A vitálkapacitás. 1. Miért nem folyik ki az összes víz az edényből azonnal az ábrán látható helyzetben?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A vitálkapacitás. 1. Miért nem folyik ki az összes víz az edényből azonnal az ábrán látható helyzetben?"

Átírás

1 1 A vitálkapacitás Követelmény: Ismertesse a vitálkapacitás fogalmát. Hasonlítsa össze aktív sportoló és nem sportoló fiúk és lányok vitálkapacitását bemutató táblázat értékeit. Adjon magyarázatot az eltérésekre. Szint: Közép Elérhető pontszám: 21 pont Egy órai kísérlet során a tanulók a tanárukkal elhatározták, hogy megmérik a tüdejük levegő befogadó képességét. Egy 6 literes üvegedényt 2 dl-es poharak segítségével megtöltöttek vízzel, majd szájával visszafordítva beleeresztették egy vízzel teli kádba az ábrán is látható módon. Egy gumicső egyik végét az edénybe vezették, a másik végét pedig szájukba véve belefújtak különböző módon a csőbe. 1. Miért nem folyik ki az összes víz az edényből azonnal az ábrán látható helyzetben? A) A gumicső megakadályozza. B) A külső légnyomás megakadályozza. C) Az edénynek a kiömlési nyílása nagyon szűk, csak nagyon lassan áramlik ki rajta keresztül a víz. D) Csak akkor nem folyik ki a víz, ha a gumicső külső vége nyitott. E) Mert kádban több víz van, mint az edényben. Rövid válasz 2. Hogyan lehet az ábrán látható centiméteres beosztású mérőszalaggal következtetni a kiszorított víz térfogatára, ha az edény alakja olyan hogy matematikai képlettel nem kiszámítható?... Az első diák erőlködés nélkül belefújta azt a levegőt a csőbe, amelyet előzőleg a nyugodt belélegzése során beszippantott.

2 2 Többszörös választás 3. Mi történt az edényben és a kádban ennek hatására? A) A vízben levegőbuborékok jelentek meg. B) az edényben a vízszint csökkent. C) a kádban nőtt a folyadék mennyisége. D) az edény fala kissé kitágult (kipúposodott). 4. Körülbelül mekkora mennyiségű folyadéktartalom-változás lépett fel ennek a befújásnak a hatására az edényben? A) 5 liter B) 8 liter C) 0, 5 liter D) 3 liter E) 10 liter Tekintse meg az alábbi ábrákat, majd oldja meg a feladatokat! Ábrafelismerés (csak a nagybetűkkel válaszoljon)! 5. ki nem lélegezhető (maradék) levegő 6. vitálkapacitás 7. kilégzési tartalék 8. belégzési tartalék 9. normál légzési térfogat 10. normál belégzés 11. normál kilégzés 12. erőltetett kilégzés 13. erőltetett belégzés

3 3 Többszörös választás 14. Az 1-es képlet a légzés szempontjából holttér, mert ott gázcsere nem történik. Ezek alapján mi lehet 1? A) légcső B) főhörgő C) hörgők D) léghólyagocskák 15. Milyen hatása lesz a kilélegzett levegő összetételére annak, hogy az 1-es képlet a légzés szempontjából holttér? A) a kezdeti kilélegzett levegő oxigéntartalma 78 % B) a kezdeti kilélegzett levegő oxigéntartalma 16 % C) a kezdeti kilélegzett levegő oxigéntartalma 0,03 % D) a kezdeti kilélegzett levegő oxigéntartalma 0 % E) a kezdeti kilélegzett levegő oxigéntartalma megegyezik a belélegzett levegő oxigéntartalmával Rövid válasz 16. A jobboldalon 2-es számmal jelzett rész a bal oldali ábra melyik betűjének felel meg?.. Jelen táblázat vízszintes sorai térfogati jellemzőket, függőleges, pedig a sportoló fiúk-lányok és nem sportoló fiúk lányok adatait tartalmazzák, hasonló testméreteket összehasonlítva NEM 130 cm 150 cm 170 cm Vitálkapacitás Fiú/sportoló fiú 1960/ / /5000 Lány/ sportoló 1780/ / /4100 lány 17. Milyen mértékegységgel jellemezhetjük a táblázatbeli adatokat? A) ml B) dl C) mm3 D) dm 3 E) liter Mi következik a táblázat adataiból? Igaz vagy hamis 18. A vitálkapacitás mértéke nem függ a testmagasságtól. 19. Fiatalabb korban a vitálkapacitási értékek kevésbé függenek a nemtől és az edzettségi állapottól. 20. Futás közben egy sportoló percenkénti légzésszáma kevesebb, mint egy nem sportolóé, miközben légzési perctérfogatuk közel azonos.

4 4 21. A sportoló tüdejében nagyobb mennyiségű léghólyagocska vesz részt a gázcserében. Megoldások 1. B 2. előzőleg bejelöljük a 2dl-es értékeknek megfelelően 3. A 4. C 5. ki nem lélegezhető (maradék) levegő A 6. vitálkapacitás E 7. kilégzési tartalék B 8. belégzési tartalék D 9. normál légzési térfogat C 10. normál belégzésf 11. normál kilégzés G 12. erőltetett kilégzés K 13. erőltetett belégzés H 14. A 15. E 16. A 17. C 18. hamis 19. igaz 20. igaz 21. igaz

5 5

II. Fodor József Regionális Biológia Verseny

II. Fodor József Regionális Biológia Verseny II. Fodor József Regionális Biológia Verseny Elődöntő 2011. február 26. I. Szüret után (8 pont) A borosgazdák a szüret után ledarált és kipréselt szőlő levét -a mustot- hordókba öntik. A musthoz néha fajélesztőt

Részletesebben

9. évfolyam I. félév 1. dolgozat A csoport

9. évfolyam I. félév 1. dolgozat A csoport 9. évfolyam I. félév 1. dolgozat A csoport 1. A tudományos módszer használata során melyik lépés történik előbb, a kísérletezés vagy a hipotézis felállítása?... 2. Egészítsd ki az alábbi laboratóriumi

Részletesebben

Jóga anatómia és élettan

Jóga anatómia és élettan Jóga anatómia és élettan Fábián Eszter (eszter.fabian@aok.pte.hu) 2017.05.06. orrmelléküregek garat gége légcső Tüdő hörgők hörgőcskék Felső légutak: Orrüreg: Az orrüreget és az egész légzőrendszert csillószőrös

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor légnyomás függ... 1. 1:40 Normál egyiktől sem a tengerszint feletti magasságtól a levegő páratartalmától öntsd el melyik igaz vagy hamis. 2. 3:34 Normál E minden sorban pontosan egy helyes válasz van Hamis

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. évfolyam folyadékok, gázok nyomása Minta feladatsor Melyik állítás az igaz? (1 helyes válasz) 1. 2:09 Normál Zárt térben a gázok nyomása annál nagyobb, minél kevesebb részecske ütközik másodpercenként az edény falához. Zárt térben a gázok nyomása annál

Részletesebben

a funkcionális maradék kapacitás (funkcionális reziduális kapacitás, FRC). Ez

a funkcionális maradék kapacitás (funkcionális reziduális kapacitás, FRC). Ez Légzés 1. Légzés 1.1. Légzési térfogatok A tüdő nyugalmi helyzetében, azaz normál kilégzés után a tüdőbeli gáz térfogata a funkcionális maradék kapacitás (funkcionális reziduális kapacitás, FRC). Ez férfiban

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. OSZTÁLY ÁPRILIS 27. Kódszám: A feladatlap megoldására 60 perc áll rendelkezésre.

BIOLÓGIA VERSENY 8. OSZTÁLY ÁPRILIS 27. Kódszám: A feladatlap megoldására 60 perc áll rendelkezésre. AZ EMBER SZERVEZETE ÉS EGÉSZSÉGE BIOLÓGIA VERSENY 8. OSZTÁLY 2018. ÁPRILIS 27. Kódszám: A feladatlap megoldására 60 perc áll rendelkezésre. A feladatlapot összeállította és szerkesztette: Vargáné Hári

Részletesebben

(2006. október) Megoldás:

(2006. október) Megoldás: 1. Állandó hőmérsékleten vízgőzt nyomunk össze. Egy adott ponton az edény alján víz kezd összegyűlni. A gőz nyomását az alábbi táblázat mutatja a térfogat függvényében. a)ábrázolja nyomás-térfogat grafikonon

Részletesebben

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás A nyomás IV. fejezet Összefoglalás Mit nevezünk nyomott felületnek? Amikor a testek egymásra erőhatást gyakorolnak, felületeik egy része egymáshoz nyomódik. Az egymásra erőhatást kifejtő testek érintkező

Részletesebben

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály 2012. április 27. 13.00 feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc Kód: Türr István Gimnázium és Kollégium 1 1. Feladat: Szövetek

Részletesebben

Eszközismertető Stopper használat egyszerű, lenullázni az első két gomb együttes megnyomásával lehet.

Eszközismertető Stopper használat egyszerű, lenullázni az első két gomb együttes megnyomásával lehet. A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A ki és belégzés folyamatának megfigyelése Tüdőmodell készítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: meszes víz Szükséges eszközök: olló, csipesz, gumikesztyű, lufi,

Részletesebben

DÖNTŐ április évfolyam

DÖNTŐ április évfolyam Bor Pál Fizikaverseny 2014/2015-ös tanév DÖNTŐ 2015. április 25. 8. évfolyam Versenyző neve:.. Figyelj arra, hogy ezen kívül még két helyen (a belső lapokon erre kijelölt téglalapokban) fel kell írnod

Részletesebben

Szakmai fizika Gázos feladatok

Szakmai fizika Gázos feladatok Szakmai fizika Gázos feladatok 1. *Gázpalack kivezető csövére gumicsövet erősítünk, és a gumicső szabad végét víz alá nyomjuk. Mennyi a palackban a nyomás, ha a buborékolás 0,5 m mélyen szűnik meg és a

Részletesebben

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása A levegő összetétele: N 2 78.09% O 2 20.95% CO 2 0.03% argon 0.93% Nyomásviszonyok: tengerszinten 760 Hg mm - O 2 159 Hg

Részletesebben

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján!

1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján! Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM VBK Környezetmérnök BSc AT0 Ipari termék- és formatervező BSc AM0 Mechatronikus BSc AM Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN. FAKULTATÍV ZH 203.04.04. KF8 Név:. NEPTUN kód:

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 004 992 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: A61B 5/087 (2006.01)

(11) Lajstromszám: E 004 992 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (51) Int. Cl.: A61B 5/087 (2006.01) !HU00000499T! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 99 (13) T MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (1) Magyar ügyszám: E 06 019343 () A bejelentés napja: 006.

Részletesebben

LÉGZÉSI TÉRFOGATOK MÉRÉSE

LÉGZÉSI TÉRFOGATOK MÉRÉSE LÉGZÉSI TÉRFOGATOK MÉRÉSE I. Háttér A légzési térfogatok meghatározása a be- és kilégzett levegő áramlásának és térfogatának mérésével történhet. A nyugalmi légzési térfogat, a maximális be- és kilégzési

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2013/2014-es tanév DÖNTŐ 2014. április 26. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...

Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:... Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...

Részletesebben

Feladatlap X. osztály

Feladatlap X. osztály Feladatlap X. osztály 1. feladat Válaszd ki a helyes választ. Két test fajhője közt a következő összefüggés áll fenn: c 1 > c 2, ha: 1. ugyanabból az anyagból vannak és a tömegük közti összefüggés m 1

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY ÖVEGES JÓZSEF FZKAVERSENY skolai forduló Számításos feladatok Oldd meg az alábbi számításos feladatokat! ibátlan megoldás esetén a szöveg után látható kis táblázat jobb felső sarkában feltüntetett pontszámot

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/2013. tanév, 8. osztály

Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/2013. tanév, 8. osztály Bor Pál Fizikaverseny, középdöntő 2012/201. tanév, 8. osztály I. Igaz vagy hamis? (8 pont) Döntsd el a következő állítások mindegyikéről, hogy mindig igaz (I) vagy hamis (H)! Írd a sor utolsó cellájába

Részletesebben

V É R Z K A S A Y E N P

V É R Z K A S A Y E N P Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 10. KÖZÉP SZINT I.

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI május 10. KÖZÉP SZINT I. 1) Adott két pont: A ; 1 felezőpontjának koordinátáit! AB felezőpontja legyen F. MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 005. május 10. KÖZÉP SZINT I. és B 1; Írja fel az AB szakasz 1 1 F ; F ;1 ) Az ábrán egy ; intervallumon

Részletesebben

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia

Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia Vadászati állattan, anatómia, élettan és etológia VI. Előadás A légző-szervrendszer. Dr. Katona Krisztián, SZIE VMI Légző-szervrendszer O 2 szállítása a testbe, CO 2 elszállítása onnan Hőszabályozás (lihegés

Részletesebben

Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek

Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek Atomok elsődleges kölcsönhatás kovalens ionos fémes véges számú atom térhálós szerkezet 3D ionos fémek vegyületek ötvözetek molekulák atomrácsos vegyületek szilárd gázok, folyadékok, szilárd anyagok Gázok

Részletesebben

A BEDOLGOZOTT FRISS BETON LEVEGŐTARTALMA

A BEDOLGOZOTT FRISS BETON LEVEGŐTARTALMA A BEDOLGOZOTT FRISS BETON LEVEGŐTARTALA 1 A friss beton levegőtartalmának meghatározása testsűrűségmérés eredményéből számítással 2 A levegőtartalom tervezett értéke: V 1000 cement adalékanyag levegő -

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop

Részletesebben

Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek

Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek Atomok elsődleges kölcsönhatás kovalens ionos fémes véges számú atom térhálós szerkezet 3D ionos fémek vegyületek ötvözetek molekulák atomrácsos vegyületek szilárd gázok, folyadékok, szilárd anyagok Gázok

Részletesebben

Próba érettségi feladatsor április 09. I. RÉSZ. 1. Hány fokos az a konkáv szög, amelyiknek koszinusza: 2

Próba érettségi feladatsor április 09. I. RÉSZ. 1. Hány fokos az a konkáv szög, amelyiknek koszinusza: 2 Név: osztály: Próba érettségi feladatsor 010 április 09 I RÉSZ Figyelem! A dolgozatot tollal írja; az ábrákat ceruzával is rajzolhatja A megoldást minden esetben a feladat szövege melletti fehér hátterű

Részletesebben

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc, Fényi Gyula tér Tel.: (+36-46) , , , Fax: (+36-46)

Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc, Fényi Gyula tér Tel.: (+36-46) , , , Fax: (+36-46) Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 529 Miskolc, Fényi Gyula tér 2-12. Tel.: (+6-46) 560-458, 560-459, 560-58, Fax: (+6-46) 560-582 E-mail: fenyi@jezsuita.hu Honlap: www.jezsu.hu A JECSE Jesuit

Részletesebben

Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével

Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével (forrás: María Pilar Jimenez-Aleixandre, Juan Ramón Gallástegui Otero, Fins Eirexas Santamaría, Blanca Puig Mauriz:

Részletesebben

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK 2007-2008-2fé EHA kód:.név:.. 1. Egy 5 cm átmérőjű vasgolyó 0,01 mm-rel nagyobb, mint a sárgaréz lemezen vágott lyuk, ha mindkettő 30 C-os. Mekkora

Részletesebben

1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500

1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat

Részletesebben

58. ročník Fyzikálnej olympiády v školskom roku 2016/2017 Okresné kolo kategórie F Texty úloh v maďarskom jazyku

58. ročník Fyzikálnej olympiády v školskom roku 2016/2017 Okresné kolo kategórie F Texty úloh v maďarskom jazyku 58. ročník Fyzikálnej olympiády v školskom roku 2016/2017 Okresné kolo kategórie F Texty úloh v maďarskom jazyku 3. feladat megoldásához 5-ös formátumú milliméterpapír alkalmas. Megjegyzés a feladatok

Részletesebben

MÉRÉSEK, GEOMETRIAI SZÁMÍTÁSOK

MÉRÉSEK, GEOMETRIAI SZÁMÍTÁSOK 0593. MODUL MÉRÉSEK, GEOMETRIAI SZÁMÍTÁSOK Gyakorló feladatok KÉSZÍTETTE: TÓTH LÁSZLÓ, PUSZTAI JULIANNA 0593. Mérések, geometriai számítások Gyakorló feladatok Tanári útmutató 2 MODULLEÍRÁS A modul célja

Részletesebben

BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 14. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a középszintű dolgozatok értékeléséhez

Részletesebben

AZ EMBER LÉGZÕ SZERVRENDSZERÉNEK FELÉPÍTÉSE ÉS MÛKÖDÉSE

AZ EMBER LÉGZÕ SZERVRENDSZERÉNEK FELÉPÍTÉSE ÉS MÛKÖDÉSE Az ember életmûködései és az életmûködések szabályozása 45 AZ EMBER LÉGZÕ SZERVRENDSZERÉNEK FELÉPÍTÉSE ÉS MÛKÖDÉSE Milyen típusai alakultak ki az evolúció során a légzõszerveknek? orrüreg Melyek a légzés

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

1. Egy 30 cm sugarú körszelet körívének hossza 120 cm. Mekkora a körív középponti szöge?

1. Egy 30 cm sugarú körszelet körívének hossza 120 cm. Mekkora a körív középponti szöge? Matematika A 1. évfolyam II. negyedév témazáró A csoport 1. Egy 0 cm sugarú körszelet körívének hossza 10 cm. Mekkora a körív középponti szöge?. Egy szabályos négyoldalú gúla alakú piramis magassága 76

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Eötvös Károly Közös Fenntartású Óvoda, Általános Iskola 2012. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,

Részletesebben

Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.

Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018. Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 018.04.07. Curie Matematika Emlékverseny 6. évfolyam Országos döntő Megoldása 017/018. Feladat 1... 4.. 6. Összesen Elérhető

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test

FÖL(D)PÖRGETŐK HÁZI VERSENY 2. FORDULÓ 7-8. évfolyam Téma: Lelkünk temploma, avagy nagyító alatt az emberi test A Földpörgetők versenyen, minden tantárgy feladataira összesen 20 pontot lehet kapni, így egy forduló összpontszáma 100 pont a feladatok számától függetlenül. Csak a kiosztott fejléces üres papírokra lehet

Részletesebben

III. Földi János természettudományi verseny

III. Földi János természettudományi verseny III. Földi János természettudományi verseny I. FORDULÓ - beküldési határidő: 2015. október 20. Az I. kategória (3. és 4. évfolyam) feladatai: 1.1. feladat Mérd meg, hogy milyen magasra tud felrepülni egy

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK Környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

X. PANGEA Matematika Verseny II. forduló 10. évfolyam. 1. Az b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük:

X. PANGEA Matematika Verseny II. forduló 10. évfolyam. 1. Az b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük: 1. Az a @ b matematikai műveletet a következőképpen értelmezzük: @ a a b b, feltéve, hogy a 0. a Melyik állítás igaz a P és Q mennyiségekre? P = ((2 @ 1) @ (1 @ 2)) Q = ((7 @ 8) @ (8 @ 7)) A) P > Q B)

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria 1) Egy gömb alakú labda belső sugara 13 cm. Hány liter levegő van benne? Válaszát indokolja! 2) Egy forgáskúp alapkörének átmérője egyenlő a

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY Iskolai forduló Számításos feladatok km 1. Az egyik gyorsvonat ( rapid ) 98 átlagsebességgel teszi meg a Nyíregyháza és h Debrecen közötti 49 km hosszú utat. A Debrecen és Budapest

Részletesebben

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm

1 m = 10 dm 1 dm 1 dm Ho szúságmérés Hosszúságot kilométerrel, méterrel, deciméterrel, centiméterrel és milliméterrel mérhetünk. A mérés eredménye egy mennyiség 3 cm mérôszám mértékegység m = 0 dm dm dm cm dm dm = 0 cm cm dm

Részletesebben

1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500

1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 1. Mit nevezünk egész számok-nak? Válaszd ki a következő számok közül az egész számokat: 3 ; 3,1 ; 1,2 ; -2 ; -0,7 ; 0 ; 1500 2. Mit nevezünk ellentett számok-nak? Ábrázold számegyenesen a következő számokat

Részletesebben

Labor elızetes feladatok

Labor elızetes feladatok Oldatkészítés szilárd anyagból és folyadékok hígítása. Tömegmérés. Eszközök és mérések pontosságának vizsgálata. Név: Neptun kód: mérıhely: Labor elızetes feladatok 101 102 103 104 105 konyhasó nátrium-acetát

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Hőkerék készítése házilag Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért

Részletesebben

Permetezőgépek folyadékfogyasztásának mérése és beállítása A permetezés anyagszükséglete

Permetezőgépek folyadékfogyasztásának mérése és beállítása A permetezés anyagszükséglete Permetezőgépek folyadékfogyasztásának mérése és beállítása A permetezés anyagszükséglete Hatásos permetezés csak akkor végezhető, ha pontosan ismert a felületegységre kiszórt folyadékmennyiség. Ugyanis

Részletesebben

Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET

Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS OKTATÁS ÉS NEVELÉS ZÁRÓVIZSGÁJÁRA a 2011/2012-es tanévben TESZT 3 matematikából

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉP SZINT Térgeometria A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek

Részletesebben

FIZIKA. Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István

FIZIKA. Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István FIZIKA Ma igazán belemelegszünk! (hőtan) Dr. Seres István Hőtágulás, kalorimetria, Halmazállapot változások fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szi.hu Lineáris (vonalmenti) hőtágulás L L L 1 t L L0 t L 0 0

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK EMELT SZINT Statisztika A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek

Részletesebben

Az egyszerűsítés utáni alak:

Az egyszerűsítés utáni alak: 1. gyszerűsítse a következő törtet, ahol b 6. 2 b 36 b 6 Az egyszerűsítés utáni alak: 2. A 2, 4 és 5 számjegyek mindegyikének felhasználásával elkészítjük az összes, különböző számjegyekből álló háromjegyű

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 7. évfolyam eszközök tanárok részére 1. félév A kiadvány az Educatio Kht. Kompetenciafejlesztő oktatási program kerettanterve alapján készült. A kiadvány a Nemzeti

Részletesebben

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............

Részletesebben

Mekkora az égés utáni elegy térfogatszázalékos összetétele

Mekkora az égés utáni elegy térfogatszázalékos összetétele 1) PB-gázelegy levegőre 1 vonatkoztatott sűrűsége: 1,77. Hányszoros térfogatú levegőben égessük, ha 1.1. sztöchiometrikus mennyiségben adjuk a levegőt? 1.2. 100 % levegőfelesleget alkalmazunk? Mekkora

Részletesebben

1 3. osztály 4. osztály. minimum heti 4 óra évi 148 óra heti 3 óra évi 111 óra. átlagosan 2 hetente 9 óra évi 166 óra 2 hetente 7 óra évi 129 óra

1 3. osztály 4. osztály. minimum heti 4 óra évi 148 óra heti 3 óra évi 111 óra. átlagosan 2 hetente 9 óra évi 166 óra 2 hetente 7 óra évi 129 óra TANMENETJAVASLAT Bevezető A harmadik osztály tananyagát a kerettantervhez igazodva heti négy matematikaórára dolgoztuk ki. A tanmenetjavaslat 3. osztályban 120 tervezett órát tartalmaz. A fennmaradó időben

Részletesebben

AZ ALUMINUM KORRÓZIÓJÁNAK VIZSGÁLATA LÚGOS KÖZEGBEN

AZ ALUMINUM KORRÓZIÓJÁNAK VIZSGÁLATA LÚGOS KÖZEGBEN Laboratóriumi gyakorlat AZ ALUMINUM KORRÓZIÓJÁNAK VIZSGÁLATA LÚGOS KÖZEGBEN Az alumínium - mivel tipikusan amfoter sajátságú elem - mind savakban, mind pedig lúgokban H 2 fejldés közben oldódik. A fémoldódási

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk

3. Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 3 Gyakorlat Áramlástani feladatok és megoldásuk 681 Feladat Adja meg Kelvin és Fahrenheit fokban a T = + 73 = 318 K o K T C, T = 9 5 + 3 = 113Fo F T C 68 Feladat Adja meg Kelvin és Celsius fokban a ( T

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája Hidrosztatikai nyomás A folyadékok és gázok közös tulajdonsága, hogy alakjukat szabadon változtatják. Hidrosztatika: nyugvó folyadékok mechanikája Nyomás: Egy pontban a

Részletesebben

Hőtan ( első rész ) Hőmérséklet, szilárd tárgyak és folyadékok hőtágulása, gázok állapotjelzői

Hőtan ( első rész ) Hőmérséklet, szilárd tárgyak és folyadékok hőtágulása, gázok állapotjelzői Hőtan ( első rész ) Hőmérséklet, szilárd tárgyak és folyadékok hőtágulása, gázok állapotjelzői Hőmérséklet Az anyagok melegségének mérésére hőmérsékleti skálákat találtak ki: Celsius-skála: 0 ºC pontja

Részletesebben

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára. Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 8. évfolyam Mat1 Javítási-értékelési útmutató MATEMATIKA a 8. évfolyamosok számára Mat1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítási-értékelési útmutatóban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók.

Részletesebben

HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA

HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA Hidrosztatika a nyugvó folyadékok fizikájával foglalkozik. Hidrodinamika az áramló folyadékok fizikájával foglalkozik. Folyadékmodell Önálló alakkal nem rendelkeznek. Térfogatuk

Részletesebben

Folyadékok és gázok áramlása

Folyadékok és gázok áramlása Folyadékok és gázok áramlása Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért felmelegedik. A folyadékok

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. KÖRNYEZETVÉDELMI- VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Számolási feladatok. 4. A fotoszintézis során egy növény bizonyos idő alatt 2,2 g szén-dioxidot köt meg. a. Mekkora tömegű glükóz jöhetett létre?

Számolási feladatok. 4. A fotoszintézis során egy növény bizonyos idő alatt 2,2 g szén-dioxidot köt meg. a. Mekkora tömegű glükóz jöhetett létre? Számolási feladatok 1. Egy 200 bázispárt tartalmazó DNS szakaszról megállapították, hogy az egyik szálban 30 db A és 40 db T bázis, a másik szálban pedig 40 db C bázis van. Mekkora az egyes bázisok %-os

Részletesebben

Kémia: minden, ami körülvesz. 5.modul: Gyakorlati feladatok: anyagok és tulajdonságaik

Kémia: minden, ami körülvesz. 5.modul: Gyakorlati feladatok: anyagok és tulajdonságaik Kémia: minden, ami körülvesz 5.modul: Gyakorlati feladatok: anyagok és tulajdonságaik TARTALOM 5.modul: Gyakorlati feladatok: anyagok és tulajdonságaik...2 1. Sodium PolYacrylate egy polimer a babák egészségéért...3

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2016. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam 1. feladat A kísérlet felnőtt felügyelet mellett hajtható végre!!! Gyújtsatok meg egy gyertyát és figyeljétek

Részletesebben

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése

Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia. A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Vérnyomásmérés, elektrokardiográfia A testhelyzet, a légzés, a munkavégzés hatása a keringési rendszerre. A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia Bsc. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............

Részletesebben

2.9.34. POROK TÖMÖRÍTETLEN ÉS TÖMÖRÍTETT SŰRŰSÉGE. Tömörítetlen sűrűség

2.9.34. POROK TÖMÖRÍTETLEN ÉS TÖMÖRÍTETT SŰRŰSÉGE. Tömörítetlen sűrűség 2.9.34. Porok tömörítetlen és tömörített sűrűsége Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.6-1 2.9.34. POROK TÖMÖRÍTETLEN ÉS TÖMÖRÍTETT SŰRŰSÉGE Tömörítetlen sűrűség 01/2013:20934 Tömörítetlen sűrűségnek nevezzük a tömörítetlen

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA MATEMATIKA PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. 2013. április január 7. 19. KÖZÉPSZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Név Tanárok neve Pontszám 2013. január 19. II. Időtartam: 135 perc STUDIUM GENERALE MATEMATIKA SZEKCIÓ

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENY

MATEMATIKA VERSENY Vonyarcvashegyi Eötvös Károly Általános Iskola 2015. 8314 Vonyarcvashegy, Fő u. 84/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen, majd oldd meg a feladatokat! A részeredményeket

Részletesebben

Neved: Iskolád neve: Iskolád címe:

Neved: Iskolád neve: Iskolád címe: 1. lap 1. feladat 2 dl 30 C-os ásványvízbe hány darab 15 cm 3 -es 0 C-os jégkockát kell dobni, hogy a víz hőmérséklete 14 C és 18 C közötti legyen? Hány fokos lesz ekkor a víz? g kj kj (A jég sűrűsége

Részletesebben

Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel

Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel Folyadékok és szilárd anyagok sűrűségének meghatározása különböző módszerekkel Név: Neptun kód: _ mérőhely: _ Labor előzetes feladatok 20 C-on különböző töménységű ecetsav-oldatok sűrűségét megmérve az

Részletesebben

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás, // KURZUS: Matematika II. MODUL: Valószínűség-számítás 21. lecke: A feltételes valószínűség, események függetlensége Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,

Részletesebben

Vizsgakövetelmények Magyarázza a légcsere, a gázcsere és a sejtlégzés összefüggéseit. Ismerje a légzőrendszer funkcióit. Ismerje a légzőrendszer

Vizsgakövetelmények Magyarázza a légcsere, a gázcsere és a sejtlégzés összefüggéseit. Ismerje a légzőrendszer funkcióit. Ismerje a légzőrendszer 1 1 2 Vizsgakövetelmények Magyarázza a légcsere, a gázcsere és a sejtlégzés összefüggéseit. Ismerje a légzőrendszer funkcióit. Ismerje a légzőrendszer szerveit. Ismerje fel ábrán a gége alábbi részeit:

Részletesebben

38. A gráfalgoritmusok alkalmazása

38. A gráfalgoritmusok alkalmazása 38. A gráfalgoritmusok alkalmazása Állapotok és átmenetek A gráf adattípus nagyon sokféle feladat megoldásánál alkalmazható. Rejtvények, játékok, közlekedési és szállítási problémák, stratégiai feladatok

Részletesebben

XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 8. évfolyam

XI. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 8. évfolyam 1. A következő állítások közül hány igaz? Minden rombusz deltoid. A deltoidnak lehet 2 szimmetriatengelye. Minden rombusz szimmetrikus tengelyesen és középpontosan is. Van olyan paralelogramma, amelynek

Részletesebben

3. Az alábbi adatsor egy rugó hosszát ábrázolja a rá ható húzóerő függvényében:

3. Az alábbi adatsor egy rugó hosszát ábrázolja a rá ható húzóerő függvényében: 1. A mellékelt táblázat a Naphoz legközelebbi 4 bolygó keringési időit és pályagörbéik félnagytengelyeinek hosszát (a) mutatja. (A félnagytengelyek Nap- Föld távolságegységben vannak megadva.) a) Ábrázolja

Részletesebben

1. előadás. Gáztörvények. Fizika Biofizika I. 2015/2016. Kapcsolódó irodalom:

1. előadás. Gáztörvények. Fizika Biofizika I. 2015/2016. Kapcsolódó irodalom: 1. előadás Gáztörvények Kapcsolódó irodalom: Fizikai-kémia I: Kémiai Termodinamika(24-26 old) Chemical principles: The quest for insight (Atkins-Jones) 6. fejezet Kapcsolódó multimédiás anyag: Youtube:

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI 1. FELADATSORHOZ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI 1. FELADATSORHOZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI 1. FELADATSORHOZ Formai előírások: A dolgozatot a vizsgázó által használt színűtől eltérő színű tollal kell javítani, és a tanári gyakorlatnak

Részletesebben

6. Az ember légzőszervrendszere

6. Az ember légzőszervrendszere 56 A légzőszervrendszer legfontosabb feladata a gázcsere biztosítása, ami a légzőhólyagokban oxigén vérbe történő leadását és szén-dioxid vérből történő felvételét jelenti. Ezenkívül a tüdő fontos szerepet

Részletesebben

Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET

Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET Szerb Köztársaság OKTATÁSI ÉS TUDOMÁNYÜGYI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS OKTATÁS ÉS NEVELÉS ZÁRÓVIZSGÁJÁRA a 2011/2012-es tanévben TESZT 1 matematikából

Részletesebben

Geometriai feladatok

Geometriai feladatok Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u. 4-6. (: 27-317 - 077 (/fax: 27-315 - 093 WEB: http://boronkay.vac.hu e-mail: boronkay@vac.hu Levelező Matematika Szakkör Geometriai

Részletesebben

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv

Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Folyadékszcintillációs spektroszkópia jegyz könyv Zsigmond Anna Julia Fizika MSc I. Mérés vezet je: Horváth Ákos Mérés dátuma: 2010. október 21. Leadás dátuma: 2010. november 8. 1 1. Bevezetés A mérés

Részletesebben

4. modul Poliéderek felszíne, térfogata

4. modul Poliéderek felszíne, térfogata Matematika A 1. évfolyam 4. modul Poliéderek felszíne, térfogata Készítette: Vidra Gábor Matematika A 1. évfolyam 4. modul: POLIÉDEREK FELSZÍNE, TÉRFOGATA Tanári útmutató A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer működése,

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer működése, A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer működése, A levegő összetétele: N 2 78.09% O 2 20.95% CO 2 0.03% argon 0.93% Nyomásviszonyok: tengerszinten 760 Hg mm - O 2 159 Hg mm 6000 m 360 Hg mm - 80 Hg

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI MATEMATIKA. 2003. május-június KÖZÉPSZINT JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Vizsgafejlesztő Központ

PRÓBAÉRETTSÉGI MATEMATIKA. 2003. május-június KÖZÉPSZINT JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Vizsgafejlesztő Központ PRÓBAÉRETTSÉGI 00. május-június MATEMATIKA KÖZÉPSZINT JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Vizsgafejlesztő Központ Kedves Kolléga! Kérjük, hogy a dolgozatok javítását a javítási útmutató alapján végezze, a következők figyelembevételével.

Részletesebben

IV. Matematika Konferencia Műszaki Kiadó

IV. Matematika Konferencia Műszaki Kiadó "Tervek - Táblák - Játékok" IV. Matematika Konferencia 2013. január 23. Szerepbővülés Cirkuszi mutatvány? Cirkuszi mutatvány? Tehetségfejlesztő szakember Pedagógus a digitális korban Pedagógus a digitális

Részletesebben

Az ellenállás. Légzési ellenállás könnyű légzésvédő eszközöknél. Bild H 9.4 cm x W 27.53 cm. érezhető? Ipari Roadshow 2013 Augusztus

Az ellenállás. Légzési ellenállás könnyű légzésvédő eszközöknél. Bild H 9.4 cm x W 27.53 cm. érezhető? Ipari Roadshow 2013 Augusztus Az ellenállás Bild H 9.4 cm x W 27.53 cm érezhető? Légzési ellenállás könnyű légzésvédő eszközöknél Ipari Roadshow 2013 Augusztus Tartalom 1 Az emberi légzés, és a légzési ellenállás 2 A légzési ellenállás

Részletesebben

Fizika feladatok. 1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből november 28. Hővezetés, hőterjedés sugárzással. Ideális gázok állapotegyenlete

Fizika feladatok. 1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből november 28. Hővezetés, hőterjedés sugárzással. Ideális gázok állapotegyenlete Fizika feladatok 2014. november 28. 1. Feladatok a termodinamika tárgyköréből Hővezetés, hőterjedés sugárzással 1.1. Feladat: (HN 19A-23) Határozzuk meg egy 20 cm hosszú, 4 cm átmérőjű hengeres vörösréz

Részletesebben