ALESSANDRO D'AVENIA SENKI SEM TUDJA

Átírás

1 ALESSANDRO D'AVENIA SENKI SEM TUDJA

2 II Ezt írta fel, egy szót sem szólva, azután leült a tanári asztalhoz, és elkezdte egyenként megnézni őket magának, mintha ez a csend felfedhetné az igazi arcukat. Kinyitotta a naplót, és nagy ünnepélyesen olvasni kezdte a neveket. Minden egyes név után megállt, és ránézett arra, aki félénken vagy vagányan, aszerint hogy melyik álarcot találta megnyugtatóbbnak, felemelte a kezét, vagy többé-kevésbé hallhatóan igazolta a jelenlétét. A szemükbe nézett, és nem vette észre, hogy ezzel csak növelte már eleve szertelen félelmüket. Azt akarta, hogy ez ne olyan legyen, mint bármelyik olaszóra előtti névsorolvasás, amely hamarosan véget ér és elfelejtődik. Ezek között a falak között legyőzhetetlennek érezte magát, meg tudta tölteni a teret a könyvek lapjai közül előbújó szereplőkkel, párbeszédet kezdeményezhetett köz- 45

3 tük és ezek között a fiúk és lányok között, akik az ő szemében maguk is szereplők voltak inkább, mintsem igazi személyek. Ahogy rájuk nézett, a regényalakokkal rokonította őket: a gyerekarcú fiú Twist Olivérhez hasonlít, a pirospozsgás lány mintha az Alice Csodaországban lapjairól lépett volna ki, az a lány pedig, aki ott félénken lesüti a szemét, olyan, mint Nauszikaá. A vezetéknevek és tekintetek rémisztő litániája után azt mondta: Mostantól, amikor névsorolvasást tartok, mindegyikőtök úgy felel majd: Adsum! És ha valaki hiányzik, a többiek azt mondják: Abest! Miért angolul? kérdezte egy szőke üstökű fiú szemtelenül. Ez latin! Ó tudatlan elmék! /milyen sötétség nehezül tirátok! * felelte a tanár Dantét idézve. A diák szégyenében elvörösödött. Pisszenés sem hallatszott, de mindenkiben felmerült a kérdés, vajon melyik bolygóról szalajtották ezt a tanárt. A többiek a Marsról jöttek, de ez valamilyen még távolabbi, isten háta mögötti bolygóról csöppenhetett ide A névsorolvasáskor latinul kell felelni! A felel latinul respondeo. A felelősség pedig responsabilitas. Amikor szólítalak titeket, azt felelitek: itt vagyok. * Babits Mihály fordítása. 46 Egy sovány, macskaképű fiú jelentkezett. Hogy hívnak? Aldo Cecchi. Loquere. Nem, nem Luca, Aldo! suttogta a fiú. Azt mondtam neked latinul, hogy beszélj. Álszenvedő imperatívusz. Fasza ez a latin. Mik azok a számok? Maga nem az olaszt és a latint tanítja? A tanár a mennyezetre nézett, és felsóhajtott. Tisztázzunk néhány dolgot. Mindenekelőtt a fasza és társai ki vannak tiltva az osztályteremből! Itt a melléknevek közül igyekszünk kiválasztani azt, amelyik a legmegfelelőbben fejezi ki azt az árnyalatot, amelyet a szónak akarunk tulajdonítani: szép, érdekes, lenyűgöző, figyelemre méltó, élvezetes, szórakoztató, tetszetős, elegáns, harmonikus, arányos, páratlan, izgalmas, lebilincselő, elragadó, lelkesítő, eredeti, választékos, tiszteletre méltó, jeles, becses, bámulatos és így tovább! Aldo, világos? Csak azt akartam tudni, hogy miért vannak azok a számok a táblán A tanár odament a táblához, és az 5000 mellé odaírta: óra. Azután az 1000 mellé, hogy: nap. Végül az 5 mellé: év. Ennyi ideig fog tartani a szerelmi románcotok. Mindenki nevetett, vagy majdnem mindenki. Margherita komoly maradt. 47

4 Ma, ezzel az órával egy öt évig tartó történet kezdődik el, amely ezekből a számokból áll össze. Minden tanév kétszáz napból és ezer órából áll. El tudjátok ezt képzelni? Ötezer óra, ezer nap, öt év. Ennyi időt fogtok a gimnázium falai között eltölteni, kivéve, ha valakinek váratlanul annyira megtetszik néhány tárgy, hogy határtalan lelkesedésében kedve támad az évismétlésre Ennek a rengeteg időnek a hasznotokra kell válnia. Különben a célja ki fog merülni abban, hogy teljesítitek a kötelességeteket. Kinőttetek már abból a korból, hogy csak azért tegyetek valamit, mert a szüleitek azt mondják. Mindmáig mindent ők döntöttek el. Most eljött az idő, hogy ti hozzátok meg a döntéseiteket. Erre szolgál a gimnázium öt éve. Mert annak, aki többet tud, jobban fáj minden percecske veszte. * Végignézett rajtuk, hogy felfedezze, ki ismerte fel a dantei idézetet, de üresség tükröződött az arcokon. Varázslatos időszak ez, amikor olyan dolgoknak szentelhetitek magatokat, amiket valószínűleg soha többé nem csináltok majd az életben. Amikor felfedezhetitek, hogy kik vagytok, és milyen történetet jöttetek elmesélni itt a Földön. Nem bírom nézni, hogy úgy fejezik be az iskolát egyesek, hogy nem tudják, dolgozni menjenek-e, vagy az egyetemre, és ha egyetemre mennek, melyik * Babits Mihály fordítása. 48 kart válasszák. Az azt jelenti, hogy eltékozolták ezt az ötezer órát, az ezer napot. A saját történetünket csak úgy fedezhetjük fel, ha megismerjük mások valós vagy kitalált történeteit. Ezt fogjuk tenni az irodalom segítségével. Csak az találja meg a saját történetét, aki történeteket olvas és hallgat. Tehát ma egy utazás kezdődik el, ezekkel az időbeli koordinátákkal, és ezen a tengeren. Én csak idén leszek veletek, hacsak nem bíznak meg jövőre is. Bárhogy lesz is, mindent bele fogunk adni, mint egy hajón, ahol mindenkinek megvan a maga feladata. Ezért fogok névsorolvasást tartani minden órán. Hogy tudjam, elfogadjátok-e a kihívást, velem hajóztok-e. Szótlanul végigsétált a padok között, és sorra ránézett mindegyik diákjára. Visszaült a tanári asztalhoz, megfogta a naplót. Ötezer óra, ezer nap, öt év, hogy rátaláljatok a saját történetetekre abban az életkorban, amelyik erre való. Benne vagytok? Csend ült a teremre. Senki nem merte megkérdezni, hogy tréfa-e ez, vagy játék. A szigor és a bűvölet együtt kétes hatással volt a gyerekekre, akik még nem tudták formába önteni az életüket. A tanár a táblához ment, és felírta: Inde quippe animus pascitur, unde laetatur. Bámulatos! vágta rá Aldo készségesen. Az osztály kollektív és visszafogott nevetéssel reagált. A tanár nem vett tudomást róla. 49

5 Tudjátok, mit jelent? Egy szeplős kislány megrázta a fejét, arcot adva az általános tanácstalanságnak. Fura volt ez a tanár, de legalább érdekes. Azt jelenti: Csak az táplálja az elmét, ami megörvendezteti. Ez lesz a mottónk. Mit jelent ez? kérdezte a kislány ártatlanul. Az imént mondtam felelte kissé bosszúsan a tanár. Nem a latin mit jelent, hanem ez magyarázkodott a kislány, és csupa vörös folt lett. Azt jelenti, hogy itt csak olyat fogunk tanulni, ami megörvendezteti a szíveteket és az eszeteket. Csak úgy lehet tanulni, ha örülünk. Így van ez a könyvekkel is. Melyeket élveztétek a legjobban? Biztosan azokból tanultatok a legtöbbet, és azokra emlékeztek a leginkább. Te, például? Sebastiani Elisa, igaz? Melyik a kedvenc könyved? kérdezte a szeplős lánytól. A lánynak már a nyakára is lekúsztak, rendezetlen sorokban, a vörös foltok. Harry Potter. A tanár másodszor nézett fel a mennyezetre, és a kislány majdnem elsírta magát. És mi ragadott meg benne a leginkább? kérdezte a tanár. Tetszik Mi tetszik benne? Nem tudom A történet A szereplők No, látjátok! A történet, a szereplők! Jól van, Elisa, kiváló. A kislány megkönnyebbülten elmosolyodott. És neked, Aldo? Gattuso életrajza. Az ki? Egy focista. És mivel ragadott meg? kérdezte a tanár, igyekezve leplezni a csalódottságát, miközben a krétát morzsolgatta, és csupa fehér lett tőle a keze. Gattuso egy hős, sosem adja fel. Egy hős! Érdekes jegyezte meg a tanár a szájához emelve a kezét, de világos volt, hogy nem őszintén mondja. Fehér csík maradt az arcán, de nem vette észre. Mi is olyan hősökről fogunk tanulni, akik sosem adják fel! Másik csapatból? kérdezte Aldo. A tanár nem válaszolt, csak egy lesújtó pillantást vetett rá. Hát neked? kérdezte Margheritát, akit az utolsó pad menedékében még a fekete haja is védelmezett, részben eltakarva az arcát. Margherita úgy tett, mintha nem értette volna a kérdést. Hozzád beszélek, hogy hívnak? 50 51

6 Margherita úgy érezte magát, mint a kötéltáncos, akinek veszélyesen meghullámzik a kötél a lába alatt. Margheritának válaszolta, fel-felpislantva rá fél szemmel a haja mögül, a másikban fagyos zavar. A névben benne van a sorsunk mondta a tanár komoly és ünnepélyes hangon. Aldo azt jelenti öreg, és ennélfogva bölcs, tapasztalt, vagy legalábbis ilyennek kellene lennie tette hozzá a nagyszájú fiúra, majd az osztályra nézve. A diákok szeme elkerekedett a kíváncsiságtól, vajon milyen sorsot tartogat számukra a nevük. A Margherita nagyon szép név. A latinból származik, és azt jelenti Gyöngy vágott a szavába szenvtelenül Margherita. Kiváló. Egy ősi indoeurópai tőből ered, amely azt jelenti, tisztítani, és ennélfogva díszíteni, szépíteni És mi köze ennek a virághoz? kérdezte egy lány, tüsi hajának a színe félúton volt a vörös és a narancssárga között. Törékeny, egyszerű virág, az otthonokat díszítették vele. De a név eredetileg arra a gyöngyre utalt, amelyik az osztrigában születik Nagyon fasza! mondta a lány, és meg is bánva azonnal a szájához kapta a kezét, és mormogva hozzátette Bocsánat, kiszaladt a számon Elmosolyodott. A gyerekek kitágult pupillával bámulták. A pupilla akkor tágul ki, akárcsak a száj, amikor éhes. Többet akar enni. Látni. Ezek a gyerekek éhesek voltak. A szemük volt éhes. Az ókorban azt hitték, hogy a gyöngy egy égből aláhulló harmatcseppből születik, amely beleesik a megtermékenyítés időszakában nyitva álló kagylóba. Aldo elvigyorodott. Elisa elpirult. Az égi harmatcsepp aztán ott marad bezárva a kagylóhéj páncéljában, mint egy anyaölben, és megszületik belőle a gyöngy, amelynek a színe olyan lesz, mint az égé, amit a harmatcsepp megjegyzett, amikor lehullt. Az ókoriaknak mindenre volt egy történetük: a fekete gyöngy viharból született, és ritkább volt a verőfényes napokon és órákban születő fehéreknél. Ez persze egy kissé romantikus elképzelés Lebilincselő! mondta Aldo, aki legalább a felét megjegyezte azoknak a jelzőknek, amelyeket a tanár korábban felsorolt, mint az egyszerűbb fasza elfogadható szinonimáit. Margherita hallgatta a tanárt, megkönnyebbülten, hogy nem neki kell beszélnie. A tanár pedig folytatta, bár bosszantotta ez a nagyszájú fiú. Valójában, amikor egy ragadozó, egy rabló behatol a kagylóba, hogy felfalja a belsejét, és ez nem sikerül neki, benn hagy magából egy részt, amely 52 53

7 sérti és irritálja a puhatestűt, az osztriga pedig rázárul, hogy leszámoljon az ellenséggel, az idegennel. Rétegeket épít önmagából a behatoló köré, a gyöngyházat, amit úgy választ ki, mintha könny volna. Koncentrikus körökben építi így fel négy-öt év alatt az egyedi és megismételhetetlen gyöngyöt. Ami eleinte arra szolgált, hogy megszabadítsa és megvédje a kagylót attól, ami irritálta és pusztította, dísszé válik, drága és utánozhatatlan ékszerré. Ilyen a szépség: történeteket rejt, gyakran fájdalmasakat. De csak a történetek teszik érdekessé a dolgokat A tanár szünetet tartott, tudta, hogy most sikerült hatalmába kerítenie a diákokat, akik megbabonázott tekintettel bámultak rá. Honnan tudja? kérdezte Margherita. A tanár kérdő arckifejezést öltött, a jobb szemét kissé jobban összehúzva, ahogy a westernfilmekben szokták, mielőtt lőnének. Ez a lány nehéz eset. Mindenki tudja válaszolta kissé ridegen, majd megkérdezte: Margherita, neked melyik a kedvenc könyved? Nem a gyöngyre értettem, hanem azt akartam tudni, hogy miért vannak a szépség mögött fájdalmas történetek. Az túl hosszú lenne Talán majd máskor. Tehát, a kedvenc könyved? kerülte ki a kérdést, mert nem volt rá válasza. A fájdalom csúnya. Nem lehet szép. Még soha nem olvastál semmit? kérdezte a tanár nyersen. Margherita érezte, hogy minden szem rászegeződik, és összeszorította a száját, mint kagyló a héját. Ezzel rögtön kiérdemelte, hogy a fiúk elkönyveljék zakkant -nak, a lányok pedig megkönnyebbüljenek: egy riválissal kevesebb. Mindenki meghátrál. Ki írta? Nem ismerem Mindenki meghátrál az igazi kérdések elől tette hozzá Margherita magabiztos hidegvért színlelve, azzal az ijesztő következetességgel és tiszteletlenséggel, amely a túl hamar felnőttkorba menekülő serdülők sajátja. Az osztály hallgatott, hol Margherita, hol a tanár arcán fürkészték az érzelmeket. Margheritának remegett az ajka. Sűrűn pislogott. A tanár összeszorította az állkapcsát, és nem adott hangot rosszallásának. Hát te, mondd csak, hogy hívnak kérdezte egy meglehetősen pufók, pattanásos fiúra mutatva, hogy témát váltson. Geronimo Stilton. Az osztály harsány nevetésben tört ki. Vagyis Federico Ricci. A Geronimo Stilton a kedvenc könyvem. A tanár nem esett ki a szerepéből. Ki az a Geronimo Stilton? 54 55

8 Egy egér felelte a fiú, aki már kezdett izzadni. Látom, hogy nagy munka vár ránk. De csodákat fogunk tenni! A gyerekek most már élvezni kezdték, ahogy a saját nyelvére próbálja tanítani őket ez a földönkívüli. A tanár visszament a tanári asztalhoz egy köteg lapért, majd kiosztotta fénymásolatban Rilke szavait, amelyeket ünnepélyesen felolvasott. Holnapra írtok nekem három oldalt erről az idézetről. Margherita megkérdezte: Kimehetek a mosdóba? Még be sem fejeződött az óra, és máris a mosdóba akarsz menni? kérdezte a tanár bosszúsan, de valójában nem várt választ: amikor ilyet kérdez a tanár, valójában szemrehányást tesz, de a magyarázkodásra nem kíváncsi, hiszen tudja már ő, amit tud. Margherita felállt, és elindult. Hé, ide hallgass! Hova mész? Nem adtam rá engedélyt! Nem érdekel az olyan óra, amelyiken nem kapok választ a kérdéseimre vetette oda Margherita félvállról. A tanár lepillantott Rilke szavaira, amelyeket az imént osztott ki: Élje át a kérdéseket, és mintha egy nagy homokvárat látott volna. Felnézett. Marghe- rita az ajtóban állt, és könyörögve nézett vissza rá. Látta a könnybe lábadt szemét, a szomorúság rozsdamarását a tekintetében, a szégyentől piruló arcát. Rendben van, menj csak De legközelebb várd meg az óra végét. Margherita már becsukta maga mögött az ajtót, amikor végre csillapult a bőrét égető érzés. A tanár fújt egyet, és a diákjaira nézve csüggedten arra gondolt, vajon miért akar az iskola olykor annyira hasonlítani az élethez, a váratlan fordulataival és rendetlenségével, ahelyett hogy a könyvek összeszedett, rendezett tanítását követné. Margherita bement a mosdóba: ő már a végállomásra ért, semmiféle utazás nem várt rá. Elege volt a szavakból, mert a férfiak a szavakkal hazudnak. Azt mondják, szeretlek, azt mondják, minden rendben lesz, aztán elmennek. Az a baj a szavakkal, hogy csak szavak, akkor is meg tudnak születni, amikor már halottak. Nem akart több hazugságot, semmiféle ígéretben nem akart többé bízni. Bezárkózott a vécébe. A gyomra görcsbe rándult, hogy kiűzze az ellenséget, és kihányt magából minden fájdalmat, ami csak előkerült. Ugyanabban a mosdóban, egy vékony gipszkarton fal túloldalán Giulio éppen végére ért a cigarettájának; már az első tanítási nap első óráit is unalmas

9 nak találta. Megszokásból járt iskolába, és azért, mert itt könnyen tudott pénzt szerezni és csajozni. Fekete pólója volt, a Gépnarancs szereplőinek fehér sziluettje alatt felirattal: A jóság belülről fakad A jóságot választjuk. Ha az embernek nincs meg a választási lehetősége, megszűnik ember lenni. * S. Kubrick. A vécé falára írt feliratokat olvasgatta, amelyek focicsapatokat ünnepeltek, női testrészeket magasztaltak, tanárokat pocskondiáztak. A zsebéből elővett egy fekete filctollat, és felírta: Hogy örökké élhess, először is meg kell halnod. Ez legalább annyira világos volt a számára, mint Tyler Durden, a Harcosok Klubja főhőse számára: feltétlenül emlékeztetni akarta erre a sok puhányt, aki a vécébe járt újabb variációkat írni a három szokásos altesti témára. Az élethez nem elég az iskola, a foci és a csajszik, a félelem minden rétegét meg kell tapasztalni, hogy ne féljünk többé. Hajszold a tested az adrenalin végső határáig, hogy még az életben maradási ösztönödön is felülkerekedj, és hideg számítással mindig azt válaszd, ami ellentmond neki. Olyan élet, amely nem tapasztalja meg a félelmet, nem létezik, csak álarc, tettetés. Ő pedig komolyan játszott. Nem kényelemből vagy pénzért. Pénzt gond nélkül szerzett magának. Csak választás kérdése. Ő nem volt olyan, mint ez a sok képmutató kiskö- * Gy. Horváth László fordítása. 58 csög, akik úgy tesznek, mintha jó kisfiúk volnának, aztán mindenféle drogot kipróbálnak vagy pénzért szereznek maguknak lányokat. Követik a szabályokat, csak titokban hágják át őket, ami a legsandább módja a szabályok elfogadásának. Az ő szemében a szabályok nem léteztek, és kész. Ki döntötte el, hogy osztályzatokat kell szerezni? Hogy másoknak kell ítélkezni rólad? Karriert kell csinálni? Az élet színtiszta anarchia, és az életösztön az egyetlen elfogadható rend, amely a dolgok káoszát uralhatja. A magány lelkesítette, élvezte az ízét a füstkarikák között. A bőre helyén vaspáncélt viselt. A bőre nagyon régen elmenekült, egy időtlen éjszakán, mint amikor Hüvelyk Matyit az erdőben hagyják, és egyedül kell visszatalálnia az útra. És úgy találja meg, hogy ravaszabbá és erősebbé válik az éjszakánál. Az éjszakát csak az győzheti le, aki tudja a titkot: legyen nála is érzéketlenebb a bőröd és a szíved. Giulio rendkívüli értelemmel volt megáldva, csak fülelnie kellett, és rájött, mit fognak öt perc múlva mondani. A szépsége is kivételes volt. Egy nagyon távoli és elérhetetlen, hideg és ideges, és ettől még elbűvölőbb csillag szépsége. Az a fény volt a szemében, szikrázott, mint a téli csillagok. Világoskék, már-már fehér szem, sima, finom szálú, fekete haj: mint az éjszaka istene. És még valamit kapott ajándékba a természettől: kezeket. A kezek- 59

10 nek nem voltak titkaik előtte, sem a maga kezének, amely képes volt minden szemfényvesztésre, sem a másokénak, amelyek tévedhetetlenül jelzik az igazságot és a hazugságot. Az utolsó füstfelhővel az utolsó néhány gramm lelket is kifújta magából, és a fülkéből kilépve megállt, hogy megnézze a tükörben a legerősebb Hüvelyk Matyit. Kicsengettek. Az első gimnáziumi év első szünete: ebben a tizenöt percben szinte minden eldől. Mindenki igyekszik megszeretni azokat, akiket öt éven át el kell majd viselni. Csoportok alakulnak, mint kis bunkerek, védekezésül a félénkség ellen, amely lehetetlenné teszi, hogy önmagunk legyünk. Margherita legszívesebben zacskóba dugta volna a fejét, hogy láthatatlanul húzza ki ezt a tizenöt percet. A lányvécé, ahol ki lehet kiabálni a fájdalmat és a szerelmet, az egész iskola legigazibb és legbiztonságosabb helye, olyan hely, ahol elmondhatod, büntetlenül tudathatod a többiekkel, amit gondolsz. De nem maradhatott örökre a vécében. Kiment hát, és egy égszínkék, már-már fehér szempárral találta szembe magát, egy elveszett galaxis két csillagával. Margherita, mint tengerész az éjszakai ég köpönyege alatt, belemerült ezekbe a szemekbe, és meglátott bennük valamit, ami hasonló volt hozzá. Giuliót meglepte az a két zöld, bánatos 60 sebhely, visszanézett rá, épp csak annyi ideig, ami alatt egy költő ihletet meríthet. Pupilla a pupillában, ugyanazt érezték, mint aki egy hasadékon át szakadék fölé hajol, míg el nem fogja a részegítő, szent szédület. Hogy le ne essenek, el kellett szakadniuk egymás tekintetétől. Ő a magáét végigsiklatta a lány karján, és szemügyre vette törékeny, hosszú, mozgékony kezét: mintha öntudatlanul is feloldozásra vágyott volna, s most azt kapta volna meg tőle. Sarkon fordult, és átment a folyosó másik oldalára, fedetlen vállal, páncél nélkül. Életében először ijedt meg: amit akart bár talán anélkül, hogy tudta volna, a legtörékenyebb dologban jelent meg előtte, amit valaha látott. Ő, a sötétség legyőzhetetlen teremtménye, hagyta, hogy megbabonázza egy nyári éjszakában bolyongó, aprócska és jelentéktelen szentjánosbogár. A folyosón csupa nagyon magas fiú és nagyon szép lány örült a szünet utáni viszontlátásnak, néhányan meg is ölelték egymást; a lebarnult arcok keveset árultak el arról, kik is ők valójában. Egy szőke, magas, izmos fiú igyekezett Margherita felé, mosolyogva próbálta elkapni a tekintetét. Margherita még kábán az iménti fiúval való találkozásától, csak akkor vette észre, amikor a szőke fiú harsány kiáltással a karjára csapott: Margherita! és megpuszilta az arcát. 61