»Ha akarnám, sem lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai.«

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "»Ha akarnám, sem lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai.«"

Átírás

1 »Ha akarnám, sem lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai.«( Részlet a Felvidék egy részének nemzetközi jogilag Magyarországhoz visszatérésekor a magyar honvédséggel együtt szülővárosába, Kassára visszaköltöző Márai Sándor író, költő, újságíró esszéjéből ) A Király-lépcső közelében ülök be az egyik padba, a nagy boltíveket tartó oszlopok mellé, s hátrahajtott fejjel bámulok a magasba, e gótikus végtelenségbe, melyben az emberi lélek talán magasabbra repült, mint valaha is története során. A hajók, a tetőzet ívei és hullámai, az a zárt és befejezett belső tartás, mely szárnyalást és fegyelmet egyetlen hatalmas egységbe és magatartásba fog össze, ez az igazi Európa. A keresztény Európa templomhajókkal fejezte ki utoljára és tökéletesen hivatásérzését. A templom méreteit ismerősnek érzem, mint egy örökké testemre szabott köntöst. Ha akarnám, sem lehetnék más, mint magyar, keresztény, polgár és európai. Ezek a székesegyházak azzal az akarattal és áhítattal épültek, mely nem leigázni akarta a világot, hanem vezetni. Ez a dolgunk. Ha a keresztény Európa meg akarja őrizni vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát. Nem az a feladatunk, hogy teletömjük raktárainkat a világ rabolt kincseivel. Amikor a legkeresztényibb Spanyolország kalandra indult Nyugat felé, elhozta onnan az aranyat, s elvesztette a kalandban Spanyolország missziós szerepét. Ezt a [[ kassai ]] templomot évszázadokon át építették azzal az alázattal és becsvággyal, mely névtelen és önzetlen, nem akar személyes kielégülést, egy közösség legjobb akaratával óhajtja remekműbe formálva bemutatni mindazt, amire a közösség tagjai szerződtek. Így kell felépítenünk Európát mégegyszer, mint egy templomot. Felépíteni cementből és értelemből, hitből és méltányosságból, a megújhodott és megtisztult európai kereszténység aszkézisából. Az összeomlásból, mely városaink kapuja előtt rikoltoz, nincs más kivezető út, mint a megújhodott, megtisztult és öntudatos kereszténység. Nem egyházi kérdés ez többé, vagy nemcsak az: túlnőtt egyházak és felekezetek magatartásán és szándékain. Európa megmaradásának feltétele, hogy a keresztény erkölcs, annak legtisztább, legszigorúbb értelmében, megint uralkodni kezdjen a lelkekben, társadalmakban, egyének és osztályok öntudatában. Papok, katonák, írók és nevelők küldetése lesz elhinteni a keresztény erkölcs és műveltség igéit az elvadult Európa gyermekeinek lelkében. Mindaz, ami történt, bizonyítja, hogy nem vagyunk igazi keresztények Európában. Kereszténynek lenni annyi, mint műveltnek lenni, igazságosnak lenni, mértéktartónak lenni, felelősnek lenni és tudni azt, hogy a mi országunk nem e világból való. Az európai imperializmus egyetlen méltó célja nem országok elfoglalása, hanem a lelkek hódítása. Nem gyarmatot akar, hanem minden emberi lelket. Ezért volt nagy, a századokban, mikor e gótikus bástyákat építette. Nagyságát és erejét csak az alázatban, a lemondásban és az önismeretben kaphatja vissza. Európát nem mentheti meg más, csak azok az erők, melyek felépítették a dómokat és ezt a lelkiséget: a hit, a méltányosság és az értelem ereje. Nem álmodozhatunk többé beton-paradicsomokról, ahol gépzenére andalog az akkordmunka utáni szabadidőben egy félhülyére civilizált, képes újságok műveltségi szintjére nevelt, családokban is elbújtatott önkéntes titkos rendőrök által ellenőrzött és megfélemlített, igazi és bátor élvezetre képtelen, szórakozásra örökké éhes, félművelt,

2 indulatait olcsó bódítószerekkel közömbösítő társadalom. Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy és az élethez való jogunk. De ne álmodozzunk arról sem, hogy ez a keresztény és európai megújhodás alkalmat adhat a birtokos társadalomnak, méltányosság és felelősség nélkül birtokolni tovább is a javakat, melyeket kötelessége fokozottan megosztani mindazokkal, kiknek munkája termeli és megőrzi azokat. És ne álmodozzon a türelmetlen erénycsősz, a keresztény magatartás palástja alatt ólálkodó politikai vagy társadalmi becsvágy, hogy ez az új krisztianizmus, amelynek vágya a régi zsoltárok kezdetleges és mély hangján tör föl a lelkekből, takarja majd gyanús, ostoba és kegyetlen üzleteiket. Mikor kereszténységről beszélünk, az európai műveltség és erkölcs megtisztulását értjük, társadalmi és gondolati, művészeti és gazdasági értelemben. Márai Sándor: Kassai őrjárat. --- Révai kiadó és nyomda, Budapest * * * * * * * * * * * * Magyarország északi részeinek népsűrűségi alapú etnikai térképe [ fehér = lényegében lakatlan ( magas hegyek, tó-felszínek, lápok, füves puszták ), piros = magyar, narancs = német, zsemle = lengyel, borsózöld = tót/szlovák, fenyőzöld = ruszin, mályva = oláh/román; az 1920-as trianoni gyalázat-határt - a Nagy-Duna Kisalföldet kettészelő NY-K-i szakaszát kivéve - halvány fekete vonal jelezi ] Az I. világháború győztes nagyhatalmai által kikényszerített trianoni diktátummal június 4.-én művileg kialakított utódállamok egyike: Csehszlovákia - benne a Nagy-Duna bal parti Kisalföld-rész + a tkp. Felvidék + Kárpátalja - lakosságának nyelvi megoszlása az 1930-as csehszlovák állami népszámlálás* alapján [ *ld. a ]:

3 A nemzetvesztő célú, ország- és nemzet-csonkító trianoni diktátumot követő erkölcsös és jogos magyar revíziós törekvések eredményeként a békeidőben, korabeli nagyhatalmi nemzetközi garanciával - angol és francia előzetes elvi egyetértő nyilatkozatok birtokában a német és az olasz szakértők és politikusok által az etnikai tények alapján kimunkált - kihirdetett első bécsi döntés révén november 2.-án Márai szülővárosa, Kassa ( is ) visszatért a Magyar Szent Korona közvetlen joghatósága alá. A lakosság november 11.-én ünnepélyesen fogadta a bevonuló magyar csapatokat és vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzót. Jogilag e revideált határú Magyarország a szülőhazám, ( én születtem ); erkölcsi, identitás- és küldetés-tudatomban a Trianon előtti egész Magyarország a hazám. ( Bolla S. ) Kassa, Magyarországi ( Árpád-házi ) Szent Erzsébet-főszékesegyház:

4 a Király-lépcső:

5

6 Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc - családi örökös/örökölt rangként [ születése jogán ] a Római Szent Birodalom hercege, [ syn. Munkács és Makovica hercege ], uralkodói kinevezéssel 1694-től Sáros vármegye örökös főispánja, választás révén 1704-től Erdély fejedelme, a székelyek főispánja, 1705-től Magyarország vezérlő fejedelme - nyughelye az altemplom kriptájában van ( 1735, Rodostó; földi maradványainak magyarországi fejedelmi székvárosába, Kassára hazahozatala: 1906 ): Kassát január 19.-én foglalta el a szovjet Vörös Hadsereg, a Sztálin Beneš megállapodások okán Csehszlovákiának tekintve. A trianonitól alig eltérő határokat kikényszerítő február 10.-i párizsi diktátummal újra Csonka-Magyarországgá lett állam területén a szovjet megszálló hadsereg támogatta bolsevik hatalomátvétel elől ( június 12.: a sztálinista, szélsőbaloldali MDP megalakulása a Rákosi-rendszer ) Márai augusztus 31.-én Budapestről Nyugatra emigrált: annak, hogy elmentem hazulról, a kommunisták voltak az okozói.

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?

Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a

Részletesebben

A trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés A trianoni békeszerződés I. Út a békéhez 1918. nov. 3. Padova az OMM kapitulál A győztes hatalmak 19. jan-ban elkezdik a tanácskozásokat A négy nagy: - Wilson - Clemenceau - Lloyd George - Orlando A legyőzöttek

Részletesebben

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP

Részletesebben

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP LÁSZLÓ A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai 1. ábra. Az elszakított területeket szimbolizáló budapesti szoborcsoport A MABÉOSZ Visnya

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1. GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Tartalom. Bevezető / 7

Tartalom. Bevezető / 7 bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

Felvidék Felvidék himnusza Felvidék Történelme Európában fekszik, a mai Szlovákia részén - egy évezreden át a történelmi Magyarország északi részét alkotta. Ezen a területen, még ma is kb. 600.000 magyar

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR (I.) MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR (I.) MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ L SZŰ ÍRSBL FLADASR (.) GLDS ÉS ÉRÉLÉS ÚUAÓ. gyszerű, rövid választ igénylő feladatok. FLADA a) szónok b) filozófus c) történetíró d) történetíró (elemenként 0,5 pont; összesen 2) 2. FLADA a) D b) B c)

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

Márai Sándor. Magyar borok. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár

Márai Sándor. Magyar borok. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár Márai Sándor Magyar borok bor mellett. A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől.

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... Felkészítő: 1. A Rákóczi-szabadságharc Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején? Milyen okai voltak a szabadságharc kirobbanásának?

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban

A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,

Részletesebben

2. térkép: Szatmár vármegye természetföldrajzi képe és közigazgatási beosztása 1889-ben. Forrás: Gönczy P. 1889.

2. térkép: Szatmár vármegye természetföldrajzi képe és közigazgatási beosztása 1889-ben. Forrás: Gönczy P. 1889. 1. térkép: A vizsgált terület települései. 1 = államhatár; 2 = megyehatár Romániában; 3 = folyó; 4 = településhatár; BH = Bihor/Bihar; SM = Satu Mare/Szatmár; MM = Maramureş/Máramaros. A települések számait

Részletesebben

VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról.

VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról. Társrendező: Szegedi Tudományegyetem-Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézete A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására 43. konferenciája VII. Újragondolt

Részletesebben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben

Szigor és tudás. Kubik Anna. Óidők az új időkben Kubik Anna Szigor és tudás Óidők az új időkben Debrecentől messzi van szülőfalum, a Bakony-aljai Ősi. Talán nemcsak földrajzi távolságban, lelki alkatot tekintve is. Először Nyilas Misi története vezetett

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az

Részletesebben

Egy kárpát-medencei sorsforduló

Egy kárpát-medencei sorsforduló Egy kárpát-medencei sorsforduló Számvetés-kísérlet Raffay Ernő könyve kapcsán * I. Alig telik el egy esztendő azt követően, hogy Moldva és Havasalföld 1859-ben egyidejűleg Alexandru Ion Cuzát választotta

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő): Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA

AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA 1 of 8 2015.11.09. 19:38 AKTUÁLIS, PUBLICISZTIKA 2015/11/09 NIFADMIN HOZZÁSZÓLÁS 2 of 8 2015.11.09. 19:38 (https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/11/09/keleti veszedelem miert utalnak minket europaban

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

T ÖRTÉNELEM 9. év f o lyam

T ÖRTÉNELEM 9. év f o lyam Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2008/2009. T ÖRTÉNELEM 9. év f o lyam A változat

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE

MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE irta : B iró Zoltán A szovjet-magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése új történelmi szakasz abban a harcban, amelyet a magyar nép szabadságáért

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig

ELŐSZÓ. [Erdélyi Magyar Adatbank] Vadkerty Katalin: A kitelepítéstől a reszlovakizációig ELŐSZÓ A csehszlovákiai magyarság 1945 tavasza óta olyan megpróbáltatásokon megy keresztül, amelyekre a Dunatáj változatos történetében nincsen példa. A kassai kormányprogram és a belőle kilövellő jelszavak

Részletesebben

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása

Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Címlap Hagyományőrzés, helytörténet Hírek Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Tápiószecső Anno. A könyv méltatása Írta: Tarnavölgyi László 2015. január 08. csütörtök, 23:59 Anka László és Kucza Péter Tápiószecső

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327 Jeney János 1 A MAGYAR NÉPESSÉG FELTÉRKÉPEZÉSE A 19. SZÁZAD VÉGÉN/ 20. SZÁZAD ELEJÉN Magyarország területén élő népeket ábrázoló térképek készítése a történelem során a 19. század közepétől a 20. század

Részletesebben

CSEJTHE IPARMŰVÉSZETI EMLÉKEI.

CSEJTHE IPARMŰVÉSZETI EMLÉKEI. Frecskay E. rajza. CSEJTHE IPARMŰVÉSZETI EMLÉKEI. Az Iparművészeti Társulat és múlt évben millenáris kiállításunk retrospectiv tárlata körülbelül hazánk minden iparművészeti remekét bemutatta. Jóllehet,

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

Beszéd a Zrínyi szoboravatón és laktanya névadáson

Beszéd a Zrínyi szoboravatón és laktanya névadáson Beszéd a Zrínyi szoboravatón és laktanya névadáson Tisztelt Ünneplő Közösség! Különös súlya van annak, hogy most a honvédelem rendszerének és benne a honvédtisztképzésnek a megújításakor újra gróf Zrínyi

Részletesebben

I. feladat. Ne a tojást törd!

I. feladat. Ne a tojást törd! I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

Tartalom KÖZÖS DOLGAINK. Közös érdekek elõször 300 éve *

Tartalom KÖZÖS DOLGAINK. Közös érdekek elõször 300 éve * Tartalom K Glatz Ferenc: Szerb magyar történelmi repertórium 2 Takács Miklós: Õsszerbek a Kárpát-medencében? 3 Pálosfalvi Tamás: A Brankovicsok a középkori Magyar Királyságban 6 Takács Miklós: Mûemlékek

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA

A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA EÖTVÖS LÓRÁND TUDOMÁNYEGYETEM Társadalomtudományi Kar Szociológia Doktori Iskola PAPP Z. ATTILA A ROMÁNIAI MAGYAR SAJTÓNYILVÁNOSSÁG A KILENCVENES ÉVEKBEN. A MŰKÖDTETŐK VILÁGA TÉMAVEZETŐ: DR. KOVÁCS ÉVA

Részletesebben

A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére

A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére A játék paraméterei A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére Típus: taktikai társasjáték (versengő) Környezet: római kor (fiktív terület) Játékosok száma:

Részletesebben

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013.

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Együtt az Erdőért! Tanuld-tanítsd, barangold be és fedezd fel az arborétum csodás tájait. Fedezzük fel együtt

Részletesebben

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II.

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. - 1 - I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II. Rákóczi Ferenc. 2. 1704-ben tábornaggyá nevezték ki és rábízták Erdély védelmét a felkelő kurucok ellen. 3. Részt vett

Részletesebben

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN. 1939-1941: 1941. június 27.: 1941-1945: A semlegesség időszaka Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN. 1939-1941: 1941. június 27.: 1941-1945: A semlegesség időszaka Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941: 1941. június 27.: 1941-1945: A semlegesség időszaka Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: a) Semlegességi taktika: Magyarország

Részletesebben

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M 2017/2018. II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: https://goo.gl/forms/4drkcstj0m6bce1x2 határidő:

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2006. január 2006.01.14. 7:05:00-

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2006. január 2006.01.14. 7:05:00- . sz. táblázat Állami vezetők és más munkavállalók külföldi kiküldetéseinek elszámolt költsége és témája Tárca, szerv neve: Oktatási és Kulturális Minisztérium (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása

Részletesebben

Feladatok: (32p.) Összesen elérhető pontszám: 32+58=90pont 0-45= = = = =5. Ellentétek

Feladatok: (32p.) Összesen elérhető pontszám: 32+58=90pont 0-45= = = = =5. Ellentétek Ellentétek Szomjan halok a forrás vize mellett; Tűzben égek és mégis vacogok; Parazsas kályhánál vad láz diderget; Hazám földjén is száműzött vagyok; Csupasz féreg, díszes talárt 1 kapok; Hitetlen várok,

Részletesebben

KOZOSS~GI ~LET A FELNOTTKORBAN. 1. Az emberi közösségek a közös világnézet, közös célok és tevékenységek alapján jönnek létre.

KOZOSS~GI ~LET A FELNOTTKORBAN. 1. Az emberi közösségek a közös világnézet, közös célok és tevékenységek alapján jönnek létre. KOZOSS~GI ~LET A FELNOTTKORBAN 1. Az emberi közösségek a közös világnézet, közös célok és tevékenységek alapján jönnek létre. 2. A mai alkalommal azokkal a társadalmi és politikai közösségekkel foglalkozunk,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny iskolai forduló FELADATLAP 2014. április I. feladat Keresztrejtvény 1 2 3 Á S 4 5 6 7 8 R 9 O 10 A 11 12 13 14 15 A 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Részletesebben

Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak!

Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak! Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak! Immár harmadszor ér az a megtiszteltetés, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, mint

Részletesebben