PROGRAMAJÁNLÓ (október)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROGRAMAJÁNLÓ (október)"

Átírás

1 Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/ , Fax: ; HM Fax: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám: OTP Bank Adószám: PROGRAMAJÁNLÓ (október) október 01. a jelentkezési határidő, a honvédségi nyugállományú igényjogosultak számára a évi üdülési igények leadására. Az igényeket a megyeszékhelyeken működő Toborzóés Érdekvédelmi Központokban, illetve Irodákban adhatják le a nyugállományú katonák október között Cipruson kerül megrendezésre az Európai Ejtőernyős Szövetség XX. Kongresszusa és Célbaugró Versenye. A MEBSZ a Kongrasszuson 4 fős delegációval, a célbaugró versenyen 4 fős csapattal vesz részt. Szervezetünktől a Kongresszusra Keresztúri László és Kiss Antal, míg a célbaugró versenyre Asztalos István és Göbölös Ferenc kapott helyet október 06. (szerda) 18,00.-kor Emlékezés az Aradi Vértanúkra. A Várkonyi tér melletti területen felállított kopjafáknál a városi rendezvény keretében a Honvédséghez kapcsolódó társadalmi szervezetekkel közösen koszorúzunk a 2001 óta hivatalosan gyásznappá nyilvánított október 6. alkalmából október 07. (csütörtök) 17,00.-kor Ünnepi találkozó és vacsora a HEMO-ban a Tiszti Klub Étteremben. A Kablay Lajos Veteránrepülő Bajtársi Egyesület, a Honvédséghez Kapcsolódó Szolnok Városi Társadalmi Egyesületekkel közösen, az Idősek Világnapja alkalmából vacsorával egybekötött ünnepi találkozót rendez, Rendezvény költsége tagjainknak: 800 Ft/fő, nem tagoknak 1400 Ft/fő. Tervezett program: 16,00.-tól érkezés, helyek elfoglalása, 17,00: megnyitó, ünnepség. Menü: A: rántott pulykamell, steak burgonya B: sertéspörkölt, galuska C: rántott gomba, csőben sült brokkoli, töltött paradicsom, zöldséges rizs, steak burgonya. Mindhárom menühöz vegyes saláta és desszertnek meggyes piskóta. Minden vacsorához jár 1 pohár pezsgő, és egy ital. A vacsora megrendelése miatt csak azon tagjaink számára tudunk helyet biztosítani, akik időben jelentkeznek. Jelentkezés, befizetés mielőbb, de legkésőbb október 03.-ig. Jelentkezési, befizetési lehetőség: a HEMO-ban lévő irodánkban: szeptember 28.-án 17,00 19,00.-ig., valamint Zátroch Mihályné vasútállomáson lévő Mihály az Obsitos üzletében: nyitvatartási időben október L2T Menet. A Német Veterán és Tartalékos Szövetség által szervezett, három országot érintő kétnapos emlékmenet a németországi Freyung kisvárosból indul, majd Csehország és Ausztria érintésével érkezik vissza. Szervezetünk immár hagyományosan, meghívást kapott az emlékmeneten való részvételre. A részben önköltséges rendezvényen az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete támogatásával 6 tagunk indul, hogy külföldön is népszerűsítsük Szervezetünket október 23. (szombat) Városi rendezvények. A városi ünnepségek keretében a Honvédséghez kapcsolódó társadalmi szervezetek közösen koszorúznak az 56.-os emlékműnél a Szent István téren október 28. (csütörtök) 15,00.-kor Halottak napi emlékezés. A Szervezet megemlékezést szervez az ejtőernyőzés áldozatai, valamint Szervezetünk halottai tiszteletére, a reptéren lévő Ejtőernyős Emlékfalnál, melyre meghívtuk a Honvédséghez Kapcsolódó Szolnok Városi Társadalmi Egyesületeket is. Az ejtőernyős emlékfalnál történő megemlékezést követően mécsest gyújtunk és elhelyezzük a kegyelet virágait a repülő emlékműnél is.

2 2010. október 05.-én és 19.-én (kedden) 17,00.-tól, társas összejövetelt tervezünk a HEMOban (Táncsics M út 5-9). A tervezett program: Végrehajtott programok, előadás, valamint ejtőernyős filmek vetítése, tájékoztató a további programokról. Eddigi programok, rendezvények tapasztalatainak feldolgozása, kötetlen beszélgetés. Rendezvényekre való jelentkezés, regisztrációs díj befizetése október 26.-án (kedd) 09,00.-tól, Szervezeti Elnökségi ülést tartunk a HEMO-ban (Táncsics M út 5-9) lévő irodánkban. A tervezett program az októberben végrehajtott rendezvények, programok tapasztalatai, illetve a november rendezvényeinek pontosítása, aktualitások. Az elnökségi ülésre minden elnökségi tagot elvárunk! évi programok tervezése: Kérek minden tagunkat, hogy a 2011 évi programok tervezésében segítsenek. Ha bárkinek van valamilyen olyan ötlete, amely megvalósítható, a tagság érdeklődését felkeltheti, úgy örömmel várok minden javaslatot, a programok szervezésében segítséget. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy jövőre értelmes és tartalmas programokat tervezzünk, amelyek felkeltik a tagság érdeklődését és minél nagyobb létszámban, vesznek rajta részt. TÁJÉKOZTATÓ!!! A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Bíróság augusztus 03.-i keltezéssel a 2.Kny /2010/6. számú végzésében 2392 nyilvántartási szám alatt, nyilvántartásba vette az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezetét. A végzés augusztus 25. napján jogerőre emelkedett. A végzés értelmében a bejegyzett új egyesület jogilag teljesen önálló. Ennek megfelelően kell újra kötnünk a tagsági, az együttműködési és egyéb szerződésinket is. Ezzel kapcsolatban a januári Közgyűlésünkön hozunk határozatokat. A jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján a MEBSZ tagság elválaszthatatlan a BEOSZ tagságtól, így kérem azon tagjainkat, hogy akik vállalják a BEOSZ tagságot is, jelezzék. Bővebb tájékoztatás, információ a társas összejöveteleinken. Támogatás kérése A MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj csapatmúzeuma, mely egyben a katonai ejtőernyőzés történetét is összefoglalja, jelenleg a laktanyában található. Külsősök számára a megközelítése, megtekintése rendkívül körülményes, így a múzeum jelenleg kihasználatlan. A városi HEMO-val előrehaladott tárgyalások folynak, ahol megfelelő helyet tudnak biztosítani, mely által a csapattörténeti kiállítás a város központjában, jobban megközelíthető helyen és a széles nyilvánosság számára elérhetővé válik. Ehhez a munkához az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete segítséget és támogatást biztosít. A terem előkészítéséhez szükséges anyagiakra jelenleg nincs keret, így azt társadalmi munkában tervezzük végrehajtani, melyhez szívesen látunk anyagi, eszközi, illetve szakmunka segítséget. Az alapszabályunkban foglalt (hagyományőrzés, az ejtőernyőzés személyi és tárgyi emlékeinek megőrzése) tevékenységek kellően indokolják, hogy szervezetünk segítséget nyújtson. Részletes információval a társas összejöveteleinken szolgálunk. Tisztelt Bajtársak! A tervezett programokról részletesebb információval, az azokra történő jelentkezéskor szolgálunk. A programlehetőségek, tagjaink számára egyben meghívóként is szolgálnak. Kérem a kiírt jelentkezési határidők betartását, hiszen ennek megfelelően történik a programok előkészítése, szervezése, a szükséges eszközök igénylése. A programajánló az éves munkaterv alapján, annak részletes bontásaként készül. Számos olyan program van, amely az éves tervünkben szerepel ugyan, azonban a havi programajánló készítéséig arról a szervezőktől konkrét, tervezhető információt nem kapunk, így az nem kerülhet bele. Szolnoki Hírek augusztus Tisztelt Bajtársak! Ezzel a rövid tájékoztatóval, válogatással szeretném feleleveníteni az eddigi programokat, illetve rövid tájékoztatást adni azok számára, akik nem tudtak eljönni, valamint néhány ejtőernyőzéssel, tagjainkkal kapcsolatos információt megosztani.

3 2010. augusztus Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Kecskeméten tizenegyedik alkalommal került megrendezésre, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison Közép-Európa legnagyobb repülő bemutatója. Magyarországon 1990 óta rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót, a rendezvénynek 1997 óta Kecskemét ad otthont: a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis nyolcadik alkalommal volt házigazdája a rendezvénynek. A Repülőnapnak külön apropót ad, hogy ebben az évben száz éves a magyar katonai repülés, illetve a magyar géprepülés, de 30 éve került sor az első magyar űrrepülésre is. Szintén Kecskeméten ünnepelte ötvenedik születésnapját a világhírű olasz Frecce Tricolori kötelék is, akik visszatérő vendégekként érkeztek hazánkba. 22 ország képviseletében érkeztek résztvevők, a Török Csillagok, a horvát Vihar Szárnyai, a svájci Patrouille Suisse, a Breitling Team és a lengyel Iskra kötelék. Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Németország, Románia, Svájc, Spanyolország, Szerbia, Törökország, az Egyesült Államok, Ukrajna, Izrael, és természetesen a házigazda Magyarország kiválóságai is mindent megtettek a nézők szórakoztatására. A Repülőnapon ennek köszönhetően olyan különlegességeket láthattak az érdeklődők, mint a Szu-27-es, a Eurofighter, a Rafale, az F-16-os, F/A-18-as, F-15-ös és JAS-39-es Gripen típusú harci gépek, vagy épp a Boeing C-17-es szállító repülőgép. A programban összesen 26 repülőbemutató szerepelt, de a hétvégén természetesen nemcsak azoknak volt érdemes Kecskemétre látogatniuk, akik a látványos légi attrakciókra kíváncsiak, hiszen az eseményen idén is bemutatkozott a teljes Magyar Honvédség. A haditechnikai bemutató keretében a szárazföldi és a légierő alakulatainak teljes technikai eszköztárát megtekinthették az érdeklődők. Ugyanígy a főszereplők, a repülőgépek is megcsodálhatók voltak testközelből. A Magyar Honvédség díszelgőinek látványos show-ja mellett katonai közelharc és békefenntartói bemutató is szerepelt a programban. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum is különböző katonai kiállításokkal készült a rendezvényre. honvedelem.hu augusztus 10. Koszorúzás Kablay Lajos mellszobránál Az alezredes halálnak 23. évfordulóján a Kablay Lajos Veterán Repülő Bajtársi Egyesület szervezésében ünnepélyes megemlékezést és koszorúzást tartottak Szolnokon a róla elnevezett téren található mellszobránál. Az eseményen részt vettek a város, a helyőrség katonai szervezetei, valamint a társ bajtársi egyesületek, szervezetek vezetői, tagjai, akik méltatták a kiváló katona életútját. A megemlékezést, koszorúzást rövid fogadás és bajtársi beszélgetés zárta a HEMO-ban. Kiss Antal

4 2010. augusztus 15. Senior ejtőernyős jubileumi ugrás augusztus 15.-én Börgöndön Pacur Ferenc nyá. repülő alezredes a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesületének és az Albatrosz RE. tagja, 78 évesen hajtotta végre 200. ejtőernyős ugrását. A néphadseregben mint vadász pilóta 6 kötelezőt ugrott és 72 évesen kezdte el, vagy folytatta az ugrásokat. Richnovszky Sándor augusztus 19. Ünnepi állománygyűlés a Stefánia Palotában Az Augusztus 20 előestéjén megtartott eseményen a Honvédelemért kitüntető címeket és hosszú évtizedek után a végzett tiszti hallgatóknak szálfegyvert - szablyát - adott át a tárca első embere és a vezérkari főnök. A katonák általában nem írják a történelmet, hanem róluk írják meg -vonta meg a magyar honvédség évezredes történetének tanulságát beszédében a honvédelmi miniszter. Hozzátette: Augusztus 20-án érdemes újra meg újra feltennünk a kérdést és meg is válaszolnunk: mi a mi feladatunk? Mi a mi feladatunk magyarként, honvédként, itt és most? Újjá kell építenünk, alapjaiban kell megújítanunk a honvédelem intézményrendszerét szögezte le. A fiatal tisztekhez szólva arra emlékeztette őket: nem csak erővel, hanem tudománnyal is harcolniuk kell a hazáért és az alkotmányért. Ez a küldetésük lényege. A kitüntetések átadását követően Benkő Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke tartott pohárköszöntőt. A honvédség előtt álló legfontosabb feladatnak a társadalom bizalmának visszaszerzését nevezte. A fiatal tisztekhez szólva arra figyelmeztette őket, hogy becsületükön a katonai szolgálat ideje alatt folt ne essen. Tudásukat folyamatosan gyarapítsák, miként a most kapott szablyát mindig fényesíteni és csiszolni kell. Az ünnepi állománygyűlésen Furkó Kálmán nyá ezredes a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett áldozatos munkája elismeréséül az Aranykor kitüntető cím arany fokozatú elismerésében részesítette a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere. honvedelem.hu augusztus 20. Városi rendezvények Augusztus 20.-án az Államalapítás Ünnepén rengeteg programmal várják országszerte az érdeklődőket, kicsiket, nagyokat egyaránt. Szolnokon, ebben a Tiszaparti városban már hagyomány,

5 hogy minden évben Vízi és Légi Parádét tartanak. A sort eddig minden évben a kajak-kenusok nyitották, az ő felvonulásukat idén nem láthattuk, így rögtön a Jet-ski felvonulással és versennyel indult a parádé földhöz akarom mondani vízhez ragadtabb része, aminek idén szereplője volt még két versenymotorcsónak is. A Jet-ski verseny után még mindig maradtunk ezeknél a gépeknél, hiszen egy Freestyle bemutatót láthatott a nagyérdemű. Sajnos idén nem csak a kajak-kenusok maradtak el. Eddig minden évben volt a Honvédség bemutatója előtt valami kis csemege a kisebb gépek szerelmeseinek is. Hol Veres Zoltán bemutatózott, hol lufikra vadásztak Zlin típusú gépekkel vagy épp egy motoros sárkány mutatta meg magát. Mivel az ilyen dolgok idén elmaradtak ezért a Jet-ski-sek után jött a nap fénypontja a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Mi-24 és Mi-17 típusú gépei, a MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és a MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái által bemutatott folyópart biztosítós, folyami átkelős és pilóta kimentős harci bemutatója, majd zárásképpen jött Csőrike II és megkoronázta ezt az egészet egy látványos szóló bemutatóval HTKA.hu augusztus Nemzetközi Ejtőernyős Csapatok Találkozója Az egykori német ejtőernyős csapatok szülővárosa Stendal. Ez az a hely, ahol az első katonai ejtőernyős tanfolyamot rendezték meg. A katonák, civilek, konstruktőrök és a tudósok egy sajátos, titkos szervezete alakult itt ki. Augusztusban ismét találkoztak egymással az egykori bajtársak. Tizennégy nemzetből közel kétszázan érkeztek az első Nemzetközi Ejtőernyős Csapatok Találkozójára (International Para Trooper Reunion). Ennek célja, hogy - 20 évvel a hidegháború befejezése után - találkozóra hívják a volt katonai tömbök egykori, de még aktív ejtőernyős ugróit. Négy magyarnak a második világháború befejezése óta először - lehetősége volt arra, hogy a németországi Stendalban, JU-52/3m típusú közepes szállító repülőgépből (a lajstrom jele F-AZJU) hajtson végre ejtőernyős ugrást. Megérkezésünk után bejártuk az egykori kiképző bázis területét, megnéztük a parkoló és érkező gépeket. Többek között a CH-53G helikoptert, a Transall C-160 szállítórepülőt, az L-39 Albatrost, az An-2-t, An-28-t, a magyar Li-2-t, a PC-9 Pilátus turbót, a Jak-52-t és a Nagynéni Ju-52-est. Regisztráltunk és ellenőrzésre vittük a felszereléseinket és az okmányainkat a manifesthez. Ezután felépítettük körkörös védelmünket a széliránynak megfelelően: sátrat vertünk. Volt, aki a modern technikának köszönhetően csak sátrat dobott. Este megvacsoráztunk a reptér étteremében magyar módra, bőségesen. Voltak, akik háromszor rendeltek - a felszolgáló legnagyobb csodálkozására. Ez után Manni a Bundeswehr ejtőernyős nyugállományú altisztje, idén a 6. Hűse Károly ejtőernyős versenyen, Szolnokon is részt vett - és baráti társasága szíves meghívásának tettünk eleget. Itt is vacsorával és helyi italokkal kínáltak bennünket. Sikerült ezt az ütközetet is óvatosan és sérülésmentesen megvívni és eljutni a táborunkig. Másnap délelőtt nagy várakozással tekintettünk a Junkers Ju-52/3m gépből történő ugrás elé. Az időjárás sem kegyelmezett meg nekünk, csak éppen a hó nem esett! Mindenki védett helyre húzódott. Mi a kávézóba siettünk, ahol már több veteránugró várakozott az egykori egyenruhában. Éppen dr. Vekszler Péter orvos alezredesnek (egészségünk biztonságáért volt felelős, s ha már ejtőernyős, akkor ugrik is) meséltem, hogy itt áll mellettünk egy amerikai katona, aki régi uborkában, zöld egyenruhában van. Ilyet még Vietnámban használtak! Meg is szólítottam, a srácot (volt vagy hetven fölötti): ilyen ruhát

6 még Vietnámban használtak az ami ejtőernyősök? Válaszul csak annyit mondott: igen, valóban ez volt rajtam 1968-ban! Persze, nem csak ő volt eredeti ejtőernyős egyenruhában Délelőtt sugárhajtású makett repülők játszadoztak a szélben. Délután egy órácskára kibújt a felhők közül a nap és megkezdték az ugrás besorolását. Négyünket a második felszállásra soroltak be, hat norvég ejtőernyőssel együtt. Egy rövid eligazítást kaptunk, ami csupán a kiugrás irányára terjedt ki. Ezt az ajtóra merőlegesen kell végrehajtani arccal a föld felé! Beszállás előtt mi választhattuk meg a kiugrás sorrendjét. Persze, hogy mi a végére kértük magunkat! Úgy terveztük, hogy majd egy négyes relót ugrunk a stendali légtérben. A felszállás simán ment és nagyon jól emelkedett a gép a látszólag felhős ég, az itt-ott áttörő nap sugarai között. Igazán csak a középső motorok füstje volt egy kicsit kellemetlen. Simán felértünk 1800 méterre és készültünk a kiugráshoz. Köröztünk a felhők között, hogy megtaláljuk a dobási irányt, de csak nem akart előkerülni a reptér. Mintegy 40 percnyi repülés után a francia személyzet leereszkedett 970 méterre és megláttuk a célt. Sajnos, a négyes relóról lemondhattunk A norvégok kiugrása után mi következtünk sorrendben: Hári Pisti, Veszkler Peti, a doki, valamint én és Kiss Kojak Gyuri. Persze, hogy valamennyien visszafordultunk a kiugráskor. A nagy szél ellenére valamennyien a kijelölt célterületen értünk földet. Egymásnak gratulálva pacsiztunk és boldogok voltunk, hogy lehetőségünk volt ugrani a nagynéniből amelyből közel darabot gyártottak húsz év ( ) alatt. Ezekből már csak nyolc van a világon Ebéd után megkezdődött a légi show, amelyet a hatos PC-9-es kötelék pilótái mutattak be nagy sikerrel. Közben lehetősége nyílt sétarepülésre a kilátogató közönségnek a magyar lajstrom jelű Li-2- es repülővel (Krauth Péter kapitány- és Sajtos Zoltán másod pilótákkal). Felszállhattak ezen kívül a L- 39-es Albatros kétüléses oktató gépre is. Ehhez a műrepüléshez a jelentkezőknek a bátorság mellett szükségük volt némi készpénzre is. Nem is kevésre Ezen a napon magassági ugrást is terveztünk An-28-as gépből orosz személyzettel, mintegy 7500 méterről. Sajnos, a kedvezőtlen időjárás ezt nem tette lehetővé. Ezzel az ejtőernyős műveletek első napi része félig le is zárult. Hátra volt még a jelvények és oklevelek ünnepélyes átadása. Este, vacsora után kezdődött egy hatalmas sátorban a Véres Érem (bloody badges) átadása. Itt a rendező rangidős parancsnok az ugrók ruhájába - a mell résznél tűzte be a német ejtőernyős jelvényt, majd azt ököllel ütötte be. Ezért véres jelvény! Ezzel együtt megkaptuk az oklevelet is, amely a jelvény viselésére ad jogot. A baráti beszélgetések során a Kiss Anti hozott egy tolmácsot is, aki amerikai egyenruhában volt, de kiderült róla, hogy kicsit beszél magyarul is. Őrnagy és a nagyszülei Magyarországról származnak. Már jelezte, hogy jövőre jönne a Hűse ejtőernyős versenyre is, amiről itt hallott Itt szeretném kifejezni köszönetemet a találkozón való részvételért és kiutazásom támogatásáért a kiutazó csapat tagjainak! A Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub elnökének, Kiss György barátomnak, valamint a klub további tagjainak: Hári István tartalékos ejtőernyős törzsőrmesternek (egykori sorkatonámnak), aki a szállítás logisztikai részét biztosította. Dr. Vekszler Péter orvos alezredesnek, aki egészségügyi felügyeletünkért volt felelős (még a közös ugrás közben is), továbbá Kiss Antal nyugállományú őrnagy barátomnak - a szolnoki Ejtőernyős Bajtársi Egyesület elnökének -, aki a hadtáp-élelmezés és a kommunikáció felelőse volt. Nem feledkezhetem el dr. Töll László alezredesről sem, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusáról, aki több nagysikerű magyar ejtőernyős történeti kiállítás rendezője és szervező volt. Ö a találkozóra sajnos szolgálati elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni velünk, pedig az ő ejtőernyője is az ugrásra volt hajtogatva Kis történeti áttekintés Az első repülést október 13-án hajtották végre Ju-52/1m típusú géppel, amelyet még csak egy motorral gyártottak. A repülőgép sárkány részét szokatlan, barázdált duralumin fémből építették, ami megerősítette az egész szerkezetet március 07-én már elkészült a Ju 52/3m típusú gép is, amely már három motorral készült között a németek, között a franciák, között a spanyolok gyártották.

7 1942-ben a Junkers céggel megállapodást írtak alá a Ju-52/3mg katonai kiegészítő rendszerekkel felszerelt szállítógép-variáns magyarországi licencgyártásáról. A gyártás 1944-ben indult meg egy budapesti cégnél, ahonnan még ebben az évben 20 db repülőgép érkezett a légierőhöz. A repülőgép számos ponton eltért az addig rendszerben álló változattól. A törzs hátsó részén, felül, egy körsínen géppuskát helyeztek el, továbbá lehetővé tették két golyószóró használatát a hátsó ablakokból. A pilóta és a lövész védelmére páncélzat szolgált. A Ju-52 típusú közepes szállító repülőgép első hét példányát a polgári légi közlekedés részére szerezték be 1936 és 1941 között ben, a június 20-i repülőnapon, - a budaörsi repülőtér ünnepélyes megnyitásán - csoportos ejtőernyős ugrás történt. Harminc önként vállalkozó repülőtiszt ugrott a kötelékben repülő három közforgalmi JU-52-es gépből. Az ugrók az erős szélben elsodródtak, nagyrészt a kamaraerdei szőlőskertekben értek földet néhány lábsérüléssel." A katonai kiegészítő rendszerekkel nem rendelkező repülőgépeket 1942-ben vonultatták be a Magyar Légierőhöz, személyzetükkel együtt. A németek által Pápán kiképzett magyar ejtőernyősök ősszel ugrottak Ju-52-ből német bekötött ernyővel. Méhész Sándor nyá. őrgy augusztus 31. Célba ugrik Pista bácsi Horváth István 73 éves nagybajomi nyugdíjas 4000 méter magasból ugrott célba ejtőernyővel. Ezzel a mutatvánnyal országos csúcsot döntött, de egyelőre a világban sem jegyeztek ehhez hasonló rekordot. A nyugdíjas mindennap kertészkedik, azt állítja, ezzel tartja jó kondícióban magát. Legutóbb egy félelmetes mutatvánnyal borzolta fel a kis falucska csendjét, nem elég, hogy ejtőernyővel kiugrott a magasból, még rekordot is döntött. Először 15 éves koromban ejtőernyőztem, az első néhány alkalommal még volt egy kis félelem bennem, később aztán úgy éreztem, ez a legcsodálatosabb dolog a világon vallja István. Miután rákapott az ízére évente többször kivetette magát különböző repülőkből, de 36 évvel ezelőtt pályája hirtelen félbeszakadt. Esztergályosként dolgoztam, s a munkahelyemen válaszút elé állítottak, ezért lemondtam az ejtőernyőzésről emlékszik Pista bácsi. Harminchat éven át pihentette az ernyőt, míg végül nyugdíjasként unokája kedvéért újra repülőre ült, és 73 évesen rekordot ugrott. Négyezer méter magasból ugrottunk egy barátommal tandemben. A célba ugrásnak az a nehézsége, hogy kétszáz forintosnyi pötty a célpont, amit közelebb el kell érni, miközben a levegőben irányítjuk az ejtőernyőt magyarázza István. Először 16 méter 20 centire sikerült megközelíteniük a célpontot, ám a legutóbbi ugrásuknál ez lecsökkent 8 méterre, ezzel az eredménnyel és ilyen korosztályban országos csúcsot döntöttek. Gergály Judith Fotó: Isza Ferenc borsod online Tisztelt Bajtársak! A jelenlegi hírcsatornákon, minimum egy hét szükséges ahhoz, hogy mindenkihez eljuttassuk az információt, ezért is fontos, hogy akinek van internet elérhetősége, az tudassa velem az címét, ugyanis ezen a csatornán folyamatosan, gyorsan és díjmentesen lehet információhoz jutni. Továbbra is várunk minden olyan ejtőernyős történetet, fényképet és egyéb olyan anyagot, amit a tagság szeretne megosztani, közzétenni, kérem, juttassátok el hozzám, vagy hozzátok el a társas összejövetelünkre, hogy a hírlevelünkben meg tudjuk jelentetni, tájékoztatni a többi bajtársunkat is.

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Versenykiírás (Tervezet)

Versenykiírás (Tervezet) - 1 - XIII. MEBSZ- MATASZ Bajtársi Találkozó, Versenykiírás (Tervezet) I. Általános rész A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége a Magyar Tartalékosok Szövetségének Csongrád megye szervezete, valamint

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (december)

PROGRAMAJÁNLÓ (december) Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683

Részletesebben

Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet

Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 505 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám:

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

!!! FONTOS!!! ELŐZETES!!! FONTOS!!! ELŐZETES!!!

!!! FONTOS!!! ELŐZETES!!! FONTOS!!! ELŐZETES!!! Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683

Részletesebben

- 1 - Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Tagszervezet története

- 1 - Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Tagszervezet története - 1 - Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 5000 Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 30/8155725, Email: ejtoernyosokszsz@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683 Adószám: 18139297-1-16 Magyar Ejtőernyősök

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2014. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel végleg elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

MUNKATERV a 2014-es évre

MUNKATERV a 2014-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI EGYESÜLETE MUNKATERV a 2014-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai fegyverzet-ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

Program- és feladatterv 2014. évre

Program- és feladatterv 2014. évre HONVÉD BAJTÁRSI EGYESÜLET SÁRBOGÁRD Program- és feladatterv 201 évre Fsz. Központilag szervezett rendezvények: 1. BEOSZ küldöttgyőlés, választmányi ülés 201 április 2. BEOSZ-KDR tagegyesületi ök értekezlete

Részletesebben

Európai ünnepnapok 2012

Európai ünnepnapok 2012 Európai ünnepnapok 2012 Ausztria október 26. december 8. Úrnapja Az örökös semlegesség ünnepe napja Szeplőtelen fogantatás ünnepe Belgium július 21. november 2. november 11. december 6. Nemzeti ünnep napja

Részletesebben

100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés. PROGRAMAJÁNLÓ (január) Tisztelt Bajtársak!

100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés. PROGRAMAJÁNLÓ (január) Tisztelt Bajtársak! Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 5000 Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 30/8155725, Email: ejtoernyosokszsz@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683 Adószám: 18139297 1 16 PROGRAMAJÁNLÓ (január) 100

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (október)

PROGRAMAJÁNLÓ (október) Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 5000 Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 30/8155725, Email: ejtoernyosokszsz@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683 Adószám: 18139297 1 16 PROGRAMAJÁNLÓ (október) 2019.

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon

Részletesebben

Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete

Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H A T Á R O Z A T A. elismerések adományozásáról MGYRORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK H T Á R O Z T elismerések ásáról Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületei javaslatára, a HM Társadalmi Véleményező

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XVII. MATASZ -MEBSZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2016. szeptember

Részletesebben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben

A Magyar Honvédség évi sportbajnokságain az összesített pontversenyben 1 A Magyar Honvédség 2013. évi sportbajnokságain összesített pontversenyben I. helyezést ért el és ezzel újból elnyerte a Honvéd Vezérkar Főnök vándorserlegét MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS CSAPATA II.

Részletesebben

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai

A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett létszámai A Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és közalkalmazotti állományának meghirdetett belső tanfolyamai. A 2010/2011. tanév II. szemeszterében végrehajtásra kerülő tanfolyamok kezdési időpontjai és tervezett

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG

Részletesebben

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM 2014. január 1. december 31. BUDAPEST Békés, boldog Eredményekben gazdag Új

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS

A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A 924-es L 410 polgári színekben a HA-LAS A Honvédség harmadik L 410-es repülőgépe 924-es fedélzeti számmal állt szolgálatba. 1987. szeptember 8-án érkezett meg a tököli 93-as számú vegyes szállítórepülő

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Nemzeti Ünnepünk, 2015. március 15-e alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE kitüntetés ERDÉLYI LAJOS dandártábornoknak, a Honvéd Vezérkar, volt Személyzeti csoportfőnökének

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu Nyt szám: /2015 CSELEKVÉSI TERV 2015.

Részletesebben

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig

1960.iebr. 2-től márc. 3-ig / wata HELYŐRSÉGI KLUB. MEZŐTÚR V MAGYAR NÉPHADSEREG MEZŐTÚRI HELYŐRSÉGI KLUBJÁNAK 1960.iebr. 2-től 1960. márc. 3-ig EjMDth Lajos u, 3. Tel.! 192 \ < # Február 2., kedd 15.00 órakor GYERMEK RAJZKIÁLLÍTÁS

Részletesebben

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok serege és az emlékezet címmel beadott pályázatára elnyert

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 2015. július 12 25. Őcsény, Repülőtér REPÜLŐNAP 2015. 07. 12. vasárnap 10:00 14:00 FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitója 11:30 11:45 Vitorlázó

Részletesebben

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Az utolsó töltényig című vándorkiállítás a második világháború befejezésének 70. évfordulójára rendezett tárlat, mely a muzeológia eszközeivel

Részletesebben

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az

Részletesebben

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről

Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között

Részletesebben

Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete

Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683

Részletesebben

55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata:

55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata: 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes A zarándoklat jelmondata: Lourdes, a hit egy kapuja Lourdes, une porte de la Foi A zarándoklat nem számít szolgálati útnak, egyéni,

Részletesebben

A klub 2010. évi programja.

A klub 2010. évi programja. A 2010. ÉV ESEMÉNYEI A klub 2010. évi programja. A hazai társadalmi, gazdasági körülmények figyelembe vételével, anyagi lehetőségeink további szűkülésével számolva jelöljük meg 2010. évi céljainkat. Ezért,

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Ejtıernyısök és tartalékos katonák hete

Ejtıernyısök és tartalékos katonák hete - 1 - Ejtıernyısök és tartalékos katonák hete I. Általános rész A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége a Magyar Tartalékosok Szövetségének csongrád megyei szervezete összetett lövészeti és harcászati

Részletesebben

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából

Magyarország köztársasági elnöke. Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Állami Ünnepünk, 2015. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND KÖZÉPKERESZTJE POLGÁRI TAGOZATÁT ADOMÁNYOZTA világszínvonalú és páratlanul gazdag koncertmesteri és

Részletesebben

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Támogatási szerződés száma: KKETTKK-56P-04-0116 Támogatott: Marcali Város Önkormányzata Támogatás tárgya: Emlékezzünk együtt 1956-ra megemlékezés hónapja Marcaliban című program

Részletesebben

Mottó Esküvő után keresztelünk

Mottó Esküvő után keresztelünk A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 2010. évi gasztronómiai versenyének programja Mottó Esküvő után keresztelünk 2010. április 15-17. BUDAPESTI Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP. 2013. augusztus 24. Budapest. Margitsziget

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP. 2013. augusztus 24. Budapest. Margitsziget HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP 2013. augusztus 24. Budapest Margitsziget Rendezvény időpontja: 2013. augusztus 24. - 10-17 óráig Rendezvény helye: Budapest - Margitsziget

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom u 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255. e-mail:htbk.szfvár@regiment.hu

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( )

Kovács Gyula. tűzszerész főtörzsőrmester ( ) Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10., Afganisztán (1978-2008) Egy bomba hatástalanítása közben halt meg, hiába volt rajta a legjobb védőfelszerelés. 30 éves volt. A házi készítésű bombát

Részletesebben

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 1126 Budapest, Böszörményi út 21. : 1531 Bp., Pf. 28 : 355-1182, 224-5151 Fax: 224-5157 BM : 36-101, Fax: 36-108 Email: foig@nbsz.gov.hu Adószám: 181 82147-1-43

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye)

Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) Wass Alber Polgári Kör Egyesület Törökszentmiklós (Magyarország, Jász- Nagykun-Szolnok Megye) 2008. január 5. Egyesületünk megalakulása. Az egyesület létrehozása egy baráti társaság kezdeményezéséből jött

Részletesebben

2011. szeptember 16., péntek - Edit

2011. szeptember 16., péntek - Edit 22 C 2011. szeptember 16., péntek - Edit Keresés az archívumban... Kezdőoldal Helyi Kultúra Sport Kék hírek Közérdekű Működő város Ország Világ Galéria Videó Apróhirdetés Gépek százai repkednek Pogányban

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (augusztus)

PROGRAMAJÁNLÓ (augusztus) Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete 5000 Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 30/8155725, Email: ejtoernyosokszsz@gmail.com Számlaszám: OTP Bank 11745011 20410683 Adószám: 18139297 1 16 PROGRAMAJÁNLÓ (augusztus)

Részletesebben

"You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You

You and Me in Beijing Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor. Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos You "You and Me in Beijing" Pekingi Idegen Nyelvi Egyetem nyári tábor 2017 Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a 10 napos "You and Me in Beijing" nyári tábor, amely során 3 kontinens diákjai gyűlnek

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

Üdvözöljük a 6. NEMZETKÖZI GOLDWING TALÁLKOZÓN. Jó időtöltést kíván a GOLDWING CLUB HUNGARY CSAPATA!

Üdvözöljük a 6. NEMZETKÖZI GOLDWING TALÁLKOZÓN. Jó időtöltést kíván a GOLDWING CLUB HUNGARY CSAPATA! Üdvözöljük a 6. NEMZETKÖZI GOLDWING TALÁLKOZÓN a Thermal Park Egerszalók **** hotel, apartman, camping-ben Egerszalókon! Jó időtöltést kíván a GOLDWING CLUB HUNGARY CSAPATA! 1 Köszöntő A GoldWing Klub

Részletesebben

RADAVA 2015 RADAVA Shihan Vikartóczky Gusztáv és sensei Lovas Zoltán

RADAVA 2015 RADAVA Shihan Vikartóczky Gusztáv és sensei Lovas Zoltán RADAVA 2015 A szlovákiai RADAVA adott helyet július elején a szlovákiai nemzetközi tábornak, melyet Harsányi Csaba mester szervezett. Az évek óta jó hangulatban megrendezésre kerülő táborba több országból

Részletesebben

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program

FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program FOURLOG 2011 Logisztikai Képzési Program A Magyar Honvédség 2011. évi Gyakorlatok, Kiképzések és Rendezvények terve alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai

Részletesebben

Repülőbalesetek a közelmúltban / Mi történt 2016 ban? Eger, október 19. dr. Becske Loránd.

Repülőbalesetek a közelmúltban / Mi történt 2016 ban? Eger, október 19. dr. Becske Loránd. Repülőbalesetek a közelmúltban / Mi történt 2016 ban? Eger, 2017. október 19. dr. Becske Loránd. 1 2 Bejelentések száma 3 A KBSZ hez 2016 ban 554 bejelentés érkezett, amelyből 490 el kell(ett) foglalkoznunk.

Részletesebben

Tartalékos szövetségek a NATO-ban

Tartalékos szövetségek a NATO-ban TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

A repülőtér a II. világháború során súlyos károkat szenvedett, újjáépítése 1948-ig tartott.

A repülőtér a II. világháború során súlyos károkat szenvedett, újjáépítése 1948-ig tartott. A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis (hívóneve: "TITÁN") a Magyar Honvédség egyik légi katonai szervezete. Rendeltetése a Magyar Köztársaság és a NATO szövetségesek légterének, csapatainak

Részletesebben

MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE

MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE 2015-2016 MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE KÖZGYŰLÉSE Helyszín: 8200 Veszprém Táborállás park 1. 203-as terem Időpont: 2016.01.07. 17.00 óra Jelenlévők: az egyesület

Részletesebben