AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREINEK SZEMÉLYES TANÁCSADÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREINEK SZEMÉLYES TANÁCSADÁS"

Átírás

1 Karrier Iránytű A KARRIEREDÉRT SYMA RENDEZVÉNYKÖZPONT A CSARNOK AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREINEK ÁLLÁSKÍNÁLÓ ELŐADÁS SZEMÉLYES TANÁCSADÁS Personal Branding Rendezvénytérkép Nyereményjáték Regisztrálj most! A rendezvény szervezője Kiemelt támogatónk A KépzésTér szakmai partnere SZAKMAI PARTNERÜNK

2 Köszöntő Tartalom A gazdaság más területeihez hasonlóan a munkaerőpiacot is a verseny határozza meg. Vetélytársakkal küzdünk az ideális pozíció megszerzéséért épp úgy, mint ahogy nap mint nap rajtvonalhoz állunk annak érdekében, hogy a leginkább innovatív és átütő ötleteket tegyük le főnökünk asztalára. Karrierépítésünk középpontjában az a törekvésünk áll, hogy önmagunkat markánsan megkülönböztetve kiemelkedhessünk a velünk azonos munkakörökre pályázók tömegéből. Nem meglepő, hogy egyre gyakrabban kerül elő az énmárka (personal branding) fogalma, az egyediség és különlegesség kiemelése. Ahogy ennek a kiadványnak a hasábjain is visszaköszön, saját képességeink fejlesztésén és erősségeink hatékony kommunikációján egy életen át kell dolgoznunk. A HVG Állásbörze ehhez kínál támogatást hallgatóknak, pályakezdőknek és tapasztalt szakembereknek egyaránt. A rendezvény remek helyszínt nyújt az információszerzésre, önmagunk munkaerő-piaci pozícionálására, a kapcsolatépítésre és a cégek munkatársainak közvetlen megkeresésére. Bízunk benne, hogy a HVG Állásbörze segítségével megtaláljátok a számotokra ideális karrierlehetőséget! Blaski Judit, HR center vezető Kiket várunk? 2. Felkészülés 3. Önfejlesztés 4. Tapasztalatszerzés 5. Munkaerő-piaci szektorok 6. Personal Branding 7. Sikertörténet 8. Standtérkép 10. Álláskínálók 12. Képzéskínálók 19. Programok 20. Kiket várunk a rendezvényre? A karriernapokra hazánk meghatározó cégei, külföldi és oktatási vállalkozások várják a felsőoktatásban tanulókat, pályakezdő és tapasztalt diplomás szakembereket egyaránt. Főként informatikusok, mérnökök, gazdasági, pénzügyi szakemberek és elsősorban nyelvtudásukkal elhelyezkedni vágyók megjelenésére számítunk. Továbbá a műszaki és informatikai technikumi végzettségű, most végzős érdeklődőket is számos karrierlehetőséggel várjuk. NyomtatóSarok a Copy General jóvoltából A Copy General Közép-Kelet-Európa vezető vállalata a reprográfiai, nyomtatási és másolási szolgáltatások terén. A magyarországi Copy General Zrt. ma már több mint kkv-t, 300 nagyvállalatot és magán ügyfelet 1 központi nyomdában és 4 belvárosi üzletben szolgál ki. Ha regisztrációkor töltesz fel önéletrajzot, akkor a helyszínen az e-reget használva 10% kedvezménnyel nyomtathatsz a Copy Generalnál! Mindig legyen nálad néhány példány kinyomtatott CV! Szakmai partnereink az egyik legnagyobb online állásportál - több ezer pozíció, a kvalifikált álláskeresők legkeresettebb fóruma, naprakész karrier hírek a Jobline Karrier+ Magazinban, egyszerűsített mobil jelentkezés, személyre szabott állásajánlatok a Jobline Állásposta szolgáltatásával. Képzés - Tudás - Karrier a legnagyobb hazai oktatási oldal, friss hírek, információk minden képzési területről, a legnagyobb hazai segédanyag-adatbázis, ingyenes online diploma-rangsor és pontszám kalkulátor. 2 Nestlé Karrier Kávézó Szeretnéd tudni, milyen lehet a Nestlénél dolgozni? Mit csinálnak a különböző területeken dolgozó kollégáik? Szívesen kérdeznéd őket személyesen élményeikről vagy arról, hogyan indult a karrierjük, és milyen kihívások várnak rájuk a mindennapokban? Akkor látogasd meg őket egyedülálló Karrier Kávézójukban, ahol egy finom kávé mellett beszélgethetsz kollégáikkal, és akár egy kiválasztásuk során alkalmazott feladatban is kipróbálhatod magad! PihenőSarkok Megpihennél a cégek felkeresése vagy a karrierépítést támogató programok között? Összeszednéd gondolataidat és kérdéseidet, mielőtt megszólítod potenciális munkaadódat? Több nagyobb, pihenésre kialakított területen szusszanhatsz egyet, ahol még vízautomata is rendelkezésedre áll a felfrissüléshez. Akik a PihenőSarkokat támogatják: A rendezvény szervezője Impresszum: HVG Állásbörze Országos Képzési és Karriernapok Karrier Iránytű elhelyezkedést támogató karrier programok, állásbörzék, felsőoktatási rendezvények szervezése, gyárlátogatások, CV- és karrier tanácsadás, a honlap Karriertanácsok menüpontjában: szakmai gyakorlatkereséstől CV íráson át az első állásinterjúiig. Karrierépítés, énmárka, motiváció Pszichológia, önismeret, kreativitás Üzleti és menedzsment könyvek Ismeretterjesztés, életrajzok Találkozzunk a B7-es standon! szeptember w w w. hvg a l l a sb o r z e. hu Lap megjelenése: szeptember 15. Kiadja: HVG HR Center Kiadó címe: 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Felelős kiadó: HVG Kiadó Zrt. Felelős szerkesztő: Frissdiplomás Kft. Közreműködött: Sass-Lehoczky Fanni, Kocsis Anita Fotók: Tördelés: Zádor György Nyomtatás: MediaWorks Nyomda Hirdetésszervező: HVG HR Center Telefon: Fax: Megjelent: példányban

3 Felkészülés a sikeres részvétel kulcsa Gondold végig, milyen jellegű állást szeretnél! 3 Állíts össze egy listát 1 azokból a cégekből, akiknél el tudnád képzelni a jövőd! Szedd össze magadban, hogyan mutatkoznál be 1 percben! 2 Térképezd fel, hogy a rendezvény mely kiállítói kínálnak terveidbe illeszkedő lehetőségeket! CV Vigyél magaddal aktuális magyar, illetve idegen nyelvű önéletrajzot is! Vezesd magadnak, hogy hova jelentkeztél, honnan várhatsz választ! Mit hozz magaddal? ben kapott azonosító Toll és jegyzetfüzet Magyar és idegen nyelvű önéletrajz Felkeresendő kiállítói lista a kérdésekkel FONTOS! A megfelelő öltözetről se feledkezz el! TUDATOS FELKÉSZÜLÉS + MEGFELELŐ ÖLTÖZET = JÓ BENYOMÁS TOP TIPPEK A HELYSZÍNRE! ILYEN A JÓ ÖNÉLETRAJZ Hogyan lehet igazán ütős az önéletrajzod? VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV Születési hely: Város, Cím: 0000 Város, Valamilyen utca 1. cím: vezeteknev.keresztnev@ .hu Mobiltelefon: SZAKMAI TAPASZTALAT: : Foglalkoztató cég Betöltött pozíció 3 Feladatok: gyűjtőnevekkel : Foglalkoztató cég Betöltött pozíció Feladatok: gyűjtőnevekkel : Foglalkoztató cég Betöltött pozíció Feladatok: gyűjtőnevekkel TANULMÁNYOK: : Valamilyen Egyetem Valamilyen Tudományi Kar Valamilyen szak : Gipsz Jakab Középiskola, város Ha volt valami speciális, például: Emelt Nyelvi Tagozat NYELVISMERET: Angol középfokú, B2 kategóriás nyelvvizsga (2010) jelenleg felsőfokú szint Francia alapfokú nyelvtudás, szóbeli nyelvvizsga (2006) jelenleg passzív SZÁMÍTÓGÉPES ISMERETEK: ECDL vizsga (2010) felhasználó szint Grafikai tervező szoftver alap szint SAP professzionális szint EGYÉB: B kategóriás jogosítvány (2008) mindennapos autóhasználat PSZÁF független biztosítás közvetítői szakvizsga (2010) HOBBI: salsa marketing szakmai könyvek olvasása Város, aktuális év. hónap nap TIPP: A név kiemelt helyen legyen. TIPP: NAGYON FONTOS! Élő elérhetőségeket adj meg, többször is ellenőrizd le, hogy jól írtad-e! TIPP: A szakmai tapasztalatot és tanulmányokat hónap pontossággal add meg. Első helyen a legfrissebb legyen, utána időrendben visszafelé haladj! TIPP: Tanulmányok esetén is az első a legfrissebb, utána időrendben visszafelé haladj. Ha még folyamatban lévő tanulmányod van, akkor azt úgy jelöld, hogy nem adod meg a végét, vagy pedig úgy, hogy megadod a végét, de odaírod azt is, hogy várhatóan. TIPP: FONTOS! Nyelvtudásnál a nyelvvizsga szintjén, és megszerzés dátumán túl tüntesd fel az adott időpontban aktuális tudásod szintjét akkor is, ha magasabb, akkor is, ha alacsonyabb! TIPP: A lehető legteljesebben add meg a számítógépes ismereteidet, kevésbé elterjedt szoftver esetén pár szavas magyarázattal. Itt is fontos, hogy az aktuális tudásszintet is feltüntesd. TIPP: Ha a jogosítvány megléte az elvárások között szerepel, akkor érdemes feltüntetni a használati gyakoriságot is. TIPP: Nem kötelező hobbit megadni. Viszont ha írsz, akkor ne általános hobbit írj, hanem valami konkrétabbat, szűkebbet. TIPP: Minden pályázathoz az adott állásra rászabott önéletrajzot készíts el, melyet aktuális dátummal láss el. A sikeresebb részvétel érdekében érdemes odafigyelned a megjelenésedre. Ha a megfelelő öltözeted kiválasztottad, tegyél róla, hogy ezt a munkaadók is lássák! Ne takard el a kabátoddal vagy rombold az összképet egy nagy táska cipelésével! Vedd igénybe a rendezvény Dózsa György út felőli bejáratánál lévő ruhatárat! Egyszerűbbé és gyorsabbá teheted az állásokra való jelentkezést az elektronikus jelentkezési rendszer használatával! A rendszer nagyon praktikus, hiszen jelentősen megrövidíti a pályázati folyamatot. Használd a jelentkezéshez a bejáratnál kapott vonalkódot! Vasúti utazási kedvezmény Vásárolj 50%-os alkalmi menettérti vonatjegyet a MÁV-START Zrt. szolgáltatási területén bármely állomástól Budapest-Keleti, -Nyugati, és -Déli pályaudvarokra, vagy Kelenföld és Zugló állomásokra 2. kocsiosztályra! Ezt az állásbörze helyszínén, a MÁV-csoport A9- es standján bélyegeztesd le. A bélyegzés nélküli menetjegy visszautazásra nem érvényes. Az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, szeptember 22-én 00:00 órától kezdhető meg, és a viszszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, szeptember 25- én 24:00 óráig be kell fejezni. Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

4 Hogyan lehetsz piacképesebb? Fejleszd magad! Tanulnál még? A legjobb online kurzusokat ajánljuk Coursera A Coursera a legismertebb online felület a legnépszerűbb kurzusukra 240 ezer diák iratkozott fel. Több mint száz felsőoktatási intézménnyel működnek együtt és hétszáznál is több online egyetemi kurzust kínálnak. A legtöbb a bölcsészet- és a társadalomtudomány, az üzlet és menedzsment, illetve az egészség és társadalom területén indul, de több tucat található a filmmel és zenével, a programozással vagy a joggal kapcsolatban is. Az előadásokról videók készülnek, ezeket lehet megnézni, majd különböző feladatokat, teszteket kell megoldani a témával kapcsolatban. A kurzusok nagy része angolul folyik, de ha valakinek nehézségei vannak a nyelvvel, talál olyan videót is, amit angol felirattal lehet megnézni. Open Education Europa Az Európai Bizottság 2013-ban indította el az Open Education Europa oldalt, amely az ingyenes online kurzusokat gyűjti össze. Mivel uniós honlapról van szó, azok is jól tudják használni, akik nem igazán beszélnek angolul - át lehet állítani a nyelvet magyarra vagy bármelyik uniós ország nyelvére. Magyarországról még csak a Miskolci Egyetem töltött fel anyagokat, majdnem 400 kurzust találhatnak viszont angol nyelven, több mint százat pedig franciául, spanyolul és olaszul. A legtöbb tanfolyam a tudomány és technológia, illetve a társadalomtudományok területén indul, a felsőoktatás mellett pedig szakképzési, középiskolai és felnőttoktatási kurzusok is szerepelnek az oldalon. Lehet tanulni az angol irodalomról, az újságírásról, az emberi jogokról, vagy éppen a gyermekpszichológiáról. Ha sikerült kiválasztani egy kurzust, az oldal az adott intézmény honlapjára irányít, ahol már el is lehet kezdeni a tanulást. EdX A Harvard, a Massachuttes Institute of Technology, a Berkeley, a Cornell, a torontói és a bostoni egyetem, az ausztráliai állami egyetem, a hongkongi egyetem és a Technische Universität München professzorai online kurzusain is részt vehetnek az edx nevű virtuális platformon, felvételi nélkül, ingyenesen. Bár az elvégzett órákért kredit vagy diploma egyelőre nem jár - a diákok "mesterigazolást" kapnak -, érdemes kihasználni, hogy a világ legjobb szakembereitől lehet tanulni, megspórolva a többmilliós tandíjat. Az oldalon ter mészet tudományi, gazdasági, üzleti, műszaki, böl csé szet tudományi, jogi, orvosi és társadalomtudományi kurzusok közül lehet válogatni. Alison Az Alison olyan, ingyenesen hallgatható online kurzusokat kínál, amelyek elvégzéséért még oklevelet is kaphatnak. Főleg gazdasági, menedzsment, számítástechnikai, nyelvi és egészségügyi képzések közül válogathattok. Oktatásról, képzésről minden egy helyen: A karrierépítéshez elengedhetetlen, hogy tisztában legyél saját képességeiddel és a számodra elérhető lehetőségekkel. Akkor lehetsz sikeres, ha pontosan tudod, hova szeretnél eljutni és mit akarsz megvalósítani. Folyamatosan figyelemmel kell követned a keresett és elvárt készségeket, hogy azok fejlesztésével, nagyobb eséllyel indulhass egy-egy pozícióért. Nézz magadba és tudd meg, mivel is lehetsz versenyképesebb a munkaerőpiacon! MILYEN JELÖLTEKET KERESNEK A CÉGEK? Az, hogy milyen munkaerőt keres egy adott vállalat, nagymértékben függ működési stratégiájától. Vannak olyan cégek, ahol az az elsődleges szempont, hogy a kiadott utasításokat az alkalmazott a lehető legpontosabban végezze el és olyanok is, amelyeknél éppen ez a statikus hozzáállás jelent hátrányt, mivel a kreativitást, a folyamatok tökéletesítését várják el kollégáiktól. A kétoldalú és hosszú távú megelégedettség záloga a munkavállaló megfelelő önismerete - mondja Mátrai Vanda life coach. A produktív és hatékony munkára pedig csak az képes, aki a helyén van Sokaknál a megfelelő pozíció megtalálásának elsődleges akadálya éppen az, hogy maguk sem igazán tudják, mire képesek vagy mit is szeretnének csinálni. Ha meghatározzuk értékrendünket, kitűzzük a célt, vagy legalább az irányt, és tiszteletben tartjuk, mire van igényünk a kreatív, alkotó, önmegvalósító élethez, nagyobb eséllyel fogunk olyan karrierlehetőségeket találni, amelyekben megtaláljuk számításainkat. LÉPJÜNK KI KOMFORTZÓNÁNKBÓL! De mit tegyünk akkor, ha szembesülünk azzal, hogy pályát kell módosítanunk vagy bizonyos készségek hiánya miatt megrekedt a karrierünk? Önmagunk fejlesztése egy lehetőség versenyképességünk fokozására. Ez jelentheti meglévő tudásunk elmélyítését, de az önérvényesítési eszköztárunk tökéletesítését is vázolja fel a szakember. Nagymértékben függ céljainktól, hogy ismereteink és készségeink közül mit érdemes fejleszteni Attól függően érdemes képzési lehetőséget választani, hogy milyen szinten akarjuk az új ismereteket elsajátítani és milyen lehetőségeink vannak a tanulásra. A baráti körben végzett szárnypróbálgatástól a professzionális tréningek keretéig számos helyen megtehetjük ezt. Tudatosan lépjünk ki a komfortzónánkból, mert ezzel fogunk fejlődni - Fejleszd magad a börze kiállítóinak segítségével! Mobility Fair, szerezz nemzetközi tapasztalatokat! A cégek leendő kollégáik kiválasztása során nagyobb érdeklődést mutatnak azokkal a pályázókkal szemben, akik magabiztos nyelvtudással és nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. Ha szeretnéd elmélyíteni idegennyelv-ismereted vagy külföldi tanulást, munkavállalást fontolgatsz, akkor érdemes felkeresned a HVG Állásbörzén belül a Mobility Fair kiállítóit. Ismerkedj meg cserediákprogramokkal, álláslehetőségekkel, valamint a nem csak diákoknak szóló külföldi ösztöndíjakkal! bíztat mindenkit az előadó, író. Ha multinacionális környezetben szeretnénk karriert építeni, érdemes új nyelve(ke)t, míg aki informatikai területen képzeli a jövőjét, annak hasznos például egy új programnyelvben elmélyedni. MERNI KELL VÁLTANI IS! Ha valakit elbocsátanak a munkahelyéről vagy megszűnik a cég, ahol dolgozik, akkor nincs lehetőség az előkészületekre a változás előtt, de az új irány meghatározása akkor is ugyanaz. Érdemes levonni a tanulságot a korábbi konfliktusokból, hogy a későbbiekben már élettapasztalatként tudjuk felhasználni. A leggyakoribb hiba, hogy halogatjuk a döntést, és megragadunk a megoldatlan helyzetekben Véleményem szerint soha nincs késő rájönni arra, mi az, ami valójában lelkesít bennünket, soha nincs késő ebben az irányban tovább képezni magunkat, és belevágni valami újba hangsúlyozza a szakember. LEHETŐSÉGEINK KORLÁTLANOK ÉS HATÁRTALANOK Az önfejlesztésre szinte korlátlan lehetőség van, elég, ha számos nemzetközi oktatási intézmény online kurzusaira vagy a levelezéses képzésekre gondolunk. Hatékony lehet a közösségi médiákon keresztül közösségekhez csatlakozni is: itt a köny vekről, ön is mereti trénerekről, előadókról stb. talál véleményezést, tapasztalatokat, ajánlásokat másoktól, amely kiindulópontként szolgálhat a kínálat végtelen tengerében mondja Mátrai Vanda. Aki nem igényel interakciót, és szeret elmélyedni egyegy témában, annak nagyszerű segítséget jelenthet. Fontos, hogy tartsuk szem előtt a céljainkat, és ahhoz keressük a megfelelő eszközt! Légy aktív, keresd a lehetőségeket! Iratkozz fel hírlevelekre! Kövesd a közösségi oldalakon a véleményvezéreket! Nyiss külföldre is fejleszd a nyelvtudásod! Böngéssz szakmai portálokat, kövesd az aktuális trendeket! A legfontosabb: Valósítsd is meg, amiről olvasol! KépzésTér, javíts elhelyezkedési esélyeiden, képezd magad! Milyen kompetenciákra van szükség, hogy egy multinacionális vállalatnál sikeres karriert futhass be? Szeretnéd tudni, hogy milyen képzéseket érdemes elvégezned, hogy piacképesebbé válj a munkaerőpiacon? Ezekre és még sok hasonló kérdésekre is választ kaphatsz a HVG Állásbörze KépzésTerének kiállítóitól! Lehetsz szakértő saját szakmádban, vagy nyiss egy új ablakot más ismeretrendszer elsajátításával! szeptember

5 Ismeret és tapasztalatszerzés tanórán kívül Modern munkakörnyezet, munka-magánélet egyensúly, szakmai kihívás vagy magas fizetés? Te milyen szempontok alapján választod ki potenciális munkaadódat? Tegyél azért, hogy olyan cégnél építhesd a karriered, ahol hosszabb távon is el tudod képzelni a jövődet! Tudd meg, hogy érheted el, hogy te választhass munkahelyet, és ne fordítva! Ma egy cég leendő kollégájában szakmai tapasztalatot, tehetséget, erős motivációt, fejlődni és tanulni akarást keres. Ha szeretnél biztosra menni, és a vonzó tulajdonságok sorát releváns gyakorlati szaktudással kiegészíteni, érdemes egy nívós vállalatnál karrierlehetőségek után nézni. Mit tehetsz a számodra ideális pozíció megszerzéséért diákként és a diploma megszerzését követően? forrás: MIT ÁRUL EL RÓLAD A SZAKMAI TAPASZTALAT HIÁNYA? Noha területenként változóak az elvárások, ma már szinte lehetetlen szakmai gyakorlat nélkül elhelyezkedni. Vegyük példának a szoftverfejlesztőket, akiknél ha valaki végzősként még pályakezdő, az már nem is jó referencia, a legjobbak már elkelnek egyetemista korukban - mondja Kelkó Tamás Munkaerőtoborzás-kiválasztási szakértő. Nagyon széles a paletta, hiszen egy bölcsésznek egészen más lehetőségei vannak, mint egy programozó informatikusnak. MEG KELL KERESNED A LEHETŐSÉGET! Az oktatási intézmények még egyelőre futnak a piaci igények után, van, ahol évtizedekkel lemaradva. Hogyan felelhet meg egy pályakezdő fiatal a kereslet támasztotta elvárásoknak, ha az ismeretek már rég elavulttá válnak, mire bekerülnek a tantervbe? teszi fel a költői kérdést a szakember. Aki komolyan gondolja a karrierépítést, annak érdemes a cégek által meghirdetett gyakornoki vagy utánpótlásképző programokba bekapcsolódni még diákként vagy közvetlenül a diploma megszerzését követően. Lehetőségek hallgatóként és pályakezdőként A tapasztalatszerzési lehetőségeknek három szintjét vázolhatjuk fel. Szakmai gyakorlat, gyakornoki program és trainee program. SZAKMAI GYAKORLAT A gyakornoki lehetőségek két részre bonthatóak: a kötelező, illetve az önkéntes programokra. A tantervben előírtak általánosságban 6 hetes időtartamúak. Vannak azonban olyan intézmények, ahol négy hetes gyakorlati időt szabnak meg, és olyan is, ahol 3 hónap teljesítendő feladatot határoznak meg. A kötelező gyakorlatért fizetés nem, vagy csak kevés jár, és elsődleges célja, hogy tanulmányaidhoz kapcsolódó tevékenységet végző intézményeknél vagy cégeknél bepillanthass az ott folyó szakmai munkába. Sok cégnél mentor segítségével kell meghatározott feladatokat elvégezned. A lényeg, hogy releváns szakmai tapasztalatot szerezzél és megismerkedj az adott cég munkafolyamataival. A munkaadók előszeretettel használják kiválasztási célra is, azaz munkavégzés során nézik meg, hogy kik illenek bele a leginkább a vállalati kultúrába, kik a legproduktívabbak. A legjobbaknak főmunkaidős állást is ajánlanak. Éppen ezért a kötelező elvárásokon túl érdemes magadnak keresni az érdeklődésednek leginkább megfelelő szakmai lehetőséget, ha nagyobb eséllyel szeretnél indulni a karriercéljaid megvalósításáért. GYAKORNOKI (INTERNSHIP) PROGRAM Míg az önkéntesen vállalt szakmai gyakorlat legtöbb esetben határozatlan időtartamra szól és a feladatoknak megfelelően sajátítod el a szakma csínját-bínját, a gyakornoki programoknál konkrét időre és feladatokra keresnek jelölteket. Egy tervezett folyamaton vezetik végig és tanítják meg a legfontosabb dolgokat a gyakornokoknak. Az Intern(ship) pozíciókba még hallgatók pályázatait várják, akik az adott időtartamra szóló (általában fél évtől két évig terjedően) karrierlehetőség keretében bizonyíthatják, hogy helyük van a cégnél akár hosszabb távon is. forrás: UTÁNPÓTLÁS (TRAINEE) PROGRAM Az elnevezés legtöbb esetben szintén meghatározott, sokszor rotációs rendszerű programot jelent pályakezdő fiatalok számára. Egy felkészítést szolgáló folyamatot, munkakört takar, melynek során az adott cég különböző részlegeibe kaphatsz betekintést (marketing, pénzügy, logisztika, informatika, stb.). Ezeknek az utánpótlás programoknak a célja, hogy olyan munkatársakat fedezzenek fel és képezzenek ki, akik a szervezetben szakmai vagy vezetői pozíciókban is helytállhatnak a megszerzett tudás és tapasztalatok birtokában. Általában évente egy vállalat programjába néhány fiatalt vesznek fel, akiket a program teljes ideje alatt folyamatosan képeznek. Kiváló lehetőség a szakmai fejlődésre és kapcsolatépítésre egyaránt. Top 5 kérdés, amit mindenképpen tegyél fel a pozícióval kapcsolatban! Szükséges-e az adott pozíció betöltéséhez nappali tagozatos hallgatói jogviszony vagy diploma? Milyen időtartamra keresnek munkatársat? Egy konkrét feladatkört kell ellátni, vagy több terület munkájába is bele lehet kóstolni? Van-e lehetőség főállású pozíció elnyerésére a program lezárását követően? Milyen anyagi juttatások járnak a felvételt nyerteknek? EZEKRE JÓ HA ODAFIGYELSZ AZ ÁLLÁSINTERJÚN Az interjúztatók mekkora hányada tartja hibának a következőket egy állásinterjún? Szemkontaktus kerülése 67% Hiányos ismeretek a cégről 47% Mosolytalanság, savanyú ábrázat 38% Rossz testtartás 33% Állandó fészkelődés 33% Lagymatag kézfogás 26% Keresztbe font karok 21% Hajigazítgatás, arcbabrálás 21% Túlzásba vitt gesztikuláció 9% FORRÁS: THE UNDERCOVER RECRUITER Kövesd FB oldalunkat karrier tanácsokért! facebook.com/joblinehu Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember JL_ki-graf_r02.indd :05:29 5

6 A nagy szektorválasztó A hatékony munkavégzés egyik alapvető feltétele a belső motiváció. Akkor járhatsz be sikeres karrierutat, ha azonosulni tudsz a munkaadód cégkultúrájával, és jól érzed magad az adott környezetben. Melyik területen tudod kihozni magadból a maximumot? Ennek megtalálásában igyekszünk segítségedre lenni! TALÁLD MEG A HELYED! Egy kiszámítható, biztos munkahelyre vágysz? Ösztönzően hat rád, ha a mindennapjaidat nemzetközi környezetben töltheted? Nem mindegy, hogy kizárólag egyetlen munkafolyamatba kapcsolódsz be, vagy tapasztalataidat is kamatoztatod a munkád során. Noha elvben a lehetőség adott, hogy többféle vállalati kultúrába belekóstolj, az átjárhatóság nem egyszerű. Ismerd meg a négy szektorra jellemző alapvonásokat! A következőkben főbb szempontokat villantunk fel, melyek iránymutatásként szolgálhatnak a döntéshez. kezdőként több kérdésben is felhatalmazást kapsz. A magánélet és a munkahelyi elfoglaltság összeegyeztetésére a tervezhetőbb és a stabilabb karrierlehetőségeket kínáló állami szektorban van a legtöbb esélyed. Kiszámíthatóság, a munkaidő pontos betartása és kidolgozott bürokratikus folyamatok jellemzik a mindennapokat. Amennyiben nem szereted a merev szabályokat, és inkább kötetlenebb légkörben érzed produktívabbnak magad, akkor a startup cégeknél próbálj szerencsét. Ezek az induló vállalkozások saját időbeosztást és sokrétű feladatokat kínálnak. MILYEN ANYAGI JUTTATÁSOKAT PREFERÁLSZ? Ha kiemelten fontos számodra az anyagi megbecsülés, akkor a nemzetközi vállalatok nyitott lehetőségeit keresd. A multik többsége az átlagosnál jobban fizet, ráadásul nagyon figyelnek a dolgozóik béren kívüli juttatásaira is. A KKV-knál széles spektrumon mozognak a juttatási csomagok. Vannak olyan cégek, ahol magas kereseti lehetőségeket kínálnak, míg találkozhatsz olyan munkaadóval is, amelyek az átlagfizetések szintjét sem érik el. Vedd számba, hogy ezek működését befolyásolja leginkább hazánk gazdasági helyzete. A közszféra nagy előnye a fix, átlátható bértábla. Vannak olyan területek, ahol bizonyos végzettségek vagy képességek hiányában alacsonyabb besorolásba kerülsz, míg máshol anyagilag is kifizetődő a nyelvvizsga. Az állami munkaadók olyan kötelező béren kívüli juttatásokat is biztosítanak, mint például étkezési utalvány, ruházati költségtérítés és kedvezményes lakáshitel. Ha hosszabb távra tervezel, és a főállás mellett vagy helyett az is belefér, hogy kedvtelésből dolgozz egy ígéretes ötleten, illetve projekt megvalósításán, akkor tájékozódj a startupokról. Ha anyagi körülményeid engedik, hogy kezdetekben minimális fizetésért vagy önkéntesként, majdani tulajdonrészért dolgozz, akkor ezen a fronton bőven van lehetőséged. SUCCESS forrás: forrás: MILYEN MUNKAKÖRNYEZETBEN SZERETNÉL DOLGOZNI? Ha modern irodában és nemzetközi csapatban képzeled el magadat, akkor a te választásod a multik világa. Ezeknél a vállalatoknál jellemzőek a standardizált folyamatok, így egy-egy szűk szakterület specialistájává válhatsz. Előfordulhat, hogy egy projekt zárásakor nem a munkaidő végeztével, hanem a feladat teljesítése után mehetsz haza. Aki szeretne szervesen részt venni a céget érintő folyamatokban, annak érdemes feltérképeznie a KKV-k kínálatát. Egy kisebb vállalatnál több területbe is beleláthatsz, ráadásul mivel kevésbé hierarchikus a rendszer, a kérdéses ügyekben gyorsan születik döntés, sőt előfordulhat, hogy már forrás: TŰZD KI A KARRIERCÉLODAT! Ha olyan munkaadót keresel, amely nemzetközi karrierlehetőségekkel kecsegtet, ne menj el a multik mellett. Ideális választás, ha egy szakterületen akarod fejleszteni magadat, mert itt megkapod a megfelelő hátteret hozzá, ráadásul jó teljesítménynyel akár évente feljebb léphetsz a ranglétrán. Aki a szakmájának egy szélesebb szegmensét szeretné megismerni, és kíváncsi, hogy a munkájának milyen hatása van a folyamatok egészére, annak a KKV képviselői közül érdemes választania. Egy kisebb létszámú cégnél a felelősségi kör növekedhet, azonban az előrelépési lehetőségek korlátozottak. Ezeknél a vállalatoknál előfordulhat, hogy a ranglistán feletted csak az ügyvezető áll. Az állami szférában dolgozni jellemzően nyugodtabb környezetben lehet, mint a versenyszférában. Hosszabb távon előre tervezhető a karrier. A szektor jellemzője az életpályamodell, az előrelépés sokkal lassabb, akár évtizedeket is igénybe vehet egy felelősségteljes vezetői pozíció megszerzése. A lelkesedés és az alkotni vágyás terepe a startup, ahol a magad főnöke vagy. A kockázat nagy, elképzelhetőek húzósabb időszakok, de a kihívások sokasága vár rád. Nézd végig aktuális kiállítóink listáját a Karrier Iránytű közepén található térkép mellett, és a felsorolt szempontok alapján találd meg a számodra ideális karrierlehetőségeket kínáló munkaadót! Téged mi motivál? Melyek a legfontosabb szempontok, amikor munkahelyet választunk? Forrás: The Undercovered Recruiter A munka típusa Előmeneteli lehetőség Az ingázás ideje Béren kívüli juttatások Fizetés Terhelés mértéke A munkaidő beosztása A munkahely biztonsága Kövesd Facebook-oldalunkat karriertanácsokért és a legfrissebb munkaerő-piaci hírekért! facebook.com/joblinehu szeptember

7 Personal branding - mutassuk meg, miben különbözünk a többiektől! Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem elég elhinni, hogy képesek vagyunk elérni céljainkat, hanem ezt közvetítenünk is kell mások felé. A kihívást jelentő pozíciókért komoly versengés zajlik, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy tudatos stratégiával vesd bele magad a karrierépítésbe. Ahhoz, hogy egy kiválasztási folyamat során megragadjuk a HR-es figyelmét, állítsuk a karrierépítés szolgálatába az énmárkánkat is! SZEMÉLYES MÁRKÁJA NEM CSAK MARK ZUCKERBERGNEK VAN! A minket ért benyomások és megszerzett tapasztalatok alapján folyamatosan véleményt alkotunk a minket körülvevő emberekről. Címkéket aggatunk mindenre és mindenkire, így nem meglepő, ha viselkedésünk és kommunikációnk alapján mások is képet alkotnak rólunk. Az énmárka (personal brand), azon várakozásoknak és elképzeléseknek összessége, ami mások fejében rólunk él. Mindenki rendelkezik ilyennel, ha akarja, ha nem. Nem olcsó reklámfogás, hanem a karrierépítés fontos eszköze A kérdés ezért nem elsősorban az, hogy szükséges-e foglalkozni vele, sokkal inkább az, hogy mennyire tudatosan tesszük ezt. A személyes márka építése a szakmai teljesítmény, a személyes erősségek, sikerek, értékek meghatározásáról és megjelenítéséről szól. Emellett fontos a másokra gyakorolt hatás tudatosítása magunkban mondja László Móni, personal branding tanácsadó. CÉLJAINK ELÉRÉSÉHEZ ELSŐSORBAN MA- GUNKRA TÁMASZKODHATUNK Mindenkiben élnek egyéni ambíciók. Míg valakinek a legnagyobb vágya egy adott pozíció elnyerése, mást a szakmai elismerés kivívása vagy akár egy saját vállalkozás elindítása tölt el elégedettséggel. Egy felfelé ívelő karrier vagy éppen egy sikeres pályamódosítás attól is függ, hogy milyen erős és hiteles a személyes márkánk emeli ki a szakember. Ahogy egy terméknek, úgy egy álláskeresőnek is van versenytársa, ezért láthatóvá kell tennünk magunkat a piac számára. A szakmának és a HR-es szakembereknek is meg kell ismernie, hogy ki is vagy, és mit csinálsz. Fontos, hogy ne akarjunk másnak látszani, vagy többet mutatni, mint ami a valóság. Legfontosabb a hitelesség és a következetes kommunikáció A personalbranding.blog.hu szerzője hangsúlyozza, hogy különösen fontos a karrierépítés szempontjából a szakmai tudás, az egyéni készségek, a szakmai beágyazottság. Ugyanakkor nem kell megmagyarázni, hogy mennyivel nehezebb az üzleti vagy szakmai előbbre jutás, ha képességeinkkel és erősségeinkkel csak mi magunk vagyunk tisztában! Ha bizonytalanok vagyunk az irányban, bátran merjünk támogatást, segítséget kérni szakemberektől. ÉLETHOSSZIG TARTÓ FOLYAMATOS FELADAT A személyes márka alapja és fő vonásai nem feltétlenül változnak, azonban a hozzá kapcsolódó kommunikáció vagy az, hogy éppen mit hangsúlyozunk és hogyan, folyamatosan alakul. Ugyanannál az embernél más dolgok hangsúlyosak a pályája elején, mint amikor már befutott szakemberként tevékenykedik, vagy éppen pályamódosításon gondolkozik - hangsúlyozza a personal branding tanácsadó. 2 PÉLDA AZ ERŐS ÉNMÁRKÁRA Íme, néhány motiváló ember, akiknek a személyes márkája ma már sokakat ösztönöz cselekvésre Nem csak a Mac rajongók, de a legtöbb ember szemében Steve Jobs neve egyet jelentett az Apple-lel. Több volt, mint egy cégvezér, emblematikus alakját az üzleti élet valamennyi szereplője elismeréssel fogadta. Tehetsége és maximalizmusa sokak számára jelent követendő példát. Menynyire fonódhat össze egy emberi sors és egy általa teremtett termék? Amikor több mint 30 év után leköszönt az Apple vezérigazgatói posztjáról, zuhanni kezdett a cég részvényeinek ára. Jamie Oliver mosolyát, műsorát, sőt az évek múltával a könyvét és fűszereit is egyre többen ismerik világszerte. Az egykor még pucérságával hódító angol szakács ma már szinte az összes háztartásban ott van valamilyen formában. A szenvedélyesen és magával ragadó lelkesedéssel főző srác volt az, aki először tapicskolt kézzel az edényekben a képernyőn, mára pedig a gasztronómia egyik legismertebb szereplőjeként tartják számon. 2x3 TIPP A TUDATOS KAPCSOLATÉPÍTÉS MIRE FIGYELJ A KÖZÖSSÉGI PROFILODNÁL, HA ÁLLÁST KERESEL 1 A kapcsolatépítés fontos része az énmárkázásnak. Legyünk proaktívak és bármilyen partnerrel is kerülünk kapcsolatba, törekedjünk a kölcsönösen előnyös helyzetek kialakítására. 3 2 Az azonnali előnyszerzés helyett inkább a halasztott megtérülést válasszuk, hiszen hosszútávon erre lehet alapozni! A személyes márkaépítésbe beletartozik minden leírt mondat és szóbeli megnyilvánulás. 3 Az online kommunikáció minősége tükrözze a szolgáltatásunk, a szakmai tudásunk és hozzáállásunk minőségét! Legyen egységes, tükrözze személyiségünket és szakértelmünket! 1 2 Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

8 Pályamódosítás: kényszer szülte, siker koronázta A23 A 110 éves múltra visszatekintő Knorr-Bremse a vasúti járművek fékrendszereinek vezető gyártója. Egyaránt szállítunk féket a nagysebességű vonatok, mozdonyok, vasúti kocsik és a városi közlekedés eszközei számára, jelentősen hozzájárulva ezzel a vasúti biztonsághoz. Mérnöki, műszaki Informatikai Gazdasági, pénzügyi Diákmunka Szakmai gyakorlat 0-1 év tapasztalatot igénylők 1-3 év tapasztalatot igénylők 3-5 év tapasztalatot igénylők Angol nyelvtudás Német nyelvtudás Állást kínál: Budapesti telephelyünkön idén is tovább bővítjük a gyártási és fejlesztési tevékenységünket, érdekes és kihívást jelentő feladatokat kínálva gépészmérnököknek, fejlesztőmérnököknek, tesztmérnököknek, szimulációs mérnököknek, villamosmérnöknek, közlekedésmérnököknek, minőségbiztosítási mérnököknek, szoftverfejlesztőknek, szoftvertesztelőknek, hardverfejlesztőknek, informatikusoknak, technikusoknak, logisztikusoknak és közgazdászoknak. Tevékenységi terület: Akutálisan a következő feladatkörökre várjuk a jelentkezéseket: Software developer, Hardver developer, Calculation engineer, Industrial Cost Engineering Specialist, Commodity manager, SQA engineer, Quality engineer, Strategic purchaser, Engineer - System Integration, Industrial Engineer, Test Engineer, Test Software Programmer, Production Logistics Expert, Purchaser Foglalkoztatottak száma: fő Kiválasztási folyamat: Telefonos előszűrés, nyelvi tesztelés, kompetenciatesztelés, kétkörös szakmai interjú. Munkavégzés: 1238 Budapest, Helsinki út 105. Elérhetőség: Tel.: karrier.vasut@knorr-bremse.com Web: Busznyák Imre, funkciófejlesztő Munkavállaló A gazdasági válságot követően Imre úgy döntött, hogy a biztosabb megélhetés érdekében egy nagyvállalat alkalmazottjaként dolgozik tovább. Tudatosan készült, hogy egy kkv után nagyvállalati környezetben is kipróbálhassa magát. Szakmai tapasztalatának és proaktív személyiségének köszönhetően a HVG Állásbörzén megtalálta a neki való pozíciót. Korábban nem alkalmazottként dolgoztál, de a külső körülmények hatására mégis a céges elköteleződés mellett döntöttél. Mi volt ennek az oka? Volt egy vállalkozásom, amely a válságot követően már nem nyújtott biztos megélhetést. Elsősorban szerettem volna a cégek által használt technikai hátteret megismerni, mivel az előző munkahelyemen a fejlesztést a pillanatnyi bevételnek rendelték alá. A fejlesztőeszközök nélküli munka eredményességéről már volt tapasztalatom. Váltani akartam. Ennek fényében a HVG Állásbörzére való felkészülésedet is a tudatosság jellemezte. Hogyan készültél rá? Igyekeztem felkészülten érkezni. Kinyomtattam a kétnyelvű szakmai önéletrajzomat és összeszedtem a válaszokat a várható kérdésekre. Továbbá, hogy az állásinterjún is sikeresebben szerepelhessek, nyelvórákat is vettem. Mi volt az első benyomásod a személyes találkozás alkalmával a cégről és munkatársairól? A rendezvényen ismerkedtem meg a céggel. Rokonszenvesnek tűnt a vállalat standja, de mivel több helyre is jelentkeztem, erről csak egy rövidke feljegyzés tanúskodik: érdekel a Knorr, ha felvennének, akkor mindenképpen igent mondok. Milyen visszajelzést kaptál a jelentkezésed után? Az állásbörze után pár nappal hívtak be személyes találkozásra, ahol a fejlesztés és a hardver csoport vezetője tesztelte a szakmai tudásomat. Az interjú hangulata rendkívül oldott volt. Néhány nap múlva viszszahívtak és szerződést ajánlottak. Legközelebb már a személyzeti osztályon találkoztunk, ahol megkötöttük a munkaszerződést. Kell ennél jobb visszajelzés? Elvárásaidnak megfelelő pozícióban dolgozva töltöd mindennapjaid? Az interjú végén a hardverfejlesztési részleget mutatták meg, de végül abban a szoftveres csoportban kezdtem a munkát, amelynek a vezetőjével korábban az állásbörzén találkoztam. Eleinte úgy gondoltam, hogy nekem testhezállóbb lett volna a hardvertervezés, de idővel már kifejezetten örültem a több kihívást jelentő feladatkörnek. Izgalmas és tanulságos, így nem csak a fizetésemet, hanem a cél elérésekor érzett sikerélményt is megkapom a cégtől. Boross Balázs, fejlesztési csoportvezető Munkaadó A cég évről évre törekszik szakértői gárdájának bővítésére, idén is jelentős számú nyitott pozícióra keresik a megfelelő jelöltet. Kreatív, alkotni és fejlődni vágyó munkatársakat keresnek. Imre személyében egy ilyen szakemberrel bővítették a HVG Állásbörzén csapatukat. Milyen céllal érkeznek a karrierrendezvényre? Minden évben jelentősen bővül az osztályunk, ezért hangsúlyt fektetünk arra, hogy amellett hogy feltöltsük a nyitott pozícióinkat, minél szélesebb közönséggel szeretnénk megismertetni a nálunk elérhető karrierlehetőségeket. A főállású lehetőségek mellett gyakornoki programba is folyamatosan keresnek jelentkezőket. Így van, fontosnak tartjuk, hogy a még nem végzett, de ugyanakkor tehetséges mérnökhallgatóknak lehetőséget adjunk a gyakorlati tapasztalatszerzésre. Főként különböző mérnöki, hardver- és szoftverfejlesztési, illetve logisztikai területre várjuk a jelentkezéseket, de pénzügyi és kontrolling pozíciónk is van. Nagyon várjuk a stabil szakmai tudással rendelkező, vállalkozó kedvű, proaktív, okos és ügyes diákokat is. Mit tanácsolna azoknak az álláskeresőknek, akik állásbörzén keresnek munkát? Fontos, hogy gyakorolják az önéletrajzírást, legyen pontos és helyes a megfogalmazás, mert az nagyban segíti a kiválasztási szakember munkáját. Javasolnám, hogy vegyenek részt gyakornoki programokban, gyűjtsenek tapasztalatot, és tanuljanak nyelveket, mert egyre szűkül a kizárólag magyar tulajdonú, csak magyar vásárlói körrel rendelkező piac. Imre tudatosan és konkrét elvárásokkal érkezett a rendezvényre. Miről árulkodott a fellépése? A börzén rengeteg az érdeklődő egyszerre, de az ígéretes jelöltekre mindig emlékezünk, így volt ez Imre esetében is. Szeretjük, ha valaki segítőkész, jó csapatjátékos, proaktív és vannak jó ötletei, hisz az ilyen kollégával jó dolgozni. Ő szakmailag rendkívül felkészültnek bizonyult az interjún, egy vállalkozó kedvű, határozott embert véltünk felfedezni benne. Jelentett-e előnyt, hogy találkoztak a rendezvényen? Mindenképpen, hiszen nem csak az önéletrajzát tartottuk a kezükben, hanem módunk volt egy személyes találkozás, rövid beszélgetés alkalmával kicsit a sorok mögé látni. Ha mélyebb ismeret még nem is alakult ki ekkor, mégis volt egy emlékünk róla és egy alapvetően pozitív benyomásunk. Mindig megjelöljük az ígéretes jelentkező önéletrajzát egy mosolygós fejjel, ami azt jelenti, hogy nagy esély van rá, hogy legközelebb egy interjú keretében találkozunk szeptember

9 Önmegújítással a karriercél eléréséért A13 Portik Tamás, application administrator Munkavállaló Tamás az egyetemi katedrát hazánk legnagyobb ICT munkaadójának alkalmazás adminisztrátori pozíciójára cserélte. A korábban matematika oktatóként dolgozó szakember eltökéltsége a HVG Állásbörzén pozitív benyomást tett a cég kiválasztási szakemberére, így néhány héttel a rendezvény zárását követően már az ITSH munkatársaként töltötte mindennapjait. Milyen fórumokon kerestél állást? Alapvetően online felületen böngészgettem a nyitott pozíciók között, de egy-két alkalommal részt vettem vidéki állásbörzéken is. Az interneten keresgélve találkoztam a HVG Állásbörzével. A rendezvény programjának és a kiállítók névsorának végigolvasása után biztos voltam abban, hogy hasznos információkkal és jó lehetőségekkel találkozhatok a SYMA-ban. Leendő munkaadód keresésekor milyen szempontok alapján válogattál a cégek között? Sok olyan vállalat vett részt a karriervásáron, amelyekről korábban nem is hallottam. Szerettem volna tájékozódni a számomra ismeretlen kiállítók kínálta lehetőségekről. Fontos kitétel volt, hogy milyen a cég megjelenése és az ott dolgozók hozzáállása, továbbá a budapesti munkavégzés. Mennyit tudtál az IT Services Hungary tevékenységéről a személyes találkozást megelőzően? Debreceni tanulmányaim alatt tudomást szereztem arról, hogy a városban működik egy irodájuk. Akkor azonban még nem rendelkeztem megfelelő informatikai tudással, így nem is próbáltam meg bekerülni hozzájuk ben aztán részt vettem egy Etikus Hacker képzésen, amely kellő önbizalommal és szakmai tudással vértezett fel, hogy az állásbörzén beadjam a jelentkezésemet. Milyen benyomással távoztál a cég standjától? Abszolút pozitív érzésekkel, ott is hagytam a CVmet náluk. Nagyon megnyerő, modern és dinamikus volt a cég standja, ráadásul szívélyesen fogadtak a vállalat munkatársai. A HR-es kolléganő már ott kiemelte, hogy nagyra értékeli az önmegújító törekvésemet, hogy 34 éves koromban képes vagyok egy teljesen másik karrierútra lépni. Miben segítette az álláskeresésed a HVG Állásbörze? A személyes találkozás nagy előnye, hogy sok olyan kérdésre is választ lehet kapni, amelyre a hirdetésekben nem biztos, hogy kitértek. A cég képviselőjére könnyebb pozitív benyomást tenni egy közvetlen beszélgetés alkalmával, mint egy írásos pályázattal. Erre jó bizonyíték, hogy a rendezvényt követően két hét múlva értesítettek, hogy mehetek interjúra. Gergely Zsolt, toborzási vezető Munkaadó A sikerhez elengedhetetlen, hogy legyen elképzelésünk arról, milyen területen szeretnénk érvényesíteni magunkat. A szakmai felkészültség, a nyelvtudás és a céltudatosság mellett a személyiségjegyek is fontos szereppel bírnak a felvételi folyamat során. Egy közvetlen beszélgetés alkalmával könnyebben tudunk számunkra testhezálló lehetőséget találni. Milyen céllal érkeztek hazánk legjelentősebb karrierrendezvényére? Elsősorban szerettünk volna minél több, számunkra releváns jelölttel kapcsolatba kerülni. Magyarország legnagyobb ICT munkaadójaként folyamatosan keresünk új kollégákat, így az állásbörzéken való jelenlét jó alkalom arra, hogy az álláskeresők kicsit közelebbről megismerjék a céget. Fontos még számunkra a vállalati brand, kultúra megismertetése is. Milyen nyitott pozíciókra várták a jelentkezőket? Széles a skála. Németül és/vagy angolul jól beszélő, kevesebb tapasztalattal rendelkező pályakezdőktől kezdve a magas szintű informatikai szaktudást igénylő architect pozíciókig gyakorlatilag a teljes céges portfóliót képviseltük karrierlehetőségeink kínálatával. Kerestünk tesztelőket, fejlesztőket, project managereket, processmanagereket, voltak nyitott pozíciók üzleti támogatás területén, illetve a gyakornoki csapatunkban is. Melyek voltak a legfontosabb szempontok leendő munkatársuk kiválasztásánál? Az interjúkon az adott területet szakmailag képviselő kollégák is részt vesznek a HR-el együttműködve, így már az első alkalommal felmérjük, hogy a pályázó technikai háttere, eddigi tapasztalata illeszkedik-e az adott pozícióhoz. Fontos szempont, hogy milyen szinten beszéli a kívánt nyelvet vagy nyelveket, továbbá, hogy személyiségében mennyire illik bele az adott csapatba, amelybe az új kollégát keressük. Egy-egy rendezvény alkalmával mennyi álláskereső jelentkezik a céghez? A karriervásáron nagyon sok az érdeklődő, sokszor hosszú sorokban várják a lehetőséget a személyes beszélgetésre. Az elmúlt két évben körülbelül 50 sikeresen zárult pályázat kapcsolódik a HVG Állásbörzén való részvételhez. Mit tanácsol a karrierépítés iránt érdeklődőknek, akik állásbörzén keresnek munkát? Fontos, hogy legyen elképzelésük arról, mivel szeretnének foglalkozni. Hasznos, ha van náluk egy jól megírt önéletrajz, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy van-e számára releváns lehetőségünk. Ha előzetesen tájékozódnak a honlapunkon a nyitott pozícióinkról, és célzottan érkeznek a standhoz, még hatékonyabban tudunk tanácsot adni. A német T-Systems International 100%-os leányvállalataként kevesebb, mint egy évtizede alapított IT Services Hungary (ITSH) elsősorban az anyavállalat és a cégcsoport nemzetközi ügyfelei számára nyújt teljes körű ICT-outsourcing és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Informatikai Gazdasági, pénzügyi Diákmunka Szakmai gyakorlat 0-1 év tapasztalatot igénylők 1-3 év tapasztalatot igénylők 3-5 év tapasztalatot igénylők 5 évnél több tapasztalatot igénylők Angol nyelvtudás Német nyelvtudás Állást kínál: Az összes, széles körben alkalmazott szoftverés hardver platform üzemeltetésére, projektmenedzsmentre, IT biztonsági feladatokra, SAP rendszerszolgáltatásokra, távoli és helyi szerverüzemeltetésre, valamint hálózatmenedzselésre és hálózatfelügyeletre is keresnek szakembereket, akik beszélnek németül és/vagy angolul és szívesen kamatoztatnák tudásukat nemzetközi környezetben. A cég jelenleg 400 feletti nyitott pozíció számmal rendelkezik. Foglalkoztatottak száma: A négy helyszínen Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden is szolgáltató központokat működtető ITSH ad munkát a legtöbb szakembernek a hazai IT-szektorban: létszámuk az idén meghaladta a főt. Kiválasztási folyamat: Jelentkezés kizárólag a T-Systems International toborzó portálján keresztül lehetséges. A jelentkezés menetéről és a kiválasztási folyamatról és információk: Munkavégzés: Négy helyszínen: Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden. Elérhetőség: 1117 Budapest, Neumann János u. 1/C., InfoPark C és B épület Telefon: +36 (1) ; Fax: +36 (1) FMB-TS-ITSH-Info@t-systems.com Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

10 Standtérkép M6 M7 M8 M9 M10 M11 C35 M5 D36 C34 M4 M3 M2 M1 C21 C27 C26 D32 D33 D34 D35 C33 C32 C30 C31 C29 C28 Nestlé Karrier Kávézó C24 C23 C25 C22 D27 D24 D26 D25 D31 D28 D30 D29 D37 K16 K15 K14 C19 C20 K17 C17 C15 C16 C14 C13 C11 C12 C10 C9 C7 C6 C8 C5 C3 C2 C4 C1 D4 D1 D3 D2 D8 D5 D7 D6 D12 D11 D9 D10 D16 D20 D15 D19 D14 D18 D13 D17 D23 D22 D21 K11 K13 B40 B37 B38 B33 B34 B29 B30 A26 A25 A29 A35 A34 K10 K12 B39 B35 B32 B31 B27 A23 A24 A28 A27 A33 A31 A32 K9 B26 K8 B25 K5 B21 B22 B17 B18 B13 B14 A12 A11 A15 A14 A19 A16 A18 A22 A21 K4 K7 K6 B24 B23 B20 B19 B16 B15 B12 A9 A10 A13 A17 A20 K3 B9 B7 A8 B8 K2 B6 B5 A5 A6 A7 A37 Tanácsadások K1 KarrierSarok B4 B3 B2 A1 A2 A3 A4 A36 Copy General NyomtatóSarok CV FotóSarok Gyermekmegőrző Női KarrierSarok Telekom - T-Systems Internet és PihenőSarok Jelmagyarázat Kínált állások területei Tapasztalat szintje Elvárt nyelvtudás Kínált képzések területe Kínált képzések szintje mérnöki, műszaki informatikai gazdasági, pénzügyi elsősorban nyelvtudást igénylő további területek Diplomamunka-írás Diákmunka Szakmai gyakorlat 0-1 év tapasztalatot igénylő 1-3 év tapasztalatot igénylő 3-5 év tapasztalatot igénylő 5 évnél több tapasztalatot igénylő angol német francia olasz spanyol orosz nincs elvárt nyelvtudás Képzési információk, tanácsadás Agrár Bölcsészet, társadalomtudomány Gazdasági, pénzügyi Informatikai Jogi Mérnöki, műszaki Művészeti Nyelvi Kommunikáció és médiatudomány Közigazgatási, rendészeti és katonai Személyiség- és készségfejlesztő Természettudomány B - BSc/BA M - MSc/MA, osztatlan P - PhD/DLA Szt - Szakirányú továbbképzés Szk - Szakképzés O - OKJ K - Konferencia, tréning Öd - Ösztöndíj T - Tanfolyam Nk - Nemzetközi képzés Ny - Nyelvi képzés E - Egyéb Állást kínálók Kiállító neve Stand Kínált állások Tapasztalat szintje Elvárt nyelvtudás Adecco C2 AdNovum Hungary Kft. C8 Állást kínálók Kiállító neve Stand Kínált állások Tapasztalat szintje Elvárt nyelvtudás Alpenbest Ltd. - Idősgondozás Londonban M9 ApPello Banking IT D22 AGC Glass Hungary Kft. C26 Auchan Magyarország Kft. D9 agoda.com D4 AUDI Hungaria B5 ALDI B27 Automotive Hungary B24 Alliance for Youth C21 Avis Budget Group BSC B szeptember

11 Állást kínálók Kiállító neve Állást kínálók Stand Becton Dickinson Hungary Kft. Tapasztalat szintje Kínált állások Elvárt nyelvtudás Kiállító neve Stand D18 Nestlé Hungária Kft. Beko Engineering Kft A18 NN Biztosító Zrt. D8 Bloomberg LP B37 NNG A16 Bosch csoport A5 Nokia A31 BP Business Service Centre B3 Opel Szentgotthárd Kft. D1 British American Tobacco A26 OTP Bank Nyrt. C14 BT B30 Pactera Technologies Magyarország Kft. C31 C.H. Robinson C22 Pannon-Work Zrt. D17 Cargill C24 PEC Central Europe D5 Citi A28 Plazmaszolgálat Kft. C35 Cognizant Technology Solutions A15 Process Solutions A27 Continental Automotive Hungary Kft. B13 Prohuman Kft. D3 Corning Hungary Kft. A35 PwC C16 CPL Jobs Kft. B33 PwC Service Delivery Center Poland A32 Cvonline.hu B4 Raiffeisen Bank D33 DACHS Hungary Kft. D11 Randstad B35 Dealogic Hungary Kft. D6 REHAU-Automotive Kft. D10 Decathlon A14 Roche Szolgáltató (Európa) Kft. C3 DENSO B31 Sapa Profiles Kft. D26 Diageo A8 Schenker Kft. D7 dm Kft. B17 Schönherz Iskolaszövetkezet C27 Docler Holding S.a.r.l B22 SEMCON Kft. D16 DORSUM Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. A17 Sherbiny Holding & Talentify Co. D28 Duna House Franchise Kft. A34 Siemens Zrt. D35 EDAG Hungary Kft. C4 Emerson B29 EPAM Systems A12 Sportsdirect.com EPCOS Kft. a TDK csoport tagja A10 SSCHeroes Magyarország M8 Ericsson A7 Sykes Közép-Európa Kft. C30 eucsoport D36 Systemax Business Services Kft. B34 EURES Magyarország M2 Taiwan Trade Center C28 evosoft Hungary Kft. A11 Talentify D28 ExxonMobil C5 Tata Consultancy Services A3 FAO OF THE UN SSC BUDAPEST D19 Teva Gyógyszergyár Zrt. D29 FémAlk Zrt. D34 ThyssenKrupp Presta Hungary B19 Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. D20 Trenkwalder A22 Frissdiplomás Kft. B8 TRIGO Csoport D27 Fundamenta - Lakáskassza Zrt. C6 Tyco Electronics Hungary Kft. D15 GE Energy Management B12 GE Healthcare B12 GE Lighting B12 GE Oil & Gas B12 Waberer s Cégcsoport A4 GE Power & Water B12 Wellis Magyarország Zrt. C33 General Electric B12 Workania.hu B20 Grafton Recruitment C23 XAPT D31 Graphisoft SE A36 Zollner Kft. C12 Grundfos C10 Güntner- Tata Hűtőtechnika Kft. D14 Kínált állások Sigma Technology Magyarország Kft. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. D2 B38 Valeo Auto-Electric Magyarország D32 Kft. Veritas Dunakiliti C25 Csatlakozástechnikai Kft. Vodafone Vodafone Shared B15 Services Budapest C1 Képzést kínálók Hays Hungary C11 Kiállító neve Hewlett-Packard A21 Honeywell Hőtechnikai Kft. C7 Humansoft Kft. A19 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A25 B7 IBIDEN Hungary Kft. D21 IBM Delivery Centre CE Hungary B16 Infineon Technologies B2 Infomatix Kft. A2 IT Services Hungary A13 Jobline.hu A1 Kelly Services D24 Elvárt nyelvtudás A20 Harman Becker Automotive Systems Kft. HVG Karrier Plusz Tapasztalat szintje C21 Stand Kínált képzések területe Kínált képzések szintje 5 Perc Angol M1 Ny AIESEC M11 B, M, E All You Can Move Sportpass K16 E Antall József Tudásközpont K9 K, E Berlitz Nyelviskola K4 T, Ny, E K1 Szt, Szk, O, T, E Best-Work Pszichológiai Felnőttképzés Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar Campus France - Francia Intézet CCUSA - Nyári munka külföldön! K5 B, M, Szt M6 B, M, P, Szt, Szk, K, Öd, T, Nk, Ny, E M5 Nk, Ny, E A23 CIMA K17 M, P, Szt, Szk, Öd, Nk, E T, Nk KPMG D25 CSE Australia M10 B, M, Szk, O, T, Nk, Ny Kühne + Nagel Kft. C32 Lear Corporation Hungary Kft. D30 DAAD - Német Felsőoktatási Információs Központ K8 B, M, P, Öd, Nk Linamar Hungary Zrt. C34 Euro Nyelvvizsga Központ K2 E Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A24 Central European University K10 Loxon A33 EUROPASS, ERASMUS+ Lufthansa Systems Hungária Kft. C13 LuK Savaria Kft. C9 Mads D23 Fernuniversität In Hagen / Budapesti Távtanulási Központ FVSZ- Felnőttképzők Szövetsége Magnetec - Ungarn Kft. D12 M3 K, Öd, T, Nk, Ny, E K8 B, M, P, E K3 Szk, K, T, E IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola K14 B, M, Ny, E A6 Masterfield Oktatóközpont K6 MÁV-csoport A9 Pannon Egyetem K7 McDonald s Magyarország Kft. C15 Szt, Szk, T, Nk, E B, M, P, Szt, Szk, Öd, Nk, Ny, E MediaGo Alapítvány B9 StudyTime Kft. M7 B, M, Szk, T, Nk, Ny, E K11 B, M, P, Szt, Szk, O, K, Öd, T, Nk, Ny, E M4 B, M, P, Öd, Nk, Ny Magyar Suzuki Zrt. Szent István Egyetem Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. B6 METRO A29 Mind-Diák Szövetkezet B25 MISYS B32 TANULJ KÜLFÖLDÖN International Education Centre TOEIC, a munkahelyi nyelvvizsga M5 Szt, K, T, Nk, Ny, E B14 Tudomány Nyelviskola Kft. K15 T, Ny, E MŰISZ Iskolaszövetkezet B23 Ygen Humánerőforrás Központ K12 K, E NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága D13 YTRAINING K13 K, T Morgan Stanley Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: ww w. hvg a l l a sb o r z e. hu szeptember

12 Állást kínálók ADECCO AUCHAN MAGYARORSZÁG KFT. BECTON DICKINSON HUNGARY KFT. BP BUSINESS SERVICE CENTRE Az Adecco csoport a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatásokat nyújtó cége. Célunk, hogy segítsünk Neked megtalálni a szakmailag és földrajzilag leginkább megfelelő pozíciót. Tuti állást keresel? Érdekelnek az új lehetőségek? Találkozzunk a C2-es standon! Az Auchan családi vállalkozás, amely hosszú távon gondolkozik, világszerte 14 országban van jelen. Az Auchan Magyarország Kft. első 17 éve a terjeszkedés jegyében zajlott és zajlik azóta is. Mára közel munkatárs számára biztosítunk legális, hosszú távú munkalehetőséget. Találkozzunk a D9-es standon! A BD (Becton, Dickinson and Company) globális orvostechnológiai vállalat, amely a gyógyszeres terápia eredményességének növelését, a fertőző betegségek pontosabb és gyorsabb diagnosztizálását állítja működése középpontjába. Tatabányai telephelyünkön üvegfecskendőket és orvosi segédeszközöket gyártunk. Találkozzunk a D18-as standon! 2009-es indulása óta a BP Európai Üzleti Szolgáltató Központja a BP globális üzletágait támogatja 4 fő területen: pénzügy, ügyfélszolgálat, HR szolgáltatások és beszerzés. Több mint munkavállalónk van, és a következő 2 évben további szignifikáns növekedéssel számolunk. Találkozzunk a B3-as standon! ADNOVUM HUNGARY KFT. AdNovum is a leading Swiss software engineering firm with over 25 years of experience in delivering large-scale IT solutions for demanding customers. Join our continuously growing team of nearly 400 employees in 4 countries, and work on a wide range of challenging projects across various industries. Find us on the C8 stand! AUDI HUNGARIA 1993-ban először izzott fel motor az Audi Hungarianál. 20 év alatt a világ legnagyobb motorgyárává fejlődtünk és tevékenységi körünk is kibővült. A motor- és járműgyártás területén, szerszámgyárunkban, valamint motor- és járműfejlesztésünkön folyamatosan kínálunk álláslehetőségeket. Találkozzunk a B5-ös standon! BEKO ENGINEERING KFT. A BEKO Engineering Kft. a BEKO - csoport nemzetközi mérnöki szolgáltatóként 25 éve egyedi, testreszabott mérnöki és informatikai megoldásokat nyújt partnereinek az autóipar, elektronika és telekommunikáció területen. Sikereink záloga munkatársaink folyamatos képzése és az innováció. Találkozzunk az A18-as standon! BRITISH AMERICAN TOBACCO At BAT, you'll work for brands in 180 markets worldwide, and develop into an expert in your field. We are now looking for the future leaders of our Central Europe Cluster - 12 entities all bonded by an inspiring strategy and a strong team mindset that nurtures diversity as one of our key strengths. Find us on the A26 stand! AGC GLASS HUNGARY KFT. Az AGC Autóipari Divíziója új autókhoz és a csereüvegpiacra egyaránt gyárt és értékesít autóüveget. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26-féle Mercedes modellhez, ez több millió üveget jelent a következő évtizedben, amelynek jelentős részét Tatabányán fogják gyártani. Találkozzunk a C26-os standon! AUTOMOTIVE HUNGARY Jövőnk az autó! Találkozz a járműipari ágazat legjelentősebb szereplőivel, a harmadik Nemzetközi Járműipari Beszállítói Szakkiállításon és találd meg a számodra testhezálló pozíciót, gyakorlati helyet vagy diplomaírási lehetőséget! Ismerd meg testközelből karrierlehetőségeidet! További információ standunknál. Találkozzunk a B24-es standon! BLOOMBERG LP Bloomberg's R&D department is a global team of more than software engineers and infrastructure architects responsible for creating the world's first source for realtime and historical financial market data and analytics. We are seeking talented developers to join our 2016 programmes! Find us on the B37 stand! BT BT is one of the world's leading communications services providers operating in more than 170 countries. BT's European Operations Centre, employing professionals in Budapest and Debrecen, is one of the biggest and most complex shared service centres in Hungary. Find us on the B30 stand! AGODA.COM Az Agoda.com a világ egyik leggyorsabban növekvő online szállásfoglalási rendszere, melynek kínálatában több százezer hotel található. Az Agoda.com több mint 20 ország, utazási szakemberét foglalkoztatja a világ számos országában. Találkozzunk a D4-es standon! ALDI Az Aldi 2008 óta működik Magyarországon immár 102 üzlettel. A világ vezető diszkont áruházlánca 17 országban közel üzlettel dolgozik nap mint nap azért, hogy vevőinek a lehető legmagasabb minőséget a lehető legalacsonyabb áron kínálja. Találkozzunk a B27-es standon! ALLIANCE FOR YOUTH Az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezés az üzleti szektoron, kormányzaton és oktatáson átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság növekedéséhez. Találkozzunk a C21-es standon! ALPENBEST LTD. - IDŐSGONDOZÁS LONDONBAN Csatlakozz csapatunkhoz és dolgozz idősgondozóként Londonban! Cégünk házi gondozást biztosít Angliában olyan emberek számára, akik nem képesek ellátni magukat. Feltétel: angol nyelvtudás, jogosítvány. Amit kínálunk: versenyképes fizetés, hosszú távú munkalehetőség. Találkozzunk az M9-es standon! APPELLO BANKING IT Az ApPello Kft. banki informatikai rendszerek készítésére és bevezetésére szakosodott társaság. Fő tevékenységi köre: saját fejlesztésű szoftverek készítése, karbantartása, valamint egyéb projektek keretében végzett konzultáció. A cég Magyarországon kívül 6 országban van jelen. Találkozzunk a D22-es standon! AVIS BUDGET GROUP BSC A több mint 900 főt foglalkoztató Avis Budget Group BSC a világ egyik legnagyobb autókölcsönző vállalatának szolgáltató központjaként immár 11 éve nyújt széleskörű szakértői támogatást több mint 10 nyelven, a vállalatcsoport európai, közelkeleti és afrikai régióinak működését segítve. Találkozzunk a B18-as standon! International career opportunities Idea based career building Creative atmosphere Systemax Business Services was established in 2013 with the aim to provide backoffice support for 7 country operations in Western Europe - selling a wide portfolio of IT solutions - and become a centre of excellence and strategic point for further business expansion in Central and Eastern Europe. Meet us at the B34 stand! BOSCH CSOPORT A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A magyarországi Bosch csoport április 1-jén munkatársat foglalkoztatott. Találkozzunk az A5-ös standon! Olyan, diplomával rendelkező vagy tanulmányaikat jelenleg is folytató fiatalok jelentkezését várjuk, akik nyitottak, lelkesek, szeretik a kihívásokat, és valóban fejlődni szeretnének. A hallgatók már a tanulmányaik alatt gyakorlati munkatapasztalatra tehetnek szert. A program feltétele, hogy a gyakornok aktív nappali tagozatos hallgató heti 4-5 napot tudjon nálunk munkát vállalni. C.H. ROBINSON C.H. Robinson is one of the largest 3rd Party Logistics companies in the world, providing global freight services, logistics outsource solutions, fresh produce sourcing and information services to customers globally, ranging from large companies to small, local businesses in a variety of industries. Find us on the C22 stand! Kezdd karriered a Mercedes-Benznél! Legyél Te is részese gyakornoki programunknak! Várjuk azok jelentkezését, akik a világ első autómárkája, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának csapatához szeretnének csatlakozni. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft Kecskemét, Pf gyakornok_371@daimler.com Karrier-Hotline: Amit kínálunk: egyedülálló munkalehetőséget a Mercedes-Benz első európai, Németországon kívül megalapított személyautógyárában, mind a műszaki-termelési, mind pedig az adminisztrációs (HR, IT, jog, pénzügy...) területeken. A legjobbat vagy semmit A Mercedes szlogenje alapelvárásként jelenik meg minden munkakörben, legyen szó közvetlenül gyártási területről, vagy közvetett módon a támogató területek szakembereinek napi munkájáról. A kiváló minőség folyamatos biztosítása 125 éve garancia vevőink számára világszerte szeptember Advertisement - HVG Career Compass.indd 1 31/08/ :08:09

13 Állást kínálók CARGILL CORNING HUNGARY KFT. DEALOGIC HUNGARY KFT. DM KFT. A Cargill élelmiszeripari, mezőgazdasági, pénzügyi, ipari termékekkel és szolgáltatásokkal foglalkozik világszerte immár 150 éve. Vállalatunk alkalmazottat foglalkoztat 67 országban, akik kötelességüknek érzik, hogy felelős módon nyújtsanak táplálékot a világnak, jobbá tegyék a környezetet. Találkozzunk a C24-es standon! Corning is one of the world's leading innovators in materials science. The Budapest center processes finance transactions for the EMEA region and global master data workflows. Our job opportunities are: AP, AR, GL accounting, payroll, master data management and enterprise application support. Find us on the A35 stand! A Dealogic budapesti irodájába szoftverfejlesztők, tesztelők, architect kollégák jelentkezését várjuk. Cégünk másik nagy részlege a Research terület, mely gazdasági adatok felkutatásával, kezelésével és értékelésével foglalkozik. Ide angolul jól beszélő, pénzügy iránt érdeklődő jelölteket várunk. Találkozzunk a D6-os standon! A dm Európában 12 országban van jelen. Magyarországon 1993 óta a drogéria kiskereskedelem fontos szereplője, ahol piacvezető szerepet tölt be. Üzleteinkben, raktárainkban és központunkban közel munkatárs dolgozik. Munkánkkal arra törekszünk, hogy a vásárlás élménnyé váljon vásárlóink számára. Találkozzunk a B17-es standon! CITI A Citi nem csupán a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, hanem napjaink egyik vezető információ-technológiai és információ-biztonsági vállalata. Budapesti szolgáltató központunkban több mint fiatal, sokoldalú szakember számára kínálunk karrierlehetőséget. Találkozzunk az A28-as standon! COGNIZANT TECHNOLOGY SOLUTIONS Cognizant is a global leader in business and technology services. Our Budapest center provides near-shore IT Development, IT Infrastructure Services, BPO support and Cloud Technology for several of our global customers that include the world leaders in Pharma, Banking, Consumer Goods and Telecom. Find us on the A15 stand! CONTINENTAL AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. A veszprémi gyár magas minőségben állít elő biztonságtechnikai elemekhez (motor-, kerék-, perdület- és egyéb) szenzorokat. A több mint 450 főt foglalkoztató Innovációs Központban az elektronikus fék- és futóműrendszerek vezérlését végző szoftverek és szenzorok fejlesztését és tesztelését végzik. Találkozzunk a B13-as standon! CPL JOBS KFT. A tőzsdén jegyzett CPL Jobs minden szakterületen kínál állást. 8 ország 24 irodájában 400 tanácsadóval minden nap azon vagyunk, hogy megtaláljuk az Ön számára legmegfelelőbb munkalehetőséget akár külföldön is! Az elmúlt évben, hála a CPL tanácsadói csapatának több mint embert helyeztünk el. Találkozzunk a B33-as standon! CVONLINE.HU A Cvonline.hu állásportál célja, hogy találkozási pontként szolgáljon az álláskeresők és a munkáltatók számára. Az országosan ismert portálon több mint aktuális pozíció közül válogathatnak az álláskeresők. Találkozzunk a B4-es standon! DACHS HUNGARY KFT. hirdetes_115x175.pdf :21 Document Management for Life Sciences A DACHS közel 20 éve foglalkozik dokumentumkezelő rendszer fejlesztésével és támogatásával a gyógyszeriparra specializálódva. Svájcban, Budapesten és Miskolcon azon dolgoznak, hogy olyan informatikai háttértámogatást nyújtsanak, amivel az új gyógyszerek időben és biztonságosan forgalomba kerülhetnek. Találkozzunk a D11-es standon! VÁLASZD AZ NNG- KÜLDETÉST! DECATHLON A Decathlon ma munkatárssal dolgozik a világ 21 országában. 4 kontinensen megtalálható 761 Decathlon áruházával Európában piacvezető a sportszerek forgalmazása, tervezése, valamint gyártása terén. Magyarországon 16 áruházunkban 950 sportos munkatársunk dolgozik vásárlóink elégedettségéért. Találkozzunk az A14-es standon! DENSO Érdekel az autóipari gyártás, minőségbiztosítás, logisztika? Szeretnél csúcstechnológiával nemzetközi munkakörnyezetben dolgozni? Szeretnél egy olyan vállalatnál elhelyezkedni, mely a világ legnagyobb autógyárainak állít elő autóipari rendszereket és alkatrészeket? Csatlakozz hozzánk! Találkozzunk a B31-es standon! DIAGEO Diageo is a global leader in beverage alcohol with an outstanding collection of brands, such as Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys, Captain Morgan, Tanqueray and Guinness. Our financial hub based at the heart of Budapest offers amazing career opportunities from credit control to treasury. Find us on the A8 stand! DOCLER HOLDING S.A.R.L Docler Holding is a multinational enterprise which counts more than employees worldwide. Created in 2001 and powered by the ideas and visions of young and enthusiastic Hungarian entrepreneurs, today Docler Holding boasts worldwide reach and a global presence. Find us on the B22 stand! DORSUM INFORMA- TIKAI FEJLESZTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT óta a hazai pénzügyi-informatikai piac jelentős szereplője vagyunk. Saját készítésű tőkepiaci szoftverrendszereinket a legnagyobb bankok, befektetési társaságok és vagyonkezelők használják. Több mint 150 fős hazai csapattal rendelkezünk, leányvállalataink működnek Romániában és Bulgáriában. Találkozzunk az A17-es standon! DUNA HOUSE FRANCHISE KFT. A Duna House cégcsoport, mely Magyarország piacvezető ingatlan- és hitelközvetítő hálózatát is üzemelteti, országszerte 120 irodában több mint értékesítővel áll Ügyfelei rendelkezésére. Találkozzunk az A34-es standon! EDAG HUNGARY KFT. Az EDAG Hungary Kft., az EDAG Engineering GmbH leányvállalata '99-ben alakult Győrben. Kollégáink mérnöki tevékenységet végeznek. Pályázókat várunk: termék- és formatervezés, gyártóeszköz- és szoftverfejlesztés, járműelektronika és FEM analízis területére. Találkozzunk a C4-es standon! C M Y CM MY CY CMY K FEJLESSZ! Fejlessz olyan terméket, ami hatással van a világra! Fejleszd velünk az igo Navigációt! FEJLŐDJ! Dolgozz a legjobbakkal, és fejlődj mindennap! Az országban egyedülálló fejlesztői közösség. INSPIRÁLJ! Inspirálj másokat! Nyitottak vagyunk az ötleteidre. EMERSON Az Emerson Process Management Magyarország Kft. egy amerikai központú vállalatcsoport tagjaként ipari folyamatszabályozó és mérő berendezések gyártásával foglalkozik Székesfehérváron 1994 óta. Találkozzunk a B29-es standon! EPAM SYSTEMS EPAM Systems, founded in 1993, is the leading provider of IT outsourcing software services and solutions in Central and Eastern Europe. EPAM Budapest is the European headquarters of EPAM Systems. With our employees we are working on international projects for our multinational clients. Find us on the A12 stand! nng.com/jobs LÁTOGASS EL STANDUNKHOZ (A16), ÉS TUDD MEG, MILYEN AZ EGYIK LEGKEDVELTEBB IT- CÉGNÉL DOLGOZNI! EPCOS KFT., A TDK CSOPORT TAGJA Az EPCOS - a TDK csoport tagja - elektronikai alkatrészeket, modulokat és rendszereket fejleszt, gyárt és forgalmaz technológiailag igényes, növekvő piacokra. Vállalatunk kiemelkedő szerepet tölt be az információs és kommunikációs technológia, az autóipar, az ipari és fogyasztói elektronika terén. Találkozzunk az A10-es standon! Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

14 Állást kínálók ERICSSON EXXONMOBIL FRISSDIPLOMÁS KFT. GRAPHISOFT SE Szeretnél olyan vállalatnál dolgozni, amelyik a jövő trendjeit alakítja? Villamosmérnök, informatikus vagy? Mi megadjuk a lehetőséget és a támogatást arra, hogy teljesítsd azt, ami benned van, és hogy elérd a céljaid. Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel, mitől leszel TE + ERICSSON nyerő kombináció. Találkozzunk az A7-es standon! Come and join ExxonMobil for a world of opportunities! ExxonMobil is a dynamic, exciting place to work. We hire exceptional people, and every one of them is empowered to take initiatives and be innovative. We invite you to explore career opportunities in the field of finance, customer service & IT. Find us on the C5 stand! Indítsd be karriered! A Frissdiplomás Kft. elhelyezkedést támogató programokkal, CV- és karrier tanácsadással segít. Ehhez a frissdiplomas. hu portálunkon felsőoktatásban tanulóknak szóló szakmai gyakorlati lehetőségeket, pályakezdőknek szánt állásajánlatokat és aktuális, szakmai híreket is találsz. Találkozzunk a B8-as standon! A GRAPHISOFT egy fiatalos, világszerte elismert, magyar alapítású szoftverfejlesztő cég, mely 1982-es alapítása óta a világ egyik vezető szoftvert fejlesztő cégévé fejlődött. Szoftvereinket jelenleg több mint építész és építőipari szakember használja a világ több mint 100 országában. Találkozzunk az A36-os standon! EUCSOPORT Az eudiákok Iskolaszövetkezet jóvoltából nappali tagozatos aktív vagy passzív hallgatói jogviszonynyal alapozhatod meg jövődet, az eujobs Kft. révén pedig gyakornokként, frissdiplomásként kerülhetsz új pozícióba, vagy építhetsz nemzetközi karriert, szerezhetsz külföldi tapasztalatokat. Találkozzunk a D36-os standon! FAO OF THE UN SSC BUDAPEST The Food and Agriculture Organization (FAO) is a specialized agency of the United Nations fighting hunger in developing countries. FAO's Shared Services Centre in Budapest, currently employing around 130 persons, provides administrative support to FAO employees worldwide. Find us on the D19 stand! FUNDAMENTA - LAKÁSKASSZA ZRT. Piacvezető nagyvállalatnál építenéd karrieredet és értékeled az emberléptékű kultúrát? Valódi feladatokra vágysz, miközben szívesen fejlődnél kiváló szakemberek mellett? Tapasztalj, gyűjts ÉLMÉNYEKET színes és inspiráló környezetben; légy része Te is a sikereinknek! Találkozzunk a C6-os standon! GRUNDFOS Tudtad, hogy a világ energiafogyasztásának 1/3- át a villamos motorok és szivattyúk adják? Mi történne, ha ebből csak 1%-ot is lefaragnánk az általunk fejlesztett és gyártott motorok és szivattyúk segítségével? Csatlakozz hozzánk! Ahol víz, ott a Grundfos. Találkozzunk a C10-es standon! EURES MAGYARORSZÁG Az EURES az uniós országok állami foglalkoztatási szerveiből álló információs és tanácsadó hálózat. Az álláskeresőknek és munkaadóknak nyújtott szolgáltatás bárki számára elérhető, ingyenes és megbízható. Hazánkban mintegy harminc EURES-tanácsadó ad tájékoztatást személyesen, telefonon és ben. Találkozzunk az M2-es standon! FÉMALK ZRT. A FÉMALK Zrt. folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően mára kimagasló eredményeket ért el a nyomásos alumínium öntvények előállítása terén, elsősorban az autóipar részére. Stabil piaci helyzetünket erősíti a folyamatos innováció és csapatmunka, továbbá tradicionális vállalati értékeink. Találkozzunk a D34-es standon! GE GE has been operating in Hungary for 25 years. Today nine GE core businesses are active in the country in the field of energy, healthcare, water, lighting and shared service solutions. We are providing opportunities in engineering, supply chain, IT, finance, HR and customer service functions. Find us on the B12 stand! GÜNTNER- TATA HŰTŐTECHNIKA KFT. A Güntner-Csoport a hőcserélőgyártás területén piacvezető vállalatcsoport, amely minden kontinensen gyáregységekkel, kereskedelmi- és szervízhálózattal rendelkezik. Mérnöki végzettséggel, valamint beszerzés és szállítás területen szerzett tapasztalattal rendelkező jelölteket várunk. Találkozzunk a D14-es standon! EVOSOFT HUNGARY KFT. FORD KÖZÉP- ÉS KELET- EURÓPAI ÉRTÉKESÍTŐ KFT. GRAFTON RECRUITMENT HARMAN BECKER AUTOMOTIVE SYSTEMS KFT. Folyamatosan keresünk tehetséges kollégákat Magyarország vezető szoftverházához! Beszélsz angolul és/vagy németül? Otthon vagy a C++, C#, Java, vagy a tesztelés világában? Ha szívesen dolgoznál a Siemens AG leányvállalatánál, keresd ajánlatainkat a börzén, illetve a karrier.evosoft.hu oldalon. Találkozzunk az A11-es standon! A Ford Motor Company regionális központja 28 direkt piacot és 17 nemzeti FORD vállalatot szolgál ki Szentendréről. Bővülő multikulturális csapatába keresi hosszú távra, angolul folyékonyan beszélő, motivált, fejlődni vágyó kollégáit, pénzügyi és egyéb területekre széleskörű karrierlehetőséggel. Találkozzunk a D20-as standon! A legmagasabb felvételi követelményeknek megfelelően, kimagasló tapasztalattal rendelkezünk munkaerő-toborzásban, kiválasztásban és elhelyezésben egyaránt. Mi az eredményekre összpontosítunk, elkötelezettek vagyunk ügyfeleink és jelöltjeink felé, akikkel élethosszig tartó kapcsolatokra törekszünk. Találkozzunk a C23-as standon! A székesfehérvári Harman / Becker Automotive Systems Kft. a Harman International leányvállalata. A Harman International világszerte a gépkocsik infotainment berendezéseinek innovációs vezetői közé tartozik, mely több nemzetközi helyszínen fejleszti a mobilkommunikációs technológia jövőjét. Találkozzunk a C1-es standon! Otthon az egész országban Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központ Bosch Rexroth Kft. BSH Háztartási Készülék Kereskedelmi Kft. BUDAPEST Robert Bosch Automotive Steering Kft. EGER Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. Robert Bosch Power Tool Kft. MISKOLC BE PART OF THE WIZZ TEAM! Sigpack Gyártástechnológiai Kft. SZIGETSZENTMIKLÓS Robert Bosch Elektronika Kft. HATVAN Bosch Electronic Sevice Kft. KECSKEMÉT Bosch csoport: munkatárs Magyaroszágon WE RE SEARCHING FOR CHEERFUL, ENERGETIC CANDIDATES FOR CABIN CREW POSITIONS FOR OUR BASES IN BUDAPEST AND DEBRECEN COME AND SEE US ON OUR RECRUITMENT DAY! Miért érdemes a Boschnál dolgozni? Most eláruljuk. Életre szóló munkahely, életre szóló technológiákkal. Tudj meg többet a Bosch Magyarországról! A Te sikertörténeted hol kezdődik? Date: Venue: 26 September 2015, 9 AM La Prima Fashion Hotel 6 Piarista Street, H-1052 Budapest We ll ask for: your English CV, reference and 2 photos (face & full body) Can t make it? You might apply online on crew.hungary@wizzair.com szeptember BRWIZWA116_HVG_ad_115x175_1.indd 1 27/08/15 13:47

15 Állást kínálók HAYS HUNGARY HVG KARRIER PLUSZ IT SERVICES HUNGARY KPMG Magyarország egyik vezető szakembertoborzással és kiválasztással foglalkozó vállalataként álláskeresésének és karrierjének bármely lépcsőfokán a rendelkezésére állunk. Célunk, hogy a megfelelő szakembert a megfelelő munkakörbe helyezzük el, minden esetben. Az ingyenes Karrier Plusz kiadvány önéletrajz- A KPMG 1989 óta Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága. A KPMG - hálózat magyarországi tagvállalatainál 750 tapasztalt és pályakezdő munkatárs dolgozik, különböző szektorbeli ügyfelek munkáját segítve. Találkozzunk a C11-es standon! Találkozzunk a B7-es standon! Az IT Services Hungary hazánk legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő ICT munkaadója. Az összes, széles körben alkalmazott szoftver-, hardverplatform üzemeltetésére, SAP-rendszer szolgáltatásokra, szerverüzemeltetésre, hálózatmenedzselés és -felügyeletre keres szakembereket. HEWLETT-PACKARD mintákat, interjú szituációkat, a karrierépítés kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdéseket, és cégek, szervezetek bemutatkozóit tartalmazza. Gyere és vedd át az új 2015-ös kiadványunkat a standon! IBIDEN HUNGARY KFT. Mi a HP-nál a nagyszabású ötletekért, az újabb és újabb kihívásokért élünk. Az innovativitás számunkra nemcsak egy szó: ez a lételemünk. Mindent azért teszünk, hogy technológiánk és fejlesztéseink által ügyfeleink sikeresebbé váljanak. Éppen ilyen helyet keresel? Megtalálhatod a Az IBIDEN Hungary Kft. japán tulajdonú multi- KÜHNE + NAGEL KFT. JOBLINE.HU kerámia alapú részecskeszűrőket. A jobline.hu a kvalifikált álláskeresők egyik legkeresettebb fóruma, amelyen több ezer állásajánlat vár megbízható cégektől. Már mobil oldalunkon keresztül is leadhatod jelentkezésedet a kiválasztott állásokra. Várunk a standon, ahol CV fotót készít rólad profi fotósunk. Találkozzunk az A21-es standon! Találkozzunk a D21-es standon! Találkozzunk az A1-es standon! HONEYWELL HŐTECHNIKAI KFT. IBM DELIVERY CENTRE CE HUNGARY KELLY SERVICES Cégünk a technológiai ipar és a gyártás különböző területein - energetika, épületfelügyeleti megoldások - vezető szerepet betöltő, a Fortune 100 listán jegyzett vállalat. A alkalmazottból 550 főt foglalkoztatunk budapesti irodánkban és nagykanizsai gyárunkban főként műszaki területen. In 1997 IBM established one of it's eleven nacionális gyártó vállalat. Az anyavállalat több mint 100 éves-, a magyarországi gyár 10 éves múltra tekint vissza. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipufogórendszeréhez gyártunk strategic international service centres in Székesfehérvár. Our Company operates 24 hours a day, 365 days a year, delivering a wide variety of IT services worldwide, including server monitoring on all platforms. Find us on the B16 stand! Találkozzunk a C7-es standon! Az elmúlt 10 évben munkavállalót helyeztünk el a legelismertebb hazai nagy- és középvállalatoknál. IT, pénzügy, HR, ügyfélszolgálat, adminisztráció, logisztika, értékesítés és mérnöki területen pályázhatsz nálunk. Több idegen nyelvet is beszélsz? Hozd el önéletrajzod és indítsd be karriered! Találkozzunk a D24-es standon! INFINEON TECHNOLOGIES HUMANSOFT KFT. Az 1989-ben alapított Humansoft Kft., amely 2014 óta a 4iG csoport tagja, fennállása alatt teljes informatikai termék- és szolgáltatásportfoliót épített ki. Kimagasló mérnöki tudásával, színvonalas szolgáltatásaival és minőségi megoldásaival a hazai informatika piac kiemelkedő szereplője. Az Infineon vállalatcsoport az ipari alkalmazású félvezetők fejlesztésében és gyártásában piacvezető. Világszerte munkatársat foglalkoztat. Biztonságosabbá, zöldebbé teszi az életet mindenki számára elérhető termékeivel, melyek nagyobb teljesítményt nyújtanak kevesebb energia felhasználással. Találkozzunk a B2-es standon! Találkozzunk az A19-es standon! HUNGAROCONTROL MAGYAR LÉGIFORGALMI SZOLGÁLAT ZRT. KNORR-BREMSE FÉKRENDSZEREK KFT. A Knorr-Bremse haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető szállítója. A bp-i K+F Központban és a kecskeméti Tesztközpontban kiváló mérnökök fejlesztik a pneumatikus és elektronikus fékrendszereket, járművezetői asszisztens rendszereket, járműdinamikai szabályozókat és egyéb innovatív termékeket. A HungaroControl navigációs szolgáltatásokat nyújt Magyarország légterében, valamint a Koszovó feletti magas légtérben, továbbá biztosítja a légiforgalmi irányítók alap- és továbbképzését. Munkatársai évente átlagosan járatot irányítanak, a világ egyik legkorszerűbb rendszerének segítségével. Are you interested in Business Intelligence, value to our projects. A már 110 éves múltra visszatekintő KnorrBremse a vasúti járművek fékrendszereinek vezető gyártója. Egyaránt szállítunk féket a nagysebességű vonatok, mozdonyok, vasúti kocsik és a városi közlekedés eszközei számára, jelentősen hozzájárulva ezzel a vasúti biztonsághoz. Találkozzunk az A25-ös standon! Find us on the A2 stand! Találkozzunk az A23-as standon! Data Visualization and Analytics? Join our multinational company and learn what is Big Data from our experts. Are you agile? You'll feel like coming home. Join as Developer, Engineer, Project Manager or Analyst and be a real added 1992-es alapítása óta a Kühne + Nagel Kft. folyamatosan bővíti tevékenységi körét, minek köszönhetően a magyar logisztikai piac vezető szolgáltatójává vált. Négy telephelyen, több mint 800 képzett kolléga segítségével kínál kimagasló minőséget partnereinek és karrierlehetőséget leendő munkatársainak. Találkozzunk a C32-es standon! LEAR CORPORATION HUNGARY KFT A Lear az autóipar egyik vezető beszállítója az ülés és elektromos energiakezelő rendszerek területén. Központja az USA-ban található, a világon 207 helyen üzemel és dolgozót foglalkoztat. Hazánkban többek közt Gödöllőn és Gyöngyösön folytat termelést. Találkozzunk a D30-as standon! LINAMAR HUNGARY ZRT. A Linamar Hungary Zrt. a kanadai multinacionális Linamar Corporation tagjaként autóipari alkatrészek, mezőgazdasági és ipari, illetve építőipari termékek gyártásával foglalkozik. Magyarországon három divíziót működtet, melyből kettő Orosházán (OROS, LPD), egy pedig Békéscsabán (PPM) található. Találkozzunk a C34-es standon! Találkozzunk az A24-es standon! KNORR-BREMSE VASÚTI JÁRMŰ RENDSZEREK HUNGÁRIA KFT. INFOMATIX KFT. Találkozzunk a D25-ös standon! Találkozzunk az A13-as standon! LOXON A Loxon Solutions Zrt. dinamikusan fejlődő, magyar tulajdonú szoftvercég, amely a világ 25 izgalmas országába, vezető bankok és bankcsoportok számára szállítja hitelezési és hitelkockázat-kezelési megoldásait. A Loxon csapatába üzleti elemzők és Java fejlesztők jelentkezését várjuk! Találkozzunk az A33-as standon! LUFTHANSA SYSTEMS HUNGÁRIA KFT. Gondolkoztál már azon, milyen összehangolt folyamatokat igényel, hogy egy repülőgép elérje úti célját? Kollégáink a Lufthansa Systemsnél nap mint nap azért dolgoznak, hogy minden egyes láncszem a helyére kerüljön. Legyél te is a repülés IT világának a részese! Találkozzunk a C13-as standon! KARRálláIEsajáRnlatainkért Aktuális a, honlapunkr látogass el book ce Fa l fe vagy keresd oldalunkat! TÉGED IS VÁR MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ICT-MUNKAADÓJA! Az IT Services Hungary Kft. hazánk legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő ICTmunkaadójaként folyamatosan várja projektmenedzserek, informatikai szakemberek vagy az informatika iránt érdeklődő, idegen nyelveket beszélő pályázók jelentkezését. IT SERVICES HUNGARY. VALÓSZÍNŰLEG A LEGIZGALMASABB ICT-MUNKAHELY. LUK SAVARIA KFT. Közösen tartjuk mozgásban a Világot - hangzik a Schaeffler csoport mottója. Szombathelyi üzemünkben 1997 novemberében indult meg a termelés. Jelenleg több mint főt foglalkoztató gyárunk termékpalettáján kuplungszerkezetek, kuplungtárcsák és kéttömegű lendítőkerekek számos változata szerepel. Találkozzunk a C9-es standon! MADS MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet célja megteremteni azt a biztos alapot, melyre mind a munkavállaló diákok, mind a megbízást adó vállalatok építhetnek. Munkáink között olyan izgalmas feladatok is megtalálhatóak, mint a tudományos kísérletben való részvétel. Keresd az almát! Találkozzunk a D23-as standon! Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: ww w. hvg a l l a sb o r z e. hu szeptember

16 Állást kínálók MAGNETEC UNGARN KFT. A Magnetec-Ungarn Kft. egy lelkes kollektívával rendelkező innovatív termékeket fejlesztő és gyártó vállalat. A központi, gyöngyösi telephely stabilan 300 főnek biztosít munkát. Induktív termékeit szélerőművekben, elektromos autókban is felhasználják a megbízhatóság és biztonság növelésére. Találkozzunk a D12-es standon! MAGYAR SUZUKI ZRT. Az idén tavasszal bemutatott, Esztergomban gyártott Vitarát a világ több mint 80 országába a Magyar Suzuki exportálja - még Japánba is! Sikerünk kulcsa a kiváló minőség, amihez munkatársaink magas szintű szaktudásukkal járulnak hozzá. Te is csatlakozz hozzánk, hiszen 'Minden terep hazai pálya!' MISYS A MediaGo által támogatott gyakornoki program célja, hogy szakmai tapasztalatot és értékes referenciát gyűjts. A gyakornokok a programban tényleges munkakörnyezetbe és éles munkahelyzetekbe kerülnek. Bővebb információ: A Misys londoni székhelyű, nemzetközi szoftverfejlesztő vállalat, egyike a világ vezető banki és pénzügyi szoftvermegoldásokat gyártó cégeinek. Termékportfoliónkban banki, pénz- és tőkepiaci, kereskedelmi, vállalati kockázatkezelő, illetve befektetési menedzsmentet érintő megoldások szerepelnek. Találkozzunk a B9-es standon! MERCEDES-BENZ MANUFACTURING HUNGARY KFT. Találkozzunk a B32-es standon! A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában mintegy lelkes munkatársunk együttműködésével gyártjuk a kiváló minőségű B, CLA és CLA Shooting Brake modelleket. Világszerte ismert és elismert vállalatként, stabil munkahelyet biztosítunk. Várjuk Önt is csapatunkba, legyen részese sikereinknek! MORGAN STANLEY Találkozzunk a B6-os standon! MÁV Találkozzunk az A6-os standon! MÁV-CSOPORT Csoport NESTLÉ HUNGÁRIA KFT. MEDIAGO ALAPÍTVÁNY A Nestlé a világ vezető élelmiszeripari, táplálkozás, egészség és életmód vállalata. Pályakezdőket és gazdasági diplomával rendelkező tapasztalt szakembereket várunk budapesti központunkba, illetve műszaki/élelmiszeripari diplomával rendelkezőket szerencsi, diósgyőri és büki gyárainkba. Találkozzunk a C21-es standon! NN BIZTOSÍTÓ ZRT. Morgan Stanley a világ egyik vezető pénzintézete, amely 43 országban, irodával kínál kiemelkedő színvonalú pénzügyi szolgáltatásokat. Vezető szerepét a legtehetségesebb emberek foglalkoztatásával, a legfejlettebb technológia alkalmazásával és emberközpontú munkakörnyezet biztosításával érte el. Miben más az NN Biztosító? Odafigyelünk a tehetségekre, az önálló gondolatokra és a színes személyiségekre. Döntési lehetőségeket nyújtunk, hiszen tudjuk: jobb eredményekhez vezet, ha úgy fejlődhetsz, ahogy Te szeretnél. NN - Magyarország piacvezető életbiztosítója 1997 óta. Találkozzunk a D8-as standon! Találkozzunk a B14-es standon! METRO A MÁV-csoport hazánk egyik legnagyobb folyamatosan fejlődő vállalatcsoportja. Az ország különböző pontjain kínálunk állásokat számos szakterületen. Munkatársainkra hosszú távon számítunk, szakmai fejlődésüket széleskörű képzési lehetőségekkel támogatjuk. Csatlakozz hozzánk Te is! A METRO Kereskedelmi Kft óta működik Magyarországon. 13 áruházzal áll vevőink szolgálatára az ország számos pontján, teljes körű megoldásokat kínálva a nagykereskedelmi és gasztronómia tevékenységekhez. Küldetésünk, hogy Magyarországon, egyedülálló módon képviseljük a kereskedelem mesterségét. Találkozzunk az A9-es standon! Találkozzunk az A29-es standon! NNG MŰISZ ISKOLASZÖVETKEZET A MŰISZ Iskolaszövetkezet megalakulása óta legfőbb célja, hogy a tanulmányaik mellett dolgozni kívánó hallgatók részére szervezett keretek között munkát biztosítson, ezáltal is elősegítve a későbbi álláskereséshez szükséges szakmai tapasztalatok megszerzését. Az igo Navigáció fejlesztőiként azon dolgozunk, hogy emberek millióinak életét könnyítsük meg napról napra, és világszerte segítsük őket elérni úti céljukat. Ha megszállottan keresed a kihívásokat és szeretsz modern környezetben, kreatívan dolgozni, csatlakozz hozzánk Budapesten és Szegeden. Találkozzunk az A16-os standon! Találkozzunk a B23-as standon! MCDONALD'S MAGYARORSZÁG KFT. MIND-DIÁK SZÖVETKEZET A McDonald's Magyarország piacvezető gyorsétterem hálózata. Legfontosabb értékeink munkatársaink! Az Állásbörzére várjuk az ország egész területéről jelentkező leendő kollégáinkat, akik éttermi dolgozóként vagy éttermi vezető tréningesként szívesen dolgoznának éttermi csapataink valamelyikében. Diákmunka = szakmai tapasztalatszerzés, pénzkereseti lehetőség, rugalmas munkaidő, biztonságos munkavégzés. Neked mi a fontos? A Mind-Diák Szövetkezetnél ezt mind megtalálod. Országszerte 16 városban várjuk a diákok jelentkezését rendszeres és alkalmi diákmunkára, gyakornoki állásokra. Jelentkezz! Találkozzunk a C15-ös standon! Találkozzunk a B25-ös standon! NAV KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ADÓ FŐIGAZGATÓSÁGA NOKIA A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága majd fős szervezetének kiemelt feladata az adóztatás, azon belül a főváros és Pest megye területén élő és működő adóalanyok tekintetében az adók és illetékek megállapítása, beszedése, kezelése, feldolgozása, javítása és ellenőrzése. A Nokia a telekommunikációs hálózatok, a mobil-szélessáv világszintű szakértője, a világ második legnagyobb távközlési szállítója. Naponta a világ népességének 1/4-e csatlakozik a hálózataihoz. A Nokia hazai jelenléte világviszonylatban is jelentős: a munkavállalói létszáma meghaladja az főt. Találkozzunk a D13-as standon! Találkozzunk az A31-es standon! Az Audi Hungaria kihívást jelentő karrierlehetőségeket kínál kutatás, fejlesztés és tervezés témakörben! Felsőfokú műszaki végzettséggel és angol nyelvtudással rendelkező mérnök szakemberek jelentkezését várjuk! Pályázzon Ön is! Gyártástechnológiatervezés Járműfejlesztés Kísérleti Motorgyártó Központ Járműhajtás Fejlesztés Az első lépés pályakezdőknek frissdiplomas.hu f Keress minket a Facebookon is! A jövő Győrben épül! szeptember w w w. hvg a l l a sb o r z e. hu

17 Állást kínálók OPEL SZENTGOTTHÁRD KFT. PEC CENTRAL EUROPE PWC SCHENKER KFT. Az Opel Szentgotthárd Kft. fejlődése folytatódik. A munkavállalók felvétele folyamatos szeptemberben elindult a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában a duális gépészmérnökképzés Szombathelyen, 1,7 millió eurós beruházásból átadásra került az Opel Tudásközpont. Találkozzunk a D1-es standon! Tudod hogyan készülnek a hibrid járművek akkumulátor cellái? Mi tudjuk. A PEC cégcsoport a hibrid üzemű járművek akkumulátorait gyártó sorok egyik vezető beszállítója. Szeretnél a világ egyik leggyorsabban fejlődő iparágában, hightech műszaki környezetben, fiatalos csapattal dolgozni? Találkozzunk a D5-ös standon! A PwC a világ egyik legnagyobb gazdasági tanácsadó szervezete az egész világra kiterjedő hálózattal: 157 országban több mint 195 ezer szakértőt foglalkoztat. A magyar piacon 1989 óta van jelen: két irodával (Budapesten és Győrben) összesen 600 munkatársunk áll az ügyfelek rendelkezésére. Találkozzunk a C16-os standon! A magyar szállítmányozási piacon több mint 20 éve jelen lévő - a német államvasút, a Deutsche Bahn cégcsoporthoz tartozó - Schenker Kft. a szállítmányozás teljes spektrumát lefedi 5 telephelyen, közel 400 munkavállalóval. Várjuk szakemberek, gyakornokok, pályakezdők jelentkezését munkaköreinkbe! Találkozzunk a D7-es standon! OTP BANK NYRT. PLAZMASZOLGÁLAT KFT. PWC SERVICE DELIVERY CENTER POLAND SCHÖNHERZ ISKOLA- SZÖVETKEZET Az OTP Csoport 9 országban, több mint bankfiókban több mint 13 millió ügyfelének nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat. A Csoport eredményességében meghatározó szerepe van a munkatársaknak, ezért kiemelt helyen szerepel a tehetséges és elkötelezett munkavállalók alkalmazása és megtartása. Találkozzunk a C14-es standon! Legyél Te is rendszeres plazmaadónk, hogy ezzel segíthess a vérzékenységben, vagy éppen az immunhiányban szenvedő betegeken! Foglalj időpontot, vagy keress minket ingyenesen hívható zöldszámunkon. Számítunk rád! Találkozzunk a C35-ös standon! PwC Service Delivery Center in Katowice (Poland) supports PwC audit engagement and tax advisory teams in European countries. Currently we employ over 800 people and due to constant growth we are looking for Process Specialists to join our Hungarian Team. Find us on the A32 stand! Szakmai fejlődés, átlagon felüli fizetés, karrierindítás. Cégünk egyetemistáknak és főiskolai hallgatóknak kínál elsősorban informatikai, mérnöki, fejlesztői és egyéb szakmai, valamint irodai, adminisztratív és persze hagyományos diákmunkákat is. Segítünk a szakmai előremenetelben. Karrier. Neked. Találkozzunk a C27-es standon! PACTERA TECHNOLOGIES MAGYARORSZÁG KFT. Tapasztald meg az informatikát igazán nagyban! A Pactera Technology Hungary Kft. a Fortunes 500 cégeknek nyújt kiemelkedő IT outsourcing/consulting szolgáltatásokat. EMEA régióban a legnagyobb fejlesztőközpontba, Budapesten A kategóriás irodánkba várjuk nyelveket beszélő IT-s kollégáinkat. Találkozzunk a C31-es standon! PROCESS SOLUTIONS A Process Solutions Csoportot az Arthur Andersen alapította saját üzleti folyamat outsourcing (BPO) divíziójaként. Ma már az európai régió dinamikusan növekvő, teljesen független számviteli szolgáltatójaként működünk. Magyarországon 2006 óta piacvezetők vagyunk! Találkozzunk az A27-es standon! RAIFFEISEN BANK Csatlakozz a Raiffeisen Bank csapatához! Ha egy izgalmas, kihívásokkal teli, kiemelt szakmai és személyes fejlődési lehetőséget biztosító, életre szóló karrierélményt nyújtó munkahelyet keresel, itt a helyed! Tedd próbára magad, a lehetőség adott! Nálunk a megbecsülés Veled kezdődik! Találkozzunk a D33-as standon! SEMCON KFT. A Semcon Kft. svéd nemzetközi vállalat, mely jelenleg a világ 45 országában van jelen. Különböző iparágakban 30 éve nyújtunk minőségi szolgáltatást mérnöki és termékinformációs területen. Magyarországi irodánk folyamatosan nyitott az innovatív, ifjú tehetségekkel való találkozásra! Találkozzunk a D16-os standon! PANNON-WORK ZRT. Cégünk 17 kirendeltsége munkaerő-közvetítés és kölcsönzéssel, toborzás-kiválasztással, és diákmunka közvetítéssel foglalkozik 1989 óta. Hazánk egyik legjelentősebb HR szolgáltatójaként az elmúlt 2 évben több mint pozícióra közvetítettünk jelöltet fő munkavállalót kölcsönzünk 150 cégnek. Találkozzunk a D17-es standon! PROHUMAN KFT. A magyarországi HR szolgáltatás piacvezető cégei közé tartozó Prohuman 2014 eleje óta az egyik legdinamikusabban növekvő európai HR szolgáltató csoport, a lengyelországi székhelyű Work Service csoport tagja. A csoport a magyar piac mellett, több európai országban is végez toborzási tevékenységet. Találkozzunk a D3-as standon! RANDSTAD A Randstad hazánk piacvezető munkaerő-közvetítő cége. Küldetésük, hogy vezető szerepet töltsenek be a munka világának alakításában. Tanácsadóik egy-egy gazdasági területre specializálódtak és a munkaerőpiacon elérhető legjobb, hosszú távon is sikeres munkáltatómunkavállaló párosításra törekednek. Találkozzunk a B35-ös standon! SHERBINY HOLDING & TALENTIFY CO. Sherbiny Group is a leading industrial technology and service provider, operating in the countries of the Gulf Corporation Council and had opened an office in Hungary. In 2014, we established a talent management company in Budapest and Bahrain, recruiting for companies operating in the GCC. Find us on the D28 stand! REHAU-AUTOMOTIVE KFT. A polimer alapú megoldások prémium-márkájaként a REHAU nemzetközi piacvezető szerepet tölt be az építőipar, az autóipar és az ipar területén. Világszerte 180 telephelyen több mint munkatárs innovációs ereje és kompetenciája gondoskodik független családi vállalkozásunk folyamatos növekedéséről. Találkozzunk a D10-es standon! SIEMENS ZRT. A több mint 165 éves történetre visszatekintő Siemens egyike a világ vezető technológiai vállalatainak. Közel kétszáz országban van jelen. Magyarországon jelenleg több telephelyen, kereskedelmi és szerviz tevékenységei mellett gáz- és gőzturbina komponens és transzformátor gyártással foglalkozik. Találkozzunk a D35-ös standon! ROCHE SZOLGÁLTATÓ (EURÓPA) KFT. SIGMA TECHNOLOGY MAGYARORSZÁG KFT. Roche is a Swiss-based global health care company nr. 1 in biotech that operates in 150 countries. Since 2006 the Hungarian SSC provides financial and HR services to support Roche affiliates all around the globe. We offer an exceptional career path for exceptional fresh graduates and professionals. Find us on the C3 stand! A Sigma Technology komplex mérnöki szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalat. Fő tevékenységünk a szoftverfejlesztés, valamint az információtervezés és -menedzsment. Szakszövegíróink, illusztrátoraink és szoftverfejlesztőink 5 országban dolgoznak azon, hogy a technológiát használhatóvá tegyék. Találkozzunk az A20-as standon! SAPA PROFILES KFT. SPAR MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI KFT. A Sapa az alumínium profilok előállításában világelső, 41 országban közel munkavállalót foglalkoztató skandináv cég. Székesfehérváron több, mint fős létszámmal alumínium profilok sajtolásával, ezek megmunkálásával foglalkozik, illetve itt található Globális Pénzügyi és IT Központja is. Találkozzunk a D26-os standon! A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 24 éve van jelen a magyar élelmiszer- kereskedelmi piacon, és ez alatt az idő alatt Magyarország egyik meghatározó, országos élelmiszer és napi cikk kereskedelmi láncává vált. A cég várja a kereskedelem iránt elhivatottságot érző munkavállalók jelentkezését. Találkozzunk a D2-es standon! Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

18 Állást kínálók SPORTSDIRECT.COM SYSTEMAX BUSINESS SERVICES KFT. TEVA GYÓGYSZERGYÁR ZRT. VERITAS DUNAKILITI CSATLAKOZÁSTECHNIKAI KFT. Sports Direct a UK elsőszámú sportszer kereskedő vállalata, jelenleg Európa második legnagyobbja! 30 éve folyamatosan növekvő eladásokkal és üzleti terjeszkedéssel büszkélkedhetünk, több mint 20 országban vannak üzleteink. Dinamikus és barátságos környezet, remek jutalmazási rendszer várja jelentkezőinket. Találkozzunk a B38-as standon! SSC HEROES MAGYARORSZÁG Látogass el az SSC Heroes standjához, ha érdekel a hazai szolgáltatóközpontok világa! Nálunk mindent megtalálsz, amit az SSC szektorról tudni érdemes: cégprofilok, értékelések, pozíciók leírása, illetve kifejezetten az SSC cégekre fókuszáló CV- és interjú-tanácsadás. Találkozzunk az M8-as standon! Systemax Business Services, was established in 2013 with the aim to provide back office support for 7 country operations in Western Europe - selling a wide portfolio of IT solutions - and become a centre of excellence and strategic point for further business expansion in Central and Eastern Europe. Find us on the B34 stand! TAIWAN TRADE CENTER Taiwan External Trade Development Council is Taiwan's foremost non-profit trade promotion organization. Sponsored by the government and industrial/commercial associations. One of our mission is the Hi-Recruit program, what we are presenting at this job fair. Find us on the C28 stand! A TEVA Gyógyszergyár Zrt. a TEVA kelet-európai gyártóközpontja és az egyik legnagyobb K+F központja. Magyarországi gyártóhelyein, Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban alapanyag-, késztermékgyártást és kutatás-fejlesztést folytat, a Budapesti Telephelyről a hazai gyógyszerkereskedelmet irányítja. Találkozzunk a D29-es standon! THYSSENKRUPP PRESTA HUNGARY A kormányrendszerek területén technológiavezető ThyssenKrupp Presta cégcsoport az autóipar meghatározó innovatív partnere. Munkatársainkat a dinamika, az innovációs kedv, valamint az autók iránti szenvedély köti össze. Vedd kezedbe a jövőt és csatlakozz hozzánk! Találkozzunk a B19-es standon! Az 1995-ben alapított Veritas Dunakiliti Kft. a régió legvonzóbb munkahelye. Cégünk szinte minden európai autógyárnak szállít üzemanyagrendszereket, olaj- és levegőztető vezetékeket. Főbb vevőink a VW és Daimler csoport, a BMW. Megrendeléseink által mintegy főnek biztosítunk munkalehetőséget. Találkozzunk a C25-ös standon! VODAFONE VODAFONE SHARED SERVICES BUDAPEST Igazi kihívásokat keresel? A világ egyik vezető mobilkommunikációs szolgáltatójának hazai leányvállalata és saját szolgáltató központja várja jelentkezésedet! Találkozzunk a B15-ös standon! WABERER'S CÉGCSOPORT SYKES KÖZÉP- EURÓPA KFT. Sykes Enterprises, Incorporated is delivering business process outsourcing services. The top companies in the world rely on SYKES to care for their most valued resource- their customers. To learn more, visit us at Find us on the C30 stand! TATA CONSULTANCY SERVICES Az főt, ebből 52 különböző nemzetiséget foglalkoztató TATA Consultancy Services több mint 52 globális és európai ügyfél számára nyújt támogatást az üzleti folyamat-kihelyezés, piacelemzés, informatikai tanácsadás és szolgáltatás területén immár több mint 10 éve Budapesten. Találkozzunk az A3-as standon! TRENKWALDER A Trenkwalder Kft. országosan 24 irodájával és közel kölcsönzött munkavállalójával az ország 15. legnagyobb munkáltatója. Több mint 25 éves tapasztalatunk, országos jelenlétünk és kiterjedt kapcsolatrendszerünk révén segítünk megtalálni az Önnek legmegfelelőbb állást! Találkozzunk az A22-es standon! TRIGO CSOPORT A TRIGO 1997-es alapítása óta 4 kontinens 20 országában nyújt minőségellenőrzési és minőségmenedzsment szolgáltatásokat a járműgyártó ipari beszállítói lánc teljes vertikumában. Bővebb információért kérjük, látogasson el a Találkozzunk a D27-es standon! A Waberer's International Zrt. Magyarország és Kelet-Közép-Európa piacvezető logisztikai szolgáltatója, amely - saját piaci szegmensében - Európában is a legtekintélyesebb vállalatok között szerepel. Találkozzunk az A4-es standon! WELLIS MAGYARORSZÁG ZRT. Európa legnagyobb jakuzzi gyártójaként büszkék vagyunk arra, hogy a 100%-os magyar tulajdonú Wellis belekezdett a második m 2 -es gyárüzem felépítésébe Dabason. Az új gyártócsarnok 2015 végére készül el, ahol kád és masszázsmedence gyártása mellett Swimspa medencéket fogunk gyártani. Találkozzunk a C33-as standon! WORKANIA.HU TYCO ELECTRONICS HUNGARY KFT. A TE Connectivity esztergomi üzemében közel alkalmazottal gyártunk az autóipar számára alkatrészeket, melyek az autók működését, kényelmi és biztonsági szolgáltatásait hívatottak biztosítani. Termékeink gyártásának meghatározó része a műanyag komponensek fröccsöntése. Találkozzunk a D15-ös standon! A Workania.hu az egyik legkedveltebb internetes állásportál. Közel hazai és külföldi munkalehetőséget kínál, a legalacsonyabbtól a legmagasabb pozíciókig. Célja, hogy az állásajánlatok mellett egyéb szolgáltatásaival is segítsen, és megoldást kínáljon az álláskeresőknek. Találkozzunk a B20-as standon! XAPT VALEO AUTO-ELECTRIC MAGYARORSZÁG KFT. A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb független autóipari beszállítóinak. Veszprémi gyárunk csúcsminőségű alkatrészek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik. Találkozzunk a D32-es standon! Az XAPT egy magyar alapítású, budapesti székhelyű vállalat, mely napjainkra piacvezető nemzetközi cégcsoporttá vált. Fő profilunk: Microsoft Dynamics ERP rendszerek bevezetése, valamint ezek iparág specifikus egyedi fejlesztése és bevezetése hazai és tengerentúli nagyvállalati ügyfeleink részére. Találkozzunk a D31-es standon! JÁTSSZ EGY VILÁGSZINTŰ MINŐSÉGI CSAPATBAN! ZOLLNER KFT. A Zollner vállalat a világ egyik vezető EMS szolgáltatója. Világszerte 1 értékesítő irodával, valamint 17 gyáregységgel rendelkezünk. Váci és szügyi telephelyünkre keresünk: németül vagy angolul jól beszélő kollégákat minőségirányítási, beszerzői, gyártáselőkészítői, projektmenedzseri területre. Találkozzunk a C12-es standon! HVG és HVG Extra előfizetési akció! Próbálja ki most! Töltse ki próbaolvasó kuponunkat és már a helyszínen megkapja a HVG, a HVG Extra Pszichológia vagy HVG Extra Business magazin egy számát! -50% 2 hónapos HVGelőfizetés 2260 Ft -20% HVG Extra Pszichológia és HVG Extra Business éves előfizetés 3180 Ft Kedvezményes ajánlatainkért látogasson el a B7 -es standhoz! szeptember

19 Képzést kínálók 5 PERC ANGOL CCUSA - NYÁRI MUNKA KÜLFÖLDÖN! FERNUNIVERSITÄT IN HA- GEN / BUDAPESTI TÁVTANULÁSI KÖZPONT SZENT ISTVÁN EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM Az 5 Perc Angol Magyarország legnagyobb ingyenes nyelvoktató portálja. Az ingyenes napi leckék és tananyagok mellett nyelvoktató kiadványokkal foglalkozik. A szerkesztő célja a szórakoztató nyelvtanítás, és az, hogy a gyakorlás-fejlesztést mindenki életébe - legalább napi 5 percben - becsempésszék. Találkozzunk az M1-es standon! A CCUSA szervezet 26 éve van jelen Magyarországon, eddig több mint magyar résztvevőt küldtünk külföldre dolgozni. Programjaink: CCUSA - Nyári amerikai gyermektáboroztatás, WEUSA - Vendéglátós nyári munkák az USAban, Camp CANADA - kanadai gyerektáboroztatás - NEM CSAK DIÁKOKNAK! Találkozzunk az M5-ös standon! Német egyetemi BA/MA diploma Magyarországról! - Közgazdasági, bölcsészettudományi, jogi és matematika/informatika karon, - távoktatásban, - félévente ca. 250 költséggel, - a Budapesti Távtanulási Központban vizsgázva. Találkozzunk a K8-as standon! A Szent István Egyetem Magyarország egyik vezető felsőoktatási intézménye, mely Gödöllőn, Budapesten, Jászberényben, Békéscsabán, Szarvason és Gyulán fogadja a tanulni vágyókat. A hét karral működő intézmény 33 alapszakot és 26 mesterszakot kínál ban két kara is elnyerte a Kutató Kar címet. Találkozzunk a K11-es standon! AIESEC Az AIESEC a világ legnagyobb fiatalok által vezetett non-profit szervezete. Olyan nemzetközi önkéntes és szakmai programokat szervez, amelyek széles látókörrel és nemzetközi tapasztalattal rendelkező fiatalokat képeznek, akik képesek globálisan gondolkozni és csapatban dolgozni. Találkozzunk az M11-es standon! CENTRAL EUROPEAN UNIVERSITY Central European University is an Englishlanguage graduate university located in Budapest. CEU offers graduate degree programs in the social sciences and humanities, business and economics, environmental sciences and policy, law, network science, cognitive science and mathematics. Find us on the K10 stand! FVSZ- FELNŐTTKÉPZŐK SZÖVETSÉGE Az FVSZ Magyarország legrégebbi és legszélesebb bázisú felnőttképzési érdekképviselettel foglalkozó szervezete. Fő tevékenysége, a felnőttképzési intézmények munkáját segítő információk gyűjtése, rendszerezése és eljuttatása az érdekeltekhez. Találkozzunk a K3-as pultnál! TANULJ KÜLFÖLDÖN - IN- TERNATIONAL EDUCATION CENTRE Az IEC külföldi egyetemek hivatalos képviseletét látja el Budapesten. Ingyenes konzultáció és felvételi ügyintézés keretén belül segítünk a hallgatóknak, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb külföldi egyetemet és oktatási programot, 19 ország 120 partner egyeteme közül. ALL YOU CAN MOVE SPORTPASS Az ALL YOU CAN MOVE SportPass egy olyan multifunkcionális sportbérlet, mellyel országosan közel 500 sportlétesítmény látogatható. Akár naponta, minden nap más létesítményben, legyen az fitneszterem, uszoda, bokszterem, jógaterem, mászóterem, tánccentrum. Tagjaink több, mint 50 sport közül választhatnak. Találkozzunk a K16-os pultnál! ANTALL JÓZSEF TUDÁSKÖZPONT A Tudásközpont célja, hogy az egyetemi oktatáson túl széleskörű ismereteket biztosítson a fiatalok számára. Egyfajta hidat képezve a leendő munkavállalók és munkaadók között, konferenciákat, workshopokat, kulturális eseményeket szervez a legkülönbözőbb témákban, a diplomáciától a pályaorientációig. Találkozzunk a K9-es pultnál! BERLITZ NYELVISKOLA A világszerte híres Berlitz Nyelvi Központ több mint 20 éve van jelen Magyarországon. Módszerünk pillérei: a célnyelv kizárólagos használata, anyanyelvű tanárok és saját fejlesztésű tananyag. Tanfolyamaink (egyéni, csoportos, online) és tréningjeink magánszemélyek és cégek számára egyaránt elérhetők. Találkozzunk a K4-es standon! BEST-WORK PSZICHOLÓ- GIAI FELNŐTTKÉPZÉS A Best-Work Pszichológiai felnőttképző olyan képzéseket kínál, melyek kuriózumnak számítanak ma Magyarországon, s melyekkel akár azonnal sikeresen tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon: Dajka+ ajándék Családi napközi vezető képzés, Bébiszitter tanfolyam, Pedagógiai- és Családsegítő munkatárs képzés. Találkozzunk a K1-es pultnál! BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM GAZDÁLKODÁSTU- DOMÁNYI KAR A Kar a nemzetközi színvonalnak megfelelő oktatási minőséget kínál. Képzései a hazai és nemzetközi oktatási rangsorok élén állnak óta tagja a CEMS-nek, a legkiválóbb üzleti iskolák globális szövetségének, több szakja pedig nemzetközi EPAS akkreditációval rendelkezik. Találkozzunk a K5-ös standon! CIMA CIMA is the world's largest and leading professional body of management accountants. Our mission is to help people and businesses to succeed in the public and private sectors. We have more than members and students in 179 countries. Find us on the K17 stand! CSE AUSTRALIA A CSE Australia az első, ausztrál központtal rendelkező cég, amely Magyarországon is rendelkezik saját irodával és kizárólag ausztrál oktatással és bevándorlással foglalkozik. Egyedülálló módon cégünknek van Ausztráliában akkreditált bevándorlási jogásza, oktatási tanácsadói és ausztrál közjegyzője. Találkozzunk az M10-es standon! DAAD - NÉMET FELSŐ- OKTATÁSI INFORMÁCIÓS KÖZPONT A DAAD (Német Felsőoktatási Csereszolgálat) 2002 óta van jelen Magyarországon, hogy információkkal, tájékoztató kiadványokkal és ösztöndíjakkal segítse a Németországban továbbtanulni vagy kutatni kívánó hallgatókat, diplomásokat, illetve felsőoktatási oktatókat. Találkozzunk a K8-as standon! EURO NYELVVIZSGA KÖZPONT Külföldön vagy itthon próbálsz szerencsét? Nyelvtudásra és megfelelő papírokra szükséged lesz. Az Euroexam valódi nyelvtudásod méri: nyelvtanozás helyett 100% kommunikáció. Itthon és külföldön egyaránt elismerik, mostantól rövidebb és egyszerűbb lett, online tanfolyamán pedig ingyen készülhetsz fel. Találkozzunk a K2-es standon! EUROPASS, ERASMUS+ Hogyan építhetsz karriert már az egyetemi évek alatt? Csatlakozz a nemzetközi Erasmus+ közösséghez: ösztöndíjak és külföldi szakmai gyakorlatok várnak. Hogyan mutathatod be hatékonyan az így szerzett készségeidet, tapasztalataidat? Személyre szabott tanácsadás az Europass dokumentumok használatáról. Találkozzunk az M3-as standon! Kiemelt állásajánlóink IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA Az IBS egyéves, brit diplomát adó, angol nyelvű, valamint kétéves, magyar diplomát adó, magyar nyelvű mesterképzéseket kínál: MSc in International Management / Marketing Management / HR Management / Financial Management vagy Nemzetközi tanulmányok / Vállalkozásfejlesztés mesterképzések. Találkozzunk a K14-es pultnál! MASTERFIELD OKTATÓKÖZPONT A Masterfield Oktatóközpont informatikai tréningeket kínál IT szakembereknek és felhasználóknak. Az irodai Office témákon túl, az ország egyik legszélesebb szoftverfejlesztői és programozói tréningkínálatával rendelkezünk. Specialitásunk az általunk meghonosított ISTQB szoftvertesztelői portfólió. Találkozzunk a K6-os standon! PANNON EGYETEM A Pannon Egyetem a közép- és nyugat-dunántúli régió vezető intézményeként a minőségi oktatást képviseli. A felsőoktatási rangsorokban előkelő helyen szereplő egyetem kiváló oktatói állománnyal, kiemelt ösztöndíj lehetőségekkel várja a családias környezetben továbbtanulni vágyókat. Találkozzunk a K7-es standon! STUDYTIME KFT. A StudyTime 2003-ban alakult és külföldi oktatási intézményeket képvisel. Évente több száz diák kiutaztatását intézi különböző programokra Ausztráliába, Kanadába, Amerikába vagy éppen Angliába. Diákjaink év közötti fiatalok, akik felismerik mennyire hasznos a külföldön szerzett tapasztalat. Találkozzunk az M7-es standon! Kiemelt médiapartnerünk Találkozzunk az M4-es pultnál! TOEIC, A MUNKAHELYI NYELVVIZSGA A TOEIC a világvezető nemzetközi nyelvvizsga, amely a multinacionális cégeknél a munkavégzéshez szükséges idegen nyelvű kommunikációképességet méri. A TOEIC angol vizsga Magyarországon is honosítható, így megfelelő a diplomához csakúgy, mint álláskeresés céljára itthon és a világ 150 országában. Találkozzunk az M5-ös standon! TUDOMÁNY NYELVISKOLA KFT. Használható nyelvtudásra van szükséged? Nyelvvizsgáznál? Szeretsz profi tanároktól jó hangulatú órákon tanulni? Szívesen tanulnál nyelvet külföldön? Speciális tréningre van szükséged, hogy a munkahelyeden vagy álláskereséskor jobban érvényesülj? Téged is vár a Tudomány Nyelviskola! Találkozzunk a K15-ös pultnál! YGEN HUMÁNERŐFORRÁS KÖZPONT Az Ygen Humánerőforrás Központ küldetése, hogy segítse az álláskeresőket munkaerő-piaci céljaik megvalósításában. Eddig több ezer álláskeresőnek segített megtalálni a helyét a munka világában. A szakmai program hatékonyságát mutatja, hogy a résztvevők 60%-a 6 hónapon belül elhelyezkedett. Találkozzunk a K12-es standon! YTRAINING Cégünk Y generációs fiatalok számára nyújt képzéseket, melyek segítségével az álláskeresés és interjúzás fortélyait sajátíthatják el. Emellett Coaching szolgáltatásunkkal az élet egyéb területein is hasznos tanácsokkal látjuk el az Y generáció tagjait, mert hisszük, hogy a jövő az Ő kezükben van. Találkozzunk a K13-as standon! További médiapartnereink CAMPUS FRANCE - FRAN- CIA INTÉZET A diákok, kutatók, szülők, oktatók és kormánytisztviselők szolgálatában álló Magyarországi Campus France Központnak a Budapesti Francia Intézet ad otthont. A Magyarországi Campus France iroda minden nagy Magyarországon szervezett állásbörzén és nyílt napon részt vesz. Együttműködő partnereink Találkozzunk az M6-os standon! Szakmai partnerünk: A rendezvény szervezője: szeptember

20 Karrierépítést támogató programok ElőadóTér programjainak támogatója: Tanácsadások Szeptember 23. szerda Szeptember 24. csütörtök Szeptember :15-18:00 11:00 11:30 11:40 12:10 Szólalj meg és légy eredményes!- jó kommunikációval a karriercsúcs meghódításáért Rétvári Márton előadása Mit (ne) csinálj a nettó álláskereséssel töltött idő alatt? Varju Szilvia előadása 11:00 11:30 11:40 12:10 Munkaerő-piaci koordinátáim - a reális énképlet Mátrai Vanda előadása Ne dőlj be, de merd elhinni! Értelmezd jól az álláshirdetéseket! Kovács-Szabolcsi Réka előadása CV tanácsadás: Cvonline.hu HumanField Tanácsadó Iroda Pannonjob Kft. Select Humánerőforrás Kft. Grafológiai gyorselemzés: Duktus '94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. éves 12:20 12:50 13:00 13:30 13:40 14:10 14:20 14:50 És mégis mindenkinek hibás az önéletrajza?! Huszka Ágnes és Kavasinszky Dóra előadása Jelentkezését fizetési igényének megjelölésével várjuk! Repka Ágnes előadása Tökéletes és tökéletlen interjútechnikák Parti Gergely és Bodnár Sándor előadása AC-k és tesztek, már majdnem vége a kiválasztási folyamatnak! Csaposs Noémi előadása 12:20 12:50 13:00 13:30 13:40 14:10 14:20 14:50 Megnyerő stílus, határozott fellépés mit tehetsz a pozitív benyomás érdekében? Sélei Annamária előadása Tippek és trükkök a sikeres idegen nyelvű interjúhoz Reigl Angéla előadása Az álláskeresés új lehetőségei: hogyan add el magad Facebookon és LinkedInen? Timár Krisztina előadása Konfliktusok, stressz és embertípusok, mint a munkát befolyásoló tényezők Miskei Anikó előadása Karrier tanácsadás: Job Evolution Nonprofit Kft. Gordon & T.A. Kft. Lineo International Consulting Kft. Metavízió Munkaügyi tanácsadás Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás: ESSENTIA - Benned van! Ygen Humánerőforrás Központ SZTÁV Felnőttképző zrt. Próbainterjú magyar nyelven: Hays Hungary Humánia HRS Group Zrt. w w w.emberbolalegjobbat. h u 15:00 15:30 8 óra munka 8 óra pihenés - a XXI. század munkavállalói dilemmái Dr. Marik Ágnes előadása 15:00 15:30 Utálom a munkám, de nem merek új karriert kezdeni Kecskés Judit és Földes Péter előadása Próbainterjú idegen nyelven: Nyelvitrening.com Tudomány Nyelviskola 15:40 16:10 Meddig várjunk a megfelelő állásra? - az IGEN-ben rejlő erő, ami miatt latolgatjuk a lehetőségeinket Schäffer Beáta előadása 15:40 16:10 Dupla vagy semmi: bértárgyalás a gyakorlatban Bartos Marianna előadása Próbanyelvvizsga idegen nyelven: Euro Nyelvvizsga Központ 16:20 16:50 Maradj szem előtt, mindig kövesd a kínálkozó lehetőségeket! Greguss Csaba előadása 16:20 16:50 Offline álláskeresés? - Így leszek eredményes egy karrierrendezvény után Istenes (Sziller) Viktória előadása Foglalj előre időpontot a Tanácsadó Terület személyre szóló, egyéni tanácsadásaira szeptember 20-án (vasárnap) 23:59-ig, a oldalon, a Programok menüpontban! Kérdezz az előadások alatt okostelefonod segítségével! A SOPRESO egy olyan prezentációkat segítő webes alkalmazás, amely merőben új módon létesít kapcsolatot az előadó és közönsége között. Webböngészőből elérhető kommunikációs felület segítségével a hallgató kérdéseket tehet fel, szavazhat, mobilon követheti a prezentációt és visszalapozhat abban, illetve kapcsolatot teremthet az előadóval a virtuális névjegykártyák segítségével. Ezt a közösségi prezentációs szoftvert a HVG Állásbörzén is használhatják a látogatók, ezzel is interaktívvá téve az előadásokat. Női KarrierSarok Ajánld a börzét! Pontvadászat Miért érdemes barátaiddal együtt kilátogatnod? Nem csak Te érdeklődsz a karrierlehetőségek iránt, hanem barátaid, ismerőseid is? Jobban szeretsz társaságban érdeklődni, tájékozódni? Akkor hívd meg őket, és gyertek ki együtt! Ha közösen látogattok ki a rendezvényre még nyerhettek is! Mit kell ahhoz tenned, hogy harcba szállj a nyereményekért? 1. Regisztrálj a oldalon. 2. Ajánld ismerőseidnek a rendezvényt belépett felhasználóként a honlapon keresztül. 3. Legalább 3 ismerősöd a te ajánlásod alapján regisztráljon. FŐDÍJAK: 2 db NESCAFÉ Dolce Gusto kávéfőző kapszulás kávécsomaggal További nyeremények: 1 db METRO ajándékcsomag 2 fő részére szóló Gasztro Akadémiai részvétellel, 2 db HVG könyvcsomag HVG előfizetéssel, 3 db 5 Perc Angol magazin éves előfizetés, 1 db dm ajándékcsomag A további nyereményeket felajánlották: Hogyan tudsz pontokat szerezni? Csak annyit kell tenned, hogy eljössz a rendezvényre, és kihasználod a börze honlapja nyújtotta lehetőségeket. Már a rendezvény előtt, és utána is van lehetőséged pontokat gyűjteni. FONTOS! Figyelj arra, hogy mindig legyél bejelentkezve, hiszen csak így tudjuk a megszerzett pontjaidat jóváírni. Hogyan vehetsz részt a nyereménysorsoláson? A nyereménysorsoláson azok a felhasználók vesznek részt, akik a 100 pontot elérték. Regisztrálj, és vágj bele a pontgyűjtésbe! Pontgyűjtési lehetőségek: - Kvíz kitöltése a börze előtt: 20 pont - CV felöltés a profilodra: 30 pont - Helyszíni részvétel: 60 pont - Börze utáni kérdőív kitöltése: 20 pont FŐDÍJ: L-es AYCM kártya Ft értékben További nyeremények: 2 db 5 Perc Angol magazin éves előfizetés, 2 db HVG könyvcsomag HVG előfizetéssel, 3 db AVON ajándékcsomag, 1 db AUDI ajándékcsomag Lehet egy nő sikeres és ugyanakkor jó anya és feleség? Te is küzdesz, hogy a több fronton támasztott elvárásnak megfelelj? Ahhoz, hogy minden területen kihozhasd magadból a maximumot, fontos, hogy tisztában legyél a saját erősségeiddel. A siker záloga benned van csak ki kell hozni magadból egy kis tudatossággal, bátorsággal és vagánysággal. A HVG Állásbörze Női KarrierSarok ennek ad teret. Szakértők személyes tanácsadásokon adnak tippeket, hogy megvalósíthasd céljaid. Ha éppen nem tudod elintézni otthon a gyerekfelületet, akkor sem kell kihagynod a rendezvényt! A Micimackó Gyermekmegőrző képzett babysitterei vigyáznak a gyerkőcödre, így nyugodtan belevetheted magad a karrierépítés forgatagába! szeptember

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program

Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program Minden sikernek megvan a maga története. Junior Managers Program Vezető-utánpótlás program 2 www.bosch.hu/jobs Junior Managers Program Egyedi karrierlehetőség a Bosch vezető-utánpótlás programjában A Bosch

Részletesebben

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

IMPC Personnel Hungária Kft. Álláskeresési irányzatok 2016

IMPC Personnel Hungária Kft. Álláskeresési irányzatok 2016 Álláskeresési irányzatok 2016 1 A szakemberpiac az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, a vállalkozások mind gyakrabban szembesülnek a gyártóipari szegmensben tapasztalható szakember hiánnyal. A megváltozott

Részletesebben

Képzettségi elvárások:

Képzettségi elvárások: Az MP Solutions Személyzeti Tanácsadó Kft. - toborzási és kiválasztási csapata bővítésére - HR gyakornokot keres. HR gyakornok Feladat és felelősségi kör: szaksajtó figyelés és piackutatási projektekben

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline

Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline Állások Pályakezdőknek Magazin Ezek voltak 2011 legjobb női munkahelyei 2012. november 19., hétfő, 14:58 Szerző: Jobline my jobline Cimkék: kkv; munkahely; multi; legjobb női munkahely díj Regisztráció

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: mérnöki, műszaki, informatikai vagy gazdasági terület iránt érdeklődők

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzés

SSC specialista szakirányú továbbképzés SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2017 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló

Részletesebben

Tudatos Karrierépítés szakkurzus

Tudatos Karrierépítés szakkurzus Tudatos Karrierépítés szakkurzus Kuti János Hallgatói Szolgáltató Iroda A kurzus célja A kurzus célja, hogy a hallgatók tudatosan kezeljék saját képességeiket, tervezett módon tudják kialakítani jövőjüket

Részletesebben

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA

A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA MUNKAERŐ-TOBORZÁS UTÁNPÓTLÁS KÉRDÉSE Bányai Réka, Soós Anna Kinga 2016 1 2 3 4 Bevezetés Miért nem talál a HR és a beszerzési vezető kvalifikált beszerzőt? Utánpótlás

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók!

Betöltésre váró munkakörök: Szoftverfejlesztő /Pályakezdő/ Tesztmérnök /Pályakezdő/ Anyagbeszerző. Kedves Érdeklődök/Pályázók! Kedves Érdeklődök/Pályázók! Ez úton tájékoztatunk Titeket, hogy új pozíciók nyíltak a Schönherz iskolaszövetkezetnél, melyre már végzett és szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak jelentkezését várjuk

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több mint 1.500 állásajánlat

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA!

KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA! OpenJobs Megoldások mindenkinek, aki munkatársat keres! KOCKÁZATMENTES HASZNÁLAT TÖLTSE FEL ÁLLÁSHIRDETÉSÉT INGYEN AZ OPENJOBS FACEBOOK ÁLLÁSPORTÁLRA! KORLÁTLAN HOZZÁFÉRÉS VÁLOGASSON A JELENTKEZŐK ÉS AZ

Részletesebben

Minden ősszel és tavasszal

Minden ősszel és tavasszal Minden ősszel és tavasszal A 2015-ös őszi rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: Milyen terület iránt érdeklődnek

Részletesebben

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál Minden sikernek megvan a maga története. Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál 2 www.bosch.hu/jobs Szerezz szakmai gyakorlatot a Bosch-nál Elméletből már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatokat

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 II. HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! A most következő kérdések az Ön felsőfokú tanulmányaival lesznek kapcsolatosak.

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL 2015 15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL Álláskeresői e-book Álláskeresői e-book kiadványunkban hasznos tippeket adunk az álláskeresőknek, hogy sikeresek legyenek a keresésben és később

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?!

A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! A Szolnoki Főiskola idegen nyelvi képzési rendszerének fejlesztése TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 A mindennapi sikeres együttműködés és kommunikáció záloga a logisztikában az idegen nyelv?! Készítette:

Részletesebben

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Kutatási összefoglaló 2012 Készítette: Votisky Petra Pszichológus, coach és expat http://www.nokkulfoldon.hu/ Kutatás háttere: Külföldön élő nőként,

Részletesebben

JOB Klub Álláskeresési technikák

JOB Klub Álláskeresési technikák JOB Klub Álláskeresési technikák 2015. január 22. A iről szó lesz Milyen a jó CV? A CV fő részei Tippek és ötletek az önéletrajzhoz A motivációs levél Jele tkezés o li e vagy offli e? Fontos tennivalók

Részletesebben

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ. JOBCAPITAL

15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ. JOBCAPITAL 2015 15 TIPP ÁLLÁSKERESŐKNEK A SIKERES FELVÉTELHEZ JOBCAPITAL Álláskeresői e-book Álláskeresői e-book kiadványunkban hasznos tippeket adunk az álláskeresőknek, hogy sikeresek legyenek a keresésben és később

Részletesebben

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Tanácsadók álláskeresési álmai Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Cél Megtalálni azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a friss diplomások elhelyezkedési esélyeit. Ezek

Részletesebben

* Konszolidált adatok. ** Adatai a Cégbíróságról származnak. Forrás: Bisnode

* Konszolidált adatok. ** Adatai a Cégbíróságról származnak. Forrás: Bisnode Alkalmazottak száma szerinti rangsor (ezer fő) 1. Magyar Posta Zrt. 32,3 2. Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.* 28,6 3. MÁV Magyar Államvasutak Zrt. 17,1 4. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 13,6 5.

Részletesebben

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok

Legjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok Legjobb Munkahely Felmérés 2014 Trendek és tanulságok A vállalatokat egyre gyakrabban állítják kihívás elé a következő trendek, amelyek a munkaerőpiac teljes átalakulását eredményezik Idősödő társadalom

Részletesebben

Pályázat. Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök. Pályázó: Pintér Ádám. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat

Pályázat. Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök. Pályázó: Pintér Ádám. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Érdekvédelmi Ügyekért Felelős Alelnök Pályázó: Név Neptun Kód Szak : : J25IT7 Évfolyam : 2009 : Mérnök Informatikus Mobil :

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

Gyakornoki képzési program

Gyakornoki képzési program Gyakornoki képzési program A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

Érvényesülés a munka világában- nemzetközi tapasztalattal

Érvényesülés a munka világában- nemzetközi tapasztalattal Érvényesülés a munka világában- nemzetközi tapasztalattal Randstad Hungary Kft. Erdei Helga Senior Consultant helga.erdei@randstad.hu Miről lesz szó? 1. Bemutatkozás: A Randstad és az álláskeresés 2. A

Részletesebben

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE

2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE 2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény

Részletesebben

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board.

Új munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board. Új munkatársak megtalálása és megtartása Célok Toborzással kapcsolatos célok Jelentkezők- minőség és mennyiség Time to hire rövidítése Állásajánlatok elfogadási arányának a növelése Célcsoport Szakmailag

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Az álláskeresés és önéletrajz. Dr. Gyökér Irén

Az álláskeresés és önéletrajz. Dr. Gyökér Irén Az álláskeresés és önéletrajz 2 * Álláskeresés Kell világos stratégia, mit keresek? Hol vannak ezek? Kreativitás! Folyamatos munkaerő-piaci figyelés. Önértékelés Erősségek, gyengeségek: Lehetőségek, veszélyek

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% ÓE DPR Aktív hallgatók Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális munkanélküliség csökkentése,

Részletesebben

Karrier Iroda 2017/18 as tanév hírlevele

Karrier Iroda 2017/18 as tanév hírlevele Karrier Iroda 2017/18 as tanév hírlevele Gólyatábor 2017 Az Alumni és Karrier Iroda mint minden évben a Gólyatábor keretei között ismertette meg magát a leendő elsőéves hallgatókkal. Irodánk vezetője,

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

Minden ősszel és tavasszal

Minden ősszel és tavasszal Minden ősszel és tavasszal A 2016 tavaszi rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: Milyen terület iránt érdeklődnek

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Toborzás - Álláskeresés Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2014 tavasz 55-62 Vázlat A hiány betöltésnek módozatai A kiválasztás folyamata A toborzás célja módszerei

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola

Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép

Részletesebben

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_FOK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai

Részletesebben

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT

TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT TÁMOP-1.4.3-12/1/-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A TÁMOGATÁS RÉSZCÉLJA A TÁMOP 1.4.3 pályázati kiírás keretében olyan kezdeményezéseket támogattak amelyek innovatív megoldásokkal

Részletesebben

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt?

Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Hogyan oldjuk meg a munkaerőhiányt? Embereket valamely célra igyekszik megnyerni szervezni. Álláshirdetés = Reklám A felmérések tévednek! Miért? Cselekvés ösztönzői, kiváltói latin movere igéből,

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér

HVG Állásbörze 2011 ősz. Tájékoztató KépzésTér HVG Állásbörze 2011 ősz Tájékoztató KépzésTér A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb állás és képzésvására Évente két rendezvény 7.500-9.000 látogató a helyszínen Rendezvényenként 120-150 kiállító és több

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai Kovács Krisztina HR igazgató Niccolò Machiavelli a cél szentesíti az eszközt 2 Tartalom 1. Magamról és HP Magyarország

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók: Milyen terület iránt érdeklődnek a látogatók? mérnöki, műszaki, informatikai

Részletesebben

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 5 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú

Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál. Toborzás Kiválasztás - Interjú Humán Erőforrás Menedzsment a General Motors Powertrain Magyarországnál Toborzás Kiválasztás - Interjú HRM alapfeladata: a szervezet működéséhez szükséges megfelelő munkaerő-állomány biztosítása a vállalat

Részletesebben

pályakezdőként a munkaerőpiacon

pályakezdőként a munkaerőpiacon pályakezdőként a munkaerőpiacon hogyan indítsd be a karriered? Várkonyi Dóra Branch Manager, Business Services Assistance Cseh Zsombor Consultant, Business Services Customer Care agenda kik vagyunk? 3

Részletesebben

Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching?

Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching? Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching? "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. (ISBN:

Részletesebben

Tisztelt Végzős Hallgatónk!

Tisztelt Végzős Hallgatónk! Tisztelt Végzős Hallgatónk! Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul aoz, hogy az ELTE Informatikai Kara oktatási tevékenységétán folyó képzéseket és a hallgatók igényeihez optimálisan illeszkedő A kérdőívek

Részletesebben

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel

A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának támogatása Ad-hoc feladatokban való részvétel EHS gyakornok Az amerikai tulajdonú TE Connectivity esztergomi munkavégzéssel EHS terület támogatására gyakornokot keres A vállalati célok teljesülésében való aktív részvétel A munkavédelmi részleg munkájának

Részletesebben

ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH

ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH IT SERVICES HUNGARY MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ICT-MUNKAADÓJA Teljeskörű ICT outsorcing portfólió 4 telephely Németül

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p

Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p A MeMOOC online informatikai egyetem és a szoftverkrízis Dr. Kusper Gábor, EKE Dr. Nehéz Károly, ME Dr. Hornyák Olivér, ME Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég

Részletesebben

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Válaszadók száma = 0 Minőségirányítási Iroda, ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Award 2015 pályázat

Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Award 2015 pályázat Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Award 2015 pályázat Példaértékű Employer Branding gyakorlatok a Budapest Banknál 2016. január 22. Pályázott kategória: Nagyvállalat Név: Budapest Bank

Részletesebben

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján Pajor Ferenc National Instruments Hungary Értelmezés. A számítástechnikai vállalatok, egységek, osztályok sikeres működése

Részletesebben

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató

Friss diplomások figyelem!!! Pályázati útmutató S.C. Develo Group Consulting S.R.L. CUI 322529936 office@dgroupconsulting.ro Str. Petőfi Sándor, nr. 7, etajul 2 530120 Miercurea Ciuc, Harghita Tel: 0742529926, 0752314414 Friss diplomások figyelem!!!

Részletesebben

AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, EGYÉB MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREINEK 1400+

AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, EGYÉB MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREINEK 1400+ Karrier Iránytű 2 NAP A KARRIEREDÉRT 2016. MÁRCIUS 2-3. 10:00-18:00 SYMA RENDEZVÉNYKÖZPONT, A CSARNOK AJÁNLATOK AZ IT-, A MÉRNÖKI, EGYÉB MŰSZAKI ÉS A GAZDASÁGI TERÜLET HALLGATÓINAK, PÁLYAKEZDŐINEK ÉS TAPASZTALT

Részletesebben

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2

FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs

Részletesebben

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Rólunk A Nexpery-t alapító és működtető MagiCom 2004 óta végez outsourcing szerződés keretében számítógép hálózat üzemeltetési feladatokat minősített

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Busch Irén Baja, 2005. szeptember 13. www.bacsmmk.hu,, e-mail: bacsmmk@lab

Részletesebben

HVG Állásbörze 2011 tavasz. Beszámoló

HVG Állásbörze 2011 tavasz. Beszámoló HVG Állásbörze 2011 tavasz Beszámoló A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések 2 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon.

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél

FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK TÁJÉKOZTATÓ PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél FELNŐTTKÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK PROGRAMFÜZET a Centroszet Szakképzés-szervezési NKft.-nél Készítette: Marosvölgyi Ágnes A készítés dátuma: Budapest, 2011.07.08. Jóváhagyás dátuma: Budapest, 2011.07.11. Némedi

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

DMSZ MENTOR PROGRAM A MENTORI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓAN HR TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNYES DÍJAKON - KÜLSŐS TANÁCSADÓ BEVONÁSÁVAL

DMSZ MENTOR PROGRAM A MENTORI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓAN HR TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNYES DÍJAKON - KÜLSŐS TANÁCSADÓ BEVONÁSÁVAL DMSZ MENTOR PROGRAM MI EZ? A DMSZ által szervezett és koordinált gyakornoki program, ami minden résztvevőnek többet nyújt, mint egy átlagos gyakornok cég együttműködés. A programban kizárólag DMSZ tagok

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A Környezetmérnöki MScszak bemutatkozása A környezetmérnök, a jövő biztosítéka! DE DEBRECENI EGYETEM 14 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI

Részletesebben

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért

SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SSDL Service Skills Driving Licence Képzés a foglalkoztathatóság javításáért SZTMK Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZTMK) szolgáltatóipari

Részletesebben

Gyorsjelentés a diákmunkakutatásunkról

Gyorsjelentés a diákmunkakutatásunkról Már nem a címerezésről szól Gyorsjelentés a diákmunkakutatásunkról MELÓ-DIÁK DÉL Iskolaszövetkezet Bevezető 2017 decemberében a Meló-Diák Franchise Dél régiójának marketingcsapata, felismerve a diákmunka

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

ÁLLÁSBÖRZE ÉS KARRIER NAP

ÁLLÁSBÖRZE ÉS KARRIER NAP A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem hozható! Dunaújvárosi Főiskola 2014. november 11. ÁLLÁSBÖRZE ÉS KARRIER NAP A Te jövőd, a Te döntésed! ELŐSZÓ Kedves Látogató! A Dunaújvárosi Főiskolán megrendezésre

Részletesebben

AZ IDEÁLIS ÁLLÁS- HIRDETÉS 2018-BAN

AZ IDEÁLIS ÁLLÁS- HIRDETÉS 2018-BAN AZ IDEÁLIS ÁLLÁS- HIRDETÉS 2018-BAN 1 A jó álláshirdetés alapvető kritériumait így foglalhatjuk össze: A tulajdonságok helyett az előnyökre koncentrál. A szövegezéshez nem árt némi online értékesítési,

Részletesebben

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük

Nexpery Learning Hub. Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Nexpery ahol a jövő hálózati informatikusait képezzük Rólunk A Nexpery-t alapító és működtető MagiCom 2004 óta végez outsourcing szerződés keretében számítógép hálózat üzemeltetési feladatokat minősített

Részletesebben

a Bonafarm Csoportot!

a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Vezetőképző Program Ismerd meg a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Zrt. felelős a csoportszintű stratégia megalkotásáért és a hatékony együttműködés kialakításáért menedzseli azokat a funkciókat, ahol

Részletesebben

A rendezvény látogatóiról 1

A rendezvény látogatóiról 1 A rendezvény látogatóiról 1 A HVG Állásbörze résztvevőinek évről évre egyre nagyobb többségét alkotják a tudatos és magasan képzett látogatók, akik: aktív, állást és/vagy (tovább)képzést kereső, jellemzően

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze

Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

LÁTOD HOL SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MAGYARORSZÁGON MÚLVA? A legvonzóbb. Ismerkedj meg a lehetőségeiddel! 1.SZÁM

LÁTOD HOL SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MAGYARORSZÁGON MÚLVA? A legvonzóbb. Ismerkedj meg a lehetőségeiddel! 1.SZÁM BT Regionális Szolgáltató Központ / A jövő kiadványa 1.SZÁM HOL LÁTOD 10 ÉV magad MÚLVA? Ismerkedj meg a lehetőségeiddel! A legvonzóbb SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MAGYARORSZÁGON BT (British Telecommunications)

Részletesebben