Fejér Megyei Diáksport Egyesület

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fejér Megyei Diáksport Egyesület"

Átírás

1 Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV 1

2 2014/2015. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Budapest II. Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest II. Polgár Anikó, Hőnig László 2. Pest I. Török Ignác Gimnázium Gödöllő Gőz Tibor, Szabados István 3. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba 4. Somogy I. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár Bárdos Tibor, Nagy Attila Simonné Kutas Zita, Mészáros Péter 5. Szabolcs-Sz-B I. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Balogh István Karagics Mátyás, 6. Bács-Kiskun I. Katona József Gimnázium Kecskemét Sándorné Kormos Edit 7. Somogy II. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla, Balogh Péter 8. Fejér Belvárosi I. István Középiskola Székesfehérvár Kovács Mária Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte. KÜLÖNDÍJASOK Legjobb ütő: Pekárik Eszter Anna (Budapest, Csik) Legjobb feladó: Hemmert Kira Angéla (Gödöllő, Török) Legjobb mezőnyjátékos: Fáth Kinga (Kaposvár, Munkácsy) Csapata legjobbja: Kökény Nóra (Kecskemét, Katona) Nika Borbála (Békéscsaba, Andrássy) Czettli Emese (Budapest, Csik) Lojd Réka (Székesfehérvár, Belvárosi) Takács Doroti (Gödöllő, Török) Duduka Inez (Kaposvár, Munkácsy) Mészáros Zsófia (Kaposvár, Táncsics) Hengsperger Anna (Nyíregyháza, Vasvári) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Hőnig László (Budapest, Csik) 2

3 2014/2015. TANÉVI LEÁNYOK Leány A csoport Csoport Település / Iskola A/1 Kecskemét, Katona József Gimnázium A/2 Békéscsaba, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A/3 Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium A/4 Székesfehérvár, Belvárosi I. István Középiskola Leány A csoportmérkőzések Csoport Csapat Csapat Eredmény A1-A4 Kecskemét, Katona - Székesfehérvár, Belvárosi (6, 14, 6) A2-A3 Békéscsaba, Andrássy - Kaposvár, Munkácsy (20, 24, -20, 22) A1-A2 Kecskemét, Katona - Békéscsaba, Andrássy (22, 22, -24, -22, 14) A4-A3 Székesfehérvár, Belvárosi - Kaposvár, Munkácsy (8, 6, 13) A3-A1 Kaposvár, Munkácsy - Kecskemét, Katona (-24, 17, 17, 21) A2-A4 Békéscsaba, Andrássy - Székesfehérvár, Belvárosi (9, 8, 4) A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V A/1 Kecskemét, Katona A/2 Békéscsaba, Andrássy A/3 Kaposvár, Munkácsy A/4 Székesfehérvár, Belvárosi ( ) (99-81) (26-75) ( ) (91-96) (21-75) (81-99) (96-91) (27-75) (75-26) (75-21) (75-27) Játszmaarány 7-5 (1,40) 8-4 (2,00) 7-4 (1,75) Pontarány Pont Hely III I II IV. Holtverseny esetén a helyezések eldöntése: - nyert-vesztett játszmák aránya, - nyert-vesztett pontok aránya, - egymás ellen elért eredmény 3

4 Leány B csoport Csoport Település / Iskola B/1 Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium B/2 Gödöllő, Török Ignác Gimnázium B/3 Budapest II., Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium B/4 Nyíregyháza, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Leány B csoportmérkőzések Csoport Csapat Csapat Eredmény B1-B4 Kaposvár, Táncsics - Nyíregyháza, Vasvári (-25, -25, 19, 23, 13) B2-B3 Gödöllő, Török - Budapest, Csik (24, 18, 22) B1-B2 Kaposvár, Táncsics - Gödöllő, Török (19, -20, -10, -16) B4-B3 Nyíregyháza, Vasvári - Budapest, Csik (19, -9, 18, -16, 7) B3-B1 Budapest, Csik - Kaposvár, Táncsics (13, -22, -24, 20, 5) B2-B4 Gödöllő, Török - Nyíregyháza, Vasvári (24, 23, -17, -22, 12) B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V B/1 Kaposvár, Táncsics B/2 Gödöllő, Török B/3 Budapest, Csik B/4 Nyíregyháza, Vasvári (94-71) (111-89) ( ) (71-94) (76-64) ( ) (89-111) (64-76) (90-94) ( ) ( ) (94-90) Játszmaarány 6-8 (0,75) 6-6 (1,00) 8-5 (1,60) 7-8 (0,87) Pontarány Pont Hely IV II I III. Holtverseny esetén a helyezések eldöntése: - nyert-vesztett játszmák aránya, - nyert-vesztett pontok aránya, - egymás ellen elért eredmény 4

5 KERESZTJÁTÉK Csoport Csapat Csapat Eredmény Pa AI-BII (X) Békéscsaba, Andrássy - Gödöllő, Török (20, 15, -19, 19) BI-AII (Y) Budapest, Csik - Kaposvár, Munkácsy (24, 13, 20) HELYOSZTÓK Csoport Csapat Csapat Eredmény Pa 7-8. helyért Székesfehérvár, Belvárosi - Kaposvár, Táncsics AIV-BIV (13, 12, 8) helyért Kecskemét, Katona - Nyíregyháza, Vasvári AIII-BIII (22, 21, 28) helyért Békéscsaba, Andrássy - Kaposvár, Munkácsy Xv-Yv (21, 14, -15, 16) helyért Gödöllő, Török - Budapest, Csik Xgy-Ygy (18, -17, 22, 18)

6 2014/2015. TANÉVI LEÁNYOK 1. Budapest II., Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Bodovics Hanna (1996), Czettli Emese (1997), Kiss Fanni (1997), Ludmán Réka (1997), Pekárik Eszter Anna (1996), Szabó Borbála (1997), Varga Zsófia (1997) Testnevelő, felkészítő: Polgár Anikó, Hőnig László 2. Gödöllő, Török Ignác Gimnázium Dóra Dominika (1999), Gál Bernadett (1996), Harangozó Laura (1998), Harangozó Lili Anna (1998), Hemmert Kira Angéla (1998), Juhász Boglárka (1997), Koleszár Elza (1997), Koleszár Kitti (1996), Kovács Adél (1997), Lados Szilvia (1995), Radomszki Boglárka (1998), Takács Doroti (1997) Testnevelő, felkészítő: Gőz Tibor, Szabados István, Lencsés Csaba 3. Békéscsaba, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Kardos Gréta (1998), Korniss Emese Nóra (1999), Korniss Ildikó (1996), Nika Borbála (1998), Oláh Blanka (1998), Petrovszki Nikolett (1998), Pomázi Rebeka (1997), Sajben Fanni (1999), Tar Julianna Katalin (1999), Varga Alexandra (1999) Testnevelő, felkészítő: Bárdos Tibor, Nagy Attila 4. Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Bak Mária Krisztina (1999), Duduka Inez (1998), Fáth Kinga (1995), Keen Alexandra (1998), Kozics Boglárka (1998), Mike Mercédesz (1998), Miklai Mercédesz (1998), Pintér Dorina (1996), Pónya Viktória (1996), Ratasics Réka (1998), Száraz Brigitta (1996), Tóth Fanni (1999) Testnevelő, felkészítő: Simonné Kutas Zita, Simon Károly, Mészáros Péter 5. Nyíregyháza, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Eördögh Réka (1999), Hengsperger Anna (1997), Ilyés Emese (1998), Simon Boglárka Virág (1997), Sitku Renáta (1998), Szerényi Gréta (1998), Thold Krisztina (1997), Tóth Dalma (1999), Tóth Fruzsina (1999) Testnevelő, felkészítő: Balogh István 6. Kecskemét, Katona József Gimnázium Ambrus Csenge (1999), Juhász Karolina (1998), Kiss Gréta (1998), Kökény Nóra (1998), Laczkó Dóra (1998), Mészöly Lilla (1999), Mikulás Vivien (1999), Molnár Léda (1999), Rakiás Anita (1997), Simon Rebeka (1997) Testnevelő, felkészítő: Karagics Mátyás, Sándorné Kormos Edit 7. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium Auman Szabina (1999), Bekes Lilla (1998), Herke Dominika (1996), Kolics Kíra (1999), Kőszegi Zsófia (1996), Kovács Veronika (1998), Mészáros Zsófia (1999), Pedranzini Letizia (1997), Reichardt Luca (1996) Testnevelő, felkészítő: Gaál Csilla, Balogh Péter 8. Székesfehérvár, Belvárosi I. István Középiskola Bóka Nikolett (1999), Csáki Eszter (1999), Hekkel Nikolett (1998), Horváth Roberta Csilla (1998), Kálmán Kata (1997), Kálmán Mónika (1995), Lojd Réka (1996), Nagy Adél Léda (1997), Pál Patrícia (1997), Patkó Csenge (1997), Veress Katalin (1997) Testnevelő, felkészítő: Kovács Mária 6

7 2014/2015. TANÉVI FIÚK Hely Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Fejér I. Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Dunaújváros Szücs Ákos 2. Bács-Kiskun I. Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskemét Gyurkó Sándor 3. Somogy I. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár Simonné Kutas Zita, Simon Károly, Mészáros Péter 4. Somogy II. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gaál Csilla 5. Jász-Nk-Sz I. Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Szolnok Török Judit, Gulyás Ferenc 6. Heves I. Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Eger Nagy Gerzson 7. Hajdú-Bihar I. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Felföldi János 8. Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Nyíregyháza Bugyi József Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte. KÜLÖNDÍJASOK Legjobb ütő: Banai Máté (Kecskemét, Műszaki) Legjobb feladó: Török Patrik (Kecskemét, Műszaki) Legjobb mezőnyjátékos: Gebhardt Áron (Dunaújváros, Hild) Csapata legjobbja: Török Patrik (Kecskemét, Műszaki) Kalmár Ákos (Dunaújváros, Hild) Bán Balázs József (Debrecen, Fazekas) Ráki Dániel (Eger, Szilágyi) Bene Róbert (Szolnok, Széchenyi) Batári Csaba (Kaposvár, Munkácsy) Bögöly Gábor (Kaposvár, Táncsics) Imre Tibor (Nyíregyháza, Vasvári) Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Szücs Ákos (Dunaújváros, Hild) 7

8 Fiú A csoport 2014/2015. TANÉVI FIÚK Csoport Település / Iskola A/1 Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium A/2 Kecskemét, Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A/3 Debrecen, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium A/4 Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Fiú A csoportmérkőzések Csoport Csapat Csapat Eredmény A1-A4 Kaposvár, Munkácsy - Szolnok, Széchenyi (19, 14, -22, 21) A2-A3 Kecskemét, Műszaki - Debrecen, Fazekas (19, 19, 19) A1-A2 Kaposvár, Munkácsy - Kecskemét, Műszaki (-18, 22, 18, 18) A4-A3 Szolnok, Széchenyi - Debrecen, Fazekas (-22, 18, 24, -23, 7) A3-A1 Debrecen, Fazekas - Kaposvár, Munkácsy (18, 15, 14) A2-A4 Kecskemét, Műszaki - Szolnok, Széchenyi (22, 18, 18) A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V A/1 Kaposvár, Munkácsy A/2 Kecskemét, Műszaki A/3 Debrecen, Fazekas A/4 Szolnok, Széchenyi (93-83) (47-75) (79-97) (83-93) (57-75) (58-75) (75-47) (75-57) (111-99) (97-79) (75-58) (99-111) Játszmaarány Pontarány Pont Hely II I IV III. 8

9 Fiú B csoport Csoport Település / Iskola B/1 Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium B/2 Nyíregyháza, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium B/3 Dunaújváros, Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium B/4 Eger, Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Fiú B csoportmérkőzések Csoport Csapat Csapat Eredmény B1-B4 Kaposvár, Táncsics - Eger, Szilágyi (17, 17, 12) B2-B3 Nyíregyháza, Vasvári - Dunaújváros, Hild (4, 12, 10) B1-B2 Kaposvár, Táncsics - Nyíregyháza, Vasvári (22, 22, 16) B4-B3 Eger, Szilágyi - Dunaújváros, Hild (10, 17, 12) B3-B1 Dunaújváros, Hild - Kaposvár, Táncsics (11, 12, 10) B2-B4 Nyíregyháza, Vasvári - Eger, Szilágyi (14, 22, -20, 16) B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V B/1 Kaposvár, Táncsics B/2 Nyíregyháza, Vasvári B/3 Dunaújváros, Hild B/4 Eger, Szilágyi (60-75) (75-33) (46-75) (75-60) (75-26) (95-77) (33-75) (26-75) (39-75) (75-46) (77-95) (75-39) Játszmaarány Pontarány Pont Hely II IV I III. 9

10 KERESZTJÁTÉK Csoport Csapat Csapat Eredmény Pa AI-BII (X) Kecskemét, Műszaki - Kaposvár, Táncsics (17, 15, 9) BI-AII (Y) Dunaújváros, Hild - Kaposvár, Munkácsy (18, 19, 15) HELYOSZTÓK Csoport Csapat Csapat Eredmény Pa 7-8. helyért Debrecen, Fazekas - Nyíregyháza, Vasvári AIV-BIV (16, 21, -20, 22) helyért Szolnok, Széchenyi - Eger, Szilágyi AIII-BIII (22, 17, 19) helyért Kaposvár, Táncsics - Kaposvár, Munkácsy Xv-Yv (17, 15, 19) helyért Kecskemét, Műszaki - Dunaújváros, Hild Xgy-Ygy (21, -18, 20, 21)

11 2014/2015. TANÉVI FIÚK 1. Dunaújváros, Dunaújvárosi Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Bohnicsek Szilveszter (1998), Gebhardt Áron (1995), Gebhardt Norbert (1996), Guzmics Richárd (1997), Kalmár Ákos (1998), Kholman Norbert (1997), Kiss Marcell (1999), Kun Benedek László (1998), Sárik Martin (1996), Stefanovics Krisztián (1996), Szabó Péter Bence (1998), Tar Szabolcs (1997) Testnevelő, felkészítő: Szücs Ákos 2. Kecskemét, Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Banai Máté (1996), Cseh András (1995), Kiss Ferenc (1999), Laszák Sándor (1998), Náhol Gergő (1998), Pesti Bence (1996), Tasi Konrád (1996), Tasi Milán (1998), Tóth Károly (1997), Török Patrik (1996), Varga Norbert (1999), Zrínyi Dániel (1998) Testnevelő, felkészítő: Gyurkó Sándor 3. Kaposvár, Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Batári Csaba (1997), Bodrog Péter (1997), Keen Cameron Illés (1997), Kulcsár Adrián (1998), Lassu Ádám (1998), Pavlényi Máté (1997), Radnai Péter Márton (1997), Rák Vince (1997), Répási Donát (1997), Sólyom Kristóf András (1996), Szabó Tamás (1998) Testnevelő, felkészítő: Simonné Kutas Zita, Simon Károly, Mészáros Péter 4. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium Árva Dániel (1997), Bögöly Gábor (1997), Csábi Frigyes (1997), Fogel János (1996), Hanga Bence (1998), Hanga Márton (1999), Ihász Bálint (1997), Kalmár Dávid (1997), Rövid Norbert (1996), Ujlaki Soma (1997) Testnevelő, felkészítő: Gaál Csilla, Türgyei Jánosné, Balogh Péter 5. Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Ádám Balázs (1998), Bakos Bálint Ádám (1999), Bene Róbert (1995), Csizmadia Károly (1995), Gubancsik Péter (1995), Gönczi Imre (1997), Horváth Kristóf (1999), Kelemen Patrik Ferenc (1999), Lévai Péter Zoltán (1999) Testnevelő, felkészítő: Török Judit, Gulyás Ferenc 6. Eger, Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Kovács Martin (1999), Mákos Attila (1996), Pál Dominik (1997), Ráki Dániel (1997), Ráki Patrik (1997), Szabó Márton Bálint (1998), Tóth Máté Ádám (1996), Varga Amadé Máté (1999), Varga Gergő (1996) Testnevelő, felkészítő: Nagy Gerzson 7. Debrecen, Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Almási Péter (1996), Asbolt Máté (1996), Bán Balázs József (1996), Béke Gergő (1995), F. Nagy Bence Gábor (1995), Nagy István Gergő (1997), Nagy Soma (1998), Papp Milán Dániel (1997), Pituk Kristóf (1995), Tróitsky Mátyás (1995), Ujlaky Gergő (1996), Vass Renátó (1996) Testnevelő, felkészítő: Felföldi János 8. Nyíregyháza, Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Imre Tibor (1998), Juhász József (1997), Juhász Tamás (1997), Minya Árpád (1996), Ráthy Ádám (1995), Salamon Patrik (1997), Szemán Szilárd (1997), Szűcs Marcell (1998) Testnevelő, felkészítő: Bugyi József 11

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Nyíregyháza február Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Nyíregyháza február Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Nyíregyháza 2014. február 07-09. 1 LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Budapest

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Miskolc, április

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Miskolc, április Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 2013/2014. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő Jegyzőkönyv V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő Jegyzőkönyv V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő Jegyzőkönyv V-VI. korcsoport 2015/2016. TANÉVI RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS FIÚK Ssz. Megye Iskola neve Település 1 Veszprém Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 2014/2015. TANÉVI FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Dunaújváros, május 30 június 01.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Dunaújváros, május 30 június 01. Fejér Megyei Diáksport Egyesület és a Dunaújvárosi Diáksport Bizottság ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 1 2013/2014. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Szabolcs-Sz-B

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Békéscsaba, 2014. április 25-27. 1 2013/2014. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Budapest

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk

Forg-Tech Cross Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. állomás Sport XXI. Alapprogram Mezei Verseny Sport XXI. Mezei őszi verseny U fiúk Sport XXI. Mezei őszi verseny U9 2007-2008 fiúk 1. Vaszkán Milán 2008 Békéscsabai Atlétikai Club 3:23 2. Karsai Patrik 2007 Békéscsabai Atlétikai Club 3:37 3. Molnár Roland 2007 KARC 3:39 4. Tóth Bence

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok január TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő neve 1. Komárom-E

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE

2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE 2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt.

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU. Végeredmény. Zoltek Zrt. Tel./Fax: 33-355-133 Mobil: 20-933-4109 20-454-6550 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Vágtató kupa 2010 NYERGESÚJFALU Végeredmény Rendezők: Zoltek SE. Kajak-Kenu szakosztály Négy Égtáj Túraegyesület

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv

Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés)

TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés) TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés) Felvehető létszám: 30 fő Ádám Gréta Bagó Fanni Balázs Krisztina Bálint Ádám Baranyi Hanna Karina Csizmadia Róbert Horváth Márton Kiss Karolina Aida Laczkó

Részletesebben

304. terem (20) 305. terem (27)

304. terem (20) 305. terem (27) Magyar nyelv- és irodalom 304. terem (20) 305. terem (27) Balog Ádám Balog Klaudia Bertalan Péter Borsi Nikolett Borsós Andor Csentei Vivien Eskulics Máté István Gál András István Harmath Zsuzsanna Hesz

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

Bálint Sándor Tagiskola

Bálint Sándor Tagiskola Bálint Sándor Tagiskola 1. osztály Osztályfőnök: Kisné Fülöp Ilona Bali Titanilla Magdolna Bereczky Zoltán Tamás Csonka Marcell Tibor Csóti Bianka Anna Gulyás Kincső Havai Hanna Flóra Hideg Dávid Huszka

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620)

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) Hódiák SE 6800 Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) 381-5117 e-mail: hodiakse@gmail.com SPORT XXI ALAPPROGRAM DÉLKELET MAGAYRORSZÁG RÉGIÓ EGYÉNI PÁLYAVERSENY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, VÁROSI STADION

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1.

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1. Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, 2018. április 1 29 iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr, 1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 2010 2009 2007 1. pálya Ludvig Laura Benedek Virág Bagaméri Panni Mezősi Panni Njus Kriszti Veiszer Kata Csenge 2. pálya Kovács Rafaéla Katona Viktória

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

Ami a es tanévből kimaradt

Ami a es tanévből kimaradt Ami a 2011-12-es tanévből kimaradt MEGYEI ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA V. korcsoport lány 1. Tenyér Sára (9.A) 2. Faragó Franciska (9.B) 3. Hajós Klaudia (10.B) 3. Bakos Aletta (11.D) 2. Veigler Bettina (10.D)

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, június

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, június BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT Pécs, 2014. június 15-18. 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Szabolcs-Sz-B II. Nyíregyházi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18.

Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Paks, Energetikai Szakközépiskola Sportcsarnok 2015. január 17-18. 1 2014/2015. TANÉVI FIÚ Hely Megye Iskola Település Testnevelő

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Kecskeméti SZC Szent-Györgyi A. Szakgimn. és SZKI 36,750 36,650 37,050 110,450 2 Eger Neumann János Gimn., Szakgimn. és Kollégium 36,800 35,750 37,250 109,800 3 Békéscsaba

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter

Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám

Országos csúcseredmények. Béka. Csúcstartó. Érvényesség kezdete. Versenyszám Béka G 50 2012.11.18 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 32,04 G 100 2012.11.17 Kecskemét Harsányi Mátyás KAC 1:10,31 G 200 2009.11.22 Kecskemét Kolonics Milán BACS 2:30,44 G 4X50 2009.12.05 Kecskemét Prékop

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

Tel./Fax: Mobil: Holcim kupa 2010 NYERGESÚJFALU

Tel./Fax: Mobil: Holcim kupa 2010 NYERGESÚJFALU Tel./Fax: -- Mobil: 0--0 0--0 e-mail: mgurguli@zoltek.hu NYERGESÚJFALU SE. Holcim kupa 00 NYERGESÚJFALU Jegyzıkönyv Támogatóink: Holcim Hungária Zrt. Zoltek Zrt. Flex Automatika Kft. Gyüép Kft. Reményi

Részletesebben

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz I. forduló eredménye Általános Iskolák 1. Hétszínvirág Általános Iskola Bogdán Zsanett Bogdán Róbert Baranyai Renátó 2. Somogysámson Bernáth Aurél ÁMK Bogdán Erika Bogdán Renáta Horváth Rebeka 3. Festetics

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben