TrefortUtca. Tavasz a Holdon. A tartalomból MÁJUS 4. SZÁM. Ára: 120 Ft

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TrefortUtca. Tavasz a Holdon. A tartalomból 2006. MÁJUS 4. SZÁM. Ára: 120 Ft"

Átírás

1 TrefortUtca Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola lapja Tavasz a Holdon Az iskola bővítésének tervei Ballagás Színjátszó fesztivál A víz világnapja MÁJUS 4. SZÁM A tartalomból Ára: 120 Ft Huszonnégy órás kosár Március 14. Beatles Fuss, ha károly az életed... De várjunk csak, lehet a Holdon egyáltalán tavasz? Úgy tűnik, hogy lehet, legalábbis egy zászló gondolataiban biztos. Már amennyiben lehetnek egy zászlónak gondolatai. Mondjuk már Descartes is megmondta: Gondolkodom, tehát vagyok, és feltételezem, hogy ez fordítva is igaz Márpedig én vagyok, lassan 38 földi év óta itt a Holdon, bár úgy tűnik, hogy legalább száz éve nem éreztem már, hogy hűvös szellő lengetne, vagy esne rám az eső. De kezdjük inkább a legelején: egy teljesen átlagos mezőn születtem, egy teljesen átlagos nyírfa mellett. Legszívesebben azokra az időkre emlékezem vissza, mikor még len voltam. Minden tavasz örömünnep volt számomra, végre kinyújtóztathattam a vastag, nehéz hótakaró alatt elgémberedett tagjaimat, felébredhettem hosszú téli álmomból. Azután pedig mindig érdekes dolgok történtek körülöttem. Például egyszer a szomszéd fiatal nyárfára színes szalagokat kötöttek, amiket imádtam nézni, miközben játszott velük a szél. Egy másik alkalommal pedig pont mellém raktak egy furcsa színes tojást, aminek megmagyarázhatatlan okból csokiillata volt. Egyszer még az is előfordult, hogy egy eltévedt bárány lelegelte az egyik száramat, de ezt sem igazán bántam, hiszen volt még elég. Amik a legjobban hiányoznak, azok a színek és az illatok, amik ugye itt nincsenek. Legalábbis eddig nem éreztem őket Bár most mintha ennek a szürke meteornak csokiillata lenne Ááá, sajnos mégsem, csak képzeltem, mindig ez történik, amikor valamibe nagyon beleélem magam. Igazából nem tudom pontosan, milyen célból lettem ide kitűzve, de egyet biztosan tudok: valami nagyon fontos dolog része vagyok, és küldetésem van, amire büszke is vagyok. Mégis, amikor ilyenkor a Földet nézem és szinte látom, ahogy tavaszodni kezd, őszintén bevallom, néha komolyan eljátszom a gondolattal, vajon milyen lenne zászlóként visszatérni a rétre, és annak a fának a szalagjaival együtt lobogni a tavaszi szélben. De hát a küldetés, az küldetés, úgy tűnik, nekem az a feladatom, hogy itt: a Holdon őrizzem a földi tavasz emlékét. KÖNYVES-TÓTH ZSUZSI

2 Ballagás 2006

3 Valaki útravált belőlünk... Aktuális TrefortUtca május Ballagási beszéd Elhangzott május 5-én, a Múzeum kertben SZÁNTÓ LÍVIA 12.B Ballagás Mostanában az érettségi után a második legnagyobb gyakorisággal előforduló szó. Már olyan sokszor és sokféle hangsúllyal ismételgettük néha mint valami vadászat előtti törzsi ének, máskor mint egy zsolozsma hangzik föl. Kicsit értelmetlenné vált, kicsit elvesztettük a jelentését akkor talán vizsgáljuk meg, ha már mostanában úgyis ez a vizsgálat a divat az ÉLETben (itt nagybetűvel), ami felé tartunk. Ez a momentum rögtön magyarázatra szorul. Főképp a szülőkhöz intézném: tévedés azt hinni, hogy épp most lépünk ki az ÉLETbe (szintén nagybetű), mi már hozzávetőlegesen 18 éve benne vagyunk! Tehát a szó jelentése. Mindenek előtt tisztázzuk: ki ballag? Értelmetlennek tűnik a kérdés, de jobb, ha kételkedem (kételkedem így az ismert Descartes-tétel alapján az életben leélt 18 évem hivatalos igazolást nyert). Tehát: ki ballag? Balga kérdés, természetesen Te meg ez a sok ember virággal mutatnának ránk. De ez mégsem olyan egyértelmű. Végzősként én is elég közelinek érzem a 2000-es évet, amikor hetedikes létemre még csak értetlenül pislogtam a spenót kifejezésre, amivel a zöldben pompázó tornatermet illetik itt nálunk, a Trefortban. Talán közelebbinek tűnnek a kezdetek, mint maguknak a jelenlegi hetedikeseknek de tizenkettedikben ez már csak így megy. Ha jobban megnézem, minden évre jut pislogás. Tizenkettedikben példának okáért a ballagás miatt. Kicsit olyan ez, mintha hatot pislogna az ember és itt állna szemben a tanáraival, szüleivel és diáktársaival, mint ballagó. De tulajdonképpen nem mi ballagunk. Hogy a biztos siker érdekében Nobel-díjas írónkra utaljak: mi inkább csak lépünk. Az iskola az, ami ballag kiballag ALÓLUNK! Mi csak lépünk, magunk alá gyűrve a feleléseket, a 45 perceket, a májkrémes szendvicseket És a sok gyűrés közben átpislogjuk magunkat a ballagáson és remélhetőleg az érettségin is, ütközésmentesen. Mi a ballagás? A ballagás búcsú. Egyrészről búcsú az iskola épületétől. A titkos zugok közül csak kettőt említenék: a pincebeli félig megásott alagutat a hajdani Izsáki Borozó felé, illetve a megfelelő módon elrejtett felvonót igen, van lift az iskolában! Ez a jövő évi verébavatás egyik kérdése is lehetne, úgyhogy ne szóljatok róla senkinek. Aztán búcsúzunk az alsóbb évfolyamoktól. Hozzánk legközelebb (mindenféle szempontból) talán a tizenegyedikes évfolyam áll, akik gimnáziumi tanulmányaikat 2001-ben, már az új évezredben kezdték, de remélhetőleg nem feledik majd a régebbi korok értékeit sem. Sok mindent hagyunk itt nektek, pontosabban sok mindent magatokkal visztek ballagásotok során (mint már említettem, nem mi ballagunk): a zászlót, tesi cuccok tömkelegét, a félig megásott folyosót (folytatni kell!), a Trefort Szellemet aki az iskola falai között kísért szünetben éppúgy, mint órán, és talán megemlítem, ezzel a tradíció szintjére emelve a Béla-büfébeli megüresedett helyeket is. Másfelől búcsúzunk tanárainktól is, akik többek makacs tiltakozása ellenére a tanítás mellett neveltek is. A legtöbb esetben kellő iróniával és humorral; szigorúan, de emberségesen. Ezt a munkát, ami olykor fárasztó, olykor mulatságos pillanatokat szerez, máskor valódi elégedettséget és büszkeséget, nehéz megköszönni. Nehéz megtalálni azokat az őszinte kifejezéseket, melyek nem tűnnek sem patetikusnak, sem elcsépeltnek, sem kötelességszerűnek. Azt hiszem, ezek a tanáraink, akik neveltek minket, nagyon jól tudják, hogy ők mit adtak a mi tarisznyánkba, hogy mit köszönhetünk nekik, és ezzel többé-kevésbé mi is tisztában vagyunk, vagy legalábbis leszünk. A nevelés lélekben folyt, a hálát is itt érezzük magánügy, ne hivalkodjunk vele! Csak tisztán, érthetően és egyszerűen köszönjük meg! Köszönjük meg az időnek is, hogy így alánk hullámzott, köszönjük mindenkinek, hogy magunk alá gyűrhettük természetesen. Végül pedig indítványozom a ránk vonatkozó ballagó kifejezés lecserélését a lépő elnevezésre ennek fényében eddig is léptünk, most pedig lelépünk az iskolából (bár ezt már máskor is megtettük ). Köztünk a jövő tudósai, üzletemberei, tanárai és kocsmárosai lépéstől függően. Azt hiszem, ha húsz év múlva összefutunk a Szentkirályi utcában, nem az lesz a fontos, hogy az Izsákiból léptem ki kocsmárosként vagy a Trefortból tanárként, hanem az, hogy kellő elhivatottsággal és becsülettel végezzük majd munkánkat, és ne csak magunk alá gyűrjük az időt és az életet (itt kisbetű), hanem lépjünk úgy és arra, amerre tehetségünk és tudásunk engedi, és hozzunk létre olyan dolgokat (akár megfogható, akár elvont) melyekhez büszkén adjuk majd nevünket. A os évfolyam nevében boldogan, integetve búcsúzom az alólunk kiballagó iskolától, az elballagó tanárainktól, a kedves ballagó diáktársaktól és elkezdem a tehetségünk és tudásunk szerinti lépéseket. 3

4 Aktuális Színház az egész világ... Trefort Színjátszó Fesztivál, március 14. A Trefort Színjátszó Fesztivál története BODÓ MÁRTON Nyolc éves történelmi múltra tekinthet vissza iskolai színjátszó seregszemlénk. Az ötlet Spira Veronikától származott és nagy lelkesedéssel vettek részt benne a mindenkori osztályfőnökök és magyartanárok. El lehet különíteni korszakokat ezen az időszakon belül, amikor egy-egy osztály uralta a fesztiválokat akár éveken át. Ilyen volt a Elek Anna, Herczeg Péter, Kása Júlia, Müller Márk fémjelezte osztály, amely a kezdetektől három ízben vitte el a pálmát a Szegény Dzsoni és Árnika, Momó, Kopasz énekesnő színrevitelével. (Ma is megmelengetik azok szívét, akik látták ezeket az előadásokat. Ezt objektíven állíthatom mint osztályfőnökük.) Tőlük vette át a stafétát Magyar Éva tanárnő osztálya Némethi Eszter vezérletével: olyan tehetségeket láthattunk a színen, mint, Suba Eszter Szász Péter, Szivák Fruzsina, Tamás Dénes. Az ő nevükhöz kötődik az Állj! és a Cukorka: a 2003-as és 2004-es győztes darab. Mára viszont nem egy csapat viszi a pálmát, hanem párhuzamosan több tehetséges társaság is verseng az elsőségért. Sőt, idén először kijelenthetjük, hogy mind a hét bemutatásra került darab magas színvonalat képviselt. Így kiemelésre méltó a győztes Farkas György-féle társulat (12.b), amelyik nemcsak a legjobb előadás, díszlet, legjobb férfi alakítás (Farkas György) díját vitte el idén a Hazudj igazat című darabjukkal, hanem Szántó Lívia révén a legjobb epizodistának járó díjat is. Mellettük viszont ott van az idei 10.a, akik tavaly vívták ki az elsőséget, s idén is Az ibolya című darabjuk kimagaslóan értékes produkció volt Szilágyi Csenge remek alakításával. Vannak még megválaszolandó kérdések a fesztivállal kapcsolatosan a lebonyolítás helyszínére, idejére vonatkozóan, de az az egy biztos, hogy egy nagyon értékes hagyományt sikerült megteremteni, amit fejleszteni kell évről évre. Így látta a III. helyezett János vitéz, vagy amit akartok vagy amit a rendezők? HERÉDI JÚLIA 11.C Tüzesen süt le a hülyeség sugára Az ég tetejéről Bognár Borbálára. Kipattan agyából egy nagyon beteg ötlet, Mit barátjával velem papírra vetnek. Hülye szópoénok, Monti Pájton-viccek, Mindenki fejében szakad sok-sok ideg. Próbákon agresszív a rendező páros, Megnézni veszélyes, a darab totálkáros. Későn kezdtük, hülyén kezdtük, gyerünk lóhalálban, Minden csütörtökön hetedik órában. Ezúton is köszönjük Misinek, Fruzsinak, Utólag egy emlék, tekintsük bulinak. Szöveg, zene, csata és tök jó színészkedés, Amazon- és rendőrtánc, meg dizsi, 3. helyezés, Ruha, díszlet, szervezés, helyszerzés és sok-sok kínzás, De nem baj; Isten mondotta: Ember, küzdj és bízva bízzál! Mi bíztunk és küzdöttünk, asszem kellett is; önerőből tanár nélkül? Tök jó a bronz hely is. Szerintem királyok voltunk, bár elfogult vagyok, Még az idióta humorunkkal sem estünk olyan nagyot. Felléptünk a világot jelentő deszákra, Két véglet van: valaki szereti vagy utálja. Mármint a darabot. Ennyi volt. Pont. A darab szövegéből részletek olvashatók a 14. oldalon. A szerk. Az idei Trefort Színjátszó fesztivál eredménye I. hely: 12. B II. hely: 10. A III. hely: 11. C Legjobb férfi: Farkas György Legjobb rendező: Farkas György Legjobb női: Szilágyi Csenge Legjobb díszlet: 12. B A zsűrinek nehéz dolga van május TrefortUtca

5 Így látta az I. helyezett Hazudj igazat! FARKAS GYÖRGY 12.B Aktuális Jelenet a 7.a A helység kalapácsa c. előadásából Így látta a II. helyezett Ibolya SZILÁGYI CSENGE 10.A A színpadon elsősorban azt a világot szándékszik megteremteni a rendező vagy a színész, amit a mű írója is próbált. Molnár Ferenc drámái mind egy stílusba, egy korszakba sorolhatók be. A hangulat az, ami igazán fontos. A díszlet és a jelmez apróságok, de ezek is hozzájárulnak egy darab sikeréhez. Eszközök, melyekkel megteremthetjük a közönség elé tárt világot. Az Ibolya egy nagyon kedves darab. Azt hiszem, ez rá a megfelelő szó. Aranyos, bohém, mégis komoly tartalmi mondanivalóval rendelkezik. A szöveg zsenialitása a próbák jó hangulatát biztosította. Legfőképp azon izgultunk, hogy vajon a kor viccei és a darabot átszövő poénok érthetők lesznek-e a közönség számára. Ezért veszélyes egy ilyen darab, mert soha nem lehet tudni, mit vált ki a nézőkből. Nem szokványos, nem is sikerdarab, ami a közönséget nevetéssel próbálja megnyerni. Ez nem is hiányzik, mert azt hiszem, értéket közvetít a humor mellett. A szereplők karakterei jól kidolgozottak, egytőlegyik hálás szerep. Remélem, mondhatom: mindenki jól érezte magát a darab összeállítása során, és hogy mutattunk valami újat azoknak, akik látták. A 12. b előadásában bemutatásra került Vaszary János darabja a színjátszó fesztiválon. Spira tanárnő ajánlotta a fia által átdolgozott, már elfeledett művet. Történetünk a húszas évek derekán játszódik. A mű alapsztorija, hogy Péter fogadást köt menyasszonyával, hogy egy napig igazat mond. Péter, helyzetével nem törődve, minden alkalommal kőkeményen megmondja az igazat. Egy nap alatt elveszíti menyasszonyát, állását és az addig kivívott tekintélyét. A darab tetőpontján eluralkodik a méreg a főbrokin, elmegyógyintézetbe kerül. A végén minden megoldódik és visszaáll a rend. Januárban kezdtünk el a darabbal foglalkozni. Eleinte olvasópróbákat tartottunk, amiken már látszott, hogy nagyon jó darabbal állunk szemben. A kezdeti lelkesedés gyorsan alábbhagyott, ez a próbák gyakorisága és az ottlevők létszámán mutatkozott meg leginkább. Két héttel az előadás előtt egy teljes felvonás hiányzott, és a meglévők is akadoztak. A végére mégis sikerült összehozni a darabot, ami a merő véletlennek köszönhető. Rokonaink és ismerőseink holmijait felhasználva alkottuk meg a díszletet (Kiemelném a két hatalmas fotelt, ami a díszlet törzsanyaga volt és előadás előtt fél órával lett a helyszínre szállítva). Az előadáson mindenki nagyon laza volt. Nem a díjakért játszottunk, csak jól éreztük magunkat. Ebből fakadva jó pár poént kihagytunk, de így is nagy sikernek örvendett a darab a visszajelzések és az elnyert díjak alapján. A művészeti napon is előadtuk a tornateremben a szereplők legnagyobb örömére. Az egyetlen próba előtte kicsit kudarcba fulladt, de ahhoz képest remek előadást tartottunk! Érdemes volt még így az utolsó évben csinálni egy darabot, hatalmas élmény volt mindenkinek. Ajánlom nektek, hogy amíg tehetitek, Ti is álljatok össze az osztályotokkal, mert bár sok energia megéri! TrefortUtca május Jelenet a 12.b előadásából 5

6 Aktuális Spanyolország - Madrid - Fuenlabrada KÁRPÁTI PÉTER 9.A Akkor én most belevágnék a közepébe: nem mesélem el, hogy meghirdették, hogy egy hónappal az indulás előtt változott egy pár dolog, és az utat sem mesélem el, mert egy repülőútról mit lehetne mesélni?! Szóval megérkeztünk Madrid repterére, mindenki kereken kg-os csomagokkal megrakodva, hogy még pont felvihessük a gépre. Kis izgalommal és enyhe pánikhangulattal haladtunk a kijárat felé. Ugrálva, ordítozva fogadtak minket a félhossszú zselézett hajú fiúk nyalokával a szájukban, a lányokat pedig a szintén zselés, illetve hajhabbal telefújt hajú lányok, ők lazán, rágógumival. Első mondataink a tipikus Hola. Que tal? Muy bien!" kifejezésekből épültek fel. Rájöttünk, hogy félévi spanyoltanulás után nehezen fogunk boldogulni, és nem is tévedtünk nagyot... Persze ez csak a kilencedikesekre vonatkozik, hisz a felsőbbévesek jól elbeszélgettek már az első perctől fogva. Nos, nem húzom tovább az időt Első két napunk az ismerkedés jegyében telt, körbejártuk Fuenlabradát, bandákba csapódtunk. Ez azt jelenti, hogy lehívták egymást a spanyolok és fős csapatokban mászkáltunk, parkról-parkra, mivel jöttek a nem megbizható figurák, akik előszeretettel lopnak. Szóval második nap este elmentünk egy diszkóba, nem részletezem, mert túl hosszú lenne. Mindenesetre ekkora diszkót keveset találunk Magyarországon. Harmadik nap megindult a program, jól szervezetten, mindent időben sikerült megtalálnunk, megnéznünk, bejárnunk. Sok helyen jártunk, említésre méltó a La Reina Sófia Museum, ami a modern művészeteket foglalja össze. Talán a legismertebb kép Picasso Guernicája. Másnap a Királyi Palota jött, ami gyönyörű volt és mindenkit lenyűgözött. Majd séta, a híres főtéren álltunk meg pár órára, a Plaza Mayoron. Vásárlási lehetőségek akadtak bőven és nem volt hiány a tipikus spanyol ételeket árusítók körében sem. A következő nap fő úticélja az El Escorial volt, ami a leghíresebb barokk épület és hát ezt is mindenki tátott szájjal bámulta. A hegyről a kilátás, a kert, a könyvtár és maga a palota látványa mindenkit ámulatba ejtett. Bőven volt szabad program is, a Santiago Bernabeut nézték meg páran, a Real Madrid-rajongók itt kiélhették a vágyaikat. Mi bejártuk Madrid belvárosát, a Retiro Parkot és a Szabdság kapuját. Majd a séta után megnéztük a Pradót, Éltető tanárnő kalauzolt minket végig, az ő vezetésével sikerült a híres képeket megnéznünk, és nem hagytunk ki egyet sem Goya, Velazqeuz, és Bosch képeiből sem. Meglátogattuk a macit, aki igazi nevén El oso y el madrono, ez annyit tesz, hogy medve az eperfával: ez egy szobor, Madrid egyik jelképe a sok közül. Az utolsó napra maradt Toledo, lenyűgöző kicsi városka, hangulatos szűk utcákkal és a hatalmas katedrálissal, amibe úgy mellesleg 5 euro volt a belépő, de persze megérte. Megnéztünk még egy zsinagógát és egy kolostort is. Majd szabad program, vásárlás, ebéd és hatalmas séták. Azt hiszem, mindenkinek ez jellemezte ezt a napját. Nos, összefoglalva remek kirándulás volt, egy aktív és összetartó csoporttal és két segítőkész kísétő tanárral, és persze Leandróval, a spanyol tanárral, aki megérne egy külön cikket! Majd egy keserves búcsú a családoktól, a buszon a reptér felé teljesen kiment a fejünkből, hogy épp hazafelé tartunk. Aztán a reptéren a sírás közben döbbentünk csak rá, hogy mennyire megszerettük a spanyolokat, és mennyire hiányozni fog minden. Végül pedig,megemlíteném, hogy remek barátságok szövődtek, kaptunk visszahívásokat a nyárra vonatkozólag, illetve egy második családot, ami Spanyolországban bármikor segítőkészen vár ránk május TrefortUtca

7 Modell Európai Parlament TrefortUtca május KAPOSI DORKA 9.A március Ezen az öt napon került megrendezésre az idei Modell Európai Parlament (a IV. nemzeti ülés). A programsorozatnak Szentendre városa adott otthont. Ezen tíz magyarországi iskola vett részt, tíz európai uniós ország képviseletében (Spanyolország, Olaszország, Németország, Magyarország, Lengyelország, Írország, Hollandia, Franciaország, Finnország, Ausztria). Az első nap eseményei a következők voltak: megérkeztünk Szentendrére a ferences gimnáziumba, ahol mindenki kézhez kapta saját kitűzőjét, melyen a neve, a bizottsága és az iskolája volt feltüntetve, e mellé kaptunk még egy mappát és egy tollat. A regisztráció után következett az úgy nevezett team-building, ahol a bizottsági tagok megismerkedhettek egymással. Ennek az első állomása a Skanzen volt. Itt bemutattak nekünk néhány érdekes épületet, és arra biztattak, hogy bátran kérdezzünk. Néhány helyen elég bizarr válaszokat kaptunk. A skanzen után visszatértünk a gimnáziumba, ahol folytatódott a csapatépítés. Itt már részletesebben bemutatkoztunk egymásnak, szórakoztató játékokkal próbáltuk összekovácsolni a csapatot, és így felkészülni a következő napi nehéz és fárasztó munkára. A napot az esti kvíz koronázta meg, ahol a Skanzenben hallottakról kérdeztek. Minden csapat (bizottság) húzott két kártyát, amin skanzennel kapcsolatos kifejezések álltak. A többi csapatnak el kellett magyarázni, hogy mi olvasható a kártyán és, hogy mit takar az adott szó. Ez igen csak érdekesre sikeredett, hiszen például beszámolót halhattunk a turnyáról, ami az emberek kihangosítására szolgál, (és úgy néz ki, mint a Mézga családból Köbüki fején az a burok), e mellett még jó néhány kifejezés talált új jelentésre. Este a vidékiek Csobánkán, illetve családoknál lettek elszállásolva. A másnap a nyitóünnepséggel kezdődött a szentendrei városháza dísztermében. Itt beszédet mondott Szentendre alpolgármestere, egy egyetemi tanár, továbbá Gurmai Zita és Hegyi Gyula EP-képviselők. Tőlük betekintést nyerhettünk az európai parlamenti képviselők munkájába (például megmutatták, hogyan szavaznak). A képviselőasszony ismét felajánlotta, hogy néhány jól szereplő MEP-es részt vehet egy brüsszeli utazáson, ahol megtekinthetik az európai szervek működését. Majd következett a delegációk bemutatása, ahol a delegációvezetők felolvasták beszédüket. Ezután a MEP elnökasszonya megtartotta nyitó beszédét. Délután kezdetüket vették a bizottsági ülések. Ki-ki a saját bizottságában az általa képviselt ország érdekeinek volt szószólója (iskolánk esetében Aktuális Ausztriát). A tíz bizottság különböző témákban állt neki az értekezéseknek. A bizottságok vitákat folytattak témáikban és kompromisszumokra törekedtek a parlamentáris formák betartásával. Miután egy probléma megoldásában dűlőre jutottak, hozzákezdtek az IC-k és OC-k gyártásához (azaz a preambulumok és rendelkező részek elkészítéséhez). Voltak, akik lassabban, devoltak, akik gyorsabban haladtak, de ez még csak bemelegítés volt a másnaphoz. A következő nap ismét bizottsági ülésekkel telt, és az órák hamar elszálltak. Estére viszont készen kellett lennünk a teljes határozati javaslattal, a preambulumok és a rendelkező részek logikus sorrendben való összerendezésével. Az ülések közben sokszor ellenőriztek minket, és néhányszor meg is ajándékoztak minket Gurmai Zitás tollakal. Az este a kulturális programmal zárult, melyet a ferences gimnázium tornatermében rendeztek meg. A műsor része volt a néptáncbemutató, a szavalás, a mulatságos színielőadás és a komolyzenei koncert. Vasárnap reggel a kezünkbe kaptuk a határozati javaslatokat, melyben az összes bizottság javaslata olvasható volt. Majd a delegációk/(iskolák) megbeszélése következett. Itt mindenki beszámolt a bizottsága munkájáról, és átbeszéltük a határozati javaslatokat. Ezt követően délután jött a lobbi, amit egy hajókirándulás keretében valósítottak meg. A képviselők a módosító javaslataik benyújtásához aláírásgyűjtésbe kezdtek. A módosítók a határozati javaslatok módosítására szolgálnak: egy bizottsághoz több is érkezhet, de a plenárisra már csak egy kerül be. Itt már kiderült, hogy melyik bizottságoknál lesz nagy vita a plenáris ülésen. A módosítók közül a legnagyobb sikere a Kocsmát Csobánkára címűnek volt, ezt majdnem mindenki aláírta. Az utolsó két nap okozta a legnagyobb megpróbáltatásokat, ugyanis ekkor zajlott a plenáris ülés. Az ülés megnyitóján ismét többen tartottak beszédet, ezek után az elnökasszony megnyitotta a plenáris ülést. Mindkét nap öt-öt bizottság megvitatására került sor. A vitákat az elnökség vezette, a parlamentáris formák betartásával (pl: köszönöm a szót, elnök úr ). Egy bizottság határozati javaslatainak a megvitatása a következőképpen folyt: az elnökség formai hiba esetén módosítást eszközölt. Majd ha volt, jöhetett a módosító javaslat benyújtása. Először a benyújtó megtartotta nyitóbeszédét, utána következtek a technikai kérdések a javaslattal kapcsolatban, melyet a bizottsághoz vagy a módosító javaslat benyújtójához lehetett intézni. Aztán jött a módosító általános vitája, ezt lezárta a záróbeszéd, és utána következett a szavazás a javaslat elfogadásáról. A szavazások eredményeiről a delegációvezetők számoltak be az elnökségnek. A szavazatokat összesítette az elnökség Folytatás a következő oldalon 7

8 Aktuális Folytatás az előző oldalráól és kihirdette, hogy elfogadták vagy elvetették. Ezután következett a határozati javaslat megvitatása. Az események hasonlóan zajlottak a módosítóhoz: nyitóbeszéd technikai kérdések, általános vita, (ellenbeszéd ha volt), és a záróbeszéd. A vitákat színesítették az elmés hozzászólások (pl: megtudhattuk, hogy van Keleti- tenger, ami Balti néven fut, és, hogy az európai uniós országok elhelyezkedése az úttisztító autók keféihez hasonlít). A plenáris ülés csúcspontja a XI. bizottság volt, azaz a WUNDEBA. Ehhez érkezett a Kocsmát Csobánkára módosító, amit már az új EU-s országok is elfogadtak (pl: Iszlámia, Lilliput császársága, Albánia, stb.). A bizottság határozati javaslatai között szerepelt, a Keleti- tenger bemutatása, Lilliput császárának megnevezése. A plenáris ülés lezárása előtt Körmendy tanár úr kihirdette a szerencsések névsorát, akik Brüsszelbe utazhatnak. Gurmai Zita jóvoltából és akik a nemzetközi ülésen részt vehetnek. A mi büszkeségeink: Horváth Klaudia, Ignáth Krisztina, Szántó Zsolt és Gaál Miklós, akik a nemzetközi ülésen próbálhatják ki magukat. A plenáris űlés záróbeszédét az alelnök tartotta. A rendezvénysorozatot a búcsúvacsora zárta, amire a ferences gimnáziumban került sor. Ezzel az Európai Parlament Modell IV. Magyar Nemzeti Ülés befejeződött. Összegezve a MEP nagyon jól sikerült, reméljük jövőre is legalább ilyen jó lesz! Március tizennegyedike SZÁSZ NÓRI 9.A Már reggel érződött valami a levegőben. Sokan a kokárdát is kitűzték a kabátjukra. Én a diákok megszokott gyülekezőhelye felé mentem. Mindenki tudta, mi fog történni. Hosszú ideig várakoztunk, behódolva a kötelességtudatnak. Halkan tűrtünk. Vége lett. Ezután ketten maradtunk. Megbeszéltük, mi lesz, és elindultunk a találkahely felé. Amint befordultunk a sarkon, megláttuk a hatalmas hömpölygő tömeget. Mind mi voltunk, barátaink, társaink, a diákok. Mint egy hatalmas felbolydult méhkas, a kitörés pillanata előtt. Végre megérkeztünk. Ott voltunk, már régóta tudtuk, mikor és hol, és végre elérkezett a pillanat. Mindnyájan beléptünk a hatalmas masszív kőépületbe. Felkészültünk, bármi is történjen. Felmentünk a lépcsőkön, a hatalmas terem felé. Rengetegen voltunk. És elkezdődött. Az március 15-én történteket mindenki tökéletesen ismeri, nem is az én feladatom, hogy elmondjam ezeket. Ma már másképp látjuk az akkori eseményeket.ki kell mondanom, hogy azon kívül, hogy tiszteljük azokat az embereket bátorságukért és önfeláldozásukért, mi már nem tudjuk úgy értékelni tetteiket, mint azelőtt. Talán húsz éve, harminc éve igen. Akkor tudták, mi az, hogy elnyomás, vágyakozás a szabadság után. Nekik még jelentett valamit. Mi szabadok vagyunk. Megvalósult a nagy idealista eszmény, mindenki szabad és egyenlő. Itt, Magyarországon. Sok helyen nem, de az ő bánatukat sem tudjuk igazán megérteni, mert nem éltük át. Tüntetünk a békéért, de ez már nem a sajátunk, valaki másé. Olyan eszményeket hirdetünk, amelyeket mi nem mindig érthetünk meg. Mit jelent Che Guevara? Semmit, egy pólóra nyomtatott arckép, visszanéz ránk a kulcstartókról, 8 bögrékről, de nem tudunk róla semmit. Ha valaki elolvassa a róla szóló könyveket, az sem értheti meg teljesen. Talán ha az ő írását, az ő gondolatait olvassuk, még akkor sem fogjuk tudni, mi járt annak a többszázezer embernek a fejében, aki akkor harcba szállt a szabadságáért. Hirdethetjük a híres mondatokat, de számunkra ezek már csak üres passzusok. De miért kéne nekünk ilyen messzire mennünk? Hiszen kis hazánknak is számtalan forradalmára van, legfőképpen a márciusi ifjak. Csak így emlegetjük őket. De kiket takar ez a név? Talán Petőfit? Jókait? Nem, ez a név más embereket is takar. Hogy kiket? Nem tudjuk. De van egy közös vonásuk. Felemelték, ha nem is a hangjuk, a fegyverük egy világ ellen. Igen, az európai, elnyomó világ ellen. Ezt tudnunk kell, és el kell ismernünk, hogy megtették, megtették azt, amit nekünk már nem kell. Erre hivatkoznak azok, akik azt mondják, a mai embernek nincs semmi köze a forradalomhoz. De van. Az, hogy itt történt, a mi hazánkban. Nem lehetünk idegenek ezzel kapcsolatban, de mi már nem igazán érthetjük ezt meg. Csak ismételni tudom magam, nem felejthetjük el, azt, ami történt, mert a történelmünk része. Ezzel eddig semmi gond nincs, gyönyörű kép, ahogy a fiatalok csöndesen tisztelik őket. Az iskola után, a Himnusz alatt csöndesen álldogálva vagy halkan énekelve, mindenki a maga belátása szerint, meghallgatják az ünnepi beszédet, majd ismét széktologatás, és a Szózat. Szépen megemlékeznénk. Immár nyolc éve minden évben meghallgattuk a szokásos előadást. Pilvax kávéház, Landerer nyomda, 12 pont, Nemzeti dal, Múzeum-kert. A színhelyek ugyanazok, itt nem várhattuk, hogy egyszer csak, hopp, másik színhely, egy eddig ismeretlen. Olyanná váltunk, mint az öreg színész, sokszor játszottunk egy darabot, túl sokszor. Idén más volt a helyzet, de ezt nem tudhattuk május TrefortUtca

9 Aktuális A már említett két diák egy ebéd és a Pofa be című film után elindult a minden évben ugyanott tartott és ugyanúgy kötelező március 15-ei ünnepségre. Amint befordultak a Vas utca sarkán, meglátták a már szintén említett hatalmas tömeget. A fél iskola ott várt a buszokra. Mint mindig. Minden egyes ünnepély előtt át kell élni a tömegnyomorgást a buszon. Jobb esetben fel lehet mászni az elsőre. Talán ez is része az ünnepségnek? Talán ez is összekovácsolja az iskolát. Talán, hogy lássuk, hogy érezték magukat azon a bizonyos napon az emberek, még ha nem is a hetes buszon. Hőseink inkább a harmadikkal mentek, nem izgultak, hogy elkésnek. A szélben feltűnt néhány zilált, de annál ismerősebb hajkorona. És ott, ott az nem egy tanár véletlenül? De bizony az, akkor minden rendben. Megérkezett a várva várt busz. Hőseink a többi ember között szlalomozva átfurakodtak az egyik ajtóhoz, azonnal célba véve két üres ülést. Megmenekülve a lábtaposásoktól és számos hasonlóan kellemes dologtól, amit mindenki ismer, aki akár egyszer is utazott reggel fél nyolckor a piros metrón, de ez egy másik történet. Persze nem minden diák ilyen balga, ez a pár év megtette a hatását a Trefortban. Voltak, akik már az előző megállóban felszálltak, és szélesen vigyorogtak az éppen felpréselődött Keisz tanár úrra. Amikor leszálltak, még mindig rengetegen várakoztak a zebránál, pedig már rég elment az előző busz. Végül szerencsésen, baleset nélkül eljutottak a Radnóti gimnázium már olyan jól ismert épületéhez. Tíz perc késés, nem probléma, hiszen be kell vallani, nem csak ők késtek. Nem is maradtak le semmiről, aminek persze nagyon örültek. Himnusz. Szépen csöndben hallgatják. Idén is elkezdődött a színdarab a 10.a-sok előadásában. Az első percben senki sem gyanakodott. Amint elkövetik az első, látszatra fatális tévedést, összenézünk a mellettem ülővel, mi ez, eddig sohasem volt hiba. Homokszem a tökéletesnek hitt gépezetben, mint azt a híres mondásból tudjuk: bámultunk, mint borjú az újkapura, és most szó szerint kell ezt érteni. Nem tudtuk, mi történik, de a második hasonló hibánál mindenki, talán mondhatjuk így, szívverése lassulni kezdett, és rájöttünk, most valami újat láthatunk. Nem dőlhettünk hanyatt, és nem nyugtázhattuk, hogy a megszokott folyamatban, az unalom határát súrolva megy tovább az előadás. Felültem a székben, hogy jobban lássak. Az eddig jól begyakorolt üveges tekintetem eltűnt. Én ne figyelnék, hisz én is azt hangoztattam, még ha szűk körben is, hogy valami változatosság kell. Az előadók alkalmazkodtak a körülményekhez. Idén feszegettük legtöbbet az a témát, hogy, esetleg, valami más. Egy gyors emlékeztető, mi is történt azon a napon, csak hogy el ne felejtsük. Egy rövid szösszenet, hogy változott március 15-e ünneplése. Majd egy kevésbé rövid szösszenet. Az elején szerintem mindenki figyelt. Érdekes volt, hogy meghallgathattunk más embereket is arról, milyen az ünnep, nem kiemelten március 15., hanem általánosságban. Meghallgattunk pár személyt, és fellélegeztem. Ez egy különleges előadás volt. Majd arcomra fagyott a mosolynak nem nevezhető ábrázat. Tovább folytatódott. Hátradőltem, és egyre hiányosabb érdeklődéssel hallgattam a beszélőt. A szavak egyre távolibbak lettek, már csak zörejként hatottak. A filmekben, ezt úgy szokták ábrázolni, hogy az illető székestül forog egy sokszínű kör közepén és egyre csak távolodik, majd végleg eltűnik a színről. Ebben a pillanatban meghallottam egy szót. Húsvét. Kérem, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk. Rendben, hogy ünnep, és arról beszélnek, de húsvét, mikor lesz az? Véget ért a film, Szózat következik. Érdekes gondolatok merülnek fel bennem. Mi lett volna, ha nem Egressy Béni zenésíti meg? Oldalra pillantottam. Mit gondolhatnak vajon a német cserdiákok, akiket beültettek egy olyan előadásra, amiből semmit sem értenek, és még azoknak sem a legérdekfeszítőbb dolog, akik értik? Felváltva jegyzeteltek, és aludtak, nyilván élvezték. Befejeződött az ünnepély, és én azon gondolkoztam, tényleg kaptunk-e választ a kérdésre, hogy mit jelent a mai ember számára március 15.-e. Szerintem nem. Legalább ezzel az élménnyel is gazdagabb lettem, és sok más, hasonlóan érdekes dolgot is megtudhattunk. Nem szeretnék senkit megsérteni, mivel a 10.a nagyon jó volt, és próbált valami régit bemutatni új szemszögből, és nem az én tisztem olyanok munkáját kritizálni, akik tettek ezért valamit, és nyilván sokat dolgoztak vele, és, hogy úgy mondjam, feldobták a március 15.-ei ünnepséget. Ha pedig valaki nem ért egyet a cikk írójának szerény véleményével, nem baj, hisz tudjátok, szabad országban élünk. TrefortUtca május 9

10 Aktuális 10 A víz az élet és a kultúra forrása Elhangzott az iskolarádióban a víz világnapján NIKOLICS NOÉMI Mi az egyik leglényegesebb feltétele annak, hogy az ember egy másik bolygón is élhessen? Mi lesz a XXI. század legdrágább kincse? Milyen közegben keletkezett az élet? A válasz: A víz! Több mint száz évvel ezelőtt, 1902-ben Lyka Károly, a Művészet c. folyóirat szerkesztője így írt a vízről: A tiszta víz, a megtisztító víz egészen a mai időkig minden kultúrában az élet lehetőségének, az újrakezdés lehetőségének és a többi emberrel és az egész természettel való nagy összetartozásnak a szimbóluma. Egykoron közszükséglet vala a városi kút, onnan szerezték az asztalra, a konyhára, a kádba való vizet. De ma már a vízvezetéki csövek fonadéka szövi át a városokat és nincs olyan bolond, aki az utcáról hordaná haza a vizet, holott csak egyet kell fordítania otthon a csapon, hogy megkapja ugyanazt, ugyanolyan minőségben. Bár rejtve, a föld alatt s a házakba falazva dolgoznak ezek a víz-artériák, ma is tőlük függ a város egészsége, sőt ennél több: élete. A víz a tudomány, művészet, hit, kultúra, emberiség alapja. Aki egy nap alatt kiszárítaná Európát, megölné hatezer év minden gondolatát. Ahonnan eltűnik a víz, ott Szahara marad : a rejtélyes nagy semmi. Az iskolában mindannyian megtanultuk, hogy a víz olyan színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, mely semmi mással nem helyettesíthető, az élet nélkülözhetetlen feltétele. Viszont csak kevesen gondolkodunk el azon, hogy vajon ez a víz honnan is folyik és hova?. A víz igen könnyen szennyeződik, mivel számos anyag oldódik benne. A különféle rovar-, és gyomirtó szereket, a felesleges műtrágyát, veszélyes vegyi anyagokat az esővíz a talajból, a szeméttelepekről és a hulladékgyűjtőkből bemoshatja a tavakba és a folyókba. A háztartási és ipari szennyvíz sok helyen minden tisztítás nélkül ömlik a folyókba, veszélyeztetve a bennük élő növény- és állatvilágot. A víz megbízhatatlanná, gyanússá válhat. Már nem fürdünk a Duna-parti strandon és kirándulás közben egy patakot vagy forrást találva nem merjük megtölteni a kulacsunkat. Kitekintve: a világ népességének több mint húsz százaléka küzd ivóvíz-ellátási gondokkal, miközben az egy főre eső vízfelhasználás folyamatosan nő. Manapság több mint egy milliárd szomjazó ember él a Földön, és majdnem hárommilliárdan nélkülözik a tiszta vizet a mindennapi tisztálkodáshoz, főzéshez. Az ENSZ március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. Az elsődleges cél az volt, hogy felhívja a figyelmet a víz védelmére. Deklarálták, hogy a világ emberiség jelenének és jövőjének sorsa többek között azon múlik, hogy miképp gazdálkodunk itt a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket. Az ENSZ határozata azt is megfogalmazza, hogy a vízkészletek védelme és a fenntartható gazdálkodás igényli a közfegyelmet helyi, országos, regionális és nemzetközi szinten. Szerencsére sokan vagyunk olyanok, akiket érdekel a tágabb környezetünk is és annak védelme, jövője. Talán egyre többen meghallják a hangunkat, és tesznek is azért, hogy minél tovább megőrizhessük vizeink tisztaságát, és a vizek menti természetes élőhelyeket. Idén a Víz Világnapjának témája a víz és a kultúra kapcsolatának hangsúlyozása. Iskolánkban többféle módon mutatjuk be azt, hogy a víz miként hatja át életünk minden pillanatát. Ezekben a napokban minden tantárgyban találkozhattok a víz témájához kapcsolódó feladatokkal, érdekességekkel. Az, hogy a természettudományos tantárgyakban a víz fizikai, kémiai, biológiai, földrajzi jellemzőit megtanuljátok, szinte természetes. De szeretnénk, ha ugyanilyen természetes lenne, hogy felfedezitek a víz motívumát a nyelvben, az irodalomban, a történelemben, a művészetekben is. A víz mindennek az anyja, az élet vize, melyet mondákból és mesékből jól ismerünk. A víz az élet, az ősi társadalmak, városok, kultúrák bölcsője. A finnugor népek a világot, valamint az embert a vízből eredeztetik. Az ószövetségi teremtéstörténet is a vizekben jelöli meg az élet kezdetét. Több mint háromszáz özönvízmondát tartanak számon a világban a világ legkülönfélébb, egymástól legtávolabb eső pontjain, amelyek semmiféle kulturális kölcsönhatásban nem álltak vagy állnak egymással. Minden nyelvben sok szólás, közmondás található a vízzel kapcsolatban ez is jelzi, hogy milyen mélyről ered a víz és az élet, az emberiség ősi kapcsolata. Költőinket, íróinkat is megihleti a víz megannyi megjelenési formája, gondoljunk csak Petőfi Sándor, Jókai Mór, Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila, Pilinszky János, Weöres Sándor műveire, hogy csak néhányat emeljünk ki nagyjaink közül. Nem feledkezhetünk meg a számtalan zeneműről, képzőművészeti alkotásról sem, melyeket a víz csodája ihletett meg a századok folyamán. Bizonyára mindannyiótoknak ismerősek például Strauss Kék Duna keringőjének vagy Händel Vízi zenéjének taktusai, s könnyen felidézhetitek magatok előtt a különböző korok művészien megformált ivó- és szökőkútjait, vizet ábrázoló tájképeit. Mindezek mellett ki kell emelnünk a víz különösen az ivóvíz történelmi jelentőségét, társadalom- és politikaformáló erejét a múltban és napjainkban is. Ha az idei Víz Világnapi megemlékezésünk után elgondolkodunk, hogy amit mindeddig oly természetesnek és magától értetődőnek vettünk, valójában nem is az, már tettünk egy kis lépést a világ jobbá tételéért, és ez mindannyiunk emberi kötelessége. Mert az ember élhet gyorséttermek, mobiltelefon, tévé és számítógép nélkül. De nem élhet víz nélkül. Az iskolai akrosztikon-író verseny győzteseinek névsorát és pályaműveiket az lépcsőházban és a folyosókon olvashatjátok. Ezúton is köszönjük mindannyiuk lelkes munkáját május TrefortUtca

11 Legjobb a vízben Vizes nyolcas, VízPeace... TEMESVÁRI ORSI 8.C Szeptember. Kémia óra. Kutrovácz tanár úr néhány papírt nyom a kezünkbe, mondván hogy beneveztelek titeket egy versenyre, az egész osztályt, olvassátok el a lapokat, következő órán majd megoldunk egy feladatlapot.... Szóval így kezdődött... Akkor én személy szerint nem vettem annyira komolyan, nem is figyeltem rá, mert nem tudtam, hogy mi is ez a verseny valójában. De aztán a tanár úr pár hónappal később kijelentette, hogy benne vagyunk a második fordulóban, együtt a 8.a-sokkal. Azt a feladatot kaptuk, hogy készítsünk plakátokat, illetve írjunk egy dolgozatot és egy novellát, esetleg verset a vízről, alkossunk reklámot és hasonló kreatív feladatok. Nos, mi remekül megoldottuk ezt a problémát, remek anyagot küldtünk be és be is kerültünk vele a döntőbe. Nekem igazából még ekkor sem jelentett sokat a dolog, mert a tanár úr mondta, hogy csak hét ember mehet a döntőbe az osztályból és abból hat már biztos volt... De aztán berángatták a csapatot az ország legjobb felkészítő tanárai nulladik órára az egyik csütörtökön. Előtte való nap a tanár úr szólt, hogy mindenképpen menjek. Így is lett, hősiesen bevánszorogtam a suliba hajnali hét órakor. Sok mindent megbeszéltünk, egyre jobban tetszett az egész, sok ötletünk volt. A tanár úr kihirdette, hogy egyik pénteken eldől, ki megy hetediknek... Marina, Máté és jómagam voltunk esélyesek... Két szünet alatt rendeztük le azt a kvízt, amit Marinával egymás kezét fogva izgultunk végig. Végül eldőlt... Egy ponttal én jutottam be, mehettem a versenyre. Nagyon örültem, madarat lehetett volna fogatni velem, sikítva rohantam oda a többi döntőshöz és ők is osztoztak örömömben. De sajnos itt még rengeteg munka várt ránk. Létre kellett hozni egy akciócsoportot, és meg kellett tervezni annak egy éves munkáját. Először megoldhatatlan feladatnak tűnt, de aztán megoldottuk a Gordiuszi-csomót. Hiszen mi sem egyszerűbb annál, mint hogy összegyűlni valahol, néhány toll, papír, kaja-pia és természetesen egymás és az ötleteink társaságában. Nos, ez meg is történt, feláldoztuk a március 15-énket, és a csapat fele nálam töltötte a napját. A végeredmény rengeteg terv lett, amit másnap reggel egy nulladik óra keretében a csapat elé is tártunk. Mindenkinek tetszett, és én elvállaltam, hogy összeszerkesztem az anyagokból szépen lassan összeálló munkatervet... Hát elég annyi, hogy volt pár álmatlan éjszakám és az utolsó pillanatban történő nyomtatásnak megvolt a hatása... De készen lettek! És annyira szépek voltak... TrefortUtca május A győztes csapat tagjai Krausz Sarah 8/a Horvát Viktória 8/a Friesel Éva 8/a Prokop Susanne 8/c Cziráky Viktória 8/c Kéri Zsófia 8/c Tóth Eszter 8/c Temesvári Orsi 8/c Márton Simon 8/c Pintácsi Dániel 8/c Felkészítő tanár: Kutrovácz László Aktuális Hihetetlenül büszke voltam a csapatra, hogy a kezembe adtak ilyen remek anyagokat, amiből az ország legjobb munkatervét lehetett összehozni! Nos, végül elérkezett a nagy nap... Természetesen első két órára be kellett mennünk. Majd a szünetben felvettük a csodálatos egyenpólónkat (az enyém a térdemig ért, nem viccelek, ellenben Eszter azzal küzdött, hogy túl kicsi a pólója). De minket ez sem állított meg. A tanár úr heves unszolásomra végre a kezembe nyomta a munkaterv egyik példányát, hogy tanuljam meg a földalattin, hogy majd előadjuk... Hát, ez sikerült is, több kevesebb sikerrel. A színdarabunk fergeteges sikert aratott, köszönet érte Zsófinak utólag is! A munkatervünket visszatapsoltatta a konferálós emberke, akinek láthatóan elnyerte tetszését az előadásmódunk... Még akkor is, ha az első néhány mondatban több botlás volt, mint az egész versenyen együttvéve és egy kedves kis félmondattal közöltem a zsűrivel, hogy a honlapot Bubuka fogja bemutatni... De ez már senkit nem zavar. Az előadások után szünet volt, amíg mi pipis szendvicset és sütikét majszolva körbejártunk az állatkertben, megnéztük az elefántokat, a zsiráfokat, a majmokat és Orsiról kiderült, hogy 14 évesen nem ismer föl egy fókát...jó, hogy magamat védjem, ez túlzás, de ez most jelentéktelen dolog. A szünet után eredményhirdetés következett... Izgatott csend borult a teremre, minden csapat egymás kezét szorítva ült egyre fokozottabb izgalommal. Ötödik helyezett. Negyedik helyezett. ( Éljen, dobogó! szúrja közbe valaki!) Harmadik helyezett. Sikítás. Második helyezett... ÜVÖLTÉS...!!!... Egyszerűen teljesen kikeltünk magunkból, nem tudom leírni azt a boldogságot, azt az euforikus állapotot, amibe kerültünk nyereményeink átvételekor. Nyertünk táskákat, pólókat, különféle apróságokat, strandnapot, hajókirándulást, múzeumbelépőket. És természetesen rengeteg élményt, gyakorlatot, csapatmunkát, együtt töltött időt, tapasztalatot és még rengeteg belső értéket. Nagyon örülök, hogy ott lehettem, szeretném megköszönni mindenkinek, hogy beleadott mindent, főleg azoknak, akik ott voltak, de természetesen az egész osztálynak. És még egyszer, utólag is, szeretnék gratulálni mindenkinek! Ti vagytok az ország legjobb csapata!!! 11

12 Interjú Beszélgetés Fancsikai Péterrel WEISZBURG ZSUZSI Nem tudom annyira leégetni magamat, vagy akkora hibát véteni, hogy azt ne bocsássák meg nekem, hiszen még amatőr vagyok. mondja a híres Fancsikai Péter (12.c), akit mostanában több szerepben is láthattunk, és még fogunk is látni a mozikban! Mikor kezdtél el foglalkozni a színészettel? Azt hiszem, 1997-ben kezdtem Földessy Margitnál. Úgy jött az ötlet, hogy jártam versmondó versenyekre már első osztálytól, és egyszer egy ismerősöm születésnapján is mondtam verset, és ott látott valaki, aki tudott erről a Margit szervezte színkörről. Mondta, hogy érdemes lenne kipróbálni. El is mentem, ott volt egy amolyan felvételi, és már a következő héttől odajártam. Ez a felvételi nehéz volt? Vagy már akkor is nagy tehetségnek számítottál? Szerintem nem voltam különb, mint bárki más. Elmondtam egy verset, aztán bementem az órára a többiekhez, és ott berakott rögtön egy jelenetbe, tehát életemben először kerültem ilyen helyzetgyakorlatba, hogy eljátsszak valamit. Hát, nem volt valami fergeteges, arra emlékszem, de megkérdezte a 40 fős csoportot, hogy akarjátok, hogy idejárjon a Péter?, ők mondták, hogy igen!, és attól kezdve jártam oda. Mikor kaptad az első szerepedet? Hú, hát ez 97 októberében volt, és négy évvel később, amikor már jártam többféle csoportba, akkor egyszer mondta a Margit, hogy menjek fel a Jókai Klubba, ahol van egy próba, olvassam el a Szenivánéji álmot, különösen figyelve a Dudás szerepére. Elolvastam, megtanultam a szerepet, fölmentem és elkezdtem próbálni. Ez volt az első színpadi darab, amiben játszottam. Aztán volt még a Van, aki forrón szereti, Popfesztivál, Hajmeresztő, meg még sok más, és végül az Equus, ami az első színpadi főszerepem volt. Az első filmes szerepedet mikor kaptad? Ezt most nem tudnám megmondani, mert eleinte főiskolások vizsgafilmjeiben játszottam, egy rendező szakosnak meg egy producer szakosnak a filmjében. Akkor talán éves lehettem. Akkor még nem tudtam felmérni, hogy pontosan kinek is játszom most a filmjében, de arra emlékszem, hogy egy nagyon híres színésznővel játszottam egy jelenetben, egy József Attila vers megfilmesítésében. Azóta már sajnos ez a hölgy meghalt. Egyébként tévés fellépések voltak legfőképpen. Amikor indult az RTL Klub, jó pár reggelen verset mondtam. Akkor főképpen verseket mondtam, Margitnál is én voltam a nagy versmondó, ahogy később itt, a Trefortban is én lettem az ügyeletes versmondó, ahogy ezt már egyszer Szörényi tanár úr is kifejtette egy 12 évzárón. De én ezt élveztem, mert mindig is szerettem verset mondani. Most is szeretek, csak manapság sajnos az már kevés, hogy az ember csak úgy kiáll, és elmond egy verset. Na, és visszatérve, az első nagyobb film, ami a nagyközönség számára is ismert volt, az a Sorstalanság volt. Utána kaptam még kisebb szerepeket egy angol filmben, meg egy magyar filmben: Az igazi Mikulásban, ami Gárdos Péter filmje. Közben alakult ki a Tibor vagyokban a főszerepem, aminek a rendezője szintén a Margitban látott meg. Az Equusban látott? Fancsikai Péter az Equues címú darabban Hinselkamp Fannival, Seres Dániellel és Noé Viktorral Nem. Nagy szerencsémre a Hajmeresztőben. Ha az Equust látja, akkor nem biztos, hogy utána felhív, mert egészen más karaktert játszom az Equusban, mint a filmben. A Hajmeresztőben viszont olyasmi balfék figurát játszottam, mint amit Gergő, a rendező elképzelt a filmben. Ez kb. egy éve volt. Aztán sokáig csönd volt, és tavasszal elkezdtem járni válogatásokra, aztán amikor más szereplőket is kezdtek válogatni, akkor már sejtettem, hogy megkaptam ezt a szerepet. Ugyanis egyszer csak már azon vettem magam észre, hogy én mindig ott vagyok ezeken a castingokon, körülöttem meg változnak az emberek. Aztán persze egy idő után ki is lett mondva, hogy megkaptam a szerepet. Teljesen jó érzéssel vállaltad el a filmet? Természetesen voltak fenntartásaim. Abban biztos voltam, hogy akarom csinálni, mert ebben a korban az ember még véthet hibát, mivel még amatőr. Nem tudom annyira leégetni magamat, vagy akkora hibát véteni, hogy azt ne bocsássák meg nekem, hiszen még amatőr vagyok. Milyen volt a forgatás? május TrefortUtca

13 Interjú A forgatás hihetetlen jó volt. Azt tudni kell, hogy nagyon sok forgatás nagyon rossz hangulatban zajlik, sok a feszültség meg a kiabálás. De a Tibor forgatása fantasztikus élmény volt. Egy kicsi stáb, tehát mindenki mindenkit ismert, mondhatom, hogy jóban is volt mindenki mindenkivel. Nem nagyon emlékszem egy hangos szóra sem. És hát végig Balaton parton voltunk. Tehát ez egy nagyon jó élmény volt. Ha jól tudom, most is forgatsz Erről szabad valamit tudni? Igen, valóban, most is forog egy film, amiben játszom. Még idén be fogják mutatni. Ez is egy főszerep, de egészen más, mint a Tibor. Mondhatom, hogy az ellentéte. De amúgy a forgatás szintén nagyon jó, hatalmas élmény. Nem megy az iskola rovására ez a sok forgatás? De, hát sajnos ez a baj, hogy iskolaidőben van a forgatás. A Tiborral is ez volt a baj, hogy bár nagyrészt nyáron forgott, de aztán még bőven forgattunk szeptemberben is. Ráadásul pont az érettségi évében! Meddig tart egy forgatás? Nagyon változó. Egy átlagos, normál költségvetésű magyar film forgatása kb nap. Ehhez persze még hozzájönnek az előkészületek meg az utómunkák is, amik több hónapig eltartanak. Általad rendezett fim van? Igen, van egy kisfilm, ami az iskolához kötődik, és az osztállyal készítettük tizedikben a világnyelv vetélkedőre, ahol bejutottunk a döntőbe, és ez volt a feladat. Meg több kisfilmben segítettem, ami persze egészen más, mint egy profi forgatás. Hiszen a profik ezt csinálják egyfolytában, a kisfilmet meg lelkes amatőrök készítik. Szeretnék még kisfilmet rendezni, meg talán nagyot is egyszer, de az még messze van. És most hova tovább? Először leérettségizem, aztán megpróbálom a rendező szakot, meg a színműre is beadom a jelentkezésemet. Ha meg nem vesznek föl, akkor is csomó tervem van a jövőre Fancsikai Péter Egri Bálinttal és Fonyó Gergely rendezővel nézve. Például mostanában nagyon érdekel a fotózás, ami persze a filmezéshez is hasznos. Szívesen mennék külföldre, csak ahhoz nagyon sok pénz kellene. Persze meg a mostani filmnek az utómunkáiban is részt kell vennem, ami sok időt elvesz. Irigyeid nincsenek? Akár az iskolában Hát én nem vettem észre. Nem hiszem. Persze az megszokott, hogy a Tibor után mindenki ezen élcelődik, vagy poénkodik, de hát az ember, amikor aláírja a szerződést, felméri ezt is, és bevállalja, hogy esetleg akkor a barátok ezzel húzzák, vagy utcán utánaszólnak vagy utánafordulnak. Azt hiszik egy csomóan, hogy ez akkora dolog, hogy mindenki azt szeretné csinálni. Szerintem az emberek többsége nem szeret szerepelni. Hát akkor meg miért lennének irigyek? Utolsó kérdésem az lenne, hogy a Trefort biztos pont volt-e a neked, mialatt elindult a karriered? Hát, nekem a forgatások alatt az egyetlen biztos pont az ágyam, mert az ember nagyon kifárad. A Trefortban nagyon kellemesen csalódtam, mert végig támogattak és tolerálták, hogy sokat hiányzom. Nyilván a hat év alatt volt konfliktus, de pláne a vége felé már látták, hogy én ezzel fogok foglalkozni, és végül is az iskola egyik szerepe, hogy akik kikerülnek az intézményből, azok már biztos célokkal és tudással futhassanak neki az életnek. És szerencsémre nekem biztosították ehhez a lehetőséget! Kitüntetések végzős diákjainknak Trefort emlékérem Kolossváry István (12. a), Farkas György (12. b), Marczel Márta (12. c) Trefort emléklap TrefortUtca május Kovács Noémi (12.c), Rácz Dániel (12. a), Reszkető Tímea (12. a), Szántó Lívia (12. b), Csepeli Dorina (12. c) Oklevél a kiemelkedő közösségi munkáért Bánhegyi Luca (12. a), Siska Dóra (12. a), Zilai Krisztina (12. b), Vörös Dorina (12. c) Különdíj Fancsikai Péter (12. c) Iskolai kitüntetések és pályázatok eredményei A Tompa-pályázat eredményei I. helyezett : Szíjártó Anna 10. a (91 pont): Hogyan győznek meg minket a reklámok? II. helyezett : Bessenyei Dávis 10.a (89 pont): A kőolaj avagy a fekete arany Bartus István 10.a (89 pont): Fekete arany III. helyezett: Temesvári Orsolya 8.c (86 pont): Környezetvédelem a 24. órában Gratulálunk a díjazottaknak! 13

14 Literatúra János vitéz, vagy amit akartok... Az alábbiakban az idei Trefort Színjátszó Fesztiválon III. díjat nyert előadás szövegéből olvashattok részleteket. A darab eredeti szerzemény. Noha sajnos csak részleteket tudunk közölni belőle, sok érdekességet megtudhatunk belőle a János vitéz keletkezéséről... A szerzők: Bognár Bori és Herédi Juli (11.c) A bárban halk jazz zene megy, a bárpultos törölgeti a pultot, a pincérnők rendeléseket visznek ki. Az egyik asztalnál Petőfi ül papírokkal a kezében. Hirtelen megjelenik Arany János jelenet Megjelenik Arany, Petőfihez lép, köszöntik egymást. PETŐFI Jó napot, kedves Arany barátom! ARANY Jó napot, Sándor. Hogy s mint mostanság? PETŐFI /elmélázva/ Jól jól. És hogy van Lacika? ARANY ürgét önt. Megvan, megvan. Mostanában PETŐFI Ej, a kis betyár! ARANY Sürgős sürgönnyel sietve siettettél s siettemre süvített a sél Bocsánat, a szél mellettem. Szóval, miért hívtál? PETŐFI Véleményedet kérném egy bizonyos ügyben. Már épp hajolna Aranyhoz, mikor belép Petőfi két rokona, szemükkel Sándort keresik. SÁRA Áh! PETŐFI /felpattan/ Rég látott kuzinjaim! Sára lelkem! Zsóka! /Petőfi lassan felnéz a nála jóval magasabb Zsókára/ De megnőttetek, virágszálaim! SÁRA Bocsáss meg, Sándorom! Amint látom, épp félbeszakítottunk. Nyugodtan folytasd! ARANY Mondd, barátom! Fontos lehet, hiszen sürgős sürgönnyel sietve siettettél s siettemre süvített a /felemeli mutatóujját/ szél mellettem. PETŐFI Amint mondottam, szeretném véleményedet kérni egy új művel kapcsolatban, és ha már így itt vannak a kedves hölgyek, az övékét is szívesen meghallgatom. ZSÓKA /megbabonázva néz Aranyra, csak odavetve, de álmodozva kérdi/ Mi a címe? PETŐFI /kihúzza magát, nagy levegőt vesz és patetikus lejtéssel mondja/ Egy ifjú legény regényes szerelmének szemérmes elemzése. ARANY Hohó, barátom! Frappáns cím, de nem hosszú ez egy kicsit? PETŐFI Jó Akkor csak János vitéz. A tér elsötétül, Petőfire esik a fény. Mindenki rá figyel a bárból. Miközben felolvassa a János vitéz eredeti első négy versszakát, az a színpadon jelenik meg. Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, A juhásznak úgyis nagy melege vagyon. Szerelem tüze ég fiatal szivében, Ugy legelteti a nyájt a faluvégen. Faluvégen nyája míg szerte legelész, Ő addig subáján a fűben heverész. Míg minden figyelem Petőfire irányul az 2. jelenet szereplői elvonulnak a színpad mögé/ színpadra. Tenger virág nyílik tarkán körülötte, De ő a virágra szemét nem vetette; Egy kőhajtásnyira folyt tőle a patak, Bámuló szemei odatapadtanak. De nem ám a patak csillámló habjára, Hanem a patakban egy szőke kislyányra, A szőke kislyánynak karcsu termetére, Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére. 2. jelenet Iluska a patakban rohangál kitartott karokkal és berreg. Előtte egy halom pénz hever. JANCSI Iluskája! Szívemnek gyöngyháza, lelkem Nem maradnál csöndben, életem virága? Iluska még hangosabban kezd berregni HALLGASS EL, DE RÖGTÖN! Lécci. Az egész falu a te szép hátsódat nézi. Gyere ki a vízből, hagyjad a pénzt másra! Mossa politikus, ne egy szőke lányka. ILUSKA Tudod, Jancsi szívem, örömest kimennék, Ha a pénzmosással úgy nem sietnék. Sietek, mert másképp velem rosszul bánnak, Műfater feljelent, s engem sittre vágnak. JANCSI Hozok vattacukrot, ha kijössz elébem. ILUSKA Jövök, Jancsi, jövök, csak add elém sebtében! MŰFARTER ILUSKA! ILUSKA! TE BÁRGYÚ, BAMBA CÉDA! Nyeljen mán el téged a pokol szakadéka! Olyan hülye vagy, a pacalt nyersen eszed! Hol a mosott pénz? Barom vagy! Veszed? JANCSI /nagyon dühös, látszik rajta, hogy valami nagyon csúnyát akar mondani a műfaternek/ Te! MŰFATER Én? JANCSI Te! MŰFATER Mit szóltál be? JANCSI A füledet le fogom harapni! Nem fogod soha visszakapni! Rádgyújtom a házat, baromarcú tahó! Úgy megöllek, meghalsz, sötét kultúrtapló! /Iluskához/ Mennyé innen Ilus, hisztizd el, mit csinált! Ha hajad szála görbül, kikészítem simán! 3. jelenet JANCSI Sír a szám, de nagyon, Fenn vagyok a plafon. Kirúgott a gazda, Mert eltűnt kedvenc birka /itt megjelenik egy alak gerendával a kezében (az okosabbak már kitalálták, ki lesz az)/ ALAK Szép jó napot. JANCSI Jó napot. ALAK /kezet nyújt/ Toldi Miklós. JANCSI Kukorica János. TOLDI Tudnál nekem segíteni? JANCSI Attól függ. TOLDI /szégyenlősen/ Meg tudnád mondani, merre van a Teszkó? JANCSI /Jancsi felmutat/ Arra. TOLDI /ő is ugyanarra mutat a gerendáját felkapva/ Arra? Pajtás! Arra Buda vagyon! JANCSI Akkor nem arra. /Toldi megrándítja vállát és elmegy./ (...) 4. jelenet /megérkezik Iluskához, de ott senkit nem talál, csak egy cetlit a frigón/ JANCSI Jancsi-mancsi! Műfater feljelentett! Jött a polisz, összeszedtek, Elvisznek egy szemétdombra, Hol rossz szag megy az orromba. El kell hagynom rózsaszín hazámat. U.I.: /U I nek olvasava/ hozd utánam tünci szoknyámat! /János ledöbben, elejti a papírt, megindul, ki a színről, közben:/ Megyek, Iluskám, utánad! /visszarohan a színre egy szoknyával a kezében és a másik irányba el/ május TrefortUtca

15 Akrosztikonok Literatúra MAGYAR I. helyezett Vérmes árnyéksárkányok Irdatlan nagy szájában Zörgő fogak ezrei sorakoznak. (Pápai Lőrinc 7.a) II. helyezett Vizet iszom, Ízes, finom, Zamatos. (Keszthelyi Boglárka 7. a) III. helyezett (megosztott) Víz, víz, tiszta víz, Írjál verset minden nap, Zord kedved alábbhagy. (Boldizsár Célia 7.a) III. helyezett (megosztott) Vívódás és ivás, rád már csak ez vár, Ízleld az életet, míg csak teheted, Zár már az élet háza. (Réti Csaba 7.a) Iszol-e még hűs forrásból Vizet valaha? Óva intelek, Vigyázz! Ízleld Zamatát, míg lehet! (raindrop) A VÍZ NOVÁK ÁGNES (2002) Mi a víz, melyből az élet származik, S mi a víz, mely a csapból kifolyik? Mi a víz, melyben az élet született, S mi a víz, mely nélkül élet nem lehet? Miből áll a folyó, s miből a tó? A hatalmas tenger, s a kis tocsogó? Két hidrogén, egy oxigén ez nem elég, Közé kell még rendszerint egy szigma kötés! De mire megy egy molekula egyedül, Magában, a semmi közepén, társ nélkül? Kell egy pár, de ketten együtt mit sem érnek, Ha nincs kapocs, mi összeköti őket. Kapocs kell hát, s ez a HIDROGÉNKÖTÉS, Mit ki nem találhat semmi emberi ész! Nagy csoda ez, melynek köszönhető a lét, S minden, amire azt mondhatjuk: él De a két molekulához még több is kell, Hogy az anyag most már testet ölthessen. Csatlakoznak egyre többen, készül a víz, Próbáld úszva felbontani, a H-HÍDDAL alig bírsz! TrefortUtca május ANGOL 1st prize We need something to stay alive And it will keep us all right That is a liquid we drink every day Even helps us live in a healthy way Read the first letters together anyway (Szöllősi Zsófia 7.a) 2nd prize While you walk around the world Across jungles and deserts The most important thing you need Eat or drink water anyway Rather you can stay at home (Vágó Margit 10.c) 3rd prize Water is a very good drink And it is healthy. If you drink water and not Tea, your Energy will be on the maximum and your feeling will be absolutely Right (Bodnár Domonkos 10.b) Dare not to destroy waters Rushing by In our blue valleys Night and day. Keep what you inherited. Infants lives will cease if No water is left and wells Go dry. Wading birds, Ants on dewy grassblades Tiptoe or fly around the Earth, Reminding us of life. (raindrop) NÉMET I. Preis Wenn wir im Wald spazieren gehen, Aber kein Wasser mit uns nehmen, Sonne scheint im blauen Himmel, So durstig is der fahrende Ritter. Erdkugel wird immer reicher, Rennt das Wasser weiter, weiter. (Német Luca 8. c) II. Preis Was wir jeden Tag brauchen Alle können auch darin tauchen Schwimmen und rudern So wird man uns bewundern Es kann auch Regen, Schnee, Eis sein, Rate bitte, was es kann sein. (Tungli Katalin 8. c) Was ist das? Imhol a feladat: Vízről szóljon minden Ódátok mostan! Vizekről ezennel Ígéretesen dalt Zengedezzetek! III. Preis Auf dem Bild?... man kann Schwimmen darin, Spielen darin, Ertrinken darin und Räumen (den Tisch auf ) damit. (Major Zsófia 9. a) I. Preis Trinken mögen alle Leute, und ich muss darüber Reime bilden. Ich trinke eher Orangensaft, als Naturelles Wasser. Katzen mögen lieber Milch, aber Kühe trinken Wasser. Es gibt Abweihung zwischen Mineralwasser und Zapfenwasser, letzteres is nicht so Sicher, als voriges. Darin gibt es Bakterien. Im Laufe einer Wanderung kann man Stromschwelle sehen, und daraus Etwas sehr frisches trinken. Also es ist ganz Rationell und es ist eine gute Entscheidung, Wasser zu trinken, weil das am gesundesten ist, und lindert den Durst. (Monori Andrea 10.a) Witzig Wir trinken immer Wasser, Aber das Bier is besser. Sie kaufen nicht Gösser, Sondern sie kaufen Mineralwasser. Ewald trinkt ein Glas Wasser, Rudolf trinkt eine Dose Gösser. (Farkas Antal 9.b) Witzig WASSER WASSER WASSER ASSERW ASSERW ASSERW SSERWA SSERWA SSERWA SERWAS SERWAS SERWAS ERWASS ERWASS ERWASS RWASSE RWASSE RWASSE (Rosner Dániel, 9.a) A mí me significa la vida SPANYOL Agua Gota por gota es una dádiva Un vaso para todos Antes que almorzamos Porque cuando se resbalan Oigo la voz de la calma Tantas veces soñamos A ser onda divina. Bañamos en el agua de la piscina La que es mucho más fría El agua desaperece y queda en las minas (Szűcs Ádám) 15

16 Literatúra Slawomir Mrozek lengyel drámaíró egyik drámájában egy szép napon a Szemorvoshoz beállít Nagypapa és az ő Unokája. A probléma egyszerű: Nagypapának szemüveg kell, hogy megláthassa és lelője Károlyt. Az Unoka mindenben támogatja Nagyapa szándékait. Egy idő után azonban a Szemorvost kezdik gyanúsítani, hogy esetleg rejtegeti Károlyt vagy éppen ő maga Károly. De ki ez a Károly? És miért akarja lelőni a Nagyapa Károlyt? Erre kerestük a választ Fuss, ha károly az életed.. KOCZKÁS SÁRA 11. A Adott egy talán kissé bolond, gyengénlátó nagypapa, az unoka, aki az öreg minden szavát követi s minden gondolatát ismeri, és az orvos, aki az egészből semmit sem ért, de a túlélés érdekében próbálja követni a nagypapa logikáját. Az is lehetséges, hogy a nagyapa egyáltalán nem őrült, sőt, nagyon is a tudatánál van, olyannyira, hogy megjátssza a szenilis vénembert, hisz úgy senki sem veszi komolyan, ami neki pont kapóra jön a Károly-vadászaton. Persze, Károly. Ő lehet egy konkrét személy, akire nagyapa már nagyon régóta haragszik, de pontosan nem emlékszik rá, azt reméli, hogy ha meglátja, majd fog. De nagyapa talán nem tudja, hogy a szemüveg nem is a szemére kellene, hanem az emlékeire, amik az idő múlásával elhomályosodtak. Mivel az emlékekre még nem gyártanak szemüveget, látására hiába volt gyógyír az orvosé, Károlyt nem fogja visszaidézni, ezért nagyapa tovább lövöldözhet vadidegen emberekre. Hátha az egyikük Károly. Nagyapa biztos jó valószínűség-számításban. Persze lehetséges, hogy Károly csak egy gyűjtőnév, tehát nem Károly, hanem károly. Talán nagyapa ismert egy Károlyt, akiben megvolt az összes olyan tulajdonság, amiért érdemes lelőni valakit. Talán arra tette fel az életét, hogy megölje az összes olyan embert, aki olyan, mint Károly, vagyis károly. Talán az unokája lesz a trón-, vagyis jelen helyzetben inkább puskaörökös, s most azért tart nagyapjával, hogy megtanulja fölismerni a károlyokat, esetleg magát Károlyt. Habár a történet több pontja is utal arra, hogy nagyapa nem az összes károlyt, hanem a legkárolyabb károlyt, esetleg magát Károlyt keresi. Ugyanakkor más helyeken inkább arra következtethetünk, hogy nem számít, ki mennyire károly, meg kell ölni. Ha valaki úgy károly, hogy ő Károly, az már csak hab a tortán. De vajon miért kell megölni? Talán nagyapa nem tudja hová tenni a mai világot, embereket, de arra emlékszik gyermekkorából, hogy egy Károly nevű valakit, úgy ahogy volt, minden hozzá hasonló emberrel együtt a pokolra kívánt. Lehet, hogy vénségében akarja teljesíteni azt, amit már kissrác korában eltervezett, csak már nem emlékszik pontosan, mi is volt az. Így beszerez egy szemüveget, hogy legalább a szemével lásson, ha a szívével nem is. (Pedig az igazán fontos dolgokat csak azzal látjuk, talán a nem-károlyok is tovább élnének, ha nagyapa megfogadná ezt.) S a sok emberből, akiket lelő, biztos lesz egy pár, aki tényleg károly volt. De tulajdonképpen csak egy olyan ember van, akiről biztosan tudjuk, hogy nagyapa lelőtte, bár, ha abból indulunk ki, hogy mire alapozta a lövést, teljesen elképzelhető, hogy egy halom hullával rendelkezik a pincéjében. Talán csak azért nem, mert eddig a rossz látása miatt nem tudott célozni Másrészt ha nagyapa tudatánál van, akkor a károlyoknak tényleg nagyon gonosznak kell lenniük, hogy egy épelméjű ember csak úgy vaktában lövöldözzön rájuk, hacsak meghallja a nevüket. Bár szerintem eleve összeegyeztethetetlen az össze-vissza lövöldözés és az épelméjűség, sőt, az ilyen emberek sokkal inkább az őrült kategóriába sorolhatók. Összegezve, nagyapa valószínűleg bolond, s a saját agya szüleményeire vadászik, aminek talán van alapja a múltban, talán nincs. Talán nagyapa csak unatkozott otthon, talán az unokája beszélte tele a fejét Károllyal, a károlyokkal. Talán nagyapa maga Károly, s így próbálja eltávolítani azokat, akik tudják. Talán nagyapa és az unokája nem is léteznek, csak a szemorvos képzelődött. Talán elkövetett valami rosszat, és emiatt képzelte nagyapáékat, félt a büntetéstől, megijedt, hogy ő is károly. Talán nagyapa és az unoka a képzeletbeli, földöntúli végrehajtók, akiket az emberek raknak össze a bűneikből, ha eljött a bűnhődés ideje. Mindenkinek máshogy jelennek meg, valakinek süllyedő hajó, zuhanó repülőgép, égő ház, vagy bármi más, ami megfelel az elkövetett tettek súlyának, és vezeklésként szolgálhat a bűnösöknek. A szemorvosnak őrült öregember, puskával és az unokájával. Nem valóság, csak képzelgés. A bűnhődés kezdete. De mind bűnösök vagyunk. Mind károlyok vagyunk. A Károly talán nem létezik. De mi mind azért halunk meg, mert károlyok vagyunk. Aki ezt nem hiszi, az a legkárolyabb. Vége (vagyis Károly ) 16 Szerkesztőségi közlemény Ezúton szeretnénk elnézést kérni azoktól, akiknek az írása a felhalmozódott cikkek nagy száma miatt nem jelenhetett meg ebben a számban. Ez elsősorban a műfordító pályázat győzteseit és helyzettjeit érinti, az ő pályaműveik közlését terveink szerint következő számunkban megejtjük május TrefortUtca

17 Színház A vágy villamosa NÉMETH DÓRI 11.A Tivoli Színház, Eszenyi Enikő, Kamarás Iván. (Ily módon illik kezdenem, nem?) A hölgy szokás szerint hitelesen játszott, ha nem tudom, színházban vagyok, elküldöm pszichiáterhez. (Nem, ilyet mégse mondhatok! Ejnye. Vegyük komolyan.) Tehát a főszereplőnk egy idegösszeomlásos, harminc feletti irodalomtanárnő, kicsit alkoholista, üldözési mániás, nimfomán, lelki sérült. Később megtudjuk, miért: érthető oka van, tényleg. Mellette játszik talán inkább ellene a férfi, igazi, erős, izmos, munkás, primitív (ahogy Blanche mondja), állatias. Mellékesen a kisasszony húgának férje. Nem csípik egymást: Blanche kényeskedő és úrihölgy, legalábbis annak képzeli magát. Tisztaságból jött, fényből és pompából. A világ körülötte legalábbis tiszta volt, ha már ő maga nem lehetett az. Stanely ösztönember, és úr a saját háza táján. Illetve azt hiszi. A háromszög utolsó eleme a hugi, Stella. Szerény, alárendelt, és nem tudjuk meg a darab végére sem, hogy van-e farkas a báránybőr mögött. Jön még Mitch is, egy kedves fiú a szomszédból, naiv, jószándékú, töketlen. Azért igyekszik. Mellékszereplők is vannak természetesen, valóságosak és képzeletbeliek. Kiállítás A Jövő háza KÖNYVES-TÓTH ZSUZSI 9.A Mikor először beléptem, még azt hittem, hogy a Jövő házában olyan dolgokat fognak elém tárni, aminek a létezéséről még csak nem is hallottam soha. Nos, csalódnom kellett, mert igazából nem is a jövőről szólt az egész, sokkal inkább a nemrég felfedezett dolgokról. A belépő, hihetetlenül modern módon, egy papír karkötőből, és egy mágneskártyából állt. A mágneskártya jó dolog, hasznos is, csak kár, hogy nem nagyon volt rá szükség. Talán egyszer vettük hasznát: mikor megpróbáltunk egy Mars-terepjárót vezetni. Hogy ezt kiérdemeljük, egy nagyon hosszú kérdéssort kellett kitöltenünk, a lehető legtöbb helyes válasszal. Nos, ez sajnos nem sikerült, valaki más érdemelte ki, hogy öt percen keresztül irányíthassa a gépet. Nagyjából ennyi idő kell ahhoz, hogy a terepjáró fél métert mozduljon. Ha ezzel még nem elégednénk meg, végignézhetjük a sok plakátot, amin mind a Marssal kapcsolatos dolgok állnak, és ha elég türelmesek vagyunk, azt is megláthatjuk (természetesen csak filmen) hogy egy Marsról lehozott kő hogyan alakul át. Nos, ezek után már nem is tudom, mire számítottam, mikor előjegyeztettem a Mars-expedícióra. Azt hiszem, azért hittem, hogy érdemes megnézni, mert a mennyezetre volt erősítve egy hatalmas nagy IZÉ, amibe időről időre TrefortUtca május Kultúra Ajánló Hogy a konkrétumok se hiányozzanak: Blanche látogatóba érkezik Stellához. New Orleans poros, szegénynegyedbeli emeletes társasházába a családi birtok vaskerítéses, borostyánnal futtatott kastélyából. Meglepetést szerez, nem feltétlenül kellemeset, főleg Stanely-nek. Összezavarodik valamiféle alapból torz idill az Elíziumi Mezőkön, rég elfeledett titkok és sérelmek bukkannak felszínre. Mindenki magányos, boldogtalan mégis boldog. Mert maguk teremtették a szerepeiket, keveredtek bele, fogadták el. Akárcsak az emberek a színpadon kívüli világban. De számít ez? A történet eredetileg Tennessee Williams drámája, olvasva egészen más, mint színpadon, kicsit konzervatívabb, több fantáziát igényel. De ha a mondanivalót keressük, érdemes elolvasni: a nézőtérről elsőre nem biztos, hogy (szép szóval élve) lejön. Mégis mindenki megtalálhatja magát a darabban, a szereplőkben. Nem is önmagát, inkább a sorsát, életmódját. Hogy mit utasít el, mit nem vall be, titkol, imád, gyűlöl. Nálam például passzolt, amit Stella mondott valamikor (így utólag nem véletlenül ezt hallottam meg): Te biztosra veszed, hogy ki akarok kecmeregni a helyzetemből? Felszálljunk a vágynak nevezett villamosra? Ezt mindneki döntse el maga. De csak miután megnézte a darabot. emberek mentek be és jöttek ki, és ami néha a plafon egyik oldaláról a másikra vándorolt. Kiderült, hogy ez a vándorlás az űrutazást próbálta imitálni, mert mikor beszálltunk, le kellett ülnünk egy székre és egy képzeletbeli Mars-expedícióra vittek minket (tíz percen keresztül egy fura hang dumált valamit és egy nagy képernyőn olyan képet vetítettek, mintha az űrben tartanánk egy bolygó felé). Ezek után, gondoltuk, most már kipróbálunk valami jót is, és csodálatos módon sikerült a Boeing 737-es repülőgép szimulátorához odaverekednünk magunkat, és még egy negyed órát vezethette is a bátyám. Eléggé élethű volt, mert miután öt percen néztem ki az ablakon, elkezdtem szédülni. Volt egy agy és egy szív részleg is, de azt hiszem, ezekre nem érdemes túl sok időt szánni, mert csak érdekességek voltak, nem volt bennük semmi meglepő. Ami még érdekes volt, az a Jövő Lakása (by Microsoft). Egy teljesen számítógép vezérelte lakást rendeztek be. Ujjlenyomattal lehetett bemenni, a redőnyök és a villanyok is számítógéppel működtek, sőt még a tükör is egy számítógép volt. Bár ez sem annyira a jövő lakása, azt hiszem, Bill Gates már most ennél százszor mondernebb lakásban él. Azért nem mondanám, hogy nem volt érdemes elmenni, voltak érdekes dolgok is, de legközelebb, azt hiszem, inkább a Jövő házával szomszédos Csodák palotájába megyek el, abban biztos nem fogok csalódni. 17

18 Könyv Zene Kultúra Ajánló 18 Csekélységek Bob Marley-ről ZANA RONI 9.A Bután hangzik a cím, tudom, de hogy is lehetne ilyen rövid helyen összefoglalni egy olyan ember életét, aki a mai napig elismert, közkedvelt és Jamaica zenei történelmének egyik legnagyobb, legkiemelkedőbb alakja? Ugye-ugye, sehogy (Amúgy Sean Paul az egyetlen, aki több lemezt tudott eladni, mint Marley sebaj, őt is szeressük ) Nem szeretnék puszta évszámokat és eseményeket felsorolni, az úgy nem jó Szeretném valahogy megfogalmazni, hogy miért jó, miért szeretem és miért egy nagy túlélő ez az ember. Kár, hogy egy újság nem tud lejátszani zenét, hisz most minden könnyebben menne, ha mégis. Mert, akkor csak berakom, mondjuk a Sun is shining-ot vagy az egyik nagy kedvencemet, a Redemption song-ot és meg sem kéne szólalni, egy betűt sem kéne olvasni, mindenki megértené a reggea lényegét. Elég nehéz megalkotni ezt az irományt, mert ő sokkal több, mint holmi mai férfi énekes, akinek minden száma ugyanolyan. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak a múlt zenéje lehet jó, itt van például a fent említett Sean Paul. De kétségtelenül az igazi, eredeti reggea-t Bob Marley játszotta. Sosem lehet tudni épp, hogy fogja énekelni azt a sort. Nála nincs olyan, hogy Tempo gusto, Daniel Keyes: Az ötödik Sally DEÁK RITA 10.C Keyes az Ötödik Sally, a Virágot Algernonnak, a Bűnöse Claudia és még sok más könyv írója író és pszihológus, ennek betudhatóan témaválasztásában is kényes és furcsa témákhoz nyúl. A könyv megírása előtt tanulmányokat végzett a témában, de a könyv nem tartalmaz megtörtént esetet. Sally egy többszörösen hasadt személyiségű csinos, fiatal, elvált nő, két gyerekkel, akiket a bíróság a volt férjének ítél. Férje érthetetlen okokból azt hazudja a bírónak, hogy Sally változékony hangulatú, agresszív és kiszámíthatatlan. Valójában a testében öt különböző személyiség él, öt különböző nő, különböző nevekkel, barátokkal. Az első Jinx, a második Derry, majd Bella, és Nola. Az ötödik Sally. Jinx a megfékezhetetlen, agresszív énje Sally-nek (teljes kialakulásában az is közrejátszott, hogy a másik négy vele élő nő kényes helyzetekben egyszerűen elveszti az eszmélet, és átadja a helyét neki, takarítsa el ő a piszkukat). Derry a nyomjelző. Ő az egyetlen, aki mindig jelen van, minden mozzanatot nyomon követ, aki kapcsolatot tud teremteni a felek közt, és aki valamilyen szinten ellenőrizni tudja az életüket. Csupa jóindulat és jókedv. Bella a megtestesült érzékiség, aki állandóan táncolna, és élvezné az életét, nem törődve a következményekkel, ha hagynák Nola merő nála csak Bob van Nemrégiben kiadták a felesége által írt könyvet. Hát, én végigjártam a várost, de nem leltem rá. Pedig kíváncsi lennénk egy bennfentes szemszögéből írt történetre, mert már megannyi honlapot végigböngésztem, de a honlapok készítői is velem egykorúak, avagy egy picit idősebbek, és ők is más honlapokból tájékozódnak. Egy szó mint száz, szívesen elolvasnám Rita Marley írását, hisz mégiscsak a Reggea Király felesége volt Mindenkinek azt tudom mondani, hogy ha tényleg igazi reggea-t akartok hallgatni, akkor Bob Marleyvel kezdjétek. Utána persze jöhet a többi mai előadó (Elephant Man, Damien Marley), ők is nagyon jók, de az igazi, nyers zene az Marley-től jön Addig is, míg meg nem szerzem a könyvet, hallgatom a zenéjét és Don t worry be happy intellektualitás. Fest, saját műterme van. És mindehhez Sally, aki érzi, hogy hatalmas időközök esnek ki a fejéből, és akárhogy próbálja megérteni, hová vesznek el, nem tud rájuk visszaemlékezni. Kicsit szürke, kicsit unalmas, borzasztó emlékekkel. Vagy borzasztó emlékek nélkül. Sally egyik este - miután Nola megpróbál öngyilkosságot elkövetni (megint), majd majdnem megerőszakolják, és ezek után Jinx összeveri a támadókat egy kórházban ébred fel, és úgy dönt, hogy elmegy egy pszihológushoz. Dr Ash elvállalja az esetét, és miután néha véletlenül, néha direkt találkozik a Sally-ben élő mind az öt nővel, elkezdi kideríteni, hogy miért váltak külön személyiségekké. Mindeközben megismerjük Sally múltját, amit igazán nem kívánok senkinek. Orvos és beteg kölcsönösen segít egymáson. Dr Ash végül összeolvasztja mind az öt személyiséget egy nagy Sally-vé, aki aztán reálisabban látja a világot, minden összeolvadásnál újabb és újabb dolgokat fedez fel környezetéből, és visszatérnek az emlékei. De a legnagyobb feladat a terápia elején elfogadtatni Sallyvel, hogy többen vannak. Ebben sok minden a segítségére van, mint például az idegen ruhák, könyvek, tárgyak, amikkel a saját lakásában találkozik és nem emlékszik, hogy megvette volna őket; a rengeteg ismerős, akiket még sosem látott, és akik biztos összetévesztik valakivel, mert mind más-más néven szólítja. De végül megbirkózik a gondokkal, és az öt énjét egybeolvasztva Sally elkezd teljes életet élni és szokatlanul május TrefortUtca

19 Zene Beatles - a siker csúcsán TrefortUtca május DEÁK RITA 10.C 1961 John Paul George Ringo Brian Beatles-biblia lemezek kiadók őrjöngés turné első széttört mozi Párizs feleség Sárga tengeralattjáró 1970 A Beatles története a mai történelem legnagyobb sztorija. Hosszabb már, mint a második világháború, és nem halt bele senki. (1968) Derek Taylor (a Beatles sajtófőnöke) El kell ismerni, hogy a fiúk sokáig voltak az élen, ami köszönhető volt többek között állandóan megújuló stílusuknak, őszinteségüknek, és a zaj -nak, amit játszottak. De persze még sok más is közrejátszott, megemlítendő: rengeteg szerencse októberében egy fiatal srác berohant Brian Epstein lemezboltjába, és kérte a Beatles My Bonnie című számát. Brian azt vallotta, hogy magányos hívek nincsenek, és ha egy számot keresett egy ember, mindig hármat rendelt belőle. Általában igaza volt. Így ismerkedett meg a Beatles-szel, és 61 decemberében meg is kötötték a szerződést. Innentől Brian a menedzsere a fiúknak, egészen augusztus 20-ig, amikor meghal gyógyszermérgezésben. Ő volt, aki kitalálta a fiúkat, alakítgatta, és a végén magányában halt meg. A fiúk minél híresebbek lettek, Briannak annál több emberrel kellett őket megosztani. Halálakor Maharishi jógi tanításait hallgatták az önmagukban és a csendben való elmélyedésről, és a belső rend megértéséről. Még Brian idejében nősült meg (elsőként a Beatles fiúk közül) John. Cynthia Powellt vette el, akivel egy főiskolára járt ban megszületett kisfiuk, Julian. Ringo nősült másodiknak, Maureen Coxot vette el februárjában. George majdnem egy évvel Ringo után házasodott, 66-ban Pattie Anne Boydot vette el. Paul eljegyzése Jane Asherrel, majd az eljegyzés felbontása, és Linda Eastman feleségül vétele (1969. márc.) már Brian halála után történt. John is elvált Cynthiától, és ben összeházasodott Yoko Onoval, akivel később filmet is forgat. A Beatles-nek több filmje is jelent meg, és rajzfilm is készült róluk, amit Edelmann rajzolt. A rajzfilm címe A Sárga tengeralattjáró, Bors országban játszódik. A történet Edelmann agyszüleménye. A film végén a fiúk nem voltak hajlandók szinkronizálni. A rajzfilm így is jól sikerült, de nem olyan jól, mint ahogy az a Beatles-től megszokott. Az egyik mozivezető így nyilatkozott: a többi rajzfilmet legalább értették a gyerekek. Volt a Beatlesnek igazi filmje is, első az Egy nehéz nap éjszakája, Alun Owen írta a forgatókönyvét, 64 júliusában mutatták be először. Másik filmjük a Mágikus misztikus utazás, aminek a forgatókönyvét Paul írta. Nem is akárhogy. Szerkesztett Kultúra Ajánló egy kört, azt felosztotta, és egy-egy cikkelyre ráírta az ötleteit. A forgatókönyv igazából a forgatás végén született, közben csak a pillanatnyi ötletek voltak meg. John volt az egyik legkreatívabb négyük közül ben jelent meg az első prózakötete In His own life címmel. A második, az A Spaniard in The Works 65 júniusára tehető. John a kicsavart és hangzás szerint leírt szavakkal fűszerezte a történeteit, amik már enélkül is elég groteszkek voltak. A négy fiú hatalmas népszerűségnek örvendett. Ahova megérkeztek, ott menekülniük kellett, általában rendőri segítséggel, mert a rajongók minden vágya volt, hogy megszerezzenek egy darabot a Beatles-mítoszból. Rengeteg koncertet adtak, turnékra jártak, menekültek, lemezeket, filmeket adtak ki, állandóan újultak, diktálták a divatot, és teljesítették John életcélját. Fiatalkorában bárki megkérdezte mi lesz belőle, ő azt válaszolta milliomos ben bejelentették a Beatles lovaggá ütését. A hír hatalmas port kavart, többen, akik háborúban szerezték a rangjukat, visszaküldték azt. A Beatles sosem nyilatkozott politikáról, bárhogy kérdezték őket. Mégis, egy idő után egyszerűen belefolytak a politikába, Anglia elsőszámú exportcikkének számítottak. Pályafutásuk során többek között koncerteztek a New York-i Carnegie Hall-ban, 65-ben a Wembley Stadionban az év legjobb számainak versenyén, ill. a New York-i O Shea Stadionban szeptember 27-én az angol sajtó rögzítette a hírt, miszerint a Beatles feloszlott. Rengeteg mindent megváltoztattak, tömegeket mozgattak meg, valami maradandót alkottak. Tudtad? Mint minden Beatles-feleségnek, Maureen-nek is meg kellett küzdenie a rajongókkal, akik maguknak akarták a fiúkat. Egy lány például egy alkalommal, mikor ő a kocsiban várta Ringót, benyúlt az ablakon, és egy anyatigrist megszégyenítő erővel véresre karmolta a lány arcát. John és Yoko hatalmas port kavart, amikor a The Beatles című kettős albumot meztelen fényképükkel illusztrálták. Az Egy nehéz nap éjszakáját három hónap alatt forgatták le ban John és Paul fontos kártérítésre perelte a francia Antoine-t, mert Votez pour moi című száma állítólag a Sárga tengeralattjáró plágiuma. Antoine ügyvédei 5000 dollárra perelték a Beatlest, szerintük a szám egy Schubert-szonáta plágiuma. John a királyi gálaesten kiállt a rivaldához, és megkérte a közönséget, hogy tapsoljanak vele: Akik az olcsó helyeken ülnek, verjék össze a tenyerüket! Akik pedig a drága helyen ülnek- -, azok zöröghetnek az ékszereikkel Ausztráliai turnéjukon a hoteligazgató megkérte a fiúkat, hogy egy csapat nyomorékot kézrátétellel gyógyítsanak. (Ez a férfinek teljesen egyértelmű volt). A fiúk nem haboztak, kimentek, hozzáértek a bénákhoz, és nagy vigyorogva rájuk köszöntek: Viszlát. Jókedvük ellenére olyan mély nyomot hagyott ez bennük, hogy elhatározták, soha többet nem lépnek fel személyesen. A Please, Please me! hat hónapig No.1 a slágerlistán 1970 májusában megjelent a Get Back c. filmhez írott zene. A film felvételei közben, 69 januárjában veszett össze George és Paul és döntöttek úgy, hogy feloszlanak. Főbb lemezeik: Please, Please me!; A hard day s night; Help!; Sergeant Pepper s Lonely Hearts Club Band; The Beatles; Yellow Submarine; Let it be 19

20 Vélemény és visszhang 20 A diákönkormányzatról CSAPODI CSABA Négy évvel ezelőtt keresett meg egy akkor tizedikes diák azzal a kéréssel, hogy vállaljam el a Trefort diákönkormányzatának segítő tanári posztját abban az esetben, ha ő nyeri meg a diákpolgármesteri címért való versengést. Én akkor, alig két éves tanítási tapasztalattal némi félelemmel, de örömmel mondtam igent, és azóta is minden szeptemberben a diákönkormányzat tagjai szavazatának többsége erősít meg ebben a pozícióban. Az elmúlt négy évben gyakran tettem fel magamnak a kérdést: mi is az elsődleges feladata a diákönkormányzatnak, illetve az azt segítő személynek? Bennem két válasz merült fel. Az egyik lehetséges cél a programszervezés, az iskolai diákélet mozgatása, a másik pedig a diákok érdekeinek képviselete az iskola többi tanára és az iskola vezetése felé. Az elmúlt években mindkét cél érdekében sokat tettünk az iskola rekord hosszúságú ideig (három évig) a posztot betöltő két diák-vezetőjével: Marczel Mártával és Vörös Dorinával. Az ő ötleteik, lelkesedésük, szorgalmuk és felelősségérzetük nélkül a fent említett két terület egyikén sem tudtunk volna ennyi mindent elérni, szeretnék most néhányat kiemelni ezek közül. A programok szervezése területén a legfontosabb eredmény a trefortos diákok egyik kedvenc iskolai programjává váló 24 órás kosármeccs kitalálása, megszervezése és lebonyolítása volt, még akkor is, ha ez idén az eredeti őszi időpont helyett tavasszal kerül megrendezésre. Még ennél is nagyobb szabású rendezvény Hogyan lehetne jobb iskolánk? SZÖRÉNYI ZOLTÁN Már több számban is olvashattam (milyen jó ezt leírni, hogy végre van iskolaújságunk!) arról, hogy milyen a jó iskola és legutóbb, hogyan lehetne jobb az iskola. Így elérkezetnek látnám az időt egy kis hozzászólásra. Örülök ennek az eszmecserének, hiszen az iskolánk csak akkor lesz jobb, ha mindenki, diák, tanár, vezetők, szülők elmondják a véleményüket és tesznek is a jobbítás érdekében. Az elmúlt években a szülők és a diákok véleményét kérdőív formájában hivatalosan is kikértük. Ennek összegzése valószínűleg május folyamán lesz látható a honlapon, és esetleg az újság oldalain is. De térjünk rá a konkrét témákra, amiket Gál és Újvári urak feszegettek. 1. A klub kérdése már régóta napirenden van. Véglegesen megoldani viszont csak akkor lehet és érdemes, ha megoldjuk az alagsor komplex szellőztetését és szennyvíz-problémáját is. Az alagsor nyirkos, dohos, ezért mesterségesen kellene lélegeztetni. Ez körülbelül 150 millió forint lenne, jelenleg ennyi pénzünk nincs. Pályázatokat adunk be folyamatosan, de eddig eredménytelenül. Az iskola általános csinosítása is napirenden van. Kovács Gabriella tanárnő készített egy tervet, aminek volt a tavaly először, de reméljük, nem utoljára szintén a mi irányításunkkal megszervezett Gyakorlóiskolák Kupája (GYIK). Az érdekérvényesítés területén az átalakított házirend új, a diákság számára kedvező változásaira lehetünk büszkék, amely változásoknak a tanári kar által történő elfogadását nagy mértékben befolyásolta a két DÖKvezető határozott kiállása az egyik tantestületi értekezleten. Talán nem kapott akkora nyilvánosságot a DÖK két évvel ezelőtti javaslata a trefortos tanmenet megváltoztatására, amelynek több pontja nem sokkal később meg is valósult a tantestület döntése nyomán (biológia órák rendjének átalakítása, több nyelvóra az utolsó két év folyamán stb.). A diákönkormányzat munkáját igyekeztünk rendszeressé és érdekessé tenni. Havonta legalább egy alkalommal találkoznak a képviselők, ilyenkor az aktuális szervezni- és tennivalókon kívül mindig átbeszéljük az esetleg felmerülő iskolai problémákat. Ezekre megpróbálunk valami választ találni, beszélgetünk, vitatkozunk, véleményünket gyakran jelezzük az iskola vezetése felé. Itt szeretném megdicsérni a vezetők mellett az egyes képviselők munkáját is, a legtöbbjük szívesen és aktívan vesz részt a DÖK munkájában. Úgy érzem, tevékenységünk az iskola minden diákjának hasznára, javára válik, valódi diákönkormányzatként tevékenykedünk. Ha valaki mégsem elégedett a munkánkkal, akkor lehetősége van javítani rajta: bárki indulhat az osztályában a képviselői posztért és bárki, aki már egyszer képviselő volt, indulhat a diákpolgármesteri címért is. részeit lehetőségeink szerint igyekszünk megvalósítani. Így kerültek szebb és használhatóbb fotelek azokra a részekre a folyosókon, ahol egyáltalán le lehet ülni. Várhatóan a nyáron a harmadik emeletet egy új dizájn terv szerint fogjuk kifesteni (tanárok közreműködésével!). Minden segítséget elfogadunk. 2. Kutyapiszok. Szintén örökzöld(?) téma, sőt a Trefort utca mint sétálóutca is az. Több, mint egy éve személyesen írtam levelet a kerület polgármesterének, amire válasz azóta sem érkezett. Sőt igyekeztünk táblával és más formákban is tiltakozni az idejáró ebtulajdonosoknál. Ennek viszont a feljelentésünk lett a vége, miszerint az utca közterület és ott az sétáltatja ebét, aki akarja Így a táblát le kellett vennünk, és örültünk, hogy ennyivel megúsztuk. 3. Hideg van télen. Sajnos az utóbbi két tél nagyon hideg volt. A fűtési rendszerünket nem ilyen telekre méretezték. Ezen kívül az öreg épület öreg nyílászárói elég sok meleget elengednek. (Nem is beszélve a nyitva felejtett ajtókról, ablakokról). Itt javulást, pénz hiányában, csak a tavasz hoz majd. 4. Diákélet. Ez már végképp nem az iskola vezetésén múlik. Mi is szeretnénk, ha még jobb lenne, több és színvonalasabb programjaitok lennének. DÖK-ösök a tanúim, hogy mi minden kezdeményezést támogatnánk. Sőt! További jó vitát és jó újságot kívánok! május TrefortUtca

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Pivárcsi István SzalámI avagy SzeSztIlalom

Pivárcsi István SzalámI avagy SzeSztIlalom Pivárcsi István Szalámi avagy szesztilalom Pivárcsi István Szalámi avagy szesztilalom Diákok és tanárok aranyköpései 2007 2010 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Pivárcsi István Az igazgató beszédet tart A hányingere

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker

1. Melléklet. 2. Melléklet. Interjú D.-vel. Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Geri a nagy parker, Azt hiszi, hogy ő a Marveles Peter Parker 194 1. Melléklet Dobbantó Rap G. D. & B. A. Zs. Ez itt a Dobbantó! Was is das? Ez nem gáz! Kriszbá az osztályfőnökünk Vele cool az egyéni fejlődési tervünk Edit nénit se felejtsük el hozzá fordulunk, ha

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom

Varga Patrícia. Félig megvalósult álom Varga Patrícia Félig megvalósult álom Marina két gyermekes boldog, vagy boldognak hitt családanya volt. Férjével sokat dolgoztak, hogy középszinten tudjanak élni. Ezért meg is volt szinte mindenük. Ahogy

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,

Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál, 66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló

Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Nyári szakmai gyakorlat beszámoló Széll Dávid Csanád OE-KGK MM 2017 Málta Cég: S.trek Logistics and Distribution Szakmai gyakorlat ideje: 2017.07.04-2017.09.08. Készülődés Miután jelentkeztem, és leadtam

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Gonda Zita gyakorlóiskolai vezetőtanár Holokauszt Emléknap: hivatalos iskolai emléknap a 2000-2001-es tanévtől Gothár

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába!

isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába! isteve Szerkesztette George Beahm Steve Jobs egy az egyben Kukkants bele egy zseni agyába! Az Apple tehetségekre épül, olyan tehetségekre, akik, azt hiszem, képesek jó hardvert tervezni, erősek az ipari

Részletesebben

Megmenteni a világot

Megmenteni a világot Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai

Részletesebben

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó!

Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék. Kedves Olvasó! Azonosító: ART20 2011 12 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Kedves Olvasó! Ha olvasod a levelem, akkor máris jól kezdődik a 2012-es év: - mert túlélted a tavalyit, - mert jól vagy és van időd levelemet

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben