GAZDÁK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA. A projekt az Európai Unió Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Fôigazgatóságának támogatásában részesült.

Átírás

1 A FIATAL GAZDÁK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGÉNEK LAPJA A projekt az Európai Unió Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Fôigazgatóságának támogatásában részesült. 1

2 Fiataloknak a Közös Agrárpolitikáról A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége AGRYA, az Európai Bizottság támogatásával egy kommunikációs projektet indított, melynek címe: Communicating the Tools of the Common Agricultural Policy by the Examples of Young Farmers. A projekt elsôdleges célcsoportját a városi fi atalok alkotják, akiknek egy meghatározó része nyitottan viszonyul a mezôgazdaság aktualitásai felé. Ugyanakkor ismereteik nem közvetlen tapasztalatokon alapulnak. Elsôsorban olvasmány élményeken és egy-egy, a média által felkapott történeten keresztül ítélik meg a mezôgazdaságot és a kapcsolódó támogatási rendszert, sok esetben globalizáció kritikus vélemények által befolyásolva. Többek véleménye szerint a csatlakozás óta eltelt idôszak nem a magyar agrárium sikereirôl szólt. Bár vannak jobb évei és szerencsésebb ágazatai a hazai mezôgazdaságnak, a gazdálkodók és a társadalom egy része inkább kudarcnak éli meg az elmúlt évek folyamatait. Sokan ezekért a kudarcokért és a sikertelenségért a Közös Agrárpolitikát hibáztatják. Azonban ha érzelmektôl és elôítéletektôl mentesen, a tényeket és a számokat vizsgáljuk az elmúlt idôszakra vonatkozóan, akkor pont azt láthatjuk, hogy a KAP inkább segítséget nyújtott a mezôgazdaság szereplôinek. Célunk tehát, hogy a Közös Agrárpolitikát, mint élô politikát mutassuk be a fi atalok számára, mely kiterjed életünk számos területére, ugyanakkor lehetôséget ad a termelôk számára, hogy betölthessék gazdasági-társadalmi szerepüket. E cél elérése érdekében az AGRYA szeptemberében egy workshopot szervezett a fi atalok számára Budapesten. A rendezvényen a közösségi szabályozás elismert szakértôi a tényeket és az összefüggéseket, valamint a mezôgazdaság és az azt szabályozó Közös Agrárpolitika jövôjét, várható tendenciáit igyekeztek megismertetni a fi a- talokkal. A workshop elsô elôadása arra a kérdésre adott választ, hogy a Közös Agrárpolitika miért alapköve az európai integrációnak, és miért van rá szükség a jövôben is. A második elôadó bemutatta, hogy az EU ra vonatkozó többéves pénzügyi tervének milyen hatása lesz a KAPra, majd a birtokpolitikáról szóló elôadás következett. Ezt követôen, a KAP által a fi atal gazdálkodóknak nyújtott támogatási lehetôségek, valamint az élelmiszerek minôségérôl és az innovációról szóló elôadások következtek. Végül az agrár és vidékfejlesztési támogatások magyarországi rendszerével, továbbá a tagországok KAP-reformmal kapcsolatos véleményével ismerkedhettek meg a résztvevôk. Miért van szükség a KAP-ra? A KAP és az európai integráció Papp Gergely A Közös Agrárpolitika fejlôdése Az európai integráció kiépítésének fontos eleme, hogy a közös piac igénye kezdettôl fogva kiterjedt az agrárgazdaságra is. A közös európai agrárpiac szükségképpen közös agrár(piac)politikát igényelt: az eltérô nemzeti agrárpiacpolitikák fennmaradása a közös piac rendszerében súlyos versenytorzulást eredményezett volna. A kiépülô Közös Agrárpolitika fô céljai a mezôgazdaság modernizációja, a mezôgazdasági jövedelmek javítása, az agrárpiaci instabilitás kezelése és az élelmiszer-kínálat növelése voltak, a fogyasztók számára méltányos árak mellett. A KAP eredetileg kitûzött céljait stabil, magas (a világpiaci árakat meghaladó) belsô árakkal jellemezhetô szabad belsô piaccal kívánták elérni. A magas ár a mezôgazdasági jövedelempolitika fô eszköze volt. Annak fenntartásához magas külsô védelem révén elválasztották a belsô piacot a világpiactól (ma- 2

3 gas importlefölözések, illetve exporttámogatások révén). A Közös Agrárpolitika hosszabb ideje súlyos kritika tárgya. E kritikák fôleg az 1970-es évektôl fogalmazódtak meg, majd az 1980-as évek elejétôl a KAP nyílt válságának kezdetétôl még élesebb formát öltöttek. Az 1980-as évek kiigazításai nem oldhatták meg az eredeti modell problémáit. Az egyre élesebb jelentôs részben a közös költségvetés oldaláról megnyilvánuló belsô és a fô világkereskedelmi partnerek részérôl kifejtett külsô nyomás a rendszer alapvetô változását kényszerítették ki. Átalakulóban a Közös Agrárpolitika A Közös Agrárpolitikában az 1990-es évek elejétôl lényeges változások mentek végbe tôl megkezdôdött a KAP átfogó reformja, majd 2000-tôl az Agenda 2000 keretében a reform második szakasza ban meghirdették a KAP reformjának legújabb, harmadik szakaszát. E reformok központi eleme a támogatások fokozatos szétválasztása (decoupling) a termeléstôl és az értékesítéstôl. A változó súlypontok közül az alábbiak igényelnek kiemelést: a piacot torzító (export-, intervenciós stb.) támogatások helyett a mezôgazdasági termelôknek juttatott közvetlen jövedelemtámogatások kerültek elôtérbe, azok a kilencvenes évek második felétôl az EMOGA Garancia Részlege kiadásainak mintegy háromnegyedét tették ki; a reformok nyomán erôsödik a versenyképességi kényszer az agrárpiaci szereplôk számára is, egyrészt a piaci árak mérséklôdése, másrészt a külsô védelem csökkenése miatt; a Közös Agrárpolitikában erôteljesen megnövekedik az agrárkörnyezet-gazdálkodás szerepe, egyrészt bôvülnek az agrárkörnyezet-gazdálkodási programok, másrészt a közvetlen jövedelemtámogatások folyósításának feltételéül is egyre szigorúbb agrárkörnyezet-védelmi feltételek teljesítését írják elô (ez utóbbi az úgynevezett cross compliance, a feltételesség szabályrendszere); a Közös Agrárpolitika második pillérének, a vidékfejlesztésnek nô a jelentôsége; a 2003-ban elfogadott reformlépcsô fontos lépést tett a reformfolyamat elmélyítésében, s fô szabályként a közvetlen jövedelemtámogatásoknak a termeléstôl történô teljes szétválasztását hirdette meg. A KAP-változásai, az eddigi reformfolyamatok ellenére a Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerét illetôen továbbra is lényegi kritika fogalmazható meg: a reform kezdetétôl központi elemként meghatározott szétválasztás irányában csak korlátozott volt az elôrehaladás; a legutóbbi (2003. évi) reformdöntés pedig szemben az Európai Bizottság teljes szétválasztást célzó radikálisabb javaslatával a részleges szétválasztást fogadta el (más kérdés, hogy az még e kompromisszumos formában is elôrelépést jelent a megelôzô konstrukcióhoz képest, továbbá annak rendszerében egy-egy tagország a teljes szétválasztásról is dönthet); a rendszerben folyósított közvetlen támogatások a múltban kifi zetett bázisokon alapulnak, amelyek sem az egyes termelôk rászorultságát, sem az elôállított közjavak értékét nem tükrözik; a szétválasztás irányában változó rendszer termékpiaci torzító hatása igen lényeges mértékben csökken, ám a közvetlen támogatások jelentôs része a földárakban és a földbérleti díjakban tôkésedhet, azaz torzíthatja az inputpiacokat, s egyben kedvezôtlenül alakulhat az agrártámogatások transzfer-aránya (azaz egységnyi támogatásból a mezôgazdasági termelôhöz kerülô rész aránya, szemben a földtulajdonosok kedvezô pozíciójával); paradox módon a megreformált rendszer jóval bonyolultabb és bürokratikusabb lett, mint az eredeti modell; a évi reformlépcsô a rendszer egyszerûsítését ígérte, ám a végül elfogadott kompromisszum (a különbözô öszszekapcsolási lehetôségeket is tartalmazó eltérô nemzeti implementációk rendszere) megbontja a rendszer eddigi egységét, s veszélyezteti a piac egységessége elvének érvényesülését, továbbá jelentôs redisztribúciót eredményezhet; ugyanakkor a feltételesség (cross compliance) szabályozása és a szabályok végrehajtása a korábbiaknál is bonyolultabb feltételeket eredményez; a rendszerben továbbra is zavarokat okozhatnak a menynyiségi szabályozás elemei, a kötelezô területpihentetés továbbra is fennmaradt, s a tejkvóta megszüntetése is csak 2013 után kerülhet napirendre; a vidékfejlesztés szerepe a deklarációk ellenére mindmáig korlátozott maradt, ezért a rendszer a vidéki térségek problémáinak megoldásában a lehetségesnél jóval szerényebb szerepet tölt be. Megjegyzést igényel továbbá, hogy 2004-tôl a KAP rendszere is tíz (majd 2007-tôl újabb két) új tagországgal bôvült. 3

4 Az új tagországok hátrányára jelentôs támogatási diszparitás alakult ki: míg a gazdagabb tagországok termelôi az elsô pillérbe tartozó nagy összegû kifi zetéseket teljes egészében a közös költségvetésbôl kapják, addig a szegényebb új tagországok részesedése abból jóval csekélyebb. (2004-ben az EMOGA támogatások 95%-a az EU15-nek jutott, s az EU10 abból csak 5%-ban részesült.) A lényeges változások ellenére a KAP jelenlegi rendszere még mindig nem fenntartható. A követlen támogatások rendszerében fi nanszírozási nehézségek várhatóak. A közös költségvetés felülvizsgálata tovább csökkentheti a KAP pénzügyi lehetôségeit. A WTO-forduló lezárása, az új megállapodás újabb kihívást képez. Ugyanakkor a rendszer bonyolultsága, átláthatóságának hiányosságai csökkentik társadalmi elfogadottságát. Mindezek a tényezôk egyaránt a KAP reformfolyamat radikális továbbvitelét igénylik. A Közös Agrárpolitika szükségessége Az európai integráció kiépítése folyamatában a mezôgazdaságot belefoglalták a közös piac rendszerébe. Ugyanakkor integrált agrárpiac esetén a korábbi nemzeti agrárpolitikák sem maradhattak fenn. Az eltérô nemzeti agrárpolitikák fennmaradása a közös piac rendszerében súlyos versenytorzuláshoz vezetett volna. Következésképpen a rendszer logikája szerint a mezôgazdasági közös piac mûködésének és fejlôdésének együtt kell járnia a tagállamok közös agrárpolitikájának kialakításával. Az agrárpolitikai beavatkozások elméleti alapját általánosabb értelemben a mezôgazdaság sajátos piaci kudarcai (market failures) képezik: a jövedelemdiszparitás, az instabilitás, az agrárstruktúra egyes sajátosságai, a környezetvédelem és a kutatás-fejlesztés. Figyelembe kell venni a mezôgazdasági termelés természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságait. Az európai mezôgazdaság szerkezete és funkciói sok tekintetben eltérnek a tengerentúli országok magas versenyképességû agrárgazdaságaitól. Ez utóbbiaktól eltérôen az európai mezôgazdaság évszázados hagyományokra tekint vissza. Jelentôs szerepet tölt be a gazdaságban, a természeti erôforrások felhasználásában, a környezet alakításában, továbbá a társadalmi szerkezetben. Kiemelendô: az európai mezôgazdaság sûrûn lakott országokban mûködik, s jelentôs a hozzájárulása a kis települések fennmaradásához. (A tengerentúli magas versenyképességû mezôgazdaságok az Egyesült Államokban, Kanadában, Argentínában, Ausztráliában, Új- Zélandon többnyire ritkán, vagy viszonylag ritkán lakott, az európaival össze nem hasonlítható településszerkezettel jellemezhetô térségekben folytatják az agrártermelés jelentôs részét.) Az EU-országokban az agrártermelésnek nemcsak a végtermékelôállítás a célja, hanem a vidék arculatának megôrzése, a vidéki közösségek fenntartása, környezeti javak elôállítása. E szerepet korábban a mezôgazdaság kettôs hivatásá -nak nevezték, az utóbbi évtizedben pedig a multifunkcionális mezôgazdaság az európai mezôgazdasági modell központi tényezôje. E teljesítmények hozzájárulnak az EU-tagországok életminôségéhez. A mezôgazdaság e pótlólagos szolgáltatásai közgazdaságtani értelemben közjavaknak (public goods) minôsülnek. E közjavak elôállítása pusztán a piac mûködése alapján nem lehetséges, ahhoz az állam (illetve az EU) támogatása is szükséges. Másfelôl e sajátos, a közvetlen termékelôállításon túlmenô funkciók egyúttal versenyhátránynak tekinthetôek a tengerentúli versenytársakhoz képest. (Utóbbiaknál ugyanis e fajta addicionális szerep nem hárul az agrárgazdaságra.) Az EU mezôgazdaságának társadalmi-gazdasági szerepét a GDP elôállításban, illetve a foglalkoztatásban betöltött súlyánál pontosabban mutatja a mezôgazdasági földterület, illetve az erdôterület aránya. Annak mértéke az EU tagországok többségében meghaladja a 80%-ot. Azaz Európában a földfelszín döntô részét a mezôgazdaság gondozza. E területek beleértve az erdôket is az EU-ban jellemzôen kultúrtájak. A rendszeres gazdasági tevékenység által gondozott, fenntartott földterületek. E tájak rendbentartása, az erózió megelôzése, a földfelszín növényekkel történô borítása, az allergén és egyéb gyomnövények kiírtása, a külön- 4

5 féle környezetvédelmi elôírások betartása, a rurális tájakhoz kapcsolódó kulturális örökség megôrzése egyaránt pozitív externalitások, közjavak elôállítását jelenti. Ugyanakkor az EU25 népességének több mint a fele a terület 90%-át kitevô vidéki térségekben él. A földhasznosítás e legfôbb formái (a mezôgazdasági termelés és az erdôgazdálkodás) fontos szerepet töltenek be a társadalmi szerkezet és a gazdasági életképesség alapjaiként, illetve a természeti erôforrásokkal történô gazdálkodás és a tájvédelem szempontjából is. Kiemelést igényel az európai tájak nagyfokú változatossága, amely jelentôs részben összefügg az azokon folytatott mezôgazdasági tevékenységekkel, az egyes sajátos agrárgazdasági kultúrákkal. E változatosság megôrzése a mezôgazdasági tevékenység fenntartását feltételezi. A mezôgazdaság fô szereplôi a mezôgazdasági termelôk. Keményen megdolgoznak viszonylag alacsony a társadalmi átlagtól elmaradó jövedelmükért. Ha a gazdálkodás nem volna jövedelmezô, akkor a termelôk elôbbutóbb abbahagynák tevékenységüket, s a fi atalokat sem vonzaná a mezôgazdaság. Mindez az ágazat és a vidék hosszú távú hanyatlását eredményezné. A legtöbb gazdaság kisméretû, többnyire családi vállalkozás. Azok fontos munkáltatók sok vidéki térség estében, s fontos elemét képezik a vidéki életmódnak. E gazdálkodók pozitív szerepet játszanak a vidéki táj és a környezet fenntartásában, miközben maguk és családjuk biztonságos és nyereséges jövôjéért dolgoznak. A mezôgazdasági termelôk nem egyedül dolgoznak. Ôk az elsôk az élelmiszerláncban, némelyikük a gazdaságában dolgozza fel a terményeit, de többnyire másoknak adják el. (Azokat élelmiszer-ipari termékekké alakítják át, amelyeket a fogyasztók megvásárolhatnak.) A mezôgazdaság a termékelôállításon túl tehát további pótlólagos szolgáltatásokat teljesít a társadalom részére. Ezért a mezôgazdaság európai modelljének lényeges sajátossága a több funkció, a multifunkcionalitás. A multifunkcionalitás kulcselemei a következôk: többszörös termék és nem-termék kibocsátások létrehozása, amelyeket a mezôgazdaság együttesen állít elô (együttes kibocsátás); egyes nem termék kibocsátások az externalitások, illetve a közjavak jellemzôit mutatják. Alapvetô kérdés egyrészt: milyen módon mozdítható elô e közjavak elôállítása, másrészt milyen szinten indokolt azok fi nanszírozása. A multifunkcionális jellemzôk akkor vezetnek gazdaságpolitikai akciókhoz, ha egyes jólétnövelô, vagy jólét-csökkentô többszörös outputok esetében nincs magánpiac. Ha ilyen esetben politikai akció szükséges az externalitás internalizálására, az érintett tevékenység jellemzôi hatást gyakorolnak a tervezésre és a korrekciós tevékenység alkalmazására. Alapvetô cél, hogy a mezôgazdaság nem-termék outputjai mennyiségben, öszszetételben és minôségben is feleljenek meg a társadalom igényeinek. A magán- és a közjavak együttes elôállítása esetén a hatékonyság feltétele egyrészt, hogy a magánjavak termelését, felhasználását és kereskedelmét a piaci mechanizmus határozza meg. Másrészt a társadalom által igényelt közjavak elôállításához célzott és szétválasztott gazdaságpolitikai intézkedések szükségesek. A cél olyan jó politikai gyakorlat kialakítása, amely az élelmiszer- és a nem-élelmiszer elôállítás többszörös célját a legköltségkímélôbb módon éri el, fi gyelembe véve a nemzetközi átsugárzó hatás közvetlen és közvetett költségeit. 5

6 Ugyanakkor nehézséget jelent a mezôgazdasági externalitások gazdasági költségeinek meghatározása. E költségek az eltérô feltételek függvényében igen eltérôek lehetnek. A természeti javak értékének meghatározása is nagy nehézségekkel jár. E közjavak valódi értékérôl, költségeirôl egyelôre kevés ismeret áll rendelkezésre. Ám az bizonyos: nem szabad javakról van szó, a mezôgazdasági termelés során kapcsolt kibocsátásként elôállított pozitív externalitások pótlólagos költségekkel járnak. (Azok mellôzése alacsonyabb költséget eredményezne.) A többfunkciós európai mezôgazdaság fontos jellemzôi: Képes rendkívül sokszínû kínálat, versenyképes termékek elôállítására (akár közvetlenül, akár az élelmiszeripar nyersanyag-szállítójaként), a legnagyobb élelmiszerexportot és importot egyaránt az Európai Unió teljesíti. (2005- tôl az EU agrárkülkereskedelmi mérlege a harmadik országokkal szemben többletet mutat.) Fenntartható és hatékony gazdálkodói szektora biztonságos, tiszta és környezetbarát termelési módszereket alkalmaz, és minôségi terményeket biztosít, a fogyasztók igényeinek megfelelôen. Az EU gazdálkodói szektora vidéki közösségeket szolgál, tükrözi gazdag hagyományaikat és sokféleségüket; szerepe nem csupán az élelmiszer-termelés, hanem annak biztosítása is, hogy a vidék fennmaradjon mint élettér, munka- és pihenôhely. Az európai agrárpolitikát uniós szinten határozzák meg a tagállamok kormányai, és a tagállamok mûködtetik. E közös politika alapvetô céljai közé tartozik a gazdálkodók jövedelmének támogatása, valamint az ösztönzés a piaci igényeknek megfelelô, jó minôségû termékek termelésére, és arra, hogy újabb módszereket találjanak vállalkozásaiknak a környezettel összhangban történô fejlesztésére. A Közös Agrárpolitika szerepe Az európai integráció fontos sajátossága, hogy az agrárpolitika területén kezdettôl fogva meghatározó a közösségi módszer. E konstrukció céljai változó konkrét feltételek között a következôk: élelmezési biztonság az európai lakosság számára elérhetô áru és biztonságos élelmiszerekbôl; az EU mezôgazdasági termelôk elfogadható jövedelmének biztosítása; a mezôgazdaság korszerûsítésének és fejlesztésének elômozdítása; annak elômozdítása, hogy az EU minden térségében fennmaradjon a szükség esetén változó szerkezetben megvalósuló mezôgazdasági tevékenység. A KAP reformfolyamatainak elôrehaladásával egyes további tényezôk, igények is egyre nagyobb szerephez jutottak: a vidéki társadalom életképessége és jóléte; a környezet védelme a jövô generációk számára; az állat-egészségügy és az állatjóléti viszonyok javítása; az EU közös költségvetés eszközeinek korlátozott felhasználása. Az európai mezôgazdasági modell a civil társadalom igényein az élelmiszer-termelésen, az élelmiszerbiztonságon, a környezetvédelmen és a vidéki környezet védelmén, a külvilággal fennálló kapcsolatokon és a polgárok által fi zetett adóért cserébe nyújtott értékeken alapul. A Közös Agrárpolitika biztosíthatja a különbözô célok és érdekek egyensúlyát. (A társadalom által igényelt közjavak elôállítása, fenntarthatóság, versenyképesség, agrárjövedelmek stb.) A Közös Agrárpolitika képes a növekvô számú tagországok agrárgazdaságainak egységes szabályozására, a belsô piac mûködésének elômozdítására. A Közös Agrárpolitika hiányában Európa vidéki tájai és élelmiszergazdasága nem juthattak volna el a jelenlegi színvonalra. A fogyasztók, az adófi zetôk és a társadalom segítsége szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk a földek elhagyását, a vidéki környezet leromlását, a munkanélküliséget, valamint sok vidéki közösség szociális hálójának megsemmisülését is. Ezenkívül a KAP és más uniós politikák nagy, egységes uniós mezôgazdasági piac kialakulását eredményezték. Hozzásegítették az EU-t ahhoz, hogy meghatározó szereplôvé váljon a világ mezôgazdasági és élelmiszertermelésében és -kereskedelmében. A KAP jövôje az MFF javaslat tükrében Pesti Csaba PhD A Bizottsági MFF javaslat hatása a KAP kifizetésekre A Bizottság június 29-én közzétette a következô (2014-ben induló) többéves pénzügyi keretre (MFF) vonatkozó javaslatát. Az MFF 2. fejezete (Sustainable Growth: Natural Resources) tartalmazza a KAP kifi zetésekre vonatkozó javaslatot. Ezek alapján a Közös Agrárpolitika közötti kifi zetéseit nominálisan befagyasztják, vagyis összesen (7 évre vonatkozóan) a teljes KAP költségvetés 386,9 milliárd euró lesz, ebbôl az I. pillérre 281,8 milliárd euró került elkülönítésre, a II. pillérre pedig 89,9 milliárd euró jut. Ezek az összegek évi árakon értendôk, ez azt jelenti, hogy valós értéken folyamatos a csökkenés (a Bizottság 2%-os defl ációs rátát vett fi gyelembe), de nominálisan, összegszerûen nem csökkennek a KAP kiadásai, csak az 6

7 értékük és a teljes költségvetésen belüli arányuk csökken. A Bizottság adatai szerint a jelenlegi idôszakra ( ) megállapított 39,4%-kal szemben a következô ( ) többéves pénzügyi keret 36,2%-a került allokálásra a Közös Agrárpolitika céljaira. A javasolt MFF KAP fejezetének hatása a tagországokra Az I. pillérre vonatkozó javaslatok alapján három csoportra lehet osztani a tagországokat: Elsô csoport: azok a tagországok, ahol az egy hektárra jutó közvetlen támogatás nem éri el az EU-27 átlagának 90%- át. Ezen tagországokban a közvetlen támogatás a saját támogatási szintjük és az átlagos támogatottsági szint 90%-a különbségének az egyharmadával emelkedni fog (pl. Portugáliában 194,0 euró/ha az átlagos támogatási szint, az EU átlag 90%-a 241,4 euró/ha, a különbség 47,4 euró, aminek a harmada 15,8 euró, ezért a portugáliai közvetlen támogatás 209,8 euró/ha-ra fog emelkedni). Második csoport: azok a tagországok, ahol a támogatás meghaladja az EU átlag 90%-át, de nem éri el a 100%-ot. Ezen országokban nem fog változni az átlagos közvetlen támogatás nominális értéke (pl. Magyarország, ahol 259,7 euró/ha marad az elvi támogatottsági szint). Harmadik csoport: azok a tagországok, ahol az egy hektárra jutó támogatás meghaladja az EU- 27 átlagát. Ezen tagországok fi nanszírozzák a 90% alattiak támogatásának az emelését, annak aranyában, hogy menynyivel kapnak az átlagnál több pénzt (pl. Németországban az egy hektárra jutó átlagos támogatás 318,6 euróról 311,1 euróra fog csökkenni). A következô ábrán az látható, hogy a tagországok egy hektárra jutó támogatása hogyan változik a javaslat hatására. A konkrét számok ismertetése elôtt megjegyezzük, hogy július 13-án a Bizottság végre kiadta, hogy milyen területekkel (2009. évi potenciálisan jogosult területek) és támogatási összegekkel (2017. évi teljes, vagyis az új tagországok esetében is 100%-os közvetlen támogatási összegek, a régi tagországok esetében a évi modulációval csökkentve) számolt a MFF elkészítésekor, ezek alapján az AKI Agrárpolitikai Kutatások Osztályán készítettük az elemzést. Számításaink szerint bár adott tagországban akár jelentôs változást is okozhat az átcsoportosítás az I. pilléren belül, közösségi szinten azonban csupán 664,9 millió euró az, ami redisztribúcióra kerül a tagországok között, ez a teljes I. pillérnek mindöszsze 1,5%-a. A számításokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottsági javaslat nem teljesen egyértelmû, abban a tekintetben hogyan kell felosztani a 664,9 millió eurót azon tagországok között, akik fi nanszírozzák (3. csoport, vagyis az átlag feletti támogatásban részesülôk). Az AKI-ban az átlag feletti adott tagországra jutó támogatással arányosítottuk és számoltuk ki, hogy melyik tagország mekkora összegrôl mond le, de egyelôre még várunk egy pozitív visszacsatolásra, hogy valóban így számol a Bizottság. Emellett néhány technikai részlet sem tisztázott: nem tudjuk hogy az átcsoportosítás egyszerre, vagy több lépcsôben fog megvalósulni (pl. 3 lépésben 11% lépcsônként); illetve mikortól kezdôdôen (2014 vagy a DG AGRI kívánsága szerint 2015-tôl); valamint, hogy az phasing-inben még 100%-ot el nem érô országokra (Románia, Bulgária és Horvátország), hogy fog pontosan vonatkozni. A nyertesek jellemzôen az új tagországok, illetve Portugália és az Egyesült Királyság, a vesztesek gyakorlatilag a nyugat-európai tagországok (érdemes megjegyezni, hogy abszolút értelemben jobb a vesztesek közzé tartozni, hiszen ezen tagországok támogatottsága az átlag felett van). A következô ábra azt mutatja, hogyan változik az egy hektárra jutó átlagos támogatottság a különbözô tagországokban. (1. ábra) 1. ábra forrás: AKI 7

8 2. ábra forrás: AKI Lettországban 48,9 euróval fog emelkedni az egy hektárra jutó támogatás, ez a legnagyobb növekedés. Ezzel szemben Hollandiában 28,1 euróval fog csökkeni, ami a legnagyobb csökkenés. De ami még érdekesebb kérdés, hogy ezek a változások mit jelentenek országos szinten, vagyis mennyivel több vagy kevesebb pénz érkezik összességében az I. pillérbôl egy adott tagországba, ezt mutatja következô ábra. (2. ábra) Talán nem véletlenül a legtöbb plusz pénzhez Románia (189 millió euró) és Lengyelország (124 millió euró) jut, ha ebben a formában kerül elfogadásra a javaslat. Számításaink és információink szerint a nyugat-európai országokat érintô csökkenésnek biztosan nem örülnek, de valószínûleg elfogadják, azonban a görögök és fôleg az olaszok számára biztosan elfogadhatatlan lesz, hogy ilyen nagy összegekrôl mondjanak le, és a teljes átcsoportosított összeg 31%-át (206 millió eurót) az olaszok állják. Az I. pillérrel kapcsolatos változások közül még két dolgot kell kiemelni, az egyik a közvetlen támogatások 30%- nak zöldítése, aminek egyelôre nem ismerjük a részleteit (azt tudjuk, hogy a pénz az országon belül maradna). A Bizottság azonban nem fogalmazta meg, hogy milyen feltételei lesznek a támogatásnak, ezért nem tudjuk, hogy milyen hatása lenne a hazai mezôgazdaságra, de akár jelentôs átrendezôdést is okozhat a közvetlen támogatás kedvezményezettek közötti felosztásában (tagországon belül). Másik bizonytalansági tényezô a capping (vagyis az egy kedvezményezettre jutó közvetlen támogatások bizonyos értékhatár felett történô elvétele, és átcsoportosítása a II. pillérbe), amely korábbi számításaink szerint alapvetôen érinti Magyarországot. Nagyon sok függ attól, hogy hol lenne ez a felsô határ, de számításaink szerint 300 ezer euró/kedvezményezett felett Magyarországon képzôdne a legtöbb ilyen átcsoportosított támogatás a közösség tagállamai közül. Amire fi gyelmet kell fordítani, hogy bár az így levágott pénzek az országban maradnak, mivel azonban a II. pillérben kerülnek kifi zetésre, ezért növekszik a társfi nanszírozási igény, ami a magyar költségvetés jelenlegi állapotában problémát okozhat. Ugyanez a helyzet az önkéntes modulációval, amire az MFF javaslat alapján lehetôsége nyílik minden tagállamnak, de a társfi nanszírozás miatt Magyarország számára nem célravezetô. Ráadásul véleményünk szerint inkább csak azokban az országokban van értelme, ahol a II. pillér elhanyagolható az elsôhöz képest (pl. az Egyesült Királyság, amely az egyetlen tagország, amelyik a jelenlegi idôszakban alkalmazza az önkéntes modulációt). A II. pillér újraelosztása kapcsán az Európai Bizottság javaslata azt tartalmazza, hogy egy új objektív kritériumot kell meghatározni, ami igazságosabbá teszi a vidékfejlesztési támogatások forráselosztását. Mivel jelenleg Magyarország (mind népességre, mind termôterületre vonatkozóan) szignifi kánsan az EU átlagnál magasabb támogatásban részesül a II. pillérbôl, ezért itt óvatosnak kell lennünk. A DG AGRI kiszivárogtatott tervezete szerint a változásoknak a jelenlegi szint 85 és 115%-a között kell maradnia. Ez a 15% Magyarország esetében 81,5 millió euró évente. A KAP jövôjével kapcsolatos tárgyalások eredményeképpen ennyi, amit nyerhetünk, vagy veszíthetünk éves szinten. A piaci intézkedésekre vonatkozó változások hatásait egyelôre nehéz felmérni, ehhez jobban kellene ismerni a részleteket, de valószínûleg Magyarország haszonélvezôi pozíciójára nem lesz szignifi káns hatással. Az MFF kutatásra és innovációra, illetve élelmiszersegélyre vonatkozó javaslata bôvülô, új forrásokat jelent. Összességében megállapítható, hogy valós értéken számítva a KAP-ra fordított összegek a tervezet alapján csökkenni fognak között, és ez ellen felemelhetjük a hangunkat, mivel az MFF egyéb fejezetei évi árakon is növekedni fognak. Azonban az elôzetes várakozásokat és félelmeket fi gyelembe véve a KAP-ra vonatkozó változások nagyjából elfogadhatóak Magyarország számára, a net- 8

9 tó haszonélvezôi pozíciónk változását szignifi kánsan biztosan nem érinti (sajnos nem is javítja). Ugyanakkor az ördög a részletekben rejtezik, ezért fontos, hogy. a II. pillér elosztásában bevezetésre kerülô objektív kritérium meghatározása Magyarország számára kedvezô legyen. Oda kell fi gyelni továbbá, hogyha bevezetésre kerül a capping az I. pillérben, az milyen összegtôl indul, nehogy az így levágott, és a II. pillérbe kerülô források túlterheljék a társfi nanszírozás miatt a hazai költségvetést. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön Biró Szabolcs PhD Az uniós csatlakozást követô magyar birtokpolitikáról a következô fôbb, összegzô megállapítások tehetôk: A magyar mezôgazdaság versenyképességének fontos tényezôje az alacsony földárakból és bérleti díjakból származó elôny. A versenyképesség fokozásának igénye, a birtokpolitika általános forráshiányával kiegészülve a földpiacot a beavatkozásoktól mentes, szabad piac felé orientálta, ahol a földtulajdon földhasználathoz közelítése a mezôgazdasági termelésbôl élôk termelés- és jövedelembiztonságának függvénye. A birtokpolitika hiányossága, hogy a csatlakozást követôen a vidék fejlôdését nem tekintette a versenyképesség növelésével egyenrangú célnak. A vidéki térségek megôrzéséhez a helyben lakó gazdálkodók megerôsítésére, földhasználatuk bôvítésére van szükség. (A koncentrált birtokstruktúra oldása a földpiaci versenyt is erôsíti, ami a hatékonyabb földhasználat megteremtésének elôfeltétele.) Továbbra is feladat maradt a kis-, közép- és nagyvállalatok versenyképességének javítása, úgy hogy lehetôleg ne válhasson meghatározóvá a kizárólag nyers- és alapanyagtermelô tôkés nagybirtokrendszer. Ezért a versenyképesség és hatékonyság fokozása mellett a birtokpolitikában legyen hangsúlyos tényezô a vidéki életminôség javítását szolgáló környezet- és tájvédelem, valamint a foglalkoztatás, amivel a mezôgazdasági termelés sokszínûségének megôrzése, a termelôk közötti, kölcsönös elônyökön nyugvó kapcsolatok erôsítése mellett, a társadalmi hasznosságot is fi gyelembe véve eredményesebben tárható fel a vidékben rejlô potenciál. A gazdálkodási formák tekintetében a magyar mezôgazdaság továbbra is igen heterogén ágazatnak tekinthetô. A társas vállalkozások esetében a Kft. a legjellemzôbb gazdálkodási forma (7279 darab). A részvénytársaságok száma (315 darab) stabilnak tekinthetô. A szövetkezetek (1004 darab) száma viszont évrôl-évre csökken, elsôsorban az átalakulások miatt. A mezôgazdaságban a kis létszámú szervezetek dominanciája jellemzô. Azonban az egyéni gazdaságok száma évrôl évre csökken, elsôsorban azért, mert az idôskorúak felhagynak a termeléssel, fôként az állattenyésztés és a kertészeti termelés területén. A termelési szerkezetbôl a KSH Gazdaságszerkezeti Öszszeírása (GSZÖ 2007) alapján a 2 EUME alatti egyéni gazdaságok részesedése a mezôgazdasági területbôl 7%, az állatlétszámból 17%. A GSZÖ adatai szerint a részarányuk a 1. táblázat Az üzemek termelési szerkezete és munkaerô-felhasználása (2007) Megnevezés Üzemméret Gazdaságok száma Mezôgazdasági terület Állat-létszám (számosállat) Munkaerôfelhasználás Ebbôl: fi zetett munkaerô EUME* db ha ha/éme** db db/éme ÉME , , , , Egyéni gazdaságok , , > , , összes , , < , , Gazdasági szerve , , > , , zetek összes , , Összesen , , *Európai Méretegység: Az ökonómiai üzemméret kifejezésére használatos, jellemzô az Európai Unióban. ** Éves Munkaerôegység: egy teljes munkaidôben foglalkoztatott, koránál és egészségi állapotánál fogva teljes értékû munkavégzésre alkalmas dolgozó éves munkaidô-teljesítménye, a kalkulációk során az EUROSTAT módszerének megfelelôen 1800 munkaórával vettük fi gyelembe; Forrás: KSH, Gazdaságszerkezeti Összeírás (2007) 9

10 2. táblázat Az üzemek jövedelmi mutatói ( évek átlagadatai) 10 Megnevezés Egyéni gazdaságok Társas gazdaságok mezôgazdasági munkaerô-felhasználásban ennél jóval magasabb (57%), azonban ez a szám a GSZÖ adatgyûjtési módszere szerint a mezôgazdasági tevékenységgel töltött idôre utal, nem jelenti tehát azt, hogy a 2 EUME alatti egyéni gazdaságok 229 ezer fônek nyújtanak megélhetést. Ezek az üzemek jellemzôen vidéki mezôgazdasági háztartások, amelyek elsôsorban önellátásra termelnek. Az önellátáson felüli mezôgazdasági termelés inkább jövedelem-kiegészítést jelent számukra. Ezzel van összefüggésben, hogy a 2 EUME alatti gazdaságoknál jóval alacsonyabb az egy éves munkaerôegységre jutó földterület és állatlétszám, mint a 2 és 4 EUME közötti gazdaságoknál. A 2 EUME feletti egyéni gazdaságoknál egy éves munkaerôegységre átlagosan 18 hektár mezôgazdasági terület jut, míg a 2 EUME feletti gazdasági szervezeteknél ugyanez az érték 29 hektár. Azonban bizonyos mérethatár felett megszûnik az egyéni gazdaságok magasabb munkaerô-felhasználása. A 16 EUME feletti egyéni gazdaságoknál az egy éves munkaerôegységre jutó mezôgazdasági terület nagyobb, mint a hasonló méretû gazdasági szervezeteknél. Tehát a nagyobb árutermelô gazdaságok közül területegységre vetítve a gazdasági szervezeteknek nagyobb a munkaerô-felhasználása, mint az egyéni gazdaságoknak (1. táblázat) A magyar mezôgazdaság üzemszerkezetének fô problémái a duális jellegbôl adódnak. Az elaprózott tulajdoni szerkezettel ellentétben a földhasználat viszonylag koncentrált. A területalapú támogatást igénylô 185,2 ezer gazdaságból 15,9 ezer (8,6%) használja a bejelentett mezôgazdasági terület 72,1%-át (2009-ben). Kétezer gazdaság ezer hektáros átlagterülettel mûveli a bejelentett terület 39,6%-át. Az egyéni gazdaságok növekedésének feltétele a megfelelô közgazdasági környezet, amelyben mezôgazdasági termelésük jövedelmezôségi viszonyai javulnak. A gazdaságszerkezeti összeírások alapján a gazdaságok által hasznosított mezôgazdasági terület többsége, 60,9%-a bérelt terület, ami között mind az egyéni gazdaságokban, mind a gazdasági szervezetekben növekedett (5,7% és 3,0%-kal). Az egyéni gazdaságok esetében a saját tulajdonon történô termelés szerepe jelentôsebb, a földbérlet aránya átlagosan 26,5%. A társas vállalkozások földhasználatának alapja földvásárlási tilalmuk miatt a bérleti rendszer (termelésük 92,9%-a bérleten alapul). A bérelt területek aránya a földhasználat méretcsoportjai szerint növekvô. Az egyéni gazdaságok fejlesztésének nehézségeit jól tükrözi, hogy többségük (60%) önellátó, kétharmaduk törpe méretû (1 hektár alatti mezôgazdasági területtel rendelkezik), emellett a gazdaságvezetôk 57,4%-a az idôsebb (felefele arányban év közötti és 65 év feletti) korosztályba tartozik. A rendelkezésre álló munkaerô bôségét mutatja, hogy az egyéni gazdálkodók 60%-a más jövedelemszerzési tevékenységet nem végez, emellett pedig a gazdálkodást összesen 1,1 millió mezôgazdasági munkát végzô családtag is segíti. A birtokviszonyok alakulását a területalapú támogatások földárakban és a földbérleti díjakban történô tôkésedésével a támogatáspolitika is nagyban befolyásolja. A földhasználattal összhangban a támogatási struktúra is koncentrált elosztást mutat. Az 5 ezer eurót meghaladó közvetlen támogatási összegben részesülô gazdaságok aránya Magyarországon csupán 6,9%, míg részesedésük az összes közvetlen támogatásból 69,7%. Az üzemszerkezet alakulását alapvetôen a gazdaságok jövedelemtermelô képessége határozza meg. Életképességük megítéléséhez a különbözô méretû üzemeknél az egy fô munkaerô által elôállított termelési érték és jövedelem szolgálhat kiindulási alapként. A 2 EUME alatti gazdaságoknál az egy fôre jutó nettó hozzáadott érték 238 ezer forint. Ez kevesebb, mint havi 20 ezer forint, ami nem elegendô egy Méret Bruttó termelési érték Nettó hozzáadott érték* EUME E Ft/ha E Ft/ÉME E Ft/ha E Ft/ÉME 0-2** > < > * A jövedelmen és a munkabéren kívül a nettó hozzáadott érték nyújt fedezetet az adókra, a kamatokra, a bérleti díjakra, de ezek a tételek a 2 EUME alatti gazdaságoknál nem jelentôsek.; ** A becslés során feltételezhetô, hogy a 2 EUME alatti gazdaságok egységnyi üzemméretre vetítve ugyanannyi termelési értéket és nettó hozzáadott értéket képesek elôállítani, mint a 2-4 EUME közötti gazdaságok. A feltételezést az indokolja, hogy a két üzemcsoport hasonló technológiai színvonal mellett és hasonló képzettségû munkaerô felhasználásával gazdálkodik.; Forrás: AKI, tesztüzemi rendszer

11 fô megélhetéséhez, viszont sok esetben fontos jövedelemkiegészítés lehet. Az egy hektárra jutó magas termelési értéket esetükben az okozza, hogy jelentôs állatállománnyal rendelkeznek. (2. táblázat) A mezôgazdaság fejlôdési irányait is meghatározó gazdálkodási alaptípusok esetében felvetôdik a kérdés, hogy a jelenlegi üzemszerkezettel milyen összetételben valósíthatók meg az egyes gazdálkodási típusokhoz tartozó célkitûzések, illetve megvalósításuk érdekében mezôgazdasági termelésünk szerkezetében a jövôben milyen strukturális változtatások szükségesek? Bármelyik fejlôdési irány erôsítése vagy szerepvesztése kihat a többi gazdálkodási típus, végsô soron az egész mezôgazdasági termelésünk eredményességére. A KAP támogatási lehetôségei a fiatalok számára Weisz Miklós PhD A Közös Agrárpolitika (KAP) egyik legnagyobb kihívása, hogy képes lesz-e fi atalítani a vészesen elöregedô európai gazdatársadalmat. Az EU-27 mezôgazdasági termelôinek csupán 7%-a 35 évnél fi atalabb, ugyanakkor az elkövetkezô 10 évben nem kevesebb, mint 4,5 millió mezôgazdasági termelô vonul nyugdíjba. Ez utóbbi szám különösen riasztó, ha összehasonlítjuk Európában az agráriumban közvetlenül foglalkoztatottak 13,6 milliós számával. Így nem kérdéses, hogy a gazdálkodók számának drámai csökkenése, hatékony intézkedések nélkül komolyan befolyásolja az európai mezôgazdaság pozícióit és közvetlenül érintheti az élelmiszer elôállítást is. Magyarországon sem jobb a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi jelentése szerint között további negatív irányba változott a gazdálkodók korösszetétele az egyéni gazdaságokban. A 34 éves és az alatti gazdálkodók aránya 2,1 százalékponttal, a év közöttieké 5,3 százalékponttal csökkent. A generációváltást támogató intézkedések már az es KAP reform elemei között megjelentek (korai nyugdíj az öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért idôs gazdák visszavonulásának elôsegítése) között a 1257/1999 EK rendelet, között a 1698/2005 EK rendelet adja meg a támogatási lehetôségek kereteit. Azon túl, hogy a fi atal gazdálkodók ugyanúgy jogosultak a többi gazdálkodó számára is elérhetô támogatások igénybevételére, a generációváltás ösztönzését a KAP II. Pillére (vidékfejlesztés) keretében a programozási idôszakban több célzott támogatási jogcím hivatott segíteni, ezek: a fi atal mezôgazdasági termelôk elindítása: olyan személyeknek nyújtható, akik 40 évesnél fi atalabbak, és elsô alkalommal kezdenek gazdálkodni, mezôgazdasági üzem vezetôjeként; rendelkeznek a megfelelô szakképzettséggel és szakmai alkalmassággal; valamint a gazdálkodási tevékenységük fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet nyújtanak be. A támogatás euró felsô értékig nyújtható. a mezôgazdasági termelôk és a mezôgazdasági munkavállalók korai nyugdíjba vonulása: támogatásban részesülhetnek azok a mezôgazdasági termelôk, akik úgy határoznak, hogy felhagynak mezôgazdasági tevékenységükkel, gazdaságuk más mezôgazdasági termelôknek való átadása céljával; illetve azok a mezôgazdasági munkavállalók, akik úgy határoznak, hogy a gazdaság átadását követôen végleg felhagynak mindennemû mezôgazdasági munkával. Az átadó: legalább 55 éves, az átadás idôpontjában azonban még nem éri el a rendes nyugdíjkorhatárt, illetve az átadás idôpontjában az érintett tagállamban érvényes rendes nyugdíjkorhatárnál legfeljebb tíz évvel fi atalabb; véglegesen felhagy minden üzleti célú mezôgazdasági tevékenységgel; gazdálkodással foglalkozott az átadást megelôzô tíz év során. Az átvevô: az átadó helyébe lép; illetve 50 évesnél fi atalabb mezôgazdasági termelô vagy magánjogi jogalany, és az átadó által átadott mezôgazdasági üzemet a mezôgazdasági üzem méretének növelése céljából veszi át. többlettámogatás egyes fejlesztési jogcímeknél: a mezôgazdasági üzemek korszerûsítésére irányuló támogatás esetében a fi atal mezôgazdasági termelôk által végrehajtott támogatható beruházásoknál +10% támogatási intenzitás. Magyarországon között az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) határozza meg az igénybe vehetô támogatások körét. 11

12 Az ÚMVP Fiatal mezôgazdasági termelôk számára nyújtandó támogatás címû intézkedés (112) célja a fiatal mezôgazdasági termelôk gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának elômozdítása, a mezôgazdasági munkaerô korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezôgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása. A támogatást szabályozó jogcímrendeletek: 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet és 113/2009 (VIII. 29) FVM rendelet. A támogatás formája egy alkalommal igénybe vehetô jövedelempótló támogatás, összege amennyiben az ügyfél által a 4. évre vállalt üzem mérete eléri a 4-7 EUME-t, akkor euró, 7-10 EUME esetében euró, míg a 10 vagy annál több EUME-t, akkor eurónak megfelelô forintösszeg. A beérkezett kérelmek száma az elsô meghirdetéskor 2514 db volt, a második körben 6146-an nyújtottak be támogatási kérelmet, közülük több mint kétezren kaptak támogatást induláshoz. A mezôgazdasági termelôk gazdaságátadásához nyújtott támogatás (113. intézkedés) célja a mezôgazdasági termelô tevékenységet végzôk korösszetételének a fi a- tal mezôgazdasági termelôk támogatásával összehangolt javítása, az elaprózódott birtokszerkezet ésszerû koncentrálódásának elôsegítése, és a gazdaságok átlagos méretének növelése. A támogatást szabályozó jogcímrendelet: 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet. A jogcímre nagyon kevés kérelem érkezett be, az elért eredmények messze a tervezett alatt vannak. A jelentôs aluligénylés legfôbb okai a túl szigorúan meghatározott jogosultsági feltételek, az elnyerhetô támogatás kalkulációja, illetve az átadással járó túlzott adminisztrációs teher, a nem megfelelôen kidolgozott részletek. A fi atal mezôgazdasági termelônek minôsülôk +10% támogatás intenzitásra jogosultak az ÚMVP egyes beruházási jogcímei keretében, mint például az állattartó telepek, kertészetek, növénytermesztési létesítmények korszerûsítése, mezôgazdasági termékek értéknövelése, fás és lágyszárú energiaültetvények telepítése, illetve kertészeti ültetvények korszerûsítése és telepítése. Az egyéb támogatási formák közül megemlítendô, hogy egyes támogatási jogcímeknél az értékelés során plusz pontokat kaphatnak a fi atal gazdálkodók (pl. agrár-környezetgazdálkodási támogatás), ingyenesen igényelhetnek szôlôtelepítési jogot, illetve elkülönített tejkvóta keret áll rendelkezésükre. Mivel a közel két évtizede elérhetô, generációváltást célzó támogatások nem tudták megoldani az elöregedô gazdatársadalom problémáit, ezért a KAP-nak között az eddigieknél intenzívebben és célzottabban kell ösztönöznie a fi atalokat. Ilyen támogatásokat az Európai Bizottság által október 12-én bemutatott jogszabályi javaslatok tartalmaznak, melyekben új elem, hogy a fi atal gazdálkodók támogatása a KAP I. pillérében (közvetlen kifi zetések) is megjelenik. A 40 évesnél nem idôsebb, gazdaságukat az igénylést megelôzô öt esztendônél nem korábban elindító fi atal gazdálkodók támogatására a tagállamok közvetlen támogatási forrásaik legfeljebb 2 %-át használhatják fel. Ez a támogatás, amely kiegészíti az alaptámogatást és mértéke legfeljebb az adott tagállamban a támogatási jogosultságok hektárra vetített átlagának 25 százaléka lehet, továbbá legfeljebb 25 hektárra (azon tagállamokban, ahol a gazdaságok átlagmérete a 25 hektárt meghaladja, legfeljebb az átlagnak megfelelô területre) vehetô fel, a kedvezményezetteknek legfeljebb öt évig folyósítható. A jogosultság idôtartama a gazdaság elindítása és a fi atal gazdálkodók támogatásának igénylése között eltelt évek számával csökken. A Fiatal Gazdák Európai Tanácsának javaslataival (Fiatal gazda csomag) összhangban a kérdés komplex megközelítése szükséges az alábbi területekre kiterjedôen: információs rendszer a fi atal gazdákról, nyomonkövetés induló és kiegészítô támogatás, gazdaságátadás támogatása (KAP I. és II. pillérén keresztül) fejlesztések ösztönzése az innováció, a versenyképesség területén (célzott támogatások, kedvezményes földvásárlási, fejlesztési hitelek) pályakezdôk foglalkoztatása, gyakornoki program adminisztráció, bürokrácia csökkentése, adózási, jogi akadályok felszámolása oktatás, képzés, hálózatépítés korszerûsítése Ezen szempontok fi gyelembevételével, az eddigieknél célzottabb és hatékonyabb ösztönzési formákkal tehetô vonzóbbá az ágazat a fi atalok számára. 12

13 Élelmiszerbiztonság Az élelmiszergazdasági termékek minôségét érintô uniós politikák hatása Magyarországra Juhász Anikó PhD A téma aktualitását a minôségi rendszerek számukban és hatáskörükben megállíthatatlannak tûnô terjedése adta. Vizsgálatunk tárgyának csak az önkéntes szabványokat és azokra épülô tanúsítási rendszereket tekintettük. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen termék és szolgáltatás jellemzôket sorolnak a minôség fogalmába az élelmiszerlánc egyes szereplôi. Hogyan befolyásolják az amúgy is meglévô erôviszony különbségek a minôségi rendszerek elterjedtségét? Harmadik, kiemelt célunknak az ágazati szereplôk véleményén alapuló javaslatok kidolgozását tekintettük. Az élelmiszertermékektôl elvárt minôségi jellemzôk jól érezhetôen megszaporodtak. A fogyasztó által könnyen megítélhetô, észlelési (frissesség, megjelenés) és tapasztalati (íz, eltarthatóság) jellemzôk mellé olyan nehezen, vagy egyáltalán nem megítélhetôk is felsorakoztak, mint a hitelesség (tápérték, biztonság) és az etika (állatjólét, környezetvédelem). Ezzel párhuzamosan megnôtt az igény a minôségi jellemzôk megbízható igazolására. Az EU az élelmiszerbiztonságot elôállítási szabályokkal és forgalmazási elôírásokkal szabályozza, a társadalmi és szociális kérdéseket (etikai jellemzôket) ezeken túlmenôen minôségi rendszerekkel biztosítja. A jó hitelességi jellemzôk és az ezeket igazoló, egyre nagyobb számú és részletesebb független és vevôi minôségi rendszerek immár a piacra-lépés minimum (képesítô) feltételévé váltak. A minôségi elvárások fejlôdése az élelmiszer-elôállító vállalatok minôségkultúrájának fejlôdését eredményezte. Négy alapvetô szakaszra bontva, a jogszabályi minimumfeltételeket teljesítô passzivitástól (szunnyadás) a belsô motiváció által irányított érettségi szakaszig. Az utóbbi években a multinacionális vállalatok után a nagy és közepes magyar tulajdonú vállalkozások is egyre inkább az érettségi szakasz felé közeledtek. Az EU 25 tagállamra kiterjedô 2005-ös felmérése alapján a minôségi rendszerek száma elérte a 383-at, de csak nem egészen 20%-ának volt valamiféle kapcsolata más rendszerekkel. A legjelentôsebb rendszerhasználó Németország volt, amelyet az Egyesült Királyság, Spanyolország, Belgium és Olaszország követett. A hazai élelmiszergazdasági vállalkozások honlap elemzése szerint: A hazai élelmiszeripar 791 honlapot mûködtetett, ez csupán a vállalkozások 14%-kának érintettségét jelentette, amelyek az értékesítés 62%-át adták. A minôségi rendszer információt közlô vállalkozások száma még kisebb, 405 volt, a teljes vállalkozói kör alig 7%- át, de az árbevétel 46%-át adták. Összesen 869 rendszeremlítést gyûjtöttünk, amelyek 18 rendszerre vonatkoztak, a legtöbb egy vállalkozásnál említett rendszer 9 db volt. Minôségi rendszerek szerint összegezve a honlap elemzést: A jogszabályi kötelezettségû HACCP említése (333) volt a legnagyobb. A második és harmadik helyre az ISO 9000 (195 említés) és az IFS (85) került. A BRC rendszert (27 említés) két fogyasztói rendszer is megelôzte. A negyedik és ötödik helyen két fogyasztói rendszer szerepelt, a KMÉ (Kiváló Magyar Élelmiszer) és a HÍR (Hagyomány Ízek Régiók) 7-7%-kal. A legkisebb részesedést az ISO rendszer (19 említés) mutatott és meglepô módon még az ISO14001 környezetirányítási rendszer (21 db) is nagyobb arányt képviselt. További 68 alkalommal egyéb rendszert is gyûjtöttünk, amelyek között éppúgy volt fogyasztói (pl. Prémium Hungaricum 12, Magyar Termék 7 db), mint vevôi (pl. QS 5 db). A jövô két utat kínál: az önkéntes szabványokon alapuló vállalatközi és fogyasztói rendszerek száma tovább növekszik, vagy a rendszerek száma túlnô a kezelhetô mértéken és alapvetô egységesítés indul meg. Paradox módon mindkét lehetôségre gyûjtöttünk utalást, a közeljövô realitásának mégis a további vevôi rendszerek megjelenését és szigorodását tartjuk. Az általunk felkeresett élelmiszergazdasági vállalkozások körében a minôségi rendszerek elterjedtsége, a tipikusan élelmiszer-kiskereskedelem által megkövetelt vevôi rendszerek (IFS, BRC) esetében csak az ezredforduló utánra tehetô, de az elmúlt években gyorsuló ütemûnek bizonyult. A vizsgált cégek közel kétharmada rendelkezett ezeknek a rendszereknek egyikével, némelyikük mindkettôvel. A vizsgált vállal- 13

14 kozások esetében a termékeken logóval jelezhetô fogyasztói rendszerek is fôleg az ezredforduló után kerültek alkalmazásra. A lassú terjedés oka lehet, hogy az ökológiai, a Kiváló Magyar Élelmiszer és a földrajzi eredetvédelem esetében az általunk vizsgált cégeknek eddig legalábbis nem sikerült maradéktalanul kihasználniuk az ezekbôl eredô marketingelônyt. Speciális esetet képviselt az ISO 22000, amivel mintánkban csupán két vállalat rendelkezett, de ennél jóval több helyen fôleg a nagyobb vállalatoknál említették, hogy tervezték bevezetését, ám a kiskereskedelem saját fejlesztésû rendszerelvárásai miatt több cég lemondott a bevezetésérôl. Az ISO környezetvédelmi célokból létrehozott rendszerét csak külsô kényszer hatására vezették be. Elterjedését hátráltatta továbbá magas beruházási igénye. Ugyanakkor azok a cégek, akik már rendelkeztek ilyennel, pozitívan értékelték, mivel látványosan csökkentette a hulladékkezeléssel összefüggô költségeket, ezért a marketing elônyön túl is megtérülô beruházásnak minôsítették bevezetését. A kiépítés tekintetében a szóbeli értékelések azt mutatták, hogy az elsô minôségbiztosítási rendszer felállítása járt a legnagyobb beruházásigénnyel, de rendszerint párhuzamosan történt a jelentôsebb technológiai és infrastrukturális beruházásokkal, informatikai fejlesztésekkel. Tovább csökkentette a teher érzését, hogy több válaszadó cégnél igénybe vették a legkorábban kiépített rendszereknél még létezô támogatási forrásokat. A rendszerek mûködtetésénél egyöntetûen a tanúsítás költségét jelölték még válaszadóink a legmagasabb tételként, ezt követte az okirat megújító és felülvizsgálat audit díja, illetve a negyedik-ötödik helyen a munkabér és a képzés költségeit említették. A minôségbiztosítási rendszerek bevezetése és mûködtetése rendszerint a cég minden dolgozójának feladataira hatással volt, ennek ellenére csak kevés helyen történt létszámbôvítés. A megkérdezett élelmiszergazdasági vállalatok a minôségi rendszerekkel kapcsolatban elônyként sorolták fel a kiszámíthatóbb vevôi kapcsolatot, az egyértelmû felelôsségi határok kijelölését. A minôségi kifogások csökkenését és a reklamációk egyszerûbb kezelését, végül, de közel sem utolsó sorban a minôségirányítással kapcsolatos szemléletváltozást a felsô vezetéstôl a fi zikai dolgozók szintjéig. Fontos kiemelni, hogy összességében jelentôsebb volt a kritikai észrevételek aránya élelmiszeripari válaszadóink körében: Az alapnak tekinthetô rendszerek (HACCP, ISO 9000), elterjedésükkel párhuzamosan elértéktelenedtek. Az elértéktelenedés következtében kialakuló egy vevôegy minôségi rendszer helyzet már semmilyen hozzáadott minôségfejlesztési értéket nem biztosít, viszont komoly személyi és pénzügyi erôforrás többletet jelent (tanúsítási turizmus!). A folyamatos, nagy volumenû dokumentáció-készítés személyi erôforrás igénye megfelelô informatikai támogatás nélkül igen megterhelô. A képzések megszervezése üzemi környezetben és nehezen motiválható munkaerôvel komoly kihívás. Hitelességi és versenytorzítási kérdés, hogy nem mindig és nem mindenkire érvényesek a vevôi rendszerek, a keresleti cikkekkel, vagy jelentôs árelônyt biztosító beszállítókkal szemben elnézôbbek a kiskereskedelem beszerzôi. A független és vevôi minôségi rendszerek hazai tanúsítását végzô meghatározó vállalkozások tapasztalatai alapján a tanúsítási piacon jelenleg megtalálható akkreditálás nélküli cégek alapvetô hitelességi problémát vetnek fel. A vevôi és független minôségi rendszerek között megközelítôleg 80%-os átfedés tapasztalható, tehát megfelelô vállalati minôségirányítási rendszerrel nem jelent technológiai gondot a megfelelés, annál több erôforrás lekötését. A megkérdezetett tanúsító cégek a hazai élelmiszergazdasági vállalkozásokat általában jól felkészültnek, minôségközpontúnak tartották (nem beleértve a feketegazdaság szereplôit). Lényeges különbségnek tartották azonban, hogy a multinacionális cégek az anyavállalat elvárása miatt, de erôteljes belsô támogatásával kezdték el bevezetni a minôségi rendszereket. A hazai tulajdonú vállalkozások viszont a piac (kiskereskedelem) nyomására, kevesebb ta- 14

15 pasztalattal és támogatási lehetôséggel voltak kénytelenek kiépíteni az egyre újabb rendszereket. A tanúsítók kiskereskedelemmel kapcsolatban negatívumként emelték ki, hogy a beszállítói értékelésnél a költség, (ár) és a kockázat minimalizálás (felelôsség megosztás) a döntô szempont, a termékminôség beltartalmi, érzékszervi vonatkozásai nem állnak a minôségi rendszerek középpontjában. Ugyanakkor pozitív oldalon komoly érvként említették, hogy a kiskereskedelem indította el a minôségtanúsítási folyamatot, amely véleményük szerint számos területen jól betölti a jogszabályi környezet változásából (EU csatlakozás) származó élelmiszerbiztonsági ûrt. Innováció, versenyképesség fokozása, a gazdasági szerkezet megszilárdítása a KAP lehetôségei és kihívásai Jankuné Kürthy Gyöngyi PhD Az élelmiszer ellátási lánc megváltozott természete alapvetôen befolyásolja az élelmiszertermékek innovációját. A szakirodalom alapján a legjellemzôbb negatív hatásnak három esetet tekinthetünk: A kereskedelmi márkák fokozódó térnyerése veszélyt jelent a termelô vállalatok innovációs erejére, mivel az erôsebb verseny következményeként nyomás alá kerül az olcsó kereskedelmi márkákkal a gyártók jövedelme. Ezen ok miatt a gyártók mellôzhetik az innovációt a kutatásban és a fejlesztésben. Az innovációs tevékenység attól is szenvedhet, hogy az új termékeket egyre jobban és a bevezetés után egyre gyorsabban utánozzák a kereskedelmi márkás termékek, így az új termékeknek nincsen ideje behozni az innovációs költséget. A legtöbbször kimutatott pozitív hatásokat szintén két alaptípusba lehetett sorolni: A modern kiskereskedelemnek van pozitív innovációs hatása, hiszen a beszállítók innováció forrását és motivációját sok esetben a vevôk jelentik. Ezek a termékek lehetnek már a piacon lévô termékek másolatai, de akár teljesen új terméktípusok is, hiszen ma már elképzelhetetlenül bôséges és pontos vásárlói információ birtokában vannak a kiskereskedelmi láncok (például a szkenner adatok, vagy a hûségkártya adatbázisok). A kereskedelmi márkás termékek harmadik, de még inkább a negyedik generációja már valódi, másolás nélküli innovációs tevékenység megvalósítására is lehetôséget ad. A gyártói márka utánzása saját márkával a nagy és tôkeerôs élelmiszergazdasági vállalatokkal rendelkezô piacokon nem feltétlenül vezet az élelmiszergazdasági innováció csökkenéséhez, hanem a mókuskerékhez hasonlóan felpörgeti, gyorsítja, és ezzel növeli az innovációs tevékenységet. Az innovációt a modern kiskereskedelem pozitív és negatív hatásán kívül is számos tényezô segítheti és gátolhatja. Innovációt elôsegítô nem kiskereskedelmi hatások közül Sebôk a költségcsökkentést, az új piacok szerzésének a kényszerét, az élelmiszer-biztonság növelésének és a környezeti hatások csökkentésének, valamint az etikai kérdések megválaszolásának társadalmi igényét, valamint a jogszabályi elôírások szigorodását emelte ki. Míg az akadályozó tényezôk közül a legerôteljesebbnek a költségek magas szintjét és a belsô és állami pénzügyi források hiányát mutatta a 12 európai országra, köztük Magyarországra is kiterjedô kutatás. 78 hazai élelmiszergazdasági cég megkérdezésével készült tanulmányban további két gátló tényezôt határoztak meg. Az egyik, hogy az igazán innovatív gyártástechnológiai megoldások külföldi transznacionális inputbeszállító vállalkozások kezében vannak, a hazai cégek számára túl drágán érhetôk csak el. De nem feltétlenül jelent innovációs elônyt egy transznacionális gyártó hazai leányvállalatának lenni sem, hiszen a termékfejlesztés legtöbbször központosított és a megkérdezett vállalkozások közül egy esetben sem hazánkban volt a kutatási részleg. Így csupán a már kifejlesztett termékek gyártása történik itthon, vagy még inkább az újdonságokat nagykereskedelmi funkciót is ellátva importálják az anyacégtôl. Az innováció és verseny témakörében végzett kiterjedt elméleti és empirikus kutatásuk alapján egy olyan modellt állítottak fel, amelyben a piaci verseny és az innováció erôssége közötti kapcsolat fordított U alakú görbével írható le. Vagyis, ha a verseny erôsödik (és ennek jól megfelel a sajátmárkás termékek terjedése) és a verseny intenzitása egyébként alacsony, akkor az innováció felpörög, mivel az innováció elôtt elérhetô profi t (járadék) alacsonyabb, mint az innová- 15

16 ció utáni. És ez az összefüggés egy telítôdési pontig így is marad. Ha azonban már a kiinduló versenyhelyzet is gyilkos mértékû, akkor már nincs tartalék a piaci szereplôkben, így az újabb versenyhatásra válaszul adható innováció járadéka már nem éri el az innováció nélküli állapot eredményességét, vagyis elfogy a motiváció és pénzügyi lehetôség az innovációra. A modellt az élelmiszergazdasági termékek szemszögébôl továbbgondolva öt szakaszra bontottuk a folyamatot: az elsô az alvó szakasz, itt nagyon gyenge kiinduló versenyhelyzet van és még nem érezhetô a sajátmárkás és a külföldi termékek piaci jelenléte (nincs hatása). a második inspirált szakaszban egyre növekvô a kiinduló versenyhelyzet és egyre jobban érezhetô sajátmárkás és a külföldi termékek további versenyfokozó ereje. A harmadik szárnyaló szakasz egy ideális állapot, ahol a résztvevôk országok, ágazatok, vagy cégek a piaci éberséget maximalizáló, de kezelhetô kiinduló versenyhelyzetben vannak. A sajátmárkás és a külföldi termékek jelenléte pedig jelentôs, de nem kiszorító hatású, amivel csúcsra járatott, azaz nagyon erôs, de már nem növekvô mértékû innovációs tevékenységet váltanak ki. A negyedik küszködô szakaszban már felborult az egyensúly, a kiinduló versenyhelyzet túl erôs, vagy tisztességtelen ahhoz, hogy sajátmárkás és a külföldi termékek további versenykényszerére növekvô innovációval tudjanak a piaci szereplôk reagálni. Sôt valójában ebben a szakaszban a sajátmárkás és a külföldi termékek versenyfokozó ereje már negatív innovációs hatást vált ki. Az ötödik halott szakaszban az alap piaci helyzet rendezetlensége, a gyilkos verseny már megölte az innovációt, így valójában nincs további negatív hatása a sajátmárkás és a külföldi termékek versenyfokozásának, mert már e hatás nélkül sincs energia és motiváció az innovációra. Három ágazatban (feldolgozott zöldség-gyümölcs, tejtermékek, reggelizô termékek) és hét európai országban (Hollandia, Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország és Magyarország) végeztek az innováció mértékére és változására irányuló elemzést az 2005 és 2009 közötti idôszakra. Arra keresték a választ, hogy volt-e érezhetô negatív hatása az innovációra az erôsödô piaci versenynek. A vizsgálat alapján a legtöbb országban növekvô termékbevezetésrôl adhatunk számot, amely 2009-re a hét országban és a három ágazatban megközelítette az évi 7700 új terméket. A vizsgált mintában átlagosan két-háromszorosára nôtt a bevezetések száma az elmúlt öt évben, csak két országban tapasztaltak csökkenést, Spanyolországban mindhárom termékkörnél, míg az Egyesült Királyságban csak a feldolgozott zöldség-gyümölcs kategóriában. Vagyis a vizsgálat alapján a verseny szintjét Spanyolország kivételével nem nevezhettük innovációs gátnak, ugyanakkor a termékbevezetések típusát vizsgálva azt is elmondhattuk, hogy a sajátmárkás termékeknek van közvetlen hatása az innovációra, mivel az adatbázis szerint az új termékek egy részét ma már a sajátmárkás termékek adták. Ennek aránya jelentôsen eltért az egyes országok között, Olaszország és hazánk esetében jellemzôen még alacsony 10%, vagy az alatti részesedést tettek ki a sajátmárkás újdonságok, míg a másik véglet az Egyesült Királyság és Hollandia volt, ahol 30% feletti volt minden kategóriában ez az arány. A többi országban e két szélsôérték közötti mozgott a sajátmárkás termékek aránya az innovációból. Míg azonban Hollandia és Franciaország esetében ez a sajátmárkás arány egy folyamatos növekvô tendencia része volt, addig az Egyesült Királyságban a korábbi jelentôsen magasabb 60-80% szint után ez a tendencia erôs visszaszorulását jelentette a kiskereskedelmi innovációnak. 1. ábra A megkérdezett élelmiszeripari vállalkozások innovációs típusai 16

17 Spanyolország azért is tekinthetô fi gyelmeztetôen negatív példának, mert a sajátmárkás termékek aránya emelkedett az innováción belül, miközben az összes termékbevezetés drasztikusan, 200 termékre csökkent. Az összegyûjtött tejés a zöldség-gyümölcs ágazatra vonatkozó piaci elemzések alapján két folyamat járulhatott hozzá az innováció csökkenéséhez. Az elsô a kiskereskedelem vevôi erejével magyarázható általános, beszállítók számára kedvezôtlen alkupozícióval jellemezhetô. A második magyarázat a növekvô diszkont arány és az ezzel együtt járó alacsony cikkelemszám. Erre válaszként az egyre dominánsabb szupermarket kereskedelmi forma is kategóriamenedzsment racionalizálásba kezdett. Miközben a hatást ellensúlyozni képes széles és mély áruválasztékú hipermarketek jelenlétét a vidéki helyi építési engedélyezési szabályok a legtöbb helyen erôsen korlátozzák. A beszállítói válaszokból kiderült, hogy míg korábban csak pénzkérdés volt a belistázás, ma már meg kell gyôzni a kereskedôt arról, hogy érdemes feltenni az új terméket a polcra, ami általában csak akkor lehetséges, ha a gyártó megfelelô marketinggel tudja támogatni a piaci bevezetés sikerét. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy ha a kiskereskedô megfi zetteti a kondíciós díjat amelynek egy része kifejezetten marketing hozzájárulás néven ismert akkor van-e joga áthárítani a piaci bevezetés költségeit (marketing, reklám) teljes egészében a gyártóra? A megkérdezettek szerint a marketing hozzájárulás fejében a legtöbb esetben nem jár olyan mértékû szolgáltatás, ami helyettesíthetne egy országos reklámkampányt. Mindebbôl következik, hogy az erôteljes innováció önmagában nem lehet sikeres stratégia, csak megfelelô marketinggel ötvözve. Az erôs márkaépítés, fogyasztói hûség kialakítása is sikeresebb, ha megújuló, a fogyasztók igényeinek egyre inkább megfelelô terméket is tud kínálni a cég, ezért az innováció és marketing együtt igazán hatásos fegyver. Mindkét tevékenység nagy tôkeerôt igényel (együttesen még inkább), ezért ez elsôsorban a nagy cégek fegyvere. Mindez még inkább a saját márkák gyártása felé tereli a kisebb cégeket. Ez alól egyetlen kivétel, ha a kisebb cég olyan egyedi, innovatív termékkel van jelen a piacon, amelynek nincs versenytársa. Interjúink során ilyennel is találkoztunk, de ez elég egyedi esetnek tûnt. A megkérdezett vállalatok szerint az innováció iparági szintjét inkább stagnálónak ítélték meg. Különösen negatívan ítélték meg az iparági innovációt a reggelizô-terméket gyártók, a hús- és baromfi feldolgozók és a zöldség-gyümölcs feldolgozó ágazatban mûködô cégek. Növekvô innovációról az édesipari cégek és tésztagyártók számoltak be, felemás kép alakult ki a tej- és italgyártás területén (a cégek egy része csökkenô, más része növekvô innovációt észlelt iparági szinten), ám jellemzô volt, hogy a növekvô vagy szinten tartott fejlesztések zöme is a csomagolásra, a kiszerelés változtatására, illetve a költséghatékonyság fejlesztésére irányult. Valódi termékmegújító innovációt csak kevés ágazatban, kevés területen hajtottak végre. Ebben a kérdésben is reálisan látják a helyzetet a hazai gyártók, mert a Nielsen adatai szerint az Egyesült Államokban 6%, egyes nyugateurópai országokban pedig 2-4% között található a valódi, lényeges terméktulajdonságot megváltoztató innovációk aránya. Ennek oka a megkérdezett szakemberek szerint részben az alacsony vásárlóerô (a hazai fogyasztóknak nincs pénzük korszerû, egészséges, funkcionális élelmiszerekre, mert ezek általában olyan összetételûek, amelyek drágább fogyasztói árat eredményeznek), a fogyasztói igénytelenség (a hazai fogyasztók pl. nem elég nyitottak az egészséges és funkcionális élelmiszerekre), részben a hazai élelmiszeripar alacsony jövedelmezôsége (kevés az erre fordítható tôke). Többen voltak olyan véleményen is, hogy ebben az ágazatban már nincs mit újítani, nagy újdonságot már nem lehet ebben a termékkörben kitalálni. A kevésbé negatívan fogalmazó szakemberek szerint is igaz, hogy több ágazatban évvel ezelôtt lezajlottak az alapvetô technológiai innovációk, ezért jelenleg csak a termékfejlesztésre maradt tér. Az iparági innováció negatív megítélésével nem csengtek össze a cégek saját újításairól szóló vélemények. A megkérdezett 24 cég közül 16 jelenleg több új terméket fejleszt ki, mint 5-10 évvel ezelôtt, csupán kettô számolt be kevesebb innovációról, a többi vállalat szinten tartotta fejlesztési üte- 17

18 mét. Igaz, a cégek innovációjában is túlnyomó többségben találkozhattunk csomagolásfejlesztéssel, de elôremutató, hogy a második helyen valamilyen funkcionális élelmiszer kifejlesztése állt, sôt volt példa technológiai megújulásra is. Jellemzô módon ez inkább a nagyvállalatoknál történt, ahogyan a kényelmi típusú termékek kifejlesztése is (1. ábra). Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy ma még a szakirodalmi források és a saját kutatásunk sem erôsíti meg, hogy az európai, vagy a hazai élelmiszergazdaság elérte volna az innovációs szempontból küszködô stádiumot. Vagyis azt a pontot, amikor a versenyfeltételek szorítása már az innováció csökkenését idézi elô. Ugyanakkor fi gyelmeztetô jelnek tekinthetôk: a valódi innovációk alacsony aránya, vagy Spanyolország zuhanó innovációs rátája. Ezek a kedvezôtlen jelek azt vetítik elôre, hogy bizonyos körülmények együttes fennállása, elsôsorban a növekvô vevôi erô már negatív hatású lehet az új termékek bevezetésére. A KAP végrehajtása Magyarországon Dr. Mikula Lajos Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások évi eredeti elôirányzata 469,8 milliárd forint volt. Az Európai Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, a központi költségvetésbôl rendelkezésre álló évi elôirányzatok terhére, valamint az EU által közvetlenül térített támogatások keretösszegének felhasználásával az év végéig összesen 533,5 milliárd forint támogatás kifi zetésére került sor, melybôl az EU alapjaiból lehívott összeg 425,8 milliárd forint, a nemzeti költségvetésbôl fedezett rész 107,7 milliárd forint. (1. táblázat) A nemzeti költségvetésbôl fi nanszírozott támogatások mellett az uniós források nagysága sem érte el az egy évvel korábbit. Az EU alapokból származó támogatások összege 2010-ben 31,5 milliárd forinttal maradt el a évitôl. Így összességében a termelôk mintegy 100 milliárd forinttal kevesebb támogatást kaptak, mint egy évvel korábban, ami nagyrészt annak tulajdonítható, hogy a termelôk év végén egyszeri, 61,2 milliárd forint összegû cukoripari szerkezet-átalakítási támogatásban részesültek. Szintén hozzájárult a csökkenéshez az árfolyamnyereség, valamint hogy 2009 végén az idôarányosnál több támogatás került folyósításra, aminek következtében a évi kifi zetések jelentôsen visszaestek. A kifi zetések évi csökkenésében az EU társfi nanszírozással mûködô programok is szerepet játszottak, mivel ezek nagysága ugyancsak elmaradt a évitôl. A vidékfejlesztési programok keretében 2010-ben 175,2 milliárd forint folyósítására került sor az egy évvel korábbi 191 milliárd forinttal szemben. Ez utóbbival kapcsolatban ismételten meg kell jegyezni, hogy a évihez képest 2009-ben csaknem kétszeresére nôtt. Az EU csatlakozás óta az agrártámogatások forrásösszetétele jelentôsen módosult. A nemzeti források súlya az évrôl évre növekvô uniós források mellett mind kisebb, 2010-ben mindössze 19,9% volt. Ugyanez az arány 2007-ben még 43,1%- ot tett ki, vagyis azóta kevesebb, mint felére esett vissza. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) intézkedéseinek fi nanszírozására 2010-ben összesen 125,2 milliárd forint állt rendelkezésre. Az év végéig ennél lényegesen, mintegy 35%-kal nagyobb összeg, 167 milliárd forint kifi zetése történt meg, melybôl 37,3 milliárd forint az NVT még mûködô intézkedéseinek támogatásigényét fedezte, s a fennmaradó 129,7 milliárd forint szolgálta az ÚMVP újonnan indított intézkedéseit. Az összes kifi zetésbôl 127,5 milliárd forint származott uniós forrásból, 31,1 milliárd forintot pedig a nemzeti költségvetés fedezett. Az uniós támogatások aránya tengelyenként változó. Az I. és III. tengelynél az EU hozzájárulás átlagos aránya 71,8%, a II. és IV. tengely esetében 76,9%. (2. táblázat) Az ÚMVP keretében újonnan indított intézkedések közül az Állattartó telepek korszerûsítése volt a legjelentôsebb, amelyre 35,2 milliárd forint került kifi zetésre, továbbá az Önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzése jogcím, amelyre 17,6 milliárd forintot, valamint a Mezôgazdasági termékek értéknövelése, amelyre 13,6 milliárd forintot fordítottak. 1. táblázat Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások forrásai (milliárd forint) Forrás Nemzeti 177,9 188,9 141,1 174,1 107,7 Közösségi 251,6 246,7 285,1 457,3 425,8 Összesen 429,6 435,7 426,3 631,4 533,5 Forrás: VM adatok alapján AKI számítás 18

19 2. táblázat Az ÚMVP évi kifizetései és forráselosztási arányai (millió forint) Jogcím Mûködési jellegû évi kifi zetés A program egyes Felhalmozási Az egyes tengelyei-nek Összesen jellegû tengelyek súlya aránya I. A mezôgaz da sági és erdé szeti ágazat versenyképességének , , ,6 56,9 45,9 javítása II. A környezet és a vidék fejlesztése , , ,9 27,7 31,5 III. A vidéki élet minô sége és a vidéki gazdaság 3 670, , ,6 10,1 13,4 diverzifi kálása IV. LEADER-megközelítés megvalósítása 811,7 279, ,8 0,7 5,3 V. Technikai segítségnyújtás 7 746,2 0, ,2 4,6 3,9 Összesen , , ,1 100,00 100,00 Forrás: VM adatok és ÚMVP EU által közvetlenül térített támogatások Az agrártámogatásokon belül meghatározó súlyt képviselnek az EU által az Európai Mezôgazdasági Garancia Alapból közvetlenül fi nanszírozott támogatások, amelynek öszszege 2010-ben 297,2 milliárd forint volt. Ebbôl 247,4 milliárd forint a területalapú támogatás értéke, 49,8 milliárd forint pedig a piaci támogatásoké. Területalapú támogatások (SAPS) A Európai Unió által fi nanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS) évi feltételeit, az igénybevétellel kapcsolatos kérdéseket a vonatkozó közösségi jogszabályok mellett az Európai Mezôgazdasági Garancia Alapból fi - nanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítô nemzeti támogatások (top-up) évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekrôl szóló 22/2010. (III. 16.) FVM rendelet, illetve az Európai Mezôgazdasági Garancia Alapból, Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésbôl fi nanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 34/2010. (IV.9.) FVM rendelet szabályozta. Az említett évben a SAPS hektáronkénti összege 172,205 euró volt, amely a SAPS pénzügyi boríték (831,578 millió euró) és SAPS bázisterület (4829 millió hektár) hányadosa. Az átszámítási árfolyam a Bizottság június 21-i 1290/2005/EK rendeletének megfelelôen 275,75 forint/euró, így a SAPS támogatás hektáronkénti maximális értéke 47,5 ezer forint, amely a pénzügyi borítékhoz történô visszaosztási mechanizmus alkalmazása miatt 46,5 ezer forintra módosult. Az Európai Bizottság a 2010 tavaszi extrém idôjárásra való tekintettel a 73/2009/EK rendelet szerint engedélyezte az egységes területalapú támogatás 50%-ának elôrehozott kifi zetését. A SAPS támogatások folyósítása október közepén kezdôdött az elôlegfi zetéssel, majd december második felében indult el a támogatás vég-, illetve részfi zetése. Az egységes területalapú kifi zetések 97%-a, 247,4 milliárd forint december végéig megvalósult, amely a évben folyósított összeget 18,7 milliárd forinttal haladta meg. Agrárpiaci támogatás A bel- és külpiaci, valamint az intervenciós és egyéb piaci támogatások 2010-ben kifi zetett együttes összege 49,8 milliárd forint volt, ami jelentôsen (41,6 milliárd Ft-tal) elmaradt az egy évvel korábbitól. Ennek oka, hogy 2009-ben 61,2 milliárd forint egyszeri, cukoripari szerkezet-átalakítási támogatás került folyósításra. A belpiaci támogatásokon belül a Magyar Méhészeti Program 501,8 millió forint, az Iskolatej Program 248,4 millió forint, az Iskolagyümölcs Program 602 millió forint, a Nemzeti Diverzifi kációs Program 2764,9 millió forint közvetlen uniós támogatásban részesült. A zöldség-gyümölcs termelôi csoportok mûködési és felhalmozási célú támogatása 2168,4 millió forint, az állatbetegségek és zoonózisok megelôzése, felszámolása támogatása 880,3 millió forint volt. A szôlô és bor ágazat követlen piaci támogatása 2010-ben 10,9 milliárd forintot tett ki. A külpiaci támogatások összege 480,9 millió forint, az intervenciós költségtérítés nagysága 3,24 milliárd forint volt. Az egyéb agrárpiaci támogatások 26,9 milliárd forint összege a területalapú támogatásokhoz kapcsolódó elkülönített cukortámogatást 12,5 milliárd forint összegben és a különleges tejtámogatást 12 milliárd forint összegben tartalmazza. 19

20 Mi várható 2013 után Egyes tagországi álláspontok Hamza Eszter PhD A Közös Agrárpolitika (KAP) évi reformjának (Health Check) lezárása óta az érintettek és az agrárközgazdászok fi gyelme a következô nagy változásra összpontosul, a közötti pénzügyi-tervezési idôszakra. A kezdeti, szignifi kánsan különbözô vízióktól mára néhány alapvetô kérdésben eljutottunk a kompromisszumhoz közeli állapotig, kezd kirajzolódni a legvalószínûbben megvalósuló szcenárió. A KAP-reformjával foglalkozó nyilatkozatokkal, tanulmányokkal, konferenciák anyagaival, hivatalos és nem hivatalos pozíciókkal, szakmai és civil szervezetek álláspontjaival, az Európai Bizottság, a Tanács, és Parlament különbözô anyagaival nem könyveket, hanem lassan könyvtárakat lehetne megtölteni. Ezért most csak azokat az anyagokat soroljuk fel (ezekkel gyakran lehet vitatkozni), amelyek véleményünk szerint alapvetôen meghatározzák, hogy milyen lesz a KAP 2013-at követôen. Párizsi Nyilatkozat (2009. december) Francia kezdeményezésre 22 tagállam agrárminiszterei (köztük a magyar is) közös nyilatkozatot fogadtak el a KAP jövôbeli finanszírozásáról, megerôsítve az európai mezôgazdasági modell jelentôségét. A nyilatkozat alapvetôen elkötelezettség a jelenlegi erôs KAP fenntartása és mérsékeltebb reformok mellett. Lyon jelentés a KAP jövôjérôl (2010. június) A George Lyon skót EP képviselô által elôterjesztett jelentés alapvetôen a KAP fontosságáról, jövôbeli szerepének megôrzésérôl szól, radikális változtatás helyett a KAP funkciójának megôrzése, sôt bizonyos területeken erôsítése a megfogalmazott cél. Tekintettel az Európai Parlament társjogalkotói szerepére, a parlamenti álláspont kidolgozása orientálta a Bizottságot saját elôterjesztésének elkészítésében. A jelentés javaslatokat, elvárásokat is megfogalmaz a 2013 utáni KAP-ra vonatkozóan (zöldebb, igazságosabb), amelyek elfogadhatóak Magyarország számára egy kivétellel (48/b. pont). Ez a javaslat a közvetlen támogatások redisztribúcióját az egyes tagországok vásárlóerô paritásos GDP-jéhez kötné, ami Magyarország számára elfogadhatatlan. Francia-német álláspont (2010. szeptember) A 2013 utáni idôszakban az EU-nak erôs KAP-ra van szüksége. Kívánatos a KAP kétpilléres modelljének fenntartása. A jelenlegi modellt érintô bármilyen változás egyértelmû elônyöket jelentsen a gazdák, a vidéki területek és a környezet számára, vagyis ne járjon hátránnyal a tagállamok és a gazdák számára. Mindkét pillér költségvetésének érthetô és elfogadható elosztása esetén nincs szükség az alapok évente történô újraelosztására. Franciaország és Németország ellenzi a KAP bármilyen renacionalizálását 1. ábra A tagországok egy hektárra jutó közvetlen támogatási összege Forrás: Az AKI Agrárpolitikai Kutatások Osztály számításai 20