XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum"

Átírás

1 XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum Tájékoztató A XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórumon való részvételéhez szeretnénk megkönnyíteni döntését, s ezért készítettük ezt a részletes tájékoztatót. A XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a SUNWO Zrt. szervezésével, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) védnökségével kerül megrendezésre február én, Visegrádon. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai Osztályának elnökeként fontosnak tartom, hogy minél szélesebb körben bemutatásra kerüljenek azok a fejlesztések, új technológiák, és a fenntarthatóságot is segítő, az Európai Unió által támogatott innovációs megoldások, amelyek Magyarország, a közép-európai régió, sőt, egész Európa jövőjét formálhatják. Az immár 23. alkalommal megszervezésre kerülő Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2016-ban is számos újdonsággal, innovációval és nem utolsósorban kitűnő Szakestéllyel várja Önt. Bár évente számos speciális energetikai és egyéb konferencia kerül megrendezésre hazánkban is, a XXIII. NEIF azonban őrzi és erősíti azt a hagyományt, hogy a legszélesebb szakmai kört, a szakhatóságokat, és most először az energiatudatos önkormányzatokat viszi közel az innovációkhoz, a szolgáltatókhoz és a nemzetközi tapasztalatokhoz, amelyekkel az energiahatékonyság túlzás nélkül állíthatjuk - új dimenziói tervezhetők. A évi Fórumot - mint újdonság - az etikus energetikai újságírás és a biogáz nemzetközi tapasztalatainak előadásai, a 4. generációs (4G) energiahatékonyság és a villanyautó program fémjelezte.

2 2016-ban még izgalmasabb, aktuálisabb és robbanást hozó innovációs témákkal rukkolunk elő, természetesen úgy, hogy a hagyományokat is őrizzük, helyet adva így a gáz, a villany és az atomenergia szerepvállalásának is. Az olaj- és gázipar nemzetközi összefüggéseinek és jövőjének elemzésére a Bergeni Egyetem (Norvégia) tanszékvezető professzorát kérjük fel, míg az európai energia piacot sokkoló német széláram bemutatására a német Afrika Verein professzorát kívánjuk megnyerni. A hangsúly most is az innováción lesz és ezen belül a napelemeket forradalmasító új koncentrátort, az áramot termelő ablaküveget mutatjuk be, illetve bővebben foglalkozunk a megújuló energia árak piacátrendező szerepével, körültekintően vizsgálva, hogy mi lesz a földgázzal és az atomenergia jövőjével. (Leáldozóban a francia atomenergia ipar?) 2016-ban kiemelt szerepet kapnak az energia-hatékony önkormányzatok - ezen belül a közösségi távhőellátás hatékonyságának jelentős emelése, melyet a MATÁSZ-szal és az innovációban élenjáró FŐTÁV-val közösen mutatunk be -, valamint a közösségi biogáz- és bioetanol-termelés lehetőségeinek vizsgálata és természetesen a villanyautó program magyarországi lehetőségei. Szándékaink szerint foglalkozunk a cseppfolyós földgáz (LNG) magyarországi lehetőségeivel, hiszen ennek dunai megjelenése akár 1 milliárd m3-rel tovább csökkentheti a már romokban heverő, felére redukálódott magyar földgáz piacot. Kíváncsiak vagyunk a szakhatóságok munkájára és az egyes cselekvési tervek pillanatnyi állására, hiszen ez mind szolgáltatókat, mind a kivitelező szektort jelentős mértékben érinti. A 2 szakmai est (szakestély) ebben az évben a 20-as évek hangulatával, valamint bányászkohász hagyományokkal és újabb programokkal erősíti, hogy kellő idő és lehetőség legyen a kapcsolatfejlesztésre és az ún. off-record beszélgetésekre. A hagyományokhoz híven ezúttal is várjuk kiállítóinkat minden területen, kiemelten a smart technológiát megvalósító standokkal. Azt gondoljuk, hogy az intelligens vezérlés, az okos mérés nem csak a fogyasztást csökkenti, de az árlejtésben és magában az áramtárolásban, kiszabályozásban is komoly tartalékokat képez.

3 Örömmel látunk minden olyan hazai termelőt, start-up céget, aki termékével, szolgáltatásával a magyar piac megújításában szerepet vállal. A pénteki (záró) nap programjában a villanyautóké a terep, ahol szeretnénk a Tesla autójával és új akkumulátor családjával is foglalkozni, miközben valamennyi elektromos autógyártót, töltőket és akkumulátorokat szolgáltató cégeket is várunk. A Jedlik Ányos program sikere ugyanis komoly lökést adhat a zöld energia magyarországi térnyerésének betöltve azt az űrt, amit az elmúlt években sajnos létrehoztunk. A záró nap eseménye lesz még előzetes jelentkezés alapján- a Suzuki esztergomi gyárának meglátogatása, ahol a földgáz csúcslevágó rendszer (PSG) megtekintésén túl betekintést kapunk az új sikerautó, a Vitara csúcstechnológiás gyártásába. A XXIII. NEIF lehetőséget biztosít arra is, hogy alszekciókban az egyes kiállítók bizonyos csoportokat közvetlenül szólítsanak meg és érjenek el, így pl. a geotermiával vagy a napelemekkel az önkormányzatokat, vagy az intelligens vezérléssel a közösségi és irodaépület üzemeltetőket. Fontosnak tartjuk, hogy a BME és az Óbuda Egyetem hallgatói kollégiumával, valamint az esztergomi és párkányi szakiskolával együttműködve 2016-ban is fogadjuk a jövő nemzedékét, azokat a fiatalokat, akikkel az energiahatékonyság új dimenzióit kívánjuk megvalósítani. Az Információs és Kommunikációs Technológia (IKT) cégekre is számítunk, akik talán a legtöbbet tehetik azért, hogy a progresszív és energiahatékonyságot, illetve innovációt jelentő folyamatok kibontakozzanak és a best practice", a jó gyakorlat multiplikálásával gyorsan elterjedjenek. Végül, de nem utolsó sorban kiemelkedő a MÉDIA szerepe is, hiszen a folyamatos híradással, a mozgósítással, az oktatással igazán sokat tehet a fent említett innovatív folyamatok terjedéséért. Amennyiben a fenti gazdag programon részt kíván venni, sőt, azt alakítani szeretné, kérjük, hogy már most jelentkezzen, hiszen a részvételi csomagok lehetőséget biztosítanak arra, hogy együtt alakítsuk az energia jövőjét Magyarországon!

4 Áttekintés a Főenergetikusi Konferenciák történetéből A 165 éve alapított Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Energiaipari Szakmai Osztálya 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy a több ezer fős tagságot energetikai és innovációs szempontból megfelelő szakmai információkkal lássa el és közreműködjön az energiaipart érintő szabályozási tervezetek kialakításában, véleményezésében. Az elmúlt négy évben több sikeres közös és önálló rendezvényt tartott a biogáz, ellátásbiztonság, a megújuló energiák számos területén. Az 1949-ben alapított Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) civil szervezetként működik. Az egyesület több ezer szakember szakmai tevékenységét fogja össze a hazai energiatermelő, szolgáltató és felhasználó vállalatok, a szakterülethez kapcsolódó egyetemi tanszékek, intézmények és az irányító hatóságok köréből. Az ETE egyik legaktívabb területi szervezete az Esztergomi Szervezet, mely 20 éven keresztül sikerrel rendezte meg a jelen rendezvényünk előzményeként tekinthető Főenergetikusi Szemináriumokat, melyek jelentős részét az elnökségem alatt tartottunk. Az elmúlt 4 évben szervező CWS Kft-től második felétől jogfolytonossággal a Fórumok megrendezését a SUNWO Zrt. vette át. Ezen rendezvényeken az energiaszektor szinte minden területéről képviselik magukat kis és nagyvállalatok, állami cégek, szakhatóságok, kompetens szakemberek, bankok, önkormányzatok. Két-három napos programjainkon alkalmanként szakmai résztvevő van jelen.

5 A 2014 júniusában megrendezett XXI. Energia és Innovációs Fórum támogatói voltak: Nemzeti Innovációs Hivatal KIC InnoEnergy OPEL Hunyadi Kft. FlagaGáz MetalCom Zrt. Sunwo Zrt. A évben megrendezett Jubileumi XX. Főenergetikusi Szeminárium Fővédnökei voltak: Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal Nemzeti Innovációs Hivatal Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara Támogatóink voltak: MVM Magyar Villamos Művek Budapesti Elektromos Művek MVM Paksi Atomerőmű Főgáz Metalcom Zrt. Sunwo Zrt. A korábbi években állandó fővédnökeink között tudhattuk többek között a Magyar Energia Hivatalt, a Nemzeti Innovációs Hivatalt, Egyetemeket valamint egyéb hazai és nemzetközi szakmai szervezeteket. Támogatóink voltak többek között az MVM Partner, ELMŰ, E-ON, Magyar Suzuki Zrt, Paksi Atomerőmű, Magyar Fejlesztési Bank, Sunwo Zrt, Cyeb Kft.

6 Az elmúlt évek tapasztalatai alapján hallgatóink energetikai vállalatoktól, erőművekből, önkormányzatoktól, gáz-, és áramszolgáltató cégektől, hő szolgáltatóktól, gyógyszergyárakból, ipari vállalatoktól és egyéb cégektől érkeznek. Főként döntéshozók, osztályvezetők, főosztályvezetők, főenergetikusok, polgármesterek, vezérigazgatók, vállalatvezetők vesznek részt rendezvényeinken. Elkötelezettek vagyunk az ifjúság támogatása, szemléletformálása felé is, így rendezvényeinken lehetőséget szoktunk biztosítani egyetemista és főiskolás csoportoknak is a részvételre. Előadóink között neves hazai és külföldi szakemberek, professzorok, kutatók, szakhatósági vezetők, energetikusok, energetikai vállalatok vezetői, minisztériumok szerepeltek. Foglalja le helyét, várjuk javaslatát és számítunk aktív részvételére! Valósítsuk meg együtt az energiatudatos Magyarországot és a fenntarthatóságot szolgáló energia ipart! Tisztelettel: További információk: Dr. Steier József BKIK ESZO elnök Timár Csilla Foenergetikus.hu

www.foenergetikus.hu

www.foenergetikus.hu XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. Fővédnökök: Támogatók: Médiatámogatók: Szervező: XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. február 25-27. Hotel Visegrád PROGRAMTERV Képek forrása:

Részletesebben

www.foenergetikus.hu

www.foenergetikus.hu XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. Fővédnökök: Támogatók: Médiatámogatók: Szervező: Együttműködő partnerek: XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum 2015. február 25-27. Hotel Visegrád

Részletesebben

ÉS FELTALÁLÓK FÓRUMA. Kedves Kolléga!

ÉS FELTALÁLÓK FÓRUMA. Kedves Kolléga! Kedves Kolléga! Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Esztergomi Szervezete, hagyományteremtõ szándékkal rendezi meg a Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumát. A Visegrádon megrendezett

Részletesebben

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum A konferencia a hagyományoknak és a jelen kihívásainak is megfelelően a következő modulokból és témákból épül fel: 2016. február 17. (szerda) 9.30-10.00 Köszöntők

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században

Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században Bertalan Zsolt vezérigazgató MAVIR ZRt. HTE Közgyűlés 2013. május 23. A megfizethető energia 2 A Nemzeti Energiastratégia 4 célt azonosít: 1. Energiahatékonyság

Részletesebben

KONFERENCIA SZPONZORÁCIÓS LEHETŐSÉG

KONFERENCIA SZPONZORÁCIÓS LEHETŐSÉG Időpont: 2015. október 15. KONFERENCIA SZPONZORÁCIÓS LEHETŐSÉG Helyszín: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (5000 Szolnok, Hild János tér 1.) A konferencia témája, célja A világgazdasági tendenciák, a

Részletesebben

BUDAPEST HOTEL GELLÉRT 2015. MÁRCIUS 10-11. KLENEN 15 KLÍMAVÁLTOZÁS ENERGIATUDATOSSÁG ENERGIAHATÉKONYSÁG. Elsô Felhívás Felhívás elôadásra

BUDAPEST HOTEL GELLÉRT 2015. MÁRCIUS 10-11. KLENEN 15 KLÍMAVÁLTOZÁS ENERGIATUDATOSSÁG ENERGIAHATÉKONYSÁG. Elsô Felhívás Felhívás elôadásra BUDAPEST HOTEL GELLÉRT 2015. MÁRCIUS 10-11. KLENEN 15 KLÍMAVÁLTOZÁS ENERGIATUDATOSSÁG ENERGIAHATÉKONYSÁG Elsô Felhívás Felhívás elôadásra klenen 15 A Klímaváltozás - Energiatudatosság - Energiahatékonyság

Részletesebben

Energiapolitika Magyarországon

Energiapolitika Magyarországon Energiapolitika Magyarországon Dr. Aradszki András államtitkár Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zugló, 2016. június 9. Nemzeti Energiastratégia Célok Ellátásbiztonság Fenntarthatóság Versenyképesség

Részletesebben

Herzlich Willkommen beim Energiezirkel der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer

Herzlich Willkommen beim Energiezirkel der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer Herzlich Willkommen beim Energiezirkel der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer Üdvözöljük a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara energiakör rendezvényén Biatorbágy, den 19. April 2011

Részletesebben

2002-ben indította útjára az USA Energiaügyi Hivatala, négy alkalommal került megrendezésre Washington D.C-ben.

2002-ben indította útjára az USA Energiaügyi Hivatala, négy alkalommal került megrendezésre Washington D.C-ben. Mi Miaz azaa A Decathlon verseny egy nemzetközi, egyetemek közötti megmérettetés, melynek célja egy kizárólag napenergiával működő, fenntartható lakóépület megtervezése és megépítése. 2002-ben indította

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A (megújuló) energia. jelen

Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A (megújuló) energia. jelen Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A (megújuló) energia jelen és s jövőj EU stratégia 2007: az energiahatékonys konyság g 20%-os növeln velése az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20%-os csökkent

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben...

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők:

Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN. Szervezők: Szimpózium az Automotive Hungary szakkiállításon: KAPACITÁSFEJELSZTÉS A JÖVŐ MEGTEREMTÉSE A CEE RÉGIÓBAN Szervezők: 250 kiállító 10 különböző ország 10.000 látogató Mit kínál az AutomotiveHungary? 1 A

Részletesebben

Kormányzati elképzelések az alternatív energia források hasznosítására

Kormányzati elképzelések az alternatív energia források hasznosítására Kormányzati elképzelések az alternatív energia források hasznosítására Olajos Péter Zöldgazdaság-fejlesztésért és Klímapolitikáért felelős Helyettes Államtitkár 2011. május 10. Griff Hotel 1. Állami szerepvállalás

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézete, az MTA Bányászati Tudományos Bizottsága MAB Bányászati Szakbizottság, Szénhidrogénipari és Geotermikus Albizottság, az OMBKE Egyetemi Osztálya közös szervezésében

Részletesebben

Tréning anyag döntéshozók és politikusok számára

Tréning anyag döntéshozók és politikusok számára Té Tréning anyag döntéshozók és politikusok számára Résztvevők bemutatkozása és a képzés bemutatása Előadó bemutatkozása tk Résztvevők bemutatkozása A tréning tartalmának és cáljának bemutatása Előadás,

Részletesebben

Az energia menedzsment fejlődésének intelligens technológiai támogatása. Huber Krisz=án 2014. október 9.

Az energia menedzsment fejlődésének intelligens technológiai támogatása. Huber Krisz=án 2014. október 9. Az energia menedzsment fejlődésének intelligens technológiai támogatása Huber Krisz=án 2014. október 9. EU iránymutatások 2020 EU 3. Energia csomag 2009 július Fenntarthatóság (környezet) Versenyképesség

Részletesebben

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozat XXV. Gazdasági Tevékenységet SegítőSzolgáltatási Osztály

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozat XXV. Gazdasági Tevékenységet SegítőSzolgáltatási Osztály Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozat XXV. Gazdasági Tevékenységet SegítőSzolgáltatási Osztály Megújuló Energiák Szakmai Osztálya TAGSÁG Osztályelnök: Ferenczi Csaba Alelnökök:

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN

HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS INNOVATÍV MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ DIVATBAN Április 9. Konferencia és divatbemutató Helyszín: OLASZ KULTURÁLIS INTÉZET A Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület (NDL) szeretné a kreatív

Részletesebben

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.

Részletesebben

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL

NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL NAPOS BERUHÁZÁSOK A VÁLLALKOZÁSOK ÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEMSZÖGÉBôL elôadó: Csanaky Lilla SUNNY DAY KONFERENCIA Budapest, 2012. április 11. 2 RÓLUNK 1990 óta Célunk: új szemléletmód Eszközeink: kutatás,

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

Elektromos autó töltő oszlop

Elektromos autó töltő oszlop Az elektromos járművek térnyerése a belső égésű motorokkal hajtottakkal szemben bizonyosnak látszik. Világszerte tapasztalható törekvés a megújuló energiák használatára, a környezeti terhelés- és a CO2

Részletesebben

Villamos energia beszerzés 2013.

Villamos energia beszerzés 2013. Villamos energia beszerzés 2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/18 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Gyorsított

Részletesebben

Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok

Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok Terjesztés Megoszlás gazdasági forma szerint Multinacionális cégek 50% 2% 3% Hivatalok, minisztériumok Önkormányzatok Középvállalatok Mikro és kisvállalkozások Ipari parkok és irodaházak Kézbesítési időszak:

Részletesebben

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük Herzlich Willkommen in der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer! Üdvözöljük a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamarában! Budapest, den 14. September 2010 1 DUIHK - Energiezirkel DUIHK -

Részletesebben

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27.

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27. 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Dr. Kiss Csaba szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Rudolf Viktor elnök, A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon Rudolf

Részletesebben

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem

Az energiapolitika szerepe és kihívásai. Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika szerepe és kihívásai Felsmann Balázs 2011. május 19. Óbudai Szabadegyetem Az energiapolitika célrendszere fenntarthatóság (gazdasági, társadalmi és környezeti) versenyképesség (közvetlen

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

KONFERENCIA. Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban. Budapest, november

KONFERENCIA. Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban. Budapest, november KONFERENCIA Az igazságos átmenetről az energiaiparban a kelet-közép európai régióban Budapest, 2017. november 27-28. Az európai energetikai célkitűzések, az un. 4. európai energiacsomag. Az Európai Szociális

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012

Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012 Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012 Dr. Tóth Anikó ME Kőolaj és Földgáz Intézet Budapest, 2012. december 12. Geotermikus Szakosztály alakulás

Részletesebben

Magyarország Energia Jövőképe

Magyarország Energia Jövőképe Magyarország Energia Jövőképe Tóth Tamás főosztályvezető Közgazdasági Főosztály Magyar Energia Hivatal totht@eh.gov.hu ESPAN Pannon Energia Stratégia záró-konferencia Győr, 2013. február 21. Tartalom A

Részletesebben

A HAZAI KLÍMA- ÉS ENERGIAPOLITIKAI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A HAZAI KLÍMA- ÉS ENERGIAPOLITIKAI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI TISZTA, OKOS ÉS MEGFIZETHETŐ ENERGIA A HAZAI KLÍMA- ÉS ENERGIAPOLITIKAI AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár ENERGIAÁTMENET országos fórum, FUGA

Részletesebben

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük Herzlich Willkommen beim Energiezirkel der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer Üdvözöljük a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara energiakör rendezvényén Budapest, den 23. November 2011

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

Energiatudatosság a társadalom peremén

Energiatudatosság a társadalom peremén Energiatudatosság a társadalom peremén Dr. Nagy József Bükkaranyos, 2008 BÜKK-MAK LEADER A BÜKK-Miskolc Térségi Vidékfejlesztési Akciócsoport (BÜKK-MAK LEADER) Elhelyezkedés: Miskolc körül, patkó alakban

Részletesebben

Kiss János Ferenc ügyvezető műszaki igazgató Ecoflotta-ház Szolgáltató Kft.

Kiss János Ferenc ügyvezető műszaki igazgató Ecoflotta-ház Szolgáltató Kft. Ecoflotta-ház közösségi mikroerőmű klaszter Magyar Építésügyi Technológiai Platform mottó: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház épület és jármű

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezúton küldi Önnek a kamarákról szóló legfrissebb híreket! Legyen naprakész híreinkkel!

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezúton küldi Önnek a kamarákról szóló legfrissebb híreket! Legyen naprakész híreinkkel! 2019/1. szám A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ezúton küldi Önnek a kamarákról szóló legfrissebb híreket! Legyen naprakész híreinkkel! AKTUÁLIS Az Országházban fogadták a EuroSkills magyar versenyzőit

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017

ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017 ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017 A KÖVETKEZŐ JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉSSEL 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH rendelet VÁLLALAT: MVM Oroszlányi

Részletesebben

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4.

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4. OTP Consulting Romania OTP Bank Romania Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, 2008. április 4. A Nemzeti Stratégiai Referencia Kerethez kapcsolódó Operatív Programok Humánerőforrás-fejlesztési Operatív

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017

ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017 ENERGETIKAI SZAKREFERENS ÉVES RIPORT 2017 A KÖVETKEZŐ JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉSSEL 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH rendelet VÁLLALAT: MVM NET Zrt.

Részletesebben

Magyar Energetikai Társaság

Magyar Energetikai Társaság Magyar Energia Szimpózium MESZ 2012 A Kárpát-medence magyar energetikusainak 16. találkozója Összegzés A 2012. október 4.-én megrendezett Magyar Energia Szimpóziumon elhangzott információkat, véleményeket

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás

Részletesebben

Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok

Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok Terjesztés Megoszlás gazdasági forma szerint Multinacionális cégek 50% 3% Hivatalok, minisztériumok Önkormányzatok Középvállalatok Mikro és kisvállalkozások Ipari parkok és irodaházak Kézbesítési időszak:

Részletesebben

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére

Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA. a Pilis Város Önkormányzata részére SOURCING HUNGARY KFT Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. AJÁNLATA a Pilis Város Önkormányzata részére Közintézmények Energiahatékonysági Feladatellátására Készítette: Sourcing Hungary Kft. Budapest, 2017.

Részletesebben

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke

Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Informatika és növekedés Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Honnan jön a lendület? Az Infokommunikációs iparág adja!* 1 2 3 Permanens

Részletesebben

Energiahatékonyság és költségoptimalizálás a KKV szektorban. Pénzes László műszaki támogatási osztályvezető

Energiahatékonyság és költségoptimalizálás a KKV szektorban. Pénzes László műszaki támogatási osztályvezető Energiahatékonyság és költségoptimalizálás a KKV szektorban Pénzes László műszaki támogatási osztályvezető Az energiatudatosságról Dekarbonizáció és abban jelentősek: Villamos- és hőenergiatermelés Fűtés

Részletesebben

A Mérnöki Kamarára háruló feladatok

A Mérnöki Kamarára háruló feladatok BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA -------------------------------------------------------------------------------------- Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoportja

Részletesebben

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur

Részletesebben

Magyar Virtuális Mikrohálózatok Mérlegköri Klasztere MAVIRKA fejlesztése

Magyar Virtuális Mikrohálózatok Mérlegköri Klasztere MAVIRKA fejlesztése Magyar Virtuális Mikrohálózatok Mérlegköri Klasztere MAVIRKA fejlesztése Dr. Nagy József Budapest 2007. november 27. Intelligens Energiarendszerek 2007. III. Ipari Forradalom Az anyag és energia forradalma,

Részletesebben

Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEG11ONC Kreditérték: 6

Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEG11ONC Kreditérték: 6 Óbudai Egyetem Villamosenergetikai Intézet Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tantárgy neve és kódja: Energiagazdálkodás KVEEGONC Kreditérték: 6 nappali 6. félév Szakok melyeken a tárgyat oktatják: Villamosmérnöki

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21.

A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21. A MAGYAR TELEKOM FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIÁJÁNAK 2012. ÉVI EREDMÉNYEI XIV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL - BESZÉLGETÉS 2013.06.21. FENNTARTHATÓSÁGI STRATÉGIA 2011-2015 FŐ CÉLKITŰZÉS, VÍZIÓ, MEGKÖZELÍTÉS

Részletesebben

2015. március 26-i rendes ülésére

2015. március 26-i rendes ülésére 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: Belépés a Klímabarát Települések Szövetségébe Előterjesztő:

Részletesebben

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz:

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.25. COM(2015) 80 final ANNEX 1 AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG MELLÉKLET AZ ENERGIAUNIÓ ÜTEMTERVE a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő. Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország

Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő. Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország Áttekintés IEA World Energy Outlook 2017 Globális trendek, változások Európai környezet

Részletesebben

Csoportos villamos energia közbeszerzés tapasztalatai - Tájékoztató

Csoportos villamos energia közbeszerzés tapasztalatai - Tájékoztató Sourcing Hungary Szolgáltató Kft. Csoportos villamos energia közbeszerzés tapasztalatai - Tájékoztató Trendek, piaci információk Készítette: Sourcing Hungary Kft. Dátum: Budapest, 2018. január 23. SOURCING

Részletesebben

IKT megoldások az ipar szolgálatában

IKT megoldások az ipar szolgálatában IKT megoldások az ipar szolgálatában Charaf Hassan, egyetemi tanár, tanszékvezető 1 IKT Trendek A mobileszközök és szenzorok erősödése A felhőszolgáltatások elterjedése Hálózati megoldások robusztussága

Részletesebben

Energy Saving Environmental Program 1

Energy Saving Environmental Program 1 AZ ÖNKORMÁNYZATOK SZEREPE AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG MEGVALÓSÍTÁSÁBAN ENERGIAKÖZÖSSÉGEK NYITÓRENDEZVÉNY 2011 November 25 GÖDÖLLŐ Quirin Andrásné GREEN DEPENDENT INDEPENDENT Ha energiafüggő vagyok és odafigyelek

Részletesebben

AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI III. Elektromobilitás Konferencia Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium JEDLIK ÁNYOS CSELEKVÉSI TERV A Jedlik Ányos Cselekvési

Részletesebben

3. Energiastratégiai Konferencia 2010

3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Vitassuk meg a jövônket 3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Szervezô: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 2010. november 11-12. ABACUS Business & Wellness Hotel**** H-2053 Herceghalom, Gesztenyés

Részletesebben

Az energiapiac helyzete Magyarországon a teljes piacnyitás kapujában. Előadó: Felsmann Balázs infrastruktúra ügyekért felelős szakállamtitkár

Az energiapiac helyzete Magyarországon a teljes piacnyitás kapujában. Előadó: Felsmann Balázs infrastruktúra ügyekért felelős szakállamtitkár Az energiapiac helyzete Magyarországon a teljes piacnyitás kapujában Előadó: Felsmann Balázs infrastruktúra ügyekért felelős szakállamtitkár Tartalom I. Az új magyar energiapolitikai koncepció II. Ellátásbiztonság

Részletesebben

ESCO 2.0 avagy költségtakarékosság, megújuló energia vállalatoknál és önkormányzatoknál, kockázatok nélkül

ESCO 2.0 avagy költségtakarékosság, megújuló energia vállalatoknál és önkormányzatoknál, kockázatok nélkül ESCO 2.0 avagy költségtakarékosság, megújuló energia vállalatoknál és önkormányzatoknál, kockázatok nélkül Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt Energiamegtakarítás = függetlenség Energiamegtakarítás

Részletesebben

Megújuló energiák hasznosítása MTA tanulmány elvei

Megújuló energiák hasznosítása MTA tanulmány elvei Megújuló energiák hasznosítása MTA tanulmány elvei Büki Gergely A MTA Földtudományi Osztálya és a Környezettudományi Elnöki Bizottság Energetika és Környezet Albizottsága tudományos ülése Budapest, 2011.

Részletesebben

A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA

A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA Dr. NOVOTHNY FERENC (PhD) Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai intézet Budapest, Bécsi u. 96/b. H-1034 novothny.ferenc@kvk.uni-obuda.hu

Részletesebben

HTE képzési portfolió kialakítása. Előzetes megvalósíthatósági projekt november

HTE képzési portfolió kialakítása. Előzetes megvalósíthatósági projekt november HTE képzési portfolió kialakítása Előzetes megvalósíthatósági projekt 2017. november HTE képzési portfolió víziója A tudásalapú társadalom támogatása az IKT technológiához kapcsolódóan. A HTE legyen a

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel

Részletesebben

Vasúti Erősáramú konferencia Siófok Horváth László

Vasúti Erősáramú konferencia Siófok Horváth László Vasúti Erősáramú konferencia Siófok 2015.11.18. Horváth László Az EIR célja, hogy segítse a szervezeteket azoknak a rendszereknek és folyamatoknak a kialakításában, amelyek az energiahatékonyság növeléséhez

Részletesebben

Győr, az elektromos autók mintavárosa

Győr, az elektromos autók mintavárosa Hibrid és elektromos járművek fejlesztését megalapozó kutatások TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV- 2012-0012 Smarter Transport Kooperatív közlekedési rendszerek infokommunikációs támogatása TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-

Részletesebben

A városi energiaellátás sajátosságai

A városi energiaellátás sajátosságai V. Energetikai Konferencia 2010 Budapest, 2010. november 25. A városi energiaellátás sajátosságai Dr. Kádár Péter Óbudai Egyetem KVK Villamosenergetikai Intézet kadar.peter@kvk.uni-obuda.hu Bevezetés Az

Részletesebben

2017. évi energiafogyasztási riport. Veritas Dunakiliti Kft.

2017. évi energiafogyasztási riport. Veritas Dunakiliti Kft. 2017. évi energiafogyasztási riport Veritas Dunakiliti Kft. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben... 3 III.1. Alkalmazott energiafelhasználások

Részletesebben

A geotermia hazai hasznosításának energiapolitikai kérdései

A geotermia hazai hasznosításának energiapolitikai kérdései A geotermia hazai hasznosításának energiapolitikai kérdései dr. Nyikos Attila Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Elnökhelyettes Országos Bányászati Konferencia Egerszalók, 2016. november 24. Tartalom Célok

Részletesebben

Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál

Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál Megújuló energiaforrásokkal működő termék vizsgálatok a TÜV Rheinlandnál Zsákai Zoltán osztályvezető TÜV Rheinland InterCert Kft. Energia Kompetencia Központ 1 Energia Kompetencia Központ gazdasági szereplőknek

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

Energiahatékonysági jelentés CORNMILL HUNGARY KFT. ENERGETIKAI SZAKREFERENS: WATTLER KFT.

Energiahatékonysági jelentés CORNMILL HUNGARY KFT. ENERGETIKAI SZAKREFERENS: WATTLER KFT. 2017 Energiahatékonysági jelentés CORNMILL HUNGARY KFT. ENERGETIKAI SZAKREFERENS: WATTLER KFT. Cégünk, a Cornmill Hungary Kft elkötelezett a fenntarthatóság és ezen belül is az energiahatékonysági fejlesztések

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft.

Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft. Vállalati felelősségvállalás TÜV Rheinland InterCert Kft. Küldetés Víziónk Elkötelezettek vagyunk egy olyan jövő iránt, melyben az emberiség és a környezet érdekei hosszú távon is egyaránt érvényesülnek.

Részletesebben

Európai energiaipari célok, trendek és ezek technológiai, innovációs kihatásai

Európai energiaipari célok, trendek és ezek technológiai, innovációs kihatásai Európai energiaipari célok, trendek és ezek technológiai, innovációs kihatásai 2014. február 13-án rendezte meg az Energetikai Szakkollégium, MEE Energetikai Informatika Szakosztálya és a MEE Mechwart

Részletesebben

SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ

SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ SZÖVETSÉG TECHNOLÓGIAI VÍZ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET EGYÜTTMŰKÖDÉS INNOVÁCIÓ IVÓVÍZ CSATORNÁZÁS VÍZELLÁTÁS TECHNOLÓGIA ÉRTÉKET KÉPVISELÜNK TUDÁSTRANSZFER

Részletesebben

Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól

Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól Üzleti energia- és vízfelhasználás menedzsment a Rubintól Parádi Csaba cégvezető Dr. Takács Tibor Fejlesztési vezető Rubin Informatikai Zrt Hardver- és szoftverfejlesztés Prepaid számlázó rendszer Infrastruktúra

Részletesebben

A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai. Örményi Viktor 2015. május 6.

A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai. Örményi Viktor 2015. május 6. A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai Örményi Viktor 2015. május 6. Előzmények A Virtuális Erőművek kialakulásának körülményei 2008-2011. között a villamos energia piaci árai

Részletesebben

Nemzeti Nukleáris Kutatási Program

Nemzeti Nukleáris Kutatási Program Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Nemzeti Nukleáris Kutatási Program 2014-2018 Horváth Ákos Főigazgató, MTA EK foigazgato@energia.mta.hu Előzmények 2010. Elkészül a hazai nukleáris

Részletesebben

gascon 2016 június 14-15-16., Budapest, Gundel Étterem

gascon 2016 június 14-15-16., Budapest, Gundel Étterem gascon 2016 június 14-15-16., Budapest, Gundel Étterem A rendezvény főbb témái Az állami energiapolitika: a kormányzat energiastratégiája 2020-ig ENKSZ: Első Nemzeti Közműszolgáltató működése és jövőbeni

Részletesebben

KÖZPONTI OKOSHÁLÓZATI MINTAPROJEKT

KÖZPONTI OKOSHÁLÓZATI MINTAPROJEKT KÖZPONTI OKOSHÁLÓZATI MINTAPROJEKT Kudor Attila műszaki igazgató attila.kudor@komzrt.hu KOM KÖZPONTI OKOS MÉRÉS ZRT. 100%-os MAVIR tulajdonú projektvállalat A Központi Okoshálózati Mintaprojekt végrehajtója

Részletesebben

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT Dr. Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese Tehetséghíd a jövőbe V. Országos TDK-fórum 2018. október 18. A

Részletesebben

Hogyan készülnek az energiaszolgáltatók az EHI megvalósítására?

Hogyan készülnek az energiaszolgáltatók az EHI megvalósítására? Hogyan készülnek az energiaszolgáltatók az EHI megvalósítására? JÁSZAY TAMÁS Vállalatfejlesztési Igazgató MET Energia Műhely Budapest, 2015. 04. 16. Hogyan készülnek az energiaszolgáltatók az EHI megvalósítására?

Részletesebben

Bud apes 2011 . március 22

Bud apes 2011 . március 22 Modern technológiák az energiagazdálkodásban Okos hálózatok, okos mérés éé Haddad Richárd MAGYAR REGULA Budapest t2011. március 22. Témák Bevezetés, háttér ismeretek a Smart technológiák terjedésének motivációiról

Részletesebben