Az egyház szocializációs lehetőségei a magyar és francia társadalomban

Átírás

1 Petrov Boglárka Az egyház szocializációs lehetőségei a magyar és francia társadalomban Egy liberális demokráciában általában hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a vallás magánügy, és az egyházaknak nincs túlzottan fontos szerepe az állami döntéshozatalban. A rendszerváltás utáni Magyarországon azonban az állam-egyház törésvonal ismét fontos szerephez jutott, lévén az egyházzal való szembenállás (még ha nem is fedte teljesen a valóságot) a szocialista korszakhoz, míg az állammal erősen összefonódó egyházi hagyományok a Horthy-érához kapcsolódtak a politikai retorikában. Mivel a magyar történelem során más, a demokratikus rendszerek szekularizációját érintő tapasztalat nem gyökeresedett meg, ezért az MDF a történelmi egyházak között keresett szövetségest, míg az SZDSZ és a Fidesz a magyar tradícióktól eltérő, nyugati mintát kívánta követni. Az egyházpolitikai viták az első ciklusokban főleg a finanszírozást érintették, majd amolyan laissez-faire elven, az alapvető emberi jogokat figyelembe véve hagyták a vallás szabad gyakorlását, szabad vallásalapítást stb. Az időközben megerősödött Fidesz és a vele szövetséget kötő KDNP azonban egyre inkább a történelmi egyházak hatalomban betöltött szerepét kívánta feleleveníteni, gyengítve azokat az egyházakat, amelyek a konkurens pártokkal álltak kapcsolatban (szektavita felelevenítése, a Hit Gyülekezete elleni retorika). Mára egyértelművé vált, hogy a jelenlegi kormánypárt vallási hátterű világszemléletét a politikában is érvényesíteni kívánja, amely egy, a vallási kérdésekben megosztott, az egyházügyet rendszerint túlpolitizáló társadalomban tovább mélyíti a már említett törést. Habár napjainkban kimondottan erős a történelmi (főleg keresztény) egyházak lobbija, a magyar társadalom egy részének tradicionálisan vallási beágyazottsága miatt baloldali kormányok esetében is figyelembe kell venni az egyházi lobbit, amely a jobboldali pártok támogatásával fontos politikai és társadalmi szocializációs szerephez jut. Premisszáim tehát a következők: a) a zsidó-keresztény kulturális gyökerekkel rendelkező társadalom alapvető értékeinek fenntartásában az egyház alapvető szocializációs szereppel rendelkezik, és b) a politikai pártok támogatását élvező felekezetek politikai szocializációs feladatot is betöltenek. Kontrasztként a francia egyházpolitikát ismertetem, ahol a laicitás, az állam és egyház minél szigorúbb elválasztása érvényesül

2 A polgárosodás idejéig a társadalmi együttélés szabályait a vallás, illetve ennek formális képviselője, az egyház határozta meg. A szekularizáció bekövetkeztével ezért csak az egyház állami döntéshozatalban betöltött szerepe mérséklődött, társadalmi bázisa viszonylag stabil maradt, fontosnak tartott értékei (kereszténység esetén a család, házassákötés, válás megítélése stb.) az alsóbb rétegek erkölcsiségében maradt fenn tartósan. Ezek az erkölcsi nézetek a társadalom nagy részének adtak identitást hosszú időn keresztül, ezt pedig megtörte a bourgeois-proletár ellentétre épülő kommunista propaganda. A rendszerváltás utáni egyházaknak az alábbi szocializációs szerepeit tudjuk megkülönböztetni: - a társadalmi teret, amelyben a fennálló normákat megerősíti vagy ellenzi - a civil szféra speciális tereit, amelyben esetenként mint előnyt élvező csoportképviselő vesz részt - az állami szféra tereit, amelyben iskolafenntartóként és speciális gondozóként jelenik meg - a politikai teret, amelyre az előző három tér eredményein keresztül hat. Ezek a dimenziók nem különállóak, hanem egymást kiegészítve vannak jelen, ezért az egyes szerepek vizsgálata nem független a többitől. Az első kategóriába az egyházak azon tevékenysége sorolható, amelyet saját hívei körében végez. Ide tartozik a vallásgyakorlat megszervezése, a közösség összetartása, amellyel képes hatni a hívek életvitelére, döntéseire, véleményére. Habár elsősorban saját közösségében tevékeny, a döntéshozatal befolyásolása nem igényel aktív vallásosságot - mivel a társadalom által pozitívnak gondolt értékek védelme vallási gyökerekkel is rendelkezik, ezért elég, ha az egyén szimpatizál ezekkel; a vallási csoportok ezzel is képesek toborozni esetleges politikai akcióikhoz. Általában olyan területeken képes hatást kifejteni, amelyek tradicionális konvekciókhoz kötődnek, és amely esetekben a társadalom egy jelentős része értékvesztésként éli meg, ha változás történik (ilyen a válás, az abortusz, az azonos neműek vagy több ember házasságának kérdése, a hagyományos nemi szerepek radikális megkérdőjelezése stb.). A közösségszervezés, a tradicionális értékek megtartása olyan időszakokban is képes támaszt nyújtani, amikor egyébként a politikai korlátok erősek a vallásosság terén, ilyenkor - 2 -

3 az ezen értékek iránti szimpátia befelé fordulva fejeződik ki, amolyan csendes ellenállást képviselve. Ilyen társadalmi réteget alkottak a Rákosi- és Kádár-korszak reakciós papjai és követőik, annak ellenére, hogy az 1960-as évek közepétől Magyarországon is kooperációra törekedett az állampárt az egyházakkal. A második kategóriában az egyház civil szervezetként vesz részt, pontosabban átmenetként az állami és civil szféra között. Míg az előző szerepében teológiai vonal mentén szervezett közösséget, itt már karitatív, mentálhigiénés programokat szervez, nemcsak a hívők közösségét építi, hanem igyekszik bevonni a gyülekezet közvetlen környezetét is a társadalmi munkába. Általában saját világnézetéhez illő programoknak ad helyet, a vallásos nézetek hirdetése nem elsődleges, inkább szimpátia alapján próbálnak toborozni. Ebben az értelemben a civil szervezetként való fellépése kettős célt szolgál: egyrészt a karitatív tevékenységek végzése elégtétellel tölti el a már közösségbe tartozókat, másrészt szimpatikus közösségképet mutat a potenciális leendő hívek felé. Általában policentrikus terekben alakulhat ki emiatt komoly piaci verseny, amennyiben az egyházak támogatása vagy befolyása a hívek számától függ. Különbség azonban a civil szervezetekkel szemben, hogy az aktuális jogi kritériumoknak megfelelő egyházak jogosultak állami támogatásra, illetve a felajánlható adó 1%-ára a szimpatizánsoktól. Ez az előny az állam-egyház viszony történelmi tradícióival magyarázható, és pontosan emiatt jut nagyobb előnyhöz, illetve adott kormányok esetén befolyáshoz, mint a civil szféra egyesülései. A harmadik esetben az egyház állami feladatkört vállal, így iskolákat, kórházakat, egyéb szociális ellátó intézeteket tart fenn. Ebben az esetben az állam szövetségeseként folyamodhat juttatásokért, és csak nagyon kevés, általában a jogi kritériumoknak nem megfelelő egyházi intézmény van jelen, amelynek működését magánjuttatásokból finanszírozzák. Iskolát, betegápoló központot nem feltétlen csak nagy egyházak tartanak fent, és nem feltétlen kell mély társadalmi gyökerekkel rendelkezniük a 2011-es szabályozás előtt több olyan civil szervezet is létezett Magyarországon, amely a támogatásokért jegyeztette be magát egyházként. Ezek elemzésétől azért tekintünk el, mert túlságosan kitágítaná az elemzés körét (így azokat a szervezeteket, amelyek idősgondozással, patchwork ezotériával, vagy állatmenhelyek fenntartásával foglalkoznak, nem érintjük)

4 Egészségügyi minőségében az egyház sajátos világnézete általában nem kerül előtérbe, a betegek ugyanolyan ellátást kapnak, mint az állami fenntartású intézményekben. Az egyetlen, időnként fel-fel bukkanó vitatéma a vallásos ápolók, orvosok abortusszal kapcsolatos véleménye, de ez nem minden esetben köthető egyházi fenntartású intézményhez. Annál nagyobb szocializációs teret biztosítanak az iskolák: itt is lobbiznak az új tanulókért, akik nem feltétlen rendelkeznek vallásos előélettel vagy tágabb teológiai ismeretekkel, illetve azokért, akik célirányosan egyházi iskolába kívánják íratni gyerekeiket. Magyarországon nincs ugyan jelen az Egyesült Államok kreacionizmus-evolúció vitája, vagy a francia közoktatás iszlámhoz való viszonyának feszültségei, de az állam és egyház aktuális viszonya ebben a dimenzióban minden esetben érzékelhető. A magyar jogszabályok szerint az egyházi iskolák kötelesek ugyan a központi tananyagot tanítani (ezért a kreacionizmust nem lehet tényként ismertetni), ez azonban nem gátolja meg az oktatókat abban, hogy a vallási szempontot is ismertessék, és közösségen belül irányadónak tartsák. Habár az evolúció-teremtéselmélet vitája nálunk nem érződik különösebben, és a legújabb állás szerint nem is zárja ki egymást a kettő, a vallási értékek mentén való tanítás előtérbe kerül a humán tárgyak esetében (főleg a történelemszemlélet, filozófia, etika, társadalomismeret kapcsán). Annak ellenére, hogy az egyházi fenntartású iskolák ugyanúgy készítik fel diákjaikat a felvételire, érettségire, mint más iskolák, párhuzamosan átadják saját erkölcsi nézeteiket, szabályrendszerüket, amely komoly befolyásoló erővel rendelkezik az erre fogékonyak későbbi életmódjára, döntéseire. Itt is megjelenik tehát a toborzás, a közösségépítés és a közösségi igények kielégítése, és mivel gyerekkorban kezdődik, rendszerint hosszan fennmaradó közösségeket is hoz létre. Az egyházi szocializáció ellenben nemcsak akkor válik politikai kérdéssé, ha a központi felfogással kerül szembe (ami liberális demokráciákban gyakori), hanem akkor is, ha különböző kultúrák élnek egymás mellett. Franciaországban, tekintve teljesen különböző történelmi hátterét, a gyarmatosítás, később a munkaerő bevándorlásának következménye volt az iszlám terjedése, amely komoly ideológiai, jogi és társadalmi dilemmákat okoz mind a mai napig. Hogyan reagálhat egyáltalán az állam ebben az esetben? Van-e joga egyáltalán reagálni? A laicitás elve szerint, amely a francia identitásban különösen fontos szerepet kap, a vallásszabadság magánéleti ügy, nem vihető a közéleti térbe, így iskolába sem. Ez - 4 -

5 természetesen sérti az iszlám öltözködéssel, étkezéssel stb. kapcsolatos előírásait, így a francia társadalomnak és törvényhozásnak válaszolnia kellett erre a kihívásra. A vitát, amely azóta ismét felerősödött, az Államtanács, a francia közigazgatási rendszer legfőbb szerve, akkor a következőképp zárta le: Az Államtanács véleménye szerint a tanulóknak joguk van vallási meggyőződésük kifejezésre juttatására az iskolákban. Ennek során azonban tiszteletben kell tartaniuk a pluralizmus elvét és mások szabadságát, és nem sérthetik az oktatási tevékenység rendjét, illetve ez nem érinti a tananyag elsajátítására vonatkozó kötelezettségüket. A vallásszabadság gyakorlása korlátozható, amennyiben akadályozza, hogy a közoktatás megfelelően ellássa feladatait, többek között azt, hogy a nők és férfiak egyenlőségét érvényre juttassa. 1 Franciaországban tehát nem gondolták a vallásszabadság korlátozásának a 2011-es ún. burkatörvényt sem, pontosan erre a véleményre hivatkozva: a burka, mint a nők elnyomásának, ezzel együtt az állampolgári egyenlőség megsértésnek jelképe fontosabb besorolás alá esett, mint annak vallási vetülete. Habár a laicitás elvének gyakorlati alkalmazása számos ponton akadályokba ütközik, látható, hogy jogilag még mindig irányadó a francia nemzeti identitás és a demokratikus rend megőrzésében. A laicitás így nem az állam laissez-faire politikáját jelenti az egyházakkal és a vallásgyakorlással szemben, hanem az egyenlő távolság politikáját, akár vallások egymással szembeni vitájában is. 2 A francia valláspolitika kiinduló pontja tehát, hogy a vallás magánügy, ezért, bár bevezettek bizonyos enyhítéseket a vallási jelképek viselésével kapcsolatban, a továbbra is propagandisztikus és kulturális identitást meghatározó jelképek viselését tiltja (az elsődleges identitás a francia állampolgári tudat). Magyarországon egészen más a helyzet: mivel itt az állam egyházakkal kapcsolatos hagyományai továbbra is erősek, illetve egy támogató és ellenző nézőpont mentén szerveződnek, az egyházügy mindig társadalmi kérdés is. Lehet laissez-faire elveket 1 Szajbély Katalin: A vallási jelképek viseléséről szóló törvény Franciaországban ( 2 A franciaországi egyházi iskolákat egyébként teljesen megfosztják az állami támogatástól, így az ott kialakult csoportok erősen homogének és elitisták. Kivéve a tanítói fizetéseket, amelyeket az állam kezel, illetve bizonyos szerződéssel rendelkező intézményeket, így érve el a központi tananyag kötelező átadását

6 biztosítani az egyházpolitikában, lehet szövetségeseket keresni a politikai célok támogatásához, és lehet egyértelműen támogatni bizonyos egyházakat, míg másokat nem vagy csak alig. A rendszerváltás utáni jobboldali kormányok nyíltan támaszkodnak a keresztény történelmi egyházakra, az egyházi iskolák ezért sokkal erősebben szocializálnak a konzervatív politika támogatása felé is, habár legtöbbször ez csak rejtetten jelenik meg. A hagyományos, történelmi egyházak iskolái minden szocializációs térben jelen vannak, a normakontrolltól a szabadidős tevékenységek szervezéséig a diákok számára. Mivel a jobboldali pártok és az egyházak között szoros az együttműködés a politikai színtéren is, ezért ezek a szocializációs terek összemosódnak, és erős, már-már propagandisztikust hatást gyakorol azokra a választókra, akik ezekben a terekben mozognak. A magyar oktatási rendszerben ellenben nem csak keresztény gyökerű iskolák léteznek. Számos egyéb fenntartású intézmény mellett működik a sajókazai Dzsaj Bhím Közösség által fenntartott Dr. Ámbédkar Gimnázium, 3 amely élen jár a hazai integratív oktatásban. Egyházi hátterűként bejelentett, valójában az indiai dalit polgárjogi mozgalom eszközeit használva veszi fel a harcot a gettósodási folyamatok ellen és a roma fiatalok oktatásáért. Új identitást ad az ide járóknak, és nemcsak arra szocializál, hogyan kell elérni azt a tudásszintet, amelyet a munkaerőpiac megkövetel, hanem arra is, hogyan legyen úgy büszkék saját származásukra, hogy nem helyezik magukat a társadalom legalsó rétegébe. Habár nem klasszikus értelemben vett egyházi iskoláról van szó (nem kötelező a buddhizmus gyakorlása), mégis hasonló szocializációs szerepet tölt be - általában közös háttérrel rendelkezőkből épít közösséget, programokat szervez, identitást ad, amely élmények és tapasztalatok a későbbiekben is hatással lesznek az ott végzettekre. Elmondható tehát, hogy a magyar és a nyugati, jelen esetben a francia egyházak szocializációs képességei közötti különbség a társadalom államfelfogásában és identitásában keresendő. Míg a francia társadalmat összeköti az egységes identitás és a köztársaság felsőbbrendűségének tudata, amely az egyházakkal szemben semlegesnek mutatkozik, addig a magyar társadalom nem rendelkezik ennyire erős öntudattal, és a a XX. század során a keresztény egyházak befolyása, illetve a zsidó és más felekezetek elnyomása, később a Rákosi-korszak teljes vallástalanítási kísérlete megosztotta a

7 társadalmat. Jelenleg a kiemelt egyházaknak kedvező politikai légkör van jelen, a vallásszabadság a többi felekezet esetében pedig magánügy marad