Egységes és hatékony hulladékgazdálkodás új lehetőségek az új hulladékgazdálkodási törvény tükrében

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egységes és hatékony hulladékgazdálkodás új lehetőségek az új hulladékgazdálkodási törvény tükrében"

Átírás

1 Egységes és hatékony hulladékgazdálkodás új lehetőségek az új hulladékgazdálkodási törvény tükrében Dr. Bándi Gyula Tanszékvezető egyetemi tanár Pázmány Péter Katolikus Egyetem III. Szelektív Hulladékgyűjtési Kommunikációs Szakmai Konferencia január 29.

2 A hulladékokra vonatkozó szabályozás az EU egyik legrégebbi területe, hiszen 1975 óta van hatályban olyan keretjogszabály, amely ennek rendszerét építette fel. Ezzel szemben hazánkban éppen az EU elvárások okán, hasonló átfogó rendszert csak 2000-ben vezettünk be, márpedig a negyed évszázados elmaradást nem lehet könnyedén behozni. Jellemző a bírói joggyakorlat erőteljes szerepe

3 Jólét bolygónk felélése nélkül (Cselekvési program ig) 2. sz. kiemelt célkitűzés: erőforrás-hatékony, környezetbarát és versenyképes uniós gazdaság kialakítása 41. Ahhoz, hogy az Európai Unióból erőforrás-hatékony, környezetbarát és versenyképes gazdaság váljon, a programnak biztosítania kell, hogy 2020-ra: d) a hulladékkal mint erőforrással való gazdálkodás biztonságos legyen, az egy főre jutó abszolút hulladékképződés csökkenjen, az energetikai hasznosítás az újrafeldolgozásra alkalmatlan anyagokra korlátozódjon, és ténylegesen megszűnjön az újrafeldolgozható és a komposztálható anyagok hulladéklerakóban való elhelyezése;

4 A megfelelő hulladékgazdálkodási szabályozás alapjaiként legalább a következőket kell kiemelni: a rendszer-szemlélet és tervezhetőség, kiszámíthatóság, elvi megközelítés, különösen annak gyakorlattá váltása, a fogalmi tisztázás, a gazdasági eszközök megfelelő alkalmazása, mindez a hulladékgazdálkodás prioritási rendjének reális megvalósulása érdekében.

5 Rendszer-szemlélet, kiszámíthatóság A 2008-as keretirányelv preambuluma erre nézve a következőket írta: (8) Ezért az olyan kulcsfontosságú fogalmak, mint a hulladék, a hasznosítás és az ártalmatlanítás meghatározásának pontosítása, a hulladékmegelőzés érdekében meghozandó intézkedések megerősítése, a termékek és az anyagok egész életciklusát és nem csak a hulladék fázist figyelembe vevő megközelítés bevezetése, valamint a hulladékkeletkezés és a hulladékgazdálkodás környezeti hatásainak csökkentésére való összpontosítás érdekében a 2006/12/EK irányelvet felül kell vizsgálni, ily módon erősítve a hulladék gazdasági értékét. Nem lehet sem politikai, sem fiskális, sem előszereteti szempont, mert mindez torzít

6 Elvi kérdések: Arányosság Szubszidiaritás (Sem az indokolatlan centralizálás, sem a szükségtelen decentralizálás nem fér össze a szubszidiaritással.) A gazdasági verseny szabadságának elve, ami nem érvényesülhet önmagában A jogbiztonság és kiszámíthatóság

7 A lényeg - sorrendiség Az irányelv preambuluma szerint: (6) Minden hulladékgazdálkodási politika elsődleges célja a hulladékkeletkezés és - gazdálkodás emberi egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatásainak minimalizálása kell, hogy legyen. A hulladékpolitikának az erőforrások felhasználásának csökkentésére kell törekednie, és előnyben kell részesítenie a hulladékhierarchia alkalmazását. A 4. cikk (Hulladékhierarchia) (1) bekezdés pedig így fogalmaz: Az alábbi hulladékhierarchiát elsőbbségi sorrendként kell alkalmazni a hulladékmegelőzésre és - gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok és politika terén: a) megelőzés; b) újrahasználatra való előkészítés; c) újrafeldolgozás; d) egyéb hasznosítás, például energetikai hasznosítás; valamint e) ártalmatlanítás.

8 Fogalmak: EU eredet, számos esetben ECJ (CJEU) eredet hulladék (és hol a TSZH?) hasznosítás (pl pont) hasznosítás: bármely kezelési művelet, amelynek fő eredménye az, hogy a hulladék hasznos célt szolgál annak révén, hogy olyan más anyagok helyébe lép, amelyeket egyébként valamely konkrét funkció betöltésére használtak volna, vagy amelynek eredményeként a hulladékot oly módon készítik elő, hogy ezt a funkciót akár az üzemben, akár a szélesebb körű gazdaságban betölthesse; a hasznosítási műveletek nem kimerítő listáját a 3. melléklet tartalmazza; Palin Granit eset (C-9/00): 43. A nemzeti bíróság első kérdésére adott válasz ennek alapján az lehet, hogy az olyan eljárásban, ami a kérdéses eset tényállása, a bányászatból származó maradék kő és érc, illetve feldolgozási meddő birtokosa megválik vagy megválni szándékozik ezen anyagoktól, így ezek a 75/442. irányelv értelmében hulladéknak minősülnek, hacsak jogszerűen fel nem használja töltelékként ezeket ugyanezen bánya aknafolyósóiban és megfelelő biztosítékot szolgálta a vonatkozó anyagok azonosításáról és ezen célra való tényleges hasznosításáról.

9 melléktermék a) további felhasználása biztosított, b) előállítását követően a szokásos ipari gyakorlattól eltérő feldolgozás nélkül közvetlenül felhasználható, c) az előállítási folyamat szerves részeként állítják elő, d) a környezetet és az emberi egészséget hátrányosan nem érinti, és e) további használata jogszerű, azaz meghatározott módon történő felhasználása tekintetében az anyag vagy tárgy megfelel a termékre, a környezet- és egészségvédelemre vonatkozó összes jogszabályi előírásnak hulladékstátusz megszűnése a) meghatározott célra rendeltetésszerűen, általános jelleggel használják, b) rendelkezik piaccal vagy van rá kereslet, c) megfelel a rendeltetésére vonatkozó műszaki követelményeknek és a rá vonatkozó jogszabályi előírásoknak, szabványoknak, és d) használata összességében nem eredményez a környezetre vagy az emberi egészségre káros hatást. Mindkét esetben el kell dönteni a jogalkalmazás során, mikor biztosított egy anyag vagy tárgy piaca, mikor van rá kereslet, illetve mit jelent a termékre vonatkozó hatályos jogszabályi előírás

10 Gazdasági eszközök Közszolgáltatási díj Termékdíj Lerakási járulék év áprilisi jelentés, amelyik a landfill tax európai helyzetével foglalkozik. A tanulmány 18 EU országot érint ugyan, de 20 európai országban létezik ilyen adó (Norvégiában és Svájcban is). Mértéke néhány euro/tonna indulástól max. 200 euro/tonna mértékig terjed, a legváltozatosabb Lengyelországban, 20 különböző mértékkel. Az átlag 30 euro, de emelkedő tendenciát mutat, körüli összegig, fokozatos a bevezetéssel. Az egyes országokban különböző években vezették be az adót, így Ausztriában 1989 óta létezik, veszélyes hulladékok esetében a maximális összeg 30 euro; Csehországban már 1992 óta beszedik, 20 euro a települési hulladék esetében; Észtország 1990-ben alkalmazta és 12 euro települési hulladékoknál, Szlovénia 2001 óta ismeri és települési hulladék esetében 11 euro, stb

11 Ki fizeti/állja a lerakási járulékot? mert hallani nem megalapozott véleményeket is A C-172/08. sz. ügy előzetes döntéshozatal a Pontina Ambiente Srl és a Regione Lazio közötti ügy 38 Következésképpen, bár a tagállam kivethet a hulladékokra olyan adót, amelyet a hulladéklerakó üzemeltetőjének kell megfizetnie, és amelyet a hulladékot lerakó önkormányzatnak számára meg kell térítenie, ezt csak azzal a feltétellel teheti, ha ehhez az adózási eszközhöz olyan intézkedések kapcsolódnak, amelyek annak garantálására irányulnak, hogy az adó megtérítésére ténylegesen és rövid időn belül sor kerül annak érdekében, hogy az említett üzemeltető ne viseljen az érintett önkormányzatok késedelmes fizetéséből származó túlzott terheket, és így ne kerüljön veszélybe a szennyező fizet elv megvalósulása. Ha ugyanis e költségek viselése az üzemeltetőt terheli, az ahhoz vezet, hogy olyan hulladékok ártalmatlanításával kapcsolatos költségeket visel, amelyek nem az ő tevékenysége következtében keletkeztek, hanem amelyeket ő csak ártalmatlanít az általa nyújtott szolgáltatások keretében.

12 Mit tartalmaz a évi CLXXXV. törvény a hulladékról? fogalmi rendszer, főleg EU jog elvek, amelyek főleg EU alapúak általános szabályok, benne melléktermék és státusz megszűnése ezen belül még minősítés (közszolgáltató is) hulladékgazdálkodási tevékenységek (pl. kereskedelem, közvetítés, pl. építési törmelék hasznosítása) egyes szereplők kötelezettségei közszolgáltatás (kié a rendszer?) sajátos szabályai, közte díj egyes hulladékfajták (termelési?) jogellenes elhelyezés, elhagyás kötelezettségek (pl. nyilvántartás, lerakási járulék + annak lebutított listája, céltartalék, biztosítás) tervezés hatósági tevékenységek, engedélyek és az ördög a részletekben (átmeneti rendelkezések)

13 Köszönöm a figyelmet!!!

Műanyag hulladékok hasznosítása

Műanyag hulladékok hasznosítása Műanyag hulladékok hasznosítása Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) Magyar Állam kizárólagos tulajdonában lévő nonprofit Kft. (Vidékfejlesztési Minisztériumban) 2011-ben indult

Részletesebben

Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan

Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős

Részletesebben

Hulladék, engedélyezés, szankció az uniós jogban

Hulladék, engedélyezés, szankció az uniós jogban Hulladék, engedélyezés, szankció az uniós jogban 2010. szeptember 9. Budapest dr. Bérczi Anna - Jövı nemzedékek országgyőlési biztosának irodája Tartalom 1. Az uniós hulladékjog 2. A hulladék fogalmának

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás szabályozás Kitekintés a műanyagok irányában

Hulladékgazdálkodás szabályozás Kitekintés a műanyagok irányában Hulladékgazdálkodás szabályozás Kitekintés a műanyagok irányában Kolozsiné dr. Ringelhann Ágnes Főosztályvezető agnes.ringelhann.kolozsine@vm.gov.hu 457-3570 Budapest, 2011. április 27. A hulladékképződés

Részletesebben

Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai

Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai Nyissuk meg a másodnyersanyagok útját! Dr. Petrus József

Részletesebben

ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK

ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK ELŐZMÉNY Az Európai Unió új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19-én fogadták el és december 12-én hirdették ki. A 2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak legkésőbb

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban

A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Környezetvédelmi

Részletesebben

TÖRVÉNY A HULLADÉKRÓL

TÖRVÉNY A HULLADÉKRÓL TÖRVÉNY A HULLADÉKRÓL Avagy mit szabad csinálnia a hulladéknak és mit nem? A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. Előzmények dióhéjban 2000 előtt nincs átfogó hulladék(gazdálkodási) törvény

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT

Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT Hulladékgazdálkodási tervezési rendszer elemeinek összeillesztése OHT, OGYHT, OHKT Dr. Petrus József Csaba vezető-tanácsos Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős Államtitkárság

Részletesebben

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető

KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető KEOP Hulladékgazdálkodási projektek előrehaladása Kovács László osztályvezető NKEK Nonprofit Kft. Vízügyi, Hulladékgazdálkodási és KA Divízió Hulladékgazdálkodási Osztály KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladékgazdálkodási

Részletesebben

Merre halad a világ? ügyvezető. Gyula, 2014. szeptember 18-19.

Merre halad a világ? ügyvezető. Gyula, 2014. szeptember 18-19. Merre halad a világ? XVI. HULLADÉKHASZNOSÍTÁSI KONFERENCIA Farkas Hilda PhD ügyvezető Gyula, 2014. szeptember 18-19. Merre halad a világ? Gyula, 2014. szeptember 18-19. 2 Az EU szabályozó rendszere Hulladék

Részletesebben

Jogszabályok és jogesetek a Nulla Hulladék tükrében. dr. Kiss Csaba EMLA

Jogszabályok és jogesetek a Nulla Hulladék tükrében. dr. Kiss Csaba EMLA Jogszabályok és jogesetek a Nulla Hulladék tükrében dr. Kiss Csaba EMLA EMLA 1992/1994 alapítás Közérdekű környezetvédelmi jogi tanácsadó iroda 600+ peres üggyel Tagja a Justice and Environment és a The

Részletesebben

Európai uniós és magyar jogszabályok a hulladékstátusz megszűnéséről

Európai uniós és magyar jogszabályok a hulladékstátusz megszűnéséről Európai uniós és magyar jogszabályok a hulladékstátusz megszűnéséről Az életciklus szemlélet az új ISO 14001 szabványban és a hulladéktörvényben túl az elméleten KONFERENCIA Farkas Hilda PhD ügyvezető

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási dilemmák az EU-ban és Magyarországon

Hulladékgazdálkodási dilemmák az EU-ban és Magyarországon Hulladékgazdálkodási dilemmák az EU-ban és Magyarországon Közbeszerzések a fenntartható és innovatív fejlődés szolgálatában Pázmány Péter Katolikus Egyetem Markó Csaba 2013. November 21-22. Hulladékgazdálkodás

Részletesebben

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén

Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén Az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer 2006 végén Az eddigiekben felhasznált 2000 millió Ft fejlesztési forrás eredménye képekben és a tervek Abaúj Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról

T/ számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10530. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2016. május 2016. évi...

Részletesebben

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár

A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra Dióssy László KvVM szakállamtitkár A fenntartható fejlődés és hulladékgazdálkodás A fenntartható fejlődés biztosításának

Részletesebben

Az életciklus szemlélet megjelenése a hulladékról szóló törvényben és az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben

Az életciklus szemlélet megjelenése a hulladékról szóló törvényben és az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben Az életciklus szemlélet megjelenése a hulladékról szóló törvényben és az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben Nemes Mariann fejlesztéskoordinációs referens VIII. Életciklus-elemzési szakmai konferencia

Részletesebben

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN HULLADÉKGAZDÁLKODÁS JELENE ÉS JÖVŐJE SALGÓTARJÁNBAN ÉS A KELETNÓGRÁD TÉRSÉGBEN Előadó: Nagy László VGÜ Nonprofit Kft. vállalkozási igazgatóhelyettes 2014.03.05.. VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és

Részletesebben

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0

Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 KEOP-1.1.1 Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése KEOP-1.1.1/B TSZH rendszerek továbbfejlesztése KEOP-2.3.0 Rekultivációs programok Huba Bence igazgató Szombathely, 2010. 05. 11.

Részletesebben

Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás

Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Hulladékáramok és haszonanyaggal kapcsolatos adatszolgáltatás Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató Budapest, 2016. szeptember 28. Hulladékáramok nyomon követésének, koordinálásának alapjai Hasznosítói

Részletesebben

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22.

Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében. Előadó: Uhri László 2015. április 22. Nemzetközi tapasztalatok a szelektív hulladékgyűjtés és hasznosítás témakörében Előadó: Uhri László 2015. április 22. A Hulladék Keretirányelv előírja, hogy 2020-ig a háztartásokból származó papír-, fém-

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és termikus hasznosítás - Az új Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tükrében

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és termikus hasznosítás - Az új Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tükrében Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás és termikus hasznosítás - Az új Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv tükrében Előadó: Weingartner Balázs József elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. 10.

Részletesebben

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK 2013/14. tanév I. félév A következőkben felsorolt jogszabályok a felkészülést kívánják elősegíteni azzal a megjegyzéssel, hogy a fontos jogszabályokként megjelölt

Részletesebben

Az acél- és az alumíniumhulladék hulladékstátuszának megszűnése

Az acél- és az alumíniumhulladék hulladékstátuszának megszűnése Az acél- és az alumíniumhulladék hulladékstátuszának megszűnése Tájékoztató workshop Sárosi Eszter, Héjja Eszter Budapest, 2011. szeptember 27. Tartalom 1. A koncepció 2. Kritériumok 3. Alkalmazási kérdések

Részletesebben

Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban

Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban Bontunk, de hogyan? Az autóbontás jövője KSZGYSZ konferencia Budapest, 2016. 09. 27. Hotel Griff 2014. szeptember 23. Markó Csaba KSZGYSZ szakértő A körforgásos

Részletesebben

Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok. .A.S.A. Magyarország. Németh István Country manager. Németh István Október 7.

Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok. .A.S.A. Magyarország. Németh István Country manager. Németh István Október 7. Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok.a.s.a. Magyarország Németh István Country manager Készítette Németh István Dátum 2014. Október 7. 2/ 22 Az ASA csoport bemutatása Tulajdonosa a spanyol

Részletesebben

HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN

HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN HASZONANYAG NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AZ ÚJ KÖZSZOLGÁLTATÁSI RENDSZERBEN Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer átalakításának aktuális kérdései Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

A BIOHULLADÉK SZABÁLYOZÁS ÁTALAKÍTÁSA Budapest, szeptember 10.

A BIOHULLADÉK SZABÁLYOZÁS ÁTALAKÍTÁSA Budapest, szeptember 10. A BIOHULLADÉK SZABÁLYOZÁS ÁTALAKÍTÁSA Budapest, 2015. szeptember 10. dr. Dér Sándor címzetes egyetemi docens MKK Környezettudományi Intézet Hulladékgazdálkodási és Környezettechnológiai Tanszék A jelenleg

Részletesebben

Építési- és bontási hulladékok képződése és lehetséges hasznosításuk

Építési- és bontási hulladékok képződése és lehetséges hasznosításuk Építési- és bontási hulladékok képződése és lehetséges hasznosításuk Építőipari ásványi- és másodnyersanyagok (Az EU SARMA projekt szimpóziuma) BÁNYÁSZAT ÉS GEOTERMIA 2010. Eger 2010. november 17. Tartalom

Részletesebben

A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP

A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP A hulladékgazdálkodás pályázati lehetőségei- KEOP Huba Bence igazgató KvVM Fejlesztési Igazgatóság KEOP Operatív Program szintű forrásallokációja Természetvédelem 3% Energiahatékonyság 3% MEF 4% Fenntartható

Részletesebben

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 01. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 01. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 01 dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék Tematika Készítette: dr. Torma A. Készült: 2012.09. 2» Termelési hulladékok jelentősége» Programok, policyk a

Részletesebben

Bontott alkatrészek újra hasznosítására vonatkozó szabályozások

Bontott alkatrészek újra hasznosítására vonatkozó szabályozások Bontott alkatrészek újra hasznosítására vonatkozó szabályozások A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. Törvény A hulladékká vált gépjárművekről szóló 369/2014. (XII. 30.) Korm. Rendelet A közúti járművek

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Terv tervezete. László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes. Budapest, 2013. november 14.

Terv tervezete. László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes. Budapest, 2013. november 14. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv tervezete László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. november 14. Miért van szükség az Országos Hulladékgazdálkodási Tervre? 1. Jogszabályi kötelezettség

Részletesebben

C 287 E/168 Az Európai Unió Hivatalos Lapja. IV. melléklet

C 287 E/168 Az Európai Unió Hivatalos Lapja. IV. melléklet C 287 E/168 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 8. cikk (2) bekezdése a) pont - 8. cikk (2) bekezdése b) pont - 8. cikk (3) bekezdés 9. cikk - 10. cikk (1) bekezdés 20. cikk 10. cikk (2) bekezdés 10. cikk

Részletesebben

Az EU hulladékpolitikája. EU alapító szerződés (28-30 és 174-176 cikkelye) Közösségi hulladékstratégia COM (96)399

Az EU hulladékpolitikája. EU alapító szerződés (28-30 és 174-176 cikkelye) Közösségi hulladékstratégia COM (96)399 Az EU hulladékpolitikája EU alapító szerződés (28-30 és 174-176 cikkelye) Közösségi hulladékstratégia COM (96)399 Hulladékgazd kgazdálkodási alapelvek szennyező fizet gyártói felelősség ( számonkérhetőség)

Részletesebben

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás

Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem

Részletesebben

A termikus hasznosítás jövője a hulladékgazdálkodásban

A termikus hasznosítás jövője a hulladékgazdálkodásban A termikus hasznosítás jövője a hulladékgazdálkodásban DR. MAKAI MARTINA FŐOSZTÁLY V EZETŐ KÖRNYEZETFEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY A H U L L A D É K O K T E R M I K U S H A S ZNOSÍTÁSA C. K O N F E R E N C I A

Részletesebben

A hulladékkezeléssel kapcsolatos közszolgáltatások helyzete vidéken és a városokban

A hulladékkezeléssel kapcsolatos közszolgáltatások helyzete vidéken és a városokban Mintacím szerkesztése A hulladékgazdálkodás új rendszere A hulladékkezeléssel kapcsolatos közszolgáltatások helyzete vidéken és a városokban Vámosi Oszkár ügyvezető Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség

Részletesebben

A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN

A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN A NULLA HULLADÉK KONCEPCIÓ MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI CSÓR TELEPÜLÉS PÉLDÁJÁN 1 Készítette: Bocskói Diána környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Munkácsy Béla BEVEZETÉS Az iparilag fejlett országok

Részletesebben

Hartay Mihály Környezetvédelmi tanácsadó

Hartay Mihály Környezetvédelmi tanácsadó A helyi közösségek és együttműködéseik szerepe a hulladék-gazdálkodásban Textil újrahasználat és hasznosítás helyzete Magyarországon Hartay Mihály Környezetvédelmi tanácsadó Retextil és lomi - tények és

Részletesebben

Hulladékmenedzsment a fémiparban Chrenkóné Sárközi Erika Hulladékgazdálkodási szakértő, iroda vezető ENCOTECH Kft. A hulladékgazdálkodásban érintettek köre: mindenki A vállalati hulladékmenedzsment feladata:

Részletesebben

Hulladékképződés megelőzése és újrahasználat a magyar jogszabályokban és gyakorlatban. Hartay Mihály környezetvédelmi tanácsadó

Hulladékképződés megelőzése és újrahasználat a magyar jogszabályokban és gyakorlatban. Hartay Mihály környezetvédelmi tanácsadó Hulladékképződés megelőzése és újrahasználat a magyar jogszabályokban és gyakorlatban. Hartay Mihály környezetvédelmi tanácsadó Jogszabályi háttér 2008/98/EK irányelvben megfogalmazásra került a hulladékkeletkezés

Részletesebben

Műanyaghulladék menedzsment

Műanyaghulladék menedzsment Műanyaghulladék menedzsment 1. Előadás 2015. IX. 11. Dr. Ronkay Ferenc egyetemi docens Elérhetőség: T. ép. 314. ronkay@pt.bme.hu Ügyintéző: Dobrovszky Károly dobrovszky@pt.bme.hu A bevezető előadás témája

Részletesebben

A hulladék, mint megújuló energiaforrás

A hulladék, mint megújuló energiaforrás A hulladék, mint megújuló energiaforrás Dr. Hornyák Margit környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szakértő c. egyetemi docens Budapest, 2011. december 8. Megújuló energiamennyiség előrejelzés Forrás:

Részletesebben

Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció?

Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának irodája Baranyai Gáborbaranyai@ baranyai@obh.hu I. A nagybányai balesetre adott uniós válaszok

Részletesebben

A hulladéklerakás szabályozásának módosítása

A hulladéklerakás szabályozásának módosítása A hulladéklerakás szabályozásának módosítása Horváth Szabolcs Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium XVII. Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás 2007. április 24-26. Szombathely Uniós követelmények

Részletesebben

A hatóság nézőpontja a hulladékok tüzelőanyagként való felhasználásának engedélyezéséről

A hatóság nézőpontja a hulladékok tüzelőanyagként való felhasználásának engedélyezéséről A hatóság nézőpontja a hulladékok tüzelőanyagként való felhasználásának engedélyezéséről GÁL ISTVÁN H U L L A D É K G A Z D Á L K O D Á S I S Z A K Ü G Y I N T É Z Ő PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI

Részletesebben

Hulladékgazdálkodási K+F projektek bemutatása. István Zsolt, osztályvezető

Hulladékgazdálkodási K+F projektek bemutatása. István Zsolt, osztályvezető Hulladékgazdálkodási K+F projektek bemutatása Innovatív megoldások, fejlesztési lehetőségek a környezetiparban István Zsolt, osztályvezető zsolt.istvan@bayzoltan.hu Hulladékgazdálkodás Hulladék keletkezése

Részletesebben

AZ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS KÖVETELMÉNYEI ÉS A TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI. Bárczi István divízió vezető, SGS Hungária Kft.

AZ ISO SZABVÁNY ÉLETCIKLUS KÖVETELMÉNYEI ÉS A TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI. Bárczi István divízió vezető, SGS Hungária Kft. AZ ISO 14001 SZABVÁNY ÉLETCIKLUS KÖVETELMÉNYEI ÉS A TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI Bárczi István divízió vezető, SGS Hungária Kft. AZ ÚJ SZABVÁNY SZERINTI KIR ELVÁRT EREDMÉNYEI körülmények A szervezet

Részletesebben

Aktualitások a körkörös gazdasági programban. Jeffrey D. Kimball elnökségi tag, EuRIC

Aktualitások a körkörös gazdasági programban. Jeffrey D. Kimball elnökségi tag, EuRIC Aktualitások a körkörös gazdasági programban Jeffrey D. Kimball elnökségi tag, EuRIC European Recycling Industries Confederation (EuRIC) 18 ORSZÁG az EuRIC által képviselt országos szervezetek (Magyarországon:

Részletesebben

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége

Részletesebben

2008.11.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312/3 IRÁNYELVEK

2008.11.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312/3 IRÁNYELVEK 2008.11.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 312/3 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008/98/EK IRÁNYELVE (2008. november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről

Részletesebben

Az új hulladék keretirányelv és várható hazai hatásai. 2009. Markó Csaba

Az új hulladék keretirányelv és várható hazai hatásai. 2009. Markó Csaba Az új hulladék keretirányelv és várható hazai hatásai 2009. Markó Csaba Új EU tervek Hulladékmegelőzési és újrafeldolgozási tematikus stratégia: - újrafeldolgozó társadalom (recycling society) - életciklus

Részletesebben

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag

Részletesebben

Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére

Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére Előadó: Kövecses Péter fejlesztési igazgató 2016. november 23. Globális problémák a hulladékgazdálkodásban Globális hulladékáram Növekvő hulladékmennyiség

Részletesebben

Hivatalos Lap L 312, 22/11/2008 o. 0003-0030

Hivatalos Lap L 312, 22/11/2008 o. 0003-0030 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve ( 2008. november 19. ) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről EGT-vonatkozású szöveg Hivatalos Lap L 312, 22/11/2008 o. 0003-0030

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel

Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel Hulladékgazdálkodás szakmai szemmel Előadó: Weingartner Balázs elnök-vezérigazgató Budapest, 2016. május 5. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás logikai kerete Térségi rendszerek és létesítmények DE

Részletesebben

A megújuló hulladékgazdálkodási rendszer jogszabályi háttere

A megújuló hulladékgazdálkodási rendszer jogszabályi háttere A megújuló hulladékgazdálkodási rendszer jogszabályi háttere Dr. Makai Martina Főosztályvezető Környezetfejlesztési Főosztály Kecskemét, 2014. november 18. Tartalom I. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben

A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben Az építési hulladék átminősítése építési termékké 1 Bemutatkozás Here Zsolt TLI Zrt. Terméktanúsító Iroda tanúsító mérnök tel.:06-20-468-4391

Részletesebben

(2008/C 71 E/02) tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 175. cikke (1) bekezdésére,

(2008/C 71 E/02) tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 175. cikke (1) bekezdésére, C 71E/16 4/2008/EK KÖZÖS ÁLLÁSPONT a Tanács által 2007. december 20-án elfogadva, a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, -i 2008/ /EK európai parlamenti és tanácsi irányelv

Részletesebben

A hierarhia jelentősége a hulladékgazdálkodásban

A hierarhia jelentősége a hulladékgazdálkodásban A hierarhia jelentősége a hulladékgazdálkodásban Kolozsiné dr. Ringelhann Ágnes Főosztályvezető agnes.ringelhann.kolozsine@vm.gov.hu 457-3570 Budapest, 2011. február 23. Hulladékgazdálkodási törvénnyel

Részletesebben

A Mecsek-Dráva projekt szerepe a térség versenyképességének növelésében. Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató BIOKOM Kft.

A Mecsek-Dráva projekt szerepe a térség versenyképességének növelésében. Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató BIOKOM Kft. A Mecsek-Dráva projekt szerepe a térség versenyképességének növelésében Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató BIOKOM Kft. Hulladékgazdálkodási fejlesztések indokoltsága A 2000 évi Hgt. és végrehajtási rendeletei

Részletesebben

Települési hulladékból tüzelőanyag előállítása a gyakorlatban

Települési hulladékból tüzelőanyag előállítása a gyakorlatban Települési hulladékból tüzelőanyag előállítása a gyakorlatban Hulladékból tüzelőanyag előállítás gyakorlata 2016 őszén c. Konferencia 2016. November 30. Előzmények 2000-es évek elején látható volt a megyében

Részletesebben

ÉMI TÜV SÜD. Hulladékból előállított tüzelőanyagok minősítése. Magasházy György

ÉMI TÜV SÜD. Hulladékból előállított tüzelőanyagok minősítése. Magasházy György ÉMI TÜV SÜD Hulladékból előállított tüzelőanyagok minősítése Magasházy György 2016.11.29. ÉMI - TÜV SÜD 2016. 12. 01. Hulladékból tüzelőanyag előállítás gyakorlata 2016 őszén Slide 1 Szakértelem és tapasztalat

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések

A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések A szerves hulladékok kezelése érdekében tervezett intézkedések A települési szilárdhulladék-fejlesztési stratégiában (20072016) meghatározottak szerint Farmasi Beatrix tanácsos KvVM Környezetgazdasági

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS FENNTARTHATÓSÁG A KÖZBESZERZÉSBEN

KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS FENNTARTHATÓSÁG A KÖZBESZERZÉSBEN KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS FENNTARTHATÓSÁG A KÖZBESZERZÉSBEN DR. REINIGER BALÁZS ügyvéd, a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának tagja 2016. április 27. Tartalom Alapvető tartalmi különbségek a régi és az új Kbt.

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer és az energetikai hasznosítás hosszú távú célkitűzések

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer és az energetikai hasznosítás hosszú távú célkitűzések A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer és az energetikai hasznosítás hosszú távú célkitűzések Dr. Makai Martina Zöldgazdaság fejlesztésért- klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért

Részletesebben

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. ipari hulladékgazdálkodás 04. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. ipari hulladékgazdálkodás 04. dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ipari hulladékgazdálkodás 04 dr. Torma András Környezetmérnöki Tanszék Tartalom Készítette: dr. Torma A. Készült: 2012.09. 2 1. Kiemelten kezelendő hulladékáramok 2. Jogszabályi feladatok

Részletesebben

Melléklet a 169/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez

Melléklet a 169/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez Melléklet a 169/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez 1. Az R. 1. számú mellékletének 1.1 részének 9. sora helyébe a következő szövegrész lép: Dél-Zempléni Nektár LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 2. Az

Részletesebben

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment)

Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) - Az italoskarton gyűjtés és újrahasznosítás európai perspektívája Katarina Molin Főigazgató

Részletesebben

A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában

A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában Schváb Zoltán Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkár Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Közlekedésfejlesztési Koordinációs

Részletesebben

Az elektronikai hulladékok hasznosítása, változások az elektromos és elektronikai hulladékok szabályozásában

Az elektronikai hulladékok hasznosítása, változások az elektromos és elektronikai hulladékok szabályozásában Az elektronikai hulladékok hasznosítása, változások az elektromos és elektronikai hulladékok szabályozásában Palotai Zoltán osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Környezeti Fejlesztéspolitikai Főosztály

Részletesebben

Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások-

Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- Európai Uniós támogatással létrejövő hulladékgazdálkodási projektek üzemeltetése, projektzárás - problémák és megoldások- 2009. április 23. (Szombathely) dr. Horváthné Nagy Orsolya osztályvezető Környezetvédelmi

Részletesebben

OHT II. Dr Farkas Hilda. Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens

OHT II. Dr Farkas Hilda. Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens OHT II Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens XX Nemzetközi Köztisztasági Szakmai Fórum és Kiállítás, Szombathely, 2010. május 11-13. AZ OHT-I VÉGREHAJTÁSA 2002-2008 A képződő hulladékmennyiség

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók

Részletesebben

2012. évi CLXXXV. törvény. a hulladékról 1

2012. évi CLXXXV. törvény. a hulladékról 1 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról 1 Az Országgyűlés a környezet és az emberi egészség védelme, a környezetterhelés mérséklése, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodás, az erőforrás-felhasználás

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei

Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Az új közszolgáltatási rendszer céljai és legfontosabb pillérei Szabó Zsolt Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiindulási

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási törvény módosítása az új keretirányelv tükrében. 2010. Markó Csaba

A hulladékgazdálkodási törvény módosítása az új keretirányelv tükrében. 2010. Markó Csaba A hulladékgazdálkodási törvény módosítása az új keretirányelv tükrében 2010. Markó Csaba Hgt. és keretirányelv Új hulladék keretirányelv (2008/98/EK) Kihirdetés: 2008. nov. 12. Hatálybalépés: 2008. dec.

Részletesebben

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, 2012. június 13-14. Fenntartható termelés és fogyasztás Szuppinger Péter Kállay Tamás szakértők Regionális Környezetvédelmi Központ Regional Environmental

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Szennyvíziszap hasznosítás Ausztriában napjainkban. ING. Mag. Wolfgang Spindelberger

Szennyvíziszap hasznosítás Ausztriában napjainkban. ING. Mag. Wolfgang Spindelberger SZENNYVÍZISZAP 2013 HALADUNK, DE MERRE? Szennyvíziszap hasznosítás Ausztriában napjainkban. ING. Mag. Wolfgang Spindelberger 1 Ami összeköt a közös múltunk Ami hasonló: Területe: 83 870 km2, lakossága:

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4.

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. A két ország gazdasági kapcsolatainak alapjai A gazdasági kapcsolatok rendezettek: 1998-tól 2004-ig a CEFTA, azt követően az EU szabályozása hatályos, 2007 január

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám: /2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 3. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV GRAFIKUS FELDOLGOZÁSA 2008.

PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 3. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV GRAFIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. PEST MEGYE III. KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 3. SZÁMÚ MELLÉKLET TELEPÜLÉSI KÖRNYZETVÉDELMI KÉRDŐÍV GRAFIKUS FELDOLGOZÁSA 2008. OKTÓBER Van-e a településnek hatályos környezetvédelmi programja? van nincs

Részletesebben

Települési hulladékok elkülönített gyűjtésének egyes rendszerszintű problémái

Települési hulladékok elkülönített gyűjtésének egyes rendszerszintű problémái Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége www.hosz.org info@hosz.org Települési hulladékok elkülönített gyűjtésének egyes rendszerszintű problémái Dr. Borosnyay Zoltán ügyvezető igazgató Szabályozási környezet

Részletesebben

1. Mit takar a használt elektromos és elektronikus berendezés és az ebből keletkező e- hulladék?

1. Mit takar a használt elektromos és elektronikus berendezés és az ebből keletkező e- hulladék? Kedves Vásárlóink! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés (ehulladék) a kommunális hulladéktól elkülönítetten gyűjtendő, települési hulladékként nem ártalmatlanítható!

Részletesebben

Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban

Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban Problémák, feladatok és lehetőségek az építési-bontási hulladékok kezelésével kapcsolatban Előadó: Lengyel Attila, általános igazgatóhelyettes, ZHK Kft. Szombathely, 2008. április 22. A bodrogkeresztúri

Részletesebben

Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban

Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban Alternatív tüzelőanyag hasznosítás tapasztalati a Duna-Dráva Cement Gyáraiban Bocskay Balázs Alternatív Energia Menedzser / Alternative Energy Manager Duna-Dráva Cement Kft. 2600 Vác, Kőhídpart dűlő 2.

Részletesebben

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos

Részletesebben

A MÁV környezetvédelmi tevékenysége a fenntarthatóság tükrében

A MÁV környezetvédelmi tevékenysége a fenntarthatóság tükrében A MÁV környezetvédelmi tevékenysége a fenntarthatóság tükrében Püski Imre osztályvezető Egészség-, Biztonság- és Környezetvédelmi Főosztály A fenntartható fejlődés s célja: c Hosszú távon - a gazdaság

Részletesebben

2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról. hatályos 2013. VII. 12 től 2013. VIII. 3-ig

2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról. hatályos 2013. VII. 12 től 2013. VIII. 3-ig 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról hatályos 2013. VII. 12 től 2013. VIII. 3-ig Az Országgyűlés a környezet és az emberi egészség védelme, a környezetterhelés mérséklése, a természeti erőforrásokkal

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:.../2015. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november

Részletesebben