I január 1-től életbe lépett, a MunBér14 programot érintő jogszabály-változások, hatásuk a programra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. 2014. január 1-től életbe lépett, a MunBér14 programot érintő jogszabály-változások, hatásuk a programra"

Átírás

1 MUN v Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak egyetlen munkahelyről szabad indítani (a windows tálcán se legyen letéve a program)! Ha ez a feltétel nem teljesül, a program működése során hiba jelentkezik! Ezzel a verzióval már elkészíthető a 1408-as és a 1458-as bevallás. Tudjuk, hogy még mindkét NAV-os nyomtatványnál vannak hibák az ellenőrző programban. Ennek ellenére szükségesnek tartjuk e verzió közzétételét. Várható, hogy február 12-e előtt még egy módosított verziót kell készítenünk. Kérjük erre gondoljanak munkájuk ütemezésénél. I január 1-től életbe lépett, a MunBér14 programot érintő jogszabály-változások, hatásuk a programra Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azokat a törvény-módosításokat, amelyek érintik a MunBér14 programot. Ebben az évben (a korábbi évektől eltérően) nem voltak jelentős jogszabály módosítások. Három tárgykör van, amely jelentősebb változásokat okoz: - családi járulékkedvezmény bevezetése - a GYED extra bevezetése - szociális hozzájárulási adót érintő kedvezmények módosítása 1./ A családi járulékkedvezmény bevezetése Közismert, hogy január 1-től azoknál a magánszemélyeknél, akik korábban nem tudták teljes egészében a családi kedvezményt az adóból érvényesíteni lehetőség van a járulékok csökkentésére a 4 %, 3 % és 10 % terhére (ilyen sorrendben). A program a járulék kedvezményt automatikusan érvényesíti. Ha valaki NEM akarja év közben ezt igénybe venni, lehetőség van ennek beállítására a Bérelszámolás / Rögzítés, számfejtés programban az ALAPADATOK kartonfülön található mezőnél. A járulék kedvezmény érvényesítése a bérjegyzéken is jól látható. A példában szereplő dolgozó 3 gyermek után vesz igénybe kedvezményt, havi bére Ft. A bérjegyzékén a következő látható:

2 Magyarázatot két mező érdemel. A Családi j. kedv. alapja mező értéke ne más mint a három gyermek utáni kedvezmény havi adóalap (példában = ) Az Érvényesíthető kedv: mező a Családi j. kedv. alapja *0.16 (a példában *0.16=70.200). A többi mező értelemszerűen a ténylegesen érvényesített kedvezményt tartalmazza. Itt szeretnénk felhívni a figyelmüket az egyéni és társas vállalkozók (alkalmazás minőség=21, 30) speciális szabályára: ők a családi járulék kedvezményt csak a tényleges kivétet terhelő járulékok mértékéig vehetik figyelembe. (ld évi LXXX tv 24/A (6)). Magyarán ha egy társas vállalkozó tényleges havi tagi jövedelme Ft, az egészségbiztosítási járulékot a Ft után fizeti (118000*1.5= ), de kedvezményként csak a %-át, illetve 3 %-át lehet figyelembe venni. A nyugdíj járuléknál nincs elvárt járulék fizetés. A példában szereplő számok a bérjegyzéken a következőképpen láthatók: Még szeretnénk megjegyezni, hogy a 1408-as bevallásban és a 1458-as bevallásban ezek az ellenőrzési szempontok a mai napon ( ) még hibásak. Reméljük, hogy a nyomtatványokat még február 12-ig módosítják. Ha a következő hibaüzenetet látják az APEH programban, akkor még nem javították a nyomtatványt:

3 2./ A GYED extra bevezetése A táppénz programot nem használó felhasználóinkat ebből a csomagból két módosítás érinti: - a gyermek 1 éves kora után a szülő a GYED folyósítása mellett korlátlan időtartamban visszamehet dolgozni - bővül a foglalkoztató által igénybe vehető szociális hozzájárulási adókedvezmény. A táppénzes programot használókat érintő módosítás: január 1-e után született gyermek és a korábban született gyermek után az ellátások egyidejűleg igénybe vehetők december 31-e után született ikergyermekek esetében a GYED jogosultsági ideje egy évvel meghosszabbodik január 1-től bevezetik a diplomás GYED intézményét. Ebben a leírásban erről nem kívánunk bővebben írni, további tudnivalók majd a táppénz programhoz írt leírásban lesznek elérhetők. 3./ A szociális hozzájárulási adót érintő kedvezmények módosítása január 1-től megszűnő szociális hozzájárulási adókedvezmények - nettó bérek megőrzése - Start bónusz

4 - Start extra - Start plusz - Karrier Híd Ezekkel kapcsolatban Önöknek semmi feladata nincs, a program nem számol ilyen jogcímen szociális hozzájárulási adókedvezményt január 1-től életbe lépő új (módosított) kedvezmények Mindhárom kedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a MunBér14 programban a Munkaügy / Dolgozó beléptetése / Munkaügyi törzs programban a kartonfülön a kedvezmény jogcímét rögzítsék. a./ Doktori képzésben részt vevő hallgató vagy doktorjelölt kutató munkavállaló után- teljes munkaidő esetében havi Ft-ig 14.5 %. (A szükséges bejelölés ) b./ GYED melletti foglalkoztatásra is kiterjed (a korábban a GYED folyósítása után igénybe vehető) a szociális hozzájárulási adókedvezmény. (A szükséges bejelölés: ) Ha a foglalkoztatás GYED, GYES folyósítása mellett történik, akkor az -ig dátumba a várható folyósítás végét legyenek kedvesek rögzíteni. mezők mellé is tegyék a megfelelő helyre a pipát, hogy a 1408-as bevallásba helyesen tudjuk átadni a az adatokat a 08-as oldalra. c./ Legalább három gyermeket nevelő munkavállaló alkalmazása esetén a foglalkoztatás első három évében 27 %, a foglalkoztatás 4. és 5. évében 14.5 % járulék kedvezmény érvényesíthető. Fontos: MÁK igazolás szükséges a kedvezmény érvényesítéséhez! (A szükséges bejelölés: ) II. Apróbb fejlesztések, módosítások, pontosítások 1./ Több felhasználónk jelezte, hogy a szakképzési hozzájárulási alap kedvezmények számszerűsítése problémát okozott 2013-ban. Ezért a Havi listák, analitikák menüben

5 található Analitika a munkáltatói közteher. I. listán találnak három új oszlopot, mely a szociális hozzájárulási adó alapot, a szakképzési hozzájárulási adó alapot és a kedvezmény alapját tartalmazza dolgozónként. 2./ A magánnyugdíj-pénztári tagoknak is számoljuk a családi járulék kedvezményt. 3./ Módosítottuk a szabadság megállapítás listát a kézi korrekció miatt. 4./ A kilépő dolgozók járulék igazolásának nyomtatásakor hibaüzenet volt, javítottuk. 5./ A bérösszesítőknél hibaüzenet jelent meg. Javítottuk.

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2014. ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2014. ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2014. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v14.0101... 2 MUN v14.0130... 10 MUN v14.0228... 15 MUN v14.0310... 18 MUN v14.0101 Ez a verzió adatbázis

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v15.0130... - 2 - MUN v15.0512... - 9 - - 1 - MUN v15.0130 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre,

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2016. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v16.0129... - 2 - - 1 - MUN v16.0129 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2016. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v16.0129... - 2 - MUN v16.0210... - 6 - MUN v16.0428... - 7 - - 1 - MUN v16.0129 Ez a verzió adatbázis

Részletesebben

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun15 programot!

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun15 programot! MUN.151231_M29 Ez a program a munkáltatói adó-megállapítás elkészítéséhez (15M29) szükséges programokat tartalmazza. (A program verziója: 151231_M29). Ahol nincs olyan dolgozó, aki kérte a munkáltatói

Részletesebben

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát.

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. TISZTELT PARTNERÜNK! Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. KULCS BÉR 2008 MÁRCIUS/4 A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a

Részletesebben

Tájékoztató a BOR2 program 2013 évi beállításaihoz

Tájékoztató a BOR2 program 2013 évi beállításaihoz Tájékoztató a BOR2 program 2013 évi beállításaihoz A 2013 évi nyomtatványok nagy része még nem jelent meg. Azonban, az esetlegesen kilépő dolgozók számfejtéséhez már hónap közben is szükség lehet az új

Részletesebben

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun14 programot!

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun14 programot! MUN.141231_M29 Ez a program a munkáltatói adó-megállapítás elkészítéséhez (14M29) szükséges programokat tartalmazza. (A program verziója: 141231_M29). Ahol nincs olyan dolgozó, aki kérte a munkáltatói

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1308A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben

Leírás a MunBér12 program 0206-as verziójához

Leírás a MunBér12 program 0206-as verziójához Leírás a MunBér12 program 0206-as verziójához Mielőtt elindítják a programot kérjük (a szokásos módon mentsenek) a mun12w mappában. Nagyon fontos: a program adatbázis módosításokat hajt végre! Ezért első

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz

Részletesebben

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1108A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo

Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 2. oldal h)1 a gyed, gyes, gyermeknevelési támogatás (gyet), ápo Magyar joganyagok - 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet - a Nyugdíjbiztosítási Alap k 1. oldal 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme után fizetendő nyugdíjjárulékával szemben érvényesítheti a

Részletesebben

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun14w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg!

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun14w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg! Leírás a Munbér14 program 1231_M30 verziójához Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun14w mappa teljes tartalmát! E verziót először csak egy munkahelyről szabad elindítani (a windows

Részletesebben

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun13 programot!

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun13 programot! MUN.v131231_M29_02 Ez a program a munkáltatói adó-megállapítás elkészítéséhez (13M29) szükséges programokat tartalmazza. (A program verziója: 1331_M29). Ahol nincs olyan dolgozó, aki kérte a munkáltatói

Részletesebben

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun17w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg!

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun17w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg! Leírás a Munbér17 program 1231_M30 verziójához Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun17w mappa teljes tartalmát! E verziót először csak egy munkahelyről szabad elindítani (a windows

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Nettóérték megőrző részkedvezmény érvényesítése a hónap egy részében fennálló munkaviszony alapján, ha a hónap során betegszabadság távolléti díja is elszámolásra

Részletesebben

Főbb témakörök: december 3-4.

Főbb témakörök: december 3-4. Főbb témakörök: Munkahelyvédelmi akcióterv START kártyák Szocho kedvezmények Tartósan álláskereső személyek Anyasági ellátások mellett, illetve utáni foglalkoztatás Foglalkoztatás kezdete Részfoglalkoztatás

Részletesebben

Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz

Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz Tájékoztató a BOR3 program 2013 évi beállításaihoz A 2013 évi nyomtatványok nagy része még nem jelent meg. Azonban, az esetlegesen kilépő dolgozók számfejtéséhez, bejelentéséhez már hónap közben is szükség

Részletesebben

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21

OBB Előadás. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21 OBB Előadás Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. 2015.09.21 Szociális hozzájárulási adóból és szakképzési hozzájárulásból igénybe vehető kedvezmények Jogszabályok 2011. évi CLVI. törvény IX. fejezete

Részletesebben

Tartalom jegyzék: MUN v1231-m30... 2

Tartalom jegyzék: MUN v1231-m30... 2 Tartalom jegyzék: MUN v1231-m30... 2 1 MUN v1231-m30 Leírás a Munbér10 program 1231-M30 verziójához Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun10w mappa teljes tartalmát! Ebben az évben

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK 1./ A START tv. szerinti adókedvezmények FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK Figyelem: a 2012. december 31-ig kiváltott START kártya alapján adókedvezmény már nem érvényesíthető! Milyen jogszabályhely

Részletesebben

Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményrendszer változásáról

Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményrendszer változásáról Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezményrendszer változásáról Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010.

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

Családi kedvezmény. A családi kedvezmény adóalap kedvezmény, a családi járulékkedvezmény járulék kedvezmény.

Családi kedvezmény. A családi kedvezmény adóalap kedvezmény, a családi járulékkedvezmény járulék kedvezmény. A családi kedvezmény adóalap kedvezmény, a családi járulékkedvezmény járulék kedvezmény. A kedvezmények érvényesítéséhez az alábbi beállításokra van szükség Novitax bérszámfejtő programban. Családi kedvezmény

Részletesebben

Letiltások kezelése. A letiltásokat alapértelmezetten letiltási sorrendben jeleníti meg a program, ami a nyilakkal módosítható.

Letiltások kezelése. A letiltásokat alapértelmezetten letiltási sorrendben jeleníti meg a program, ami a nyilakkal módosítható. Letiltás rögzítése A Személyi adatokban, a Levonások/Letiltások/Jöv. gomb segítségével rögzíthetőek letiltások és levonások az adott személyekhez. A felrögzített letiltásokról a program analitikát vezet,

Részletesebben

Letiltások és levonások kezelése a Novitax bérszámfejtő programban

Letiltások és levonások kezelése a Novitax bérszámfejtő programban Letiltások és levonások kezelése a Novitax bérszámfejtő programban A Személyi adatokban, a Levonások/Letiltások gomb segítségével rögzíthetőek letiltások és levonások az adott személyekhez. A felrögzített

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Számfejtési folyamat, és 08-as bevallás felgyűjtési idejének optimalizálása Örömmel tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a Kulcs Bér 2012-es program szeptemberi

Részletesebben

A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények

A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények A szociális hozzájárulási adóból 2013-ban érvényesíthető adókedvezmények A munkaviszonyban foglalkoztatott személyek utáni fizetendő adó megállapításánál a számított adót (27%) e törvény külön rendelkezése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához december

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához december TÁJÉKOZTATÓ a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához 2017. december 2 Tisztelt Ügyintéző! Az alábbiakban a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1108A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény

Családi járulékkedvezmény Családi járulékkedvezmény 24/A. (1) Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított és - a családi kedvezményt megosztással érvényesít ő- biztosított házastársa, élettársa

Részletesebben

Jövedelmeket terhelő közterhek és pénzbeli ellátások évközi változásai

Jövedelmeket terhelő közterhek és pénzbeli ellátások évközi változásai Jövedelmeket terhelő közterhek és pénzbeli ellátások 2009. évközi változásai 1. Személyi jövedelemadó 2. Társadalombiztosítási járulék 3. Munkaadói és vállalkozói járulék 4. START kártyás foglalkoztatás

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1108A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Társadalombiztosítási változások 2011.

Társadalombiztosítási változások 2011. Társadalombiztosítási változások 2011. A./ Járulékmértékek Foglalkoztatói járulék Változatlanul 27 százalék, felső határ nélkül. Belső megoszlása továbbra is ugyanaz: 24 százalék a nyugdíjbiztosítási,

Részletesebben

BOR2 Bérszámfejtési rendszer változásai

BOR2 Bérszámfejtési rendszer változásai BOR2 Bérszámfejtési rendszer változásai A BOR2 program módosítása az új jogszabályok figyelembevételével megtörtént. A 2006. szeptember 1. utáni számfejtések már csak az 5.5aa, vagy azt követő verziókkal

Részletesebben

2012/01. Ver

2012/01. Ver 2012/01 Ver 6.4.12.001 1, Adóalap kiegészítés 2, Járulékok 3, Szocho kedvezmények 4, Munkabér nettóérték kedvezmény 5, Jogcím importálás 6, Szakképzési 7, Korkedvezmény-biztosítási járulék 1, Adóalap kiegészítés

Részletesebben

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók:

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók: MUN v14.1231 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak egyetlen munkahelyről szabad indítani (a windows tálcán se legyen letéve a program)! Ha ez a feltétel nem teljesül, a program

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia

TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia TB, EHO, SZOCHO változások 2015. Zahoránszki Szilvia Társadalombiztosítás Járulékalapot képező jövedelem: / Tbj. 4. k) pont/ 1. a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó

Szociális hozzájárulási adó Kedvezmények: 2017. 01.01-től a szociális hozzájárulási adó mértéke 22%. Ennek következményeként a szociális hozzájárulási adó kedvezmények is változtak. A kedvezmény összege, a típusonként meghatározott

Részletesebben

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL. Elfogadó nyugta A-LOGIC INVEST BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL. Elfogadó nyugta A-LOGIC INVEST BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL Elfogadó nyugta Adóazonosító 13647744 VPID Adózó neve A-LOGIC INVEST BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAV iktatószám 1041289019 KR érkeztetési szám

Részletesebben

TGV HUMAN PARTNERS KFT. Budapest 1224 Aranyforint u. 5. Tel és fax:(36 20)

TGV HUMAN PARTNERS KFT. Budapest 1224 Aranyforint u. 5. Tel és fax:(36 20) Budapest 1224 Aranyforint u. 5. Tel és fax:(36 20) 320-6500 Veerrzzi ióóss vváál lttoozzáássookk 13.23 2019.04.05 adatbázis 13.044 1908-A-s lap adónem összesen sor kerekítési korrekciós mező feladása miatt

Részletesebben

A társadalombiztosítás fedezetére fizetendő járulékok, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás szabályainak módosítása 2014.

A társadalombiztosítás fedezetére fizetendő járulékok, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás szabályainak módosítása 2014. A társadalombiztosítás fedezetére fizetendő járulékok, szociális hozzájárulási adó és egészségügyi hozzájárulás szabályainak módosítása 2014. Biztosítottak körben bekövetkező változás 1. 2014. január 1-jétől

Részletesebben

KISMAMATB KFT 7632 PÉCS TILDY Z. U. 10. B. 1/3. Adószám:

KISMAMATB KFT 7632 PÉCS TILDY Z. U. 10. B. 1/3. Adószám: Kedves Ágnes!...11.05-én,.. 2010.. -én született. Pocaklakó várható születési ideje 2017.05. Jelenlegi munkaviszonyod 201.-től áll fenn, melyben a havi bruttó béred. Ft. A jelenlegi munkaviszonyod saját

Részletesebben

Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata. Tisztelt Partnerünk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent az Ön által használt szoftver legfrissebb változata. KULCS BÉR 2009. MÁRCIUS A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a korábbi frissítések

Részletesebben

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók:

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók: Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak egyetlen munkahelyről szabad indítani (a windows tálcán se legyen letéve a program)! Ha ez a feltétel nem teljesül, a program működése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához TÁJÉKOZTATÓ a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2015. szeptember 2 Tisztelt Ügyintéző! Az alábbiakban a jövedelemkiegészítés összegének

Részletesebben

Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015.

Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Járulékalapot képező jövedelem Az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből

Részletesebben

2012 Adócsomag bemutatása. 2011.december 8. 1

2012 Adócsomag bemutatása. 2011.december 8. 1 2012 Adócsomag bemutatása 2011.december 8. 1 Érintett adónemek TB Szociális hozzájárulási adó START programok EHO EKHO REGA Szakképzési hozzájárulás Rehab Cégautó adó Baleseti adó Kulturális adó Illeték

Részletesebben

Bér program gépi nyitása

Bér program gépi nyitása A vállalkozás adatainak nyitása A bér program gépi nyitása a Főmenü a Cégadatok Cégnyitások Gépi nyitás (előző évből) menüpontjának elindításával kezdeményezhető. Figyelem! A bérszámfejtési adatok gépi

Részletesebben

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN A BIZTOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG ALÓL KIZÁRT SZEMÉLYI KÖR BŐVÜLÉSE 2015. január 1-jétől nem terjed ki a biztosítási kötelezettség az Szja tv. 1/B. hatálya

Részletesebben

és egyéb változások 2015

és egyéb változások 2015 és egyéb változások 2015 A béren kívüli juttatások köre: Erzsébet utalvány - 8.000 Ft/hó Munkahelyi étkeztetés 12.500 Ft/hó Helyi közlekedési bérlet bérlet árának összegéig Iskolakezdési támogatás min.

Részletesebben

Bérügyintéző részszakképesítés

Bérügyintéző részszakképesítés . (vizsgázó olvasható neve). (Születési hely, idő) NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÜK szám: 49/3-9/2018. KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ Érvényességi idő: 2018. január 10. 8:00 óra Minősítő neve: Mészáros László

Részletesebben

Az elvárt béremelés kompenzációját

Az elvárt béremelés kompenzációját Az elvárt béremelés kompenzációját biztosító kormányzati lépések a) A bérfejlesztés 5 % fölötti részének normatív támogatása az adórendszeren keresztül a teljes körű végrehajtás esetén Elérthető: 2012.01.01-től

Részletesebben

FORINT-Soft Kft. EGYSZERŰSÍTETT FOGLALKOZTATÁS. FORINT-Soft Kft.

FORINT-Soft Kft. EGYSZERŰSÍTETT FOGLALKOZTATÁS. FORINT-Soft Kft. EGYSZERŰSÍTETT FOGLALKOZTATÁS 2010. április 1-én hatályba lépett az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény (Eftv.), és ezzel egyidejűleg megszűnt az alkalmi munkavállalói kiskönyvvel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról TÁJÉKOZTATÓ a START programokról A 2004. évi CXXIII. évi törvény alapján a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű egyes társadalmi csoportok és a munkaerőpiactól tartósan távollévők foglalkoztatása

Részletesebben

OBB Előadás 2015.06.22. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. krisztina.kovacs2@ucmsgroup.com

OBB Előadás 2015.06.22. Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. krisztina.kovacs2@ucmsgroup.com OBB Előadás 2015.06.22 Kovács Krisztina UCMS Group Hungary Kft. krisztina.kovacs2@ucmsgroup.com APANAP Jogszabályok 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 118. (4) 121. (1) 294. (1) c) és h) 350/2014.

Részletesebben

Személyi jövedelemadó. Példák

Személyi jövedelemadó. Példák Személyi jövedelemadó Példák Jövedelemadó levezetésének általános sémája Bevétel Nem bevétel Bevételcsökkentő kedvezmények Elszámolható (diktált) költség Adóalap Adóalap csökkentő kedvezmények Korrigált

Részletesebben

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához A gyed extra a gyermekgondozási díjra (továbbiakban: gyed) vonatkozóan 4 fő rendelkezést tartalmaz. Ebben a tájékoztatóban ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy minden

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról 1508A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az állami adóhatósághoz

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv

A munkahelyvédelmi akcióterv A munkahelyvédelmi akcióterv Kapcsolattartás s a NAV-al Telefonos kapcsolattartás Tájékoztatási Call Center /TCC/ 06-40/42-42-42 Mobilhálózatokból a kék szám: 06-20/33-95-888 06-30/33-95-888 06-70/33-95-888

Részletesebben

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek ALAPADATOK* Szerződés száma: Kifizetési kérelem : * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek 1.sz. melléklet 500 Eft alatti támogatástartalmú számlák összesítője

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe kukta.hu Tbj. 2015. 1. Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe 2014. 12. 31-ig az 1.) alpont szerinti jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott alapbér, ha a munkát

Részletesebben

Járulékalapot képező jövedelem. Járulékalapot képezőjövedelem. Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015.

Járulékalapot képező jövedelem. Járulékalapot képezőjövedelem. Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Járulékalapot képező jövedelem Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó 2015. Az Szja tv. szerint összevont adóalapba tartozó önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételből

Részletesebben

CobraMunTap táppénz számfejtő. rendszer 2014.

CobraMunTap táppénz számfejtő. rendszer 2014. CobraMunTap táppénz számfejtő rendszer 2014. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Az első számfejtés előtti feladatok:... 4 3. A táppénz számfejtés lépései:... 5 3.1. Az áthúzódó esetek kezelésének különös

Részletesebben

Kisvállalati adózó KIVA cég főkönyvi feladás

Kisvállalati adózó KIVA cég főkönyvi feladás KIVA cég főkönyvi Amennyiben a kisvállalati adózó (KIVA-s) cég, bérszámfejtését is a Novitax BÉR segítségével végzi, a program elkészíti a KIVA: SZJK és kedvezmények elnevezésű segédlistát. A segédlista

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2013. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v13.0101... 2 MUN v13.0107... 10 MUN v13.0128... 18 MUN v13.0204... 21 MUN v13.0208... 27 MUN v13.0304...

Részletesebben

2019. évi legfontosabb adóváltozások

2019. évi legfontosabb adóváltozások 2019. évi legfontosabb adóváltozások 1) Legfontosabb bért terhelő adó változások 2019 január 1-től: Minimálbér összege: 149.000 Ft (az eddigi 138.000 helyett) Garantált bérminimum: 195.000 Ft (az eddigi

Részletesebben

Adójóváírás, arányosított adójóváírás 2011.

Adójóváírás, arányosított adójóváírás 2011. Adójóváírás, arányosított adójóváírás 2011. A számított adót adójóváírás csökkenti ahogy azt korábban már írtuk -, amely az adóévben megszerzett bér és az arra tekintettel megállapított adóalapkiegészítés

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1 ÚTMUTATÓ az NY29CSK jelű nyilatkozat mintához a 2014. évi személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához a családi adóalap érvényesítéséhez Felhívjuk figyelmét, hogy a nyomtatvány kitöltése

Részletesebben

TB modul. Beállítások. Szerviz / Beállításokban TB Kifizetőhely? Igen-re kell állítani. A személyi adatokban

TB modul. Beállítások. Szerviz / Beállításokban TB Kifizetőhely? Igen-re kell állítani. A személyi adatokban TB modul Beállítások Szerviz / Beállításokban TB Kifizetőhely? Igen-re kell állítani. A személyi adatokban 1. Előző munkahelyi adatok / Jövedelem igazolás egb. ellátáshoz menüpontban van lehetőség rögzíteni

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó

Szociális hozzájárulási adó Kedvezmények: 2017. 01.01-től a szociális hozzájárulási adó mértéke 22%. Ennek következményeként a szociális hozzájárulási adó kedvezmények is változtak. A kedvezmény összege, a típusonként meghatározott

Részletesebben

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát.

Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. TISZTELT PARTNERÜNK! Örömmel értesítjük, hogy elkészítettük az Ön által használt ügyviteli szoftver legújabb változatát. KULCS BÉR 2008 ÁPRILIS/2 A telepítés oly módon történhet, mint a program vagy a

Részletesebben

A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás

A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás A munkáltató, kifizető által adott bér, bérjellegű és béren kívüli jövedelmek adóvonzata 1. c. előadás Előadó : Varga-Biller Katalin NAV igazgatóhelyettes Főbb témakörök: Családi kedvezmény Családi kedvezmény

Részletesebben

Mezőgazdasági őstermelő számfejtése a Novitax-Bér programban

Mezőgazdasági őstermelő számfejtése a Novitax-Bér programban Beállítás a cégadatokban Mezőgazdasági őstermelő számfejtése a az alábbi beállításokkal működik a Főmenü\Cégadatokban: Őstermelő beállítása a cégadatokban Őstermelő beállítása a személyi adatokban A mezőgazdasági

Részletesebben

Széll Zoltánné előadása

Széll Zoltánné előadása Széll Zoltánné előadása Munkanélküliségi ráta* *Forrás: Magyarország 2016-2020-ra vonatkozó Konvergencia Programja. A biztosítottak körének változása Elvesztette biztosítotti pozícióját a munkaviszonyban

Részletesebben

A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez

A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez A tandíj kedvezménye az adójóváírás igénybevételéhez A 2009-es adóévben az adóigazolás kiállításához a hallgatónak kell az ehhez szükséges adatokat a Neptun rendszerben fölvinnie. Az adóigazolás kedvezményezettjének

Részletesebben

TB kifizetőhelyi modul

TB kifizetőhelyi modul A Novitax bérszámfejtő programhoz kapcsolódó TB kifizetőhelyi modul teljes körűen ellátja TB kifizetőhelyi feladatokat. Az ellátást számolja, nyilvántartja, elkészíti a kötelező elszámolási bizonylatokat,

Részletesebben

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19.

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19. SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés Személyi jövedelemadó Szatmári László Főosztályvezető Családi kedvezmény Az első házasok kedvezménye Mértéke 2016-tól 4 év alatt a duplájára nő a két gyermekes

Részletesebben

KIRA FIZETÉSI JEGYZÉK

KIRA FIZETÉSI JEGYZÉK KIRA FIZETÉSI JEGYZÉK ÉRTELMEZÉSI SEGÉDLET Semmelweis Egyetem Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság 2017 1 A Semmelweis Egyetemen 2017. január 1-jétől az illetményszámfejtés nem az SAP rendszerben,

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz 0708A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz 0A0001C A javítani

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése Szociális hozzájárulási adó változás 2019. 2018.évi LII. törvény Egészségügyi hozzájárulás megszűnése 2019. január 1-jétől kibővül a szociális hozzájárulási adó kötelezettség és megszűnik az egészségügyi

Részletesebben

Munkahelyvédelmi akcióterv

Munkahelyvédelmi akcióterv Munkahelyvédelmi akcióterv Szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalók adókedvezménye Nem változik A foglalkoztató a bruttó munkabér, de legfeljebb havi 100.000 forint után 14,5

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság- és pótlékszámlák, adónemek:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság- és pótlékszámlák, adónemek: NAV (APEH) számlaszámok, NAV számlaszámok az adóbevalláshoz - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - A NAV (APEH) számlaszámok 2012-2013, NAV számlaszámok az adóbevalláshoz. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV,

Részletesebben

BÉR évi as verzió

BÉR évi as verzió Érvényességi dátumok Demó verzió érvényessége: 2019.02.28. Regisztrált verzió érvényessége könyvelő programok: 2019.08.31. Regisztrált verzió érvényessége bérszámfejtő program: 2019.09.15. Regisztrált

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Tájékoztató a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulásáról

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL. Tájékoztató a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulásáról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAÜGYI HÍRLEVÉL 2012. JANUÁR Tájékoztató a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulásáról A munka világának korszerűbbé, egyszerűbbé tétele érdekében

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető új adókedvezményekről

Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető új adókedvezményekről Tájékoztató a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető új adókedvezményekről A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi

Részletesebben

3. Az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherfizetés

3. Az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó közteherfizetés EGYSZERŰSÍTETT FOGLALKOZTATÁS 2010-08-01-től Milyen munkát lehet az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végezni? Egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony (a továbbiakban: egyszerűsített foglalkoztatás)

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2015. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v15.0130... - 2 - MUN v15.0512... - 9 - MUN v15.0604... - 12 - MUN v15.0725... - 13 - - 1 - MUN v15.0130

Részletesebben