Giraudoux Trójában nem lesz háború (1946. november 6.) és Jean-Paul Sartre Temetetlen holtak (1947. május 16.) című művét. A színház súlyos anyagi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Giraudoux Trójában nem lesz háború (1946. november 6.) és Jean-Paul Sartre Temetetlen holtak (1947. május 16.) című művét. A színház súlyos anyagi"

Átírás

1 Várkonyi Zoltán Budapesten született május 13-án. A sokoldalú, jól író, kitűnően rajzoló fiú édesapjának, az író, újságíró Várkonyi Titusznak biztatására a színművészeti akadémiára iratkozott be. Kiss Ferenc és Ódry Árpád tanítványaként 1934-ben szerzett oklevelet. A Nemzeti Színház szerződtette; itt elsősorban epizód- és karakterszerepeket bíztak rá. A filmrendezők is felfigyeltek az intellektuális színészre: az 1930-as években és az 1940-es évek elején összesen tizenhat filmben tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben. Major Tamás (Guildenstern),Várkonyi Zoltán (Rosencrantz), Uray Tivadar (Hamlet). William Shakespeare: Hamlet. Nemzeti Színház, Rendezte: Németh Antal A Nemzeti Színház igazgatója 1941-ben a zsidótörvény miatt felsőbb nyomásra felbontotta szerződését. Ekkor a gróf Károlyi István és Pünkösti Andor vezette Madách Színház társulatába került. A kis színházban végre tehetségéhez méltó feladatokhoz jutott. Eljátszotta Pirandello IV. Henrik (1941. szeptember 19.) című drámájának és Shakespeare Hamlet című művének (1943. szeptember 17.) címszerepét. Várkonyi nem csak szerepformálásával, szerepértelmezésével tüntetett az embertelen korszak ostoba politikája ellen Gobbi Hildával és Major Tamással baloldali szavalóesteken lépett fel. Horváth Árpád munkatársaként 1944 végén tervet készített a magyar színházi élet háború utáni átalakítására.

2 Sulyok Mária (Gertrud) és Várkonyi Zoltán (Hamlet). William Shakespeare: Hamlet. Madách Színház, Rendezte: Pünkösti Andor. Wellesz Ella felvétele A német megszállás után bujkálnia kellett; Budapest ostromát a Vígszínházban vészelte át, szűk búvóhelyen, befalazva, némán. A felszabadulás után részt vett a főváros színházi életének újjászervezésében, s Művész Színház néven új társulatot alapított.

3 Tolnay Klári (Euridike), Darvas Iván (Orfeusz) és Várkonyi Zoltán (Esőköpenyes). Jean Anouilh: Euridike. Művész Színház, Rendezte: Apáthi Imre. Kálmán Béla felvétele A háború utáni Budapest lábadozásának egyik örömteli eseményeként Várkonyi Zoltán igazgatásával április elsején John Steinbeck Lement a hold című művének bemutatójával a Paulay Ede utcában megnyílt a Művész Színház. Várkonyi Zoltán következetes műsorpolitikájával már első felében nyilvánvalóvá tette, hogy azokat az angol és francia darabokat viszi színre, melyeket a második világháború miatt nem lehetett bemutatni. A magyar közönség itt látta először Jean Anouilh Poggyász nélkül (1946. január 11.) és Euridike (1946. szeptember 20.), Jean

4 Giraudoux Trójában nem lesz háború (1946. november 6.) és Jean-Paul Sartre Temetetlen holtak (1947. május 16.) című művét. A színház súlyos anyagi helyzetét kortárs magyar szerzők szórakoztató műveinek előadásával enyhítette az igazgató, de Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátéka is sikert aratott. A Művész Színház nem csak átgondolt műsorával büszkélkedhetett Várkonyi Zoltán csupa kiváló művészt szerződtetett. A három törzstag Apor Noémi, Szemere Vera és Sennyei Vera mellett a magyar színjátszás legnagyobb egyéniségei játszottak társulatában: Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Jávor Pál, Turay Ida, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Lázár Mária, Ajtay Andor, Dajka Margit, Básti Lajos, Mészáros Ági, Szörényi Éva, Gobbi Hilda. Színházában Várkonyi fiatal, pályakezdő művészeknek Darvas Iván, Pécsi Sándor, Rozsos István, Gábor Miklós, Ferrari Violetta is lehetőséget adott. A nagyszerű vállalkozást 1949-ben a színházak államosításakor feloszlatták, Várkonyi Zoltánt pedig a Nemzeti Színházba helyezték.

5 Mészáros Ági (Lizi) és Várkonyi Zoltán (Higgins) George Bernard Shaw Pygmalion című színművét próbálja a Katona József Színházban, 1957-ben. Rendezte: Gellért Endre Várkonyi Zoltán 1949-ben az államosításkor a Nemzeti Színházba került főrendezőnek; egyúttal ő lett a Nemzeti Színház kamaraszínházának, a Magyar Színháznak az igazgatója. A szakmai hátrasorolást követően politikai helyzete is megrendült. A kommunista párt tagjából tagjelöltté minősítették vissza, s a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség konferenciáin többször is önkritikára kényszerítették. Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy Várkonyi ideológiai fejlődését biztosítsa, szovjet és népi demokratikus színművek rendezésével bízta meg ben pedig kinevezték a Honvéd Színház, majd A Magyar Néphadsereg Színháza főrendezőjének. Ő rendezte a színház nyitóelőadását, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című művét (1951. december 21.). Mielőtt visszatért a Nemzetibe, 1953 januárjában ő is megkapta Rostand Cyrano de Bergerac című művének címszerepét.

6 A Nemzeti Színházban eltöltött korszakból mindössze néhány rendezése, így Nagy Ignác Tisztújítása (1957. május 24.), Ray Lawler A tizenhetedik baba nyara (1958. október 31.) és Németh László A két Bolyai (1961. április 20.) című drámája érdemel figyelmet. Ebben a korszakban inkább színészként volt sikeres: eljátszotta Hlesztakovot (Gogol: A revizor, május 18.), Moscát (Ben Jonson: Volpone, november 28.), Tamást (Molière: A képzelt beteg, december 10.), Higginst (Shaw: Pygmalion, február 23.), Glembay Leonét (Krleža: A Glembay Ltd., január 29.). Várkonyi Zoltán 1962-ben lett a Vígszínház főrendezője, majd 1971-ben átvette a Vígszínház vezetését. Főrendezői és igazgatói működése egybeesett a huszadik század utolsó termékeny drámaírói korszakával. Arthur Miller, Tennessee Williams, Friedrich Dürrenmatt, Edward Albee, Jean-Paul Sartre alkotásainak bemutatásával Várkonyi a századforduló Vígszínházának legjobb hagyományait folytatta.

7 Darvas Iván (A színész), Ruttkai Éva (A színésznő), Várkonyi Zoltán, Sulyok Mária (A mama), Gyimesi Pálma (A szobalány), Páger Antal (A kritikus). Molnár Ferenc: A testőr. Vígszínház, Keleti Éva felvétele Kitűnő művészekből szervezett társulata természetes, minden romantikus túlzástól mentes játékstílusával együttessé vált. Érdekesen, értékesen, sikeresen ez volt színházeszménye, melyet ebben a korszakban maradéktalanul meg is valósított. Várkonyi Vígszínházában az állampárt politikai stratégiaváltásának következtében szabadabban, s főként hatásosabban lehetett morális és társadalmi kérdésekről szólni. A sort Szakonyi Károly Adáshibája nyitotta meg 1970-ben a Pesti Színházban. Örkény István drámái mellett Páskándi Géza, Gyurkovics Tibor, Eörsi István, Csurka István, Hernádi Gyula és Fejes Endre színjátékait is siker fogadta; ismét egymásra talált a közönség és a színház.

8 Latinovits Zoltán (Romeo) és Ruttkai Éva (Júlia). William Shakespeare: Romeo és Júlia. Vígszínház, Rendezte: Várkonyi Zoltán. Keleti Éva felvétele A Várkonyi-korszak nem ért véget az igazgató halálával. Utolsó rendezésére, Örkény István Pisti a vérzivatarban című művének bemutatójára tíz évet kellett várnia, s a próbák során is állandóan ellenőrizték a szöveget. A mű diadalútját Várkonyi már nem érte meg. A bemutatót követően, április 10-én elhunyt.

9 Várkonyi Zoltán Latinovits Zoltánt instruálja Pirandello IV. Henrik című színművének egyik első rendelkezőpróbáján 1969 decemberében. Keleti Éva felvétele A kiállítást szeptember 21-én a Bajor Gizi Színészmúzeumban is bemutattuk. A megnyitón Marton László emlékezett Várkonyi Zoltánra. Fesztbaum Béla, a Vígszínház művésze Várkonyi Zoltán írásaiból adott elő.

10

11 A kiállításhoz Várkonyi Zoltán családjától, a Nemzeti Színházból és a Vígszínházból kölcsönöztünk dokumentumokat és relikviákat.

12 Életművem nincs, csak életem van. Száz éve született Várkonyi Zoltán március 29. és szeptember 30. között, Bajor Gizi Színészmúzeum

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított 1.200.000 Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított 1.200.000 Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Szakmai beszámoló a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított 1.200.000 Ft vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról A szakmai beszámoló és fotódokumentáció megtekinthető az alábbi linken: http://szinhaziintezet.hu/index.php?action=kiallitas&aid=55

Részletesebben

A titoknok úr Szigligeti Ede kiállítás

A titoknok úr Szigligeti Ede kiállítás 2014/04/03-2014/05/31 [1]Május végiéig látható az OSZK Színháztörténeti Tárának új kiállítása, amely Szigligeti Ede 1. oldal (összes: 6) drámaíró és színházszervező születésének 200. évfordulójára emlékezik.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma emelt szint 0521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 23. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Mutassa be egy szabadon választott epikai

Részletesebben

EURÓPAI SZÍNHÁZTÖRTÉNET

EURÓPAI SZÍNHÁZTÖRTÉNET EURÓPAI SZÍNHÁZTÖRTÉNET 1. A görög és római dráma A görög dráma kialakulása a drámai versenyek a görög színpad a tragédia szerkezeti elmei- Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész bemutatása Arisztophanész

Részletesebben

A három Mária. Aranyozott faszobor

A három Mária. Aranyozott faszobor E 94.77.1 A három Mária. Aranyozott faszobor K 94.56.1 A Sasfiók mellszobra. Márkus Emília ajándéka Gobbi Hildának. Edmond Rostand: A sasfiók Nemzeti Színház, 1942. február 21. Ferenc, reichstadti herceg:

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0813 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ

Részletesebben

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam Magyar 1. évfolyam Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2892 0 Műszaki Könyvkiadó 6. Tankönyv Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2941 5 Műszaki Könyvkiadó 6. Munkafüzet Tankönyv

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

Búcsú Szakácsi Sándortól

Búcsú Szakácsi Sándortól 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Búcsú Szakácsi Sándortól Szakácsi Sándor színművész búcsúztatását csütörtökön 15-órakor tartják Budapesten,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle

Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle 3. szint Március-április Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Merle, jelentette be kedd este a francia író lánya. Kilencvenöt éves korában Párizs környéki

Részletesebben

2010. évi közhasznúsági jelentése

2010. évi közhasznúsági jelentése Az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b Tel.: 06 72/501-500/22091 Adószám: 18307948-1-02 2010. évi közhasznúsági jelentése Pécs, 2011. szeptember 14. 1. Számviteli

Részletesebben

P. Müller Péter Székely György pályaképe

P. Müller Péter Székely György pályaképe 1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.

Részletesebben

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017 május 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:30 Hallgatni akartam Házi Színpad 2017. május 3. szerda 19:00 A testőr Pesti

Részletesebben

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017 május 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:30 Hallgatni akartam Házi Színpad 2017. május 3. szerda 19:00 A Pál utcai fiúk

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman rendező születésének 80. évfordulója alkalmából Életmű-kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben (Budapest 1065, Nagymező u. 15.). A kiállítás 2012. november

Részletesebben

2017 május május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház

2017 május május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház 2017 május 2017. május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház 2017. május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház

Részletesebben

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,

A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, 1951 1960 Helye: Budapest, V., Erzsébet tér (1946 1952: Sztálin tér, 1953 1989: Engels tér) 1951-től: a Kiállítási Intézmények - Műcsarnok intézménye 1960: az épületet lebontják

Részletesebben

Mi a különbség egy színlap és egy plakát között?...

Mi a különbség egy színlap és egy plakát között?... Mi a különbség egy színlap és egy plakát között? A túloldalon látható színlap egy különleges alkalomra szánt előadásról tudósít. Milyen információk olvashatók le róla? Ki a szerző?... Mi a mű címe?...

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

AKI BUDAPESTET MULATTATJA, DE KOLOZSVÁRRÓL ÁLMODIK

AKI BUDAPESTET MULATTATJA, DE KOLOZSVÁRRÓL ÁLMODIK Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola AKI BUDAPESTET MULATTATJA, DE KOLOZSVÁRRÓL ÁLMODIK DITRÓI MÓR BIOGRÁFIA Fesztbaum Béla doktori értekezés tézis (2015) Ditrói Mór, a Vígszínház első igazgatója,

Részletesebben

színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500

színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június Név Típus, jelleg Helyszín KezdésJegyár Június 11. Francois Veber: Bérgyilkos a barátom színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 13. Edward Taylor: Legyen a feleségem Ray Cooney-John Chapman: színház

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

legyen eszme- és alakhű, mégis szabad...

legyen eszme- és alakhű, mégis szabad... 2017/09/29-2018/03/02 Kiállítás Shakespeare összes műveinek első magyar kiadásáról az Arany János-év alkalmából....(azaz ne szolgai); tehát vers verssel, ha lehet ugyanannyi sorral, adassék vissza stb.

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

A SZEGEDI SZÍNJÁTSZÁS

A SZEGEDI SZÍNJÁTSZÁS Emlékfüzet 3. A Szegedi Nemzeti Színház 130 éves évfordulója alkalmából a GéDé Kiadó emlékfüzet sorozatot bocsát ki, amely a színház történetét beszéli el. Az öt füzetből álló sorozat harmadik részét tartja

Részletesebben

6.Kőszegi Aquatlon 2015.

6.Kőszegi Aquatlon 2015. 6.Kőszegi Aquatlon 2015. név iskola születési év Pongrácz Marcell Árpád-házi Szent Margit 2009 Fodor Kinga 2008 Hóbor Álmos Árpád-házi Szent Margit 2008 Koczor Tímea Árpád-házi Szent Margit 2008 Ziskó

Részletesebben

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is

A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is Véget ért a 2017-es POSZT. A tíz nap bőven tartogatott élményeket. Szinte minden nap találkozhattunk nagy színészeinkkel és színésznőinkkel, rendezőkkel és színházi szakemberekkel délutáni közönségtalálkozók

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra A legvidámabb barakk Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947 SZEPTEMBER Szeptember 10. (kedd) 18 óra Pece-parti Párizs: Nagyvárad XX. századi költészete, festészete Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel

Részletesebben

POSZT: Térey Jánosra is emlékeztek a megnyitón. Írta: Major Zoltán június 07. péntek, 14:10

POSZT: Térey Jánosra is emlékeztek a megnyitón. Írta: Major Zoltán június 07. péntek, 14:10 Június 6-án a késő délutáni órákban kezdetét vette a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSZT. A PNSZ előcsarnokában lezajlott megnyitó előtt színházi díjak átadása történt, a megnyitón pedig

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2013. Előkészítő: Cserép László E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület

Részletesebben

A tételekhez segédeszköz nem használható.

A tételekhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: A dráma és színháztörténeti, művelődéstörténeti, filmtörténeti és műelemző dramaturgiai ismeretek bemutatása a kötelező és ajánlott szakirodalom, valamint a központilag összeállított

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat. Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos

Részletesebben

20:10, Péntek (augusztus 12.), m1. Hyppolit, a lakáj magyar színházi felvétel, 147 perc, 1990

20:10, Péntek (augusztus 12.), m1. Hyppolit, a lakáj magyar színházi felvétel, 147 perc, 1990 20:10, Péntek (augusztus 12.), m1 Hyppolit, a lakáj magyar színházi felvétel, 147 perc, 1990 rendező: Márton István, Verebes István író: Zágon István, Nóti Károly forgatókönyvíró: Vajda Katalin, Vajda

Részletesebben

Déryné voltam Kanadában éve született Kertész Sándor

Déryné voltam Kanadában éve született Kertész Sándor Déryné voltam Kanadában - 100 éve született Kertész Sándor 2011/10/27-2012/03/31 [1]"És a bérlők nemcsak Torontóból jöttek, hanem a környékről is, sokszor száz-százhúsz kilométeres távolságról, ami persze

Részletesebben

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) * TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1982. MÁJUS 18-22. KESZTHELY, HELIKON KASTÉLYMÚZEUM SZABADSÁG U. I. Az ülésszakot a Magyar Tudományos

Részletesebben

Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból

Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból Otto Dix és George Grosz képes tudósítása Németországból Otto Dix: Önarckép (1926) Otto Dix (1891-1969) szociáldemokrata családból érkezett, apja szobrász volt. Festőművésznek tanult, majd végigharcolta

Részletesebben

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924 Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300

tűzött, (/ízen át. Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300 tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds. 60-901 Jászberényi Nyomda 300 SO órától SAS TENGERALATTJÁRÓ 1939-ben a háború kitörésének napjaiban lejátszódó drámai történet, egy lengyel tengeralattjáró

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

verseny rendezője: Bihari Lövészklub, megnevezése: Kiemelt gyorspont verseny verseny ideje: 2014.07.20. (v2.)

verseny rendezője: Bihari Lövészklub, megnevezése: Kiemelt gyorspont verseny verseny ideje: 2014.07.20. (v2.) verseny rendezője: Bihari Lövészklub, megnevezése: Kiemelt gyorspont verseny verseny ideje: 2014.07.20. (v2.) kiskaliberű pisztoly nyílt irányzék 1. Horváth József Csaba 1070 1967 Szászvári LE 180 1. 2.

Részletesebben

Doktori témahirdetések 2012.

Doktori témahirdetések 2012. Doktori témahirdetések 2012. Név Almási Tamás 1. A dokumentumfilm készítés etikai kérdései. Téma 2. Rendszerváltozás Magyarországon a dokumentumfilm tükrében. Bagó Gizella Bárdos András 3. A dokumentumfilm

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka

Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka Készítette: Badik Dóra Kovács Jázmin Orosz Blanka A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló csoport Veszprémben, főként az iskolai színjátszás köré épülve. A század második felében aztán egyre

Részletesebben

Területi, személyi, tárgyi hatály

Területi, személyi, tárgyi hatály Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel

Részletesebben

1.osztályos tankönyvek:

1.osztályos tankönyvek: 1.osztályos tankönyvek: Ének-zene /nat 2012/ Nemzedékek Kiadó Az én ABÉCÉM Első olvasókönyvem Első technikakönyvem A képzelet világa Játékház: betűtanítás- írásfűzet Játékház: képes olvasókönyv / Hargitai

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Néptáncos Táncos

Néptáncos Táncos A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1.1. Az ókori színház és dráma Az ókor színháza és néhány görög dráma Az ókor színháza, a görög dráma és a római komédia - a görög színházművészet

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. 1. Színház- és drámatörténet

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK. 1. Színház- és drámatörténet DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet 1.1. Az ókori színház és dráma Az ókor színháza és néhány görög dráma Az ókor színháza, a görög dráma és a római komédia - a görög színházművészet

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi beszámolóhoz A közhasznú minősítésű Fészek Művészklub már 112 éve az országban, de a világban is egyedülálló összművészeti művelődési központként és most már befogadó színházként

Részletesebben

Vígszínház. Thália Színház. Magyar Színház. Munkalap1. Oldal 1. Szeptember. Október. Október. November

Vígszínház. Thália Színház. Magyar Színház. Munkalap1. Oldal 1. Szeptember. Október. Október. November Várjuk megrendelésüket NÉVVEL és TELEFONSZÁMMAL az alábbi emailcímre : karolykrt@broadway.hu Az email beérkezése után visszahívjuk Önöket! Kezelési költség : 300.-/jegyenként A jegyek kaphatók a Broadway

Részletesebben

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Debrecen Pincelőtér Kiskaliberű pisztoly

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Debrecen Pincelőtér Kiskaliberű pisztoly Helyszín: Debrecen Pincelőtér Kiskaliberű pisztoly 1 Rozsos Tibor 63 Puskás LE 160 2 Tabódy Zoltán Miklós 2283 Timberland Szabadidős SE 157 3 Drabik Marcell 2024 Bihari LK 152 Ifi 4 Molnár Dénes 2786 Puskás

Részletesebben

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 1. Színház- és drámatörténet 1.1. Az ókori színház és dráma 1.2. A középkori Európa színháza és drámája 1.3. Az angol reneszánsz színház és dráma DRÁMA I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK Az ókor színháza

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

:Oi,,~, ;>~ ;.. 7f<9) h es

:Oi,,~, ;>~ ;.. 7f<9) h es ' Hivtit :Oi,,~, ;>~ ;.. 7f

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

2015. szeptember 11-12. MiSTER CLASSiC VÉGEREDMÉNY Osztály: -

2015. szeptember 11-12. MiSTER CLASSiC VÉGEREDMÉNY Osztály: - 1 27 Gábeli Tibor Víg Zoltán BMW 635 CSi 1979 Szuper 1 70 0 444 374 Szakaszeredmények: 1: 4(2.) 2: 5(8.) 3: 27(8.) 4: 29(31.) 5: 46(25.) T1: 4(6.) 6: 39(21.) 7: 10(1.) 8: 29(6.) Szakaszeredmények: 9 18(6.)

Részletesebben

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot.

Radnóti-nap 2014. Rajz pályázatot Meseíró pályázatot. Radnóti-nap 2014 Mit is jelenthet húsz, vagy ötven év? múlt és jövendő századok sora? A költő oly idős, amennyi a világ, ( Radnóti Miklós: Köszöntő) A Városközponti Tulipános Általános Iskola Radnóti Miklós

Részletesebben

EREDMÉNYJELENTŐ ÍV. Osztály: Erőlista szám. Erőlista szám. Min. Értékszám Név. Tábla. Értékszám Min. 0 Kulcsár Tamás. 0 dr.

EREDMÉNYJELENTŐ ÍV. Osztály: Erőlista szám. Erőlista szám. Min. Értékszám Név. Tábla. Értékszám Min. 0 Kulcsár Tamás. 0 dr. I. Csoport: Lilienthal Forduló: 7 Dátum: yyyy. d. Vízügy II Fabulon Név Érték Min. Min. Érték Név Kulcsár Tamás 29 2 2354 Gelle István dr. Ritter Gábor 288 6 2 2 227 Téglás Balázs,5 Csapó Zoltán 23 FM

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,

Részletesebben

TARTALOM. játékszín SZŰCS KATALIN GÁBOR ISTVÁN G. I. TARJÁN TAMÁS. világsz ínház SZENTGYÖRGYI RITA MICHAEL BILLINGTON. sz emle PALYI ANDRÁS

TARTALOM. játékszín SZŰCS KATALIN GÁBOR ISTVÁN G. I. TARJÁN TAMÁS. világsz ínház SZENTGYÖRGYI RITA MICHAEL BILLINGTON. sz emle PALYI ANDRÁS S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I EL MÉL ET I ÉS KRIT IKAI FOLYÓIRAT TARTALOM XXI. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 1 9 8 8. OKTÓBER Színikritikusok díja 1987/88. (1) FŐSZERKESZTŐ: BOLDIZ SÁR IVÁN FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer

Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer 2014/04/14 Page 1 of 7 [1]2014. április 22-én a Holokauszt Emlékév alkalmából Budapesttől Tel-Avivig: Irsai István modernista designer címmel rendhagyó

Részletesebben

Professzori Klub és Kiválóságok Klubja. országos rendezvény

Professzori Klub és Kiválóságok Klubja. országos rendezvény Professzori Klub és Kiválóságok Klubja országos rendezvény Domonyvölgy, Lázár Lovaspark 2016. június 05. Hálásan köszönjük a kedves meghívást! Decsi Tamás Nem először vagyok magam sem! De most sem bántam

Részletesebben

A Szófiai Magyar Kulturális Intézet tervezett programjai 2006.november A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI. (2006.

A Szófiai Magyar Kulturális Intézet tervezett programjai 2006.november A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI. (2006. A Szófiai tervezett programjai A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI ( ) Sorszám 1 2 3 Dátum A program megnevezése A program jellege/típusa (pl. tudomány, képzőművészet, zene, film)

Részletesebben

LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT

LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m leány V. kcs. 13.1 Horváth Veronika 2002 Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium

Részletesebben

Abodi Nagy Béla által tervezett, illusztrált könyvek, könyvborítók

Abodi Nagy Béla által tervezett, illusztrált könyvek, könyvborítók 1. Vörösmarty Mihály (Bukarest, 1959) Csongor és Tünde 2. Petőfi Sándor (Bukarest, 1969) Költemények 3. Mikes Kelemen (Bukarest, 1963) Törökországi levelek 4. Csokonai Vitéz Mihály (Bukarest, 1963) Válogatott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990

Tisztségviselık beosztás szerint - megyei tanács osztályok 1950-1990 Tisztségviselık beosztás szerint - osztályok 1950-1990 Suchy Dezsı dr. 1950 1961 Szolnok megye Jávorszky József dr. 1961 1968 Szolnok megye Tóth Lajos dr. 1961 1964 Szolnok megye Büttner Károly dr. 1968

Részletesebben