A tervezet előterjesztője

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tervezet előterjesztője"

Átírás

1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés jelen formájában nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A dokumentum célja a társadalmi egyeztetés elindítása és a jogalkotási folyamat átláthatóvá tétele, amelynek alapján, illetve eredményeként a mellékelt tervezet valamennyi tartalmi és formai eleme módosulhat! A tervezet előterjesztője

2 2016. évi törvény a jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról 1. A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény módosítása 1. A polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: (4) Ha olyan végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per van folyamatban, amelyben a felperes a 369. a) pontjában foglaltakra hivatkozik, a bíróság az ezen felperes által a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában előterjesztett keresetlevelet az (1) bekezdés d) pontja alapján elutasítja. 2. A Pp. 370/A. -a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki: (2a) Ha a kereseti kérelem a végrehajtás megszüntetésére irányul, de a rendelkezésre álló adatok alapján korlátozásnak is helye lehetne, a bíróság erre a feleket figyelmezteti és lehetőséget biztosít, hogy a felek ezzel összefüggésben az érdemi nyilatkozataikat megtegyék. 3. A Pp. a következő 370/B. -sal egészül ki: 370/B. (1) Ha a felperes a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben a 369. a) pontjában foglaltakra hivatkozik, ebben a perben a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában is keresetet kell előterjesztenie. (2) Az (1) bekezdés szerinti esetben, ha a felperes hiánypótlási felhívás ellenére nem terjeszti elő a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában a keresetet, a kizárólag a 369. a) pontjában foglaltakra alapított kereset esetén a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, vagy ha a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye a pert meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy a per megszüntetésének, ha a felperes a 369. a) pontja mellett a végrehajtás megszüntetését, illetve korlátozását más okra alapítottan is kéri; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a 369. a) pontjára alapított kereseti kérelmet nem tartja fenn. (3) Az (1) bekezdés szerinti esetben a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában a keresetet mindazokkal szemben elő kell terjeszteni, akiknek egyébként perben kellene állnia a szerződés érvénytelensége tárgyában indított perben. (4) Az (1) bekezdés szerinti esetben a perben a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el akkor is, ha a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított per más bíróság hatáskörébe és illetékességébe tartozna. 2

3 (5) Azt a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti pert, amelyben a felperes a 369. a) pontjára hivatkozik, a bíróság felfüggeszti a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában folyamatban lévő per jogerős elbírálásáig, ha a) az érvénytelenség iránti per korábban került megindításra, mint a 369. a) pontjára alapított per, vagy b) az érvénytelenség iránti pert a 369. a) pontjára alapított per felperesétől eltérő személy indította. (6) Az (5) bekezdés szerinti esetben, ha a bíróságnak a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított perben hozott jogerős határozata szerint a szerződés érvénytelen, a bíróság e döntése a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben eljáró bíróságot akkor is köti, ha a határozat anyagi jogereje a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben álló felekre nem terjed ki. (7) Az (1) bekezdés szerinti esetben a 370/A. (3) és (4) bekezdése nem alkalmazható. 4. A Pp. a következő 397/K. -sal egészül ki: 397/K. (1) E törvénynek a jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénnyel megállapított rendelkezéseit a (2) (5) bekezdésben foglalt kivétellel a január 1-jén és az azt követően indult ügyekben kell alkalmazni. (2) Ha a január 1-jén folyamatban lévő végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben a felperes január 1-jén vagy azt követően terjeszt elő a 369. a) pontja szerinti kérelmet, e törvénynek a jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénnyel megállapított rendelkezéseit a január 1-jén folyamatban lévő ügyben is alkalmazni kell. (3) E törvénynek a jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénnyel megállapított 370/A. (2a) bekezdését azokban a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó, január 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztésére még nem került sor. (4) Ha január 1-jén a 369. a) pontján alapuló végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per, valamint a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított per is folyamatban van, a 369. a) pontján alapuló perben eljáró bíróság az eljárást felfüggeszti a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában folyamatban lévő per jogerős elbírálásáig. (5) A (4) bekezdés szerinti esetben, ha a bíróságnak a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított perben hozott jogerős határozata szerint a szerződés érvénytelen, a bíróság e döntése a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben eljáró bíróságot akkor is köti, ha a határozat anyagi jogereje a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben álló felekre nem terjed ki. 3

4 2. A jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény módosítása 5. A jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) 11. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 11. (1) Az állam a jogi segítségnyújtás keretében a törvényben meghatározott polgári peres és a végrehajtási eljárás kivételével nemperes eljárásokban (a továbbiakban együtt: per) a felperes, az alperes, a beavatkozó (perbehívott), a kérelmező és a kérelmezett fél részére a pártfogó ügyvédi képviseletet biztosítja és annak költségét a fél helyett megelőlegezi vagy viseli. (2) Az (1) bekezdéstől eltérően az állam a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet 46. cikk (1) bekezdése alapján a szülő-gyermek kapcsolatból eredő tartási kötelezettségek végrehajtása iránti eljárásban is biztosítja a fél számára a pártfogó ügyvédi képviseletet és viseli a fél helyett annak költségét. 6. A Jst a a következő (1) bekezdéssel egészül ki: (1) A félnek ugyanazon (összefüggő) ügyben peren kívüli és polgári eljárásban biztosított támogatás engedélyezése iránti kérelme esetén a jogi segítségnyújtó szolgálat az eljárást legfeljebb 3 hónapra felfüggesztheti. 7. A Jst. 58/A. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Ha a rendkívüli perorvoslat eredményeként a bíróság a jogerős határozatot a költségek viselésére is kihatóan megváltoztatja, vagy a jogerős határozat hatályon kívül helyezését követően hozott jogerős határozatban a bíróság a költség viseléséről a hatályon kívül helyezett határozatban foglaltaktól eltérően rendelkezik, a jogi segítségnyújtó szolgálat a korábban hozott jogerős díj megállapító határozatát módosítja, a visszatérítésre kötelező határozatát visszavonja és új visszatérítésre kötelező határozatot hoz. 8. A Jst a a következő (8) bekezdéssel egészül ki: (8) Ha a pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti kérelem tárgyában történő érdemi döntéshozatal olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, a jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvédi díj megállapítására irányuló eljárást felfüggesztheti. 9. A Jst. 63. (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4

5 (A támogatás iránti kérelmet a büntetőeljárásban ha a büntetőeljárásról szóló törvény másként nem rendelkezik legkésőbb a bíróság ügydöntő határozata meghozatalának céljából tartott tanácsüléséig lehet előterjeszteni a jogi segítségnyújtó szolgálathoz. A támogatás hatálya) a) a támogatás iránt kérelem előterjesztésétől a büntetőeljárás megszüntetéséig, a nyomozás részbeni mellőzéséig, a vádemelés részbeni mellőzéséig, a vádemelés elhalasztásáig vagy az eljárás jogerős befejezéséig, (tart.) 10. (1) A Jst. 63/A. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A pártfogó ügyvéd a díjának megállapítása iránti kérelmét a büntetőeljárás megszüntetését, a nyomozás részbeni mellőzését, a vádemelés részbeni mellőzését, a vádemelés elhalasztását vagy az eljárás jogerős befejezését követő 6 hónapon belül terjesztheti elő, ezt követően pedig akkor, ha igazolja, hogy a pártfogó ügyvédi díj viseléséről szóló határozatot 6 hónapon belül vette kézhez. Ha a perben a fél képviseletét több pártfogó ügyvéd látta el, a korábban eljárt pártfogó ügyvéd a jogi segítségnyújtó szolgálat felhívására díjának megállapítására irányuló kérelmét a felhívás kézhezvételétől számított 30 napos jogvesztő határidővel terjesztheti elő. (2) A Jst. 63/A. -a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: (7) Ha a pártfogó ügyvédi díj megállapítása iránti kérelem tárgyában történő érdemi döntéshozatal olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, a jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvédi díj megállapítására irányuló eljárást felfüggesztheti. 11. A Jst. 64. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) A jogi segítő e törvény alapján peren kívüli jogi szolgáltatást nyújt, illetve pártfogó ügyvédként jár el (e Fejezetben a továbbiakban együtt: jogi szolgáltatás). A jogi segítői tevékenység végzésére a jogi segítő a szolgáltatási szerződés jogi segítségnyújtó szolgálattal történő megkötésével válik jogosulttá. 12. A Jst. 68. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Pártfogó ügyvédi képviseletet polgári eljárásban a névjegyzékben szereplő ügyvéd és a (3) bekezdésben foglalt kivétellel jogi segítő szervezet láthat el, amennyiben rendelkezik a bíróságokkal való elektronikus kapcsolattartáshoz, különösen az űrlapbenyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételéhez szükséges technikai feltételekkel. A névjegyzékben szereplő jogi segítő szervezet büntetőeljárásban akkor láthatja el a sértett pártfogó ügyvédi képviseletét, ha megfelel a Be. 58. (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek, egyéb személyek pártfogó ügyvédjeként büntetőeljárásban nem járhat el. 5

6 13. A Jst. 71/A. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 71/A. (1) A névjegyzékbe vétel iránti kérelmet írásban a jogi segítségnyújtó szolgálatnál lehet előterjeszteni. (2) A 66. -ban foglalt feltételeknek megfelelő kérelmező részére a jogi segítségnyújtó szolgálat harminc napon belül aláírás céljából megküldi a szolgáltatási szerződés tervezetét. Ha a visszaküldött szerződés valamennyi szükséges adatot tartalmazza, a jogi segítségnyújtó szolgálat annak aláírását követő tizenöt napon belül felveszi a kérelmezőt a névjegyzékbe. A névjegyzékbe vételről az aláírt szerződés egyik példányának visszaküldésével és a névjegyzékbe vétel időpontjának megjelölésével értesíti a jogi segítségnyújtó szolgálat a jogi segítőt. A Jst. 14. a) 60. (7) bekezdésében az a Ket a szövegrész helyébe az a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény a, b) 66. (5) bekezdésében a számlaszámát szövegrész helyébe a számlaszámát, valamint adószámát, c) 90. -ában a pontja szövegrész helyébe a pontja, valamint 11. (2) bekezdése szöveg lép. 15. Hatályát veszti a Jst. 39. (11) bekezdése. 3. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosítása 16. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény 7. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 7. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény 2. (2) bekezdésével megállapított 1. mellékletet a január 1-jét követően indult ügyekben kell alkalmazni. 4. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény módosítása 17. (1) A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 2. melléklete az 1. melléklet szerint módosul. 6

7 (2) Nem lép hatályba a Módtv. 1. (2) bekezdése. (3) A Módtv. 3. (2) bekezdésében a január 1-jén szövegrész helyébe a január 1-jén szöveg lép. 5. Záró rendelkezések 18. (1) Ez a törvény a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Az 1. alcím január 1-jén lép hatályba. (3) A 3. alcím január 1-jén lép hatályba. 19. E törvény 5. -a a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet 46. cikk (1) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. 7

8 1. melléklet a évi. törvényhez 1. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény 2. mellékletének a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény 1. melléklet 14. pont 14/1. alpontját megállapító rendelkezése a következő szöveggel lép hatályba: 14/1. Budakörnyéki Járásbíróság (székhelye: Budapest) Pilisborosjenő Piliscsaba Pilisjászfalu Pilisszentiván Pilisvörösvár Solymár Tinnye Üröm 2. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény 2. mellékletének a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény 1. melléklet 14. pont 14/10. alpontját megállapító rendelkezése a következő szöveggel lép hatályba: 14/10. Szentendrei Járásbíróság Budakalász Csobánka Dunabogdány Kisoroszi Leányfalu Pilisszentkereszt Pilisszentlászló Pomáz Pócsmegyer Szentendre Szigetmonostor Tahitótfalu Visegrád 3. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény 2. mellékletének a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény 1. melléklet 14. pont 14/12. alpontját megállapító rendelkezése a következő szöveggel lép hatályba: 14/12. Budaörsi Járásbíróság Biatorbágy Budajenő Budakeszi Budaörs Herceghalom Nagykovácsi Páty Perbál Remeteszőlős Telki Tök Zsámbék 8

9 INDOKOLÁS ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A jogi segítségnyújtásról szóló évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Jst.) módosítását az indokolja, hogy nem minden, a jogi segítők névjegyzékében szereplő pártfogó ügyvéd képes teljesíteni a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) bíróságokkal történő elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályait. Tekintettel arra, hogy a névjegyzékben jelenleg is a kívánatosnál kevesebb jogi segítő szerepel, így szükséges annak biztosítása, hogy a polgári eljárásokban az elektronizációra vonatkozó szigorúbb szabályozás ne vezessen a jogi segítői névjegyzék kiüresedéséhez. Ennek érdekében kerül sor a jogi segítői névjegyzékre vonatkozó szabályok módosítására azért, hogy azok lehetőséget biztosítsanak az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkező pártfogó ügyvédeknek is arra, hogy továbbra is a névjegyzékben maradjanak és polgári jogi ügyekben jogi segítőként, illetve büntetőügyekben mind jogi segítőként, mind pártfogó ügyvédként eljárhassanak. Ezen túl a törvény további, a gyakorlatban felmerült módosítási igényeknek igyekszik megfelelni. A Pp a) pontja alapján végrehajtás megszüntetési és korlátozási per indítható arra hivatkozással, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre. Ebben a perben a bíróságnak anélkül, hogy a szerződéssel érintett valamennyi fél perben állna azt kell vizsgálnia, hogy a követelés vagy az annak alapjául szolgáló jogviszony érvényesen létrejött-e. További problémát jelent, hogy a Pp. alapján párhuzamosan folyamatban lehet a 369. a) pontja szerinti per és a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított per. Ebben az esetben két per folyhat egymással párhuzamosan, amelynek a tárgya végső soron ugyanannak a szerződésnek az érvénytelensége. Folyamatban van az új polgári perrendtartás elfogadása, amely megoldást ad a fenti problémákra, ugyanakkor az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek hatálybalépéséig is kezelni szükséges a jelzett anomáliákat a hatályos polgári perrendtartás rendszerébe illeszthető módon. A törvény a fentiekre figyelemmel módosítja a Pp. rendelkezéseit. A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény január 1-jei hatállyal az Érdi Járásbíróság felállításáról rendelkezik. A bíróság elhelyezéséhez és felállításához szükséges beruházás biztonságos megvalósíthatóságára tekintettel az Érdi Járásbíróság felállításának határidejét január 1-jére szükséges módosítani, valamint, az Érdi Járásbíróság felállításával egyidejűleg a Budaörsi Járásbíróság, a Budakörnyéki Járásbíróság, és a Szentendrei Járásbíróság illetékességi területét a járások területéhez szükséges igazítani. A módosítással az érintett bíróságok tekintetében megtörténik az illetékességi határok járásoknak való megfeleltetése. RÉSZLETES INDOKOLÁS Az hoz A végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perek esetében előfordul, hogy a felperes a keresetét a végrehajtás megszüntetése iránt terjeszti elő, ugyanakkor a rendelkezésre álló adatok alapján felmerülhet, hogy a korlátozásnak lehetne helye. A törvény előírja, hogy ebben az esetben a bíróság a feleket erre figyelmezteti és lehetőséget biztosít, hogy a felek erre tekintettel megtegyék a szükséges nyilatkozataikat. 9

10 A törvény a hatálybalépését követően indult ügyekben előírja, hogy ha a végrehajtás megszüntetési, illetve korlátozási per a 369. a) pontja alapján indul, azaz a felperes arra hivatkozással kéri a végrehajtás megszüntetését vagy korlátozását, hogy a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre, akkor ebben a perben a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában is keresetet kell előterjesztenie. Ezt a keresetet pedig elő kell terjeszteni valamennyi érintett ellen, aki ellen egyébként a szerződés érvénytelensége tárgyában a pert meg kellene indítani. Tehát ebben a perben mindazoknak perben kell állniuk, akiknek perben kell állniuk a szerződés érvénytelensége tárgyában indult perben. E szabályozással a törvény egy speciális pertípust hoz létre, amelyben a bíróság nemcsak a végrehajtás megszüntetéséről vagy korlátozásáról dönt, hanem a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelenségéről is, illetve erre irányuló kérelem esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonásáról is. Ha a fél hiánypótlási felhívás ellenére nem terjeszti elő a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában a keresetet, a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, ha erre már nincs mód a pert meg kell szüntetni, illetve ha a felperes a 369. a) pontja mellett a végrehajtás megszüntetését, illetve korlátozását más okra alapítottan is kéri, úgy kell tekinteni, hogy a 369. a) pontjára alapított kereseti kérelmet nem tartja fenn. A törvény arról is rendelkezik, hogy ha olyan végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per van folyamatban, amelyben a felperes a 369. a) pontjára hivatkozik, akkor ugyanez a felperes már ezt követően nem indíthat önállóan pert a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában; az e tárgyban előterjesztett keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani. A törvény a hatálybalépését követően indult ügyekben rendezi azt az esetet is, amikor a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per megindítását megelőzően indít valaki a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában pert. Ebben az esetben a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti pert fel kell függeszteni, és a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában hozott, az érvénytelenséget megállapító döntés köti a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben eljáró bíróságot. Ugyanez érvényes akkor is, ha a 369. a) pontja alapján folyamatban lévő per felperesén kívül bárki más által indított per van folyamatban a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában. A 4. -hoz A Pp.-nek a törvény szerinti módosításai a módosító rendelkezések hatálybalépésekor január 1-jén folyamatban lévő perekben csak akkor alkalmazhatók, ha a felperes a Pp a) pontjára a törvény szerinti módosítások hatálybalépését követően hivatkozik. A Pp.-nek a törvénnyel megállapítandó 370/A. (2a) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben akkor is alkalmazni kell, ha az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztésére még nem került sor a módosító rendelkezések hatálybalépésekor. Az egyéb folyamatban lévő perekre a törvény átmeneti szabályt ad, és előírja, hogy ha a törvény hatálybalépésekor folyamatban van mind a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti per, mind a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában indított per, ebben az esetben a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti pert fel kell függeszteni, és a végrehajtási záradékkal ellátott okiratba foglalt szerződés érvénytelensége tárgyában hozott, az érvénytelenséget megállapító döntés köti a végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben eljáró bíróságot. 10

11 Az 5. -hoz A Tanács 4/2009/EK rendeletének 46. cikk (1) bekezdése szerint a megkeresett állam teljes költségmentességet biztosít a jogosult által a 21 év alatti személlyel szembeni, szülő-gyermek kapcsolatból eredő tartási kötelezettségekre vonatkozóan benyújtott valamennyi kérelem tekintetében. Ilyen kérelmek esetében amennyiben a kérelem a végrehajtási eljárásban történő pártfogó ügyvédi képviselet biztosítására vonatkozik indokolt a Jst. módosításával megteremteni annak jogszabályi lehetőségét, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat a pártfogó ügyvéd részére a végrehajtás foganatosítására irányuló eljárást követően az eljárást lezáró jogerős bírósági döntés és a Pp. 87. (2) bekezdés szerinti értesítés hiányában is díjat állapíthasson meg, amennyiben a végrehajtás foganatosítására irányuló eljárás nem a bíróság döntésével zárul (pl. ha az adós a végrehajtható okiratban foglaltaknak eleget tett, és ezt a végrehajtó megállapította). A 6. -hoz A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) január 1-jétől hatályos rendelkezése értelmében a hatóság a kérelmező ügyfél részére legfeljebb 45 napos hiánypótlási határidőt állapíthat meg, amely rendelkezéstől csak törvényi szintű jogszabály térhet el. A jogi segítségnyújtási eljárásban benyújtott komplex támogatási kérelmek esetében az ágazati eljárási szabályok korábban ennél hosszabb, legfeljebb 3 hónapos hiánypótlási határidőről rendelkeztek. Ezt azonban egy végrehajtási rendelet tartalmazta. A vonatkozó szabályozásban ezért a korábbinak megfelelő, a Ket.-ben szereplőnél hosszabb határidő szabásának lehetőségét indokolt a Jst.-ben biztosítani a komplex kérelmek sajátosságaira tekintettel. A 7. -hoz A törvény 58/A. -ának módosítása egyértelműsíteni hivatott azt, hogy a jogi segítségnyújtó szolgálat abban az esetben is módosítja a jogerős díjmegállapító határozatát, illetve visszavonja a visszatérítésre kötelező határozatát és új visszatérítésre kötelező határozatot hoz, ha a bíróság perújítási eljárást követően hoz a jogerős díjmegállapító határozat alapjául szolgáló költségviselési rendelkezésétől eltérő rendelkezést. A 8. -hoz A Ket. 32. (1) bekezdésének január 1-jétől hatályos szövege alapján amennyiben az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, a közigazgatási hatóság az eljárást csak abban az esetben függesztheti fel, ha ezt törvényi rendelkezés lehetővé teszi. Ennek megfelelően mind a polgári, mind a büntetőeljárások esetében szükség van a Jst.-be olyan rendelkezés beépítésére, amely lehetővé teszi a jogi segítségnyújtó szolgálatnak a jogi segítő díjának megállapítására irányuló eljárás felfüggesztésének lehetőségét. Amennyiben erre nem lenne lehetőség, úgy a Ket. 31. (1) bekezdés l) pontja alapján a jogi segítségnyújtó szolgálat arra kényszerülne, hogy megszüntesse az eljárást, amely a díj megállapítására irányuló eljárásban ügyfél pártfogó ügyvéd érdekeinek súlyos sérelmét jelentené. A 9. -hoz A módosítás célja, hogy a rendelkezésben a büntetőeljárás valamennyi lehetséges kimenetele megjelenítésre kerüljön, összhangban a Jst. rendelkezéseinek végrehajtását biztosító, a 11

12 bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelően korábban módosított, a jogi segítségnyújtás igénybevételének részletes szabályairól szóló 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet és a pártfogó ügyvéd és a kirendelt védő részére megállapítható díjról és költségekről szóló 7/2002. (III. 30.) IM rendelet előírásaival. A 10. -hoz Az első bekezdés a 9. -ban foglalt módosítással áll összhangban. A második bekezdés pedig a 8. -sal összhangban a büntetőeljárások esetében reagál arra, hogy a Ket. 32. (1) bekezdésének január 1-jétől hatályos szövege alapján amennyiben az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, a közigazgatási hatóság az eljárást csak abban az esetben függesztheti fel, ha ezt törvényi rendelkezés lehetővé teszi. Ennek megfelelően mind a polgári, mind a büntetőeljárások esetében szükség van a Jst.-be olyan rendelkezés beépítésére, amely lehetővé teszi a jogi segítségnyújtó szolgálatnak a jogi segítő díjának megállapítására irányuló eljárás felfüggesztésének lehetőségét. Amennyiben erre nem lenne lehetőség, úgy a Ket. 31. (1) bekezdés l) pontja alapján a jogi segítségnyújtó szolgálat arra kényszerülne, hogy megszüntesse az eljárást, amely a díj megállapítására irányuló eljárásban ügyfél pártfogó ügyvéd érdekeinek súlyos sérelmét jelentené. A 11. -hoz A jogi segítők névjegyzékébe nem hatósági aktussal, hanem szolgáltatási szerződés megkötésével kerülnek be a jogi segítők. Ennek megfelelően a jogi segítők névjegyzékét vezető Igazságügyi Hivatal nem hoz hatósági döntéseket a névjegyzék vezetésével kapcsolatban. Ennek megfelelően szükséges a vonatkozó szabályok módosítása az egyértelműsítés érdekében. A 12. -hoz Annak érdekében, hogy a jogi segítői névjegyzékben szereplő, jellemzően idősebb érintett ügyvédek az e-perkapu bevezetése eredményeképpen ne távozzanak nagy számban a jogi segítői körből, lehetőséget kell biztosítani számukra arra, hogy továbbra is nyújthassanak büntetőügyekben peres, illetve peren kívüli, valamint polgári ügyekben peren kívüli jogi szolgáltatást. Ennek biztosítása érdekében módosul a Jst. vonatkozó 68. (2) bekezdése, valamint ehhez kapcsolódóan a jogi segítői névjegyzék vezetésének részletes szabályairól szóló 42/2003. (XII. 19.) IM rendelet, mely alapján a polgári ügyekben jogi szolgáltatás nyújtását vállaló ügyvédnek nyilatkoznia kell arról, hogy rendelkezik-e az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges feltételekkel. A 13. -hoz A jogi segítők névjegyzékébe nem hatósági aktussal, hanem szolgáltatási szerződés megkötésével kerülnek be a jogi segítők. Ennek megfelelően a jogi segítők névjegyzékét vezető Igazságügyi Hivatal nem hoz hatósági döntéseket a névjegyzék vezetésével kapcsolatban. Ennek megfelelően szükséges a vonatkozó szabályok módosítása az egyértelműsítés érdekében. 12

13 A 14. -hoz Szövegcserés módosítások, melyek pontosítást, az adminisztratív terhek csökkentése érdekében egy bejelentési kötelezettséget előíró rendelkezés bővítését és a törvény jogharmonizációs záradékának módosítását tartalmazza. A 15. -hoz Hatályon kívül helyező rendelkezés, mely a 11. és 13. -okhoz kapcsolódik. A 16. -hoz A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló évi LX. törvény január 1-jei hatállyal az Érdi Járásbíróság felállításáról rendelkezik. A bíróság elhelyezéséhez szükséges beruházás biztonságos megvalósíthatóságára tekintettel az Érdi Járásbíróság felállításának határidejét január 1-jére szükséges módosítani. A 17. -hoz Az Érdi Járásbíróság illetékességi területe a hatálybalépést követően 7 településre terjed ki, melyek jelenleg a Budaörsi Járásbíróság illetékességi területéhez tartoznak: Diósd, Érd, Pusztazámor, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint. Az Érdi Járásbíróság felállításával egyidejűleg a Budaörsi Járásbíróság, a Budakörnyéki Járásbíróság, és a Szentendrei Járásbíróság illetékességi területét úgy szükséges módosítani, hogy a Budaörsi Járásbíróság illetékességi területe a Budakeszi járás településeire terjedjen ki, míg a Budakörnyéki Járásbíróság illetékességi területe a Pilisvörösvári járás településeire terjedjen ki. A Szentendrei Járásbíróság illetékességi területéből Pilisszántó a Budakörnyéki Járásbíróság illetékességi területéhez kerül, így a módosítás következtében a Pilisvörösvári járás valamennyi települése a Budakörnyéki Járásbíróság illetékességéhez tartozik. Hatályba léptető rendelkezés. Jogharmonizációs záradék. A 18. -hoz A 19. -hoz 13

A tervezetek előterjesztője

A tervezetek előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény

Részletesebben

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 1. oldal 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható

Részletesebben

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki:

21. (1) A Kjtv. Átmeneti rendelkezések alcíme a következő sal egészül ki: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/17563.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez

3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez 3. számú MELLÉKLET Díjszabás megrendeléshez 2005. évi LXIV. törvény a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről (a 2011. évi LXXXVIII. törvénnyel módosított tervlapjaihoz) SZELVÉNYKIOSZTÁS Budapesti

Részletesebben

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezetek előterjesztője

A tervezetek előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A pártfogó ügyvédi díj viseléséről való rendelkezés problematikája Szerző: dr. Hajdu Emese

A pártfogó ügyvédi díj viseléséről való rendelkezés problematikája Szerző: dr. Hajdu Emese A pártfogó ügyvédi díj viseléséről való rendelkezés problematikája Szerző: dr. Hajdu Emese Budapest, 2015. augusztus 5. I. Előszó Arról, hogy a pártfogó ügyvédi díjat ki viseli, a bíróság dönt az elsőfokú,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Építményengedélyezés. HTE Infokom október 13. Dr. Karl Károly főosztályvezető

Építményengedélyezés. HTE Infokom október 13. Dr. Karl Károly főosztályvezető 1 2 Építményengedélyezés HTE Infokom 2016 2016. október 13. Dr. Karl Károly főosztályvezető Itt márpedig bürokráciacsökkentés lesz 4 5 Tartalom 2016. évi jogszabály változások új szabályozási elemek, megszűnt

Részletesebben

13. rész-ajánlattételi terület Pest megye

13. rész-ajánlattételi terület Pest megye e terhek 1 2 TÖK kül 81 12 46642 6036 5 15 igen 0 4 0 1 1 Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztály 1 6084 47014 1 2 TÖK kül 63 47711 32430 5 11 0 6 2 1 0 Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztály

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1254 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 45. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az igazságügyi miniszter 6/2019. (III. 18.) IM rendelete a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó

Részletesebben

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete. Kistérség Település megnevezése Lakosok száma Ceglédi Kistérség Abony ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete Ceglédi Kistérség Abony 15 679 fő Albertirsa 11 280 fő Cegléd 38 055 fő Ceglédbercel 4 583 fő Csemő 4 186 fő Dánszentmiklós 2 728 fő Jászkarajenő 2 992 fő Kocsér 1 990

Részletesebben

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának

Részletesebben

2009. évi LVI. törvény

2009. évi LVI. törvény 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci

Részletesebben

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében XII/a. lista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében Nem kedvezményezett kistérségekben: Alsónémedi Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest Csobánka

Részletesebben

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület 2019. március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások 65. Ha a bíróságnak az állítási szükséghelyzettel érintett tényállítás

Részletesebben

Pest megyei települések ABC sorrendben

Pest megyei települések ABC sorrendben Közép-magyarországi 1 / 7 Pest megyei települések ABC sorrendben Pest megye lakónépessége: 1 229 880 fı Pest megye területe: 6 390,72 km 2 Pest megye átlagos népsőrősége: 192 fı/km 2 Pest megye településeinek

Részletesebben

1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez

1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez NYOMTATVÁNY A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI,

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cg /250 V É G Z É S

Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cg /250 V É G Z É S Veszprémi Törvényszék Cégbírósága Cg.19-02-000339/250 V É G Z É S A Veszprémi Törvényszék Cégbíróságánál Cg.19-02-000339 cégjegyzékszámon bejegyzett B3 TAKARÉK Szövetkezet (8444 Szentgál, Fő u.30.; adószáma:

Részletesebben

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.

Részletesebben

Tájékoztató a NÉP ÜGYVÉDJE jogi segítségnyújtó szolgálatról

Tájékoztató a NÉP ÜGYVÉDJE jogi segítségnyújtó szolgálatról pénzügyekben hitelesen Tájékoztató a NÉP ÜGYVÉDJE jogi segítségnyújtó szolgálatról INFORMÁCIÓS ANYAGOK Tanácsadásra bejelentkezés: email: info@hitelszovetseg.hu telefon: +36(30) 7091269 S Z É C H E N Y

Részletesebben

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8. Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság 2018. február 8. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) A Kbt. és a Vbt. jogorvoslati szabályainak módosítása Az

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

v é g z é s t: I n d o k o l á s

v é g z é s t: I n d o k o l á s Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási

Részletesebben

Az Érdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály hatáskörébe tartozó ügyek

Az Érdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály hatáskörébe tartozó ügyek Az Érdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály hatáskörébe tartozó ügyek Az Érdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály élelmiszerlánc-felügyeleti,

Részletesebben

Pest megyei települések listája

Pest megyei települések listája 1 Abony 15 679 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 2 Acsa 1 501 fő ÁNTSZ Váci,Szobi,Dunakeszi i Intézete Váci 3 Albertirsa 11 280 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 4 Alsónémedi 4 829 fő ÁNTSZ Dabasi-,Gyáli

Részletesebben

A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL

A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény (Jst.) új alapokra helyezte a magyar állami jogi segítségnyújtás rendszerét. A peren kívüli jogi segítségnyújtás új szolgáltatásként

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET

A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai

Részletesebben

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható.

Tekintettel arra, hogy a tagállamok közül Dánia nem vett részt e rendelet elfogadásában, rá nézve e rendelet nem kötelező, és nem alkalmazható. A kis értékű követelések európai eljárása 1. A vonatkozó Európai Uniós jogszabály A határokon átnyúló, kis értékű fogyasztói és kereskedelmi követelések egyszerűsített és gyorsított elbírálására vonatkozó

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

Pest megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás

Pest megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező időjárás Pest megye összes településének térképe egy helyen! - Pest megye településeinek térképei, útvonaltervezővel. Pest megyei online műholdas térképek. - Pest megye Magyarország középső részén található. Északról

Részletesebben

Budapest és Pest megye

Budapest és Pest megye Abony Acsa Albertirsa Alsónémedi Apaj Áporka Aszód Bag Bénye Bernecebaráti Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest és Pest megye Kizárólag gyermekegészségügyi ellátást végző szolgáltató

Részletesebben

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról

TERVEZET A honvédelmi miniszter. /2011. ( ) HM rendelete. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról TERVEZET A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM rendelete 2011. 02. 02. a honvédelmi szervezetek jogi képviselete ellátásáról A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. (2)

Részletesebben

Büntető eljárásokban segítségnyújtás... 1 Peren kívüli segítségnyújtás... 5 Polgári eljárásokban segítségnyújtás... 8 Tájékoztatás, tanácsadás...

Büntető eljárásokban segítségnyújtás... 1 Peren kívüli segítségnyújtás... 5 Polgári eljárásokban segítségnyújtás... 8 Tájékoztatás, tanácsadás... Büntető eljárásokban segítségnyújtás... 1 Peren kívüli segítségnyújtás... 5 Polgári eljárásokban segítségnyújtás... 8 Tájékoztatás, tanácsadás... 11 JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS Ügytípus megnevezése: Büntető eljárásokban

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély

Részletesebben

V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.

V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési

Részletesebben

Közbeszerzési Hatóság közleménye

Közbeszerzési Hatóság közleménye Közbeszerzési Hatóság közleménye A Közbeszerzési Hatóság - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 187. (2) bekezdésének ab) alpontjával, valamint az r) ponttal összhangban

Részletesebben

1. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény módosítása

1. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény módosítása Orsifcggyíűiés Hivatala irományezám : ' l4 k o 'l 5.---2 í gy' 1, Érkezett : 2015 DEC 0 2015. évi... törvény a cs ődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint a bírósági

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon Perfelvétel iratai perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon 1. felperesi KERESETLEVÉL 1.1. tartalom tartalmi szabályozásának célja: minél előbb rendelkezésre álljon valamennyi

Részletesebben

A végrehajtás felfüggesztéséről

A végrehajtás felfüggesztéséről A végrehajtás felfüggesztéséről Szerző: dr. Bodnár Éva Budapest, 2013. július 19. A végrehajtási eljárás megindulását követően bekövetkezhetnek olyan események, körülmények, amely alapján helye lehet a

Részletesebben

1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET. I. A kérelmező személyi adatai

1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET. I. A kérelmező személyi adatai 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI,

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Szakcsoport Szakcsoport nap 2016. február 5. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási

Részletesebben

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása

Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása Dr. Tarczay Áron: A végrehajtási jog elévülésének néhány eljárási vonatkozása A végrehajtási jog a végrehajtandó követelés elévülésével együtt elévül. 1 A követelés elévülését s így a végrehajtási jog

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről

Város Polgármestere. Előterjesztés. A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Duna-Vértes Köze Regionális

Részletesebben

NYOMTATVÁNY. A járási hivatal érkeztető bélyegzője. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez

NYOMTATVÁNY. A járási hivatal érkeztető bélyegzője. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez NYOMTATVÁNY A járási hivatal érkeztető bélyegzője Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai 1. Neve: 2. Születési

Részletesebben

A járási igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez

A járási igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A járási igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai 1. Neve:

Részletesebben

NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez

NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei kormányhivatal érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező személyi adatai 1.

Részletesebben

A fővárosi, megyei Kormányhivatal járási hivatalának érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez

A fővárosi, megyei Kormányhivatal járási hivatalának érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY. Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A fővárosi, megyei Kormányhivatal járási hivatalának érkeztető bélyegzője A) SZEMÉLYI ADATOK, JÖVEDELMI, VAGYONI HELYZET I. A kérelmező

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

T/17841. számú. törvényjavaslat. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17841. számú törvényjavaslat a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról Előadó: dr. Petrétei József igazságügy-miniszter Budapest, 2005. október

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY

P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY P. 1. melléklet az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelethez A fővárosi, megyei igazságügyi szolgálat érkeztető bélyegzője NYOMTATVÁNY Jogi segítségnyújtás engedélyezése iránti kérelemhez A) SZEMÉLYI ADATOK,

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő

Részletesebben

Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság általános belgyógyászat Budapest VI. kerület

Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság általános belgyógyászat Budapest VI. kerület 1 / 5 Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság Szakmakód Szakma megnevezése Ellátott település KSH azonosító Kerületek megosztása (irányítószám) 0100 általános belgyógyászat Budapest VI. kerület

Részletesebben

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.

Részletesebben

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény I-XVIII. fejezetei, a 2005.évi

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/10308) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/15362) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

33998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 214. szám

33998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 214. szám 33998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 214. szám 2017. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel és az egyes hatósági eljárások egyszerűsítésével összefüggő törvények módosításáról*

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására

RENDELETTERVEZET. a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására Készítette: Kernné dr.

Részletesebben

Szükséges tehát a jelenlegi SZMSZ hatásköri átruházásáról szóló rendelkezéseit az új jogszabályi keretekhez igazítani.

Szükséges tehát a jelenlegi SZMSZ hatásköri átruházásáról szóló rendelkezéseit az új jogszabályi keretekhez igazítani. 2. napirendi pont Tárgy: A Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2003 (VI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Előterjesztő: Ikt. szám: 167-94/2013. Előterjesztés jellege: Rendelet-tervezet

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Az Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály hatáskörébe tartozó ügyek I. Általános szabályok 1. Illetékességi területek Az építésügyi és építésfelügyeleti feladatok tekintetében:

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE

DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE Az egyoldalú kamat-, költség, díjemelés lehetőségét a pénzügyi intézmény számára lehetővé tevő szerződéses kikötés érvénytelensége

Részletesebben

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14. A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14. Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták,

Részletesebben

A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány

A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány 1 A keresettel/viszontkeresettel/beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem nyomtatvány KERESETTEL/VISZONTKERESETTEL/BESZÁMÍTÁSSAL SZEMBENI ÍRÁSBELI ELLENKÉRELEM 1,2 1. BEVEZETŐ RÉSZ 1.1. Eljáró bíróság

Részletesebben

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása Ügyszám: FFAFO_2018/389-4 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 9891 /2018. Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

33524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 209. szám

33524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 209. szám 33524 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 209. szám A Kormány 387/2017. (XII. 12.) Korm. rendelete a 2014 2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának

Részletesebben

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában A Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2016. számú utasítása a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában Alkalmazását 2017. január hó 01. napjától elrendelem

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/9575-29/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Budapest 90,3 MHz médiaszolgáltatási jogosultság hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/17566.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben