A módosítási kérelem kezdeményezése a szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott alábbi ok(ok) miatt szükséges: 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A módosítási kérelem kezdeményezése a szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott alábbi ok(ok) miatt szükséges: 1"

Átírás

1 EMIR alrendszer adatkezelési nyilvántartási azonosító: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TÁMOP-TIOP Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Egészségügyi, Szociális és Felzárkózási Főosztály Szociális és Felzárkózási Pályázatok Osztálya 1134 Budapest, Váci út. 45/C Tisztelt Közreműködő Szervezet! Tárgy: 3. sz. Alulírott Dr. Páva Zsolt, mint a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Főkedvezményezett nevében kezdeményezem az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott TÁMOP / azonosítószámú pályázatomhoz kapcsolódó, én hatályba lépett támogatási szerződés (a továbbiakban szerződés) módosítását. A kezdeményezése a szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott alábbi ok(ok) miatt szükséges: 1 a) A projekt megvalósításának befejezése a szerződés pontjában meghatározott időponthoz képest előre láthatóan 3 hónapot meghaladóan késik. A projekt megvalósításának tervezett napja a pontja :... év hó. nap. A projekt megvalósításának tervezett napja jelen :... év hó. nap. A indoklása: b) A projekt összköltségének húsz százalékát meghaladó mértékben változik a költségek költségkategóriák szerinti bontása a szerződés 1. sz. mellékletében rögzített bontáshoz képest. Elszámolható költségek a szerződés 1. sz. melléklete Év Összesen: Költség Összes A indoklása: 1 A lista konstrukció specifikusan bővíthető

2 c) A projekt megvalósításának tervezett időtartama meghaladja a 2 évet vagy támogatása meghaladja a 250 millió forintot, és a teljes támogatás értékének húsz százalékát meghaladó mértékben változik a költségek évek szerinti bontása a 1. sz. mellékletében rögzített bontáshoz képest. Elszámolható költségek a 1. sz. melléklete Év Összesen: Költség Összes A indoklása: d) Az eredeti támogatási szerződésben rögzített bármely indikátor értékének várható teljesülése nem éri el a célérték 75%-át. A Projekt számszerűsíthető eredményei a szerződés 4. sz. melléklete Mutató Kiinduló érték Szerződé Szerződé s módosítá s módosítá si si A indoklása: e) Változik a projekt bármely egyéb, a célkitűzéseket befolyásoló lényeges jellemzője. A a projekt mely jellemzőjére irányul? A projekt keretében belső átcsoportosítást kívánunk alkalmazni a Türr István Képző és Kutató Intézet partnernél. A módosított felhasználás érinti a partner során lévő Ft tartalékkeret felhasználását is. A hatályos szabályozás szerint a tartalékkeret csak a támogató előzetes

3 jóváhagyásával, a Támogatási módosítása keretében történhet meg: A tartalék a kedvezményezett írásban benyújtott kérelme, csak a közreműködő szervezet előzetes engedélyével használható fel. A tartalék felhasználása csak szerződésmódosítás keretében lehetséges. A jelen szerződésmódosítás keretében a kapcsolódó átcsoportosítási csomagot kérjük elfogadni a Közreműködő Szervezettől. A szerződésben (vagy annak mellékleteiben) rögzített állapot: A módosítás eredményeként a tartalékkeret több tételre is felhasználásra kerül a lentiekben meghatározottak szerint. keretében meghatározott állapot: 1. A III/526. Utazási és kiküldetési költségek sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot a IV/52. Egyéb bérleti díjak: gyakorlati helyszín biztosítása - erdőművelő és mf kezelő sorról (22. pont). Indoklás: A szakmai megvalósításban résztvevő munkatársak utazási költségét növeljük a projekt meghosszabbított megvalósítási időszakára. 2. A III/54. szakmai asszisztensek és projektreferens sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot a Tartalék sorról. A szakmai asszisztensek sorok összevonásra és kiegészítésre kerülnek ezen a soron. Indoklás: A Türr István Képző és Kutató Intézet a projekt kezdetétől november 30-ig 2 fő szakmai asszisztenst alkalmaz összesen 32,5 hónapra részmunkaidőben. A két asszisztens bérköltsége ,- Ft, míg 5 hónapra a projektreferens bére ,- Ft, azaz ,- Ft. A meghosszabbítás időszakában 5 hónapra projektreferens alkalmazására kerül sor teljes munkaidőben. Mindegyik munkatárs feladata a projekt szakmai adminisztrációja, kapcsolattartás, hálózatépítés és tájékoztatási kommunikációs tevékenységek ellátása, a TKKI programelemeinek, továbbá a mediátori, közösségfejlesztési és klubvezetési tevékenységek irányítása, koordinációja. 3. A III/54. Bérköltség foglalkoztatási klubvezető sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot IV/513. Egyéb anyagköltség képzési anyagktg - bet. kőműves és festő sorról (18. pont). Indoklás: Foglalkoztatási klubvezető alkalmazása részmunkaidőben havi ,- Ft közalkalmazotti bérrel számolva 6 hónapra összesen Ft költséggel. A foglalkoztatási klub létrehozásáról a konzorcium együttesen döntött. A foglalkoztatási klub célja, hogy a tartósan munkanélküli, kevés munkatapasztalattal rendelkező szegregátumi lakosságot segítse a munkakeresésben, a munkában tartást elősegítse. 4. A III/54. Bérköltség - Bet.kőműves és festő elm.okt sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/54. Bérköltség Mediátor sorra (9. pont). Indoklás: A Betanított kőműves és festő képzésen az elméleti oktató kinevezéséhez és a képzési programhoz igazítva kerül elszámolásra a bérköltség. 5. A III/54. Bérköltség - Bet.kőműves és festő gyak.okt sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/54. Bérköltség Mediátor sorra (9. pont). Indoklás: A Betanított kőműves és festő képzésen a gyakorlati oktató kinevezéséhez és

4 a képzési programhoz igazítva kerül elszámolásra a bérköltség. 6. A III/54. Bérköltség - Erdő, motorf.kez.elm.okt. sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/54. Bérköltség Mediátor sorra (9. pont). Indoklás: A Motorfűrész-kezelő és Erdőművelő képzéseken az elméleti oktató kinevezéséhez és a képzési programokhoz igazítva kerül elszámolásra a bérköltség. 7. A III/54. Bérköltség - Erdő, motorf.kez.gyak.okt. sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/54. Bérköltség Mediátor sorra (9. pont). Indoklás: A Motorfűrész-kezelő és Erdőművelő képzéseken a gyakorlati oktató kinevezéséhez és a képzési programokhoz igazítva kerül elszámolásra a bérköltség. 8. A III/54. Bérköltség Mupi okt. sorra átcsoportosítunk 7.240,- Ft-ot a IV/513. Egyéb anyagköltség képzési anyagktg - bet. kőműves és festő sorról (18. pont). Indoklás: A Munkaerőpiaci felkészítő tréningen oktató kinevezéséhez és a képzési programhoz igazítva kerül elszámolásra a bérköltség. 9. A III/54. Bérköltség Mediátor sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokról és összegekkel: III/54. Bet.kőműves és festő elm.okt pont III/54. Bet.kőműves és festő gyak.okt pont III/54. Erdő, motorf.kez.elm.okt pont III/54. Erdő, motorf.kez.gyak.okt pont VI/52. Közbeszerzési szakértő díja pont Indoklás: A mediátor továbbfoglalkoztatása és közösségfejlesztői feladatokkal a munkakörének kiterjesztése 5 hónapra havi ,- Ft bérrel számolva, összesen ,- Ft összegben, figyelembe véve a projektben eddig felmerült bérköltségét, ami ig összesen ,- Ft volt. A mediátor feladata a képzések végeztével a munkába helyezési folyamatban is a közreműködés, valamint a munkában tartás és a munkaközösség fejlesztése volt. A tapasztalatok és a visszajelzések, a mediátor korábbi alkalmazása a projektben a telepi lakosság társadalmi integrációját segítette. A közösségfejlesztő szolgáltatás nyújtása a telepi lakosság számára a munkaidőn, a foglalkoztatáson kívüli időben munkatevékenységek során zajlik majd. A szegregátum az egyik kiskertes területe a városnak. A közösségfejlesztés a szegregátum lakossága számára a kerthasználattal összefüggésben, a már meglévő klubfoglalkozásokhoz kapcsolódóan valósul meg. 10. A III/561. szakmai asszisztensek és projektreferens sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot a VI/52. Közbeszerzési szakértő díja sorról (30. pont). Indoklás: A szakmai asszisztenseket és a projektreferenseket közalkalmazotti jogviszonyban alkalmazza a TKKI. Ezen a soron a bruttó bérük után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. A szakmai asszisztensek bérköltsége után fizetendő szociális hozzájárulási adó ,- Ft, a projektreferens öt havi bére után fizetendő összeg ,- Ft, összesen ,- Ft kerül elszámolásra ezen a soron. További részletes indoklás a 2. pontban került kifejtésre. 11. A III/561. foglalkoztatási klubvezető sorra átcsoportosítunk ,- Ftot a VI/52. Közbeszerzési szakértő díja sorról (30. pont).

5 Indoklás: A foglalkoztatási klubvezetőt részmunkaidőben közalkalmazotti jogviszonyban alkalmazza a TKKI. Ezen a soron a bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül megfizetésre. További részletes indoklás a 3. pontban került kifejtésre. 12. A III/561. Bet.kőműves és festő elm.okt sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/561. Mediátor sorra (17. pont). Indoklás: A képzésen közreműködő elméleti oktató ténylegesen felmerült bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. 13. A III/561. Bet.kőműves és festő gyak.okt sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a III/561. Mediátor sorra (17. pont). Indoklás: A képzésen közreműködő gyakorlati oktató ténylegesen felmerült bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. 14. A III/561. Erdő, motorf.kez.elm.okt. sorról átcsoportosítunk ,- Ftot a III/561. Mediátor sorra (17. pont). Indoklás: A képzéseken közreműködő elméleti oktató ténylegesen felmerült bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. 15. A III/561. Erdő, motorf.kez.gyak.okt. sorról átcsoportosítunk ,- Ftot a III/561. Mediátor sorra (17. pont). Indoklás: A képzéseken közreműködő gyakorlati oktató ténylegesen felmerült bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. 16. A III/561. Mupi okt. sorra átcsoportosítunk 1.955,- Ft-ot a IV/52. Egyéb bérleti díjak: gyakorlati helyszín biztosítása - erdőművelő és mf kezelő sorról (22. pont). Indoklás: A képzésen közreműködő oktató ténylegesen felmerült bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. 17. A III/561. Mediátor sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokról és összegekkel: III/561. Bet.kőműves és festő elm.okt pont III/561. Bet.kőműves és festő gyak.okt pont III/561. Erdő, motorf.kez.elm.okt pont III/561. Erdő, motorf.kez.gyak.okt pont IV/52. Gyakorlati helyszín biztosítása - erdőművelő és mf kezelő pont Indoklás: A mediátor bruttó bére után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó kerül elszámolásra. További részletes indoklás a 9. pontban került kifejtésre.

6 18. A IV/513. munkaruha sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: III/54. foglalkoztatási klubvezető pont III/54. Mupi okt pont V/54. lektor pont Indoklás: A ténylegesen felmerült költségek elszámolása. 19. A IV/513. képzési anyagktg - erdőművelő-motorfűrész kezelő sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: IV/513. közösségfejlesztő tevékenység és klub működtetés anyagköltség pont IV/513. papír-írószer költségek pont Indoklás: A ténylegesen felmerült költségek elszámolása. 20. A IV/513. közösségfejlesztő tevékenység és klub működtetés anyagköltség sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot a IV/513. képzési anyagktg - erdőművelő-motorfűrész kezelő sorról (19. pont) Indoklás: A TKKI a tevékenységét kibővíti a projektben. A közösségfejlesztés és a foglalkoztatási klub működtetéséhez ,- Ft-ot biztosít 6 hónapra, amely átlagosan ,- Ft/hó összeget jelent. További részletes indoklás a 3. és a 9. pontban került kifejtésre. 21. A IV/525. vizsgadíjak sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot a IV/513. papír-írószer költségek sorra (31. pont). Indoklás: A Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ szakképesítő vizsgán közreműködő vizsgáztatók ténylegesen felmerült díja kerül elszámolásra. 22. A IV/525. gyakorlati helyszín biztosítása - erdőművelő és mf kezelő sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: III/526. szakmai megvalósítók pont III/561. Mupi okt pont III/561. Mediátor pont

7 V/54. lektor pont Indoklás: A gyakorlati (terep) helyszínt az Erdőművelő és Motorfűrész-kezelő képzéseken összesen 168 órára vette igénybe a TKKI. A csökkentett igénybevételi óraszámhoz igazítva számoljuk el a felmerült költségeket. 23. Az V/524. kiadvány sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az V/54. előadói bérköltség sorról (25. pont.) Indoklás: A szemléletformáló kiadvány tartalmát a konzorcium együttesen alakítja ki, a tervezettek szerint egy többoldalas, a képzésben résztvevők elhelyezkedését elősegítő kiadvány készül. A szemléletformáló kiadványra tervezett költség tartalmazza a kiadványtervezés és a sokszorosítás költségét is. 200 db kiadvány elkészítését tervezzük 2.000,- Ft/példány fajlagos költséggel összesen ,- Ft összegben. 24. Az V/54. vizsgabizottsági tagok megbízási díja sorra átcsoportosítunk 8.000,- Ft-ot az V/54. előadói bérköltség sorról (25. pont). Indoklás: Az Erdőművelő és Motorfűrész-kezelő képzések szakképesítő vizsgáin megbízással közreműködő vizsgabizottsági tagok megbízási díját számoljuk el. A vizsgaelnök ,- Ft/fő, a kamarai tag megbízási díja ,- Ft/fő volt 8 főre számítva. A kijelölt vizsgabizottsági tagok vállalkozói vagy megbízási jogviszonyban láthatják el feladataikat, azonban a megbízott tagok jogviszonya és a vonatkozó költségek csak a vizsgaszervezés megkezdése után véglegesítődtek. 25. Az V/54. előadói bérköltség sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: V/524. kiadvány pont V/54. vizsgabizottsági tagok megbízási díja pont V/54. lektor pont Indoklás: Az előadói díjakat a rendezvényszervezési, workshop költségek tartalmazzák. A workshopokra tervezett költségeket nem emeljük. 26. Az V/54. lektor sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokról és összegekkel: IV/513. munkaruha pont IV/525. gyakorlati helyszín biztosítása - erdőművelő és mf pont V/54. előadói bérköltség pont V/561. előadói bérköltségek járulékai pont

8 VI/52. közbeszerzési szakértő díja pont Tartalék pont Indoklás: A lektori díj az V/524. sorokon létrejövő film és szemléletformáló kiadvány lektorálásával, korrekciózásával összefüggő tevékenységek elvégzéséhez kapcsolódó megbízási díjat jelentik. 27. Az V/561. vizsgabizottsági tagok sorra átcsoportosítunk 2.160,- Ft-ot az V/561. előadói bérköltségek járulékai sorról (28. pont). Indoklás: Az OKJ szakképesítő vizsgán közreműködő megbízási jogviszonyban foglalkoztatott vizsgabizottsági tagok megbízási díja után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adót számoljuk el. További részletes indoklás a 24. pontban került kifejtésre. 28. Az V/561. előadói bérköltségek járulékai sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot alábbi sorokra és összegekkel: V/54. lektor pont V/561. vizsgabizottsági tagok pont V/561. lektor pont Indoklás: Az előadói díjakat a rendezvényszervezési, workshop költségek tartalmazzák. A workshopokra tervezett költségeket nem emeljük. 29. Az V/561. lektor sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az V/561. előadói bérköltségek járulékai sorról (28. pont). Indoklás: E soron a lektor megbízási díja után fizetendő 27%-os szociális hozzájárulási adó költsége kerül elkülönítésre. További részletes indoklás a 26. pontban került kifejtésre. 30. A VI/52. közbeszerzési szakértő díja sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: III/54. mediátor pont III/561 szakmai asszisztensek és projektreferens pont III/561. foglalkoztatási klubvezető pont V/54. lektor pont VIII/513. papír-írószer költségek pont

9 Indoklás: A közbeszerzési szakértő díja megoszlik a komplex telepprogramokban (a TKKI Pécsi Igazgatósága 6 projektben vesz részt az első körben nyertes pályázatok közül) megvalósuló közbeszerzési eljárások között. Az összeget ennek figyelembe vételével módosítottuk. 31. A VIII/513. papír-írószer költségek sorra átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel: IV/513. képzési anyagktg - erdőművelőmotorfűrész kezelő pont IV/525. vizsgadíjak pont VI/52. közbeszerzési szakértő díja pont VIII/531. bankszámla pont Indoklás: A projekt meghosszabbítást figyelembe véve a költségek emelése. 32. A VIII/531. bankszámla sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az V/513. papír-írószer költségek sorra (31. pont). Indoklás: A projektben nem kívánjuk elszámolni. 33. A Tartalék sorról átcsoportosítunk ,- Ft-ot az alábbi sorokra és összegekkel:

10 III/54. szakmai asszisztensek és projektreferens pont V/54. lektor pont Indoklás: A Tartalék felhasználásánál elsődleges szempont, hogy a TKKI a projekt megvalósítási szakaszának meghosszabbítását követően is el tudja látni feladatait, a vállalt projektelemek végrehajtását biztosítani tudja. Elsődleges célunk, hogy a szegregátum területén megkezdett képzési és közösségfejlesztői tevékenység a projekt teljes ideje alatt, illetve azt követően is kifejtse hatását. A mediátor már a képzés elejétől támogató szolgáltatásokat nyújtott a bevont személyek részére. A konzorciumi partnerekkel egyeztetve úgy látja a TKKI, hogy a mediátori feladatokat ellátó szakember elnyerte a helyi lakosság bizalmát és megbecsülését; elfogadják és hallgatnak rá az emberek. Erre építve terjeszti ki a mediátor tevékenységét a TKKI a projekt végéig közösségfejlesztő szolgáltatás nyújtásával. A közösségfejlesztési tevékenységet kapcsoljuk a klubfoglalkozásokhoz, és kiterjesztjük a teljes szegregátum számára. Kihasználva, hogy a szegregátum a város egyik kiskertes részén terül el, olyan értékteremtő és a helyi lakosság számára hasznossággal bíró szolgáltatást valósítunk meg, melynek keretében a szakember facilitátorként elősegíti a kiskertek és városi területek megművelését és gondozását. A konzorcium a tapasztalatok úgy látja, hogy a telepi lakosság elhelyezkedése és munkában tartása többletfeladatot ró a partnerekre. A TKKI ez okból a mediátori tevékenység mellett Foglalkoztatási klubot hoz létre, melyet a Csillagpontban kíván elhelyezni, hogy minden érintett számára elérhető legyen ez a szolgáltatás A indoklása: Mellékletek: 1. sz. melléklet: Módosított költségvetés Dátum: Aláírás: Kedvezményezett * dokumentum nem releváns pontjai törölhetők

A módosítási kérelem kezdeményezése a szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott alábbi ok(ok) miatt szükséges: 1

A módosítási kérelem kezdeményezése a szerződésben, valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott alábbi ok(ok) miatt szükséges: 1 EMIR alrendszer adatkezelési nyilvántartási azonosító: 00937-0002 EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TÁMOP-TIOP Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Egészségügyi, Szociális és Felzárkózási Főosztály

Részletesebben

Projekt új költségek összesen - TÁMOP / Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ft. Módosuló projektköltség összesen:

Projekt új költségek összesen - TÁMOP / Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ft. Módosuló projektköltség összesen: Projekt új - TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0001 PMJVÖ Magyar Máltai Szeretetszolgálat Khetanipe Egyesület TKKI Mnunkaügyi Központ: Módosuló projektköltség : 35 501 696 Ft 54 096 633 Ft 33 765 300 Ft 21 334 327

Részletesebben

a) A projekt megvalósításának befejezése a szerzıdés pontjában meghatározott idıponthoz képest elıre láthatóan 3 hónapot meghaladóan késik.

a) A projekt megvalósításának befejezése a szerzıdés pontjában meghatározott idıponthoz képest elıre láthatóan 3 hónapot meghaladóan késik. Kríziskezelı Központ 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 3. ESZA Nonprofit Kft. Budapest Pf. 818. 1385 Tárgy: Tisztelt Gottgeisl Dóra! Ezúton kezdeményezem az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP-5.3.3-08/

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében 5. sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció 6. sz. melléklet a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz Költségvetési specifikáció A specifikáció az ESZA elszámolható költségek általános útmutatóban foglaltakat a TÁMOP 2.2.4 pályázati kiírás esetében az

Részletesebben

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TÁMOP-5.3.6-11/1 komplex telep-program Esély a kibontakozásra pályázat

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával c. pályázati felhívásához Kódszám:

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása című program tervezéséhez

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Anti-diszkriminációs programok támogatása a médiában c. pályázati felhívásához B komponenséhez A diszkrimináció csökkentésének

Részletesebben

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht.

Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Kht. 2006. évi Közhasznúsági Jelentés Ózd, 2007. május 17.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj Újra Dolgozom+

Részletesebben

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához Kiemelt projektekre vonatkozó költségvetési specifikáció A specifikáció

Részletesebben

Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása

Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása Módosult A halászati termékekre és akvakultúra-termékekre irányuló piaci értékesítési intézkedések támogatása című (MAHOP-5.3.1-2016 kódszámú) felhívás, valamint az ahhoz kapcsolódó 4., 5. és 7. számú

Részletesebben

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció

Projekt adatlap 1. számú melléklete. I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Projekt adatlap 1. számú melléklete I. A költségvetés alátámasztása, technikai specifikáció Kérjük, hogy ebben a mellékletben ismertessék a projekt során beszerezni kívánt eszközök és szolgáltatások, valamint

Részletesebben

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett

7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett 7. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett Építı közösségek Közmővelıdési intézmények az élethosszig tartó tanulásért címő pályázathoz

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A (fő)kedvezményezett neve: 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bereczk Balázs Telefon: +36 (85) 501035 Fax: +36 (85) 501055 Email: bereczk.balazs@marcali.hu

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése című kiemelt projekt országos célkitűzései és eredményei Bacsó Orsolya Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. február 13.

Részletesebben

UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR

UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR I. A TÁMOGATÁSI JOGVISZONY SAJÁTOSSÁGAI A támogatási jogviszony sajátos polgári jogi jogviszony. (támogatási szerződés/támogatói okirat) Sajátosságok

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel Uniós pályázatok és projektek felépítése A pályázati dokumentáció tartalma Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Egyéb útmutatók Útmutató

Részletesebben

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap TÁMOP-4.1.2.D-12/2/KONV projektindító nap Támogatási keret - Összesen 2 858 561 708 Ft a megítélt támogatás. A pályázati kiírás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 28-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 28-ai ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE VI. 84 /2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2016. április 28-ai ülésére Tárgy: A TOP 5.1.1.-15 kódszámú Megyei szintű foglalkoztatási

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Az alapellátások fejlesztése a Sárospataki

Részletesebben

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

~;t; (2;1,~~~s- . szám ú ;~~i;:~

~;t; (2;1,~~~s- . szám ú ;~~i;:~ HudazJt'l;!! ~~:.~:r:~~~~;~~~;;:;i t ü.,";,~~ ; 15 ~;t; (2;1,~~~s-. szám ú ;~~i;:~ Előterjesztés a Képviselő-testület részére a KMOP-5.1.1/A-9-2f-211-1 azonosító számú "Kőbányai 'Kis-Pongrác' lakótelep

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA MUNKAHELYTEREMTÉS- GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 kódszámú felhívás ELŐADÓ: NAGY GÁBOR A PROGRAMRÓL RÖVIDEN Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó programot

Részletesebben

Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás. 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD

Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás. 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD 1 Támogatási szerződés tartalma I. ÁSZF 1. Általános rendelkezések 2. Projekt megvalósításához

Részletesebben

kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete)

kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete) TÁMOP-1.1.3-09/1 Út a munka világába című kiemelt projektre vonatkozó költségvetési specifikáció (a kiemelt projekt tervezési útmutatójának melléklete) A specifikáció ESZA elszámolható költségek általános

Részletesebben

A TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET TÖREKVÉSEI A HATÁRON ÁTNYÚLÓ FELNŐTTKÉPZÉSBEN

A TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET TÖREKVÉSEI A HATÁRON ÁTNYÚLÓ FELNŐTTKÉPZÉSBEN A TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET TÖREKVÉSEI MOLNÁR GYÖRGY igazgató TKKI Békéscsabai Igazgatóság Kecskemét, 2011. augusztus 24. ELŐZMÉNYEK: A HATÁROKON ÁTÍVELŐ TUDÁSEGYESÍTÉS KÉPESSÉGÉNEK KIALAKULÁSA

Részletesebben

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program V. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése valamint a helyi fejlesztési kapacitások

Részletesebben

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS

1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 192. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Közgyűlési felhatalmazás a " Vállalkozási szerződés a DDOP-3.1.2-12-2013-0016 azonosítószámú projekt keretében az 1. számú Óvoda Kindergarten fejlesztésére

Részletesebben

2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10.

2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10. 2010. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik

Részletesebben

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA 2010.02.26. POLGÁR ÉVA TÉMAKÖRÖK elszámolható költségek útmutató (ESZA/ERFA) könyvvizsgálat a projekt végén előlegből származó kamatbevétel bevételek kezelése milyen

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEZETEINEK SZEREPE A MEGYEI FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEZETEINEK SZEREPE A MEGYEI FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉS SZERVEZETEINEK SZEREPE A MEGYEI FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT FELADATAI 2014-2020-BAN

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: május 18.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: május 18. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2017. május 18. Javaslat a Dunaújvárosi Óvoda költségvetési előirányzatának módosítására Előadó: Előkészítő: Meghívott:

Részletesebben

ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató

ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató Alapvető információk Jelen állapot szerint az Új Széchenyi Terv (továbbiakban az ÚSZT) projektjei az előkészítés és a szerződéskötés fázisában vannak (4/2011.

Részletesebben

A Támogatói Okirat módosítása, változások bejelentése

A Támogatói Okirat módosítása, változások bejelentése A Támogatói Okirat módosítása, változások bejelentése ÁROP-1.2.11/A Pályázói információs nap Előadó: Benkucs László MAG Zrt. Közép-magyarországi ov.h. 2013. november 11. Jogszabályi háttér, eljárásrendek

Részletesebben

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez A pályázatban csak

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató. a [Pályázati Központ] által végzett adatkezelésekről. 1. Az adatkezelő megnevezése és elérhetőségei

Adatkezelési tájékoztató. a [Pályázati Központ] által végzett adatkezelésekről. 1. Az adatkezelő megnevezése és elérhetőségei Adatkezelési tájékoztató a [Pályázati Központ] által végzett adatkezelésekről 1. Az adatkezelő megnevezése és elérhetőségei Pályázati Központ Székhely: 4028 Debrecen, Kassai u.26. Posta cím: 4002 Debrecen

Részletesebben

1. számú SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS

1. számú SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS 1. számú SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS amely létrejött egyrészről a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (székhely: 1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) mint támogató (a továbbiakban: Támogató), képviseletében

Részletesebben

Fax: Postai irányítószám: 3525 Telefon:

Fax: Postai irányítószám: 3525 Telefon: 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Mezőkövesd

Részletesebben

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP 1.1.1-12/1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése TÁMOP 1.1.1-12/1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A projekt célja TÁMOP-1.1.1-12/1-2012-0001 Megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációjának

Részletesebben

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az

Részletesebben

Türr István Képző és Kutató Intézet Főigazgatóság

Türr István Képző és Kutató Intézet Főigazgatóság Türr István Képző és Kutató Intézet Főigazgatóság TÁMOP 5.3.6/B-13/1-2014-0001 EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Türr István Képző és Kutató Intézet TÁMOP-5.3.6.B-13/1-2014-0001 Szakmai-módszertani

Részletesebben

Könnyített elbírálású projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Könnyített elbírálású projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program I. Könnyített elbírálású projekt adatlap a Társadalmi Megújulás Operatív Program Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével

Részletesebben

2010. Munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek tagjainak képzése 2010.03.10.

2010. Munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek tagjainak képzése 2010.03.10. 2010. Munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek tagjainak képzése 2010.03.10. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS Tanfolyam nyilvántartási száma: amely létrejött a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 13..-a alapján egyrészről a Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola (1106 Budapest,

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum

Részletesebben

MEGVALÓSULÁSI HELYSZÍN

MEGVALÓSULÁSI HELYSZÍN A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex program: TOP-5.2.1-15-KO1-2016-00001 kódszámú, KAPU című pályázat megvalósítási időszaka: 2017.05.17 2020. 02.20. KEDVEZMÉNYEZETT NEVE

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852

Részletesebben

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt.

A pályázat 100%-os intenzitású, keretében a gazdasági társaság 10.396.936 Forint összegő vissza nem térítendı támogatást igényelt. Javaslat a SIDINFO Nonprofit Kft. által benyújtott TÁMOP-1.4.1-12/1 kódszámú, Hátrányos helyzető célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erısítésével

Részletesebben

Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai c. pályázati felhívásához.

Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai c. pályázati felhívásához. V. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Első lépés - alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése című tervezési felhíváshoz Kódszám: TAMOP-2.3.2-09/1

Részletesebben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben

Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben Tájékoztató füzet Zöld építőipari tranzitfoglalkoztatás a Váli völgyben RÓLUNK A Jövő Sportcsillagai Közhasznú Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy segítse a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat,

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04.

Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04. 2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás Pénzügyi és szakmai elszámolás 1 Szakmai beszámoló Célja: a pályázatban vállalt feladatok végrehajtásának szöveges bemutatása Része: a) elektronikus szakmai adatlap (EPER), b) kötelezően előírt, vagy a

Részletesebben

TOP FE

TOP FE TOP-5.1.1-15-FE1-2016- 00001, Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében Kígyóssy Gábor területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Székesfehérvár, 2016. november

Részletesebben

TÁMOP-2.4.5-12/7. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2012. május 1.

TÁMOP-2.4.5-12/7. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2012. május 1. A MUNKA ÉS A MAGÁNÉLET ÖSSZEHANGOLÁSÁT SEGÍTŐ MUNKAHELYI KEZDEMÉNYEZÉSEK RUGALMAS MUNKAHELYEK TÁMOP-2.4.5-12/7 A pályázat benyújtásának kezdő dátuma: 2012. április 1. A pályázat benyújtásának végső határideje:

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, március 30.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, március 30. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-5.2.1-15 kódszámú, A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívásra Ózd, 2016. március 30. Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére Támogatott neve: Támogatási szerződés azonosító száma: I. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS: BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 01. évi Működési támogatottak részére 1. Részletes költségvetés:

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK

TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK ÁROP SZERVEZETFEJLESZTÉSI PROJEKTEK TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK GŐRI MELINDA MINISZTERELNÖKSÉG IRÁNYÍTÓHATÓSÁG TÁMOGATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ FŐBB TUDNIVALÓK Cél : Pályázatban foglalt tartalom megvalósítása

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 18-i rendes ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 18-i rendes ülésére Tárgy: TÁMOP-3.1.3-10/2-2010-0015 azonosító

Részletesebben

Előadó: Kovács Lajos Nagyecsed polgármestere

Előadó: Kovács Lajos Nagyecsed polgármestere Előadó: Kovács Lajos Nagyecsed polgármestere Állandó népesség: 6693 fő Cigány lakosság száma: 1283 fő Aktív korúak száma: 4623 fő Munkanélküliek száma : 830 fő Közfoglalkoztatottak száma: 673 fő Területe:

Részletesebben

Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten

Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten Városrehabilitációs törekvések Pécs-Keleten Dr. Kovács Katalin Pécs MJV Polgármesteri Hivatala Természeti és Emberi Erőforrás Referatúra I. célcsoport: Mélyszegénységben élők és romák I. célcsoport: Mélyszegénységben

Részletesebben

Építés, felújítás, bővítés Eszköz beszerzés. Általános költségek. szolgáltatás

Építés, felújítás, bővítés Eszköz beszerzés. Általános költségek. szolgáltatás Projekt elszámolható elszámolható költség: megítélt támogatás: 79 969 997 71 972 997 Megvalósíthat Projekt ósági előkészítés Közbeszerzés tanulmány (kivéve költsége készítése Projekt közbeszerzés és (projekt

Részletesebben

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.

Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során. FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási

Részletesebben

Projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Projekt adatlap a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Munkahelyi képzések támogatása mikro-és kisvállalkozások számára a konvergencia régiókban címmel meghirdetett pályázati felhívásához Kódszám:

Részletesebben

11/2017. (VI. 19.) rektori-kancellári közös utasítás

11/2017. (VI. 19.) rektori-kancellári közös utasítás 11/2017. (VI. 19.) rektori-kancellári közös utasítás az iskolarendszeren kívüli képzések területén oktatók és vizsgáztatók egységes óraadási és vizsgáztatási díjairól, valamint az oktatói és vizsgáztatói

Részletesebben

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat! Pénzügyi és szakmai beszámoló és útmutató Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi Egészségügyi célú feladatok támogatása előirányzatból nyújtott támogatás felhasználásáról Támogatott szervezet

Részletesebben

hatályos: 2013.12.29 -

hatályos: 2013.12.29 - 2014/2013. (XII. 29.) Korm. határozat a TIOP-2.3.1-13/1-2013-0001 azonosító számú [ Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e- Egészségügy) Rendszer Központi, intézményközi adatáramlást biztosító informatikai

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 20-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG IKTATÓSZÁM: 07-7/12-10/2013. TÁRGY: AZ EGYESÍTETT EGÉSZSÉG- ÜGYI INTÉZMÉNYEK IGAZGA- TÓSÁGA TÁMOP 6.1.2-13/1. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉ- TELE MELLÉKLET: 1 DB E LŐTERJESZT É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 19. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Konvergencia régiók / Közép-Magyarországi Régió című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS-GAZDASÁGTAN 2012/2013. tanév, tavaszi félév Levelező tagozat GYAKORLÓ FELADATOK

VÁLLALKOZÁS-GAZDASÁGTAN 2012/2013. tanév, tavaszi félév Levelező tagozat GYAKORLÓ FELADATOK GYAKORLÓ FELADATOK 1. feladat Egy vállalat tárgyévi könyvelési adatai szerint az alábbi termelési költségek merültek fel, költségnemenkénti bontásban: ANYAGKÖLTSÉG: Bérköltség: Szociális hozzájárulási

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Pályázati adminisztráció, monitorozás

Pályázati adminisztráció, monitorozás Pályázati adminisztráció, monitorozás Baumgartner László Pályázati szakreferens OKM Támogatáskezelő Igazgatósága EU-s Társfinanszírozású Pályázatok Igazgatósága 2. számú pályázati osztály Jogszabályi háttér

Részletesebben

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor

Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok. Dr. Nyári Tibor Az Európai Szociális Alapból támogatott nemzeti programok Dr. Nyári Tibor Programozási időszak 2007-2013 Új Magyarország Fejlesztési terv ( Új Széchenyi Terv) 15 db Operatív Program (főbb fejlesztési területek)

Részletesebben

I. Felvételi javaslat, kinevezés módosítás

I. Felvételi javaslat, kinevezés módosítás I. Felvételi javaslat, kinevezés módosítás Felvételi javaslatot, kinevezés módosítására irányuló feljegyzést kizárólag az személyügyi feladatokat ellátó munkatársai indíthatnak. Kapcsolódó dokumentumok:

Részletesebben

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez (NTP-KKT-12-A/B-P) A pályázatban csak a támogatási időszakban megvalósult, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó,

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási

A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási A megváltozott munkaképességű személyek megújult foglalkoztatástámogatási rendszere Előadó: Boros Attila Főosztályvezető Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Foglalkozási Rehabilitációs Főosztály

Részletesebben

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban

Részletesebben

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ

1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ A projekt azonosító száma: TÁMOP5.5.211/221219 A (fő)kedvezményezett neve: 1. SZÁMÚ IDŐSZAKOS BESZÁMOLÓ 1. Beszámoló azonosító adatai: Beszámoló kitöltéséért felelős személy: Bognár Viktória Telefon: +6

Részletesebben

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata

Munkaköri leírás. Projektmenedzser. TÁMOP-3.3.10.B-12-0004 Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. A projektvezető szerepe és feladata A projektvezető szerepe és feladata Projektmenedzser A fejlesztési munkát a projekt vezetője irányítja, akinek feladata a projektterv elkészítés, a fejlesztés operatív feladatainak megszervezése, koordinálása

Részletesebben

TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára

TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára TÁMOP-2.1.3.A-12/1, TÁMOP-2.1.3.B-12/1 TÁMOP-2.1.3.C-12/1 Munkahelyi képzések támogatása mikro kis-, közép-, és nagyvállalkozások számára Zalaszentgrót 2012.03.28. A kiírás célja A gazdaság versenyképességének

Részletesebben