Gépészmérnök. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete. Foglalkoztatottak száma 2005-ben a gépészmérnökök száma fő körül mozgott.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gépészmérnök. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete. Foglalkoztatottak száma 2005-ben a gépészmérnökök száma fő körül mozgott."

Átírás

1 Gépészmérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma 2005-ben a gépészmérnökök száma 00 fő körül mozgott. Munkahelyek jellege A gépészmérnökök legnagyobb része olyan feldolgozóipari (elsősorban gépipari, illetve élelmiszer-, fa- és vegyipari) vállalatoknál helyezkedik el, amelyek működésében kiemelt szerepe van a gépberendezések gyártásának, illetve használatának. A leggyakoribb munkakörök ezeken a területeken az üzemmérnöki és a gyártástervezetői munkakörök. Jelentős számú gépészmérnök tölt be épületgépészeti munkakört műszaki szerelőtevékenységgel, illetve építkezéssel foglalkozó vállalkozásoknál. Több gépészmérnök tevékenykedik ipari és szolgáltató cégek-, közintézménynek ingatlanjainak, nagyobb gépparkjainak üzemeltetési szakembereként is. A gépészmérnökök kisebb hányada géptervezőként dolgozik, főként gépipari cégek, illetve tervezőirodák alkalmazásban. Gyakran előfordul, hogy a gépészmérnök kereskedelmi területen helyezkedik el, mint gépberendezések, járművek szakkereskedője. A gépészmérnökök jelentős része nagy- és közepes méretű vállalatoknál kerül alkalmazásba, de a gépipar és a kereskedelem területén a kisebb vállalkozások hangsúlyosabbak a szakmabeliek foglalkoztatásában. A mérnöki végzettségűek közül a gépészmérnökök vannak a második a legnagyobb arányban, közel 00-an dolgoznak 10 főnél kisebb szervezetben, vagy egyéni vállalkozóként. A felsőfokú műszaki végzettségűek aránya, 2005 (%) mikroszervezetek dolgozói nagyobb szervezetek dolgozói Földmérő-, és bánya mérnök Gépész-, kohómérnök Villamosmérnök Építő-, építészmérnök Agrármérnök Vegyészmérnök Közlekedési mérnök Környezetvédelmi mérnök Fa- és könnyűipari mérnök Élelmiszeripari mérnök Természettudományi foglalkozású 0% 5% 10% 15% 20% 25% Létszáma: 132 ezer fő 3K Consens Iroda 2007 Gépészmérnöki tevékenységre főként a fém és gépipari ágazattal összefüggésben van szükség, így annak területi elhelyezkedése befolyásolja a gépészmérnökök iránti területi igényeket is. A gépipari szakmacsoportban dolgozók a Nyugat-, és Közép-Dunántúli régiókban valamint az ország középső megyéiben vannak jelen legnagyobb mértékben. Arányuk Dél-Dunántúlon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legalacsonyabb.

2 Munkarend, Bérezés A gépészmérnök keresete nagymértékben függ attól, hogy mely ágazatban és milyen szervezetnél kerül alkalmazásba, ugyanakkor a szakmai életút színvonala is jelentősen befolyásolja a bér alakulását. A 200-os hivatalos bruttó béradatok szerint pályakezdőként 225 ezer, átlagosan 270 ezer forintot lehet a szakmában keresni. A pályakezdői bér növekedésének üteme a többi szakmához viszonyítva gyors. A mérnöki munkakörökre, (gyakran a pályakezdő pozíciókra is) magas juttatások jellemzőek (étkezési hozzájárulás, céges gépkocsi magánhasználatra, stb.), de ennek alakulását szintén befolyásolja a munkakör jellege. A bér kiegészítődhet pénzbeli jutalmakkal, amelyeket egy-egy jelentős munkában nyújtott sikeresség, kiemelkedő teljesítmény alapján nyújtanak. A kereskedelemben alkalmazott gépészmérnök az eladások után általában jutalékot kap. A gépészmérnökök többnyire egyműszakos munkarendben, heti 40-, napi 8 órában dolgoznak, kötött munkaidőben, de a termelőüzemben alkalmazott gépészmérnököknek esetenként túlórázniuk szükséges. Általában egy gépészmérnök értéke a cégnél eltöltött idővel párhuzamosan emelkedik, így az idő és (a pozíció megtartásához is szükséges) minőségi munkavégzés határozzák meg legjobban a kezdő bér növekedésének alakulását. A foglalkozás jövőbeni kilátásai Szakma iránti kereslet A gépészmérnökök iránti keresletet a gépberuházások volumene határozza meg a legjelentősebben. A gazdaság szinte valamennyi területe felhasznál gépeket, termelési rendszereket tevékenységének végzéséhez. A gazdaság növekedésével, az egyes iparágak fejlődésével egyre több gépre van szüksége a nemzetgazdaságnak, így folyamatosan növekszik a jelentősége a gazdaságot gépekkel ellátó vasiparnak (gép-, és fémszerkezetgyártás), valamint a gépeket, termelési rendszereket létrehozó, kiépítő és karbantartó gépészmérnöki szakembergárdának. A magyarországi gépipar nemcsak a belföldi, hanem elsősorban az európai igényeket elégíti ki, így a hazai gépiparban folyamatos a külföldi vállalatok betelepülése és mellette a hazai vállalkozások fejlődése. Az európai/hazai polgári fogyasztásnak-, (pl. háztartások gépesítése), illetve a gazdaság gépipari beruházásainak várható növekedésével járulékosan emelkedik azoknak a cégeknek a száma, amelyek gépészmérnököket foglalkoztatnak: ingatlanépítéssel-, szerelőtevékenységgel-, géptervezéssel-, gép és alkatrészgyártással-, rendszertelepítéssel, illetve gépkereskedelemmel foglalkozó cégek. A gépiparon kívül a szakma iránti legnagyobb keresletnövekedést azok a feldolgozóipari cégek adják, amelyek gépi rendszerekkel termelnek. A gépészmérnökök iránti kereslet növekvő tendenciát mutat, elsősorban a feldolgozóipar területén van szükség

3 gépészmérnökökre termelőüzemek, ingatlanok karbantartási, üzemeltetési, minőségbiztosítási feladatinak ellátására. A gépipar és a fémfeldolgozás a gépészmérnökök legfontosabb működési területe, ezen ágazatok jelenleg fejlődőfélben vannak. A gépészmérnökök száma 2015-ig várhatóan a jelenlegihez képest mintegy egynegyed résszel magasabb lesz. E létszám eléréséhez évente körülbelül 1300 gépészmérnökre lesz szükség. A gépészmérnöki szakma iránti kereslet várhatóan a fővárosban lesz a legmagasabb, ezen belül is a kis szervezeteknél, jelentősebb keresletnövekedés várható, továbbá a szakma iránt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, itt azonban a foglalkoztatás nagyobb arányban van jelen a nagyvállalatokban. A gépész-, kohómérnök szakmák iránti éves kereslet száma Budapest Pest Komárom-Esztergom Fejér Veszprém Győr-Moson-Sopron Vas Zala Baranya Tolna Somogy Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Bács-Kiskun Békés Csongrád mikroszervezetek dolgozói nagyobb szervezetek dolgozói K Consens Iroda Életkormegoszlás A gépészmérnöki szakma egy életpálya, a szakterületen tevékenykedők ritkán lépnek ki választott szakmájukból, a pályakezdők egy viszonylag csekély részére azonban a szakmától való eltávolodás jellemző. A szakmától eltávolodók többnyire gépészmérnöki végzettséggel végezhető munkakörökben tevékenykednek, de munkájuk során alig használják a szakképzés során elsajátított kompetenciáikat (ilyen például az autókereskedő gépészmérnök). Az eltávolodás leggyakoribb oka, hogy a kereskedelemben általában magasabb kezdő fizetés érhető el, mint a tipikus (feldolgozó- és építőipari) gépészmérnöki pozíciókban. A szakmában viszonylag kiegyenlített az életkoreloszlás, ami jól mutatja, hogy a gépészmérnöki pálya egy biztos, kiszámítható életet biztosíthat. A gépészmérnöki hivatás olyan, önálló gondolkodásra és állandó szakmai fejlődésre képes, csapatban dolgozni tudó, jó kommunikációs készséggel és határozott fellépéssel rendelkező embereknek való foglalkozás, akik kiszámítható-, viszonylag stressz-mentes, egy-, de legfeljebb kétműszakos munkát szeretnének végezni. A bérek idő és teljesítményarányos gyors növekedése, a biztonságot nyújtó fix fizetés ténye és a relatíve magas juttatások legtöbbször megfelelően ellensúlyozzák a szakma nehézségeit. Egy relatív folytonosságot fenntartó szakmai életút tehát anyagilag kiszámítható és folyamatos egzisztenciális felemelkedést biztosít.

4 Gépészmérnök 20,0 15,0 % 10,0 5,0 0, X korcsoport (év) Fő feladatok, munkakörülmények A gépészmérnök feladatai munkakörönként változhatnak. A technológiai folyamatok, szerelési munkák szervezése, tervezése, irányítása, a gépek optimális elrendezésének meghatározása, a kivitelezési / gyártási munkák kidolgozása, irányítása, telepítés, beüzemelés, karbantartás, ellenőrzése, a gépekkel termelőüzem biztonságos gyártási folyamatának biztosítása, a beosztottak (technikusok, szakmunkások) munkájának irányítása, összehangolása, új (termék-specifikus) berendezések tervezése, kifejlesztése, gyártásának irányítása, tervrajzok elkészítése, a munkával összefüggő költségvetések elékészítése, szerződések megfogalmazása, jelentések elkészítése, folyamatos kapcsolattartás a munkatársakkal, ezek mind feladataik közé tartozhatnak. A gépészmérnök egyre gyakrabban lát el menedzser-feladatokat, így egyrészt üzemi/terep ruházatot visel a munkahelyén, amely praktikus kialakítású, kényelmes, másrészt egy elegánsabb, a tárgyaló partnerek öltözködéséhez illeszkedő öltözet. A gépészmérnöki munkakörben a szakmai tartalom mellett leggyakrabban elvárt kompetenciák a határozott fellépés, jó tárgyalókészség, önálló, kreatív gondolkodás és munkavégzés, csapatszellem erősítése, team-munkákban való hatékony részvétel. Kompetenciák, iskolai végzettség, elvárások Gépészmérnöki végzettség a műszaki felsőoktatásban, BSc (-7 féléves baccaleureus, alapdiploma), MSc (BSc+4 félév magister, mesterdiploma) és PhD (MSc+ félév, doktori oklevél) képzés keretében szerezhető. A BSc képzés gyakorlati szakembereket képez, az MSc képzés pedig biztos elméleti alapokat is nyújt a kutató-fejlesztő munkához. A gépészmérnöki munkakörökbe a cégek minimális elvárása a főiskolai végzettség (BSc-nek felel meg), de minél magasabb elméleti tudást igényel egy munkakör, annál inkább elvárás az egyetemi (MSc) vagy doktori (PhD) végzettség (például a géptervezői és a gépfejlesztői munkakörökbe). A gépészmérnöki végzettség mellett egyre fontosabb elvárás a kommunikációs szintű nyelvtudás, amely a külföldi partnerekkel és/vagy anyavállalattal való kapcsolattartás, valamint az idegen nyelvű dokumentációk (műszaki rajzok, gépkezelési útmutatók, stb.) megértése miatt elengedhetetlen. Általános követelménnyé válik a számítógéppel támogatott tervezés, az alapvető tervezőprogramok (pl. CAD) és programozási rendszerek (pl.cnc programozás), valamint a munkához lényeges irodai programok (pl. Excel) minimum alapszintű ismerete. A jövőben várható, hogy a gépészmérnökök egyre inkább specializálódnak, illetve szükséges lesz különféle speciális ismeretek megszerzése. A specializáció igénye a nagyvállalatok esetében fokozottabb, mint a mikrovállalkozásoknál,

5 legnagyobb mértékben a szakmai informatikai tudást és az idegen nyelvismeretet várják el a vállalkozások a gépészmérnököktől. Karrier Egy gépészmérnök karrier-pályájának jellegét általában a szervezet mérete és pénzügyi lehetőségei erősen meghatározzák. A nagyobb, több hierarchikus pozícióval rendelkező vállalatoknál a legjellemzőbb, hogy az adott munkakörből egy magasabb pozícióba léptetik át a munkatársakat. Mind a kisebb, mind a nagyobb méretű cégekre jellemző azonban, hogy a karrierfejlesztés a szakmai kompetenciák növelésében, a folyamatos szakmai fejlődés biztosításában és a szakmailag egyre nagyobb kihívást jelentő projektekbe való bevonásban mutatkoznak meg. A szakmai életpálya fejlődése leggyakrabban anyagi oldalon mutatkozik meg, utóbbi a gépészmérnökökre kimondottan érvényes, a pályakezdők fizetésnek emelkedése más szakmákhoz viszonyítva gyorsléptékű, jellemző a juttatási csomag fokozatos kibővítése. A karrier előrehaladásával amennyiben az adott cégnél lehetséges a gépészmérnök egyre felelősebb pozícióba kerül és egyre több ember munkájáért tartozik felelőséggel. A szakma társadalmi megbecsültsége előreláthatólag folyamatosan növekedni fog, mert egyre köztudottabbá válik a gépipar kiemelkedő nemzetgazdasági szerepe és, hogy ennek az ágazatnak a szellemi gerincét a gépészmérnökök adják. Az Európai Unióban magas a mérnöki munka megbecsültsége, így hazánkban is felzárkózás várható ezen a téren.

Gyártástechnológus mérnök

Gyártástechnológus mérnök Gyártástechnológus mérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gyártástechnológus mérnökök a fém- és gépipari jellegű szakmák körébe, a mérnökök foglalkozási szakmacsoportba

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Gépipari mérnökasszisztens

Gépipari mérnökasszisztens Gépipari mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépipari mérnökasszisztensek a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikusok

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Gépgyártás technológus

Gépgyártás technológus Gépgyártás technológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépgyártás technológusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási

Részletesebben

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Gépésztechnikus. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Gépésztechnikus. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépésztechnikusok a fém- és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási szakmacsoportba

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok

Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok Pölöskei Gáborné Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkár 2017. november 07. 4500,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG

Részletesebben

Gépszerkesztő technikus

Gépszerkesztő technikus Gépszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A gépszerkesztő technikusok a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a gépésztechnikus foglalkozási

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján

Részletesebben

Marós. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Marós. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Marós A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A marós szakma a fém- és gépipari jellegű szakmák közé, azon belül a forgácsoló foglalkozási szakmacsoportba tartoznak. 2005-ben

Részletesebben

Negyedéves tájekoztató a juttatásokról

Negyedéves tájekoztató a juttatásokról Negyedéves tájekoztató a juttatásokról Mezőgazdaság, erdészet 2010. 1. negyedév Tartalom Bevezetés Résztvevők összetétele Táblázati rész - Táblázati rész - Mezőgazdaság, erdészet 1 Táblázati rész - Mezőgazdaság,

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

Környezetmérnök. A felsőfokú műszaki végzettségűek aránya, 2005 (%)

Környezetmérnök. A felsőfokú műszaki végzettségűek aránya, 2005 (%) Környezetmérnök A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A környezetmérnök szakma a víz-, villamosenergia-ipari jellegű foglalkozások körébe, ezen belül a felsőfokú műszaki

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

DE_vegzett_2017_all. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DE_vegzett_2017_all. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 76 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

Földmérési munkák gyakorlati árai Felmérés a magyar földmérő vállalkozók által alkalmazott árakról november 14.-ig

Földmérési munkák gyakorlati árai Felmérés a magyar földmérő vállalkozók által alkalmazott árakról november 14.-ig Kedves Kolléga! Földmérési munkák gyakorlati árai Felmérés a magyar földmérő vállalkozók által alkalmazott árakról 2018. november 14.-ig A diplomám megszerzése óta nyomon követem a hazai földmérésben történő

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

OE_marketing_2012. Válaszadók száma = 738. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

OE_marketing_2012. Válaszadók száma = 738. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% OE_marketing_0 Válaszadók száma = 78 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Vegyipari gépésztechnikus

Vegyipari gépésztechnikus Vegyipari gépésztechnikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari gépésztechnikus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként dolgozók

Részletesebben

DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DE_Gólya_2016_rovid. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DE_Gólya_06_rovid DE_Gólya_06_rovid Válaszadók száma = 06 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Esztergályos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Esztergályos. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Esztergályos A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az esztergályos szakma a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe, azon belül a forgácsoló foglakozási szakmacsoportba

Részletesebben

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Épületgépészeti technikus

Épületgépészeti technikus Épületgépészeti technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az épületgépészeti technikusok az építőipari jellegű foglalkozások, azon belül az építész-technikus foglalkozási

Részletesebben

UTÓDLÁS, GENERÁCIÓVÁLTÁS A MAGYAR VÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN* Csákné Filep Judit Pákozdi Imre

UTÓDLÁS, GENERÁCIÓVÁLTÁS A MAGYAR VÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN* Csákné Filep Judit Pákozdi Imre Tudományos konferencia Általános Vállalkozási Főiskola UTÓDLÁS, GENERÁCIÓVÁLTÁS A MAGYAR VÁLLALKOZÓI SZEKTORBAN* Csákné Filep Judit Pákozdi Imre * Az előadás alapját képező kutatás a Budapesti Corvinus

Részletesebben

DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749

DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 2749 DE Gólya DE Gólya felmérés (DE_golya) Válaszadók száma = 79 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004

Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött

Részletesebben

DE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DE_Golya_2014_v2. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DE_Golya_0_v Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DE_Golya_0_r Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

HOL TARTANAK A FELSŐOKTATÁSI ÉS IPARI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONTOK?

HOL TARTANAK A FELSŐOKTATÁSI ÉS IPARI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONTOK? HOL TARTANAK A FELSŐOKTATÁSI ÉS IPARI EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONTOK? Pálinkás József, elnök Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Budapest, 2018. június 28. A tudomány és innováció kommunikációja

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Vegyész-mérnökasszisztens

Vegyész-mérnökasszisztens Vegyész-mérnökasszisztens A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyész-mérnökasszisztensek, vegyipari jellegű foglalkozások körébe, azon belül a vegyész technikusok

Részletesebben

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Bérek, jövedelmek, trendek Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2015 tavasz Adatok Bruttó keresetek átlag 247 800 HUF (nettó átlag 162 275), KSH 252 200 vállalkozói szféra

Részletesebben

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18.

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Autóipari befektetések támogatása Magyarországon Szandrocha Kamilla 2010. Január 18. Az autóipar támogatása Magyarországon 1) Egyedi kormánydöntéssel megítélt közvetlen támogatás 2) EU társfinanszírozott

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ AZ EU 7. KERETPROGRAMBA ÉS EGYÉB KÖZÖS EU-S KEZDEMÉNYEZÉSEKBE VALÓ BEKAPCSOLÓDÁS TÁMOGATÁSA TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ NEMZ_12 1 Az útmutató azon pontok kitöltésében

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Gyakornoki program. Budapest, február 15. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár

Gyakornoki program. Budapest, február 15. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Gyakornoki program Budapest, 2017. február 15. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Egy főre jutó GDP (ezer Ft) 4300,0 3800,0 3300,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2002. évi összesítés a 198/2001.(X.19.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTO SZOLGÁLATOK 2002. ÉVI MUKÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő

Részletesebben

Szerszámkészítő. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete

Szerszámkészítő. A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Szerszámkészítő A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A szerszámkészítők a fém- és gépipari jellegű foglakozások körébe tartoznak. 2005-ben a szerszámkészítők száma 5000

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti ellenőrzések 2015. évi tapasztalatok Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti feladatellátás céljai szolgáltató közigazgatás az állampolgár

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

Oktatási, továbbképzési útmutatás

Oktatási, továbbképzési útmutatás Oktatási, továbbképzési útmutatás Vállságtól napjainkig (2010. április) a foglalkoztat számának alakulása A válság a legnagyobb mértékben a fizikai munkaerőt igénylő ágazatokat sújtotta, így a feldolgozóipart

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

Átviteltechnikai műszerész

Átviteltechnikai műszerész Átviteltechnikai műszerész A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma Az átvitelitechnikai műszerészek a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül a rádió, tv, híradástechnikai

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

Távközlési hálózatépítő technikus

Távközlési hálózatépítő technikus Távközlési hálózatépítő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A távközlési hálózatépítő technikusok a műszeripari jellegű szakmák körébe, azon belül az elektrotechnikusok

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KVK (0_koros_2016_kvk) Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KVK (0_koros_2016_kvk) Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 KVK (0_koros_06_kvk) Válaszadók száma = 68 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

Mire adhat választ az OSAP 1665 felnőttképzési statisztika?

Mire adhat választ az OSAP 1665 felnőttképzési statisztika? Mire adhat választ az OSAP 1665 felnőttképzési statisztika? 14. MellearN Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2018. 04.19-20. Debrecen Márkus Edina Ph.D Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

Vegyipari méréstechnológus

Vegyipari méréstechnológus Vegyipari méréstechnológus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A vegyipari méréstechnológus technikusi munkát végez. 005-ben a vegyipari ágazatban technikusként dolgozók

Részletesebben

Alcsoport_DE_vegzett_2017_MK. Válaszadók száma = 149. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DE_vegzett_2017_MK. Válaszadók száma = 149. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Béranalízis egy adott pozícióban Adminisztratív alkalmazott. Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA

Béranalízis egy adott pozícióban Adminisztratív alkalmazott. Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA Béranalízis egy adott pozícióban Adminisztráció COPYRIGHT 2018 WORKANIA Teljes bruttó fizetés A bruttó alapbér középértéke, vagyis a munkavállalók 50%-a többet keres a feltüntetett értéknél. 202 813 Ft

Részletesebben

Szerszám- és készülékszerkesztő technikus

Szerszám- és készülékszerkesztő technikus Szerszám- és készülékszerkesztő technikus A foglalkozás jelenlegi munkaerőpiaci helyzete Foglalkoztatottak száma A Szerszám- és készülékszerkesztő technikus a fém és gépipari jellegű foglalkozások körébe,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

DE_munkaero_piaci_2017_all. Válaszadók száma = 163. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DE_munkaero_piaci_2017_all. Válaszadók száma = 163. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben