NYÍLT NAP NOVEMBER 16. (SZERDA) 2. A vendégek az órákra önállóan mennek, maguk választják ki a megtekinteni kívánt foglalkozást.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍLT NAP NOVEMBER 16. (SZERDA) 2. A vendégek az órákra önállóan mennek, maguk választják ki a megtekinteni kívánt foglalkozást."

Átírás

1 NYÍLT NAP NOVEMBER 16. (SZERDA) Tudnivalók a nyílt napról a vendégeknek 1. Ezen a napon speciális órarend szerint, rövidített (40 perces) órákon tanítunk. A csoportokat úgy bontottuk, hogy minél több vendég beférjen a termekbe, és minél többféle órát mutathassunk. 2. A vendégek az órákra önállóan mennek, maguk választják ki a megtekinteni kívánt foglalkozást. 3. Az órarendet úgy állítottuk össze, hogy minden órában minden meghirdetett tagozatnak megfelelően legyenek nyílt órák. Ha egyik órán nem jutsz be valamilyen számodra érdekes foglalkozásra, akkor a következők egyikében ez biztosan sikerülni fog. 4. A sportcsarnokban a szolnoki sportegyesületek mutatkoznak be. A sportszereket ki lehet próbálni, szakmai tanácsot lehet kérni, egészségügyi szűrővizsgálaton lehet részt venni. 5. Ahol az órarendben nem szerepel tagozat a csoport és a tantárgy megnevezése mellett, az az óra bármelyik tagozat számára hasznos lehet. 6. Az épületben az eligazodást iskolai egyensálat és nyakkendőt viselő tanulók segítik, forduljatok hozzájuk, ha kérdésetek van. 7. Az órák alatt a felnőttek az ebédlőben tartózkodhatnak, csak akkor mehetnek be órákra, ha marad még ülőhely, miután a diákok bementek. 8. A második órában a felnőtt kísérőknek beiskolázási tájékoztatót tartunk az ebédlőben. 9. Bármilyen kérdésben felvilágosítás kérhető az ebédlőben az iskolavezetés tagjaitól az 1-3. órában. 10. A nyílt napon való részvételről a 3. óra végétől adunk igazolást az aulában.

2 1.óra rajz 9.Cr rajz Sinka Péter rajz ének 9.Cdr Szabó Timea ének tréning 10.Cdr Bartha Ildikó Honti Viktor, Gálné testnevelés 9.A sportiskola csarnok F. Ildikó, Szurgyi J. sportelmélet 10.A Török Judit 10.A 9.B1 Gyólai Ilona laboratórium 9.B2 Bodor Tiborné laboratórium német nyelv 9/Ny1 Czakó Éva nyelvi labor angol nyelv 9/Ny2 Balázs Ágnes 9/Ny angol nyelv 9/Ny nyelvi ek. Márton Gyöngyi ang-fr angol nyelv 9.E Sárkövi Ágnes 9.E német nyelv 9.E Borosné B. Zs. 9.A magyar 10.B Pék Tamás 10.B magyar 10.E Lékó Gabriella 10.E magyar 10.Nívó Gerőcs Márta termtud. ea. angol 11.A Makai Péter. 11.A angol 11. emelt Némedi-V. Anna bi-kémia ek. német nyelv 11.AC Glodeák Csilla 9.B német nyelv 11.E1 Turiné Szalai Erika SMART magyar 11.E2 Dóra Krisztina 11.E magyar 11.C Dr. Balátiné Sz. D 11.C matematika 11.B Demény Ágnes 12.B

3 2.óra rajz 9.Cr rajz Sinka Péter rajz ea. tréning 11.Cdr Dr. Balátiné Sz. D. terem elmélet 10.Cdr Bartha Ildikó énekterem testnevelés 10.A sportiskola Szurgyi J., Török J., Gálné F. Ildikó sportcsarnok tanulásmódszert. 9/Ny Majnárné V. Tünde 9/Ny nyelvi ek. matematika 9/Ny Nagyné B. Kornélia 10.A 10.B1 Gyólai Ilona laboratórium 10.B2 Bodor Tiborné laboratórium informatika 9.Cdr Demény Ágnes inf II 11.Cr Pápai Zita 10.C matematika 9.A1 Darócziné K. Mária 12.A földrajz 9.A2 Bodnár Tünde 9.A magyar 9.B1 Gerőcs Márta 9.B fizika 9.B2 Lukács-Bartha R. termtud. ea. angol nyelv (2) 9.E Balázs Adrienn ang-francia német nyelv (2) 9.E Borosné B. Zs. SMART matematika 10.Cr Csabai Éva 11.C angol nyelv 10.E Terenyei Ildikó 10.E német nyelv 10.E Lékó Gabriella 10.B matematika 11.A Lukács-Bartha I. 11.A matematika 11.A Barta Tünde 11.E történelem 11.B Béres Mária 9.E történelem 11. fakt Pék Tamás bi-ké. ek. német nyelv(2.) 11.E Turiné Szalai Erika nyelvi labor magyar 11.E2 Dóra Krisztina 11.E

4 3.óra beszédtechnika 9.Cdr Weszely Imola terem elmélet 10.Cdr Bartha Ildikó ének népi kismesterségek divattervezési alapismeretek 9.Cr Sárándi Gabriella 9.C rajz szakkör Pogány Józsefné rajz ea. sportbemutató testnevelők sportcsarnok sportiskola tanulásmódszert. 9.A1 Dóra Krisztina 10.C testneveléselmélet 9.A2 Szurgyi János 9.A matematika 9/Ny nyelvi Tóthné Győri Erika 11.C informatika 9/Ny elők. Darócziné K. Mária SMART kémia 10.B1 Zsufa Andrea labor 10.B2 Pápai Zita labor magyar 9.B2 Gerőcs Márta 9.B fizika 9.B1 Lukács-Bartha R. termtud. ea magyar 9.E Hegedűs Zsuzsanna 9.E magyar 9.A, C, E Majnárné V. Tünde 11.B informatika 10.E Demény Ágnes inf II informatika 10.E Csabai Éva inf I angol 10.C Balázs Adrienn 9/Ny angol 11.AB Márton Gyöngyi 10.B angol 11.ABC Balázs Ágnes 10.E angol 11.C Sárkövi Ágnes nyelvi labor angol 11.Eang Terenyei Ildikó angol-francia angol 11.ABC Némedi-V. Anna bi-ké. ek. etika 11.Ené Bodnár Andrea 11.E Tájékoztató a rajz tagozatról Sinka Péter kisterem

5 4.óra beszédtechnika elmélet divattervezési alapismeretek 10.Cdr 11.Cdr szakkör Weszely Imola Dr. Balátiné Szilvási D. Pogány Józsefné terem 11.C rajz ea. média 11.Cr rajz Sinka Péter SMART népi kismesterségek 9.Cr Sárándi Gabriella 9.C 11.B Bodor Tiborné labor I. 11.B Gyólai Ilona labor II. testnev. elmélet 9.A1 sportiskola Gálné F. Ildikó 9/Ny testnev. elmélet 9.A2 Szurgyi János 9.A német 2. nyelv 9/Ny Lékó Gabriella nyelvi labor angol2. nyelv 9/Ny nyelvi elők. Palásti Gabriella 10.B angol 10.E Terenyei Ildikó 10.E ének 9.Cr Szabó Timea ének angol 9.B Balázs Adrienn bi-ké ek angol 9.B Márton Gyöngyi 9.B német 9.B Turiné Szalai Erika angol-francia matematika 10.A Lukács-Bartha I. 10.A matematika 10.B Tóthné Győri Erika 11.B matematika 10.B Zsufa Andrea 11.E magyar 10.Cr Bartha Ildikó 10.C etika 11.A Ferenczi Erzsébet 11.A magyar 11.A Pék Tamás termtud. ea történelem 11.E Glodeák Miklós 9.E

Programterv tanév

Programterv tanév SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu http:// www.szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin

Dobránszkyné Csige Boglárka. Gáll Gizella. Somogyiné Győri Magdolna. Eszenyiné Stéh Katalin Csőke Ilona Tanító, testnev. spec.koll., pedagógia, tehetség és képfejl.szakv., népi játék és kézműves oktató, kosárfonó szakoktató 1.a osztályfőnök, kézműves-technika, szakvizsga Kondor Krisztina Tanító,

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu http:// www.szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

Nyílt nap beosztása november 4. szerda

Nyílt nap beosztása november 4. szerda Nyílt nap beosztása - 2009. november 4. szerda 1. óra 12 FAKT matematika I. em 16. Balázs Éva 9.B informatika II. em. 26. Barcsay Ágnes 9.D angol I. em 13. Both Péter 10.B matematika II. em. 25. dr. Spieszné

Részletesebben

Szerda. Biológia. Ének

Szerda. Biológia. Ének Hétfő Kedd Of 1 2 3 4 5 6 7 8 1 2 3 4 5 6 7 8 1 2 3 4 5 6 7 8 1 2 3 4 5 6 7 8 9 1 2 3 4 5 6 7 8 11. c Bajza Sándor 11c 12 12 11c 11c 11c 11c 12 11c of 11c 12 11c Bajza Sándor 7. a Barta Máté (történelem)

Részletesebben

A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév

A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév Dr. Vuity Valéria Igazgató közgazdaságtan Sárosi Magdolna Igazgatóhelyettes német nyelv Gottlieb Gábor Igazgatóhelyettes matematika, informatika, földrajz Agyagási Anett biológia Bartkóné Szigecsán Réka

Részletesebben

Tanulók teljesítménye. 2005/2006. tanév

Tanulók teljesítménye. 2005/2006. tanév Tanulók teljesítménye 2005/2006. tanév Tanulmányi eredmények az általános és szakképző tagozaton: Ebben a tanévben 26 tanulócsoportban 766 fő tanulót képeztünk. 17 osztályban 9-12. évfolyamon 572 fő tanulót,

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2019/2020-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com

Részletesebben

39 fő Tantárgy Javító/ kérdező tanár Írásbeli Szóbeli. Szebedinszky Tímea 31 db 31 db Németh Judit 1 db 1 db. Magyar:

39 fő Tantárgy Javító/ kérdező tanár Írásbeli Szóbeli. Szebedinszky Tímea 31 db 31 db Németh Judit 1 db 1 db. Magyar: 12/A Osztályfőnök: Gyuricza Imre Iskola képviselője: Tóthné Lipták Erzsébet Szóbeli vizsgaidőpont: 2012. június 18-19-20. Jegyző: Bohák Dóra 39 fő Magyar: Szebedinszky Tímea 31 db 31 db Németh Judit 1

Részletesebben

Felsős nyílt órák időpontjai

Felsős nyílt órák időpontjai Felsős nyílt órák időpontjai Május 11. Hétfő 1. óra irodalom Faragó Ágnes 1. óra rajz Jobbágyné Vörös Ibolya 2. óra ének Frányó Judit 3. óra természetismeret Kis-Pál Gabriella 5. óra testnevelés Onozó

Részletesebben

Név Végzettség Szakképzettség

Név Végzettség Szakképzettség Pedagógusok Név Végzettség Szakképzettség Winklerné Tomana Ildikó igazgató német nemzetiségi tanító Gálné Vavra Mária igazgatóhelyettes Wiedemann Nóra igazgatóhelyettes tanító technika szakkollégiumi képzéssel

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

1 a tanári testület 2. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 8. b, 8. c, 9. b, 9. c, 11. a, 11. c, 12. b

1 a tanári testület 2. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 8. b, 8. c, 9. b, 9. c, 11. a, 11. c, 12. b 9 Badari Titanilla (2011 2012) német: 11. évf, 12. évf. A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 8. b, 8. c, 9. b, 9. c, 11. a, 11. c, 12. b Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol:

Részletesebben

főiskola média szakv.

főiskola média szakv. pedagógus neve iskolai végzettsége szakképzettsége mely tárgyakat tanít Varga Ildikó igazgató Szabóné Valkony Mária igazgatóhelyettes Szivós Istvánné igazgatóhelyettes Algayerné Vadász Gabriella média

Részletesebben

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM:

(OM AZONOSÍTÓ KÓDSZÁM: Osztály Név 1 2 3 4 5 6 7 8 Egyéb Összesen fizika 1 2 3 kémia 2 1 3 matematika 4 4 4 12 Agócs Miklós Fizika - kémia - matematika szakos tanár napközi felső 3 3 fizika tehetséggond 1 1 kémia tehetséggond.

Részletesebben

1 a tanári testület 2 9. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c

1 a tanári testület 2 9. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c Bajza Sándor (2012) angol: 7. évf., 9. c., 12. évf. 1 a tanári testület 2 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. b, 9. c, 10. b, 12. a, 12. c Boronkai Zsófia (2010)

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2018/19-es tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Elérhetőség: ramolasz60@gmail.com Név:

Részletesebben

a tanári testület 9 A tantestület * Böddiné Dr. Schróth Ágnes (1981) igazgatóhelyettes, vezetőtanár, kémia: 10. a, 11. fakt

a tanári testület 9 A tantestület * Böddiné Dr. Schróth Ágnes (1981) igazgatóhelyettes, vezetőtanár, kémia: 10. a, 11. fakt a tanári testület 9 A tantestület * Bodó Márton (1996) vezetőtanár, munkaközösség-vezető, osztályfőnök: 10. b, magyar: 9. a, 10. b, 11. a Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol: 9. évf., 10. évf.,

Részletesebben

1 a tanári testület 2. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 8. b, 8. c, 10. a, 10. c, 11. b

1 a tanári testület 2. A tantestület 1. Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 8. b, 8. c, 10. a, 10. c, 11. b 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 8. b, 8. c, 10. a, 10. c, 11. b Boronkai Zsófia (2011. jan.) földrajz: 7. c, 9. a, 10. c Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol:

Részletesebben

a tanári testület 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. a, 9. c, 10. b, 12. a, 12. b

a tanári testület 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. a, 9. c, 10. b, 12. a, 12. b a tanári testület 9 A tantestület 1 Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 7. b, 7. c, 9. a, 9. c, 10. b, 12. a, 12. b Bodó Kinga (2008 2010) angol: 8. évf. Dr. Bodó Márton (1996 2010) vezetőtanár,

Részletesebben

Oktazon Név Szakképzettségek. Afonyi Lászlóné. Asztalos Enikő. Bánhegyi Péterné Sütő Dorottya. Bányász Monika. Bári Judit Éva.

Oktazon Név Szakképzettségek. Afonyi Lászlóné. Asztalos Enikő. Bánhegyi Péterné Sütő Dorottya. Bányász Monika. Bári Judit Éva. Oktazon Név Szakképzettségek 76998676601 77170903439 77285741518 71626111199 75876851872 79320074129 74027487099 78376708878 73039759028 71654221049 71374092370 Afonyi Lászlóné Asztalos Enikő Bánhegyi

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

A Hevesy György Általános Iskola felső tagozatának 2013-2014. tanév 2. félévi órarendje

A Hevesy György Általános Iskola felső tagozatának 2013-2014. tanév 2. félévi órarendje Csoport 5.a Órák: 30 1. angol Barna Ágnes F2 angol Gecsey Krisztina 2. természetismeret Jenei Csabáné 3. magyar Ács Lívia angol Barna Ágnes T1 angol Gecsey Krisztina magyar Ács Lívia 4. informatika Tóth-S.

Részletesebben

A pedagógusok iskola végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskola végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskola végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám 1. Aranyos Katalin tanító napközi 2. Balaskóné Adorján Éva tanár 3. Balikóné Szabó Noémi

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők és ügyintézők N é v Beosztása Elérhetőség Fogadóóra 1. Szilágyi István főigazgató szilagyi.istvan@noszlopy-marcali.hu hétfő: 9.00-12.00 2. Kiss

Részletesebben

Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály

Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály Órarend, 2014-2015. 9. Ny osztály 1. * Angol HBM / Inform. BGyZs / Angol HBM / Német UTI Német BÁ Német UTI Inform. BGyZs Német/ Német UTI / Angol 2. Angol HBM / Német UTI Német/ Német UTI 3. Angol KGV

Részletesebben

a tanári testület 9 A tantestület * Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol: 10. évf., 11. évf., 12. évf., 12. fakt

a tanári testület 9 A tantestület * Bogdán Krisztina (2002) vezetőtanár, spanyol: 10. évf., 11. évf., 12. évf., 12. fakt a tanári testület 9 A tantestület * Ábrahám Rita (2008) latin: 11. évf. Bodó Kinga (2008) angol: 7. évf. Dr. Bodó Márton (1996) vezetőtanár, munkaközösség-vezető, osztályfőnök: 11. b, magyar: 11. b, 12.

Részletesebben

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of.

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of. DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2016/2017. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 3.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 2.c intézményvezető-helyettes 3. Aranyosné Siklósi

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom

Részletesebben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben A Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanári kara a 2017/18-as tanévben Név: Molnár László Szak(ok): történelem, könyvtár Igazgató Szakvizsgával rendelkező mesterpedagógus Ráckeve Város Pedagógiai Díjával kitüntetett

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség, és szakképzettség szerint.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség, és szakképzettség szerint. Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola OM: 200895, adószám: 15835169-2-06 6800 Hódmezővásárhely, Szent István utca 75. Tel/Fax: 62/245-066 E-mail: iskola@szentistvanisk.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI

Részletesebben

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.)

A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) A tanulmányi munka értékelése (2013/2014.) Létszám Osztály Létszám okt.1. Évismétlő Jelenlegi létszám 9.A 35 0 35 9.B 36 0 36 9.C 37 2 36 9.D 35 0 36 9.E 36 0 35 Összesítés 9. évfolyam 179 2 178 10.A 32

Részletesebben

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés 5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika

Részletesebben

Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola Összesített órarend a 2009/2010. tanév 1.b 2.a. 2.b

Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola Összesített órarend a 2009/2010. tanév 1.b 2.a. 2.b HÉTFİ KEDD SZERDA 1. óra 2. óra 3. óra 4. óra 1.a Báriné Oláh Katalin Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola Összesített órarend a 2009/2010. tanév 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b Simon

Részletesebben

Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA. Aczél Ildikó. tanítóképzõ fõiskola, fejlesztõ szakvizsga. magyar, matematika. csütörtök 3.

Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA. Aczél Ildikó. tanítóképzõ fõiskola, fejlesztõ szakvizsga. magyar, matematika. csütörtök 3. Pedagógusaink NÉV VÉGZETTSÉG TANTÁRGY FOGADÓÓRA Aczél Ildikó, magyar, matematika csütörtök 3. óra Ambach Gyöngyi, technika péntek 5. óra Antus Györgyné, egyetem pedagógia szak, vezetõi szakvizsga magyar,

Részletesebben

NYITOTT KAPUK Bemutató órák 2013. március 18. (hétfő)

NYITOTT KAPUK Bemutató órák 2013. március 18. (hétfő) 2013. március 18. (hétfő) 8 00-8 45 4.a Angol nyelv Zimmermanné Fekete Judit 201. 8 00-8 45 5.a Angol nyelv Makkainé Chmara Marianna 107. 8 00-8 45 7.b Biológia Szilvásiné Bodnár Tímea 3. 9 00-9 45 7.b

Részletesebben

Nyílt héten látogatható órák március március 24.

Nyílt héten látogatható órák március március 24. Nyílt héten látogatható órák 2017. március 21-2017.március 24. Osztály: 5.A történelem és Leventéné - Terem: em. angol nyelv Tóth Izabella - Terem: em. 5.A 5.A (a) 5.A német nyelv Leventéné - Terem: em.

Részletesebben

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00

HÉTFŐ 8.00-8.45 9.00-9.45 9.55-10.40 10.55-11.40 11.50-12.35 12.40-13.25 13.30-14.15 14.20-15.05 15.15-16.00 HÉTFŐ OSZTÁLY / 1.A Matematika Magyar Magyar Ének Testnevelés Napközis fogl. Napközis fogl. 2.A Matematika Magyar Testnevelés Magyar Ének 2.B Testnevelés Matematika Magyar Magyar Fejlesztés Napközis fogl.

Részletesebben

Szakkörök 2015/2016.

Szakkörök 2015/2016. Szakkörök 2015/2016. tantárgy szakkör címe szakkört tartó tanár évfolyam angol egyeztetés alatt Bajza Sándor 7.c angol Felzárkóztatás, beszédkészség fejlesztés Eiben Ingeborg 8. évfolyam angol egyeztetés

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2015/2016. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2015/2016. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási

Részletesebben

1 a tanári testület A tantestület 1

1 a tanári testület A tantestület 1 1 a tanári testület 2 15 A tantestület 1 Bajza Sándor (2012) angol: 9. évf., 10. évf., 11. a, 11. b, 12. a, 12. b Bareithné Kecskés Mária (1983) testnevelés: 8. b, 8. c, 9. b, 9. c, 11. b, 11. c, 12. b,

Részletesebben

ang Enyedi Emese 11 ném Darvas Eszter 15 magy Zsáriné M. Judit 16

ang Enyedi Emese 11 ném Darvas Eszter 15 magy Zsáriné M. Judit 16 0. Csoport 10a Órák: 32 1. földr Perák Zsuzsa 7 fiz Ponácz Ferenc 6 2. testn Szabó-Orosz Zs 10nyb Benisné Szabó Éva 11 10nyb Emmer Zsuzsa A4 10nyb Erdőgyaraki Dóra A2 10nyb Erős Beatrix LIK 10nyb Gróf

Részletesebben

13. évfolyam Anka Katalin magyar 4 4 4 4 4 4. angol 4 4 4,5 4 5 osztfői 1 Berendné Boér Márta

13. évfolyam Anka Katalin magyar 4 4 4 4 4 4. angol 4 4 4,5 4 5 osztfői 1 Berendné Boér Márta NÉV 9. A 9. B 9. C 9. D 9. E 10. A 10. B 10. C 10. D 10. E 10. F 10. G 11. A 11. B 11. C 11. D 11. E 11. FG 12. A 12. B 12. C 12. D 12. F 12. GH 13. E 11emelt nyek nyek 9. évfolyam nyek nyek 10. évfolyam

Részletesebben

Iskolánkban tanító pedagógusok 2017/18.

Iskolánkban tanító pedagógusok 2017/18. Iskolánkban pedagógusok 2017/18. Név Munkakör képesítés 1. Turcsányi Klára igazgató kémia-biológia szak, közoktatási-vezető szakvizsga pedagógia szakos bölcsész és szociálpedagógia 2. Rezessyné Zsoldos

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V Kelt: 2015. augusztus 27. SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

I. Tanulói jogviszonyban álló vizsgázók:

I. Tanulói jogviszonyban álló vizsgázók: A vizsgabizottság neve: 12.A K 29 29 28 1 0 1 4 9 14 1 matematika K 21 21 21 0 0 0 0 2 19 0 történelem K 29 29 29 0 0 1 9 10 9 0 angol nyelv K 18 18 18 0 0 0 4 5 9 0 német nyelv K 11 11 11 0 0 0 2 2 7

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

12. Nagyné Varga Evelyn magyar 1 ó/h 3.b osztálynapló 13. Nagyné Varga Evelyn környezetismeret 1 ó/h 3.b osztálynapló

12. Nagyné Varga Evelyn magyar 1 ó/h 3.b osztálynapló 13. Nagyné Varga Evelyn környezetismeret 1 ó/h 3.b osztálynapló DIFFERENCIÁLT KÉPESSÉG FEJLESZTÉS... 1 TEHETSÉGGONDOZÁS (22 órában)... 1 FELZÁRKÓZTATÁS (22 órában)... 3 SZAKKÖR (22 órában)... 5 TÖMEGSPORT (22-26 órában)... 6 magántanulók felkészítése (22-26)... 7 Differenciált...

Részletesebben

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar

5.a 5.b 5.c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret 2. Magyar CSÜTÖRTÖK PÉNTEK "A" HÉT a b c 1. Testnevelés Történelem Természetismeret Inf.(F)/Tech.(L) Testnevelés Testnevelés Természetismeret Ének Tanulás mestersége 6. Német Hon- és népismeret 7. fakultáció 1.

Részletesebben

tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus

tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Tanáraink Bakné Moldoványi Anikó Erika Baloghné Hosek Marianna Barna Judit Bartókné Kuti Anita Basa Éva Bene Sápi Szabina Bimbi Judit Bobikné Tóth

Részletesebben

Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév. Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve)

Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév. Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve) Meghirdetett szakkörök 2016/17. tanév Több évfolyam számára: Csengettyű szakkör (speciális közös zenélés csengők segítségéve) 7.-10. évfolyam Tanár: Tar Imréné Időpont: hétfő 8. Kreatív rajz szakkör Tanár:

Részletesebben

Iskolánkban tanító pedagógusok 2016/17.

Iskolánkban tanító pedagógusok 2016/17. Iskolánkban pedagógusok 2016/17. Név Munkakör képesítés 1. Turcsányi Klára igazgató kémia-biológia szak, közoktatási-vezető szakvizsga pedagógia szakos bölcsész és szociálpedagógia 2. Rezessyné Zsoldos

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V Szolnoki Széchenyi István Gimnázium Kelt: 2016. augusztus P R O G R A M T E R V 2016-2017. TANÉV A Programterv a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2016/2017-es tanévre szóló munkaterve készült. A tanév

Részletesebben

Tanár neve Tantárgyai Ofő.

Tanár neve Tantárgyai Ofő. Tanár neve Tantárgyai Ofő. Patkó Lajos Igazgató Biológia és egészségtan, Biológia és egészségtan, Biológia és egészségtan, Biológia és egészségtan, Biológia és egészségtan, Biológia és egészségtan, BiológiaEmelt

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához pedagógus végzettség szakképzettség tanít 1. Mészáros Pálné intézményvezető 2. Pergerné Kenesei

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Besorolási kategória

Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Besorolási kategória ,, Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Viselt név Végzettség szintje Besorolási kategória Ábrahám-Furus Jánosné főiskola Balogh

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2016. október 28-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/hu/felveteli/ (1)

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

szakképzettsége főiskola pedagógia spec. matematika 1.c tanító technika spec. pedagógia spec.

szakképzettsége főiskola pedagógia spec. matematika 1.c tanító technika spec. pedagógia spec. pedagógus neve iskolai végzettsége szakképzettsége mely tárgyakat tanít Varga Ildikó igazgató Szabóné Valkony Mária igazgatóhelyettes Szivós Istvánné igazgatóhelyettes Algayerné Vadász Gabriella média

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév

Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki József Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium (Internátus) 2015/2016 I. félév otály 1.o 3.o 5.o Hétfő Tanár név otály Kedd Tanár név 1. Matek A. Zita 1. Olvasás

Részletesebben

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő Hétfő 1. Környezet Magyar Matematika Magyar 2. Testnevelés Magyar Magyar Magyar 3. Magyar Matematika Magyar Testnevelés 4. Matematika Testnevelés Környezet Matematika 5. Matematika korrep. Korrep. Korrep.

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Órarend, 2015-2016. 9. Ny osztály

Órarend, 2015-2016. 9. Ny osztály Órarend, 2015-2016. 9. Ny osztály 1. *Német BÁ /Angol SV Angol MI Angol KGV / Német SzE Angol KGV / Matematika 2. Német UTI /Angol SV /Inform. BGyZs Angol KGV / Német SzE Inform. BGyZs Angol KGV /Német

Részletesebben

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április

VÉGZŐS TANULÓK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGÁRA JELENTKEZETTEK OSZTÁLYOZÓ ÉS KÜLÖNBÖZETI VIZSGÁJA április 1 1. nap 2009. 04. 20. (hétfő) Magyar nyelv és irodalom, Történelem, Társadalomismeret, Emberismeret és etika Magyar nyelv és irodalom írásbeli: 8 00 szóbeli: 14 45 Kodály terem Könyvtár 1. Csoór Patrik

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Név Munkakör Szakképzettségek, végzettségek angol szakos nyelvtanár; magyar szakos általános iskolai tanár; orosz szakos

Név Munkakör Szakképzettségek, végzettségek angol szakos nyelvtanár; magyar szakos általános iskolai tanár; orosz szakos Név Munkakör Szakképzettségek, végzettségek angol szakos nyelvtanár; magyar szakos általános iskolai tanár; orosz szakos Bakacsiné Kollár Ágnes általános iskolai tanár Bardócz Attila földrajz szakos tanár;

Részletesebben

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem

7 fizika történelem földrajz magyar 8 fizika történelem Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Esti gimnáziumi tagozat Órarend 2009/2010. II. félév 17. hét: 2010. január 21.-22. (csütörtök-péntek! - iskolai felvételi miatt) 18. hét: 2010. január 29.-30.

Részletesebben

Pedagógusok végzettsége

Pedagógusok végzettsége Pedagógusok végzettsége Iskolai végzettség Név fok megnevezés oklevélben megjelölt képesítés Tanított tantárgy megbízatások Albert Csilla magyar-orosz szakos középiskolai, angol szakos nyelv, magyar nyelv

Részletesebben

2017. JÚNIUS 20. KEDD

2017. JÚNIUS 20. KEDD 2017. JÚNIUS 20. KEDD Tanár Juhász Ármin Krisztián angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:00 8:00 Kutasi Máté József angol nyelv Duliskovich Gabriella 8:15 8:15 Aszódi Luca Katalin angol nyelv Duliskovich

Részletesebben

Iskolai dolgozók végzettsége, szakképzettsége

Iskolai dolgozók végzettsége, szakképzettsége Iskolai dolgozók végzettsége, szakképzettsége Sor- Iskolai Szakképzettség, Tanított Pedagógus Beosztás szám végzettség műveltségterület tantárgy orosz,, francia, pedagógia szakos 1. Közoktatásvezető, Dr.

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje. Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és közművelődési előadó.

Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje. Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és közművelődési előadó. Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje 1 Kovács Márta idegennyelv- Német nyelv és irodalom szakos és közművelődési előadó 2 Czinege Enikő szakmai Környezetmérnök 3 Csidei Péter Magyar nyelv és irodalomtörténelem

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsga,

Tanulmányok alatti vizsga, Tanulmányok alatti vizsga, 2018.06.04-11. I. Bizottság 2018.06. 04. hétfő 1. Boa Ádám 11.c matem. Merényi K.G. magántan 8.15-9.00 101. Merényi G. 0 0 Szabóné D.Györgyi 2. Orbán Szabolcs 10.c matem. Holló-Sz.Ferenc

Részletesebben

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS

ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK MÁJUS-JÚNIUS ÉRETTSÉGI EREDMÉNYEK 2016. MÁJUS-JÚNIUS OSZTÁLYOK ÉRETTSÉGI EREDMÉNYE 12.A 12.B 12.C 12.E Közép % 70,31 82,95 68,79 84,98 81.05 Emelt % 70,35 78,72 71,76 80,29 78,1 eltérés -0,04 4,23-2,97 4,69 2,95 Tanév

Részletesebben

Hétfő Aczél Georgina magyar 12.B magyar 12.B MAGY 7.K magyar 11.B művészeti 12.B MAGY 8.K Bakosné Balogh Andrea +angné 10.A +aninf 9.

Hétfő Aczél Georgina magyar 12.B magyar 12.B MAGY 7.K magyar 11.B művészeti 12.B MAGY 8.K Bakosné Balogh Andrea +angné 10.A +aninf 9. Hétfő Aczél Georgina magyar 12.B magyar 12.B MAGY 7.K magyar 11.B művészeti 12.B MAGY 8.K Bakosné Balogh Andrea +angné 10.A +aninf 9.Ny +angmat 9.Ny +néang 9.Ny Bartha Péter Bíró Zoltán +angné 11.BB +matné

Részletesebben

Ipcsicsné Weinhoffer Csilla igazgató helyettes magyar, orosz szakos általános iskolai tanár Osztályfőnök 8.

Ipcsicsné Weinhoffer Csilla igazgató helyettes magyar, orosz szakos általános iskolai tanár Osztályfőnök 8. Gelencsérné Tarpál Mária Takácsné Husz Ildikó igazgató helyettes megbízott intézményvezető általános iskolai tanító, pedagógiai szakkollégium, közoktatási vezető és matematika, technika szakos általános

Részletesebben

22. sz. Záróvizsga bizottság

22. sz. Záróvizsga bizottság 22. sz. Záróvizsga bizottság Vizsga helye: Szabadka ideje: 2015. június 26. 9:00 levelező MA mérnöktanár Portfólió bemutatása és védése levelező MA mérnöktanár mérnök informatika szakirány: 1. Bálint Krisztián

Részletesebben

Név Munkakör Oklevelében megjelölt képesítés

Név Munkakör Oklevelében megjelölt képesítés Gelencsérné Tarpál Mária Takácsné Husz Ildikó igazgató helyettes megbízott intézményvezető általános iskolai tanító, pedagógiai szakkollégium, közoktatási vezető és matematika, technika szakos általános

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Végzettség Osztály Tantárgy Óraszám 1. tanító Surinné Zsidel Andrea: 4,. tanító Nagyné Hoppál

Részletesebben

ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA 2011.08.26 Miskolc Soltész N. Kálmán út 1 2011-2012 tanév tantárgyfelosztása 9. a. gépész osztály osztály

ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA 2011.08.26 Miskolc Soltész N. Kálmán út 1 2011-2012 tanév tantárgyfelosztása 9. a. gépész osztály osztály 1. oldal 9. a. gépész osztály osztály 1. A mûszaki ábrázolás alapjai Cservenák Jenõ. Anyagmegmunkálási gyakorlatok Tóth János Várhegyi Miklós 4. Ének-zene Drabon Enikõ 1 4. Fizika Rémiásné Horváth Ildikó

Részletesebben

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2015/2016. tanév. igazgatóhelyettes

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2015/2016. tanév. igazgatóhelyettes DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2015/2016. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 2.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 1.c of., igazgatóhelyettes 3. Aranyosné Siklósi Ágnes

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Felső tagozat Ssz: A pedagógus neve Iskolai végzettség Mely szakra képesített Tárgyakat tanít Munkakör

Részletesebben

Csömöri Mátyás Király Általános Iskola

Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Különös közzétételi lista 2014-15. tanév Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Az iskola pedagógusai Bátovszky János tanár iskolaigazgató, biológia, kémia Ángyán Ildikó műv.ter.: ének-zene Antonighel

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola

Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola Nyírbátori Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola Srsz. Név Alapdiploma Egyéb végzettség 1. Angel Andrásné 2. Ariné Mikó Mária 3. Balla Erika 4. Baracsiné Magyar Csilla 5. Baracsiné Tardi Nóra tanító/ember

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS I TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA SZOMOR

BEISKOLÁZÁS I TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA SZOMOR BEISKOLÁZÁS I TERV KÉZDI-VÁSÁRHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA SZOMOR A Beiskolázási tervet a nevelőtestület 2015. március 9-én tartott nevelőtestületi értekezletén 2/2015. számú határozatával egyhangúlag elfogadta.

Részletesebben

TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017

TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017 TANTÁRGYFELOSZTÁS 2016/2017 Dr. Makk Zoltán intézményvezető, szakértő 7.b német nemzetiségi népismeret 1 7.c német nemzetiségi népismeret 1 Összesen: 2 Németh E. Zsolt intézményvezető-helyettes 6.b testnevelés

Részletesebben

tánc-és dráma életvitel és gyakorlat közművelődés szakkollégium környezetismeret erkölcstan magyar nyelv és irodalom vizuális kultúra

tánc-és dráma életvitel és gyakorlat közművelődés szakkollégium környezetismeret erkölcstan magyar nyelv és irodalom vizuális kultúra Pedagógus neve beosztás végzettsége munkakör mely szakra képesített tanórai/egyéb foglalkozások megnevezése Fedor Éva Novákiné Tóth Anita /tartós távollét/ /of/ mkv szakvizsga- Tanügyigazgatási, nevelési,

Részletesebben

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007 Általános tudnivalók: SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Érettségi 2007 Az osztályátlagok eltérnek az érettségi szoftverb ı l nyomtatott értékt ı l, mert azokban a vendég vizsgázók eredményei is szerepeltek.

Részletesebben

NYÍLT NAP A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VARGA TAMÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

NYÍLT NAP A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VARGA TAMÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN NYÍLT NAP A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VARGA TAMÁS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÓRAREND 2015. április 10. 1.a 1. magyar nyelv és irodalom Csizmadia-Vidács Nóra új szárny 1. 2. matematika Gajdán Béláné új szárny 1. 3. önálló

Részletesebben

informatika; szakmacsoportos alapozás elmélet Informatika; szakmacsoportos alapozás elmélet Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv; ált.ig.h.

informatika; szakmacsoportos alapozás elmélet Informatika; szakmacsoportos alapozás elmélet Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv; ált.ig.h. Sorsz. Név Tanított tantárgy(ak) 1 Adorján Andrásné szakmai elmélet 2 Andrészky Péter 3 Antal Zsuzsanna Mária pszichológus informatika; szakmacsoportos alapozás elmélet 4 Balogh László 5 Barnáné Szilágyi

Részletesebben

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév Intézményi rangsor felterjesztése Intézmény neve: Szegedi Tudományegyetem Címe: 6722 Szeged, Dugonics tér 13. Kar neve: Természettudományi és Informatikai Kar Rangso

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2017. október 20-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/felveteli (1) b) A

Részletesebben

A hét ÓRAREND. 5.a 5.b 5.c 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b. Kőhegyi-Kis. Ágnes. Bányai Csabáné II.1. Testnevelés és sport. Barna Ágnes II.1.

A hét ÓRAREND. 5.a 5.b 5.c 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b. Kőhegyi-Kis. Ágnes. Bányai Csabáné II.1. Testnevelés és sport. Barna Ágnes II.1. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI VARGA AMÁS ÁLALÁNOS ISKOLA 2016/2017. tanév N A P H É F Ő Ó R A Érvényes: 2016. szeptember 1-től A hét ÓRAREND felső tagozat 5.a 5.b 5.c 6.a 6.b 7.a 7.b 8.a 8.b Póth Edit Szőke Istvánné

Részletesebben

általános igazgatóhelyettes történelem történelem szakos bölcsész és tanár egyetem

általános igazgatóhelyettes történelem történelem szakos bölcsész és tanár egyetem Név Munkakör Tantárgy Végzettség Végzettségi szint Szabóné Kiss Erzsébet igazgató angol nyelv Balogh Attila Sluzek Éva Kaiser Andrea angol nyelv és irodalom szakos középiskolai általános igazgatóhelyettes

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Felső tagozat Ssz: A pedagógus neve Iskolai végzettség 1. 2. Mely szakra képesített Tárgyakat tanít

Részletesebben