TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján)"

Átírás

1 v. 164 Markovics Milán Mór Bajtársaim! Markovics Milán Mór, római katolikus tábori lelkész vagyok. Az alábbi dokumentum egy folyamatosan bővül ő(!) kérdések-válasz segédanyag ( nemcsak) katonák számára. Katonalelkész szolgálatom alatt sokszor tettek fel nekem kérdéseket katonák, papok, civilek. A válasz azonban csak azoknak szólhat, akik meghallják. Ezzel próbálom az arányt javítani: az is tudjon róla, aki nem keres fel, az is, aki talán a kérdést sem fogalmazta még meg. Kérdéseket feltenni katonalelkesz@gmail.com címen lehet. (Ez a füzet elvihet ő, amíg valaki olvassa, csak hozza vissza is!) Ezen PDF dokumentum magántulajdon. Szöveges tartalma szabadon terjeszthető, annak tartalmi változtatása nélkül. A szöveg magánvélemény, célja a közös gondolkodás megindítása, ezért a fegyveres testület, az egyház, a tábori lelkészi szolgálat hivatalos álláspontjta ezektől eltérhet. 1

2 TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján) TÁBORI LELKÉSZETTEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK - Van a helyőrségekben tábori lelkész? - Katona vagyok, de nem vagyok vallásos, van így valami közöm a tábori lelkészhez? - Tábori lelkész, plébános, tisztelend ő stb., mi a helyes? - Hogyan öltözik egy katonalelkész? Egyenruhás? És hogyan, ha istentisztelet tart? - Hogyan köszönjek? - A Honvédségnél dolgozok, de közalkalmazott vagyok, van közöm a tábori lelkészhez? - Jután szolgálok (ahol nincs tábori lelkész), elmehetek a tábori lelkészhez? - Katona vagyok, de más helyőrségben, nekem szól ez a honlap? - Ha a helyőrségi lelkész katolikus, csak katolikusoknak segít? - Milyen szolgálatatásokat ad a tábori lelkész? - Mennyibe kerülnek a szolgálatai, szolgálatatások (esküv ő, temetés stb.)? - A tábori lelkész katonatiszt? Miért van rendfokozata? Kinek felel és jelent? - Tiszteletadás, tisztelgés, mire jó ez, különösen egy tábori lelkésznek? - Miért van szükség tábori lelkészre, egy katona is el tud menni a saját plébánosához, lelkipásztorához, nem? - Egyáltalán mit csinál egy tábori lelkész nap mint nap? - A katonai missziókban mit csinál egy tábori lelkész? - Mi ez a sok HM-TLSZ-KTLSZÁ-KTP-KO-(MH64 BSZJLE) rövidítés? - Házasságban gondolkodok, meg keresztelést is szeretnék intézni, kihez forduljak a plébánoshoz / lelkészhez, vagy a tábori lelkészhez? - Hogyan lehet keresztény, pap vagy lelkész katona? Nem mond ez ellen a Bibliának? - Hogyan lesz valakiből tábori lelkész, katonalelkész? - Használhatnak fegyvert a tábori lelkészek? - Áldanak fegyvereket a katonalelkészek, ahogy régen is? - Harcoló papok, kereszteslovagok, keresztes háborúk? - Hogy magyarázzam el egy külföldi barátomnak röviden, hogy egy tábori lelkész mit csinál, hogyan él a katonák között? - Ha nincs tábori lelkész egy helyőrségben, vagy aki ott illetékes éppen misszióban jár, mit tehet egy katona? - Igazolás kell (keresztszülőséghez, házassághoz), tud benne segíteni a tábori lelkész? - A tábori lelkész és a katonák is egy korrupt és bűnös rendszert szolgálnak ki, olyan háborúban vesznek részt, ami inkább szól a pénzről mint valami igazról. - Kevés a plébános, a tábori lelkészek miatt még kevesebb. 2

3 - Létezik igazságos háború? HITBELI és EGYHÁZI KÉRDÉSEK - Mit akar egy pap nekem családról és házasságról beszélni? Azt sem tudja mi az, hiszen ő nem él házasságban! - A katolikus papoknak tényleg nincs feleségük? Ha így van, mire jó ez? (egyházi botrányok) - Mi a hit és az imádság? - Bűn-e a dohányzás? - Miért büntet Isten? - Gyónás, titoktartás? - Mit kezdjek a kéregetőkkel? Mi a jó, ha adok pénzt, vagy ha nem adok? - Mi a helyzet az adományozással? (karitatív célok) - Állam támogatja az egyházat, miért ad neki, ha én nem akarnám? - Test, lélek, szellem... sok lélektani fogalom, de mik ezek? - Mi a különbség lelkigondozás és lelkivezetés között? - Mi a különbség pszichológus és lelkész között? - Egyre kevesebb vallásos ember van, korunk embere már nem az. - Harcművészet, tényleg nem illik bele a keresztény életbe? 3

4 TÁBORI LELKÉSZETTEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK (gyakorlati tudnivalók és elméleti kérdések egyaránt!) Van a helyőrségekben tábori lelkész? Országos szinten Mária Terézia idejétől vannak hivatalosan a hadserergben tábori lelkészek, ám a világháború után négy évtized kényszer ű szünet után kezdtek újra szolgálni 1994-től. Ezen túl folyamatosan kisegít ő lelkészek formájában. Sajnos nem minden helyőrségben találni tábori lelkészt, Győrben például már évek óta nincs (2012). Van olyan hely, ahol kett ő is van (egy protestáns és egy katolikus), ilyen például Hódmezővásárhely (2012). Van, ahol csak egy van, ebben az esetben vagy csak egy katolikus (pl. Kaposvár) vagy csak egy protestáns (pl. egy református Kecskeméten). Vannak helyek, ahol kisegít ő katonalelkészek vannak. Ők civilek, akik a lelkészi feladatokat ellátják egy olyan helyen, ahol nincs hivatásos tábori lelkész. Katona vagyok, de nem vagyok vallásos, van így valami közöm a tábori lelkészhez? Van. A tábori lelkészi szolgálat szolgálatait igénybe venni egy lehetőség, amit a Honvédség (a Honvédelmi Minisztérium és az egyházak által) biztosít minden katonának, HM/MH közalkalmazottnak, tartalékosnak és katonai tanintézményben tanulóknak. Ráadásul a szolgálat kiterjed a fent felsoroltak közvetlen hozzátartozóira is. Itt válik igazán érthetővé, hogy miért is van köze mindenkinek hozzá. Lehet, hogy valaki nem vallásos, nem is érdekli semmi ezzel kapcsolatban, de elképzelhet ő, hogy a családban haláleset történik, a családtag viszont vallásos volt. Az is lehet, hogy egy nem hív ő katona egy hív ő párt talál magának, aki ragaszkodik az egyházi esküvőhöz. (megjegyzem, úgy is lehet esküv ő, ha a nem hív ő fél nem keresztelkedik meg!) Minden katona, de főleg a vezetők - legyen rajparancsnok, vagy századparancsnok találkozhat olyan katonatárssal, beosztottal, aki vallásos. Ha baj van vele, segíteni akar neki, akkor nem saját eszközeit, hanem a lehet ő legjobbat keresi számára, így a tábori lelkésznek ő jelzi a helyzetet. Mindezen túlmenően a katonák számára a szolgálatban lév ő egyházak sok kedvezményt adnak, így a formálisan vallásosaknak (pl. megkeresztelt, de vallását nem gyakorló katolikusok) is számos esetben érdemes a katonalelkészhez forduljanak, semmint a civil intézményhez (pl. plébánoshoz.) Végül, érdemes megemlíteni, hogy vannak a tábori lelkésznek olyan szolgálatai (ünnepi beszéd, misszióban könyvtár vagy kommunikáció), ami által kikerülhetetlenül találkozni kell egy egy katonalelkésszel. 4

5 Hogyan öltözik egy katonalelkész? Egyenruhás? És hogyan, ha istentisztelet tart? Többféle tábori lelkész létezik. Vannak, akik egyenruhások (tiszti rendfokozattal) és vannak civilek, akik általában kisegít ő tábori lelkészek. Ez utóbbiak saját civil gyülekezet élén szolgálnak, és e mellett szolgálják a katonákat; éppen ezért jelenlétük időszakos, mindemellett őket is lehet keresni bármilyen ügyben. Az egyenruhás katonalelkészek általában hivatásos katonák is egyben, viszont elöljárójuk és beosztottjuk csak katonalelkész lehet. Katonaként a gyakorló egyenruha a munkaruhájuk, az ünnepi pedig a díszegyenruha, ezenkívül van még a köznapi. A többi katonától abban különbözik mindegyik, hogy a karon van egy lelkészi felvarró, az utóbbi kett ő pedig abban, hogy a parolin egy arany (kereszt, kehely, könyv) van. A köznapihoz és a gyakorlóhoz fekete baret sapkát hordhatnak a lelkészek. Istentiszteleten a Tábori Lelkészi Szolgálat saját előírásai szerint öltözködhetnek. Ez általánosan azt jelenti, hogy katonai egyenruhájukat egyházi öltözettel egészíthetik ki. Például egy missziós kibocsátó alatt lév ő beszéd és áldás során az egyenruhára a katolikus és az evangélikus stólát, a református palástot húzhat fel. Egyházi szolgálatban (temetés, keresztel ő, istentisztelet stb.) a reformátusok az egyenruhára (vagy civil sötét öltönyre) húzzák a palástot, az evangélikusok ún. luther-kabátot, a katolikusok pedig fehér albát, arra a stólát, emerre pedig a miseruhát. A katolikus öltözködés azonban rendkívül összetett, szimbolikája is sokrét ű, itt részletezni nincs hely. Itt jegyzem meg viszont, hogy -önmagában- az egyenruhán hordott stóla az általános katolikus előírások szerint szabálytalan. A katonai környezet és bizonyos helyzetek viszont szükség diktáltak, melyekből így megengedett vagy megtűrt szokások alakultak ki. Így, akár még terepszín ű stólával is lehet találkozni (melynek történelmi vonzata a koreai háborúig - vagy még korábbra - megy vissza. Az volt a célja, hogy ne nyújtson a miséz ő pap könny ű célpontot a lövészeknek.) Tábori lelkész, plébános, tisztelend ő stb., mi a helyes? Az egyházi beosztások, tisztségek meglehetősen összetettek. Amit egy katonának illik tudni az a következ ő: a tábori lelkész az a lelkész, aki a katonákra lett bízva. Más kifejezéssel: katonalelkész (a 'tábori lelkész' hagyományos magyar kifejezés.). A protestáns egyházakban (evangélikus, református) a lelkész (lelkipásztor) egy-egy gyülekezet élén álló beiktatott személy. A katolikus egyházban a papság egy általános fogalom, ami alá tartoznak a következők: lehet káplán (a plébános segítője, tehát ő is pap), plébános (egy meghatározott területhez tartozó hitközösség vezetője), lelkész (egy személyi közösséghez tartozó 5

6 közösség vezetője), püspök (a plébánosok és/vagy lelkészek vezetője). A tábori lelkész tehát lelkész, ami hasonló beosztás a plébánoséhoz, csak más módon. Ezenkívül számos egyházi tisztség és rang létezik, mely itt nem szerepel: bíboros, esperes, apát stb. Hogyan köszönjek? Hasonlóan az előzőhöz itt is összetett dolgok vannak, amit mélységében elégséges annak ismerni, aki a vallását gyakorolja, vagy protokolláris kapcsolatban van a lelkésszel. Amit fontos tudni: a tábori lelkész, mivel katona is, ezért vele szemben is érvényesek a katonai érintkezési szabályok, és rá is vonatkoznak. Mégis: beosztása és emberközeli tevékenysége folytán lehetséges, hogy a legtöbb tábori lelkész előnyben részesíti a tegeződést és a baráti köszönést! Aki viszont vallásos, és nem katonai - hivatalos - formában találkozik lelkésszel, használhatja az alábbi formulákat: (katolikus) Dicsértessék a Jézus Krisztus! (görög katolikus) Dicsőség a Jézus Krisztusnak!, (evangélikus) Erős vár a mi Istenünk! (református) Áldás, Békesség! A Honvédségnél dolgozok, de közalkalmazott vagyok, van közöm a tábori lelkészhez? Igen, sőt. A TLSZ-hez (Tábori Lelkészi Szolgálat) tartozik minden HM/MH alkalmazott. A Katolikus Tábori Püspökség pedig saját egyházmegyéjének híveiként tekint a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonákra, a nyá. katonákra, a tiszt és altiszt hallgatókra, a HM/MH közalkalmazottaira, és minden előzőleg felsorolt velük egy háztartásban lakó családtagokra. Jután szolgálok (ahol nincs tábori lelkész), elmehetek a tábori lelkészhez? A Tábori Lelkészi Szolgálat országos intézmény, ezért minden katona felkeresheti bármelyik tábori lelkészt. Természetesen a földrajzi és helyőrségi szempontok mind praktikus, mind hivatali szempontból előnyben részesítendők, így például egy jutai, kaposvári célszerűen a kaposvári lelkészt érdemes felkeresnie. Katona vagyok, van nekem szóló honlap? Kaposváriak számára ott van a tataiak számára a országos szinten a országos honlapot ajánlom. Van facebook oldal is. Tábori lelkészettel kapcsolatos hírekhez pedig a legjobb a blog is található mégpedig a 6

7 címen." Ha a helyőrségi lelkész katolikus, csak katolikusoknak segít? A tábori lelkész mindenki számára segítséget kíván nyújtani. Katolikus hívők számára természetesen papként is szolgálatára van. Nem hívők, vagy más vallásúak azonban ugyanúgy részt vehetnek a nem felekezetfügg ő tevékenységekben: lelkigondozás, imádság, öm. Istentisztelet stb. Ugyanakkor felekezetfügg ő esetekben is segítségére lehet, hiszen a lelkész szoros kapcsolatot ápol más felekezet ű és vallású lelkészekkel. Milyen szolgálatatásokat ad a tábori lelkész? Nem ad. A tábori lelkész nem szolgáltat, hanem szolgál. Tevékenysége elsősorban hivatásán alapszik. A szolgálatatás csak abban az értelemben vehet ő, hogy mint intézmény tagja (Tábori Lelkészi Szolgálat) áll rendelkezésére a katonák számára. A szolgálata viszont elsősorban a katonákra irányul. Ha tehát egy katona keresztelkedni szeretne (vagy gyermekét szeretné), házasodni szeretne (vagy más egyházi szolgálatot kíván igénybe venni), akkor érdemes a tábori lelkészt felkeresnie nem a helyi plébániát, parókiát. Sok katona nem tudja ezt, pedig még akkor is a katonák segítségére tud lenni egy tábori lelkész, ha a katona egy olyan helyőrségben szolgál, ahol nincs katonalelkész. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy egy tábori lelkész sokkal jobban tisztában lehet egy katona életével, elfoglaltságával mint egy civil lelkész. Ráadásul a tábori lelkésszel munkaidőben is lehet ügyet intézni, így nagy könnyebbség, ahhoz képest, hogy egy egyházi hivatali ügyintézés miatt például szabadságot kellene kivenni. Mennyibe kerülnek a szolgálatai, szolgálatatások (esküv ő, temetés stb.)? A tábori lelkész tevékenysége a Tábori Lelkészi Szolgálaton belül értend ő, aminek szolgálatatásait minden katona ingyen veheti igénybe. Ugyanakkor, ezen intézmény keretein és a tábori lelkész joghatóságán kívül költségek felmerülhetnek. (így például temetés esetén egy kántor, vagy esküv ő esetén a templom díszítése, esetleg bérlése stb.) A tábori lelkész katonatiszt? Miért van rendfokozata? Kinek felel és jelent? A katonalelkész valóban katonatiszt, ugyanakkor speciális formában. Van rendfokozata és részt vesz a legtöbb speciális előmeneteli rendhez tartozó feladatok teljesítésében. 7

8 (alapkiképzés, előmeneteli tanfolyamok, lövészet, fizikai felmérők stb.) Ugyanakkor vallási feladatai okán elöljárója csak tábori lelkész lehet. A helyőrségi lelkészeknek általában három elöljárójuk van: egy, az ÖHP-n lév ő lelkész, a helynök (vagy hivatalvezet ő), illetve a tábori püspök (aki tábornoki rendfokozatú, vagy annak megfelelő civil). Ám a bizalmi feladatairól, például a lelki beszélgetések tartalmáról, sőt a személyek kilétéről sem ad (és nem is adhat) jelentést semmilyen formában. Elöljáróinak a vallásgyakorlás és katonai fegyelmi kérdések terén van kötelezettsége. Többen úgy gondolkodnak, hogy egy papnak, orvosnak, jogásznak ne legyen rendfokozata, mert nem katonák. Bár vannak országok, ahol egyenruhában, de rendfokozat nélkül szolgálnak lelkészek, nem jellemz ő, és nem is bizonyította, hogy jobban beválna mint a hazánkban lév ő rendszer. Akik az előzőt gondolják arra szoktak hivatkozni, hogy egy katona legyen fizikailag erős és hidegfej ű. A mai világban azonban egyre inkább a szellemnek van jelentősége a fizikai er ő helyett. A katonák többsége ma már számítógépek mögött ül, és a háborúk jó része is papíron zajlik. Az ezt vívó katonák, kissé viccesen megfogalmazva, vastag szemüveges, vézna emberek, nagyfokú műszaki, informatikai stb. zsenialitással (sőt, ma már egyre több gép lát el katonai feladatot.). A hadsereg ma is erőszervezet, melyben helye van az erős fizikumnak és a kontrollált erőszaknak. Ám ahogy változik a világ az egyenruha szerepe is nagyban megváltozott, sőt ez a váltás még történik. Mindezen kívül a civil alkalmazott tábori lelkészek (hazánkban is vannak), számos példát tudnak mondani arra, hogy a rendszer, mennyire nehezen tudja elfogadni őket egyenruha és rendfokozat nélkül, ezért éppen a munkájuk lényegét nehezíti meg sajátos állapotuk. Tiszteletadás, tisztelgés, mire jó ez, különösen egy tábori lelkésznek? Fent már volt szó a köszönésről. A tiszteletadás tág fogalom és az emberi érintkezés fontos része. Fiataloknál előfordul, hogy szórakozóhelyen ha a másik szemébe néznek, vagy hozzáérnek a másikhoz, akkor az a kötözködés jele. Egy szabály, amit nem írtak le, de mindenki tudja, ha nem akar balhét, akkor kerüli ezeket. Felnőttként a köszönés és a közös helyeken való viselkedés teszi a dolgokat hatékonnyá és elviselhetővé. Éppen ezért viselik el az emberek, ha valakik nem így viselkednek, feltűnősködnek, hangosan beszélnek stb. A katonaság magával hozta saját hagyományaiból saját udvariassági protokollját. Ennek legegyértelműbb példája tisztelgés, aminek sok formája van a világban, a legáltalánosabb azonban az, amikor a jobb kéz a jobb halánték irányába mozog és ott kitart egy darabig. A mozdulat előzménye sokak szerint a lovagkorra megy vissza, ahol a katonák a rostélyt felhúzták, ha ismerőssel találkoztak, jelezvén a baráti szándékot és persze azt, hogy jól lássanak. Kissé valószínűbbnek látszik elődnek a kalap megemelése illetve szélének megérintése, ami ma is szokás, és ismerős lehet (ha más nem az Indiana Jones filmekből). Az egyházban is voltak ilyen szokások, ilyen volt például a püspök gyűrűjének megcsókolása. Sokan ezt ma már félreértelmezik (gyakran saját korában is, sajnos), de 8

9 ennek eredeti jelentősége abban volt, hogy a gyűr ű egy hivatalt testesített meg. A csók tehát nem az azt hordozó embernek, hanem hivatalának szólt. Hasonlóan ehhez, a rendfokozatok közötti kölcsönös tisztelgés a hivatalnak szól, vagyis kissé magasztosan a honvédelem méltó őseinek, és az eszmének, amit ez megtestesít. A tábori lelkészek tisztában vannak azzal, hogy a hadsereggel nem azonosulhatnak minden tekintetben, de az egyes emberek tisztelete és a Honvédség értékei (hazaszeretet, hűség, bajtársiasság, hősiesség stb.) egy-egy tisztelgésben szimbolikusan kifejezést nyernek. Miért van szükség tábori lelkészre, egy katona is el tud menni a saját plébánosához, lelkipásztorához, nem? A katonaság egy szubkultúra. Még ma is, a sorköteles hadkötelesség szünetelése idején is igaz, hogy a katonák a társadalom egy sajátos csoportját alkotják. A munkájuk, az esküjük és a sajátos munkakörülményeik (egyenruha, fegyveres szolgálat, szigorú függelmi viszony, zsargon) más életfelfogást és életvitelt kíván tőlük. Egyrészt tehát nem biztos, hogy egy katona fel tudja keresni a plébánost (mert pl. külmisszióban van), másrészt ha őt nem keresik meg, kicsi az esélye, hogy őt olyan hatás érje, hogy maga szükségét érezze ennek. Ne feledjük, hogy ez nagyban hasonló az egyetemi-, börtön-, roma-, hajókon lévők-, kórházlelkészek munkájához. Bár mindegyik lelkészi munka sajátos, több közös is van bennük. A hatékony tábori lelkészi munka elengedhetetlen feltétele az uniformizálódás, lényegében tehát az, hogy a lelkész is része legyen annak az egésznek, amiben a katonák is vannak. (ez teremti meg a kapcsolat els ő szálait, mely kívülről kivitelezhetetlen lehet.) Gondoljunk arra: Jézus sem csak várta, hogy megtalálják, sőt, tanítványait kérte is, hogy menjenek. Nem elhanyagolható azonban a kérdés "hivatalos" megválaszolása sem: tábori lelkészek a NATO seregeiben általánosan jelen vannak, hazánkban egy szentszéki-magyar szerződés alapján lett ez rendezve. (illetve a többi egyházzal kötött megállapodás alapján.) Korábban szó esett már róla: a katonák tehát minden egyházi ügyben először a tábori lelkészi szolgálatot érdemes felkeressék, amivel sok esetben nagyban megkönnyíthetik az egyházi ügyeik intézését, rendezését. A katonalelkészek a katonákért vannak! Egyáltalán mit csinál egy tábori lelkész nap mint nap? Nehéz teljes választ adni röviden erre a kérdésre. Leíró jelleggel a következ ő feladatai vannak: keresztelés, esketés, temetés, lelkigondozás, lelkivezetés, gyóntatás, misézés, beteglátogatás, házassági felkészítés, protokoll megjelenések, ünnepi beszédek tartása, áldások (pl. zászló), biblia és hitismeretek, esetleg etikai témák oktatása, karitatív feladatok szervezése, egyes időszakokban táboroztatás, zarándoklatok, ünnepek szervezése, lebonyolítása, versenyek, szabadidős programok alakítása. Mindezt bonyolítja, hogy legnagyobb részét katonai környezetben kell tegye, vagyis egyenruhában, katonai hierarchiában és fegyelmi kötelmek között, laktanyában. Katonai missziókban sajátos körülmények között (ez nagyon sok nem 9

10 megszokott dolog lehet: forróság, mindent belep ő homok, monotonitás, előretolt helyeken nincs kápolna, sem eszközök, amik egy templomban megtalálhatók, nagy fizikai terhelés, fegyveres fenyegetés, egyenruha minden időjárásban, nem kényelmes utazási, elhelyezési körülmények stb.) Mindehhez járulnak a katonákra vonatkozó kötelez ő felkészítések: évenként fizikai-egészségügyi-pszichológiai felméréseken, vizsgálatokon, teszteken megfelelni. Menetgyakorlatokat és bizonyos katonai képességeket elsajátítani és frissíteni (pl. fegyverek ismerete, vegyvédelmi intézkedések stb.) Sok esetben a katonalelkészek elkísérik a katonákat gyakorlataikra, voltak velük az árvízen részben lelkigondozóként, részben maguk is fizikai munkát végezve. A mindennapi munkával együtt jár természetesen a különböz ő adatlapok, kérvények, beszámolók stb. írása, kérvényezése, vagyis adminisztratív feladatok. A katonai kötelmek miatt vonatkozik rájuk a heti 40 órás munkarend, ugyanakkor papok is, ami által nemcsak munkaidőben dolgoznak. Az előzőek és a fentiek okán a munkavégzés helyszíne viszont nemcsak egy laktanya és nemcsak az a helyőrség, ahol szolgálatot teljesít, hanem az ország más pontjai is. Ahogy mondani szokás: jó pap holtig tanul. A tábori lelkészek nemcsak oktatnak, hanem tanulnak is. Ez persze az önálló tanulást is jelenti, de a legtöbb esetben iskolai rendszer ű oktatást is. Ezek lehetnek képzések (például harctéri elsősegély vagy nyelvtanulás), de lehet teológiai, lélektani, egyházjogi posztgraduális képzések is. Ehhez kapcsolható az, hogy hazai és külföldi konferenciák (tábori lelkészi, etikai, békével kapcsolatos) munkájába is bekapcsolódnak a lelkészek. A spiritualitás is fontos, így a tábori lelkészek is elvonulnak időnként. Ez kötelez ő is évenként pár napra, ám önként is vállalnak úgynevezett lelkigyakorlatos időszakokat, ami elvonultsággal jár, akár szervezett keretek között, akár egy szerzetrend életébe kapcsolódva. Az oktatással tágabb értelemben függ össze, de önállóan értelmezhet ő feladat a médiumokban való megjelenés. Ez nemcsak egy riportot jelent, hanem műsorkészítést is, hiszen pl. a Mária Rádió Inter Arma Caritas cím ű műsort részben tábori lelkészek töltik fel anyaggal. Kiadnak speciális egyházi-katonai naptárt, imakönyvet, cikkeket írnak szakmai és általános kiadványokba is. A katonai missziókban mit csinál egy tábori lelkész? Nagy vonalakban ugyanazt mint Magyarországon. Fontos tudni, hogy a jól kiépített missziós bázisok területén van lehetőség istentiszteletek tartására, az ellátás is megfelel ő, élhet ő körülmények fogadják a katonákat. A különbséget elsősorban a minden katonát érint ő sajátos körülmények jelentik. Az idegen kultúra, időjárás, a zárt világ, a munka monotonitása, a család távolléte, a háborús helyzet és rengeteg apróság, melyet átélve lehet csak megtudni igazán milyen nagy kihívások: szűk és forró járművek, a szoros együttélés stb. Nem egyszer ű az sem, hogy a lelkésznek nincs lelkésze egy misszióban. Az otthon is felmerül ő kérdéseket sokszor elnyomja a mindennapok ingerei, feladatai. A misszióban azonban nemcsak ezen ingerek nincsenek jelen, hanem a körülmények fel is erősítik a válasz igényét. Ez utóbbi a katonai missziós lelkészet sajátja is: egy katonalelkész a katonák között él, a nap 24 órájában, nemcsak hívekkel, hanem az összes bajtársával együtt. Így olyankor is kérdeznek a katonák, amikor itthon nem tennék. Míg ha egy katona pl. lázas megkeresi a katonaorvost, ha az időjárás érdekli a katonai meteorológust, ám az ilyen kérdésekre: miért kell élnem, milyen meghalni, van-e valami ezen túl, szerethet-e valaki feltétel nélkül stb. a tábori lelkész tudja megadni a választ vagy az iránymutatást. A katonapszichológussal együtt pedig mentális segítséget 10

11 is nyújthat, ha szükségessé válna. Mi ez a sok rövidítés, mi az hogy hm-tlsz? A katonaság tele van rövidítésekkel. Honvédelmi Minisztérium - Tábori Lelkészi Szolgálat - Katolikus Tábori Lelkészi Szolgálati Ág - Katolikus Tábori Püspökség - Katonai Ordinariátus. Ez röviden: HM-TLSZ, illetve KTP, stb. Annyit fontos tudni ezzel kapcsolatban, hogy a tábori lelkészek nem a szolgálati helyük alakulatának állományába tartoznak. Bár vezényelik őket is, de oda valójában delegálva lettek, vagyis maradnak a Püspökség, illetve a Katonai Ordinariátus állományában (szolgálati hely), csak nem a Püspökségében; szolgálatteljesítésük az ország egy másik pontján zajlik (ez a szolgálatteljesítési hely), a lelkészi kar állománya tagjaként. Munkájukat ezért az egész országban végzik (és missziókban), helyőrségi jelenlétük gyakran ezért korlátozott, akár ritka is lehet. A valamikor kevés, ám mégis indokolt helyi jelenlét elsősorban azt szolgálja, hogy ne egy hivatalként tekintsenek rájuk a katonák és amennyire lehetséges személyesen is jelen lehessen, elérhet ő legyen számukra, ami szükséges a személyes kapcsolatokhoz, vallásgyakorláshoz. Házasságban gondolkodok, meg keresztelést is szeretnék intézni, kihez forduljak a plébánoshoz / lelkészhez, vagy a tábori lelkészhez? Bármelyikőjükhöz lehetőség van fordulni. Ajánlott azonban a tábori lelkész felkeresése. Még akkor is ajánlott, ha az esketést és minden mást egy külsős civil lelkész végzi. A Tábori Lelkészi Szolgálatok a katonák számára sok kedvezményes lehetőséget biztosítanak, arról nem is beszélve, hogy a tábori lelkészek kifejezetten a katonákra lettek bízva. Egy plébános vagy gyülekezeti lelkész sokféle emberrel kell foglalkozzon, egy tábori lelkész az idejét és energiáját a katonákra szánja, nem ritkán még a közös munkavégzés (felmérők, kiképzések) során is van mód találkozni velük, nem szükséges külön egy hivatalban felkeresni őket. Ám ha mégis a tábori lelkészi hivatalban találkozik velük valaki, biztos lehet benne, hogy egy katonát várt a lelkész :) Hogyan lehet egy keresztény, különösen egy pap vagy lelkész katona? Nem mond ez ellen a Bibliának? A kérdésre számos szentírási (biblikus) idézetet szoktak hozni pro és kontra. Jézus egyértelműen az erőszak ellen volt. " Jézus rászólt: >>Tedd vissza hüvelyébe kardodat. Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el.<<" [Mt 26,52] Másfelől azonban idézik Jézusnak a harcot jósló gondolatát is: "Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot." [Mt10,34] Sőt, cselekedetét is: " A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, 11

12 valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta." [Jn 2,14-15] Van egy józan határ, amelyben az önvédelem és a kiszolgáltatottak védelme nem bűn, hanem az élet (az Igazság) szolgálata. Ez derül ki Jézusnak a katonákkal való találkozásában is: "A századosnak pedig ezt mondta Jézus: >>Menj, legyen úgy, ahogy hitted!" A szolga még abban az órában meggyógyult.<< [Mt. 8,13] Jézus meggyógyította a katona szolgáját és nem kérte számon a katonától katona mivoltát, ső t, azt mondja: " >>Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet<<" [Mt 8,10] Vagyis egy pogány katona képes volt olyan hitre, amire senki a hív ő izraeliták között. Azonban van egy másik igehely is: amikor Keresztel ő Szent János a megkeresztelkedni vágyó katonáknak azt mondta, hogy: ne kövessenek el erőszakot és igazságtalanságot, és elégedjenek meg a kapott zsolddal. [Lk 3,14] Nem ítéli el katonai mivoltukat, viszont rámutat arra hogyan éljék meg azt. Összhangban tehát az előzőkkel Jézus valóban békét hirdetett, de tudta, hogy ehhez még sok erőszakot kell elszenvedni. A keresztény ember, aki e világ lakója nem vonhatja ki magát ez alól, szembe kell néznie vele és az erőszakban megmutatni a szeretetet, enyhíteni a fájdalmat és az er ő okos bevetésével védelmezni Isten Országát a gonosz nyers erőszaka ellen. Valójában egy tábori lelkésznek ez, és ennek hirdetése, tanítása a kiemelt feladata! Erről szól Jézus is tanítványaitól való elválás elő tt: Most azonban folytatta -, akinek van erszénye, vegye el ő, ugyanúgy a tarisznyáját is. Akinek pedig nincsen, adja el a ruháját, és vegyen rajta kardot. (Lk. 22, 35-36) Az ezután lév ő elég! kifejezésbl ő adódik: ez a kard nem a gyilkosságé, hanem a renddé. Hogyan lesz valakiből tábori lelkész? Az alapindíttatás és az okok különbözőek lehetnek mint a többi hivatás esetén is. Formálisan nézve abból lehet katonalelkész, aki elvégzi a felekezetének megfelel ő (katolikus, református, evangélikus, zsidó) főiskola vagy egyetem teológus (vagy ennek megfelel ő) szakát, és a diploma megléte után jelentkezik a megfelel ő (katolikus, protestáns vagy zsidó) szolgálati ág vezetőjénél. Katolikusok esetében - egyházjogi okokból - kissé összetettebb, ha közelebbről nézzük. Ott már a felsőfokú tanulmányok megkezdése előtt a tábori püspöknek kell jelezni a szándékot. Ha valaki később döntene e szolgálat mellett, akkor a helyi püspök jóváhagyásával veszik át a katolikus papot tábori lelkésznek. Ezáltal tehát katolikusok esetében szükséges a papi szeminárium elvégzése is (ami kb. 4-6 év, és a diploma megszerzésével párhuzamosan történik). Ha elfogadják a jelentkezést, a minden katonára vonatkozó felmérésen kell megfeleljen (egészségügyi, fizikai, pszichikai), majd a felvétele után részt kell vegyen az alapkiképzésen. Általában ezt követően kap rendfokozatot és szolgálati helyet. (katonai iskolát tehát nem kell végezzen, ahogy a katonaorvosnak, katonajogásznak, katonapszichológusnak stb. sem.) Használhatnak fegyvert a tábori lelkészek? Igen, és nem. Magyar tábori lelkészek nem viselnek fegyvert, szolgálati fegyverük sincs. A kiképzésen - mivel tisztek is - részt kell vegyenek az alap lőgyakorlaton. (és a missziós felkészítések lövészetein) A missziók alatt pedig általában önvédelmi fegyvert kell 12

13 viseljenek. Ez azonban országonként változik, pl. az USA katonalelkészei egyáltalán nem fognak a kezükbe fegyvert, jóllehet ők is tisztek, rendfokozattal. Az ő helyzetük azonban annyiban más, hogy egy ún. chaplain assistant kíséri őket minden útjukon, aki egyházi szolgálatain túl a lelkész fegyveres "testőre" is. Áldanak fegyvereket a katonalelkészek, ahogy régen is? Nem. Embereket áldunk. Az áldás pedig nem a lelkészé, hanem Istené. A kérdés másik felére a válasz is hasonló, ugyanis korábban sem fegyvereket áldottak a papok. Az áldás ha tárgyat is érint, valójában személyekre vonatkozik. Nem is nehéz ezt megérteni: gondoljunk sokunkra, akik szeretteink fényképét hordják maguknál. Ha pl. megcsókolják a képet, nem a képet imádják, hanem azt szeretik, aki rajta van. Mégis, ha a képet széttépem úgy éreznénk, hogy a szeretett személyt sértettük vele. Ilyen az áldás (és ilyen a katolikus szobor, festmény ábrázolás) is: vagyis a látszólagos mögött álló személyeknek szól az áldás, imádás, szeretet. Tény ugyanakkor, hogy a történelem harcainak szélsőséges helyzeteiben, aminek sokszor a sűrűjében vettek részt tábori lelkészek is, nem vették figyelembe a fentiket. A harc okozta pszichés stressz, sőt trauma okán jobb esetben csak nem magyarázták el, többször azonban maguk is a fegyverek isteni rendelésének hitében áldottak. Ám az áldás nem sajátjuk, hanem Istené, ezért nem változtat ez a lényegen, őket viszont megérteni csak az tudja, aki átélt hasonlókat. Az utókor és a béke generációjának feladata tehát, nem a meleg szoba íróasztalánál történ ő ítélet, hanem hogy tisztázza a félreértéseket, ugyanakkor megerősítse az emberek Istenbe vetett hitét, mely több mint a háború hiánya. Harcoló papok, kereszteslovagok, keresztes háborúk? A történelem kihat a jelenünkre, ám nem mindig úgy, ahogy azt a hétköznapi gondolkodás sejteti. A keresztes háborúkat megérteni csak akkor tudjuk, ha megértjük a korabeli gondolkodást, kultúrát. Ebben a kérdésben sokan felületesek. Pedig térben is fellelhet ő ennek lényege: ha elutazunk más (főleg távoli) országokba, ott nem minden lesz olyan mint azt megszoktuk. (pl. valahol illetlenség cipővel belépni egy lakásba, máshol nem értik miért fontos ez?) A "középkor" egyháza és állama nem értelmezhet ő a mai viszonyokkal. Az egyház egy hatalmi intézmény (is) volt, aminek a szent élet ű tagjain túl számos nem hív ő is tagja volt. A világi hatalmak lobbija képes volt elérni, hogy nemesek, gazdagok jussanak egyházi pozíciókhoz (ezáltal befolyáshoz). Sajnos ennek következménye lett, hogy sokszor nem a krisztusi akarat, hanem az önz ő emberi valósult meg az Egyház nevében. Természetesen 13

14 a korabeli szentek példája (pl. Assisi Szent Ferenc) mutatja, hogy nem tudott ez mindent áthatni. Közben egy másik kultúra és egy agresszív katonai er ő (muszlim törökök) nyomultak Európa felé szinte megállíthatatlanul. Sok tényez ő játszott közre, de végülis megalakult a keresztes sereg, mely még a fentiek értelmében is csak fenntartással nevezhet ő keresztény hátter ű alakulatok összességének. Létrejöttek a keresztény lovagrendek, melyek egyszerre kívánták megélni a katonai fegyelmet és a vallási kegyességet. Így történt, hogy fegyvert fogtak, de ápoltak is. (az ellenséget is!) Ez, ami ma kettősségnek tűnik, akkor nem volt az, és jelzi is számunkra, hogy nem látjuk igazán elég jól azt a kort (és helyzetet), amiről gondolkodunk. A korabeli gondolkodás például nem az életet tartotta a legfontosabbnak (a hazaárulás nagyobb büntetéssel járt mint az életellenes cselekedetek.) Sok részletet kellene még feltárni, hogy ez a téma tisztább legyen. Gondoljunk arra például, hogy még 100 évvel ezelőtt a hazaszeretet és a haza védelme minden felett állhatott. Hittek benne és még a háborút ellenzők is megértőek voltak, ha valaki saját hazáját és világát védte. Ma egy olyan korban élünk, ahol ez is átalakulóban van. Egyrészt a haza védelme nem feltétlenül fegyverekkel történik (de hatása ugyanúgy borzalmas lehet), vagy távolabbi földeken. Ráadásul az emberek fejében sem akkora motiváció már a haza védelme. Inkább a család és az önvédelem vált erőteljessé. Mindenki ismerheti pl. filmekből, hogy a legbékésebb családapa is képes ölni, ha saját gyermekéről van szó. Más kultúrában, időben és környezetben ez nem feltétlenül van vagy volt így. (éppen egy magyar sorozatban nyilatkozott egy palesztin asszony, aki szerint olyan nagy dolog ha a fia meghal az ügyükért, hogy bár fájdalmas lenne neki ez, de megnyugtató is.) Mindenki tanulásra, fejlődésre hívatott: a hív ő embernek is fejlődnie kell és napról- napra jobban megértenie, hogyan élhet Isten akarata szerint. A mai ember ugyanúgy érthetetlen lesz a jöv ő ember számára mint nekünk saját őseinkké. Hogy magyarázzam el egy külföldi barátomnak röviden, hogy egy tábori lelkész mit csinál, hogyan él a katonák között? Valahogy így >> ( Ha nincs tábori lelkész egy helyőrségben, vagy aki ott 14

15 illetékes éppen misszióban jár, mit tehet egy katona? Mivel a katonák és családtagjaik a Tábori Lelkészi Szolgálathoz tartoznak felkereshetik a budapesti központot, ahol segítenek, bármire is szükség van. (pl. ha keresztelésről van szó, akkor egy másik helyőrségből küldenek ki egy tábori lelkészt.) Természetesen a területileg illetékes (lakóhely szerinti) lelkész, illetve plébános is segíthet, viszont tudni kell, hogy náluk nincsenek meg azok az előnyök, amiket a katonák élveznek, ha katonalelkészt keresnek fel. Érdemes azonban azt is tudni, hogy a Katolikus Tábori Püspökségnek van egy baráti köre is, aminek tagjai ott szolgálnak a helyőrségekben, csak ki kell deríteni kik is ők! Személyük akár konkrét segítséget is nyújthat, vagy megkönnyítheti a hivatalos ügyintézést! Igazolás kell (keresztszülőséghez, házassághoz), tud benne segíteni a tábori lelkész? Elsősorban akkor, ha valakit egy tábori lelkész keresztelt. Ebben az esetben ugyanis a Tábori Püspökség kezeli az anyakönyvet, amiben az adatok vannak. Más esetben azt a plébániát, parókiát stb. kell felkeresni, ahol a keresztelés történt. A tábori lelkész és a katonák is egy korrupt és bűnös rendszert szolgálnak ki, olyan háborúban vesznek részt, ami inkább szól a pénzről mint valami igazról. Szándékosan nem kérdésként írtam az előzőt. A főleg civilek által feltett kérdés ugyanis sokszor ítéletet fogalmaz meg, a választ nem szokták meghallgatni, még kevésbé meghallani. Tegyük fel, hogy az állítás hamis: ez setben a kérdés, kijelentés önmagát számolja fel. Ha feltesszük, hogy az állítás igaz, ez esetben valóban át kell gondolni, hogy ki mit tesz, hiszen saját felelősségünkké is válhat. Erről azonban nehéz röviden szólni. Egyfelől ott a rendszer: jogosan mondja pl. egy mai fiatal, hogy miért érezze magát felelősnek a magyar emberek, és vezetőik ezer év alatt elkövetett bűneiért? Ő ide született, itt tud megélni és érvényesülni, ezt ismeri stb. 15

16 Vannak katonák, akiknek a katonaság az életük, ezt ismerik, ebből élnek meg, itt tud érvényesülni stb. Másfelől ha egyértelműen látható lenne a jó és a rossz, akkor nem lenne több párt, s talán több állam sem a világon. A világ is tud összetett dolgokat eredményezni, még az egyén szintjén is. Gondoljunk arra, hogy mi dönthetünk afelől, hogy ha valaki ki akar rabolni, meg akar verni stb. hagyjuk-e magunkat. Dönthetünk úgy, hogy a lehet ő legkisebb ártás által oldjuk meg a helyzetet, de úgy is, hogy minden erővel letaroljuk az ellenfelet. Melyik a helyes döntés? Nos, bármit is válaszolunk erre a kérdésre, egy apró elemmel tovább tudjuk bonyolítani az egészet: képzeljük el, hogy a barátom/barátnőm, vagy akár gyermekem áll mellettem! Mit teszek ilyen helyzetben? A támadás őket is érheti, sőt talán csak őket. A világot Isten teremtette és jónak. Ezt azonban elrontotta valami, amiről a Biblia is említést tesz: Ádám és Éva kapcsán. A bűn elhatalmasodott. Egy ilyen alapvetően jó, de bűnössé tett világba születünk. Az előz ő helyzethez hasonlóan itt is döntenünk kell: kilépünk a rendszerből, vagy szembenézünk vele? Egy keresztény ember küldetése sem az igazak közé szól, hanem a bűnös világba: " Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg ő ket a gonosztól. [...] A miképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is ő ket e világra; " (Jn 17:15-21) és újra "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem [...] a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Ef 6:12) A keresztény és a nem keresztény ember is ebben a világban él. Dönthet melyik utat választja. A jó út azonban nem a rossz tudomásul nem vételében valósul meg, hanem annak kezelésében. Az igazán nehéz ebben azt megállapítani, hogy mi a helyes kezelése valaminek? Ennek megállapításához kell egy nagyobb egész. Ennek kell alávetnünk magunkat (ami nem jelenti, hogy végérvényesen bele is kell nyugodni). A keresztény ember az egyházban találja meg ezt. Egy katona sem dönthet nagy kérdésekben, de az ő egyéni világában hogyan éli meg azt már az ő felelőssége. Ahogy a bűnbánat igaz tisztulást eredményezhet, de a bűn(tett) következményei megmaradnak, ugyanúgy egy katona sem úgy él, ahogy akar, hanem a meglév ő körülmények között: legyen az igaz küzdelem, vagy romlottság, ebben kell megélje az általa megélhet ő legjobbat, leghelyesebbet. Ez nemcsak elvi síkon valósul meg: ha valaki elveszíti egy testrészét vagy annak funkcióját még élhet egy szűkebb keresztmetszetben tartalmas (és hasznos) életet (gondoljunk csak az ismert Stephen Hawkingra). Van tehát egy állapot, amin nem változtathatok, és van egy irány, amiben haladhatok (és ami akár mégiscsak változtathat az állapoton.) Ez nemcsak egy katona, hanem minden ember feladata is egyben. Egy katonalelkész feladata ebben a rendszerben hasonló. Nem a rendszer kiszolgálója, hiszen a börtönlelkészt sem ítéljük el, hogy bűnözők közé megy, az egyházi misszió által bennszülöttek, más vallásúak között él ő misszionáriust sem ítéljük el. A pap és a lelkész 16

17 oda megy, ahol emberhalásszá lehet: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.". (Lk 5, 31-32) Egy lelkésznek nem az öldöklés szentesítése a feladata, hanem az adott körülmények között él ő emberek szemének felnyitása. Ehhez be kell lépni abba a világba (vö. Jn 17,18), amit meg szeretne változtatni. Jung, a neves pszichológus szerint: csak azt tudjuk megváltoztatni, amit szeretünk. Szent Pál egyenesen így ír: Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. (1Kor 9,22) Ez a gyakorlatban lehet, hogy csak annyit jelent, hogy ha egy katona elfog egy ellenséget nem kínozza meg, másképp bán vele. Nem elítéli, hanem megérteni akarja őt. A saját dimenzióiban a jobbat és helyesebbet választja. Kevés plébános van, a tábori lelkészek csak nehezítik a helyzetet azzal, hogy nem plébánoskodnak! Ezt a kérdést általában a katonai világot nem ismer ő (vagy régen ismert) gyakorló vallásos emberek szokták feltenni. Sajnos abból indulnak ki, hogy a tábori lelkész nem hív ő emberek között van, és legfeljebb csak lelkigondozza őket, lelkipásztorilag elfecsérli lehetőségeit. Esetleg arra gondolnak, hogy a sorkötelesség megszűnte után már a katonák is el tudnak menni a helyi plébániára, ha akarnak. Fontos azonban megérteni, hogy az egyház mindig oda megy, ahol emberek vannak. Az összes missziónak az a lényege, hogy az egyház olyan emberek közé lép, ahol nincsenek Istent helyesen ismerők, sem vallásukat gyakorló emberek. Ám, idővel ez változik: gondoljunk Kínára, vagy épp Afrikára, és az ezen területen észlelhet ő vallási erősödésre. A katonalelkészek is misszionálnak, csak sajátos módon, hiszen keresztény kultúrájú emberek között teszik, de olyanok között, akik életformájuk okán többször messzebb kell legyenek a keresztény világtól (külszolgálat), vagy egyszerűen a társadalmon belüli, attól sok tekintetben eltér ő életvitelük önmagában nehezíti meg számukra, hogy egyházi közösséggel, hív ő emberekkel, vallásgyakorlással találkozzanak. A tábori lelkészek így egyfelől egy távoli világban szolgáló paphoz hasonló feladatot látnak el, másfelől a vallásukat gyakorló katonákat sajátos helyzetüket figyelembe véve tudják segíteni az üdvösség útján. Civil emberek számára leírok néhány gyakorlati érdekességet, ami ugyan csak töredéke az egésznek, mégis talán jobban érthetővé teszi miért sajátos világ a katonai. Katona vagy, és gyalogolsz a laktanya járdáján. Nem mindegy, hogyan köszönsz a veled szembejövőnek! (sok szabály van erre, pl. nem köszönsz, amíg a magasabb rendfokozatú nem köszön előre, ellenben tisztelegned neked kell először, és azt nem befejezni addig, amíg nem tisztelegnek vissza, vagy nem hagyod el a szembejövőt.) Az sem mindegy, hogy ha két ember között át kell menned hogyan teszed! (sok esetben 17

18 engedélyt kell kérni rá, és az sem mindegy hogyan!) Ha hölgy vagy, de egy magasabb rendfokozatú katona melletted halad, akkor is ha ő fiatalabb és férfi, előre kell engedjed! Minden évszaknak és helyőrségnek megvannak a maga előírásai az öltözetet illetően. Nem ugyanazt hordod februárban mint márciusban: más fajta bakancsot, és más anyagú egyenruhákat kell összeválogatnod, különféle sapkákkal. A ruházatot sem hordhatod csak úgy, ahogy szeretnéd. Mindez együtt biztosítja, hogy minden katona a lehet ő leghasonlóbban nézzen ki, és csak az különbözzön, ami a katonai munkavégzéshez lényeges lehet: rendfokozat, alakulat jelzése stb. Ha valaki elhagyja az épületet, függetlenül attól milyen meleg van, sapkát kell húzni. Nem húzhatsz fel esővédőt, látván, hogy esik, ha nem engedélyezték a viselését, esernyőt pedig egyáltalán nem használhatsz. Az egyenruha ugyanakkor a munkahelyen szinte mindig kötelez ő, de sokszor a laktanyán kívül is, mégsem hordhatod akárhol, nem mehetsz be vele például egy kocsmába. Sőt, meg van határozva a haj hossza, férfiaknál a szakáll formája és hossza, ahogy sok esetben az ékszerek, de még akár a tetoválások lehetősége is. (amelyek nem tilosak önmagában.) A katona jogaiban korlátozott. A parancs erejét sokszor csak átélve lehet megérteni. Van, amikor egy ilyen parancs miatt az ember napokig, hetekig nem tud haza menni. Egy külszolgálat is történhet parancsra, mely több mint fél év. Bár szabálysértésre, bűncselekményre senki nem kaphat parancsot, az embert sok olyan utasítás érheti, mely terveivel, komfortérzetével, sőt józan belátásával szembe megy. Ezeket, ha nem hajtja végre, akkor katonai bírósággal kell szembenézzen. Egy katona még munkaid ő után, szabadidejében sem teljesen szabad. Sok esetben előre jeleznie kell, ha elhagyja a helyőrsége területét, mert például az ország másik pontjára megy látogatni rokonait; a külföldi utakat pedig minden esetben jelentenie kell. A példákat hosszan lehetne sorolni, a fentiek csak apró töredéke annak a világnak, melyet a sorkötelesség megszűnése után egyre kevesebben értenek és ismernek. A katonalelkészek ebbe a világba belépve szolgálnak Istent és hazát. Létezik igazságos háború? Sokan gondolnak a katolikus egyház hallatán keresztesháborúkra, illetve egyházi személyek fegyverforgatására. Az egyház szerepe az igazságos háború, vagyis lényegében a háború értelmessége kapcsán, kétségtelen érdekes, ám korántsem olyan egyszer ű, ahogy elsőre gondolnánk. A középkorban az európai közélet nem ismerte az állam fogalmát, nem volt értelmezhető tehát külügy, belügy. A döntéseket egy erős réteg a nemesség hozta meg, mely politikai szemmel egyszerre volt az állam helyett és létezett attól független érdekcsoportként. Az igazságos háború ma már nehezen elfogadható nézete a középkorban mégis frissítően hatott, hiszen egy sokszor öncélú, erőszakos politikai érdekvilág ellenébe került a 18

19 valláserkölcs eme szüleménye. Igaz, sokszor ez a gyakorlatra nem volt nagy hatással, de figyelmen kívül sem hagyhatta az egyházi eszmékkel átitatott nemesség, ha más nem retorikájában. Az is igaz azonban, hogy sokszor ügyes átértelmezések alapjaiban igazították a háború eme korlátait a háborút igazoló eszmévé. A vallási szempont filozófiai is egyben. Az igazságosság eszméje fölött igazából még a szeretet sem lehet, hiszen akkor az nem igazságos. Mégis, Jézus példája sokszor nem igazságosnak tűn ő: "Ne szálljatok szembe a gonosszal. Aki megüti a jobb orcádat, annak tartsd oda a másikat is. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira." (Mt 5, ) Illetve Pál apostol így ír: " Jézus szavai egyértelműek: Az én országom nem ebbl ő a világból való. Jn 18. Más világ, más szabályok? Mindenesetre sok minden érthetetlennek tűnhet, amit Jézus tőlünk kér, ezt biztos jelenti ez a mondat. Pál apostol intését: "Amennyiben rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben. Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot." "Ne fizessetek rosszal a rosszszért" (Róm 12, 17)." Nem csoda, hogy a 20. század közepére a II. Vatikáni Zsinat már így ír: "Az isteni Gondviselés sürgetően követeli tőlünk, hogy mi magunk szabadítsuk fel magunkat a háború ősi járma alól."... "minden erőnket megfeszítve el ő kell készítenünk azt az időt, amikor a nemzetek egyetértésével száműzhet ő lesz minden háború." [GS, ] Az egyház, benne a katonalelkészi intézmények (katonai ordinariátusok), és a gyakorlati oldalán a katonalelkészek feladata, hogy ennek fényében cselekedjen. Ám mindez azt is jelenti, hogy a jelen állapotból indul ki, vagyis egy világból, melyben a háború valóság. Ebbe kell úgy belépnie - anélkül, hogy azonosulna vele - formálni tudja a helyes út felé. 19

20 HITBELI KÉRDÉSEK Mit akar egy pap nekem családról és házasságról beszélni? Azt sem tudja mi az, hiszen ő nem él házasságban! A protestáns szolgálat lelkészei és a görög katolikus papok családosok, házasságban élnek. Gondoljunk viszont arra is, hogy egy férfi nőgyógyász sem n ő és nem is szült soha, mégis lehet jobban ért a női testhez mint maga a páciens. Egy római katolikus pap sem reverendában született. Minden pap egy átlagos ember is, aki családban nőtt fel. Innen gyerekként, testvérként stb. van már tapasztalata. Általánosan igaz az is, hogy mielőtt papok lettek volna a dönt ő többségüknek párkapcsolata is volt, így ez sem idegen világ számukra. Az előző eken túl gondoljuk át az alábbiakat is: ha valaki vesekővel elmegy az urológushoz nem azt fogja mondani, hogy csak akkor engedem, hogy megműtsön a doktor úr, ha már neki is van (volt) veseköve, hiszen enélkül a tapasztalat nélkül mit tudhat ő a vesekőről? A lelkészek/papok nemcsak tanulnak a családról, párkapcsolatról, házasságról, hanem rengeteg példával is találkoznak életük, munkájuk során, így az átlagnál nagyobb rálátásuk van erre a világra. (ahogy egy orvosnak is a betegségre.) (és egy apró megjegyzés ehhez: ért már kritika házas lelkészt is, mikor a hozzá forduló ráérzett arra, hogy a lelkész egészséges gyermekével való tapasztalata nem jelentett segítséget abban, hogy megértse a hozzá forduló párt, akiknek egy genetikai betegségben szenved ő gyermekük volt.) A katolikus papoknak tényleg nincs feleségük? Ha így van, mire jó ez? (szót ejtek az egyházi személyek botrányairól is.) Nagyon sok a valóságtól eltér ő gondolat kering emberekben a papi nőtlenségről, amely 20

21 életformát a latin cölibátus kifejezéssel írnak körül (a szó etimológiája szerint egyedülélést jelent.) Nemcsak a katolikus papok (előírt) életformája ez: gondoljunk pl. a buddhista szerzetesekre. Emellett azt is kevesen tudják, hogy a görög katolikus papok, vagy az anglikán személyi prelaturán belül is számos családos pap szolgál a katolikus egyházban. Látszik tehát, hogy több esetben római katolikus pappá lehet házas ember is. Néhány évtizede pedig nős úgynevezett diakónusok is szolgálnak az egyházban, akik sok papi funkciót láthatnak el. (mindent csinálhatnak mint a papok, kivétel a misén átváltoztatás, a gyóntatás, betegek kenete feladása.) Sokszor felmerül a gondolat, hogy a papok valójában kapcsolatban élnek csak nem hozzák köztudomásra. Ezt sokszor azzal támasszák alá, hogy az embernek szüksége van társra. Valójában nem társra van szüksége, hanem igaz, a teljes embert átjáró kapcsolatra. Arra kevesen gondolnak, ha egy pap szexuális kapcsolatban él valakivel, az hasonló mintha egy házas ember a felesége mellett létesítene ilyen jelleg ű kapcsolatot. Egy elmélyült és igaz kapcsolat az egész embert (a személyt) érinti. Ha valaki ezt nem éli meg az a házasságban is egyedül marad, aminek általában válás a vége, vagy élethosszig tartó magány (házasságban!). A teljes önátadás (és önfeltárás) testben-lélekben-szellemben egy házasságban is küzdelmes feladat. Ilyen értelemben a h ű házastársban is mindig marad valami hiányérzet, ugyanúgy az emberi társ nélküli ún. cölebsz életet élőben is. A hűség nem egy állapotra szól: ha valakinek a házastársa lerokkan és azt mondja: ezek után már nem kellesz, milyen embernek tartjuk? Egy pap hűsége sem lehet kétszín ű, és a házas ember sem csak egy emberhúshoz kötötte életét. Az önátadás és szabadság egy stabil "hűségburokban" élhet ő meg. A pap, a függetlenségében, saját szellemi-lelki fejlődését és persze a munkájának kereteit biztosítja azáltal, hogy nem köti az életét egy másik személyhez, és általa a közös utódaikhoz. Ez nem jelenti a kapcsolatok hiányát. Ez nem jelenti azt sem, hogy házasságban erre képtelen lenne, de egyrészt nem mindenkinek való, másrészt vannak mélységek, melyek átéléséhez szükséges az életállapot sajátos formája is. A házasságra készül ő ember is döntést kell hozzon: Kati vagy Erika; Péter vagy János, egy döntés, egy jöv ő. Még a háremet tartóknál is van egy kitüntetett személy, aki mellett dönt: a feleség, a többiek ágyasok. Az is fontos, hogy a szabadságot meg lehet élni h ű házasságban és h ű cölebsz életben is. 21

TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján)

TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján) v. 1408 Markovics Milán Mór Bajtársaim! Markovics Milán Mór, római katolikus tábori lelkész vagyok. Az alábbi dokumentum egy folyamatosan bővül ő(!) kérdések-válasz segédanyag ( nemcsak) katonák számára.

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14

Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14 A hit- és erkölcstan tantárgy helyi tanterve (5-8. évfolyam) Tánc és dráma kapcsolópontokkal KÓD: ÁLT04. Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc Általános Iskola Jellege: 8 osztályos általános iskola

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa,

JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa, JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, 2016 A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa, 2016.08.17. A DPR kérdéssor és a beérkezett válaszok Az eredmények összesített

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Mi illik, mi nem illik?

Mi illik, mi nem illik? Mi illik, mi nem illik? Az illemszabályok minden emberre egyformán vonatkoznak. Nincsenek külön illemszabályok a felnőtteknek és külön gyerekeknek. Az illemszabályok szinte minden helyzetben meghatározzák

Részletesebben

Kérdőív a családról. Bert Hellinger

Kérdőív a családról. Bert Hellinger Kérdőív a családról Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet egy piramishoz hasonlatosnak látom. Fenn, az egészen pici kis csúcson zajlik minden,

Részletesebben

Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!

Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek! Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA Pedagógiai Programja 2015 BEVEZETÉS... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. 1. Az iskola rövid története... 4 1. 2. Nevelési alapcélok,

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422.

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422. Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a Der Jude Jesus című könyv [1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a Zsidó hitem lényege című írásában

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról

Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja önkéntes tartalékos rendszerét, melynek új elemeként, a helyi közösségekre építve hozta létre

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

című kutatási projekt

című kutatási projekt Az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogtudatosság növekedésének mértéke fókuszban a nők, a romák, a fogyatékos és az LMBT emberek című kutatási projekt TÁMOP -5.5.5/08/1-2008-0001 LMBT ALMINTA KÉRDŐÍV A

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez

A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A CJ egyetemes küldetése - Küldetés minden néphez A Congregatio Jesu egyetemes küldetése: Latin-Amerika - Argentína - Brazília - Chile - Kuba Küldetés az egész világra, minden néphez Európa - Ausztria

Részletesebben

55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata:

55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat. Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes. A zarándoklat jelmondata: 55. Nemzetközi Katonai Zarándoklat Ideje: 2013. Május 22 28. Helye: Lourdes A zarándoklat jelmondata: Lourdes, a hit egy kapuja Lourdes, une porte de la Foi A zarándoklat nem számít szolgálati útnak, egyéni,

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

Tanítás a házasságról

Tanítás a házasságról Tanítás a házasságról ADUNARE Tanítás a házasságról A házasságról való tanítás nagyon fontos mivel kihatással van minden ember életére. A házasság jó dolog. A házasság Istentől való dolog. Amikor összeházasodunk

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, 2009. Okt. 25. A bűnbánathoz szükségszerűen hozzátartozik az, hogy őszintén

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály

Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály Az MRE Hit- és erkölcstan kerettanterve és pedagógiai koncepciója az általános iskolás korosztály számára Bevezető a tantervhez Az általános iskolás korosztály számára készült hit- és erkölcstan tanterv

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben