Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a közgyőlés határozatképes, 21 fı képviselı van jelen.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a közgyőlés határozatképes, 21 fı képviselı van jelen."

Átírás

1 Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I /2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: június 19-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala hivatalos helyiségében Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének nyilvános ülésén. Jelen volt: Vantara Gyula polgármester, Köles István alpolgármester, Hanó Miklós alpolgármester, Szente Béla, Dr. Kerekes Attila, Tímár Ella, Vrbovszki Viktor, Fodor Lajos, Kiss Tibor, Fodor Jánosné, Herczeg Tamás tanácsnok, Hirka Tamás, Dr. Fábián Ágnes tanácsnok, Kutyej Pál, Hricsovinyi Tamás, Bokros Mátyás, Baji Lajos, Benkóné Dudás Piroska, Miklós Attila, Mezei Zsolt, Pap János, Hrabovszki György, Takács Péter, Halász Zsanett, Szilvásy Ferenc képviselı. Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyzı, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyzı, Igazoltan távol: Dr. Ferenczi Attila, Vámos József képviselı, Tóth Károly országgyőlési képviselı. Meghívottként jelen volt: Uhrin Nándor, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály vezetıje, Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetı-helyettese, Hudák Katalin belsı ellenır, Csiaki Tamás, a Városüzemeltetési Osztály vezetıje, Bornné Dr. Stefkovics Valéria, a Stratégiai-Fejlesztési Osztály vezetıje, Bartók Viktória, a Projektmenedzsment Csoport fejlesztési ügyintézıje, Csernus István osztályvezetı-helyettes, Kibédi-Varga Lajos vagyonkezelı, Marik Tibor Stratégiai-Fejlesztési Osztály csoportvezetıje, Márton László vagyonkezelı, Dr. Komán Ágnes a Személyzeti Csoport vezetıje, Hrabovszki Mihály, a Közmővelıdési, Ifjúsági és Sportosztály osztályvezetıje, Dr. Urbán-Zsilák Klára jogász, Varga Tamás ifjúsági referens, Lestyánné Hricsovinyi Julianna tanügyi ügyintézı, Nagy Árpád tanügyi ügyintézı, Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály vezetıje, Uhrin Nándorné szociális szakreferens, Sajben Margit szociális ügyintézı, Kozma János, a Békéscsabai Vagyonkezelı Zrt. cégvezetıje, Borbíró Zoltán a Békéscsabai Vagyonkezelı Zrt. igazgatóságának elnöke, Dr. Kiss Gyula, Jogi, Önkormányzati és Szervezési csoportvezetı, Dr. László Jenı jogász, Dr. Becsei László kórház fıigazgató, Kovács Mihály gazdasági igazgató Bohus Pálné, Kállai Ágnes, Kócsi Sándorné, Tirjákné Prisztavok Ágnes, Galló Katalin Eszter pályázók. Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a közgyőlés határozatképes, 21 fı képviselı van jelen. Bejelentette, hogy Tóth Károly országgyőlési képviselı, Dr. Ferenczi Attila és Vámos József képviselık távolmaradásukat elızetesen jelezték, az ülést megnyitotta. Tájékoztatásul elmondta, hogy a meghívóban a zárt ülésre tervezett Z.1 napirendet a jogszabály erejénél fogva zárt ülésen tárgyalja a testület, amirıl nem kell szavazni. A Z.2, és Z.3 jelő elıterjesztéseket az érintett kérésére zárt ülésen tárgyalja a közgyőlés.

2 2 Bejelentette, hogy a Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok közül a 3.4. jelzéső elıterjesztés napirendrıl történı levételét kezdeményezte az elıterjesztı. Javasolta, hogy a Bejelentések 2. pontjaként vegye napirendre a közgyőlés a két ülés közt tett intézkedésekrıl szóló tájékoztatót. (Kazetta 1/ ) Takács Péter képviselı: Jelezte, hogy a nyilvános ülés megkezdése elıtt kíván kérdést intézni Vantara Gyula polgármester úrhoz, illetve Dr. Benedek Mária jegyzı asszonyhoz. (Kazetta 1/ ) Hrabovszki György képviselı: A nyilvános ülés megkezdése elıtt kíván kérdést intézni Köles István alpolgármesterhez. (Kazetta 1/ ) Baji Lajos képviselı: Javasolta, hogy a Z.2. jelő elıterjesztést nyilvános üléses tárgyalja a közgyőlés, mivel az önkormányzati tulajdonban lévı cég átalakítására vonatkozik. Elsıbbséget élvez a közpénzek feletti kontroll. Egymáshoz kapcsolódó két különbözı témát is érint. Véleménye szerint az igazgatói pályázat kiírása nem lehet a zárt ülés témája. Fenti indokok alapján kérte az elıterjesztés nyilvános ülés keretében történı napirendre vételét. (Kazetta 1/ ) Dr. Benedek Mária jegyzı: Tájékoztatásul elmondta, hogy az elıterjesztésben érintett személy betegségére, egészségügyi állapotára hivatkozással kérte a téma zárt ülésen történı napirendre vételét. (Kazetta 1/ ) Baji Lajos képviselı: Javasolta, hogy az igazgatói pályázat kiírásával kapcsolatos részt nyilvános ülésen tárgyalja a közgyőlés. Intézményvezetıi megbírás esetében joga van az érintettnek a zárt ülés keretében történı napirendre vételt kérni, jelen esetben azonban gazdálkodó szervezet átalakításáról van szó. Fontosnak tartja a nyilvánosságot. (Kazetta 1/ ) Dr. Benedek Mária jegyzı: A közgyőlés Szervezeti és Mőködési Szabályzata értelmében a zárt ülésen hozott döntés nyilvános. (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta Baji Lajos képviselı javaslatát, miszerint a Békés Megyei Temetkezési Vállalat igazgatói pályázatának kiírását nyilvános ülés keretében tárgyalja a közgyőlés. - Megállapította, hogy a közgyőlés 5 igen, 10 nem szavazattal, 5 tartózkodással a javaslatot elvetette. Az elhangzott módosításokkal együtt szavazásra bocsátotta a napirendi pontokat. - Megállapította, hogy a közgyőlés a módosításokkal együtt a javasolt napirendi pontokat elfogadta. (Kazetta 1/ )

3 3 NAPIRENDI JAVASLAT: Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Dr. Tıgye Ildikó, a Szociálpolitikai Osztály vezetıje Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály 2.) A Békés Megyei Temetkezési Vállalat átalakítása és igazgatói pályázatának kiírása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 3.) A Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégium magasabb vezetıi állására benyújtott pályázatok elbírálása - CD melléklet Elıterjesztı: Dr. Benedek Mária jegyzı Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály Nyilvános ülés: 1.) Intézményvezetıi pályázatok elbírálása CD melléklet 1. A Mackó-Kuckó Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása 2. A Kazinczy és Trefort Utcai Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázatok elbírálása 3. A Százszorszép Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása 4. A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása 5. A Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázatok elbírálása Elıterjesztı: Dr. Benedek Mária jegyzı Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 2.) Szociális, egészségügyi területet érintı ügyek: 1. Átszervezés, létszám racionalizálás a Réthy Pál Kórház- Rendelıintézetben Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály 2. A Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet járóbeteg szakellátás kapacitásának átcsoportosítása Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet 3. A Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet gépjármőveinek cseréje Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály

4 4 4. A Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet kapacitás módosítására vonatkozó javaslat CD melléklet Elıterjesztı: Dr. Kerekes Attila, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet 5. Gerincvédelmi csomag támogatása Elıterjesztı: Dr. Fábián Ágnes tanácsnok Elıkészítı: Szociálpolitikai Osztály Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 3.) Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok: 1. Alapítói döntéshozatal A Csabai Életfa Kht. (v.a.) korrigált nyitómérlegének elfogadása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 2. Dózsa György u. 9. szám alatti ingatlan értékesítése Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 3. Jókai u. 38. szám alatti ingatlan értékesítése Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály /2 hrsz-ú Mezımegyer, Hadnagy u. 2. szám alatti volt iskola hasznosítása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 6. A vagyonrendelet mellékletének módosítása Elıterjesztı: Dr. Benedek Mária jegyzı Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 7. Kisajátításokról rendelkezı közgyőlési határozatok módosítása Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 8. Kerékpárút építési pályázat benyújtása a GKM pályázati felhívására Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Városüzemeltetési Osztály 9. Kerékpárút tervezési pályázat benyújtása a GKM pályázati felhívására Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály Városüzemeltetési Osztály

5 évi céltámogatás fel nem használt részérıl történı lemondás Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Stratégiai- Fejlesztési Osztály 11. Vagyonkezelıi jog létesítése CD melléklet Elıterjesztı: Hanó Miklós alpolgármester Elıkészítı: Titkársági Osztály, Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport 12. Alapítói döntés hitelszerzıdés módosítása Elıterjesztı: Borbíró Zoltán, a Vagyonkezelı Zrt. Igazgatóság elnöke Elıkészítı: Vagyonkezelı Zrt. 4.) Közalapítványok évi beszámolója CD melléklet - Balassi Közalapítvány - Békéscsaba és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány - Békés Megye Közoktatási Közalapítványa - Business School Közalapítvány - Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Idıskorúak Intézményi Ellátását Segítı Közalapítványa - Jankay Tibor Mővészeti Közalapítvány - Nemzetiségi Oktatásért és az Iskolai Kulturális Tevékenységért Békéscsaba Közalapítvány Elıterjesztı: Kuratóriumi elnökök Elıkészítı: Alapítványok kuratóriumai Titkársági Osztály Jogi, Önkormányzati és Szervezési Csoport 5.) Oktatási, közmővelıdési és sport ügyek 1. A szakképzési intézményrendszer átszervezése a 268/2008. (IV.24.) közgyőlési határozat végrehajtása CD melléklet Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 2. Közép-Békési Térségi Integrált Szakképzı Központ Központi Intézménye vezetıi megbízásának visszavonása Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 3. Közalkalmazotti álláshelyek módosításának engedélyezése a 2008/2009-es tanévben Elıterjesztı: Köles István alpolgármester Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály Pénzügyi és Gazdasági Osztály 4. Közoktatási feladatellátási megállapodás megkötése Telekgerendás Község Önkormányzatával Elıterjesztı: Hrabovszki Mihály, az Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály vezetıje Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály

6 6 5. Középfokú beiskolázás Elıterjesztı: Hrabovszki Mihály, az Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály vezetıje Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 6. Felzárkóztató osztály indítása a Békéscsabai Központi Szakképzı Iskola és Kollégiumban Elıterjesztı: Hrabovszki Mihály, az Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály vezetıje Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály Pénzügyi és Gazdasági Osztály 7. Emléktáblák elhelyezésének engedélyezése (Dr. Révész Sándor-emléktábla, Ványai János-emléktábla) Elıterjesztı: Kiss Tibor, a Közmővelıdési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 8. A Helios Alapítvány támogatási kérelme Elıterjesztı: Hrabovszki Mihály, az Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály vezetıje Elıkészítı: Oktatási, Közmővelıdési és Sportosztály 6.) Városüzemeltetést érintı ügyek 1. Karácsonyi Vásár megrendezésének pályázati anyaga Elıterjesztı: Dr. Ferenczi Attila, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezıgazdasági Bizottság elnöke Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály 2. Beszámoló Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Körös Volán Zrt. között december 20-án aláírt közszolgáltatási szerzıdés évi teljesítésérıl Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály 3. Helyi közforgalmú közlekedéshez nyújtott mőködési támogatás Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Városüzemeltetési Osztály 7.) A prémium évek program költségvetési megtérítéséhez kapcsolódó fenntartói döntés Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Pénzügyi és Gazdasági Osztály 8.) BEJELENTÉSEK 1. Javaslat a tisztségviselık jutalmazására Elıterjesztı: Fodor Lajos, a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság elnöke

7 7 2. Tájékoztató a városi önkormányzatot érintı tárgyalásokról, tanácskozásokról május 22. és június 19. között Elıterjesztı: Vantara Gyula polgármester Elıkészítı: Kabinet Vantara Gyula polgármester: 9 óra 20 perckor zárt ülést rendelt. A közgyőlés zárt ülésen folytatja tovább munkáját. (Kazetta 1/ ) Technikai megjegyzés: A zárt ülés befejezését követıen a közgyőlés 9 óra 52 perctıl nyilvános ülésen folytatja tovább munkáját. Napirend elıtti felszólalás Takács Péter képviselı: A legutóbbi közgyőlésen nagy vitát váltott ki az AGÓRA pályázat, melynek beadási határideje május 30. volt. Sérelmezte, hogy a feltett kérdésekre nem minden esetben kaptak egyértelmő választ. Kérdésként hangzott el, készítettek-e számításokat arra vonatkozóan, hogy nyertes pályázat esetén a multifunkcionális közösségi központnak mekkora lesz a várható fenntartási költsége. A pályázatban kistérségi tevékenység keretében vállalják 44 település ellátását. Véleménye szerint a közgyőlés és a pályázat beadási határideje között csak néhány nap állt rendelkezésre a szükséges számítások elvégzésére. Kérdését Vantara Gyula polgármester úrhoz intézte: ismert, hogy nyertes pályázat esetén, mekkora költséget jelent az ingatlan fenntartása? Dr. Benedek Mária jegyzı asszonyhoz intézett kérdésében arra szeretne válasz kapni, hogy az Andrássy út szám elıtt miért vágtak ki egy platánfát. Ismerete szerint a fa eszmei értéke szakértık véleménye alapján több százezer forint. Emlékezete szerint az Andrássy úti platánsort a közgyőlés védetté nyilvánította. (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Jelezte, hogy Takács Péter képviselı kérdéseire 15 napon belül írásban adnak tájékoztatást. A platánfa balesetveszélyes volt, ezért vált szükségessé kivágása. (Kazetta 1/ ) Takács Péter képviselı: Az elmúlt közgyőlésen az MSZP frakció névtelen levelet kapott, a képviselık feddhetetlenségével kapcsolatban. Felhatalmazta Vantara Gyula polgármestert a személyével kapcsolatos tájékozódásra. Az MDF országos elnöksége személyérıl, illetve évben valamennyi választott tisztségviselıjérıl megkérte ezt az adatot, az egyes fontos, valamint közbizalmi, és közvéleményt formáló tisztségeket betöltı személyek ellenırzésére létrehozott 3. sz. bizottságtól. A másolatot betekintésre átadta Vantara Gyula polgármesternek. Mivel valamennyi képviselı közbizalmi, és közvéleményt formáló tisztséget tölt be, megkérték a véleményt? (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Az érvényben lévı jogszabály szerint a közérdekő névtelen bejelentés esetén a vizsgálat mellızhetı. Ennek szellemében nem indult vizsgálat. (Kazetta 1/ )

8 8 Bokros Mátyás képviselı: Névtelen bejelentı kérelmére nem kell adni semmit. Amíg nem fedi fel nevét, említésre sem kell méltatni a bejelentést. (Kazetta 1/ ) Hrabovszki György képviselı: A névtelen bejelentéseket valóban a helyükön kell kezelni. Amikor azonban az ellenzéki képviselıcsoport vezetıjének címzett névtelen levélben olyan vádakat fogalmaznak meg, amely a testület egészére nézve is sértı, igenis kötelesség felállni és vállalni, hogy a képviselık közszereplınek tekintik magukat. Megerısítette, hogy az MSZP képviselıcsoportjának bármely tagjáról bárki információt kaphat. Jelenleg ehhez elegendı a képviselık azon nyilatkozata, hogy magukat közszereplınek tekintik. Személy szerint nem rendelkezik ilyen okmánnyal. Felhatalmazott bárkit, hogy az MSZP képviselıcsoportjának bármely tagjáról ez ügyben információt kérjen. Vállalják az átvilágítást. Reméli, hogy hasonló módszerrel nem kényszerítik a képviselıket nyilatkozatra. Köles István alpolgármester az elızı közgyőlésen feltett kérdésre írásban válaszolt. A kérdés lényege az volt, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése határozatot hozott a Közoktatási Közalapítvány Kuratóriumába delegálandó személyekrıl. A közgyőlés két alkalommal döntött a témával kapcsolatban. Az érvényben lévı határozat alapján Békéscsaba Benkóné Dudás Piroskát is jelölte a kuratóriumi tagok közé. Az elmúlt közgyőlésen megkérdezte Köles István alpolgármestert, hogy milyen tárgyalásokat folytatott annak érdekében, hogy a határozatnak érvényt szerezzen. Sajnálatos módon a válasz abban merült ki, hogy a testület határozatát írásban megküldte Békés Megye Képviselı-testületének. Tájékoztatott arról, hogy a képviselı-testület nem tőzte napirendre a téma tárgyalását, illetve nem módosította ez irányú határozatát. Véleménye szerint a város e területért felelıs vezetıjének mindent el kell követnie, hogy a közgyőlés testülete által egyhangúan meghozott határozatának érvényt szerezzen. Meglehetısen álságos, ha a hozott határozatot megküldve az alpolgármester széttárja a kezét és azt mondja, hogy elnézést, nem foglalkoztak vele. Az eltelt idıben történtek tárgyalások ez ügyben? Kérte Köles István alpolgármestert, hogy a téma rendezése érdekében, ameddig a Békés Megyei Képviselı-testület nem fogadja el a döntést, minden hónapban tájékoztassa a közgyőlést az idıközben tett lépésekrıl. Kivel, mikor tárgyalt, milyen levelek készültek? Jelezte, hogy amennyiben ez automatikusan nem történik meg, minden közgyőlés alkalmával kérdést intéz Köles István alpolgármesterhez. (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Megnyugtatásként közölte, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal valószínőleg az átvilágítást megejti. (Kazetta 1/ ) Köles István alpolgármester: Valóban írásban adott választ a kérdésre. Amennyiben valamennyi alkalommal a kérdés feltevésre kerül, azt tudja mondani, hogy nem tud talpig vértben berontani a megyeházára és azt mondani, hogy minden piszkos gazembert ezennel kardélre hány. A megyei közgyőlés autonóm szervezet, amelynek döntéseire sem formálisan, sem informálisan nincs befolyással. A megyei közgyőlés döntését nem áll módjában megváltoztatni. Írásban adott válaszában arról is tájékoztatta a képviselıt, hogy a megyei közgyőlés nem követett el semmiféle jogtalanságot. Jelen kuratóriummal a Cégbíróság bejegyezte az intézményt, melyben a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése által delegált négy tag is tevékenykedik. Enyhe túlzás a város arcul köpésérıl beszélni, hiszen a többi delegált személy ellen nem merült fel kifogás. Az MSZP frakció könnyen orvosolhatta

9 9 volna a problémát, amennyiben más személyt javasol. Az egyébként általa tisztelt képviselı asszonynak a megyei közgyőlésben való megítélését sem áll módjában befolyásolni. (Kazetta 1/ ) Hrabovszki György képviselı: Nem beszélt Békéscsaba arcul köpésérıl, de Köles István alpolgármester meglehetısen jól fogalmaz. Több esetben is bebizonyosodott, hogy a megyei önkormányzat várossal való viszonyában a befolyás valóban nem a város irányából történik a megye felé, hanem fordítva. Ez a tény viszont az alpolgármestert nem zavarja. A félreértések elkerülése érdekében megjegyezte: képviselıként joggal kérte, számoljon be a közgyőlésnek Köles István alpolgármester, hogy a meghozott határozat érvénybe lépése érdekében milyen lépéseket tett. A jelek szerint semmilyet. Nem azt kérte számon, hogy miért nem fogadta el a megyei testület a város jelöltjét, hanem azt, hogyan próbálta a hozott határozatot életbe léptetni az alpolgármester. A válaszlevél tartalma szerint sehogyan, holott kötelessége lett volna a hozott határozatnak érvényt szerezni, nem sürgette meg a döntést, nem kért indokolást. Csupán ezt a tényt kérte számon. (Kazetta 1/ ) Benkóné Dudás Piroska képviselı: A december óta zajló történéseket követıen megköszönte a közgyőlés bizalmát. Jelezte, hogy szeretne a kuratóriumi tagságról lemondani. A közalapítvány mőködése kapcsán nem jó, ha a város kurátorai nem megfelelı számban vesznek részt. A közgyőlés jelen ülésén tárgyalja a Békés Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány évi mőködésérıl. Nem tudja elképzelni, hogy a megyei közgyőlés jelenlegi tagjainak a korábbi közalapítvány felügyelı bizottsági elnökeként betöltött funkciójával kapcsolatban milyen gondja merült fel. A feladatot térítésmentesen végezte, holott más tisztségviselık juttatásban részesültek. Mivel a téma személyét érinti, szeretné tudni, mi a kifogás ellene. Ha a baloldalisága, tagintézményvezetıi megbízása az akadály, akkor elfogadja a döntést. Amennyiben azonban a végzett munka, akkor indokolást kér, személyében megalázhatják, de kevésbé hiszi, hogy munkájával kapcsolatban ilyen kifogás meríthetı. Kérte a közgyőlést, hogy a Bejelentések között újabb határozatot hozzon. Javasolta, hogy Baji Lajos képviselıt delegálja a közgyőlés a Békés Megye Közoktatási Közalapítvány kuratóriumi tagjaként. Szeretné elérni, hogy a város méltán legyen reprezentálva a testületben. Sajnos jelenleg más érzései vannak. A továbbiakban a közalapítvány témájával nem kíván foglalkozni, méltatlan eddig végzett tevékenységéhez és munkájához. (Kazetta 1/ ) Takács Péter képviselı: Megjegyezte, hogy a megyei közgyőlés eljárása precedens értékő. Korábbiakban a megyei önkormányzat által javasolt személyekkel szemben a városi önkormányzat közgyőlése nem emelt kifogást. Úgy gondolták, hogy a megyei önkormányzat felelıssége és kompetenciája a delegálás. (Kazetta 1/ ) Köles István alpolgármester: Egyetértett Takács Péter képviselı megjegyzésével. A város logikája nem változott, a szocialista frakció javaslatát ellenvetés nélkül elfogadta. Elfogadja, amennyiben Benkóné Dudás Piroska képviselı asszony helyett a kuratóriumba Baji Lajos képviselıt delegálja. Kihangsúlyozta, hogy a megyei közgyőlés munkáját döntı mértékben a városi önkormányzatnak nincs módjában befolyásolni. (Kazetta 1/ )

10 10 Miklós Attila képviselı: Örömmel vette, ha Köles István alpolgármester nem írja le, ha leül sörözni. Hónapok óta miért kell a közgyőlésnek azt tárgyalnia, hogy a polgármester, alpolgármester milyen bálon vett részt, hol evett? Amennyiben ez a tényt hónapról-hónapra le lehet írni, akkor alpolgármester úr is leírhatja, hogy egyébként tárgyalt. (Kazetta 1/ ) Napirend tárgya: Intézményvezetıi pályázatok elbírálása Tárgy: A Mackó-Kuckó Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 1/ ) A közgyőlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 359/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra augusztus 1-jétıl július 31-ig megbízza Bohus Pálnét (ln.: Áchim Zsófia, szül.: Békéscsaba, , an.: Bencsó Zsófia, lakcím: 5600 Békéscsaba, Veres Péter u. 20.) a Mackó-Kuckó Óvoda közalkalmazottját a Mackó-Kuckó Óvoda óvodavezetıi munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint, magasabb vezetıi pótlékát Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: július 31. Vantara Gyula polgármester: Bohus Pálnénak sok sikert, jó egészséget és türelmet kívánt az elkövetkezendı évek munkájához. (Kazetta 1/ ) Tárgy: A Kazinczy és Trefort Utcai Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 1/ ) A közgyőlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta:

11 11 360/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra augusztus 1-jétıl július 31-ig megbízza Kállai Ágnest (szül.: Gyula, , an.: Kiss Rózsa, lakcím: 5600 Békéscsaba, Wlassics sétány 5. III/15.) a Kazinczy és Trefort Utcai Óvoda közalkalmazottját a Kazinczy és Trefort Utcai Óvoda óvodavezetıi munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint, magasabb vezetıi pótlékát Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: július 31. Vantara Gyula polgármester: Kállai Ágnesnak sok sikert kívánt munkájához, jó erıt, egészséget. (Kazetta 1/ ) Tárgy: A Százszorszép Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálása Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a határozati javaslat 1. pontját. - Megállapította, hogy a közgyőlés 22 igen, egyhangú szavazattal, a javaslattal egyetértett. Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslat 2. pontjának A. alternatíváját. A közgyőlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 361/2008. (VI.19.) közgy. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megállapítja, hogy Kovácsné Fehér Ágnes pályázó a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. (8) bekezdésében elıírt kellékeket nem határidıben nyújtotta be, így pályázata a kiírásnak nem felel meg. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra augusztus 1-jétıl július 31-ig megbízza

12 12 Kócsi Sándornét (ln.: Csarkó Zsuzsanna, szül.: Berettyóújfalu, , an.: Palánki Róza, lakcím: 5600 Békéscsaba, Berthóty udvar 6. I/3.) a Százszorszép Óvoda közalkalmazottját a Százszorszép Óvoda óvodavezetıi munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint, magasabb vezetıi pótlékát Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: július 31. Vantara Gyula polgármester: Kócsi Sándorné munkájához sok sikert, jó egészséget kívánt. (Kazetta 1/ ) Tárgy: A Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon magasabb vezetıi állására benyújtott pályázat elbírálás Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 1/ ) A közgyőlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 362/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra augusztus 1-jétıl július 31-ig megbízza Tirjákné Prisztavok Ágnest (ln.: Prisztavok Ágnes, szül.: Békéscsaba, , an.: Guth Mária, lakcím: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 11. IV/12.) a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon közalkalmazottját a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvő Általános Iskola és Diákotthon igazgatói munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint, magasabb vezetıi pótlékát Ft-ban, határozott idejő kereset-kiegészítését Ft-ban állapítja meg. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: július 31.

13 13 Vantara Gyula polgármester: Tirjákné Prisztavok Ágnesnek sok sikert, jó munkát kívánt a közgyőlés nevében. (Kazetta 1/ ) Tárgy: A Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda magasabb vezetıi állására benyújtott pályázatok elbírálása Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslat 1. pontját. - Megállapította, hogy a közgyőlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással, a javaslattal egyetértett. (Kazetta 1/ ) Hricsovinyi Tamás képviselı: Mezımegyer önkormányzati képviselıjeként, mint a körzeti iskola igazgatójának kiváló munkájáért köszönetet mondott. Javasolta, hogy a közgyőlés az igazgató feladatok ellátásával Galló Katalin Esztert bízza meg. (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslat 2. pontját. (Kazetta 1/ ) A közgyőlés a határozat 1. pontjáról 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással, 2. pontjáról 23 igen, egyhangú szavazattal döntött, és a következı határozatot hozta: 363/2008. (VI.19.) közgy. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése megállapítja, hogy Kovácsné Fehér Ágnes pályázó a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. (8) bekezdésében elıírt kellékeket nem határidıben nyújtotta be, így pályázata a kiírásnak nem felel meg. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva 5 év határozott idıtartamra augusztus 1-jétıl július 31-ig megbízza Galló Katalin Esztert (szül.: Mezıberény, , an.: Jakab Eszter, lakcím: 5650 Mezıberény, Bartók Béla u. 9.) a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda közalkalmazottját a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda igazgatói munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. tv. szerint, magasabb vezetıi pótlékát Ft-ban, határozott idejő keresetkiegészítését Ft-ban állapítja meg.

14 14 Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: július 31. Vantara Gyula polgármester: Galló Katalin Eszternek sok sikert, jó munkát kívánt. Nevezett közelmúltban átvett magas kitüntetéséhez ezúton gratulált. 10 óra 22 perckor 10 perc szünetet rendelt. (Kazetta 1/ ) S z ü n e t Technikai megjegyzés: A közgyőlés 10 óra 44 perckor folytatja tovább munkáját. Napirend tárgya: Szociális, egészségügyi területet érintı ügyek Tárgy: Átszervezés, létszám racionalizálás a Réthy Pál Kórház-Rendelıintézetben Vantara Gyula polgármester: Köszöntötte Dr. Becsei László kórház fıigazgatót és Kovács Mihály gazdasági igazgatót. (Kazetta 1/ ) Takács Péter képviselı: Az elıterjesztés szerint az üzemeltetés területén olyan megoldásra tett javaslatot a kórház vezetése, amely a létszám racionalizálás mellett hatékonyabb munkavégzést eredményezne. Mit takar ez a megoldás? (Kazetta 1/ ) Dr. Kerekes Attila képviselı, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke: Nemcsak a kórházban, hanem a város egész területén ésszerőbbé tennék az üzemeltetést, amit egyben a kényszerőség is okoz. Ismert, hogy a kórház finanszírozása lényegesen alacsonyabb, mint a korábbi években. A betegellátás azonban nem sérülhet. A kórház vezetése úgy látta, hogy jobb munkaszervezéssel az üzemeltetés javítható, alacsonyabb létszámmal is hatékonyan biztosítható. Elsısorban az üzemeltetést, a portai szolgálatot, az udvari szolgálatot, mőszaki vezetıt érintené, nem a gyógyító és megelızı feladatok ellátását. Az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság a létszám racionalizálással egyetértett. (Kazetta 1/ ) Baji Lajos képviselı: Bizottsági ülésen is kérte a kórház vezetıit, hogy az ésszerősítésre irányuló javaslatban nevesítsék azokat a munkaköröket, amelyek feleslegessé válnak. A Magyar Államkincstár csak konkrétumok alapján nyújthat egyszeri támogatást. Ugyanakkor ismert, hogy a kórház bizonyos területein létszámhiány tapasztalható. Véleménye szerint a szakmunkát végzı személy további alkalmazása egészségügyi ellátó rendszeren belül is megoldható (beteghordó, stb.). Javasolta, hogy számukra ajánlják fel a szervezeti rendszeren belüli átcsoportosítást. Amennyiben a kórházon belül erre nincs lehetıség, önkormányzati szinten vizsgálják meg, hogy az intézményrendszeren belül hol alkalmazhatók a kórházban felelısségteljes munkát ellátó személyek. Véleménye szerint a határozati javaslat egy folyamat megkezdése. Kérte, hogy a megvalósítás fázisában az ismertetett szempontokat figyelembe véve járjon el az intézmény vezetıje, illetve az önkormányzat ügyintézıje. (Kazetta 1/ ) Miklós Attila képviselı: Ismerete szerint a sürgısségi betegellátásban dolgozók pótlékban részesültek. Információja szerint ez a kiegészítés megszőnt, így az ott dolgozók alacsonyabb

15 15 bért kapnak. Tervezik a kiesı összeg pótlását, vagy a késıbbiekben arra nem jogosultak a dolgozók? (Kazetta 1/ ) Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: A pótlék három hónapig járt, minden dolgozó tudta elıre, hogy határozott ideig kapja a juttatást. A kórház így is, erején felül fél évig biztosította a pótlékot. Most következett el az a pillanat, amikor vissza kellett vonni. A döntés nem végleges, próbálnak pótlására megoldást találni. Számos más városban a dolgozók nem részesülnek a juttatásból. (Kazetta 1/ ) Dr. Becsei László kórház fıigazgató: A sürgısségi betegellátási osztályon adott plusz ügyeletkiegészítéssel, illetve a sürgısségi ellátásban részt vevık bérének a kiegészítı díjazásával kapcsolatban korábban Molnár miniszter úr idejében kaptak támogatást, amit valóban három hónapig folyósítottak. A finanszírozásban külön soron megjelenı összegekbıl a bérkiegészítést biztosították. December hónapban kaptak utoljára forrást, ami a szeptemberi teljesítményhez tartozó kiegészítı díjazást jelentette. A díjazás áprilisban került visszavonásra, mivel hat hónapja nem volt fedezete. Gondolkodnak a kompenzáción, hiszen sokkal jobb lenne az intézmény vezetıjének és a tulajdonosnak is, ha adni tudna, és nem elvenni kényszerülne. Ugyanakkor olyan fedezet nélküli kötelezettségvállalás, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzetben a kórház nem tudott teljesíteni. Ennek ellenére próbálnak kompenzációban gondolkodni a bérkifizetésen kívüli lehetıségekkel. Az ilyen konstrukciónak viszont törvényben meghatározott megszorításai vannak. A kidolgozás folyamatban van. Reményei szerint már a jövı héten kialakítható az a megoldási javaslat, amely vélhetıen segít a sürgısségi betegellátás területén dolgozók számára. Ugyanakkor sajnos az OEP által finanszírozott forrás nem biztosítja, így az intézménynek a jelenlegi gazdálkodáson belül kell a szükséges fedezetet elıteremtenie. (Kazetta 1/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 1/ ) A közgyőlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 364/2008. (VI.19.) közgy. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál Kórház - Rendelıintézetben 8 fıvel véglegesen csökkenti a közalkalmazotti álláshelyek számát. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál Kórház - Rendelıintézet közalkalmazotti létszámát 904 fıben határozza meg. Felelıs Vantara Gyula polgármester Határidı: október 1.

16 16 Tárgy: A Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet járóbeteg szakellátás kapacitásának átcsoportosítása Vantara Gyula polgármester: Kezdeményezte a határozati javaslat módosítását. Az elıterjesztésben a határozat végrehajtásáért felelıs személy Vantara Gyula polgármester. (Kazetta 1/ ) Baji Lajos képviselı: Bizonyára nehéz döntenie a kórháznak a rendelkezésre álló kapacitás átcsoportosításáról. Távolinak tartja a Cegléd városi kórház felé történı átcsoportosítást. Megyén belül nem volt lehetıség? Célszerőnek tartja, hogy az elıterjesztésben szereplı 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 27. (3) bekezdése helyett a (7) bekezdésre történı hivatkozást. Az egyszeri átcsoportosítás megismételhetetlen, végleges. Kérte, hogy az elıterjesztésben ez a bekezdés szerepeljen. Az egyszeri átcsoportosítás helyett pedig átmeneti átcsoportosítás szerepeljen. Az ellátandó terület lakosságának érdeke, hogy az átcsoportosítás biztosítéka megmaradjon. (Kazetta 1/ ) Kiss Tibor képviselı: Kérte Baji Lajos képviselıt, amennyiben módosítást javasol, pontosítsa, mit foglal magába a hivatkozott (7) bekezdés. Hiányában a kezdeményezés kezelhetetlen. (Kazetta 1/ ) Dr. Kerekes Attila képviselı, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke: Elıterjesztıként az alábbiakat javasolta: Az átcsoportosítás érvényességi kezdete június 1. legyen, határozott idejő átcsoportosítás esetén a végsı idıpont szeptember 30. Megjegyezte, hogy október 1-tıl új gazdasági év kezdıdik a kórház tevékenységében. Tájékoztatásul elmondta, hogy Ceglédrıl érkezett megkeresés. (Kazetta 1/ ) Dr. Tıgye Ildikó osztályvezetı: Baji Lajos képviselı felvetésével kapcsolatban az alábbiakat reagálta: Álláspontja szerint helyes az idézett jogszabályi rendelkezés, ugyanis a javasolt 27. (7) bekezdése arra az esetre vonatkozik, amennyiben személyi és tárgyi feltételek hiányában nem tudja teljesíteni a kórház a járóbeteg szakellátási kapacitást. Jelen esetben nem errıl van szó. Az elmúlt évekhez képest 20 %-kal emelkedett meg az ebben az évben kapott német pontok száma. (Kazetta 1/ ) Dr. Becsei László kórház fıigazgató: Az elmúlt év április 1-jét követıen a fekvı beteg ellátás teljesítmény 33 %-át az új jogszabály elvette a kórháztól. Ennek kompenzálásaként 75 %-al emelte meg a krónikus ágyak számát, illetve folyamatosan több mint 20 %-kal a járóbeteg kapacitást. Sajnos országosan az elmúlt év februárjától kezdıdıen 20 %-kal csökkent a járóbeteg forgalom, holott a reformnak az lett volna a célja, hogy a fekvı beteg ellátásból alacsonyabb szintre (járóbeteg ellátás) irányítsa a betegeket. Az intézkedések nem váltották be a hozzájuk főzött reményeket. A megnövekedett járóbeteg kapacitást - amely jelentıs bevételt eredményez - a kórház igyekszik kihasználni. Elkészült a járóbeteg ellátás elemzése, illetve az elıterjesztése között szerepel a járóbeteg ellátás kapacitás struktúrájának átalakítása, a szakmai felület bıvítése is. Ezzel a megoldással próbálkoznak, hogy a ki nem használt járóbeteg kapacitást igénybe tudják venni. Ennek ellenére pontot nem tudnak felhasználni, ami a ponthoz képest elenyészı mennyiség, 2,5 %.

17 17 Cegléd város önkormányzati tulajdonú intézménye kereste meg a kórházat az átcsoportosítási kérelem vonatkozásában, amely egyszeri alkalomra, határozott idıre szól. Nyilván, hogy az átcsoportosításra csak akkor kerülhet sor, amennyiben azt az OEP jóváhagyja. Véleménye szerint ettıl sajnos több maradványa lesz az intézménynek, aminek kihasználására törekednek. Várhatóan szeptember 30-ig a rendelkezésre álló mennyiség nem kerül felhasználásra, október 1-tıl az új finanszírozási évben azonban visszakerül a kórházhoz. Ilyen értelemben nem szenved hátrányt az intézmény. (Kazetta 1/ /1. 004) Baji Lajos képviselı: Megnyugtató a válasz, hogy nem személyi és tárgyi feltételek hiánya eredményezte az átcsoportosítást. Korábban jelentıs vita folyt a közgyőlésen, a kórház kapacitáscsökkentése ellen. Jelen esetben mégis elıfordul, hogy nem tudja kihasználni a rendelkezésre álló kapacitást. Visszavonta a jogszabályi hivatkozással kapcsolatos módosító indítványát. Kérte, hogy az elıterjesztésben szerepeljen, hogy nem egyszeri, hanem átmeneti jellegő az átcsoportosítás. Az intézmény vezetısége tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a járóbeteg kapacitást a késıbbiekben kihasználják. Javasolta, hogy a megállapodás térjen ki arra az esetre is, ha Békéscsaba kerül hasonló helyzetbe, kölcsönös alapon segítse egymást a két város. (Kazetta 2/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta a módosító javaslatot. (Kazetta 2/ ) A közgyőlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 364/2008. (VI.19.) közgy. 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál Kórház - Rendelıintézetben 8 fıvel véglegesen csökkenti a közalkalmazotti álláshelyek számát. 2. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál Kórház - Rendelıintézet közalkalmazotti létszámát 904 fıben határozza meg. Felelıs Vantara Gyula polgármester Határidı: október 1. Tárgy: A Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet gépjármőveinek cseréje Vantara Gyula polgármester: Kezdeményezte a határozati javaslat módosítását. Az elıterjesztésben a határozat végrehajtásáért felelıs személy Vantara Gyula polgármester. (Kazetta 2/ ) Baji Lajos képviselı: Észrevételezte, hogy a szándékot jónak tartja. Javasolta, hogy forrásként ne a mőszerpótlásra elkülönített keret szerepeljen. Kérte, költségvetési rendelet módosításával olyan költséghely kerüljön kialakításra, amely a kórház számára lehetıvé teszi a gépjármő beszerzést. (Kazetta 2/ )

18 18 Dr. Kerekes Attila képviselı, az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke: Az elıterjesztésbıl kitőnik, hogy a gépjármővek zöme 10 évesnél régebbi. Felvetıdik a kérdés, miért hagyták ennyire elöregedni az intézmény gépjármőparkját. Helyesnek tartja a kezdeményezést, - a további évekre tanúságként is szolgálhat - a gépjármővek cseréjével kapcsolatos program kidolgozására. Dicséret illeti a kórház vezetését a gépjármővek folyamatos cseréjét illetıen. Kérte, hogy a évi költségvetés tervezésénél is vegyék figyelembe a szükséges cserét. Támogatja az elıterjesztés elfogadását. (Kazetta 2/ ) Pap János képviselı: A korábbi években kérdésként merült fel: célszerő-e flottaszerzıdést kötni és végig gondolni, melyek azok az önkormányzati intézmények, amelyek esetében indokolt, hogy a gépjármővek három éves korukban automatikus cserére kerüljenek. Ismert az a tény, miszerint minél nagyobb a flotta, annál kedvezıbb feltételeket lehet kialakítani. Természetesen ez nem történhet ad hoc jelleggel. (Kazetta 2/ ) Mezei Zsolt képviselı: Pap János képviselı gondolatmenetét kiegészítve elmondta, hogy nem érdemes új személygépkocsit vásárolni, flotta esetén is komoly a kockázat. Örömmel venné, ha jelen pillanatban a közgyőlés nem támogatná az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. A jelenlegi gyakorlat szerint a bérlet a legkedvezıbb megoldás. Nem értett egyet Dr. Kerekes Attila képviselı által elmondottakkal, nem fedi a valóságot az a kijelentés, miszerint a kórház nem költött a mőszerparkra. A jármőparkra valóban nem költött. Elfogadja azt a tényt, hogy a Volkswagen Golf személygépkocsi nem felel meg az új vezetı igényeinek. Javasolta, hogy vizsgálják meg a bérautó igénybevételének lehetıségét, közbeszerzési eljárást erre irányulóan folytassanak. (Kazetta 2/ ) Bokros Mátyás képviselı: Véleménye szerint az intézmény készített számításokat a gépjármővek kihasználtságával kapcsolatban, így el tudják dönteni, hogy új, vagy használt gépjármővet vásároljanak, illetve béreljenek. Számítások hiányában hiába ötletel a közgyőlés. Véleménye szerint nincs kivetnivaló abban, ha jó állapotú gépjármővet több éven keresztül használ egy intézmény, addig, amíg megéri üzemeltetni. Javasolta, hogy a gépjármővek állapotával kapcsolatban a kórház döntsön. (Kazetta 2/ ) Pap János képviselı: Az önkormányzat egy cége vásárolja a gépjármőveket, amortizációjukat leírja és az intézményeknek bérbe adja. Érdemes végig gondolni ezt a lehetıséget is. (Kazetta 2/ ) Vantara Gyula polgármester: Hogyan módosuljon a forrás megnevezése? Megjegyezte, hogy nem az önkormányzat feladatát képezi a kórház gépjármő állományának cseréje, jelen esetben segítségnyújtás történik. (Kazetta 2/ ) Dr. Becsei László kórház fıigazgató: Az elıterjesztésben szereplı gépjármővek mindegyike 10 év feletti, jelentıs futásteljesítményt ért el. Megjegyezte, hogy állapotuk tragikus, anyagbeszerzésre javítás nélkül nem lehetséges Budapestre utazni. A gépkocsik maradvány értéke alacsonyabb, mint éves szinten a javításra fordított költség. Az állapot tarthatatlan,

19 19 mindenképpen lépni kell. Az intézménynek nincs arra forrása, hogy új gépjármőveket vásároljon, személy szerint sem ért egyet az új gépkocsi vásárlással. Ismert, hogy a szalonból kihozva az új gépkocsi ,- Ft-ot veszít értékébıl. A gépjármővek km-t futnak évente, emiatt sem célszerő újat vásárolni. A lízing, vagy bérbevétel kérdését is megvizsgálták. Hatalmas összegő ajánlat érkezett, amely alapján döntöttek úgy, jobban jár az intézmény, ha a négy gépjármő helyett három használt gépjármővet vásárol. Kérte az elıterjesztés elfogadását, mivel az intézmény mőködését súlyosan érintené a gépjármővek hiánya. Megköszönte a támogatást. (Kazetta 2/ ) Tarné Stuber Éva osztályvezetı-helyettes: Baji Lajos képviselı felvetésére reagálva tájékoztatásul elmondta, hogy a forrás megjelölés helyes. A mőszerpótláshoz biztosított ,- Ft-os keretet az önkormányzat a évi költségvetésben. Ebbıl elkülöníthetı a szükséges ,- Ft gépjármő beszerzési támogatásra. A döntést a július 10-i rendelet módosításban kerülhet átvezetésre. Azzal egyidejőleg adják ki a kórháznak, intézményi támogatás növekményként. A módosított elıirányzat mindenképpen 0,- Ft lesz. Nem szükséges külön forrás megjelölés. Az önkormányzat a mőszerpótláshoz elkülönített keret terhére nyújt gépjármő beszerzési támogatást. (Kazetta 2/ ) Miklós Attila képviselı: Nem arról beszélt Pap János képviselı, hogy bele akar avatkozni az önkormányzat a kórház belügyébe, hanem arról, érdemes lenne elgondolkodni, hogy az önkormányzat intézményrendszerének valamennyi gépjármő beszerzését együttesen kezeljék. Véleménye szerint érdemes megvizsgálni a felvetést, és amennyiben kiderül, hogy nem célszerő az elgondolás, nem kell megvalósítani. (Kazetta 2/ ) Vantara Gyula polgármester: Jelen pillanatban a kórház részére történı egyszeri segítségnyújtás az elıterjesztés témája. A törzsház megalakulása megszünteti a problémát. (Kazetta 2/ ) Mezei Zsolt képviselı: Érdemes lenne további fél évig várni a beszerzéssel. Csak addig tekinthetı a kórház belügyének a gazdálkodás, ameddig saját forrását használja fel. A gépmőszer beszerzésnek a kórház gazdaságos mőködését, illetve a betegek magas szintő ellátását kell biztosítania. Amennyiben ebbıl a keretbıl csoportosítják át a gépjármővek beszerzéséhez szükséges ,- Ft-ot, véleménye szerint már nem a kórház belügye. Türelmet javasolt, kérte, hogy további fél éven keresztül használják még a Volkswagen gépjármővet január 1-tıl a törzsház megalakítása után lehetıség adódik a kedvezı beszerzésre. (Kazetta 2/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 2/ ) A közgyőlés 20 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következı határozatot hozta:

20 20 366/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet 3 db gépjármő beszerzéséhez - 1 db személygépkocsi, 1 db kishaszongépjármő, 1 db transporter ,- Ft-tal hozzájárul Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat 2008.évi költségvetésébıl a Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet mőszerpótlásához elkülönített keret terhére. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: szeptember 30. Tárgy: A Réthy Pál Kórház-Rendelıintézet kapacitás módosítására vonatkozó javaslat Vantara Gyula polgármester: Kezdeményezte, hogy a határozati javaslat módosítását. Az elıterjesztésben a határozat végrehajtásáért felelıs személy Vantara Gyula polgármester. Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 2/ ) A közgyőlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következı határozatot hozta: 367/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése támogatja a Réthy Pál Kórház- Rendelıintézet által a Dél-Alföldi Regionális Egészségügyi Tanácshoz benyújtott kapacitásmódosításra vonatkozó javaslatát az alábbiak szerint: 1. Fekvıbeteg szakellátás vonatkozásában két osztály esetén Sebészet és Ortopédia többletvolumen biztosítása. 2. A Szülészet Nıgyógyászati Osztály és az Anaesthesiológiai és Intenzív Therápiás Osztály többletkapacitás igény elfogadása, 10 illetve 2 ágy formájában. 3. Fekvıbeteg szakellátási kapacitások jobb kihasználása érdekében az intézményben a kúraszerő illetve nappali kórházi ellátások bevezetése 4. Járóbeteg szakellátás vonatkozásában a beadott anyagban részletesen ismertetett régi illetve a lakossági igényekhez igazodó új szakellátási kapacitások átcsoportosítása Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: szeptember 1. Vantara Gyula polgármester: Megköszönte a kórház fıigazgatójának és a gazdasági igazgatójának megjelenését, akik kiegészítéseikkel segítették a kórház problémáinak mélyebb szintő megismerését. Munkájukhoz további sok sikert kívánt. (Kazetta 2/ ) Tárgy: Gerincvédelmi csomag támogatása

21 21 Vantara Gyula polgármester: Kezdeményezte, hogy a határozati javaslat módosítását. Az elıterjesztésben a határozat végrehajtásáért felelıs személy Vantara Gyula polgármester. (Kazetta 2/ ) Dr. Fábián Ágnes tanácsnok: A gyermekek érintettsége %-os. Kérte a képviselıket, támogassák az elıterjesztés elfogadását. (Kazetta 2/ ) Vantara Gyula polgármester: Szavazásra bocsátotta az elıterjesztés szerinti határozati javaslatot. (Kazetta 2/ ) A közgyőlés 23 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 368/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a békéscsabai közoktatási intézményekbe a 2008/2009. tanévre beíratott elsı osztályos tanulók részére biztosítja az egészséges tartást segítı ülıpárnákat. A közgyőlés erre a célra ,- Ft-ot különít el évi költségvetésében az általános tartalék terhére. Felelıs: Vantara Gyula polgármester Határidı: szeptember 1. Napirend tárgya: Vagyoni, közbeszerzési ügyek, pályázatok Tárgy: Jegyzıkönyv hitelesítık, jegyzıkönyvvezetı megválasztása Vantara Gyula polgármester: Javasolta, hogy az alapítói döntéshozatalhoz a közgyőlés Miklós Attila és dr. Fábián Ágnes képviselıket válassza meg jegyzıkönyv hitelesítıknek, Vajda Gergelyné köztisztviselıt pedig jegyzıkönyvvezetınek. Szavazásra bocsátotta a javaslatot. (Kazetta 2/ ) A közgyőlés 23 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következı határozatot hozta: 369/2008. (VI.19.) közgy. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése a Csabai Életfa Kht. (v.a.) korrigált nyitómérlegének elfogadása tárgyú napirend alapítói döntéshozatalához jegyzıkönyv hitelesítıknek megválasztja Miklós Attila és dr. Fábián Ágnes képviselıket, jegyzıkönyvvezetınek Vajda Gergelyné köztisztviselıt. Tárgy: Alapítói döntéshozatal a Csabai Életfa Kht. (v.a.) korrigált nyitómérlegének elfogadása

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2015. január 29. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Elıterjesztı: Szociálpolitikai Osztály vezetıje 2.)

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 201-3/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 M E G H Í V Ó A helyi önkormányzatokról

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-8/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. május 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 201-2/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. február 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

Hirka Tamás: Tehát minden egyes csabai kolbász után termékdíjat kell majd fizetni?

Hirka Tamás: Tehát minden egyes csabai kolbász után termékdíjat kell majd fizetni? J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. november 13-án az Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság nyilvános ülésén Jelen vannak: Vrbovszki Viktor, a bizottság elnöke Hirka Tamás bizottsági tag Hrabovszki György

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-7/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. július 10-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. november 15-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester, Baktai

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-11/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. november 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-9/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. április 29-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 240-5/2012 Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-4/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. március 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-10/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. október 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző,

Tanácskozási joggal vett részt: Dr. Benedek Mária jegyző, Dr. Szvercsák Szilvia aljegyző, Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 260-4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. április 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 31-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU MEGHÍVÓ Dorog Város Képviselı-testületének 2010. április 9-én (péntek)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2011. április 26-án tartott nyilvános ülésérıl. Helye: Polgármesteri Hivatal III számú tárgyalója Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Kutyej

Részletesebben

J E GY Z İ KÖ NY V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyaló 2010. március 16-án 14 30 perc

J E GY Z İ KÖ NY V. Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyaló 2010. március 16-án 14 30 perc J E GY Z İ KÖ NY V Készült: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyaló 2010. március 16-án 14 30 perc Jelen vannak: Hirka Tamás, a bizottság elnöke Vrbovszki Viktor, a bizottság

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-3/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. február 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. február 8-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. október 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl T a r t a l o m j e g y z é k Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-4/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. március 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE október 27-én tartott nyilvános alakuló ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE október 27-én tartott nyilvános alakuló ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. október 27-én tartott nyilvános alakuló ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A A polgármester illetményének és költségtérítésének megállapítása

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 110-17/2012. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV Amely készült Közgyőlése Humán Bizottságának 2012. december 27-én 9 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2008. április 15-én tartott munkaterv szerinti nyilvános üléséről Jelen voltak: Dr. Ferenczi Attila bizottság elnöke Mezei Zsolt bizottsági

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. május 5-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-13/2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2000. október 19-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 22-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester dr. Kiss Attila képviselı Miovecz

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 337-4/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2015. március 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-4/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. április 24-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 6. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2010. február 15.én megtartott zárt ülésérıl. Az

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-6/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl.

Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Humánpolitikai Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE ELİTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete BALATONBOGLÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-12 / 2014. Sorszám: 5. ELİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. december 22-én tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv I-1/9-10/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. december 10.-én megtartott Oktatási- Közmővelıdési- Sport és Ügyrendi Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)

Részletesebben

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. október 17-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2008. január 24. Zárt ülés: 2.) Békéscsabáért kitüntetés odaítélése Előkészítő: Titkársági Osztály Véleményezi: A kitüntetési javaslatokat

Részletesebben

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Száma: 16542-1/2010. TERKA J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 30-án hétfın du. 15,00 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÉRDEKEGYEZTETİ, KÜLKAPCSOLATI ÉS EGYHÁZÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 986/2014. Postacím: 5601 Pf. 112.

Részletesebben

Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.

Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 39-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 13-án 17,00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Ikt. szám: IV. 102-6/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 86-16/2009. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Sport-, Ifjúsági

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. szeptember 30-án hétfın de. 07,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A rendkívüli képviselı-testület

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B. 1089-3/2015. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık.

Igazoltan volt távol: dr. Pécsi Huszár Zoltán és dr. Futaki Zoltán képviselık. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 202-2/2002. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2002. január 31-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. 1 Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 222-13/2005. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2005. december 15-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl Szám: 83-1/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 22-én, du. 15.00 órakor megtartott ülésérıl Jelen vannak: Megjegyzés: Oláh József, elnök, Horvát

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott. határozatok. 31/2010. (VI. 30.) Ökt.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által. a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott. határozatok. 31/2010. (VI. 30.) Ökt. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2010. június 30-i nyilvános ülésen hozott határozatok 31/2010. (VI. 30.) Ökt. határozat elfogadja a Háziorvosi Szolgálat mőködésérıl szóló tájékoztatót.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetıje Bugyinszki Tamás, a Békéscsabai Városi Polgárırség Egyesület elnöke

Jegyzıkönyv. Tarné Stuber Éva, a Pénzügyi és Gazdasági Osztály osztályvezetıje Bugyinszki Tamás, a Békéscsabai Városi Polgárırség Egyesület elnöke Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 315-2/2014. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2006. január 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. november 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetıi

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POL GÁR.MESTERÉTŐL Békéscsaba) Szent István tér 7. Ikt. sz.: I.337-7/2015. Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-92012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Iktatószám: I.B.1915-12/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2010.10.25-én 14.00 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-12/2004. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. december 16-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete költségvetési szerv vezetı

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 220-2/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2006. február 13-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 1/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. január 5-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 1-2. TARTALOMJEGYZÉK 1/2011.(I.05.) ÖH. Pályázat

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2010. augusztus 16-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2010. augusztus 16-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 9/1/2010. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2010. augusztus 16-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 31-33. TARTALOMJEGYZÉK 31/2010.(VIII.16.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 210-10/2004. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2004. október 20-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-197/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2/1/2013. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 2-8., 11. TARTALOMJEGYZÉK OK: 2/2013.(I.15.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t 28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen

Részletesebben

- 2. KROKAVECZ LÁSZLÓ: az ismertetett formában támogathatónak tartja a határozat meghozatalát, az elızıekben elmondottak miatt.

- 2. KROKAVECZ LÁSZLÓ: az ismertetett formában támogathatónak tartja a határozat meghozatalát, az elızıekben elmondottak miatt. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. szeptember 27-én 16 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 1. számú szobája

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda Elıterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményei Gazdasági Szervezete gazdasági vezetı beosztására

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától Tárgy: Beszámoló a Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottság 2012. november

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 1-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-2/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. február 27-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága 2011. április 28-án 14.00. órakor tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné elnökhelyettes,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága 2008. június 16-án tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 11-18/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: 2009. június 18-án 17 óra 30 perckor kezdıdı rendkívüli, nyílt ülésérıl. Magyarpolány Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Polt

Részletesebben