Emberi Erőforrások Minisztériuma

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emberi Erőforrások Minisztériuma"

Átírás

1

2 Emberi Erőforrások Minisztériuma Kémiai laboratóriumi szakasszisztens Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő: 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 % A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák. A feladatsor első részében találhatóak az 1-30-ig számozott feladatot tartalmazó vizsgakérdések. Ezek lesznek a húzótételek. A második részben található a tanári példány, mely az értékelést segíti. A tételsor az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendeletben foglalt szakképesítés 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

3 1. Ismertesse a vérvételből eredő preanalitikai hibákat, sorolja fel a felhasznált eszközöket és a betegtájékoztatás szempontjait! Ismertesse a levett vérminták előkészítését, tárolási szempontjait, felhasználhatóságát! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

4 2. Magyarázza el a laboratóriumi információs rendszerek (LIR és MIR) felépítését és működését! Ismertesse, milyen szempontok szerint veszi át az on-line módon érkező kérésekhez tartozó anyagmintákat! Ismertesse a klinikai kémiai és a mikrobiológiai laboratóriumokban alkalmazott munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi előírásokat! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

5 3. Ismertesse a Laboratóriumi kézikönyv felépítését, tartalmát! Sorolja fel a munkaköri leírások tartalmát és a dolgozók alkalmazhatóságának szempontjait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

6 4. Ismertesse a különféle tárgylemez preparátumok jelentőségét, készítését és diagnosztikai értékét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

7 5. Ismertesse a hematológiai, klinikai kémiai és immunkémiai automaták napi karbantartásával kapcsolatos teendőket, valamint a készülékek napi méréssorozatra történő előkészítését a rutin és sürgősségi vizsgálatok elvégzése kapcsán! Ismertesse, milyen módon történik a naponta végzett mérések IQA minőségbiztosítási ellenőrzése! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

8 6. Ismertesse a legfontosabb anionokat és kationokat, meghatározási módjaikat, szerepüket az emberi szervezetben! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

9 7. Ismertesse a vas élettani szerepét és a hiányából eredő betegségeket, valamint a vasanyagcsere vizsgálati módszereit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

10 8. Ismertesse a diabetes mellitus jellemzőit! Foglalja össze és részletesen ismertesse a szervezet szénhidrát-anyagcseréjének vizsgálati módszereit, a terheléses vizsgálatok menetét, ezek értékelését és a betegség laboratóriumi kontrollálási módszereit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

11 9. Ismertesse a szervezet főbb anyagcsere folyamatait, a keletkező és kiürülő metabolitokat! Ismertesse ezen metabolitok mérési technikáit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

12 10. Ismertesse a szervezetünket felépítő fehérjék szerkezetét és tulajdonságait! Ismertesse a leggyakrabban meghatározott két fehérjetípus mérési módszereit! Foglalja össze az elektroforézis és a turbidimetria elvét és felhasználási területeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

13 11. Ismertesse a különféle enzimek meghatározását az IFCC elvek alapján! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

14 12. Ismertesse a máj működésére jellemző enzimeket és mérési módszerüket! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

15 13. Ismertesse a szív élettani szerepét és a működésére jellemző enzimfajtákat! Ismertesse az myocardialis infarktus laboratóriumi diagnosztikáját! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

16 14. Ismertesse az immunkémiában alkalmazott reakciók alapjait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

17 15. Ismertesse a gyógyszerszintek monitorozását antibiotikumok és szűk hatásspektrumú gyógyszerek esetén! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

18 16. Ismertesse a szervezet zsíranyagcseréjét, valamint a koleszterin és a trigliceridek szerepét a szervezet működésében! Foglalja össze a meghatározásukra szolgáló laboratóriumi diagnosztikai eljárásokat! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

19 17. Ismertesse az immunkémiai módszerrel meghatározható analitcsoportokat! Ismertesse a jelzőrendszereket a meleg és hideg immunkémiai eljárásoknál! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

20 18. Ismertesse a vér fehérjefrakcióit, szerepüket és az akut fázisú fehérjék funkcióit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

21 19. Ismertesse a szerológiai reakciók kialakulásának feltételeit, felosztásukat aspecifikus fázis szerint! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

22 20. Ismertesse a liquor cerebrospinalis mintából végzendő klinikai kémiai vizsgálatok kivitelezését! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

23 21. Ismertesse a vese működését jellemző vizsgálatokat, a clearance fogalmát és a GFR érték jelentőségét! Ismertesse a refraktometria alapjait és laboratóriumi felhasználását! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

24 22. Ismertesse a szepszis fogalmát, valamint a hozzá tartozó laboratóriumi vizsgálatok csoportjait, lezajlásának monitorozását! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

25 23. Ismertesse a szervezet általános védekezőképességének elemeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

26 24. Ismertesse a szervezet magas fokú védekező képességének felépítését, magyarázza el az immunitás két oldalának a védekező mechanizmusokban játszott szerepét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

27 25. Ismertesse a komplement aktivációs folyamatokat és a fertőzésekben betöltött szerepét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

28 26. Ismertesse a HLA rendszert, és a transzplantációs folyamatokban létrejövő reakciókat! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

29 27. Ismertesse a méreg fogalmát, a mérgek osztályozását és a dózis fajtáit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

30 28. Ismertesse a legfontosabb szervetlen és gáz alakú mérgeket és hatásaikat a szervezetre! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

31 29. Ismertesse a kábítószerek szervezetre gyakorolt hatását, és legfontosabb csoportjaikat! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

32 30. Ismertesse a mérgek felszívódását, kiürülését és metabolizmusát! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:

33 AZ ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI Tanári példány 1. Ismertesse a vérvételből eredő preanalitikai hibákat, sorolja fel a felhasznált eszközöket és a betegtájékoztatás szempontjait! Ismertesse a levett vérminták előkészítését, tárolási szempontjait, felhasználhatóságát! Kulcsszavak, fogalmak: - beteg tájékoztatása az eljárásról - eljárás külföldi betegek esetén - adatok egyeztetése - egyszer használatos színkódos csövek, vérvételi tű fajtái - strangulálás - munkavédelmi szabályok alkalmazása - elégtelen mintamennyiség - hemolizált minta, lipémiás minta - adathiány máshol levett vérminták esetén - nem a vizsgálatkérésnek megfelelő minta vétele - centrifugálás, elválasztás - vizelet és egyéb anyagminták előkészítése - munkalista - hűtve tárolás - fagyasztás - kísérleti minták tárolása - tárolási dokumentációk - más laborba küldendő minták

34 2. Magyarázza el a laboratóriumi információs rendszerek (LIR és MIR) felépítését és működését! Ismertesse, milyen szempontok szerint veszi át az on-line módon érkező kérésekhez tartozó anyagmintákat! Ismertesse a klinikai kémiai és a mikrobiológiai laboratóriumokban alkalmazott munkavédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi előírásokat! Kulcsszavak, fogalmak: - A LIR és MIR felépítése, belépés a LIR-be vagy a MIR-be - kérések felvitele - LIR, MIR és a kórházi rendszerek kapcsolata - a LIR és a laboratóriumi berendezések kapcsolata - adatellenőrzés - barcode rendszer - on-line adatcsere fogalma - adatellenőrzés - minták ellenőrzése - preanalitikai hibák telefonos ügyintézése - barcode rendszer - laboratóriumi ruházat - egyszer használatos eszközök - zárt rendszerű gépek - higiénés előírások, gumikesztyű - hulladékok tárolása, szelektálása - Európai Uniós előírások és egységesítések - hulladékok szállítása - fertőző anyagok megsemmisítése - környezetterhelés fogalma

35 3. Ismertesse a Laboratóriumi kézikönyv felépítését, tartalmát! Sorolja fel a munkaköri leírások tartalmát és a dolgozók alkalmazhatóságának szempontjait! Kulcsszavak, fogalmak: - a laboratórium felépítése - munkaköri leírások: - végzettségnek megfelelő alkalmazási feltételek - önállóan végezhető munkák - ügyeleti szolgálat ellátása zárt rendszerű gépek - szakmai előírások - műszerek eszközök, stb. - laboratóriumi munkautasítások - részterületek - dolgozói szerkezet, alárendeltség - minták áramlási útvonalai - működési minimumfeltételek - tűz- és munkavédelmi oktatási naplók

36 4. Ismertesse a különféle tárgylemez preparátumok jelentőségét, készítését és diagnosztikai értékét! Kulcsszavak, fogalmak: - a mikroszkóp felépítése, mikroszkópok fajtái - mikroszkópos értékelés, nagyítások - festett kenet fogalma - hematológiai kenetfajták - natív preparátumok vizsgálata mikroszkóppal - direkt kenetek diagnosztikai jelentősége - a tárgylemez preparátumok típusai - zsírtalanítás - a preparátumok fixálása - hematológia, mikrobiológia - minőségbiztosítási ellenőrzése

37 5. Ismertesse a hematológiai, klinikai kémiai és immunkémiai automaták napi karbantartásával kapcsolatos teendőket, valamint a készülékek napi méréssorozatra történő előkészítését a rutin és sürgősségi vizsgálatok elvégzése kapcsán! Ismertesse, milyen módon történik a naponta végzett mérések IQA minőségbiztosítási ellenőrzése! Kulcsszavak, fogalmak: - ébresztés, altatás - takarítás, tisztítás - reagensek ellenőrzése, feltöltés - mosás - fotometer check - napi kontrollálás - kalibrálás - ha kell heti vagy havi karbantartás - kontrollkártya - mérési folyamatok ellenőrzése - napi, heti, havi adatok összehasonlítása - műszerek hardvereinek ellenőrzése - on-line kapcsolatok ellenőrzése

38 6. Ismertesse a legfontosabb anionokat és kationokat, meghatározási módjaikat, szerepüket az emberi szervezetben! Kulcsszavak, fogalmak: - nátrium, kálium - kalcium, magnézium - vas - nyomelemek - emissziós lángfotometria elve - ionszelektív elektródok alkalmazása - viszonyítási elektród, mérő elektróda, elektródpotenciál - konduktometria - kolorimetriás módszerek - foszfát - bikarbonát - klorid - a szervezet puffer rendszerei - vérgáz analízis

39 7. Ismertesse a vas élettani szerepét és a hiányából eredő betegségeket, valamint a vasanyagcsere vizsgálati módszereit! Kulcsszavak, fogalmak: - hemoglobin - oxigén és széndioxid szállítása - katalizátor szerep - vasfelszívódási zavarok - vashiányos anaemia - kolorimetriás módszerek - konduktometria - szállítófehérjék mérési módszerei (ferritin, transferrin)

40 8. Ismertesse a diabetes mellitus jellemzőit! Foglalja össze és részletesen ismertesse a szervezet szénhidrát anyagcseréjének vizsgálati módszereit, a terheléses vizsgálatok menetét, ezek értékelését és a betegség laboratóriumi kontrollálási módszereit! Kulcsszavak, fogalmak: - vércukor szintjének kóros volta - éhgyomri vércukor szint értékelése, ismétlése - enzimatikus vércukor meghatározási módszerek (hexokináz, GOD-POD) - inzulin mérése - c-peptid mérése - hemoglobin A1C szerepe és normálértéke - fruktózamin - szénhidrát terhelési formák

41 9. Ismertesse a szervezet főbb anyagcsere folyamatait, a keletkező és kiürülő metabolitokat! Ismertesse ezen metabolitok mérési technikáit! Kulcsszavak, fogalmak: - citrát kör - urea ciklus - purin anyagcsere - fehérjék lebontása - purinvázas vegyületek - Berthelot reakció - enzimatikus meghatározási módok - Jaffé-reakció

42 10. Ismertesse a szervezetünket felépítő fehérjék szerkezetét és tulajdonságait! Ismertesse a leggyakrabban meghatározott két fehérjetípus mérési módszereit! Foglalja össze az elektroforézis és a turbidimetria elvét és felhasználási területeit! Kulcsszavak, fogalmak: - aminosavak - peptidek - térbeli szerkezeti formák magyarázata - fajlagosság - összfehérje mérése biuret reakcióval - albumin mérése brómkrezolzölddel - albumin globulin arány - elektroforézis - immunelektroforézis - izoelektromos pont - futási sebesség - elfo festése - denzitométer - zavarosság - kolloid oldat fogalma - fényáteresztő képesség

43 11. Ismertesse a különféle enzimek meghatározását az IFCC elvek alapján! Kulcsszavak, fogalmak: - prosztetikus csoport - zár-kulcs elmélet - enzimek fajlagossága - termelődés és szubsztrátfüggés - a máj specifikus enzimrendszerei - anyagcsere szabályozás - IFCC elvek magyarázata - végpontos és kinetikus mérési elvek

44 12. Ismertesse a máj működésére jellemző enzimeket és mérési módszerüket! Kulcsszavak, fogalmak: - ASAT, ALAT - Gamma GT - alkalikus foszfatáz - végpontos és kinetikus mérési elvek - IFCC elvek magyarázata

45 13. Ismertesse a szív élettani szerepét és a működésére jellemző enzimfajtákat! Ismertesse az myocardialis infarktus laboratóriumi diagnosztikáját! Kulcsszavak, fogalmak: - infarktus fogalma - szívenzimek - CK, CK-MB - Troponin T, Troponin I - a jelzésértékű paraméterek időbeni emelkedése és csökkenése

46 14. Ismertesse az immunkémiában alkalmazott reakciók alapjait! Kulcsszavak, fogalmak: - kompetitív gátláson alapuló reakció magyarázata - tömeghatás érvényesülése - immunometrikus reakció magyarázata

47 15. Ismertesse a gyógyszerszintek monitorozását antibiotikumok és szűk hatásspektrumú gyógyszerek esetén! Kulcsszavak, fogalmak: - terápiás tartomány fogalma - adagolás módjai és ideje antibiotikumok, digitálisz, antiepileptikumok - kiválasztás és metabolizmus szerepe a gyógyszer bontásában - metodikák (FPIA, ECL), a mérés kivitelezésére - lítium monitorozása

48 16. Ismertesse a szervezet zsíranyagcseréjét, valamint a koleszterin és a trigliceridek szerepét a szervezet működésében! Foglalja össze a meghatározásukra szolgáló laboratóriumi diagnosztikai eljárásokat! Kulcsszavak, fogalmak: - endogén szintézis - HDL, LDL, VLDL frakciók - hormonszintézis - lipoproteinek felépítése - szív és érrendszeri betegségek - direkt meghatározás CHOD PAP - Liebermann-Buchardt reakció - HDL cholesterin szolubilizálása - becsült LDL szint - apolipoproteinek szerepe, mérése

49 17. Ismertesse az immunkémiai módszerrel meghatározható analitcsoportokat! Ismertesse a jelzőrendszereket a meleg és hideg immunkémiai eljárásoknál! Kulcsszavak, fogalmak: - hormonok - gyógyszerek - tumormarkerek - radioaktív izotópok (jód, trícium) - lágy béta és gammasugárzás detektálása - enzim-szubsztrát jelzés (peroxidáz, alkalikus foszfatáz) - fluoreszcencia, kemilumineszcencia - elektro-kemilumineszcencia

50 18. Ismertesse a vér fehérjefrakcióit, szerepüket és az akut fázisú fehérjék funkcióit! Kulcsszavak, fogalmak: - albumin és globulin frakciók mennyisége megoszlása - biuret reakció - albumin meghatározása brómkrezolzölddel - A/G hányados - elektroforézissel történő elválasztás - frakciók: α-1,α-2, β-1, β-2, γ - frakciók akut fázis proteinjei - Turbidimetria, immunelfo, Mancini technika, rakéta elfo

51 19. Ismertesse a szerológiai reakciók kialakulásának feltételeit, felosztásukat aspecifikus fázis szerint! Kulcsszavak, fogalmak: - folyadék közeg, megfelelő hőmérséklet - izoozmolalitás, megfelelő ph - a reakcióban részt vevő ag. és at. mennyisége - időfaktor szerepe - agglutináció - precipitáció - opszonizáció - komplement kötési reakciók fajtái

52 20. Ismertesse a liquor cerebrospinalis mintából végzendő klinikai kémiai vizsgálatok kivitelezését! Kulcsszavak, fogalmak: - sejtszám meghatározása - liquor direkt kenet vagy üledék - liquor fehérje és cukor meghatározása - liquor IgG szint mérése - liquor albumin mérése (mikroalbumin) - IgG/Albumin hányados - Xantochrom liquor - Bilirubin szint - véres liquor - összefüggések a kémiai és mikrobiológiai eredmények között - hibalehetőségek - folyadék alapú és szárazkémiai analizátorok

53 21. Ismertesse a vese működését jellemző vizsgálatokat, a clearance fogalmát és a GFR érték jelentőségét! Ismertesse a refraktometria alapjait és laboratóriumi felhasználását! Kulcsszavak, fogalmak: - vizeletvizsgálat paraméterei, jelentőségük, speciálisan kiválasztott markerek - vizelet és vér kreatinin szintje - endogén kreatinin clearance fogalma és számolása - GFR érték számolása ml/perc alapú kiválasztás - szárazkémiai eljárások - visszaverődésen alapuló mérés - felhasználás vizeletvizsgálatnál - színreakción alapuló quantitatív szárazkémiai mérések

54 22. Ismertesse a szepszis fogalmát, valamint a hozzá tartozó laboratóriumi vizsgálatok csoportjait, lezajlásának monitorozását! Kulcsszavak, fogalmak: - magas csíraszámú kórokozó a vérben - szepszis klinikai markerei (fűrészelő láz, hidegrázás, toxikus tünetek) - prokalcitonin meghatározása a marker alkalmas a folyamatkövetésre - teljes vérkép értékeinek eltolódási irányai bakteriális és virális fertőzésekben - máj és vesefunkciók alakulása - antibiotikumok hatása a szervezet enzimtevékenységére - antibiotikum monitorozás

55 23. Ismertesse a szervezet általános védekezőképességének elemeit! Kulcsszavak, fogalmak: - bőr savköpenye - nyálkahártyák lizozim - bélrendszer motilitás+bélflóra - komplement rendszer

56 24. Ismertesse a szervezet magas fokú védekező képességének felépítését, magyarázza el az immunitás két oldalának a védekező mechanizmusokban játszott szerepét! Kulcsszavak, fogalmak: - celluláris immunitás - humorális immunitás - T sejtvonal Natural killer sejtek, citotxikus T sejtek - B sejtvonal ellenanyagok termelése - a két sejtvonal közötti kommunikáció - interleukinek

57 25. Ismertesse a komplement aktivációs folyamatokat és a fertőzésekben betöltött szerepét! Kulcsszavak, fogalmak: - klasszikus aktivációs út - alternatív aktivációs út - komplement fehérjék aktivációs sorrendje - C3 és C5 központi szerepe - a végtermék hatásai

58 26. Ismertesse a HLA rendszert, és a transzplantációs folyamatokban létrejövő reakciókat! Kulcsszavak, fogalmak: - humán leukocita antigén struktúrák felépítése - HLA1 és HLA 2 szerkezete - a transzplantációban szükséges egyezések - Graft-reakció - a kilökődés gátlása

59 27. Ismertesse a méreg fogalmát, a mérgek osztályozását és a dózis fajtáit! Kulcsszavak, fogalmak: - a szervezetet károsító anyagok- múló vagy maradandó károsodás vagy halál - halmazállapot szerint, eredet szerint, szerkezet szerint - még nem károsító dózisfajták - már károsító dózisfajták - halálos és félhalálos dózis meghatározása kísérletes úton

60 28. Ismertesse a legfontosabb szervetlen és gáz alakú mérgeket és hatásaikat a szervezetre! Kulcsszavak, fogalmak: - nehézfémek, enzimgátlás, fehérjék szerkezetének tönkretétele - arzén, ólom, higany, tallium - légzőferment és sejtlégzés bénítása - szén-monoxid, ciángáz, kén-dioxid - oxigénhiány - szén-dioxid, PB gáz

61 29. Ismertesse a kábítószerek szervezetre gyakorolt hatását, és legfontosabb csoportjaikat! Kulcsszavak, fogalmak: - függőség fogalma - abúzus fogalma - KPIR-re gyakorolt hatások - csoportok opiátok morfinszármazékok, heroin, metadon kokain amfetaminok Ecstasy, Speed kannabinoidok hasis, marihuana KPIR depresszánsok alkohol, barbiturátok, benzodiazepinek hallucinogének meszkalin, LSD, angyalpor HPLC, immunkromatográfia

62 30. Ismertesse a mérgek felszívódását, kiürülését és metabolizmusát! Kulcsszavak, fogalmak: - felszívódási területek: bőr, légutak, emésztőrendszer - máj és vese szerepe a méregtelenítésben - oxidáció, redukció, konjugáció, észterkötés kiürülés elősegítése

63 ÉRTÉKELÉS Sorszám NÉV FELADAT sorszáma Osztályzat

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2447-06 Kémiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2447-06 Kémiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Új kollégája a mai napon átveszi Öntől a fehérje ELFO vizsgálatokat. Magyarázza el kollégájának a vizsgálathoz szükséges tudnivalókat! Magyarázatában térjen ki a következőkre: - a szérum fehérje

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egészségügyi Ágazati Koordinációs Helyettes Államtitkár

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egészségügyi Ágazati Koordinációs Helyettes Államtitkár EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Egészségügyi Ágazati Koordinációs Helyettes Államtitkár Iktatószám: 64949- /2016/EHUMAP A 315/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet 3. (2) bekezdésében foglaltak alapján a szakmai

Részletesebben

46.a 47.a 48.c 49.c 50.b 51.b 52.c 53.a 54.a 55.b 56.e 57.a 58.d 59.e 60.b 61.b 62.a 63.b 64.b 65.a 66.b 67.c 68.a

46.a 47.a 48.c 49.c 50.b 51.b 52.c 53.a 54.a 55.b 56.e 57.a 58.d 59.e 60.b 61.b 62.a 63.b 64.b 65.a 66.b 67.c 68.a MEGOLDÁSOK ANATÓMIA ÉLETTAN KÓRÉLETTAN/PATOBIOKÉMIA 1.c 2.a 3.a 4.c 5.b 6.b 7.b 8.a 9.c 10.b 11.a 12.b 13.c 14.c 15.b 16.c 17.b 18.a 19.a 20.c 21.a 22.a 23.a 24.c 25.a 26.a 27.a 28.c 29.c 30.a 31.c 32.b

Részletesebben

Összesítés az osztályos teljesítményről térítési kategóriánként

Összesítés az osztályos teljesítményről térítési kategóriánként 252512 Laboratórium Térítési kategória: E elszámoláson alapuló nemzetközi szerződés, ill. közösségi szabály alapján történő ellátás (ideértve 2112 Karbamid meghatározása szérumban 54 4 4 216 21141 Kreatinin

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma 52 725 03 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő: 20 perc, válaszadási idő 10 perc) A

Részletesebben

LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT

LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT A LABORATÓRIUMBAN VÉGZETT VIZSGÁLATOK, ÉS A VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK TÜDŐGYÓGYINTÉZET TÖRÖKBÁLINT 1. A laboratórium címe: 2045. Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Mb.Laborvezető: Dr.Surányi

Részletesebben

KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA. (munkanap) Vércukor Terheléses vércukor (időpontonként)

KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA. (munkanap) Vércukor Terheléses vércukor (időpontonként) KLINIKAI KÉMIAI, HEMATOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI VIZSGÁLATOK ÁRJEGYZÉKE KLINIKAI KÉMIA Vércukor 200 1 Terheléses vércukor (időpontonként) 3000 1 0' 30' 60' 90' 120' 150' 180' 200 1 30' 200 1 60' 200 1 90' 200

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK C-1 es ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz

Részletesebben

Klinikai kémia. Laboratóriumi diagnosztika. Szerkesztette: Szarka András. Írta: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Semmelweis Egyetem

Klinikai kémia. Laboratóriumi diagnosztika. Szerkesztette: Szarka András. Írta: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Semmelweis Egyetem Klinikai kémia Laboratóriumi diagnosztika Szerkesztette: Szarka András Írta: Szarka András (1-8, 11-15. fejezet) Keszler Gergely (9, 10. fejezet) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Semmelweis

Részletesebben

A tételekhez használható segédeszközt a vizsgaszervező biztosítja.

A tételekhez használható segédeszközt a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján történik. A vizsgázó a

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz (ALP),

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2446-06 Műszer és méréstechnika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2446-06 Műszer és méréstechnika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Csoporttársával szóbeli beszámolóra készülnek spektrofotometria témakörből. Ismertesse a mai kémiai automatákba épített fotométerek fő részeit, a lehetséges mérési tartományt! Ismertetőjében

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK

KEDVEZMÉNYES VIZSGÁLATI CSOMAGOK es ár Élni jó csomag Páros csomag D-vitamin csomag Manager csomag Egészség 50+ csomag hölgyeknek Egészség 50+ csomag férfiaknak Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel) (GGT), Alkalikus foszfatáz (ALP),

Részletesebben

Célérték típusok, elfogadási tartományok

Célérték típusok, elfogadási tartományok Célérték típusok, elfogadási tartományok Kerekítési különbözetként a maximális elfogadási tartománytól való max. 1 százalékpont eltérés lehetséges. 100. Klinikai kémia (nedves) 1. Kalcium RMV 10 2. Klorid

Részletesebben

Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén).

Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén). Diabétesz Vese Vas-anyagcsere Ionok Labor vizsgálatok Rendelési idő: csütörtök 7:00-10:00 Vérvétel díja: 3000 Ft Sürgősségi felár: 5000 Ft (a labornaptól eltérő napon történő vérvétel esetén). Nagylabor

Részletesebben

A tételhez segédeszköz nem használható.

A tételhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a Fürdőüzemi ügyfélkapcsolati tevékenység, a Fürdőüzemi munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelem és a Szuggesztív kommunikáció

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-8-0002/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-8-0002/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület BŐVÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-8-0002/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A QualiCont In Vitro Diagnosztikai Minőségellenőrzési Nonprofit Kft. (6720 Szeged,

Részletesebben

a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A Pécsi Tudományegyetem, Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központ, Klinikai Központ,

Részletesebben

Vizsgázó neve: Orvosdiagnosztikai laboratóriumi méréstechnika. Szóbeli 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

Vizsgázó neve: Orvosdiagnosztikai laboratóriumi méréstechnika. Szóbeli 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) MUNKPÉLDÁNY Modul száma, : ÉRTÉKELŐLP SZÓBELI VIZSGTEVÉKENYSÉG alapet végez Mérlegeket használ, gravimetriai vizsgálatokat végez Térfogatmérő eszközöket használ 1. feladat: laboratóriumi automatizáció

Részletesebben

Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1

Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1 Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1 Készítette: Dr. Seres Ildikó Folyamatgazda Átvizsgálta: Dr.

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (5)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (5) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (5) a NAT-1-1553/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1= Központi

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

Eredmények. Név: Test(férfi) Születésnap: Dátum: Szív és érrendszer Vér sűrűség

Eredmények. Név: Test(férfi) Születésnap: Dátum: Szív és érrendszer Vér sűrűség Név: Test(férfi) Születésnap: 1980-01-01 Dátum: 2016-10-27 Eredmények Szív és érrendszer Vér sűrűség 48.264-65.371 68.268 + Szív és érrendszer Koleszterin 56.749-67.522 65.679 - Szív és érrendszer Vérzsír

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban

Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban Laboratóriumi vizsgálatok ABC sorrendben A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban A vizsgálat megnevezése németpont/vizsgálat WHO kód Aktivált parciális tromboplasztin idő 267 28621 Allergénspecifikus

Részletesebben

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító

Részletesebben

A mérgek eloszlása a szervezetben. Toxikológia. Szervek méreg megkötő képessége. A mérgek átalakítása a szervezetben - Biotranszformáció

A mérgek eloszlása a szervezetben. Toxikológia. Szervek méreg megkötő képessége. A mérgek átalakítása a szervezetben - Biotranszformáció A mérgek eloszlása a szervezetben Toxikológia V. előadás A mérgek eloszlása a szervezetben Biotranszformáció Akkumuláció A mérgek kiválasztása A mérgek általában azokban a szervekben halmozódnak fel, amelyek

Részletesebben

2353-06 Citotechnológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2353-06 Citotechnológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Vendég érkezik a munkahelyére. Az Ön feladata, hogy megismertesse az osztályon használt mikroszkópokkal (fénymikroszkóp, polarizációs, fáziskontraszt és fluorescensz mikroszkóp) alkalmazási

Részletesebben

A tételekhez segédeszköz nem használható.

A tételekhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a Fürdőüzemi munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelem és a Szuggesztív kommunikáció követelménymodulok témakörét tartalmazzák.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (7) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1=7624

Részletesebben

(Nagy laborban szereplő TSH eltérés esetén automatikusan elvégzi a labor, ennek költsége ebben az esetben utólag fizetendő)

(Nagy laborban szereplő TSH eltérés esetén automatikusan elvégzi a labor, ennek költsége ebben az esetben utólag fizetendő) Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Szolgáltatás megnevezése Kis labor (Teljes vérkép, vörösvértest-süllyedés, vércukor, koleszterin) Nagy labor (Teljes vérkép, vércukor, vörösvértest-süllyedés, TSH, LDL-,

Részletesebben

a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1553/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A Pécsi Tudományegyetem, Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központ, Klinikai Központ, Laboratóriumi

Részletesebben

Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok*

Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Doktor24 Labor Vizsgálati Csomagok* Szolgáltatás megnevezése Kis labor (Teljes vérkép, vörösvértest-süllyedés, vércukor, koleszterin) Nagy labor (Teljes vérkép, vércukor, vörösvértest-süllyedés, TSH, LDL-,

Részletesebben

2011. 01. 27. A laboratórium feladata. Interferáló tényezők

2011. 01. 27. A laboratórium feladata. Interferáló tényezők Interferáló tényezők hatása a laboratóriumi eredmények értelmezésére Valczer Erzsébet Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet 2011. január 27. A laboratórium

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálatok WHO kód és Járóbeteg Szabályok szerint A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban

Laboratóriumi vizsgálatok WHO kód és Járóbeteg Szabályok szerint A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban Laboratóriumi vizsgálatok WHO kód és Járóbeteg Szabályok szerint A BKM Kórház Központi Klinikai Laboratóriumban WHO kód A vizsgálat megnevezése németpont Beküldői /vizsgálat kompetencia 21013 Homocisztein

Részletesebben

Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1

Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1 Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Az in vitro diagnosztikai folyamatok szabályozása MF07.B1 Készítette: Dr. Seres Ildikó Folyamatgazda Átvizsgálta: Dr.

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1=7624

Részletesebben

KÖZPONTI LABORATÓRIUM 1991-2009

KÖZPONTI LABORATÓRIUM 1991-2009 KÖZPONTI LABORATÓRIUM 1991-2009 Havass Zoltán Központi Laboratórium Erzsébet Kórház-Rendelıintézet, Hódmezıvásárhely 2010. május 08. Endokrin vizsgálatok: TSH, T4,T3, Tumormarkerek: CEA, CA 19-9, CA 15-3,

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI SEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ

GYÓGYPEDAGÓGIAI SEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ GYÓGYPEDAGÓGIAI SEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54-140-01 1. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A Gyógypedagógiai segítő munkatárs részt vesz a közvetlen gyógypedagógiai munka előkészítésében. Közreműködik

Részletesebben

A tételsor a 29/2016 (VIII.26.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 29/2016 (VIII.26.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza. Amennyiben a tétel

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk!

Tisztelt Partnerünk! Tárgy: kémiai automaták cseréje 2015. augusztus 10. Tisztelt Partnerünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a laboratóriumaiban új automatákat állít üzembe a klinikai kémiai vizsgálatok végzésére. Az

Részletesebben

A feladatsor első részében található 1 20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.

A feladatsor első részében található 1 20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.

Részletesebben

SZÉRUM KOLESZTERIN ÉS TRIGLICERID MEGHATÁROZÁS

SZÉRUM KOLESZTERIN ÉS TRIGLICERID MEGHATÁROZÁS SZÉRUM KOLESZTERIN ÉS TRIGLICERID MEGHATÁROZÁS A koleszterin, a koleszterin észterek, triacilglicerolok vízben oldhatatlan vegyületek. E lipidek a májból történő szintézist, és/vagy táplálék abszorpciót

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1=7624

Részletesebben

Amit a laborleletekről tudni kell. Dr. Németh Julianna ÁNTSZ Laboratórium Kft. Budapest Immunologische Tagesklinik Wien

Amit a laborleletekről tudni kell. Dr. Németh Julianna ÁNTSZ Laboratórium Kft. Budapest Immunologische Tagesklinik Wien Amit a laborleletekről tudni kell. Dr. Németh Julianna ÁNTSZ Laboratórium Kft. Budapest Immunologische Tagesklinik Wien Liquor Csontvelő Könny Verejték Nyál Anyatej Izületi folyadék Mellkasi, hasi folyadék

Részletesebben

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Belgyógyászati áttekintő Tüdőszűrő röntgen (PA mellkas felvétel) Hasi és kismedencei ultrahang Nyaki (carotis és pajzsmirigy) ultrahang Ízületi ultrahang Echokardiográfiai

Részletesebben

Biotechnológiai alapismeretek tantárgy

Biotechnológiai alapismeretek tantárgy Biotechnológiai alapismeretek tantárgy A biotechnológiai alapismeretek tantárgy magába foglalja a kémia, fizikai kémia és a biológia tantárgyak témaköreit. 1. A) Ismertesse az atomok elektronszerkezetét!

Részletesebben

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2446-06 Műszer és méréstechnika modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2446-06 Műszer és méréstechnika modul. 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

MINŐSÉGI INDIKÁTOROK SZEREPE AZ ORVOSI LABORATÓRIUM PREANALITIKAI MUNKAFOLYAMATAIBAN

MINŐSÉGI INDIKÁTOROK SZEREPE AZ ORVOSI LABORATÓRIUM PREANALITIKAI MUNKAFOLYAMATAIBAN MINŐSÉGI INDIKÁTOROK SZEREPE AZ ORVOSI LABORATÓRIUM PREANALITIKAI MUNKAFOLYAMATAIBAN Takácsné Horváth Ágnes, Csajbókné Boldizsár Margit, Dr. Ajzner Éva Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ

PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54-140-02 1. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A pedagógiai és családsegítő munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú

Részletesebben

A vér élettana 1./12 Somogyi Magdolna. A vér élettana

A vér élettana 1./12 Somogyi Magdolna. A vér élettana A vér élettana 1./12 Somogyi Magdolna A vér folyékony kötőszövet Mesenchymális eredetű A vér élettana A) Szerepe: 1. transzport vérgázok, tápanyagok és végtermékek hormonok és vitaminok hőenergia víz szervetlen

Részletesebben

Célérték típus, elfogadási tartomány

Célérték típus, elfogadási tartomány típus, tartomány A pontos célérték típust és tartományt az adott program, adott körvizsgálat Záró értékelésében (Final Report) közöljük. Kerekítési különbözetként a maximális tartománytól való max. 1 százalékpont

Részletesebben

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító : 55 853 02

Részletesebben

A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma

A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma Prof. Kéri Szabolcs SZTE ÁOK Élettani Intézet 2016 A testnedvek tana (Mezopotámia, Empedocles, Hippocrates, Avicenna) SANGUIS (vér) - levegő PHLEGMA (nyál) - víz

Részletesebben

A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma

A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma A vér élettana I. Bevezetés. A vérplazma Prof. Kéri Szabolcs SZTE ÁOK Élettani Intézet 2018 A testnedvek tana (Mezopotámia, Empedocles, Hippocrates, Avicenna) SANGUIS (vér) - levegő PHLEGMA (nyál) - víz

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1553/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1=7624

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 725 18 KLINIKAI LABORATÓRIUMI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 725 18 KLINIKAI LABORATÓRIUMI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 725 18 KLINIKAI LABORATÓRIUMI SZAKASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 55 762 03 Mentálhigiénés asszisztens Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: A mentálhigiéné, az egészségmegőrzés és a rehabilitáció módszerei A vizsgafeladat

Részletesebben

Immunszerológia I. Agglutináció, Precipitáció. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE-KK

Immunszerológia I. Agglutináció, Precipitáció. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE-KK Immunszerológia I. Agglutináció, Precipitáció Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE-KK Antigén Antitest Alapok Antigén: vvt,, baktérium, latex gyöngy felszínén (µm( m nagyságú partikulum) Antitest:

Részletesebben

Kapilláris elektroforézis lehetőségei. Szabó Zsófia Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály

Kapilláris elektroforézis lehetőségei. Szabó Zsófia Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály Kapilláris elektroforézis lehetőségei Szabó Zsófia Országos Gyógyintézeti Központ Immundiagnosztikai Osztály Elektroforetikus elválasztás alapja: az oldott anyagok elektromos térben különböző sebességgel

Részletesebben

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2460-06 Humángenetikai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2460-06 Humángenetikai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ismertesse a gyakorlaton lévő szakasszisztens hallgatóknak a PCR termékek elválasztása céljából végzett analitikai agaróz gélelektroforézis során használt puffert! Az ismertetés során az alábbi

Részletesebben

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet

Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében. Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Toxikológiai Vizsgálatok a PTE Laboratóriumi Medicina Intézetében Lajtai Anikó és Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Bevezetés A toxikológiai vizsgálatok szerepe az akut intoxikációk felismerésében

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2006 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1111/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A MIVÍZ Miskolci Vízmû Kft. Környezet- és vízminõségvédelmi osztály Laboratórium (3527 Miskolc, József Attila u.

Részletesebben

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban

Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Az új mérőeszközök felhasználási lehetőségei a gyakorlatban Előadó: Dr. Hudák Aranka vezető főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Klinikai Laboratóriuma

Részletesebben

ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK 54 541 02 ÉLELMISZERIPARI TECHNIKUS VIZSGAKÖVETELMÉNYE VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK 1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1553/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet (1=Központi Laboratórium: 7624 Pécs, Ifjúság útja

Részletesebben

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel Posztanalitika Vizsgálatkérés Eredmény értelmezése POSZTANALITIKA Eredmény Mintavétel Fekete doboz: a labor Az ESET Zoli bácsi, 67 éves Erős hasi fájdalom Este 8, sebészeti ügyelet Akut has? Beavatkozások

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 31 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján történik. A vizsgázó a

Részletesebben

Szénhidrát anyagcsere. Kőszegi Tamás, Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet

Szénhidrát anyagcsere. Kőszegi Tamás, Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Szénhidrát anyagcsere Kőszegi Tamás, Lakatos Ágnes PTE Laboratóriumi Medicina Intézet Szénhidrát anyagcsere sommásan Izomszövet Zsírszövet Máj Homeosztázis Hormon Hatás Szerv Inzulin Glukagon Sejtek glükóz

Részletesebben

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 723

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A tételekhez segédeszköz nem használható!

A vizsgafeladat ismertetése: A tételekhez segédeszköz nem használható! A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgafeladat ismertetése: A Központi vizsga az alábbi témaköröket foglalja magába: A raktározás szerepe az ellátási láncban A raktár-technológia összetevői Automatikus áruazonosítás

Részletesebben

4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának BETEGTÁJÉKOZTATÓ

4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának BETEGTÁJÉKOZTATÓ 4. sz. melléklete az OGYI-T-10363/01-03 sz. Forgalomba hozatali engedély módosításának Budapest, 2006. augusztus 25. Szám: 7814/41/2006 7813/41/2006 26 526/41/2005 Eloadó: dr. Mészáros Gabriella Módosította:

Részletesebben

Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai

Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai Az Országos Sportegészségügyi Intézet térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásai Bejelentkezés a sportorvosi engedélyhez szükséges szűrővizsgálatokra: 1. A honlapunkra való bejelentkezés után ON-LINE.

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

Függelék Laboratóriumi referenciaértékek. Írta Gaál Tibor és Vajdovich Péter

Függelék Laboratóriumi referenciaértékek. Írta Gaál Tibor és Vajdovich Péter Függelék Laboratóriumi referenciaértékek Írta Gaál Tibor és Vajdovich Péter A referenciaértékek jelentősége A klinikus állatorvos számára a laboratóriumi diagnosztikai könyvek egyik leggyakrabban forgatott

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 25 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40% 27/2016. (IX.

Részletesebben

A tételekhez segédeszközök nem használhatók.

A tételekhez segédeszközök nem használhatók. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 263. sorszámú Digitális műszaki rajzoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 481 01 1.2.

Részletesebben

Háziorvos által kérhető vizsgálatok

Háziorvos által kérhető vizsgálatok Háziorvos által kérhető vizsgálatok Vizsgálat Vizelet (két fakció): A/G arány Aceton Addis szám Adenovírus AFP (tu.marker) Albumin Alfa-amiláz Alfa-H B D H Anorg.foszfor Anti-Streptolizin O Antinukleáris

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

Plazmafehérjék és plazmaenzimek laboratóriumi diagnosztikája

Plazmafehérjék és plazmaenzimek laboratóriumi diagnosztikája Plazmafehérjék és plazmaenzimek laboratóriumi diagnosztikája Plazmafehérjék funkciója Funkció: transzport humorális immunitás enzimek proteáz inhibitorok a plazma onkotikus nyomásának fenntartói pufferelés

Részletesebben

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása

Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Doktor24 Egyedi Szolgáltatások Díjszabása Tüdőszűrő röntgen (PA mellkas felvétel) Hasi és kismedencei ultrahang Carotis ultrahang Pajzsmirigy ultrahang Echokardiográfiai (szívultrahang) Kardiológiai konzultáció

Részletesebben

2346-06 Radiofarmakológiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2346-06 Radiofarmakológiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: Munkabeosztása szerint hétfőtől Ön a meleglaboratóriumban fog dolgozni. Vegye át a meleglaboratóriumot a munkatársától! Az ellenőrzésnél térjen ki a dokumentációra és a radiofarmakonok leltározására

Részletesebben

Laboratóriumok belső munkarendje

Laboratóriumok belső munkarendje Laboratóriumok belső munkarendje Központi Laboratórium Pest belső munkarendje MUNKAIDŐ - hétfőtől-péntekig 8:00-16:00 óráig - szombaton 8:00-14:00 óráig ÜGYELET: hétfőtől-péntekig szombaton vasárnap: szabad-

Részletesebben

Komplex pathológia 36 14 5fgy 55 8 30 Sz 22. Gyógyszer. kémia 45 30 5fgy 60 30 5fgy 34. O. mikrobiológia 50 30 Sz 49

Komplex pathológia 36 14 5fgy 55 8 30 Sz 22. Gyógyszer. kémia 45 30 5fgy 60 30 5fgy 34. O. mikrobiológia 50 30 Sz 49 Tantárgy 1. félév 2. félév Oldalszám E. Sz. Gy. V. E. Sz. Gy. V. Gyógyszertechnológia 30 120 5fgy 30 120 5fgy 4 K K Orvosbiológia III. 39 13 Sz 20 Komplex pathológia 36 14 5fgy 55 8 30 Sz 22 Gyógyszer.

Részletesebben

11. Március 14. Klinikai enzimológia Szarka András 12. Március 21. Preanalitika, klinikai kémia, vizeletvizsgálat gyakorlat

11. Március 14. Klinikai enzimológia Szarka András 12. Március 21. Preanalitika, klinikai kémia, vizeletvizsgálat gyakorlat Klinikai Kémia hét dátum témakör előadó 6. Február 7. Klinikai kémia fogalma. Mintavétel, Szarka András előkészítés, sztenderdizáció. 7. Február 14. Öröklött rendellenességek, (cisztás Szarka András fibrózis,

Részletesebben

Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk.

Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk. Fehérjék elválasztására alkalmazható mikrofludikai rendszerek Bioanalyzer, LabChip rendszerek. A készülékek működési elve, felépítésük, alkalmazásuk. Kapilláris elektroforézis tömegspektrometriás detektálással

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1553/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) szervezet neve: A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet Telephelyek címe: 1=Központi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 50-06/1 Vegyipari munkavédelem, környezetvédelem, tűzvédelem és biztonságtechnika Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Akkreditációs kérdőív kiértékelés

Akkreditációs kérdőív kiértékelés Akkreditációs kérdőív kiértékelés MLDT Akkreditációs munkacsoport dr. Bekő Gabriella 2018. november 9. Küldött Közgyűlés II. és III. ellátási szintű orvosi diagnosztikai laboratóriumok akkreditációra való

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Nukleáris medicina szakasszisztens szakképesítés Klinikai nukleáris medicina (diagnosztika és terápia) modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Nukleáris medicina szakasszisztens szakképesítés Klinikai nukleáris medicina (diagnosztika és terápia) modul Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI és FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI és FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI és FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés száma, megnevezése: 32 524 01 Nyomástartóedény-gépész Vizsgafeladat megnevezése: Nyomástartóedény-gépész

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1051/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Vízmű Zrt. Környezetvédelmi osztály (6724 Szeged, Kátay u. 21. és Szeged

Részletesebben

2354-06 Nőgyógyászati citodiagnosztika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2354-06 Nőgyógyászati citodiagnosztika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A laboratóriumba vendég érkezik. Tájékoztassa a rákmegelőzés lehetőségeiről! Ismertesse a citológiai előszűrő vizsgálatok lényegét! - a primer és szekunder prevenció fogalma, eszközei - a citológia

Részletesebben

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE

LABOR SZOLGÁLTATÁSOK ÁRJEGYZÉKE LABOR SZOLGÁLTATÁSOK JEGYZÉKE Vérvétel (Blood sampling) 1.650 Ft STD szűrés PCR I. csomag HPV kimutatás Trichomonas vagin. PCR Chlamydia trachomatis lgg, lgm AT Gardnerella vagin. PCR Mycoplasma genit.

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: A bentlakásos szociális intézményben ellátott napi ápolási-gondozási feladatok

Részletesebben

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 32. sorszámú Gyógy- és sportmasszőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 726 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben