J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Kamond, Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kamond, Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek április 30- án 17 órától megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal Kertai Kirendeltsége Kerta Jelen vannak: Kamond község: Karakószörcsök község: Kerta község: Asbóth Szabolcs polgármester Smidéliusz Sándor alpolgármester Nagy László képviselő Nagyné Márkus Marianna képviselő Somogyi Dezső képviselő Szabóné Piriti Márta polgármester Nagy István alpolgármester Gőczéné Acsai Mónika képviselő Zabóné Bolla Antónia képviselő Tomor Árpád képviselő Buzás Károly polgármester Egressy Sándor képviselő Rózsa Árpád képviselő Tanácskozási joggal meghívott: Kissné Kiss Zsuzsanna körjegyző Meghívottak: Távolmaradásának okát előre bejelentette: Bakos András r.örm Vers János r.ftzls Sthálné Tóth Katalin óvodavezető Kerta község: ifj. Baráth István képviselő Dr. Váradi István képviselő Buzás Károly Kerta község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy mind a három képviselő-testület határozatképes.

2 2 Kamond község képviselő-testülete 5 igen Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal, Kerta község képviselő-testülete 3 szavazattal fogadta el az együttes ülés napirendi pontjait: Napirend: 1.) A rendőrség tájékoztatója a közbiztonság helyzetéről Előadó: Rendőrkapitányság Devecser 2.) Az ajkai rendőrkapitány kinevezésének véleményezése Előadó: Buzás Károly polgármester 3.) A Körjegyzőség évi költségvetésének teljesítése Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 4.) Beszámoló a gyámhatósági, gyermekvédelmi tevékenységről Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 5.) Az Iskola évi költségvetésének teljesítése Előadó: Buzás Károly polgármester 6.) Az Óvoda évi költségvetésének koncepciója Előadó: Stáhlné Tóth Katalin óvónő 7.) Pályázat kiírása vezető óvónői állásra Előadó: Buzás Károly polgármester 8.) A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési koncepciója Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 1.Napirend: A rendőrség tájékoztatója a közbiztonság helyzetéről Előadó: Rendőrkapitányság Devecser Bakos András kapitányság vezető röviden értékelte a községek közbiztonsági helyzetét. Elmondta, hogy létszámbővítés volt, így nagyobb erőkkel tudnak a területre figyelni. Kérte, hogy amennyiben az önkormányzatoknak lehetőségük van, úgy az elkövetkező időszakban is támogassák a rendőrséget. A tájékoztatót a kamondi képviselők 5 igen szavazattal, a karakószörcsöki képviselők 5 igen szavazattal és a kertai képviselők 3 igen szavazattal vették tudomásul. 2.Napirend: Az ajkai Rendőrkapitány kinevezésének véleményezése Előadó: Buzás Károly polgármester A napirenddel kapcsolatos kérdés, hozzászólás nem volt

3 3 Döntési javaslat a következő volt: Kamond/Karakószörcsök/Kerta község képviselő-testülete támogatja Szoboszlai Tibor r. alezredes rendőrkapitánnyá történő kinevezését. Felkéri a polgármestert, hogy a döntést küldje meg a Veszprém Megyei Rendőr- Főkapitányság Humánigazgatási Szolgálathoz. Felelős: polgármester Határidő: azonnal. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 26/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete támogatja Szoboszlai Tibor r. alezredes rendőrkapitánnyá történő kinevezését. Felkéri a polgármestert, hogy a döntést küldje meg a Veszprém Megyei Rendőr-Főkapitányság Humánigazgatási Szolgálathoz. Felelős: Asbóth Szabolcs polgármester Határidő: azonnal. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 23/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete támogatja Szoboszlai Tibor r. alezredes rendőrkapitánnyá történő kinevezését. Felkéri a polgármestert, hogy a döntést küldje meg a Veszprém Megyei Rendőr-Főkapitányság Humánigazgatási Szolgálathoz. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: azonnal. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 20/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testülete támogatja Szoboszlai Tibor r. alezredes rendőrkapitánnyá történő kinevezését. Felkéri a polgármestert, hogy a döntést küldje meg a Veszprém Megyei Rendőr-Főkapitányság Humánigazgatási Szolgálathoz. Felelős: Buzás Károly polgármester Határidő: azonnal. 3. Napirend: A Körjegyzőség évi költségvetésének teljesítése Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző A napirenddel kapcsolatos kérdés, hozzászólás nem volt. A határozati javaslat a következő volt. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket 76.ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza.

4 4 Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat 341 ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Körjegyzőség december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 8 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa -141 ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 27/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket 76.ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat 341 ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Körjegyzőség december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 8 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek évi módosított,

5 5 ténylegesen felhasználható pénzmaradványa -141 ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 24/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete Kerta-Kamond- Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket 76.ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat 341 ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Körjegyzőség december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 8 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa -141 ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 21/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testülete Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket 76.ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat 341 ezer forintban fogadja el.

6 6 A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek Körjegyzősége működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Körjegyzőség december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 8 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Kerta-Kamond-Karakószörcsök Községek évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa -141 ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. 4. Napirend: Beszámoló a gyámhatósági, gyermekvédelmi tevékenységről Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. A döntési javaslat a következő volt: Kamond/Karakószörcsök/Kerta község képviselő-testülete a évi. gyámhatósági gyermekvédelmi tevékenységről szóló beszámolót elfogadja. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 28/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testület a gyámhatósági, gyermekvédelmi tevékenységről szóló évi beszámolót elfogadja. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 25/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testület a gyámhatósági, gyermekvédelmi tevékenységről szóló évi beszámolót elfogadja. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 22/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testület a gyámhatósági, gyermekvédelmi tevékenységről szóló évi beszámolót elfogadja.

7 7 5. Napirend: Az Iskola évi költségvetésének teljesítése Előadó: Buzás Károly polgármester A napirenddel kapcsolatos kérdés hozzászólás nem volt. Döntési javaslat a következő volt: A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 26 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa -267 ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 29/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete a Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt

8 8 előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 26 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 26/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete a Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 26 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott

9 9 tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 6.Napirend: A Kertai Óvoda évi költségvetési koncepciója Előadó: Stáhlné Tóth Katalin óvodavezető 23/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testülete a Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési bevételének teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a működési bevételeket ezer forintban határozza meg. A bevételek teljesítését forrásonként részletezve az 1. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi költségvetési kiadásának teljesített főösszegét ezer forintban fogadja el. Ezen belül a a) működési kiadásokat ezer forintban, b) felhalmozási kiadásokat ezer forintban fogadja el. A kiadások teljesítésének részletezését kiemelt előirányzatonként és szakfeladatonként a 2. melléklet tartalmazza. Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak a mérlegét a 3. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda december 31-i állapot szerinti vagyonát az 4. mellékletben részletezett mérlegadatok alapján ezer forintban állapítja meg. Átlagos statisztikai állományi létszámát 26 főben fogadja el. A tárgyév első napján foglalkoztatott tényleges és munkajogi nyitólétszámot, valamint az és utolsó napján nyilvántartott tényleges és munkajogi záró létszámot a 5. mellékletben részletezettek szerint fogadja el. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök állományában évben bekövetkezett változást a 6. melléklet részletezi. A Közös Fenntartású Általános Iskola és Óvoda évi módosított, ténylegesen felhasználható pénzmaradványa ezer forint. A pénzmaradvány kimutatást a 7. melléklet tartalmazza.

10 10 Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző elmondta, hogy időközben módosult a jogszabály, a koncepció elfogadásának határideje október 31. lett. A képviselők a tájékoztatást tudomásul vették. Stáhlné Tóth Katalin óvodavezető röviden tájékoztatta a képviselőket az elképzeléseiről. Elmondta, hogy reménykedik abban, hogy amennyiben az ősztől bevezetik a kötelező étkezést, úgy több gyermek fog enni, a konyha is jobban ki lesz használva, ugyanakkor már most kevés az embere a konyhán, közcélú alkalmazottat kell igénybe venni. Mindenképp bővíteni kellene a létszámot, valamint a felszerelést is. Asbóth Szabolcs polgármester aggálya az volt, hogy amennyiben minden gyereknek étkezni kell és annak költségét továbbra is az önkormányzatoknak kell kiegészíteni, akkor itt még nagyobb lesz a baj. Most is problémát okoz, hogy ki fizesse azoknak a gyerekeknek a költségeit, akiknek önkormányzatai a társulásban nincsenek benne. Ők felvállalni nem tudják, hogy olyan gyerekek után fizessenek, akik nem is Kamondon élnek. Smidéliusz Sándor képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy pár éve már volt szándék a konyha kiszervezésére, akkor az óvoda azt megakadályozta. Stáhlné Tóth Katalin óvodavezető elmondta, hogy ő a korábbi dolgokról azért nem tud, mert abban az időben nem volt az ülésekre meghívva. Buzás Károly polgármester elmondta, hogy tudomása szerint a mai napon Iszkáz is ülésezik. Az ottani Jegyző ígéretet tett arra, hogy az étkeztetés költségei vonatkozásában tesz előterjesztést. Ezt még meg kellene várni és utána továbblépni. A képviselők a tájékoztatást tudomásul vették és döntöttek a évi koncepció ügyében. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 30/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete a mellékeltek szerint ért egyet a Kertai Óvoda évi költségvetésének koncepciójával. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 27/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete a mellékeltek szerint ért egyet a Kertai Óvoda évi költségvetésének koncepciójával. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 7. Napirend: Pályázat kiírása vezető óvónői állásra Előadó: Buzás Károly polgármester 24/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testülete a mellékeltek szerint fogadja el a Kertai Óvoda évi költségvetésének koncepcióját. Buzás Károly polgármester elmondta, hogy korábban már tárgyalták a napirendet, de döntést

11 11 nem hoztak az ügyben, most már nem lehet elodázni, mert kifutnak a határidőből. Körbejárták a témát, próbáltak kibúvót találni a pályázatási kötelezettség alól, de nem sikerült. Asbóth Szabolcs polgármester megkérdezte, ha Csöglén is hirdetnek vezető óvónői állást, miért nem lehet a három óvodára együtt meghirdetni? Buzás Károly polgármester válaszában elmondta, hogy azért mert két különböző intézményről van szó, azokat előbb össze kellene vonni, az meg egy külön eljárás. Stáhlné Tóth Katalin óvodavezető elmondta, hogy ő is körbeérdeklődött és úgy tudja, hogy sem Somlóvásárhelyen, sem Tüskeváron nem hirdették meg az állást, akkor itt miért kell? Megkérdezte azt, hogy amennyiben meg lesz hirdetve az állás, akkor ki lesz elküldve? Ezt már most tudni kellene annak érdekében, hogy a dolgozók készülni tudjanak. Buzás Károly polgármester válaszában elmondta, hogy ezt most még senki megmondani nem tudja, majd ez már az új vezetőnek lesz a dolga. A döntési javaslat a következő volt: Kamond/Karakószörcsök község képviselő-testülete egyetért azzal, hogy Kerta község képviselő-testülete a melléklet szerint hirdesse meg a Közös Fenntartású Óvoda Kerta óvoda vezetői állást. Kamond község képviselő-testülete 4 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett hozta meg döntését: 31/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete egyetért azzal, hogy Kerta község képviselő-testülete a melléklet szerint hirdesse meg a Közös Fenntartású Óvoda Kerta óvoda vezetői állást. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 28/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete egyetért azzal, hogy Kerta község képviselő-testülete a melléklet szerint hirdesse meg a Közös Fenntartású Óvoda Kerta óvoda vezetői állást. Kerta község képviselő-testülete vonatkozásában a döntési javaslat a követkő volt: Kerta község képviselő-testületei pályázatot hirdetnek vezető óvónői állás betöltésére az alábbi feltételekkel: Betöltendő munkakör: vezető óvónő A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól. A munkavégzés helye: Veszprém megye, Közös Fenntartású Óvoda Kerta, Kerta Kossuth utca 31. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az irányadó jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása, az intézmény törvényes működtetése, takarékos gazdálkodás, munkáltatói jogok gyakorlása.

12 12 Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - főiskola, felsőfokú óvodapedagógus végzettség és pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, - óvodapedagógus munkakörben szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlat - vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - cselekvőképesség - óvoda pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: helyismeret A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázó szakmai önéletrajza - az intézmény vezetésére vonatkozó vezetési program - büntetlen előélet igazolására 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - iskolai végzettség igazolására az oklevél másolata - a pályázat véleményezésében és elbírálásában résztvevők betekintési jogára utaló nyilatkozat - nyilatkozat a zárt vagy nyílt ülés keretében történő tárgyalásra vonatkozóan - a korábbi munkaviszonyokra vonatkozó igazolások - hozzájáruló nyilatkozat a pályázatban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással kapcsolatos kezeléséhez A beosztás betölthetőségének időpontja: A beosztás legkorábban augusztus 16. napjától tölthető be és augusztus 15-ig tart. A pályázat benyújtásának határideje: a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal internetes oldalán történő közzétételtől számított 15 nap. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzás Károly polgármester nyújt, telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal Kertai Kirendeltsége, Kerta, Dózsa utca 36. címére történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a beosztás megnevezését: óvodavezető. A pályázat elbírálásának módja, rendje: Karakószörcsök és Kamond községek önkormányzatainak véleménye kikérése után Kerta Község önkormányzata dönt. Az intézményi véleményezés után a polgármesterek személyesen is meghallgatják a pályázókat. A pályázat elbírálásának határideje: augusztus1. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal internetes felület Oktatási és Kulturális Közlöny Önkormányzati honlapok, hirdetőtáblák A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárás bármely szakaszában a

13 13 pályázatot eredménytelenné nyilváníthatja. Határidő: augusztus 1. Felelős: Buzás Károly Kerta község polgármestere Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 25/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testületei pályázatot hirdetnek vezető óvónői állás betöltésére az alábbi feltételekkel: Betöltendő munkakör: vezető óvónő A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól. A munkavégzés helye: Veszprém megye, Közös Fenntartású Óvoda Kerta, Kerta Kossuth utca 31. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az irányadó jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása, az intézmény törvényes működtetése, takarékos gazdálkodás, munkáltatói jogok gyakorlása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - főiskola, felsőfokú óvodapedagógus végzettség és pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség, - óvodapedagógus munkakörben szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlat - vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - cselekvőképesség - óvoda pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás vagy megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő, határozatlan időre, teljes munkaidőre szóló alkalmazás. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: helyismeret A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázó szakmai önéletrajza - az intézmény vezetésére vonatkozó vezetési program - büntetlen előélet igazolására 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - iskolai végzettség igazolására az oklevél másolata - a pályázat véleményezésében és elbírálásában résztvevők betekintési jogára utaló nyilatkozat - nyilatkozat a zárt vagy nyílt ülés keretében történő tárgyalásra vonatkozóan - a korábbi munkaviszonyokra vonatkozó igazolások - hozzájáruló nyilatkozat a pályázatban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással kapcsolatos kezeléséhez A beosztás betölthetőségének időpontja: A beosztás legkorábban augusztus 16. napjától tölthető be és 2018.

14 14 augusztus 15-ig tart. A pályázat benyújtásának határideje: a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal internetes oldalán történő közzétételtől számított 15 nap. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Buzás Károly polgármester nyújt, telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal Kertai Kirendeltsége, Kerta, Dózsa utca 36. címére történő megküldésével. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a beosztás megnevezését: óvodavezető. A pályázat elbírálásának módja, rendje: Karakószörcsök és Kamond községek önkormányzatainak véleménye kikérése után Kerta Község önkormányzata dönt. Az intézményi véleményezés után a polgármesterek személyesen is meghallgatják a pályázókat. A pályázat elbírálásának határideje: augusztus1. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal internetes felület Oktatási és Kulturális Közlöny Önkormányzati honlapok, hirdetőtáblák A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárás bármely szakaszában a edménytelenné nyilváníthatja.yilváníthatja. Határidő: augusztus 1. Felelős: Buzás Károly Kerta község polgármestere 8. Napirend: A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének koncepciója Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző elmondta, hogy időközben módosult a jogszabály, a koncepció elfogadásának határideje október 31. lett. A képviselők a tájékoztatást tudomásul vették. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A döntési javaslat a következő volt: Kamond/Karakószörcsök/Kerta Község Képviselő-testülete a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési koncepcióját, - mely a évi költségvetés tervezésének alapjául szolgál - az alábbiak szerint elfogadja: 1. A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal és annak Kertai Kirendeltsége vonatkozásában a működési kiadási előirányzatokat és az önkormányzati támogatást úgy kell megtervezni, hogy a korábbi évek ellátási színvonala fenntartható, a biztonságos, takarékos, hatékony működés biztosított legyen. 2. A személyi juttatásoknál cél a törvényi előírások szerinti bérelemek mellett a helyi többletjuttatások megtartása, amennyiben a bevételi források lehetővé teszik, bővítése.

15 15 3. A Kertai Kirendeltség vonatkozásában különösen fontos a számítástechnikai felszereltség modernizálása, a megfelelő hálózat kiépítése, fénymásolás, nyomtatás költségeinek csökkentését célzó korszerű berendezések beszerzése. 4. A székhely vonatkozásában szükséges az időközben esetlegesen - elhasználódó, leamortizálódó számítógépek, fénymásoló cseréje. Kamond község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 32/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kamond község képviselő-testülete a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési koncepcióját, - mely a évi költségvetés tervezésének alapjául szolgál - az alábbiak szerint elfogadja: 1. A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal és annak Kertai Kirendeltsége vonatkozásában a működési kiadási előirányzatokat és az önkormányzati támogatást úgy kell megtervezni, hogy a korábbi évek ellátási színvonala fenntartható, a biztonságos, takarékos, hatékony működés biztosított legyen. 2. A személyi juttatásoknál cél a törvényi előírások szerinti bérelemek mellett a helyi többletjuttatások megtartása, amennyiben a bevételi források lehetővé teszik, bővítése. 3. A Kertai Kirendeltség vonatkozásában különösen fontos a számítástechnikai felszereltség modernizálása, a megfelelő hálózat kiépítése, fénymásolás, nyomtatás költségeinek csökkentését célzó korszerű berendezések beszerzése. 4. A székhely vonatkozásában szükséges az időközben esetlegesen - elhasználódó, leamortizálódó számítógépek, fénymásoló cseréje. Karakószörcsök község képviselő-testülete 5 igen szavazattal hozta meg döntését: 29/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési koncepcióját, - mely a évi költségvetés tervezésének alapjául szolgál - az alábbiak szerint elfogadja: 1. A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal és annak Kertai Kirendeltsége vonatkozásában a működési kiadási előirányzatokat és az önkormányzati támogatást úgy kell megtervezni, hogy a korábbi évek ellátási színvonala fenntartható, a biztonságos, takarékos, hatékony működés biztosított legyen. 2. A személyi juttatásoknál cél a törvényi előírások szerinti bérelemek mellett a helyi többletjuttatások megtartása, amennyiben a bevételi források lehetővé teszik, bővítése. 3. A Kertai Kirendeltség vonatkozásában különösen fontos a számítástechnikai felszereltség modernizálása, a megfelelő hálózat kiépítése, fénymásolás, nyomtatás költségeinek csökkentését célzó korszerű berendezések beszerzése. 4. A székhely vonatkozásában szükséges az időközben esetlegesen -

16 16 elhasználódó, leamortizálódó számítógépek, fénymásoló cseréje. Kerta község képviselő-testülete 3 igen szavazattal hozta meg döntését: 26/2013.(IV.30.) képviselő-testületi határozat: Kerta község képviselő-testülete a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési koncepcióját, - mely a évi költségvetés tervezésének alapjául szolgál - az alábbiak szerint elfogadja: 1. A Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal és annak Kertai Kirendeltsége vonatkozásában a működési kiadási előirányzatokat és az önkormányzati támogatást úgy kell megtervezni, hogy a korábbi évek ellátási színvonala fenntartható, a biztonságos, takarékos, hatékony működés biztosított legyen. 2. A személyi juttatásoknál cél a törvényi előírások szerinti bérelemek mellett a helyi többletjuttatások megtartása, amennyiben a bevételi források lehetővé teszik, bővítése. 3. A Kertai Kirendeltség vonatkozásában különösen fontos a számítástechnikai felszereltség modernizálása, a megfelelő hálózat kiépítése, fénymásolás, nyomtatás költségeinek csökkentését célzó korszerű berendezések beszerzése. 4. A székhely vonatkozásában szükséges az időközben esetlegesen - elhasználódó, leamortizálódó számítógépek, fénymásoló cseréje. A napirendek megtárgyalása után Buzás Károly polgármester kérte a jegyzőt, hogy adjon tájékoztatást a kertai hivatali munkáról. Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző javasolta, hogy rendeljenek el zárt ülést, mert elkerülhetetlen, hogy olyan személyi dolgokról is szót ejtsen, ami nem tartozhat a nyilvánosságra. A zárt ülést Kamond község lépviselő-testülete 5 igen, Karakószörcsök község képviselőtestülete 5 igen, Kerta község képviselő-testület 3 igen szavazattal rendelte el. Miután több hozzászólás nem volt az együttes ülés zárt ülésen folytatta munkáját. Kmf. Asbóth Szabolcs Szabóné Piriti Márta Buzás Károly polgármester polgármester polgármester Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselő-testületei Szám: 368-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS 2016. április -i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Tárgykört rendező jogszabály:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz: 22-39/2018. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester

TÁRGYSOROZAT. 1) Előterjesztés: Az önkormányzat 2018; é 'r költségvetéséről Előterjesztő: Kovács Gábor polgármester Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2018. február 15-én megtartott rendkívüli ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1-3. c. ) határozatai:3-5. d. ) rendelete: / rvmcmlnois. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergõ Margit Fülöp Attila Héninger László Herczeg Gabriella

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 5864 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 22. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 8. védőnői körzet kialakításáról

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének

Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület április 11-én megtartott ülésének Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2017. április 11-én megtartott ülésének a. ) jegyzőkönyve: 1 b. ) tárgysorozata: 1. c. ) határozatai: 47-48. d. ) rendelete: 5 ö ö '^ /2 0 1 7. TÁRGYSOROZAT

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

pénzügyi-gazdálkodási előadó

pénzügyi-gazdálkodási előadó 1 / 5 6/20/2018, 10:48 PM Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 157 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 1. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben