JESSICA BIRD. Egy felejthetetlen hölgy. Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, A fordítás alapjául szolgáló mű: Jessica Bird: An Unforgettable Lady

Átírás

1

2 JESSICA BIRD Egy felejthetetlen hölgy Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013 A fordítás alapjául szolgáló mű: Jessica Bird: An Unforgettable Lady Fordította Lukács Andrea

3 Dianne Andersonnak és szerelmének, Scott Andersonnak. Valamint a kis MacGregornak. 1. FEJEZET John Smith rápillantott az órájára, majd körülnézett a Plaza Hotel báltermében. Jól alakultak a dolgok. A jelentés szerint, amit az előbb a fülében lévő adóvevőn hallott, a nagykövet gépe rendben leszállt a La Guardia repülőtérre, a férfi pedig időben érkezik majd a partira. Smith végigfuttatta tekintetét a csillogó tömegen. Az a fajta előkelő gyülekezet volt, amely egymillió dolláros vacsorapartikon szokott részt venni. A nők drága ékszereket és hosszú estélyit viseltek, a férfiak szmokingot, a teremben lévő összérték pedig a csillagos eget súrolta. Az estélyen üzletek köttettek, viszonyok kezdődtek, és mosolygó szájakból társasági sértések hangzottak el. A helyiségben egymást érték a levegőbe adott puszik és a kézfogások. Az elegáns bálterem csillárjai alatt az emberek úgy néztek ki, mintha övék lenne az egész világ. Smith azonban tudta az igazat. Jó néhányan igénybe vették már a szolgálatait, így megismerte az előkelőségek piszkos kis titkait és rejtegetett bűneit. Még annak is szemtanúja volt néha, hogyan szembesültek egyesek a hétköznapi valósággal. Ha valaki egy fegyveres zaklató céltáblájává vált, az elég okot adott az aggodalomra. Ha egy őrült elrabolta a gyereked, hogy lehúzzon néhány millió dollárral? Az igazi probléma volt. Ehhez képest jelentéktelennek tűnt, hogy a szeretőd mellimplantátuma egyformára sikerült-e vagy sem. A veszély akárcsak egy súlyos betegség mindig egyenlővé tette az embereket. Amikor a tragédia kopogtatott az ajtón, a gazdagok hamar rádöbbentek, mi az, ami igazán fontos az életben. A bajjal együtt megismerték saját belső mélységüket is. Smith már volt tanúja annak, amikor egy kemény üzletember sírva fakadt és zokogott a félelemtől, de annak is, amikor egy nő aki korábban csak a ruháival volt elfoglalva meglepő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot. Személyibiztonság-specialistának lenni veszélyes foglalkozás volt, ő mégsem tudta elképzelni, hogy bármi mást csináljon. A katonaságnál és a hírszerzésnél gyűjtött tapasztalatával, valamint tudva azt, hogy nem szeret parancsot teljesíteni, testhezálló foglalkozásnak bizonyult számára. Volt megfigyelő, testőr, de gyilkos is, ha kellett. Bármit csinált is, a legjobb volt a saját területén. Kis cége, a Titkos Megfigyelés Kft. politikusoktól kezdve bankárokon keresztül nemzetközi személyiségekig sok ügyféllel rendelkezett. Választott foglalkozása egyesek számára nehéz életnek tűnhetett. Ebben a munkakörben rengeteget kellett utaznia, szállodai szobákban vagy az ügyfelek otthonában töltötte az éjszakát, és szünet nélkül

4 egyik megbízatásból a másikba utazott. Számára azonban a folytonosság előny volt. Vagyis inkább létszükséglet. Egy ruhával teletömött katonai zsák és a felszerelését rejtő két fémbőrönd volt az egyetlen vagyona. A pénz, amit keresett egy meglehetősen csinos kis összeg számos offshore számlára volt betéve különböző nevek alatt. Smith nem rendelkezett érvényes társadalombiztosítási számmal, és sem az adóhatóságnál, sem egyetlen kormányhivatalnál sem szerepelt róla titkos feljegyzés, így minden szempontból szellem volt. Ami persze nem jelentette azt, hogy láthatatlan is. Egy szűk fekete ruhás nő ment el előtte, és olyan csábos pillantást vetett rá, amelyet a legtöbb férfi ellenállhatatlannak talált volna. Smith átnézett rajta, mintha ott sem lett volna. Nem akart futó kalandba bonyolódni egy társasági hölggyel. A tapasztalat arra tanította, hogy jobb, ha megmarad a saját fajtájánál. Azok a nők, akikkel együtt volt, többségében a hírszerző ügynökség vagy a katonaság soraiból kerültek ki. Ők megértették az életvitelét, és nem vártak mást, csak hogy egy-két éjszakán felmelegítse az ágyukat. A civil nők, miután lefeküdtek vele, hajlamosak voltak a jövőt tervezgetni, neki pedig sem ideje, sem energiája nem volt arra, hogy ezeket a téves elvárásokat kezelje. Ismét megszólalt az adóvevő a fülében. A csomag már a limuzinban ült úton a Plaza Hotel felé. Kösz, Pici! mondta a csuklóján lévő apró mikrofonba. A nagykövetet valaki halálosan megfenyegette, ezért kellett most Smithnek szmokingban itt lennie a partin. Körülnézett a teremben, de nem számított problémára. A tömegben csak úgy hemzsegtek az emberei. Mindegyiküket ismerte, és megbízott bennük, mivel saját kezűleg választotta ki az elit katonai egységekből. Úgy tudta, hogy a Titkos Megfigyelés az egyetlen hely, ahol az egykori katonák, tengerészgyalogosok és haditengerészek úgy voltak képesek együtt dolgozni, hogy közben nem estek egymás torkának. Ha ma este valami történik, akkor is együttműködve mindent el fognak követni, hogy megvédjék a nagykövetet. Smith azonban nem aggódott, mert olyan információ birtokába jutott, amiről senki más nem tudott. A nagykövetet megfenyegető férfit körülbelül öt órával azelőtt megölték a saját országában egy elhagyatott területen. Smithnek egyik régi barátja súgta meg a hírt, és a forrás ismeretében biztosra vette, hogy az információ helytálló. Ez persze még nem jelentette azt, hogy a nagykövet feje fölül teljesen elhárult a veszély, mivel a merénylőket nem volt nehéz helyettesíteni, az esély azonban jelentősen lecsökkent ezen a bizonyos estén. A kisebb fenyegetettség ellenére azonban ugyanolyan éber maradt a figyelme. Pontosan tudta, hol vannak az emberek a bálteremben, milyen irányban mozognak, hányan lépnek ki és be a helyiségbe. A világ legjobb hírszerzése sem helyettesíthette periferikus látásának pontosságát, valamint az

5 információk villámgyors feldolgozását. Az éberség a vérében volt. Legalább olyan elválaszthatatlan részét képezte, mint a szeme színe. Smith érezte, hogy valaki közelít hozzá hátulról. Megfordult, és az aggódó arcú Alfred Alstont, az estély házigazdáját pillantotta meg. A férfi tipikus arisztokrata volt. A haja idő előtt megőszült, az orrán az elengedhetetlen szarukeretes szemüveg ült. Smith kedvelte, mert könnyű volt bánni vele. Szörnyen sajnálom, hogy megzavarom, de nem látta a feleségemet? Enyhe angol akcentussal beszélt, különösen ahogy a magánhangzókat ejtette, amely minden bizonnyal még abból az időből maradt vissza, amikor a családja átutazott az Atlanti-óceánon ban. Smith megrázta a fejét válaszul. Már itt kellene lennie. Semmiképpen sem késné le a nagykövet érkezését. Alston felemelte a kezét, és vékony ujjaival idegesen a csokornyakkendőjét babrálta. Habár biztosan mindjárt itt lesz. A házigazda feszült arca azonban többet mondott a szavainál. Akarja, hogy odaküldjem az egyik emberemet a házához? Smith nem bánta, ha meg kell tennie, mivel nagyon rendes fickónak tartotta Alstont. Különben sem vett volna igénybe túl sok időt. Az emberei olyan ügyesen lavíroztak a forgalomban, hogy hozzájuk képest a New York-i taxisok úgy tűntek, mintha az amish közösségből érkeztek volna. Szóljon, ha meggondolja magát! Mellesleg a nagykövet pontosan érkezik. Örülök, hogy ön itt van. Curt Thorndyke-nak igaza volt. Maga megnyugtatja az embert. Smith újra a tömeget pásztázta a tekintetével. Húsz perc, és a nagykövet megérkezik. A szokásos fényképezés és hajlongás után következik a vacsora Valamin megakadt a szeme. Jobban mondva inkább valakin. A sok ember között egy szőke hajú nőt vett észre, aki éppen akkor érkezett. Csillogó, ezüstszínű estélyit viselt, és ahogy a bálterem díszes ajtajában állt, túlságosan is ragyogó volt, hogy igaz legyen. Smith azonnal felismerte. No de, ki nem? Von Sharone grófné. A teremben azonnal elcsendesedett a beszélgetés, amikor az emberek észrevették, hogy megjött. A gála amúgy is magas társadalmi rangja a grófné érkezésével az egekbe szökött. A tömeg elismerése szinte kézzelfogható volt.

6 Ha ezek a nagyzolók nem tartottak volna italt a kezükben, valószínűleg megtapsolták volna, gondolta Smith szárazon. Mintha legalábbis ő lenne a díszvendég, és nem a nagykövet. Azért azt el kellett ismernie, hogy jól néz ki. Szőke haja a feje tetejére tornyozva, klasszikus szépségét kihangsúlyozták finom arcvonásai és vakítóan zöld szeme. És persze a ruhája, amely a testére simult és úgy hullámzott rajta, mint a víz, amikor belépett a terembe. Krisztusom, milyen gyönyörű, gondolta Smith. Feltéve, hogy valakinek tetszik ez az előkelő, mintha kettőig sem tudna számolni típusú nő. Mert neki aztán nem. Alston odament hozzá. A grófné kinyújtotta a kezét, majd elfogadta a levegőbe kapott két puszit, és a tekintete felmelegedett. Valaki más is odament hozzá, majd még valaki, és a szívélyes üdvözlők hada fokozatosan behúzta a terembe. Smith minden mozdulatát követte. Hirtelen eszébe jutott, hogy a nő nemrégen benne volt az újságban, habár valószínűleg soha nem is került ki onnan. A ruhái, a partijai és az extravagáns esküvője legalább annyira foglalkoztatta a szenzációéhes lapokat, mint a komolyabb újságokat. De mit is olvasott róla legutóbb? Az apja most halt meg. Igen, ez az. Ezenkívül írtak még valamit róla és öt másik nőről a New York Times Stílus című rovatában. Smith a Plaza recepciós pultján látta egy újságban, amely pont a címoldallal fölfelé feküdt. Ez a nő aztán tényleg ezüstkanállal a szájában született, gondolta, amikor a nyakában és a fülében lógó súlyos gyöngyöket és gyémántokat figyelte. A családja vagyona több milliárdra rúgott, az a gróf pedig, akihez hozzáment, szintén nem minimálbérből tengette az életét. A nő beljebb lépett a terembe, felé fordult és egyenesen a szemébe nézett. Amikor Smith nem fordította el a tekintetét, a grófné kimért eleganciával felvonta a szemöldökét. Talán azt nehezményezte, hogy valaki bámulja. Vagy talán megérezte, hogy Smith nem tartozik ide, annak ellenére, hogy az öltözékéből ezt nem lehetett megállapítani. Esetleg kiült az arcára az érzéki vágy, amit iránta érzett? Sietve újra semleges arcot vágott, miközben a grófné figyelte. Meglepőnek találta a szemében csillogó intelligenciát, és hogy feltűnően hosszan nézi a bal fülét, amelyben az adóvevő rejtőzött. Nem gondolta volna, hogy ilyen jó megfigyelő. A legelegánsabb ruhák első osztályú próbababájának szerepében könnyen el tudta képzelni, vagy például egy vagyonos férfi mutatós kísérőjeként. Na de, hogy ez alatt az elegáns külső alatt még okos is legyen? Azt semmiképpen. A grófné folytatta útját a teremben, amikor Pici mély hangja szólalt meg Smith fülében. A nagykövet tizenöt perc múlva megérkezik. Lenézett az órájára. Amikor felpillantott, a nő

7 közvetlenül előtte állt. Nyilvánvalóan kiszakította magát a csodálók köréből. Ismerem magát? A hangja lágy volt, és nő létére kicsit mély. Hihetetlenül izgató. Kedves, barátságos mosolyt villantott fel, egyáltalán nem azt az arisztokratikus, hűvös grimaszt, amire Smith számított. Belenézett a szemébe. A mellét eltakarta az ezüstruha, az azonban egyértelműen látszott, hogy az alakja tökéletes, a dereka pedig karcsú. Smith elképzelte, hogy a lába, amelyet szintén elrejtett a ruha, hasonlóképpen hibátlan. Megérezte a parfümjét is, azt a könnyed, jellegzetes illatot, amely azonnal beleivódott az orrába és az idegrendszerébe. Találkoztunk már? ismételte meg a nő a kérdést, majd kinyújtotta a kezét, és várta a választ. Smith lenézett. A bal kezét nyújtotta felé, így megpillantotta a gyűrűsujján lévő ékszereket. Egy hatalmas, zafírköves gyűrűt, valamint egy vastag, gyémánttal kirakott karikát. Ettől azonnal rádöbbent, hogy gondolatban épp most vetkőztetett le egy férjes asszonyt. Felnézett a szemébe, és azt kívánta, bárcsak jó messzire elkerülhetné. Kezdtek kisebbfajta feltűnést kelteni, mivel a nő még mindig kinyújtva tartotta a kezét. Nem, még nem felelte Smith érdes hangon, és kezet fogott vele. Abban a pillanatban, hogy hozzáért, forróság szökött fel a karján, és a nő szemének villanásából látta, hogy ő is ugyanazt érzi. A grófné azonnal visszahúzta a kezét. Biztos benne, hogy még sosem találkoztunk? Oldalra biccentette a fejét, és közben a tenyerét dörzsölte, mintha ki akarná űzni belőle a kellemetlen bizsergést. Smith fülében megszólalt az adóvevő, hogy újabb hírt közöljön a nagykövetről. Igen, biztos. Azzal megfordult és elindult. Várjon! kiáltott utána a nő. Smith nem állt meg, ment tovább a bálterem hátsó része felé. Benyitott egy jelöletlen ajtón, amely egy folyosóra nyílt, ahol pótszékek és asztalok sorakoztak a fal mentén. Az alacsony mennyezetről lelógó csupasz villanykörte világította meg a helyet, éles fényt vetett a betonfolyosóra. Ha itt végigmenne, ahhoz a hátsó bejárathoz jutna, amelyen keresztül majd a nagykövet fog bejönni. Cipőkopogást hallott a háta mögött, ezért megfordult. A grófné követte. Még ebben a fényben is lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Mit keres itt? dörrent rá Smith.

8 Ki maga? Mit számít az önnek? A nő habozott. Csak mert úgy nézett rám, mintha már ismernénk egymást. Még nem találkoztunk. Higgye el! Azzal ismét elindult. A grófnénak semmi szüksége nem volt arra, hogy egy újabb férfi csorgassa miatta a nyálát. Ostoba hódolók kétségkívül tucatszám akadtak az életében. És ha már az ostoba férfiaknál tartott, miért nincs mellette a férje? Úgy tűnt, egyedül érkezett a partira. Smith hátrapillantott a válla fölött. A grófné visszaindult az ajtóhoz. Lehajtotta a fejét, mintha lelkierőt gyűjtene, mielőtt újra belép az emberek közé. Smith lassított. Majd megállt. Mi a baj? kérdezte. A hangja visszhangzott a csupasz falak között. Ahogy kimondta, legszívesebben azonnal vissza is vonta volna, ezért azt dörmögte: Valaki ugyanolyan ruhát visel, mint maga? A grófné hátrakapta a fejét. Kihúzta magát, és hűvösen nézett rá. Nincs semmi baj. A hangja magabiztosan csengett, tiszta és érthető volt. Talán Smith csak képzelte a sebezhetőségét. Ön azonban sajnálatos módon egyáltalán nem tud viselkedni. Smith a homlokát ráncolta, és arra gondolt, milyen átkozottul ért a nő a visszavágáshoz. Egyetlen higgadt, nyugodt mondatot mondott csupán, és ő máris faragatlan tuskónak érezte magát. Na persze, biztosan sokat gyakorolta, hogy kell kioktatni másokat. Talán egy egész hadseregnyi szolgán és pincéren tökéletesítette a képességét az évek során. Nos, ő nem volt a szolgája. Különben is miért állt az útjába? Még ha meg is halt a nagykövet merénylője, akkor sem szerette volna, hogy egy grófnéhoz hasonló személy megsérüljön az egyik megbízatása során. Legjobb lesz, ha a nő visszamegy a partira, és hagyja, hogy ő végezze a munkáját. Ideje bekeményíteni, gondolta. Odasétált a grófnéhoz, és miközben a szemébe nézett, próbálta figyelmen kívül hagyni kínzóan csábító parfümjének illatát. Mondani akar valamit? kérdezte a nő kimérten. Vagy csak az a célja, hogy fölém tornyosuljon?

9 Rezzenéstelen tekintetét látva Smith meglepődött. Az emberek hamar meghunyászkodtak, ha ilyen fenyegetően nézett rájuk. Ez a szőke viszont állta a sarat. Ingerülten közelebb hajolt hozzá. Sajnálom, ha csupán megsértettem mondta. Fel akartam dühíteni. És vajon mi oka volt rá? Mert az utamban áll. Hogy érti ezt? Telt az idő, a nagykövet egyre közeledett, a grófné állhatatossága pedig kezdett a bőre alá kúszni. Ahogy a közelsége is. Lenézett rá, és olyan sürgető érzés öntötte el, amelynek semmi köze sem volt az időhöz. Sokkal inkább a vágyhoz. Nem a megfelelő nő, nem a megfelelő helyszín, gondolta. Meg kell szabadulnia tőle. Mondja, grófné, mindig így szokta kikényszeríteni, hogy odafigyeljenek magára? Smith hangja ridegen és könyörtelenül csengett. Én nem kényszerítem magát semmire vágta rá a nő azonnal. Kiválasztja azt a férfit, aki nem érdeklődik ön iránt, majd követi, amikor kimegy a partiról. Maga szerint ez tartózkodó viselkedés? Nagyon szeretett volna már megszabadulni tőle, de tudta, hogy ezzel még nincs vége. Az, hogy ilyen heves és helytelen reakciót váltott ki belőle, arra késztette, hogy óvatos legyen. Olyan volt, mintha egy tűz előtt állna. És nem állt szándékában megégetni magát. Meglepődött, amikor azt látta, hogy a nő szája halvány mosolyra húzódik. A sértődött rosszallás helyett, amire számított, a grófné megértően kritikus szemmel méregette. Aztán meglepte, amikor pontosan fején találta a szöget. Ön jelentette ki határozottan fél tőlem. Smith megütközve nézte, majd hirtelen elöntötte a harag. Mit képzel magáról ez a kékvérű Barbie baba? Ő életeket ment, míg a másik drága ruhákban parádézik a partikon. Ő gyilkosokkal, tolvajokkal és pszichopatákkal foglalkozik a megélhetése miatt.

10 Még hogy fél tőle? Nevetséges! Micsoda önteltségre vall, Barbie felelte szűkszavúan, hogy azt hiszi, félek magától. Pedig egyre ellenségesebb. Ugyan miért? Smith az ajtóra mutatott. Jobb lesz, ha visszamegy a barátaihoz csodaországba. Sokkal nagyobb biztonságban lesz azokkal a Ken babákkal, mint kettesben velem ezen a szervizfolyosón. A nőnek volt képe szélesen elmosolyodni. Hát nem érti, hogy ő egy veszélyes alak? Az ég szerelmére, hiszen fegyver van nála! És miért kell olyan jó illatúnak lennie? A grófné szomorúan megrázta a fejét. Tudja, tényleg azt hittem, hogy maga más. Más? Na, ezt legalább jól látta. Abban egészen biztos lehet, hogy semmi közös nincs bennünk. Odabent azt hittem, hogy ura valaminek, mintha irányítana valamit. Az egész világot én irányítom, szivi. Igazán? Akkor miért olyan ideges? Mi csak beszélgetünk. Mi nem csinálunk semmit. Ön az időmet pazarolja. A nő elegáns mozdulattal megvonta a vállát. Maga jött ide hozzám. Senki sem tartóztatja. Miközben Smith ott állt előtte, ártatlanságát jelezve felemelte a kezét. Aztán visszafordult az ajtó felé, és hátrapillantott a válla fölött. Emellett nem is túl okos. Ez meg mi a francot akar jelenteni? Szun Ce A hadviselés törvényei. Az emberi konfliktusok legegyszerűbb szabályai. Ha az ellenfeled dühös, idegesítsd fel még jobban. Hosszú szempillája alól nézett rá, miközben megfogta az ajtógombot. Széles, elégedett mosolya irritálta Smitht. Az uszítás technikája remekül működik, még

11 az olyan kemény fickóknál is, mint maga. Vagy talán különösen az olyan kemény fickóknál, mint maga. Ezzel betelt a pohár. Smith fel sem fogta, mit csinál, csak kinyújtotta a karját, megragadta a nőt, és durván magához rántotta. Az önuralma határáig hajszolták. És egy hajszállal még azon túl is. A nő szájáról egyszeriben eltűnt a mosoly, a kezét pedig felkapta, és a mellkasának támasztotta. Mit művel? Túl késő visszatáncolni, grófné morogta. Rossz embernél feszítette túl a húrt. Azzal lecsapott a szájára, és dühösen megcsókolta, miközben olyan erősen szorította magához, hogy minden porcikáját érezte. Amikor a teste az övéhez préselődött, megdöbbent. A puha domborulatok tökéletesen simultak kőkemény izmaihoz, és heves vágyat lobbantottak lángra benne. A nő olyan volt, mintha egy vad villámot akart volna megzabolázni. Ilyet még sohasem érzett azelőtt. Amikor az ajka közé csúsztatta a nyelvét, a grófné torkából halk nyögés tört föl. Érezte, hogy már nem akarja eltaszítani magától, inkább megmarkolja a vállát, és ő is viszonozza a csókot. Ekkor megszólalt az adóvevő a fülében: a nagykövet autó ja megérkezett. Hirtelen elszakította magát a nőtől, és zihálva hátralépett. A grófné is kinyitotta ragyogó zöld szemét, és némán nézett rá. Smith egy pillanatig még lenyűgözve csodálta, milyen gyönyörű: az ajka feldagadt és vöröslött a csóktól, a lélegzete szaggatottá vált, az arca kipirult. Felejthetetlen volt, akit azonban el kell felejtenie. Máskülönben egész biztosan beleőrül. Hirtelen megfordult, és futásnak eredt, mert tudta, hogy muszáj ott lennie a hátsó kijáratnál, amikor a nagykövet kiszáll a limuzinból. Még sosem veszítette el egyetlen ügyfelét sem, és nem ma este akarta elkezdeni. Csak felejtsd el, hogy valaha is találkoztál vele, mondogatta magának, miközben a betonfolyosón kopogtak szaladó léptei. Esélytelen feladat. A pokolba, mi a francért kellett a nőnek utánajönnie? Ő pedig miért nem ment tovább, amikor már elindult? Mert ez még csak a kezdet, gondolta komoran. A hatodik érzéke azt súgta, hogy az útjaik még keresztezni fogják egymást. 2. FEJEZET

12 Cuppie Alston halott. A szavak egész nap Grace fejében visszhangoztak, attól a pillanattól kezdve, hogy Alfred felhívta és közölte a szörnyű hírt. Még mindig alig tudta elhinni, mi történt, nem tudta felfogni, hogy a barátnőjét előző este megölték, miközben ő a nagykövet bálján szórakozott. A hitetlenkedés hátborzongató utasként kísérte a hosszú úton, amíg New Yorkból kocsival az Adirondack-hegységbe nem ért. Miközben végtelen kilométereken át vezetett autópályán, vidéki utakon és hegyi hágókon, az agya próbálta feldolgozni a tragédiát, és egymás után vetítette elé a boldog emlékeket, amelyeket már beárnyékolt a gyász. Hogy történhetett, gondolta megint, amikor megérkezett a Sagamore-tó partján álló hatalmas házhoz. Leállította a Mercedest, aztán csak nézett kifelé a sötétbe. Nem örült a csendnek és a mozdulatlanságnak. Most, hogy nem volt semmi, ami lekösse a figyelmét, az agya még gyorsabban pörgött, és már szinte a hisztéria kerülgette. Nemcsak azért, mert Cuppie meghalt, hanem mert most már ő is veszélyben volt. Megfogta a kormánykereket, és erősen megmarkolta. Logikusan átgondolva tudta, hogy nem követték, egy halvány félelem azonban azt súgta, hogy talán mégis. Kinézett az éjszakába, és az árnyékokat kutatta. A holdfényben folyton változtak, mozogtak, ahogy a szél a faágakat fújta. Alig egy nappal azelőtt még nem fürkészte volna a sötét sarkokat, és nem találgatta volna, mi rejtőzhet bennük. Huszonnégy órával ezelőtt azonban brutálisan meggyilkoltak valakit, akit ismert. Lehajtotta a fejét a kormányra. Az egész olyan felfoghatatlan volt, mint egy rossz film. Cuppie-t holtan találták Alstonék Central Park West-i, fényűzően berendezett tetőtéri luxuslakásának előszobájában. A holttest mellett egy nemrég megjelent újságcikk hevert, amely a város hat leghíresebb nőjéről szólt. Cuppie-ról írtak elsőként, és a fényképét kitépték a cikkből. Az írás legvégén Grace-t méltatták. Ezért az egész délutánt a rendőrségen kellett töltenie. A gyilkoson kívül senki sem tudta megmondani, hogy a cikkben szereplő öt másik nő következik-e, Grace azonban sejtette, mit gondol a rendőrség. A hadnagy végtelenül óvatosan bánt vele, amikor kihallgatta, pedig a hangja a dohányosokra jellemzően érdes volt, a szeme pedig fáradt, mint akit már nem sok minden tud meglepni az életben. Úgy bánt vele, mint egy áldozattal, döbbent rá. Amikor belépett az irodájába, a férfi sietve próbálta eltakarni a gyilkosság helyszínén készített fényképeket, de nem volt elég gyors. Grace meglátott néhányat, és majdnem rosszul lett. Cuppie nyakát széttépték, hatalmas lyuk tátongott a hangszálai helyén. Nem kellett orvosnak lennie ahhoz, hogy lássa a gyilkosság brutális mivoltát. Valaki többször is megszúrta Cup pie-t, de nemcsak azért, hogy megölje, hanem azért, hogy bemocskolja.

13 Grace-t elfogta a hányinger, ezért kinyitotta a kocsi ajtaját, és a biztonsági öv ellenére kihajolt az autóból. Mivel a kulcsot még nem vette ki az indítóból, vidám, sípoló hang csendült fel, ő pedig az elektromos ritmus alapján számolta az eltelt másodperceket. Lenézett a kocsifeljáró kavicsára, és arra gondolt, mivel fogja feltakarítani a piszkot, ha a gyomra valóban beváltja a fenyegetését. Jó lenne valami kedves dolgot mondania a legrégibb barátnőjének, amikor kinyitja neki az ajtót. Az éppen most hánytam az udvarodra nem az a fajta üdvözlés volt, amit neki szánt. Sokkal inkább a Gratulálok a házasságodhoz, Carter vagy a Milyen érzés Mrs. Nick Farrel nek lenni? Felnézett a házra. Valaki elsétált az egyik ablak előtt. Grace-nek eszébe jutott, mennyire gyűlölte, hogy nem mehet el Carter és Nick esküvőjére, de az édesapját pont azon a napon temették, amikor ők összeházasodtak, és ez a két fontos esemény, a kezdet és a vég, azt jelentette, hogy egyikük sem tud ott lenni a másik mellett, hogy támogassa. Telefonon azonban tartották a kapcsolatot. Most pedig történt valami, amiért ismét szüksége volt a barátnőjére. Amikor Grace azt hitte, hogy már nem bír elviselni egy újabb csapást, amikor az édesapja elvesztése mázsás súlyként nehezedett a szívére és a félresikerült házassága kínos terhet jelentett, amit muszáj volt cipelnie, akkor az élettől ismét kapott egy pofont. Mindent összevetve, szörnyű év volt az idei. A csúcspont januárban történt, amikor férjhez ment, azóta pedig minden meredek hanyatlásnak indult. De legalább már szeptembert írtak, vagyis nem sok volt hátra az évből. A sípolás kezdett az idegeire menni, ezért kihúzta az indítóból a kulcsot. Alig tudott annyi erőt összegyűjteni, hogy bemenjen a házba, habár a hideg éjszakai levegő lassan a ruhája alá kúszott. Szeretett volna felhőtlenül boldognak tűnni a barátnője házassága miatt, ám a színlelés több energiát vett volna igénybe, mint amennyit képes volt előhívni. Hirtelen az apja jutott eszébe, ahogy szigorúan ráparancsol. Szedd össze magad, Kiscsil ag! Hadd lássam azt a mosolyt! A gyakran hallott gyerekkori utasításnak köszönhetően szinte úgy látta maga előtt az apját, amilyen régen volt: fölé hajolt, és szeretetteljes határozottsággal nézett le rá. A parancs hatására Grace kihúzta magát a kocsiülésen, és kikapcsolta a biztonsági övet. A hazafelé úton lesz még elég ideje olyan dolgokon siránkozni, amelyeken már nem tud változtatni. Bármennyit szomorkodik is, azzal nem hozza vissza az apját, nem tudja megmásítani a cikk hatását, valamint azt sem, hogy Cuppie-t hétfőn temetik. Lehajtotta a napellenzőt, és a tükörben ellenőrizte a sminkjét. A szeme alatti sötét karikák még mindig rejtve maradtak, a rúzsa azonban lekopott. Belenyúlt a táskájába, megtalált egy tubust, és elkezdte felkenni.

14 Amikor a szájához ért, megállt a keze, és az ujjával végigsimította az ajkát. Még mindig érezte rajta a férfi csókját. Ajkuk, nyelvük és testük egész belsőjét felkavaró találkozása még mindig olyan elevenen élt az emlékezetében, mint amikor szétváltak. Nem tudta elfelejteni, milyen érzés volt, ahogy egy idegen durván magához rántja, ahogy megérinti, és a vér tombol az ereiben. Grace azon a kopár betonfolyosón tapasztalta meg életében először a szenvedély lángját. Ettől zavarba jött, és gyorsan felhajtotta a tükröt. Nagy kár, hogy soha többé nem látja a férfit. Fogalma sem volt, ki lehet, vagy honnan jött, és tudta, ha egy ilyen ember után kérdezősködne, csak alapot nyújtana a pletykára. A törvény szerint még mindig férjes asszony volt, a férfi pedig veszélyesen jóképű. Már csak az hiányozna, hogy beszéljenek róla! Isten a megmondhatója, a pletyka legtöbbször saját magától is szárnyra kelt. Most inkább össze kell szednie magát, és bevonszolni abba a gyönyörű házba, hogy osztozzon a barátnőjével az örömében. Amikor kiszállt a kocsiból, hátrapillantott a válla fölött. Gyorsan felkapta Vuitton bőröndjeit, és a bejárathoz sietett. Éppen amikor felért a verandára, Carter Wessex kinyitotta az ajtót, és tárt karral lépett elé. Woody! Hát itt vagy! Grace letette a poggyászát, és szorosan magához ölelte a barátnőjét. Hűha! Jól vagy? Persze. Remekül. Csak örülök, hogy látlak mosolygott Grace, amikor szétváltak. Fantasztikusan nézel ki. Na de mikor nem? Grace lenézett a Chanel kosztümre, amit viselt. Alig várta, hogy végre levehesse magáról, és megszabaduljon tőle. Az őrszobára emlékeztette. Hagyd csak itt a csomagodat, és gyere velem a konyhába! Carter hátravetette dús, fekete haját a válla mögé. Vacsoráztál már? Grace gyomra tiltakozóan megmozdult. Nem vagyok éhes, egy pohár bor viszont jólesne. Vagy kettő. Az bőven van felelte Carter, és mutatta az utat a ház hátsó része felé. Annyira örülök, hogy el tudtál jönni hétvégére! Nick átrepült Londonból Albanyba, onnan pedig kocsival jön haza. Egy órán belül várható. Már ő is nagyon szeretne jobban megismerni.

15 Én is őt. Azok a nagy partik nemigen alkalmasak az ismerkedésre. Carter felnevetett. Én pontosan ezért nem járok már oda. A konyhában leültek a masszív tölgyfa asztal mellé, amelyre egy sajt- és gyümölcstál volt kitéve. Grace felemelte a poharát. A legjobb barátnőmre és bajtársamra! Kívánom, hogy a házasságod hosszú és boldog legyen! Carter elmosolyodott, mélyen ülő, kék szemében melegség tükröződött. Annyira örülök, hogy itt vagy! Én is. Grace elfordította a tekintetét. Mesélj az esküvőről! Gyönyörű voltál? Te hogy vagy? A barátnője hangjából aggodalom csendült ki. Mrs. Farrell, már mondtam, hogy jól. Most pedig részleteket akarok, habár a nászéjszakáról elég lesz egy pár szavas összefoglaló is. Kimerültnek tűnsz. Épp most mondtad, hogy fantasztikusan nézek ki. Fantasztikusan és fáradtan. Carter arca meglágyult. Aggódtam miattad, mert tudom, milyen közel álltál az édesapádhoz. Grace lenézett a poharába. Beszéljünk inkább a jó dolgokról! Nem szeretnél a nászutadról beszámolni? Az ezt követő csend elárulta, hogy Carter szokásához híven nem hagyta magát félrevezetni. Grace a szájához emelte a poharat, és két hajtásra kiitta az egészet. Folyékony bátorság, gondolta, majd barátnője felé nyújtotta. Carter kötelességtudóan ismét teletöltötte. Olvastad a mai újságban Cuppie Alston halálhírét? Carter felvonta a szemöldökét. Szörnyű tragédia. Jól ismerted, ugye? Grace bólintott.

16 Tegnap este egy estélyen voltam, és mint mindenki, arra vártam, hogy megérkezzen. Borzalmas lehetett. Igen, az volt. Olyan sokáig húzták-halasztották a műsort, hogy végül Cuppie nélkül kellett elkezdeni. Az az üres szék az emelvényen Grace megborzongott. Egy újságcikket találtak a holttest mellett, amely a város női előkelőségeiről szól. Cuppie-ról is írtak benne. Csak nem azt akarod mondani, hogy sorozatgyilkosról van szó? Grace mély lélegzetet vett. Én is szerepelek a cikkben, Carter. Ma kihallgatott a rendőrség. Barátnője döbbenten felszisszent. Szentséges isten, Grace! Carter átnyúlt az asztalon, hogy megfogja a kezét, és közben felborította a sótartót. Grace biztatóan megszorította, a másik kezével pedig felállította az eldőlt tárgyat. Ekkor kinyílt a hátsó ajtó, és Nick Farrell lépett be a konyhába. Mindkét nő felnézett. Farrell nagydarab, erős ember volt, elegáns, hajszálcsíkos öltönyt viselt halványkék inggel és sötét nyakkendővel. Amikor hosszan megcsókolta feleségét, Grace diszkréten elfordult. Szóval ez itt nem csupán Grace Woodward Hall jelentette ki Carter, és rábökött a fejével, hanem egyben régi barátnőm is, Woody. A férfi szürke szeme összeszűkült. Sokat hallottam már arról, miket csináltatok együtt Carterrel. Grace kezet fogott vele, és mosolyt erőltetett az arcára. Az igaz, hogy majdnem kirúgtak minket a suliból, mert alkoholos frissítőt csempésztünk be, az a történet viszont a Szent Márk gyephokicsapatáról, merő koholmány. Farrell felnevetett, és visszafordult Carterhez. Azonnal megváltozott az arca. Fekete szemöldökét aggódva vonta össze. Mi a baj? Carter a barátnőjére pillantott. Grace megvonta a vállát, ezért Carter beszámolt mindenről. Amikor befejezte, Farrell arca elkomorult. Megmondom, mit csinálunk felelte.

17 Kérlek vágott a szavába Grace. Ez nem a ti problémátok. Nem szeretném, ha Felhívjuk John Smitht. Ez remek ötlet! helyeselt Carter. Ki az a John Smith? kérdezte Grace. Azon kívül, hogy egy nevetségesen hétköznapi nevű férfi? Korábban segített már nekem válaszolta Farrell. Magántestőr. De első osztályú. És nagyon diszkrét. Nem hinném, hogy szükséges. Nick csodálkozva nézett rá. Bárki hagyta is ott azt a cikket, valószínűleg még csak most kezdi. Talán majd akkor szeretnél összetalálkozni a gyilkossal, amikor este egyedül vagy? Grace-nek eszébe jutott, hogy nézett ki Cuppie elvágott torka, és belényilallt a félelem. Carter a homlokát ráncolta, majd védelmezőn megsimogatta a karját. Felesleges ilyen nyersnek lenned, Nick. Elnézést kérek, de mindketten tudjátok, hogy igazam van. Testőrre van szüksége. Grace elfordította a tekintetét a férfi átható, gyémántszínű szeméről. A legkevésbé sem érezte képesnek magát arra, hogy egy olyan emberrel vitatkozzon a saját biztonságáról, mint Farrell. Nem volt hozzá elég energiája, de még ha lett volna is, úgy tűnt, a férfi ritkán hátrál meg, ha egyszer döntésre jutott. Most azonnal felhívom Smitht jelentette ki, és kiment a szobából. Grace mély lélegzetet vett, és behunyta a szemét. Nem kellett volna eljönnie, gondolta. Carter sietve bocsánatot kért. Sajnálom. Néha egy kicsit agresszív, amikor aggódik. Már dolgozunk rajta. Csak azért viselkedik így, mert félt. Grace megvonta a vállát, és érezte, milyen feszült. Nem akarok pánikot kelteni. Nem vagyok filmsztár, akire egy rendőrségi különítmény vigyáz, és legfőképpen nem akarom, hogy egy fánkzabáló biztonsági őr kövessen mindenhová.

18 Abból, amit erről a fickóról hallottam, Smith inkább képzett gyilkosra hasonlít. Grace elhúzta a száját. Arra sincs szükségem. Farrell tíz perc múlva visszajött, és közölte: Smith holnap délelőtt itt lesz. Grace már éppen tiltakozni akart, de látta, hogy mindketten egyforma elszántsággal néznek rá. Nem csoda, hogy így összeillenek, gondolta. Habár ha veszekednek, valószínűleg még az ég is beleremeg. Gondolom, nem árt, ha legalább beszélek vele adta meg magát Grace. A másik kettő rámosolygott, ő pedig ivott még egy kortyot a poharából. Legbelül csak zsibbadtságot érzett, és most is, mint már oly sokszor az elmúlt hetekben, azon kapta magát, hogy eltöpreng, vajon kinek az életét éli. Másnap reggel Grace addig járkált fel-alá a ház nappalijában, amíg rá nem eszmélt, hogy lassan utat tapos a drága perzsaszőnyegbe. Kényszerítette magát, hogy megálljon egy kora amerikai tükör előtt, és belenézett. Az ólomüveg torznak mutatta az arcát, de valahogy így tűnt valóságosnak. Úgy érezte, mintha nem lenne önmaga. Lesimította a szoknyáját, megigazította selyemblúzát, habár mindkettő tökéletesen állt rajta. Azt a kosztümöt vette fel, amelyben érkezett. Elvégre ez is üzleti ügy volt, egy Chanelben pedig úgy érezte, hogy ura saját magának. Elég sokszor viselt Chanelt. Idegesen ellenőrizte súlyos gyémánt bedugós fülbevalóját, de mindkettő szorosan állt a fülcimpájában. Lenézett a cipőjére. Egy apró folt sem volt rajta. Nem bánta volna, ha legalább egy kis maszatot lát, amit sürgősen le kell tisztítania. Elfoglaltság hiányában nem tudott másra gondolni, mint arra, mennyire nincs oxigén ebben a napsütötte, tágas szobában. Odament az ablakhoz, kinyitotta, és jóleső érzéssel fogadta a beáramló hűvös, őszi levegőt az arcán. Odakint a tó csendes volt, a nap sütött, és a délelőtt ígéretesnek mutatkozott. Ő azonban furcsamód azt kívánta, bárcsak esne az eső. Megérkezett közölte Carter az ajtóból. Grace megfordult, éppen amikor Nick odaért a felesége mögé, és a vállára tette a kezét. Kész vagy? kérdezte.

19 Kísérd be Mr. Smitht! felelte Grace, amikor a sárgaréz kopogtató dübögve megszólalt. Ez az egész nem helyes, gondolta, mialatt Nick az ajtóhoz ment, hogy kinyissa. Nincs szüksége testőrre, csak arra, hogy Cuppie megint éljen, és hogy az idő kereke visszaforogjon csütörtök estig, megint a Plazában legyenek, és lássa, hogy a nő ott ül a vacsorán a férje és a nagykövet mellett egészen a desszertig. Grace az óráját babrálta, majd lenézett a platina számlapra. Nem fogja alkalmazni, bárki lép is be a szobába, és már megbánta, hogy hagyta magát rábeszélni a találkozóra. Lehet, hogy Nicket a legjobb szándék vezérelte, ő mégis úgy érezte, hogy nyomást gyakoroltak rá. Mi az, ami miatt ilyen ellenállhatatlanul vonzotta az uralkodó típusú férfiakat? Az apja rajongásig szerette, ugyanakkor parancsoló és keménykezű volt. Grace megtanulta elfogadni benne a jót és a rosszat egyaránt, és amikor a férfi ésszerűtlen követelésekkel állt elő, vagy megpróbálta irányítani az életét, Grace mindig emlékeztette magát, hogy az apja mennyire szereti. Attól azonban, hogy mindkét oldalát látta, még nem állt ki magáért, így történhetett, hogy a nem megfelelő férfihoz ment feleségül. A férje, Ranulf legalább olyan nehéz természetű volt, mint az apja. Európai elveket vallott abban a kérdésben, hogy a nőknek mit illik és mit nem illik csinálni, és ha a parancsosztogatásra került a sor, nem sokkal maradt le Cornelius mögött. Ráadásul az anyja sem volt könnyű eset. Grace apró lélegzetet vett, amikor mély férfihangot, majd súlyos lépteket hallott. Eljött az ideje, hogy abbahagyja végre az udvariaskodást, és átvegye az irányítást a saját élete fölött. Azért, mert tegnap este beadta a derekát, egy szerencsétlen embernek idáig kellett utaznia, isten tudja, honnan, ráadásul teljesen feleslegesen. Grace-nek nem volt szüksége ilyesfajta segítségre. Azonkívül nem fogja hagyni, hogy Nick Farrell erőszakos aggódása vagy a legjobb barátnőjének hasonlóan erőszakos, de néma féltése egy testőrt varrjon a nyakába. Elfintorodott. Ami pedig a férfit illeti, aki egy új állás reményében utazott ide, őszintén elmagyarázza neki a helyzetet, bocsánatot kér, és közli vele, hogy hiba volt idehívnia. A költségeit természetesen megtéríti. Igen, ez lesz a leghelyesebb. Felemelte a fejét, és a tüdejében rekedt a levegő. Muszáj volt pislognia, hogy megbizonyosodjon róla, nem álmodik. Maga? suttogta, amikor annak a férfinak a szigorú arcát pillantotta meg, aki megcsókolta. A szíve hevesebben kezdett verni. Mit keres itt? Csak nem egy Hát persze, ő védte a nagykövetet. Azért volt ott a bálon, és azért különbözött annyira a többiektől.

20 Keményebbnek, szívósabbnak, másnak tűnt. Milyen kár, hogy nem Cuppie-t védte. Nagy nehezen nyelt egyet. A férfi pontosan úgy nézett ki, ahogy emlékezett rá: impozáns külsejű és hideg, mint a jég. Markáns arca volt, szögletes álla és olyan orra, amelyen látszott, hogy legalább egyszer már betört. A haja rövidre volt nyírva, mint egy katonának, átható szeme ragyogó kéken csillogott. Ezúttal fekete bőrdzsekit és kopott, kék farmert viselt, de így is legalább olyan parancsolóan festett, mint szmokingban. Ahogy ott állt előtte, Grace-nek eszébe jutott, milyen érzés volt, amikor megcsókolta, az arcáról azonban semmit nem tudott leolvasni. Miközben őt nézte, semmiféle érzelem nem látszott rajta. Se döbbenet, se hitetlenkedés, még csak kíváncsiság sem. Merev tekintetéből csak intelligencia és valami csendes, komor fenyegetés sugárzott. Ismeritek egymást? kérdezte Nick. Amikor a férfi nem sietett megmagyarázni a helyzetet, Grace azt motyogta válaszul: Ööö egyszer már úgy-ahogy találkoztunk egy partin. A napokban. Nick felvonta a szemöldökét, Grace pedig előrelépett, és kézfogásra nyújtotta a kezét. Ideges volt, hogy közelebb kerül John Smithhez, mert attól tartott, hogy valami meglátszik az arcán abból, ami kettejük között történt. Örülök, hogy újra látom. Amikor a férfi megérintette a tenyerét, Grace úgy érezte, mintha áramütés érte volna. Az érzés felkúszott az ujjain át a karjába, és a mellkasába fúródott. Rögtön visszahúzta a kezét. Ugyanaz történt, mint első alkalommal, amikor kezet fogtak. Akarod, hogy itt maradjunk? kérdezte Carter. Amíg beszélgettek? Grace megrázta a fejét, mire a két házigazda kiment, őt pedig magára hagyták. Vele. Foglaljon helyet! kínálta hellyel a férfit. Gúnyos fény csillant Smith szemében, amikor kiválasztott egy karosszéket a kanapéval szemben, és leereszkedett rá. Még ülve is magasnak tűnik, gondolta Grace. Nem lepődött meg, hogy viszontlát. Grace a kanapéra ült, és keresztbe tette a lábát. A férfi szeme követte a mozdulatot, és egy pillanatig elidőzött a lábszárán, majd visszatért az arcára. Nem szoktam olyan helyzetbe hozni magam, amelyben meglepődhetek. A hangja mély volt és reszelős, teljesen magabiztos.

21 Ízig-vérig férfi, gondolta Grace, megvan benne a kellő büszkeség, arrogancia és öntudat, amelyet általában az ilyen tesztoszterontúlsúly eredményez. Természetesen kőkeménynek látszott, és talán nem is volt alaptalan ez a saját magába vetett hit. Grace egy dologban biztos volt: nem akarta feldühíteni. Egyszer már megtette, amivel egy olyan fantáziaképet szerzett, amit szívesen kihagyott volna az életéből. Akkor beszéljünk arról, amiért jöttem! A férfi karba tette a kezét a mellkasán. A türelmetlenség csak úgy sugárzott belőle, még mély hangján is érződött. Grace a súlyos eljegyzési gyűrűt kezdte piszkálni, az ujja körül forgatta. Amikor a férfi éles tekintete rászegeződött, kényszerítette magát, hogy abbahagyja. Az lenne a legokosabb, ha megmondaná neki, hogy távozhat, ahogy eltervezte, és amit meg is tett volna, ha egy idegen ül vele szemben. Ő is idegen, emlékeztette magát. Attól tartok, feleslegesen fáradt ide. Amikor elhallgatott, a férfi felvonta a szemöldökét. Úgy értem, szerintem nem tud segíteni. Vagyis, ööö nincs szükségem segítségre. Miközben beletört a nyelve a mondatba, arra gondolt, mi a fene ütött belé. Az agya valószínűleg abba a mély, fekete lyukba esett, ahová az élete süllyedt. Megtérítem az ideutazása költségeit tette hozzá gyorsan. Abban biztos vagyok felelte a férfi elnyújtva a szavakat, és megint lenézett a gyűrűjére. Halvány megvetés látszott a szemében, összepréselt ajka pedig azt mutatta, hogy legszívesebben valahol máshol lenne. Grace-t zavarta ez a hangszín és ez az arckifejezés. Látta, hogy a férfi nem tartja valami sokra. Akkor miért jött ide? Csak azért, hogy szívességet tegyen Nicknek? És nagyon sajnálom a kellemetlenségeit. Milyen udvarias! A csend kezdett hosszúra nyúlni. Csak úgy vélem, nem vagyok még akkora veszélyben, hogy testőrre legyen szükségem. Vagy úgy. Igen. Nick ragaszkodott hozzá, hogy felhívjuk, nem az én ötletem volt. Nocsak.

22 Grace ránézett, mire a férfi unott tekintetet vetett rá. Legalább tehetne úgy, mintha érdekelné, gondolta. Karba tette a kezét, majd rájött, hogy a másik testtartását utánozza, ezért gyorsan visszaejtette a karját az ölébe. Ezután elfogta valami képtelen vágy, hogy rákiabáljon, mert ezzel a szűkszavú némasággal a bőre alá kúszott, és azt éreztette vele, hogy ostoba és jelentéktelen. Összehúzta a szemét, és hagyta, hogy eluralkodjon rajta a gyerekes késztetés, hogy egy kicsit szurkálódjon. Csak hogy bebizonyítsa, megteheti. New Yorkban élek, és ott is dolgozom. Hallott már valaha a Hall Alapítványról? Még mielőtt a férfi válaszolhatott volna, folytatta. Úgy érezte, ha beszél, azzal némileg csillapíthatja az idegességét. És a csalódottságát. Ami talán szexuális természetű volt. A gondolattól majdnem megvonaglott. A családom alapította az 1800-as évek vége felé. Ösztöndíjat adományozunk tudósoknak, művészettörténészeknek, régészeknek és bárkinek, aki komolyan tanulmányozza az amerikai történelmet A férfi felemelte a kezét, hogy jelezze, hagyja abba. A tenyere közepén egy kis heg látszott, és Grace eltűnődött, vajon hogy szerezte. Puszta kézzel vívott harcban? Kíméljen meg a hivatalos szövegtől! Olyat mondjon, amit nem tudok. Nyugodtan kihagyhat mindent, ami köztudott. Grace a homlokát ráncolta a kurta válaszon. A Park sugárúton lakom Tudom. Az irodám a A férfi felvonta sötét szemöldökét. Grace komoran nézett. Gyűlölöm a musicaleket, a mexikói ételektől pedig felpuffadok, mégsem tudom megállni, hogy ne egyek. Meglepetésére a férfi szája sarka megrándult. Szóval Mr. Kemény Fickó néha fel is tud engedni, gondolta némi diadalérzettel. Egyiket sem tudta? kérdezte kihívón. John Smith tekintete egy pillanatra sem szakadt el az övétől. Nem.

23 Helyes. Nos, lássuk csak. Szeretem a romantikus regényeket. Gaelen Foley csodálatos történelmi Nem vagyok kíváncsi arra, mit olvas szakította félbe a férfi cinikusan, a bélrendszere pedig teljességgel hidegen hagy. Miért nem tér inkább a lényegre? Grace összepréselte az ajkát. Az esély, hogy udvariasan és előzékenyen megszabaduljon a látogatótól, hamar semmivé lett. Heves természete kezdte felütni tüskés fejét, a férfi pedig a nyugalom szobraként szemmel láthatóan elégedetten figyelte, hogy magában forrong. Nos, a gőgös hűvösségért Grace-nek sem kellett a szomszédba mennie. Az anyja jeges viselkedésének köszönhetően mesterien tudta alakítani a jégkirálynőt. Megköszörülte a torkát. Nézze, mi lenne, ha maga mondaná el, mit ásott elő rólam, és akkor nem untatom? Miközben a tekintetük összecsapott, Grace azt várta, hogy a férfi megszólaljon. 3. FEJEZET A grófnéval szemben ülve Smith érezte, hogy kezd kijönni a sodrából. Bármilyen valószínűtlennek tűnt is, a kanapé szélén ülő előkelő nőnek megint sikerült a bőre alá másznia. Olyan átkozottul gyönyörű volt azon a díszes bútoron! Pedánsan elhelyezkedett, a térdét keresztbe tette, a kezét elegánsan összekulcsolta maga előtt. Kontyba fogott hajával ebben a drága, egyszerű szabású kosztümben igazi hölgynek nézett ki. Egyenes tartású, kecses, elegáns. Aztán helyzetet változtatott, és a másik lábát tette keresztbe. Smith figyelte karcsú bokáját, formás lábszárát, és tiszta, hamisítatlan vágy nyilallt belé. Arra gondolt, milyen lenne, ha nem ezt a drága ruhát viselné, és arra jutott, valószínűleg kitérne a hitéből, ha valaki arra kérné, hogy melegítőnadrágot húzzon. Amikor Farrell felhívta, kísértést érzett, hogy visszautasítsa a meghívást. Az ösztönei azt súgták, ha elvállalná Von Sharone grófné védelmét, bonyolult helyzetbe keverné magát, és nem csak a csók miatt. A nőt az egész világon ismerték. Az ég szerelmére, hiszen egy ikon volt! Minden valószínűség szerint egy felső tízezerbeli díva, aki mellett még egy operaénekes vagy egy színész is szerénynek és bizonytalannak érezné magát. Mégis eljött. Szerette volna még egyszer utoljára látni, ha másért nem, hát azért, hogy bebizonyítsa, hogy ő is csak egy átlagos nő. Lehet, hogy szebb, mint a többi, de akkor is csak egy élő, lélegző ember, aki egy nap majd májfoltos lesz és ősz, mint mindenki más. Semmi különös. Próbált valami visszataszítót találni rajta, ezért alaposan végigmérte, de végül csak a szeme színére koncentrált. Jeges zöld volt most, hogy haragudott rá. Milyen szép szín, gondolta. Mint egy zöld alma.

24 Elvitte a cica a nyelvét? kérdezte a grófné. Smith a homlokát ráncolta, és arra gondolt, vajon most is csapdába akarja-e csalni. Ezúttal nem fog sikerülni. Nem neheztelhet azért, mert nyomoztam maga után. Inkább a viselkedése zavar. Nem azért vagyok itt, hogy elbűvöljem. Micsoda megkönnyebbülés! Gyűlölöm, ha rá kell mutatnom mások hibáira. Smith váratlanul azt érezte, hogy mosolyognia kell. Meglepetésként érte a nő humorérzéke. Valamint az, hogy idegesen babrál. Egy selyempárna rojtjait fonogatta. Szóval akkor beszél, vagy sem? kérdezte a grófné élesen. Igen, határozottan volt benne valami dívás. Tudom, hol lakik, és hol dolgozik felelte Smith hosszan elnyújtva. Tudom, hogy gazdag. És azt is, hogy szerepelt abban az erős nőkről szóló újságcikkben, amit Cuppie Alston holtteste mellett találtak. A grófné elsápadt, és elkerekedett a szeme. Ezt meg honnan tudja? Elég sok barátom akad New York egyenruhás kiválóságai között. Ó! A nő csak ennyit felelt, majd remegő kézzel megsimította a haját. Smith kíváncsian nézte a félelem eme megnyilvánulását, főleg hogy a másik mennyire bizonygatta, hogy szerinte nincs veszélyben. Elmondja végre az igazat? kérdezte. Miről? Arról, hogy érzi magát valójában. Jelentőségteljesen a nő remegő ujjaira nézett, aki azonnal visszaejtette a kezét az ölébe. Én szóval, egy kicsit feldúlt vagyok motyogta. Még sohasem fenyegettek meg ezelőtt. Ez meglep. Miért?

25 Smith sejtette, hogy a nő csak azért kérdezett vissza, hogy beszéltesse, és azalatt legyen ideje visszanyerni a nyugalmát. Úgy gondolta, ennyit megtesz érte. Nagystílű életet él, és olyan sűrű a programja, mint egy vasúti menetrend. Minden reggel ugyanabban az időben hagyja el a lakását, futni megy, majd nyolcra beér az irodába. Este hétig dolgozik, azután részt vesz valamilyen rendezvényen, és tizenegykor kerül haza. A hétvégéi ugyanúgy néznek ki, mint a hétköznapjai. És mindezt kevesebb, mint huszonnégy óra alatt szedte össze? kérdezte a nő hitetlenkedve. Három kérdés. Csupán ennyit tettem fel a lakóháza portásának, és még csak le sem állítottam közben a kocsimat a járdaszegélynél állva. Lenézett a nő jegygyűrűjére. Azt is tudom, hogy a férje nem sok időt töltött itt az elmúlt egy hónapban. Annak ellenére, hogy az ön édesapja most halt meg. A grófné hirtelen felpattant a kanapéról, és az ablakhoz sétált. A járása lassú és nyugodt volt, őt azonban nem tudta megtéveszteni. Megint a gyűrűjét forgatta az ujján. Valami nem stimmel a férjjel, gondolta. Amikor a másik nem felelt, folytatta: Na és most, hogy én elmondtam, amit tudok, nem akarja ön is megtenni ugyanezt? A csend kínosan hosszúra nyúlt. A grófné felemelte a karját, és az egyik tenyerét az üvegre tette. A körme szépen le volt vágva, de nem volt kilakkozva. Smith ezt is meglepőnek találta, habár volt benne logika, mivel a sminkelést sem vitte túlzásba. Amikor végül szembefordult vele, az arca gondosan elrendezett nyugalmat sugárzott. Szép hazugság, gondolta Smith, miközben a tekintete lejjebb siklott karcsú nyakára. Elegáns keze ismét felemelkedett, és a gallérját igazgatta, mintha érezné a bőrén a tekintetét. Milyen végtelenül kifinomult és kecses a mozgása, gondolta Smith, és meglepődött, mennyire vonzónak találja. Amikor végül megszólalt, a hangjában volt valami rideg sietség, amiből tudta, hogy most el fog mondani mindent. Vagy majdnem mindent. Körülbelül három héttel ezelőtt észrevettem, hogy követnek. Közvetlenül az édesapám halála után. Sötétedés után mentem be a Hall-székházba, és úgy láttam, hogy valaki követ. Amikor egy óra elteltével kijöttem, egy alak állt az utca másik oldalán, és rám várt. A szavak gyorsan és pattogva szóltak, mintha egy erő hatására kibuktak volna belőle. Smith sejtette, hogy valószínűleg sok mindent magába szokott fojtani. Kétségtelenül azért, hogy a külvilág számára fenntartsa ezt a gyönyörű képet. Férfi volt vagy nő? Nem láttam tisztán, de azt hiszem, férfi.

26 És honnan tudja, hogy önre várt? Mert amikor beszálltam az autómba, elment. Őszintén szólva, lehet, hogy csak egy lesifotós volt, mivel folyton azt figyelik, mikor kaphatnak le szomorú arccal. De igazából nem hiszi, hogy fényképész volt, ugye? Nem csinált fotókat. Majd néhány nappal később biztosan tudom, hogy követtek. Newportba utaztam kocsival, mert az édesapám hamvait vittem. Először a sofőröm vette észre a fehér autót, amely egészen Connecticutig követett. A grófné ezúttal az óráját babrálta, a kapcsával játszadozott, kinyitotta, majd bekapcsolta, ki-be, és minden mozdulatnál halk kattanás hallatszott. Smith tudta, hogy mélyen belül valószínűleg sikítozik. Ekkor is azzal nyugtattam magam, hogy biztosan csak a sajtó, de valaki kiszivárogtathatta az információt, hogy éppen a végső nyughelyére viszem a hamvakat. A temetőnél is álltak fényképészek, és ott is láttam egy ugyanolyan fehér autót, közvetlenül a kapu előtt. Még mindig fenyegetve érzi magát? A nő kelletlenül bólintott. És ezzel még nincs vége. Kijövök egy étteremből, és látom, hogy valaki hátralép, hogy kikerüljön a lámpafényből. Elhagyom a munkahelyemet, és esküszöm, hogy egy alak áll az utca túloldalán. Tegnap délelőtt, amikor kijöttem a házból, ahol lakom, azt hiszem, a fickó a sarkon várt. Ezután elhallgatott, és kinézett a tóra. A szemöldökét erősen összevonta, a homlokába mély ráncok vésődtek. Smith látta, hogy válaszokat keres, mert ugyanilyen kérdő tekintete volt azoknak is, akiknek kicsúszott a kezükből az életük irányítása. Smith váratlanul azt érezte, hogy mondania kellene valamit. Nem volt nagy gyakorlata az együttérzésben, még azokkal a nőkkel sem, akiket veszély fenyegetett. Az érzelmek világa egyszerűen nem az ő asztala volt. Neki életeket kellett menteni, nem pedig babusgatni másokat, most azonban meglátott valamit ebben a nőben, amitől egyedivé és értékessé vált a szemében. Nem volt hisztérika, aki eltúlozta a félelmet, csak hogy magára vonja a figyelmet. Valóban félt, őszintén rettegett, mégis felszegte az állát, és elszántan próbálta erősnek mutatni magát. Smitht lenyűgözte ez az akaraterő, különösen, hogy közben látta, mennyire ideges. A nő mély lélegzetet vett, és felé fordult. Másnap reggel, miután megtalálták Cuppie holttestét, felhívott a rendőrség, és részletekbe menően kihallgattak. Smith visszagondolt arra az estére, a parti napjára. Emlékezett Alfred Alston elgyötört arcára, amikor megérkezett a nagykövet, és leült az üres szék mellé. Alston felesége nem jelent meg, mert az esti terveit megváltoztatta a tragédia. Ahelyett, hogy élvezte volna a vacsorát, és könnyed, szellemes