien. Wir spüren tief im Inneren, wie schwer es ist, zu einer Gemeinschaft zu finden, schwer für jene, die einander nicht kennen, die einander fürchten, die für einander eine fremde Welt bedeuten. Der Heilige Geist kann gerade diesen Leuten, gerade uns zu einer Gemeinschaft verhelfen. Fünftens: Der Geist hält die Versprechen Gottes lebendig. Er macht uns ungeduldig, er lässt uns nicht in Frieden, wenn wir Ungerechtigkeit, halben Lösungen, vermasselten Möglichkeiten gegenüberstehen. Negativ formuliert: Wo reglose Ruhe und Frieden herrscht (wie auf dem Friedhof), dort kann ganz ruhig gesagt werden, dass der Geist längst von hier fort ist. Und letztens: Der Geist beschenkt. Apostel Paulus beschreibt die Gaben des Geistes im ersten Korintherbrief 12 wunderschön. Im gleichen Kapitel beschreibt er die Kirche als Leib Christi und uns als Glieder des Leibes. Interessant und vielsagend ist es, diese beiden Bilder miteinander zu vergleichen. Sie sind einander sehr ähnlich, es gibt aber auch einen ganz wichtigen Unterschied. Die Ähnlichkeit lehrt uns, dass die Beschenkten gleich den Gliedern des Leibes gegenseitig voneinander abhängig sind. Wenn wir aber betonen wollen, dass die Aufgaben in der Gemeinschaft von der beschenkenden Anwesenheit des Geistes herrühren, bringen wir damit in das Bild von der organischen Verbundenheit des Leibes mit seinen Gliedern das bekanntermassen ganz alt ist und bereits im römischen Altertum Jahrhunderte vor Paulus gängig war ein ganz wichtiges neues Element. Die zum Dienst befähigenden Gaben kommen vom Heiligen Geist, die Gaben sind verschieden; und es muss durchaus nicht sein, dass alle Personen alle Gaben besitzen. Dabei verteilt der Geist seine Gaben ganz frei, Er kann sie auch frei zurücknehmen, sie womöglich anderen geben. Diese Möglichkeit gibt dem Bilde des organischen Zusammenhanges, wo Lage und Rolle der Glieder endgültig determiniert sind, eine befreiende Dynamik. Beharren wir streng auf diesem Bild, so soll das Bein immer ein Bein bleiben und der Magen kann nie etwas anderes als ein Magen sein. Sind es aber die Gaben des Geistes, die einen zum Dienst befähigen, so ist durch Seinen Wille jede Veränderung möglich. Vom Winde mitgerissen Mit dem Bilde des beschenkenden Geistes sind wir beim anfänglichen Bild angelangt: Der Geist ist wie ein Wind. Wir wissen nicht, woher Er kommt und wohin Er geht. Man kann den Wind fürchten, kann sich aber über Ihn auch freuen. Man kann dem Winde widerstehen, Türen, Fenster, Fensterladen schließen, und bleibt in einem sich immer mehr verwüstenden Land isoliert, allein. Das ist die Hölle selbst, die wir uns bereits hier, stolz auf unsere Unbeweglichkeit, herrichten können. Wir können aber auch auf den Wind achten, wir können uns sogar vom Wind mitreißen lassen. Die Wandervögel können weit größere Strecken fliegen, als ihre Kraft allein es gestatten würde, da sie den Wind kennen, sich dem Winde überlassen, mit dem Wind segeln und sich von ihm mitreißen lassen. Tun wir das gleiche, so können wir auch Wunder erleben. belátható lehetőség a Szentlélek munkájának leginkább lélegzetelállító dimenziója. Ezzel kapcsolatban mindnyájunknak lehetnek személyes tapasztalataink, arra is, amikor a közösség minden emberi várakozással szemben végül megszületett, de arra is, amikor a közösség minden erőfeszítés ellenére mégsem jött létre. Tegyünk itt egy rövid kitérőt a politika világába. A tavaly Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, Kertész Imre írja egy 1999-ben készült esszéjében, hogy találkozásokban és beszélgetésekben azt érzékeli, hogy az Európai Unió megállapodottabb országaiban milyen sok bizalmatlansággal és félelemmel tekintenek a Keleten készülődő újabb belépő országokra és azok polgáraira. Mi pedig ezt már én teszem hozzá akiknek még csak a fél lába van bent az Unióban, ugyanezzel a tartózkodással és félelemmel figyelünk kelet felé, Ukrajna, Románia, Bulgária irányába. Zsigereinkben érezzük, hogy milyen borzasztó nehéz közösségre találni azoknak, akik nem ismerik egymást, félnek egymástól, a szó szoros értelmében külön világot jelentenek egymás számára. A Szentlélek viszont éppen őket és minket egyesíthet közösséggé. Ötödször: a Lélek elevenen tartja Isten ígéreteit. Nyugtalanná tesz, nem hagy minket nyugodtan élni akkor, amikor igazságtalansággal, félmegoldásokkal, elrontott helyzetekkel találkozunk. Negatív módon eszerint a Lélekről azt mondhatjuk, hogy ahol mozdulatlan béke és nyugalom honol akár a temetőkben onnan már régen messzire távozott a Szentlélek. Végül: a Lélek megajándékoz. Pál apostol az első korinthusi levél tizenkettedik fejezetében gyönyörűen ír a Lélek ajándékairól. Ugyanebben a fejezetben beszél az egyházról, mint Krisztus testéről és a test tagjairól. Érdekes, sokatmondó lehet számunkra a két képet egymásra vonatkoztatni. A két kép között van egy hasonlóság és egy nagyon fontos különbség. A hasonlóság szerint mind a megajándékozottak, mind a test tagjai egymástól kölcsönösen függenek. De ha azt is hangsúlyozzuk, hogy a közösségben vállalt feladatok a Lélek ajándékozó jelenlétéből fakadnak, ezzel egy fontos többletet jelenítünk meg a testrészek organikus kapcsolatára építő tudjuk, Pált századokkal megelőző, már a köztársasági Rómában használt képhez képest. A szolgálatokra képesítő ajándékokat a Lélek adja, az ajándékok különbözőek, s nem kell, hogy mindenki bírja ugyanazokat a képességeket. Továbbá, az ajándékokat a Lélek szabadon adja és visszaveszi, hogy talán másoknak adja, ez a lehetőség pedig egy felszabadító dinamizmust ajándékoz a testrészek szerves kapcsolatára építő képnek, amely szerint a testrészek helyzete és szerepe véglegesen determinált. A testrészek kapcsolatára építő kép szerint a láb mindig láb, s a gyomor mindig gyomor. Ahol viszont a Lélek ajándékai képesítenek a szolgálatra, ott a Lélek akaratából lehetséges a változás. A szél sodrásában Az ajándékozó Lélek képével visszaérkeztünk a gondolatmenetet elindító képhez: a Szentlélek olyan, mint szél, nem tudjuk, honnan jön, és nem tudjuk, hová megy. A széltől lehet félni, de a szélnek lehet örülni is. A szélnek ellen lehet állni, az ajtókat, az ablakokat, akár még a zsalugátereket is magunkra zárhatjuk, s ott maradhatunk egy egyre inkább pusztasággá váló világ közepén, elszigetelten, egyedül. Ez a pokol, amit már itt, magunknak, büszkén a magunk mozdíthatatlanságára, létrehozhatunk. De figyelhetünk is a szélre, sőt hagyhatjuk is, hogy sodorjon bennünket a szél. A költöző madarak erejüket sokszorosan meghaladó távolságokat képesek átrepülni, mert ismerik a szelet, rábízzák magukat, vitorláznak a széláramlatokon, hagyják, hogy vigye őket a szél. A szél sodrának engedve pedig mi is csodákat élhetünk át. 13

14 Gerhard Marcel Martin, Marburg Zur Wirkung und zur Unverfügbarkeit des Heiligen Geistes. Zugleich ein Weg durch einige europäische und mittelmeerische Sprachen 1 Theologischer Kurzvortrag Gerhard Marcel Martin, Marburg A Szentlélek működéséről és uralhatatlanságáról. Kiruccanás néhány európai és mediterrán nyelv világába (1) Teológiai kiselőadás Zur Minimalbestimmung - pfingstlicher - Geisterfahrung gehört, dass es in ihr mehrsprachig, polyglott zugeht. Geist heißt lateinisch spiritus. Von Rom ins nordöstliche Mittelmeer führt der Weg zum griechischen pneuma (Hauch, Luft, Atem und Geist) und von dort ins südöstliche Mittelmeer zur hebräischen ruach - ein feminines Substantiv für elementare Natur- und Lebenskraft die wirkt impulsiv und ad hoc. Erst später wird sie universal und als eindeutig göttlich verstanden. 2 Wo vom Heiligen Geist die Rede ist, besser: Wo er von sich reden macht, kommt alles in Bewegung und gerät aus Rollengehäusen und fertigen Sinngefügen. Denn: Der Geist weht wo (und wann) er will (Johannes-Evangelium 3, 8; Hebräerbrief 2,4; Confessio Augustana 153o, V). In den frühen ekstatischen Prophetengruppen, bei den alttestamentlichen Protagonisten der politischen und persönlichen Heilsgeschichte, bei den markanten Gestalten neutestamentlicher Erzählungen, schließlich und erst recht im Pfingstgeschehen: Überall kommt - für die Betroffenen selbst und/oder für andere zumeist unerwartet, überraschend und irritierend - der Geist über Menschen und prägt ihre Gefühle, ihr Denken und ihr Tun. Er prägt sie, und er prägt sie neu. Menschen, von diesem Geist überrascht, überfallen und bewegt, sind nicht mehr - wenn sie es denn je waren - Herren (bzw. Damen ) im eigenen Haus. Sie sind aus dem Häuschen. Das programmatische Leitbild des neuzeitlich autonomen Subjekts greift hier nicht. Menschen werden bewegt. Sie geraten in eine fremde Bewegung und können derartige Bewegungsimpulse allenfalls bewusst, aktiv und selbstgestaltend aufnehmen. Aber die Kraft ist extern, sie bleibt unverfügbar. Gerade darum ist sie hoch potent. Gehen wir den Sprachweg in die andere Richtung, nordatlantisch, in die englische und französische Sprache, die von dem Kürzel, dem Urwort und Lehnwort pneu beseelt ist. In meinem Französisch- Lexikon finde ich un pneu a éclaté - ein Eklat, wie man auch im Deutschen sagt. Die Übersetztung des französischen Beispielsatzes: Ein Reifen ist geplatzt. Die Luft ist raus. Im Pneu ist kein Pneuma. So etwas kann auch geistlich, pneumatologisch der Fall sein, weil der Heilige Geist unverfügbar ist. Ich nenne das das Symptom I, das schlicht im Ausfall, in der Abwesenheit des Geistes besteht. Weil die Anwesenheit so unselbstverständlich, so wenig machbar ist, gibt es all die religiösen Anrufungen, die Bitten um das Kommen des Heiligen Geistes: Vom alten veni creator spiritus von Hrabanus Maurus aus dem Jahre 809 angefangen über die Übertragung Martin Luthers von 1524 Komm, Gott Schöpfer, Heiliger Geist, besuch' das Herz der Menschen dein bis heute: Jérôme Casalonga in der korsischen Musikergruppe Zamballarana in seinem Lied Ventu aus dem Jahr 1995: Blase, Wind. Blas' nachts, feg' über die Köpfe dahin. Zerbrich dein Toben. Wind, Wind, Wind. Wind, der einsetzt und uns zum Wahnsinn treibt, der die A pünkösdi Lélek-megtapasztalás abszolút minimuma az élmény többnyelvűsége. A szellemet, magyarul Szentlelket latinul spiritusnak mondják. Rómából a Földközi-tenger északkeleti vidékére, a görög pneumához visz utunk ez szellőt, levegőt, lélegzetet és szellemet jelent. Onnan délkeleti irányba fordulunk, a héber rúach -hoz ez a nőnemű főnév eredetileg az elemi természeti és életerőt jelenti, amely impulzívan, a pillanat hatása alatt cselekszik. Csak később vált értelmezése általánossá és egyértelműen istenivé. (2) Ha a Szentlélekről esik szó, pontosabban, ha a Szentlélek tesz róla, hogy emlegessék, akkor minden mozgásba jön, és kisiklik a jól bejáratott pályákról, gondolatmenetekből. Mivelhogy a Lélek ott fúj, ahol (és amikor) akar (János evangéliuma 3,8; Zsidókhoz írt levél 2,4; Confessio Augustana 1530, V). Az ősi extatikus prófétaközösségekben, a politikai és személyes üdvtörténet ószövetségi főszereplőiben, az újszövetségi elbeszélések markáns figuráiban, végül pedig, de korántsem utolsósorban a pünkösdi történetben jelenik meg váratlanul az érintett számára és/vagy váratlanul a többiek számára. Váratlanul, meglepően, akár bosszantóan is. Egyszer csak ott van a szellem az emberben, és formálja az érzéseit, gondolatait, cselekvését. Formálja és újjáalakítja őket. Akit lerohan, meghökkenti és mozgósíti, az többé nem a maga ura (ha ugyan az volt valaha is). Mondhatjuk úgy is, hogy magán kívül van. Itt már nem érvényes a modern kor vezéreszménye, az autonóm személyiség. Az embert mozgatják. Idegen mozgás ragadja magával, s képessé válik ugyan az efféle mozgásimpulzusokat tudatosan, aktívan és továbbalakítóan átvenni, ám az erő maga ettől még kívül marad. Nem uralható, s éppen ezért annyira hatalmas. Ha más irányt veszünk a nyelvek térképén, s az észak-atlanti vidékek felé indulunk, az angol és francia nyelvhez jutunk, s egy rövidítésre, ősszóra, jövevényszóra bukkanunk: pneu. Francia szótáramban ezt a példamondatot találom: Un pneu a éclaté az Eklat (botrány, fölhajtás) kifejezést a németben is használjuk. A példamondat jelentése a következő: Egy gumitömlő kipukkadt. Vagyis kifütyült belőle a levegő. A pneuban nincs már pneuma. Ez pedig szellemi, pneumatológiai értelemben is előfordulhat, mivel a Szentlélek önfejű, nem uralható. Ezt nevezem első számú tünetnek, amely egyszerűen a kihagyást, a szellem távollétét jelenti. Mivel a Szentlélek jelenléte oly kevéssé magától értetődő, oly kevéssé megrendezhető, azért van annyi vallásos könyörgés, ima, esdeklés az eljöveteléért. Hrabanus Maurus 809-ből származó ősi veni creator spiritus - ától Martin Luther 1524-es átültetésén ( Komm, Gott Schöpfer, Heiliger Geist, besuch das Herz des Menschen dein ) (Ó jöjj, teremtő Szentlélek, látogasd meg a te néped EÉ 231) át egészen máig, Jérome Casalonga daláig, a Ventu -ig, amelyet 1995-ben adott elő először a korzikai Zamballarana együttes. Fújj csak, szél. Fújj az éjszakában, a fejek fölött. Tombolj, törj meg, szél, szél, szél. Te, szél, aki ránk törsz és őrületbe kergetsz, aki szüntelenül táncoltatod az utcákat, szél, szél, szél. 14

15 Straßen ununterbrochen tanzen macht. Wind, Wind, Wind. Trag die Stimmen zu mir und dann bring sie zurück zum Meer. Heb' die Fenster aus den Angeln und treib' alle heraus... halte mich immer fester und reiße meine Seele dahin... Zum Symptom I kommt ein Symptom II hinzu. Im Französischen und Englischen heißt pneumatique / pneumatic auch: Luft enthaltend, Pressluft getrieben. Und darum kann pneu auch Rohrpostbrief heißen. Auch hier kann natürlich die Luft raus sein; die Briefe kommen mangels Wind nicht beim Adressaten an; aber im Symptom II beschäftigt mich jetzt gerade das Gegenteil, der Überdruck: pressure, Druckluft, Hyperventilation. ( Pneumatic hammer heißt im Englischen Presslufthammer ; ohne Überdruck geht hier gar nichts.) Das Symptom II im Bereich der Pneumatologie besteht in den Tendenzen zur angespannten Psycho-Mechanik mit Druck und Stoß und bewegt sich im Rahmen der Utopie genereller Machbarkeit. Dazu gehört dann auch die Wahnvorstellung, man könnte den Geist kaufen, verkaufen, akkumulieren, konsumieren. Die moderne Variante des cogito ergo sum heißt neo-descartianisch: consumo ergo sum. Nicht nur Therapie, auch Religion bewegt sich auf dem freien Markt - mit Akzeptanzforschung und Imagepflege. Merkantile Geschäftigkeit macht die Logistik des Angebots zum spirituellen Erlebnis selbst und ist in der Gefahr, die Sache zu ersetzen. So auf dem Markt der Spiritualität. Schließlich nenne ich ein Symptom III, immer noch aus dem Französisch-Lexikon abgeschrieben: pneu de graisse, heißt so viel wie Fettpolster. Die Diagnose: pneumatische Aufgeblasenheit, Geist- Anmaßung, spirituelle Arroganz. Heiko Ernst schreibt im Editorial zum Themenheft Spiritualität. Wege und Irrwege : Die Vermarktung des Spirituellen führt auf Holzwege und in psychische Zustände, deren harmlosester noch die Illusion der Erleuchtung ist, die berüchtigte illuminatio praecox ( vorzeitiger Geisteserguß ). 3 Angesichts dieser Symptome besteht das Projekt Spiritualität in der Bearbeitung der Frage, wie das Abwesende anwesend sein könnte, wie sich der Entzug und die Verzerrungen in unverstellte Präsenz wandeln (lassen) könnten. Aber hier gibt es nun eine grundsätzliche Krise des ganzen Unternehmens: dass der Geist unverfügbar, oft auch unkontrollierbar, unberechenbar ist und auch nicht auf Flaschen gezogen werden kann. Das heißt aber auch: Die Symptome I - III im Bereich der Pneumatologie sind dem Geist nicht äußerlich, sondern bedingt durch sein Wesen. Seine mögliche Abwesenheit ist ein Wesenszug. Darum muss man die Utopie der Machbarkeit als das Kompensat seiner Unverfügbarkeit verstehen - darum die spirituellen Presslufthämmer. Und von den geistigen Fettpolstern gilt gleiches. Die Grundfrage des Projekts Spiritualität heißt: Was kann ich tun, wenn und wo ich nichts machen kann? Eine erste, sehr vorläufige und in sich kritische Antwort heißt: Wo der homo faber, der Macher kapitulieren muss, gibt es Handlungsund Verhaltensmöglichkeiten des homo religiosus, der das Handeln sein lässt oder zumindest weniger und anders handelt als der homo faber: Fasten z.b. kann verstanden werden als Nicht-Machen und Nicht-Konsumieren, Beten als Bitte und Entgrenzung der eigenen Möglichkeiten und Almosengeben als Los-Lassen und Weg-Geben. Freilich: Selbst diese Wege geben keinerlei Garantie für gelungene Spiritualität. Nicht nur in der Bergpredigt (Matthäus 6) gibt es skeptische Blicke auch und noch auf derartige Praktiken. Das steigert sich im apokryphen Thomas-Evangelium, wenn es in Logion 14 heißt: Wenn ihr fastet, werdet ihr euch Sünde erzeugen, und wenn ihr betet, werdet ihr verurteilt werden, und wenn ihr Almosen gebt, werdet ihr eurem Geist schaden. 4 Auch der biblische Jesus ist kri- Hordd elém a hangokat, aztán sodord vissza őket a tengerre. Tépd ki az ablakokat, szaggasd le őket ragadj meg, szoríts, ragadd magaddal a lelkemet Az első számú tünethez most egy második társul. A pneumatique/pneumatic azt is jelenti az francia, illetve angol nyelvben, hogy valami levegőt tartalmaz, illetve, hogy sűrített levegővel működik. A pneu ezért csőpostai levelet is jelent. És itt is előfordulhat, hogy nincs nyomás, hogy a szél hiányában a levelek nem érkeznek meg. Engem azonban a második számú tünetnél épp az ellenkező jelenség érdekel: a túlnyomás, pressure, légnyomás, hiperventilláció ( pneumatic hammer, mondja az angol a légkalapácsra túlnyomás nélkül ez sem működik). A pneumatológiában a második számú tünet a lelki mechanizmus túlfeszítésében mutatkozik meg: a nyomásban, feszültségben, abban az utópiában, hogy mindent meg lehet csinálni. Ide tartozik az a tévképzet is, hogy a szellem megvehető, eladható, fölhalmozható, fogyasztható. A cogito ergo sum modern (neokarteziánus?) változata: consumo ergo sum. Nem csak a terápia, ma már a vallás is a szabadpiacon serénykedik, elsajátította a piackutatás és imázsgondozás fortélyait. A merkantilis ügyködés a kínálat megszervezését és tálalását ügyesen összemossa magával a szellemi élménnyel, így aztán az a veszély fenyeget, hogy egyszerűen el is foglalja a voltaképpeni szellemi megtapasztalás helyét. Így mennek a dolgok a spiritualitás piacán. Végezetül pedig itt a harmadik számú tünet, amelyet szintén a francia szótárból vettem: pneu de graisse, annyit tesz, mint zsírpárna. A diagnózis így szól: spirituális fölfuvalkodás, szellemi kevélység és magabízás, spirituális arrogancia. Heiko Ernst szól hozzá így a Spiritualitás utak és tévutak című kiadványhoz: A spiritualitás piacosítása tévútra vezet, olyan lelki állapotokat idéz elő, amelyek közül még legártalmatlanabb a megvilágosodás illúziója, a hírhedett illuminatio praecox ( korai szellem-ömlés ). (3) A három tünet láttán mi másból állhat a spiritualitás-terv, mint annak a kérdésnek a földolgozásából, hogy hogyan válhatna a távollévő jelenlévővé, s a hiány és torzulások hogyan válhatnának torzítatlan jelenlétté. De éppen itt rejtőzik az egész vállalkozás alapvető buktatója: hogy a Szellem uralhatatlan, gyakorta kiszámíthatatlan is, és nem lehet egyszerűen előhívni a palackból. Ez azonban azt is jelenti, hogy a három pneumatológiai tünet magából a Szentlélek természetéből fakad, s nem tekinthetők külsődleges körülménynek. Más szóval: a távollét lehetősége a Szellem lényegi vonásai közé tartozik. Ennek az uralhatatlanságnak érthető kompenzálása az utópia, amely szerint minden megcsinálható. Innen származnak a spirituális légkalapácsok, innen a szellemi zsírpárnácskák is. A spiritualitás-terv valódi kérdése pedig így hangzik: Mitévő legyek akkor és ott, ha és amikor semmit nem csinálhatok? Az első, merőben ideiglenes és kritikus válasz így hangzik: ahol a homo faber, a cselekvő ember meghátrálásra kényszerül, ott vannak még a homo religiosus cselekvési és viselkedési lehetőségei. A homo religiosus vagy egyáltalán nem tevékenykedik, vagy pedig kevesebbet és egészen másként, mint a homo faber. A böjtöt például érthetjük úgy is, hogy nem-cselekvés, nem-fogyasztás. Az imát érthetjük kérésnek, és saját lehetőségeinktől való elhatárolódásnak, az alamizsnát pedig elengedésnek. Persze ezek az utak sem adnak semmilyen garanciát a spiritualitás sikerére. Nem egyedül a Hegyi beszédben (Máté 6) találhatunk szkeptikus megjegyzéseket az ilyen és hasonló praktikákra. A szkepszis csak fokozódik az apokrif Tamásevangélium 14. logionjában: Ha böjtöltök, bűnt szültök magatoknak, ha imádkoztok, ítéletet szereztek magatoknak, ha alamizsnálkodtok, a lelketeknek ártotok vele. (4) A bibliai Jézus is éles kritiká- 15

16 tisch gegenüber herrschender Frömmigkeitspraxis von Fasten, Beten und Almosengeben, sofern sie religiöse Selbstinszenierung, Zur-Schau-Stellung und Veräußerlichung dessen ist, was eigentlich innere Bewegung sein sollte. Wenn das Innere nicht rein ist - so das Thomas-Evangelium -, helfen Äußerungen wie Beten und Almosen überhaupt nicht. Auch im Matthäus Evangelium sollen die Almosengeber selbst keine Kontrolle darüber haben, was und wie viel sie geben. Die Beter werden von der Straße und aus der Synagoge ins berühmte Kämmerlein geschickt; und denen, die fasten, soll man ihr edles Elend nicht schon von weitem ansehen können. Zweitens: Es gibt einen großen Konsens, spätestens von Schleiermacher angefangen, dass dort, wo der homo faber nichts (mehr) machen kann, der homo religiosus symbolisch und rituell handeln kann. Dazu gehören nicht nur alles darstellende Handeln im üblichen Gottesdienst, sondern auch das Bibliodrama in all seinen Spielarten, zahlreiche besondere gottesdienstliche Kasualhandlungen und Meditationsübungen (innere Reisen; aktive Imagination usw.), wie sie bis heute in der klassischen Religion, zunehmend aber auch in humanistisch-psychologisch und neurolinguistisch orientierten Therapien zur Anwendung kommen. 5 Freilich kann sich gerade hier konsumistische und reichlich geistlose Praxis breit machen. Un pneu éclaté. Aus hoch komplexen Symbolisierungen können wirkungslose Zeichen oder hoch emotionalisierte, aber enge Klischeebildungen (im Sinne von Alfred Lorenzer) werden. Und darum ein dritter Anlauf: Wo der homo faber nichts (mehr) machen kann, kann der homo ludens spielen. Damit bin ich nun ganz auch beim Bibliodrama und habe mir selbst ein Stichwort zugespielt, mit dem es weitergehen kann. Aus meiner Kindheit kenne ich die drei kindlichen Reime: Was soll ich machen? - Auf dem Kopf stehn und lachen. Was soll ich tun? - Auf dem Kopf stehn und ruhn. Was soll ich spielen? - Auf dem Kopf stehn und schielen. Die Handlungsanweisung lautet zweimal - in Verbindung mit lachen und mit ruhn -: auf dem Kopfe zu stehn. Wer oder was auf dem val illeti a szokásos kegyességi gyakorlatokat, a böjtölést, imát és alamizsnálkodást, amenynyiben ezek a vallásos ön-színrevitelt szolgálják és mindannak közszemlére tételét, aminek valójában belső megindulásnak kellene lennie. Ha a bensőnk nem tiszta, így a Tamásevangélium, akkor nem segítenek a külső megjelenítések, mint az ima és az alamizsna. Máté evangéliuma szerint sem szabad az alamizsnálkodónak magának meghatároznia, mit és mennyit ad. Az imádkozókat az utcáról és a zsinagógából a belső szobába küldi Jézus, a böjtölőn pedig nem szabad, hogy meglássék magasztos önkínzása. Másodszor pedig: legkésőbb Schleiermacher óta létezik egy olyan közmegegyezés, mely szerint ott, ahol a homo faber (már) tehetetlen, a homo religiosus még mindig cselekedhet szimbolikusan és rituálisan. Ezalatt nem csak az istentisztelet szokásos megjelenítő cselekvése értendő, de például a bibliodráma is, a maga sokféle változatával, valamint rengeteg különleges istentiszteleti cselekmény és meditációs gyakorlat (belső utazás, aktív imagináció stb.), amelyekkel mindeddig inkább a vallások területén találkozhattunk, de manapság egyre inkább tért hódítanak a humanisztikus és neurolingvisztikus irányultságú terápiákban is (5). Persze itt aztán megint tág tere nyílik a fogyasztói jellegű, messzemenően szellemtelen hozzáállásnak is un pneu éclaté. A rendkívül összetett jelképrendszerek hatástalan jelekké vagy nagy érzelmi töltetű, mégis szűkös klisékké silányulhatnak (Alfred Lorenzer fölfogása szerint). Gerhard Marcel Martin Ezért aztán harmadszor: Ahol a homo faber (már) tehetetlen, a homo ludens még mindig játszhat. Ezennel eljutottunk a bibliodrámához, és olyan jelszót játszottam a saját kezemre, amellyel bízvást tovább is léphetek. Kisgyerekkoromból emlékszem a rigmusra: Mit tehetek? Fejre állok, nevetek! Mit tehetek? Fejre állok, pihenek. Mit játszhatok? Fejre állok, bandzsítok. 16

17 Kopf steht, hat erst einmal die Chance auszulaufen, leer zu werden, bis zu einem Zero- und Drehpunkt zu kommen, an dem sich Neues einstellen kann, weil Platz geschaffen worden ist. Und darum die spirituelle und strategische Frage: Was muss ich erst einmal los-werden und wo muss ich los-lassen, damit anderes überhaupt Platz hat? In diesem Zusammenhang erinnere ich an die bewegende Bildgeschichte, die Jesus im Logion 97 des Thomas-Evangeliums erzählt - ein Gleichnis für menschliche Existenz, sogar für menschliche Erfüllung mit der Pointe der Leere: Das Reich... gleicht einer Frau, die einen Krug trägt, der voll Mehl ist, und die einen weiten Weg geht. Der Henkel des Kruges zerbrach; das Mehl strömte herab hinter ihr auf den Weg. Sie merkte es nicht; sie hatte kein Unheil wahrgenommen. Als sie in ihr Haus gelangt war, stellte sie den Krug auf den Boden. Sie fand ihn leer. Die Leere als spirituelle Übung, wie ich sie hier einführe, hat ihre spezifische Dynamik, die ich vortrefflich formuliert finde in einem Gedicht von Bertolt Brecht: Geh ich zeitig in die Leere/Komm ich aus der Leere voll. Wenn ich mit dem Nichts verkehre/weiß ich wieder, was ich soll. Wenn ich liebe, wenn ich fühle/ist es eben auch Verschleiß. Aber dann, in der Kühle/Werd ich wieder heiß. 6 Hier scheint mir der Geist eine Chance zu haben. Ja, mehr noch: Der Geist selber geht in die Leere hinein, verharrt in ihr und geht durch sie hindurch. Aber zurück zu den Kinderreimen. 7 In der Frage drei wird das Verb gewechselt, vom Was soll ich machen? und Was soll ich tun? fort und weiter zum Was soll ich spielen?. Spiel ist eine elementare Lebensbewegung. Im mechanischsten, aber auch im metaphysisch gefülltesten Sinn des Wortes meint Spiel ein Hin-und-Her - auch zwischen Fülle und Leere. Spiel ist das Hin-und-Her des Atems und der Blicke, des Gebens und des Nehmens, der Tanz, das Pulsieren, der Austausch, der fröhliche Wechsel (Martin Luther) von menschlichen Defiziten und göttlicher Gnadenfülle. Dabei geht es auch um Sachbeziehungen, um das leibliche und gegenständliche Spiel der Kräfte und darin auch um die Tücke nicht nur von Subjekten, sondern auch von Objekten, die nicht mitspielen (wollen). Spielräume gewähren Freiheit, schöpferische Möglichkeiten, Spontaneität bis hin zur Willkür. In dem Vollzug von Ritualen, in den spezifischen Übergangszonen zwischen vergangenen und noch zukünftigen Ordnungen gibt es solche bisweilen chaotisch und anarchistisch anmutenden Freiräume, in denen der Geist weht, wo und wann er will. Ein letztes Mal zurück zu den Kinderreimen: Was soll ich machen? Auf dem Kopf stehn und lachen. Zuletzt ein paar Bemerkungen zur Spiritualität des Lachens: Nicht Lachen und Weinen ist eine anthropologische Grundopposition des Existenzvollzugs. Vielmehr stehen Lachen und Weinen auf der einen Seite; auf der anderen, ihnen entgegen steht die tödliche Erstarrung. Lachen ist eine ganzheitliche, kaum steuerbare Körpersprache. Meinem Eindruck nach hat Helmuth Plessner einen hoch bedeutsamen anthropologischen Zugang zum Lachen geschaffen. Er sagt: Während der Mensch fähig ist, Gefühle und Stimmungen in einen gestalteten, kulturell geprägten Ausdruck zu bringen, ist das Lachen in gewissem Sinne vorkulturell. Während Zorn oder Freude, Liebe und Hass, Mitleid und Leid usw. am Körper eine symbolische Ausprägung gewinnen, welche den Affekt in der Ausdrucksbewegung erscheinen lässt, bleibt die Äußerungsform des Lachens... undurchsichtig und bei aller Modulationsfähigkeit weitgehend in ihrem Ablauf festgelegt. In dem Sinn hat der Mensch im Lachen keinen Körper mehr, der unter seiner Regie ist, sondern er ist Körper; der Körper selber führt Regie. A használati utasítás a nevetéssel és pihenéssel kapcsolatban is azt hangsúlyozza, hogy fejre kell állni hozzá. Aki vagy ami fejre áll, annak megvan a lehetősége, hogy kiürüljön, nullpontra és ezzel fordulópontra érjen, s aztán megnyílhasson az új előtt, miután helyet csinált neki. Innen a spirituális és egyben stratégiai kérdés: Mitől kell megszabadulnom, mit kell elengednem ahhoz, hogy egyáltalán belém férjen valami új? Erről jut eszembe az a megrendítő példabeszéd, amit Jézus a Tamásevangélium 97. logionjában mond el, s amely az emberi egzisztenciát, az emberi beteljesedést példázza a végén az üresség csattanójával. Olyan az Ország mint az asszony, aki liszttel teli korsót vitt hosszú útján. A korsó feneke kitört, s a liszt elcsorgott végig az úton. Az asszony pedig nem vette észre, sejtelme sem volt a bajról. Hazaérve letette a korsót, s látta, hogy üres. Az üresség spirituális gyakorlata, amelyről most szólok, sajátos dinamikával rendelkezik. Bertolt Brecht ezt kitűnően írta le egy kis versében: Ha idejében az ürességbe térek Tele kézzel jövök vissza onnan Ha kapcsolatot tartok a Semmivel Tudom, hol a helyem és mi a dolgom. Kopok és elhasználódom Még az érzések, a szeretet által is Aztán viszont, a hidegben Visszanyerem a forróságomat. (6) Itt mintha új lehetőség villanna föl a szellem számára. Mi több, a szellem önként vonul az ürességbe, kitart, és áthatol rajta. De térjünk vissza a gyerekversikéhez (7). A harmadik kérdésben változik az ige: mit tehetek helyett itt mit játszhatok szerepel. A játék az élet egyik legelemibb mozgása. A játék szón gépészeti értelemben és a legmetafizikusabb értelemben ugyanúgy odavissza irányuló, afféle ingamozgást értünk. Ez a mozgás megy végbe az üresség és a teljesség között is. Játék a lélegzet oda-visszája is, a tekinteteké, az adásé-elfogadásé, a táncé, a pulzusé, az emberi hiányosságok és a kegyelmes isteni teljesség cseréjéé, amelyet Luther Márton víg csereberének nevez. Konkrét, kézzelfogható dolgokról is szó van itt, fizikai, tárgyi erőjátékról, és a tárgyak rosszindulatáról is, nem csak személyekéről. Tárgyakéról, amelyek tetszik, nem tetszik nincsenek benne a játékban. Ellenszegülnek. A játéktér szabadságot biztosít, alkotó lehetőségeket, spontaneitást, egészen az akaratos szeszélyig. A rituálé átmeneti időszak az elmúlt és az eljövendő rend között. Itt szabad terek nyílnak meg, amelyek gyakorta kaotikusnak, mi több, anarchisztikusnak tűnnek. Itt aztán valóban ott és akkor fúj a szél, ahol és amikor neki tetszik. És még egyszer, utoljára a gyerekrigmusról. Mit tehetek? Fejre állok, nevetek. Néhány megjegyzés elöljáróban a nevetés szellemiségéről. Antropológiai és egzisztenciális értelemben a nevetés nem tekinthető a sírás ellentétpárjának. Sokkal inkább egy oldalon áll ez a kettő, s velük szemben, az ellentétes oldalon a halálos megmerevedés. A nevetés egészleges, szinte kormányozhatatlan testbeszéd. Rendkívül jelentősnek tartom e tárgyban Hemuth Plessner antropológiai megközelítését. Így ír a nevetésről: Az ember képes arra, hogy érzéseit, hangulatait megformált, kulturálisan irányított módon fejezze ki. A nevetés ezzel szemben bizonyos értelemben kultúra előtti. Míg a harag, az öröm, a szeretet, gyűlölet, részvét és szenvedés egyaránt szimbolikus megformálást kap a testbeszédben, ami az affektust mozgásosan nyilvánvalóvá teszi, a nevetés megjelenési formája átláthatatlan, s rengeteg változata, variációja ellenére is messzemenően előre meghatározott lefolyású. Ilyen értelemben a nevető emberről nem mondhatjuk, hogy teste van, hogy testtel rendelkezik, csak azt, hogy ő maga test, és a test az, ami ebben a helyzetben irányít. Plessner szerint a nevetés és sírás nem más, mint 17

18 Nach Plessner treten Lachen und Weinen als unbeherrschte und ungeformte Eruptionen des gleichsam verselbständigten Körpers in Erscheinung. Der Mensch verfällt ihnen, er fällt - ins Lachen, er lässt sich fallen - ins Weinen. Er antwortet in ihnen auf etwas, aber nicht mit einer entsprechenden Formung, die der sprachlichen Gliederung, der mimischen Gebärde, Geste oder Handlung an die Seite zu stellen wäre. Er antwortet - mit seinem Körper als Körper wie aus der Unmöglichkeit heraus, noch selber eine Antwort finden zu können. 8 Lachen kann geistgewirktes und geisterfülltes Lachen sein - erlösendes Lachen 9. Pendereckis Oratorium zum Gedenken an die Ermordeten in Auschwitz endet mit zwei Sätzen von Paul Valéry: Ein Wind kommt. Versuchen wir zu leben! (surgit ventus / temptemus vivere) Wind, Wind, Wind... Anmerkungen: Ursprünglich bildet dieses Skript die Grundstruktur eines Vortrags auf dem DVNLP Jahreskongress am in Hamburg mit dem Titel: Das Projekt Spiritualität zwischen Ware und Vision und ist in einer ersten schriftlichen Fassung unter der Überschrift Ich weiß viel zu wenig, um inkompetent zu sein. (Woody Allen) Quersätze zur Unverfügbarkeit des Heiligen Geistes und zur Grenzbestimmung religiöser Kompetenz, erschienen in der Zeitschrift Praktische Theologie, 36 (2000), a magát önállósító test uralhatatlan és megformálatlan kitörése. Az ember áldozatul esik nekik, nevetésben tör ki, vagy sírva fakad. A nevetésben és sírásban az ember választ ad valamire, de nem olyan megformált módon, amit össze lehetne hasonlítani a nyelvi tagolással, a mimikával, gesztussal vagy cselekvéssel. Válaszol, de testében és testéből válaszol, mintegy abból a helyzetből, ahol már képtelen rá, hogy maga választ találjon. (8) A nevetés lehet szellem-adta és szellemmel-teli megváltó nevetés. (9) Penderecki auschwitzi áldozatok emlékére szerzett oratóriuma Paul Valéry szavaival végződik: Szél támad Élni próbáljunk meg újra! (surgit ventus temptemus vivere) szél, szél, szél. Jegyzetek: (1) Ezt az írást eredetileg egy előadás vázlatának szántam a DVNLP évi kongresszusára, amelyet án rendeztek meg Hamburgban. Az írás címe ez volt: Das Projekt Spiritualität zwischen Ware und Vision (A spiritualitás-terv áru és látomás között), és először a Zeitschrift praktischen Theologie 36. számában (2000) jelent meg a következő címmel: Ich weiss viel zu wenig um inkompetent zu sein (Woody Allen) Quersätze zur Unverfügbarkeit des Heiligen Geistes und zur Grenzbestimmung religiöser Kompetenz ( Nem tudok eleget ahhoz, hogy alkalmatlan legyek (Woody Allen) Ellenszegülő gondolatok a Szentlélek uralhatatlanságáról és a vallási kompetencia behatárolásáról). 2. Auch zum Folgenden vgl. Michael Welker: Gottes Geist, Theologie des Heiligen Geistes, Neukirchen-Vlyn (2) A következőkhöz ld. még: Michael Welker: Gottes Geist. Theologie des Heiligen Geistes. Neunkirhcen-Vlyn, Psychologie heute, Juni 1999, 3. (3) Psychologie heute, Juni 1999, Vgl. Gerhard Marcel Martin: Das Thomas-Evangelium. Ein spiritueller Kommentar, Stuttgart 1998, 66 ff. (4) Ld. még: Gerhard Marcel Martin: Das Thomas-Evangelium, Ein spiritueller Kommentar. Stuttgart. 1998, 66kk. 5. Exemplarisch aus der NLP-Szene nenne ich: Connirae Andreas / Tamara Andreas: Der Weg zur inneren Quelle. Core-Transformation in der Praxis. Neue Dimensionen des NLP. Paderborn Robert B. Dilts / Robert McDonald: Und dann geschieht ein Wunder...Tools of the Spirit. Angewandtes NLP, Paderborn Die Gedichte von Bertolt Brecht in einem Band, Frankfurt a.m. 1981, Zum (folgenden) Themenbereich Ritual Spiel Lachen verweise ich auf ausführlichere Essays, die ich an anderen Orten veröffentlicht habe; sie haben ihren gemeinsamen Focus in der hier aufgegriffenen Fragestellung: Provozierte Krisen. Rituale in Religion und Gesellschaft, in: EvTh 58 (1998) Zur Idee einer Theologie des Lachens, in: Carmen Krieg/Thomas Kucharz/Miroslav Volf...(Hg.): Die Theologie auf dem Weg in das dritte Jahrtausend. Festschrift für Jürgen Moltmann zum 7o. Geburtstag, Gütersloh 1996, Spielräume. Zur Topographie und Dynamik religiöser Orte, in: Helga Egner (Hg.): Lebensräume Spielräume Schutzräume. Mit Beiträgen von Ruth Ammann u.a., Zürich/Düsseldorf 1999, Helmuth Plessner: Lachen und Weinen. Eine Untersuchung der Grenzen menschlichen Verhaltens, in: ders.: Gesammelte Schriften VII, Frankfurt a.m. 1982, 2o1-387, 225, 234 f. 9. 1o. Vgl. Peter L. Berger: Erlösendes Lachen. Das Komische in der menschlichen Erfahrung. Berlin/New York 1998 und die Rezensionen dazu von mir (ThLZ 124 (1999), ) und von Hans Georg Soeffner ( Signale der Transzendenz oder irdisches Leuchtfeuer, in: Soziologische Revue 22 (1999), ). (5) Az NLP (neurolingvisztikus) irányzatból a következő példák jutnak eszembe: Connirae Andreas Tamara Andreas: Der Weg zur inneren Quelle. Core-Transformation in der Praxis. Neue Dimensionen des NLP. Paderborn, Robert B. Dilts Robert McDonald: Und dann geschieht ein Wunder Tools of the Spirit. Angewandtes NLP, Paderborn, (6) Die Gedichte von Bertolt Brecht in einem Band, Frankfurt a. M., (7) A rituálé játék nevetés fogalomkörhöz ld. még alaposabb esszéimet, amelyeket másutt publikáltam, de mindegyik az itt fölvetett kérdésre összpontosít: Provozierte Krisen. Rituale in Religion und Gesellschaft (Provokált válságok. Rituálé a vallásban és a társadalomban), in: EvTh 58 (1998) 12-24; Zur Idee einer Theologie des Lachens (A nevetés-teológia ötletéről), in: Carmen Krieg-Thomas Kucharz- Miroslav Volf (Hg.): Die Theologie auf dem Weg in das dritte Jahrhundert. Festschrift für Jürgen Moltmann zum 70. Geburtstag. Gütersloh 1996, ; Spielräume. Zur Topographe und Dynamik religiöser Orte (Játékterek. A szent helyek topográfiájáról és dinamikájáról), in: Helga Egner (Hg.): Lebensräume Spielräum Schutzräume. Mit Beiträgen von Ruth Amman u. a., Zürich-Düsseldorf, 1999, (8) Helmuth Plessner: Lachen und Weinen. Eine Untersuchung der Grenzen menschlichen Verhaltens (Sírás és nevetés. Az emberi viselkedés határainak vizsgálata), in: ders.: Gesammelte Schriften VII, Frankfurt a. M., 1982, , 225, 234k. (9) V.ö.: Peter L. Berger: Erlösendes Lachen. Das Komische in der menschlichen Erfahrung (A megváltó nevetés. Az emberi megtapasztalás komikus oldala). Berlin-New York 1998, valamint a róla szóló recenziói (ThLZ 124 (1999) ), és a Hans Georg Soeffneré ( Signale der Transzendenz oder irdisches Leuchtfeuer, in Soziologische Revue 22 (1999) ). 18

19 BEKENNTNISSE Vom bibliodramatischen Wind erfasst.. Kurze Bekenntnisse der Buchautoren der ins Ungarische übersetzten Bibliodramabücher VALLOMÁSOK Akiket a bibliodráma szele megcsapott.. A magyarra lefordított művek szerzőinek vallomásai Klaus Werner Stangier, Köln Bekenntnis zur Übersetzung seines Buches Jetzt Ihr habt mich eingeladen, im Zusammenhang mit meinem Buch ein Bekenntnis abzulegen. Ich möchte zunächst einmal herzlich danken, dass Ihr mein Buch ausgewählt habt und besonderer Dank, Peter, Dir, dass Du die Mühe der Übersetzung auf Dich genommen hast. Als ich von Peter hörte, dass wir zu einem Bekenntnis eingeladen seien, reagierte ich zunächst etwas befremdet, ein Bekenntnis? Ich bekenne meinen Glauben, wenn es nötig ist auch meine Sünden. Will ich das hier vor Euch? Das meiste, was wir sagen, dient doch der Verhüllung, ist Schutz und Maske. Vor allem wissenschaftliche Sprache bemüht sich um Distanz zwischen Objekt und Ich. Nachdem ich ein paar Tage mit meinem Befremden gelebt hatte, wuchs in mir eine freudige Zustimmung. Ich sage gerne etwas zu dem Glauben, aus dem mein Buch gewachsen ist. Und ich bekenne auch meine Sünden. Fange ich mit den Sünden an. Als ich mich vor gut 20 Jahren entschloss, eine Psychodrama-Weiterbildung zu beginnen, fühlte ich mich wie ein Verräter. Ich verriet meine damalige Überzeugung, dass Heil und Unheil der Menschen alleine eine Angelegenheit Gottes ist und dass die Menschen ihm da nicht hineinzureden und hinein zu pfuschen haben, indem sie ausgetüftelte Methoden erdenken, Kunstgriffe und eigenwillige Operationen. Damals habe ich mich nach langem Ringen für die Weiterbildung entschieden, weil ich durch eigene Erfahrung gelernt habe, dass ich auf der Bühne und in der Begegnung mit der Gruppe die Türe zu mir und damit auch Interview mit den Autoren / Interjú a szerzőkkel Klaus-Werner Stangier, Köln: Klaus-Werner Stangier : Itt és most. Egyházfórum, Fölkértetek, hogy írjak egy vallomást a könyvem dolgában. Legelőször is szeretném szívből megköszönni, hogy egyáltalán kiválasztottátok ezt a könyvet fordításra, s különösen hálás vagyok neked, Péter, hogy fölvállaltad a fordítással járó fáradozást. Mikor Péter azzal jött, hogy vallomást vártok tőlünk, az első reakcióm némi meghökkenés volt. Hogyhogy vallomás? Megvallom a hitemet, megvallom, ha muszáj, a bűneimet is. De muszáj-e itt és most, előttetek? Hiszen amit általában mondunk, az többnyire leplezés, védekezés, álca. És különösképpen a tudományos nyelv van azon, hogy távolságot tartson az én és a tárgy között. Elrágódván néhány napig a megütközésemen, egyre inkább s egyre nagyobb örömmel hajlottam a beleegyezésre. Igenis, szívesen vallom meg a hitet, amelyben ez a könyv gyökeredzik, és megvallom a bűneimet is. Kezdjük talán a bűnökkel. Jó húsz évvel ezelőtt, mikor rászántam magam a pszichodráma-képzés elvégzésére, határozottan árulónak éreztem magam. Elárultam ugyanis azt az akkori meggyőződésemet, amely szerint az ember egészsége vagy sérültsége egyedül Isten dolga, és az embernek nem volna szabad ebbe belekotyognia vagy belekontárkodnia a maga okoskodó módszereivel, műfogásaival, operációival. Hosszas benső küszködés után döntöttem a képzés mellett, mivel saját tapasztalataimból megtanultam, hogy a színpadon, a csoport közegében megtalálhatom az önmagamhoz s ezáltal a nagy Ismeretlenhez vezető ajtót. Önmagamról beszéltem. Időközben megtanultam, milyen sokat segíthet egy módszer, s hogy 19

20 zu dem großen oder der großen Unbekannten finde. Ich habe Ich gesagt. Inzwischen weiß ich, wie hilfreich eine Methode sein kann, wie wohltuend diese Sünde war. Ich weiß auch, dass von Menschen ersonnene Methoden und eigensinnige Inszenierungen nichts an der Tatsache ändern, dass das, was uns tief bewegt und manchmal auch beglückt, Gnade ist, unverfügbares Geschenk. Nun noch ein paar Sätze zum Konzept meines Buches. In der Kirche von Vézelay, in Südfrankreich, zeigt die Skulptur im Kapitel einer Säule die so genannte mystische Mühle. Eine Gestalt, es könnte Moses sein, schüttet das Getreide des Alten Testaments in eine Mühle und heraus kommt das gemahlene Mehl des Neuen Bundes, das Jesus auffängt. Wir vereinen in uns alle Aspekte dieses Bildes: Wir essen im Bibliodrama das biblische Brot des Alten und Neuen Bundes, des 1. und 2. Testaments, und wir verwandeln die Buchstaben als mystische Mühle durch Begegnung mit anderen Menschen in Gottes Wort. Wir sind die Weise, in der der göttliche Lebensprozess sich vollzieht, ein Prozess der Wandlung, ein Wachstum hinein in die Vollgestalt des freien Christ-Menschen. Wir haben mit dem biblischen Wort gemeinsam, dass wir im bibliodramatischen Spiel wie das Samenkorn in die Erde gelassen werden, zu Grunde gehen und dort in kleinen und größeren Schritten sterben und hineinwachsen in die neue Gestalt, die in uns angelegt ist. Ich hoffe, dass mein Buch dazu einen Beitrag leisten kann, und ich bin dankbar und froh, mit Euch diese Tage gemeinsam leben zu dürfen. Else Natalie Warns, Bielefeld Nachschrift des Interviews zu dem ins Ungarische übersetzten Bibliodrama-Buch Bibliodrama als Prozess von Else Natalie Warns/Heinrich Fallner K.-W. Stangier: Itt és most / Jetzt Budapest, Egyházfórum-MBE, 2003 Zunächst einmal danke, dass ich hier sein darf und danke für die wunderbare Übersetzung unseres Buches durch Dóra Falvay und vor allem für die schöne ästhetische Aufmachung. Mein erster Kontakt zu Ungarn geschah in den 50er Jahren, als Ihr hier in Ungarn Euren Aufstand gemacht habt. Damals kamen Flüchtlinge aus Ungarn nach Deutschland und meine Mutter hat zu Weihnachten 11 Ungarn zu uns nach Hause eingeladen. Unser privates Weihnachten war verloren oder eben gewonnen durch diesen Besuch. Meine Mutter hat sieben Wochen lang schwarz getragen für die damals in Ungarn umgekommenen Menschen. Es gibt für mich zwischen dem Politischen und dem Glauben eine Verbindung: die politische Verantwortung, die aus dem Glauben kommt. Meine Mutter ist diejenige gewesen, die mir in der Zeit des Nationalsozialismus, als meine jüdischen Freundinnen verschleppt worden sind, als ich ein kleines Kind war, erklärt hat, dass dieser Hitler ein Mörder ist und was alles geschieht. Und sie hat für mich - im Krieg, nach den Luftangriffen auf Berlin und als wir auf der Flucht aus dem Osten in den Westen waren - ein Bild für den Glauben gemennyire áldásos volt beleesnem ebbe a bűnbe. És tudom azt is, hogy semmilyen ember kiagyalta módszer vagy önkényes színrevitel nem változtat azon, hogy minden, ami mélyen érint, és ami esetleg boldoggá is tesz, kizárólag kegyelem és önkéntes ajándék lehet. Néhány szót még a könyvem eszméjéről. A dél-franciaországi Vézelay templomában az egyik oszlopfőn az úgynevezett misztikus malom van kifaragva. Egy emberalak, talán Mózes, felönti az Ótestamentum búzáját a garatra, s odalent tódul kifelé az Újszövetség lisztje, amelyet Jézus fog föl. Mi ennek a jelképnek minden aspektusát magunkban foglaljuk: a bibliodrámában az Ó- és Újszövetség, az első és a második Testamentum bibliai kenyerét esszük, s a szöveg betűit a többiekkel való találkozásban misztikus malomként Isten Igéjévé változtatjuk. Mibennünk megy végbe az isteni életfolyamat, a változás folyamata, a növekedés a szabad, krisztusi ember felé. Abban hasonlítunk az isteni Igéhez, hogy a bibliodramatikus játékban magként a földbe kerülünk, ott kisebb-nagyobb lépésekben elpusztulunk majd belénövekszünk az új alakba, amelyet magunkban őrzünk. Remélem, hogy mindehhez valamicskét a könyvem is hozzájárul. Hálás és boldog vagyok, hogy ezeket a napokat veletek élhettem meg. Else Natalie Warns, Bielefeld Else Natalie Warns Heinrich Fallner: Jerikó rózsája. Luther Kiadó Kálvin Kiadó, Először is köszönöm, hogy itt lehetek. Köszönöm, hogy Falvay Dóra ilyen szépen lefordította a könyvünket, és mindenekelőtt köszönöm a csodálatos, esztétikus megformálását. Első találkozásom Magyarországgal akkor történt, amikor itt az ötvenes években fölkelés tört ki. Akkoriban menekültek érkeztek Németországba, és édesanyám tizenegy magyar menekültet hívott meg hozzánk karácsonyra. Privát, családi karácsonyunk ez által talán elveszett, de lehet, hogy éppen így nyertük meg. Édesanyám hét héten át gyászt viselt a magyarországi áldozatokért. Az én szememben erős a kapocs a hit és a politikum között: a hitből fakadó politikai felelősségérzet. Édesanyám már kicsi koromban, a nemzetiszocializmus éveiben, mikor a zsidó barátnőimet elhurcolták, elmagyarázta, hogy Hitler gyilkos, és hogy mi történik itt valójában. Akkor, azokban az időkben, miután állandóvá vált a bombázás Berlin fölött, és menekülnünk kellett Nyugat felé, olyan hitképet alakított ki bennem, ami engem mindig nagyon támogatott, 20