Konferencia katalógus Hévíz. Konferencia Rendezvény Szolgáltatók Catering Technikai háttér

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Konferencia katalógus Hévíz. Konferencia Rendezvény Szolgáltatók Catering Technikai háttér"

Átírás

1 Konferencia katalógus Hévíz Konferencia Rendezvény Szolgáltatók i háttér

2 Hévíz a maga páratlan természeti kincsével, a Hévízi tóval, valamint a rá épülő, 220 éves fürdőkultúrával és professzionális gyógyászattal méltán vívta ki nemzetközi ismertségét és rangját a közép-európai tradicionális fürdővárosok között. A 2015-től Hungarikumként is számon tartott, egész évben fürdőzésre alkalmas gyógy-tónak, valamint a gyógyvízre épülő helyi kezeléseknek köszönhetően Hévíz a maga több mint vendégágyával, valamint 1 milliós vendégéjszaka számával évek óta Magyarország leglátogatottabb vidéki turisztikai célpontja. Az alig 5000 fős nyugat-magyarországi településnek mégis sikerült megőriznie kisvárosi jellegét, ahol valóban minden a vendégek pihenését hivatott szolgálni. A szolgáltatások az évtizedek alatt azonban egyre specializáltabbak, professzionálisabbak és változatosabbak lettek, így a hagyományosan gyógyhelyként ismert Hévíz napjainkban már számos lehetőséget kínál a hazai és nemzetközi jelentőségű konferenciák, tanácskozások, workshopok, tréningek szervezőinek. heviz.hu

3 Konferencia szervezői infrastruktúra Hévízen: konferencia helyszínek széksoros ültetéssel 550 főig, rendezvénytermek 800 m 2 -ig ca vendégágy kereskedelmi szálláshelyeken 13 hotel 3 5 csillagos minősítéssel Hévíz Balaton Airport nemzetközi repülőtér 10 km-es távolságban Budapesti, Liszt Ferenc és Bécsi nemzetközi repülőterek 200 km-es távolságban több mint 100 étterem, kávézó, cukrászda számos egészségügyi és szépészeti szolgáltató, utazási iroda, transzfer és autóbérlési lehetőség Csapatépítő és fakultatív programok Hévízen: Hévízgyógyfürdő, ahol télen-nyáron fürdőzhetünk a meleg vízű gyógytóban Változatos wellness és beauty szolgáltatások: fürdők, szaunák, a legkülönbözőbb só- és aromakabinok, masszázsok, pakolások, stb. Aktív kikapcsolódási lehetőségek: szabadtéri és fedett sportpályák, tenisz, lovaglás, golf, hőlégballon, segway túra, kerékpárbérlés, túraszervezés Kulturális programok: történelmi városnézés, komoly és könnyűzenei programok, színház Gasztronómiai élmények: borkóstoló, nemzetközi és zalai konyha specialitásai, termelői piac A környékben: Festetics Kastély, Vadászati Múzeum, Balatoni Múzeum - Keszthely Balatoni hajókirándulások, vitorlázás, e-boot-ok a keszthelyi öbölből Professzionális golf klubok Zalacsányban és Balatongyörökön Változatos túra- és kerékpár útvonalak ca. 250 km-en a Nyugat-Balatoni térségben Badacsonyi borrégió Balaton-parti standok, kalandparkok

4 Hévíz Város Önkormányzatának konferencia terme kiváló hang-, fény- és színpadtechnikával áll a rendezvényszervezők rendelkezésére. A terem előtere kiválóan alkalmas svédasztalos állófogadás megtartásához vagy büfé üzemeléséhez. Hévíz Város Önkormányzata H-8380 Hévíz, Kossuth L. u kabinet@hevizph.hu Pados U alak Bankett : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, elfüggönyözhető színpad háttérfolyosókkal, fénytechnika, flipchart tábla, televízió, cd-dvd lejátszó. : Saját konyhával nem rendelkezik, catering szolgáltató bevonása ajánlott. Konferencia terem p Parkolás: Parkolásra közterületen van lehetőség. 500 m

5 Legyen szó konferenciáról, csapatépítő tréningről, vagy egyéb rendezvényről, a Hévízi Gyógytó parkjában különböző méretű, technikailag jól felszerelt konferenciatermeinkkel várjuk. Szállással is egybekötött programsorozat esetén a gyógytó szállodája, a Hotel Spa Hévíz kitűnő választás. A szálloda 2015-ben felújított Platán Étterme pedig kávészünet, konferenciaebéd, vagy gálavacsora elegáns helyszíne. Hévízgyógyfürdő Szent András Reumakórház/ Hotel Spa Hévíz HHH/HHHH H-8380 Hévíz, dr. Schulhof V. sétány / hotel@spaheviz.hu : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, fénytechnika, flipchart tábla, televízió, cddvd lejátszó. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 80 személyautó és 2 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. Nymphaea p Tárgyaló sz Kultúrterem p Tófürdő Konferencia Pados U alak Bankett p 50 m 112

6 Többszörösen kitüntetett szállodánk eltérő nagyságú, jól felszerelt, összenyitható termekkel, minőségi gasztronómiával ideális helyszín egy szakmai találkozóra! Lazítson megújult fürdő- és szaunavilágunkban és kényeztesse magát egészségmegőrző kezeléseinkkel. Hotel Europa fit HHHHsuperior H-8380 Hévíz, Jókai u. 3. Tel.: Fax: Pados U alak Bankett : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, flipchart tábla, teleívzió, cd-dvd lejátszó, pinwand, fénytechnika : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. BalanceRoom sz/p MediMotionRoom sz/p VisualRoom sz Parkolás: A parkolás 120 személyautó és 4 busz számára biztosított, transzferre és elektromos autó töltési lehetőségre van mód. 400 m 467

7 A NaturMed Hotel Carbona magas színvonalú szolgáltatásaival ideális helyszíne konferenciáknak, céges rendezvényeknek. A szakmai programok mellett nálunk különleges környezetben biztosított az ellazulás, a kikapcsolódás és a felhőtlen szórakozás élménye! NaturMed Hotel Carbona HHHHsuperior H-8380 Hévíz, Attila u corporate@carbona.hu : mikrofon, hangosítás, DVD lejátszó, projektor, írásvetítő, flip chart, televízió/ video, diavetítő, vetítővászon : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 150 személyautó és 6 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. Pados U alak Júlia 73, sz Rómeó 107, p Carmen bálterem m Böjti bázis 37, p Tárgyaló 47, p Bankett 500 m 522

8 A Danubius Health Spa Resort Hévíz**** superior festői zöld környezetben fekszik, 5 percre a Hévízi Tófürdőtől. Ideális helyszín a pihenéshez, szabadidős és üzleti tartózkodáshoz. Danubius Quality Conference: elegáns konferencia termek 200 főig. Danubius Health Spa Resort Hévíz HHHHsuperior H-8380 Hévíz, Kossuth L zoltan.varga@danubiushotels.com Pados U alak Shakespeare sz Haranghy sz Venus sz Ciklámen Bár sz Szekció (3db) sz Bankett : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítővászon, pulpitus, flipchart tábla, cddvd lejátszó. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 140 személyautó és 4 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. 300 m 420

9 A Zala Springs Golf Resort klubháza csodálatos panorámával, exkluzív belső dizájnnal és kifogástalan kiszolgálással várja vendégeit! Zala Springs Golf Resort Zrt. H-8782 Zalacsány, Csány L. u katalin.pulai@zalasprings.hu : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, dobogó, flipchart tábla, teleívzió, cd-dvd lejátszó. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 250 személyautó és 4 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. Pados U alak Földszint p Emelet p Földszint terasz jl Emeleti terasz jl Bankett

10 Hévízen nyugodt környezetben 120 fős konferenciateremmel, kisebb szekciótermekkel, modern technikai és szakmai háttérrel várjuk a tökéletes konferenciára vágyó vendégeinket. Hunguest Hotels Helios HHHsuperior H-8380 Hévíz, Vörösmarthy u reserve@hotelhelios.hunguesthotels.hu Pados U alak Bankett : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, flipchart tábla. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Helios/Színház sz Helios/Kutas sz Parkolás: A parkolás 150 személyautó és 10 busz számára biztosított. 450 m 422

11 Közvetlen a világhírű tó szomszédságában hatalmas rendezvénytermekkel, modern technikai és szakmai háttérrel várjuk konferenciázni vágyó vendégeinket. Tökéletes helyszínek a sikeres rendezvényekhez Hunguest Hotels Panoráma HHHsuperior H-8380 Hévíz, Petőfi u reserve@hotelpanorama.hunguesthotels.hu : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, flipchart tábla. Pados U alak Bankett : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Panorama/ Borostyán kő Panorama/Gránit sz 150 m 410

12 Napfényes és barátságos konferenciatermeink 120 főig várják a konferenciázókat. Modern technikai felszereltséggel, klímatizált termekkel és díjmentes wifi internethasználattal járulunk hozzá rendezvénye sikeréhez. Lotus Therme Hotel & Spa HHHHH H-8380 Hévíz, Lótuszvirág u viktor.kosztolanczi@lotustherme.net Pados U alak Festetics 72, sz Esterházy 72, sz Festetics és Esterházy sz Tárgyaló sz Könyvtár sz Bankett : mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, dobogó, fénytechnika, flipchart tábla, teleívzió, cd-dvd lejátszó. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 166 személyautó és 3 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. 600 m 447

13 Parkosított környezetben, panorámás rendezvénytermeink ideális helyszínt biztosítanak munkavégzéshez, képzéshez. Csapatépítéshez kreatív és játékos szolgáltatásokat kínálunk in-/ outdoor. Kolping Hotel Spa & Family Resort HHHH H-8394 Alsópáhok, Fő út : hangosítás, mikrofon, projektor, vetítő vászon, pulpitus, flipchart tábla, teleívzió, cd-dvd lejátszó, wifi a termekben. : Saját konyhával rendelkezik. Minden étkezési lehetőség megoldható svéd asztalon vagy tányér szervízzel. Igény szerint speciális étrendet biztosít, műsort szervez. Parkolás: A parkolás 130 személyautó és 2 busz számára biztosított, transzferre van lehetőség. Pados U alak Margit sz Géza sz Zsigmond p/jl Mátyás c Bankett 2 km 300

14 Hévíz város sportcsarnokai évente több rendezvénynek is helyet adnak. Felszereltségük és méreteik révén ugyanakkor nem csak sportrendezvények lebonyolítására, hanem koncertek, bálok, kiállítások, workshopok és egyéb szakmai rendezvények megtartására is alkalmasak. GAMESZ H-8380 Hévíz, Kossuth L. u. 4/A Pf , , Sportcsarnok Illyés Gyula Ált. Isk. Tornaterem Bibó István Gimnázium Pados U alak Bankett p p - : hangosítás, mikrofon, pulpitus, dobogó : Saját konyhával nem rendelkezik, catering szolgáltató bevonása ajánlott. Parkolás: a város közterein, parkolóiban megoldható. 700 m

15 Legyen szó sajtótájékoztatóról, üzlet nyitásról vagy céges rendezvényről, a Macchiato tökéletes választás. Bútoraink és kiegészítő kellékeink közül minden igényre tudunk megoldást, az egyszerű szendvicsektől az exluzív menüig széles étel és italkínálattal rendelkezünk. Néhány főtől akár több száz résztvevőig tudunk vendéglátást biztosítani, szinte bármilyen helyszínre kitelepülve. Macchiato Caffe Macchiato, H-8380 Hévíz, Széchenyi u info@macchiato.hu Konferenciák, rendezvények sikere gördülékeny lebonyolítása nagyban múlik a kiszolgáló személyzeten, a technikai hátteret üzemeltető, üzemeltetni tudó embereken. A legtöbb esetben a helyszíneken nincs végig jelen egy személy, stáb, akik a felmerülő problémákat orvosolni tudják. Mi erre nyújtunk megoldást: rendezvények hangosítása, fénytechnikai üzemeltetése, vetítések technikai háttere több eszközön. Peresztegi Zsolt egyéni vállalkozó H-8380 Hévíz, Fortuna u perec.zsolt@gmail.com

16 BusExpress H-8372 Cserszegtomaj, Millennium u A BusExpress Nyugat-Magyarország legnagyobb transzfer vállalta, szolgáltatásunk keretében személyszállítással és kirándulásokhoz járművek biztosításával foglalkozunk. Flottánkban megtalálhatóak a személyautók, mikrobuszok és a nagybuszok is. Speciális szolgáltatásunk az online foglalási rendszer, melyen keresztül könnyen és gyorsan lehetséges foglalni. Fox Autorent TT Thermal Tours Kft. H-8380 Hévíz Széchenyi u balaton@fox-autorent.com Autóbérlés magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt egy, vagy több napra. Hévízi, Budapest repülőtéri, Bécs repülőtéri átadással, akár sofőrszolgálat igénybevételével.

17 Európa egyik legnagyobb, 18 személyes ballonjával szervezünk sétarepüléseket keszthelyi indulással. Igény esetén több ballonnal nagyobb, max 40 fős csoportokat is vállalunk. A program tartalmazza a helyi transzfereket, kb 1 órás ballonrepülést a Nyugat-Balaton felett, avató ceremóniát oklevéllel és pezsgővel. Magyar, angol, német és orosz nyelvű asszisztenciát biztosítunk. Balaton Balloning Balaton Ballooning Kft 8372 Cserszegtomaj, Fenyves u info@balaton-ballooning.com A Hertz autókölcsönzőnél egy vagy több napra akár hosszútávon is, jól felszerelt új gépkocsikat bérelhet kedvező áron. Cégünknél lehetőség van bármely másik Hertz irodában történő leadásra illetve sofőrszolgálatra is. autóbérlés egy vagy több napra sofőr szolgálat, transzfer biztosítás rugalmas autó átvétel és leadás bérelhető autók széles választéka Hertz Rent A Car H-8380 Hévíz, Széchenyi u heviz@hertz.hu

18 Cégünk túra és városi kerékpárok bérbeadásával, valamint csoportos kerékpártúrák szervezésével foglalkozik. Maximális csoportlétszám, kölcsönzött kerékpárral 50 fő. Kerékpárok típusa: CTM és Merida kerékpárok valamint 10 db E-bike. Túrák ajánlott hosszúsága: km. Külföldi csoportok számára angol és német nyelvű túravezetőt biztosítunk. Jankó Bt. / Tourinform Iroda H-8380 Hévíz, Rákóczi u heviz@tourinform.hu Különleges helyszín, különleges rendezvényre! Rendezvény- és Nosztalgiahajóflottánk összetétele lehetővé teszi pár főtől több száz fős rendezvények megtartását 22 kikötőnkből. Vállaljuk állófogadások, konferenciák, sajtótájékoztatók, üzleti tárgyalások, kiállítások, szakmai- és családi rendezvények, esküvők, bankettek, csapatépítő programok megrendezését a Balatonon. Kérje egyedi ajánlatunkat! Várjuk megkeresését! Az élményhez hajó visz! Balatoni Hajózási Zrt. H-8600 Siófok, Krúdy sétány ertekesites@balatonihajozas

19 Hévíz Város Önkormányzata Szent András Reumakórház Hotel Spa Hévíz HHH/HHHH NaturMed Hotel Carbona HHHHsuperior Hotel Europa fit HHHHsuperior Danubius Health Spa Resort Hévíz HHHHsuperior Zala Springs Golf Resort Hunguest Hotels Helios HHHsuperior Hunguest Hotels Panoráma HHHsuperior Lotus Therme Hotel & Spa HHHHH Kolping Hotel Spa & Family Resort HHHH GAMESZ Macchiato Caffe Busexpress Balaton Balloning Fox Autorent Jankó Bt. / Tourinform Iroda Hertz Autókölcsönző

20 Piktogram jelmagyarázat: parkoló zárt parkoló akadálymentes Hévízi Gyógyvíz medencék wellness szolgáltatások sport lehetőségek légkondícionálás wifi étterem bankkártyás fizetés szépségszalon saját kert tótól való antiallergén 400 m távolság konyha 100 Hévíz TDM Egyesület H-8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. Tel.: Fax: info@hevizmarketing.hu

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

KONFERENCIA - TRÉNING

KONFERENCIA - TRÉNING SZÁLLÁS www.abbazia-nemesnep.hu KONFERENCIA - TRÉNING ABBÁZIA COUNTRY CLUB KAPCSOLAT: Fraller Ágnes sales manager www.abbazia-nemesnep.hu konferencia@abbazia-nemesnep.hu Club Dobogómajor 8372 Cserszegtomaj,

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata Ajánlattevő neve: H + H Lakópark Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő székhelye: H-8237 Tihany, Diós és Gödrös

Részletesebben

KONFERENCIA - TRÉNING

KONFERENCIA - TRÉNING SZÁLLÁS KONFERENCIA - TRÉNING KAPCSOLAT: Fraller Ágnes sales manager www.clubdobogomajor.hu konferencia@clubdobogomajor.hu Club Dobogómajor 8372 Cserszegtomaj, Hévízi út 1. Telefon: 83/531 983 Fax: 83/531

Részletesebben

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT.

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. 2015 RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Különleges helyszín különleges rendezvényre! Egyedülálló élmény, gyönyörű környezet a balatoni táj, mely feledhetetlen

Részletesebben

A tihanyi Panoráma Hotel konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata

A tihanyi Panoráma Hotel konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata A tihanyi Panoráma Hotel konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata Ajánlattevő neve: H + H Lakópark Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő székhelye: 8200 Veszprém, Stadion út 11/B Ajánlattevő

Részletesebben

H Győr, Nagysándor József u. 31.

H Győr, Nagysándor József u. 31. A RENDEZVÉNYHELYSZÍN ETO PARK HOTEL**** SUPERIOR BUSINESS & STADIUM Az ETO PARK HOTEL**** SUPERIOR Business & Stadium öt percre található a városközponttól és a Győri Ipari Parktól egyaránt. Modern audiovizuális

Részletesebben

Rendezvényhelyszín kiajánló

Rendezvényhelyszín kiajánló Rendezvényhelyszín kiajánló 6726 Szeged, Közép fasor 1-3 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Bemutatkozik a Délvidék Ház DÉLVIDÉK HÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Rövidített név: DÉLVIDÉK

Részletesebben

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont ****

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Álomvár Földváron Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Balatonföldváron, a magyar tenger egyik legszebb üdülőhelyén, Budapestről 1 óra alatt megközelíthető színvonalas, családias hangulatú szállodánkban

Részletesebben

A DUIHK bérelhető termei

A DUIHK bérelhető termei A DUIHK bérelhető termei DUIHK Foyer Kiállításmegnyitó DUIHK kert a konferenciateremben Konferenciaterem A professzionális technikával felszerelt terem, melyhez egy tolmácskabin is tartozik, a DUIHK székházának

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

Accent Business Guide

Accent Business Guide Accent Business Guide Szállodáink kapacitása: Szálloda neve Szobák száma Rendezvény kapacitás (fő) Andrássy Rezidencia Wine & Spa HHHHH 41 120 Lotus Therme Hotel & Spa HHHHH 232 120 Greenfield Hotel Golf

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK

TEREMBÉRLÉS. Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK TEREMBÉRLÉS Az Esernyős rendezvényhelyszínei Óbuda KIOSZK Mi az Esernyős? Bérelhető tereink KÁVÉZÓ, KÖZÖSSÉGI TÉR, ahol a minőségi kávé, a hagyományos és reform sütemények mellett hetente változó déli

Részletesebben

ETO PARK HOTEL**** BUSINESS & STADIUM

ETO PARK HOTEL**** BUSINESS & STADIUM Az öt percre található a városközponttól és a Győri Ipari Parktól egyaránt. Modern audiovizuális felszereltséggel, tágas terekkel és szekcionálható rendezvénytermeinkkel hotelünk kiváló választás minden

Részletesebben

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár

2013 Budapest Jazz Club. 2014. tavasz-nyár 2013 Budapest Jazz Club 2014. tavasz-nyár MAGUNKRÓL A Budapest Jazz Club egyedi atmoszférájának, csúcsminőségű technikai felszereltségének és több mint ötéves tapasztalatának köszönhetően izgalmas színfoltja

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. A tradíció vonzásában RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. A tradíció vonzásában RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ A tradíció vonzásában EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Szerkesztô: Horváth Ágnes rendezveny@rentit.hu Együttmûködô partner: Europrinting

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

LARUS ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT

LARUS ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT ÉTTEREM ÉS RENDEZVÉNYKÖZPONT A 2011 tavaszán megnyílt Larus Étterem és Rendezvényközpont Budapest XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ, Sirály utca és a Gesztenyéskert teljesen megújult közterébe

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

RENDEZVÉNY. Ahol az ipari terek magas minőségű élménnyel párosulnak! Kik vagyunk? A következő típusú eseményekre ajánljuk a Loffice tereit...

RENDEZVÉNY. Ahol az ipari terek magas minőségű élménnyel párosulnak! Kik vagyunk? A következő típusú eseményekre ajánljuk a Loffice tereit... RENDEZVÉNY Ahol az ipari terek magas minőségű élménnyel párosulnak! Kik vagyunk? A Loffice többszörösen díjazott rendezvényközpont. Újgenerációs ipari tereinkkel melyek között egykori kottanyomda, cipőgyár

Részletesebben

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites Esküvő brossúra Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites ANNA GRAND HOTEL Vendégvárás és boldogító igen az Anna-bálok helyszínén, a balatonfüredi Anna Grand Hotel

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK TÉL. Kiadja: QUICK FIX Bt Budapest, Királyi Pál u. 16.

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK TÉL. Kiadja: QUICK FIX Bt Budapest, Királyi Pál u. 16. ...by the Chain Bridge. EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2018. TÉL Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. rendezveny@rentit.hu Együttmûködô partner: Europrinting Kft. RENDEZZE

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS GROUP

DANUBIUS HOTELS GROUP KREATÍV KONFERENCIÁK KIHAGYHATATLAN PROGRAMOK SOPRONBAN ÉS KÖRNYÉKÉN Vegyen egy mély levegőt és élvezze az Alpoknak és a meseszép erdős vidéknek köszönhető üdítően tiszta, friss levegőt. KONFERENCIA ÉS

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK TÉL

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK TÉL EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2016. TÉL Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Szerkesztô: Horváth Ágnes rendezveny@rentit.hu Együttmûködô partner: Europrinting Kft. Dolgozzon

Részletesebben

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány 15 Zala Springs 10 c per c per c Hévíz er 5p Zal Keszthely min in m 15 a m eg ye Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár in 5m 10 1 óra / 1h Balaton Golfclub

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK

Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok kiváló helyszíne a Zsigmond Király Főiskola TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK Az intézmény bemutatása A Zsigmond Király Főiskolát 2000-ben alapította kizárólag magyar magántőkéből

Részletesebben

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata Ajánlattevő neve: H + H Lakópark Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlattevő székhelye: H-8237 Tihany, Diós és Gödrös

Részletesebben

Badacsonyban és környékén, alig pár méterre a Balaton parttól természeti,

Badacsonyban és környékén, alig pár méterre a Balaton parttól természeti, Badacsonyban és környékén, alig pár méterre a Balaton parttól természeti, történelmi és kulturális látnivalók várják az érdeklődőket. Várak, kastélyok, festői tájakon, borvidékeken átvezető kerékpárutak

Részletesebben

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK ŐSZ

EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK ŐSZ EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2016. ŐSZ Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Szerkesztő: Horváth Ágnes rendezveny@rentit.hu Együttműködő partner: Europrinting Kft. Dolgozzon

Részletesebben

CÉGES RENDEZVÉNY Dabas, Bartók Béla út 100. Tel.:

CÉGES RENDEZVÉNY Dabas, Bartók Béla út 100. Tel.: CÉGES RENDEZVÉNY 2370 Dabas, Bartók Béla út 100. Tel.: +36 30 545 9458 e-mail: info@dabashotel.hu www.dabashotel.hu Éttermünk nem csupán a családok kényelmét szolgálja, hiszen rendszeresen biztosítunk

Részletesebben

Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán

Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán Exkluzív üzleti és magán rendezvények a Dunán Különleges helyszín céges rendezvények, üzleti programok, tárgyalások vagy szabadidős, egyéni programok lebonyolítására vagy azok kombinálására. Minden alkalomra

Részletesebben

rendezvényhelyszín Bemutatkozás

rendezvényhelyszín Bemutatkozás rendezvényhelyszín Bemutatkozás 2016 TOKAJ FESZTIVÁLKATLAN MAGUNKRÓL Tokaj Fesztiválkatlan Rendezvénytér Kelet-Magyarország legújabb és legnagyobb rendezvényhelyszíne. Elhelyezkedés Világörökségi helyszínen,

Részletesebben

GOMI RENDEZVÉNYEK VELENCE KORZÓ 30/

GOMI RENDEZVÉNYEK VELENCE KORZÓ 30/ ÚJ, EXLKUZÍV RENDEZVÉNYHELYSZÍN A GOMI Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft. egy többfunkciós, exkluzív rendezvényhelyszínt, a Velence Korzót ajánlja régi és új Partnereinek egyaránt. Akik a GOMI rendezvények

Részletesebben

Hévíz TDM Egyesület. éves beszámoló

Hévíz TDM Egyesület. éves beszámoló Hévíz TDM Egyesület éves beszámoló 2015 A Hévíz TDM Egyesület általános bemutatása Alapadatok Az Egyesület neve: Hévíz Turisztikai Desztinációs Menedzsment Egyesület Az Egyesület rövidített neve: Hévíz

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

MEET & RELAX R YA G A M

MEET & RELAX R YA G A M MAGYAR MEET & RELAX MEET & RELAX FÓKUSZBAN A MUNKA EGYÜTT MÁSHOL, MÁSKÉPP NÁLUNK A VILÁG ADNI JÓ FELEDHETETLEN PILLANATOK A GASZTRONÓMIA MŰVÉSZETE MEET & RELAX Kétszeres Magyar Termék Nagydíjas és Turizmus

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Szállodai specializációs érdekességek

Szállodai specializációs érdekességek Szállodai specializációs érdekességek 1.000 m2 vízfelület gyógyszálló Naturmed Hotel Carbona, Hévíz 261 1.9m2 1.280 m2 vízfelülettel wellness szálloda Spirit Hotel Thermal Spa, Sárvár 22 medence 273 2.3m2

Részletesebben

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás Együtt a család 1. nap Érkezés, délutáni program a Büki Gyógyfürdőben. 2. nap Délelőtt golfízelítő az egész család számára Zsirán, délután lutzmannsburgi fürdőprogram. 3. nap A szombathelyi Kalandváros

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Villa Weber Romantic Resort (bezárt) Magyarország - Tolna megye - Bonyhád http://www.reise.info.hu/weber/hu/

Villa Weber Romantic Resort (bezárt) Magyarország - Tolna megye - Bonyhád http://www.reise.info.hu/weber/hu/ Bemutatkozás Hotel: Villa Weber Romantic Resort (bezárt) A Völgységi dombság szíében, páratlan nyugodt környezetben álló majorság és a kastély épülete a bonyhádi Perczel család tulajdonában állt, és az

Részletesebben

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről!

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! M6 Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai

Részletesebben

SIÓFOK ÉLMÉNYKERTJE! NAPSÜTÖTTE WWW.HOTELSUNGARDEN.HU. 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu

SIÓFOK ÉLMÉNYKERTJE! NAPSÜTÖTTE WWW.HOTELSUNGARDEN.HU. 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu SIÓFOK NAPSÜTÖTTE ÉLMÉNYKERTJE! WWW.HOTELSUNGARDEN.HU 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu SZÁLLODA Siófok központjában, gyönyörű platánfa sétánnyal körülölelt Hotel

Részletesebben

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group Magyarország Balatonfüred Győr Pécs Anglia London Directory danubius hotels group Tartalom Csatlakozzon törzsvendégprogramunkhoz, pontjai most forintot érnek! Gyűjtse a pontokat és váltsa be változatos

Részletesebben

Ahol az újgenerációs terek kreatív élményekkel párosulnak!

Ahol az újgenerációs terek kreatív élményekkel párosulnak! RENDEZVÉNYKÖZPONT RENDEZVÉNYKÖZPONT HELYSZÍNEK ÉS PARAMÉTEREK Ahol az újgenerációs terek kreatív élményekkel párosulnak! Kik vagyunk? A Loffice egy többszörösen díjazott rendezvényközpont. Ma már négy

Részletesebben

Hévíz Kincse. Naturmed Hotel Carbona**** Hévíz

Hévíz Kincse. Naturmed Hotel Carbona**** Hévíz Hévíz Kincse Naturmed Hotel Carbona**** Hévíz Hévízen, a fürdőváros központjában, egy 4,6 hektáros arborétumszerű parkban helyezkedik el, ahol mediterrán környezetben várja vendégeit egész évben. Csodálatos

Részletesebben

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu

KISOKOS. A-tól Z-ig. céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez. www.barcikaart.hu KISOKOS céges és egyéb rendezvényekhez, családi eseményekhez A-tól Z-ig www.barcikaart.hu 2 KISOKOS MEZEY ISTVÁN MŰVÉSZETI KÖZPONT Többfunkciós rendezvényterem Az impozáns, közművelődési, művészeti funkciókat

Részletesebben

KATAR-KUVAIT HASZNOS INFORMÁCIÓK

KATAR-KUVAIT HASZNOS INFORMÁCIÓK MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KATAR-KUVAIT HASZNOS INFORMÁCIÓK Melléklet az MKIK üzleti delegáció meghirdetése kapcsán Beutazással kapcsolatos információk KATAR Katarba turista céllal beutazni kívánó

Részletesebben

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:

1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel: 1 CLUB MED FINOLHU VILLAS 5 csillagos luxus minőség. Észak Male atoll, 40 perces privát gyorshajó transzfer a reptértől a szállodáig. A sziget déli része kizárólag az ott nyaralóknak van fenntartva. Ezen

Részletesebben

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group

Magyarország Budapest Balatonfüred Győr. Directory. danubius hotels group Magyarország Balatonfüred Győr BÜK Pécs Anglia London Directory danubius hotels group Tartalom Csatlakozzon törzsvendégprogramunkhoz, pontjai most forintot érnek! Gyűjtse a pontokat, és váltsa be változatos

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. Elegáns rendezvényhelyszín Szilvásváradon RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK 2013. ÔSZ

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. Elegáns rendezvényhelyszín Szilvásváradon RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK 2013. ÔSZ EXKLUZÍV EXKLUZÍV Elegáns rendezvényhelyszín Szilvásváradon RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK 2013. ÔSZ Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Szerkesztô: Horváth Ágnes rendezveny@rentit.hu Együttmûködô

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

t flotta hajózási társaság

t flotta hajózási társaság t flotta hajózási társaság info@tflotta.hu +36 30 542 4547 bemutatkozó Az elmúlt 16 évben cégünk a Balatoni hajózás meghatározó szereplőjévé vált. Folyamatos fejlődésünknek köszönhetően mára a térség legnagyobb

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: Előkészítő: Cserép László / Reischl Eszter Tárgy: Csatlakozás a Légi Marketing Alaphoz E L Ő T E R

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

Legkedveltebb programtervünk:

Legkedveltebb programtervünk: Egy csodás Balaton-parti esküvő forgatókönyve Romantikus Balaton-parti esküvőről álmodik? Szívesen mondaná ki a boldogító igent szíve választottjának egy varázslatos balatoni szigeten? Válassza a tihanyi

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

FONTOS INFORMÁCIÓK A MINŐSÍTÉSHEZ

FONTOS INFORMÁCIÓK A MINŐSÍTÉSHEZ FONTOS INFORMÁCIÓK A MINŐSÍTÉSHEZ A Hotelstars európai harmonizált szállodaminősítési rendszer 270 kritériumból áll, ezekből maximum 860 pont szerezhető. Minden kategóriában (1*-5*) meghatározásra került

Részletesebben

Accent Hotels: Az élmény a részletekben rejlik

Accent Hotels: Az élmény a részletekben rejlik Accent Hotels: Az élmény a részletekben rejlik Az Accent Hotels a legdinamikusabban fejlődő magyar szállodacsoport, amely jelen pillanatban: 3 budapesti, 13 vidéki szálloda és egy budapesti golfpálya üzemeltetését

Részletesebben

Hertelendy Kastély konferencia ajánlata

Hertelendy Kastély konferencia ajánlata Hertelendy Kastély konferencia ajánlata A Relais & Chateaux Hertelendy Kastély egy tökéletes hely felső vezetői találkozók, tárgyalások, incentive rendezvények, csapatépítő tréningek továbbá kis csoportos

Részletesebben

H Győr, Nagysándor József u. 31.

H Győr, Nagysándor József u. 31. A SZÁLLODA ETO PARK HOTEL**** SUPERIOR BUSINESS & STADIUM Szállodánk több éves tapasztalattal rendelkezik sportcsapatok színvonalas ellátásával, elszállásolásával, igény szerint rendezvényszolgáltatással,

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TRENDEK A TURIZMUS SZEKTORBAN, 2010 A listaáras reklámköltések tükrében

KOMMUNIKÁCIÓS TRENDEK A TURIZMUS SZEKTORBAN, 2010 A listaáras reklámköltések tükrében KOMMUNIKÁCIÓS TRENDEK A TURIZMUS SZEKTORBAN, 2010 A listaáras reklámköltések tükrében KANTAR MEDIA REKLÁMFIGYELÉS, REKLÁMKÖLTÉS-MÉRÉS Figyelt médiumok 20 TV csatorna 11 rádióadó 300 újság cím 17 internetes

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK Dr. Ruszinkó Ádám elnök, Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület Reggeli sajtóbeszélgetés a Szamosban, 2018. VII. 3. 1 Az egészségturizmus

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása Csongrád megyei turisztikai pályázatok bemutatása, aktuális Lorem ipsum kérdések megvitatása Turisztikai kiírások az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-alföldön Kód Pályázat címe Beadott Nyert Cs. M-ben

Részletesebben

A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN

A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN A HELYI ÉLELMISZERRENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETSÉGEI A ZALA TERMÁLVÖLGYE EGYESÜLET TÉRSÉGÉBEN I. Nyitott Porta műhelytalálkozó Kujáni Katalin Olga Az előzményekről ECOSYAL PROJEKT Az indikátorok elemzésének

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS XIV. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA GYULA 2015. DECEMBER 3-4. GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Előadó: Komoróczki Aliz Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető TDM menedzser Köszöntő 2015. december 3. A DESZTINÁCIÓ

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

2015. május RIO 2016 OLIMPIA

2015. május RIO 2016 OLIMPIA Engedélyszám: U 000390 Molnár Kriszta sportutak Tel: +361 999 1446 Fax: +361 345 1566 E-mail: kmolnar@tensi.hu Kovács Mónika sportutak Tel: +361 345 1589 Fax: +361 345 1566 E-mail: mkovacs@tensi.hu 2015.

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy www.ceuco.com 1/5 HUNGARIKUMOK az európai gasztronómiai és borkultúrában PROGRAMOK nap időpont napirend Utazás a szállodákból Villányba. Pincelátogatás a borvidék Aurum díjas borászainak pincészeteiben,

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást már csak a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezıiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelmően jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

SORG- ESKÜVŐI AJÁNLAT

SORG- ESKÜVŐI AJÁNLAT SORG- V I L L A ESKÜVŐI AJÁNLAT 2019 Kedves Ifjú Pár! Szeretnénk megköszönni az érdeklődéseteket. Gratulálunk az eljegyzésetekhez és sok sikert kívánunk a készüléshez, szervezéshez! Bízunk benne, hogy

Részletesebben

pület Angyalföld szívében épülő modern irodák ipari bájjal

pület Angyalföld szívében épülő modern irodák ipari bájjal pület Angyalföld szívében épülő modern irodák ipari bájjal A Váci úti folyosó vonzására mágnesként tapadó Lomb utcai irodaház 5000 -en kínál a hagyományos irodai környezetből kilépni vágyó cégeknek kreatív

Részletesebben

TÖKÉLETES KONFERENCIÁK

TÖKÉLETES KONFERENCIÁK KONFERENCIA TÖKÉLETES KONFERENCIÁK ÉRVEINK EGY IDEÁLIS RENDEZVÉNY- HELYSZÍN MELLETT Sokszínű és változatos csapatépítő programok egy eredményes nap után Természetes fényű konferencia termek Térítésmentes

Részletesebben

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/ Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

KONFERENCIÁK BÁLOK FOGADÁSOK KONCERTEK MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ESEMÉNYEK ESKÜVŐK TANFOLYAMOK CSALÁDI ÉS BARÁTI ÖSSZEJÖVETELEK 18 KÜLÖNBÖZŐ MÉRETŰ

KONFERENCIÁK BÁLOK FOGADÁSOK KONCERTEK MŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ESEMÉNYEK ESKÜVŐK TANFOLYAMOK CSALÁDI ÉS BARÁTI ÖSSZEJÖVETELEK 18 KÜLÖNBÖZŐ MÉRETŰ KONFERENCIÁK BÁLOK FOGADÁSOK KONCERTEK ŰVÉSZETI ÉS KULTURÁLIS ESEÉNYEK ESKÜVŐK TANFOLYAOK CSALÁDI ÉS BARÁTI ÖSSZEJÖVETELEK 18 KÜLÖNBÖZŐ ÉRETŰ TERE TERASZ ÉS KERTHELYISÉG LÉGKONDICIONÁLT ÉS AKADÁLYENTES

Részletesebben