Kocsis Antal A TOPOLYAI ZSIDÓ TEMETŐ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kocsis Antal A TOPOLYAI ZSIDÓ TEMETŐ"

Átírás

1 Kocsis Antal A TOPOLYAI ZSIDÓ TEMETŐ Ha nagyon elszánt vagy, és mindenáron meg akarsz ismerni egy népet, nemzetet, egy közösséget, vagy egy várost, annak a lakóit, azoknak a kultúráját, szokásait és anyagi helyzetét, bőkezűségét vagy szűkmarkúságát, akkor: nézd meg a templomaikat majd a temetőiket, nézd a város utcáit, tereit, ha vannak, szobrait, ha vannak, nézd meg a házaikat. Ha mindent tüzetesen megnéztél, csak akkor mondhatod, hogy most már mindent láttál. Tévedünk, ha azt gondoljuk, és el is hisszük, hogy a történelem a mával és velünk kezdődik. Az a nemzet, az a nép, az a közösség, az a város, amelyik nem becsüli a saját és a mások múltját, annak a népnek nincs jelene, de a jövője is nagyon bizonytalan! Weiss Zoltán ZSIDÓ TEMETÉS ÉS TEMETŐK A fasizmus őrülete az európai zsidóság egyharmadát semmisítette meg. Hatmillió lakost! Egymillió gyermeket! A kelet-európai országok valamikori nagy közösségei mára szinte a szó szoros értelmében eltűntek. A zsinagógák, ha netán egy-egy megmaradt üresen áll, ha még nem bontották le, a legtöbbször pusztulásra van ítélve. A zsidó temetők mára szinte eltűntek. Ha itt-ott van még, az elhagyott a tüskés-tövises bozóttól megközelíthetetlen, elhagyatott, elhanyagolt, a sírkövek vagy eltűntek, vagy ismeretlen kiskorúak (a hatalom mindig ezt állítja) összefirkálják, megrongálják, ledöntik. Nincs már hozzátartozó, aki látogatná a sírokat. Nem maradt mára senki, aki gondozná a sírokat, törődne a temetőkkel. Nem először van ez így a zsidók történetében. A gyakori kiűzetésükkor a középkorban kiszaggatták a sírköveket, azokat a leggyakrabban beépítették a városkapuba, vagy templomokba, a díszesebbeket és értékesebbeket a magánházakba. Ami megkerült az eltűnt kövek közül, azok legtöbbször épületek bontásakor kerültek elő. Vannak nyolcszáz vagy még több éves települések, ahol egyetlen kődarab sem maradt meg. Pedig azt mondják, hogy a zsidó az írás népe. A bibliai korban a sírkő neve: macévó. Az ókori Palesztinában kettős sírokba temetkeztek. Így a családi sírboltokban külön kamrák nyíltak az egyes személyek sírjához. A feliratok héber vagy görög nyelvűek, olykor mindkettő. A sírkamrákban reliefek vagy freskók voltak láthatók. Rajtuk emberi és állati ábrák, növény- és gyümölcsmotívumok, hajó stb.

2 A zsidó szimbólumok közül gyakori a hétágú menóra (gyertyatartó), a pálma, a citrus, a sófár (kosszarvból készült kürt) és az olajkorsó. Valamikor a pannóniai sírkövek szövege latin nyelvű, egyszerű kőlap, rajta a hétágú menórával. Idővel egyszerűbbek lesznek a sírkövek. A középkorban mélyen vésett héber betűk, minden díszítés nélkül. Azután csak a nevekre és az elhalálozás dátumára szorítkoznak. A sírkő felső részén csak két betű van, héber jelentése:,, Itt van elrejtve vagy,,itt van eltemetve. Ez a két betű a mai napig ott látható minden zsidó sírkövön. A spanyol eredetű (szefárd 1 ) zsidóság sírkövei fekvők, a német eredetű (askenázi 2 ) zsidók sírkövei viszont állók. A látogatás jeléül a sírkőre kavicsot helyeznek. Ezt a néprajztudomány úgy tudja, hogy a világ legkülönbözőbb népeinél és kultúráiban gyakran előfordul. Eredetileg azért halmozták fel ezt a kőrakást, hogy a halott fel ne támadhasson, és ne kísértse az élőket. Ma a látogató jelenétére emlékeztet. Szoktak kérelmeket tartalmazó cédulácskákat rejteni a kövecskék alá. A temetőkben az első sorban kapnak helyet a rabbik, majd közel hozzájuk a hitközségi vezetők, a Szentegylet 3 elöljárói, a kohaniták 4 és léviták. 5 A sírok mindegyike kelet felé fordul. A sírlátogatás kegyeletes szokás és a talmudi időkbe nyúlik vissza. Általában a zsidó Újesztendő vagy az Engesztelőnap előtt keresik fel a sírokat. Különös megindultsággal látogatják a sírt a halálozási évforduló alkalmából. A temető bejártánál kis ház áll, szertartási és halott mosó teremmel, a neve: Cidduk hádin (az isteni ítéletben való megnyugvás). Itt végzik a halott mosdatását és öltöztetését. Az I. századtól kezdve fehér ruhába öltöztetik az elhunytat. A férfiakat imaköpenybe, talliszba burkolják. Szemre és a szájra cserépdarabot tesznek. A koporsó gyalulatlan fából készül. Több helyen a sírnál kiemelik a halottat a koporsóból, deszkaszálat tesznek a sírba, és arra fektetik a halottat, a feje alá izraeli földdel töltött kis zacskót helyeznek és belekiáltják a sírba az elhunyt héber nevét. A sírnál közeli férfi hozzátartozó elmondja az arameus nyelvű Kadis imát, ez a végzésbe való belenyugvás fejezi ki és a béke szavaival zárul. A temetőből távozó háromszor tép füvet az úton, hogy a halál angyala előtt felismerhetetlenné tegye magát, nehogy az kövesse. A temető bejáratánál víz van előkészítve kézmosásra. A víz elűzi a rossz szellemet. A sírkövet a harmincnapos gyász, vagy a gyászév leteltével állítják fel az elhunyt fejénél. A ZSIDÓ SZIMBÓLUMOK A sírköveken fent mindig két héber szó rövidítése van (a két betű és kiejtése) magyarul azt jelenti, hogy Itt van elrejtve, Itt van eltemetve, Itt nyugszik. A záró sor öt betűje a következő mondat rövidítése:,,legyen lelke bekötve az élet kötelékébe. 1 Az Ibériai-félszigettől, illetve általában a Földközi-tenger vidékéről származó zsidó. 2 Közép- és kelet-európai, jiddis anyanyelvű, a középkorban Németországból elszármazott zsidó. 3 Héberül: Chevra Kadisa A zsidó hitközségek kebelén működő olyan jótékonysági és vallási egyesülés, mely a betegek ellátásáról, a halottakról és a temetkezés szertartásáról, valamint a temető és sírok rendben tartásáról gondoskodik. 4 Zsidó papi nemzetségből valók, Áron (a zsidó nép első felszentelt papjának, majd főpapjának) leszármazottai. 5 A Szentély szolgálatát végzők leszármazottai; zsidó szerpap.

3 A következő zsidó szimbólumokat láthatjuk a sírköveken: MENÓRA hét vagy nyolcágú gyertyatartó. Kapcsolatban van az élet fájával. Szerepel a pusztai Sátorban és a jeruzsálemi Szentélyben, láthatjuk Rómában Titusz diadalívén. MAGÉN DÁVID (a hatágú Dávid-csillag). Jelentése: Dávid pajzsa. Valószínű indiai eredetű szimbólum. Két egymásra illesztve összefont ellentétes irányú háromszög. KOHANITA KÉZ. A kohaniták sírkövén a két áldó kéz mutat származásukra. Isten a kohaniták áldást osztó ujjai közül tekintett le. SAS. Az Atyák mondásainak egy része így hangzik: Légy erős, mint a párduc, könnyű, mint a sas, gyors, mint a szarvas, és hős, mint az oroszlán, hogy teljesítsd égi Atyád akaratát. OROSZLÁN. Az előbbi mondás szimbóluma. SZARVAS. Az Atyák mondásaiban van róla szó. KORONA. Az Atyák mondásaiban gyökerezik. Három korona van: a Tóra koronája, a papság, valamint az uralom koronája. A jó hír koronája azonban felülmúlja mindegyiket. SZŐLŐ. A családi életre utal. A feleséged mint a gyümölcstermő szőlőfürt a házad belsejében. (Zsoltárok Könyve). A szőlőfürt gyakori díszítő eleme a zsinagógákban a frigyszekrénynek. ETROG. A citrus-etrog gyakori díszítő eleme a sátoros ünnepnek. SZOMORÚFŰZ. A sátoros ünnepek díszítő eleme. ÖTÁGÚ GYERTYATARTÓ. A péntek esti és ünnep esti gyertyagyújtásra utal. A vallásos asszonyt kívánják vele jellemezni. A zsidó vallási törvények szerint az elhunytat ott kell hagyni, nyugodni, ahova eltemették. A temetés a szertartás csak délután végezhető az esthajnalcsillag megjelenése előtt. Tilos a halottak exhumálása, a sír bolygatása, a tetem áttemetése újabb sírhelyre. A temetőkhöz sem volt kegyesebb az új hatalom. Bánátban szinte eltüntették a zsidó temetőket. A nagyobb temetőket sírkőkészítők megrendelésére ellopták, a kerítéseket elvitték. Az emberi faj gyalázata, mindannyiunk szégyeneként mementóként ott áll a Mohol bejáratánál levő kirabolt zsidó temető még néhány sírköve. Topolyán nem ez történt, nem ez történik. Itt él KOCSIS ANTAL nyugdíjas, aki nem zsidó, de érző ember, igazi humanista. Tíz éve, hogy Ő, és a hozzá csatlakozó ÖNKÉNTESEK mindent elkövetnek a temető megmentéséért. Takarítják, igyekeznek az enyészettől megmenteni a menthetőt. Tíz év..., hány önkéntes?..., hány nap?..., hány munkaóra?... És ez a kérdés is idekívánkozik: megköszönte-e már valaki mindezt az áldozatkész embereknek? 6 NEVÜK LEGYEN BEÍRVA A NAGYKÖNYVBE! Weiss Zoltán A temető megmentésére indult mozgalmat idővel felkarolta a topolyai önkormányzat és a helyi közösség. Létre jött egy civil szervezet is, melynek tagságát többnyire az önkéntesek képezik. Céljuk: az itt nyugvóknak visszaadni az emberi méltóságot és megmenteni a topolyai temetőt.

4 ADATTÁR 7 Adam Adolf ( november 13.) Adam Adolf ( május 11.) Adam Herman ( október 13.) Adam Jakob ( július 30.) Adam Johanna ( november 10.) Adam Juliana ( április 22.) Adam Kathi ( április 19.) Adam Lövy Rosalia (Rosi) (Mohol november 15.) Adam Moritz ( december 25.) Adam Rosalia ( május 29.) Adam Samuel Samu ( április 24.) Adler Adolf Albert ( november 19.) Adler Dávid ( február 18.) Adler Erzsébet (?) Adler Friderika ( február 17.) Adler Ignátz ( február 6.) Adler Israel ( június 30.) Adler Israel ( július 19.) Adler Jakab ( november 17.) Adler Jacob ( november 17.) Adler Josephine ( január 21.) 7 Az izraelita sírkertben nyugvók és azok névsora, akiknek ott emeltek emlékművet.

5 Adler Jozefa ( január 21.) Adler Jozefina ( december 17.) Adler Kathi ( június 23.) Adler Leonóra (Szabadka február 1.) Adler Lizi ( szeptember 6.) Adler Roza (Zenta, március 30.) Adler Salamon ( december 28.) Adler Salamon (Kishegyes, szeptember 6.) Adler Simon ( május 29.) Adler Simon ( február 19.) Adler Zsigmond ( december 25.) Ahel Lea ( 1891) Ailen Stern Kathi ( december 22.) Allein Adolf ( május 20.) Allein Éva ( április 14.) Allein János ( április 14.) Ábrahám Paula ( május 19.) Ádám Albert ( ) Ádám Albina ( június 14.) Ádám Fáni (Zenta október 6.) Ádám Ignácz László ( szeptember 8.) Ádám Irén (Húsz évet élt.) Ádám Julcsa

6 ( október 19.) Ádám Karolin ( április 5.) Ádám Lina ( november 24.) Ádám Száli ( május 4.) Ádám Teréz ( május 22.) Ádám Zsigmond ( szeptember 20.) Ádám Zsuzsanna Mária ( január 15.) Ádler Áron ( 1844) Ádler Golda (?) Ádler Jakab (1871 Budapest, november 2.) Ádler Janka ( ) Ádler Mór ( május 31.) Ádler Rozália (Bezdán, 1852 Zenta, november 18.) Balla Ilonka ( augusztus 15.) Balla Imriske (?) Balla Lili ( február 22.) Balla Vilma ( január 21.) Balla Zseni ( augusztus 15.) Barach Leopold ( augusztus 8.) Barta Bernát ( ) Basch István ( április 21.) Basch Juliana ( augusztus 10.) Basch Juliana ( szeptember 3.)

7 Basch Justina ( február 24.) Basch Klára ( április 10.) Basch Michael ( 1830) Beck Dezső (1882. szeptember 22.) Beck Etel ( június 24.) Beck Fülöp (Kula 1893) Beck Johanna ( március 26.) Beck Joseph ( június 21.) Beck Józsa (Vinkovcze, augusztus 28.) Beck Margit ( szeptember 21.) Beck Nándor ( február 25.) Beck Rosalia ( ) Beck Sarolta ( március 31.) Beck Zsigmond ( május 8.) Beck Zsigmondné ( ) Beer Abraham ( december 26.) Beer Adolf ( október 24.) Beer Adolf ( július 22.) Beer Adolf ( november 14.) Beer Bernard ( szeptember 12.) Beer Berta ( július 16.) Beer Betti ( február 11.) Beer Cecilia ( szeptember 1.)

8 Beer Czeczilia ( június 26.) Beer Czeczilia ( november 3.) Beer Emma (1914. október 12. ) Beer Fülöp ( január 27.) Beer Fülöp ( március 13.) Beer Fülöp ( szeptember 16.) Beer Gizella ( augusztus 4.) Beer Heléna ( szeptember 27.) Beer Iluska ( január 24.) Beer Irénke ( augusztus 4.) Beer Irma ( március 16.) Beer Irma ( április 1.) Beer Irma ( április 19.) Beer Izidor ( október 1.) Beer Izrael ( szeptember 5.) Beer Jahchob ( december 20.) Beer Jakab ( február 11.) Beer Jakab ( január 30.) Beer Jakab ( március 30.) Beer Johana ( szeptember 25.) Beer József ( október 10.) Beer Julcsa ( június 18.) Beer Julia ( december 8.)

9 Beer Katalin ( március 21.) Beer Katalin (Zenta, június 4.) Beer Katalin ( április 22.) Beer Lajos ( november 13.) Beer Lajos ( március 24.) Beer Leonóra ( november 2.) Beer Leopold ( augusztus 8.) Beer Lotti ( ) Beer Lalvin ( március 4.) Beer Manó ( január 10.) Beer Mátyás (Zenta, január 16.) Beer Moritz ( június 29.) Beer Moritz ( július 26.) Beer Moricz ( március 14.) Beer Rozalia ( november 1.) Beer Rozália (Zenta december 4.) Beer Rozália ( május 9.) Beer Rozi ( július 11.) Beer Róza ( július 14.) Beer Salamon ( április 23.) Beer Sarolta ( január 16.) Beer Simon ( november 11.) Beer Simon ( január 1.)

10 Beer Simon ( június 1.) Beer Simonné ( március 23.) Beer Soma ( június 23.) Beer Teréz ( november 15.) Beer Vilmos ( március 26.) Beer Vilmos ( június 12.) Beinhauer Czeczilia ( augusztus 14/15.) Beinhauer Salamon ( december 14/15.) Beinhauer Sarolta ( december 28.) Beligzei Ella (Maradék augusztus 1.) Benedek Ilona ( augusztus 8.) Ber Sarolta ( március 23.) Berger Fáni (Miskolc november 29.) Berger Herman ( május 26.) Berger Rosali ( november 13.) Berger Róza ( január 30.) Berkes Samu (1861. december július 16.) Bisam Endre ( ) Bisam Márton ( ) Bisam Taubina ( ) Blau Adolf ( december 28.) Blau Berta ( augusztus 20.) Blau Boriska ( október 19.)

11 Blau Imre ( ) Blau Kornélia (Veprőd, szeptember 28.) Blau Rózsika ( szeptember 18.) Blau Sándor ( március 21.) Bodrog Albert Antal ( április 12.) Bodrog István ( szeptember 8.) Bohm Edéné ( ) Boschan Fany ( június 17.) Boskó Soma ( szeptember 19.) Boskovitz? ( szeptember 28.) Boskovitz Herman ( július 4.) Boskovitz Ida ( szeptember 20.) Boskovitz Jakob ( október 24.) Boskovitz Juli ( szeptember 22.) Boskovitz Sámuel ( szeptember 19.) Boskovitz Sarolta ( december 1.) Boskovity Jacob ( október 24.) Bozsán Regina ( december 2.) Böhm Etel (Bezdán november 13.) Brandrisz Cecilia ( július 28.) Braum Jacob ( szeptember 23.) Braummer Szerén ( szeptember 21.) Braun Benő ( )

12 Braun K. (Szabadka, szeptember 24.) Breiner Jakab ( ) Breiner Rózsika ( szeptember 11.) Breslauer Josef ( november 24.) Breslauer Nenczi ( december 31.) Breslauer Száli ( március 16.) Breszlauer Czeczilia ( június 20.) Breszlauer Manó ( január 26.) Brőder Johanna ( január 13.) Bruck Czeczilia ( október 28.) Brumer Jakab (Nyitra november 10.) Brummer Emma ( október 27.) Brummer Mór ( május 29.) Bunem Benyamin ( július 10.) Cahresticher Leopold ( március 24.) Ciffer David ( október) Ciffer Hanni ( ) Czigler Janka ( ) Czigler Sándor ( október 2.) Davidovits Eszter ( április 12.) Deiter? ( november 6.) Deuts Jakob ( szeptember 19.) Deutsch?

13 ( augusztus 3.) Deutsch Emma ( április 6.) Deutsch Fánny (1906. július 16.) Deutsch Ignátz ( szeptember 17.) Deutsch Izsák ( augusztus 2.) Deutsch Katalin (Morvaország szeptember 19.) Deutsch Malvin ( szeptember 25.) Deutsch Márkusz (Szivác március 11.) Deutsch Rose ( január 15.) Deütsch Manó ( október 2.) Dubovetz Margit ( március 14.) Ehrendiener Jenő ( január 3.) Eibensütz Ignác ( ) Eibensütz Ignácné ( ) Eibensütz Judit ( ) Eichen Netti ( április 26.) Engel Ilona (Pozsony október 26.) Engel Nathan ( május 28.) Engl Mari ( december 22.) Engl Maria (Szabadka 1876) Engler Béla ( december 13.) Engler Paulina ( május 14.) Engler Pepi ( május 6.)

14 Engler Sándor ( május 18.) Epstein Ignátz ( ) Ethinger Dávid (Pozsony február 12.) Ettinger? ( december 2.) Ettinger Bella ( június 3.) Ettinger Cecília ( szeptember 18.) Ettinger Dávid ( július 28.) Ettinger Etel ( július 8.) Ettinger Irma (1864. november április 7.) Ettinger Jozefa ( február 12.) Ettinger József (Baja augusztus 18/19.). Ettinger Leonóra (1864. augusztus december 6.) Ettinger Meyer ( március 1.) Ettinger Miksa (Mátyás) ( december 19.) Ettinger Salamon ( február 15.) Ettinger Samuel ( március 3.) Ettinger Soma ( június 7.) Ezlich Fani ( január 15.) Feldmann? ( április 30.) Feldmann Rozália ( március 8.) Feldmann Vilmos (Kőmező, Szatmár megye, február 24.) Fenyő József dr. (1857. május május 4.) Feurman Ella

15 ( július 30.) Feurman Izsák ( július 30.) Feurman Klára ( július 30.) Feurman László ( július 30.) Fichser Teréz ( január 3.) Fischer? ( december 29.) Fischer Emanuel ( július 9.) Fischer Fani ( augusztus 23.) Fischer Fáni ( február 25.) Fischer Henrik ( január 21.) Fischer Herman ( február 24.) Fischer Ida ( augusztus 1.) Fischer Jacob ( július 23.) Fischer Jákob ( október 18.) Fischer József ( december 30.) Fischer József ( október 9.) Fischer Julia ( ) Fischer Margit ( december 29.) Fischer Mária ( június 23.) Fischer Márton ( augusztus 22.) Fischer Mór ( szeptember 24.) Fischer Moritz ( július 14.) Fischer Rézi ( január 26.) Fischer Rosalia

16 ( szeptember 12.) Fischer Simon ( 1884 májusában) Fischer Zoltika ( ) Flesch Mór ( február 13.) Flesch Aladár ( február 22.) Flesch Ernő ( december 27. Flesch Hermina ( január 23.) Flesch József ( december 20.) Flesch József ( február 4.) Flesch Julia ( március 7.) Flesch Leopold ( április 13.) Forgács Dezső (1886. szeptember ) Frank Betti ( december 1.) Frank Károly dr. ( szeptember 22.) Frank Rózsa (Baja, február 6.) Freiman Sámuel (Élt 73 évet) Friedman Cecilia ( március 27.) Friedmann Fanny ( április 13.) Friedmann Moritz (?) Gábor Erzsébet ( május 2.) Gábor Éva ( március 31.) Gábor Győző ( augusztus 26.)

17 Gettlieb Cecília ( június 7.) Glattstein Izráel (Mezőcsát augusztus 25.) Glattstein Mari ( július 29.) Goildman Israel ( november 9.) Goldberg Albertné ( december 13.) Goldberger Babetta ( november 11.) Goldberger Ilona ( december 13.) Goldfahn Sándor Henrik dr. (Zombor május 11.) Goldman Imre ( május 30.) Goldmann Anna ( január 2.) Goldmann Lipót ( augusztus 10.) Goldmann Margit ( augusztus 16.) Goldmann Sándor ( augusztus 21.) Gombó Karolina ( november 17.) Gombó Salamon ( január 2.) Gotlieb Rosali ( szeptember 11.) Gottlieb Bella ( január 15.) Grosz Fülöp ( november 13.) Gruby Ibolyka ( május 10.) Gruby Jakab ( december 9.) Grunfeld Etha ( március 25.) Grunfeld Jenti ( szeptember 1.) Grusz Netti (Árokszállás szeptember 10.)

18 Grünbaum György (1928. december 1.) Grünberger Adolf ( február 4.) Grünberger Ernesztin ( ) Grünberger Izsák ( szeptember 15.) Grünberger Katalin ( 1902) Grünberger Mór ( ) Grünberger Róza ( ) Grünfeld Aladár ( április 15.) Grünfeld Bella ( ) Grünfeld Czeczila ( július 5.) Grünfeld Emma ( február 15.) Grünfeld Gizella ( szeptember 12.) Grünfeld Jakab (Baja január 14.) Grünfeld Jozefina ( szeptember 14.) Grünfeld Júda ( 1913) Grünfeld Julia ( augusztus 22.) Grünfeld Julia (Kiskunhalas március 31.) Grünfeld Klára ( január 10.) Grünfeld Klára ( november 6.) Grünfeld Lajos ( április 11.) Grünfeld Mór ( szeptember 28.) Grünfeld Sáli ( augusztus 31.) Grünfeld Sara ( április 21.)

19 Grünfeld Simon (84 évet élt.) Grünfeld Szál ( október 31.) Gusman Fülöp ( március 29.) Gusman Háni ( szeptember 14.) Gusman Jakab (Veprovácz, június 27.) Gussmann Adolf (Szabadka, szeptember 10.) Hacker? ( április 7.) Hacker Armin ( december 25.) Hacker Bernád (Ada március 10.) Hacker Julia ( június 11.) Hacker Markus ( december 16.) Hacker Rozi ( augusztus 23.) Hacker Teréz ( január 30.) Hahdusckha Joseph ( szeptember 29.) Hahn Rózsi ( július 30.) Haiburf Rosi ( április 22.) Haiduschka? ( március 2.) Haiduschka? ( november 10.) Haiduschka Czeczilia ( október 15.) Haiduschka Czeczilia ( október 9.) Haiduschka Erzsébet ( október 31.) Haiduschka Ester ( szeptember 15.) Haiduschka Ignatz

20 ( április 7.) Haiduschka Jakab ( július 12.) Haiduschka Lipót ( január 30.) Haiduschka Regina ( augusztus 20.) Haiduschka Resie ( február 6.) Haiduschka Rosalia ( július 12.) Haiduschka Sarolta ( április 24.) Haiduschka Simon ( június 27.) Haiduscka Moritz ( szeptember 12.) Haiduska? ( június 12.) Haiduska Sarolta ( június 24.) Haiduska Tirza (Terézia) ( október 18.) Haijduscka Netti (Topolya február 6.) Hajduschka Ignácz Izsák ( május 6.) Hajduschka Márton (Topolya május 16.) Hajduschka Moritz ( augusztus 19.) Hajduscka Sami ( szeptember 26.) Hajduscka Sarolta ( február 27/28.) Hajduscka Teréz ( november 15.) Hajduska Ábrahám ( április 7.) Hajduska Benjamin ( június 18.) Hajduska Cilli ( november 4.)

21 Hajduska Czeczilia (Zsámbék, december 1.) Hajduska Fáni ( december 14.) (Az anyakönyvi bejegyzés szerint Hajduschka Fánny elhunyt február 14.) Hajduska Ignácz ( május 6.) Hajduska Ignácz ( szeptember 8.) Hajduska Ilona ( június 12.) Hajduska István ( december 16.) Hajduska Jakab ( január 15.) Hajduska Jozefina ( február 6.) Hajduska Julia ( november 29.) Hajduska Julie augusztus 10.) Hajduska Leopold ( február 2.) Hajduska Lipót ( szeptember 18.) Hajduska Manó ( január 24.) Hajduska Mari ( július 17.) Hajduska Mariska (14 hónapot élt) Hajduska Nanetta ( január 23.) Hajduska Rella ( március 9.) Hajduska Sámuel ( augusztus 24.) Hajduska Sarolta ( június 22.) Hajduska Sarolta (Győr megye február 27.) Hajduska Simon ( augusztus 28.) Hajnal Dániel (1875. március április 24.) Hajnal Ilonka

22 ( május 2.) Hajnal Janka ( június 29.) Hajnal Margit ( október 7.) Halévi Iszászchák ( 1888) Halmos Dezső ( május 19.) Han Sándor ( március 21.) Hauptman Aranka ( július 27.) Havas Jenő ( ) Havas Rózsi ( ) Heduschka Emánuel ( szeptember 8.) Heduschka Ilona ( december 17.) Heduschka Samuel ( szeptember 14.) Heduska Catrin ( augusztus 16.) Heduska Jenő (Élt három és fél évet) Heduska Soma ( december 25.) Heduska Soma (ifj.) ( december 25.) Heiduschka Julianna ( 1904) Heller Antal (1914. július 5. ) Heller Erzsébet Liza ( november 28.) Heller Regina (Rebeka) ( május 30.) Heuduschka Theresia ( április 28.) Heuduska Witenberg Netti ( január 12.) Héber Fáni ( szeptember 18.) Héber Sigmond dr.

23 ( március 10.) Héber Vilmos (Mélykút április 24.) Hirn Adolf ( ) Hirn Károly ( február 12.) Hirn Sarolta ( ) Hirsc Albert ( június 12.) Hirscfeld Dezső ( március 10.) Hirscfeld Eszter ( augusztus 17.) Hirsch David ( december 21.) Hirschfeld David ( április 27.) Hirschfeld Dezső ( ) Hirschfeld Erneszt ( szeptember 26.) Hirschfeld Eszti ( november 13.) Hirschfeld Ignác ( július 14.) Hirschfeld Izsó (1888 Kaposvár, szeptember 28.) Hirschfeld Jakab (Bosznia január 30.) Hirschfeld Jenti ( ) Hirschfeld József ( 1888) Hirschfeld Lázár ( július 19.) Hirschfeld Mária ( október 14.) Hirschfeld Nina ( november 4.) Hirschfeld Pál ( ) Hirschfeld Samuel ( július 15.) Hirschfeld Sándor

24 ( ) Hirsfeld Erneszt ( szeptember 12.) Hoffman Jósef (1865. május 26.) Hollander Julia ( december 5.) Hollander Száli (Szeged december 30.) Holländer Herman ( augusztus 11.) Honig Oszkár ( július 29.) Honig Paula (Kula március 25.) Horváth Géza ( ) (Az anyakönyvi bejegyzés szerint elhunyt szeptember 2.) Horváth Gézáné ( ) Hónig Jetty ( július 4.) Hónig Zsigmond (Apatin, január 24.) Hubert Isidor ( augusztus 11.) Hubert Sándor ( december 15.) Hütter Adolf ( március 25.) Kafka Anna ( április 26.) Kalumfer Rosi ( február 15.) Kann Berta ( július 18.) Kann Imre ( ? 1942?) Kann Náthán Ignácz (Zombor, október 23.) Kann Zoltán ( ? 1942?) Kann Zoltánné ( ? 1942?) Kastelcher Rozália

25 ( szeptember 9.) Kasticher Adolf ( szeptember 4.) Kasticher Henrik ( március 10.) Kasticher Simon ( október 7.) Katz Julianna ( október 30.) Kaufman (Herman) Ernő ( január 31.) Kaufman Leona ( június 29.) Kellert Beti ( július 26/27.) Ketzler Rose ( július 1.) Kircz Mór dr. ( október 28.) Klein Amalia ( október 9.) Klein Anna ( október 15.) Klein Betty (St. Moravica 1920) Klein Géza ( november 24.) Klein Herman Mihály (Nagybecskerek május 24.) Klein Ignácz ( március 23.) Klein Jakab ( november 2.) Klein Jakab ( december 6.) Klein Kathi ( június 29.) Klein Margit ( szeptember 21.) Klein Róza ( július 30.) Klein Sami ( január 15.) Klein Simon ( január 16.) Klein Wolf

26 ( április 1.) Klein Zsófia ( augusztus 21.) Kleinhard? ( február 18.) Koch Béla (1885. január július 3.) Koch Bernát (1854. január július 5.) Koch Fülöp ( január 14.) Koch Herman Henrik ( augusztus 30.) Koch Julie ( március 4.) Koch Nándor ( április 25.) Koch Sándor Fülöp ( november 6.) Koch Vilma (1880. szeptember február 27.) Koch Zoltán dr. (1883. augusztus szeptember 29.) Kohm? ( szeptember 19.) Kohm Czeczilia (1872. október május 5.) Kohm Gizella (Doroszló szeptember 7.) Kohm Hani ( július 27.) Kohm Ignatz ( február 23.) Kohm Ignácz ( október 15.) Kohm Izsák (1867. augusztus április 15.) Kohm Jakab ( január 30.) Kohm Jakab ( december 16.) Kohm Jakab ( október 23.) Kohm Julianna (Zenta július 21.) Kohm Kathi

27 ( december 20.) Kohm Kopel ( március 14.) Kohm Mari ( április 10.) Kohm Sami ( október 16.) Kohm Simon ( július 4.) Kohm Száli ( április 26.) Kohn? ( március 20.) Kohn? ( augusztus 1.) Kohn Etel ( április 29.) Kohn Hermina ( ) Kohn István ( szeptember 9.) Kohn Jakob ( március 13.) Kohn Mini (Balasagyarmat április 9.) Kohn Mór ( augusztus 24.) Kohn Moritz ( március 27.) Kohn Róza ( június 28.) Kohn Sámuel ( ) Kohn Sofia ( június 16.) Komlós Dóri ( június 29.) Komlós Frida ( június 29.) Komlós István ( október 21.) Komlosi Ármin ( augusztus 12.) König Gáspár ( április 16.) König Herman

28 ( március 15.) Kraus? ( május 31.) Kraus Babeta ( október 1.) Kraus Kathi ( április 22.) Kraus Rella ( június 30.) Kraus Szidónia ( október 19.) Krausz Liza ( január 9.) Krishaber Sara ( július 2.) Kriszaber Sarolta (Óbecse, február 1.) Kriszhaber Fanny ( ) Kuffler Adolf ( november 3.) Kulka József Joáchim ( december 10.) Kulka Lipót (Újvidék január 22.) Lederer? ( október 26.) Lederer? ( július 3.) Lederer Cecilia ( szeptember 28.) Lederer Dávid ( április 29.) ( március 4.) Lederer Eszter ( április 12.) Lederer Ferencz ( január 7.) Lederer Henrih ( július 11.) Lederer Ignác ( március 8.) Lederer Ignácz ( december 31.) Lederer Illés

29 ( július 16.) Lederer Ilona ( szeptember 23.) Lederer Izidor ( október 16.) Lederer Jozefa ( szeptember 20.) Lederer Leny ( január 16.) Lederer Leopold ( november 26.) Lederer Margit ( szeptember 13.) Lederer Mátyás ( január 1.) Lederer Miksa ( május 21.) Lederer Mór ( december 19.) Lederer Moritz ( október 13.) Lederer Rahel ( október 9.) Lederer Riza ( július 21.) Lederer Rosalia ( június 1.) Lederer Róza ( július 25.) Lederer Rozália ( november 25.) Lederer Sali ( november 18.) Lederer Sándor ( május 1.) Lederer Sándor ( június 15.) Léderer Adolf ( október 31.) Léderer Cecília (Szabadka, február 4.) Léderer Dávid ( október 16.) Léderer Gizella ( szeptember 4.) Léderer Heléna

30 (1876. november augusztus 8.) Léderer Jakab ( március 23.) Léderer Johanna (Zombor december 30.) Léderer Johanna ( szeptember 24.) Léderer Lipót (Cservenka, március 9.) Léderer Natan ( február 10.) Léderer Rosália ( augusztus 24.) Léderer Rozália ( június 21.) Léderer Róza ( november 25.) Léderer Rózsa ( március 14.) Léderer Száli (Cservenka április 25.) Leiner Jacob ( július 31.) Lempr József dr. ( május 4.) Lévai Anna ( április 1.) Lichter Mór ( december 9.) Lichtner Béla ( január 15.) Lichtner Hermina ( április 4.) Lövy Bella (Csantavér október 21.) Lövy József ( július 5.) Lövy Simon ( január 1.) Lustig Ignácz ( december 26.) Lustig Lajos ( december 26.) Lustig Miksa ( június 30.)

31 Máger Fánni ( április 1.) Máger Hermina ( november 2.) Maitinszki Mariska ( március 15.) Mannheim Jenő dr. (Kishegyes május 27.) Mannheim József ( február 15.) Mannheim Mihály ( január 19.) Mannhim Manó dr. (1882. december május 22.) Marijer Julia ( július 27.) Markstein Albert ( szeptember 20.) Markstein Rella ( ) Milkó Károly ( március 28.) Milkó Mari ( március 9.) Neubach Rebeka (Tas, szeptember 13.) Neucburger Ida ( október 22.) Neuman Juliana ( október 14.) Nicolsburger Ilka ( április 24.) Öesterreicher Dávid ( január 12.) Plesz Teréz ( október 14.) Polacsek Béla ( ) Polacsek Heléna ( augusztus 24.) Polacsek Ignátz (Zemplén megye március 21.)

32 Pollacsek Netti ( július 18.) Pollák Herman ( április) Pollák Julianna ( szeptember 23.) Presburger? ( július 21.) Presburger? ( június 5.) Presburger? ( augusztus 1.) Presburger Imre ( április 22.) Presburger Joseph ( augusztus 10.) Presburger József ( április 10.) Presburger Kálmán ( november 14.) Presburger Mari ( augusztus 11.) Presburger Róza ( október 21.) Presburger Sándor (44 évet élt) Pressburger Bella ( szeptember 3.) Pressburger Benjamin ( május 27.) Pressburger Franciska (Veprőd február 27.) Pressburger Jenő ( augusztus 12.) Pressburger Jolán ( december 19.) Pressburger Károly ( december 4.) Pressburger Mihály ( augusztus 18.) Pressburger Miksa ( ) Pressburger Miksáné ( 1944) Preszburger Éva ( február 23.)

33 Preszburger Josefa (Szabadka május 22.) Preszburger Kálmán ( november 25.) Preszburger Károly ( Nagyfény, november 25.) Priesburger? ( január 6.) Priessburger Ferencz ( augusztus 30.) Putz Aranka ( november 26.) Putz Aranka ( május 21.) Putz Béla ( november 27.) Putz Betti ( április 23.) Rausnita Sarolta ( ) Rausnitz Sándor ( január 21.) Reder Náthán (Bihar megye február 10.) Rein? (1873. június 29.) Reiner Kathi ( május 8.) Reinhauer Salamon (Topolya december 14.) Reiter Jakab ( március 10/11.) Robitsek Bernát ( október 23.) Roder Jenny ( ) Rónai Károly ( szeptember 5.) Rosenberg András ( március 5.) Rosenberg Bella ( december 29.) Rosenberg Gyula (Zenta, 1854 Budapest, június 23.) Rosenberg Julcsa ( október 6.)

34 Rosenberg Piroska ( május 19.) Rosenberg Riza (Zenta, március 28.) Rosenberg Sándor ( augusztus 12.) Rosenberg Sarolta ( ) Rosenfeld? ( július 16.) Rosenfeld Antal ( október 14.) (Az anyakönyvi bejegyzés szerint elhunyt október 14.) Rosenfeld Borbála ( november 17.) Rosenfeld Dávid ( július 2.) Rosenfeld Fánny ( november 12.) Rosenfeld Gyula ( december 7.) Rosenfeld Herman ( november 27.) Rosenfeld Jacob ( november 13.) Rosenfeld Josep ( május 7.) Rosenfeld Maria ( május 10.) Rosenfeld Philip ( április 26.) Rosenfeld Rosa ( május 4.) Rosenfeld Rosali ( december 29.) Rosenfeld Rosi ( június 6.) Rosenfeld Simon ( március 8.) Rosenfeld Teréz ( április 23.) Roth Abraham ( február 8.) Roth Albert ( október 23.) Roth Dávid

35 (Béreg, február 9.) Roth Júlia ( ) ( április 18.) Rozenfeld Bernáth ( június 10.) Rozenfeld Fáni ( november 12.) Rozenfeld Phillip ( április 26.) Salzer Jenő dr. (Szatmárnémeti, április 15.) Scbaffer Ármin ( november 21.) Schaffer Julia ( október 6.) Schäffer Móritz Márkusz ( január 7.) Schenfeld? ( január 18.) Schenfeld Albert ( november 1.) Schermann Adolf (Arad augusztus 31.) Schivasz Katalin ( április 7.) Schlefsonzi Tirza ( szeptember 17.) Schlosz Szidonia ( április 18.) Schlovák Adolf ( július 12.) Schlovák Fáni ( december 19.) Schniaz Leopold ( január 4.) Schnur Paula (Zenta október 12.) Schöffer Hermina ( április 6.) Schöffer Julcsa ( október 25.) Schöffer Lipót ( november 15.) Schöffer Moricz Márkusz ( január 7.)

36 Schőn Karolin ( június 19.) Schön Vendel ( szeptember 24.) Schönfel Nancsi ( szeptember 21.) Schönfeld? ( augusztus 23.) Schönfeld Ferencz ( június 4.) Schönfeld Philipp ( ) Schönfeld Rosi ( november 16.) Schönfeld Rozália ( május 19.) Schönstein Emma (Bikity, augusztus 8.) Schünfeld Cili ( október 5.) Schünfeld Herman ( augusztus 29.) Schüttler Benő (1901. április 12.) Schvarc Mayer (1860. október december 18.) Schvarcz Katalin ( április 7.) Schvarz Adolph ( december 6.) Schwarcz Betti (Nyitra augusztus 4.) Schwarcz Nathan ( december 18.) Schwartz Árpád ( szeptember 4.) Schwartz Manó ( július 24.) Schwartz Szerén ( március 5.) Schwartz Vilmos ( december 7.) Schwarz? ( február 3.) Schwarz Ester ( szepember 5.)

37 Schwarz Fani ( július 23.) Schwarz Izsó ( november 8.) Schwarz Jakab ( február 17.) Schwarz Marie ( április 2.) Schwarz Mátyás ( január 2.) Schwarz Sali ( március 1.) Schwarz Sali ( május 1.) Scnenschein Ádolf ( október 26.) Scnenschein Vilmos ( október 31.) Shafer Bertha ( június 16.) Shenfeld Jacob ( június 6.) Shönfeld Kathica ( szeptember 25.) Sighermann Adolf ( ) Singer Maria ( augusztus 8.) Slerf Ignatz ( május 2.) Slovak Lena ( december 4.) Slovak Mari ( február 13.) Sohr Adolf ( ) Sohr Aladár (Budapest, május 23.) Sohr Aladár ( február 8.) Sohr Elvira ( november 4.) Sohr Márton ( ) Sohr Oszkár ( szeptember 3.)

38 Sohr Regina (Vukovár március 14.) Sohr Rezsinke ( ) Sonnenfeld Ignatz ( december 6.) Sonnenscheim Mór (Verbőce május 15.) Spinger Teréz (Nagybecskerek február 21.) Spitzer Imre ( április 29.) Stein Albert (1943. július 30.) Stein Jakab ( július 30.) Stein Klára ( július 30.) Stein Lipót ( július 30.) Stein Miksa ( július 30.) Stein Regina ( július 30.) Steiner Mihály ( november 4.) Steiner Rosina ( október 1.) Steinitz Dezső ( március 13.) Steinitz János ( 1909) Stern? ( február 9.) Stern? ( június 1.) Stern? ( augusztus 4.) Stern Adolf ( március 1.) Stern Adolf ( június 24.) Stern Armin ( április 18.) Stern Bella ( január 6.)

39 Stern Berta (1848. február november 28.) Stern Betti ( május 22.) Stern Cecília ( szeptember 25.) Stern Cecília ( március 27.) Stern David ( május 28.) Stern Dávid ( szeptember 20.) Stern Emma ( 1944) Stern Eszter ( március 19.) Stern Eva ( december 25.) Stern Ferencz ( szeptember 9.) Stern Izidor ( szeptember 3.) Stern Jacob ( november 11.) Stern Jakab ( augusztus 1.) Stern Josef ( november 16.) Stern Jozefa ( március 1.) Stern Jozefina ( március 12.) Stern Julia ( február 24.) Stern Kálmán ( szeptember 11.) Stern Károly ( május 8.) Stern Katalin (Zenta június 14.) Stern Katalin (Kula, július 1.) Stern Lázár ( február 2.)

40 Stern Leona ( december 9.) Stern Leopold ( október 13.) Stern Lipót ( április 4.) Stern Ludvig ( augusztus 12.) Stern Maris ( november 24.) Stern Márkusz ( március 7.) Stern Márton ( március 27.) Stern Márton ( július 26.) Stern Matilda ( október 20.) Stern Mayer ( március 13.) Stern Mór ( ) Stern Móritz ( május 1.) Stern Moritz ( április 19.) Stern Sali ( március 3.) Stern Sami ( március 1.) Stern Simon ( április 13.) Stern Simon ( augusztus 27.) Stern Simon (1839. január február 3.) Stern Simon ( ) Stern Soma ( október 14.) Stern Soma ( május 2.) Stern Szerén ( 1892) Stern Teréz (?)

41 Stern Teréz ( szeptember 2.) Stern Teréz ( május 28.) Stirum Jacob ( augusztus 13.) Stirum Josef ( február 4.) Stirum Kathi ( május 2.) Strünfeld Simon Zombor március 21.) Styrum Jakab ( március 26.) Svarcz Markus ( szeptember 30.) Svartz? ( február 19.) Székely Kornélia ( ) Szirtes Miksáné ( ) Tábori József ( május 28.) Taskovics Magda ( augusztus 13.) Tauber Bernát (Tolcsva, június 11.) Tauber Roza ( március 15.) Trebitsch Charlotte ( február 28.) Trebitsch Gyula ( november 11.) Trebitsch Simon ( április 22.) Vámoscher Jakab ( június 28.) Vámoscher Johanna ( április 27.) Vieg Aranka ( január 17.) Vieg Berta

42 ( szeptember 29.) Vieg Erzsébet ( december 21.) Vieg Jakab (id.) Halas április 5.) Vieg Josefin szeptember 26.) Vieg Léna ( január 1.) Vieg Mánzer Herman ( szeptember 4.) Vieg Mátyás február 7.) Vieg Netti ( január 7.) Vieg Rozália (?) Vieg Rozália ( november 25.) Viegh Bernad ( november 27.) Viegh Bernádné december 18.) Viegh Bernart ( március 20.) Viegh Elvira ( 1888) Viegh Hani ( október 14.) Viegh Illés ( július 1.) Viegh Jakob Joakim ( december 27.) Viegh Neti ( november 29.) Viegh Wolf ( május 3.) Vig Anna ( június 29.) Vig Bernát ( március 20.) Vig Bernát ( január 21.) Vig Bernát ( augusztus 19.)

43 Vig Bernát ( ) Vig Herman ( március 31.) Vig Ida ( április 26.) Vig Julia ( december 18.) Vig Malvin ( július 16.) Vig Márton ( november 6.) Vig Sára (Baja május 21.) Vig Sarolta ( április 18.) Vig Száli ( június 10.) Vig Szidonia ( június 10.) Vig Teréz ( február 13.) Vig Vilmos ( április 17.) Vigh Herman ( július 11.) Vigh Hermann ( október 6.) Vigh Izidorné ( május 21.) Vigh Katalin ( szeptember 9.) Vigh Léna ( június 1.) Vigh Lídia ( március 22.) Vigh Lipót ( december 31.) Vigh Lipót ( július 11.) Vigh Rozália ( március 31.) Vigh Soma (Szabadka, augusztus 20.) Vinter Jacob ( május 26.)

44 Vogl Lajos (Győr január 27.) Vogl Róza (Pozsony, szeptember 9.) Wain? ( augusztus 17.) Wamberger Rozália (Nagybecskerek, szeptember 5.) Weijs Carl ( augusztus 19.) Weijs Herman ( augusztus 26.) Weijs Joseph ( augusztus 21.) Weils Aladár ( október 1.) Weils Czeczilia ( szeptember 11.) Weils Julia ( szeptember 18.) Weinberger Bernát ( július 24.) Weinberger Debora ( augusztus 26.) Weinberger Fani ( november 30.) Weinberger Herman november 14.) Weinberger Ignác (Szabadka május 19.) Weinberger Ignáczné (98 évet élt) Weinberger Ignatz ( ) Weinberger Janka ( december 22.) Weinberger Kati ( július 8.) Weinberger Rosalia ( október 11.) Weinberger Rose ( február 8.) Weinberger Roza ( augusztus 23.) Weis Betti

45 ( február 15.) Weis Jacob ( december 15.) Weis Rudolf ( március 17.) Weiss Albert ( ) Weiss Heléna ( március 27.) Weiss Ibi Ljubica ( ) Weiss Józefin ( ) Weiss József ( ) Weiss Mária ( ) Weiss Regina ( március 2.) Weisz Aranka ( december 24.) Weisz Bernáth (Péterréve, február 11.) Weisz Betti (Ada június 21.) Weisz Ignácz (1845. július március 16.) Weisz Janka ( 1890) Weisz Katalin ( március 17.) Weisz Mária ( február 8.) Weisz Matild ( ) Weisz Móricz ( november 14.) Weisz Olga (Veprőd, március ) Weisz Regina (Zimony december 2.) Weitenberger Ignacz ( január 2.) Wejsz Dávid ( október 20.) Wejsz Dávidné

46 június 21.) Wéis Moritz ( augusztus 17.) Wieg Adolf ( augusztus 17.) Wieg Éliás ( január 6.) Wieg Izráel ( november 23.) Wieg Lidi ( március 22.) Wieg Lipót ( március 18.) Wiegh Olga ( december 7.) Wilheimer Betti (1872. október15) (Az anyakönyvi bejegyzés szerint Wilheimer Babetta elhunyt1872. október 16.) Wilheim? ( augusztus 18.) Wilheim Miksa (Szeged, augusztus 16.) Wilheim Nina ( ) Willheim Róza ( július 8.) Winter Gyula (Baja január 5.) Witenberg Ignac ( november 1.) Wittenberg Franciska Fany (Olaszország február 3.) Wittenberg Gabriella ( december 17.) Wittenberg Georg ( október 2.) Wittenberg Herman ( október 31.) Wittenberg Jozefa (Szeged, április 19.) Wittenberg Juliana ( augusztus 20.) Wittenberg Mór ( november 27.) Wolcheimer Mór ( december 30.)

47 Wolheimer Arnold ( szeptember 5.) Wolheimer Áron ( augusztus 24.) Wolheimer Fáni ( december 30.) Wolheimer József Ábrahám ( május 2.) Wolheimer Julis ( április 19.) Wolheimer Jusztin ( november 28.) Wolheimer Roza ( szeptember 17.) Wollheimer Ernő ( március 9.) Wollheimer Márkusz ( március 22.) Wollheimer Sámuel ( május 4.) Wollheiner Jónás ( július 16.) Woltheimer? ( július 4.)

48 A sírkert kápolnájának északi fekvésű, hosszanti falfelületére erősített két csiszolt, fehér márványlap a két világháború topolyai zsidó áldozatainak állít emléket. A kisebb, 95x65 cm-es táblán vésett, aranyozott betűkkel az első világháború ( ) áldozatainak neve: ADLER ANDOR, ADLER FERENC, ADLER GYULA, BEER IGNÁC, BRODI DÁNIEL, HELLER FERENC, HEDUSKA MÁRTON, HIRSCHFELD BÉLA, HIRSCHFELD IZSÓ, DR. KOCH ZOLTÁN, LEDERER ADOLF, LEDERER ÁRMIN, LEDERER ÁRPÁD, LEDERER HERMAN, SZIRTES FERENC, SZIRTES JAKAB, VIG KÁROLY (A márványtábla a felirat szerint Ujhely Verbas-on készült.) A nagyobb, 1,27x1,92 m-es márványtáblába fekete betűkkel vésve azoknak a neve szerepel, akiket a második világháborúban végeztek ki: ŽRTVE FAŠIZMA (Első oszlop) Adam Jovan, Adam Antal, Adam Ajbenšic Ilona, Adam Andrija, ud. Adam Jakoba, Adanja Mika, ud. Alajn Ida, Alajn Janoš, Alajn Geduldig Eva, Alajn Robert, Altman Jakob, Altman Baš Judit, Altman Jene, Altman Baš Ester, Bala Lajoš, ud. Barta Bernata, Baš Vider Ilona, Baš Žuža, Bek Bela, Bek Rosenfeld Iren, ud. Ber Lerinca, Ber Mikša, Ber Šimon, Ber Polak Ela, Ber Mira, Ber Josip, Ber Vajs Katalin, Ber Markus, Ber Hercl Franciška, Ber Vera, ud. Ber Jakoba, (Második oszlop) ud. Ber Geze, Berger Laslo, Berger Presburger Margit, ud. Blau Šandora, Blau Jelena, Bizam Martin, Bizam Andrija, ud. Brajner Jakoba, Brajner Štern Magda, dr Brandris Kalman, dr Brandris Presburger Juliška, Brandris Ignac, Brandris Sauber Janka, Brumer ela, ud. Cuker Žigmonda, Dioši Deže, Diosi Kon Paula, Engel Herman, Engler Adolf, Engler Fridman Verona, Fajerman Ižak, Fajerman Štajn Klara, Fajerman Ela, Fišer Marija, ud. Fišer Matild, Fleš Herman, Fleš Ignac, Fleš Berger Loti, ud. Fogel Lajoša, Fogel Albert, Frajnd Vajs Margit, (Harmadik oszlop) Frajnd Ladislav, dr Frank Mikloš, Friedlender Pinkasz Pal, Friedlender Schönfeld Terez, ud. Gabor Dježe-a, Gabor Eva, Goldmaher Nandor, Goldman Marija, Goldman Roži, Goldman Ibolja, Goldman Franja, supr. Goldman Franje, Goldman Lulić Kata, Goldštajn Julije, supr. Goldštajn Julija, Goldštajn Nikola, ud. Gombo Šalamona, Gombo Lajoš, Gonda Laslo, Gonda Sekelj Jelisaveta, Grosman Šimon, Grin Gombo Jolan, Grin Noemi, Grin Izor, Grinberger Hajnalka, Grinberger Aranka, ud. Grubi Jakoba, Hajnal Ber Janka, Hajnal Ilona, Hajduška Ignac, Hajduška Bušer Ida, (Negyedik oszlop)

49 Hajduška Imre, Hajduška Benjamin, Hajduška Kon Roža, Hajduška Lajoš, Hajduška Breder Iren, Hajduška Ágneš, Hajduška Terez, Haker Hajduška Ilona, Haker Laslo, Haker Mira, Hauser Deže, Hauser Štern Roža, Havaš Jene, Havaš Djordje, ud. Heler Ferenca, ud. Heler Aleksandra, ud. hirn Adolfa, Hiršfeld Aleksandra, Hiršfeld Pavle, ud. Horvat geze, Kofman Mikloš, Kofman Krisaber Ilona, Kaufman Erne, ud. Klajn Jovana, Komloš Jene, Komloš Ber Ida, Kon Ladislav, Konaltman Magda, Krisaber Ignac, Krisaber Heler Marija, Krisaber Djula, (Ötödik oszlop) Lederer Franja, Lederer Vajs Juliška, Lederer Antal, Lederer Gizela, Lederer Karlo, Lederer Baher Frida, Lederer Jakob, Lederer Karolina, Lederer Lajoš, Lederer Huvenana, Lederer Gabor, Lederer Stevan, Lederer Leopold, Lederer Regina, Lendvai Feldman Marija, ud. Lustig Mikše, ud. Lustig Ignaca, Mager Armin, Mager Bein Julija, Najman Šimon, Najman Štirum Katalin, Palfi Laslo, Palfi Ferenc, Pfefer Maks, Pfefer Vajs Leona, Pfefer Vera, Polak Herman, ud. Presburger Mikše, Presburger Karlo, Presburger Mager Roži, Presburger Djordje, (Hatodik oszlop) Presburger Josip, Presburger Šandor, Presburger Mager Lili, Preburger Stevan, ud. Presburger Jene-a, Presburger Mor, Roder Jakab, Ronai Tinka, Rosenberg Vilmoš, Rosenberg Vilhajm Roži, Rosenberg Franja, Rosenberg Roza, ud. Rosenberg Šandor-a, Rotštajn Abraham, Rotštajn Lederer Roži, Rotštajn Rihard, Sekelj Ignac, Singer Jožef, Singer Djordje, Sirteš Aleksandra, Sirteš Lederer Juliška, Sirteš Lajoš, Sirteš Franja, Sirteš Nikola, Šafer Sabina, Šnajberger Karolj, Šnajberger Ajbenšic Roza, ud. Štajn Jakoba, Štajn Mikša, Štajn Šenfeld Erne, ud. Štajnic Arpada r. Ber, (Hetedik oszlop) Štajnic Hela, Štern Kalman, Štern Blau Matild, ud. Štern Šimona, ud. Štern Bele, Štern Ferenc, Šugar Herman, Šugar Lederer Nina, Švarc Deže, Švarc Šamu, ud. Švarc Maćaša, ud. Švarc Majera, Vajl Vilmoš, Valj Ajbenšic Sidonija, dr Vajs Augustina r. Gingold, Vajs Imre, Vajs Herman, Vajs Bošan Katalin, Vajs Albert, Vajs Šimon, Vajs Šer Jozefina, Vajs Brodi Jelisaveta, Vajs Jovan, Vig Frankel Eva, ud. dr. Vig Josipa r. Cuker Paula, ud. Vig Bernata st. rođ. Reitzer, ud. Vig Bernata ml., Vig Djula, Vig Hermina, Zelenko Fišl, Zelenko Piroška.

50 Néhány vélemény a kéziratról Róna Attila New York Nem mondom, igazán szép munka. A grafikájától a tartalmáig. Gratulálok! Baráti üdvözlettel, Attila Nagy és nagyon szép munka. Baráti szeretettel, Attila Cseresnyés Iván Jeruzsálem Tisztelt drága barátom!... ez valóban hozzájárulás a Topolyán élt zsidók emlékének megőrzéséhez, valamint sírkertjük emlékezetéhez, amit valóban megmentett a megsemmisüléstől. Ha minden helységben lenne legalább egy olyan ember, mint Ön, sokat tehetnénk a szerbiai és a vajdasági zsidók emlékezetének visszaállításáért. Így a temetők többsége a kisebb helységekben elhanyagolt, megrongált, elhagyott és alapjában véve elfelejtett. Én igyekszem megtenni, amit tudok, de ha nem lenne ön és még néhány lelkes személy, nem tudom, hogy tudnék lépést tartani a könyörtelen idővel, amely mindent megsemmisít. Bízom benne és kívánom, hogy legyen elég ereje munkájának befejezéséhez, és hogy a közeljövőben láthassuk a topolyai zsidók történelméről megjelent monográfiát.... Üdvözlettel Ivan Blau Károly Budapest... örömteli csodálatot érzek áldozatos munkájuk eredményei iránt. És ez nem csak a legújabbakra vonatkoztatható, hiszen önként vállalt és teljes odaadással végzett munkájukat már több éve lelkesen teszik. Baráti üdvözlettel mindannyiunk nevében, Karcsi bácsi

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

Izraelita Koedukációs Polgári Iskola 1943/1944. tanév

Izraelita Koedukációs Polgári Iskola 1943/1944. tanév Izraelita Koedukációs Polgári Iskola 1943/1944. tanév 1 2 II. osztály 1. Adler Sándor, 1931. XI. 29. Szatm. Jenő, kárpitos Fried Szeréna Teleki 4. 2. Berger József, 1932. II. 14. Szatm. Ignác, műszerész

Részletesebben

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 Terjedelem: 2,00 fm, 20 doboz, 20 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. terem, 116-119. polc Az iratokat Dr. Feldmáyer György nagykőrösi

Részletesebben

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar Fotó: faluskriszta.hu NAPTÁR 20 5. Hét/Week/Woche 27 Montag 28 Dienstag 29 Mittwoch 30 Donnerstag 31 Freitag 1 Samstag 2 Angelika, Angyalka Károly, Karola Adél, Eta Martina, Gerda Marcella, Lujza Ignác,

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül. Családfa Apai nagyapa Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Apai nagyanya Kohn Simonné (szül.: Smutzer Teréz) 1850-es évek 1890-es évek) Anyai Anyai nagyapa nagyanya Weisz Adolfné Weisz Adolf (szül.: Rosenstock

Részletesebben

Családfa. Anya Klein Lázárné (szül.szalpéter Adél) (1881-1944) Apa Klein Lázár (1878-1944) Házastárs Interjúalany

Családfa. Anya Klein Lázárné (szül.szalpéter Adél) (1881-1944) Apa Klein Lázár (1878-1944) Házastárs Interjúalany Családfa Apai nagyapa Klein Mendel Wolf?-? Apai nagyanya Klein Mendelné (szül.weiser Aranka)?-1909 Anyai nagyapa Szalpéter??-? Anyai nagyanya Szalpéter?-né (szül. Holder Gizella)?-1944 Apa Klein Lázár

Részletesebben

Családfa. Werner Károlyné (szül. Pollák Matild) 1858 1860 között 1936. Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933

Családfa. Werner Károlyné (szül. Pollák Matild) 1858 1860 között 1936. Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933 Családfa Apai nagyapa Popper Károly 1864 1935 Apai nagyanya Popper Károlyné (szül. Werner Julianna) 1867 vagy 1868 1933 Anyai nagyapa Werner Károly 1850 1916 Anyai nagyanya Werner Károlyné (szül. Pollák

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00

2 Ábel. Péntek Friday Freitag 8:00 8:00 9:00 9:00 10:00 10:00 11:00 11:00 12:00 12:00 13:00 13:00 14:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 20:00 05 9 Tamás, Tamara 0 Dávid, Zoárd Szilveszter, Darinka Újév, Fruzsina Ábel Genovéva, Benjámin, Titusz, Leona 0. December December Dezember 05. Január January Januar. hét Week Woche 6 Vanda, Paula, Titanilla

Részletesebben

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011

The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011 1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929

Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz

Részletesebben

Az interjúalany és családja

Az interjúalany és családja Az interjúalany és családja Interjúalany Victor István Születési hely és idő: Budapest 1932. Szabadszállás, Uzd, Hejce, Sárospatak Iskolai végzettség: ref. theológiai akadémia (Budapest) lelkész, vallástanár

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből

Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből Jósvafői választói névjegyzékek a múlt század 30-as éveiből Deli Ferenc őrizte meg Jósvafő község 1932, 1934-es és 1935-ös választói névjegyzékeit, mivel édesapja Id. Dely Ferenc a Kisgazda Párt egyik

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

I. Források. Családi dokumentumok Levéltári keresés Anyakönyvek. Gyászjelentések Hungaricana (Arcanum) Elektronikus könyvtár, régi újságok

I. Források. Családi dokumentumok Levéltári keresés Anyakönyvek. Gyászjelentések Hungaricana (Arcanum) Elektronikus könyvtár, régi újságok Családkutatás karosszékből! I. Források Családi dokumentumok Levéltári keresés Anyakönyvek Familysearch Jewishgen Genteam Macse Gyászjelentések Hungaricana (Arcanum) Elektronikus könyvtár, régi újságok

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

VÉSZKORSZAK A RENDELETEK TÜKRÉBEN.

VÉSZKORSZAK A RENDELETEK TÜKRÉBEN. VÉSZKORSZAK A RENDELETEK TÜKRÉBEN. Az előző fejezetekben a már ismertetett szemelvényekkel arra világítottunk rá, hogy mikor telepedett le a zsidóság a térségünk területén, mióta élnek közöttünk, mi történt

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917

Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917 Családfa Apai nagyapa Kertész (Klein) József 1875 1957 Apai nagyanya Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56 Anyai nagyapa Fischer Péter 1888 1917 Anyai nagyanya Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)?

Részletesebben

Családfa. Schosberger. Adolfné (szül. Feith Gizella) 1868 1944. Feith Gáborné (szül. Weiner Szidónia)? 1944. Feith Gábor? 1939. Schosberger Adolf.

Családfa. Schosberger. Adolfné (szül. Feith Gizella) 1868 1944. Feith Gáborné (szül. Weiner Szidónia)? 1944. Feith Gábor? 1939. Schosberger Adolf. Családfa Apai nagyapa Adolf 1855 1924 Apai nagyanya Adolfné (szül. Feith Gizella) 1868 1944 Anyai nagyapa Feith Gábor? 1939 Anyai nagyanya Feith Gáborné (szül. Weiner Szidónia)? 1944 Apa József 1889 1942

Részletesebben

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc. ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA KIV Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely Alexa János. 1867 1905 Almási Ferenc. 1928 1994 Almási Ferencné Kovalik Anna 1923 2003 Aplaki Bertalan.

Részletesebben

Családfa TENNENBAUM EMMA 1846-? LŐWY SAROLTA?-1911 SCHWARZ JÓNÁS?-1911 ELŐTT STEINER ADOLF? Apa. Anya STEINER BERNÁT SCHWARZ CECÍLIA

Családfa TENNENBAUM EMMA 1846-? LŐWY SAROLTA?-1911 SCHWARZ JÓNÁS?-1911 ELŐTT STEINER ADOLF? Apa. Anya STEINER BERNÁT SCHWARZ CECÍLIA Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya STEINER ADOLF? LŐWY SAROLTA?-1911 SCHWARZ JÓNÁS?-1911 ELŐTT TENNENBAUM EMMA 1846-? Apa STEINER BERNÁT 1847-1944 Anya SCHWARZ CECÍLIA 1875-1920-AS

Részletesebben

KALOCSA KATONAI ÁLDOZATAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN

KALOCSA KATONAI ÁLDOZATAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN ASBÓTH MIKLÓS KALOCSA KATONAI ÁLDOZATAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN (Kézirat) KALOCSA 2011 Az alábbi névsorban olyan kalocsai illetőségű személyek szerepelnek, akik fegyveres testületek tagjaként, mint hivatásos

Részletesebben

Családfa. Klein Mózesné (szül. Rosenberg Hanna) Rosenberg Hermanné (szül.?)? Klein Mózes Rosenberg Herman? Apa.

Családfa. Klein Mózesné (szül. Rosenberg Hanna) Rosenberg Hermanné (szül.?)? Klein Mózes Rosenberg Herman? Apa. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Rosenberg Herman? 1882 Rosenberg Hermanné (szül.?)? 1882 Klein Mózes 1840 1931 Klein Mózesné (szül. Rosenberg Hanna) 1839 1921 Apa Rosenberg

Részletesebben

Családfa. Friedman Izsákné (szül. Glück Regina) Fischer Ignácné (szül. Weisz Julianna)?? Friedman Izsák. Fischer Ignác?? Apa. Anya

Családfa. Friedman Izsákné (szül. Glück Regina) Fischer Ignácné (szül. Weisz Julianna)?? Friedman Izsák. Fischer Ignác?? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Fischer Ignác?? Apai nagyanya Fischer Ignácné (szül. Weisz Julianna)?? Anyai nagyapa Friedman Izsák?? Anyai nagyanya Friedman Izsákné (szül. Glück Regina)?? Apa Fischer Farkas 1878

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI EREDMÉNYT

MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI EREDMÉNYT A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő MÓDOSÍTOTT PÁLYÁZATI EREDMÉNYT Pályázati kiírás: Nagyobb hozzáadott értékű termékek előállítására irányuló

Részletesebben

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)??

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)?? Családfa Apai nagyapa Bauer Sámuel?? Apai nagyanya Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) 1857 1920 Anyai nagyapa Kellermann??? Anyai nagyanya Kellermann?-né (szül.?)?? Apa Bauer Izidor 1879 1944 Anya Bauer

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Családfa. Reichard Salamon Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) Moric Jakobovič (Jakobovics Mór)

Családfa. Reichard Salamon Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) Moric Jakobovič (Jakobovics Mór) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moric Jakobovič (Jakobovics Mór) 1856 1930 Jakobovics Mórné (szül. Lefkovics Katalin) 1857 1918 Reichard Salamon 1857 1939 Reichard Salamonné

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948 Családfa Apai nagyapa Weisz Mihály?? Apai nagyanya Weisz Cecília (szül. Hopper Cecília)?? Anyai nagyapa Laufer Mór?? Anyai nagyanya Laufer Mina (szül. Smatana Mina) 1860-as évek 1938 Apa Weisz József 1893

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE

ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE 1 2. Zsidó szimbólumok a dunacsébi téglatöredékeken (Menore iz Čelareva, 151. p.) 3 4. Ezüstdénárok IV. Béla korából (ZVM Numizmatikai gyűjtemény) 5. Az imaház telke a Halász-birtokkönyvben,

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

Temetõi melléklet 2010

Temetõi melléklet 2010 A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Temetõi melléklet 2010 Tisztelt Hozzátartozók! A temetői nyilvántartás szerint az alábbi sírhelyek feletti rendelkezési jog lejárt! Mivel a sírhely

Részletesebben

Családfa. Pollák Jakabné (szül. Gajdusek Júlia) 1848-1919. Friedmann Sámuelné (szül. Flaschner Pepi) 1851-1882. Pollák Jakab 1839-1913

Családfa. Pollák Jakabné (szül. Gajdusek Júlia) 1848-1919. Friedmann Sámuelné (szül. Flaschner Pepi) 1851-1882. Pollák Jakab 1839-1913 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Friedmann Sámuel 1845-1933 Friedmann Sámuelné (szül. Flaschner Pepi) 1851-1882 Pollák Jakab 1839-1913 Pollák Jakabné (szül. Gajdusek Júlia)

Részletesebben

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit

Részletesebben

Családfa Apai Apai Anyai nagyanya Anyai nagyapa nagyanya nagyapa Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek

Családfa Apai Apai Anyai nagyanya Anyai nagyapa nagyanya nagyapa Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek Családfa Apai nagyapa? Friedman 1845 1887 Apai nagyanya? Friedman (szül.?) 1852 1925 Anyai nagyapa Bernard Rosenzweig 1855 1938 Anyai nagyanya Katarine Rosenzweig (szül. Katarine Ertler) 1858 1940 Apa

Részletesebben

Családfa. Weisz Dávid 1865 körül 1935. Interjúalany. Eisikovits Mihály 1920. Gyermekek

Családfa. Weisz Dávid 1865 körül 1935. Interjúalany. Eisikovits Mihály 1920. Gyermekek Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Eisikovits Jakab 1860-as évek 1925 Eisikovits Jakabné (szül. Fejér?)? 1899 Weisz Dávid 1865 körül 1935 Weisz Dávidné (szül. Schwartz Aranka)

Részletesebben

HAZAI ELŐFIZETŐINK NÉVJEGYZÉKE

HAZAI ELŐFIZETŐINK NÉVJEGYZÉKE HAZAI ELŐFIZETŐINK NÉVJEGYZÉKE 11000 BEOGRAD GERLOVICS SZILVESZTER GYULYÁS EDIT HAJDÚ EDIT KISIMRE ISTVÁN KTJLTURNI CENTAR MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NAGYKÖVETSÉGE ŐSZI ISTVÁN PLAKI GÁBOR 21000 NOVI SAD Ifj

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921

Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921 Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?

Részletesebben

Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc?

Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc? Családfa Apai nagyapa Jakubovics Ignác? 1930 előtt Apai nagyanya Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? 1944 Anyai nagyapa Gottesmann Ferenc? 1944 Anyai nagyanya Gottesmann Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten

Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. 12/E) Református Gimnázium, 2006, olaj, 50 70 cm. Középiskolák Kecskeméten Dobos Edit (Kandó Kálmán Szki. /E) Református Gimnázium, 0, olaj, 0 0 cm 0 Középiskolák Kecskeméten Január Kertész Krisztina (Kandó Kálmán Szki. /E) Bányai Júlia Gimnázium, 0, akril, 0 0 cm Újév, Fruzsina

Részletesebben

2003. június/július June/July 27. hét week 27

2003. június/július June/July 27. hét week 27 2003. június/július June/July 27. hét week 27 Hétfô Monday 30 Kedd Tuesday 1 Szerda Wednesday 2 Csütörtök Thursday 3 Péntek Friday 4 Szombat Saturday 5 Vasárnap Sunday 6 Pál Tihamér, Annamária Ottó Kornél,

Részletesebben

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Bernát 1871 1943 Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) 1867 1944 vagy 1945 Illés (Jajtelesz) Miksa 1883 1944 Illés Miksáné (sz. Stark

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 37,600 37,350 37,200 112,150 2 Bolyai János Ált. Isk. 37,100 37,600 37,050 111,750 3 Veszprém Hriszto Botev Ált. Isk. 36,750 37,750

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA november 23.

FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA november 23. FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA 2008. november 23. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI PÉTER 1995 378 15:34 2. Kocsis Gábor 1995 350 16:08 3. Novák Eszter 1996 354 17:24

Részletesebben

. l JELENTESE ZÁRSZÁMADÁSA ÉS MÉRLEGE 1\ \ II \ I \11\ I \ II \ 1111\ I \11\ II \11\111111\1. CiO. (t)- 2005. tflj A BAJAI

. l JELENTESE ZÁRSZÁMADÁSA ÉS MÉRLEGE 1\ \ II \ I \11\ I \ II \ 1111\ I \11\ II \11\111111\1. CiO. (t)- 2005. tflj A BAJAI ... CiO, c. 41 (t) 2005. tflj H 1f7 4 4...;J j A BAJA,, " ". l "CHEWRA KADSAu ZRAELTA SZENTEGYLET ELOLJÁROsAeANAK JELENTESE ZÁRSZÁMADÁSA ÉS MÉRLEGE F AZ 1916. tvrol. 1\ \ \ \11\ \ \ 1111\ \11\ \11\111111\1

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. Schwarz Lipót 1865 1929

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. Schwarz Lipót 1865 1929 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa Schwarz Lipót 1865 1929 Anya Schwarz Lipótné (szül. Friedmann Regina) 1860-as évek 1944 Testvérek Schwarz Jenő 1891 1944 Markovics Ernőné

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

Családfa. Mittelman Ármin 1863 1944. Riegelhaupt Sámuelné (szül. Goldman Regina)? 1890. Mittelman Árminné (szül. Weisz Sarolta)?

Családfa. Mittelman Ármin 1863 1944. Riegelhaupt Sámuelné (szül. Goldman Regina)? 1890. Mittelman Árminné (szül. Weisz Sarolta)? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Riegelhaupt Sámuel? 1930 Riegelhaupt Sámuelné (szül. Goldman Regina)? 1890 Mittelman Ármin 1863 1944 Mittelman Árminné (szül. Weisz Sarolta)?

Részletesebben

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET Sor A dolgozat A dolgozat címe Szakirányító szám készítője 1. Babos Ibolya Szabéd falu története a helységnevekben és a legendákban 2. Domahidi Jolán Somosd képe

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK

VERSENYEREDMÉNYEK VERSENYEREDMÉNYEK 2012-2013 Spanyol OKTV, döntő 23. hely: Tasi Anna (12.a) a 3. fordulóba (döntő) jutott felkészítő tanára: Péterffy Mátyás Fizika OKTV Mészégető Tamás (11.b) a 2. fordulóba jutott felkészítő

Részletesebben

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926 Családfa Apai nagyapa Kauders Dávid 1854 1926 Apai nagyanya Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Anyai nagyapa Freiberger Mór? 1904/05 Anyai nagyanya Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia 1936.10.10 1949.01.31 2. Ajtai Mária 1970.07.01 1985.06.18 3. Antal József 1956.08.22 1971.06.12 4. Antal Mária 1940.02.19 1953.06.17

Részletesebben

12U Duet Results. Judges

12U Duet Results. Judges 12U Duet Results Gubala Lili 2006 E 30% 60 58 58 53 61 17,6000 5,8667 17,6000 Lakner Szidónia 2005 A 40% 60 58 57 58 59 17,5000 5,8333 23,3333 1 9 H2O D 30% 62 58 57 59 61 17,8000 5,9333 17,8000 Penalties:

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Családfa. Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek. Fischer Árminné (szül. Schwartz Katalin) 1856 1925

Családfa. Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek. Fischer Árminné (szül. Schwartz Katalin) 1856 1925 Családfa Apai nagyanya Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek Apai nagyapa Hertelendy János? 1950-es évek Anyai nagyapa Fischer Ármin 1836 1900-as évek eleje Anyai nagyanya Fischer

Részletesebben

Családfa. Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) körül. Ander Lajosné (szül. Spán Amália) Ander Lajos

Családfa. Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) körül. Ander Lajosné (szül. Spán Amália) Ander Lajos Családfa Apai nagyapa Schwarcz Dávid 1843 1929 Apai nagyanya Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) 1868 1920 körül Anyai nagyapa Ander Lajos 1869 1944 Anyai nagyanya Ander Lajosné (szül. Spán Amália) 1876

Részletesebben

Családfa. László Albertné (szül. Spitz Hermina) 1862 1944. László (Löwinger) Albert 1857 1926. Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915

Családfa. László Albertné (szül. Spitz Hermina) 1862 1944. László (Löwinger) Albert 1857 1926. Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Mestitz (Meřticz) Mihály 1830 1909 Mestitz Mihályné (szül. Fischer Anna) 1846 1915 László (Löwinger) Albert 1857 1926 László Albertné (szül.

Részletesebben

Jángori neológ zsidó temető (2014. augusztus szeptember azonosított neológ sírok)

Jángori neológ zsidó temető (2014. augusztus szeptember azonosított neológ sírok) Jángori neológ zsidó temető (2014. augusztus szeptember azonosított neológ sírok) I. szelvény Sorszám Fotószám 1. Kohn Lázár családi sírboltja 0. I001 2. Kohn Lázár 0. I001 3. Kohn Lázárné (Luzzato Rozália)

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Névmutató A, Á A NÉVMUTATÓ LEÍRÁSA

Névmutató A, Á A NÉVMUTATÓ LEÍRÁSA Névmutató A NÉVMUTATÓ LEÍRÁSA A temetőben 405 sírkövet regisztráltam, ebből mindössze 347 kő felirata olvasható. Ezeken a sírokon többnyire a halott neve is kibetűzhető, méghozzá gyakran több formában

Részletesebben

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC 2015. 10. 09. NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY Abonyi József 1914 1984 0005-0033 Ádám Gáborné Gőz Eszter 0035-0054 Agócs Pál 1937 1990 0045-0018 Alföldi Zsigmondné Bodnár Róza

Részletesebben

Családfa. Müller Bernátné (szül. Neufeld Leonóra) 1877-1944. Svéd Zsigmondné (szül. Stern Mária) 1867 1944. Müller Bernát 1874-1944

Családfa. Müller Bernátné (szül. Neufeld Leonóra) 1877-1944. Svéd Zsigmondné (szül. Stern Mária) 1867 1944. Müller Bernát 1874-1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Svéd Zsigmond 1872-1944 Svéd Zsigmondné (szül. Stern Mária) 1867 1944 Müller Bernát 1874-1944 Müller Bernátné (szül. Neufeld Leonóra) 1877-1944

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Hely. Cím Csapatnév 1 Győr Apor Vilmos Római Kat. Óvoda, Ált. Isk., AMI, Gimn. és Koll. 37,750 36,500 37,500 111,750 2 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk.

Részletesebben

A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT

A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT Pályázati kiírás: Támogatási eszközök odaítélése többéves ültetvények telepítésére A

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Margitta S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve 5. osztály Az iskola neve Helység Tollbamondás Feladatlap 1. Hajas Dorottya-Zsófia

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Hargitáné Kovács Tímea

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Hargitáné Kovács Tímea I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Hargitáné Kovács Tímea 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Hargitáné

Részletesebben

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül)

Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Krausz Márkus (1840-1910 körül) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Lichtwitz Ferdinánd (1840-es évek- 1918 előtt) Lichtwitz Ferdinándné

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924

Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924 Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )

Részletesebben

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám Megye: Hargita Körzet: Gyergyó Osztály: II osztály Eredménylista Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám 1 Bíró Nimród Gyergyószárhegy Bethlen

Részletesebben

Családfa. Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944. Feldmár József? 1914/18? Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Gross János?? Apa.

Családfa. Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944. Feldmár József? 1914/18? Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Gross János?? Apa. Családfa Apai nagyapa Feldmár József? 1914/18? Apai nagyanya Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944 Anyai nagyapa Gross János?? Anyai nagyanya Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Apa Feldmár Miksa

Részletesebben

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp

Részletesebben

Statika 1. PZH :15-10:00 Ülésrend

Statika 1. PZH :15-10:00 Ülésrend Statika 1. PZH 2019.05.22. 08:15-10:00 Ülésrend Név Terem ülés 1 Abigél Schupler K234 14 2 ÁRON Kovács K234 74 3 Balogh Boróka K234 134 4 Balogh Vivien Liliána K234 194 5 Bárány Bella K234 254 6 Bauer

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Ablakszerker Crossfutás június 6. Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Zrínyi Ilona Ált. Isk. 36,700 36,400 73,100 1 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 36,200 36,900 73,100 3 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 35,700 36,400 72,100

Részletesebben

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. 9 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente

Részletesebben

A soltvadkerti zsidó temető

A soltvadkerti zsidó temető Szabadiné Viszmeg Erzsébet: A soltvadkerti zsidó temető 1. A témaválasztás indoklása - A működő temetőket minden vadkerti ismeri, de talán kevesebben tudnak a ma már nem használtakról. - Történelemtanár

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

Holokauszt Pereden avagy akikről már végkép nem beszélünk.

Holokauszt Pereden avagy akikről már végkép nem beszélünk. Holokauszt Pereden avagy akikről már végkép nem beszélünk. Hogy mi vezetett oda, hogy elhurcolják falunk zsidó lakosságát nem kell mondani senkinek. Ezt mindenki tudja. A fiatal lakosok viszont nem tudják

Részletesebben