NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE"

Átírás

1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE SOPRON 2012

2 Preambulum Az Átoktatási Szabályzat legfontosabb alapgondolata, hogy az átoktatás karok közti szerződéses kapcsolat az oktatás minden területén érvényes elvek szerint. A szerződéses jogviszony következménye, hogy az egységek közti oktatási tevékenység kari szintű szerződések rangjára emelkedik az első lépésben, amit aztán követ majd a szokásos napi oktatói tevékenység és kapcsolat. A szerződések hatálya a szerződésben rögzített időtartam. Rögzíteni kell azt is, hogy melyek azok a feltételek, amelyek hiánya szerződést hatálytalanító érvényű, és ki viseli az ebből eredő felelősséget. Olyan képzések átoktatását célszerű egy szerződésbe foglalni, amelyek feltételei közös jellemzőket mutatnak. Így a Karok között egyidejűleg akár több hasonló tartalmú, de az egyes oktatási típusok sajátosságait figyelembe vevő szerződés is érvényes lehet. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az átoktatás értelmezése 1. Az átoktatás kari szintű kategória. Áthallgatás valósul meg, ha a karok saját hallgatóik részére meghirdetett kurzusain, más kar hallgatói is részt vesznek. Átoktatás valósul meg, ha egy kar oktatója, más kar hallgatói részére, a másik kar kérésére, hirdet meg kurzust. Áthallgatók esetén a NEPTUN tanulmányi rendszer (a továbbiakban NEPTUN) az oktatást végző kar képzési programjánál tartja nyilván az oktatást. Átoktatás esetén a Neptun rendszer, az oktatást kérő kar képzési programjánál tartja nyilván az oktatást. Mivel a finanszírozás bármely formája statisztikai karhoz (anyakarhoz) kapcsolódik, az átoktatás nem jár automatikusan a finanszírozás megosztásával. Ehhez megállapodás, vagy szabályzati szintű rendezés szükséges. 2. Az átoktatási szerződésben rögzíteni kell a közreműködő karok és a szak pontos megnevezését, az oktatás megszervezését (képzési helyszínt, tantárgyi követelményeket, óraszámokat, tantárgyfelelős nevét, az oktató nevét, a kurzus létszámát). 3. Az átoktatásból származó bevételek saját bevételnek tekintendők, így a terhükre történő foglalkoztatás külön szabályozás hatálya alá esik. 4. Az átoktatási összeg számítását csak a kurzusfelvétel végleges zárása után lehet szolgáltatni, de természetesen előzetesen a gesztor kar becslést is kérhet egy konkrét szerződés várható összegére. 5. Az együttműködésben részt vevő karok döntenek a megállapodás részleteiről. A megállapodást, a képzési félév indítását követően őszi félév esetén október 15-ig, tavaszi félév esetén március 15-ig - kell megkötni. A karok megegyezhetnek úgy is, hogy hosszabb távú visszavonásig érvényes - szerződést kötnek az átoktatásról (az elszámolás ebben az esetben is félévenként történik). A karok a költségvetésben tervezik az átoktatási bevételeket és kiadásokat. Az együttműködési megállapodást az oktatási rektorhelyetteshez és a gazdasági főigazgatóhoz kell megküldeni.

3 II. ÁTOKTATÁSI TÍPUSOK 1. Áthallgatás esetén, annak a karnak, amelynek a keretébe a hallgató tartozik, a félévet megelőzően egy héttel kell kérvényezni az oktatást végző kartól a hallgató fogadását. Amennyiben az áthallgató hallgatók száma meghaladja a kurzuson résztvevő hallgatók 25 %-át, az áthallgatás, átoktatásnak minősül, elszámolása a karok közötti közös megegyezés alapján történik. Szabadon választható kurzust hirdetni mindenkinek joga van, és ugyanilyen joga van más karnak azt saját hallgatói számára elérhetővé tenni. 2. Finanszírozott átoktatás valósul meg, ha az átoktatás megállapodás alapján történik. A szerződésben rendezni kell a feladatmegosztást és a minőségbiztosítási kérdéseket. A megállapodásban szereplő tantárgy NEPTUN kezelésének jogát a megállapodás idejére a szolgáltató karnak át kell adni. III. AZ ÁTOKTATÁS SORÁN MEGVALÓSULÓ OKTATÓ TEVÉKENYSÉG EGYETEMI SZINTŰ ALAPELVEI 1. El kell érni, hogy a hallgatók hozzájussanak az integrált egyetem nyújtotta széles kurzusválasztékhoz. 2. El kell érni, hogy a kurzusokat a szakmailag legilletékesebbek tartsák. Mivel egyetemi érdek kihasználatlan párhuzamos kapacitások kiépítésének megakadályozása. 3. Minden olyan esetben, amikor egy karon oktatási kapacitás hiány keletkezik, a karnak fel kell mérnie, hol van más karon, egységben megfelelő minőségű kapacitás a feladat ellátására. Ha van ilyen, átoktatással kell a problémát kezelni. A párhuzamosságokat, a hatályba lépést követően, a kapacitáskihasználtság függvényében, de nem ezen, szabályzat keretei között szükséges felülvizsgálni. 4. Egyetemen kívüli oktatót csak speciális szakmai indok esetén lehet megbízni. 5. Az átoktatási szerződés kezdeményezője bármely kar lehet. Intézeti, vagy oktatói szintű megállapodást kötni még határozott idejű bérkiegészítéssel járó esetekben sem lehet. 6. Az átoktatás során kizárólag az oktatási teljesítmények képezik az elszámolás alapját. IV. KÖLTSÉGMEGOSZTÁS FINANSZÍROZOTT ÁTOKTATÁS ESETÉN 1. Az átoktatás elszámolása a karok közötti közös megegyezés alapján történik. Ha a karok, eltérően nem rendelkeznek, akkor az elszámolás alapjául a jelen szerződésben szereplő szabályok vonatkoznak. 2. Az átoktatás személyi juttatás és járulék igényének meghatározása: - A megállapodás szerinti, tisztán tantervi feladatokat megoldó átoktatás esetén az óradíjat a Szenátus határozza meg. A számítás módját az I. melléklet tartalmazza. Félévente 15 oktatási hét vehető figyelembe. 3. Az átoktatás dologi és beruházási igénye: - Az átoktatás során utazási költség és dologi költség számolható el. Ennek számítását a I. melléklet tartalmazza.

4 Az átoktatás során felhalmozási (beruházási) költségek általában nem számolhatók el. Külön megállapodás alapján azonban, a szolgáltatást igénybevevő kar dékánja engedélyezhet beruházási kiadást. V. AZ ÁTOKTATÁS SORÁN ELLÁTANDÓ FELADATOK 1. Az oktatási rektorhelyettes feladatai: - Átoktatási nyomtatványok biztosítása (letölthető nyomtatvány). (Amennyiben a két kar kölcsönösen úgy dönt, az átoktatási nyomtatvány helyett, egyszerűsített elszámolást is alkalmazhatnak, azaz minden külön tantárgyról nem kell átoktatási nyomtatványt kitölteni.) - A kitöltött átoktatási nyomtatványok ellenjegyzése. Vitás esetekben szakértői vélemény kialakítása. 2. A NEPTUN üzemeltetés feladatai: - A karok számára kérésre előzetes átoktatási számítások alapadatainak szolgáltatása. 3. A karok feladatai: - A képzési programok képesítési követelmények szerinti óraszámának megjelölése, akkreditációs felelősséggel, a NEPTUN felületen. Ez a számítások alapfeltétele. - Az átoktatási nyomtatványok kitöltése, az átoktatási igény és elfogadás céljából. (letölthető nyomtatvány). (Az 1. pontnak megfelelően, egyszerűsített elszámolás is alkalmazható.) - Az átoktatási szerződések megkötése a nyomtatványban nem rendezett kiegészítésekkel. (A szerződés része a nyomtatvány.) - A szerződés szerinti tantervi elemek meghirdetési jogának átadása és átvétele. (NEPTUN kari adminisztráció). Ahol ez nem történik meg, ott az adatok lekérdezését az Informatikai Központ nem végzi el. Szerződés felmondásakor a szolgáltatást igénybevevő kar bármikor visszaveheti a meghirdetési jogot. 4. A Gazdasági Főigazgatóság feladatai: - Az átoktatási nyomtatványokban megadott összegek átkönyvelése a kedvezményezett kar átoktatási témaszámára. Más módon, karok között átoktatással kapcsolatos pénzforgalmi utasítást nem fogadhat el, és nem teljesíthet. VI. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. Amennyiben egy kar szakjainak igényét vagy felajánlását eljuttatja egy másik kar felé az adatlap kérő, vagy felajánló részét kitöltve, köteles az a lehető legrövidebb idő, de maximum 2 héten belül választ adnia. Az elutasító válasz, vagy ajánlat esetén, lehetőség van külső előadót felkérni, vagy szabad kapacitást máshol kérni, illetve felajánlani. 2. A szerződést az elszámolás időszakra, vagy hosszabb távra lehet megkötni. 3. A teljesítést valamennyi érintett dékán aláírásával igazolja, majd ezt követően a szolgáltatást nyújtó kar dékánja benyújtja a jóváírási igényét. A szolgáltatást igénybevevő kar(ok) dékánja aláírásával igazolja és a teljesítésigazolást követő egy hónapon belül utalványozza a szerződésben megkötött összeget, féléves elszámolás szerint. Mindezek hiányában a Gazdasági Főigazgatóság átkönyvelést nem indíthat. 4. Az átoktatásban résztvevő karok közötti együttműködési megállapodás egy példányát az oktatási rektorhelyettesnek és a gazdasági főigazgatónak kell megküldeni. 5. A szabályzat a kihirdetés napján lép hatályba és rendelkezéseit, a hatálybalépést követő félév átoktatási elszámolásaira kell először alkalmazni. 6. Jelen szabályzatot a Szenátus a 252/2012. (XII. 12.) számú határozatával fogadta el.

5 7. Jelen szabályzat az elfogadás napján lép hatályba. Jelen szabályzat hatálybalépésével a Szenátus 89/2007. (V. 23.) számú határozatával elfogadott és a 178/2011. (XII. 7.) számú határozatával módosított átoktatási szabályzat hatályát veszti. Sopron, december 12. Prof. dr. Faragó Sándor rektor

6 I. MELLÉKLET Az átoktatás költségeinek elszámolása 1. Bérköltség Az átoktatás óradíja 5000 Ft/óra. 2. Utazási költség Nem az átoktatást adó kar helyszínén megvalósuló átoktatás esetén, az átoktatás során felmerült utazási költségeket az átoktatást kérő kar fedezi. 3. Dologi költségek Anyag igényes átoktatás esetén az átoktatás adó és kérő karnak kölcsönösen kell megegyeznie az átoktatás dologi költségeiről. Beruházási költségek Az átoktatás során általában beruházási költségek nem számolhatóak el, kivéve akkor, ha a beruházás közvetlenül kapcsolódik az átoktatás során oktatott tárgyhoz. Ebben az esetben a kér karnak előzetesen meg kell egyeznie a beruházásról és annak finanszírozásáról. II. MELLÉKLET 1. Az oktatási költség kiszámítása az Idegen Nyelvi Központ nyelv és szaknyelvi órákra Mivel az Idegen Nyelvi Központ esetén, az egyes kurzusokon különböző karról származó hallgatók vesznek részt az átoktatás elszámolása ebben az esetben a következő: Az átoktatás kiinduló adata az átoktatást végző szervezeti egység (intézet, stb.) járulékokkal növelt összes bérköltsége (ÖBK). (Számításba csak a költségvetésen lévő dolgozók vehetők, a külső támogatáson lévő oktatók bér költségét le kell vonni.). Amennyiben a tényleges heti óraszám kisebb, mint az elvárt heti óraszám akkor ennek arányával (OA) csökkenteni kell az összes bérköltséget. Az így kapott bérköltséget be kell szorozni a költségvetési támogatási hiánnyal (KTH), ami azt mutatja, hogy az átoktatást végző kar bér és járulék költségét milyen mértékben nem fedezi a költségvetés. A csökkentése után megkapjuk az elszámolható bérköltséget (EBK) az alábbiak szerint: EBK = ÖBK * OA * KTH (KTH számítása = (1 (Adott kar bérköltségének költségvetési támogatása / Adott kar bérköltsége*) (*Csak a költségvetési kereten lévő dolgozók bérét lehet beszámítani.) Ezután összesíteni kell az egyes karok hallgatóinak nyelvóráit a következők szerint Adott kari hallgatók száma (KHSZ) * adott hallgatók heti nyelvórájának száma (HÓSZ) = adott kar összes nyelvórája (xnyó) Az egyes karok által a nyelvi lektorátus oktatási tevékenységéért fizetendő összeg az adott kar összes nyelvórájának arányában számítandó, az alábbiak szerint Kar megnevezése Nyelvórák összesen Karnak nyújtott teljesítmény kar összes nyelvórája (1NYÓ) 1NYÓ / ÖNYÓ

7 2. 2. kar összes nyelvórája (2NYÓ) 2NYÓ / ÖNYÓ kar összes nyelvórája (3NYÓ) 3NYÓ / ÖNYÓ Összesen Összes nyelvóra (ÖNYÓ) 1,00 Az egyes karok által a nyelvoktatásért fizetendő összeg = EBK * NYÓ/ÖNYÓ - Egy hallgató esetén a finanszírozott óraszám 56 óránál nem lehet nagyobb a képzés egészére számítva. Az ezt meghaladó hallgatói igényt önköltségessé kell tenni. - A jelenlegi finanszírozás mellett az erre kari szabályozás szerint jogosult hallgatók a képzés egésze során 56 (2 félévre, félévente heti 2 órával számolva, kötetlen megosztás szerint) órát szabadon vehetnek fel valamennyi karról. A keret feletti órákért a hallgató díjat fizet, mely összeg része az Idegen Nyelvi Központ előírt saját bevételének. A fizetendő féléves kurzusdíjat az INYK köteles a tanév megkezdése előtt közzétenni az INYK oktatási épületében és a Karok Dékánjainak megküldve) - A nyelvi csoportok minimális indítási létszáma 12 fő, de egy oktatási csoportot maximum 15 fő képezhet. 2. Az oktatási költség kiszámítása az általános testnevelés óráira A testnevelési óradíj a nyelvi oktatási költségszámítás szerint történik. Megjegyzés: Az átoktatás során a két kar (átoktatást adó és fogadó kar) közösen határozza meg az egyes kurzusok, illetve csoportok minimális létszámát.

8 III. MELLÉKLET Az átoktatási szerződés adatlapja (letölthető nyomtatvány) Átoktatást kérő kar (szak) tölti ki Szolgáltató kar (szak) tölti ki Kar neve: Kar neve: A szak, tagozat megnevezése: A szolgáltató szervezeti egység neve: A kért tantárgy neve, NEPTUN kódja: Tantárgyfelelős neve, beosztása: 1. tantárgyelem neve (előadás): Az előadójának neve, beosztása: 2. tantárgyelem neve (gyakorlat, egyéb): Az előadójának neve, beosztása: Dátum: Dátum: A fenti táblázat részeinek másolásával a táblázat a két kar minden átoktatására kiterjeszthető, vagy képzési programonként külön is elkészülhet. NEPTUN alapján Adatok A tantárgy neve: A tantárgy kredit értéke: Ft/óra: Kurzus adatok: (NEPTUN kurzuslista alapján) Kurzus NEPTUN kód Kurzus létszám Átadandó kurzus összeg Összes költség: Dátum:..

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ ÁTOKTATÁS RENDJE SOPRON 2013 Preambulum Az Átoktatási Szabályzat legfontosabb alapgondolata, hogy az átoktatás karok közti szerződéses kapcsolat az oktatás minden területén

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT M/26. AZ ÁTOKTATÁS RENDJE SOPRON 2007 Preambulum Az Átoktatási Szabályzat legfontosabb alapgondolata, hogy az átoktatás karok közti szerzdéses

Részletesebben

1/2019 (01.30.) sz. Dékáni utasítás a karon kívüli oktatási tevékenység végzéséről a PTE Műszaki és Informatikai Karán. Preambulum

1/2019 (01.30.) sz. Dékáni utasítás a karon kívüli oktatási tevékenység végzéséről a PTE Műszaki és Informatikai Karán. Preambulum 1/2019 (01.30.) sz. Dékáni utasítás a karon kívüli oktatási tevékenység végzéséről a PTE Műszaki és Informatikai Karán Preambulum A dékáni utasítás célja, hogy egységes keretben szabályozza a Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Reprezentációs szabályzat

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Reprezentációs szabályzat TESTNEVELÉSI EGYETEM Reprezentációs szabályzat A Testnevelési Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) az államháztartás működési rendjéről szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján

Részletesebben

A képzési önköltség számítása

A képzési önköltség számítása 1. számú melléklet A képzési önköltség számítása Az Áhsz. 50. (5) bekezdésének megfelelően a felsőoktatásban az oktatási tevékenység önköltségének meghatározása során szakonként, képzési szintenként, munkarend

Részletesebben

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK

REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK FELOSZTÁSÁNAK, AZOK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK A szabályzat hatálya... 3 A szabályzat célja... 3 Értelmező

Részletesebben

253/2015. sz. határozat: A Miskolci Egyetem Szenátusa 2015. szeptember hó 30. napján az előterjesztéssel egyező változatban elfogadta a Gazdálkodási és kötelezettségvállalási szabályzatot, egyidejűleg

Részletesebben

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján 1/2010. (01. 04.) számú ÁOK dékáni utasítás a költségtérítési kedvezmény igénylésének rendjéről és a szigorló évben gyakorlati tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítési díjának megállapításáról

Részletesebben

OE-RH-/2013 Budapest, május 14. 2/2013. Rektori Utasítás Az Óbudai Egyetem tantermeinek és egyéb helyiségeinek igénybevételére

OE-RH-/2013 Budapest, május 14. 2/2013. Rektori Utasítás Az Óbudai Egyetem tantermeinek és egyéb helyiségeinek igénybevételére OE-RH-/2013 Budapest, 2013. május 14. 2/2013. i Utasítás Az Óbudai Egyetem tantermeinek és egyéb helyiségeinek igénybevételére Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. 2013. március 25. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 1/2013-as számú határozatával elfogadta a Kari Tanács munkarendjének aktualizálását. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanács 2/2013-as

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA Miskolc, 2012. 3.3. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 375/2012. SZÁMÚ

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén) amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata A Szenátus 2013. május 13-i ülésén SZ-70/2012/13. (2013.

Részletesebben

A 2/2007. számú Dékáni Utasítás a tanításra fordított idő számításának szabályai a PTE Bölcsészettudományi Karán.

A 2/2007. számú Dékáni Utasítás a tanításra fordított idő számításának szabályai a PTE Bölcsészettudományi Karán. 3/2009. sz. Dékáni Utasítás Az oktatási többletfeladatok elismeréséről, az oktatási együttműködések eljárása szabályzatában foglaltak kari megvalósításához Előzmények: A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

PTE SZMSZ 29. számú melléklete Vállalkozási Szabályzat. A Felsőoktatásról szóló törvény alapján a Szenátus a következő szabályzatot alkotja:

PTE SZMSZ 29. számú melléklete Vállalkozási Szabályzat. A Felsőoktatásról szóló törvény alapján a Szenátus a következő szabályzatot alkotja: PTE SZMSZ 29. számú melléklete Vállalkozási Szabályzat A Felsőoktatásról szóló törvény alapján a Szenátus a következő szabályzatot alkotja: 1. A szabályzat hatálya, általános rendelkezések (1) A szabályzat

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEINEK SZABÁLYZATA Miskolc, 2014 3.6. sz. Egyetemi szabályzat ÖNKÖLTSÉGES KÉPZÉSEK SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Szenátusának 282/2014. sz. határozata Készült 8 példányban.

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND ELJÁRÁSREND AZ INTÉZMÉNYI SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ KIFIZETÉSÉRE VONATKOZÓAN A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ának Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: PPKE BTK HÖK) a Hallgatói Térítési

Részletesebben

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND

EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND 2. számú függelék EGYÉB, NEM ENGEDÉLYEZETT KÉPZÉSEK ESETÉBEN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁSREND (A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATÁNAK FÜGGELÉKE) BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. június 25.

Részletesebben

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Rendezvényszervezési szabályzat

TESTNEVELÉSI EGYETEM. Rendezvényszervezési szabályzat TESTNEVELÉSI EGYETEM Rendezvényszervezési szabályzat 1 Tartalomjegyzék I. FEJEZET: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 1. Szabályozás célja...3 2. Szabályozás személyi és tárgyi hatálya...3 3. Alapfogalmak...3

Részletesebben

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND

Ü-09 SZAKMENTORI ÜGYREND 1. kiadás 0. módosítás 1 (8). oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Szakmentori Ügyrendje Dunaújváros 2015 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 13-2015/2016. (2015.09.01.) sz.

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő. A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 6/B. számú melléklete

Szent István Egyetem Gödöllő. A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 6/B. számú melléklete Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 6/B. számú melléklete AZ EGYETEM MINŐSÉG-HITELESÍTÉSI SZABÁLYZATA KÉPZÉSI ÉS KIMENETI ALAPDOKUMENTUMAINAK INTÉZMÉNYI

Részletesebben

2. A Karon alkalmazható önköltségi kedvezmények:

2. A Karon alkalmazható önköltségi kedvezmények: 2/2019 (01.31.) sz. Dékáni Utasítás Az önköltség megfizetésének rendjéről és a hallgató számára adható önköltségi kedvezményekről a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán Preambulum A Pécsi

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND ELJÁRÁSREND AZ INTÉZMÉNYI SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ KIFIZETÉSÉRE VONATKOZÓAN A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ának Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: PPKE BTK HÖK) a Hallgatói Térítési

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 31. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Karalapítási szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND

Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: GTK/268/2014 Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési Kabinet ÜGYREND Gödöllő, 2014. Április 10. A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Oktatásfejlesztési

Részletesebben

A Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata

A Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata A fels oktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, valamint a Szenátus 2009. április 27-i ülésén az Egyetem Szervezeti Felépítés és M ködési Rendje módosításával, a Függelékében kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata Hatály: 2012. XI. 27-2014. XII. 2. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerének szabályzata Budapest 2012. PREAMBULUM A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

Belföldi kiküldetési szabályzat

Belföldi kiküldetési szabályzat Testnevelési Egyetem Belföldi kiküldetési szabályzat A Szenátus elfogadta a 43/2015. számú határozatával. 2016. december 15-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító határozatok: 90/2016.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése

38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR. Teremgazdálkodási Szabályzat

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR. Teremgazdálkodási Szabályzat SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR Teremgazdálkodási Szabályzat A Kari Tanácsi jóváhagyás dátuma: A határozat száma: 2019.április hó 24. nap 16/2019. (04. 24.) ETSZK TH.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Projekt adatlap 1. számú melléklete I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Kérjük, hogy ebben a mellékletben ismertessék a projekt során beszerezni kívánt eszközök és szolgáltatások, valamint

Részletesebben

OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL

OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL A Szenátus III./2./2017-2018. (2017. XI. 27.) számú határozata az OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSI RENDSZERÉRŐL Elfogadta a Szenátus a 2017. november 27-i ülésén Hatályba lép 2017. december 1. napján

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Budapest 2012. (2012. június 22-étől hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola, BGF, Intézmény) Szenátusa az államháztartásról

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2012. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK 2014. Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (6). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 51-2013/2014.(2014.04.01.) határozatával

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER

Részletesebben

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK)

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) 1. Kérelmezők (1) A PTE ÁOK-ra felvételt vagy átvételt nyert hallgató más felsőoktatási intézményben végzett

Részletesebben

SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA

SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA Eötvös József Főiskola Baja, Szegedi út 2. SZABÁLYZAT A NORMATÍV KUTATÁSTÁMOGATÁS ÉS A KONFERENCIA-KERET INTÉZMÉNYI FELHASZNÁLÁSÁRA A normatív kutatástámogatás és a konferencia-keret céljára rendelkezésre

Részletesebben

(Minőségirányítási eljárás)

(Minőségirányítási eljárás) ÓBUDAI EGYETEM ME 05 ALAPOKTATÁSI FOLYAMATOK (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió A kiadás dátuma: 2017. február 1. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: Kártyás Gyula oktatási főigazgató A Minőségirányítási

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER 2682/2008. TERVEZET! (honlapra) ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról

Részletesebben

3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás

3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás 3/2015. (VIII. 27.) rektori-kancellári közös utasítás a közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatók, kutatók és tanárok munkakörébe nem tartozó, a maximális óraszámon felüli óratartás, vizsgáztatás körébe

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete)

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) Elfogadva: 2013. július 23., hatályba lép: 2013. július 25-én Módosítva: 2015. március

Részletesebben

4/2003.számú ÜGYVITELI UTASÍTÁS INGATLANRÉSZEK, HELYISÉGEK BÉRBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS ÜGYVITELI FOLYAMATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓSÁGON

4/2003.számú ÜGYVITELI UTASÍTÁS INGATLANRÉSZEK, HELYISÉGEK BÉRBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS ÜGYVITELI FOLYAMATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓSÁGON 4/2003.számú ÜGYVITELI UTASÍTÁS INGATLANRÉSZEK, HELYISÉGEK BÉRBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS ÜGYVITELI FOLYAMATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL A GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓSÁGON 4/2003. számú Ügyviteli Utasítás - ingatlanrészek,

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 3/2011-es számú határozatával személyi kérdésben döntött. 2011. március 2. A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Kari Tanácsa 1/2011-es számú határozatával elfogadta az Egészségügyi Kar Feladataira és Működési Rendjére vonatkozó Szabályzat A Miskolci Egyetem Egészségügyi

Részletesebben

Számlaszám: Soproni Egyetem

Számlaszám: Soproni Egyetem Nyomtatványok, kérvények Nyomtatványok, kérvények Az itt található nyomtatványok (kérvények) azokra a végzett hallgatóinkra, valamint más intézményben tanuló hallgatókra vonatkoznak, akiknek egyetemünkön

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 56. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG BUDAPEST,

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM

Részletesebben

2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 2/2007. számú Dékáni Utasítás A TANÍTÁSRA FORDÍTOTT IDŐ SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN ELŐZMÉNYEK A PTE Foglalkoztatási Követelményrendszerének 162.. (2) bekezdése kimondja: E szabályzat

Részletesebben

A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei

A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei 1. Átsorolás az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség ötven százaléka miatt A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN (a Szervezeti és működési szabályzat 8. sz. melléklete) Elfogadva: 2009. május 5., hatályba lép: 2009.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 3. SZÁMÚ MELLÉKLETE A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA A FŐISKOLAI ALAPKÉPZÉS, MESTERKÉPZÉS, A FELSŐFOKÚ

Részletesebben

8/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Tervében meghatározott alapok felhasználási rendjéről. Alapelvek

8/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Tervében meghatározott alapok felhasználási rendjéről. Alapelvek 8/2012. számú rektori utasítás a Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Tervében meghatározott alapok felhasználási rendjéről Alapelvek 1. (1) Az egyetemi közös célokat szolgáló, illetve a szervezeti egységekhez

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén)

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) amely létrejött, egyrészről a Szent István Egyetem EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS szakmai gyakorlati képzési feladatok ellátására (nem költségvetési szerv esetén) Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.

Részletesebben

HATÁROZATOK. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa november 23-i ülésén. EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata

HATÁROZATOK. az Erdőmérnöki Kar Tanácsa november 23-i ülésén. EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata HATÁROZATOK az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2010. november 23-i ülésén EMK Tanácsának 84/2010. (XI. 23.) sz. határozata Az Erdőmérnöki Kar Kari Tanácsa a 2011 évi keresztféléves felvételi eljárás szóbeli felvételi

Részletesebben

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről 2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről A hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (a továbbiakban

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA Szeged, 2010. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Hallgatói Mobilitási Alapjának

Részletesebben

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben)

2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás. az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) REKTOR 2/2013. (I. 31.) számú Rektori Utasítás az 1/2013. (I. 28.) számú Rektori Utasítás módosításáról (egységes szerkezetben) A hallgatók által fizetendő egyéb díjakról a BME Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási követelményrendszer 4. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM MINŐSÉG és TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN DIFFERENCIÁLÓ JÖVEDELEMELOSZTÁSI

Részletesebben

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND

HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND VI. RÉSZ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS VIZSGAREND 1. fejezet A KÉPZÉS SZERKEZETI ÉS TARTALMI EGYSÉGEI Képzési program 262. (1) A Főiskolán a képzés a képzési program alapján folyik, melyet a Szenátus fogad el.

Részletesebben

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról június 13. Kedves Hallgató!

KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról június 13. Kedves Hallgató! KTH hírlevél a 2011/12/2 félév zárásáról 2. 2012. június 13. Kedves Hallgató! Az alábbi hírlevélben a tantárgyfelvétellel, az n*15 ellenőrzéssel, az átsorolással és a nyári ügyintézéssel kapcsolatos legfontosabb

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM VIR KOMPETENCIA KÖZPONT ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM VIR KOMPETENCIA KÖZPONT ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM VIR KOMPETENCIA KÖZPONT ÜGYRENDJE SOPRON 2011 A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa az Adattár Alapú Vezetői Információs Rendszer (VIR) megfelelő működtetésére, a felsőszintű

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE Edutus Egyetem Szenátusa által 54/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA Miskolc, 2016. 3.3. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 55/2016. SZÁMÚ

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ILLETMÉNY SZABÁLYZAT

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ILLETMÉNY SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ILLETMÉNY SZABÁLYZAT SOPRON 2015 1 Jelen szabályzat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (Mt.),

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA BUDAPEST 2012 (2016. június 25. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca 29-31. www.uni-bge.hu A Budapesti Gazdasági Egyetem (továbbiakban:

Részletesebben

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék A BMF OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK ÉS TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend

Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Rend Kiegészítése 10. sz. melléklete A SZAKMAI GYAKORLATOK

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2016. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR

A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT SÁNDOR KÖNNY IPARI ÉS KÖRNYEZETMÉRNÖKI KAR A Budapesti M szaki F iskola Szervezeti és M ködési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és M ködési Rend 7. függelék 2. verzió A BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REJT

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Károli Gáspár Tanulmányi Ösztöndíj 2015/2016. tanév őszi félév Elsőéves, másodéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára 1.) Kik pályázhatnak: Károli Gáspár Ösztöndíjban a 2015/2016.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/c. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/c. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 7/c. számú melléklete A kizárólag külföldi állampolgárok számára hirdetett, idegen nyelven folyó képzések felvételi eljárási rendje a Pécsi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2016. február 16., hatályba lép: 2016. február 18-án A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 17/2009. (08.29.) számú Rektori Utasítás A NYELVOKTATÁS KÜLÖNÖS SZABLYAIRÓL, ÉS DÍJAIRÓL - a módosult részek jelölésével egységes szerkezetben - Hatályba

Részletesebben

KIRA OKTATÁSI TANANYAG

KIRA OKTATÁSI TANANYAG KIRA OKTATÁSI TANANYAG 2015. június hó ADATSZOLGÁLTATÁS Magyar Államkincstár 1054 Budapest, Hold u. 4. www.allamkincstar.gov.hu 1 BIZTOSÍTOTTI BEJELENTÉS (T1041) ÁLTALÁNOS ALAPELVEK A biztosítotti bejelentés

Részletesebben

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter

Félévkezdési KisOkos õszi szemeszter Félévkezdési KisOkos 2012. õszi szemeszter Tisztelt Hallgatók! Az alábbiakban hasznos tanácsokkal kívánjuk Önöket ellátni, illetve felhívni figyelmüket legfontosabb teendõikre. Beiratkozás Az új, 2012/2013.

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal

Részletesebben

Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók

Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók 55 (2) A fogyatékossággal élő hallgatók segítését intézményi és kari részről esélyegyenlőségi koordinátor segíti, aki felsőfokú végzettséggel, valamint fogyatékosügyi kompetenciákkal vagy fogyatékosügyi

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra ZRÍNYI MIKLÓS sz. példány NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS köztársasági ösztöndíjra A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora pályázatot hirdet

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Budapest 2007 1. A Hallgatói Véleményezés Szabályzatának hatálya (1) A Hallgatói Véleményezés Szabályzata

Részletesebben