VHT HÍRLEVÉL szám hét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VHT HÍRLEVÉL 2010. 52. szám 47-51. hét WWW.VHT.hu"

Átírás

1 VHT HÍRLEVÉL szám hét Szerkesztői gondolatok: 1 Hideg-meleg időszak Az elmúlt hónapok, hetek törvény és rendeletalkotási hajrában telt, hiszen tól Magyarország hivatalosan is átveszi Belgiumtól az EU soros elnökségi feladatait, amely jelentős plusz feladatokat ró a magyar kormányra és az apparátusra egyaránt. Eközben a gazdasági válságból való kilábalás számszerűsíthető hatásait a magyarországi agrárgazdálkodók egyáltalán nem érzik (GDP bővülése 1-1,5 % a KSH adatai szerint). Sőt, sokan úgy kalkulálnak, mindennek vége! Azokkal együtt kerülnek a süllyesztőbe, akik a likviditásukat nem bírták már eddig sem fenntartani. Az elmúlt tizenkét évben a vállalkozók, vállalkozások megtapasztalták a fejlődési lehetőségek megvalósulásával párosuló elfogadható kamatozású, árfolyamú, devizaalapú hitelezés lehetőségeinek megoldhatósága, illetve a pályázati források révén a kellemes meleget. Illetve most, egy közel két éve húzódó világgazdasági válság következményeként a hideget, amely az eddig elért eredményeket szinte egy pillanat alatt semmisítheti meg. Soha nem tapasztalt forint árfolyamgyengülésnek lehetünk tanúi, illetve az úgynevezett menekülő valuták /svájci frank, japán jen/ esetében az erősödésnek. Ezek közben az élelmiszer fogyasztás jelentősen eltolódott az alacsonyabb ár fekvésű termékek irányába, amely a mennyiségi fogyasztás csökkenését nem volt képes regisztrálni, miközben a gyártók megtérülési mutatói egyre gyengébb eredményeket hoznak. Magyarország költségvetése, illetve a magánemberek, vállalkozók egy jelentős része is radikális változásokat, megszigorításokat hajtott eddig is végre, a makró-gazdasági szinten további szigorításokra számíthatunk. A kkv szektorban nem nagyon van lehetőség további megszorításokra, most csak az életképes vállalkozásoknak lenne szükség friss, a működést, a technológiai fejlődést segítő forrásokra. Ez jelenleg teljesen hiányzik! A transznacionális vállalkozásokat (bankok, kereskedelmi láncok, mások) sújtó különadók miatti ellentmondások kapcsán, a pénzpiaci források kiszáradtak, amely súlyos likviditási problémát okoz a gazdálkodók számára. Persze a sertés és szarvasmarha ágazatnak az elmúlt húsz évben nem sikerült olyan piaci pozíciót elérnie, hogy optimális termelési, értékesítési, finanszírozási környezete legyen. A három közül mindig hiányzott minimum egy, de leginkább több feltétel egyaránt. Jelentős problémákat okozott az elmúlt évtizedekben a túl sokszereplős piaci környezet, a sokszor önmaguknak is ellentmondó szabályozók, a támogatások nem a kellő időben történő kifizetése, illetve az egyik legnagyobb probléma a kiszámíthatóság teljes hiánya.

2 2011 újév, új kihívások, megoldandó feladatok elé állít mindenkit. A VHT az új kihívásokra új elnökkel: dr. Németh Antal, és lecsökkentett elnökségi létszámmal szeretne megfelelni a tagjai elvárásainak. Reményeink szerint a tagságunk a sertéslétszám arányaihoz viszonyítottan nem csökken, sőt nőni fog. Szeretnénk a tagjaink mindennapi munkáját még több információval, és a kormányzati munkát abban a formában támogatni, hogy az a tagjaink számára forrást és lehetőséget teremtsen. Minden tagunknak, olvasónknak egészségben, üzleti sikerekben gazdag újesztendőt kíván az elnökség és a titkárság minden munkatársa. Titkársági híradások: 2 Gyorsító pályán a VHT Az információk áramoltatását gyorsító pályára tette a VHT! Vegyen rész akár a napi munkánkban úgy, hogy az új honlapunkon beregisztrálja önmagát, cégét, és a hónlap szerkesztőjévé válik, illetve részesévé válhat a napi folyamatoknak, alkotója lehet egy új kreatív média felületnek, részese a sertés, szarvasmarha vertikum érdekegyeztető, érdekképviseleti mechanizmusának. A célunk az, hogy a VHT Hírlevelet minél többen olvassák, ezért közvetlenül szeretnénk (elektronikus levélként) eljuttatni. Vegye kezébe az ágazat ügyeit, fejtse ki véleményét! Várunk mindenkit! Senki véleménye nem vész el, mindenkit érdeklődéssel várunk! Várunk minél több véleményt, hozzászólást, észrevételt, jó ötleteket, recepteket, mások érdeklődésére, okulására szolgáló tudományos munkát, publikációt, cikket. Tisztújító közgyűlés a VHT-nál. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács december 1-én tartotta meg tisztújító küldött közgyűlését. Antal Gábor elnök úr megköszönte az elmúlt 3 évi közös munkát és a tagság támogatását. A VHT munkáját továbbra is segíteni kívánja, de nem elnöki pozícióban, tekintettel arra, hogy azt csak a Hódmezőgazda ZRT-nél betöltött vezérigazgatói munkája terhére tudná vállalni. A küldött közgyűlés dr. Németh Antalt választotta meg a Terméktanács elnökének. Németh úr szak-állatorvosi diplomával rendelkezik, volt hatósági állatorvos, kutatóorvos, minisztériumi vezető állatorvos, illetőleg országos főállatorvos. A VHT tevékenységében évtől, mint szakértő vesz részt. Mint őstermelő mindig szoros kapcsolatban volt és van a sertés- és marha szektorral. A küldöttközgyűlés a VHT szervezeti felépítésének évek óta húzódó átalakításról is határozott, miszerint a korábbi 23 tagú elnökség létszámát 11 főre csökkentette, a küldöttek számát pedig 201 főről 60 főre mérsékelte. Ez az átalakulás nem csak az állatállomány csökkenése a koncentrálódási folyamat

3 erősödése miatt vált sürgetővé, hanem a hatékony munkavégzés elengedhetetlen feltétele. Így megvalósíthatóvá válik az elnökségen belüli szakmai munkamegosztás érezhető javítása a tagság érdekeinek eredményesebb képviselete. A VHT jövőbeni tevékenységében az eddig elért eredményeket mindenképpen megtartani és fejleszteni szándékozik dr. Németh Antal, gondolva itt VHT-nak a hatósággal kialakított közös tevékenységekre, az információs tevékenységek kibővítésére az érdekképviseletben már elért eredményekre. A jövőbeni tevékenység középpontjában is az érdekegyeztetés, illetve az érdekképviselet fog állni, bevonva ebbe olyan területeket, amelyek eddig inkább a periférián szerepeltek, mint például: a szakmai kérdésekre konferenciák keretében történő válaszok keresése. Új elnök a VHT élén 3 Tavaly december 1-je óta Dr. Németh Antal a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke, s az előző nyolc évben, mint szakértő segítette a terméktanács munkáját. Az új elnökségben 5 fő képviseli a termelőket, 5 fő a feldolgozókat, illetve kereskedőket, és 1 fő, aki mindkét érdekkörben érintett. Antal Gábor és Miskolczi Imre a termelői, illetve feldolgozói kört képviselő alelnökök. További elnökségi tagok a termelői oldalt képviselő Lukács László, Nagy István és Olajos Róbert, a feldolgozói és kereskedői körből Babati Zoltán, dr. Horváth György, Horváth József és Iczkovits László, míg a mindkét körben érintett elnökségi tag Kiss György. Németh Antallal és Menczel Lászlónéval, a VHT titkárával beszélgettünk. Németh Antalt a tagság bizalma késztette arra, hogy elvállalja az elnöki tisztet, de persze, szakemberként úgy gondolta, hogy érdemi munkát is végezhet ebben a pozícióban. Menczel Lászlóné csak megerősíti azt a közismert tényt, hogy az új elnököt a termékpálya szereplői jól ismerik, hiszen évek óta segíti a VHT munkáját, így nem csoda, hogy a küldöttek egyhangú szavazással tették le a voksot az új elnök mellett. Az utóbbi hetekben, hónapokban lezajlott folyamatok azt igazolják, hogy a húsvertikum túljutott a gazdasági válság okozta mélyponton, kezdte értékelő mondandóját az elnök. Persze, nagy fejlődési lendületről még korántsem beszélhetünk, de az tény, hogy az új kormány intézkedései is kedvezően hatottak, bár ezek hatásai most még nem igazán mérhetőek. Az ágazat szereplőinek csak integrációban, együttműködésben szabad gondolkodniuk a talpon maradás érdekében, mert minden mindennel összefügg. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen hatékonyan, gazdaságosan termelik a hízóállatot, hogy azt milyen körülmények között vágják le és dolgozzák fel, és hogyan értékesítik. Ha minden az előírásoknak megfelelően történik, akkor a fogyasztó bizalma könnyebben elnyerhető, és könnyebben befolyásolható. Fontos, hogy a hízóállat előállítás szakmai és technológiai háttere rendelkezésre álljon, mert csak így lehet eredményes a sertéstartás. Ennek érdekében a VHT egy szakmai programot is összeállított, amelynek keretében lényegesen több tájékoztatást kívánnak adni a tagjaiknak szakmai kérdésekről tenyésztés, szaporítás, technológiai fejlesztés, technikai újdonságok, takarmányozás alkalmazkodása a megváltozott természeti és piaci körülményekhez, piaci beszerzési és értékesítési lehetőségek stb. hogy minél jobban tudjanak érvényesülni az egyre nehezebb piaci körülmények között.

4 A vágás és a húsfeldolgozás még mindig hordozza a múlt jegyeit, hangsúlyozta az elnök. Míg Nyugat-Európában a magyar léptékek szerint óriási tőkekoncentrációk jöttek létre, s a helyi kis piacokat, turistákat ellátó kis vágóhidak is megmaradtak, addig idehaza zömében kis-, közép- és közepesen nagy üzemek alakultak ki. Ezek az üzemek csak akkor maradnak fenn, ha összefognak, integrációba tömörülnek, s egymásba kapcsolódó rendszerként végzik a munkát. Ehhez azonban szemléletváltásra van szükség, hiszen a piaci szereplőknek tudomásul kell venniük, hogy bár a piacon versenytársak, de nem egymás ellenségei. A titkár hangsúlyozza, hogy idehaza 4-5 nagy vágóhíd uralja a piac 60 százalékát, de ezek a cégek sem tartoznak a világ nagy vágóhídjai közé. Egymás mellett kell a piacon dolgozni, és figyelembe kell venni a másik cég érdekeit is. A tradicionális, hagyományos húsipari termékek iránt egyre nő a kereslet, ami annak is köszönhető, hogy a tudatos vásárlók köre is egyre bővül. Jelenleg 20 százalékra tehető a tudatos vásárlók aránya, ami már meghatározó a vertikum tevékenysége számára is. Ezek a vásárlók tudni akarják, honnan származik a termék, az élelmiszer-biztonság, a származás és eredetigazolás elsődleges szemponttá lépett elő. Másfél évtizede még a húsipar egésze küzdött azért, hogy ez a tudatos vásárlói réteg kialakuljon. Ma viszont már az ösztönzi a húsvertikum szereplőit, hogy ezt a vásárlói réteget magas szinten, jó minőségű hazai termékkel szolgálja ki. A belföldi fogyasztók nemzeti termékekhez, valamint a termelők és a fogyasztók egymáshoz kötődésének felismertetése meghatározó fontosságú. Ennek lehet csak eredménye, hogy az emberek a magyar termékeket keressék, ezeket részesítsék előnyben. Szinte minden tagállamban ez már természetes, és így ezekben az országokban az élelmiszeriparnak, s ezen keresztül a mezőgazdaságnak is biztonságot jelentő bázisa a hazai fogyasztás. Sajnálatos, hogy egyelőre még nyomokban sem fedezhető fel a hazai cégeknél az együttműködés szándéka, jelentette ki az elnök. Pedig ne gondolja senki, hogy csak a másik mehet tönkre, és én fogom az ő piaci részesedését is megszerezni. A piacgazdaság nem így működik: a tőkeerős külföldi cégek azonnal benyomulnak egy-egy újabb piaci szegmensbe, s ezt már igen nehéz visszaszerezni. A VHT tehát azon fáradozik, hogy a gondolkodás megváltozzon, s ennek rendelik alá a reklám tevékenységet is. Régi óhaja az ágazatnak, hogy a termékpályán képződő jövedelmet igazságosabban osszák el. Amíg azonban az áfa ilyen sok, addig a fekete- és szürkegazdaság 30 százalékot meghaladó részaránya nem, vagy csak kis mértékben szorítható vissza. A legálisan dolgozó cégek olyan hátrányban vannak az uniós versenytársaikkal szemben, hogy előbb-utóbb nem tud mást tenni, mint a fekete- és szürkegazdaságba menekülni. Innen pedig, igen nehéz visszaterelni a szereplőket, hiszen a hatósági működésnek is vannak pénzügyi korlátai. Ezzel együtt a VHT aktív munkakapcsolatot folytat a hatóságokkal és a társszervezetekkel. Számukra kiemelt fontosságú az állami szervekkel, különösen a szakminisztériummal való hatékony együttműködés. A sertés árát a piac szabja meg, hangsúlyozta az elnök. A termelőnek tudomásul kell venni, hogy a vágóhíd az olcsóbb terméket szerzi be, ezért a hazai termelő csak a lehető legnagyobb szakmai tudással, legkorszerűbb technológiai háttérrel állhatja a versenyt. Ehhez azonban az szükséges, hogy a belföldi piac megmaradjon a hazai szereplőknek. Minden más fejlett országban a hazai piac a legfontosabb, és elsődleges, ám idehaza miközben az export tevékenység szinte azonos szinten maradt, addig az import termékek aránya 10 százalékról 40 4

5 százalékra nőtt. Ha a feldolgozóipar normális keresletet generál, s a termelő is tud haszonnal termelni, akkor a sertéslétszám is növekszik. A közgazdasági környezettel korántsem elégedettek a vertikum szereplői. Éppen ezért az érdekképviseleti munkát is hatékonyabbá kívánják tenni, mégpedig oly módon, hogy létrehozzák a vertikális érdekképviseletet, a termelők, feldolgozók és kereskedők érdekeinek összehangolásával, egymásra utaltságuk felismertetésével. Az ugyanis tarthatatlan, hogy az érdekképviseleti szervezetek száma gomba módra nőtt, s a hatóság egyforma mércével kezeli őket. A VHT hatósági feladatokat is ellát, elismert szakmaközi szervezet, de mindezt az állam nem preferálja mondjuk egy rendeletalkotáskor. Így viszont az erők szétforgácsolódnak, s a hatóságnak sincs érdemi, szakmai partnere a kormányzati akarat végrehajtásához. Márpedig egy ágazat talpon maradását, egységének kialakítását egy erős, szakmai partner nélkül egyetlen kormány sem valósíthatja meg, és segítheti elő. Forrás: Hajtun György 5 Névjegy Dr. Németh Antal 1947-ben született Mélykúton. Kiskunhalason, a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Technikumban, érettségizett 1965-ben. Az Állatorvostudományi Egyetemet summa cum laude minősítéssel 1970-ben fejezte be, és avatták állatorvosdoktorrá. A szak-állatorvosi diplomát 1974-ben szerezte meg. Mélykúton, mint üzemi ill. hatósági állatorvos kezdte szakmai pályafutását, között, ahol két nagy sertéstelep, valamint egy-egy tejtermelő és hízó marha telepet felügyelt, egy ideig állattenyésztési feladatokkal együtt. Ezt követően kutatóként az MTK Állatorvos-tudományi Kutatóintézetében majd az Állattenyésztési Kutató Intézetben kutatómunkát végzett között az Iparszerű Sertéstenyésztési Közös Vállalatnál majd a BOSCOOP Közös Vállalatnál részlegvezetőként az irányításban vett részt között az Állategészségügyi Szolgálatban, mint hatósági, később, mint minisztériumi vezető állatorvos, illetve mint országos fő-állatorvos végezte munkáját től szakértőként vesz részt a VHT ill. Baromfi Termék Tanács szakmai munkájában óta őstermelőként sertéstartással, és gyümölcstermeléssel foglalkozik. Vegyen részt az EU-s elnökség sikeres lebonyolításában A VHT kiadványain keresztül már Önök is értesülhettek, január 1-től Magyarország tölti be ½ éven keresztül az EU soros elnöki poszját, mely több száz magas szintű tárgyalást, egyeztetést, konferencia megszervezésére biztosít lehetőséget országunknak és az egyes szaktárcáknak. A Vidékfejlesztési Minisztérium az agrárium szereplői számára bemutatkozási lehetőséget kíván teremteni az által is, hogy a cégek által felajánlott termékekből állítja össze az ilyenkor szokásos protokoll ajándékokat, illetve ezekből látja vendégül az esemény résztvevőit. A felajánlásokkal az adott cégek által gyártott termékek egyediségét, és így az adott vállalkozás kreatív termékfejlesztéseinek sikerességét, vagy a tájegységre jellemző specifikumok megmutatására biztosít lehetőséget.

6 Azoknál a vállalkozásoknál, ahol lehetőség adódik a kis szériás termékek előállítására, abban az esetben érdemes az adott eseményre koncentrált csomagolásra is figyelmet fordítani, illetve a kiszereléseknél csupán a szimbolikus mennyiségre, mivel a delegációk tagjaira is érvényesek a repülőkön alkalmazott súlykorlátok. Amennyiben ez a rendkívül kedvező marketing lehetőség felkeltette érdeklődését, és részt kíván venni a programban, úgy a VHT titkárságán keresztül kaphat további információkat, vagy közvetlenül a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályán Potrik Ágnestől. Tel: , e- mail: agnes.potrik@vm.gov.hu. Fontos tudnivalók első kézből 6 A gyors információáramlás fontosságát jelzi, hogy december 30-án hatályba lépett a évi XVII. Törvény módosítása az MVH eljárásaira vonatkozóan, melynek értelmében a támogatást igénylő kérelmezőnek kötelező módon nyilatkoznia kell: tudomásul veszi, hogy amennyiben az intézkedésekkel kapcsolatos lejárt tartozását nem egyenlíti ki, a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatósági átutalási megbízását a végrehajtó okirat csatolása nélkül köteles teljesíteni. Fenti törvénymódosítás sajnos átmeneti időszak biztosítása nélkül lépett hatályba, ráadásul a nyilatkozat hiányában az MVH köteles érdemi vizsgálat nélkül elutasítani a kérelmeket. A nyilatkozatot mellékelten küldöm, ami az állatjóléti támogatás benyújtásához szükséges. Amennyiben már nyújtott be támogatási kérelmet a Törvény módosítását követően, akkor az elbírálási határidőn belül az önkéntes hiánypótlás az egyetlen mód az elutasítás elkerülése érdekében. A jövőben minden támogatási kérelemhez ezt a nyilatkozatot csatolni kell. Brüsszeli híradások: Válságban az európai sertésszektor A Copa-Cogeca szervezet tagjai közös levéllel fordultak Dacian Ciolos Mezőgazdasági biztoshoz az európai sertésszektor nagyon aggasztó helyzete miatt. A levelet a brüsszeli iroda munkatársa fordította. Tisztelt Biztos úr, A Copa-Cogeca erős aggodalmát fejezi ki az európai sertésszektor nagyon aggasztó helyzete miatt. Legfőképpen azért, mert a legkritikusabb helyzet a sertésszektort érinti, melynek olyan kihívásokhoz kell alkalmazkodnia, melyek egyre inkább elszakadnak a természetes saját gazdasági törvényszerűségeiktől, s melyet leginkább a spekuláció, és egy kis létszámú egyéb piaci szereplő mozgat az élelmiszerláncban. A sertésszektor nem élvez direkt-támogatást a KAP költségvetésből, azonban a termelőknek meg kell felelniük az összes szigorú állategészségügyi, állatjóléti és

7 környezetvédelmi követelménynek, melyek nem tükröződnek a végső árban, ben és 2008-ban a sertésszektor folyamatosan negatív jövedelmet könyvelhetett el, majd a 2009-ben és 2010 első felében realizálódó bevételek nem tudták ellensúlyozni a korábbi veszteségeket. A jelenlegi hivatalos piaci előrejelzés is negatív profitot jelez 2011 első felére. A gabonaárak jelenlegi emelkedése nagyon erős hatással van a sertéstermelés önköltségére, hiszen ez a tényező mintegy 55-65%-ban fedi a teljes költséget, a termelők régi kötésű takarmány-szerződései kifutottak, az újak pedig óriási növekedést jelentenek költség vonatkozásában. A jelenlegi német takarmányt érintős dioxinszennyezés miatt sok export célország tilthatja a kereskedelmet annak ellenére, hogy a nevezett krízis teljes mértékben kontroll alatt van. Ez újabb csapás lenne a szektornak. Mindezeket figyelembe véve kérjük Biztos urat és a Bizottságot, hogy fontolja meg a rendelkezésünkre álló piacszabályozási eszközeink haladéktalan bevezetését. 7 Hírek innen-onnan: Növekszik az E coli antibiotikum rezisztenciája Mint ismeretes a fiatalkorú malacoknál jelentős problémát okoz önállóan vagy társfertőzés / pl.cirkovírusos fertőzés / a E coli baktérium. A rezisztencia kérdésekkel foglalkozó európai szervezet / EARSS / felmérései szerint az E coli baktériumok ellenálló képessége az általánosan használt antibiotikumokkal szemben erőteljesen fokozódik. Minthogy az E coli embernél is akár súlyos hasmenéses megbetegedést okozhat,kórházakban rezisztencia felméréseket végeztek és azt a megállapítást tették, hogy a rezisztens E coli baktériumok kiszorítják a bélflórából a nem rezisztens baktériumokat. Forrás: SC Újabb 43 termék viselheti a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet A mostani 30 százalékról a jövő év végéig 50 százalékra kívánják növelni a magyar fogyasztók körében a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy ismertségét, amely már több mint 500 magyar terméken szerepel - mondta Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója. Az AMC vezetője azon a díjátadó gálán beszélt minderről, amelyen kilenc cég 43 terméke kapta meg a jogot a védjegy viselésére. Simon Péter elmondta: a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy rendszerének fenntartására az idén mintegy százmillió forintot költöttek, jövőre azonban ennél többet kívánnak e célra fordítani. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az AMC-nek még nincs pontos jövő évi költségvetése. Kardeván Endre, államtitkár szerint a magyar élelmiszerek részét képezik a magyar egyetemes kultúrának. A hagyományokban rejlik ugyanis a magyar élelmiszerek ismertsége, kedveltsége, és leggyakrabban kiváló minősége is. Utalt arra, hogy az utóbbi időben nyilvánosságra került élelmiszerbotrányok leginkább az import termékekre vagy nyersanyagokra voltak visszavezethetők.

8 Ez szerinte olyan társadalmi méretű élelmiszerbiztonsági kockázatot rejt magában, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és a kialakult helyzet kormányzati szintű beavatkozást igényel. Az egyik legelső ilyen intézkedés a másodlagos élelmiszervizsgálatok rendszerének bevezetése volt. Ennek során a kockázatosnak minősített külföldi termékekről részletes jelentést kértek a vállalkozóktól. Erre azért van szükség, hogy az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság megfelelően kontrollálhassa valamennyi, a polcokra kerülő termék biztonságát és minőségét. A Vidékfejlesztési Minisztérium a gyártók és a kereskedők minőségorientációjának ösztönzése mellett fontosnak tartja a fogyasztói minőségtudatosság, továbbá a magyar termékekhez kötődő lojalitás megerősítését is. Ennek érdekében a célkitűzések között szerepel a minőségi élelmiszerek előállítóinak további segítése. Az államtitkár jelezte: folyamatban van a Magyar Élelmiszer Könyv szabályrendszerének átalakítása, amelynek során az eddigi szabályozás kétszintűvé válik. Az első szintet lényegében a jelenleg érvényben lévő szabályozás adja, az új elem a magyar hagyományokra, illetve a magasabb szintű minőségi elvárásokra alapozva az eddig megismerteket meghaladó, de nem kötelezően alkalmazandó, azaz egy önkéntes betartáson alapuló rendszer kidolgozása és bevezetése. Forrás: AMC/SC 8 Megregulázott üzletláncok Az ágazati érdekképviseletek szerint visszatartó erejű lehet az a 20,5 millió forintos bírság, amelyet a közelmúltban szabtak ki az Auchan Magyarország Kft.- re, mert az üzletlánc beszerzési ár alatt forgalmazott Csehországból származó tejeket. Az Auchan és a Tesco Global Áruházak Zrt. ellen a Tej Terméktanács tett hatósági bejelentést a beszerzési ár alatti tejértékesítések gyanújával. A Tescóval szemben megindított hatósági eljárás várhatóan december elején fejeződik be. Folláth Györgyné, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) ügyvezető igazgatója a lapnak azt mondta, nem további jogszabályi szigorításokra, hanem a meglévők betartatására van szükség az élelmiszerpiacon. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hangsúlyozta: a törvényt minden piaci szereplőnek be kell tartania. Szerinte ilyen esetek azért fordulnak elő, mert a kereskedő nem mindig tudja pontosan felmérni, hogy egy bizonyos élelmiszer elkel-e. Annak érdekében, hogy ne kelljen szemétbe dobni a minőségellenőrzési idő lejárta előtt el nem kelt élelmiszert, felvetődött, hogy ezekben az esetekben kivételesen lehetséges legyen a beszerzési árnál olcsóbb kiárusítás. Forrás: VG 50 ezer élelmiszerellenőrzéssel 2,5 milliárd forintnyi bírságot szabott ki az MgSZH az elmúlt fél évben A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) egyik legfontosabb feladata, hogy csak ellenőrzött és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a magyar fogyasztókhoz. A jogszabályok számos lehetőséget nyújtanak az élelmiszerlánc felügyeleti szakembereknek, akik biztosítják a gyors és hatékony hatósági fellépést, és segítik a silány minőségű áruk forgalomba hozatalának elkerülését. Az új kormány egyik első döntéseként bevezette a másodlagos élelmiszervizsgálatot,

9 amelynek célja a gyenge minőségű élelmiszerek kiszűrése. A jogszabály segítségével az MgSzH munkatársai második félévében - a szokásos ellenőrzéseken kívül - fokozottan felléphettek annak érdekében, hogy a magyar állampolgárok biztonságos élelmiszereket vásárolhassanak. A hatóság munkatársai az elmúlt félévben összesen közel 50 ezer élelmiszerellenőrzésen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki. Ebből a szokásos éves terv alapján július 1. és november 30. között ellenőrzés történt és a hivatal munkatársai forint bírságot róttak ki. A szakemberek mintát vettek, és laboratóriumi vizsgálatot végeztek. Bírsággal nem járó figyelmeztetési határozatot 1019 esetben hoztak. A mélységi ellenőrzéseken (VPOP-vel közös közúti szemle) a 19 megyei MgSZH munkatársai összesen 382 élőállat és 208 élelmiszer szállítmányt vizsgáltak. Élőállat szállítással kapcsolatban felmerült annak gyanúja, hogy külföldi szarvasmarhákat hazai fülszámmal és dokumentumokkal látnak el. Az MgSzH büntetőfeljelentést tett több cég ellen. Ilyen típusú ellenőrzések jelenleg is zajlanak és a jövőben is folyamatosak lesznek. 50 esetben enyhébb szabálytalanságot észlelt az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság, 13 esetben azonban élelmiszerláncfelügyeleti bírságot szabtak ki. A szakemberek élelmiszerlánc biztonsági kockázat miatt összesen 33 millió forint értékben 161 ezer kiló ellenőrzött terméket vontak ki a forgalomból. Nagy érdeklődés kísérte az MgSzH októbertől kezdődő jelöletlen illetve osztályozatlan tojásszállítmányokkal kapcsolatos ellenőrzéseit. A hatóság az elmúlt fél évben összesen 600 ezer bizonytalan eredetű tojást foglalt le és semmisített meg. A másodlagos élelmiszervizsgálatról szóló rendeletmódosítás július 20-tól lépett életbe. Az azóta eltelt időszakban az MgSzH kiemelten kezelte a jogszabály érvényesítését annak érdekében, hogy megakadályozza a silány minőségű élelmiszerek beáramlását a hazai piacokra július 20. és november 30. között összesen bejelentés alapján 4715 esetben végeztek ellenőrzést a hatóság munkatársai. 113-szor figyelmeztetési határozatot hoztak, 20 esetben összesen forintnyi bírságot róttak ki. Tipikus hibaként észlelték a szakemberek az ismeretlen származású termékek feketén történő értékesítését, a legkirívóbb eset pedig az a német szállítmány volt, amelyben antibiotikummal szennyezett sertésfejeket találtak. A rakományt azonnal megsemmisítették. Az MgSzH az eltelt időszakban és a jövőben is megköveteli az élelmiszerlánc-felügyeleti előírások és szabályok szigorú betartását, különös tekintettel az áruházláncokra, amelyek a legnagyobb arányban látják el a magyar lakosságot élelmiszerrel. Ezért a szakemberek egy korábban szankcionált előhűtött baromfi- és emlőshús termék miatt kiemelt ellenőrzést tartottak a Tesco áruházláncnál november 16. és december 1. között. Országosan összesen 196 Tesco-áruházban 220 ellenőrzést végeztek, 27 esetben összesen Ft. bírságot szabtak ki. Az MgSzH a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvény megszegői ellen is szigorúan fellépett. Köztudott, hogy az áruházláncok sokszor agresszív árletörő politikát folytatnak beszállítóikkal szemben, ami többnyire a minőség ellen hat és gyengíti az élelmiszerbiztonságot. A tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján az MgSzH szakemberei az elmúlt hónapokban több üzletlánccal szemben indítottak eljárást. 9

10 Az elvégzett vizsgálatok alapján összesen 582 millió forintnyi büntetést szabtak ki az ellenőrök a törvény megsértése miatt. Penny Lidl Tesco Cora 109 millió Ft 155 millió Ft 130 millió Ft 188 millió Ft Az MgSzH a jövőben is folytatja a szigorú vizsgálatokat a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján. Elsősorban a fizetési határidők betartására, az akciós értékesítések ellenőrzésére, a bónusz elszámolások szabályszerűségére összpontosítanak majd a szakemberek. Az áruházláncokra jellemző másik szabálysértés a beszerzési ár alatti értékesítés, amit az agrárpiaci rendtartásról szóló jogszabály tilt. Az MgSzH munkatársainak az elmúlt fél évben 6 élelmiszer-áruházláncot kellett megbüntetniük ezen a jogcímen, összesen 166 millió forint értékben. (AUCHAN, CORA, LIDL, PENNY, TESCO, ALDI) A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal továbbra is kiemelt célkitűzésének tartja, hogy a magyar állampolgárok biztonságos, egészséges és jó minőségű élelmiszerekhez jussanak és ennek érdekében a jogszabályoknak megfelelően a jövőben is szigorúan fellép minden szabálytalansággal szemben. 10 Fontos magyar EU-elnökségi téma lesz a közös uniós agrárpolitika jövője Fontos napirendi pont lesz a jövő félévben esedékes magyar soros európai uniós elnökség programjában az EU közös agrárpolitikájának jövője - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben, miután a tagállamok mezőgazdasági tárcavezetői első egyeztetést tartottak a témában. Márciusban - magyar irányítás alatt - az uniós tagországoknak közös álláspontra is kellene jutniuk a témáról, mégpedig valamennyi tagállam egyetértésével. Az Európai Bizottság két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra javaslatát az uniós mezőgazdasági politika 2013 utáni alakulásáról. Ez nagyon jó alap a további munkához, bár az első vitában a tagországok között eltérő álláspontok fogalmazódtak meg. A magyar miniszter támogathatónak nevezte a javaslatban szereplő három fő célkitűzést, azaz a fenntartható élelmiszertermelést, a természeti erőforrásokkal való megfelelő gazdálkodást és a kiegyensúlyozott területi fejlődést, fejlesztést. Ezek szükségesek ahhoz, hogy az európai mezőgazdaság ütőképes, fejlődőképes legyen, és azon belül Magyarországon is rendelkezésre álljanak a vidékfejlesztési és mezőgazdasági források, amelyek a vidéki munkahelyek megtartását, a vidéki életminőség megőrzését is szavatolják. Osztja azt a felfogást, hogy versenyképes európai mezőgazdaságra van szükség. Rámutatott: ehhez az is kell, hogy az unió és riválisai a világszíntéren is egyenlő feltételrendszer alapján versenyezzenek. A tagországok jelentős részének, köztük Magyarországnak a véleménye az, hogy a közvetlen kifizetéseket uniós piaci eszközökkel, a tagállamok tárfinanszírozása nélkül kell megvalósítani. A vidékfejlesztési források

11 kategóriájában a tagországok többsége egyetért a bizottság javaslatában megfogalmazott elvekkel és célokkal - fűzte hozzá. A jövőbeni reformok célja egyfajta "szabatos szabályrendszer" kialakítása, amely biztosítja, hogy az EU "egyszerű, átlátható és hatékony közös agrárpolitikával rendelkezzen". Nagy kihívásnak nevezte az uniós agrártanács leendő soros elnöke azt, hogy a mezőgazdálkodás a jövőben a környezetvédelmi szempontok fokozott figyelembevételével folyjék. A mezőgazdaság ugyanis a környezeti erőforrások egyik legnagyobb igénybevevője, ugyanakkor át is alakítja a környezetet. A vitapontok közül kiemelte a támogatások felső határára vonatkozót. Megfogalmazása szerint ezen a ponton az agrárpolitika hitelességét is le lehet mérni, mert a súlyos milliárdokkal kapcsolatban kialakítandó megoldást a közvéleménynek is el kell fogadnia. A fő nehézséget itt az jelenti, hogy a tagországok gyakorlata és szemlélete eltérő. Az unióhoz újonnan csatlakozott államokra jutó támogatásokról szólva pedig annak fontosságát emelte ki, hogy a rendszer az eddiginél méltányosabb legyen. Az objektív elosztási módot kell találni, de ennek "még csak a körvonalai látszanak". Bárhogyan is alakul a közös agrárpolitika, alapvető érdek, hogy Magyarország legalább olyan támogatási szinten legyen, mint most, vagy még magasabbat érjen el. 11 Történelmi csúcs közelében az élelmiszerek világpiaci ára Megközelítette a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot az élelmiszerárak ára az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint. A FAO adatai szerint a globális élelmiszerár-index 205,44 pontra szökött fel novemberben. A mutató egy hónap alatt 3,5 százalékkal emelkedett, 28 havi csúcsra nőtt, és csupán 8 ponttal marad el a 2008 júniusában beállított történelmi rekordtól. A legnagyobb mértékben a szemes-termények és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt. Az index már ötödik hónapja emelkedik, ami új fejlemény. "Korábban csak 1-2 hónapra néztek fel az árak a csúcsra, aztán visszaereszkedtek, most viszont huzamosabb ideje a történelmi rekord környékén tanyáznak" - mondta Abdolreza Abbassian, a FAO szemestermény ágazati vezető elemzője, aki szerint a megcsappant készletek miatt egészen a jövő nyár végéig magas árakra kell számítani. Oroszország például 2010 első félévében még az egyik legnagyobb szereplő volt a globális gabonapiac kínálati oldalán, a katasztrofális időjárás miatt azonban nem csupán eltűnt a piacról az orosz gabona, hanem importra szorul a 140 milliós ország, legalább 2011 júliusáig - mondják elemzők. A rossz időjárás hatását az idén számos terménynél enyhíteni lehetett a raktárkészletek mozgósításával, de jövőre ezt nem lehet folytatni, ha ismét rossz lesz a termés. A raktárkészletek a búza, a kukorica és a szója esetében is kritikusan alacsony szintre süllyedtek az idén, búzából például a FAO számításai szerint a globális tartalék 181 millió tonnára csökkenhet az év végére, ami 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A szokásosnál kisebb termésről szóló nemzetközi hírek magasra emelték a gabona árát nyáron a világ meghatározó árutőzsdéin. Szeptember második felében aztán ismét megindultak felfelé a gabonaárak a korábban vártnál kevesebb jövő évi termésre vonatkozó előrejelzések hatására. Időközben mérséklődtek az árak, a korrekció azonban átmeneti, arra lehet számítani, hogy hamarosan folytatódik az emelkedés mondta Jay O'Neil, a amerikai Kansas állami egyetem agrárközgazdász kutatója. Forrás: MTI/DowJones/Reuters

12 Megszorítás helyett a növekedés politikája 2011-ben Az idei évben a tárcánál 684 milliárd forint jut az agrárium, a vidékfejlesztés, a vízügyek, valamint a természet- és környezetvédelem finanszírozására. Ez az összeg közel 20 százalékkal több, mint amennyi 2010-ben erre a célra rendelkezésre állt. Közvetlenül a gazdálkodókhoz az ideinél 28 százalékkal, 130 milliárd forinttal több, összesen 593 milliárd forint támogatás jut majd el 2011-ben. A Vidékfejlesztési Minisztérium továbbra is arra törekszik, hogy megerősítse a gazdálkodók saját közösségeit, főként a kis- és közepes vállalkozókat, vállalkozásokat. Több forrás lesz majd a rendkívül sok gonddal küszködő állattenyésztési ágazat számára is, ám a forrás összegét nem számszerűsítette. Utalt ugyanakkor arra, hogy egymilliárd forinttal 2011-ben elindítja a tárca a tanyaprogramot. Folytatja az iskolatej- és az iskolagyümölcs-akciókat is. Az előbbire 800, az utóbbira pedig 500 millió forint jut. A jövő év meghatározó lesz a következő 10 év szempontjából - mondta a tárca első embere - és a szándékok szerint 2011-ben megteremthetők a legfontosabb hosszú távú célok alapjai, azaz hogy a magyar vidék erős és versenyképes legyen. A programnak része lesz, hogy a fiatalok újra életformaként és hivatásként vállalják a gazdálkodást, amely biztos megélhetést is nyújt nekik. A tárca éppen ezért a következő hónapokban egy fiatalokat segítő életpályamodellt dolgoz ki. A keretrendszer egyik legfontosabb eleme lesz, hogy a Nemzeti Földalapból lehetőség lesz a földhöz jutásra azok számára, akik életvitelszerűen a mezőgazdaságból szeretnének megélni. A 2010-es év kapcsán a miniszter elmondta, kettős nehézséggel találta magát szemben, amikor átvette a tárca irányítását: az elmúlt 8 év elhibázott agrárpolitikája mellett a súlyos gondot okozott a rendkívül csapadékos idei időjárás. Az évi átlagos csapadékmennyiség másfél-kétszerese hullott le tavaly november óta, az agrárkárok pedig elérték a 150 milliárd forintot. A belvíz még most is súlyos problémát jelent az országban. A szélsőséges időjárás okozta gondok megoldása mellett a tárca igyekezett olyan döntéseket is hozni 2010-ben, amelyek ténylegesen segítik a gazdálkodókat. A miniszter kiemelte, hogy miután az unió három évvel meghosszabbította a földmoratóriumot, nekiláthat a tárca a tervezett földbirtok-politikai reformnak. E program megvalósításának részeként már létrejött a Nemzeti Földalapkezelő. Így megakadályozhatóvá vált a földspekuláció, és az állam - elővásárlási joga révén - aktív földpiaci szereplővé vált. A cél az, hogy működőképes családi gazdaságok alakuljanak ki, azok a fiatalok pedig, akik gazdálkodni szeretnének, érzékelhető támogatáshoz jussanak. A minisztérium bevezette a másodlagos élelmiszervizsgálat rendszerét is, amellyel korlátozni kívánta a silány minőségű, más országokból származó élelmiszerek beáramlását a hazai piacra. Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény pedig megkönnyíti az alkalmi és idénymunkások legális munkavállalását. A kistermelői rendelet módosítása egyszerűbbé tette az élelmiszer termelésének, feldolgozásának és értékesítésének feltételeit. A közbeszerzési törvény módosításával pedig a kistermelők közvetlenül is eladhatják terményeiket a közétkeztetésben. A tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a vörösiszapkatasztrófában érintett gazdálkodók talpra állását. Ezért összesen 350 millió forint értékben jövedelempótló támogatást nyújt számukra. Az állattartók és a 12

13 mezőgazdasági termelők számára egy 200 milliós, az élelmiszer-feldolgozóknak pedig egy 150 millió forintos keretet nyitottak meg. Az év elejére elkészül a minisztériumban az a 10 évre szóló stratégiai terv, amelyet társadalmi vitára bocsátanak, és a tárca reményei szerint a jövő év közepére ez a program benyújtható lesz a parlamentnek. A soros magyar uniós elnökséggel kapcsolatos tárcafeladatokról a miniszter hangsúlyozta, hogy a minisztériumban ezeket kiemelten kezelik, a tárcának és személy szerint neki is fontos, hogy a magyar elnökségi félév sikeresen záruljon közepén. A magyar elnökség ideje alatt napirendre kerülő kérdések közül nagy jelentősége lesz a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjét meghatározó bizottsági közlemény tárgyalásának - húzta alá a miniszter. Kölcsönös megfeleltetés: többet kell teljesíteni a támogatásért 13 A meglévők mellett újabb jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket (JFGK) kell teljesítenie a magyar mezőgazdaságban a gazdálkodóknak a kölcsönös megfeleltetés rendszerén belül ez év januártól A jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmények most állat- és növényegészségügyi, illetve élelmiszerbiztonsági előírásokkal egészültek ki. Ezek és az utóbbi években már életbe léptetett szabályok teljesítése alapfeltétele annak, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a támogatáshoz. A kölcsönös megfeleltetés rendszerének mostani bővítése egy 2003-ban kezdődött folyamat része. A Közös Agrárpolitika (KAP) reformja - ez lényegében a termeléstől elválasztott közvetlen támogatási rendszer - során új, egységes szakmai feltételrendszert vezettek be már korábban az Európai Unióban. Ez az úgynevezett kölcsönös megfeleltetés (KM) rendszere. Mindez pedig a kötelezettségek meghatározásán, azok betartásán, ellenőrzésén és a meg nem felelés esetén pedig a szankciók alkalmazásán alapul. A kölcsönös megfeleltetés szabályzórendszerében eddig négy előíráscsoportot vezetett be Magyarországon. A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásait (HMKÁ) 2004-től alkalmazzák Magyarországon. További nyolc jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény - amelyek a környezetvédelemre, az állatok azonosítására és nyilvántartására szolgálnak től hatályos. Míg 2010-től az Agrárkörnyezetgazdálkodási minimumkövetelmények előírásait kell alkalmazniuk a magyar gazdálkodóknak. Az idei évtől újabb hét jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény - a közegészség-, az állat- és növényegészségügy területére, valamint a megbetegedések bejelentésére vonatkozók - lép életbe Magyarországon. Újabb három jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény pedig - amely az állatjólétet szabályozza - várhatóan 2013-tól lesz hatályos. Az új idei követelménycsomag lényegében a növényvédőszerek kezelésével, az állattenyésztésben az egyes hormon- vagy homeosztatikus hatású anyagok és más vonatkozású felhasználási tilalmak betartásával, továbbá az élelmiszerbiztonsággal, és több veszélyes állatbetegség - például a szivacsos agyvelőbántalmak (TSE), a fertőző száj- és körömfájás, a kéknyelv betegség - megelőzésével foglalkozik. Forrás: MA 2011-ben jelentős bővítés következik be a Kölcsönös Megfeleltetés követelményrendszerében

14 A 2003-as KAP reform a megújult, termeléstől elválasztott közvetlen támogatási rendszer új egységes szakmai feltételrendszerét vezette be. Ez az ún. kölcsönös megfeleltetés (KM) rendszere (kötelezettségek és előírások meghatározása, illetve azok betartása, ellenőrzése és meg nem felelés esetén szankciók alkalmazása). Hazánkban a kölcsönös megfeleltetés szabályzórendszere négy lépcsőben kerül bevezetésre. Az elmúlt években a következő megnevezések alatt futottak a programok: 2004-től a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásai (HMKÁ); 2009-től a HMKÁ + nyolc jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény (JFGK 1-8: környezetvédelem, állatok azonosítása és nyilvántartása) 2010-től AKG minimumkövetelmények től: HMKÁ + JFGK 1-8 +AKG minimumkövetelmények + újabb hét jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény (JFGK 9-15: közegészségügy, állat-és növényegészségügy, megbetegedések bejelentése) tól: HMKÁ + JFGK AKG minimumkövetelmények + újabb három jogszabályban foglalt gazdálkodási követelmény (JFGK16-18: állatjólét). A kölcsönös megfeleltetés rendszerének 2011-es bővüléséről olvashatunk a oldalon. 14 JFGK 10. Egyes hormon-vagy tireosztatikus hatású anyagokra és β agonistákra vonatkozó felhasználási tilalom az állattenyésztésben A követelmények célja: A hormonhasználat az Európai Unióban az élelmiszertermelés céljából tartott állatok vonatkozásában nem megengedett. A tenyészállatok vonatkozásában bizonyos kivételek vannak (terápiás, illetve tenyésztéstechnikai célból egyes anyagok használhatók), de itt is szigorított feltételek mellett. A követelmények célja az, hogy ezeknek az emberre kockázatos anyagoknak az élelmiszerbe való átkerülését elkerüljük. Az ellenőrzés során a hatóság vizsgálja, hogy a gazdálkodó kezelte-e haszonállatait a jogszabályban meghatározott tiltott anyagokkal, illetve tart-e vagy forgalomba hoz-e tiltott anyaggal kezelt haszonállatot. Amennyiben jogszabályban megengedett (kivételes) kezelésre került sor, azt is vizsgálja, hogy szabályosan végezték-e el és megfelelően dokumentálták-e a kezeléseket. Továbbá az ilyen kezelésben részesült állatok esetében ellenőrzi, hogy az élelemezés-egészségügyi várakozási időt betartották-e az állatok és termékeik forgalomba hozatala előtt. Követelmények: Tiltott szerek felhasználása és tiltott anyaggal kezelt állatok és termékeik forgalmazása tilos az élelmiszertermelés céljából tartott haszonállatok esetében. Szakszerű felhasználás (várakozási idők betartása, kezelési/gyógyszer napló vezetése, kezelt állatok megjelölése stb.) a tenyésztés céljából tartott haszonállatok esetében. Fontos, hogy a gazdálkodó őrizze meg a szükséges igazoló dokumentumokat, és vezessen saját gyógyszernaplót (nem elég az állatorvos naplója!) JFGK 11. Élelmiszerbiztonság

15 A követelmények célja: A gazdálkodót felelősség terheli azért, hogy az általa felhasznált anyagok és az általa forgalomba kerülő termékek élelmezési és takarmányozási szempontból biztonságosak legyenek. Alapkövetelmények az élelmiszeripari, takarmányipari vállalkozókkal szemben: biztonság, felelősség, nyomon követhetőség, átláthatóság, a szabályok betartása szükséghelyzet esetén, megelőzés, együttműködés. Az élelmiszerbiztonságot garantálni kizárólag úgy lehet, ha az adott termék útja során minden egyes, a termék előállításában és szállításában részt vevő szereplő (termelők, feldolgozók, csomagolók, kereskedők stb.) azonosítható. Az azonosítás mellett, azt is kell tudni kell, hogy ki milyen műveletet hajtott végre a terméken, milyen egyéb anyagokat használt fel előállítása vagy feldolgozása során. Ennek érdekében pontos nyilvántartást kell vezetni a beszállítókról, az értékesítésről, gyógykezelésről stb., valamint az állattartó telep higiéniás követelményeinek biztosításáról (rágcsálóirtás, fertőtlenítés stb.) A hatóság azt vizsgálja, hogy a gazdálkodó megfelel-e az élelmiszer- és takarmányhigiéniai előírásoknak. 15 Követelmények: - Nyomon követhetőségre vonatkozó követelmények (nyilvántartás vezetése a beszállítókról vevőkről, beérkező és kiszállított anyagokról, termékekről, címkézés, szükség esetén amennyiben egyéb intézkedések nem elegendőek a magas szintű egészségvédelem megvalósításához vissza kell hívni a már leszállított terméket). - Állattartókra vonatkozó követelmények (hulladék és veszélyes anyag megfelelő tárolása, járványügyi higiéniai rend, adalékanyagok és gyógyászati készítmények helyes használata, élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartása, a takarmány megfelelő tárolása). - Fontos, hogy eseti probléma során megtörténhessen a termék visszahívása, illetve a hatóság értesítése élelmiszer-biztonsági probléma esetén. Fontos továbbá, hogy a veszélyes anyagok tárolása, megsemmisítése az előírásoknak megfelelően történjen és a a fertőzésre gyanús egyed kerüljön elkülönítésre. JFGK Bizonyos állatbetegségek megelőzésének bejelentésének következményei: JFGK 12. Szivacsos agyvelőbántalmak (TSE) elleni védekezés. A követelmények minden haszonállat tartójára vonatkoznak (kivétel: bejelentési kötelezettség csak szarvasmarha, juh és kecske esetében van). JFGK 13. A ragadós száj- és körömfájás bejelentése. A követelmények a szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertéstartókra vonatkoznak. JFGK 14. Egyes fertőző állatbetegségek bejelentése: keleti marhavész, kiskérődzők pestise, sertések hólyagos betegsége, kéknyelv betegség, szarvasok epizootiás haemorrhagiás betegsége, juh- és kecskehimlő (Capripox), hólyagos szájgyulladás, afrikai sertés pestis, bőrcsomósodás-kór, Rift-völgyi. A követelmények a szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertéstartókra vonatkoznak. JFGK 15. Kéknyelv betegség bejelentése. A követelmények a szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertéstartókra vonatkoznak. A követelmények célja: Az Európai Unióban az élőállatok, illetve az állati eredetű termékek az egységes piacon szinte akadály nélkül mozoghatnak, így a fertőző állatbetegségek elleni védekezés kizárólag egységes tagállami fellépés esetén biztosítható. Ezért szükséges, hogy az állattartó jelentse az állatorvos felé a betegség gyanúját illetve az elhullás tényét.

16 Követelmények az állati eredetű fehérje tartalmú takarmányok etetésének korlátozása (TSE). Bejelentési kötelezettség az állatorvos felé betegség gyanúja esetén, az állatorvos által elrendelt intézkedések betartása. A nyomon követhetőséget biztosító dokumentumok. Forrás: VM Változtak a beruházási támogatások feltételei A minisztériumi rendelet szerint megváltoztak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályai. A rendeletmódosítás elsődlegesen az uniós támogatási források lehető legteljesebb kihasználását szolgálja. A módosítás a beruházási jellegű támogatásokat érinti. A rendelet értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ügyfeleinek már megítélt, de általuk igénybe nem vett támogatási összegeket fel kell tárni és hasznosítani. Így a támogatási összeg nem veszik el Magyarország számára. A változások érintik az elbírálás alatt lévő (és a jövőben benyújtandó) támogatási kérelmekkel, és a már támogatási határozatokkal rendelkező beruházókat is. Az elbírálás alatt lévő, és a jövőben benyújtandó támogatási kérelmeknél az ügyfél a abban az esetben jogosult támogatásra, amennyiben a rendeletmódosítást követően, a támogatási határozat kézhezvétele után eltelt 6 hónapot követően megnyíló első kifizetési kérelem benyújtási időszakban benyújtja kifizetési kérelmét és abban a beruházási kiadásaival elszámol. 2. a támogatási határozat kézhezvételétől számított 24 hónapon belül a támogatás legalább 50 százalékának igénybevételét lefedő kifizetési kérelme(ke)t nyújt be. A már támogatási határozattal lezárt ügyeket is érintő változások: azoknak az ügyfeleknek, akik a támogatási határozat kézhezvételétől számított 24 hónap elteltével sem nyújtottak be még kifizetési kérelmet, az MVH nyilatkozattételre felszólító végzést postáz a következő napokban. Az érintetteknek a beruházás megvalósításáról vagy a támogatás lemondásáról szóló nyilatkozatot 15 napon belül vissza kell küldeniük a Hivatalnak. Forrás: MVH Események, jogszabályok: 41/2010. (XII. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról hatályos: december 23. Megjelent a Vidékfejlesztési Miniszternek az élelmiszer-vállalkozás működéséhez szükséges szakképesítés meghatározásáról szóló rendelettervezete. A rendelet tervezet szerint a közepesnél nagyobb élelmiszer-vállalkozás működéséhez szükséges élelmiszeripari szakképesítés meglétét az élelmiszer-előállítást végző élelmiszervállalkozónak. Statisztikai adatok: hétig sertés hasított súlyban meghatározott ár 47. hét hét hét hét hét hét

17 Belgium Bulgária Cseho. Dánia Németo. Esztország Görögo. Spanyolo. Franciao. Ír ország Olaszo. Ciprus Letto. Litvánia 1 EURO = 276,49 1EUR= 279,99 1EUR= 278,41 Ft. Ft. Ft. 1,30 1,29 1,31 359,71 362,03 363,88 1,69 1,71 1,71 468,12 478,67 476,08 1,39 1,39 1,38 385,53 387,82 383,04 1,26 1,26 1,26 348,98 353,52 351,46 1,46 1,47 1,50 402,62 411,34 416,47 1,42 1,43 1,44 393,36 401,28 400,24 1,65 1,66 1,68 457,50 463,83 467,73 1,33 1,33 1,34 368,78 373,45 372,73 1,27 1,27 1,27 351,14 355,59 353,58 1,30 1,30 1,30 359,46 364,16 361,96 1,53 1,52 1,51 422,75 426,06 421,12 1,75 1,74 1,73 483,85 487,18 481,65 1,46 1,46 1,48 403,95 408,17 410,71 1,41 1,44 1,44 388,68 403,19 400,27 Luxembur g 1,49 1,51 1,51 413,07 422,79 420,40 Magyaro. 1,38 1,38 1,40 382,49 385,52 389,69 Malta 1,82 1,82 1,82 503,20 509,58 506,71 Hollandia 1,28 1,29 1,31 352,85 360,15 363,80 Ausztria 1,38 1,38 1,41 382,57 387,42 391,75 Lengyelo. 1,30 1,29 1,30 360,45 362,56 362,41 Portugália 1,46 1,44 1,44 403,67 403,19 400,91 Románia 1,53 1,51 1,52 421,70 423,91 423,18 Szlovénia 1,39 1,40 1,41 384,18 390,67 392,25 Szlovákia 1,44 1,45 1,43 396,92 405,01 399,35 Finno. 1,46 1,46 1,47 403,45 410,02 409,23 Svédo. 1,63 1,65 1,60 449,62 461,99 444,23 Anglia 1,56 1,57 1,58 431,90 439,95 439,39 EUátlag 1,38 1,38 1,39 380,47 385,74 386, hétig sertés hasított súlyban meghatározott ár 50. hét hét hét hét hét hét

18 Belgium Bulgária Cseho. Dánia Németo. Esztország Görögo. Spanyolo. Franciao. Ír ország Olaszo. Ciprus Letto. Litvánia 1 EURO = 281,98 1 EUR = 281,98 1 EUR = 278,79 Ft. Ft. Ft. 1,33 1,35 1,35 375,04 380,68 374,97 1,71 1,73 1,73 482,19 486,95 481,44 1,38 1,38 1,40 389,13 389,02 390,50 1,26 1,26 1,26 355,30 356,00 351,97 1,52 1,51 1,46 428,08 426,07 406,67 1,43 1,43 1,42 402,73 404,14 397,11 1,71 1,72 1,72 482,30 484,42 478,93 1,35 1,35 1,35 379,66 380,00 377,48 1,27 1,28 1,28 358,12 360,94 356,85 1,30 1,30 1,30 367,22 367,22 363,07 1,50 1,52 1,54 423,51 428,42 428,27 1,73 1,67 1,67 487,83 470,91 465,58 1,53 1,47 1,48 431,91 415,36 413,08 1,44 1,48 1,52 407,35 417,81 424,09 Luxembur g 1,56 1,55 1,55 440,46 436,23 431,01 Magyaro. 1,43 1,45 1,44 404,14 408,25 401,26 Malta 1,82 1,82 1,82 513,21 513,21 507,39 Hollandia 1,34 1,35 1,30 377,86 381,72 362,48 Ausztria 1,44 1,45 1,45 406,05 408,87 403,63 Lengyelo. 1,35 1,36 1,38 379,86 383,41 384,64 Portugália 1,45 1,43 1,43 408,87 403,23 398,67 Románia 1,52 1,52 1,53 427,29 428,61 426,13 Szlovénia 1,45 1,44 1,47 409,18 406,34 409,90 Szlovákia 1,46 1,48 1,47 410,37 418,60 410,96 Finno. 1,47 1,46 1,49 414,06 411,69 414,64 Svédo. 1,60 1,55 1,55 451,17 437,07 432,23 Anglia 1,57 1,57 1,57 443,33 443,90 438,87 18 EUátlag 1,40 1,41 1,40 395,11 396,52 389,05 E minőségű, hasított súlyú vágósertések árainak alakulása ban az EU tagországokban m.e.: EUR/kg Dánia Hollandia Lengyelo. Szlovákia Németo. Magyaro. EU(27) 1. hét 1,09 1,15 1,27 1,40 1,34 1,40 1,31 2. hét 1,09 1,18 1,27 1,41 1,34 1,40 1,31 3. hét 1,09 1,18 1,24 1,39 1,34 1,39 1,31 4. hét 1,09 1,18 1,21 1,38 1,35 1,34 1,31 Január 1,09 1,17 1,25 1,40 1,34 1,38 1,31

19 5. hét 1,11 1,22 1,20 1,37 1,39 1,34 1,32 6. hét 1,14 1,26 1,20 1,39 1,42 1,34 1,34 7. hét 1,17 1,26 1,26 1,40 1,42 1,35 1,37 8. hét 1,17 1,26 1,30 1,40 1,39 1,37 1,37 Február 1,15 1,25 1,24 1,39 1,41 1,35 1,35 9. hét 1,17 1,20 1,32 1,41 1,36 1,39 1, hét 1,17 1,20 1,30 1,39 1,35 1,37 1, hét 1,17 1,20 1,29 1,39 1,35 1,37 1, hét 1,17 1,20 1,30 1,39 1,36 1,36 1, hét 1,20 1,21 1,29 1,39 1,36 1,35 1,33 Március 1,18 1,20 1,30 1,39 1,36 1,37 1, hét 1,19 1,20 1,29 1,38 1,35 1,34 1, hét 1,20 1,20 1,28 1,39 1,36 1,35 1, hét 1,20 1,20 1,26 1,39 1,37 1,33 1, hét 1,23 1,22 1,23 1,38 1,41 1,31 1,34 Április 1,21 1,21 1,27 1,39 1,37 1,33 1, hét 1,23 1,28 1,21 1,40 1,41 1,28 1, hét 1,30 1,27 1,26 1,41 1,44 1,33 1, hét 1,33 1,30 1,30 1,41 1,47 1,32 1, hét 1,35 1,34 1,35 1,43 1,50 1,37 1,43 Május 1,30 1,30 1,28 1,41 1,46 1,33 1, hét 1,40 1,38 1,40 1,46 1,53 1,41 1, hét 1,40 1,40 1,44 1,51 1,57 1,43 1, hét 1,43 1,45 1,50 1,55 1,59 1,51 1, hét 1,43 1,43 1,49 1,59 1,57 1,51 1,53 Június 1,42 1,42 1,46 1,53 1,57 1,47 1, hét 1,43 1,36 1,42 1,61 1,52 1,49 1, hét 1,40 1,32 1,42 1,58 1,50 1,51 1, hét 1,37 1,32 1,45 1,56 1,48 1,53 1, hét 1,35 1,32 1,44 1,56 1,50 1,48 1, hét 1,34 1,38 1,47 1,52 1,54 1,49 1,50 Július 1,38 1,34 1,44 1,57 1,51 1,50 1, hét 1,37 1,39 1,50 1,55 1,54 1,51 1, hét 1,37 1,38 1,52 1,54 1,54 1,52 1, hét 1,37 1,39 1,55 1,54 1,54 1,52 1, hét 1,34 1,38 1,52 1,55 1,52 1,50 1,50 Augusztus 1,36 1,39 1,52 1,55 1,54 1,51 1, hét 1,34 1,33 1,48 1,55 1,48 1,49 1, hét 1,32 1,33 1,47 1,53 1,47 1,47 1, hét 1,32 1,33 1,46 1,54 1,45 1,48 1, hét 1,29 1,30 1,44 1,53 1,42 1,48 1, hét 1,26 1,28 1,39 1,49 1,41 1,48 1,41 Szeptember 1,31 1,31 1,45 1,53 1,45 1,48 1, hét 1,26 1,28 1,35 1,47 1,41 1,45 1, hét 1,26 1,28 1,32 1,43 1,41 1,41 1, hét 1,26 1,26 1,31 1,45 1,41 1,38 1, hét 1,26 1,26 1,30 1,44 1,42 1,39 1,37 Október 1,26 1,27 1,32 1,45 1,41 1,41 1, hét 1,26 1,27 1,31 1,42 1,43 1,39 1, hét 1,26 1,27 1,32 1,42 1,44 1,38 1, hét 1,26 1,27 1,32 1,44 1,45 1,38 1, hét 1,26 1,28 1,30 1,44 1,46 1,38 1,38 November 1,26 1,27 1,31 1,43 1,45 1,38 1, hét 1,26 1,29 1,29 1,45 1,47 1,38 1, hét 1,26 1,31 1,30 1,43 1,50 1,40 1, hét 1,26 1,34 1,35 1,46 1,52 1,43 1, hét 1,26 1,35 1,36 1,48 1,51 1,45 1, hét 1,26 1,30 1,38 1,47 1,46 1,44 1,40 19

20 December 1,26 1,32 1,33 1,46 1,49 1,42 1, év Összehasonlító táblázata a hazai és import eredetű sertéstermelésről Hazai sertés Import sertés Import Időszak részaránya a Db Hasított ár Ft/kg Db Hasított ár Ft/kg vágáson belül % 1. hét , ,8 30% 2. hét , ,8 32% 3. hét , ,3 35% 4. hét , ,6 25% Január , ,4 30% 5. hét , ,6 34% 6. hét , ,7 28% 7. hét , ,0 25% 8. hét , ,1 24% Február , ,1 28% 9. hét , ,7 26% 10. hét , ,0 25% 11. hét , ,4 27% 12. hét , ,8 23% 13. hét , ,4 20% Március , ,1 24% 14. hét , ,5 21% 15. hét , ,9 21% 16. hét , ,8 15% 17. hét , ,8 17% Április , ,8 19% 18. hét , ,2 13% 19. hét , ,0 14% 20. hét , ,8 14% 21. hét , ,7 11% Május , ,2 13% 22. hét , ,7 18% 23. hét , ,2 21% 24. hét , ,2 20% 25. hét , ,9 18% Június , ,5 19% 26. hét , ,5 23% 27. hét , ,1 21% 28. hét , ,1 17% 29. hét , ,0 18% 30. hét , ,2 11,3% Július , ,2 18,1%

KMS Védjegy általános szakmai követelményei

KMS Védjegy általános szakmai követelményei KMS Védjegy általános szakmai követelményei A Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy céljai: felhívja a hazai és külföldi fogyasztók figyelmét az ellenőrzötten kiváló minőségű sertéshúsból készült termékekre

Részletesebben

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről

Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről Tájékoztató a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszeriparral, valamint a 3/2010. VM rendelet végrehajtásával kapcsolatos elképzeléséről Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

A baromfi-egészségügy aktuális

A baromfi-egészségügy aktuális A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései

A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései A másodlagos élelmiszervizsgálat aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Budapest, 2010. október 26. 2009. Az Agrárgazdasági

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

Az élelmiszerbiztonsággal és a másodlagos élelmiszerellenőrzéssel kapcsolatos új szabályozás legfontosabb elemei, végrehajtásának gyakorlata

Az élelmiszerbiztonsággal és a másodlagos élelmiszerellenőrzéssel kapcsolatos új szabályozás legfontosabb elemei, végrehajtásának gyakorlata Az élelmiszerbiztonsággal és a másodlagos élelmiszerellenőrzéssel kapcsolatos új szabályozás legfontosabb elemei, végrehajtásának gyakorlata Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Wayda Imre vezető főtanácsos Agrárfejlesztési Főosztály Kaposvár, 2012. szeptember 21-22. Előzmények A 2007-2013. vidékfejlesztési program (ÚMVP

Részletesebben

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést

A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést Ondré Péter, az AMC ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fogyasztásélénkítő kampányaik közül kiemelkedik a március közepén

Részletesebben

A magyar élelmiszerlánc bemutatása A háztáji élelmiszer-előállítás és forgalmazás szabályozása Magyarországon

A magyar élelmiszerlánc bemutatása A háztáji élelmiszer-előállítás és forgalmazás szabályozása Magyarországon A magyar élelmiszerlánc bemutatása A háztáji élelmiszer-előállítás és forgalmazás szabályozása Magyarországon Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos

Részletesebben

Élelmiszerlánc-biztonsági aktualitások

Élelmiszerlánc-biztonsági aktualitások Élelmiszerlánc-biztonsági aktualitások Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Magyar Húsiparosok Szövetsége sajtóreggeli - 2011.

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

Integráció és szövetkezés

Integráció és szövetkezés Integráció és szövetkezés Jakab István Országgyűlés alelnöke MAGOSZ elnöke Napi Gazdaság Konferencia Budapest 2013. április 30. A mezőgazdasági termelés hatékonyságát a élelmiszerláncban elért magas érdekérvényesítési

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

Az sertés-egészségügy aktuális

Az sertés-egészségügy aktuális Az sertés-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos Sertésegészségügyi szakmai nap Oroszháza Gyopárosfürdő,

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása,

A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása, A KMS Védjegy Tanúsító Rendszer bemutatása, Tóth Éva vezető auditor Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) EOQ MNB Konferencia Szeged 2015. november 25. A cél és elérésének biztosítása

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 204-209 Plenárisülés-dokumentum.2.204 B8-0000/204 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B8-0000/204. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 28. cikkének (5) bekezdése

Részletesebben

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai

Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági eljárások

ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági eljárások Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából készült ÉLELMISZERBIZTONSÁG Egyes hormonhatású anyagok állattenyészésben való felhasználásának tilalma Élelmiszerjog, élelmiszerbiztonsági

Részletesebben

Piaci intézkedések 2015-2020

Piaci intézkedések 2015-2020 Piaci intézkedések 2015-2020 Tarpataki Tamás agrárpiaci főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Fiatal Gazda Konferencia, 2015. február 27. KAP kiadások alakulása 1980-2020 (folyó árakon) 70 60 EU-10

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

Azonosítási és nyilvántartási rendszerek

Azonosítási és nyilvántartási rendszerek Azonosítási és nyilvántartási rendszerek Dr. Antal Ákos hatósági főállatorvos, megyei ENAR koordinátor Hajdú Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc biztonsági és Állategészségügyi

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében

Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó június 9-10.

Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó június 9-10. Sugó-Gabona Kft. VIII. Bajai Gabona Partnerség Találkozó 2016. június 9-10. Termelői csoportok Magyar mezőgazdaság: kitörési pont a termelői összefogás Önkéntes együttműködés Termelői csoportok Nemzeti

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék

A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5679 1. melléklet a 23/2011. (III. 28.) VM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelõzésével, illetve

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága

A magyarországi közbeszerzések átláthatósága A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI

MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI MINŐSÉGI MAGYAR SERTÉSHÚS VÉDJEGY MEGFELELŐSÉG TANÚSÍTÁSI RENDSZER ÁLTALÁNOS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI 2009.május 2 A Minőségi Magyar Sertéshús tanúsítási rendszer szakmai követelményei A Minőségi Magyar Sertéshús

Részletesebben

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is), Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai

Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai Az elmúlt egy év élelmiszer-biztonsági és ellenőrzési tapasztalatai dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkár, Budapest, 2012. március 27. Állati

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 Pannonia Ethanol Zrt. Helyszín: Dunaföldvár, Tolna megye Alakult: 2009 Fő befektetése az Ethanol Europe Renewables Limited vállalatnak Termelés kezdete: 2012 március

Részletesebben

Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása

Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása Az állattenyésztőket érintő jogszabályi kötelezettségek változása Németh Csaba igazgató 2014. február 25. március 6. Jogszabályi háttér 99/2002. (XI.5.) FVM rendelet a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről,

Részletesebben

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 2013. január 21. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.11. C(2015) 3035 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a méhészeti ágazatban

Részletesebben

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály

EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK. Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály EGYES HATÓSÁGI ÜGYEK, ÜGYLEÍRÁSOK Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály Ügytípus megnevezése: ÉLŐÁLLAT SZÁLLÍTÓ JÁRMŰ ENGEDÉLYEZÉSE.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Vajai László, Bardócz Tamás

Vajai László, Bardócz Tamás A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország

Részletesebben

A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS

A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS Vidékfejlesztési Konferencia, Kecskemét 2015. szeptember 29. A VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ÉS A FINANSZÍROZÁS Dr. Sebestyén Róbert, igazgató www.mfb.hu MFB Zrt. Minden jog fenntartva 2014. 2015. május

Részletesebben

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos. Zalaegerszeg, szeptember 3.

Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos. Zalaegerszeg, szeptember 3. A helyi termékek piacra jutásának szabályai, lehetőségei, az ezt segítő jogi környezet változása, a helyi termelők térnyerése, lehetőségei a vidékfejlesztésben Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete

Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete Az élelmiszerlánc hatósági felügyelete dr. Reiterer Zoltán Ózd, 2013. szeptember 27. Az Európai Unió élelmiszerjogának alapelve Alapelv: a biztonságos és egészséges élelmiszer szabad mozgása biztosított

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet,

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében 9.2.2015 B8-0097/1 1 D preambulumbekezdés D. mivel a becslések szerint az adott tagállamtól függıen a levágott állatok húsa teljes mennyiségének 30 50%-át élelmiszer-összetevık elsısorban darált hús, húskészítmények

Részletesebben

1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez

1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 45/2009. (IV. 11.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Az ASP gazdasági hatásai

Az ASP gazdasági hatásai Az ASP gazdasági hatásai A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései c. konferencia Budapest, 2018. március 20. dr. Ózsvári László tanszékvezető egyetemi docens Törvényszéki Állatorvostani,

Részletesebben

A HACCP minőségbiztosítási rendszer

A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP minőségbiztosítási rendszer A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

Az ágazati marketing lehetőségei

Az ágazati marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR Végváriné Henter Lilla Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló

Részletesebben

A Juh Terméktanács 25 éve FM Budapest, november 10.

A Juh Terméktanács 25 éve FM Budapest, november 10. Dr. Kukovics Sándor Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet Stummer Ildikó Agrárgazdasági Kutató Intézet Tóth Péter Központi Statisztikai Hivatal Jávor Bence DUE Gentili Kft. A Juh Terméktanács

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9.

Az agrárágazat aktuális kérdései. Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium március 9. Az agrárágazat aktuális kérdései Szépe Ferenc főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium 2017. március 9. Helyzetkép 2016 2014 2015 2016 2017 I-III. GDP növekedés (%) 4,0 3,1 2,1 2,0 3,1 Mezőgazdaság

Részletesebben

N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás

N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2006.VIII.31 B(2006)3989 Tárgy: N 519/2005 számú Állami Támogatás - Magyarország Az állati eredetű hulladék biztonságos ártalmatlanításához nyújtott támogatás Tisztelt Külügyminiszter

Részletesebben

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet

KAP-reform. AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, Papp Gergely Agrárgazdasági Kutató Intézet KAP-reform AGRYA, Fiatal Gazda Konferencia, 2011.02.25. Papp Gergely papp.gergely@aki.gov.hu Agrárgazdasági Kutató Intézet www.aki.gov.hu Mi a Közös Agrárpolitika (KAP)? A KAP olyan működő közösségi politika,

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A feldolgozott élelmiszerekben található hús származási országának feltüntetése

A feldolgozott élelmiszerekben található hús származási országának feltüntetése EURÓPAI PARLAMENT 04-09 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(05)0034 A feldolgozott élelmiszerekben található hús származási országának feltüntetése Az Európai Parlament 05. február -i állásfoglalása a feldolgozott

Részletesebben

148/2007. (XII. 8.) FVM

148/2007. (XII. 8.) FVM 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII.

Részletesebben

L 213/42 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 213/42 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 213/42 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2008.8.8. A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2008. július 30.) az állatbetegségek Közösségen belüli bejelentéséről szóló 82/894/EGK tanácsi irányelvnek a bejelentési kötelezettség

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020.

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020. Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2

Részletesebben

A HACCP rendszer fő részei

A HACCP rendszer fő részei A HACCP története Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem kis mértékben az űrutazásokhoz szükséges

Részletesebben