A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2012/2013. ISKOLAI TANÉVRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2012/2013. ISKOLAI TANÉVRE"

Átírás

1 A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2012/2013. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta: Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató Elfogadta a nevelőtestület: én Hatálybalépés dátuma:

2 Cél: A 2012/2013. tanévi munka kiemelt oktatási-nevelési feladatainak a megfogalmazása. Az éves eseménynaptár megtervezése a vonatkozó jogszabályok szerint. Érvényesség. Jelen dokumentum érvényes az iskola valamennyi dolgozójára és tanulójára Nyilvánosság: A dokumentum a vezetőknél, a tanári szobában kifüggesztve, a könyvtárban, a munkaközösség vezetőknél, az iskola számítógépes hálózatán megtekinthető. Módosítás: Az eseménynaptár bármilyen módosulását az igazgató köteles a tanári szobában elhelyezett hirdetőtáblára kifüggeszteni a nevelőtestület szóbeli tájékoztatása után. Legitimáció: A dokumentumot és módosításait a DÖK és az SZM véleményezése után a nevelőtestület fogadja el, és az igazgató hagyja jóvá. Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 2/19

3 A tanév kiemelt feladatai 1.A prevenciós tevékenységek fokozásával az ifjúságvédelmi munka hatékonyságának további növelése. Felelős: Dévényi Györgyné, Szigedi Béláné, Auer Józsefné, osztályfőnökök 2. Tanári továbbképzések támogatása a Pedagógiai Program hatékony megvalósítása érdekében. Felelős: Dr. Vas Rezső 3. Az iskolánkban szervezett érettségi vizsgák sikeres lebonyolítása. (őszi és tavaszi) Felelős: Dr. Vas Rezső, Dominó Csaba, munkaközösségek vezetői. 4. A tanórai munka fokozott ellenőrzése. Felelős: munkaközösség vezetők, igazgatóhelyettesek, gyakorlati oktatás vezető 5. Az ifjúsági védőnő munkájának összehangolása az osztályfőnöki és az ifjúságvédelmi munkával. Felelős: Dévényi Györgyné 6. A tanulói fegyelem javítása. (jelenlét az órákon, füzetvezetés, igazolások beadása, stb.) Felelős: osztályfőnökök 7. A jogszabály-változásoknak megfelelően a helyi szabályozók módosítása Felelős: Dévényi Györgyné 8. Az elektronikus táblák kihasználtságának növelése Felelősök: Szaktanárok 9. A Széchenyi-napok színesebbé tételével a tanulók iskolához való kötődésének növelése. Felelősök: Dévényi Györgyné, Berczeliné Szirmai Márta 10. Az új elektronikus napló használatának oktatása és bevezetése Felelős: Dominó Csaba 11. Adminisztrációs kézikönyv kiadása az osztályfőnöki és jegyzői munka könnyítésére Felelős: Dévényi Györgyné, Auer Józsefné, Gulyás Zoltán 12. A TÁMOP pályázatokon való részvétel Felelős: vezetőség tagjai 13. A munkaközösségek átszervezése Felelős: Dr. Vas Rezső 14. A 2013-as emlékév méltó megünneplése, részvétel a városi programokon. Felelős: Mészáros Magdolna Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 3/19

4 15. Az iskola a következő versenyekre készíti fel a tanulókat: OKTV (matematika, történelem, magyar, angol, német, informatika, kémia, fizika ), Irinyi János Kémia Verseny, szakmai tanulmányi versenyek Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 4/19

5 A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVÉNEK ESEMÉNYNAPTÁRA A 2012/2013. ISKOLAI ÉVRE Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 5/19

6 A tanév rendje I. Szorgalmi idő a nappali tagozaton 1.) Az első félév szeptember 03-án, az első tanítási nappal kezdődik és január 11. napján ér véget. (181 tanítási nap, 6 tanítás nélküli munkanap) Az őszi szünet október 29-től november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap november 5. (hétfő). A téli szünet december 27-től január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 21. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap január 3. (csütörtök). 2.) A második félév január 14-én kezdődik, a szorgalmi idő a évfolyamokon június 14-én ér véget. A 12.a, d, e, f és a 13. b, g osztályban az utolsó tanítási nap: május 02. A tavaszi szünet március 28-tól április 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 27. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 3. (szerda). Utolsó tanítási nap: június 14. /péntek/ 3.) A tanév utolsó napja: augusztus 31.

7 Ünnepek helye a naptárban Október 23. (kedd) November 1. (csütörtök) December (kedd-szerda) Január 1. (kedd) Március 15. (péntek) Húsvét, március 31-április 1. (vasárnap-hétfő) Május 1. (szerda) Pünkösd, május (vasárnap-hétfő) Munkanap áthelyezés: október 22. (hétfő) - pihenőnap október 23. (kedd) - Nemzeti ünnep október 27. (szombat) - munkanap november 1. (csütörtök) - Mindenszentek november 2. (péntek) - pihenőnap november 10. (szombat) - munkanap december 15. (szombat) - munkanap december 24. (hétfő) - pihenőnap december 25. (kedd - Karácsony december 26. (szerda) - Karácsony Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 7/19

8 Teendők, értekezletek, vizsgák, határidők: Időpont: Esemény/ felelős: aug Alakuló értekezlet Munkaközösségi megbeszélések aug Munkaközösségi megbeszélések aug Javító, pótló, különbözeti vizsgák FELELŐS: Dominó Csaba aug Tanévnyitó értekezlet szept Tanévnyitó ünnepség: 9. évf. Felelős: Dévényi Györgyné, Berczeliné Szirmai Márta szept Első tanítási nap szept Beiratkozás a évfolyamon OKJ-s képzésben résztvevők számára Felelős: osztályfőnökök szept. 04 -szept.14. Intenzív modul program az OKJ képzésben résztvevő diákoknak FELELŐS: Fűrész István, Dominó Csaba Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 8/19

9 szept Járulékos óra igények leadása FELELŐS: Munkaközösségi vezetők szept. 08-tól szept: 10. Végzős osztályok kirándulásai (egy tanítási nap vehető igénybe) Felelős: osztályfőnökök Tanmenetek leadási határideje FELELŐS: Munkaközösség vezető szept. 17. szept. 17. Javító-pótló különbözeti vizsgák eredményeinek átvezetése az anyakönyvbe és tanulmányi értesítőbe. FELELŐS: Osztályfőnökök 14. évfolyamos bizonyítványok leadása a gyakorlati oktatás vezetőnek FELELŐS: Osztályfőnökök szept Szakköri és munkaközösségi programok összeállításának határideje. FELELŐS: Szakkör vezetők Munkaközösség vezetők szept szept: 19. Széchenyi-napok FELELŐS: Dévényi Györgyné, Berczeliné Sz. M. Műveltségi vetélkedő felelős: Mészáros Magdolna Nemzetközi kézilabda torna Felelős: Gaczhovetz Tibor szept Szavalóverseny Felelős: Tibai T. Balázs Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 9/19

10 szept Rendhagyó irodalom óra (feltételes) Felelős: Dévényi Györgyné szept. 21. DÖK nap Felelős: Dévényi Györgyné, Berczeliné Sz. M. szept Ünnepi megemlékezés Felelős: Dévényi Györgyné, Berczeliné Sz. M. szept szept. 24. Sportversenyek Felelős: Szilassy László OKTV jelentkezések leadási határideje FELELŐS: mkv szept Modul programok összeállításának határideje. FELELŐS: Munkaközösség vezetők szept Iskolatanács ülése Felelős: Dr. Vas Rezső Anyakönyvekbe és bizonyítványokba a gyakorlati záradék bevezetésének határideje FELELŐS: Fűrész István szept. 28. OKTV jelentkezési határidő okt Emlékműsor a Halesz-ligetben FELELŐS: Papp Józsefné Megemlékezés az iskolarádión keresztül FELELŐS:Papp Józsefné, Kiss Antal Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 10/19

11 okt OKJ-s írásbeli pótló vizsgák okt óra Fogadóóra, benne 17. óra Szülői értekezlet FELELŐS: Dévényi Györgyné SZM választmányi ülés okt Osztályünnepségek Megemlékezés az iskolarádión keresztül Felelős: Csitkei Adrien okt 22. okt Koszorúzás az iskola falán elhelyezett emléktáblánál Felelős: Dévényi Györgyné, Berczeliné Szirmai Márta Pihenőnap, tanítási szünet Nemzeti ünnep okt 27. (szombat) okt. 12. Munkanap Emelt szintű és közép szintű írásbeli érettségi vizsga kezdő napja FELELŐS: Dominó Csaba okt Magyar nyelv és irodalom tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Matematika tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Történelem tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga OKJ szóbeli vizsgák Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 11/19

12 okt Angol tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Informatika tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Német tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Kémia tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Biológia tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt Fizika tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga okt. 27. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap nov Halottak napi megemlékezés a M.K. Szent István 3. Honvéd Gyalogezred emléktáblájánál (Budai út 43.) FELELŐS: Dominó Csaba Kiss Antal Gamos Tiborné nov. 05. nov Az őszi szünet utáni első tanítási nap Osztályközgyűlések FELELŐS: Osztályfőnökök nov Fogadóóra Felelős: Dévényi Györgyné nov Emeltszintű érettségi szóbeli vizsgák nov Diákközgyűlés FELELŐS: Dévényi Györgyné Berczeliné Szirmai Márta Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 12/19

13 nov Széchenyi Középszintű érettségi szóbeli vizsgák FELELŐS: Dominó Csaba nov óráig Nyílt nap Felelős: Dominó Csaba dec Iskolatanács ülése dec. 21. Téli szünet előtti utolsó tanítási nap jan. 03. Szünet utáni első tanítási nap jan Nyílt nap Felelős: Dominó Csaba jan Félévi jegyek lezárása h-ig Félévi értekezlet FELELŐS: Valamennyi tanár Osztályozó konferencia jan Igazgatói fórum tanulóknak jan. 18. Bizonyítványok kiosztásának határideje Felelős: osztályfőnökök jan évfolyamra jelentkező tanulók írásbeli felvételi vizsgája jan Nevelőtestületi értekezlet Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 13/19

14 Téma: a as tanév I. félévi munkájának értékelése febr Fogadónap Benne Szülői értekezlet 15 órától febr Szalagavató HELYE: tornaterem FELELŐS: Dévényi Györgyné, Berczeliné Sz. M. febr.15. Érettségi/képesítő vizsgára jelentkező lapok leadási határideje Felelős. Osztályfőnökök febr Iskolatanács Igazgatói fórum pedagógusoknak HELYE: I. em. 37. febr Osztályfőnöki óra Kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Megemlékezés az iskolarádión keresztül Felelős: Simon István febr éves tanulók osztálynévsorainak és ballagási meghívó igényeinek leadása Fejsze Jánosnénak FELELŐS: Osztályfőnökök márc Ünnepély (Március 15.) Osztály ünnepségek évfolyam 9 00 Ünnepség a Halesz-ligetben (9-10. évfolyam) FELELŐS:Ferkó Zsuzsa. Dévényi Györgyné / A pontos kezdési időpontot a városi ünnepségek időrendje adja meg/ Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 14/19

15 márc óra Fogadóóra, benne FELELŐS: Dévényi Györgyné márc.27 ápr. 03. ápr. 03-máj. 28 Tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap Szünet utáni első tanítási nap A tanulók fizikai állapotának és edzettségének a mérése Felelősök: Testnevelők ápr Osztályfőnöki óra (a holokauszt áldozatainak emléknapja) Megemlékezés az iskolarádión keresztül Felelős: Mészáros Magdolna ápr Fogadóóra FELELŐS: Valamennyi tanár ápr Igazgatói fórum tanulóknak ápr. 30. máj. 02. Szavazás az ALBACOMP díjra 12.évfolyamosok utolsó tanítási napja 9 50 Próbaballagás Felelős: Dévényi Györgyné osztályosok jegyeinek lezárása Osztályozó értekezlet Az érintett osztályok jutalomkönyv leadási határideje FELELŐS: Osztályfőnökök Jutalomkönyvek átvétele (Dévényiné) Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 15/19

16 máj. 04. munkanap Széchenyi Ballagás Felelős: Dévényi Gyné, Berczeliné Sz. M.. máj. 03-tól máj Írásbeli érettségi-képesítő vizsgák évfolyamon tanítási szünet máj Magyar nyelv és irodalom tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Matematika tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Történelem tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Angol nyelv tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Német nyelv tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Informatika tantárgyból emelt szintű írásbeli érettségi vizsga máj Kémia tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Fizika tantárgyból emelt és középszintű írásbeli érettségi vizsga máj Informatika tantárgyból középszintű írásbeli érettségi vizsga máj évfolyamon tanítási szünet máj OKJ-s írásbeli vizsgák Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 16/19

17 máj. 29. máj. 31. (?) évfolyamosoknak országos felmérés Felelős: Dévényi Györgyné Érettségi írásbeli dolgozatok megtekintése jún Nemzeti összetartozás napja Megemlékezés az iskolarádión keresztül. Felelős: Mészáros Magdolna jún Iskolatanács Igazgatói fórum pedagógusoknak jún. 14. Jún Jún , 13. osztályos tanulóknak utolsó tanítási nap Emelt szintű érettségi szóbeli vizsga Osztályozó konferencia , 13. osztályosok jegyeinek lezárása Osztályozó értekezlet Jutalomkönyv igények leadásának határideje FELELŐS: Osztályfőnökök jún Jutalomkönyvek átvétele FELELŐS: Dévényi Györgyné jún évfolyamosok bizonyítványainak leadása Jutalomkönyvek leadása FELELŐS: Osztályfőnökök jún Bizonyítványok és aláírt jutalomkönyvek átvétele, esetleges javítása FELELŐS: Osztályfőnökök Tanévzáró ünnepély Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 17/19

18 Felelős: Pápai Katalin, Dévényi Györgyné jún jún. 28. júl. 01. Középszintű szóbeli érettségi vizsgák és OKJ-s szóbeli vizsgák 9. osztályosok beíratása Okmányok leadásának határideje Júl. 01. (?) 9 00 Tanévzáró értekezlet Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 18/19

19 A tanév rendje NEFMI rendelet értelmében a nevelőtestület által szabadon felhasznált 6 nap: szeptember 21, DÖK nap a Széchenyi-napok kereteiben május 6, 7, 8, 21 További két napról döntenünk kell. azért 2, mert a ballagás munkanap. Kirándulás??? Dec 22? Húsvét előtt? Kiadás száma: 1 A kiadás dátuma: Oldalszám: 19/19

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV SZÉKESFEHÉRVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERV 2013/2014. TANÉV igazgató Időpont Esemény Felelős SZEPTEMBER 1. 17.00 Tanévnyitó ünnepség a 9. évfolyam számára Poór Mária, Berczeliné

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre munkanap áthelyezések október 31 pihenőnap, helyette október 15. munkanap A végzősök 156

Részletesebben

Naptári terv 2012/2013.

Naptári terv 2012/2013. Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence TANÉV RENDJE - GUNDEL 2016/2017-es tanév A hét betűjele Dátum A hét napja Események augusztus 24. szerda 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2013/2014. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2013. augusztus 31.(szombat) 2012-2013. tanév augusztus 22. csütörtök 9.00 Alakuló és évnyitó

Részletesebben

A 2015/2016. tanév programja

A 2015/2016. tanév programja 1. oldal Árpád Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90.) A 2015/2016. tanév programja Készítette: igazgatóhelyettes Jóváhagyta: igazgató 2. oldal Aug. 17. Alakuló tantestületi

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu http:// www.szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. kedd Eseménytervezet Elsı tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség Munkavédelmi oktatás

Részletesebben

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir.

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir. szeptember csütörtök - 8 óra: tanévnyitó ünnepség első 1 1 szombat tanítási nap 4 ofi óra, tűzvédelmi oktatás 2 2 vasárnap október 3 szombat 3 4 vasárnap 4 5 5 6 6 csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

2016/2017. tanévi ütemterv

2016/2017. tanévi ütemterv 2016/2017. tanévi ütemterv Tanítási napok száma hét 1. 2016. aug.. 22. hétfő 2. 2016. aug.. 23. kedd Tankönyvárusítás 3. 2016. aug.. 24. szerda Tankönyvárusítás 4. 2016. aug.. 25. csütörtök Alakuló értekezlet

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

2015/2016. tanévi ütemterv

2015/2016. tanévi ütemterv 2015/2016. tanévi ütemterv Tanítási napok száma hét 1. 2015. aug.. 24. hétfő Alakuló értekezlet 10 óra 2. 2015. aug.. 25. Írásbeli javítóvizsgák 8 óra, Tankönyvárusítás 3. 2015. aug.. 26. szerda Szóbeli

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György 2016/17. tanév Augusztus Napló sorszám Időpontok nap óra 2016/17. RENDEZVÉNYEK 2016 FELELŐS Téma / Szervező / Egyéb aug. 23. szerda 10.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 27.

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje:

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje: Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyitvatartási rendje, a 2016/2017-es tanévre tervezett jelentősebb események Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u.

Részletesebben

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19.

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. 2015/16. tanév Augusztus Időpontok nap óra Hamvas 2014/15. aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. szerda Szabadság aug. 20. csütörtök

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.

Részletesebben

tanév rendje 17/2008. (V.9.) OKM rendelet aug Tankönyvosztás. aug óra Vezetőségi értekezlet

tanév rendje 17/2008. (V.9.) OKM rendelet aug Tankönyvosztás. aug óra Vezetőségi értekezlet Kedves olvasóink! A tanév eseményeit a weblapunkhoz szorosan kapcsolódó google calendar-ban is megtekinthetik, csak kattintsanak a Naptárunk menüpontra. Sőt, ingyen SMS értesítést is kaphatnak róla. A

Részletesebben

Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola

Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola 2012-2013 es tanév Munkaterve (A munkaterv a tanév eseményeinek megvalósításakor

Részletesebben

2016/2017. tanév. készült: szeptember

2016/2017. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-4.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) Szept. 2-4. 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend,

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

N a p t á r i t e r v 2008/2009.

N a p t á r i t e r v 2008/2009. N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2015/2016. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2015. augusztus 31.(hétfő) 2014-2015. tanév augusztus 24. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet

Részletesebben

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-2.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend, tűz-

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. csütörtök 2. 2. péntek Eseménytervezet Els tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V Kelt: 2015. augusztus 27. SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 augusztus 22. 9:00 Alakuló értekezlet augusztus 23-26. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 29. 8:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 02. 8:00 A szorgalmi idő első napja

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014 08. 26. hétfő Az első munkanap 08. 27 kedd Munkaközösségi értekezlet 08. 28 szerda Pótvizsgák 08. 29. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 30. péntek Tanévnyitó értekezlet 08.31.

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/2017

Eseménynaptár 2016/2017 Eseménynaptár 2016/2017 A tanítási év A 2016/2017 tanévben a tanítási év első tanítási napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) utolsó tanítási napja: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Kelt: 2016. augusztus P R O G R A M T E R V 2016-2017. TANÉV A Programterv a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2016/2017-es tanévre szóló munkaterve készült. A tanév

Részletesebben

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/2013. augusztus. szeptember

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/2013. augusztus. szeptember Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/20 Az emberi erőforrások minisztere 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelete alapján. augusztus 28-29-30. 30. 31.

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév

Rendezvénynaptár 2016/2017-es tanév Rendezvénytár 2016/2017-es tanév Dátum Nap Tan. Óra Feladat Megjegyzés 31 Szerda 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Csütörtök 2 2 Péntek 3 Szombat 4 Vasár 5 Hétfő 3 4 6 Kedd Őszi érettségire jelentkezés határideje

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36.

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. A tanévkezdés feladatai: Feladat ellátási terv a 2015/2016-os tanévre Javítóvizsgák:

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév munkaterve

A 2015/2016-os tanév munkaterve Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye A 2015/2016-os tanév munkaterve Készítette: Rokolya Csaba igazgató A nevelőtestület 2015. augusztus 31-i ülésén

Részletesebben

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1149 Budapest, Egressy út 36.

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1149 Budapest, Egressy út 36. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 1149 Budapest, Egressy út 36. A tanévkezdés feladatai: Feladat ellátási terv a 2016/2017-es tanévre Alakuló

Részletesebben

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév KT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA Wattay Középiskola és Szakiskolája MUNKARENDJE 2014/2015-ös tanév Nevelőtestület által jóváhagyva: 2014. augusztus 28. Franczia László igazgató 2 I. félév 2014. szeptember

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

2013/2014. tanév ütemterve

2013/2014. tanév ütemterve 2013/2014. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők megbeszélése 27. 8,00 Írásbeli javítóvizsga 28. 8,00 Szóbeli javítóvizsga 31. 10,00 Tanévnyitó ünnepély, az iskola

Részletesebben

A TANÉV RENDJE és az ISKOLA MUNKATERVE 2015/2016.

A TANÉV RENDJE és az ISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 4400 Nyíregyháza, Búza u. 1-3. Telefon: 42/512-330 Fax: 42/512-330 E-mail: s.muveszeti@chello.hu Weblap: www.muveszeti-nyh.sulinet.hu A TANÉV RENDJE és az ISKOLA MUNKATERVE

Részletesebben

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés

A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés A 2012-2013-as tanév helyi rendje a Szent László ÁMK Középiskolájában Dátum Esemény Megjegyzés 2012.08.24. 2012.08.27. Javító, pótló és osztályozóvizsgák Kezdési idő: 8:00 2012.09.03. Veni Sancte Kezdési

Részletesebben

A 201Ő/201ő. tanév programja

A 201Ő/201ő. tanév programja 1. oldal Árpád Szakképz Iskola és Kollégium (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90.) A 201Ő/201ő. tanév programja Készítette: Szereminé Hegedűs Krisztina igazgatóhelyettes Jóváhagyta: igazgató Program Alakuló

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET

A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET A szorgalmi idő: 2013. szeptember 2-től 2014. június 13-ig Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. hétfő Az utolsó tanítási nap: 2014. június 13. péntek Az utolsó,

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 2016.08.22 hétfő 2016.08.23 kedd 2016.08.24 szerda 2016.08.25 csütörtök 2016.08.26 péntek 2016.08.27 szombat 2016.08.28 vasárnap 2016.08.29 hétfő 2016.08.30 kedd

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. A 9. osztályosok tudásszintjének felmérése az első tanórán angol és német nyelvből egységes feladatlappal SZMK ülés

ESEMÉNYNAPTÁR. A 9. osztályosok tudásszintjének felmérése az első tanórán angol és német nyelvből egységes feladatlappal SZMK ülés ESEMÉNYNAPTÁR Augusztus 27. Alakuló értekezlet Az órarend és tantárgyfelosztás véglegesítése 27. Gólyatábor 27-28. Munkaközösségi megbeszélések 28-29. Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák 29. Munkaközösségi

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

5.2 Az iskolai munka részletes ütemterve Zölddel jelöltük a még bizonytalan programokat és időpontokat

5.2 Az iskolai munka részletes ütemterve Zölddel jelöltük a még bizonytalan programokat és időpontokat 5.2 Az iskolai munka részletes ütemterve Zölddel jelöltük a még bizonytalan programokat és időpontokat Hónap Nap Óra Felelős Esemény aug. 29. 8.00- Szlovák Keresztényné P.Zs. Szept. 06-07. 01.h 8.00 Szlovák

Részletesebben

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014.

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014. Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/20 Az emberi erőforrások minisztere 47/20 (VII. 4.) EMMI rendelete alapján. augusztus 2 26. 27-28-29. 29. Orvosi vizsgálat

Részletesebben

MUNKATERV 2014-15. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola

MUNKATERV 2014-15. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola MUNKATERV 2014-15 Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 2014. SZEPTEMBER H 1 8 15 22 29 Évnyitó + 3. of óra Enapló ellenőrzése szept. 14-19. lengyel diákcsere

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Tatabányai Árpád Gimnázium. munkaterve. a 2013/14-es tanévre. (kivonat)

Tatabányai Árpád Gimnázium. munkaterve. a 2013/14-es tanévre. (kivonat) A Tatabányai Árpád Gimnázium munkaterve a 2013/14-es tanévre (kivonat) Ezt a munkatervet a Tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete a Szülői Munkaközösség, az Iskolaszék és a Diákönkormányzat egyetértésével

Részletesebben

A TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE ALAPJÁN

A TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE ALAPJÁN A 2016/2017-es tanévre tervezett rendezvények, események A TÓPARTI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 2016/2017. TANÉV MUNKATERVE ALAPJÁN 1 1. A szorgalmi idő 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet 2. alapján:

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2015. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus

Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus Eseménynaptár 2016/17-es tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység Dátum Nap Tanítási nap száma 22. Hétfő PIOK alakuló értekezlet 23. Kedd jelentkezés vizsgákra Esemény 24. Szerda

Részletesebben

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum nap egyéb tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma esemény időpont (óra:perc) 2016. augusztus 22. hétfő 23.

Részletesebben

/ e s t a n é v p r o g r a m j a

/ e s t a n é v p r o g r a m j a Augusztus 2 0 1 0 / 2 0 1 1 - e s t a n é v p r o g r a m j a Felelősök 23. 9:00 Alakuló értekezlet Igazgató 25. 8:00 Javítóvizsgák Tanárok 31. 9:00 Tanévnyitó értekezlet Dolgozók munka- és balesetvédelmi

Részletesebben

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV 2016-17 TANÉV 2016-17-es tanév rendje Első tanítási nap: 2016. szeptember 01. (csütörtök) Utolsó tanítási nap: 2017.

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web:  36(1) ; LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2016/2017.

A TANÉV RENDJE 2016/2017. A TANÉV RENDJE 2016/2017. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Hétfő 1 8 15 22 29 Hétfő 5 12 19 26 Hétfő 3 10 17 24 31 Kedd 2 9 16 23 30 Kedd 6 13 20 27 Kedd 4 11 18 25 Szerda 3 10 17 24 31 Szerda

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/15-ös tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus

Eseménynaptár 2014/15-ös tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység. Augusztus Eseménynaptár 2014/15-ös tanév PIOK Általános Iskola és Gimnázium - gimnázium intézményegység Dátum Nap Tan. nap. Szám Esemény Megjegyzés 20. Szerda 21. Csütörtök alakuló értekezlet 9:00 22. Péntek 23.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév

ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 tanév Időpont Szakmai feladat sport- kulturális feladat Felelős 2014. augusztus 23-24. Abádszalók tanévnyitó értekezlet a tagintézmény vezetők, és a fenntartó részvételével Feketéné

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Készítette: Kovács Tibor intézményvezető helyettes Időpont Esemény Felelős 08.29. Vezetői értekezlet 08.30. Javítóvizsga

Részletesebben

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd)

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) IGAZGATÓI UTASÍTÁS A TANÉV RENDJÉRE VONATKOZÓAN: Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) Tanítási napok száma: 183 általános iskolában 182 Szakiskolában

Részletesebben