- Jól van, kicsim, semmi baj nyugtatta meg Esztert Zsuzsanna, és úgy ölelte magához, mint kiskorában, mikor rosszat álmodott. Csakhogy ezt a rémálmot

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "- Jól van, kicsim, semmi baj nyugtatta meg Esztert Zsuzsanna, és úgy ölelte magához, mint kiskorában, mikor rosszat álmodott. Csakhogy ezt a rémálmot"

Átírás

1 ÚTTALAN ÚTAKON Péter döbbenten pillantott hol a mellette álló lányára, hol pedig Zsuzsannára. Vajon ı is hallotta, mit mondott Eszter az imént, vagy csak az érzékei őznek gonosz tréfát vele ismét? Felesége meglepett arckifejezése azonban arról tanúskodott, hogy nem képzelgett, valóban elhangzottak azok a szavak a lányuk szájából. Zsuzsanna hamarabb ocsúdott fel, mint a férje. Óvatosan átkarolta Eszter vállát, magához húzta és bekísérte a nappaliba. Szegény lány hosszú percekig csak sírt, a szülei pedig tehetetlenül nézték, ahogy Eszter talán az utolsó könnycseppeit hullajtja, mielıtt elmondaná, mi történt. Addig csak találgathattak, és reménykedhettek - És most kicsim, mesélj! szorította meg a kezét Zsuzsanna, és simogatta meg lánya szıke haját bíztatón. Mi történt? - De hiszen mondtam, anya válaszolta Eszter, szipogva -, gyermeket várok. - Herczogtól? kérdezte csendesen Péter, és ujjai görcsösen megmarkolták a fotel karfáját, mikor Eszter bólintott. - És ı mit szólt hozzá? faggatta Zsuzsanna a lányát, és látta, hogy arca egy pillanat alatt elkomorul. - Azt mondta, hogy vetessem el. Kalmár dühösen felpattant, és igen nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne mondja ki az elsı eszébe jutó szót Herczogra. Jobbnak látta, ha inkább háttal áll, semmint hogy leolvassák az arcáról az a mélységes megvetést és gyilkos indulatot, amit abban a pillanatban érzett. Az a mocskos alak teherbe ejtette a lányát! Eleddig kedvére szórakozott vele, de mikor megtörtént a baj, cserbenhagyja. Utolsó aljas féreg! - Soha nem hittem volna, hogy egyszer még kiadom az útját jutottak el hozzá Eszter hangjának foszlányai. De megtettem. Tudom, hogy elıbb kellett volna, de anya, én akarom ezt a kisbabát. És ha így nem kellek neki 343

2 - Jól van, kicsim, semmi baj nyugtatta meg Esztert Zsuzsanna, és úgy ölelte magához, mint kiskorában, mikor rosszat álmodott. Csakhogy ezt a rémálmot nem lehet előzni kakaóval és mesével. Ez a valóság, ami most úgy tornyosult fölé, mint megannyi sötét, átláthatatlan felhı a napsütéses mezı fölé. Az asszony szeme sarkából férjére pillantott, aki lehunyta kék szemeit és fáradtan megdörzsölte a halántékát. Ez már túl sok neki. Csak nehogy valami meggondolatlanságot csináljon! - Apa szólította meg Eszter Pétert, akinek azonnal felpattantak a szemei és két lépéssel mellette termett. Apa, hazajöhetek? - Édesem, micsoda ostobaság ez? kérdezett vissza Kalmár némi hitetlenkedéssel a hangjában, és megsimogatta lánya arcát. Te mindig hazajöhetsz. Ezt a hely mindig a te otthonod lesz. - Szörnyő dolgokat mondtam neked, apa. Meg tudsz nekem, bocsátani? - Hogyne tudnék, életem. A kislányom vagy, és mindig az is maradsz, történjék bármi és kövess el bármekkora hibákat is, ez sosem fog megváltozni. Most pedig menj simogatta meg Eszter arcát -, pihenj le egy kicsit és próbálj aludni. A lány némán bólintott, letörölte könnyeit az arcáról, és a szobájába ment. Zsuzsanna aggódva pillantott férjére, akinek arckifejelése egyik pillanatról a másikra változott meg. Ritkán látta ıt ilyen elszántnak, de ismerte már ıt annyira, hogy tudja, mire készül. - Maradj nyugton! szólt rá csendesen, de határozottan. - Maradjak nyugton, amikor?! - Tudom, tudom csitította a nı Pétert, és közelebb lépett hozzá, majd finoman megérintette a karját. Érezte, hogy a férfi beleremeg az érintésébe, pont, mint rég, de próbálta figyelmen kívül a reakcióját. Most nem az a célja, hogy maga mellett tudja, hanem, hogy lecsillapítsa kissé. Nem segítesz Eszternek azzal, ha odamész és botrányt csinálsz. - Botrányt? Ugyan, ne viccelj! Szétverem annak a szemétládának a képét! - Te? kacagott fel Zsuzsanna. Soha nem bántottál még senkit. - Hát, akkor ideje lenne elkezdeni. Az az alak teherbe ejtette a kislányomat, és nem akarja vállalni a tetteiért a felelısséget. - Nem a középkorban élünk. - Tényleg? Mióta vagy te ilyen felvilágosult, modern nı? - Nekem sem tetszik ez a helyzet, de el kell fogadnunk emelte fel hangját kissé a nı. Nem szerette, ha férje butának nézi. Igaz, ez nagyon ritkán fordult, és általában csak akkor, amikor a dühe elvakította a józan ítélıképességét, de azért jobb, ha néha helyre teszi ıt. Herczog 344

3 László nıs ember, és ezt Eszter is tudta, mikor viszonyt kezdett vele. Most megtörtént a baj, de talán jobb is így. A lányunk legalább megtudja, milyen emberért is rajongott valójában. - Ne haragudj, hogy kiabáltam veled szabadkozott Péter, és szánakozón nézett feleségére. Csak tudod, a gyerekünkrıl van szó - Most már kettejükrıl van szó. A lányukról és az unokánkról. Segítenünk kell nekik. - Ez nem is kérdés. - Megyek, megnézem, hogy van. Beszélek vele indult el a nı Eszter szobája felé, de Péter hangja megállította, és férje felé fordult. - Zsuzsanna! Utána nekünk is beszélnünk kell. Az asszony bólintott, és gondolataiba merülve kopogott be Eszter szobájába. A lány az ágyán feküdt, kedvenc babáját magához szorítva. Olyan kislány még! sóhajtott fel magában Zsuzsanna, és lelki szemei elıtt látta azt a napot, mikor Péter beállított a babával a kezében, kárpótlásul azért, amit Zoli összetört. Eszter imádta az apjától kapott játékot, és bár eltelt tizenöt év, a baba még mindig megvolt, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Igaz, a festék már kissé lekopott róla, és hiányzott a fél szeme, amit Zsolti és Zoli elegánsan kioperáltak, miközben orvososdit játszottak, de így is tovább húzta, mint Eszter bármelyik más játéka. Istenem, milyen rég is volt már, és mégis, olyan, mintha tegnap történt volna! Zsuzsanna halványan elmosolyodott az emlékek hatására, és leült lánya ágyának szélére. Hosszú percekig csak szótlanul simogatta Eszter szıke haját, aki néha még szipogott kicsit, de aztán felé fordult, és ráemelte hatalmas kék szemeit. - Mi lesz most velem, anya? Mihez kezdek én egy gyerekkel? - Kicsim, ne úgy gondolj erre a babára, mint valami szörnyő dologra, hanem úgy, mint egy áldásra. Mit tehet arról szegény gyermek, hogy az az apja, aki. Ugyan úgy joga van élni, mint bárki másnak. - Nem tudom egyedül felnevelni. - Egyedül? Hiszen nem vagy egyedül. Apád és én mindig melletted leszünk, és mindenben segítünk nektek. És Zsolti is egészen biztosan segít majd. - Nem hiszem, anya rázta meg a fejét Eszter szomorúan. Olyan durván visszautasítottam ıt, hogy biztosan nem akar tılem már semmit. Megértem ıt. Bolond voltam, buta és vak. És nézd meg, mi lett az eredménye! Apának igaza volt, egy idısebb, nıs férfivel soha nem lehet jó vége egy kapcsolatnak. 345

4 Zsuzsanna elgondolkodva nézett a lányára, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Vajon felfedje elıtte a titkát? Azt, amit Péter és ı hosszú évekig próbáltak elrejteni a gyermekeik elıl? Meg kell értetni valahogy Eszterrel, hogy a dolgok úgy történtek jól, ahogy - Tudod, kicsim szólalt meg halkan, merengı hangon -, van valami, amit ti még nem tudtok. - Mi az, anya? ült fel Eszter az ágyban, és vörösre kisírt szemeivel kérdın tekintett Zsuzsannára, aki mélyet sóhajtott, és végül belekezdett a történetébe. Annak a titoknak a feltárására, ami hosszú évek nyomja a szívét, de talán most érkezett el az idı, hogy megszabaduljon ennek a nehéz emléknek a súlyától. - Nem apád volt az elsı férfi az életemben. - De, azt mondtátok - Tudom, kicsim, de kérlek, ne szakíts félbe! Már ismertem apádat, mikor beleszerettem valaki másba. İ sokkal idısebb volt nálam, igaz, nem volt nıs, de más elkötelezettségei voltak. - Apa tudta? - Tudta mosolyodott el halványan Zsuzsanna.- Pár évvel késıbb azt mondta nekem, hogy azon az estén, mikor visszaadtam neki a győrőt, azt hitte, megszakad a szíve. - Amiatt a másik férfi miatt szakítottatok? - Nem szakítás volt ez, hiszen nem is tudom, mi volt az egészen pontosan. - És mi történt aztán? - Apád elment a háborúba, és az a másik férfi pedig intézte a saját ügyeit külföldön. - Mivel foglalkozott? - İ volt az árkodi Ellenállás vezetıje. Eszter szemei egyik pillanatról a másikra elkerekedtek a döbbenettıl. Apja sokat mesélt nekik arról, hogy miért is küzdöttek a háborúban annak idején. Dehogy éppen egy olyan ember szeresse el tıle az anyját, aki az ellenkezıjéért munkálkodott Az apja számára ez felért egy kettıs vereséggel. - Pár héttel késıbb folytatta Zsuzsanna -, jött egy levél, hogy apád meghalt. Soha azelıtt nem éreztem még akkora fájdalmat, mint akkor. Bár igaz, hogy abban az idıben még nem voltam szerelmes apátokba, vagy nem tudtam róla, de ez volt felnıtt életem elsı igazi vesztesége. - De apa életben volt! - Utólag kiderült, hogy igen. Fogságba esett és tudod, ki volt az, aki kiszabadította? Az a másik férfi. - Kiszabadította? 346

5 - És elküldte hozzám, hogy vigyázzon rám. Aztán, annak a másik férfinak a levelei elmaradoztak, én pedig észrevétlenül beleszerettem apádba. Egyszer csak fontosabb lett nekem, mint bárki más a világon. - És az a másik férfi? Soha nem hallottál róla többet? - De igen válaszolta Zsuzsanna halványan mosolyogva. Andi születése elıtt nem sokkal újra felbukkant az életemben. Beteg voltam, az orvosok azt mondták, nem élem túl a szülést, és ı felajánlotta, hogy titeket és engem elvisz külföldre, ahol talán tudnak segíteni rajtam. - Azt kérte, hogy hagyd el apát? - Igen. Természetesen nemet mondtam neki. De azt még apád sem tudja, hogy egy egészen rövid pillanatra megfordult a fejemben, hogy vele megyek. Azóta is szégyellem magam emiatt a megingásom miatt. - És mi akadályozott meg végül abban, hogy vele menj? - Az apád iránt érzett szerelmem, és az, hogy az ı gyermekét vártam. Eszter fogta meg hirtelen Zsuzsanna lánya kezét -, soha senkit sem szerettem úgy, mint apádat. İ volt mellettem, amikor elvesztettük két gyermekünket is. Ha ı nincs, már én sem lennék. Tudod, miért mondtam el mindezt neked? - Mert valaha te is abban a cipıben jártál, amiben én? - Többek között. Szeretném, hogy tudd, tudom, mit érzel, de ez nem jelenti az életed végét. Éppen ellenkezıleg, a kisbaba, akit vársz, egy teljesen új idıszámítás kezdete. Nekem egy háború és egy ırült gyilkos kellett hozzá, hogy rájöjjek, ki az igazán fontos az életemben. Ki az, aki mindig mellettem volt és úgy vigyázott rám, hogy nem is tudtam róla. Nézz körbe kislányom, és hidd el, meglátod azt az embert, aki az életét is feláldozná érted és a boldogságodért. - Eszter itt van? kérdezte szinte berontva a lakásba Zsolti és aggódva pillantott körbe, hátha megtalálja azt, akit keresett. - Itt van válaszolta Péter sztoikus nyugalommal, és figyelte, ahogyan a fiatal férfi arckifejezése egyik pillanatról a másikra megkönnyebbül. - Hála Istennek! Nagyon megijedtem, mikor nem találtam otthon, fıleg a délelıtti események után - Te tudtad? érdeklıdött Kalmár felhúzott szemöldökkel, Zsolt pedig bólintott. - Én vittem el orvoshoz. Nem érezte jól magát, és úgy gondoltam, a legjobb, ha látja ıt egy doktor. - Jól gondoltad, köszönöm! 347

6 - Képzelheted, mit éreztem, mikor hazaértem és nem találtam sehol. Azt hittem, tán valami butaságot csinált, de hála Istennek, jól van! Mindenképp beszélnem kell vele. Valószínőleg Szilvi és én vidékre megyünk. Még senki nem tudja, anya sem, de pár nappal ezelıtt kaptam egy állásajánlatot vidéken, és szeretném, ha majd Szilvi is velem jönne. - Vidéken? szakította félbe hirtelen Péter. Miféle állást? - Egy gyermekorvosit. - Pesten nincsenek gyerekek? - Tudod, hogy miért megyek el válaszolta fejét lehajtva Zsolt. Talán messze a fıvárostól és Esztertıl, végre sikerülhet kiverni ıt a fejembıl. Kalmár pontosan tudta, mit érez a fiú. Annak idején ı is úgy érezte, hogy meg kell járnia a háborút, hogy Zsuzsannát végre elfelejtse ıt. - Eszternek szüksége van rád szólalt meg Péter halkan, és ezzel a pár szóval magára vonta a fiatal férfi figyelmét. - Szüksége? Ugyan, mi szüksége lenne rám? Hiszen egy másik férfitól vár gyermeket. - Eszter végre kidobta Herczogot. - Hogyan? Nem értem Hiszen, mikor hazajöttünk még annyira boldog volt. El akarta mondani neki, hogy várandós. Mi történhetett? Péter elmondott Zsoltnak mindent úgy, ahogyan Esztertıl hallotta, és bár nagy volt a kísértés, mégsem szıtte bele a saját véleményét a dologba. Elég elfogult volt ı így is, és egyébként is csak még mérgesebb lett volna, ha továbbragozza a dolgot. Csak a tények, semmi más. Azonban ez is bıven elég volt ahhoz, kiváltsa a fiú haragját. - Az az utolsó aljas szemétláda! Megyek, és beverem a képét! - Felesleges intette ıt nyugalomra Péter. - Hogy érted, hogy felesleges? Megérdemelné, hogy - Hidd el, nekem is megfordult a fejemben, de sajnos azzal nem segítünk Eszteren. - Igaz bólintott a fiú. Hogy tudnék segíteni neki? - Légy mellette és ne hagyd egyedül! Retteg attól, hogy magára marad a kicsivel. Zsolti megütközve nézett az elıtte álló Kalmárra, akinek tekintete már a nappali ajtajában álló Zsuzsannára szegezıdött. - Hogy van? - Elaludt. Remélem, végigalussza az éjszakát! - Akkor, csak holnap láthatom? kérdezte Zsolti csendesen, és a nı bólintott. Holnap korán reggel itt leszek. Jó éjt! 348

7 Kalmár némán figyelte, ahogyan Zsolti mögött becsukódik az ajtó, majd felesége fordult, aki fáradtan tekintett vissza rá. Péter közelebb lépett és magához ölelte Zsuzsannát, aki most nem ellenkezett sem szavakkal, sem pedig tettekkel, hagyta, hogy férje szorosan köré fonja a karjait. - Muszáj beszélnünk suttogta a férfi a nı fülébe, aki bólintott. Éppen elég idıt töltöttek el úgy egymás mellett, mint két idegen, és milyen furcsa, Eszternek kellett ıt rávilágítania arra, hogy mennyire fontos neki Péter. A ma esti beszélgetés jobban esett a lelkének, mint bármi más a világon, ráadásul a szemét is felnyitotta. - Tudom, hogy már kértem szólalt meg ismét Péter halkan -, de ha kell újra és újra megkísérlem; kezdjük újra. Nem érdekel, hogy mennyi ideig tart újjá építeni a kapcsolatunkat, csak próbáljuk meg, kérlek. - Na, és Zita? - Zita nem jelent nekem semmit válaszolta a férfi ıszintén. Hibáztam, szörnyő hibát követtem el, amikor megcsókoltam ıt. Össze voltam zavarodva, és tudni akartam, hogy ténylegesen mit érzek iránta. Nem fogok hazudni neked, hiszen nem is tudnék; egyik éjjel vele álmodtam, és álmomban láttalak téged meghalni. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amit az elvesztésed okozott, még ha csak egy rossz álom is volt. Nem akarom még egyszer átélni, semmilyen formában. - Biztos vagy benne, hogy Zita már nem játszik fontos szerepet az életedben? - Nem csak, hogy fontos szerepet nem, hanem semmilyen szerepet nem játszik benne. Eleinte sóhajtotta mélyen Péter -, amikor elıször idıt adtál nekem, hogy rendezzem magamban a dolgokat, még az elıtt a szerencsétlen csók elıtt, jó ötletnek tartottam, hogy egy darabig külön szobában aludjunk. - Miért? - Mert azt hittem, hogy ha mindenki megtudja, hogy külön vagyunk, talán Zita is békén hagy téged végre, és nem zaklat majd állandóan. Aztán megtörtént ez az egész és átkoztam magam érte. Attól a pillanattól kezdve csak veled akarok lenni, senki mással. - Nem találkoztál azóta vele? - De igen. Az utcán összefutottunk. - Ennyi? - Ennyi. Zsuzsanna mélyet sóhajtott, és belenézett Péter égszínkék szemeibe. İszintén csillogott a tekintete, és a szíve azt súgta, ne kételkedjék a szavaiban. 349

8 - Jól van bólintott a nı. Kezdjük újra, nem bánom. De ha rájövök, hogy még egyszer megcsaltál - Ezt ki se mondd többé! Köszönöm mosolyodott el Péter, és örömmel nyugtázta, hogy felesége arcán is átsuhan egy halvány mosoly. Óriási kı esett le a szívérıl, hogy visszakapta a feleségét, illetve, hogy esélyt kapott a bocsánatára. Mint fuldoklónak a friss levegı, úgy hiányzott neki Zsuzsanna gyönyörő mosolya. A beszélgetés pedig minden kapcsolatnak jót tesz, és ık ketten nem mertek aznap éjjel elaludni, hátha Eszternek szüksége lesz valamire. Ott a nappali szoba nyújtotta békében és nyugalomban megkezdıdött egy kapcsolat újjáépítése lépésrıl lépésre. Reggel Zsuzsanna arra ébredt, hogy Péter vállán nyugtatja a fejét, férje pedig óvón átölelte ıt hosszú karjaival. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy kiélvezze a másodperc gyönyörőségét, majd óvatosan kisiklott Kalmár karjai közül, aki továbbra is az igazak álmát aludta. Halkan kilopódzott a konyhába, hogy nekiálljon a reggeli készítésének. Újabb nap kezdıdött. Vera mosolyogva szürcsölgette kakaóját a reggelizı asztalnál, és folyvást Zolin járt az esze. Habár a múltkor visszautasította a fiú házassági ajánlatát, most mégis boldogan gondolt arra a pillanatra, mikor majd komolyan megkérik a kezét. Nem volt kérdés, hogy csak és kizárólag Kalmár Zoltánnal tudta elképzelni a jövıjét. Tetszett neki, hogy olyan könnyedén zavarba tudta ıt hozni. De nem emiatt szeretett bele, hanem azért, ahogyan bánt vele. Mások mindig úgy viselkednek a közelében, mintha porcelánból lenne, de Zoli más volt. İ is vigyázott rá, de nem úgy, hogy óvta mindentıl, sokkal inkább úgy, ahogyan csak egy férfi képes vigyázni a szeretett nıre. - Jó reggelt! köszönt rá édesanyja fáradt hangon, és Vera a csörömpölésbıl hallotta, hogy a konyhaszekrényben kezdett el matatni a bögrék között. Ideges futott át a lány agyán. Érezte, hogy valami nincsen rendben. - Történt valami, anya? kérdezte kedvesen érdeklıdve, mikor Mari kihúzta a mellette álló üres széket és leült mellé. Valami baj van, ugye? - Ugyan, mi baj lehetne? kérdezett vissza könnyedén a nı. - Remeg a hangod Egy pillanatig síri csend ereszkedett rájuk. Vera azt hitte, édesanyja talán észrevétlenül már ki is ment a konyhából, de a mélyrıl feltörı sóhaj jelezte, hogy még itt van. - Tegnap Gináéknál beszélgettem Zsuzsannával 350

9 - Annyira kedves nı, nagyon kedvelem. A férjét is, csak ı nagyon komoly húzta el a száját a lány, majd gyorsan hozzátette -, persze, ez az ı helyzetükben azt hiszem, érthetı is. Szegény Zoli, nagyon nehezen viseli, ami a szüleivel történt. Szörnyő még belegondolni is, hogy Zita néni az, aki feldúlta a házasságukat. - Tegnap épp róla esett szó. El tudod képzelni, mit éreztem, amikor Zsuzsanna és Gina megemlítették? - İk tudják, hogy Zita néni a rokonunk? - Nem, de ha ügyesek vagyunk, nem is kell megtudniuk. - Nem titkolhatjuk el sokáig elılük. Zolival arra készülünk, hogy összeházasodunk, anya. Mit fog szólni, ha kiderül, hogy annak a nınek vagyok a rokona, aki szétbombázta a szülei házasságát? - Kicsim, nem fogja megtudni. - El kell mondanom neki. Tartozom kettınknek az igazsággal, de neki mindenképp. Nem szabad, hogy hazugságra épüljön a jövınk. Homokra nem lehet házat építeni - Butaság! Semmit sem kell elmondani senkinek. - Már hogyne kéne! szállt vitába édesanyjával Vera. Össze akarunk házasodni. Tán jobb lesz, ha az esküvı után derül ki, hogy ki is vagyok valójában? - Butaságokat beszélsz, édesem. Miért befolyásolná annak a fiúnak az érzéseit, hogy te rokoni kapcsolatban állsz valakivel, aki - aki tönkretette a szülei házasságát. De anya, kérdem én, ha nem fontos, és nem számít, te miért titkoltad el a barátnıd, és Zoli édesanyja elıl, hogy ismered Zita nénit? Mari elgondolkodva nézte a válaszra türelmesen váró gyermekét. Miért is? Hát mert ı is félt, úgy, ahogyan Vera. Félt, hogy elveszíti Ginát, hiszen az szerelmes Kalmárba, és ha elárulná neki, hogy ismeri, mi több, rokoni kapcsolatban is áll azzal a nıvel, akivel Kalmár Péter bőnbe esett, sosem bocsátaná meg neki. Nem, ı ehhez gyenge. Bezzeg Vera! İ az apja természetét örökölte és nem futamodik semmilyen veszély elıl. Ki tudja, miért? Tán azért, mert egész életében óvta ıt mindenféle csalódástól. Bármi rossz is történt, azt ı viselte a lánya helyett, hogy neki minél kevesebbet kelljen szenvednie. Igen, Vera sok mindenrıl nem tud, többek között arról sem, hogy szegény Tamás, akit egész életében édestestvérének hitt, koránt sem az, akinek gondolta. - Anya hallotta meg ismét Vera hangját maga mellett -, meg kell mondanom neki. Nem tudok tovább hazudni Zolinak. 351

10 - Bár én is ilyen erıs lennék, mint te sóhajtott fel Mari, és megfogta a lánya kezét. Erısen, bíztatóan megszorította, miközben azért fohászkodott, hogy Kalmár Zoltán legyen megértı Verához, és ne törje össze a szívét. - Hogy micsoda?! kérdezte döbbenten Zoli, mikor apja elıadta a tegnap este történteket. Az az aljas, utolsó, mocskos szemétláda - Fiam, kérlek, fogd vissza magad! figyelmeztette Péter szigorúan, és bár a minap ıt is magával ragadták az indulatok, mégsem tőrte, hogy a házában csúnya, Istennek nem tetszı beszéd hangozzék el, pedig este még éppen ı volt, aki vétett a saját maga által felállított szabályok ellen. - Ne haragudj, apa, de ez mélységesen felháborít! sziszegte a fiú, ahogyan idegesen róni kezdte a köröket a szobában. Te mit szóltál hozzá? kérdezte hirtelen megtorpanva, apja felé fordulva. - Nagyjából ugyanazt, amit te. - Ez nem maradhat büntetlenül, apa. - Nem követett el semmi törvénytelent. - Megrontotta húgomat! - Tette mindezt az ı beleegyezésével. - İrület ült vissza a helyére Zoli és megrázta a fejét. És most mi lesz? Kalmár megvonta a vállát, hiszen ı sem tudta. Persze, nem kérdés, hogy Eszter megszüli a gyermekét és ık pedig mellette állnak majd, és segítenek neki mindenben, amiben csak tudnak, de hogyan tovább? Hiszen Eszter most jó darabig nem dolgozik majd. Igaz, kap majd valamicske pénzt, hiányt sem fognak szenvedni semmiben, de a lánya még olyan fiatal. Húsz évesen egyedül maradni egy kisbabával Ez a fránya társadalom meg olyan csökött, hogy kiveti magából azokat, akik akár csak egy kicsit is elütnek az átlagtól. Márpedig Eszter egyedülálló anyaként el fog, annyi szent! - Hogy viseli? kérdezte Zoli csendesen. Be lehet menni hozzá? - Alszik. - Anya adott neki valami gyógyszert? - Édesanyád? Soha! Egy nyugtató teát készített neki, és az teljesen kiütötte. Szegénykémre rá is fér az alvás válaszolta merengı hangon Péter, miközben tekintetével lánya szobájának ajtaját leste, hogy mikor lép ki onnan a felesége. Minden szabad percét a lányuk mellett töltötte, csak néha-néha jött elı egy rövid idıre. Ilyenkor Kalmár mindig észrevétlenül 352

11 figyelte ıt; ahogyan a konyhában sürög-forog, és karcsú, gyönyörő alakja kiemeli ıt abból a szürke, hozzá sehogyan sem passzoló környezetbıl. Péter mélyen felsóhajtott. A tegnap este nem csak Eszter miatt marad majd emlékezetes, hanem azért is, mert hosszú idı után most beszélgettek elıször komolyan ık ketten. Úgy, ahogyan csak a kapcsolatuk elején tették. - És mondd, miért jöttél? fordult vissza a férfi fiához. Mert valami miatt nagyon boldognak tőntél. - Az most mellékes legyintett Zoli nagyvonalúan. Kicsit furdalta is a lelkiismerete, hogy mennyire boldog, mikor körülötte a világa épp haláltáncát járja. A szülei házasságának megromlása, aztán Eszter - Egyáltalán nem mellékes, hallani akarom bíztatta fiát Kalmár, és egészen elıre hajolt izgalmában, a szemei pedig szinte tányérméretőre kerekedtek a meglepetéstıl, mikor meglátta Zoli kezében a kis ékszeres dobozt a győrővel. Ez az, amire gondolok? - Meg akarom kérni Vera kezét. Még ma. - Húha - Nem tetszik az ötlet? - Dehogynem, csak meglepett! Ez csodás mosolyodott el Péter ıszintén, és valóban boldog volt, hogy fia, az ı zabolázatlan, szabadlelkő fia, aki annyira hasonlított rá, végre révbe ért. Vera megszelídítette ıt Még azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az a győrő, amit Zoli a kezében tart, méreg drága lehetett, és valószínőleg a gatyája is ráment, hogy megvehesse. Biztosan igent mond majd. - Gondolod? - Én igent mondanék, ha ekkora győrővel elém állnál, annyi szent nevetett fel Kalmár jóízően, és lelki szemei elıtt leperegtek azok a képkockák, mikor huszonöt évvel ezelıtt ı készült megkérni Zsuzsanna kezét. Szinte látta magát újra, ahogy ott áll Zsuzsanna elıtt, és össze-vissza makog. Hiába volt ott minden gondosan elıkészített mondat, a nagy, ékes beszédeirıl híres Kalmár Péter csıdöt mondott, és nem tudott kinyögni egy értelmes mondatot. Zsuzsanna pedig, az ı drága Zsuzsannája, nem nevette ki: megvárta, míg mondandója végére ért és azonnal igent mondott neki. Zsuzsanna - Sok sikert, és nagyon sok boldogságot, fiam! Gina elgondolkodva igyekezett hazafelé a szombati bevásárlásról, mikor az utca másik végében egy ismerıs alakot pillantott meg, De hiszen, ez Feri! 353

12 Gyorsan az egyik kirakathoz lépett, hogy megnézze, mégis hogyan fest, és elégedetten állapította meg, hogy ma különösen jó formában van. Kicsit megcsipkedte az arcát, hogy pirosabbnak tőnjék, majd vett egy mély lélegzetet, és gyermeki izgalommal a gyomrában elindult a férfi felé, akinek magas, karcsú alakja kiemelkedett a tömegbıl. - Jó reggelt, Feri! köszönt rá halvány mosollyal az arcán, mire a férfi meglepetten kapta felé a tekintetét, és úgy tetszett, nem csupán meglepıdött, hanem kissé kényelmetlenül is érezte magát, mert miután köszöntötte, idegesen tekintett körbe a téren. - Zsini, micsoda kellemes meglepetés így kora reggel! - Én sem számítottam arra, hogy éppen itt futunk össze. - Nos, igen - válaszolta zavartan Feri, és idegesen a hajába túrt. Tekintetük egy egészen rövid pillanatra találkozott, de Gina még idejében elfordította a fejét. - Már akartam kérdezni, persze, ha nem veszi tolakodásnak, nem lenne kedve esetleg - Nahát, nahát! csendült fel a hátuk mögül egy éles hang, és Gina rögtön az abba irányba kapta a tekintetét. Egy középkorú, nála alig pár évvel idısebb, rendkívül csinos nı mosolygott vissza rá. Még soha nem látta ezelıtt, mégis, volt valami nyugtalanító abban, ahogyan ránézett. Gina, nem igaz? nyújtotta felé kezét a nı. - Makó Andrásné mutatkozott be Gina illendın, a lehetı leghidegebb hangon. - Igen, tudom. Feri már rengeteget mesélt Önrıl. Rólam pedig, ha jól sejtem, Kalmár Péter mesélt már. Almássy Zita vagyok. Gina úgy húzta vissza a kezét, mintha tüzes vasat fogott volna az imént. Ez ı Ez az a nı! Ez Zita! Zoli mélye levegıt vett, hogy ezzel is bátorságot győjtsön ahhoz, hogy bekopogjon azon a bizonyos ajtón, aminek másik oldalán ott várja ıt a boldogága, Vera. Végül felemelte a kezét, és bekopogott, az ajtó feltárult és Vera édesanyja állt a küszöbön. Kedvesen rámosolygott, és beljebb invitálta ıt, de ı nemet intett. Veráért jött, elvinné egy kis idıre, de ígéri, nagyon fog vigyázni rá, és visszahozza idıben. - Ezt meg sem kell ígérnie válaszolta Mari, és hangja most egészen különösen csengett. Vera a szobájában van. Megkért, ha megérkezik, kísérjem be oda. - Valami gond van? Tán beteg? kérdezte aggódva a fiú, ahogyan beljebb lépett a kis lakásba, és finoman elhárította, hogy kabátját kivegyék a kezébıl, és felakasszák a fogasra. Hogy is ne, hiszen abban van a győrő! Úgy kapaszkodott belé egész úton, mintha abból merítené az erejét. Követte Vera édesanyját, végig az elıszobán, egészen a lány szobájáig. 354

13 - Kislányom, megérkezett szólt be az ajtón a nı, majd beljebb tessékelte Zolit, és rájuk csukta az ajtót. - Mi a baj? lépett oda a lányhoz a fiú, és óvatosan megcsókolta, hogy meggyızıdjék róla, valóban jól van. Édesanyád nagyon megijesztett az imént. - Én kértem, hogy szóljon, ha megérkeztél, beszélni szeretnék veled. - Én is beszélni akartam veled kezdte az izgalomtól felgyorsult beszéddel Zoli, és hirtelen megragadta a lány puha kezeit. Tudod, hogy érzek irántad, és hogy már a múltkor is megkérdeztem a parkban, de - Ne szakította félbe ıt Vera. Kérlek, ne mondj semmi olyat, ami késıbb megbánhatsz. - Mirıl beszélsz? Istene, kicsim, megijesztesz - Kérlek, hadd beszéljek elıször én! Így is éppen elég nehéz Emlékszel folytatta egy pillanatnyi csend után Vera, miután összeszedte minden bátorságát, és felkészült a legrosszabbra -, sokat beszéltél arról a nırıl, aki tönkretette a szüleid házasságát. - Emlékszem, de hogy jön ez most ide? - Ismerem ıt. İ a nagynéném. 355

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

LVASNI JÓ Holly Webb

LVASNI JÓ Holly Webb OLVASNI JÓ! 6 Holly Webb HOLLY WEBB Elli hazavágyik Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2011 3 Tomnak, Robinnak és Williamnek 5 Elsô fejezet Megan, arról volt szó, hogy bepakolod azokat

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 6. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Szexrutin Jocky cikke Ha a szexrıl beszélgetsz egy nıvel, akkor már egészen jó úton jársz

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád.

egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád. Pista bácsi unokája A pesti kislány. A faluban csak így emlegették. Két éves lehetett, amikor az édesanyja hazavitte a faluba és a szülei segítségét kérte. Sírva panaszolta, hogy tovább már nem bírja a

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival

HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT. Sophy Williams rajzaival HOLLY WEBB MASZAT, AZ ELRABOLT kiscica Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Robinnak 5 Elso fejezet Füttyszó hasított a levegőbe. Ben Williams és Rob Ford! Most azonnal gyertek

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok Becseiné Kató Anikó Jézus mondja: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa." Imádkozzunk: Az Úr az én pásztorom, nem szőkölködöm.

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Ha a gyógyítás nem mőködik

Ha a gyógyítás nem mőködik Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Hallottalak sírni téged

Hallottalak sírni téged Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt

Részletesebben

ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve

ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve Ozsváth Beáta ÉLETRE ÍTÉLVE Életet Ígérve Előszó Talán sokan meglepődnek a könyv címén. Rengetegen nem tudják, ezért mondom el a legelső kéziratom arról szólt, hogyan harcoltunk és küzdöttünk ketten a

Részletesebben

Furfangos Fruzsi Bé. és a borzasztó büdi busz

Furfangos Fruzsi Bé. és a borzasztó büdi busz Furfangos Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Tartalomjegyzék 1. fejezet: A Néni 7 2. fejezet: Milyen az, ha összeszorul a gyomrod? 15 3. fejezet: A borzasztó büdi busz

Részletesebben

András és Krisztina: A nagy út

András és Krisztina: A nagy út András és Krisztina: A nagy út Külföldi Magyar Cserkészszövetség András és Krisztina: A nagy út Írta: Madzsarné Osvay Erzsébet Rajzolta: Pándiné Uray Erzsébet A Zöld Pajzsos Kiscserkészek részére Külföldi

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

Lázár Éva AJÁNDÉK. regény

Lázár Éva AJÁNDÉK. regény Lázár Éva AJÁNDÉK regény Az élet furcsa játéka, a beletörődés és a küzdelem. A belső és külső lélek harca. A féltés, a halál, a megértés, a szeretet és az elfogadás játéka. Egy lány lelki tusája, a család

Részletesebben

Max Lucado: Értékes vagy

Max Lucado: Értékes vagy Max Lucado: Értékes vagy A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom

Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom Íme, a világ legmókásabb kisiskolása: Fruzsi kalandjait örömmel követik majd a gyerekek. Mulatságos, kiváló olvasnivaló. Kirkus Reviews Park hihetetlenül mulatságos. Egyéni humora ragyog ezekben a könyvecskékben.

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG?

Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? Pálfalvi Ilona MÉG MEDDIG? I. könyv Még meddig tart a dackorszak? PROLÓGUS Géza és Lina egymás mellett ültek a folyosói padon, a főorvosi szoba előtt. Várták, hogy beszólíttassanak. Nem beszéltek, mindegyikük

Részletesebben

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága,

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, sokkal inkább a házába befogadott kislány kezdeti viselkedése

Részletesebben

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek

Részletesebben

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM!

B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! B. Kiss Andrea S.O.S. ELVÁLTAM! Első levél 1999. január 21. Kedves Barátném! Nagyon szégyellem, hogy ilyen régen írtam már neked, pedig annyi minden történt velem az utóbbi másfél évben. Gondoltam, éppen

Részletesebben

Feri rágja a térdét. Rónási Márton

Feri rágja a térdét. Rónási Márton Feri rágja a térdét Rónási Márton Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival 9 Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival együtt is eleve esélytelen volt Hannes Bergtalerral

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Óravázlat. Megjegyzés. munkaforma. I. Bevezető beszélgetés, ráhangolódás: Közös megbeszélés az óravezető irányításával, frontális munkaforma.

Óravázlat. Megjegyzés. munkaforma. I. Bevezető beszélgetés, ráhangolódás: Közös megbeszélés az óravezető irányításával, frontális munkaforma. Óravázlat Készítette: Csillagné Lugossy Marianna (kiegészítette Bubernik Eszter) Évfolyam: 5. Tematikai egység: A technikai fejlődés hatásai Az óra témája: Más, mások tulajdonának tisztelete. Az emberi

Részletesebben

Mándy Iván. Robin Hood

Mándy Iván. Robin Hood Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása

A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

LVASNI JÓ Holly Webb

LVASNI JÓ Holly Webb OLVASNI JÓ! 6 Holly Webb HOLLY WEBB A MAG NYOS KISKUTYA Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2009 3 Alice-nek, Maxnak és Georgie-nak 5 Els fejezet Evie, ezt te raktad a bevásárlókocsiba?

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések

Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Bethlen Gábor második házassága - visszaemlékezések Harc, politika, küzdelem. E három dolog teljesen felőrli minden energiámat. Amellett, hogy a törökök végigpásztázzák az országot, a Habsburg birodalomra

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ. Könyv moly kép ző Ki adó

CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ. Könyv moly kép ző Ki adó CSUKÁS ISTVÁN SAJDIK FERENC POM POM MESÉI FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ Könyv moly kép ző Ki adó Pom Pom ült az ágon, leskelődött, nézelődött, várakozott, hogy mikor jön már Picur. Jött egy fekete kutya,

Részletesebben

avagy a repedt nád és a pislogó gyertya

avagy a repedt nád és a pislogó gyertya avagy a repedt nád és a pislogó gyertya E Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki (Ésa 42:3) redetileg ezt a fejezetet nem akartam megírni, illetve hozzácsatolni a könyvhöz. Ercsi

Részletesebben

Joanne árnyéka. írta és illusztrálta Nena Cristina Segal

Joanne árnyéka. írta és illusztrálta Nena Cristina Segal Joanne árnyéka írta és illusztrálta Nena Cristina Segal Joanne árnyéka írta és illusztrálta Nena Cristina Segal Köszönet Gyermekeimnek Sabrinának és Samanthának Unokáimnak Alexandrának, Gregorynak és Cristinának

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

De cuki! Nem hiszem el, hogy lehet ennyire aranyos! Meg kell zabálni! Mindig rá vágytam!

De cuki! Nem hiszem el, hogy lehet ennyire aranyos! Meg kell zabálni! Mindig rá vágytam! 6 Az elsô vakkantás Tomo vagyok, és ez itt az ÉN történetem. Na, jó, meg Leventéé, a gazdámé is egy kicsit, de amúgy mindig minden róla szól, szóval ez a könyv most itt főleg rólam fog. Szívesen megosztom

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül.

Egy éve a BÁNKIn. Közvélemény kutatás v2010.7.24. Ötletgazda: Shadow. Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. Egy éve a BÁNKIn Közvélemény kutatás v00.7. Ötletgazda: Shadow Készült a BÁNKI HÖK weblapján keresztül. http://hok.banki.hu Hallgatók a hallgatókért ./mechatronika Tanulni kell sokat, mert hirtelen jönnek

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon

100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon 100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért

Részletesebben