Civil helyzetkép 2009-ben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Civil helyzetkép 2009-ben"

Átírás

1 Civil helyzetkép 2009-ben Kérdőíves megkereséssel Feldolgozás, értékelés és tanulmány: Pap András és Szőr Gábor Civilvezetők Klubja és TanÖsvény Természetjárásért Egyesület A felmérés elkészítése a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg május 1

2 Szektor helyzetkép felmérése Civilvezetők Klubja immár harmadik éve segíti, fejleszti, kutatja a régió civil életét es évad fő irányvonala: a jelen civil helyzetképéből, a jövőbeli szolgáltatási lehetőségek megtalálása. Ennek érdekében a CVK lehetőségihez mérten - egy helyzetfeltáró értékeléskampányba kezdett. A kampány első lépcsője a szeptemberében végzett Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérés volt, melyben célul tűztük ki, hogy megtudjuk, milyen valós szükségleteik vannak a dél-dunántúli régió szervezeteinek. Milyen témakörökben, milyen szakértőktől kérnek segítséget és ezt milyen formában tudjuk számukra biztosítani. (A felmérésből Klubbunk egy nagyon hasznos és érdekes tanulmányt állított össze, mely megtalálható Irodánkban, illetve a honlapon) májusában kicsit mélyebbre merültünk a régió civil életében: ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy a 2008-as felmérésben kimutatott szolgáltatási igények miért merülhetnek fel a civil szervezetnél. Célunk ezúttal az volt, hogy dél-dunántúli civil szervezetek bevonásával, kérdőíves megkereséssel felmérjük a szektor jelenlegi helyzetképét négy fő területen: Civil SzámAdó Szolgálatunk és a Civilvezetők Klubja ismertsége és munkájának értékelése; Civil hálózatok szolgáltatásai; a civil szervezetek helyzete, fejlődése az elmúlt egy évben; Nemzeti Civil Alapprogram és az ESZA Kht. működésének értékelése. Felmérés során a kérdőíves megkeresést választottuk, a lehető legtöbb civil szervezetet megszólítva. Kérdőívünk a 4 témát 28 kérdésben tárgyalta. Összeállításában törekedtünk az egyszerű kérdésekre és a gyors megválaszolhatóságra. A kérdőív terjesztésére több utat választottunk: en és hírlevélben közel 900 szervezetnek küldtük ki a régió három Civil Szolgáltató Központjával együttműködve, valamint előadásainkon, kihelyezett tanácsadásainkon papíralapon 30 szervezet töltötte ki. A terjesztést kiegészítettük két honlapunk által is , letölthető formátumban minden látogató kitölthette a kérdőívet. A megyei CISZOK-nak köszönhetően olyan szervezetekhez is eljutott kérdőívünk, melyekkel esetleg nem vagyunk kapcsolatban, vagyis teljesen idegenek lehetünk számukra. A kérdőívek kitöltése kb percet vett igénybe, a válaszadó en, faxon, postán juttathatták vissza kérdőíveiket. A visszaérkezett, értékelhető kérdőívek száma 118 volt. A kérdőíveket megyénként, illetve összesítve régiós szinten is feldolgoztuk. 2

3 Alapadatok feldolgozása megyénként Tolna megye Tolna megyében 52 szervezet képviselője töltötte ki a kérdőívet, ha a kistérségenként vizsgáljuk elmondhatjuk, hogy a súlypont a szekszárdi kistérségre esik. Kistérség Válaszadók száma Bonyhádi 10 Dombóvári 4 Paksi 3 Szekszárdi 31 Tamási 4 1. táblázat: Válaszadók megoszlása kistérségenként Tolna megyében A kitöltők szervezetének 4/5-e Egyesületi jogi formában működik. Korábbi kutatásaink és kérdőíves megkereséseink adatai és statisztikák alapján elmondhatjuk, hogy a válaszadók közötti alapítvány-egyesület arány megfelel a megyei átlagnak, tehát felmérésünket reprezentatívnak tekinthetjük. Működési területüket vizsgálva a válaszadók nagy része nem lépi át a megyehatárt. Tevékenységi terület Válaszadók aránya intézmény, konkrét cél 6% lakókörzet 0% település 23% több település 23% megye 25% több megye 13% Magyarország 8% Több ország 2% 2. táblázat: Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Tolna megyében A válaszadó többsége megyei határokon esetleg régión belül tevékenykedik, tehát ezen értékelésünk is helyi igényeket mutat. 3

4 Baranya megye Baranya megyéből 35 kérdőív érkezett vissza Irodánkhoz. A kérdőívek zöme a pécsi kistérségből érkezett. Kistérség Válaszadók száma Komlói 2 Mohácsi 3 Sásdi 1 Sellyei 1 Siklósi 3 Szigetvári 1 Pécsi 23 Pécsváradi 0 Szentlőrinci 1 3. táblázat: Válaszadók megoszlása kistérségenként Baranya megyében A válaszadók többsége itt is helyi érdekeket képvisel, válaszadók több mint fele maximum kistérségi szinten tevékenykedik. Bár meglepően magas a nemzetközi szintéren munkálkodó szervezetek aránya. Tevékenységi terület Válaszadók aránya intézmény, konkrét cél 6% lakókörzet 3% település 23% több település 29% megye 17% több megye 11% Magyarország 6% Több ország 6% 4. táblázat: Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Baranya megyében Baranyában a válaszadó 34 %-a mint Alapítvány tevékenykedik, 66 %-a Egyesületként. Valószínűleg a valóságban ez az arány magasabb lehet az Egyesületek javára. 4

5 Somogy megye Somogy megyéből érkezett a legkevesebb kérdőív, szám szerint 31, többségük a kaposvári régióból. Leginkább ezen megyében a legreprezentatívabb a minta, hiszen a többi régió is képviselteti magát. Kistérség Válaszadók száma Barcsi 1 Csurgói 0 Fonyódi 7 Kadarkúti 1 Kaposvári 12 Lengyeltóti 2 Marcali 3 Nagyatádi 0 Siófoki 4 Tabi 0 Balatonföldvári 1 5. táblázat: Válaszadók megoszlása kistérségenként Somogy megyében Tevékenységi területeket nézve is ebben a megyében érvényesül leginkább a változatosság. Tevékenységi terület Válaszadók aránya intézmény, konkrét cél 1 lakókörzet 0 település 9 több település 9 megye 6 több megye 4 Magyarország 2 Több ország 0 6. táblázat: Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Somogy megyében Válaszadók 76 %-a Egyesületként, 24 %-a Alapítványként tevékenykedik, ami valós arányt mutat. 5

6 Összesítve Megyénkénti megoszlás a várt eredményt hozta, több tolna megyei szervezetet értünk el és szánta rá magát a kérdőív kitöltésre. Mindazonáltal örülünk annak a ténynek, hogy a régió másik két megyéjében is éltek a lehetőséggel és elmondták véleményüket. 1. ábra Válaszadóink profilja, tevékenysége alapján többségben vannak azok a szervezetek, melyek sport-, szabadidővel, szociális szolgáltatással, kultúrával, civil szolgáltatással foglalkoznak. 2. ábra 6

7 Helyzetkép értékelés Az alapadatok áttekintése után áttérünk az értékelés érdekesebb, több információt hordozó szakaszára. Mint fentebb említettük 4 témakörben kértük a szervezetek véleményét. Ebben a fejezetben a négy témakört külön-külön hol régiós szinten, hol megyénként értékeljük. Civilvezetők Klubja és Civil SzámAdó Szolgálat ismertsége és értékelése Szolgálatunk, Klubunk jövőjének meghatározásakor, szolgáltatásaink kialakításakor szükségünk van visszacsatolásra ügyfeleink, klienseink részéről. A kérdőív ezen részében arról kérdeztük a szervezetek vezetőit, hogy mennyire ismerik Szolgálatunkat, Klubunkat, ha ismeri, mennyire elégedett programjainkkal szolgáltatásainkkal. Hallott Ön vagy szervezetének munkatársa a Civilvezetők Klubjáról vagy a Civil SzámAdó Szolgálatról? Tolna Baranya Somogy Összesen Ismerem, a programjairól is hallottam Hallottam róluk, de nem ismerem Nem is hallottam róluk táblázat A fenti táblázat szerint örömmel tapasztaltuk -, hogy csak 5 szervezet nem ismeri Szolgálatunkat, sőt 66 %-uk programjainkat is ismeri (legalább hallott róla). Ez azt mutatja, hogy öt éves munkánk és marketingünk jó úton jár, hiszen a megszólítottak nagy része ismeri Szolgálatunkat, vagy már dolgozott is velünk. A válaszadók 68 %-a részt vett már valamely általunk szervezett programon, tehát csupán 32 %-a nem tudta értékelni programjainkat, szolgáltatásainkat. Rákérdeztünk arra is, hol hallott rólunk, honnan ismeri szolgáltatásainkat. A következő grafikon megmutatja, hogy a két tanévet maga mögött tudó Civilügyintéző képzésünknek, illetve az internet világának (hírlevelek, honlapok) köszönhetően ismernek leginkább. Kihelyezett rendezvényeink (előadások, klubnapok) is jó reklámhordozók, sőt szájhagyomány útján is meglepően sokat hallottak rólunk. Külsős által adott hírverésünk sajnos elég gyenge, sem a sajtóban, médiában, sem más 3. ábra 7

8 honlapokon nem vagyunk elég agresszívak. A grafikonon láthatóak összesen és megyénként a feldolgozott adatok. Szolgáltatásainkon, programjainkon meglepően sokan vettek részt a válaszadók közül. A válaszadó egy 1-5-ig skálán értékelhettek, a kapott értékeket százalékosítottuk, így készítettük el a grafikont. Értékelésük alapján elmondhatjuk, hogy a legsikeresebb ha a válaszadók számát is figyelembe vesszük a képzéssorozatunk 4,7-es osztályzattal. Igen jóra értékelték Klubnapjainkat (4,58), tanácsadásainkat (4,61). Előadásaink ismertek, azonban csak 4,42-es osztályzatot adtak rá. Kevesen ismerik elektronikus tanácsadásainkat, azonban igen jó véleménnyel vannak róla (4,8). Civil SzámAdó Szolgálatunk 50 ügyfele közül 22-en töltötték ki a kérdőívet, ők Szolgálatunk munkájára 4,73-as osztályzatot adtak. 4. ábra Holnapjaink közül a legismertebb, nyilvánvalóan az, amelyik legrégebb idő óta üzemel: Portálunkat a válaszadók több mint fele ismeri. Most indított honlapunkat is meglehetősen sokan látogatják. A CVK honlapját - minden tízedik megkérdezett civil vezető ismeri. Örömteli, hogy a válaszadóknak csak a 14%-a nem látogatja egyik honlapunkat sem. Ezek alapján bízhatunk abban, hogy a honlapjainkon megjelentetett cikkeket, letölthető dokumentumokat 10 civil szervezet közül 8 olvassa, használja. 5. ábra 8

9 Jövőre vonatkozóan ismételten felmértük azt, hogy milyen igényeik vannak a régió civil szervezeteinek. Mely témák érdeklik őket, miben várnak segítséget. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen jellegű szolgáltatást vennének szívesen igénybe. Az értékelés alapján a legkeresettebb téma a pályázatírás és a forrásteremtés. Természetesen a kettő szorosan összefügg, meglepő azonban, hogy a szervezetek 58 %-a kiadná kezéből a pályázatírást, vagy a másik oldalát nézve rábízná egy szakemberre. Valószínűleg a megnövekedett adminisztráció és szabályozottság miatt. A kimutatás alapján megállapíthatjuk, hogy a szervezetek szívesen foglalkoztatnának könyvelőt vagy érdekli őket a számvitellel, könyveléssel kapcsolatos előadások, képzések, közel 42 %-a kívánja, hogy továbbra is foglalkozzunk ezzel a témakörrel. Nem népszerű témák a közéletet érintő témák, minőségügy, törvénymódosítás (!), pedig ezek közül kettő igazi érdekérvényesítést igénylő feladatok. 6. ábra A hogyan kérdésre az alábbi kimutatással foglalkozunk, a civil vezetők fogékonyak a képzésekre, tréningekre. Reméljük Civilügyintéző képzés sorozatunk folytatása hiánypótló lesz e téren. A közérthetőbb hírlevelekre és internetes tanácsadásra is szükségük van a szervezeteknek, véleményünk ebben sem változott: amennyire csak lehet, házhoz visszük a megoldást és az információt. Valószínűleg a hírlevél és az internetes tanácsadás kényelmes, egyszerű volta miatt népszerű. Igénylik a civilek a helyi, személyes tanácsadást, mi is azt tapasztaljuk, hogy a személyes kontaktus, az azonnali segítség nagyon fontos számukra. Kevésbé van igény pénzügyi szolgáltatásokra, érdekesség, hogy nem igénylik a szervezetek a műhelymunkákat, klubokat sem (talán közvetlenül nincs segítségükre), a komplex szervezetfejlesztés érdektelensége minket is meglepett. 9

10 7. ábra Szolgáltatásainkat igyekszünk a fentiek szerint, a Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérés eredményeinek figyelembevételével kialakítani, fejleszteni. Természetesen vannak számunkra pozitív visszajelzések is a kimutatásokban. Jó úton haladunk képzéseinkkel, tanácsadásainkkal, hírleveleinkkel, honlapjainkat is keresik. Számviteli, könyvelési szolgáltatásra továbbra is van igény. Civil szolgáltató hálózatok Célunk volt felmérni a régió civil szervezetei által elérhető szolgáltató hálózatok népszerűségét. Elöljáróban kötelességünknek érezzük jelezni, hogy az értékelés nem tükrözi saját véleményünket, kérdőívek válaszai alapján teljességgel objektívek igyekeztünk lenni! Két kimutatást készítettünk bemutatva egyiken az ismertséget, másikon az 8. ábra szolgáltató értékelését. A két grafikon leginkább együtt értelmezhető, hiszen van olyan szolgáltató, melynek értékelése igen jó, azonban kevesen ismerik. 9. ábra 10

11 10. ábra Legismertebb szolgáltatók természetesen a régóta működő helyi Civil Szolgáltató Központok. Értékelésük is meggyőző 5- ös skálán 4,01-et kaptak. 11. ábra A CISZOK -ok értékelését megyénkénti bontásban is elvégeztük. A válaszok és a kimutatások szerint a tolna megyei szervezettel vannak leginkább megelégedve. Mobilitás Ifjúsági Szolgálatot is sokan ismerik a válaszadók közül, viszont az értékelése már kevésbé jó (3,77). LEADER szervezetek ismertsége 32 %-os, azonban megítélése vegyes, összességében 3,37-es osztályzat. Kevesen ismerik a Regionális Civil Portál Hálózatot és a Europe Direktet, megítélésük sem túl jó. Válaszadók ranglistájában leghátul a ProHáló áll, összesen 10-en ismerik és értékelése ijesztően rossz 1,9-es osztályzat! Civil SzámAdó Szolgálatunk ismertsége 47 %-os, ami rendkívül jónak mondható, egyedül a helyi CISZOK-ot ismerik többen. Értékelésünk 4,64, a szolgáltatók közül a legjobb. Szívfájdalmunkra CivilSegéd Hálózatunkat kevesen (15-en) ismerik, népszerűsége viszont számunkra meggyőző 4,33. Lehetőséget adtunk arra is, hogy a válaszadók új szolgáltatókat nevezzenek meg, találjanak ki. Többen írták, hogy nagy szükségük, igényük lenne helyi, körzeti ESZA Kht. képviseletre. Civil szervezetek helyzete, fejlődése az elmúlt egy évben Értékeltetni kívántuk magukat a válaszadókat is. Célunk volt megismerni a régió civil helyzetképét, hiszen eddig még nem találkoztunk hasonló kimutatásokkal. Nem ismertük a helyi civil szervezetek életét, helyzetét. A kiértékelt válaszok alapján is tudjuk igazítani szolgáltatásainkat, tervezni jövőnket, mindazonáltal mindenki számára érdekes és hasznos kimutatást igyekeztünk készíteni. Örömmel tapasztaltuk, hogy a régió civil szervezetei nagyon jó mutatókkal rendelkeznek a civil együttműködés terén. 38 %-uk rendszeresen, 62 %-uk ugyan ritkán, de legalább alkalmanként keresi a partnereket munkája során. Csupán a válaszadók 4 %-a (egy részük tevékenységéből adódóan, többségük konkrét célért létrejött alapítvány) válaszolta, hogy egyáltalán nem keresi a partnerséget. 11

12 12. ábra Non-profit kiadványok sajnos hiánycikkek a civil piacon. Pontosabban jó kiadványok nincsenek: a válaszadók 62 %-a szerint a kiadványok nem megfelelőek. Mindösszesen 23 %- uk elégedett a civil kiadványokkal. Civil SzámAdó Szolgálatunk, különösképpen Civilvezetők Klubja folyamatosan fejleszti, terjeszti kiadványait (CVK Kisokos, CivilSegéd kiadványok, stb.), reméljük a jövőben változtathatunk a mellékelt ábrán. 13. ábra 12

13 A 16-os kérdéssorozattal kívántuk a civilek elmúlt egy évét megismerni. A kérdések arra vonatkoztak, hogy miként változott a szervezetek élete ami főképp a gazdasági válság miatt is időszerű kérdés volt. Megnyugtató válaszokat kaptunk: csak a szervezetek 25 % válaszolta azt, hogy romlott a gazdasági, pénzügyi stabilitása, 6,9 %-ánál voltak munkaerő leépítések, 6,1 %-ánál romlottak az infrastrukturális körülmények, sőt 50,4 %-ának inkább javult. A gazdasági körülményektől kevésbé függő jellemzők taglétszám, önkéntes létszám alakulás is kedvezőnek mondható. Taglétszám csak 13,8 %-uknál csökkent, önkéntesek száma pedig 8,6 %-uknál csökkent. Sőt a tagok és önkéntesek száma nagyobb arányban nő (25 % és 25,9 %) mint csökken. Az is jó hír lehet, hogy a szervezetek 12,1 %-a versenyképességet mutat a gazdasági szektorral! Megközelítés kérdése, hogy előny vagy hátrány a régió civiljei számára, hogy 31,9 %-uk egymással is konkurál működésük során. Tapasztalta-e, hogy az Ön szervezete, konkurenciát jelent egy másik társadalmi szervezetnek? Tapasztalta-e, hogy az Ön szervezete, konkurenciát jelent egy gazdasági szervezetnek? Hogyan változott az elmúlt évben az Ön szervezetének a gazdasági, pénzügyi stabilitása? nem 79 igen 37 nem 102 igen 14 romlott 29 nem változott 60 javult 27 Ha van szervezetének alkalmazottja, hogyan alakult a dolgozói létszám? Taglétszáma miként alakult? Önkénteseinek száma miként alakult? Szervezetének infrastruktúrális (eszközei, iroda, berendezések, honlap, stb.) helyzete miként alakult? Szervezet által nyújtott szolgáltatásainak igénybevételének száma? Részt vett-e ben európa uniós pályázaton pályázóként vagy partnerként romlott 8 nem változott 24 javult 12 nem volt 71 romlott 16 nem változott 57 javult 29 nem volt 14 romlott 10 nem változott 57 javult 30 nem volt 19 romlott 7 nem változott 41 javult 58 nem volt 9 romlott 11 nem változott 41 javult 51 nem volt 8 igen 26 nem 88 jövőben is tervezem 24 jövőben nem tervezem 2 jövőben tervezem 51 jövőben sem tervezem táblázat 13

14 Szolgáltatások nyújtása téren örömmel tapasztaltuk, hogy a válaszadók 45,9 %-a nyilatkozott úgy, hogy többen veszik igénybe szolgáltatásaikat. (Ennél a pontnál érdemes visszatekinteni a gazdasági szervezetekkel szembeni konkurenciára ) EU-s pályázatokban való részvételnél véleményünk szerint egészen jó arány 22,8 %-os arány. Az pedig egyenesen bíztató, hogy a válaszadók 65,78 %-a jövőben tervezi részvételét Európai Uniós pályázatokon. Azt is megállapíthatjuk, hogy aki már pályázott annak valószínűleg nincs rossz tapasztalata EU-s pályázatokról és szívesen részt venne benne újra. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként értékelik a régió civiljei jövőbeli lehetőségeiket. Erre vonatkozóan arra kértük a válaszadót, hogy 1-től 5-ig értékelje középtávú kilátásait. A közel 120 válaszadó 3,29-re értékeli a skálán azt, hogy mit vár a jövőtől, milyen esélyei vannak a szervezetének a jövőben. Ha már a jövőnél tartunk, manapság igen fontos kérdés a fenntartható fejlődés témája. Kérdésünk arra irányult, hogy Foglalkoztatja-e a vezetőt a szervezet fejlesztése?. A válaszadók 84,95 %-át valamilyen szinten érdekli, miként lehetne fejleszteni szervezetét, akár segítséggel (67,26 %), akár önerőből (17,69 %). Nemzeti Civil Alapprogram és ESZA Kht. Hasonló jellegű témakörrel még nem találkoztunk felmérésekben, kutatásokban, ezért vettük a bátorságot, hogy legalább régiós szinten megszondáztassuk a civileket fő támogatási forrásukról és a Kezelő Szervről. Bár a megkérdezettek köre a Dél-Dunántúli régióban tevékenykedik, valószínűleg országos szinten is hasonló eredményeket kapnánk. Ebben a blokkban 9 kérdésen keresztül kértük a civilek véleményét a Kollégiumok, az ESZA Kht. tevékenységéről, pályázati ellenőrzésekről, tájékoztatásról, kiadványokról. Elsőként felmértük, hogy a válaszadó 96,5 %-a (!) pályázott már (tehát tud véleményt alkotni a következő kérdésekben) a Nemzeti Civil Alapprogramnál. Ezt követően kérdeztünk rá az egyes Kollégiumok, az ESZA Kht. és az EPER rendszer ismertségére és munkájuk értékelésére. 14. ábra 14

15 A legtöbben az NCA tanácsot, az ESZA Kht.-t és az EPER rendszert ismerik és értékelték. Az értékelés (elégedettség mérés) az 1-től 5-ig skálán történt. A feldolgozott adatok alapján azt tudjuk megállapítani, hogy legkevésbé az EPER rendszerrel elégedettek a válaszadó civilek (69 % - 3,45). A Tanács munkáját 75 %-osra (3,74) az ESZA Kht. munkáját 71 %-osra (3,54) értékelték. Kollégiumok közül legtöbben értelemszerűen a működésit ismerik, munkáját a Kollégiumok közül a legjobbra értékelték, 79 %-ra (3,95). Kimutatásunkból kitűnik az is, hogy az egyes szakmai kollégiumokkal mennyi válaszadó került kapcsolatba (feltehetően pályázat útján). Legtöbben a Civil szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumát ismerik (28,8 %-os ismeretség) és értékelték. A másik két szakmai Kollégiumot közel azonos arányban ismerik. 15. ábra NCA kiadványaival kapcsolatban a nagy többség megfelelőnek tartja a pályázati kiírásokat és kitöltési útmutatókat, csupán 5 %-uk nem tudja használni. Az elszámolásokkal kapcsolatban már kicsit más képet kaptunk: 49 % csak segítséggel tudja használni az útmutatót, tehát a válaszadók csaknem fele, egyedül nem képes boldogulni a kiadvánnyal. Jellemzően nehezebben is megy az elszámolás, mint a pályázatírás. Tapasztalatunk mondatja velünk, hogy jellemző probléma tehát az támogatás elszámolása. Sokszor a túlzott adminisztrációs teherre hivatkoznak a pályázók. Ezúttal erre is rákérdeztünk. Ön szerint az NCA adminisztrációs terhe Válaszadók száma indokolatlanul túlzott 21 túlzott, számunkra megterhelő 33 méltányolható 46 nem teher 7 9. táblázat 15

16 A válaszadók 42,99 %-a szerint méltányolható az az adminisztrációs teher, amit az elszámolás (vagy a pályázatírás) követel meg a szervezetektől, 50 %-uk szerint valamilyen szinten túlzottnak tartja az adminisztrációt. Sok probléma volt az elmúlt években az NCA elszámolható költségeivel kapcsolatban. Talán a folyamatos kötlség-skála bővítése eredménye, de a válaszadók 89,2 % elégedett a mostani elszámolható költség fajtákkal. Az ESZA Kht. tájékoztatási munkáját külön kérdéssoron is értékeltettük. A kimutatás szerint legtöbben az ESZA Kht. honlapjáról tájékozódnak, es tájékoztatón valószínűleg az értesítéseket, felszólításokat értik, a telefonos ügyfélszolgálatot 42,37 % veszi igénybe. 16. ábra A tájékoztatás fajtái után kíváncsiak voltunk, mennyire elégedettek magával a tájékoztatással. A válaszadók 66,07 %-a elégedett valamilyen szinten a tájékoztatással, 14,91 % nem kért még semmilyen információt az ESZA Kht.-tól. 17. ábra Összességében az 5-ös skálán 3,53-as osztályzatot adtak a válaszadók az ESZA Kht. tájékoztatási munkájára. 16

17 Kérdőívünk utolsó kérdése az NCA pályázatok helyszíni ellenőrzésére vonatkozott. A válaszadók 22,32 %-ánál volt már helyszíni ellenőrzés (minden ötödik szervezetnél). Osztályoztattuk az ellenőrök korrektségét (94 %) és az ellenőrzöttek felkészültségét (84 %), vagyis saját magukat értékelték a válaszadók. Érdekes, hogy saját magukkal szemben kritikusabbak voltak, mint az ellenőrökkel. Összegzés A kérdőíves felmérés által kapott információk alapján elmondhatjuk, hogy szolgáltatásainkra, programjainkra, a Civil SzámAdó Szolgálat, Civilvezetők Klubja működésére igény mutatkozik a régióban. Fő profilunkat, a számviteli, könyvelési szolgáltatásokat továbbra is elérhetővé kívánjuk tenni a szervezetek számára. Kiegészítő szolgáltatásaink folytatására is van lehetőség: képzéseink oly mértékben hiánypótlóak és keresettek, hogy már a es tanévet tervezzük, tanácsadásaink sem fognak a pályázati ciklus befejezésével megszűnni, reméljük - ha nem is külön program elemeként -, de más szolgáltatókkal karöltve folytatni tudjuk. Honlapjaink természetesen működnek, sőt a jövőben komolyabb fejlesztések várhatók! Civilvezetők Klubja is működni fog a jövőben, igyekszünk hangot adni a civileknek, Klubnapjainkat, előadásainkat, kiadványaink készítését, terjesztését amennyiben igény mutatkozik rá folytatni fogjuk. Külön öröm számunkra, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram és az ESZA Kht. munkáját is véleményezték a megkérdezettek. Természetesen nem tisztünk egyik szervezet munkáját sem értékelni, a mi feladatunk az adatok összesítésére és közreadására korlátozódik. A felmérés megmutatta, hogy a civil szervezet aktivitását és jövőbeli elképzeléseit nem csorbította a gazdasági válság. Természetesen őket is érinti, de örömmel tapasztaltunk, hogy a nehézségek ellenére is együttműködnek, tevékenykednek és ellátnak több hiánypótló feladatot. 17

18 Táblázat és ábrajegyzék 1. táblázat - Válaszadók megoszlása kistérségenként Tolna megyében táblázat - Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Tolna megyében táblázat - Válaszadók megoszlása kistérségenként Baranya megyében táblázat - Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Baranya megyében táblázat - Válaszadók megoszlása kistérségenként Somogy megyében táblázat - Válaszadók megoszlása működési területüket tekintve Somogy megyében táblázat - Hallott Ön vagy szervezetének munkatársa a Civilvezetők Klubjáról vagy a 7. Civil SzámAdó Szolgálatról? 8. táblázat - Civil helyzetkép táblázat - NCA adminisztrációs terhe ábra - Válaszadók megoszlása megyénként ábra - Válaszadók profiljának megoszlása ábra - Civilvezetők Klubjának és a Civil SzámAdó Szolgálat ismertsége ábra - Szolgáltatásaink igénybevétele és programjainkon való részvétel és értékelés ábra - Honlapjaink ismertsége a régióban ábra - Ön szerint a jövőben milyen jellegű témákkal foglalkozzon a Civilvezetők 9. Klubja 7. ábra - Ön szerint a jövőben milyen jellegű szolgáltatásokkal foglalkozzon a 10. Civilvezetők Klubja 8. ábra - Civil szolgáltató hálózatok értékelése ábra - Civil szolgáltató hálózatok ismertsége ábra - Civil Szolgáltató Központok ismertsége ábra - Civil Szolgáltató Központok értékelése ábra /2009-es időszakban a civil együttműködések ábra - Ön szerint mennyire hozzáférhetőek a non-profi kiadványok, működést 12. segítő segédanyagok? 14. ábra - Szervezetek munkájának értékelése a Dél-dunántúli régióban ábra - NCA pályázatok kiírásai, kitöltési és elszámolási útmutatói ábra - Milyen típusú tájékoztatással találkozott az ESZA Kht. részéről ábra - Mennyire elégedett az ESZA Kht., NCA pályázatokkal kapcsolatos 16. tájékoztatásával? 18

19 Tartalomjegyzék Szektor helyzetkép felmérése 2. Alapadatok feldolgozása megyénként 3. Tolna megye 3. Baranya megye 4. Somogy megye 5. Összesítve 6. Helyzetkép értékelés 7. Civilvezetők Klubja és Civil SzámAdó Szolgálat ismertsége és értékelése 7. Civil szolgáltató hálózatok 10. Civil szervezetek helyzete, fejlődése az elmúlt egy évben 11. Nemzeti Civil Alapprogram és ESZA Kht. 14. Összegzés 17. Táblázat és ábrajegyzék

Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése

Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése Szolgáltatásfejlesztési koncepció felmérése Kérdőíves megkereséssel Értékelés, tanulmány: Pap András és Szőr Gábor Civil SzámAdó Szolgálat és TanÖsvény Természetjárásért Egyesület A felmérés elkészítése

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A MUNKANÉLKÜLIEK/ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN Száma: 12 / 2006 Pécs, 2006. szeptember Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Pályatanácsadók projekt Záró értékelés 2009. november 30. Tartalom A kérdőív... 2 Módszer... 3 Eredmények... 3 Eredmények regionális bontásban...

Pályatanácsadók projekt Záró értékelés 2009. november 30. Tartalom A kérdőív... 2 Módszer... 3 Eredmények... 3 Eredmények regionális bontásban... Pályatanácsadók projekt Záró értékelés 2009. november 30. Tartalom A kérdőív... 2 Módszer... 3 Eredmények... 3 Eredmények regionális bontásban... 11 1 A projekt szakmai értékeléséhez készítettünk egy olyan

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail:

Részletesebben

A régió EURES hálózata

A régió EURES hálózata EURES tanácsadók (Dél-Dunántúl) A régió EURES hálózata Farkas Zsolt Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tamási Kirendeltsége 7090 Tamási, Szabadság u. 15. Tel.:06-74/570-280 Fax:06-74/473-350 e-mail: farkaszso@lab.hu

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A közmunka programok megvalósítására a DDRMK hagyományosan nagy hangsúlyt fektet. 2007-ben a régióban több, mint két milliárd forintot tett ki a közmunkaprogramok

Részletesebben

Felmérő adatlap összesítő, értékelő dokumentum - vállalkozók

Felmérő adatlap összesítő, értékelő dokumentum - vállalkozók Felmérő adatlap összesítő, értékelő dokumentum - vállalkozók Előzmények: Velence Város Önkormányzata a vállalkozói kör és a Polgármesteri Hivatal közötti kapcsolat és kommunikáció javítása érdekében felmérő

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban

A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. félévi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való foglalkozás I. i tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban 1. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai A megváltozott munkaképességő munkavállalók

Részletesebben

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 09. január / A felmérés célja és módszere 09. januárjában a záróvizsgán részt vett szociális munka

Részletesebben

Külső partneri elégedettség felmérés 2014.

Külső partneri elégedettség felmérés 2014. Munkaügyi Központja Külső partneri elégedettség felmérés 2014. A külső partneri elégedettség felmérésre 2014. április 7. - április 18. között került sor, mellyel azt szerettük volna megtudni, hogy partnereink

Részletesebben

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I T E V É K E N Y S É G, P Á L Y A I R Á N Y Í T Á S EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY KESZTHELY 2 0 1 1-2 0 1 2 Készítette:

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról 2013. február 11. Háttér A Fejér Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,

Részletesebben

Lakossági igényfelmérés (9/2.)

Lakossági igényfelmérés (9/2.) Aszód Város Önkormányzata Lakossági igényfelmérés (9/.) Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 0. október Tartalom. Köszönetnyilvánítás az együttműködésért.... A II. lakossági

Részletesebben

2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE BUGYI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 33 2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE A kérdőívet összeállította Bugyi Község Önkormányzata és a Völgyzugoly Műhely Kft. A kérdőívek önkitöltős módszer

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16.

K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. K Ú R I A Ügykezelő Iroda 1055 Budapest, V., Markó utca 16. Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy bíróságunk 2016. január 15- február 15 közötti időszakban az Önök segítő közreműködésével Ügyfél-elégedettséget

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Hagyományok-Ízek-Régiók Program

Hagyományok-Ízek-Régiók Program Hagyományok-Ízek-Régiók Program Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály Osztályvezető www.aki.gov.hu Terra Madre, a Hagyományos Élelmiszerek Napja

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ május Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA A DÉL-DUNÁNTÚL KISTÉRSÉGEIBEN Száma: 3 / 2007 Pécs, 2007. május Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-100-1

Részletesebben

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 2016.

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 2016. A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 06. / A felmérés célja és módszere 06 júniusában a záróvizsgán részt vett szociális munka szakos

Részletesebben

HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS

HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS HAZAI TDM SZERVEZETEK ÜGYFÉLKEZELÉSE KUTATÁSI ELEMZÉS 2011. június Minden jog fenntartva. A tanulmány eredményeinek és megállapításainak felhasználása csak a forrás pontos megjelölésével lehetséges. MÓDSZERTAN

Részletesebben

Külső partneri elégedettség felmérés 2013.

Külső partneri elégedettség felmérés 2013. Munkaügyi Központja Iktatószám: VAM/01/473-16/2013. Külső partneri elégedettség felmérés 2013. 2010-ben az MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszer bevezetése kapcsán kidolgozásra került egy új

Részletesebben

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai

Részletesebben

M Ű V É S Z E T I I S K O L A I

M Ű V É S Z E T I I S K O L A I ISKOLAI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS M Ű V É S Z E T I I S K O L A I K É P Z É S EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY KESZTHELY 2 0 0 9-2 0 1 0 Készítette:

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tagjai és a bizottságok tagjai évi elégedettség-mérésének szöveges kiértékelése

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tagjai és a bizottságok tagjai évi elégedettség-mérésének szöveges kiértékelése Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése tagjai és a bizottságok tagjai 2017. évi elégedettség-mérésének szöveges kiértékelése A Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában (a továbbiakban:

Részletesebben

Szervezeti kompetencia fejlesztés a Borsod-Abaúj-

Szervezeti kompetencia fejlesztés a Borsod-Abaúj- ADATLAPOK - Pályázati Adatlap (letölthető.doc formátumban, 6 oldal összesen) Szervezeti kompetencia fejlesztés a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei civil szervezetek körében 1 / 25 Civil szervezeteknek szolgáltató,

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon

Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon 1 Pályaválasztók a Pályaválasztási Kiállításokon A Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi központ Pályaválasztási Kiállításokat rendezett Székesfehérváron (2009. november 5-7.) és Dunaújvárosban (november

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények -

Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények - Közszolgálati teljesítményértékelés - véleményfelmérés eredmények - 203. 2 Bevezetés Kitöltési időszak: 203.08.2. 5:00 óra és 203.08.27. 2:30 között Az eredetileg tervezett határidőt (203.08.25. 24:00)

Részletesebben

Tisztelt Kollégiumi Tanács!

Tisztelt Kollégiumi Tanács! fontosság BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA Tisztelt Kollégiumi Tanács! A Nagytétényi úti bérleményi Tagkollégiumban október hónapban elvégeztük a hallgatói mérest.. Október -én végzett felmérés eredményeinek

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEIRŐL. részére december

KUTATÁSI JELENTÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEIRŐL. részére december KUTATÁSI JELENTÉS AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTŐ KÉRDÉSEIRŐL A részére 2013. december TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ EGYES ÜGYINTÉZÉSI MÓDOK NÉPSZERŰSÉGE... 3 1.1. ÜGYINTÉZÉSI MÓDOK NÉPSZERŰSÉGE A SZEMÉLYES

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

SZÜKSÉGLETELEMZÉS AZ OLASZ ÉS MAGYAR FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA LEONARDO DA VINCI INNOVÁCIÓ TRANSZFER. Copyright SME 2 Konzorcium 1/12

SZÜKSÉGLETELEMZÉS AZ OLASZ ÉS MAGYAR FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA LEONARDO DA VINCI INNOVÁCIÓ TRANSZFER. Copyright SME 2 Konzorcium 1/12 LEONARDO DA VINCI INNOVÁCIÓ TRANSZFER SZÜKSÉGLETELEMZÉS AZ OLASZ ÉS MAGYAR FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány

Részletesebben

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA

WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG MÉRÉSE BUDAPEST 017. 1 1. A kutatás körülményei A Wekerle Sándor Főiskolán 017. októberében hallgatói elégedettség vizsgálatot végeztünk. A megkérdezés

Részletesebben

AVOP kérdőív és értékelése

AVOP kérdőív és értékelése AVOP kérdőív és értékelése A kérdőívre a két workshopon megjelentek közül 47-en válaszoltak. Bár a kérdőíves felmérés nem mondható reprezentatívnak, mégis alkalmas volt arra, hogy bizonyos problématerületeket

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ augusztus Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés 2007. augusztus Változás az elızı Változás az elızı hónaphoz

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁRCIUS 11-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2010. MÁRCIUS 11-I ÜLÉS 6. sz. napirendi pont Tájékoztató a Postapartner program eddigi szakaszairól, valamint annak regionális folytatásáról Elıadó: Dr. Brebán

Részletesebben

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008.

Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. Közmunka programok a Dél-dunántúli régióban 2008. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 2008. évben is nagy hangsúlyt fektet a közmunkaprogramok megvalósítására, hiszen sajnos széles az a réteg, akiknek

Részletesebben

Többcélú közösségi terek a látogatók szempontjából

Többcélú közösségi terek a látogatók szempontjából Többcélú közösségi terek a látogatók szempontjából 1 Modell dokumentálása, eredmények disszeminációja Kutatás, felmérés, értékelés Adaptáció, alkalmazás A szakmai modellprogramok kialakításának és adaptációjának

Részletesebben

A NIT-kérdőívet kitöltő szervezetek jellemzői. A 2012 március-áprilisában zajlott online kérdőíves felvétel főbb eredményei

A NIT-kérdőívet kitöltő szervezetek jellemzői. A 2012 március-áprilisában zajlott online kérdőíves felvétel főbb eredményei A NIT-kérdőívet kitöltő szervezetek jellemzői A 2012 március-áprilisában zajlott online kérdőíves felvétel főbb eredményei A válaszadó szervezetek jogi formája Összes szervezet Ernyőszervezetek Nem ernyőszervezetek

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Nagy Webáruház Felmérés 2015

Nagy Webáruház Felmérés 2015 EREDMÉNYEK Nagy Webáruház Felmérés 2015 Folytatva a már 2008 óta meglévő hagyományunkat, idén is megrendeztük a Nagy Webáruház Felmérést. Ennek keretében 790 hazai webáruház tulajdonosa válaszolt, többek

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest

Részletesebben

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében Budapest, 2016. június Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje

Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Az idősek infokommunikációs eszközökkel való ellátottsága és az eszközhasználattal kapcsolatos attitűdje Készítette: Faragó Judit 2005. november-december Az Inforum immár harmadszor rendezte meg az Unoka-Nagyszülő

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata

Nagykálló Város Önkormányzata LAKOSSÁGI KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2. Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA

Részletesebben

Pályázati adatlap. Baranya megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztésére. A pályázó neve, székhelye: Regisztrációs szám:

Pályázati adatlap. Baranya megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztésére. A pályázó neve, székhelye: Regisztrációs szám: Pályázati adatlap Baranya megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztésére A pályázó neve, székhelye: Regisztrációs szám: (A pályáztató szervezet tölti ki!) Kedvezményezett: Partnerek: 7624 Pécs,

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ nov. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2008. nov. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS. Tájékoztató a közmunkapályázatokról

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS. Tájékoztató a közmunkapályázatokról DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉS 2. sz. napirendi pont Tájékoztató a közmunkapályázatokról Elıadó: dr. Brebán Valéria 2 Közmunka programok a dél-dunántúli régióban 2008.

Részletesebben

Elégedettségmérés a Somogy Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer kistelepülési könyvtárait használók számára Értékelés

Elégedettségmérés a Somogy Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer kistelepülési könyvtárait használók számára Értékelés Elégedettségmérés a Somogy Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer kistelepülési könyvtárait használók számára Értékelés A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár KSZR szolgáltatásaira, a szolgáltatás

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék

Output menedzsment felmérés. Tartalomjegyzék Összefoglaló Output menedzsment felmérés 2009.11.12. Alerant Zrt. Tartalomjegyzék 1. A kutatásról... 3 2. A célcsoport meghatározása... 3 2.1 Célszervezetek... 3 2.2 Célszemélyek... 3 3. Eredmények...

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

Értékelés a kultúra területén kérdőív összefoglaló

Értékelés a kultúra területén kérdőív összefoglaló Értékelés a kultúra területén kérdőív összefoglaló A kérdőívet azért készítettem, hogy felmérjem, a kulturális területen végeznek-e kötelező és önkéntes értékeléseket. A kiinduló feltevésem az volt, hogy

Részletesebben

A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 3. jelentés

A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 3. jelentés A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 3. jelentés Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/004-02-02-0039) 2006. június

Részletesebben

Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán

Székesfehérvári véleménykutatás december Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Telefonos kutatás 600 fő megkérdezésével, települési reprezentatív mintán Összefoglaló A székesfehérváriak közhangulata rendkívül kedvező, a közösségépítő programok látogatottsága magas, a lakosok többsége

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi

Részletesebben

Toborzási helyzetkép

Toborzási helyzetkép Toborzási helyzetkép 2016. második negyedév Az OnlineToborzas.hu felmérésének eredményei Felmérésünket alapvetően a 100 dolgozónál többet foglalkoztató cégek HR vezetőinek a körében végeztük, kérdőívekkel

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2. intézkedés Decentralizált programok a hátrányos helyzetőek foglalkoztatására program eredményei 2008. október 31.

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. függelék a 4/2014. (IV. 15.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. A Pályázó adatai: 1.1 A pályázó neve: 1.2 Címe: 1.3 Alapítás

Részletesebben

avagy mit mond cégvezető * a marketingjéről 1. Ki foglalkozik az Ön vállalkozásában a marketinggel?

avagy mit mond cégvezető * a marketingjéről 1. Ki foglalkozik az Ön vállalkozásában a marketinggel? KKV marketing felmérés 2009 IV. avagy mit mond 1 300 cégvezető * a marketingjéről Miklovicz Norbert kkv marketing szakértő Kis- és középvállalkozási marketing felmérésünk 2009 elején indult útjára; célom

Részletesebben

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése

Alba Radar. 18. hullám. Az iskolai közösségi szolgálat megítélése Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 18. hullám Az iskolai közösségi szolgálat megítélése - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. június 17. Készítette:

Részletesebben

Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról

Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról Fecskepalota Szép Jelen Alapítvány Kérdőíves elemzés a Fecskepalotáról Készült az Erzsébet-program által kiadott kérdőív segítségével Készítette: Hegyi Bella 2014 1 Tartalomjegyzék Táblajegyzék... 2 1.

Részletesebben

Beszámoló a Partneri igény- és elégedettségmérésről 2009 / 2010.

Beszámoló a Partneri igény- és elégedettségmérésről 2009 / 2010. Beszámoló a Partneri igény- és elégedettségmérésről 2009 / 2010. Készítette: Scsureczné Pór Magdolna minőségirányítási vezető 1 1. A mérés előzményei Októberben a Partneri igény és elégedettségmérés végrehajtásáért

Részletesebben

A kollégisták körében végzett második kérdőíves elégedettségvizsgálat eredményei. Iosephinum Kollégium és Szakkollégium Piliscsaba 2011.

A kollégisták körében végzett második kérdőíves elégedettségvizsgálat eredményei. Iosephinum Kollégium és Szakkollégium Piliscsaba 2011. 1 A kollégisták körében végzett második kérdőíves elégedettségvizsgálat eredményei Iosephinum Kollégium és Szakkollégium Piliscsaba 2011. április-május Készítette: Koltay Elvira 2 I. A válaszadókról Az

Részletesebben

Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról

Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról Gyorsjelentés a végzett hallgatók utánkövetéses vizsgálatáról 1994 4. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán illetve annak jogelőd intézményében 199-ben indult az általános szociális munkások

Részletesebben

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai Értékelés Ennek a kérdőívnek a célja az volt, hogy az EUROKONTAKT projekt munkatársait felvilágosítsa a vidéki vállalkozások szolgáltatási szükségleteiről, azok kielégítettségének szintjéről. A felmérést

Részletesebben

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők

Részletesebben

Felmérési koncepció. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A.5-2013-2013-0090 kódszámú Önkormányzati Szervezetfejlesztés projektje

Felmérési koncepció. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A.5-2013-2013-0090 kódszámú Önkormányzati Szervezetfejlesztés projektje Felmérési koncepció 9. fejlesztési elem: A lakosság körében átfogó felmérés és elemzés készítése a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről és felmerülő igényekről DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ)

CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ) CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ) ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS A MÁSODIK ÉS HARMADIK PÁLYÁZATI CIKLUSBAN ÖSSZEFOGLALÓ A kutatás háttere, módszertan A Campus Hungary ösztöndíjban részesülők hazaérkezésüket

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ febr. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. febr. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az

Részletesebben

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006

Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 Guidance-Partnership-Services Alternatív munkaerő-piaci program a Dráva mentén IPA HUHR/1101/2.1.2/0006 A projekt bemutatása Gyurok Ernőné dr. Bódi Csilla Szakmai igazgató, projektmenedzser DDRFK Nonprofit

Részletesebben

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Elégedettség, DEM 08 BGK Elégedettség DEM 08 BGK (dem_08_bgk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus

Részletesebben

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében

A minőségirányítási csoport beszámolója. 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében A minőségirányítási csoport beszámolója 2009/2010-ben végzett felmérésről a leendő elsős szülők körében Minőségirányítási tevékenységünk egyik jelentős szempontja az iskola partnereinek elégedettségmérése.

Részletesebben

A projekt folytatási lehetőségei

A projekt folytatási lehetőségei "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai

A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai A HÍR védjegyes termelők körében végzett felmérések tapasztalatai Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc-kutatási Osztály Osztályvezető HÍR védjegyes termelők éves

Részletesebben

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan. Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára vonatkozó elégedettségi felmérés eredményeit.

Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára vonatkozó elégedettségi felmérés eredményeit. ISO 9000 FÓRUM 1124 Budapest Fürj u. 18. ISO 9000 FÓRUM Rózsa András részére (személyes és bizalmas). Tisztelt Rózsa András úr! Ez az összesítés tartalmazza az ISO 9000 FÓRUM XXII. Nemzeti Konferenciájára

Részletesebben

2. A kutatásban részt vevő szervezetek 71 százaléka közhasznú, 21,7 százalékuk nem az, 7,3 százalékuk számára pedig nem releváns a jogállás.

2. A kutatásban részt vevő szervezetek 71 százaléka közhasznú, 21,7 százalékuk nem az, 7,3 százalékuk számára pedig nem releváns a jogállás. 1. Az online kérdőívet kitöltő szervezetek kétharmada (66,7%) egyesület, negyedrészük (24,6%) alapítvány. A válaszadók 5,8 százaléka nonprofit intézmény, egyaránt 1,45 százalékuk pedig szociális szövetkezet,

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN Veszprém, 2018. április 20. A felmérés előzménye A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Részletesebben

Az ellenırz. Statisztika

Az ellenırz. Statisztika Civil SzámAdó Konferencia Civil SzámAd madó Konferencia Az Állami Számvevıszéki ellenırzések tapasztalatai Jakab Éva Az ellenırz rzés s céljac Döntéshozókhoz, kezelı szervhez kapcsolódó az NCA-ból nyújtott

Részletesebben

Gépészmérnöki és Informatikai Karának

Gépészmérnöki és Informatikai Karának A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának 2014/2015 TANÉV II. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓ KURZUSÉRTÉKELÉSE Készítette: a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Minőségbiztosítási és Értékelési Bizottsága

Részletesebben