Ambíció Partnerség Stratégia Siker

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ambíció Partnerség Stratégia Siker"

Átírás

1

2

3 Ambíció Partnerség Stratégia Siker

4 Kik vagyunk Gyakorlott szakemberek Az Enterprise Investors (EI) az egyik legrégibb és legnagyobb magántőke-befektető cég Lengyelországban és Közép-Kelet-Európában. A céget John P. Birkelund és Robert G. Faris alapította, akik az Egyesült Államok magán- és kockázati tőke befektető iparágának úttörői voltak, ma pedig elismert szaktekintélyekként tartják őket számon. Az USA-ban és Nyugat-Európában elért sikereikre támaszkodva a két magántőke-befektető szakértő a legmagasabb iparági normák elterjedését segíttte elő Közép-Kelet- Európa piacain, és a teljes EI befektetési csapat mentoraivá váltak. Tapasztalatunk és kapcsolati tőkénk a regionális piacokon számítanak a legnagyobb erősségeinknek. Ezekkel az értékekkel kiérdemeltük vezető külföldi befektetők megbecsülését, akik rendszeresen egyre nagyobb összegeket bíznak ránk óta jelentős európai és amerikai pénzintézetek tőkéjét kezeljük: nyugdíj- és befektetési alapokét, bankokét és biztosító társaságokét. Célunk az, hogy a ránk bízott pénzösszegeket olyan vállalatokba fektessük, amelyek bizonyíthatóan kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkeznek, majd a vállalkozókkal és a vállalatvezetéssel együttműködve növeljük a cégek értékét. Végső célunk pedig az, hogy a befektetők minél nagyobb hozamot érjenek el a ránk bízott tőkével.

5 Megalakulásunk óta hét alapot hoztunk létre, melyek összesített tőkeértéke meghaladja az 1.7 milliárd eurót. A kezdetek óta 1.4 milliárd eurót fektettünk be több mint 120 vállalkozásba, és 90 befektetésből léptünk ki, melyek összesített hozama meghaladta az 1.5 milliárd eurót. Az Enterprise Investors egy független, zártkörű gazdasági társaság, amely a partnerek közös tulajdonában van. Az általunk kezelt alapok lengyelországi és más közép-kelet-európai vállalatokba fektetnek be, számos különböző iparágban. Képesek vagyunk arra, hogy a régió bármely részén sikeres választ adjunk a helyi gazdasági kihívásokra, tekintet nélkül arra, hogy melyik országban tevékenykedünk. Globális szereplők A globális gazdasági trendekkel összhangban egyre inkább jelentős, nagy tőkeigényű projekteket finanszírozunk, amelyek több országot fognak át. Ha a projekt méretei ezt szükségessé teszik, konzorciumokat alkotunk más befektetőkkel. Kockázati tőkealapunk megalapításának köszönhetően, mérettől és területi elhelyezkedéstől függetlenül bármilyen dinamikusan növekvő cég számára van lehetőségünk ajánlatot tenni. A legtöbb esetben 5 és 100 millió euró közötti összegeket fektetünk be és kisebbségi vagy többségi részesedést vásárolunk, ami elérheti a cég 100%-os tulajdonrészét is. Újítók A magántőke-befektető társaságok úttörőjeként kiváló eredményeket értünk el mi voltunk az első társaság Lengyelországban, amely menedzsment opciós programot vezetett be; és mi voltunk az első pénzügyi befektetők, akik tőzsdére vitel (IPO) formájában léptek ki egy befektetésből a Varsói Értéktőzsdén, de az elsők között voltunk azoknak a befektetőknek a sorában is, akik Közép-Kelet-Európában a banki hitelből történő kivásárlás eszközét igénybe vették. Már 20 éve támogatjuk innovatív ügyleteinkkel a vállalatok fejlődését a régióban, jelenleg elsősorban kivásárlásokra, menedzsment kivásárlásokra (MBO), tőzsdére vitel előtti ügyletekre, illetve terjeszkedést elősegítő tranzakciókra koncentrálunk. Az Enterprise Investors 26 céget vezetett be a Varsói Értéktőzsdére többet, mint a régióban bármelyik másik magántőke-befektető. Aktívan ösztönözzük a kivásárlási illetve bevásárlási ügyleteket, és szponzorálunk egy MBI & MBO Klub-ot, amelyet kifejezetten az ilyen ügyletek iránt érdeklődő közép-kelet-európai vállalatvezetők számára hoztak létre. Hatékony befektetők A vállalatok számára létkérdés a folyamatos befektetés és értéknövelés, mivel egyetlen cég sem engedheti meg magának a helyben járást. Ennek az az egyik legjobb módja, ha partnerséget hoznak létre egy magántőke-befektetővel. Az Enterprise Investors hatékonyan kezeli a rá bízott pénzt, a befejezett befektetések után a realizált hozam összege átlagosan a befektetett tőke majdnem háromszorosa. Kimagasló teljesítményre törekvők A legtöbb vállalat a gazdasággal egy ütemben fejlődik. Az Enterprise Investors rendelkezik azzal a tőkével, tapasztalattal és befektetési szakértelemmel, melynek révén az Ön vállalata gyorsabban fejlődhet, mint a gazdaság egésze és a versenytársai. Közös az a célunk, hogy megfeleljünk a globális gazdaság kihívásainak, és hogy learassuk a pénzügyi és piaci gyümölcsöket. A magántőke-kezelés lengyelországi úttörőiként páratlan tapasztalatokat szereztünk, amelyet üzleti partnereink méltán tekintenek garanciának. Cégünk jó hírnevét több, magas presztízsű elismerés is igazolja, például a Legjobb Közép-Kelet-Európai Magántőke- Befektető Vállalkozás Díj. Az Enterprise Investors vállalat igazgatósága, balról jobbra: Robert Manz, Dariusz Prończuk, Stanislaw Knaflewski, Jacek Siwicki, Michał Rusiecki, Robert Faris, Rafał Bator, Agnieszka Kowalska, Sebastian Król, Jacek Woźniak

6 Működésünk alapelvei Ambíció Nagyratörő célokat tűzünk ki. A megközelítésünk segítségével a befektetési célpontul szolgáló vállalatoknak általában sikerül megelőzni versenytársaikat, és iparáguk vezetőivé válnak helyi, európai vagy akár globális szinten is. Hatékonyan kezeljük a nagy befektetéseket, és elég rugalmasak vagyunk ahhoz, hogy még a nagyon rendhagyó projekteket is sikerre tudjuk vinni. Olyan, növekedést felmutató cégek érdekelnek bennünket, amelyek már bizonyítottak a piacon azzal, hogy valamilyen kiváló terméket vagy szolgáltatást kínálnak, és hozzáértő vállalatvezetéssel bírnak. Stratégia Főként közepes méretű, magántulajdonú cégekbe fektetünk, de kockázati tőkealapunk kisebb cégek számára is biztosít tőkét. Befektetéseink időtartama pedig általában három-hét év között mozog. Az akvizíciót követően a társaság hosszú távú növekedésére koncentrálunk, ha szükséges, további finanszírozás rendelkezésre bocsátása mellett, a profit szisztematikus újrabefektetésével. Aktív szerepet játszunk portfolió cégeink fejlesztésében azzal, hogy a felügyelő bizottságban képviseltetjük magunkat, ugyanakkor a cég napi szintű üzemeltetésében nem veszünk részt. Azok a cégek, amelyekkel együtt dolgozunk, teljes támogatásunkra számíthatnak olyan esetekben, amikor kulcsfontosságú döntéseket kell meghozni stratégiai, működési és pénzügyi tervezési témákban. A lehető leghatékonyabb vállalatvezetés biztosítása érdekében segítséget nyújtunk számukra a vezető pozíciók betöltésében. Segítünk az összeolvadások és akvizíciók megszervezésében, és felkészítjük a vállalatokat a tőzsdei bevezetésre is. Kiterjedt kapcsolatrendszerünk révén a legjobb jogi és számviteli tanácsadókat közvetítjük a cégekhez, amikor és ahogyan erre szükség mutatkozik. Emellett rendelkezésükre bocsátjuk több mint 100 korábbi és jelenlegi portfolió vállalatunk és azok ügyfeleinek elérhetőségét is. Partnerség Az Enterprise Investors minden befektetést egyedileg kezel, hozzáigazítva a stratégiát a cég hosszú távú befektetési terveihez. Tudjuk, hogyan kell értéket teremteni, létrehozni a megfelelő struktúrákat és motiválni a vállalat vezetőit. Ismerjük a vállalkozók és a menedzsment csapatok igényeit, és tiszteljük őket széleskörű szaktudásukért. Közös munkával a fejlődő cégeket tökéletesen szervezett, dinamikus vállalatokká tudjuk alakítani. A legtöbb esetben menedzsment opciót kínálunk a közös munkára vállalkozó cégek vezetőinek. Szakértelem Az Enterprise Investors rendelkezik a legtapasztaltabb befektetési csapattal Közép-Kelet-Európában, az a bizalom, amelyet folyamatosan megkapunk a globális pénzpiaci befektetőktől, kiemelkedő hozzáértésünk legjobb bizonyítéka. Csapatunk képességeinek és hozzáértésének köszönhetően mérhető értékkel gazdagítjuk valamennyi befektetésünket és minimalizáljuk az ügyleti kockázatot, amit múltbeli teljesítményünk is igazol.

7 Rugalmasság A történelmünkre pillantva kijelenthetjük, hogy az EI együtt növekedett a vezető közép-kelet-európai vállalatokkal, egyre nagyobb összegeket fektetve be egyes projektekbe. Jól ismerjük ugyanakkor a vállalatok új generációjának tőkeigényét is,. Első kockázati tőkealapunkat a lengyel kis- és középvállalkozások tőkeigényének kielégítésére hoztuk létre. Vállalatirányítás Azok a befektetők, akik ránk bízzák a pénzüket tudják, hogy mindig etikusan működünk, szigorúan betartva a vállalatirányításnak azokat az alapelveit, amelyek a helyi és a nemzetközi tőkepiacokat szabályozzák. Mint a legjobb üzleti gyakorlatok bevezetésének úttörői a cégvilágban, büszkék vagyunk arra, hogy teljesen átlátható ügyletekkel dolgozunk, és minden tevékenységünk során az üzleti etika legmagasabb elvei szerint járunk el. Ez különösen azoknak a partnereinknek előnyös, akiknél befektetünk, mivel olyan átláthatóságot és jó üzleti hírnevet biztosít a számukra, amelyek vonzzák az iparági befektetőket és meg-könnyítik a többlet finanszírozáshoz jutást a piacról. Mindezek mellett a tőkepiac felügyeletével foglalkozó intézetek portfolió cégeinket rendszeresen igen magasra értékelik, a vállalatirányítás legjobb gyakorlatainak meghonosítása érdekében vállalt példásan magas elkötelezettségük miatt. Tág horizontok Bár befektetési tevékenységünk elsődleges területe Lengyelország, folyamatosan keressük azokat az új lehetőségeket, amelyeket Közép-Kelet-Európa bővülő piacai kínálnak. Regionális befektetési stratégiánkat Varsóban, Bukarestben, Prágában, Budapesten és Pozsonyban működő irodáinkból hajtjuk végre.

8 Alapjaink Befektetési célok Elsősorban fejlett, nyereséges, komoly pénzbevételeket produkáló vállalkozásokba fektetünk be. Olyan cégekbe, amelyek földrajzi helyzetüknél, szabadalmaiknál és költséghatékonyságuknál fogva erős versenypozíciókkal rendelkeznek. Befektetőkként számunkra az a leglényegesebb, hogy a vállalat a közelmúltban az átlagosnál magasabb növekedést tudjon felmutatni, olyan mértékben, amely az előrejelzések szerint a befektetés után is fenntartható. Olyan cégek is érdekelnek minket, amelyek egy megfelelően kialakított átszervezés hatására potenciálisan növelhetik pénzügyi eredményeiket. Kritikus jelentőségű még a meglévő vállalatvezetők hozzáértése és kompetenciája, vagy a kiemelkedő képességű munktársakkal történő bővítésre vonatkozó tervek. Az Enterprise Investor már bizonyított a növekedő vállalatok tekintetében. Az általunk biztosított két különböző finanszírozási startégiának kivásárlás és növekedési tőke köszönhetően mind a nagyobb, mind pedig a kisebb vállalatokkal is hatékonyan együtt tudunk működni.

9 Kivásárlási alap Az Enterprise Investors 2006-óta fekteti be a Polish Enterprise Fund VI (PEF VI) által gyűjtött tőkét, mely elélri a 658 millió eurót. Az alap vonzó szektorokban működő, közép-kelet-európai középvállalkozások kivásárlási projektjeire összpontosít. A vállalalattulajdonosok általában akkor létesítenek partneri viszonyt az alappal, amikor cégük egy részének eladását tervezik, vagy egy magasabb fejlettségi szintet szeretnének elérni. Az alap leginkább olyan tulajdonosokkal működik együtt elsősorban, akik szeretnék megtartani iránytó részesedésüket, viszont tőkére van szükségük ahhoz, hogy terjeszkedjenek, új telephelyeket nyissanak meg, külföldi gyáregységeket létesítsenek, vagy éppen versenytársakat szeretnének felvásárolni. Olyan vállalkozókkal való partnerségi viszony kialakításában is érdekeltek vagyunk, akik hosszú ideje aktívak és diverzifikálni szeretnék vagyonukat többségi részesedésük eladásával, mialatt igazgatósági tagságuk megtartása mellett továbbra is részt kívánnak venni a vállalat irányításában. A legtöbb esetben a PEF VI legalább millió euró értékű összeget fektet be, melyért akár a 100%-ot is elérő többségi tulajdonrészt vásárol. Kockázati alap Vállalatunk 2006-ban hozta létre első kockázati alapját az Enterprise Venture Fund I (EVF) et, melynek össztőkéje 100 millió euró. Az alap a technológiai-, valamint hagyományos szektorban tevékenykedő, közép-kelet-európai kis és középvállalkozások terjeszkedését finanszírozza. Olyan vállalatokkal dolgozunk szívesen együtt, amelyek aktívak a piacon, sikeres üzleti modellel rendelkeznek, illetve bevételt és profitot termelnek, legalább az üzemi eredmény szintjén. A kockázati alap kissebbségi tulajdonrész ellenében 1 és 5 millió euró közötti összeget fektet a vállalatba.

10 Csapatunk Az Enterprise Investors csapata 40 ügyvezető partnerből, partnerből, igazgatóhelyettesből, befektetési igazgatóból és üzleti elemzőből áll. Az általános stratégiai és fejlődési célokat a cég igazgatósága jelöli ki. A befektetési csapat magját az EI partnerei alkotják. Robert Faris Dariusz Prończuk Az igazgatóság elnöke, ben a cég társalapítója. Faris úr majdnem 40 éve dolgozik a magán- és kockázati tőke befektető szektorban, korábban az Alan Patricof Associates (jelenleg Apax) elnöke volt, amely az egyik legnagyobb magántőke-befektető vállalkozás az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában ben Lengyelország elnöke a Parancsnoki Kereszt Érdeméremmel tüntette ki a lengyel gazdaság fejlődéséhez nyújtott kiemelkedő hozzájárulása elismeréseként. Jacek Siwicki Elnök és az igazgatóság tagja. Siwicki úr irányítja a cég tevékenységét, illetve felelős a stratégia végrehajtásáért a teljes közép-kelet-európai régióban. Szakterületei a specializált kiskereskedelmi szektor, háztartási eszközök- és lakberendezési termékek szektora. Az EI keretein belül eddig 20 befektetést vezetett, olyan vállalatokban, mint a W.Kruk, LPP és a Zelmer. Siwicki út korábban az informatikai iparágban, illetve tanácsadóként tevékenykedett, valamint 1991-ben Lengyelország privatizációért felelős miniszterének helyettese volt. Robert Manz Ügyvezető partner és igazgatósági tag. Prończuk úr szakterülete elsősorban a pénzügyi-, informatikai-, és építőipari szolgáltatási szektor, emellett irányítása alatt áll a társaság a csehországi tevékenységének felügyelete is. Eddig 20 befektetést vezetett az EI keretein belül, olyan vállalatokban, mint a Lukas, a Comp Rzeszów (jelenleg Asseco), a Magellan, a Kruk, és a Skarbiec. Prończuk úr korábban tanácsadóként dolgozott, illetve a Hejka Michna befektetési bank alelnöke volt. Michał Rusiecki Ügyvezető partner és igazgatósági tag. Rusiecki úr az élelmiszer kiskereskedelmi, FMCG, egészségügyi, illetve takarítás technológiai szektorokban megvalósított befektetésekért felelős, valamint koordinálja a cég tevékenységeit Szlovéniában és Horvátországban is. Rusiecki úr 15 ügyletet bonyolított le, olyan vállalatokban, mint a Polfa Kutno, Polish Energy Partners, Harper Hygienics, DGS és Dino. Mielőtt a magántőke-befektetés területén kezdett dolgozni, Rusiecki úr a Lengyel Privatizációs Minisztérium és a Varsói Egyetem alkalmazásában állt. Rafał Bator Ügyvezető partner és igazgatósági tag. Manz úr fele-lős a kábel TV, távközlési, gyógyszeripari és FMCG szektorokban megvalósított befektetésekért, valamint a társaság magyarországi és szlovákiai stratégiájáért. 15 közvetlen befektetést vezetett az EI-nél, többek között olyan vállalatokban, mint az Orange Slovakia, a Nay és a PharmaSwiss. Manz úr a Lengyel Magántőke Szövetség (PPEA) elnöke, valamint az Európai Kockázati és Magántőke Szövetség (EVCA) közép-keleteurópai akciócsoportjának elnöke is egyben. Mielőtt az EI csapatához csatlakozott, a New York-i Dillon Read & Co. elemzője volt a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A)részlegnél. Partner, az igazgatóság tagja. Rafal Bator a kockázati tőke befektető csapat vezetője. Szakterülete a technológiai befektetések. Eddigi fontosabb informatikai projektjei közé tartozik az AVG Technologies-ba történő befektetés, illetve az AB és Teta átszervezése. Az EI csapatához való csatlakozását megelőzően a Prokom Software Systems, az Optimus Lengyelország két vezető informatikai cége, illetve a Price Waterhouse alkalmazásában állt.

11 Stanisław Knaflewski Partner, az igazgatóság tagja. Knaflewski úr szakterülete a gyógyszreipar, az építőipari alapanyagok területe, valamint a telekommunikációs szektor, illetve felelős a cég bulgáriai tevékenységének összehangolásáért is. Irányításával az EI sikeres befektetést hajtott végre a Bolgár Távközlési Vállalatba, a Nomi-ba és a Jaan/ Nordglass-ba. Az EI-t megelőzően a Boston Consulting Group párizsi és varsói irodájában dolgozott, ahol stratégiai tanácsadási és vállalat-átszervezési projekteket vezetett. Agnieszka Kowalska Partner, az igazgatóság tagja. Kowalska kisasszony szakterületei közzé tartoznak a kozmetikai cikkek, a specializált kiskereskedelemi szektor, a lakberendezési termékek és a gyártás iparágaiban történő tranzakciók. Legfontosabb projektjeit eddig a DGS és a Komfort cégekben megvalósított kivásárlások jelentették. Mielőtt az EI-hez csatlakozott, az ING Barings-nál dolgozott, mint a kiemelt külföldi-, és lengyel nagyvállalatok kapcsolattartója. Sebastian Król Partner, az igazgatóság tagja. Król úr szakterülete a pénzügyi szolgáltatások, az élelmiszer ksikereskedelmi és építőipari szolgáltatások szektora. Az EI keretein belül legjelentősebb befektetései a Magellan, a Skarbiec és a Profi. Mielőtt az EI csapatának tagja lett, Król úr az Arthur Andersen és a Hachette Distribution Services cégek alkalmazásában állt. ACCA képesítéssel rendelkezik. Jacek Woźniak Partner, az igazgatóság tagja. Woźniak úr kezeli a fogyasztási javakat termelő, élelmiszer feldolgozó-, és a bútoripari szektorokba irányuló EI befektetéseket. Legjelentősebb befektetései az EI keretein belül a Sfinks, Agros Nova, Kruk és a Kofola cégekbe irá-nyultak. Mielőtt csatlakozott volna az EI-hez, tanácsadóként dolgozott az Arthur Andersen varsói irodájánál; illetve igazgató volt a Trinity Managementnél, amely a Lengyel Tömegprivatizációs Program egyik vagyonkezelő alapja volt. Piotr Augustyniak Partner. Augustyniak úr szakterülete az EI befektetésekből történő kilépéseinek lebonyolítása és a cégek tőzsdei bevezetéseinek irányítása a Varsói Értéktőzsdére. Jelentős szerepet vállalt közel húsz befektetésünk tőzsdére vitelében, melyek sorában olyan vállalatok találhatóak, mint az Eldorado, a Comp Rzeszów (jelenleg Asseco), a Teta, a Sfinks, az AB és a Magellan. Augustyniak úr korábban projektmenedzserként dolgozott a Lengyel Privatizációs Minisztériumnál. Monika Nachyła Partner. Feladatai közé tartozik a forrásgyűjtés, a befektetői kapcsolatok menedzselése és a kiválasztott portfolió társaságok figyelemmel követése. Korábban alelnök volt az Innova Capital-nél, pénzügyi menedzser a Sanofi- Synthelabo lengyelországi részlegénél, auditor az Arthur Andersen varsói irodájánál, illetve a párizsi Salustro Reydel-nél. Cristian Nacu Partner. A romániai EI képviseleti iroda vezetője. Nacu úr legjelentősebb projektjei az EI-nél a Macon, a Siveco és a Profi cégekbe irányuló befektetések voltak. Korábban az International Finance Corporation-nél, a Világbank befektetési részlegénél állt alkalmazásban. A román kormány megbízásából az egyik legjelentősebb privatizációs portfoliót menedzselte. Összesen több mint huszonöt privatizációs ügyletet vezetett.

12 Jöttünk, befektettünk és közö Magántőke-befektetőként arra törekszünk, hogy növeljük portfolió cégeink értékét. A cél elérése egyaránt függ az iparágtól és az egyes társaságok fejlettségi szintjétől. Számunkra nem csak a végcél fontos, hanem a felhasznált eszközrendszer is. Megközelítésünket folyamatosan finomítjuk, igazodva a térség gazdaságaiban bekövetkező állandó változásokhoz. Bár a múltban egy társaság értékét meglehetősen egyszerű és közvetlen módszerekkel is emelni tudtuk, mára sokkal összetettebbé vált az általunk alkalmazott eszközrendszer, ami képessé tesz minket a globális verseny szabta követelményeknek való megfelelésre. Múltbeli befektetéseink tapasztalatai révén komoly, folyamatosan bővülő tudásbázist szereztünk. Kiváló kapcsolatokat ápolunk a legfelkészültebb menedzserekkel, akiket meghívunk új projektjeinkbe is. Ám nem elégszünk meg az elért sikerekkel, újabb kihívásokat keresünk. A következő oldalakon röviden ismertetjük az általunk alkalmazott fontosabb ügylettípusokat, esettanulmányokkal kiegészítve.

13 sen profitot termeltünk

14 Az alapítók kivásárlása Azok a társaságok, amelyek lépést kívánnak tartani a piac dinamikus fejlődésével, általában külső támogatást igényelnek, mivel így képesek leginkább saját javukra fordítani a piaci körülményeket, illetve kihasználni iparági vezető szerepük előnyeit. Számos esetben a vállalatoknak nincs elég saját erőforrásuk és tőkéjük a szervezeti struktúrák, technológia és humán erőforrások exponenciális növekedésének finanszírozásához. A magántőke-befektetők arra szakosodtak, hogy minél inkább ki tudják használni a piac nyújtotta lehetőségeket. A kivásárlási ügyletek esetében általában a vállalkozás többségi részesedését szerezzük meg. Az alapítók gyakran partnerként maradnak a cégben. Sok vállalkozó segítséget vár tőlünk cégük következő fejlődési állomására történő zökkenőmentes átvezetésében, különös tekintettel a stratégiára, az üzleti terjeszkedésre, úgymint az összeolvadások és felvásárlások. Kiemelten fontos számukra egy egészséges pénzügyi rendszer bevezetése, valamint nagyra értékelik vállalatirányítási és tőkepiaci szakértelmünket is. Amikor dinamikusan növekedő piacokon működő vállalkozásokba invesztálunk, készek vagyunk a többi pénzügyi befektetőnél hosszabb ideig várni, míg a kitűzött eredmények teljesülnek. Esetenként versenytársainkkal ellentétben akár az osztalék kifizetését is elhalasztjuk. Olyan cégekben folytattunk le kivásárlási ügyleteket mint a Kruk, az LPP, az Agros Nova, a Zelmer, a Nay és az AVG Technologies. Kruk A Kruk-ot, a lakossági követeléskezelő piacon jelenleg működő legnagyobb céget két fiatal jogász 1998-ban alapította Wrocław-ban. Az alapítók felismerték a lengyelországi távközlés, elektromos ellátás és banki szektorban jelentkező igényt, miszerint ezek a társaságok követeléseik beszedését külső cégekre bízzák. A cég már a kezdetektől fogva dinamikus fejlődést mutatott, ám a vállalkozók nem rendelkeztek elegendő tőkével és erőforrással a növekvő piaci igények kielégítéséhez. Az EI érdeklődést mutatott a társaság iránt, és 2003-ban alapunk megvásárolta a cég részvényeinek 70%-át. A fennmaradó részt megtartották az alapítók, akik a vállalatvezetés és a felügyelő bizottság tagjaként továbbra is aktív szerepet vállalnak a cég ügyvezetésében. Egy évvel később alapunk további pótlólagos befektetést hajtott végre a Kruk-ban. Ezt a tőkét új technológiák beszerzésére és szervezeti struktúrák kiépítésére fordították annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a növekvő ügyfélszámmal és a kezelt kintlévőségek jelentős volumenével. Miután lezártuk a befektetést, a vállalat felső vezetőivel közösen kidolgoztuk a Kruk további fejlődési stratégiáját. Közösen megerősítettük a vállalatvezetést, új kockázat-menedzselő és portfólió értékelési eljárásokat vezettünk be. A Kruk nemrég létrehozta a piac első értékpapírosítási alapját. A társaság folytatja adósság-megvásárló üzletének fejlesztését, ami természetes növekedési területet jelent a szektorban tevékenykedő cégek számára. Ezzel párhuzamosan a Kruk tovább erősítette jelenlétét a kintlevőségek romániai piacán, ahol jelenleg vezeti a B2C szektort. Meg vagyok győződve arról, hogy a stratégiához történő hozzájárulásunk révén a Kruk jelentős mértékben megerősítette piacvezető pozícióját. Dariusz Prończuk, az Enterprise Investors ügyvezető partnere, a Kruk felügyelő bizottságának elnöke

15 Növekedési tőke A növekedési tőke a finanszírozás olyan formája, amely megteremti a növekedés és terjeszkedés lehetőségét a vállalat számára. A tőke felhasználható egy versenytárs felvásárlására, a termelési kapacitás növelésére, egy adott termék fejlesztésére és értékesítésére, vagy további működő tőke biztosítására. Az Enterprise Investors nem csak tőkét, de tudást, tapasztalatot és partneri segítséget kínál a legfontosabb üzleti döntések meghozatalához. A bankokkal ellentétben nem kölcsönt nyújtunk, hanem közvetlenül a vállalatba invesztáljuk a tőkét, így a befektetéssel járó kockázatot is együtt vállaljuk a vállalkozóval. Az iparági befektetőktől eltérően mi nem állunk közvetlen versenyben a vállalkozóval. Amikor befektetünk egy vállalatba, akkor vállaljuk azt is, hogy támogatjuk a jelenlegi tulajdonosokat és menedzsmentet a vállalatfejlesztési stratégia megvalósításában. A tőzsdepiaci befektetőktől eltérően a döntések meghozatala során nem kizárólag a piac jelenlegi állapotára hagyatkozunk, hanem hosszú távra tervezünk. Alapjaink számos sikeres közép-kelet-európai vállalat számára nyújtottak növekedési tőkét, mint amilyen a W.Kruk, a Sfinks és az LPP vállalatok. Kockázati tőkealapunk a közelmúltban a Bio-Profil, R&C Union, a PBKM és a Webmedia cégeket finanszírozták ilyen módon. Macon Az 1960-ban alapított, majd az 1990-es években privatizált Macon egyike a vezető román építőanyag gyártó vállalatoknak ban az Enterprise Investors úgy döntött, hogy felvásárolja a Macon 100%-kát. Úgy gondoltuk, hogy ha egyesítjük a Macon remek piaci pozícióját és növekedési lehetőségeit az EI kimagasló szaktudásával a vállalatok értékének növelése, a vállalatirányítás és a menedzsment területein, akkor nem csak megerősíthetjük a Macon vezető szerepét, de segíthetünk abban is, hogy a cég piacvezetővé váljon. A Macon pénzügyi eredményei hamarosan bizonyították elképzelésünket. Az Enterprise Investors-szal való hatékony együttműködésének és különösen a Macon teljes újraszervezésének köszönhetően a vállalat eladásai 30%-kal, míg nettó nyeresége 70%-kal növekedett mindössze egy év alatt. A Macon további fejlődési stratégiája szerint szükségessé vált egy versenytárs felvásárlása is. A Simcor Group céget találtuk erre a legalkalmasabbnak, így az Enterprise Investors tőkefinanszírozást nyújtott a Macon számára, hogy többségi részesedést vásárolhasson. Az 53 millió euró értékű tranzakció piacán vezető szerephez jutatta a Macon-t. A Simcor felvásárlása révén - amelyet részben az Enterprise Investors által biztosított tőkeemelés tett lehetővé - a Macon vállalat vezető szerepet vívott ki magának a román építőanyag gyártó piacon. Cristian Nacu, EI partner, a Macon felügyelő bizottságának alelnöke

16 Vezetői kivásárlás Mivel egy vállalkozást a vállalatvezetésnél jobban senki nem ismerhet, könnyebb mérhető eredményeket elérni akkor, ha a társaság vezetői egyben részvényesek is. Részvényesként az EI elkötelezettje a maximális vezető részvényes szinergia kihasználásának, amely révén mindegyik portfólió társaság értéke növelhető. Ezt leginkább úgy tudjuk megvalósítani, hogy a társaságban részesedés vásárlásakor szorosan együttműködünk a vállalatvezetéssel. A vezetői csapat nem csak a társaság részvényeseinek szándékait hajtja végre, de segít a stratégia kialakításában, a célok kitűzésében és az operatív tervezésben is. A vezetői kivásárlásban legtöbbet a társaság vezetőinek motivációja jelenti, nem csak a közvetlen stratégiai célok elérésében, de a több éves időtávlatra megállapított célkitűzések teljesítésében is. A vezetői kivásárlási illetve bevásárlási ügyletek kidolgozásának elősegítése érdekében 2004 óta az Enterprise Investors szponzorálja az MBI & MBO Klub-ot mely egy informális kapcsolatépítő, a vezetői kivásárlás illetve bevásárlás iránt érdeklődő, közép-kelet-európai vállalatvezetőket tömörítő szervezet. A Gamet és az Artima cégekben történt vezetői bevásárlásunk a klub találkozóin született kapcsolatoknak köszönhetően jöhetett létre. Skarbiec A Skarbiec Lengyelország egyik leghosszabb múltra visszatekintő vagyonkezelői vállalata. A cég birtokolja az intenzív verseny körülményei között működő lengyel befektetési alapok egy jelentős hányadát. A piacon domináns szerepet betöltő alapkezelők a jelentősebb bankokkal együttműködve tevékenykednek és azok disztribúciós csatornái a versenytársak számára nem hozzáférhetőek. A Skarbiec erős piaci pozícióját a cégvezetés termékfejlesztés felé tanúsított kreatív hozzáállásának köszönheti, valamint az ügyfelek által rájuk bízott alapok megfelelő kezelésének ben egy az Enterprise Investors által kezelt magántőke alap megvásárolta a Skarbiec részvényeinek 100%-át, megvalósítva ezzel az első tranzakciót Közép Kelet-Európában, melyben egy magántőke alap felvásárol egy vagyonkezelő vállalatot. Közvetlenül a fenti tranzakció után az EI eladta a Skarbiec tulajdoni hányadának 7%-át a cég 12 vezetőjéből álló csoportjának. A cég részvényeinek birtoklása mellett a Skarbiec vezetői a részvényopciós rendszer előnyeit is élvezik. Az EI különböző tényezők figyelembe vételével hozta meg a Skarbiec vállalatba történő befektetési döntését. Alapvető fontosságú volt a cégvezetés tapasztalata és szakmai hozzáértése, valamint a kedvező makrogazdasági kilátások, melyek valószínűsítik a befektetési alapok gyors növekedését. Mindezek, a pénzügyi szektorban szerzett tapasztalatainkkal együtt segítettek a vállalat értékének növelésében. A Skarbiec vezetői velünk együtt jelentős mértékben fektették be saját pénzüket is vállalatuk részvényeinek megvásárlásába, ezzel is hangsúlyozva a vállalat folyamatos növekedésébe vetett bizalmukat. Számunkra, mint befektetőknek ez a siker további biztosítékát jelenti. Sebastian Król, EI partner, a Skarbiec felügyelő bizottságának tagja.

17 Hitelből finanszírozott kivásárlás A kilencvenes évek elején Közép-Kelet-Európában létrehozott cégeknek lehetőségük volt a gyors fejlődésre. Ezek közül számos cég ma jelentős értéket képvisel, és vezető szerepet tölt be saját piacán. Az Enterprise Investors által kezelt magántőke alapok örömmel fektetnek be ilyen vállalkozásokba, tekintettel növekedési potenciáljukra. A részvények 100%-os vagy közel 100%-os eladásával e cégek vezetői learatják befektetéseik gyümölcsét. Ezt több okból is tehetik hogy utódot találjanak maguknak nyugdíjazásuk előtt, új üzleti ötleteket aknázzanak ki, vagy egyszerűen személyes érdekődési körüknek, jótékony célokra fordítsák idejüket. A jelentős piaci értékű vállalatokban csak jelentős tőkelekötés árán lehet nagyobb mértékű tulajdoni részesedést vásárolni. Ezért alkalmaz az Enterprise Investors rendszeresen bankhitelt az úgynevezett hitelből finanszírozott kivásárlások lebonyolítására. A banki finanszírozás használatával potenciálisan nagyobb megtérülés érhető el, és az ügylet is vonzóbbá válik. Cégünk valósította meg Közép-Kelet-Európa egyik első banki hitel igénybevételével megvalósított kivásárlási ügyletét még 2003-ban. A közép-európai magántőke-befektetői piacon páratlanul sikeresek vagyunk a finanszírozás megszerzésében és a hitelből finanszírozott kivásárlási ügyletek pénzügyi struktúrájának kialakításában. Eddigi legjelentősebb hitelből lebonyolított kivásárlási ügyletünk a Nomi, a Komfort és a Nordglass cégek akvizíciójához, valamint a Harper Hygienics és a DGS cégekben történt többségi tulajdon vásárláshoz kapcsolódik. Sklepy Komfort 2007-ben az Enterprise Investors által kezelt magántőke alapok 66 millió euróért megvásárolták a Komfort kiskereskedelmi hálózat 100%-kát. A tranzakció kivásárlás formájában valósult meg, az ügylet értékének egy része pedig akvizíciós hitel formájában került finanszírozásra. A Komfort Lengyelország legnagyobb padlóburkoló kiskereskedő hálózata. Az 1990-es évek elején történt megalapítása óta a vállalat a szaküzletek egy különleges koncepcióját alkotta meg. Évekkel a kivásárlásunkat megelőzően a Komfort folyamatosan erősítette piaci pozícióját és jövedelmezőképességét, amelyek döntő jelentőségűnek bizonyultak a befektetésünk mellett. A felvásárlásnak köszönhetően a Komfort egy olyan pénzügyi befektetőhöz jutott, amelynek jelentős tapasztalata van a kiskereskedelmi hálózatok fejlesztésében. Az Enterprise Investors megerősítette a jelenlegi menedzsmentet és együttműködött a vállalattal abban, hogy a Komfort hálózat száz üzletről több mint százhatvan üzletre növekedjen. A Komfort mára már nem csak Lengyelországban, hanem Szlovákiában és Csehországban is dinamikusan növekedik. A kivásárlást követően a Komfort tovább folytatja gyors növekedését és üzlethálózata terjeszkedését Lengyelországban és más középkelet-európai országokban. Agnieszka Kowalska, Enterprise Investors partner, a Sklepy Komfort felügyelő bizottságának tagja

18 Enterprise Investors Warsaw Financial Center Emilii Plater u. 53, 31. emelet Varsó, Lengyelország tel: (48 22) fax: (48 22) Enterprise Investors 2010

19

20 Befektetéseink Az EI befektetési politikájának kialakítása során figyelembe vesszük a közép-kelet-európai gazdaságokban zajló átalakulási folyamatokat. Cégünk folyamatosan keresi a lehetőségét, hogy terjeszkedhessen a vonzó szektorokban és azokban az iparágakban, amelyeket a legjobban ismerünk: fogyasztási javak, ipar, szolgáltatások, pénzügyi szolgáltatások, távközlés, média, informatika, gyógyszeripar és egészségügy. A fentiek közül számos szektorban olyan tapasztalatokat és szakmai tudást szereztünk, hogy hozzáértésünk nem sokban marad el a kifejezetten az iparágra specializálódott befektetőktől. Jelenleg a követketkező vállalatokban rendelkezünk részesedéssel: AVG Technologies Kofola* A vírusirtó szoftverek vezető globális szolgáltatója. Szoftverei jelenleg több mint 100 millió felhasználó számítógépe számára nyújtanak védelmet világszerte ben az alapunk 34%-os részesedést szerzett a cégben egy kivásárlási ügylet során. DGS A vállalat a Kofola és Hoop vállalatok összeolvadásával jött létre, így Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb üdítőital-gyártójává vált. A Kofola-Hoop termékeit a vállalat lengyel, cseh és szlovák gyáraiban készítik ban az EI a Varsói Értéktőzsdén szerzett részesedést a Kofola-Hoop-ban, és mára 43%-os tulajdonrésszel rendelkezik. A Kofola-Hoop többségi részvénytulajdonosai nem vezették ki a céget a tőzsdéről. Ez a cég a szeszesitalokat tartalmazó palackok és befőttesüvegek lezáró kupakjainak legnagyobb gyártója Lengyelországban ban befektetési alapunk egy hitelből finanszírozott kivásárlás keretében 80%-os tulajdonrészt vett a cég részvényeseitől. Dino Lengyel szupermarket áruházlánc, mely dinamikusan terjeszkedik az ország nyugati részében ben az Enterprise Investors által kezelt kivásárlási alap 49%-os részesedést vásárolt a Dino-ban, hogy az áruházlánc további dinamikus növekedését segítse. Sklepy Komfort Lengyelország legnagyobb padlóburkoló bolthálózata, amely az ország egész területén valamint Csehországban és Szlovákiában több mint 160 üzletet működtet ben egy banki hitelből finanszírozott kivásárlás keretében alapunk megszerezte a Komfort kiskereskedelmi lánc 100%-át. Kruk Gamet Lengyelország legnagyobb bútordekorációs kiegészítő gyártója ben alapunk egy vezetői bevásárlás során megszerezte a Gamet 100%-os tulajdonrészét. Lengyelország első számú, és Románia egyik vezető követeléskezelő vállalkozása ban alapunk tulajdonrészt szerzett a cégben egy tőkeemeléssel kombinált kivásárlási ügylet keretében. Jelenleg 81%-os tulajdonrésszel rendelkezünk. Harper Hygienics* A Cleanic márkanév alatt forgalmazott bőrápolásra használt vatta termékek lengyelországi gyártója. Alapunk 2004 ben válósította meg befektetését a cégben, mára 77%-os részesedéssel rendelkezik óta a Harper Hygienics-et a Varsói Értéktőzsdén jegyzik. Macon Ez a cég Románia vezető építőanyag-gyártója ban alapunk megvásárolta a céget ban részvényeladással törénő finanszírozással többségi tulajdonrészt szereztünk a Simcor Groupban, ezzel is elősegítve piaci pozíciójának megerősítését. *A Varsói Értéktőzsdén jegyzett vállalatok

21 Magellan* PharmaSwiss Nem-banki pénzintézet, amely a lengyelországi egészségügyi szektor kiszolgálására specializálódott, de jelen van Csehországban és Szlovákiában is. A 2003-ban nyújtott finanszírozás révén a Magellan bővíteni tudta termékskáláját és piaci részesedését is növelni tudta től a céget a Varsói Értéktőzsdén jegyzik, a vállalatban az EI 68%-os tulajdonrésszel rendelekezik. Közép-Kelet-Európa legnagyobb gyógyszer-eladási és marketing outsourcing vállalata ban alapunk 35 millió eurót fektetett be a cégbe tőkeemelés útján, amellyel 13%-os részesedéshez jutottunk. Profi Nay Az egyik legnagyobb szupermarket üzletlánc Romániában ben a magántőke alapunk egy vezetői bevásárlás (MBI) révén megszerezte a Profi Rom Food Group teljes részvénytőkéjét. A Nay működteti Szlovákia legnagyobb, fehér- és barnaárukat kínáló üzlethálózatát ben alapunk 48%-os részesedést szerzett a Nay-ban a társaság alapítóitól. Netrisk.hu Magyarország legnagyobb online biztosítási alkusz cége, mely Romániában is aktív ben az Enterprise Investors által kezelt alap irányító részesedést vásárolt a Netrisk.hu-ban. Siveco Románia legnagyobb szoftver fejlesztője, amely vállalatirányítási alkalmazásokat (ERP) készít cégek számára, illetve különféle szoftvereket állami és önkormányzati szervek részére. Alapunk 2005-ben vásárolt Siveco részvényeket egy kombinált tőkeemelési-kivásárlási tranzakció során, jelenleg a részesedésünk 23%-os. Skarbiec Asset Management Holding Nordglass A Jaan/Nordglass Csoport Európa egyik vezető autóüveg-gyártója és az autóüvegek legnagyobb lengyelországi disztribútora ban alapunk 100%-os tulajdonrészt vásárolt a cégben egy hitelből finanszírozott kivásárlási tranzakció során. Az ügyletet vezetői bevásárlásként (MBI) bonyolítottuk le, megtartva és megerősítve ezzel a jelenlegi vezetői csapatot. Novaturas Ez a társaság egy részvényalap-kezelő és egy részvénykönyvvezető részleget foglal magában és egyike Lengyelország legnagyobb pénzintézeteinek ban alapunk 100%-os tulajdonrészt vásárolt a cégben. STD Donivo Szlovákia szállítmányozási szektorának egyik meghatározó szereplője. Az EI befektetési alapja 2007-ben felvásárolta a STD Slovakiát és Donivo MKD-ét és egyesítette a két céget, így megszerezve 75%-os tulajdonrészt az újonnan létrejött vállalatban. A balti államok legnagyobb utazási irodája. Befektetési alapunk révén 2007-ben hitelből és az alap által birtokolt tőkéből többségi tulajdonosi részesedést szereztünk a Novaturasban, a részvények 71 %-át birtokoljuk. Zelmer* A kisméretű háztartási eszközök legnagyobb lengyelországi gyártója. Cégünk a Zelmer-ben 49%-os tulajdonrészt szerzett 2005-ben a Varsói Értéktőzsdén, a vállalat 2005-ben lezajlott privatizációja és az azt követő pályázati ajánlat során. *A Varsói Értéktőzsdén jegyzett vállalatok Enterprise Investors 2010

Ambíció Partnerség Stratégia Siker

Ambíció Partnerség Stratégia Siker Ambíció Partnerség Stratégia Siker Kik vagyunk Tapasztalt szakemberek Az Enterprise Investors (EI) Lengyelország és Közép-Kelet- Európa legrégibb és egyik legnagyobb magántőkebefektető társasága. A céget

Részletesebben

Ambíció Partnerség Stratégia Siker

Ambíció Partnerség Stratégia Siker Ambíció Partnerség Stratégia Siker Kik vagyunk Tapasztalt szakemberek Az Enterprise Investors (EI) Lengyelország és Közép-Kelet- Európa legrégibb és egyik legnagyobb magántőkebefektető társasága. A céget

Részletesebben

Tartalom. Rólunk. Történet. Csapat. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfolió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei

Tartalom. Rólunk. Történet. Csapat. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfolió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei Tartalom 5 Rólunk 7 8 Kik vagyunk? Működésünk alapelvei 9 13 19 25 Történet Csapat Módszerünk tökéletesítése Befektetési típusok 27 28 29 30 31 Befektetési típusok Növekedési tőke Vezetői kivásárlás Hitelből

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK

LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK LOGISZTIKA/ELLÁTÁSI LÁNC MENEDZSMENT BODA & PARTNERS SZAKÉRTŐI SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATKOZÁS Iparágtól függetlenül három egymással szorosan összefüggő terület játszik komoly szerepet a vállalatok sikerességében:az

Részletesebben

Tartalom. Rólunk. Cégtörténet. Csapat. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfólió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei

Tartalom. Rólunk. Cégtörténet. Csapat. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfólió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei Tartalom 5 Rólunk 7 8 Kik vagyunk? Működésünk alapelvei 9 13 19 25 Cégtörténet Csapat Módszerünk tökéletesítése Befektetési típusok 27 28 29 Kivásárlás Növekedési tőke Vezetői kivásárlás 33 41 30 31 Hitelből

Részletesebben

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment

Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás

Részletesebben

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL

NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL NÖVEKEDÉS A TŐZSDÉVEL ELITE Program, együttműködésben a BÉT-tel VÉGH RICHÁRD vezérigazgató BÉT A SIKERES HAZAI VÁLLALKOZÁSOKÉRT 2016. november 16. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE STRATÉGIÁJA Főbb stratégiai célok

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések

Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések Magyar Fejlesztési Bank MFB Tőkebefektetések MFB Csoport: integrált pénzügyi szolgáltatások Szoros és hatékony együttműködés az MFB Csoport hitelezési, befektetési, garancia vállalási és támogatási tevékenységet

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása

Részletesebben

Tartalom. Rólunk. Cégtörténet. Csapatunk. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfólió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei

Tartalom. Rólunk. Cégtörténet. Csapatunk. Módszerünk tökéletesítése. Befektetési típusok. Portfólió. Irodáink. Kik vagyunk? Működésünk alapelvei Tartalom 3 Rólunk 4 5 Kik vagyunk? Működésünk alapelvei 6 9 14 18 Cégtörténet Csapatunk Módszerünk tökéletesítése Befektetési típusok 19 20 21 22 23 Kivásárlás Növekedési tőke Hitelből finanszírozott kivásárlás

Részletesebben

A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött. 2011. Szeptember 13.

A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött. 2011. Szeptember 13. A regionális E-Star sikeres félévet tud maga mögött 2011. Szeptember 13. Az öt éves stratégia tervekkel összhangban a 2011-es tervek teljesülnek 2011 2012 2013 2014 2015 Üzemeltetési irányítás ERP és CRM

Részletesebben

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA

EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA EGY ONLINE CÉG SIKERES ÉRTÉKESÍTÉSE A HABOSTORTA.HU PÉLDÁJA NAGY KÁLMÁN ügyvezető igazgató CONCORDE VÁLLALATI PÉNZÜGYEK KFT. Alkotás Point Irodaház 1123 Budapest Alkotás utca 50. Telefon: 06 1 489-2310

Részletesebben

Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja

Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja www.pwc.com/hu www.retiantallpartners.hu Előttem az utódom -avagy vállalkozói generációváltás problémái Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cégvezetők klubja Dr. Antall György, ügyvéd

Részletesebben

A vállalkozások pénzügyi döntései

A vállalkozások pénzügyi döntései A vállalkozások pénzügyi döntései A pénzügyi döntések tartalma A pénzügyi döntések típusai A döntés tárgya szerint A döntések időtartama szerint A pénzügyi döntések célja Az irányítás és tulajdonlás különválasztása

Részletesebben

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat

Az üzleti angyalok köztünk vannak. Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Az üzleti angyalok köztünk vannak Dr. Makra Zsolt Üzletfejlesztési menedzser, INNOSTART NÜIK Projektvezető, Első Magyar Üzleti Angyal Hálózat Bevezetés Kockázati tőke (venture capital): olyan sajáttőkebefektetések,

Részletesebben

Üdvözöljük! Ön számít

Üdvözöljük! Ön számít Üdvözöljük! Ön számít Az ügyfél az első Bármit teszünk, ügyfeleink igényeiből indulunk ki Hiszen a munkánk Önről szól. Az Ön életéről, igényeiről és pénzügyi biztonságáról. Ezért az NN-nél folyamatosan

Részletesebben

Budapesti Értéktőzsde

Budapesti Értéktőzsde Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Pénztárak, mint a tőzsdei társaságok tulajdonosai Horváth Zsolt a BÉT vezérigazgatója Gondolkozzunk hosszú távon! A pénztárak természetükből adódóan hosszú távú befektetésekben

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI

A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI A SIKA ÉRTÉKEI ÉS ALAPELVEI SIKA EGY VILÁGSZINTŰ BESZÁLLÍTÓ ALAPELVEI ÉS HAGYOMÁNYAI Több mint 100 évvel ezelőtt a jövőbe látó feltaláló, Kaspar Winkler megalapította Svájcban a Sikát, mely mára sikeres

Részletesebben

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.

PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I. OTP Kockázati Tőke Alap I. BEFEKTETÉSI ELŐMINŐSÍTŐ ADATLAP I. A társaság adatai: 1. Alapadatok Teljes név: Székhely: Iparág: A fő tevékenység és TEÁOR kódja: Alapítás dátuma: Kapcsolattartó személy neve:

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Czirják László bemutatkozás

Czirják László bemutatkozás Czirják László bemutatkozás Társalapitó és ügyvezető partnere az ieurope Capital regionális magántőke befektetési alapnak - www.ieurope.com A United Way Magyarország Alapitvány elnöke - www.unitedway.hu

Részletesebben

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5.

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5. A TakarékBank és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor A TakarékBank tulajdonosi struktúrája megváltozott 2012. december 31. 2013. május 15. 5.07% 0.01% 3.22% 36.05% 55.65% 39.28% Takarékszövetkezetek MFB

Részletesebben

Megfelelési teszt. Név: Cím: Ügyfélszám: Számlatulajdonos: Meghatalmazott/képviselő:

Megfelelési teszt. Név: Cím: Ügyfélszám: Számlatulajdonos: Meghatalmazott/képviselő: Megfelelési teszt Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a Random Capital Zrt. a befektetési szolgáltatási tevékenysége és kiegészítő tevékenysége és kiegészítő szolgáltatása keretében történő szerződéskötést,

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20.

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20. Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, 2018. szeptember 20. VÁLLALATFEJLŐDÉSI SZAKASZOK ÉS ÁLLAMI FORRÁSOK Inkubáció Széchenyi Tőkealap-kezelő

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem

The Leader for Exceptional Client Service. Pénzügyi tanácsadás. Bizalom Diszkréció Szakértelem The Leader for Exceptional Client Service Pénzügyi tanácsadás Bizalom Diszkréció Szakértelem A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata.

Részletesebben

Mi ez a nagy jövés-menés a Gránit Banknál?

Mi ez a nagy jövés-menés a Gránit Banknál? Mi ez a nagy jövés-menés a Gránit Banknál? Palkó István 2016. január 5. 20:22 A friss hír szerint kiszáll Demján Sándor alapító tulajdonos a Gránit Bankból, eladva részvényeit Hegedüs Éva vezérigazgatónak.

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik!

KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik! The Leader for Exceptional Client Service KÖNYVVIZSGÁLAT Fontos Önnek cége piaci megítélése? A valóság a számokban rejlik! A BDO világszerte... A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló,

Részletesebben

Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban

Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban Az Európai Unió bankjaként gazdaságilag életképes és fenntartható beruházásokat finanszírozunk és támogatunk szaktudásunkkal Európában és Európán kívül. Tulajdonosaink

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3027. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter 2007. május 2007.

Részletesebben

M OL-csoport Beszállítói Fórum március 27. MOL-csoport stratégiája Etikai kódex, Minő ségpolitika 1. SZAKMAI SZEKCIÓ

M OL-csoport Beszállítói Fórum március 27. MOL-csoport stratégiája Etikai kódex, Minő ségpolitika 1. SZAKMAI SZEKCIÓ M OL-csoport Beszállítói Fórum 2003. március 27. 2003. március 27. MOL-csoport stratégiája Etikai kódex, Minő ségpolitika 1. SZAKMAI SZEKCIÓ Beruházás, karbantartás, indirekt és segédanyagok, Mosonyi György

Részletesebben

A vállalkozás vezérelvei

A vállalkozás vezérelvei A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk

Részletesebben

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja

NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja NYUGAT-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Az MFB és az RFH Csoport Tagja A Regionális Fejlesztési Holding Csoport A REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TÁRSASÁGOK alapítását elsőként egy 1992. évi kormányhatározat

Részletesebben

A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete. 2013. junius 11.

A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete. 2013. junius 11. A kockáza) tőke működése és a Vatera sikertörténete 2013. junius 11. Innováció vagy megvalósítás? VAGY Kockáza)- és magántőke: USA vs. EU Kockáza)- és magántőke befektetés a GDP százalékában (2011) 1.40%

Részletesebben

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma

Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI. A pénzügyi tevékenység tartalma Vállalatgazdaságtan A VÁLLALAT PÉNZÜGYEI Money makes the world go around A pénz forgatja a világot A pénzügyi tevékenység tartalma a pénzügyek a vállalati működés egészét átfogó tevékenységi kört jelentenek,

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

innovációra és nemzetközi együttműködések

innovációra és nemzetközi együttműködések Tények és adatok Alapítás 1993 Tulajdonosok 100%-ban magyar tulajdonosi kör Éves forgalom 300 millió Forint C é g p r o fi l A 1993-ban alapított vállalkozás, fő profilja üzleti informatikai megoldások

Részletesebben

NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN. Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr)

NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN. Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr) NÖVEKEDÉS ÉS BŐVÜLÉS, ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ EXPORTFINANSZÍROZÁSBAN Mizser Zoltán Képviseletvezető (Győr) CÉLOK a magyar export-szektor, kiemelten a kkv szektor versenyképességének erősítése az exportcélú beruházások,

Részletesebben

Fókuszban az üzlet. Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter

Fókuszban az üzlet. Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter Fókuszban az üzlet Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter Az IKT vállalatok vállalkozásfejlesztés támogatása modern eszközökkel érett és éretlen piacokon, mint például Hollandia és Törökország. Szántó

Részletesebben

MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS

MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS MIT VÁRUNK EL A KÖVETKEZŐ 100-TÓL? Pécs, 2017. október 19. Török József üzletfejlesztés és startup igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. VÁLLALATOK KOCKÁZATI TŐKE FINANSZÍROZÁSA

Részletesebben

I. CRM elmélete és gyakorlata. II. Stratégiai elemek. III. Strukturális megoldások

I. CRM elmélete és gyakorlata. II. Stratégiai elemek. III. Strukturális megoldások Transzformáció -CRM Értékesítési stratégiák I. CRM elmélete és gyakorlata II. Stratégiai elemek III. Strukturális megoldások 1 Customer Relationship Management egy filozófia Értékesítés Ügyfél Marketing

Részletesebben

Német részvény ajánló

Német részvény ajánló Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai

Részletesebben

Üdvözöljük! Ön számít

Üdvözöljük! Ön számít Üdvözöljük! Ön számít 2 Az ügyfél az első Bármit teszünk, ügyfeleink igényeiből indulunk ki Hiszen a munkánk Önről szól. Az Ön életéről, igényeiről és pénzügyi biztonságáról. Ezért az NN-nél folyamatosan

Részletesebben

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2011. október 27. 1. A tőkefinanszírozás lényege a kisvállalkozások

Részletesebben

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése

A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése A visegrádi országok vállalati információs rendszerek használati szokásainak elemzése és értékelése KRIDLOVÁ Anita Miskolci Egyetem, Miskolc anitacska84@freemail.hu A vállalkozások számára ahhoz, hogy

Részletesebben

Bemutatkozás. A cég története:

Bemutatkozás. A cég története: Intro 1 Bemutatkozás A cég története: Az IGC-Team jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező, széles látókörű fiatal szakértőkből álló, öt tagú üzleti tanácsadó és kockázati tőkebefektető csoport A Társaság

Részletesebben

Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek

Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek Jövőképünk Vezető szerepet kívánunk betölteni a bevonatok területén, mindenkor kiváló minőségű, innovatív és fenntartható megoldásokat kínálunk, amelyekben ügyfeleink

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

Szabóné Dr. Veres Tünde

Szabóné Dr. Veres Tünde Szabóné Dr. Veres Tünde 15.09.04. A transzferár rendszer, mint vállalat vezetési eszköz megítélése Kérdőíves kutatási eredmények A transzferár dokumentáció üzleti információi A dokumentáció tartalmának

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Varga Éva NESsT 2011.április 9. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Tóth Laura NESsT 2011.január 14. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt

Részletesebben

Ügyfelünk a Henkel. Központi fordítókorong komplex logisztikai feladatokhoz

Ügyfelünk a Henkel. Központi fordítókorong komplex logisztikai feladatokhoz Ügyfelünk a Henkel Központi fordítókorong komplex logisztikai feladatokhoz Összefoglalás Árufuvarozás különböző európai helyszínekről bulgáriai, romániai, szerbiai vagy horvátországi vevőknek a legegyszerűbb

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. A tőkefinanszírozás lényege: a) részesedés szerzése, b) pénzügyi forrás biztosítása, c) ellenőrzés,

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Dr. Simon Katalin vezérigazgató-helyettes www.mfb.hu MFB Zrt. Minden jog jog fenntartva 2017. 2014. május 21. Calibri Bold 10 pt (RGB: 75 75 77) Az MFB

Részletesebben

Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés. Kovács Balázs Értékesítési Igazgató

Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés. Kovács Balázs Értékesítési Igazgató Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés Kovács Balázs Értékesítési Igazgató Magyarország támogatási forrásai 2000-2013 között EU támo g atás Magyaro rs z ág nak

Részletesebben

Fortress Insurance & Investment Company Történeti áttekintés:

Fortress Insurance & Investment Company Történeti áttekintés: Történeti áttekintés: A Fortress 1947-ben alakult biztosító társaságként 1998-ban létrehozta a vagyonkezelési üzletágat A cégnek több mint 14 millió ügyfele van 2200 alkalmazottja világszerte 22 képviselete

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban

Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban Az Európai Beruházási Bankról dióhéjban Az EU bankjaként gazdaságilag életképes, fenntartható beruházásokat finanszírozunk, támogatunk szaktudásunkkal Európa határain belül és túl. Az EU 28 tagállamának

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Ősze Gábor Termékfelelős, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2015. április 16. Tevékenységünk A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása

Az innováció menedzsment, és eredménynövelő hatása 2016 1 www.glosz.hu www.innovacio-menedzsment.hu 2016 Az innováció menedzsment, MILYEN A SIKERES INNOVÁCIÓ ÜZLETI SZEMPONTBÓL? 2 2016 A MISZTIKUS 7-ES SZÁM 1. Valós piaci igényt szolgál ki 2. Igazodik

Részletesebben

Legfontosabb adataink (2014)

Legfontosabb adataink (2014) 2015 A _ TÉNYEK ÉS A D AT O K AZ UNION BIZTOSÍTÓRÓL z UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni.

Részletesebben

Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7.

Üzleti tervezés. Kis- és középvállalkozások. Anyagi és pénzügyi folyamatok. Ügyvezetés I. és II. Értékesítés. Beszerzés 8. Raktár 7. Kis- és középvállalkozások Ügyvezetés I. és II. Kis- és középvállalkozások I-II. 1 Üzleti tervezés Kis- és középvállalkozások I-II. 2 Anyagi és pénzügyi folyamatok 3 Értékesítés 6 1 Beszerzés 8 Szállító

Részletesebben

Alapfogalmak, a minőségügyi gondolkodás fejlődése

Alapfogalmak, a minőségügyi gondolkodás fejlődése 1. Alapfogalmak, a minőségügyi gondolkodás fejlődése 1.1 A minőség jelentése A minőség azt jelenti, hogy egy termék vagy szolgáltatás megfelel a rá vonatkozó követelményeknek, rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal,

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram Mikro-, kis- és középvállalkozások részére Brossura_210x210_j5.indd 1 Új Széchenyi Hitel Támogatható hitelcél: gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök, illetve immateriális

Részletesebben

Offshore cégeknek nem jár állami támogatás nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani

Offshore cégeknek nem jár állami támogatás nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani SAJTÓKÖZLEMÉNY Offshore cégeknek nem jár állami támogatás nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani Budapest, 2013. április 17. Egy hétfői bejelentés értelmében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Vezetői információs rendszerek

Vezetői információs rendszerek Vezetői információs rendszerek Kiadott anyag: Vállalat és információk Elekes Edit, 2015. E-mail: elekes.edit@eng.unideb.hu Anyagok: eng.unideb.hu/userdir/vezetoi_inf_rd 1 A vállalat, mint információs rendszer

Részletesebben

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac

Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:

Részletesebben

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések

Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba. 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések www.startgarancia.hu SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel 4,9 milliárd forint befektetés érkezett 60 társaságba 2007-ben több mint nyolcszorosára nőttek a KKV-kba irányuló befektetések Budapest, 2009. május 4. A Start

Részletesebben

Projektirányítás az uniós nemzetközi tanácsadási projektek keretrendszerében

Projektirányítás az uniós nemzetközi tanácsadási projektek keretrendszerében Projektirányítás az uniós nemzetközi tanácsadási projektek keretrendszerében Markovits Gábor CMC prezentáció, Budapest, 2013. március 5. Bemutatkozás 2 MKKE, okleveles közgazdász, 1982 ACCA, Lean Six Sigma

Részletesebben

Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek

Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Dr. Bakonyi Péter Tudományos tanácsadó BME Smartpolis Tudásközpont Okos város konferencia Infotér

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

Pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztése ügyfél szemmel. Budapest, szeptember 9.

Pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztése ügyfél szemmel. Budapest, szeptember 9. Pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztése ügyfél szemmel Budapest, 2015. szeptember 9. A gyorsaság és a biztonság mindenek előtt Biztonság + Gyorsaság = 2 Bizalmas, üzleti és banktitok A globális trendek

Részletesebben

o f) Egyéb korlátlan felelősségű forma

o f) Egyéb korlátlan felelősségű forma Megfelelési teszt jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére Felhívjuk Tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a Random Capital Zrt. a befektetési szolgáltatási tevékenysége és

Részletesebben

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Az ITSource Kft. célja ügyfelei költséghatékony és rugalmas kiszolgálása. Cégünk olyan hosszú távú együttműködés megvalósítására törekszik, melynek során

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE

ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE Az igazgatóság jelentése A magyar telekom nyrt. ügyvezetéséről, A társaság és A magyar telekom Csoport 213. évi üzleti tevékenységéről, üzletpolitikájáról,

Részletesebben

MŰKÖDÉSI TERV. A nagybetűvel használt, de nem definiált kifejezések jelentése megegyezik az Ajánlatban használt fogalmakkal.

MŰKÖDÉSI TERV. A nagybetűvel használt, de nem definiált kifejezések jelentése megegyezik az Ajánlatban használt fogalmakkal. MŰKÖDÉSI TERV A Pannunity Korlátolt Felelősségű Társaság ( Ajánlattevő ) által a Pannunion Nyrt. ( Társaság ) összes részvényére tett, 2011. május 16-án kelt kötelező vételi ajánlat ( Ajánlat ) vonatkozásában

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding Korlátolt Felelősségű Társaság A SÓLYOM cégcsoport tagjai 2013 májusától alakultak meg folyamatosan. Először a SÓLYOM Befektetési

Részletesebben

Cégünkről. A Masterplast Group a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata

Cégünkről. A Masterplast Group a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata 2012.május 11. Cégünkről A Masterplast Group a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata Az anyavállalat 1997-ben alakult Magyarországon, csoportszinten közel

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ PREZENTÁCIÓ 2019

CÉGBEMUTATÓ PREZENTÁCIÓ 2019 CÉGBEMUTATÓ PREZENTÁCIÓ 2019 CÉGCSOPORT BEMUTATÁSA 100% magántulajdon Tagvállalat 1 Tagvállalat 2 PPD d.o.o. ENNA csoport tagvállalat Tagvállalat 3 Tagvállalat X 278 Svájci leányvállalat Szlovén leányvállalat

Részletesebben

A NESsT küldetése és tevékenységei

A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást fenntartható társadalmi vállalkozások támogatása és fejlesztése révén. NESsT Portfolio

Részletesebben

EPC pénzügyek. Transparense projekt.

EPC pénzügyek. Transparense projekt. EPC pénzügyek Transparense projekt Energiahatékonysági projektek finanszírozása A következő pénzügyi lehetőségek állnak rendelkezésre egy energiahatékonysági intézkedés finanszírozására Kereskedelmi és

Részletesebben