Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés március 29-én órától a Megyeháza Címertermében megtartott nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. március 29-én 10.00 órától a Megyeháza Címertermében megtartott nyílt üléséről"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés március 29-én órától a Megyeháza Címertermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc,, Majthényi László, Marton Ferenc, a közgyűlés alelnökei, Fehér László István, Kerekes Ferenc Béla, Kovács Endre, Nagy Gábor, Pajor András, Patyi Elemér, Sőre Zoltán, Szabó József, Szakács Marcell, Tausz István Béla közgyűlési tagok; Tanácskozási joggal vannak jelen: Dr. Kun László címzetes megyei főjegyző, Dr. Stankovits György megyei aljegyző, Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója (a 3. tárgysorozatnál), az önkormányzati hivatal titkárságainak vezetői. Egyéb résztvevők: Kuttorné Taletovits Klára szervezési munkatárs, jegyzőkönyvvezető és a média tudósítói Kovács Ferenc, a megyei himnuszának meghallgatása után üdvözli a közgyűlés tagjait és minden további résztvevőt. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes és azt megnyitja. Átadja Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. Celldömölk ügyvezetője részére a Vas Megye Gazdaságáért Díj -at, miközben Dr. Palotai Péter felolvassa a kitüntetettről írt laudációt. Az elnökségben helyet foglalók gratulálnak a kitüntetéshez. Homlok Zsolt kitüntetett néhány szóban köszönetet mond a testületnek a kitüntetésért. Kovács Ferenc szavaztat az ülés tárgysorozatáról. (Fehér László a tárgysorozat szavazásán, valamint az 1. tárgysorozat tárgyalásánál nem volt jelen.) A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 21/2012. (III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről 2. A megyei önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI.19.) rendelet módosítása 3. A környezet,- és természetvédelem helyzete Vas megyében. Az együttműködés lehetőségei 4. A jogelőd Vas Megyei Területfejlesztési Tanács határkörébe utalt decentralizált megyei pályázatokkal kapcsolatos döntés: Debreceni Gázszolgáltató Kft évi területfejlesztési célelőirányzatból támogatott Nádasd és térsége településeket

2 2 összekötő külterületi vezetékes gázellátása tárgyú támogatási szerződés kötelezettségvállalásának vizsgálata (tám. szerz. száma: C) 5. A Vas Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum létrehozása 6. Stratégiai partnerségi nyilatkozat kiadása az ERRAM HU-AT ETE projekthez 7. Pannon Novum Kft-ben való részvétel 8. Egyebek Az 1. tárgysorozat tárgyalása Beszámoló a közgyűlés legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről Kovács Ferenc, szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot: A testület 12 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 22/2012. (III. 29.) számú határozat A közgyűlés a legutóbbi ülése óta történt fontosabb döntésekről, eseményekről szóló beszámolót tudomásul veszi. (Az ülést Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke vezeti.) A 2. tárgysorozat tárgyalása A megyei önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/1995. (VI.19.) rendelet módosítása Nagy Gábor tanácsnok tájékoztatja a testületet arról, hogy a pénzügyi és ügyrendi bizottság megtárgyalta a tárgysorozatot és egyhangúlag elfogadásra javasolja a testületnek. Pajor András frakcióvezető frakciója nevében tesz javaslatot. Indítványozza, hogy a megnövekedett feladatok miatt a területi tervezési és területfejlesztési bizottság létszámát a testület két fővel növelje meg. Javaslatot tesz a személyekre: Rába Kálmán és Kerekes Ferenc legyen további két tag a bizottságban; továbbá a társadalmi és civil kapcsolatok bizottságból Rába Kálmánt felmentik és helyette Nagy Gábort javasolják megválasztani. Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke szavazásra bocsátja a bizottsági tagságokban történt változtatásra irányuló javaslatokat. A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 23/2012. (III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 1. a területi tervezési és területfejlesztési bizottság tagjainak számát a feladatok mennyiségére való tekintettel két fővel megnöveli, nevezetesen tagjává Rába Kálmánt és Kerekes Ferenc Bélát megválasztja;

3 3 2. a társadalmi és civil kapcsolatok bizottságból pedig Rába Kálmánt tagságából felmenti és helyette Nagy Gábort választja meg. és a megyei főjegyző azonnal (az SZMSZ függelékében történő átvezetésért) Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet: A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag megalkotja a 7/2012. (III. 30.) számú önkormányzati rendeletét, amelyet a jegyzőkönyv melléklete tartalmaz. (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) Kovács Ferenc, tájékoztatja a testületet, hogy remélhetőleg a következő ülésre már beterjesztésre kerülhetnek további szabályzatok is, pl. a külföldre utazás szabályozása, a napidíjak és egyéb szabályzatok, elnöki utasítások is kiadásra fognak kerülni. A 3. tárgysorozat tárgyalása A környezet,- és természetvédelem helyzete Vas megyében. Az együttműködés lehetőségei Kovács Ferenc, köszönti Bencsics Attilát, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját, aki rövid szóbeli kiegészítést fűz az előterjesztéshez. Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója szóbeli kiegészítőjében elmondja, hogy kiemelendőnek tartja az elmúlt évi feladataikból a Marcal folyó vörösiszaptól való megtisztítását, a rehabilitációja a folyónak megindult. A tavalyi hulladékgyűjtési akción is jól szerepelt a megye, idén is szeretnék megrendezni összefogással a Tiszta Magyarországért akció keretében. El szeretnék érni, hogy a megyében minden háztartásban vezetékes szennyvízelvezetésre kerüljön sor. Hulladékgazdálkodást mindenképpen tovább kell fejleszteni, indokolt a hasznosítás előtérbe helyezése, figyelemmel az Országgyűlés által a közel jövőben elfogadásra kerülő törvényre is. Említésre méltónak tartja még a természetes és természet közeli területeknek és vízfolyásoknak a további megóvását. Szabó József képviselő a bizottsági ülésen elhangzottakat szeretné ismertetni, kiegészíteni. Elmondja, hogy kb. 3 évente készülnek a különféle koncepciók a napirendet illetően. Ezeknek az a sorsa, hogy megtárgyalják és aktualizálják. A területen lévő önkormányzatok azonban ezeket ritkán veszik figyelembe. Példaként említi a kis szennyvíztisztítókat, amelyeket célszerűbb lenne térségileg megoldani. Pályázatokat kellene kötni a koncepcióhoz, hogy csak akkor lehessen pénzhez jutni, ha a koncepcióban szerepel. A szennyvízelvezetés tekintetében a rákötések szorgalmazására nagyon jó megoldást sikerült kitalálni, hiszen tízszeresére emelték a talajterhelési díjat, ezért sorra jönnek az emberek, hogy szeretnének a hálózatra rákötni. Véleménye szerint az anyag elég részletes és elég megnyugtatónak is tűnik a megye szempontjából.

4 4 Pajor András frakcióvezető felveti, hogy jó lenne, ha a megyében létre jönne egy egységes szelektív hulladékgyűjtés, hiszen jelenleg a megyében ezt több szolgáltató látja el. A jövőben valamilyen ösztönző rendszerrel kellene kialakítani a szelektív hulladékok gyűjtését. Patyi Elemér képviselő a megyei tisztaság védelemmel kapcsolatban szeretné megkérdezni, hogy a szag- és bűzhatásokat hogyan lehetne mérni, hiszen sok helyen ez már jobban irritálja a lakosságot, mint a szálló por. Példaként említi a baromfitelepeket, pulykatelepeket stb. Véleménye szerint joghézag is lehet ezen a területen. Elsősorban azonban a legjobb mérce a lakosság türelme. Szabó Józsefnek válaszolva elmondja, hogy semmi nem igazolta, hogy a kis szennyvíztisztítók rosszabbul üzemelnének, mint a nagy szennyvíztisztítók. A regionális tisztítóknak többszörös a költsége a kicsikhez viszonyítva. Szabó József képviselő elmondja, hogy csak a pontosítás kedvéért szól ismét, hiszen ő csak a koncepciókban szereplőkről szólt. Vannak negatív példák, ahol ráfizettek. Kovács Ferenc, a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatban elmondja, hogy amikor a törvény elkészül, akkor a megyei közgyűlésnek valamennyi érintett településnek ki kell kérni a véleményét a hulladékgazdálkodással, az ivóvízbázissal, valamint a szennyvízgazdálkodással kapcsolatban. Újra kell gondolni ezek védelmével kapcsolatos koncepciókat, hogy összhang legyen a törvény, a helyi adottságok és a megyei koncepció között. Részben a környezetvédelem miatt, mivel már vannak példák arra, hogy szennyvízelvezetés kapcsán már a Kemenesalján több tisztított vizet szállít a Cínca patak, mint amit elbír, de már hallott arról is, hogy Nagysimonyi is önálló szennyvízkezelésben gondolkodik. Látszik, hogy várhatóan a Cincában már más nem fog folyni, mint a tisztított szennyvíz. Másban kell tehát gondolkodni. Valóban meg kell teremteni az összhangot a települési érdekek, a gazdasági lehetőségek és a rendelkezésre álló források között. Sokszor a gazdasági háttér küldi az önkormányzatot kényszerpályára. Bencsics Attila, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója válaszol a kérdésekre, felvetésekre. Patyi Elemér képviselőnek válaszolva elmondja, hogy a hulladékgazdálkodás rendjének újragondolása megkezdődött országos szinten. Erre jött létre a hulladékgazdálkodási ügynökség, amelynek az a feladata, hogy a hulladék hasznosításának a koordinációját elvégezze. Ennek a szervezetnek lenne a feladata, hogy összehangolja a szelektív hulladékgyűjtést. A szaghatások mérését gyakorlatilag a humán faktoron keresztül lehet a legjobban meghatározni. Ami ennek a kezelését illeti, az valóban problémás terület. A szakhatóságokra bízza ennek a megoldását. A mezőgazdasági területek mellett jelentősen nőttek a lakott területek is. A tápanyag megoldás pedig vegyi úton történt. Erre valóban mindenképpen fel kellett hívni a figyelmet. Kovács Ferenc, szavazásra bocsátja a tájékoztató elfogadását. A testület 13 igen szavazattal meghozza a következő határozatot:

5 5 24/2012.(III. 29.) számú határozat A közgyűlés Vas megye környezeti állapotáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. A 4. tárgysorozat tárgyalása A jogelőd Vas Megyei Területfejlesztési Tanács határkörébe utalt decentralizált megyei pályázatokkal kapcsolatos döntés: Debreceni Gázszolgáltató Kft évi területfejlesztési célelőirányzatból támogatott Nádasd és térsége településeket összekötő külterületi vezetékes gázellátása tárgyú támogatási szerződés kötelezettségvállalásának vizsgálata (tám. szerz. száma: C) Nagy Gábor tanácsnok tájékoztatja a testületet arról, hogy a pénzügyi és ügyrendi bizottság 3 igen és 1 nem szavazat ellenében támogatta az előterjesztést. Kovács Ferenc, további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 12 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozza a következő határozatot: 25/2012.(III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés a DBGÁZ Kft C számú támogatási szerződésében rögzítetteknek megfelelően szerződésszegés címen a Nádasd és térsége településeket összekötő külterületi vezetékes gázellátása pályázathoz megítélt 5,7 millió Ft vissza nem térítendő támogatást, kamataival együtt a pályázótól visszavonja. A visszavonás mértéke a támogatás teljes összege ,-Ft, valamint a támogatás igénybevételének napjától ( ) számított ,-Ft összegű késedelmi kamat, azaz összesen ,-Ft. A késedelmi kamat az érvényes jegybanki alapkamat alapján került kiszámításra a Magyar Államkincstár által, a Vas Megyei Közgyűlés döntéséről a Magyar Államkincstárt 8 munkanapon belül értesíti, hogy döntéséről tájékoztathassa a pályázót. azonnal (Az ülést Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke vezeti.) Az 5. tárgysorozat tárgyalása A Vas Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum létrehozása Nagy Gábor tanácsnok tájékoztatja a testületet arról, hogy az előterjesztést a pénzügyi és ügyrendi bizottság egyhangúlag támogatta. Kéri, hogy kezdődjön el az érdemi munka.

6 6 Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 26/2012. (III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés a Vas Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum (MKTF) megyét képviselő tagjának Kovács Ferenc elnököt delegálja, egyben az MKTF Ügyrendjét az előterjesztés melléklete szerint javasolja elfogadni. a fórum alakuló ülése A 6. tárgysorozat tárgyalása Stratégiai partnerségi nyilatkozat kiadása az ERRAM HU-AT ETE projekthez Nagy Gábor tanácsnok tájékoztatja a testületet arról, hogy a pénzügyi és ügyrendi bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke további szóbeli kiegészítés, kérdés, hozzászólás nem lévén szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 27/2012. (III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés egyetért azzal, hogy az ETE HU-AT program keretében benyújtandó ERRAM HU-AT pályázatban a Vas Megyei Önkormányzat Stratégiai partnerként vegyen részt. A projektben való részvétel pénzügyi kötelezettségvállalást nem jelent a stratégiai partner számára. azonnal A 7. tárgysorozat tárgyalása Pannon Novum Kft-ben való részvétel Nagy Gábor tanácsnok tájékoztatja a testületet arról, hogy a pénzügyi és ügyrendi bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke tájékoztatja a testületet arról, hogy 2010-ben 12 M Ft, 2011-ben 22 M Ft eredmény volt. A tagok között mozgás várható, várhatóan ekkor elővásárlási jogunk lesz. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.

7 7 A testület 13 igen szavazattal, egyhangúlag meghozza a következő határozatot: 28/2012. (III. 29.) számú határozat A közgyűlés kinyilvánítja szándékát, hogy a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban jogszabály erejénél fogva megszerzett tulajdoni hányadát meg kívánja tartani, tulajdonosi jogait gyakorolni kívánja, ez utóbbival elnökét bízza meg. azonnal (Az ülést Kovács Ferenc, vezeti.) Kovács Ferenc, zárt ülés tartását rendeli el órakor. A zárt ülés döntései az alábbiak: 29/2012.(III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés utólagosan hozzájárul a Sorkifaludi Nefelejcs Kórus Egyesület fennállásának 30. évfordulója; és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából Vas Megye Közgyűlésének Elismerő Oklevele -i kerültek adományozásra. (az adományozás már megtörtént) 30/2012. (III. 29.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés hozzájárul ahhoz, hogy Majthényi László közgyűlési alelnök a Nemzeti Üdülési Alapítványnál vezetői jogviszonyt létesítsen. Az ülés órától nyílt keretek között folytatódik. Majthényi László, a közgyűlés alelnöke indítványozza, hogy a közgyűlés évi munkaterve kerüljön felülvizsgálásra, mivel annak elfogadására még az előző év decemberében került sor és azóta új területfejlesztési feladatokkal kellene kiegészíteni.

8 8 Kovács Ferenc, megbízza Majthényi Lászlót, a közgyűlés alelnökét a feladat koordinálásával, előkészítésével. Fehér László frakcióvezető kéri, hogy a településeket érintő dolgokról kapjanak több tájékoztatást, hogy a hírekről ne a sajtóból értesüljenek. Ugyanezt kéri a járások kialakításával összefüggésben is. Megkérdezi, hogy az Acsádi Idősek Otthonának volt-e biztosítása. Patyi Elemér képviselő meghívja a testületet Bögötére az ősz folyamán megszervezésre kerülő egyik testületi ülés megtartására. Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke válaszol Fehér Lászlónak, miszerint az Idősek Otthonát ért tűzeset kapcsán a biztosító fizetni fogja a kárt. Kovács Ferenc, megköszöni a meghívást és megjegyzi, hogy a testület élni fog a lehetőséggel. Több tárgy nem lévén az ülést órakor berekeszti. Kmf. Dr. Kun László címzetes megyei főjegyző Kovács Ferenc

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Marton Ferenc, a közgyűlés

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. december 13-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. december 13-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. december 13-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Básthy Béla, Fehér László,

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülésének határozatai. 56/2016. (IX. 30.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülésének határozatai. 56/2016. (IX. 30.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. szeptember 30-i ülésének határozatai 56/2016. (IX. 30.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiak szerint állapítja meg: 1. Tájékoztató a megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 13- án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Marcalgergelyi

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. június 18-án, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő

Részletesebben

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése 16/2013. (III. 28.) Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2017. szeptember 29-i üléséről 29/2017. (IX.29.) ÜB. számú bizottsági határozat az Ügyrendi Bizottság 2017. szeptember

Részletesebben

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ rendkívüli ülést tart, amelyre tisztelettel meghívom. Sárvári Közös Onkormányzati Hivatal aljegyzői irodájában /Sán ár, Várkerület 2.! A Sárvári Roma Nemzetiségi 2016. február 26-án (pénteken) 10.00 órai

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Iktatószám: 52-65/2013. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 52-65/2013. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 52-65/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. december 19-ei soron kívüli ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak:

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án,

Részletesebben

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ A Sárvári Roma Nemzetiségi 2016. május ii-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzői irodájában

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 26.-án, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti, nyilvános üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető

Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról 7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6- /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 18-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 47/2018.(V.18.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v

Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v Iktatószám: II/1-15/2016. Dunaszentpál Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9175 Dunaszentpál, Iskola tér 1. J e g y z ő k ö n y v mely készült 2016. október 26-án 18:00 órakor az önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6. 5.sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 5//2017. Oldal: 1/6 5.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Község Önkormányzat (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.április 27-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 18-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak:

Részletesebben

TISZAROFF KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SORON KÍVÜLI ÜLÉSE augusztus 08. Határozat:86-87-ig. Rendelet: --ig

TISZAROFF KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SORON KÍVÜLI ÜLÉSE augusztus 08. Határozat:86-87-ig. Rendelet: --ig TISZAROFF KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SORON KÍVÜLI ÜLÉSE 2017. augusztus 08. Határozat:86-87-ig Rendelet: --ig TARTALOMJEGYZÉK Testületi ülés...1 Tartalomjegyzék..2 86/2017. (VIII.08.) számú Határozat a napirend

Részletesebben

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület tagjai közül 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Ügyszám: 11/2-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Öcs község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 17.30. órakor megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Faluház, Öcs Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 65/2014.(VI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 66/2014.(VI.05.)

Részletesebben

Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26. napján Kalotaszentkirályon (Románia) megtartott kihelyezett ülésén

Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26. napján Kalotaszentkirályon (Románia) megtartott kihelyezett ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 26. napján Kalotaszentkirályon (Románia) megtartott kihelyezett ülésén Jelen vannak: Macsári József polgármester,

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kunfehértó Község Képviselő-testülete 77-20/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kunfehértó Község Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án 17,15 órai kezdettel, a Községháza tanácstermében megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. április 5-én 14.35 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének május 5-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének május 5-én megtartott üléséről 7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2011. május 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 7/2011. (V.6) számú rendelet: az anyakönyvi szolgáltatások helyi szabályairól

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/207-2/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. február 14-én tartott üléséről. Rendelet és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. február 14-én tartott üléséről. Rendelet és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. február 14-én tartott üléséről Rendelet és Határozatok mutatója 2/2013. (II. 15.) Önkormányzati rendelet A települési szilárd hulladék gyűjtésével,

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14.-én 13.45. órakor a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz.) megtartott

Részletesebben

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről

1. Tájékoztató az előző időszak óta eltelt eseményekről Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. december 28-án,

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

12/2015. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 06-án megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak.

12/2015. A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 06-án megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a. 12/2015 A Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 06-án megtartott ülésén felvett jegyzőkönyv határozatainak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. október 18-án (hétfőn) 14.00 órakor megtartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 18-én (hétfőn))

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. június 17-ei ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Szervezeteinek Koordinációs Együttműködése MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Működési Szabályzat ajánlás a regionális koordinációk részére. Egyesületi Elnökség által jóváhagyva: 2011.

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú jegyzőkönyv 2012. szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 144/2012./IX.20./ kt.határozat: - 2012. szeptember 20-ai rendkívüli nyilvános

Részletesebben

49/2015. (VI. 26.) számú határozat. A Vas Megyei Közgyűlés a június 26-i ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint határozza meg:

49/2015. (VI. 26.) számú határozat. A Vas Megyei Közgyűlés a június 26-i ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint határozza meg: 49/2015. (VI. 26.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés a 2015. június 26-i ülésének tárgysorozatát az alábbiak szerint határozza meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló a közgyűlés legutóbbi

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2013., c.) határozatai: 61-64., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távol (igazoltan): Talián Bálint Attila és Takácsné Illés Henriett képviselők.

Jegyzőkönyv. Távol (igazoltan): Talián Bálint Attila és Takácsné Illés Henriett képviselők. Jegyzőkönyv Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 17.-én, 13.30 órai kezdettel az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, soron következő nyilvános üléséről. Jelen

Részletesebben

Iktatószám: 52-63/2013. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 52-63/2013. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 52-63/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. december 10-ei soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak:

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben