2010. május BÁCSFEKETEHEGYI HAVILAP 7. ÉVF. 4. SZÁM(67) ára: 40 din. Fecske

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. május BÁCSFEKETEHEGYI HAVILAP 7. ÉVF. 4. SZÁM(67) ára: 40 din. Fecske"

Átírás

1 2010. május BÁCSFEKETEHEGYI HAVILAP 7. ÉVF. 4. SZÁM(67) ára: 40 din Fecske

2 BÉKÉT, ÉS REMÉNYSÉGET! Békét adj Uram, kérlek, A háborgó szívemnek, Békét és reménységet, Minden ártatlan gyereknek. Az idén úgy látom nem lesz rekordtermés falunk messze földön ismert fekete meggyéből. Nem kutattam az okát, hiszen nem sokat változtat a lényegen, hogy kevés fán rakodott be annyi termés, ami örömöt okoz júniusban a gyorsan telő szedővel, vederrel, vagy kosárral felfegyverzett meggyszedőknek. Aki már szedett meggyet az tudja, hogy igen haladatlan tud lenni ez a sokak által nemszeretem munkák közzé sorolt tevékenység. Ez még akkor is így van, ha egyedén, azaz önmagának szedi a meggyet a fatulajdonos, hiszen a meggyfa életében oly rövid ideig tartanak azok az évek, amikor nem kell a varjuk, és más madarak által lakott magasságba költözni a meggyszedőnek. Majd szebb, nagyobb szemű, és ízesebb lesz a termés, biztatom magamat, miközben azt is tudom, hogy csak akkor lehet igazán megbecsülni a várható hozamot, ha pirosodni kezd a termés. Sokszor becsapódtam már, amikor időnap előtt megjósoltam, hogy mennyi meggypálinkát főzünk az idén. Csalós dolog a termésmennyiség megsaccolása, mindaddig még a száruk végébe kapaszkodó kis zöld meggyszemek meg nem unják, hogy valaki furcsa formájú levélkének nézze őket, és úgy általában május közepén szépet álmodnak a védelmező lombok között. Szép lehet ez a májusi álom, hiszen a kis zöld meggyszemek, kivétel nélkül belepirulnak abba, hogy kezd beteljesedni sorsuk, amit a Teremtő kiszabott rájuk. Pirulnak a meggyszemek, és híznak a gondolattól, hogy hamarosan égővörös, majd szinte fekete színűvé változnak, megérnek, mint az ősz hajú koros bácsikák, és nénikék. Bepirulnak, és megédesednek, mint a kisnagylányok, akiknek a fülébe szépeket suttognak a legénykék. Nem hagy az ördög, és mégiscsak leírom, hogy ma már azt sem lehet bizonyosan tudni, hogy ki, és mibe pirul bele, hiszen ebben a felfordult világban oly sok minden másként van rendjén, mint annak idején. Ma már az is gyakran megtörténik, hogy a leánykák suttognak a legénykék fülébe oly dolgokat, amibe még talán a meggyszemek is belepirulnának. Ha lenne értelme, lehetne idegeskedni, és zsörtölődni, mindazon ami a mai fiatalok számára elfogadott, de hát nincs sok értelme. Valahogy így van ez rendben. Változnak az idők, változnak a szokások. Az ami ma elfogadott a köztudatban, valaha egy életre szóló botrányt okozott volna. Botrányra pedig nem igazán van szükségünk, annál inkább gyermekáldásra, aminek pedig hát nélkülözhetetlen előfeltétele az, hogy a fiúk és a lányok érdeklődjenek egymás iránt. Van mit pótolni, hiszen az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott a világ nálunk Meggyesen is. A fiatalok egy része, ki kényszerből, ki kalandvágyból, ki pedig csak úgy, elment a nagyvilágba szerencsét próbálni. Fiatalok nélkül pedig nincs gyerek, nincs jövő. Nincs élet. Nem teljes értékű az élet, ha nincs folytatása, ha nincs utód, aki továbbviszi, és gyarapítja az előző generációk teremtette értéket. Nincs fájóbb dolog annál, ha kivész egy család, amely a maga idejében sokat jelentett a közösségünk életében. Gondoljunk csak bele, hogy milyen fájdalmas mindannyiunk számára az, ha a minden élők útjára lépve eltűnik a látókörünkből a szeretett családtag, vagy a kedves barát, szomszéd, vagy az ismerős. Más lesz, megváltozik az életünk, hiszen az eltávozotthoz kapcsolódó kötelékek szakadását a mi életünk is megsínyli. Az élet megy tovább, szoktuk mondogatni a nyugtatásnak szánt örök igazságot, miközben tudjuk, hogy csak az idő hozhat, ilyen olyan, megnyugvást, beletörődést a megváltoztathatatlanba. Az itthon maradottak életében ilyenkor, általában az hozhat könnyítést, ha van kiért aggódni, van kit szeretni, ha van 2 utód, aki értelmet ad az életüknek. Semmi szándékom sincs bárkit megbántani, hiszen igen gyakran nem tudunk kihatni a körülöttünk zajló eseményekre. Még azokra sem, amelyek akaratunk ellenére, önmagunkban, vagy a családunkban történnek. Sokszor csőstől jön a baj, szoktuk mondani, hiszen az egyik gondot még ki sem hevertük, amikor már a másik is itt van a nyakunkon. Ezekben a nemszeretem időkben különösen jó az ha nagy a család, a baráti, és az ismeretségi kör, ha hiszünk a Megváltóban, hiszen mindannyiunk számára jól esik, hogy nem vagyunk egyedül, van akire, bármilyen formában, és módon, de számíthatunk. Elkalandoztam egy kicsit az írásom címétől, és témájától, aminek mottójául Tolcsvay László, és Bródi János örökzöld slágerének címét választottam, a Békét és reménységet. Sokan ismerik ezt a dalt, hiszen mint minden slágerben, egy kicsit ebben is megtaláljuk önmagunkat. Háborgó lelkünkről, a megszületendő ártatlan gyerekről, a béke iránti vágyról, a reménységről, az Úrba vetett hitről szól a dal. Az élet iránti vágyról, a hitről szól a dal, arról, hogy akarattal, összefogással, jót lehet teremteni, értelmet lehet találni az életünknek. Meg lehet mutatni, hogy itt vagyunk, mi is, részesei vagyunk őseink alapította településünk mindennapjainak, és ünnepeinek. Rajtunk múlik, hogy miként tudjuk újra belakni a teret, magyar szóval megtölteni a házakat, az utcákat, templomainkat és az iskolát. Újra tudjuk, és akarjuk kezdeni az életet, hiszen van értelme Bácsfeketehegyen magyarként élni. Június hatodikán, vasárnap, választások lesznek Szerbiában. Nemzeti tanácsokat választanak a kisebbségben élők országszerte. Bácsfeketehegyen, és minden más magyarlakta településen a Magyar Nemzeti Tanács megválasztására kerül sor. Ha valaki nem ismerne, és

3 megkérdezné tőlem, hogy véleményem szerint ki fogja megnyerni a választást, akkor nyilván a Magyar összefogás listát, és a listát vezető dr. Korhecz Tamás nevét fogom említeni, mivel úgy gondolom, hogy annál jobb megoldás nincs, mint ha a magyar ügyekben magyarul beszélő, és gondolkodó emberek döntenek. Ezért fontos, hogy a feketicsi magyarok, akik vajdaságban szinte legtömegesebben feliratkoztak a magyar választói névjegyzékre, ezen a napon éljenek a jogukkal, és fogadják bizalmukba a Bácsfeketehegyen is nyerő listát, amelyről Csete Szemesi István püspök úr, és Bojtos Irén, a helyi VMSZ elnök lesz az MNT tagja. FECSKE Nem győzöm hangsúlyozni, hogy van értelme mindennapjainknak itt Bácsfeketehegyen. Sokkal nagyobb értelme van a szülőföldön maradásnak, mint a távozásnak. Változni fog a világ ebben az országban is ahol élünk, jobb lesz az élet, munkahelyek nyílnak, lesz értelme a vállalkozásnak, a bizakodásnak. Hamarosan kinő az ipari parkunkban a földből a huszonhat méteres magasságával messze földről látható malomépület, reményeink szerint megépül a hozzávezető bekötőút, és más munkahelyteremtő beruházások is létrejönnek körülötte. Békét adj Uram kérlek, a háborgó szívemnek, békét és reménységet, az ember ennyit csak kívánhat. Pál Károly V I S S Z A P I L L A N T Ó AZ IZIDA HÍREI A környezetvédelemmel kapcsolatos programok is rámutatnak arra, hogy a fenntartható fejlődés egyetlen eleme sem érhető el a civil mozgalmak közreműködése nélkül. Hazánkban is megerősödött az intézmények és a nem kormányzati szervezetek között együttműködés és így többet tudunk majd tenni a fejlődés érdekében. A civil szférának fokozódó szerepe lesz a növény- és állatfajok valamint az élőhelyek megóvásában is. A környezetvédelmi törvények és stratégiák kialakításában és annak megvédése érdekében csatlakozott az Izida Anya és gyermekvédelmi társulat azok a szervezetek közé (összesen 118 szervezet Szerbia területéről) akikkel a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium én Memorandumot irt alá. Négyfős csapatunkat Dr. Oliver Dulić miniszter fogadta. Virágainkkal, melyeket a Munka, foglalkoztatási és a Népjóléti Minisztérium jóvoltából épült üvegházunkban nevelünk, szeretnénk hozzájárulni a faluszépítő programokhoz. Igaz, piacra is visszük a virágokat, partnereinket és önkénteseinket meg is ajándékozzuk egy-egy cserép virággal. Nagyon jó érzés, hogy szervezetünk kis befektetéssel, a tagjaink lelkes hozzáállásával milyen szép növényeket nevelünk. A lelkes csapat többször bizonyította már, hogy közös akarattal és összefogással sok minden elérhető. Látogatóban voltunk Horgoson, Kanizsán és Adán. Adán, Apró Enikő és családja vendége voltunk. 3 Egy csodálatos elektromos kismotorral érkezett elébünk. Jó érzés volt találkozni régi barátainkkal, együtt nevetni és mesélni közös élményeinket. Emlékeznek még Enikőre? Ő az a kislány, aki miatt elkezdtük gyűjteni a pillepalackokat. Öröm volt látni, amint kis motorján ügyesen mozgott a város minden utcáján, a Tisza parton. Nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen erővel rendelkezik és kitartóan tanul. Május 1.-re azonban hazaérkeztünk. A Strandon az Izida tagjai bográcsost készítettünk. Meglepő volt, hogy a szépen elrendezet füves játszótéren kényelmesen elfértünk. Nem zavart senkit a labdázó, hangos gyermeksereg, ugyanis rajtunk kívül nagyon kevesen voltak jelen. Furcsa is volt! Az időjárás is szép volt! Akkor hol a hiba? Minden évben ebben az időben alig találtunk szabad helyet a táborunknak. Elgondolkodtató! P.J.

4 Márciusban többször is részt vett küldöttségünk a vajdasági szintű mezőgazdászok tömörülése, (Asocijacija Vojvođanskih Poljoprivrednika) ülésein, ahol a mi gazdakörünk is aktív tag. A fő téma mindig az volt, hogy hogyan harcoljunk ki minél nagyobb engedményt a gázolaj árából a mezőgazdaság szükségleteire. Végül sikerült egy szerény árcsökkentést kieszközölni, ami így első látásra nem sok, de községünk mezőgazdászainak így kb euró megmarad a zsebében. Ez a vajdasági szintű tömörülés a jövőben is harcolni fog a mezőgazdasággal is foglalkozó egyéb kistermelők érdekeiért. Többek között sürgettük az elvett földterületek visszaszármaztatását, a jövedéki adó eltörlését az üzemanyag árából, térítést azoknak is, akik nem mezőgazdasági biztosítottak stb. Megállapítottuk azt is együttesen, hogy az ilyen jellegű térítés politikája oda juttatja a támogatást, ahol már a termelés úgy is megalapozott. Így viszont szisztematikusan kihalásra ítélik a falvakat, nem lévén egyéb munkalehetőség, és így külföldre kényszerítik az aktív lakosság egy részét. Egyéb elfoglaltságunk még márciusban: segítségére voltunk szerda délutánonként a mezőgazdaságok újrabejegyzésében, majd számba vettük a gázolaj igénylőket, megfelelő dokumentációval láttuk el őket. Az elkövetkezőben megszervezzük az újvidéki mezőgazdasági kiállítás megtekintését tagjainknak jutányos áron. A tagságunk méhészeinek ked- A GAZDAKÖR HÍREI vezményesen előjegyeztünk húsz anyaméhet, magas reprodukciós ellenőrzött állományból, a mi méhészetünk tökéletesítése érdekében. A közeljövőben készülünk a falu és meggynapok rendezvénysorozatára. Eddig még mindig aktív részese volt civil szervezetünk ennek a rendezvénysorozatnak, idén is reméljük, hogy jól fog sikerülni. Megemlíteném még egy élményekben gazdag és hasznos találkozás eseményét is. Kéttagú küldöttségünk egy erdélyi hagyományápoló civil szervezet meghívására részt vett április között Aradon egy találkozón a kishegyesi kecsketenyésztők küldöttségével együtt. A találkozás célja háromhatáron átnyuló együttműködési háló kialakítása, a gondok összegezésére a mezőgazdságban, az információcserében, és az ifjúság problémáinak megoldásában napjainkban. Mindezeket a gondokat összegezve az EU felméri, és pályázatokon keresztül a legszükségesebb dolgokat támogatni szeretné. Értesüléseink szerint már augusztusban nyílik egy EU-s iroda Szabadkán ezzel a céllal. A felsorolt hivatalos megbeszélések után vendéglátóink jóvoltából, Berec Gábor építész-történész lelkes közreműködésével megtekinthettük Arad város nevezetességeit. Láthattuk az aradi vértanúk emlékművét, a híres és patinás Vörös Ökör vendéglőt, ahol a magyar irodalom jeles személyiségei (Ady, Krúdy, Kölcsey, Gárdonyi, Jókai stb.) is gyakori vendégek voltak egykor. Részt vettünk egy gyönyörű koncerten, amelyen a kolozsvári 100 tagú diákok előadását élvezhettük, 50 tagú zenekar kiséretében. Vasárnap délelőtt részt vettünk a belvárosi református templomban tartott istentiszteleten. Lélekemelő és nagyon szép élményekkel tértünk haza, amelyet ezúton is köszönünk vendéglátóinknak. Orosz Kálmán 4

5 A HELYI KÖZÖSSÉG HÍREI A Helyi Közösség ez évben is meghirdeti: A falu legszebb házatájéka elnevezésű pályázatát A pályázat folyó év ig tart. Ezen pályázaton részvételt nyer minden bácsfeketehegyi lakos háza tájéka (értsd: házak előtti terület karbantartása, rendezettsége, tisztasága, gondozottsága). Ennek értelmében a személyes benevezés nem szükséges, viszont megtehető fényképek formájában a HK részére címzett borítékban. Akinek pedig van internet elérhetősége, az megteheti elektronikus formában is a pusztai.janos.feketic@gmail.com villámposta címre. Kérjük, a levélben csatolt képek mellé tüntessék fel elérhetőségüket is. Címünk: Helyi Közösség, Testvériség utca 30, Bácsfeketehegy Az elbírálást az erre az időszakra kijelölt bizottság végzi, helyszíni értékelésekkel. Eredményhirdetésre a VI bácsfeketehegyi falunap és a VII bácsfeketehegyi meggynapok keretén belül kerül sor. T Á R G Y : Versenypályázat H E L Y S Z Í N : Bácsfeketehegy R É S Z T V E V Ő K: Mindenki ki gondozni szeretné háza tájékát UI : Első helyezet nyereménye: Fűkaszáló Második helyezet nyereménye: egy éves ingyenes szemétkihordás zsák formájában (8 zsák havonta) Harmadik helyezet nyereménye: vásárlási utalvány a bácsfeketehegyi virágüzletek egyikében 2.500,00 dinár értékében. Óvd és tartsd tisztán környezeted! INGYENES APRÓHÍRDETÉS Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy ismét módjukban áll apróhirdetéseiket ingyenesen megjelentetni a Fecskében. Szóval, ha eladnának valamit, netán megvételre keresnek valamit, esetleg csak a figyelmet szeretnék felhívni valamire, a megfogalmazott szöveget az elérhetőségükkel feltüntetve dobják be a Fecske postaládájába a Helyi közösség udvarán (Testvériség utca 30.) Továbbra is várjuk írásaikat, receptjeiket a: feketicsifecske@gmail.com címre Aki nem rendelkezik Internet kapcsolattal az, az írását a fent említett postaládába dobhatja bele. 5

6 M A N A P S Á G I. KÉT KERÉKEN A KÖZSÉGEN ÁT Ismerjük meg a múltat, építsük fel a jövőt, ápoljuk tovább a szépet, változtassuk meg a csúfat én, szombaton, Kishegyes község ifjúsági iroda szervezésében, megtartották az I. Két keréken a községen át elnevezésű kerékpártúrát - a Föld napja alkalmából. A 38 km táv megtételére 60 általános iskolás és 10 felnőtt vállalkozott. Kishegyesről indulva Szeghegyen át Bácsfeketehegyre érkeztek a bringázók, ahol csatlakozott hozzájuk a bácsfeketehegyi általános iskolások egy csoportja. A Föld napja, egy jó apropó arra, hogy a helyiekkel is megismertessük és megmutassuk mi az ami körül vesz bennünket. Melyek azok az értékeink, amelyre vigyázni kell, és amelyen változtatni sohasem késő. Ezért a kerékpártúra útvonala érintette a bácsfeketehegyi Small Steps d.o.o. ipari parkot, a szeghegyi szeméttelepet, a Pecze kastély romjait, a kishegyesi vasútállomást, kaszálót, Welker tavat. Végállomás a Dombos árnyékában volt, ahol a túrázókat izzó parázs várta szalonnasütésre. Az útvonal megtervezésénél a magisztrális út elkerülése illetve annak minimális használata volt a legfőbb szempont. Kanyarogtunk a kishegyesi II.Rákóczi Ferenc utcán, Kert utcán, Kossuth Lajoson, Hegyalja utcán, a szeghegyi Đura Petrović, Jovana Tomašević, Stanka Martinovića utcákon keresztül, a bácsfeketehegyi Temető utcán, Vasút és Testvériség utcákon, Nikola Đurković és Hős utcán, a Becsei úton. Megnéztek bennünket a bácsfeketehegyi piacosok, a hangzavarra kikukucskálók. Sándor István a Kishegyes község ifjúsági iroda önkéntese elmondta, hogy a jövőben is lesznek ilyen és ehhez hasonló kerékpártúrák, mindig más útvonalon, sőt terveznek egyszerre több útvonalat rövidebb és hosszabb távokat. A fokozott elővigyázatosságnak köszönhetően komoly baleset nem történt, csupán néhány horzsolás és tapasztalatból, másnapi izomláz. Mindezek ellenére a gyerekek jól érezték magukat. Az ipari parkban tett látogatásunknál kiderült, hogy a jelenlevők közül csak egynéhányan jártak arra, és igazi látványosságnak bizonyult, hogy a hosszú várakozások után megjelentek a munkagépek, melyek már az új malom alapjait készítik elő. A szeghegyi szeméttelep, egy volt azok a megállók közül, melyre büszkék nem lehetünk, de látni kell, milyen helyre szállítják a háztartási hulladékainkat és mennyivel kisebbek lennének a halmok, ha a komposztálást és a szelektív hulladékgyűjtést a lakosság nagyobb része is magáénak érezné. Pecze kastély megállónkat, Pecze kastély romjai megállónak neveztük el, erről azt hiszem, már sokan írtak sajnálkozó vagy épp tenni akaró szavakat. Nagyon sajnáltam azokat a gyerekeket- többek között magamat is,- akik most látták először a romokat. A valóság sokkal szomorúbb és egyben felemelőbb képet fest, bármely fényképnél. A jövője pedig még szomorúbb lesz, majd egyszer csak eltűnnek a falai. Ott marad egyedül a gesztenyefa. Reményeink szerint és természetesen a látottakból ítélve, nem ez lesz a sorsa a régi 6 majálisok színhelyének a Welker tónak, hisz a bővítési és tisztítási munkálatok már ott is megkezdődtek. Kotrógépekkel mélyítik és szélesítik a tavat, igyekezve visszaadni azt a polgároknak. A környékén lévő nyárfást pedig, az idén, több száz új facsemetével bővítették. Hogy a kerékpártúránkkal a nap végére elértük e célunkat? - az biztos. Letekertünk 38 km-t olyan útvonalakon melyet még a helyiek sem igazán ismernek, láttuk, ami új és a modern, láttuk mi az, amin változtatni kell, és tudjuk mit kell megtartani a jövőnek. Nekünk pont elég, hogy a gyerekek tudják. Köszönet a résztvevőknek, a koordinátoroknak Fekete Helgának, Sándor Istvánnak, az önkéntes non-stop bringázóknak Tóth Andornak, Csabai Norbertnek, Dávid Donáldnak akik az úton bíztatták és támogatták a kisebbeket, biztosították az útvonalat, és azoknak a tanároknak, akik felügyelete alatt zajlott a kerékpártúra. Köszönet Bíró Ákosnak, aki lehetővé tette, hogy mindenki jóllakottan, füstösen induljon haza a szalonnasütésről. fekete h.

7 MUNKÁLATOK AZ IPARI PARKBAN FECSKE A munkálatok a Small Steps ipari parkban továbbra is nagyon szépen haladnak. Áprilisban megtörtént az, amire már nagyon régen várunk: befektetőnk helyi embereket alkalmazott az építkezésen! Igaz, nem állandó munkáról van szó, kezdetben csak szezon jellegű, de mindenképpen előrelépést jelent. Terveik szerint májusban és júniusban is foglalkoztatni fognak helyi munkásokat, akiknek kiválasztásában a segítségünket kérték. Mi természetesen a saját adatbázisunkból ajánlottunk embereket, azzal hogy a döntés joga a befektetőt illeti. Tehát a jelöltek azok közül az emberek közül kerültek ki, akik már átadták nálunk önéletrajzaikat. Itt szeretném megemlíteni, hogy még mindig lehetőség van önéletrajzok átadására irodánkban! A kútház és a hozzá tartozó aknák kiépítése már a vége felé jár. Az építkezés befejeztével a következő feladat az épület és az aknák elektromos vezetékekkel való felszerelése lesz. Befejeződött a Malom út szanálásának első része is. Az első 110 méteres szakasz egy beton réteget kapott, az út folytatását pedig zúzott kővel újítottuk fel. Ennek köszönhetően az ipari park most már csapadékos időben is könnyen megközelíthető. Bojtos I. Észrevételeim Még mindig tavasz van. Elmúlt május 1. is. A határ zöld, a meggyfák elvirágoztak, de jó meggytermésre már nem lehet számítani. Ami a május 1-e megünneplését illeti, a strandon nemigen volt sem ember, sem hangulat. Ha jól láttam, főzőverseny sem volt. Ezek főleg szervezési melléfogások, vagy felületes szervezés eredményei, ha egyáltalán volt ilyen. Most, az ünnepek alatt volt alkalmam és főleg türelmem átnézni a Dombos Tv. hirdetéseit, és már sokadszor megállapítottam, hogy a hirdetések nyelvezete, azok helyesírása, sok esetben minden kritikán aluliak. Nem tudom mi a jó ebben, de biztosan zavar minden írástudó embert, - már ha az kíváncsi ezekre a hírekre. Személy szerint nekem jól esne, ha a megjelenő hírek, közlemények lektorálás után kerülnének képernyőre. Más. Igaz, hogy mostanában nem sokat jártam a határban, de Verbászra menet elnézegettem a nemrég elültetett fákat. Most már látszik hogyan sikerült az ültetés. A verbászi határ felé haladva mind több az elszáradt csemete. Főleg azok száradtak ki, amelyek szántásba lettek ültetve. Ez a száradás több mindennek köszönhető, a laza földnek, növényvédő szereknek, stb. Mindenesetre reménykedjünk, hogy a többi megmarad. Jó lett volna a sok szil és más fák mellett nagyobb mennyiségű díszfát is beszerezni az utcákra. Állítólag erre is volt lehetőség, de lehet, hogy ennek kommunikációs akadályai voltak. Talán ide kapcsolódik az a hír is, hogy kimérik a fontosabb, határba vezető utakat, többek között a verbászi utat, de ezzel úgy vagyok, hiszem, ha látom. Mindenesetre a határba vezető fő közlekedési útvonalakat kell először rendbe rakni, ha rendezett határt akarunk, de a jelenlegi rendezetlenség sokaknak megfelel. Lassan közelegnek a Meggynapok és erről jut eszembe, hogy végre valahára, a különféle bemutatókon megjelentek a meggyből 7 készült termékek, mint a befőtt, a lekvár, stb. Valahol talán ez a cél a meggytermesztésben. Egészséges biotermékek készítése. A nagybani meggytermesztés nemigen kapcsolható egybe az egészséges táplálkozással. Minden elismerésem azoknak, akik a meggyből készült egészséges termékek készítésével foglalkoznak. Nemrégiben láttam egy kiállításról készült képet, amin az imént említett termékek szerepeltek. Nekem csak az szúrt szemet, hogy mindegyik termék szinte azonos címkével volt ellátva. Egy grafikailag jól kidolgozott címke sokat jelenthet egy piacra kerülő új termék sikerének. Remélem a következő Meggynapokon már több ilyen terméket is látunk. Remélem a Fecske következő számában több információval tudok szolgálni úgy a közéleti dolgokról, mint a Meggynapok szervezésének menetéről. Sárándi István

8 A GYERMEK FELCSEPEREDETT Régen történt, amikor egy összejövetelen Fekete Géza csak annyit mondott, hogy a bornak egy szép napon jelentős szerep jut majd. Az öregjeink névestéken mesélték, hogy a feketicsi embereket több ízben húzta ki a csávából az itt termett szőlő vagy a házi bor. Géza akkoriban a magyarországi pompás borfesztiválok hangulatáról mesélt, miszerint helyénvalónak tűnik a látszat, hogy a szőlészet ösvényein haladva ismét ránk mosolyoghat a szerencse. Eltelt egy évtized, időközben Géza munkája nyomán megalakult a Gazdakör. Annak keretében dolgozott sikerrel a szőlészeti borászati szakcsoport. Amikor az elfogadhatatlan háborús történések miatt bezárultak köröttünk a kapuk, szerencsére a boroshordókon a csapok nem! A borivó embertársaink egészséges és baráti támogatása nyomán átvészeltük azokat a nehéz időket, sőt az új évezred első éveiben a világban látottak alapján megalakítottuk a saját Bácskai Borrendünket. Mindez azonban feldolgozhatatlan újdonságként robbant a közösség színe elé. Az út göröngyös volt, de ma már látszik, hogy akkor fején találtuk a szöget. A Bácskai Szent György Borrend április 24-én alakult Topolyán a Mezőgazdasági középiskola termeiben. Mi voltunk Szerbiában a második Borrend. Megalakulásunk alkalmával nagy szerep jutott a Csongrád megyei Szent Vince és a villányi Custodes de Vinorum borrendeknek, melyek a kezdeti bátorításuk mellett mindmáig támogatják munkásságunkat. Az eltelt időszakban igyekeztünk terjeszteni a borrendi eszméket és ennek eredményeként egy évvel a fennállásunkat követően Versecen Szent Theodor néven közreműködésünkkel megalakult a harmadik borrend Szerbiában. A következő év folyamán, 2007 ben Bogácson társult tagjai lettünk a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének is. Ez igen nagy megtiszteltetést jelentett, hiszen ily módon az Európai Unió küszöbére léphettünk. A borrendi mozgalmak alapelvei szerint tevékenykedünk. A bácskai borvidék iránti elkötelezettségünket hirdetjük. Borrendünk a Közép-Bácska, főleg a Telecskai dombok lankáin elterülő vidéket öleli fel. Ezen a vidéken a szőlőtermesztésnek és a borászatnak már néhány évszázados hagyománya van. A vidék talaja főleg löszös, melyen a szőlő jó termést hoz és kiváló minőségű borok előállítását teszi lehetővé. Boraink gazdag illat és íz világukkal, de testességükkel is 8 kiemelkedően szerepelnek a hazai és a határon túli versenyeken. A borrendeknek legendája van. A miénk dióhéjba szorítva így hangzik: Vidékünkön, az 1870-es években kolera járvány söpört végig, de megfigyelték, hogy a borivó embereket elkerülte ez a kór! Ma tudjuk, hogy a savanyú közeg elpusztította a bacilusokat, akkor azonban a bort életmentő italként emlegette a nép. A hivatalos fennállásunk ötödik évfordulóját a Borrend alapító nagymestere, Fekete Géza nem érhette meg. Sajnos már nem láthatta, hogy napjainkban országszerte egymás után alakulnak a borrendek, hogy elősegítsék az itthon készített jó minőségű borok felhozatalát. Emellett hozzájárulnak az idegenforgalom általános fellendítéséhez, a különféle civil programok megálmodásához és megvalósításához. Az megalakulásunk tehát György napon történt és az idei ünneplésünk is ugyanúgy György napra esett. Ahogyan a nyilvánosság előtti megjelenésünk alkalmával már szokásos, ezúttal is borlovagi avatásra került sor. Dr. Csengeri Attila, a Tartományi Egészségügyi Titkár tett borlovagi esküt. A fogadalom szövege így hangzott el: Én, Csengeri Attila ünnepélyesen megfogadom, hogy mint a Bácskai Szent György Borrend tagja legjobb tudásom szerint hirdetem a bácskai borok dicsőségét, ápolom a helyi hagyományokat és kultúrát, valamint mindent megteszek e táj szépségének megőrzéséért. Magatartásommal és tevékenységemmel öregbítem a borvidék hírnevét magam és minden igaz borbarát örömére. Isten engem úgy segéljen! A Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnökségi küldöttségét, a villányi Borőrök, a móri Brindisi Szent Lőrinc és a Csongrád megyei Szent Vince borrendi küldöttségeket nagy örömünkre Korsós Tamás úr személyében a megbízott magyar nagykövet is üdvözölte. Szerbiából minden borrend jelen volt. A szabadkai Arena Zabadkiensis, a verseci Szent Theodor, az aleksandrováci Monah Dorotej és a fővárosi Singidunum egytől egyig. Ebből is kitűnik, hogy a borrendi mozgalom egyre csak terebélyesedik. A mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy ez a tevékenység erőteljes húzóerőt képvisel a társadalmi életben. A találkozó a topolyai városi múzeum előtti gyülekezéssel vette kezdetét. Ezután a Kray kastély dísztermében tartottuk meg az ünnepi ülést, megköszöntük a támogatóinknak az eddigiek során nyújtott segítségüket, kiosztottuk a kiemelkedő eredményt elért tagjainknak az egyesületi okleveleket. Feketicsről Fekete Andor, mint a Fekete pincészet képviselője és Pál István, Bajsáról Viljanac Milisav, Cesznák Tibor és Mileticki Lazar vehette át a kitüntető oklevelet. Horvát László borlovagnak a temerini, borverseny állandó szervezéséért Tálos Tamás nagymester nyújtotta át az MBOSZ kitüntetését. A borrendek jókívánságainak elhangzása mellett felmerült a szerb borrendi asszociáció megalakításának időszerűsége és a szőlészeti borászati tanösvények megvalósításának távlati lehetőségei. Közvetlenül a konferencia után Dr. Fülöp Mihály bemutatta a kétszáz évet átfogó borcímke gyűjteményét, majd lezajlott a fentebb már említett borlovag avatási szertartás. Baráti társalgásra a topolyai színház előcsarnokában adódott alkalom. A kemencéből frissen szedett pékárúval és a borrendi szokásokhoz híven borrendi borokkal kínáltuk egymást. A Kerekes borház jóvoltából finom Tokay borokat is ízlelhettünk. A borrendi fogadalom jegyében a messzeföldről érkezett hazai és külföldi vendégeinknek bemutattunk néhány a környéken található turisztikai objektumot. A rendelkezésünkre álló idő rövidsége diktálta az útirányt, így a természetbarát Kátai tanya valamint a vendégház megtekintése fért bele a délutáni tervbe. A meghívott vendégek között a Budapesttől Belgrádig húzódó reláció minden nagyobb városából turisztikai képviselők is jelen voltak, hiszen borrendi alapfeladat hozzánk vonzani más vidékek utasait és jó házigazdaként viseltetni irántuk. Érdekességként hat, de így igaz, hogy a hazaérkezésük után a két nagyhatalom előjárói Budapestről és Belgrádból szinte azonos tartalmú köszönő levelet küldtek a címünkre, azzal a megjegyzéssel, hogy kitűnően érezték magukat nálunk és szeretnének ide családostól eljönni. Nagy öröm a vendégül látottaktól ilyet hallani, mert nagy öröm másnak kellemes és szép pillanatokat szerezni. Őszintén mondom, ezért érdemes tevékenykedni. Tóth János

9 R IPORTOK INNEN ONNAN FECSKE Ahol a szavak elhagynak bennünket, ott kezdődik a zene Heinrich Heine Heinrich Heine fenti idézete jól tükrözi mi is valójában a zene. Több, mint egy kimondott szó. Egy összetett jelenség, amelynek ereje felfoghatatlan. Könnyekre fakaszt, szerelembe ejt, vigasztal. S mindezt teszi szavak nélkül. Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akiknek tehetségük van a zenéhez, hisz a zene tekinthető egy nemzetközi nyelvnek, amivel tömegekre képes hatni egy ember. Ezen szerencsés emberek közé tartozik Tóth Sós József is, akivel riportom készült. Józsi bácsi, mert én így hívom őt, 1957-ben csöppent bele a zene világába. Életének majdnem fél évszázadát a zene határozta meg. A következő sorok tanúskodnak arról, mit jelent zenésznek lenni, és mit jelent a zene iránti igazi, szívből jövő szeretet. -Hány éves zenei múltra tekinthet vissza? ben kezdtem zenével foglalkozni. Negyvennyolc éves aktív zenei pályafutást tudhatok magam mögött. Ezt a negyvennyolc évet zenekarban töltöttem. -Tudom, hogy ennyi idő távlatából nehéz, de emlékszik-e az első alkalomra, amikor a zenével találkozott, és amikor tudatosult magában az érzés, hogy zenével szeretne foglalkozni? - Édesapám vette észre, hogy hajlamom van a zenére. Az akkori szegény világban csak egy kis, tizenkét basszusos harmonikára futotta, így ez volt az egyetlen hangszer, amin gyakorolhattam és fejleszthettem magamat zenei téren. Abban az időben élt egy karmester a faluban. Ő tanította akkor az összes zenélni vágyó fiatalt. Tizenkét éves koromban kezdtem el muzsikálni a feketicsi Tűzoltó zenekarban, mint aktív tag ben betegségem miatt abbahagytam a zenélést. Úgy éreztem, nem bírom már tovább, mert a lakodalmas zenésznek nem könnyű a munkája, és számomra kimerítő lett volna az a tempó. Volt saját zenekarom is, évig voltam zenekarvezető. Azóta már sajnos haltak is meg közülünk. Később a szenttamási Hetes Fogat zenekarba kaptam meghívást. Itt családtagként fogadtak. A Hetes Fogatban eltöltött időszak lényegesen könnyebb volt számomra, hisz nem voltam már zenekarvezető, és nem volt annyi felelősség a vállamon. A zene mellett még földműveléssel is foglalkoztam, így valójában soha sem volt szabadidőm, mert hétvégéken mindig volt fellépésünk. Gyakran dupla lakodalmakat muzsikáltunk végig, hisz abban az időben a reformátusok szombaton, a katolikusok pedig vasárnap tartották a lakodalmakat. Kezdetben nem kaptam részesedést csak annyit, ami feleslegként kimaradt, ami nem volt túl sok. Később annyi pénzért zenéltünk, amennyi egy napszámos bére volt abban az időben, ez nem volt több 50 dinárnál. Mindezt nem panaszkodásként mondom, csak a tényeket közlöm, mert ha újra kezdhetném megint csak zenész lennék. Gondolkodás nélkül. 9 -Kitől ered ez a mérhetetlen szeretet a zene iránt? -Édesapám és nagybátyám is szerették a zenét, de nekik nem állt módjukban továbbfejleszteni magukat zenei téren, mert nem volt rá anyagi lehetőségük. Talán éppen ezért, amikor érdeklődést mutattam a zene iránt, édesapám nagy áldozatot hozott annak érdekében, hogy megadhassa a lehetőséget, hogy zenélhessek ben bekerültem egy igen komoly zenekarba, amit Fekete István vezetett. Ekkor édesapámnak köszönhetően, szegénységünk ellenére alkalmam nyílt, hogy tanulhassak és továbbfejlesszem zenei tudásomat. És lassan kezdett alakulni zenei pályám. Azóta sok idő telt el, ami alatt rengeteget megtanultam. Több éves tapasztalatból mondhatom, hogy nem könnyű zenésznek lenni. Nagyon sok idő, munka és szeretet kell hozzá. Elengedhetetlen továbbá a hallgatóság tisztelete. És az sem rossz, ha ismerjük a hallgatóságot, ha tudjuk kedvenc nótájukat. Nekem ebből a szempontból nagy szerencsém volt, mert jó emlékezőtehetséggel rendelkeztem, így mindig tudtam kinek melyik a kedvenc nótája. Ez különösen jó, mert a hallgatóság nagyon hálás ezért, és a zenésznek azaz elsődleges célja, hogy a hallgatóság kedvére tegyen. Nekem is mindig ez volt a legfontosabb. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy bármilyen probléma befolyásoljon a

10 munkámban. Amikor zenéltem, csak a zene számított és a hallgatóság. Ennek köszönhetően még a mai napig is tisztelnek az emberek. Régi zenésztársaimmal is tartjuk még a kapcsolatot. Tölgyesi Tiborral a Hetes Fogatból most is összejárunk, és olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvér, pedig már öt éve nem zenélünk együtt. -Ön szerint elég a zenét szeretni ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen? Vagy több kell ennél? -Zenésznek lenni egyet jelent az áldozatkészséggel. És aki erre nem hajlandó, az inkább ne legyen zenész. Nekem soha sem voltak szabad hétvégéim. A nyaralást sem engedhettem meg magamnak, csak nagyon ritkán. Volt úgy, hogy évente huszonnyolc- harminc lakodalmat végigmuzsikáltunk. És ezek csak a lakodalmak, mert emellett voltak még bálak és más rendezvények. Péntekenként rendszeresek voltak a halvacsorák, és ott is mindig húzni kellett a talp alá valót. -Ha jól tudom, zenélt a Hetes Fogat zenekarban? Röviden mesélne erről az időszakról? -Bátran kijelenthetem, hogy zenei pályafutásom legszebb időszaka a Hetes Fogatban eltöltött idő. Büszke vagyok, hogy velük zenélhettem. Nagyon jó társaim voltak. Megbízhatóak. Most a közeljövőben tervezünk egy találkozót a régi barátokkal, zenésztársakkal. Még most is hívnak, hogy zenéljek velük, de nem vállaltam egészségügyi okokból, de ha bírnám nagyon szívesen vállalnám. -Ennyi átmuzsikált év után, ennyi tapasztalattal és persze emlékkel a háta mögött, gondolt-e arra, hogy megörökíti vagy valakivel megörökítteti életének ezt a részét? -Szenttamáson folyamatban van egy ilyen projektum, de csak helyi szinten. Mivel tagja voltam a szenttamási Hetes Fogat zenekarnak, így rólam is említést tesznek. Viszont én szeretném, ha bácsfeketehegyi viszonylatban is megvalósulna egy ehhez hasonló projektum, hisz falunk is büszkélkedhet kiváló zenészekkel. Nagy munka ez, és még nem sikerült találnom valakit, aki ezt elvállalta volna. Én hozzá tudnék járulni képekkel, adatokkal. De remélem egyszer ez is megvalósul. sz.a. AZ ÖNZETLEN SEGÍTSÉG Ebben az elanyagiasodott, felgyorsult világunkban, amikor már igen kevés időt tudunk szentelni a rokoni, a családi kapcsolatok fenntartására, ápolására esetleg szükség esetén egyik-másik hozzánk közelebb álló megsegítésére, felkarolására, bizony buzdító, ösztönző-erőként hat ránk az alábbi történet, amely a közelmúltban történt közvetlen közelünkben, itt Bácsfeketehegyen. Történetünket talán ezúttal a közelmúlt felidézésével kell kezdeni, amikor Martinović Nikola és családjának tulajdonában lévő ház üzlethelyiségében az előző bérlő több visszamaradt árucikket is otthagyott, amelyre már nem tartott igényt. Az eset idején a még velünk lévő Nikola családi összhangban úgy döntött, hogy a főleg üdítőitalok, kekszek és egyéb élelmezési árucikkeket elajándékozzák. Értékelésük, véleményezésük szerint ezt az ajándékcsomagot elsősorban a bácsfeketehegyi székhelyű Izida Anya és Gyermekvédelmi társulat érdemli ki, és tudja kellően, szükségszerűen, a kellő igények és szociális adottságoknak helytállóan legracionálisabban szétosztani településünk érintett tagjai között. Az Izida vezetősége és tagsága ezt az ajándékot köszönettel és hálával el is fogadta. Nemrégiben a Martinović család életében váratlan és gyökeres változás történt. A családfő Martinović Nikola drasztikus gyorsaságú halála felforgatta, némileg megváltoztatta a családi harmónia, együttélés hétköznapjait. Nikola eddigi munkássága tevékenysége, emberbaráti hozzáállása, állandó segítőkészsége a rászorulóknak, úgy a sport-és kulturális tevékenységének elismeréseként a temetésén rengeteg helybeli lakos, fiatalöreg egyaránt, nemzeti hovatartozástól függetlenül, de vidékről is, más országokban élő rokonok, barátok, ismerősök, egykori 10 üzletfelek tettek végtisztességet koporsójánál. - Mintha minisztert, vagy államfőt temettek volna, olyan rengetegen voltak a temetésén. A környező utcák, az a falurész szinte tele volt parkoló autókkal, a közlekedés csak gyalogszerrel volt lehetséges tájékoztatott a temetésről hazaérkező fiam. A Martinović család a családfő legtöbbünk által Nikónak ismert elvesztésével a pótolhatatlan űrrel a szívükben, a begyógyíthatatlan sebek súlya alatt éli és viszi a szeretett férj, apa, após, nagyapa, rokon, barát emlékének fájdalmas terhét. A gyász és a fájdalom, a mérhetetlen veszteség ennek ellenére sem zökkentette ki a tragikus hírtelenséggel megözvegyült Boszilykát a humán, emberbaráti érzéseiből és a férje akivel mintegy négy évtizednyit éltek együtt temetésének negyven napos gyászmegemlékezésének alkalmából a fiaival egy említésre méltó összeggel járultak ismételten az Izida létezésének, működésének és továbbfejlődésének elősegítéséhez. A Izida ezúttal is köszöni a Martinović család adományát, amelyet nemes célokra fordítanak. Szukola Béla

11 A KKOR GONDOLKOZZUNK Csodálják, hogy a címben így fogalmazok, mikor mindig arról kesergek, hogy a munkavállalók milyen nehéz helyzetben vannak a munkaadókkal szemben, vagyis ez most vagy egy pálfordulás, vagy egy nagy, szemtelen, arrogáns balcsavar, amivel éppen a tehetetlenségemben érzett fájdalmamat fejezem ki. Sajnos éppen erről az utóbbiról van szó, mivel a nagy demokráciában senkinek sincs kötelessége törődni a másikkal, nehogy annak a szabadsága korlátozva legyen, így sajnos ebben a legújabb, liberális kaszinókapitalizmusban, demokratikusan úgy halunk éhen, ahogy akarunk. Nem csak titokban, de most már mind hangosabban visszasírjuk a már harminc éve elhunyt Titó bácsit, de hát most már belőle sem maradt más, csak az, hogy Őt okoljuk a mai összes problémánkért. A cím második része nem azt jelenti, hogy fogadalmam ellenére (ami három év múlva jár le) elkezdtem inni, hanem a munkaadókat idéztem, de, ha valaki elkezdene náluk kilincselni és megkérdezni, hogy valóban ilyen véleményük van a munkásokról, akkor engem hülyéznének le. Igen, mit képzelek én magamról, mit meg ÉLJEN MÁJUS ELSEJE, AVAGY A LUSTA ÉS BEKÉPZELT MUNKÁSOKRÓL nem engedek magamnak, mikor Ők mindent megtesznek, hogy egy ilyen válságos időben is minél több embert alkalmazzanak, de hát nekik sem olyan kell, aki nem akar dolgozni, vagy nem tud, mivel, hát nekik is meg kell szenvedni a pénzükért, meg a végek végén miért nem az államot szidom, mikor mindenki tudja, hogy csakis az a hibás. Az állam, a kormány, a politika? Az, de nem ma! Ez már totál szemtelenség! Igen szemtelen, arrogáns, meg amit csak tudnak, még ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illethetnek, de akkor is azt mondom, hogy bennünk van a hiba. Főleg a munkavállalókban. Igen, vagy mondhatnám úgy is, hogy a népben. Igen birkák vagyunk. Nem csak a címerünkben, de a valóságban is. Semmi mást sem kellene tenni, csak a törvényt betartani, vagyis betartatni a munkaadókkal is. Nem a kormánynak kell befizetni a nyugdíjalapot, az egészség és szociálisvédelem alapba való kötelezettségeket, hanem a munkaadónak; nem beszélve a szerződött munkabért is, amit szintén késve, vagy egyáltalán nem fizetnek ki, mivel, hogy mit gondol a munkás, hogy nekik (a munkaadóknak), csak úgy az ablakon dobálják be a pénzt, ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK amúgy is van sokkal nagyobb gondjuk, mint a munkás fizetése. A végek végén, akinek nem tetszik, le is út, fel is út, egy helyett tízet is talál, még jobbat is, és még hálás is lesz érte, nem pedig olyan, aki a jogaira hivatkozik. Az, hogy a dolgok így állnak, nem tagadhatja le senki, de tisztelet a kivételnek, vannak olyan munkaadók, akik ki/befizetik a vállalt kötelezettségeiket, és olyan munkavállalók, akik becsületesen elvégzik vállalt munkájukat, meg nem is háborognak, lázadoznak, követelőznek. Akinek nem inge, ne vegye magára. Az állam, annak megfelelő szervei, pedig jó lenne, ha arra vigyáznának, hogy megfelelő törvények szülessenek, azok be legyenek tartva, a törvények megszegői pedig megfelelő módon legyenek szankcionálva (büntetve, de ha kell, jutalmazva is) ne pedig, sógor, koma jó barát alapon, eltussolva. Legyen vége, a pénz beszél, kutya ugat, a karaván halad despotikus rendszernek. A végek végén, mégis csak, éljen május elseje. Bíró Csaba LABDARÚGÁS A Jadran szépen, lehetőségei szerint játssza mérkőzéseit, itthon legyőzte a szomszéd Njegošt 2:1-re, Tavankúton, a helység nevét viselő csapattal 2:2 arányú döntetlent ért el, majd itthon 2:1-re legyőzte a Krivaját, majd 2:1-re kikapott Kishegyesen az Egységtől. Nem is lenne semmi probléma, hogy hol nyernek, hol veszítenek, mivel a labda kerek, de sajnos a vandalizmus és a huliganizmus már a mi lelátóinkra is eljutott. Sajnos a nagyfényi Preporod szurkolóinak egy része, nagyon csúnyán viselkedik a pálya mellett, ahelyett hogy csapatuknak drukkolnak, fajtalankodnak, gyűlölködő szlogenokat kiabálnak, gyalázkodnak, így sajnos Kishegyesen és Szikicsen is a gyönyörű sportnap kellemetlen incidensé fajult. Nálunk május másodikán kellett volna, hogy vendégszerepeljenek, de a veszély miatt szerdára halasztották a mérkőzést, így a lapzárta utáni eseményekről, a következő számunkban hitelesen tudósítunk. TEKE A 20. fordulóval befejeződött a tavaszi idény a II Vajdasági tekeligában, annak ellenére hogy a golubinciaikat legyőztük 2:0 (7:1) az utolsó előtti helyen végeztünk. Sajnos saját pálya nélkül nem lehet ettől jobb eredményt elérni, ezért bízzunk benne, hogy csapatunk hamarosan, az ujj most már alapjaiból lassan épülő tekepályán fog játszani és edzeni, ami jobb eredményekhez fog vezetni. BIRKÓZÁS Kanizsán a fiúk megint csodálatosan szerepeltek Húsvétkor, még pedig Fehér 11 Áron és Alen és Tamás Ferenc második helyezést, Kuntics Lehel, Gellányi Leonszió, Berec Dinó, Papp Szabolcs pedig harmadik helyezést értek el. Ez mellett meg kell említeni, hogy az ifjúságiak korcsoportjában Fehér Alen Nagybecskereken is első lett. ASZTALITENISZ A 18-dik fordulóval befejeződött asztaliteniszezőink észak bácska-bánáti 2009/2010-es ligamérkőzései. A tíz klubbot tartalmazó ligából a fiúk a nyolcadik helyen zártak, ami nem rossz eredmény figyelembe véve azt, hogy először indultak ilyen mérkőzéseken. Sok tapasztalatokat szereztek, így ismerve a többi csapatot remélhetőleg jobb eredményt fognak elérni a következő szezonban. A felkészülések továbbra is folyatatódnak, készülve az őszi szezonnyitásra. szerk.

12 P ÁLYÁZATFIGYELŐ Az önkormányzatokról szóló törvény 20. és 40. szakasza ( SZK 129/2007 számú Hivatalos lapja), az Alapítói Okirat 12. és 53. szakasza ( Kishegyes Község 13/2008 számú Hivatalos Lapja- módosított szöveg) és a 2010-es évi Költségvetésről szóló Határozat ( Kishegyes Község 18/2009 számú Hivatalos Lapja) alapján, Kishegyes Község elnöke PÁLYÁZATOT ír ki, a polgári egyesületek projektumainak résztámogatására vagy támogatására 1. Pályázati kiírás céljai A pályázati kiírás általános célja a polgári egyesületek Kishegyes Község társadalmi és gazdasági fejlődésére irányuló programjainak résztámogatása vagy támogatása. A projektumok elbírálása és az eszközök odaítélésekor előnyben részesülnek azok a projektumok melyek összhangban vannak Kishegyes Község elfogadott Stratégiai terveivel: Kishegyes Község Hely Ifjúsági Akció Terve (Kishegyes Község 12/2008 számú Hivatalos Lapja), Kishegyes Község Szociális Védelmi Stratégia (Kishegyes Község 7/2008 számú Hivatalos Lapja), Kishegyes Község Fejlesztési Stratégiájával (Kishegyes Község 18/2009 számú Hivatalos Lapja) és Kishegyes Község Turisztikai Stratégiájával (Kishegyes Község 18/2009 számú Hivatalos Lapja). 2. Az eszközök rendeltetése Az eszközök a polgári egyesületek programjainak résztámogatására vagy támogatására irányulnak: projekttevékenységek közvetlen költségei (projekttevékenységek) és közvetett költségei (helyiségbérlet, kommunikáció, irodai eszközök, fűtés és villanyáram), projekt csapat költségei. 3. Pályázók köre A pályázaton részt vehetnek a Kishegyes Községben székhellyel rendelkező polgári egyesületek, és/vagy azon szervezetek, melyek tevékenysége Kishegyes Községben folyik, valamint NEM felhasználói Kishegyes Község 2010-es költségvetésének. A pályázaton nem vehetnek részt azok a polgári egyesületek, amelyek nem tettek eleget elszámolási köztelezettségüknek Kishegyes Önkormányzata felé. 4. Pályázati kiírás feltételei A benyújtott pályázatok értékelése alapján és a községi elnök által kinevezett Pályázati Bizottság javaslata alapján egyszeri visszanemtérítendő támogatás ítélhető meg, a pályázati keretösszeg a évben ,00 dinár. Egy szervezet több projektel is pályázhat. A projektek megvalósítási határideje december 31. A pályázatot kizárólag az előlátott formanyomtatványon lehet benyújtani, május 3-tól, amely személyesen átvehető a Kishegyes Község önkormányzatának épületében (Fő utca 32.) a 14-es számú irodában (iktató), vagy letölthető a internetes oldalról. A támogatásban részesülő szervezetek kötelesek célirányosan felhasználni a megítélt támogatást, és kötelesek az esetlegesen fennmaradó eszközök banki visszautalására a községi költségvetés megfelelő költségvetési tételére. A támogatásban részesülő szervezetek szakmai és pénzügyi elszámolást kötelesek benyújtani a projekt lezárását követő 15 napon belül, de legkésőbb január 15-ig. Kishegyes Község fenntartja azt a jogot, hogy szükség esetén hiánypótlást kérjen és kiegészítő feltételeket szabjon a pályázó szervezeteknek, valamint a projekt lebonyolításának ellenőrzését. A benyújtott pályázati dokumentációt nem áll módunkban visszajuttatni a pályázóknak. Benyújtandó pályázat részei: a) Kötelező rész: 1)Pályázati formanyomtatvány 2)Költségvetési formanyomtatvány 3)Bejegyzésről szóló végzés fénymásolata 4)Banki folyószámla nyitásáról szóló szerződés fénymásolata 5)Amennyiben partnerségben valósul meg a projektum, kötelező leadni a partnerségről szóló szerződés vagy memorandum fénymásolatát 6)A teljes projektjavaslat elektronikus formában CD-n. 7)A feltételeket elfogadó és az adatok hitelességét bizonyító nyilatkozat b) Ajánlott rész: 1)Anyagok, publikációk, újságcikk, más dokumentáció, ami bemutatja a szervezet munkáját 2)Ajánló levél 5. A pályázat benyújtásának módja A pályázatott zárt borítékban, három nyomtatott példányban és elektronikus formában kell benyújtani a kishegyesi önkormányzat épületében (Fő utca 32.) 14-es számú irodájában (iktató), vagy postai úton legkésőbb május 21.-ig, a következő címre: Pályázati bizottság, Kishegyes Község, Kishegyes, Fő utca 32. A borítékra feltűntetni: PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY A POLGÁRI EGYESÜLETEK TÁMOGATÁSÁRA NEM KINYIT- 12 NI A PÁLYÁZAT HATÁRIDEJE ELŐTT. A hiányos és határidőn túl érkezett pályázatokat nem vesszük figyelembe. Tájékozódni a telefonszámon, 119 melléken, vagy elektronikus úton az opstina.maliidos@gmail.com lehet. 6. Eredményhirdetés A pályázat eredménye Kishegyes Község Hivatalos Lapjában és a internet oldalon jelenik meg. A pályázókat az eredményről postai úton, vagy ben értesítjük legkésőbb május 31. ig. Kishegyes Község Elnöke: Csóré Róbert Ikt.sz.: / Kelt: május 04. Kishegyes Új munkahelyek létrehozására kiírt támogatás 2010-ben Kiíró intézmény: Tartományi Munkaügyi, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság A kérvények beadásának kezdete: 2010.május.04. Beadási határidő: az erre szánt pénzeszközök készletéig Elnyerhető pályázati összeg: Kishegyes községben ,00 dinár Összefoglaló: Egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek azok a vállalkozók, akik vagy - mozgássérült, roma, egyedülálló szülő, nő, 30 év alatti és 50 év feletti személyt alkalmaznának, vagy olyan személyt, aki hosszú ideje munkanélküli, és szerepel a nyilvántartásban. Bővebb információ a Tartományi Munkaügyi, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság honlapján: További információért keresse fel irodánkat! Minden munkanapon 07,30-14,30 között, várjuk az érdeklődőket, földműveseinket és gazdálkodóinkat. A Prowag csapata Pályázatfigyelés, Tanácsadás, Pályázatírás, Üzleti tervek készítése telefon: 024/ prowag@gmail.com

13 L ÉLEK SZÁRNYÁN FECSKE megerősítés? A hitoktatás folyamata, de legfőképpen a konfirmációra való felkészülés ideje arra való, hogy ezalatt megismerjük igazán Istent, az Úr Jézust, tisztuljon ki a hitünk és megszülessen bennünk a szív szerinti keresztyén élet. Ehhez pedig egyértelműen idő is szükséges, még akkor is, ha Isten kivételesen hamar történő emberi változásokat is létre tud hozni. A konfirmációi felkészítésben nem csak a lelkipásztorok tanítanak. A gyermek első iskolája a család. A szülők, nagyszülők példamutatása, otthoni hitélete, imádsága vagy káromkodása, szeretetteljes vagy gyűlölködő élete alapvetően építi vagy rombolja a gyermek lelkét. A családok hozzáállására jellemző - főleg az utóbbi időben - a konfirmációt követő egyre nagyobb méreteket öltő ünnepség. Ezen jelen vannak rendszerint a keresztszülők és a közeli-távoli rokonság, barátok stb. Kérdés, hogy vajon elhangzik-e ilyenkor az imádság? Minden év májusában meghatározó eseménye nem csak a református egyháznak, hanem falunk közösségének is, fiataljaink konfirmációi fogadalomtétele. Erre a jelentős eseményre régi szokás szerint a pünkösd előtti vasárnapon kerül sor, majd ezt követően pünkösdkor vesznek először úrvacsorát a konfirmált fiatalok. Régi hagyomány szerint, nálunk az általtalános iskola hatodik osztályos diákjai számára tartunk egész éven keresztül konfirmációi előkészítést. Egyik hitvallásunk, a Heidelbergi Káté rövidített változatát megtanulják a konfirmanudsok, ezenkívül természetesen annak időszerű magyarázatával is megismerkednek. Lelkesen készülnek a fiatalok és a szülők is erre az eseményre. Az utóbbi egy-két évtizedben azt is tapasztaljuk, hogy a konfirmáció utáni egykor szigorúan szerény családi ünnep, esetenként kisebb népünnepéllyé nőtte ki magát. Az idő előrehaladásával az a tapasztalatunk nekünk lelkipásztoroknak, hitoktatóknak, hogy a lelkiimeretes előkészületek ellenére is számtalan letisztázatlan kérdés maradt a konfirmációval kapcsolatosan. Vajon érett-e egy hatodik osztályos fiatal a konfirmációi fogadalomtételre, pontosabban az ezzel járó kötelezettségek teljesítésére? Esetleg csak egy kötelezettség megszűnését látja a konfirmációs fogadalomtételben vagy megszokásból, tradícióból konfirmál? Miért kell rövid idő alatt viszonylag sok kérdést megtanulni? Nem lehetne ezt egyszerűbben megoldani, egy-két kérdést megtanulni és azt ünnepélyesen felmondani a konfirmáció alkalmával? Miért szükséges a konfirmációt megelőző hatéves hitoktatás? Sokszor elhangzanak ilyen és hasonló kérdések az evangéliumi élettől és neveléstől illetve neveltetéstől távol eső szülők és gyerekek részéről is. Sokszor nem is csodálkozunk az ilyen jellegű kérdéseken hiszen a gyors társadalmi átalakulásoknak, rendszerváltásoknak köszönhetően hirtelen köszöntött ránk a szabad vallásosság időszaka. Tisztelet a kivételnek, sok esetben nincs meg a kellő hitbeli megalapozottsága a ma gyermekeket nevelő szülőknek és nagyszülőknek. Mire való tehát a konfirmációi előkészítés és maga a fogadalomtétel, az ún. Eszébe jut-e valakinek a kereszteléskor tett fogadalomtétel, hogy úgy nevelik és neveltetik a gyermeket, hogy hitben nőjön fel és konfirmáljon? Szülőknek vagy keresztszülőknek eszükbe jut-e hálát adni Istennek, hogy tizenhárom éven keresztül megtartotta a gyermeküket, aki most konfirmálhatott? A konfirmáció magyarul megerősítést jelent. Ez a megerősítés hármas vonatkozású: az előkészítés alatt Isten szentlelke erősíti hitünket. A konfirmációi fogadalomtétel alkalmával a konfirmáló erősíti meg és magára veszi azt a fogadalmat, amelyet szülei és keresztszülei tettek helyette és érette keresztelése alkalmával. Végül a konfirmált fiatalt az anyaszentegyház elismeri, és megerősíti abban a jogában, hogy ezentúl úrvacsorázó egyháztag legyen. A konfirmáció tehát egy döntés, amellyel a konfirmáló kinyilvánítja hitét, hogy ő Krisztus követője szeretne lenni. Lelki felnőtté akkor válik valaki, amikor ez a döntés megtörténik életében. Isten adjon a most konfirmáló nemzedéknek és mindannyiónknak öntudatos, lelkileg felnőtt keresztyén életet. Orosz Attila ref. lelkipásztor 13

14 ELSŐ AZ EGÉSZSÉG AMIKOR A SZÍV MEGFÁRAD Ne féljetek: a szív úgy van teremtve, hogy ne álljon le komoly ok nélkül - hallom még ma is, évtizedek multával belgyógyász professzorom megnyugtató szavait, amelyekkel lelket akart önteni az első éjszakai ügyletükre készülő orvostanoncokba. Kellett is a biztatás a halálsápadt huszonéveseknek, hiszen mivel magyarázom istenem hogyan, miként -ha behoznak egy beteget, s mielőtt megérkezik az idősebb ügyeletes, leáll a beteg szíve. És valóban a gyakorlat a professzort igazolta, a szívhalálnak akár a váratlannak is- később beigazolódott hogy komoly, súlyos indoka van minden esetben, a szív valóban nem állt le soha önkényesen, akkor sem, ha megfáradt, vagy kifárasztottuk. Mert a szív is megfáradhat, aminként van meghasadt szív is. Ilyenkor beszélünk szívelégtelenségről, de talán az idősebbeknek, akik már többször megjárták a korházak sürgős felvételi osztályait, a dekompenzáció elnevezés sem idegen, amint az orvosok illetik ilyenkor a szívünk kimerült izmait. Maga a szívelégtelenség tehát akkor áll fenn, amikor a megfáradt szív már nem képes elegendő oxigénnal és tápanyaggal dúsított vért szállítani testünk legtávolabbi területeire. De dicsérjük tovább ezt a csodálatosan megalkotott szervet, amelyet a 21. század technikája megpróbál ugyan mesterséges előállítani, ám minden igyekezete a mai napokig a barkácsolás nívóján maradt, csak ideig-órái működő szerkezeteket tud legyártani. Távol áll ettől a szervtől az alattomosság, jó előre közérthetően jelzi a fáradtságát, olyan jelekkel, amelyeket a jó orvos a rendelő ajtaján belépő betegen már észlel, de magának a szív gazdájának is idejében értésére adja kimerülésének jeleit. Eleinte, - néha évekig - a beteg csak akkor érez fáradékonyságot, fulladást, amikor fizikai munkát végez, s nem hallgat a belső szóra, amely idejében jelzi a megpihenés idejét. Hónapról hónapra, évről évre csökken a fizikai erőnléte, de nyugalmi állapotban nincs semmi panasza. Ezt nevezzük a szívelégtelenség első stádiumának. Ilyenkor megfeszítve minden izomerejét, szívünk emeli a vérnyomást, emeli a frekvenciaszámát, sőt újabb izomkötegeket kifejlesztve gyarapítja önmagát, hogy elvégezhesse a rája rótt terhelést. Ha még ekkor sem hallgat az ember a szív szavára beáll a második immár igen veszélyes stádium, amikor a nyugalmi állapot sem hoz megkönnyebbülést, a fulladás érzete, a légszomj állandósul. Elmondhatjuk tehát, hogy minden esetben egy krónikus megbetegedésről van szó, aminek gyakorisága inkább női nemet sújtja, a férfiak ugyanis, nagy számban a szívelégtelenség beállta előtt áldozatul esnek a szívizom érelváltozásainak, leginkább az infarktusnak. Szívünk azonban ebben a megfáradt állapotban sem adja fel: ha nem képes elég oxigént szállítani az egész szervezetünkbe, kiválassza a puszta léthez legszükségesebb szerveinket, a tüdőt, az agyunkat, az érzékszerveink közül a szemet, majd fontossági sorrendben tovább, a májat, a veséket, a lépet, az emésztőszerveinket, beleértve a gyomrot és a beleket és ezeknek szállít éltető oxigént, a fent jelzett sorrendben adagolva annak mennyiségét. Mivel a lábakba, karjainkba, orrunkba és az ajkakba kevesebb oxigén érkezik, ezekben a szervekben felhalmozódik a széndioxid, ami vérünket sötétté, végtagjainkat pedig kékes színűvé változtatja. Cianotikus, mondják az orvosok a dekompenzált, vagy harmadik stádiumba jutott betegre, aki e színváltozással valóban messze kirí az egészséges emberek közül. Emellett a végtagokban beállt keringési pangás miatt megdagad a beteg lábfeje, lábikrája, később a comb, a csípő és a hasfal is. Dr. Kerekes József, az intenzív terápia ny. főorvosa 14

15 **MIT, MIVEL?** "A FŰSZEREK BIRODALMÁBAN" A FŰSZEREK ÉS A BABÁK FECSKE Mikor kell kezdeni a gyermek nevelését, kérdezte egy kétéves gyermek édesanyja, mire a gyermekorvos szakember kijelentette, hogy kedves anyuka, a gyermeket a megfogantatás tudomásul vételétől kell nevelni, tehát nagyon sokat késik. A nevelésnek, a sok viselkedési szokás kialakítása mellett, az étkezési szokás/ok kialakítása az egyik legfontosabb része, mondhatjuk alapja. A kész babaételek sajnos nagyon szegények ízesítő anyagokban, így az anyukák a saját maguk előkészített ételeket, zöldség és gyümölcs alapúakat, lassan, lépésről lépésre fűszerezzék, így ezt a baba nagyobb élvezettel fogyasztja, és ami kicsit sem mellékes, javítja és serkenti a bélműködést, növeli a tápanyag felvételét, értékesítését, fejlődést és nem mellesleg a közérzetet is javítja. Nagyon sokat segíthet ebben a leendő édesanya, ha már a terhessége alatt változatosan, egészségesen táplálkozik, evvel a magzat fejlődését is serkenti, de a szoptatás alatt fogyasztott fűszerek ízét a baba is megismeri, megszereti, amit később az önálló táplálkozásakor majd szeretettel fogad. ALMA KÖRTE BANÁN JOGURT BURGONYA TÖK SÁRGARÉPA BORSÓ ZABKÁSA TÉSZTÁK RIZS (ÉDESEN) BAROMFIHÚS ÜSZŐHÚS MIT MIVEL? FAHÉJ, SZERECSENDIÓ, VANÍLIA GYÖMBÉR, FAHÉJ FAHÉJ, SZEGFŰSZEG, GYÖMBÉR MENTALEVÉL, ŐRÖLT KÖMÉNY SZERECSENDIÓ, FAHÉJ, PETREZSELYEMZÖLD GYÖMBÉR, PETREZSELYEMZÖLD BAZSALIKOM, FOKHAGYMA KAPOR, FOKHAGYMA SZERECSENDIÓ, FAHÉJ, VANÍLIA OREGÁNÓ, BAZSALIKOM, FOKHAGYMA FAHÉJ, GYÖMBÉR, VANÍLIA KORIÁNDER, CITROMFŰ, FOKHAGYMA, BAZSALIKOM FOKHAGYMA, PETREZSELYEMZÖLD ROZMARING ÁNIZS FAHÉJ PETREZSELYEM SZERECSENDIÓ METÉLŐHAGYMA GYÖMBÉR BAZSALIKOM A FŰSZEREKRŐL A BABA EGÉSZSÉGÉNEK SZEMSZÖGÉBŐL: Javítja a vérkeringést és az emésztést, ajánlott paradicsomos ételekbe Meggátolja a gyomorgörcsöket, sokoldalúan használható Detoxikáló hatású, kellemes íz hatást varázsol a pépeknek Vérserkentő, C vitaminban gazdag, növeli az immunitást Segíti az emésztést, jó a bélgörcsök ellen Gazdag folsavban és C vitaminban, általánosan ajánlott Antiszeptikus hatású, csökkenti a köhögést, és a bélgörcsöket, főleg kalácsokba ajánlott Gyógyhatása általános, cserépben is termelhető, így állandóan használható Amennyire lehet, mellőzzék a répacukrot, sót és Vegetát, amúgy pedig úgyis a baba dönti el, hogy valamit elfogad, vagy nem. Ezek után hiszem, hogy a babák számára minden étkezés öröm lesz, a szülők boldogságára. szerk Továbbra is várjuk receptjeiket a: feketicsifecske@gmail.com címre 15

16 K E R T I T Ö R P E EHETŐ VIRÁGOK IV. rész Lángvirág (Phlox drummondii) A lángvirág csillag alakú, pasztellszínekben pompázó virágai ideálisak a nyári desszertek készítéséhez. Kandírozva természetesen télen is élvezhetjük a kis virágok üdítő látványát, kellemes, finom ízét. A frissen kinyílt virágokat használjuk fel, a zöld részeket tépjük le róla. Levendula (Lavandula angustifolia) A tiszta, friss illat nyugalmat és tisztaságot sugároz felénk: ismerjük jól a hálószobák szárazvirágcsokraiból, a fehérneműs szekrényeket illatosító kis zsákocskákból... Ám e romantikus virág nemcsak a molyok elűzésére, nyugtató fürdő készítéséhez alkalmas, de a konyhában is kitűnő. A levendulával aromásított cukorral remek desszerteket ízesíthetünk, emellett különleges ízt kölcsönös a dzsemeknek, gyümölcskocsonyának. Az apró virágokat tépkedjük ki a csészelevelekből, a barnás, fonnyadó részeket távolítsuk el! Lonc (Lonicera caprifolium) Romantikus kertek kedvelt cserjéje, amelynek illatos virágait más a XVI. században is szívesen fogyasztották kandírozva, süteményekbe sütve, sőt, gyógyhatást is tulajdonítottak neki: vérkeringést serkentőnek tartották. A lombhullató és az örökzöld fajták rózsaszínű és vajfehér virágai egyaránt alkalmasak kulináris célokra. A frissen kinyílt, erősen illatozó, nektárral teli virágok a legízletesebbek, gyümölcssalátába kitűnőek. Ízük a nyári alma, körte zamatával remekül harmonizál. Ezen kívül szirupot, cukrot tehetünk aromássá a lonc virágaival, melyeket azután sütemények desszertek készítéséhez használhatunk fel. Lóhere (Trifolium pratens) A méhek zsongta mezők, rétek szerény virága. A tehéntej is a legelőkön szép számmal található lóhere virágától lesz illatos! Nektárral teli édeskés virágai salátákhoz, zöldséglevesekhez illik legjobban. A többféle pasztellszínekben pompázó lóherevirág mindegyike fogyasztható, ám a réti vöröshere virága a legvonzóbb színű közülük. Majoránna (Origanum majorana) E kiváló aromájú, ellenben szerény küllemű növény őshazája a földközi-tenger vidéke, de oly kedveltté vált régóta hazánkban is, hogy népdalainkban is megénekelik. A virágzás teljében vágott leveles-virágos hajtásait frissen felaprítva, vagy szárítva és morzsolva használhatjuk fűszerezésre. Kiemeli a baromfi, a bárányhúsok zamatát, különleges ízt kölcsönöz leveseknek, főzelékeknek. Erős aromája miatt csínján bánjunk vele! Mályva (Althea rosea) Vidéki kertek kedves dísze a számtalan színben pompázó mály- 16 varózsa. Levágva, vázába téve is sokáig gyönyörködhetünk benne. A csészelevelekből kitépett szirmok nemcsak kellemes illatukkal, virág ízükkel hívják fel magukra a figyelmet, de látványnak is megnyerőek. Menta ( Mentha sp.) Hűsítő, kellemes illat lengi be a patakpartot - ahol vadon nő a vízi menta - a fűszerkertet, a fodormenta a kedves borsmenta virágba borult ágyásait. A menta minden fajtája fogyasztható, fedezzük föl az árnyalatnyi ízbeli különbségeket köztük! A virágzás kezdetén gyűjtött menta teája mindennapjaink üdítő reggeli teája lehet, ám gyógyszer is egyben. Aromás, jellegzetes ízű levelei, virágai desszertekbe, italokba, salátákba kerülhetnek, sőt, báránypecsenye mellé is odakívánkozik. Pitypang (Taraxacum officinale) A pongyola pitypang - más néven gyermekláncfű néhol undok gyomnövény, máshol meg üreges szára, fehér szőrbóbitája a gyermekek kedvelt játéka. Ám gyökeréből emésztést serkentő, erősítő teát készíthetünk, kissé kesernyés, zsenge levelei kitűnő alapjait képezhetik egy vitamindús, tavaszi salátának. Ne haragudjunk hát a pitypangra, amikor belesárgállik a pázsitba! Virágaiból méz-szerű szirupot is főzhetünk. Rózsa (Rosa sp.) Számtalan fajtával büszkélkedhet a nemes növény, mely határtalan népszerűséget vívott ki magának minden kultúrában. Az ókori Rómában a rózsát nagy tisztelet és szeretet övezte, fejükön rózsakoszorút hordtak, virágát szívesen fogyasztották süteményekben, s bort is készítettek belőle. A görögök és a perzsák is hasonlóan vonzódtak a rózsához, akárcsak ősi távolkeletiek: rózsával díszítették lakásaikat, és természetesen az asztalról sem hiányozhatott a rózsa illatos virága. Évszázadok óta igazi csemegének számít a rózsalekvár, érdemes egyszer megpróbálkozni elkészítésével. Amely rózsa jó illatú, annak az íze is finom. Minden fajta rózsa virága fogyasztható, ám az egyes fajták íze más és más. A teljes virágzásban lévő, kinyílt virágokat gyűjtsük, lehetőleg délelőtt, amikor a harmatcseppek már felszáradtak a bársonyos szirmokról. Tökvirág (Cucurbita pepo var.) A tökfélék hatalmas családjához különféle alakú terméssel büszkélkedő növények tartoznak - gondoljunk a spárgatökre, a kecses cukkínire, a formás patisszonra. A nagyméretű, trombitaformájú virágok fajtától függően sárgák vagy vajszínűek, melyeket megtöltve kellemes ízű ínyencségként tálalhatunk fel. A virágokat kedvelik a hernyók is: vizsgáljuk hát át a virágokat gondosan! Útifű (Plantago lanceolata major) Az utak mentén találhatunk rá - hát hol is máshol? A lándzsás útifű-szirup jótékony hatása közismert, mindenféle légúti megbetegedés esetén javallott. Leveleinek forrázatát, például kakukkfűvel vegyítve, köhögés, rekedtség esetén használhatjuk eredményesen. Az útifű az egyik legjobb seborvosság. A szétmorzsolt friss levelek segítenek begyógyítani a sebeket. A frissen szedett, megmosott, összevágott leveleket gézbe kötve helyezzük a sebre, vagy a kisebb sebeket egyenesen az ujjainkkal összetört levéllel borítsuk be. Vadárvácska (Viola trikolor) Erdős, füves rétek, ligetek apró virága. Virágainak színe változatos, de jellemzően három szín variációjában pompázik. Az ibolyafélék családjához tartozó növény ízében, illatában a tavaszi illatos ibolyára emlékeztet, ám zamata sokkal enyhébb. A teljes virágzásban lévő vadárvácska virágait gyűjtsük, s a zöld részek eltávolítása után fogyaszthatjuk, száríthatjuk. Kiváltképp nyári gyümölcsökből - barackból, dinnyéből, szaftos körtéből - készült fogásokban élvezhetjük a kis színes virágok ízét, szemet gyönyörködtető látványát. Zsálya (Salvia officinalis) A Dél-Európában vadon tömegesen előforduló zsálya egyes fajai nálunk is megtalálhatóak száraz réteken, erdőszéleken. Nemesebb változatai szívesen látottak a virágos kertekben. Hosszú kocsányú füzérekben nyíló kékes, lilás virágai, ovális, illatos levelei nem csak gyógyhatásukról nevezetesek, de fűszerezésre is kiválóak. A kellemes ízű leveleket sertéssültek, kacsa- és csirketöltelékek, mártások ízesítésére használhatjuk, hagyma társaságában igen harmonikus íz hatást érhetünk el vele. A zsálya fogyasztása egyben megkönnyíti a zsíros ételek emésztését. A finomra vagdalt levelek a belemorzsolt virágocskákkal együtt kitűnő ízt kölcsönöznek a sajt- és túrókrémeknek is. Z.Tatjana

17 X IRODALOM KULTÚRA SZÍNHÁZ Áprilisban újabb programmal gazdagította a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete falunkat. Arcok üveg mögött címmel műfordítások versmondó találkozóját szervezte meg április 10-én Bácsfeketehegyen. Idén került sor először erre a rendezvényre, de az Egyesület szeretné az elkövetkező években rendszeresen megszervezni. 15 vajdasági versmondó nevezett be három kategóriában: gyermek, ifjúsági és felnőtt. A jelenlevőket Hajvert Ákos, a VMVE elnöke köszöntötte, s a költészet napja alkalmából ő is elmondott egy József Attila verset. A találkozón egy szöveget kellett elmondaniuk a szavalóknak a világirodalmi próza és líra magyar nyelvű fordításaiból. Hallhattunk La Fontaine mesét, Villon balladát, Goethe Villikirályát, mordvin népköltést, Maupassant művet és más világirodalmi szerzők műveit. A zsűri tagjai Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő, Kalmár Zsuzsa és Vukosavljev Iván színművészek voltak. A zsűri értékelésében komoly színvonalúnak ítélte meg a versenyt, dicsérte a versmondók technikáját. Elmondták, hogy a megjelentek Vajdaság tehetséges versmondói közé tartoznak. Minden résztvevő emléklapot kapott és az Egyesület Szép Szó újságját valamint Versmondó folyóiratot. A gyermek kategória győztese a nagybecskereki Lukács Anna, második Bede Noémi Bácsfeketehegyről, harmadik pedig Bede Anett Bácsfeketehegyről. Az ifjúsági kategória első helyezettje Szarka Ákos Bácsfeketehegyről, második Lajszt Brigitta Szabadkáról és a harmadik Kancsár Larissza Kishegyesről. A felnőtt kategóriában két második helyezést ítélt oda a zsűri, a bácsfeketehegyi Kasza Zsanett és a szabadkai Kapornyai Lívia részére. A díjazottak a Timp Kiadó ajándékát kapták. A versenyt követően a kultúrotthon emeleti nagytermében megnyitották Varga Zsuzsanna és Ciger Mónika fiatal szabadkai alkotók fényképkiállítását. A rendezvény támogatója a Szülőföld Alap volt. Ugyanaznap tisztújítás is lezajlott a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületében. Az Egyesület elnöke az elkövetkező négy évre Hajvert Ákos tanító, többszörösen díjazott versmondó maradt, alelnöke Szatmári Melitta tanító maradt, valamint új, második alelnöke Csernai Adrien újságíró, versmondó lett. Az elnökség tagjai továbbá: Barta Júlia Magyar Életfa-díjas óvónő, Domány Zoltán Radnóti-érmes versmondó, Csőke Csilla német-angol szakos tanár, Bordás Katalin magyar szakos hallgató, illetve Csanak Andrea, Szarka Ákos és Lajszt Brigitta versmondók. Az egyesület új felügyelő bizottságának tagjai Lódi Andrea drámapedagógus, valamint Kalmár Zsuzsa és Vukosavljev Iván színművészek lettek április 10-én este a színházterem is benépesült, órai kezdettel vendégünk volt a tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, TARKA, SZÓRAKOZTATÓ MŰSORT mutatott be. A műsorban felléptek a tordai néptáncosok, énekesek, zenészek, és versmondók. Ezeken kívül előadások voltak a könyvtárban, április 27-én 20 órától dr. Kerekes József, az intenzív terápia nyugalmazott főorvosa tartott előadást a rákos megbetegedések korai felismeréséről. Ugyanakkor Egy orvos három arca című könyvét is bemutatták, melyet a helyszínen 350 dináros áron megvásárolható volt. Április 28-án 17 órától pedig sor került dr. Magyar Lóránt, orvos-mentálhigiénés lelkigondozó előadássorozatának újabb részéhez, mely A képzelet hatalma és a szavak ereje címet viselte. FIGYELEM! A bácsfeketehegyi könyvtár továbbra is várja az olvasók ajánlatait könyvvásárlás témában! Melyik az a könyv, amit szeretne elolvasni, de nem tudja megszerezni, vagy melyik az a könyv, amit már olvasott, és szívesen ajánlaná másoknak is, vagy elég csak azt megjelölni, hogy milyen témájú könyveket venne kézbe: szépirodalom, ismeretterjesztő művek, krimi, romantikus, ifjúsági, mese, költészet, fantasztikus, és más kategóriák. A javaslatokat személyesen is megtehetik a könyvtárban, hétfőn - kedden szerdán délután, csütörtökön és pénteken délelőtt várja az olvasókat; vagy telefonon a 024/ számon és ben a bfhkonyvtar@gmail.com címre. Gyarapítsuk együtt a könyvállományt! Az önök kérésére például olyan könyvekkel gazdagodott a könyvtár, mint Dan Brown legújabb sikerkönyve Az elveszett jelkép. Dombos előzetes a Hegyalja utcában! MR2-Petőfi Rádió vajdasági promó party június 12-én órától Kishegyesen, a Dombos Fest helyszínén, fellépnek: HEAVEN STREET SEVEN, Pannonia All-Stars Ska Orchestra. A koncertekre a belépés díjtalan! borka 17

18 T R E N D I Aki szereti a színes ruhákat! Itt az alakalom! Változatos lesz a 2010-es tavaszinyári divat, hiszen a trendben a játékosság és a kreativitás mellett a színek és az anyagok variálhatósága is dominál. A divattervezők idén a kortárs, modern divattól kezdve akár a nosztalgia feledt időkig is visszanyúlnak. A végeredmény egy egyedi, sikkes, nőiesen sugárzó trendkavalkád, mely remélhetőleg hamarosan visszaköszön az utcákon is ránk! Virágözön ez a divatirányzat üdítő színfolt lesz a power fashionre keresztelt, kicsit vadóc téli trend után! Romantikus virágos minták lepik el idén a blúzokat, szoknyákat, de még a kiegészítőket is. A lágy esésű, regénybe illő, virágos ruhák mellett a nosztalgikus vintage vonal is felüti a fejét, hiszen az új trend bohémmá és játékossá is tehető, pl.a fekete harisnyát színes kiegészítőkkel párosítjuk. A tengerész csíkos divat tovább hódít! Fekete, fehér, piros és kék színes csíkok határozzák meg ezt az irányzatot. A legegyszerűbb, ha a csíkos fölső mellé fekete blézert, farmert és lapos talpú cipőt viselsz, hogy igazán matróz hatás kerekedjen! (Bátrabbak piros rúzzsal is kombinálhatják!) A trend már most megfertőzte a fél sztárvilágot. Metallica -fényes anyagok, bronz, arany és ezüst jellemzik ezt a trendet az elmaradhatatlan flitter mellett, mely ebben a szezonban is visszaköszön. A metál trend már nemcsak partyra, hanem utcára is elfogadható viselet. Pl. egy ujjatlan, ezüst színű flitteres top, egy fekete csőnadrág valamint egy metálos színű gladiátor szandál valóban jól megfér egymás mellett. Újra divat nagyon rövid nadrágot hordani. A rövidnadrág története a 70-es évekre vezethető vissza, amikor is virágkorát élte a szexis ruhadarab. Az akkoriban hatalmas népszerűségnek örvendő rövidnadrágot szinte megállás nélkül falták a férfi szemek, hiszen jó anyáink mindent megtettek annak érdekében, hogy a sort minél rövidebb legyen. Az idei trendben ismét nagy jövőt jósolnak a sortnak, mely szinte az összes divattervező kifutóján megjelent. Lehet bőr vagy vászon, virágos vagy metál, biznisz vagy alkalmi jellegű, egy biztos: a meleg nyári napokban elengedhetetlen viselet lesz! Az üzletekben a vállfák roskadoznak a rikító narancssárga, pink, élénkzöld, neonsárga, vagy királykék göncöktől, amelyek egyszerűen kikerülhetetlenek. Rögtön megakad rajta az ember szeme. Lehet bátran válogatni az élénk színek közt. A legtrendibb színek: Lila jött, látott és győzött, immáron sokadik szezon óta tartja a frontot, mint a legfontosabb divatszín. Zöld tartja magát a fontos divatszínek pozíciójában a smaragdzöld és mellé jött a zöld sárgásabb, élénkebb árnyalatai a pisztáciazöld. Sárga a nap színe, leginkább nyáron, tavasszal van itt az ideje. Az okker és a citromsárgák viszik a pálmát, de a narancssárga hideg változata, a mandarinsárga is bejött a képbe. Rózsaszín a piros szezonban megszelídült, elsősorban barackszínben, púderrózsaszínben és ciklámenben mutatja magát. Drapp visszatért natúrszínnek, de csak az eddigi szürke mellé, igaz ez most főszínként is viselhető. Arany szintén a nap színében csillog. Bárhová ruhadarabként, vagy kiegészítőként egyaránt alkalmas. Kiegeszitők: arany és virágok bárhol, bármilyen mennyiségben, tetőtől talpig a kiegészítők elsőszámú szabálya most. Táskák: a különleges fazonú, vagy mintás táskák, főleg állatmintával, vagy festményszerű rajzolattal viszik a prímet. Ha mégis egyszínűek, akkor arany. Speciális húzott, fonott, ráncolt, flitteres felszínnel. Napszemüvegek: most óriási méretűek, egyszínű, feketék, vagy barnák. Cipők: fűzők, magas rüsztök, bokapántok és bojtok és flitter-borítások jellemzőek. Divat a szuper magas sarok magasított talppal, de a saru is rojtokkal és népi motívumokkal. Övek: szuper széles, vagy szuper vékony, mintás, speciális felületű, akár virágcsat is elképzelhető. Masnik: hajban, ruha nyakán, nyakláncon, táskán, övön vagy cipőn, egyszóval bárhol viselhetők. Karperecek: természetes anyagból 18 készült, óriás méreteket hord a szezon trendkövetője. Nyakláncok: szintén virágmintásak, eltúlzott méret, vagy mennyiség a nyerő. Még akkor is, ha nem számítasz vérbeli divatkövetőnek. Ha nem vagy biztos a dolgodban a következő szabályokat betartva biztos nem fogsz mellé. 1. Soha ne öltözz tetőtől talpig feltűnő színekbe, maximum két ilyen ruhadarabot viselj egyszerre. A többi ruha vagy kiegészítő, amelyet magadra veszel, legyen klasszikus, visszafogott (fekete, fehér, grafitszürke, bézs). Nem csalás, nem ámítás, így még jobban érvényesülnek a színes ruhák. 2. Minél hangsúlyosabb valamelyik ruhád színe, annál kisebb legyen a mérete, vagy annál kevesebb látszódjon belőle! 3. A kiegészítőknél azonban pont fordítva hangzik a szabály: minél színesebb, annál nagyobb- a karperec, az öv, vagy a fülbevaló. Azért jobb, ha a színpompás szikrázást inkább a farmeros napokon, vagy a lazább munkahelyi napokon veted be. 4. Lényeges, hogy a színek ne folyjanak zavarosan egymásba, mert az így kialakult összevisszaságtól nem csak te leszel nyugtalan, hanem az is, aki rád tekint. 5. A menő neonszínek kifejezetten vonzzák a tekintetet, de ne hagyd, hogy elvessz bennük! Feladatuk mindössze annyi, hogy erősítsék a kisugárzásodat. 6. A nadrágod színe ne a felsődön ismétlődjön, hanem a táskád, az öved, a karkötőd, a nyakláncod, vagy a cipőd tükrözze vissza. 7. Kellő bátorsággal, és még több ízléssel egy buliba, szabadidős programra vagy hétvégi flangáláshoz akár merészebb kombinációkat is bevethetsz, mint pl. a fekete és a sárga, vagy a pisztácia és a homokszín. A királykékhez remekül passzolnak a zöld visszafogott árnyalatai (pl. halvány smaragd), de a kellemes narancssárga és az erős rózsaszín is tökéletesen megférnek egymás mellett. Fekete Tímea

19 F E C S K E T O L L ÚJRASZÜLETÉS Útra kész tarisznyától mit remélsz? Elvesztett boldogság nem jó alamizsna. Arcod ráncos, mint a táncos szoknya, kiolvasott könyvedet ne olvasd újra. Az igazság tombolását úgy sem hallja, ki nem akarja. Útra kész tarisznyádba a jövő belefér. Fátylat lenget a szél, nem fekete s nem is fehér. Tavasz hozta meleg remény. Olyan lesz majd halálod, mint születéssel a májusi virágok. Bácsi (Vajda) Sára MINDIG KELL Mindig kell egy kis szikra, mely magasan az égbe emel. Mindig kell egy szép szó, mely angyali szárnyakkal lehel. Mindig kell egy tekintet, mely könnyen áthatol a sötéten. Mindig kell egy kedves kérdés, mely átemel téged a kételyen. Mindig kell egy édes gesztus, mely elűzi a csúf árnyakat. Mindig kell egy őrült pillanat, mely felpezsdíti égő húsomat. Mindig kell egy jó gondolat, mely félresöpri a fájó gondokat. Mindig kell egy égő érintés, mely felébreszti alvó bőrömet. Mindig kell egy fájó távollét, mely megkínozza borús kedvemet. Mindig kell egy boldog érkezés, mely mindent boldoggá tesz bennem. Mindig kell az, az egy Aki már itt van mellettem! Verbászi Hajnalka ANYAKÖNYVI HÍREK Elhunytak Újszülöttek Pešić Milko április 9, 72 évében Id. Harangozó József április 17, 77 évében Sabo Joke szül. Stojanović április 18, 79 évében Id. Losonci Lajos április 23, 70 évében Fehér Erzsébet szül. Ubornyi április 27, 57 évében Id. Fehér István május 1, 65 évében Borbély Katalin május 3, 81 évében Szűcs Sándor május 3, 84 évében Farkas János május 3, 67 évében Végső Zoltán és Végső Hodák Blanka kisfiuk Márk Orosz Csezarinának kislánya Manuella Az anyakönyvi hírek adatait a helyi orvosi rendelőből, az anyakönyvvezetői irodából, valamint a Tiho temetkezési vállalattól kaptuk. Fecske. Kiadja a Zöld Dombok környezet - és közösségfejlesztési szervezet, Bácsfeketehegy, JNA 24. Tel/fax: 024/ feketicsifecske@gmail.com Folyószámlaszám: Tördelés: Bácsi Róbert. Munkatársak voltak: Bácsi (Vajda) Sára, Bíró Csaba, Bordás Katalin, Bojtos Irén, Fekete Tímea, Kaszás Éva, Dr. Kerekes József, Lódi Andrea, Molnár Károly, Nagy Zita, Orosz Attila, Papp Julianna, Pál Károly, Pusztai János, Sárándi István, Szukola Béla, Szitás Angéla, Tóth János, Zečević Tatjana. Készült Szabadkán a Grafoprodukt nyomdában május. 19

20 Kerékpártúra

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00.

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00. A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2013. 06. 07.) Helyszín: Óvoda-Piactér-Központ-Óvoda Karneváli séta

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

KÖZFELHÍVÁST KÖZMUNKAPROGRAM ÉVI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRE TOPOLYA KÖZSÉGBEN

KÖZFELHÍVÁST KÖZMUNKAPROGRAM ÉVI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRE TOPOLYA KÖZSÉGBEN SZERB KÖZTÁRSASÁG VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY TOPOLYA KÖZSÉG KÖZSÉGI ELNÖK Szám: 10-9/2018-V Kelt: 2018. 11. 22. Topolya A helyi önkormányzatról szóló törvény 44. szakasza 1. bekezdésének 5. pontja (SzK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Zengő újság. ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő

Zengő újság. ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő Zengő újság ZM 2012. jún. 28. 13:19 Válasz #47 2012.jun.jkv. Zengő tao 2011. dec. 15. 09:01 Válasz #46 A nyilvánosság természetesen sok dolgon segíthet, de ez a segítség nem mindig érdeke mindenkinek,

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten?

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek.

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek. A pályázati program fő célja: A márka neve: Háromszék! - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A helyi értékek, sajátosságok védelme, a velük való gazdálkodás fontosságának tudatosítása a polgárokban. Helyi értékek: kulturális,

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, 2011. jún. 26. Isten! Add törvényeidet a királynak... Zsolt 72,1 Érdekes kérés: szerintem egyszerre jó

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Kell-e még magyar hetilap Ausztáliában?

Kell-e még magyar hetilap Ausztáliában? Kell-e még magyar hetilap Ausztáliában? A Sydney Magyar Kaszinó pénztárosa értesítette a Magyar Élet szerkesztőségét évzáró összejövetelének döntéséről: 500 dollárt felajánlanak szerény bevételükből az

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET

IFJÚSÁGI SZAKTESTÜLET Pályázati felhívás az ifjúság közéleti tevékenységének támogatására - 2017 Tavasz - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, az ifjúság közéleti

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel

Diákönkormányzat és Művészeti Iskola DÖK Intézményvezetői pályázatok értékelése Javaslattétel ETYEK KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: titkarsagetyek@fibermail.hu Ügyiratszám: 860-32/2009 Ügyintéző: Palotai

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-259/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. május 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Üzenet. Kedves Testvérek!

Üzenet. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN

A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek (2 Kor 12,14) A PRESBITEREK LEHETŐSÉGEI ÉS FELADATAI A GYÜLEKEZETI LÁTOGATÓ SZOLGÁLATBAN DÉL- TISZÁNTÚLI REGIONÁLIS DIAKÓNIAI KONFERENCIA

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak

Részletesebben

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés

Mérlegelve kerületünk sajátosságait megállapítást nyert, hogy hagyományos árutermelés Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere : ; "útján y ai ' ' "i'tüm iilésc Tárgy: Javaslat pályázat kiírására Kőbánya közterületein és intézmények területein "közösségi kertek" kialakítására

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról

Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő 2014. évi támogatásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben