valóság már soha szét nem választható keverékeként maradtak meg a történtek az

Méret: px

Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "valóság már soha szét nem választható keverékeként maradtak meg a történtek az"

Valéria Kozmané
8 évvel ezelőtt
Látták:

1 A különös Karácsony. Akkortájt is épp Karácsony közelgett. Eddig senkinek sem beszélt róla, csak magában őrizte annak a decembernek, és a különös karácsonynak az emlékét. Felnőtté válva a képzelet és a valóság már soha szét nem választható keverékeként maradtak meg a történtek az emlékezetében. A kalendárium naptára 1953 decemberét mutatta. 6 éves, pöttöm, vékony leányka volt, aki alig nőtt még ki a földből. Egyik este az Anyja mosolyogva mondta: -Kislányom, holnap nagy nap lesz! Messzire utazunk, te is jössz velem. Meglátogatjuk az Édesapádat! Már nem is emlékezett mikor látta utoljára Anyját mosolyogni. Talán ahhoz a naphoz köthető a szomorúságának a kezdete, amikor marcona, egyenruhás emberek elvitték az Édesapját. Nem értette a történteket, csak azt tudta, hogy attól a naptól kezdve ketten maradtak a vályogházban, s Édesanyja végzett minden férfimunkát. Az Anyja mosolyát látva, őt is valamiféle jó érzés, nyugalom töltötte el, s miközben a vaskályhában lángra lobbant fahasábok pattogását, majd monoton duruzsolását hallgatta, lassan elszenderedett. Arra ébredt, hogy az anyja gyengéden rázogatja a vállát: - Ébredj angyalom, mert lekéssük a buszt!

6 éves, pöttöm, vékony leányka volt, aki alig nőtt még ki a földből. Egyik este az Anyja mosolyogva mondta: -Kislányom, holnap nagy nap lesz! Messzire utazunk, te is jössz velem.

2 A hajnali sötétségben, a petróleumlámpa pislákoló fényében kábultan tűrte, hogy az anyja ráhúzza a ruháit, a jó meleg kapcát a lábára tekerje, még mielőtt a kis csizmájába bujtatná a lábait, majd felállítja a hokedlire, és bebugyolálja a jó meleg berliner kendőbe, melyből csak a két szeme, és az orra látszott ki. Elindultak a buszmegállóba. Odaérve beálltak a várakozók közé, s bár szinte elveszett a lábak erdejében, mégis valamiféle védelmet érzett a csípős hideg ellen. Csizmája majdnem elmerült a nagy hóban, s a lába már teljesen elgémberedett, amikor a távolból a már régóta várt morajlás felhangzott, majd két fénysugár hasította át a tejfehér ködöt, s lassan kirajzolódott a busz körvonala. A kerekei csikorogva fékeztek az éjszaka lehullott, még szűz, érintetlen hóban. Feltuszkolták magukat a járműre. Az anyja egyik kezében a csomaggal, a másik karján vele. A tömött buszon szerencsére felkínáltak nekik egy helyet. Bevackolódott az anyja ölébe, s az arcát belefúrta a kabátja nyílásába. A busz többször nekiveselkedve, le-le fulladva, a középen álló embertömeg dülöngélése közepette lassan elindult. Már békésen szuszogva elszenderedhetett, de nem túl sokáig, mert előbb a zökkenést érzékelte, majd az ajtó hangját, amint nyikorogva nyílott, és a kinti hideg hívatlan vendégként beáramlott a busz belsejében szabadon hagyott térbe. Az anyja letette őt a busz padlójára, majd leemelte a csomagtartóból a pakkot, előbb lelépett a busz lépcsőjéről a földre, majd őt is leemelte a lépcső tetejéről, s kézen fogva, sietősen az állomás épülete felé húzta. Még annyi idejük volt, hogy megvegyék a vonatjegyet, és kisétáljanak a peronra, már jött is a hatalmas fekete vasszörnyeteg, sűrű sötét füstöt eregetve, majd fülsiketítően sípolva, és csikorogva-nyikorogva megálltak a kerekei.

Odaérve beálltak a várakozók közé, s bár szinte elveszett a lábak erdejében, mégis valamiféle védelmet érzett a csípős hideg ellen.

3 A vonat már ismerős volt neki-otthon a vasútállomással szemben laktak- bár ez sokkal félelmetesebb és hatalmasabb volt, mint az otthoni. De, nem volt sok ideje az álmélkodásra, mert az anyja sürgetően noszogatta: -Gyere gyorsan kicsim, nincs sok időnk, s olyan helyet kell keresnünk amelyik kályha közelében van. Szinte rohanvást haladtak a vonat mellett, időnként megpróbálva belesni az ablakokon, de a kosztól füstös ablakok féltékenyen őrizték titkukat, s nem mutatták mi van a belül, az ablak túlsó oldalán. Az utolsó előtti vagonba végül beszálltak, s szerencséjükre találtak 2 helyet a halkan duruzsoló, kellemes meleget árasztó kályha szomszédságában. Amint a vonat csikorogva, pöfékelve nekilódult, az anyja elővette az elemózsiás kosarat, s falatozni kezdtek a piros kockás vászonkendő takarásában megbúvó finom ropogóshéjú zsíros kenyérből. Azután bekucorodott a sarokba, s befészkelve magát anyja ölébe. Még látta, hogy a kalauz a vaslapáttal megrakja a kályhát brikettel, majd álomba merült. Nem tudta mennyit aludhatott. Arra ébredt, hogy a kalauz a vagon résnyire nyitott ajtaján bekiabál: -Állampuszta következik! Míg anyja öltöztette- s próbálta felrázni elerőtlenedett tagjait- a szeme a vonat ablakán keresztül a kinti világra tévedt. A hó sűrű pelyhekben hullt, s a hópelyhek játékos táncot lejtve kavarogtak a levegőben, s időnként a szél hatására sietősen nekilódultak. A borús égbolt egyöntetű szürkeségbe vonta az egész tájat, a hatalmas, végeláthatatlan síkságot, melyen csak imitt-amott árválkodott magányosan egy-egy fa, s a távolban alig kivehetően feketéllett néhány épület. Leszálltak a vonatról, és elindultak a távoli épületek irányába.

Szinte rohanvást haladtak a vonat mellett, időnként megpróbálva belesni az ablakokon, de a kosztól füstös ablakok féltékenyen őrizték titkukat, s nem mutatták mi van a belül, az ablak túlsó oldalán.

4 Szinte örökkévalóságnak tűnt az idő, amióta gyalogoltak a nagy hóban, nekifeszítve mellüket a szélnek, megküzdve minden egyes lépésért. Már úgy érezte, hogy csak a teste súlya lendíti előre tehetetlenül, mert minden végtagja elgémberedett a hidegtől. Amikor már nem is remélte, egyszer csak ott álltak a magas drótkerítés előtt. Az anyja beszédbe elegyedett az egyenruhás emberrel, a kerítés túloldalán, akinek puska lógott a vállán. Hosszas beszélgetés után az ember átvette az anyám által a kerítés résein becsúsztatott cigarettás csomagokat és a pénzt, majd bement az épületbe. Pár perc múlva Apám kijöhetett hozzánk, a kerítéshez. Csak álltunk egymással szemben a kerítés két oldalán. Apám egyik kezével az én kezem, a másik kezével az Anyám kezét fogta a tenyerébe. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak szorítottuk egymás kezét, mintha soha nem akarnánk elengedni, és én nem értettem, hogy miért csorognak mindkettőjük szeméből a könnyek. Eltelt két hét az utazásunk óta. December 24.-e volt, karácsony este. Anyám az ágyam mellett ült és mesélt Máriáról, Józsefről, a kis Jézusról, aki jászolba született, mégis napkeleti királyok hódoltak neki. Minden olyan békés volt, olyan várakozással teli, s mégis olyan szomorú, magányos. A mese végén beállt hitelen csendben valaki kopogott a szoba ajtaján. Anyám odalépett, és elfordította a kulcsot a zárban. Kinyílt az ajtó, s a küszöbön ott állt Apám, lefogyva, borostásan. Ránk mosolygott, és csak annyit mondott: -Boldog Karácsonyt!

Az anyja beszédbe elegyedett az egyenruhás emberrel, a kerítés túloldalán, akinek puska lógott a vállán.

5 Sok sok év távlatából is úgy emlékszem, hogy ez volt életem legszebb karácsonya! Már felnőtt voltam, amikor a szüleim elmesélték annak a különleges karácsonynak a történetét. Apámat 1953 tavaszán azért tartóztatták le, és vitték az állampusztai börtönbe, mert a riválisa megvádolta, hogy ellopott tőle egy kiló lisztet. Azon a télen, karácsonykor, jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezték. Hónapokkal később rehabilitálták.

Apámat 1953 tavaszán azért tartóztatták le, és vitték az állampusztai börtönbe, mert a riválisa megvádolta,

Hasonló dokumentumok

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,