16/2010. Készült: 2 példányban példány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "16/2010. Készült: 2 példányban példány"

Átírás

1 193 16/2010. Készült: 2 példányban példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének december 21-én órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) /2010.(XII.21.) határozata c.) 8-9/2010.(XII.29.) rendelete Napirend: 1.) Szatmári Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás megszüntetéséről. 2.) Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálata 3.) évi közszolgáltatási díj megállapítása ( szemétszállítás ) 4.) évben fizetendő lakbérekről. 5.) A Képviselő-testület 2010 évi munkatervének végrehajtásáról, a évi munkatervének meghatározásáról. Mérk, december 22. Müller Istvánné polgármester

2 194 Készült: Mérk Nagyközség Képviselő-testületének december 21-én órai kezdettel megtartott ülésén. Az ülés helye: Községháza Mérk Jelen vannak: Müller Istvánné polgármester Haga Dezső, Jónás Ferenc, Magyarics Anita, Reszlerné Pásztor Andrea, Szabó Konrád Sándor képviselők Távolmaradt: Aradi Ferenc képviselő Török László jegyző Bauman Ferencné CKÖ elnöke Müller Istvánné polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes. Javaslatot tesz az alábbi napirend megtárgyalására és jegyzőkönyv hitelesítőknek Reszlerné Pásztor Andrea és Szabó Konrád Sándor képviselőket javasolja. 1.) Szatmári Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás megszüntetéséről. 2.) Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálata 3.) évi közszolgáltatási díj megállapítása ( szemétszállítás ) 4.) évben fizetendő lakbérekről. 5.) A Képviselő-testület 2010 évi munkatervének végrehajtásáról, a évi munkatervének meghatározásáról. Ezt követően a képviselő-tetsület 6 igen szavazattal, ellemszavazat nélkül a javasolt napirend megtárgyalását és jegyzőkönyv hitelesítőnek Reszlerné Pásztor Andrea és Szabó Konrád Sándor képviselőket elfogadta. Tárgy / 1. tsp./ Szatmári Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás megszüntetéséről. Az előterjesztés szószerinti szövege csatolva a jegyzőkönyvhöz. Török László jegyző megerősíti az előterjesztést, tekintettel arra, hogy a társulás feladatát bevégezte, javasolja az előterjesztésben megfogalmazott határozat elfogadását. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, ezt követően a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 112/2010.(XII.21.) határozata A Szatmári Regionális Hulladék-gazdálkodási Társulás megszüntetéséről. A Képviselő-testület! Elhatározza a Szatmári Regionális Hulladék-gazdálkodási Társulás ( székhelye: Nagyecse Rákóczi utca 14 sz, létrehozásáról rendelkező okirat száma: 1/2002.(III.29.) számú Társulási Tanács határozat, irányító szerv neve és címe: Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete Nagyecsed, Rákóczi u. 14 sz. ) megszüntetését. A megszüntető határozat az 5/2010(I.27.) számú Társulási Tanács határozat, A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. Törvény 6.. b.) pontja alapján. Az alapító /megszüntető szervek neve, székhelye : Mérk Nagyközség Önkormányzat Székhelye: Mérk, Hunyadi utca 45 sz..,..,..,,.,,., Megszüntetés oka: a társulás elérte a kitűzött célját, fenntartása a továbbiakban nem indokolt.

3 195 A megszűnés módja: jogutód nélküli megszűnés A megszűnés időpontja: december 31. A kötelezettségvállalás utolsó napja: december 31. A Társulás megszűnése hatályba lép: valamennyi a társulásban résztvevő tag képviselő-testületének a megszüntetésről minősített többséggel hozott határozatával. A társulás megszüntetésével Szántó Gyulát a Szatmári Regionális Hulladék-gazdálkodási Tárulás elnökét bízzák meg. A Társulás tulajdonában álló vagyon a Társulás tagjait a vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg, ennek kimutatását a határozat 1 sz. melléklete tartalmazza. Mérk 2171 fő A társulás költségvetéséhez fizetendő hozzájárulás mértéke/ szavazati arány %-ban : 1, Tárgy / 2 tsp. / Hulladékgazdálkodási terv felülvizsgálata Török László jegyző ismerteti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjének átiratát a hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati és jegyzői feladatokról. A levél szószerinti szövege a jegyzőkönyvhöz csatolva. Elmondja továbbá, hogy rendelkezünk hulladék-gazdálkodási tervvel, azonban ezt felül kell vizsgáltatni. Ez a tervünk októberben készült, készítette ÖKOcontroll Környezetvédelmi Tervező, Tanácsadó és Építési Szolgáltató Bt. ( Nyíregyháza, Lukács Ödön u. 31. sz. ) Ugyanezen Bt.-vel a kapcsolatot felvettem, nevezettek Ft + áfa összegért vállalják ezen terv felülvizsgálatát. Javasolja velük a szerződést megkötni. Az elhangzottakkal kapcsolatosan kérdést intézett Jónás Ferenc képviselő. A feltett kérdésre a kielégítő választ Török László jegyző megadta. Ezt követően a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta : Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 113/2010.(XII.21.) határozata A hulladék-gazdálkodási terv felülvizsgálatáról. A Képviselő-testület! Megbízza az ÖKOcontroll Környezetvédelmi Tervező, Tanácsadó és Építési Szolgáltató Bt. ( Nyíregyháza, Lukács Ödön u. 31. sz. ), hogy az általuk részünkre évben a T-5/2004 munkaszámon nyilvántartott Mérk Nagyközség hulladék-gazdálkodási tervét Vizsgálják felül és a szükséges dokumentációkat készítsék el. A Képviselő-testület elfogadja a Tervező BT. ajánlatát, ezen munkáért Ft + áfa összegben. Felhatalmazza a Polgármester asszonyt és jegyző urat a megállapodás aláírására. Tárgy /3. tsp / évi közszolgáltatási díj megállapítása ( szemétszállítás ) Müller Istvánné polgármester asszony tájékoztatja a jelenlévőket a szemétszállítással kapcsolatos közszolgáltatási díjról. Ez év december 31-én lejár a Nyír Flop-pal kötött szerződésünk től a Megyei Társulás által létrehozott szervezettel kellett volna szerződést kötni. A megyével kötendő szerződés több problémát is felvet. Ezzel kapcsolatosan írásban megkerestük a szervezet vezetőjét, hogy zökkenőmentes legyen az átállás a Nyír Flop-tól feléjük. Ez annál is inkább fontos, mert olyan önkormányzati szerződésünk van, hogy kötelesek vagyunk átmenni a társuláshoz, ha a Nyír Flop-pal kötött szerződésünk lejárt. A Nyír Flop-pal a szerződést csak

4 196 törvényes felmondási idő megtartásával lehet felbontani, ugyanakkor a társulás semmiféle konkrét nyilatkozatot felénk nem tett, pusztán egy szerződést küldött ki, hogy ha azt aláírjuk, akkor ő bonyolítja tovább a közszolgáltatást. A társulásnak még december hónapban ki kellett volna helyezni a szállító edényzetet, valamint meg kellett volna oldani a Nyír Flop szállító edényzetének összeszedését. Ezt az idő rövidsége miatt nem lehet kivitelezni. Ugyanakkor a társulat közszolgáltatási díja drágább a Nyír Flop Kft évi ajánlatától, és jóval kevesebb szolgáltatást ad. A társulás ajánlata : 1. számú variáció esetén az éves ürítési díj ( 52 alkalom ) Ft bruttó, de ebben az esetben mi fizetjük ki a szolgáltatónak a díjat a lakosság helyett, negyedéves utalással és közadók módjára meg beszedjük a lakosságtól a díjat. 2. számú variáció esetén az éves ürítési díj ( 52 alkalom ) Ft bruttó, de ebben az esetben a szolgáltató szedi be a lakosságtól a szemétszállítás díját. Az 1 és 2 számú variáció tartalmazza az ártalmatlanítás díját is. Megjegyzem, hogy az ártalmatlanítási díjat önkormányzatunk jelenleg is magára vállalta, ami a számlában támogatásként jelent meg a lakosságnak. A Nyír Flop ajánlata ezzel szemben ártalmatlanítással együtt bruttó Ft/hónap közszolgáltatási díj. Tekintettel arra, hogy az ártalmatlanítási díj évben emelkedik, vele együtt a szállítás díja is, javasolja, hogy a Nyír Flop Kft. ajánlatát fogadjuk el, mert az még mindig kedvezőbb, mint a társulásé, hiszen itt az ártalmatlanítási díjat, vagy annak egy részét az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan átvállaljuk. Javasolja, hogy a lakosság által fizetendő díjrész bruttó Ft/ingatlan/hónap legyen, míg az ártalmatlanítási díj bruttó Ft/ingatlan/hónap az önkormányzat által legyen kiegyenlítve. A jelenlegi szolgáltató továbbra is évi két lomtalanítást, valamint szelektív hulladékgyűjtést biztosít, míg a társulás csak évi egy lomtalanítást biztosít. Amennyiben a Nyír Flop és a társulás között rendeződik a helyzet, akkor annak függvényében kell lépnünk. Az elhangzottakkal kapcsolatosan kérdést intézett Jónás Ferenc képviselő, majd kifejtette, hogy nem lenne e jobb már a társulás által javasolt díjtételekkel kezdeni a évet. Az elhangzottakra Müller Istvánné polgármester reagált, elmondta, hogy nem szabad a lakosságot feleslegesen terhelni, így is van elég fizetni való. Felhívja még a jelenlévők figyelmét Török László jegyző, hogy a folyékony hulladék elszállításával kapcsolatosan a évi díjtétel marad, tekintettel arra, hogy a szolgáltató nem jelzett árváltozást. Ezt követően a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi rendelet alkotta: Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8 /2010.(XII.29.) önkormányzati rendelete a település szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 7/2009.(VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 23. f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének a település szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 7/2009.(VI.25.) önkormányzati rendeletének 2. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. 2. Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

5 197 Müller Istvánné Török László polgármester jegyző Kihirdetési záradék: Kihirdetve: december 29. A közszolgáltatás díja Melléklet I. Szilárd hulladék : Lerakóhely : Nagyecsed Lakosság által fizetendő díjrész : bruttó Ft/ingatlan/hónap Vállalkozók és intézmények által fizetendő díj a szolgáltatóval kötött külön szerződés alapján. Esetenkénti többlet hulladék gyűjtésére szolgáló nyír-floppos zsák ára : 270 Ft, bruttó, amely a teljes szolgáltatás díját tartalmazza. Az önkormányzat által fizetendő díjrész ( ártalmatlanítás ) : bruttó Ft /ingatlan/hónap Az önkormányzat január 1-től 2011 december 31-ig a Nyír-Flop Hulladékgazdálkodási Kft. t ( Nyíregyháza, Derkovits u. 121 sz. ) bízza meg a kommunális hulladék begyűjtésével, elszállításával. II. Folyékony hulladék : A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért a tulajdonosoknak közszolgálati díjat kell fizetniük a Szolgáltatónak. A közszolgáltatás díját az önkormányzat képviselő-testülete egy éves díjfizetési időtartamra állapítja meg. A közszolgáltatási díj megállapítása általános forgalmi adó nélkül számított egységnyi díjtétel meghatározásával történik. ( Az egységnyi díjtétel a közszolgáltató elszállításra átvett hulladék 1 m 3 -e. ) Közszolgáltatás egységnyi díja : Ft + Áfa Egy tartálykocsi, azaz 5 m 3 hulladék díja : Ft + Áfa Szennyvíztelepi folyékony hulladék fogadás díja: Ft + Áfa A rendelet alkotást követően a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta : Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 114 /2010./XII.21./ határozata A évi kommunális hulladék szállításáról. A Képviselő-testület! Figyelemmel a Mérk Nagyközség Önkormányzat 8/2010.(XII.29.) rendeletére ( a település szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásáról ) 2011 január 1-jétől 2011 december 31-ig

6 198 megbízza a Nyír-Flop Hulladékgazdálkodási Kft-t ( Nyíregyháza, Derkovits u. 121 sz. ) közigazgatási területünkön a kommunális hulladék elszállítására. Ezen közszolgáltatási szerződést mind a Képviselő-testület, mind a Nyír Flop Kft. indoklás nélkül felbonthatja, a felmondást 30 napos, nem kötelező felmondási idővel írásban kezdeményezheti. Felhatalmazza a Polgármester asszonyt a közszolgáltatási szerződés aláírására. Tárgy / 4. tsp./ évben fizetendő lakbérekről. Müller Istvánné polgármester asszony elmondja, hogy minden évben a szolgálat lakások lakbérét felülvizsgáltuk, most is javasolja ugyanazt. Javasolja 10 %-kal emelni a lakbéreket 2011-től. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi rendelet alkotta: Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010.(XII.29.) önkormányzati rendelete a szolgálati lakások lakbéréről Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó évi LXXVIII. törvény 34. /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alkotmány 44/A. /2/ bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. A szolgálati lakások lakbére Mérk Nagyközség Önkormányzata közigazgatási területén: 1.. a) Hunyadi utca 78 sz. lakás Ft/hó b) Hunyadi utca 60 sz. lakás Ft/hó c) Hunyadi utca 80. sz Gyógyszertár Ft/hó d) József A. u. 2 sz. lakás Ft/hó 2.. (1) E rendelet január 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg Mérk Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestültének a szolgálati lakások lakbéréről szóló 15/2009.(XII.25.) önkormányzati rendelete hatályát veszti. Müller Istvánné Török László polgármester jegyző Kihirdetési záradék: Kihirdetve: december 29.

7 199 Tárgy / 5. tsp./ A Képviselő-testület 2010 évi munkatervének végrehajtásáról, a évi munkatervének meghatározásáról. Müller Istvánné polgármester asszony elmondja, hogy a évi munkatervre írásos javaslat nem érkezett. Javasolja a évi munkatervet végrehajtottá nyilvánítani, egyuttal a 2011 évi munkatervet elfogadni. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el, ezt követően a képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta : Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 115/2010./XII.21/ határozata A 2010 évi munka terv végrehajtásáról., a 2011 évi munkaterv meghatározásáról. A Képviselő-testület! 1./ A évi munkatervét végrehajtottá nyilvánítja. 2./ A évi munkatervét az alábbiak szerint hagyja jóvá: Január hó Március hó Május hó Június hó Október hó - A jegyző tájékoztatója a hivatal 2009 évi tevékenységéről - A gyermekjóléti Szolgálat tevékenységéről évben. - A Gyámhatóság évi tevékenységéről. - A tiborszállási tábor tevékenységéről tájékoztató - Mérki Szociális Otthon tevékenységéről tájékoztató - Nyári karbantartási munkák meghatározása - Rendőrség tájékoztatója tevékenységéről közigazgatási területünkön - Konyha tevékenységének áttekintése - Védőnő tájékoztatója tevékenységéről A jogszabály által meghatározott kötelezően tárgyalandó pontokat a törvény által meghatározottak szerint kell tárgyalni. Ezek: a évi költségvetés meghatározása, elfogadása, előterjesztése ( február 15-ig ) a évi költségvetés végrehajtásáról ( április 30-ig ) a I félévi költségvetés helyzete ( július-augusztus hó ) a III. negyedévi költségvetés helyzete( november 30 ig ) a évi költségvetési koncepció ( november 30-ig ) meghatározása előadók: érintett bizottság, Polgármester, Jegyző Szervezési feladatok : A képviselő-testület ülései: a.) Minden esetben biztosítani kell a nyilvánosságot ( zárt ülés kivételével ) b.) A képviselők az ülést megelőző legalább három nappal tájékoztató anyagot kapjanak a döntésre váró feladatokkal kapcsolatosan c.) Első tárgysorozati pontként a polgármester tájékoztatóját kell megtárgyalni - a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés között végzett munkáról, - átruházott hatáskörből adódóan a két ülés között hozott polgármesteri döntésekről a képviselő-testület tájékoztatása d.) Az esetleges szennyvíz beruházás esetén az érintett települések képviselő-testületeivel közös testületi ülés kezdeményezése e.) Külön egyeztetés alapján személyes találkozó létrehozása az országgyűlési képviselőinkkel

8 200 f.) illetve az egyházak vezetőivel Az önkormányzatok bevonása a települést érintő fontos döntésekbe Lakossági kapcsolatok : a.) Minden évben közmeghallgatást kell tartani az éves költségvetés elfogadása előtt b.) Minden évben, ha indokolt falugyűlést kell tartani. c.) A testületi ülések időpontjáról a lakosságot az ülés előtt három nappal a helyben szokásos módon tájékoztatni kell. A bizottságokkal kapcsolatos feladatok : Pénzügyi Bizottság: Véleményezi az éves költségvetési javaslatot és a végrehajtásról szóló féléves, éves beszámoló tervezeteit. Figyelemmel kíséri a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, valamint a kiadásokat. A vagyoni változás ( vagyon növekedés, - csökkenés ) alakulását értékeli, feltárva az azt előidéző okokat. A pénzügyi bizottság megállapításait a képviselő-testülettel haladéktalanul közli. Segíti a Cigány Kisebbségi Önkormányzat munkáját. Segíti a Német Kisebbségi Önkormányzat munkáját. Végzi a képviselők összeférhetetlenségi és vagyon-nyilatkozattal kapcsolatos feladatait. Müller Istvánné polgármester asszony megállapítja, hogy több tárgyalandó tárgysorozati pont nincs. Megköszöni a képviselők eddigi tevékenységét, majd külön megköszönte az év végi Csillagszóró újság megjelenésében közreműködők munkáját, mindenkinek áldott karácsonyt és boldog újévet kívánva az ülést órakor bezárta. k.m.f. Müller Istvánné Török László polgármester jegyző Reszlerné Pásztor Andrea jkv. hitelesítő Szabó Konrád Sándor jkv. hitelesítő

12/2012. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve. b.) 69-73/2012.(VII.24.) határozata

12/2012. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve. b.) 69-73/2012.(VII.24.) határozata 221 12/2012. Készült: 2 példányban.. példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2012. július 24-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 69-73/2012.(VII.24.) határozata Napirend:

Részletesebben

18/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata. 2./ Önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele

18/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata. 2./ Önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele 345 18/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. október 17-én 09 00 órai kezdettel megtartott Alakuló Ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata Napirend:

Részletesebben

13/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 68-69/2014.(IX.02.) határozata

13/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 68-69/2014.(IX.02.) határozata 320 13/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. szeptember 2-án 14 00 ülésének órai kezdettel megtartott a.) jegyzőkönyve b.) 68-69/2014.(IX.02.) határozata Napirend: 1./

Részletesebben

2/2014. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének

2/2014. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének 2/2014. Készült: 2 példányban példány Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 31-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 2-4/2014.(I.31.) határozata Napirend:

Részletesebben

7/2013. Készült: 2 példányban. példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat október 21-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének

7/2013. Készült: 2 példányban. példány. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat október 21-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének 7/2013. Készült: 2 példányban. példány Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. október 21-én 8 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 10-13/2013.(X.21.) határozata Napirend:

Részletesebben

11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata

11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata 216 11/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány 2012. július 17-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) 65-68/2012.(VII.17.) határozata Napirend: 1.) START 2013. évi közmunkaprogram megbeszélése,

Részletesebben

16/2013. Készült: 2 példányban. példány

16/2013. Készült: 2 példányban. példány 480 16/2013. Készült: 2 példányban. példány 2013. szeptember 10-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 121-124/2013.(IX.10.) határozata Napirend: 1.) Tájékoztató a 2013. I. félévi

Részletesebben

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének 1 1/2015 Készült: 1 példányban 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 1-5/2015. (II.02.) határozata Napirend: 1./Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

20/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 92-96/2014.(XI.06.) határozata c.) 8/2014. (XI.14.) rendelete

20/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 92-96/2014.(XI.06.) határozata c.) 8/2014. (XI.14.) rendelete 364 20/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. november 6-án 15 30 ülésének órai kezdettel megtartott a.) jegyzőkönyve b.) 92-96/2014.(XI.06.) határozata c.) 8/2014. (XI.14.)

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 21-én megtartott nyilvános ülésének

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 21-én megtartott nyilvános ülésének Községi Polgármestertől S o n k á d Száma: 11-6/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 21-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendeletei:

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 7/2018. (VI. 29.) önkormányzati rendelet A települési hulladékkal kapcsolatos önkormányzati hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2012. (VIII.03.) tól 130/2012.(VIII.03.) ig Hozott rendelet: 17/2012.

Részletesebben

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének

5/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának június 10-én megtartott ülésének 17 5/2015 Készült: 1 példányban 2015. június 10-én 08 00 megtartott ülésének órai kezdettel a.) jegyzőkönyve b.) 10-14/2015. (VI.10.) határozata Napirend: 1./ A 8/2015. (V.05.) határozattal továbbá a 7/2015.

Részletesebben

a.) jegyzőkönyve b.) 16-19/2009./III.11./ kt. határozata

a.) jegyzőkönyve b.) 16-19/2009./III.11./ kt. határozata 25 3/2009. Készült: 2 példányban. példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2009. március 11-én 13 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 16-19/2009./III.11./ kt. határozata Napirend:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12 - i nyilvános testületi ülésére a 3.sz. napirendi ponthoz. Tárgy: A helyi hulladékkezelési közszolgáltatás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t

T á r g y s o r o z a t Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 14-én (Kedden) 18 óra 50 perc kezdettel megtartott zárt ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 122-123/2010. (XII.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV

PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV PÜSPÖKHATVAN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2682 PÜSPÖKHATVAN, KERTSOR U. 25. JEGYZŐKÖNYV A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012.SZEPTEMBER 6.-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL TARTALMA: 11/2012./IX. 10./S Z. Ökt.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány

19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány 165 19/2011. sz. Készült: 2 példányban.. példány 2011. november 29-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 104-120/2011.(XI.29.) határozata c.) 9-10/2011.(XII.07.) önkormányzati

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

1/2013. sz. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 1-7/2013.(I.15.) határozata c.) 1/2013.(I.23.) rendelete

1/2013. sz. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 1-7/2013.(I.15.) határozata c.) 1/2013.(I.23.) rendelete 1 1/2013. sz. Készült: 2 példányban.. példány Mérk Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 1-7/2013.(I.15.) határozata

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József képviselő Ignácz Róbert képviselő. Kuckó Katalin jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József képviselő Ignácz Róbert képviselő. Kuckó Katalin jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 15-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Tanácskozási joggal: Ignácz József

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14.-én 13.45. órakor a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról 2. Napirend a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Javasolja, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendek kerüljenek megtárgyalásra:

JEGYZŐKÖNYV. Javasolja, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendek kerüljenek megtárgyalásra: 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottságának 2017. december 14.-én 13.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal (4262 Nyíracsád, Petőfi tér

Részletesebben

3/2015. Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2015. január 20-án 09 00 órai kezdettel megtartott ülésének

3/2015. Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2015. január 20-án 09 00 órai kezdettel megtartott ülésének 1 3/2015. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2015. január 20-án 09 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 10-12/2015. (I.20.) határozata Napirend: 1./ Közmunka

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról 4. Napirend a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a szilárd hulladékgazdálkodásról szóló önkormányzati rendelet

Részletesebben

22/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) /2014. (XI.24.) határozata

22/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) /2014. (XI.24.) határozata 377 22/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. november 24-én 16 10 ülésének órai kezdettel megtartott a.) jegyzőkönyve b.) 99-104/2014. (XI.24.) határozata Napirend: 1./Közmeghallgatás

Részletesebben

Ikt.szám:169 /2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről

Ikt.szám:169 /2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről Ikt.szám:169 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről 1 A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 46/2017.(VI.29.) Az ülés napirendi pontjának elfogadása 47/2017.(VI.29.) Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv

Részletesebben

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata 147 12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány 2010. november 8-án 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata Napirend: 1.) Kisebbségi Önkormányzatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 17-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 17-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 17-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő

Részletesebben

EDÉNYZET EGYSZERI ÜRÍTÉSI DÍJA

EDÉNYZET EGYSZERI ÜRÍTÉSI DÍJA Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A 2013. évi hulladékszállítási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A Lövői KÖH 2015.évi működéséről szóló beszámoló elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A Lövői KÖH 2015.évi működéséről szóló beszámoló elfogadása Községi Önkormányzat Nemeskér 12 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 55/2015.(XII.16.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 56/2015.(XII.16.) Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 29 - i nyilvános testületi ülésére az 5. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: A helyi hulladékkezelési

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása Községi Önkormányzat Nemeskér 3/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 5/2018.(II. 15.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 6/2018.(II.15.) Civil szervezetek részére támogatás

Részletesebben

13/2011. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 71-77/2011.(VIII.23.) határozata c.) 7/2011.(VIII.31.) rendelete

13/2011. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 71-77/2011.(VIII.23.) határozata c.) 7/2011.(VIII.31.) rendelete 110 13/2011. sz. Készült: 2 példányban. példány 2011. augusztus 23-án 13 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 71-77/2011.(VIII.23.) határozata c.) 7/2011.(VIII.31.) rendelete Napirend:

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ÉVI

PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ÉVI 1 EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2016. ÉVI MUNKATERVE Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2016. évi Munkatervét

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

24/2014. Készült: 1 példányban

24/2014. Készült: 1 példányban 393 24/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. december 9-én 14 00 ülésének órai kezdettel megtartott a.) jegyzőkönyve b.) 108-113/2014.(XII.09.) határozata c.) 9-10/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. június 28-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 7/2018. (VI. 29.) önkormányzati rendelet települési hulladékkal kapcsolatos önkormányzati

Részletesebben

9/2012. sz. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének június 19-én 1400 órai kezdettel megtartott ülésének

9/2012. sz. Készült: 2 példányban példány. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének június 19-én 1400 órai kezdettel megtartott ülésének 193 9/2012. sz. Készült: 2 példányban példány 2012. június 19-én 1400 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 56-63/2012.(VI.19.) határozata Napirend: 1.) Az önkormányzat törzsvagyonát

Részletesebben

17/2012. sz. Készült: 2 példányban példány. a.) jegyzőkönyve b.) /2012.(XI.13.) határozata

17/2012. sz. Készült: 2 példányban példány. a.) jegyzőkönyve b.) /2012.(XI.13.) határozata 294 17/2012. sz. Készült: 2 példányban példány 2012. november 13-án 16 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 101-106/2012.(XI.13.) határozata Napirend: 1.) A közmeghallgatás értékelése

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Ignácz József alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 12-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (111-112) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés víziközmű

Részletesebben

Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására. Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására. Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Jegyzője 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyes vagyoni tárgyú rendeletek módosítására Előterjesztő:

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 12. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 12. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 12. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Képviselő-testülete Pénzügyi- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14.-én de. 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Mikáczó László Ferenc alpolgármester Czigle

Részletesebben

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére Napirend: 1. Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. július 12.-bi nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezelésével

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 24.-én 17 órai kezdettel, a Községházán (Ötvöskónyi, Fő utca 51.) megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. rendszerek kialakítása című pályázat benyújtása. házszámozás szabályairól Községi Önkormányzat Lövő 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 57/2014.(VIII.11.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 58/2014.(VIII.11.) KEOP-2014-4.10.0/N fotovoltaikus

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-3/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Egyházasrádóc Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Egyházasrádóci Közös Önkormányzati Hivatal Egyházasrádóc

Részletesebben

20/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány

20/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány 331 20/2012. sz. Készült: 2 példányban. példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2012. december 13-án 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 119-123/2012.(XII.13.) határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én 15.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Gulyás Tibor alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A Lövői KÖH működéséről szóló beszámoló elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A Lövői KÖH működéséről szóló beszámoló elfogadása Községi Önkormányzat Nemeskér 11-1 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 52/2016.(XII.13.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 53/2016.(XII.13.) A Lövői KÖH működéséről szóló

Részletesebben

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 11-én 11:15 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. Helye: Kékkút

Részletesebben

Készült: 2 példányban példány

Készült: 2 példányban példány 263 10/2013.sz. Készült: 2 példányban példány 2013. május 6-án 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 53-57/2013.(V.06.) határozata Napirend: 1.) Mérk Nagyközség Önkormányzat tulajdonát

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSE. (2) A közszolgáltatónak rendelkeznie kell a tevékenységéhez szükséges hatósági engedélyekkel.

ELŐTERJESZTÉSE. (2) A közszolgáltatónak rendelkeznie kell a tevékenységéhez szükséges hatósági engedélyekkel. Kunfehértó Község Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE A Képviselő-testület 2016. november 30-i ülésére a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló önkormányzati

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K

Meghívó december 12. napján. 18:00-ra. testületi ülésre összehívom. Ülés helye: Kisebbségi Közösségi ház N A P I R E N D I P O N T O K Elnökétől Tiszaszentmárton, Petőfi út 93/A. -------------------------------------------------- Meghívó A Nemzetiségek jogairól szóló CLXXIX tv.-ben biztosított jogkörömben eljárva Képviselőtestületét 2017.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Javaslat a 2012. évi hulladékkezelési díj módosítására /rendelet alkotás/

Javaslat a 2012. évi hulladékkezelési díj módosítására /rendelet alkotás/ Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. 3060 Pásztó, Kölcsey út 35. Telephely: 3060 pásztó, Kossuth út 116. Tel./fax: 32 460 189 E-mail: vargazd@invitel.hu Szám: 1-52/2012. A döntéstervezetek

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben