Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 4-én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről."

Átírás

1 Szám: 1/1-234/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 4-én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester Pálinkás Róbert alpolgármester Borosné Eitner Kinga, Csótár András, Dr. Ifi Ferenc, Kocsis Miklós, Mohácsi József, Rigó Ferenc, Selmeczy Zsuzsanna, Szabó György és Vozár Péterné képviselő. Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a képviselő-testület tagjait, megállapította, hogy az ülés szabályszerű módon került összehívásra, a képviselő-testület 11 fővel teljes létszámában jelen van, tehát határozatképes, így a rendkívüli képviselő-testületi ülést megnyitotta. A napirendi javaslatot azzal a módosítással terjesztette elő, hogy érkezett egy sürgősségi indítvány S1. Az önkormányzat folyószámlahitel felvételéről szóló 288/2013. (IX. 26.) sz. képviselő-testületi tárgyban, melynek tárgyalását a bank részéről igényelt mielőbbi szerződéskötés indokolja. Az előterjesztést a nyílt ülés végén javasolta megtárgyalásra. Felkérte a képviselőket a napirendi javaslattal kapcsolatos javaslataik, észrevételeik megtételére. Selmeczy Zsuzsanna képviselő 4. sz. előterjesztés tárgyalását nyílt ülés keretében javasolta. Ruzsics Ferenc polgármesternek nem állt módjában a javaslatot elfogadni tekintettel arra, hogy a nyílt ülésen történő megtárgyalás üzleti érdekeket sérthet. A képviselő javaslatát szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 1 igen, 4 nem szavazattal 6 tartózkodás mellett nem hozott érvényes döntést a 4. sz. napirendi pont nyílt ülésen történő tárgyalására tett javaslatról. Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a sürgősségi indítvány elfogadására tett javaslatot. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgősségi indítványt.

2 2 Ruzsics Ferenc polgármester a sürgősségi indítvánnyal kiegészített napirendi javaslatot bocsátotta szavazásra. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1. Karácsonyi rendezvények támogatása ügyében hozott 383/2013. (XI. 28.) sz. képviselőtestületi 2. Az Alapellátási Intézet kérelme 3. A Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. kérelme S1. Az önkormányzat folyószámlahitel felvételéről szóló 288/2013. (IX. 26.) sz. képviselőtestületi 4. A Keszthelyi Jachtkikötő Kft. ügyei (zárt) 1. Karácsonyi rendezvények támogatása ügyében hozott 383/2013. (XI. 28.) sz. képviselőtestületi Előterjesztő: Ruzsics Ferenc polgármester felkérésére ismertette a bizottság támogató javaslatát. Ruzsics Ferenc polgármester hozzászólási igényt nem tapasztalt, így a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot. 401/2013. (XII.04.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Karácsonyi rendezvények támogatása ügyében hozott 383/2013. (XI. 28.) sz. képviselő-testületi című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetésének szociális segélykerete terhére a Mindenki Karácsonya rendezvénynek az önkormányzat által történő megszervezésére, a dologi kiadásokra átcsoportosítva ,- Ft-ot biztosít. 2. A képviselő-testület az 1. pontban foglaltak alapján a évi karácsonyi rendezvények támogatása ügyében hozott 383/2013. (XI. 28.) számú határozata 1.) pontját az alábbiak szerint módosítja. 1.) Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul karácsonyi rendezvények támogatásához az alábbiak szerint: Megnevezés Eredeti előirányzat (e Ft) Módosított előirányzat (e Ft) Jelenlegi módosítás (e Ft) Átmeneti segély

3 3 Karácsonyi támogatások, rendezvények: - Klebelsberg 400 Intézményfenntartó Központ Csány-Szendrey Általános Iskola részére - Goldmark Károly Művelődési 160 Központ (Kultúrában kimagasló gyerekek megünneplése, stb.) - Keszthely Város Sportjáért és 150 Oktatásáért Egyesület (KESOTE) Mozgáskorlátozottak Szakosztálya - Keszthelyi Életfa Óvoda 150 Összesen: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat évi költségvetésének az 1. pontban foglaltak szerinti módosításáról gondoskodjon. Határidő: december 31. (Dr. Ihász Lajosné Igazgatási Osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 2. Az Alapellátási Intézet kérelme felkérésére ismertette a bizottság támogató javaslatát. Dr. Ifi Ferenc képviselő aggályait fogalmazta meg a tekintetben, hogy az előterjesztésben meghatározott összeg kevésnek tűnik a rendelő kialakítására. Ruzsics Ferenc polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy érvényes ajánlat van a megadott összegre, emellett pedig a GESZ a szükséges munkálatokat elvégezte már, így csak a berendezés van hátra. Mohácsi József képviselő tudomása szerint a tisztifőorvosi szolgálat véleménye szerint vannak még hiányosságok, a szükséges röntgen pedig az emeleten van, így a mozgáskorlátozottak ellátása nem biztosítható, mely kérdésessé teszi a működési engedélyt. Egy új rendelő kialakítása 10 MFt körüli összeg, az előterjesztésben megjelölt összeg szinte csak egy berendezés megvételére nyújt fedezetet. Jelezte továbbá, hogy a fogorvosok beadtak egy munkaértekezletre vonatkozó javaslatot, ennek várható időpontjáról kért tájékoztatást.

4 4 Ruzsics Ferenc polgármester megnyugtatta képviselőtársát, hogy nincs elfelejtve a kérés, várhatóan a következő héten nyílik erre lehetőség, de mindenesetre a jelenleg rendelő orvosoknak a tervezett ügyeleti lehetőséget felkínálják majd, s ha ők nem élnek a lehetőséggel, akkor megpályáztatják, mivel már jelenleg is van érdeklődő az ellátás biztosítására. Pápai Bernadett ALI intézetvezető a felvetésekre adott válaszában kifejtette, hogy érvényes árajánlat szól eft-os összegről, melynek tartalma megfelel a minimumfeltételeknek. A röntgennek a jogszabály szerint elérhető közelségben kell lennie, amely távolságon belül a mozgáskorlátozottak vonatkozásában Zalaegerszeg megfelelő. Ruzsics Ferenc polgármester arra figyelemmel, hogy 2 MFt az intézmény költségvetésében rendelkezésre áll, ennek megfelelően módosította a határozati javaslatot. Szabó György pénzügyi, jogi és ügyrendi bizottsági elnök bár nem kívánta a tevékenység megszűnését, azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ez önként vállalt feladata az önkormányzatnak. Pápai Bernadett ALI intézetvezető jelezte, hogy alternatív javaslatokkal fog élni, mivel a zalaegerszegi szolgáltató visszautasította a keszthelyi lakosok ellátását, azonban az önkormányzatnak ellátási kötelezettsége van erre a feladatra. Ruzsics Ferenc polgármester a helyzetet annyiban látta szerencsésnek, hogy mivel jelenleg nem részesül a város OEP finanszírozásban, így maradhat a meglévő hétvégi ügyeleti állapot. Mohácsi József képviselő véleménye szerint Zalaegerszeg köteles befogadni a keszthelyi betegeket. Pápai Bernadett ALI intézetvezető elmondta, a zalaegerszegi szolgáltató megvizsgálta a lehetőségeket és ezt követően utasította el az ellátást. Dr. Ifi Ferenc képviselő úgy ítélte meg, a hatóság kötelezően kijelöli az ilyen esetben az ügyeletet ellátó szolgáltatót. Ruzsics Ferenc polgármester lezárta a vitát és a határozati javaslatban szereplő összeget 2 MFtra módosítva a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot. 402/2013. (XII.04.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Az Alapellátási Intézet kérelme című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete támogatja az önkormányzat működtetésében lévő Alapellátási Intézet épületének földszintjén jelenleg üresen álló helyiségben fogászati rendelő kialakítását a mozgásukban korlátozott betegek ellátására, valamint a fogászati ügyeleti feladatok biztosítására. 2. A képviselő-testület felkéri az Alapellátási Intézet vezetőjét, hogy az intézmény évi költségvetésének terhére legfeljebb 2 millió forint értékben gondoskodjon a fogászati rendelő működtetéséhez szükséges minimális eszközök beszerzéséről. A képviselő-testület felkéri továbbá az Alapellátási Intézet vezetőjét, hogy a fogászati ügyeleti ellátás hosszú távú biztosításának megoldása érdekében tegyen javaslatot a fenntartó önkormányzat felé. Határidő: december 15., illetve folyamatos

5 5 (Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető) Pápai Bernadett az Alapellátási Intézet vezetője 3. A Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. kérelme felkérésére ismertette a bizottság támogató javaslatát. Mohácsi József képviselő arra kérte a kft. ügyvezetőjét, hogy próbáljanak meg pályázati úton is forrást biztosítani a szükséges fejlesztésekhez. Ruzsics Ferenc polgármester megnyugtatta képviselőtársát, hogy a társaságnak voltak ilyen irányú próbálkozásai, azonban a pályázati kiírás feltételeinek egy alkalommal sem felelt meg, ennek ellenére folyamatosan figyelemmel kísérik a pályázati lehetőségeket. További hozzászólás nem volt, így a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 11 egyhangú igen szavazattal meghozta az alábbi határozatot. 403/2013. (XII.04.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. kérelme c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. részére fejlesztési célra Ft forrást biztosít az Önkormányzat évi költségvetésének céltartalékában egyéb pályázati költségekre elkülönített keretből Ft, a költségvetés általános tartaléka terhére Ft összegben. 2. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a pénzeszköz-átadási megállapodás megkötéséről, valamint a költségvetési rendelet módosításáról. Határidő: december 31. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Dr. Molnár András Keszthelyi Televízió Kft. ügyvezető igazgató S1. Az önkormányzat folyószámlahitel felvételéről szóló 288/2013. (IX. 26.) sz. képviselőtestületi felkérésére ismertette a bizottság támogató javaslatát azzal, hogy 140 MFt-ban javasolták a hitelkeret meghatározását.

6 6 Pálinkás Róbert alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a bank felé alá kell támasztani azt, hogy miért kérik a teljes hitelkeretet, tehát ha a hivatal ezt meg tudja oldani, akkor ezzel az igénnyel fognak élni. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás hiányában a határozati javaslatot szavazásra bocsátotta. A képviselő-testület 10 igen, 1 nem szavazattal meghozta az alábbi határozatot. 404/2013. (XII.04.) sz. képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Az önkormányzat folyószámlahitel felvételéről szóló 288/2013. (IX. 26.) sz. képviselő-testületi határozat módosítása c. előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 288/2013. (IX. 26.) sz. határozatát úgy módosítja, hogy az 1. pontban szereplő legfeljebb ,- Ft összegű folyószámlahitel végső lejárati idejét december 31. napjában határozza meg. 2. A határozat egyéb rendelkezései változatlan formában érvényben maradnak. 3. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a hitelszerződés módosításáról intézkedjen és felhatalmazza az ezzel kapcsolatos dokumentumok aláírására. Határidő: hitelkérelem benyújtására december 10. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester megállapította, hogy a nyílt ülés napirendjével kapcsolatban nincs további hozzászólás, az elfogadott napirend értelmében a következő előterjesztés tárgyalására zárt ülésen kerül sor, így a rendkívüli nyílt ülést órakor bezárta. Kmf. Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Horváth Teréz jegyző

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet.

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Szám: 1/1-145/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 29- én (csütörtök) 14.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/1-93/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 14-én (csütörtök) 10.10 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.)

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.) Szám: 1/1-145/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 11- én (csütörtök) 12.30 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Szám: 1/1-197/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2012. október 17-én (szerda) 18.59 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-246/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 12-én (szerda) 17.58 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: 1/1-187/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Balatoni

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: d./ határozata: 100,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 228/2015.(X.21.) határozat az önkormányzati tulajdonú tornateremben természeti eredetű

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/21/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 17. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-141/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-127/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz,

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. augusztus 25-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 23-án (szerda) 16.51 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 23-án (szerda) 16.51 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. január 23-án (szerda) 16.51 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgősségi indítványt.

A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta a sürgősségi indítványt. Szám: 1/1-151/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. szeptember 12- én (csütörtök) 13.04 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:20/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2016. február 15-én tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Meghívottak: Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Fűri

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Bukodi Jánosné Buza Ernő

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, szavazzunk a napirendről, a meghívóban szereplő sorrendben. A bizottság határozatképes, a döntéshez minősített többség szükséges. Ügyiratszám: 58.566 36 / 2013. Ügyintéző: Schmidt Erika JEGYZŐKÖNYV amely készült a Gazdasági Bizottság 2013. december 19 én 9:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről, a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben