Kettinger Klári beszámolója: MŰVÉSZETTERÁPIÁS WORKSHOP: A Haifa Művészetterápiás Módszer

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kettinger Klári beszámolója: MŰVÉSZETTERÁPIÁS WORKSHOP: A Haifa Művészetterápiás Módszer"

Átírás

1 1 Kettinger Klári beszámolója: MŰVÉSZETTERÁPIÁS WORKSHOP: A Haifa Művészetterápiás Módszer Tamar Hazut Budapesten és a Nyírő Gyula Kórházban Budapest, március 23-25, NAP március 23. péntek Elmúlt a húsvét, és megpróbálom FORMÁBA önteni saját élményeimet, melyet két hete szereztem Tamar Hazut művészetterápiás workshopján. Köszönhető ez Dr. Vass Zoltánnak, aki az MMSZKE és egyéb társszervezetei segítségével idecsábította, talán utóljára Tamart. Már ezekben az első sorokban is csak úgy tudok róla beszélni, hogy TAMAR. Vass Zoltán és csapata tökéletes felkészítése ellenére nem mindennapi állóképességet és koncentrációt vett igénybe, hogy kövessem aggyal és kézzel, amit a workshop mint egy FEKETE LYUK /és itt látni fogjuk, hogy ez a szó itt nem inkongruens/ besűrített, és elénk adott az elmúlt minimum 30 év tapasztalatából. Mindehhez talajt foghattunk magyarul elhangzó előadásokból, melyek három témát feszegettek. Na kb. ez az egy óra volt, amit rendezett oktatótermi eseményként írhatunk le, a többit pedig alant zippben ecsetelem. A felvezető előadások Dr. Simon Lajostól, Dr. Kassai-Farkas Ákostól, és dr. Vass Zoltántól hangzottak. Témák: A művészetterápia keretei /Dr. Simon/, A művészetterápia viszonya a művészethez /Dr. Kassai-Farkas/, és Hogyan értelmezzük a művészetterápiás alkotásokat? /Dr. Vass/.

2 2 Aztán Tamar hamar a lovak közé csapott. Mire észbe kaptunk, már falra rögzített plakátméretű papírokra firkáltunk hatvanadmagunk. Miért választottam az első nap emblematikus képének a krétát? Mert az Ő módszerében meghatározó szerepe van az OLAJPASZTELL minőségének, fedettségének és a saját színválasztásunknak. Mindez nem intuitív mezőben, hanem a terapeuta által jól megnevezett centrális térben történik, jól látható a terem közepére elhelyezett fehér, ill. fekete alap ami a közös alkotások középpontja. /Persze ahogy Tamar is, most részletezhetném Kandinszkij viszonyát a feketéhez, de nem teszem, lévén személyes benyomás legfőképp mindaz, amit írok./ Miután a fős csoport magát körbetolongta, 4 fős csapatokra oszlottunk. Fáradtság ellen prezentációk jöttek, remek tolmácsokkal, SOK KÉPPEL és kevés szöveggel, ami úgy látszik, deklaráltan a legjobb módszer, ha vizuális dolgokról van szó. Ez a kiscsoportos alkotás aminek munka közben a címét nem jegyeztem meg - mégis hozta a nevét. Dráma öt felvonásban közösen öt rajzot kellett létrehozni, de mindegyikhez más instrukciót kaptunk. Még most is értehetetlen, hogy játszódott le, hogy magamra hagytak rajzoló társaim a 3. rajznál, a dráma-szakaszban. Egyedül rajzoltam A nagy fizikai és szellemi mozgás, dúsulás oda vezetett, hogy SAJNOS a kétszemélyes munka elmaradt az első nap, ami nagyon érdekelt volna. De a másnap kárpótolt ezért Ez az első nap volt a BEVEZETÉS A MÜVÉSZETTERÁPIÁBA, a fenomenológiai megfigyelés. Tamar legfőbb mottója: Nem az számít, hogy mi nincs rajta a rajzon, hanem hogy mi VAN. A VAN-ból indulunk ki. 2. NAP március 24. szombat Másnap reggel még volt jártányi erőnk. Tamar is tudta ezt, és mint gyerekek az oviban, gyakorlatilag azon ritka pillanatoktól eltekintve, amikor rajzainkat falra ragasztottuk, a talajon töltöttük az egész napot. Ez nem igazán terápiás kérdés volt, hanem inkább a székektől kellett megszabadulnunk, hogy elég hely legyen. Második napon a szín és a vonal mint evidencia már nem kellett, hogy tisztázódjon. Most jött a következő fontos elem: A választott FORMA. Megint csak nagyon fontos és hangsúlyos, hogy választott, de EGY MEGLEVŐ arzenálból, egyértelmű kínálatból. /Lásd a képeket./ Csúnyán mondva: Itt a KÉPI TÉR, MINT AZ ÉLETTÉR MEGJELENÍTÉSE került középpontba. Választható: A papír formája és mérete. /Tegnapról jött a szín és vonal./

3 3 Instrukciók mentén dolgozunk. És amikor már végképp minden fárasztóan didaktikus lett volna, akkor jött az agyaggal való munka. Csodaszép dolog volt, hogy azelőtt kezdtünk el dolgozni vele, mielőtt hozzáértünk volna. UGYANIS a testünk állapotát segített Tamar helyzetbehozni, és ez nagyon felüdítő volt. Ajándékként pedig még bekerült a zene is mint segítő effekt a történetbe, és tulajdonképpen azt hiszem bárki ottmaradt volna abban a koncentrált érzelmi állapotban még vagy két hétig. Ugyanis csukott szemmel dolgoztunk az agyaggal, és ez kizárta a külső történést. Ha kinyitottuk a szemünket, mert muszáj volt, akkor sem az agyagra néztünk. Így a belső film pergett, és nem az Andrássy út zaja, esetleg a szín dominanciája. Merthogy az agyag ezt tudja: szintelen, test-szerű a tapintása, és engedékeny. Igaz, hogy úgy éreztem, nem bírok felállni a földről, de itt volt a tegnapról elmaradt kétszemélyes helyzet szemkontaktus alapján választott párral beszélgetés nyitott szemmel egymás munkáiról. Felejthetetlen találkozás volt ez Katával. És így már mégis tudtam járni a második nap végén. 3. NAP március 25. vasárnap És a harmadik nap mint a népmesei közegben is mindig HANGSÚLYOS. A gödör vagy a kút aljára kerülünk? Egyik sem. Mert Tamar tudta, hova jutunk estére, ezért elvitt minket a nap elején oda, ahonnan el tudtunk menni az estéig, nevezetesen a sötétségig. Így jártuk végig azt az utat, amit csak szó szerint érdemes idézni: Az alkotás ereje a reménnyel való munkában, a traumatikus veszteség és gyász feldolgozása során. Reggel egy pozitív érzelmet, élményt rajzoltunk, ami a gyerekkorunkkal kapcsolatos, és adtunk hozzá egy szót. Ezután relaxációs gyakorlatok következtek.

4 Aztán megismerkedtünk a feketével. Megtudtuk, hogy a feketének rengeteg árnyalata van. Igen, a BLACK is BLACK. A reggeli ÉNERŐSÍTÉS alapján a Terapeuta beleengedett minket a feketébe. Fokozatosan, érzékenyen. Hatalmas, néma FEKETE MUNKA következett és ezt muszáj így írnom, mert Tamar szerint a munkának ebben a szakaszában két dolog szokott kísérőként megjelenni: A humor és a remény Szóval valódi fekete munkákat készítettünk hatalmas fekete kartonokból, tépve, vágva, majd ezeket összeadtuk, és skicc sorozattal átdolgoztuk az élményt öt fázisban. 4

5 5 Ennek a feloldása lett a workshop csúcspontja. Miután már majdnem minden olyan fekete lett, mint Babitsnál, aki fekete országot álmodott, jött egy kérés. Vegyük elő az általunk hozott anyagokat /használt ruha, újság, talált tárgy, vastag fonál/, és készítsünk egy tárgyat belőle. Ezt Tamar HORGONY-nak hívja. Ezek az alkotások alkalmasak arra, hogy a páciens krízishelyzetekben rápillantson, és visszaidézze a saját erőforrásait, és átlendüljön. Nagyon bántam, hogy nincs nálam egy valódi horgony, de suhogva tettem a dolgom. És aztán mégis lett! A munkám legsúlyosabb darabjául egy férfi kölnit választottam, az volt a legmélyebb pont, és akkor vettem észre, mi van rárajzolva Egy nagy taps vége lett az együttlétnek, és a kemény munka után, jöttek a tanúsítványok

6 6 4. NAP - RÁADÁS: Tamar Hazut látogatása a Nyírő Gyula kórházban és az Angyalházban március 26. hétfő Tamar másnap megtisztelte a kórházunkat, hogy megnézze a Kortárs Galériát és az Angyalházat /a kórház alapítványa működtetésében/, amikről Dr. Kassai-Farkas Ákos előadásában hallott, és ahol lehetőséget kapnak alkotni magyarországi art brut művészek. Nagyon emlékezetes, kölcsönösen felemelő perceket tölthettem együtt vele, Kassai doktorral és Winter doktornővel. Tamar szája is tátva maradt azon a konstelláción, miszerint kórházi osztályon képes működni egy galéria több mint 15 éve. Megismerte jelenlegi és régi kiállítások plakátjait. Egy váratlan időkapszula, amit Múzeumnak hívunk, és valójában a kórház egy szobája szintén feltárult előtte. Az Angyalföldi Tébolyda elmúlt 130 éve És hát az Angyalház, aminek elvi és gyakorlati működése elismerésre indította. Úgy láttam, megérkezett egy pillanatra De várta otthon a saját 30 éves munkássága, mint aki uttörője volt a művészetterápiának Izraelben, mint a Haifai Egyetem Vizuális Művészetterápiás Tréning program vezetője, mint az Outsider Art /Art Brut, Psychiatric Art/ szakértője. Tamar Hazut, M.A.A.T.S. Art Therapist, Senior Specialist. Egy nyelvet beszéltünk. Tamar Hazut óriási munkát végez a trauma feldolgozás, a bánat, a veszteség, a fenyegetettség feldolgozhatósága és a személyes megküzdés kérdéskörében világszerte. Nagyon nagy lehetőségnek tartom, hogy együtt lehettünk vele. Köszönöm. Pestszentlőrinc, április 10.

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával

2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával 2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák

Részletesebben

2012. november 22 december 9.

2012. november 22 december 9. 2012. november 22 december 9. Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci alprogram Küldő intézmény: Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest Fogadó intézmény: Ecole du

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója

Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.

Részletesebben

A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai. Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14.

A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai. Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14. A dadogás komplex művészeti terápiás programjának gyakorlati tapasztalatai Molnárné Bogáth Réka Kozmutza Flóra EGYMI, Budapest 2011. november 14. Máshogy mondom, furcsa módon Te a Földön én a Holdon Mondd

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2012. Dallos Zsuzsanna- Krasznár Felicia

Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2012. Dallos Zsuzsanna- Krasznár Felicia Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2012. Dallos Zsuzsanna- Krasznár Felicia MLSZSZ KONFERENCIA 2012. 04.14. Afázia- Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-ban alakult Titkára, létrehozója: Dallos Zsuzsa tapasztalati

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

2012. szeptember10.-2012. október 4.

2012. szeptember10.-2012. október 4. Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül. Kölcsey Ferenc Kozma Ferenc élete és munkássága 3 hetet meghaladó projekt terve 2012. szeptember10.-2012. október 4. Kozma Ferenc Általános Iskola Baracska

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Fa-szimbólum-terápia Művészeti terápiás képzés a Lelki Egészségvédő Alapítvány műhelyében, 2010. Harkácsi Judit, kiképző pszichoterapeuta, művészeti

Fa-szimbólum-terápia Művészeti terápiás képzés a Lelki Egészségvédő Alapítvány műhelyében, 2010. Harkácsi Judit, kiképző pszichoterapeuta, művészeti Fa-szimbólum-terápia Művészeti terápiás képzés a Lelki Egészségvédő Alapítvány műhelyében, 2010. Harkácsi Judit, kiképző pszichoterapeuta, művészeti terapeuta Kovács Judit: Rogimund fája vagyok / részlet/

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:

Részletesebben

Diagnózistól a megoldásig

Diagnózistól a megoldásig Referenciáink: Diagnózistól a megoldásig Sokrétű tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek munkáját hangoljuk össze annak érdekében, hogy a vezetőfejlesztés területén a lehető legnagyobb hatékonysággal

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Tartalom ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKSZOLGÁLAT ERDÉLYBEN ÖNKÉNTESEK A SZAKSZOLGÁLATNÁL ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1 A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál önmagában is fontos, hatalmas tömegeket megmozgató kulturális esemény,

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Költségvetés. A Kötelezően megvalósítandó tevékenységek 480.000 ft. Az IPR bevezetésével kapcsolatos szolgáltatások, tevékenységek támogatása

Költségvetés. A Kötelezően megvalósítandó tevékenységek 480.000 ft. Az IPR bevezetésével kapcsolatos szolgáltatások, tevékenységek támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint Támogató, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, mint Lebonyolító által megjelentetett Integrációs Pedagógiai Rendszer 2013. évi támogatására pályázatot hirdetett

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

Kodolányi János Főiskola 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56. Beszámoló nyári szakmai gyakorlatról

Kodolányi János Főiskola 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56. Beszámoló nyári szakmai gyakorlatról Kodolányi János Főiskola 1139 Budapest, Frangepán utca 50-56. Beszámoló nyári szakmai gyakorlatról Bedő Gábor Intézményi kommunikátor NML3ST 10NKOIKB A gyakorlat kezdete és főbb fázisai Én a 6 hetes kötelező

Részletesebben

Dr. Antalfai Márta. XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva

Dr. Antalfai Márta. XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva Dr. Antalfai Márta XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva A katasztrófa legtöbbször végzetes következményekkel járó, nem várt fordulat,

Részletesebben

TÁPLÁLOZÁSI ÉS EDZÉS TERVEZŐ! Ideális testsúly:... Ideális kar méret:... Ideális derék méret:... Ideális csípő méret:... Ideális mellkas méret:...

TÁPLÁLOZÁSI ÉS EDZÉS TERVEZŐ! Ideális testsúly:... Ideális kar méret:... Ideális derék méret:... Ideális csípő méret:... Ideális mellkas méret:... TÁPLÁLOZÁSI ÉS EDZÉS TERVEZŐ! 1. Fő célkitűzések erre a hónapra! Ideális testsúly:... Ideális kar méret:... Ideális derék méret:... Ideális csípő méret:... Ideális mellkas méret:... Ideális fizikai állapot

Részletesebben

Portfólió AG és GR osztályoknak:

Portfólió AG és GR osztályoknak: Portfólió AG és GR osztályoknak: Nyomtatott Portfolió leadása 2015.04.29. Kedd 19:00! Portfólió fizikai és technikai paraméterei: - minimum 40 oldal - minimum méret 210 210 mm-es négyzet, maximum A4 méret

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A HOSPICE SZOLGÁLAT SEGÍTSÉG NYÚJTÁSA

A HOSPICE SZOLGÁLAT SEGÍTSÉG NYÚJTÁSA A HOSPICE SZOLGÁLAT SEGÍTSÉG NYÚJTÁSA Dr. Schmelczer Matild Betegápoló Irgalmas Rend Pécsi Háza Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem, Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. (Radnóti

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből

Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető

Részletesebben

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit Kommunikáció az élet végén Magyari Judit A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez alkalomból megszervezzük a III. Magyarországi Szubsztitúciós Fórumot

Kedves Kollegák! Ez alkalomból megszervezzük a III. Magyarországi Szubsztitúciós Fórumot MEGHÍVÓ Kedves Kollegák! A budapesti Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciája és a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum 1987-ben jöttek létre és ezért idén, 2012-ben ünneplik a 25 éves születésnapjukat.

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

SZKC_105_06. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_06. A modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin. a z é n d i m e n z i ó i SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. EMEREK KÖZÖTTÜNK, SZK_105_06 MI EMEREK KÖZÖTT a z é n d i m e n z i ó i modul szerzõi: Kardos Ágnes, Korbai Katalin SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM tanári emberek közöttünk, mi

Részletesebben

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!

Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek

Részletesebben

Nokia N97_mini (Mail for Exchange) beállítása Virtualoso email levelezésre

Nokia N97_mini (Mail for Exchange) beállítása Virtualoso email levelezésre Nokia N97_mini (Mail for Exchange) beállítása Virtualoso email levelezésre A következô lépések segítségével egyszerûen beállíthatja a Virtualoso email levelezést Nokia N97_mini készülékre. Az alkalmazás

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYOK AZ AFÁZIÁS BETEGEK GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ- ELLÁTÁSA SORÁN

KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYOK AZ AFÁZIÁS BETEGEK GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ- ELLÁTÁSA SORÁN KOMMUNIKÁCIÓS AKADÁLYOK AZ AFÁZIÁS BETEGEK GYÓGYÁSZATISEGÉDESZKÖZ- ELLÁTÁSA SORÁN Kardio- és cerebrovaszkuláris eseményt elszenvedett betegek reahbilitációja, gyógyászati segédeszközzel történő ellátása

Részletesebben

Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2011.

Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2011. Afázia Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-2011. Krasznár Felicia STROKE KONFERENCIA 2011. 09.30. Afázia- Az Újrabeszélők Egyesülete 2006-ban alakult Titkára, létrehozója: Dallos Zsuzsa tapasztalati szakértő

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK

Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos KURVA VAGYOK Csaplár Vilmos Kurva vagyok (Karriertörténet) Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Csaplár Vilmos 1. Elvárok mindenféle ajándékot férfiaktól, de a tudat, hogy nem vagyok rászorulva,

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus

Az alkalmazott sportpszichológia módszerei. Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Az alkalmazott sportpszichológia módszerei Baky Dániel Sport szakpszichológus Tanácsadó szakpszichológus Sportpszichológiai tanácsadás - Professzionális segítő beszélgetés - Központjában a sportoló, vagy

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 2. Felső tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 3. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Telefonos meghívás 2012.11.07. Görözdi Dóra Kocsis Zoltán

Telefonos meghívás 2012.11.07. Görözdi Dóra Kocsis Zoltán Telefonos meghívás 2012.11.07 Névlista 5 lista, ami megváltoztatja az életed 1. Üzleti kapcsolatok 2. Akiknek egészségi problémájuk van/sportolnak/ egészségmániások 3. Potenciális viszonteladók 4. Nemzetközi

Részletesebben

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek?

Gondolatok a tegnapokról. és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Gondolatok a tegnapokról és arról, hogy milyen ismérvei vannak egy jó vezetőnek? Semmi értelme azon gondolkodni, hogy a tegnap miért alakult úgy, ahogy. Azon azonban érdemes elmélkedni, hogy miképpen lehet

Részletesebben

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának

VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -

Részletesebben

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig

Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 Angol kommunikációs tréning június 17-22-ig 1. 13:00-15:15 2. 15:30-17:00 1. 13:00-15:15

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS Magyar Gestalt Egyesület 2014. január 22.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS Magyar Gestalt Egyesület 2014. január 22. ELNÖKSÉGI ÜLÉS Magyar Gestalt Egyesület 2014. január 22. Készült: 2014. január 22-én, 14-17 óráig Helyszín: 1146 Budapest, Zichy Géza u. 5 Jelen van: Elnökség: Bence Judit, Bozsogi Dia, dr. Malatinszky

Részletesebben

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció

Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció Modalitások-Tevékenységek- Tehetség-rehabilitáció. BEMUTATÁS Képességeinek legnagyobb részét az ember sohasem realizálja, s ezek mindaddig ki sem bontakozhatnak, amíg jobban meg nem értjük természetüket.

Részletesebben

ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 2011 NOVEMBER

ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 2011 NOVEMBER ausantemost Nagyszeru rendezvény Budapesten 1 2011 NOVEMBER Tartalom Magyarországi rendezvény 3 ipad nyertesek 4 Top tippek 5 Novemberi Lojalitás Bónusz 6 3 Belso Piaci Bónusz Program 6 5 4 6 2 Rendezvény

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Chat felhasználói segédlet

Chat felhasználói segédlet Chat felhasználói segédlet A Chat indítása, regisztráció, belépés A Chatre a honlapról www.smlista.hu, vagy a http://chat.smlista.hu címrıl lehet belépni. A fıoldalon van a belépés a Chatre, ha már van

Részletesebben

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu

ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu ÉS TE HOVA TARTOZOL? A tinik, mint pénzeszsákok: a blokknegyedi lázadók és társaik [11.3.2008] Forrás: www.transindex.hu Hip-hophoz kötődő márkákkal rombolják azt a társadalmat, mely ezeket a brandeket

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)

Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond

Útinapló. Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Útinapló 3.nap Farkaslaka Székelyudvarhely Parajd Szováta Medve-tó Felsősófalva -- Korond Ma is csepergő esőre ébredtünk, de ez nem vette el a kedvünket, hiszen ma is sok-sok érdekes és új vár ránk! Első

Részletesebben

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! ART02 2010 05 10 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! Most pedig egy kis beszámoló következik, mert akadt egy-két dolog, amely

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

A képek feldolgozásáról

A képek feldolgozásáról A képek feldolgozásáról Úgy gondoljuk joggal tételezzük fel, hogy a digitális fotótechnika elterjedésének köszönhetően nagyon sokan készítenek fotókat a különböző alkalmakkor a településeken. A régi papírképek

Részletesebben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés

Részletesebben

K&H gyógyvarázs mesedoktorok a weben. küldj egy mesét ajándékba!

K&H gyógyvarázs mesedoktorok a weben. küldj egy mesét ajándékba! K&H gyógyvarázs a K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány gyermek-egészségügyi támogatási programja 1126 Budapest, Orbánhegyi út 50. Információs vonal: (06 1) 350-7390/130 (06 30) 462-1309

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Színes csoportkép. 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig. Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése

Színes csoportkép. 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig. Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése Színes csoportkép Időpont: 2009. december 01. 13.00 h-tól 16.00 h-ig Tanulócsoport: 3. évfolyam (9-10 éves) Téma: Nagyméretű alakábrázolás, színes csoportkép elkészítése Vizuális feladat: Emberalakok ábrázolása

Részletesebben