A BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája Otthon az erdőben pályázatának évi beszámolója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája Otthon az erdőben pályázatának évi beszámolója"

Átírás

1 A BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája Otthon az erdőben pályázatának évi beszámolója Budapest, május 22.

2 A projekt adatai Az iskola neve: BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolája Az iskola címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. A program megvalósulásának időtartama: 2015 szeptember 2016 május A résztvevők köre: szakkörös diákok, pedagógusok, az iskola vezetősége Előzmények Ebben a tanévben negyedik alkalommal nyújtottuk be pályázatunkat a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület és az IKEA által kiírt Otthon az erdőben programra, és ezúttal is pozitív elbírálásban részesült projektünk. A korábbi években a Sashalmi-erdő példáján keresztül igyekeztünk minél több diákkal megismertetni egy ökoszisztémában megfigyelhető folyamatokat, ráirányítani figyelmüket környezetünk megóvására, az erdő rekreációs szerepének megőrzésére. Rendszeresen végeztünk természetesség-méréseket, hogy sokan megismerkedjenek ezzel az egyszerű, de hatékony módszerrel, illetve a különböző időszakokban, eltérő korú, képességű és érdeklődésű tanulók által kapott eredményeket össze tudtuk egymással hasonlítani, és láttuk, hogy lényeges eltérések nem voltak közöttük. Néhány egyszerű terepi eszköz (tájoló, bogárnéző, kopogtató ernyő, avarrosta, fűháló) használatát rendszeresen bemutattuk, a diákok pedig a saját maguk által gyűjtött élőlényeket a megfelelő határozólapokkal és könyvekkel beazonosíthatták. A as tanévben kialakított, majd később bővített madárodútelepünk gondozása és a költések regisztrálása, a fiókák jelölése számunkra kiemelt része a projektnek. A költési időszakban végzett fiókaszámlálás mindig hatalmas élményt jelentett a diákoknak. A 2014 őszén kihelyezett nagyméretű madáretető szintén a madárvédelmet erősítette. Az előző tanév legnagyobb eredménye egy digitális tanösvény létrehozása volt, amely a modern kor technikájának részeként egy okostelefonnal leolvasható QR-kóddal vált tanulmányozhatóvá. A pályázat megvalósítása a) Projektnap a 9. évfolyamos diákoknak Iskolánk éves munkatervébe idén új elemként írtuk bele a bejövő osztályok szeptember első hetében megvalósítandó projekthetét, amely egyrészt segítette az egymással való ismerkedést, másrészt az iskola legemblematikusabb területeinek, programjainak bemutatását is szolgálta. Külön elismerés, hogy az Otthon az erdőben programot is ezen területek közé sorolták a szervezők, így a kilencedik évfolyam diákjai már tanulmányaik legelején kipróbálhatták a közvetlen megfigyelésre, vizsgálatokra szolgáló eszközöket. A csoportmunkában végzett feladatokban olyan rutinos felsőbb éves tanulók segítettek nekik, akiknek már több éves tapasztalatuk van a projektben, és akik már-már csukott szemmel ismerik az erdő szinte minden szegletét. Az ifjak érezhetően élvezték a programot, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy 2

3 sokan teljesen belefeledkeztek a felfedezés nyújtotta örömökbe, a határozó könyveket és lapokat gondosan tanulmányozva igyekezték meghatározni a kopogtatással, rostálással, fűhálózással gyűjtött ízeltlábúakat. Fotók: Kocsi Attila b) Madárodúk takarítása, a hiányzó odúk pótlása, a madáretető rendszeres feltöltése Négy évvel ezelőtt megkezdtük egy odútelep kialakítását a Sashalmi-erdőben. Az első évben 5 darab B-típusú fészekodút helyeztünk ki, amelyhez a következő esztendőben újabb 5 ugyanolyan típusú odút függesztettünk egy-egy fára, így 10-re bővítettük a telepet. Az erdő jellegéből fakadóan kizárólag széncinegék foglalták el ezeket a fészekodúkat, ők viszont nagy előszeretettel költenek bennük minden évben. Még arra is volt példa, hogy egy olyan egyed költött az egyik odúban, amely egy esztendővel korábban ugyanott kelt ki a tojásból. Ezt a lábán lévő gyűrű számából tudtuk meg. Sajnálatos módon az előző évben hat odúnak nyoma veszett, amelyeket idén februárban pótoltunk. A megmaradt odúkból kiszedtük az előző évi fészket, gondosan kitakarítottuk, hogy ismét elfoglalhassák majd a madarak. A május első hetében rendszeresített odúellenőrzés idén sem maradt el. Eddig (az első költés eredményeként) a 10 odúban összesen 54 széncinege lábára tettünk jelölőgyűrűt, ami nem rossz eredmény. Fotók: Pászti Laura A Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság egyik projektjéhez csatlakozva a pesterzsébeti Újtelepi-parkerdő odútelepének ellenőrzését is elvégeztük, és amellett, hogy az egyik odúban 14(!) kék cinege fiókát számoltunk és jelöltünk (két másik fészekodúban pedig összesen 15 széncinegét), egy másféle erdőtípust is megismerhettek diákjaink. 3

4 A tavaly üzembe helyezett madáretetőt ősszel nagy mennyiségű napraforgómaggal töltöttük fel, amely kitartott a tél végéig. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy az idei tél ezúttal sem volt túl hideg. Örömteli volt számunkra, mikor láttuk, hogy a környéken lakók szintén gondoskodtak a megfelelő élelemről, kiegészítve azt különféle aprómagvakkal. c) Madárgyűrűzés az iskola kertjében Ökoiskolaként fontosnak érezzük a diákok környezeti nevelését, valamint azt, hogy ezt a tevékenységet minél kisebb gyerekek körében kezdjük. Ennek érdekében úgy határoztunk, hogy a szomszédos óvoda gyerekeinek tartunk egy madárgyűrűző bemutatót iskolánk kertjében. Erre az eseményre egy téli délelőtt kerítettünk sort, mivel az etetőt látogató madarak befogására leginkább akkor adódik a legnagyobb esély. Rajtuk kívül egyszer a szintén a közelünkben lévő Mező Ferenc Általános Iskola felső tagozatosainak, egyszer pedig első osztályosainak mutattuk be a madárgyűrűzés folyamatát, ismertettük meg velük a kutatás jelentőségét a természetvédelemben. A gyerekeknek lehetőségük volt megsimogatni egy-egy madarat, továbbá egy madár szívverését is meghallgathatták, melynek frekvenciája még az őket kísérő pedagógusoknak is meglepő volt. Mindhárom program olyannyira jól sikerült, hogy a madárgyűrűzést rendszeresítettük, így az átlagosan heti egy délelőtt végzett gyűrűzésekből diákjaink sokat profitáltak, több madárfajjal ismerkedhettek meg testközelből. Fotók: Murányi Marian d) Terepi foglalkozás a Neumann Napon Iskolánkban minden évben megrendezzük az intézmény névadójának tiszteletére szolgáló rendhagyó tanítási napot. Ilyenkor a diákok érdeklődésüknek megfelelően, több program közül választhatnak, hogy melyiken szeretnének részt venni. Csakúgy, mint egy évvel korábban, a lehetőségek közé ezúttal is felkerült a Sashalmi-erdőben végzett terepi foglalkozás. A március első hetében megrendezett eseményen kissé hűvös, ám száraz, napos idő volt. Azok a diákok, akik ezt a programot választották, megismerhették az erdő legfontosabb jellemzőit, a benne uralkodó természeti folyamatokat, jellemző növényeit és állatait. A 4

5 természetességmérő használatának segítségével képet kaphattak arról, mennyire komplex és sokszor nehéz feladat egy élőhely természetességének vagy degradáltságának megállapítása. Egy-egy fának a tüzetesebb szemügyre vételével funkcionális csoportokat kerestek, rádöbbenve ezzel arra, hogy egy táj élővilágába nem kizárólag a nagy testű növények és állatok tartoznak bele. A kopogtató ernyővel a lombkoronaszint, míg az avarrostával az avarszint ízeltlábúit gyűjtötték be a diákok, amelyeket bogárnézőkkel vehettek szemügyre alaposabban, és a különböző szakkönyvek, határozólapok segítségével próbáltak meghatározni. A növényhatározásban és a madarak beazonosításában ezúttal a táblagépekre előzetesen feltelepített applikációk voltak a diákok segítségére. Többen saját okostelefonjukra is letöltötték ezeket az alkalmazásokat, hogy a későbbiek során is használhassák őket. Fotók: Kocsi Attila e) Tájékoztató tábla készítése, a digitális tanösvény felújítása és átadása Tavaly egy digitális tanösvényt hoztunk létre az erdőben, amelynek állomásai valamilyen természeti jelenséget, folyamatot, képződményt mutattak be. A különböző állomásokat mindössze egy kisméretű tábla jelezte, melyen a tanösvény aktuális állomásának száma, neve és a sarkában egy QR-kód szerepelt, amit okostelefonnal leolvasva egy linken megjelenő szöveg és ábraanyag segítségével lehetett információkhoz jutni. A honlapról előzetesen letölthetővé tettünk egy nyomtatóbarát vezető füzetet is azon érdeklődők számára, akik nem rendelkeznek mobilnetes okostelefonnal vagy ezek használata kissé idegen még nekik. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a tanösvényt néhány héten belül teljesen tönkretették, de ez nem szegte kedvünket abban, hogy felújítsuk, sőt, egy nagyméretű, a tanösvényeken megszokott információs táblával is gazdagítsuk azt. Fotók: Kocsi Attila 5

6 Az információs tábla szövegét egy lelkes diákkal közösen írtuk, az erdőbe való kicipelésben és a talajba történő beásásban pedig nyolc szorgos többségükben kilencedikes diák segített, akik a helyszínen boldogan emlékeztek vissza arra a szeptember eleji napra, amikor még egymást is alig ismerve tanulmányozták az erdőt a projekthét keretében. A felújított tanösvény és a tájékoztató tábla ünnepélyes átadására, bemutatására május 20- án délután került sor, amelyen az iskola vezetőségének képviseletében Menyhárt Erika intézményvezető-helyettes volt jelen, több kolléga, érdeklődő diák, és kihelyezett tanóra keretében egy teljes osztály vett részt. Külön öröm, hogy megtisztelt jelenlétével Szabó Rebeka biológus, Zugló alpolgármestere is, aki zöld politikusként nagy elismeréssel nyilatkozott projektünkről, a QR-kódos tanösvény pedig számára is újdonsággal szolgált. Fotók: Mészáros Szabolcs Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk megköszönni a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek és az IKEAnak, hogy biztosította a projekt megvalósításához szükséges pénzügyi kereteket, szakmai képzéseket, programokat. Szeretnék köszönetet mondani valamennyi kollégámnak, diákomnak, az ökocsoportnak (Bedécs Brigitta vezetésével), akik valamilyen formában és mértékben segítették megvalósítani céljainkat, valamint az iskolavezetésnek (kiemelve Menyhárt Erika intézményvezető-helyettest), hogy mindvégig támogatták elképzeléseinket. Külön köszönet illeti Simonits Károlyt, iskolánk karbantartóját, kertészét, hogy hatékonyan és nagy kedvvel segítette az eszközök elkészítését. Kocsi Attila projektfelelős 6

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk

Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 1 8 2 8 0 5 5 1 1 0 6 adószáma cégjegyzék száma ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET MEGNEVEZÉSE: Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET CÍME: 6800 Hódmezővásárhely Kölcsey u 1 A KETTŐS KÖNYVVITELT

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

A 3D Printing Solutions Magyarország képviseletében Havasi Attila gépészmérnök és Magyar Attila grafikus vezetett be minket a 3D nyomtatás világába.

A 3D Printing Solutions Magyarország képviseletében Havasi Attila gépészmérnök és Magyar Attila grafikus vezetett be minket a 3D nyomtatás világába. A 2018/19-es tanévben 2019. április 08. és 12. között került megrendezésre a Digitális Témahét országos rendezvénysorozat. A tavalyi évhez hasonlóan a Németvölgyi Általános Iskola idén is képviseltette

Részletesebben

A Platán tanösvény. (beszámoló) Évmilliók nyomában - időutazás az Eötvösben"- természeti és kulturális tanösvény az Öreg-tó partján - NTP-KKI

A Platán tanösvény. (beszámoló) Évmilliók nyomában - időutazás az Eötvösben- természeti és kulturális tanösvény az Öreg-tó partján - NTP-KKI A Platán tanösvény (beszámoló) 1 Programunk 2016. szeptemberében a résztvevők kiválasztásával indult. A tehetségazonosítás fő célja az érdeklődő, tehetséges tanulók felfedezése volt. A tanulók jelentkezése

Részletesebben

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában?

Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában? Meghívó felhívó A 12.H osztály összefogásra és a Madárbarát iskola programban való résztételre hívja az iskola minden tanulóját, pedagógusát, dolgozóját, mert szeretnénk, ha egy év múlva az iskola elnyerné

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Nyírségi Látássérültek Egyesületé Képek: Óda a fényhez látássérültek klub

ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Nyírségi Látássérültek Egyesületé Képek: Óda a fényhez látássérültek klub ÉRZÉKENYÍTŐ NAPOK Iskolánk tanulói között van már alig- és gyengénlátó tanuló, ezért kapcsolatot létesítettünk két egyesülettel is. Célunk ezzel az volt, hogy az ép gyermekek betekintést nyerjenek a látássérültek

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola

2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola MIT KÍNÁLUNK A NÁLUNK TANULÓ DIÁKOKNAK? Német nemzetiségi oktatást-nevelést;

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Madárbarát Iskola programja

Madárbarát Iskola programja 1 A Serényi László Általános Iskola Madárbarát Iskola programja Legyél te is madárbarát projekt szakmai beszámolója Készítette: Novák Ilona projekt felelős Készült: 2016. május 2 Bevezetés: A Madárbarát

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév

Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv 2013-2014. tanév 2012-ben iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet. Oktató nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy tanulóink figyelme

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya. Ökoiskola munkaterve. a 2016/2017-es tanévre

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya. Ökoiskola munkaterve. a 2016/2017-es tanévre Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI Herman Ottó Általános Iskolája Tatabánya Ökoiskola munkaterve a 2016/2017-es tanévre értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülőanyjához, a természethez

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről Avastetői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Miskolc Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről A témahét résztvevője: Avastetői Általáos Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamennyi felső tagozatos

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

ÖKOISKOLA. FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016

ÖKOISKOLA. FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016 ÖKOISKOLA FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Tanév végi beszámolók / munkaterv 2015 / 2016 Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2018/2019.

Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság TÁMOP 3.1.7/11-2011-0307 PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság 2016/2017 tanév Környezeti nevelés Beszámoló Az iskolai környezeti nevelés

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Madárvédelem Vásárhelyen

Madárvédelem Vásárhelyen Madárvédelem Vásárhelyen Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület Egyesületünket azért alakítottuk meg, hogy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) karöltve megóvjuk Vásárhely természeti

Részletesebben

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK 14.00-15.30 A Serényi László Általános Iskola tanulói számára 2016/17-es tanév Készítette: Novák Ilona ökoiskolai koordinátor CÉLOK

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes ÖKOISKOLAI MUNKATERV Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes Sugár Kinga (munkacsoportvezető) Károlyi Csilla Makkos Eszter Tóth Éva (DÖK)

Részletesebben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Az idei tanévben iskolánk egyik fontos céljának tekintette a tanulóink környezettudatos szemléletének

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.

Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek

Részletesebben

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult

Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034

KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI TANKERÜLETE

TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI TANKERÜLETE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Ököiskola 2012/2013. Folyamatos ÖKO-programok, szemléletformáló tevékenységek a tanév során:

Ököiskola 2012/2013. Folyamatos ÖKO-programok, szemléletformáló tevékenységek a tanév során: Ököiskola 2012/2013 Ökoiskoláknak azok az iskolák nevezhetők ahol az iskola helyi tantervében és pedagógia programjában meghatározó szerep jut a környezeti nevelésnek, a fenntarthatóság kérdéskörének.

Részletesebben

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén.

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Öko projekt Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Az Egészséghét két napján a gyerekek otthon készített

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek.

Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek. Kedves Természetbarát! Az iskolapadban eltöltött évek során hozzászoktunk és egyben evidensnek is gondoltuk, hogy ismereteink nagy részét tanáraink magyarázataiból, tankönyvekből, valamint jó és kevésbé

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2016/2017-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR Horgos, 2016. január 8-10. Muhi Béla főszervező beszámolója A GENIUS a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok

Részletesebben

Debrecen, 2015. szeptember

Debrecen, 2015. szeptember A SVETITS KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016-OS TANÉV Készítette: Dr. Juhászné Rippert Teodóra Debrecen, 2015. szeptember AZ ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Dr. Hartl Éva egyetemi docens Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Magyar Nemzeti Parkok Hete 2018 Értékek és élmények

Részletesebben

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)

Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) 2010. augusztus 30-ára terveztük bringatúránk alsó-szigetközi részét, ám az időjárás közbeszólt: az eső úgy esett, hogy két napig el sem állt. Kénytelenek

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2017/2018-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV ÖKOISKOLAI MUNKATERV Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2014-2015-ös tanév Hónap Központi téma Kirándulások, feladatok, megfigyelési szempontok Felelős pedagógus Osztály Augusztus 1. munkaközösségi megbeszélés

Részletesebben

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1.

Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1. Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Major Kornél 2017. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003 Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely

Részletesebben