Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Szülők, kedves Diákok!"

Átírás

1 Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Köszöntjük Önöket, s benneteket, kedves diákjaink a 2015/2016. tanév lezárásaként készített tanévzáró levéllel, amelyben iskolánk és tanítványaink munkájáról, eredményeiről számolunk be. Egy olyan tanév eredményeiről, amelyben az eddigiekhez hasonlóan tanulóink sok tanulmányi-, kulturális- és sportversenyen, rendezvényen bizonyították tehetségüket, rátermettségüket, s öregbítették iskolánk hírnevét. Nagyon büszkék vagyunk tanulóink nyelvi eredményeire. A végzős középiskolás németes diákok 68%-a szerezte meg a nemzetközi DSD B2/C1diplomát. A 8. osztályos németes diákok 94,7%-a érte el a célnyelvi mérésen a B1, a 6. osztályos németeseknek 84 %-a pedig az A2 vizsgaszintet. A DSD A2 vizsga először került megszervezésre Magyarországon. A 6.b osztályos németes diákok 64%-a szerezte meg az A2-es szintvizsgát. A 6.a osztályos tanulók 84 %-a teljesítette az országos angol szövegértés mérésen a kívánt szintet. A 2015/16. tanévben intézményünkben 709 diák tanult 21 általános iskolai és 6 középiskolai osztályban. A ma bizonyítványt kapott tanulók tanulmányi munkáját a következő mutatók jellemzik: - a magatartás érdemjegyek átlaga: 4,6 - a szorgalom érdemjegyek átlaga: 4,4 - kitűnő minősítést kapott tanulók száma: szaktárgyi dicséretek száma: elégtelen év végi osztályzatot kapott tanulók száma: 7 Az elért eredményekhez hozzájárult az intézményünk által nyújtott tevékenységek széles skálája, a tanulók szorgalma, valamint a Szülők segítő támogatása is. Magunk és a tantestület nevében köszönjük valamennyi Szülő együttműködését, amellyel oktató-nevelő munkánkat segítették, s ezzel hozzájárultak tanítványaink sikereihez. A nyári szünetre az egész családnak jó pihenést kívánunk! Győr, június 17. Rémi Péter intézményvezető Wöller László intézményegység-vezető

2 Kitűnő testvérpárok Bedics Ágnes 2.A Bedics István 4.A Bödör Máté 1.B Bödör Bence 4.C Butsy Léna 1.B - Butsy Áron 3.A Czébán Lili 2.A - Czébán Stella 2.A Cser Dorka 3.C - Cser Hanna 5.B Doncsecz Alinda 1.B- Ujvári Áron 5.B Edőcs Péter 1.A- Edőcs Edina 3.C Horváth Dia 1.B - Horváth Dóra 2.C -Horváth Dávid 5.B Horváth Réka 2.A Horváth Zsófia 2.A Jenei Tamás 2.C Jenei Krisztina 4.C Kiss Klaudia 3.B Kiss Márk 5.B Kocsis Géza 1.B Kocsis Kata 3.C Kocsis Réka 1.B Kocsis Viktória 3.C Németh Lili 2.B Németh Nóra 2.B Makkos Eszter 1.B - Makkos Gergő 1.B Pákozdi Petra 3.A- Pákozdi Dávid 6.A Pintér Bianka Nóra 3.A Pintér Regina Anna 3.A Simon Botond 2.C Simon Csaba 4.B Szeder Áron Milán 3.C Szeder Ákos 5.B Vitárius Éda 2.A Vitárius Admira 5.A

3 Kitűnő tanulók a 1.b 1.c Baumann Léda Bombay Kamilla Czuczor Viktor Bedőcs Máté Butsy Léna Felber Ramóna Dávid Botond Bődör Máté Horváth Viktória Edőcs Péter Cseri Gabriella Krisch Violetta Márta Farkas Zétény Doncsecz Alinda Mészáros Zsombor Hajba Milán Horváth Dia Nagy Georgina Kállai Márk Kalmár Patrik Pajor Franciska Kovács Barbara Kaszab Lénárd Pőcze Alíz Anna Kovács Nóra Kocsis Géza Szabó Levente Kovács-Bári Eszter Kocsis Kata Nagy Hanna Kocsis Réka Nagy Zsófia Ilona Makkos Eszter Pataki Eszter Makkos Gergő Rácz Áron Tóth Péter 2.a 2.b Balogh Bendegúz Bedics Ágnes Bősze Nóra Brückner Artúr Czébán Lili Czébán Stella Gálosi Lénárd Horváth Réka Horváth Zsófia Lichtblau Lili Mustó Johanna Pusztai Fanni Vitárius Éda Gősi Gergő Gyarmati-Plenkers Szofi Kovács Máté Csaba Lukács Luca Magdics Áron Németh Lili Németh Nóra Nusser Gergő Papp Dániel Petrik Abigél Ilona Pintér Lora Pőcze András Takács Zsófia Tóth Márk Turi Adrienn Vesztergom Lilien

4 2.c Baán Dóra Büki Luca Dallos István Tivadar Hornyák Petra Horváth Dóra Jenei Tamás Labáth Zorán Mozsonyi Máté Móricz Nadin Zea Németh Anna Németh Nándor Simon Botond Bendegúz Takács Imre Tóth Marcell Vas Dávid Csaba Zsolnai Zseraldin Szofi Csöndör Bálint Emresz Gina Gál Áron Galambos-Nagy Martin Hendinger Hanna Horváth Csaba Káli Szonja Kővári Filip Ksúz Barnabás László Vivien Lendvai Áron Nagy Rebeka Szőke Csenge Tuider Márk 3.a 3.b 3.c Butsy Áron Csomai Kata Cser Dorka Dervalics Milán Darázs Anna Edőcs Edina Dvorzák Balázs Gaál Kitti Gerencsér Dávid Gregovics Szonja Kiss Klaudia Hajczinger Patrícia Kiss Boglárka Kohán Emese Izsó Márton Kocsis Eszter Rózsa Levente Kiss Hanna Nagy Abigél Sára Samu Barbara Koczkás Lili Pákozdi Petra Takács Viktória Kocsis Kata Pintér Bianka Nóra Varga Ádám Kocsis Viktória Pintér Regina Anna Zalka Patrícia Kuhn Kiara Viktória Szapári Levente Orbán Glória Margaréta Pádár Laura Papatyi Botond Péntek Nedda Pogács Patrik János Szeder Áron Milán

5 4.a 4.b 4.c Balázs András Bánusz Áron Soma Bődör Bence Bedics István Csorba-Simon Dorka Csajkás Kolos Gelencsér Eszter Simon Csaba Jenei Krisztina Kakuk Eliza Smuk Noémi Kiss Rebeka Szabó Gabriella Szeitz Kata Viola Major Melinda Tatai Bogáta Heidi Szabó Fanni Szőke Richárd Udvardi Natália 5.a 5.b Bagaméry Boglárka Horváth Noémi Komán Levente Botond Vitárius Admira Ailer Anna Bakos Borbála Cser Hanna Horváth Dávid Kiss Márk Kocsis Anna Kümmel Milán Szeder Ákos Ujvári Áron 6.a 6.b Fedornyák Olivér Pákozdi Dávid Varga Flóra Dátán Adél Kővári Norbert Nagy Zsófia Pászti Katalin 7.a 7.b Biczó Máté Csordás Boglárka Dani Melinda Marx Bálint Orosz Rebeka

6 8.b Kristofoletti Ágnes Zóra Klaj Kristóf Németh Adrienn Vivien Vas Kitti 9.a Bujáki Bálint 13.b Cserháti Helga Cserpes Fruzsina Halász Petra Kerpics Kinga Kürtösi Kitti Németh Vanda Szabó Vanda

7 Kitüntetések: PRO STUDIO Klaj Kristóf 8.b ezüstgyűrű Kristofoletti Ágnes Zóra ezüstgyűrű Nagy Dorka Napsugár ezüstgyűrű Németh Adrienn Vivien 8.b ezüstgyűrű PRO ARTE Kovács Petra 8.b ezüstgyűrű PRO PALMA Bene Kevin 8.b ezüstgyűrű Nagy Lionel 8.b ezüstgyűrű Jutalomkönyvek: 2.a Nyikus Tímea Somogyi Lilla kimagasló szorgalmáért sportteljesítményéért 3.c Gerencsér Dávid versenyeredményeiért, tanulmányi munkájáért, sportteljesítményéért

8 5.b Ailer Anna Cser Hanna Horváth Dávid Kiss Márk Kocsis Anna Szeder Ákos Tatai Bíborka Ujvári Áron közösségi munkájáért, kulturális tevékenységéért versenyeredményeiért versenyeredményeiért versenyeredményeiért versenyeredményeiért versenyeredményeiért tanulmányi munkájáért versenyeredményeiért 6.a Boros Boglárka Kovács Réka Varga Flóra közösségi munkájáért közösségi munkájáért versenyeredményeiért 6.b Marx Bianka tanulmányi és sporteredményeiért 7.a Biczó Máté közösségi munkájáért és versenyeredményéért Bury-Pravotinszky Gerda kulturális tevékenységéért D. Nagy Virág kulturális tevékenységéért Vojta Katrin közösségi munkájáért 8.b Czimmermann Ferenc Pál Gyurkovics Milán Liebermann Alexandra tanulmányi eredményéért versenyeredményeiért kulturális tevékenységéért

9 10.a Oszter Noémi Pokornyi Barbara iskolai rendezvényeken való szereplésekért, versmondó versenyeken elért helyezésekért tanulmányi eredményéért, versenyeredményeiért 11.a Bene Márkó Hőgye Virág Takács Dominika Urbán Alexander tanulmányi és közösségi munkájáért tanulmányi munkájáért és versenyeredményiért tanulmányi munkájáért tanulmányi munkájáért 11.b Horváth Viktória Kálmán Péter Torma Dorottya Szabó Boldizsár közösségi munkájáért közösségi munkájáért, tanulmányi eredményéért közösségi munkájáért versenyeredményeiért 12.a Albert Dorina Cseh-Németh Donát sportteljesítményéért művészeti tevékenységéért

10 13.b Bajusz Laura Botos Anikó Cserháti Helga Cserpes Fruzsina Freiberger Ivett Gősy Dániel Halász Petra Kerpics Kinga Kürtösi Kitti Madár Olivér Németh Vanda Rogerson Nicholas John Szabó Vanda Veisz Vivien tanulmányi eredményéért tanulmányi eredményéért kitűnő bizonyítványáért kitűnő bizonyítványáért sportteljesítményéért művészeti tevékenységéért és versenyeredményéért tanulmányi eredményéért, sporttevékenységéért és kitűnő bizonyítványáért tanulmányi és közösségi munkájáért, kitűnő bizonyítványáért kitűnő bizonyítványáért versenyeredményéért tanulmányi és közösségi munkájáért, kitűnő bizonyítványáért művészeti tevékenységéért és versenyeredményéért tanulmányi eredményéért és sporttevékenységéért, kitűnő bizonyítványáért versenyeredményéért

11 A két tanítási nyelvű iskolák központi német célnyelvi mérésén a 8.b osztályból a B1 vizsgaszintet teljesítette: Bene Kevin Bugovics Lilla Czimmermann Ferenc Pál Fekete Dustin Gyurkovics Milán Haller Stella Klaj Kristóf Kovács Petra Liebermann Alexandra Petra Maász Dániel Majdán Anna Mátyás Mira Németh Adrienn Vivien Sápi Erzsébet Stubán Máté Váradi Noémi Vas Kitti Felkészítő tanáraik: Jankovics Beatrix, Barnáné Máhig Rita, Wolfgang Goldhammer

12 Az angol szövegértésben a osztályból az A2 szintet teljesítette: D. Nagy Virág Gazdik Dominik Kristofoletti Ágnes Zóra Lugosi Márton Benedek Magasházi Hajnalka Molnár Kristóf Nagy Dorka Napsugár Tóth Kornél Turbók Csanád Zimonyi Dávid Felkészítő tanáraik: Szeder Katalin, Medei Erika A Német Nyelvi Diploma C1 fokozatát, vagyis a nemzetközi, illetve magyar felsőfokú nyelvvizsga szintet értek el: Berkes Alexandra Boros Dávid Rogerson Nicholas John Szabó Vanda Zsenák Vajk DSD B2 középfokú nyelvi diplomát vehetnek át: Bury- Pravotyinszky Marcell Mirejder Kinga Németh Erik Páter Glória Stetzl Matthias Tunyogi Éva Krisztina Felkészítő tanáraik: Körmendi Katalin, Wolfgang Goldhammer

13 ALSÓ TAGOZAT TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK 2015/2016. tanév Név Évf. elnevezése Szint Hely. Felkészítő MAGYAR Sághy Cintia 4.a Szépen szóló városi Dr. Vinkovitsné városi különdíj verseny Kőhalmi Márta Csorba-Simon Dorka 4.b Szépkiejtési (Tulipános Iskola) városi 3. Téringer Andrea Turi Adrienn 2.b Győrzámolyi Tóthné iskolai 3. Versmondó Varga Szilvia Bárth Rebeka 4.c Győrzámolyi Versmondó iskolai 3. Vági Orsolya Csajkás Kolos 4.c Győrzámolyi Versmondó iskolai különdíj Vági Orsolya Mészáros Zsombor 1.c Győrzámolyi Gulyásné területi különdíj Versmondó Cseh Mária Csöndör Bálint Győrzámolyi Versmondó területi 2. Tóth Szabolcsné Sághy Cintia 4.a Győrzámolyi Dr. Vinkovitsné területi 3. Versmondó Kőhalmi Márta Bárth Rebeka 4.c Győrzámolyi Versmondó területi 3. Vági Orsolya Csajkás Kolos 4.c Győrzámolyi Versmondó területi különdíj Vági Orsolya Mészáros Zsombor 1.c Gulyásné Cseh Mária Pőcze Alíz Anna 1.c Krisch Violetta Márta 1.c Tóth Tas Tamás 1.b Tóth Péter 1.a Czébán Lili 2.a iskolai 2. iskolai 2. Gulyásné Cseh Mária Gulyásné Cseh Mária iskolai 3. Vági Orsolya iskolai 3. Farkas B. Richárd Schmidtné Fücsek Piroska

14 Turi Adrienn 2.b Gálosi Lénárd József 2.a Balogh Bendegúz 2.a Gál Áron Boross Kristóf Fekete Hanna 3.a Lukács Ruben 3.a Tóth Kata Panna 3.b Neuberger Flórián 3.c Mezei Blanka Eliza 4.c Csajkás Kolos 4.c Szabó Gabriella 4.a Leicht Fruzsina 4.b Kiss Boglárka 3.a Krisch Violetta Márta 1.c Mészáros Zsombor 1.c Hajba Milán 1.a Pajor Franciska 1.c Nyelvismerő Városi Vetélkedő olvasója 1. olvasója 1. olvasója 1. olvasója 1. iskolai 2. iskolai 2. Tóthné Varga Szilvia Schmidtné Fücsek Piroska Schmidtné Fücsek Piroska iskolai 3. Tóth Szabolcsné iskolai 3. Tóth Szabolcsné iskolai 2. Tóth Szabolcsné iskolai 2. Tóth Szabolcsné iskolai 3. Tóthné Varga Szilvia iskolai 3. Szabó Gergely Vági Orsolya iskolai 2. Vági Orsolya iskolai 2. Dr. Vinkovitsné Kőhalmi Márta iskolai 3. Péterfia Marianna városi 2. Tóth Szabolcsné Gulyásné Cseh Mária Gulyásné Cseh Mária iskolai 2. Farkas B. Richárd iskolai 2. Gulyásné Cseh Mária

15 Pőcze Alíz Anna 1.c Takács Balázs 1.b Horváth Réka 2.a Gál Áron Czébán Lili 2.a Németh Dominik 2.b Büki Luca 2.c Darázs Anna 3.b Pákozdi Petra 3.a Edőcs Edina 3.c Fogarasi Kitti Elvira 3.a Kiss Rebeka 4.c Sághy Cintia 4.a Smuk Noémi 4.b Kakuk Eliza Bettina 4.a Szabó Fanni Rebeka 4.c Darázs Anna 3.b Kiss Klaudia 3.b Kiss Beatrix 3.b Bugovics Ábel 3.b Ksúz Barnabás Gulyásné iskolai 3. olvasója 1. Cseh Mária olvasója 1. iskolai 3. Vági Orsolya Schmidtné olvasója 2. Fücsek Piroska olvasója 2. iskolai 2. Tóth Szabolcsné Schmidtné iskolai 2. olvasója 2. Fücsek Piroska Tóthné iskolai 3. olvasója 2. Varga Szilvia olvasója 2. iskolai 3. Farkas B. Richárd Tóthné olvasója 3. Varga Szilvia olvasója 3. iskolai 2. Tóth Szabolcsné olvasója 3. iskolai 2. Szabó Gergely olvasója 3. iskolai 3. Tóth Szabolcsné olvasója 4. Vági Orsolya Dr. Vinkovitsné iskolai 2. olvasója 4. Kőhalmi Márta olvasója 4. iskolai 2. Péterfia Marianna Dr. Vinkovitsné iskolai 3. olvasója 4. Kőhalmi Márta olvasója 4. iskolai 3. Vági Orsolya MATEMATIKA Holenda Barnabás Regionális regionális 2. Matematikaverseny Holenda Barnabás Regionális Matematikaverseny Holenda Barnabás Regionális Matematikaverseny Holenda Barnabás Regionális Matematikaverseny Holenda Barnabás Regionális Matematikaverseny regionális 12. regionális 14. regionális 17. regionális 14.

16 Gál Áron Kiss Boglárka 3.a Pintér Regina 3.a Horváth Dóra 2.c Kuhn Kiara 3.c Póczi Mihály 4.b Koller Ábel 4.b Simon Csaba 4.b Körmendi Petra 4.b Simon Botond 2.c Mozsonyi Máté 2.c Szeitz Kata Viola 4.b Bedics Ágnes 2.a Holenda Barnabás Regionális Matematikaverseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Alapműveleti Matematika Tappancs Téli Totó matematika regionális 19. regionális 9. Hudacsek Beáta regionális 20. Hudacsek Beáta regionális 10. regionális 3.. regionális 11. regionális 14. regionális 19. regionális 19. regionális 19. regionális 20. megyei 22. Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó Vácziné Wirgha Anikó országos 4. Károlyi Dóra Pákozdi Petra 3.a Rejtvényfejtő megyei 4. Hudacsek Beáta Darázs Anna 3.b Rejtvényfejtő megyei 10.

17 Kohán Emese Mária 3.b Rejtvényfejtő megyei 16. Kocsis Viktória 3.c Rejtvényfejtő megyei 13. Vácziné Wirgha Anikó Szabó Fanni Rebeka 4.c Rejtvényfejtő városi 1. Károlyi Dóra Csajkás Kolos 4.c Kalmár László Országos Matematika megyei 4. Károlyi Dóra Gál Áron Gárdonyi Logika országos 21. Nagy Zsófia Ilona 1.a Bendegúz Matematika Takács-Boros megyei 5. Eszter Kiss Klaudia 3.b Kiss Klaudia 3.b Vas Dávid Csaba 2.c Kiss Klaudia 3.b Gerencsér Dávid 3.c Cser Dorka 3.c Kuhn Kiara Viktória 3.c Pádár Laura 3.c Barabás Márk 3.c Zrínyi Ilona Matematika megyei 20. oklevél (Szabadhegyi legeredménye sebb diákja) NÉMET NYELV Német Szépkiejtési városi 2. Német Vers- és Prózamondó (Kovács Margit megyei 3. Német Nyelvokt. Nemzetiségi Ált.Isk.) Német Vers- és Prózamondó (Kovács Margit Német Nyelvokt. Nemzetiségi Ált.Isk.) Országos Német nyelvi Levelező Spiel und Gewinn! Országos Német nyelvi Levelező Spiel und Gewinn! Országos Német nyelvi Levelező Spiel und Gewinn! Országos Német nyelvi Levelező Spiel und Gewinn! Kétfordulós megyei különdíj Saflánszky Sarolta Domonkosné Nagy Krisztina Saflánszky Sarolta országos 4. Téringer Andrea országos 6. Téringer Andrea országos 15. Téringer Andrea országos oklevél Téringer Andrea Téringer Andrea Saflánszky Sarolta

18 Gerencsér Dávid 3.c Izsó Márton 3.c Darázs Anna 3.b Cser Dorka 3.c Csorba-Simon Dorka 4.b Csajkás Kolos 4.c Izsó Eszter 4.b Smuk Noémi 4.b Betz Johanna Zsófia 4.b Pákozdi Petra 3.a Pákozdi Petra 3.a Dvorzák Balázs 3.a Pintér Regina Anna 3.a Kiss Boglárka 3.a Fogarasi Kitti Elvira 3.a Szapári Levente 3.a Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós iskolai 2. iskolai 3. iskolai 4. iskolai 5. iskolai 2. iskolai 3. iskolai 4. iskolai 5. Téringer Andrea Saflánszky Sarolta Téringer Andrea Saflánszky Sarolta Téringer Andrea Saflánszky Sarolta Téringer Andrea Saflánszky Sarolta Prédlné Takács Lilla Téringer Andrea Prédlné Takács Lilla Téringer Andrea Prédlné Takács Lilla Téringer Andrea Prédlné Takács Lilla Téringer Andrea Prédlné Takács Lilla Téringer Andrea ANGOL NYELV Angol Versmondó városi 1. Hudacsek Beáta nyelvi Kétfordulós Hudacsek Beáta nyelvi Kétfordulós nyelvi Kétfordulós nyelvi Kétfordulós nyelvi Kétfordulós nyelvi Kétfordulós iskolai 2. Hudacsek Beáta iskolai 3. Hudacsek Beáta iskolai 4. Hudacsek Beáta iskolai 5. Hudacsek Beáta iskolai 6. Hudacsek Beáta

19 Szabó Gabriella 4.a Balázs András 4.a Csöndes Szofi Erika 4.a Marton Dániel 4.a Bedics István 4.a Hajmási Barbara 4.a Udvardi Natália 4.c Koller Ábel Áron 4.b Rosta Edina 4.b Nusser Gergő 2.b Kovács Máté Csaba 2.b Teidl Petronella 1.c Simon Botond 2.c Simon Csaba 4.b Simon Botond Bendegúz 2.c Szalai Bence Attila 3.b Varga Ádám 3.b nyelvi Kétfordulós Mosolits Márk nyelvi Kétfordulós iskolai 2. Mosolits Márk nyelvi Kétfordulós iskolai 3. Mosolits Márk nyelvi Kétfordulós iskolai 4. Mosolits Márk nyelvi Kétfordulós iskolai 5. Mosolits Márk nyelvi Kétfordulós iskolai 6. Mosolits Márk TERMÉSZETISMERET Mi világunk Természetismereti városi 6. Károlyi Dóra Mi világunk Természetismereti városi 7. Károlyi Dóra Mi világunk Természetismereti városi 14. Károlyi Dóra TESTNEVELÉS Gy-M-S Megyei Sakk megyei 2. Décsei Sándor Diákolimpia Gy-M-S Megyei Sakk Diákolimpia Gy-M-S Megyei Sakk Diákolimpia GY-M-S Diákolimpia Alpesi sí összetett verseny GY-M-S Diákolimpia Alpesi sí összetett verseny Mezei futás diákolimpia városi döntő XII. Fehér Miki Emléktorna (labdarúgás) XII. Fehér Miki Emléktorna (labdarúgás) megyei 20. Csuta Ákos Koppány megyei 3. Szimultán SE országos 3. Pelczéder Zoltán országos 3. Pelczéder Zoltán városi 3. Pelczéder Zoltán városi városi a torna legjobb játékosa a torna gólkirálya Pelczéder Zoltán Pelczéder Zoltán

20 Teidl Petronella 1.c Rapid Sakk Bajnokság megyei XLIII. - ÉNEK-ZENE Kohán Emese 3.b Városi Népdaléneklési Saflánszky városi különdíj verseny Sarolta RAJZ Cseri Gabriella 1.b Csodálatos vízi világ különleges technika kategória megyei oklevél Körmendi Katalin Káli Szonja Kata Költészet napi Rajzverseny Stefanovics Milán Költészet napi Rajzverseny Hendinger Hanna Költészet napi Galambos Nagy Martin Emresz Gina Viktória Tuider Márk Rajzverseny Költészet napi Rajzverseny Költészet napi Rajzverseny Költészet napi Rajzverseny EGYÉB Darázs Anna 3.b Naprakész városi 1. Gál Áron Naprakész városi 3. Tóthné Varga Szilvia Medei Erika Tóth Szabolcsné CSOPORTOS VERSENYEREDMÉNYEK Darázs Anna Kuhn Kiara Kiss Boglárka Darázs Anna Kiss Klaudia Kohán Emese Mária Zalka Patrícia Cser Dorka Hajczinger Patrícia Kuhn Kiara Viktória Szeder Áron Milán 3.b 3.c 3.a 3.b 3.c MATEMATIKA Holenda Barnabás Regionális Matematika-logika verseny Bolyai Matematika Bolyai Matematika regionális 6. megyei 6. megyei 8. Vácziné Wirgha Anikó Hudacsek Beáta Vácziné Wirgha Anikó

21 Bánusz Áron Soma Hendinger Dániel Koller Ábel Áron Svajda Szabolcs Bánusz Áron Soma Csorba-Simon Dorka Izsó Eszter Csajkás Kolos Kiss Rebeka Major Melinda Kiss Klaudia Darázs Anna Kiss Beatrix Tóth Kata Panna Zalka Patrícia Lelkes Viktor Major Melinda Balassa Eszter Nagy Máté 4.b 4.b 4.c 3.b 4.c 4.c 4.b 4.b Darázs Anna Kiss Klaudia 3.b Tóth Kata Panna Csalogány Dávid Druhapolcsik Patrik 3.b Kugler Bence Dominik Taufer Dániel Szabadhegyi Pacsirták csapata Czébán Lili Czébán Stella Horváth Réka Horváth Zsófia Somogyi Lilla Júlia Veszeli Gergely 3.b 3.b 3.c 2.a Bolyai Matematika megyei 16. Vácziné Wirgha Anikó NÉMET NYELV Bábeli zűrzavar Regionális Német megyei 1. Téringer Andrea Bábeli zűrzavar Prédlné Regionális Német megyei 4. Takács Lilla TIÉD A SZÓTÁR - Grimm Kiadó TERMÉSZETISMERET megyei 2. Saflánszky Sarolta ÖKO-Manók városi 4. Károlyi Dóra RAJZ Nyelvek Európai Napja Plakátverseny Nyelvek Európai Napja Plakátverseny Nyelvek Európai Napja Plakátverseny ÉNEK-ZENE Fújdogál a szél Városi Népdaléneklési Barsi Ernő Megyei Népdaléneklési Minősítő városi 2. városi 3. városi 3. városi bronz Saflánszky Sarolta Saflánszky Sarolta Saflánszky Sarolta Saflánszky Sarolta megyei 2. Eged Józsefné

22 Káli Szonja Nagy Rebeka Farkas Maja Nagy Abigél Horváth Réka Czébán Lili Czébán Stella Somogyi Lilla Rosta Edina Nagy Abigél Kocsis Kata Pádár Laura Ráth Borbála Pintér Regina Somogyi Lilla Kocsis Eszter Fülöp Henrietta Tóth Abigél Czébán Lili Czébán Stella Gelencsér Eszter Teidl Petronella Nusser Gergő Kovács Máté Csaba Veszprémi Ábel Csemez Márk Csalogány Dávid Karácsony Dániel Nusser Gergő Papp Dániel Szalai Bence Attila Taufer Dániel Tuider Márk Varga Ádám Czébán Lili Czébán Stella Horváth Réka Káli Szonja Kata Nagy Abigél Sára Nagy Rebeka Somogyi Lilla Júlia 3.a 2.a 2.a 2.a 2.a 4.b 3.a 3.c 3.c 4.b 3.a 2.a 3.a 3.a 3.c 2.a 2.a 4.a 1.c 2.b 2.b 2.b 3.b 2.b 2.b 3.b 3.b 3.b 2.a 2.a 2.a 3.a 2.a TESTNEVELÉS Szivacskézilabda ETO Bajnokság Nemzetközi Audi ETO Balázs Kupa Gy-M-S Megyei Sakk Diákolimpia XII. Fehér Miki Emléktorna (labdarúgás) Szivacskézilabda ETO Bajnokság területi 1. Kocsis Tibor nemzetközi 3. Kocsis Tibor megyei 6. Décsei Sándor Csuta Ákos Koppány városi 1. Pelczéder Zoltán területi 3. Kocsis Tibor

23 Németh Kira Kovács Barbara Nagy Hanna Butsy Léna Bombai Kamilla Somogyi Lilla Júlia Vitárius Éda Zsolnai Zseraldin Szofi Nagy Abigél Sára Czébán Lili Czébán Stella Somogyi Lilla Júlia Lakatos Laura Lola Hornyák Petra Major Melinda Ailer Anna Éva Hajmási Barbara Kakuk Eliza Bettina Szabó Gabriella Pados Izabella Smuk Noémi Ráth Borbála Gelencsér Eszter Pintér Regina Anna Pádár Laura Kocsis Kata Rosta Edina Váczi Filoména 1.a 1.a 1.a 1.b 1.b 2.a 2.a 2.c 3.a 2.a 2.a 2.a 2,a 2.c 4.c 5.b 4.a 4.a 4.a 4.c 4.b 4.b 4.a 3.a 3.c 3.c 4.b 4.a Szivacskézilabda ETO Bajnokság Szivacskézilabda ETO Bajnokság Utánpótlás Kézilabda Bajnokság városi 1. Deákiné Varga Anikó regionális 2. Kocsis Tibor városi 2. Kocsis Tibor

24 Papp Dániel Tóth Márk Szűcs Attila András Nusser Gergő Vas Dávid Csaba Mozsonyi Máté Karácsony Dániel Kővári Filip László Boross Kristóf Tuider Márk Puska Zoltán Ksúz Barnabás Horváth Csaba Csemez Márk Simon Ádám Kopp Noel Barnabás Taufer Dániel Csalogány Dávid Szalai Bence Attila Dervalics Milán Szapári Levente Butsy Áron 2.b 2.b 2.b 2.b 2.c 2.c 3.b 3.b 3.b 3.a 3.a 3.a Nemak Futsal Kupa (I. korcsoport) városi 2. Pelczéder Zoltán Varga Ádám Pogács Patrik János Gerencsér Dávid Szeder Áron Milán Markó Levente Truczer Kevin Szebasztián Algács Zoltán Horváth Zoltán Varga Márkó Ramón Fekete Kevin Bedics István Forgács Bálint Mók Rokkó Nagy Máté Simon Csaba Bődör Bence 3.b 3.c 3.c 3.c 3.c 3.c 4.a 4.a 4.a 4.a 4.a 4.a 4.a 4.b 4.b 4.c Nemak Futsal Kupa (II. korcsoport) városi 2. Pelczéder Zoltán

25 FELSŐ TAGOZAT TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK 2015/2016. tanév Név Évf. elnevezése Szint Hely. Felkészítő MAGYAR Cser Hanna 5.b Nyelv-Elek Anyanyelvi verseny városi 2. Horváth Rita Nyilas Roxána 5.a Győrzámolyi Versmondó városi különdíj Szabó Gergely Bakos Borbála 5.b Győrzámolyi Versmondó területi 3. Horváth Rita Vitárius Admira 5.a Szabó Gergely Bakos Borbála 5.b iskolai 2. Horváth Rita Kiss Márk 5.b iskolai 2. Horváth Rita Nyilas Roxána 5.a iskolai 3. Szabó Gergely Szeder Ákos Bence 5.b iskolai 3. Horváth Rita Nyári Vanessza 6.a iskolai 2. Wicher Rita Kleinráth Bianka 6.b iskolai 2. Háda Ágnes Dátán Adél 6.b iskolai 3. Háda Ágnes NÉMET NYELV Bábeli zűrzavar Horváth Dávid 5.b Regionális Német regionális 2. Altrichter Zsolt Bábeli zűrzavar Kümmel Milán 5.b Regionális Német Levente regionális 18. Altrichter Zsolt Bábeli zűrzavar Tatai Bíborka Anna 5.b Regionális Német regionális 13. Altrichter Zsolt

26 Marx Bianka 6.b Marx Bence 6.b Neuberger Kornél 6.b Kovács Tamás 7.b Orosz Rebeka 7.b Marx Balázs 7.b Ailer Anna Éva 5.b Cser Hanna 5.b Kiss Márk 5.b Kocsis Anna Viktória 5.b Dátán Adél 6.b Marx Bianka 6.b Marx Bence 6.b Kővári Norbert 6.b Lötscher Claudia 7.b Orosz Rebeka 7.b Bábeli zűrzavar Regionális Német Bábeli zűrzavar Regionális Német Bábeli zűrzavar Regionális Német Bábeli zűrzavar Regionális Német Bábeli zűrzavar Regionális Német Bábeli zűrzavar Regionális Német Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási regionális 8. regionális 7. regionális 3. regionális 1. regionális 2. regionális 3. Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Szigetiné Körmendi Edit Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Rózsavölgyi Anikó Szigetiné Körmendi Edit megyei 14. Altrichter Zsolt megyei 12. Altrichter Zsolt megyei 4. Altrichter Zsolt megyei 19. Altrichter Zsolt megyei 13. megyei 3. megyei 4. megyei 11. megyei/ elődöntő megyei/ elődöntő Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Rózsavölgyi Anikó Szigetiné Körmendi Edit Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó

27 Kovács Tamás 7.b Marx Bálint 7.b Orosz Rebeka 7.b Lötscher Claudia 7.b Pászti Katalin 6.b Tatai Bíborka Anna 5.b Horváth Dávid 5.b Kiss Márk 5.b Papatyi Boglárka 5.b Pászti Réka 5.b Marx Bianka 6.b Pászti Katalin 6.b Kővári Norbert 6.b Marx Bence 6.b Neuberger Kornél 6.b Marx Bálint 7.b Orosz Rebeka 7.b Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási Gárdonyi Német Fordítási döntő Gárdonyi Német Fordítási döntő Német Vers- és Prózamondó (Kovács Margit Német Nyelvokt. Nemzetiségi Ált.Isk.) Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós Kétfordulós megyei 16. megyei 10. megyei 1. megyei 3. megyei különdíj iskolai 2. iskolai 3. iskolai 4. iskolai 5. iskolai 2. iskolai 3. iskolai 4. iskolai 5. iskolai 2. Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Szigetiné Körmendi Edit Prédlné Takács Lilla Rózsavölgyi Anikó Szigetiné Körmendi Edit Domonkosné Nagy Krisztina Altrichter Zsolt Jankovics Beatrix Altrichter Zsolt Jankovics Beatrix Altrichter Zsolt Jankovics Beatrix Altrichter Zsolt Jankovics Beatrix Altrichter Zsolt Jankovics Beatrix Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Domonkosné Nagy Krisztina Rózsavölgyi Anikó Rózsavölgyi Anikó

28 Kohán Csaba 7.b Marx Balázs 7.b Lötscher Claudia 7.b Fülöp Krisztián Szilárd Komán Levente Botond Komán Levente Botond Fülöp Krisztián Szilárd 5.a 5.a 5.a 5.a Szapári Zoltán Adrián 5.a Nyilas Roxána 5.a Büki Dávid 5.a Fedornyák Olivér 6.a Párkányi Ádám 6.a Pákozdi Dávid 6.a Varga Flóra Emma 6.a Kovács Réka Rebeka 6.a Dani Melinda 7.a Biczó Máté 7.a Csordás Boglárka 7.a Fogti Zoltán 7.a Algács Natália Dorina 7.a Ruisz Barnabás 7.a Kristofoletti Ágnes Zóra Zimonyi Dávid Lugosi Márton Rózsavölgyi iskolai 3. Kétfordulós Anikó Rózsavölgyi iskolai 4. Kétfordulós Anikó Rózsavölgyi iskolai 5. Kétfordulós Anikó ANGOL NYELV Gárdonyi Angol Fordítási megyei 4. Horváth Barbara Gárdonyi Angol Fordítási megyei 1. Horváth Barbara Kétfordulós Horváth Barbara Kétfordulós iskolai 2. Horváth Barbara Kétfordulós iskolai 3. Horváth Barbara Kétfordulós iskolai 4. Horváth Barbara Kétfordulós iskolai 5. Horváth Barbara Takács-Boros Kétfordulós Eszter Takács-Boros iskolai 2. Kétfordulós Eszter Takács-Boros iskolai 3. Kétfordulós Eszter Takács-Boros iskolai 4. Kétfordulós Eszter Takács-Boros iskolai 5. Kétfordulós Eszter Medei Erika Kétfordulós Kiss Rita Medei Erika iskolai 2. Kétfordulós Kiss Rita Medei Erika iskolai 3. Kétfordulós Kiss Rita Medei Erika iskolai 4. Kétfordulós Kiss Rita Medei Erika iskolai 5. Kétfordulós Kiss Rita Medei Erika iskolai 6. Kétfordulós Kiss Rita Kétfordulós Szeder Katalin Kétfordulós iskolai 2. Szeder Katalin Kétfordulós iskolai 3. Szeder Katalin

29 Nagy Dorka Napsugár Kétfordulós iskolai 4. Szeder Katalin Turbók Csanád István Kétfordulós iskolai 5. Szeder Katalin MATEMATIKA Szeder Ákos 5.b Marót Rezső Matematikaverseny megyei 4. Wöller Lászlóné Kiss Márk 5.b Marót Rezső Matematikaverseny megyei 10. Wöller Lászlóné Cser Hanna 5.b Marót Rezső Matematikaverseny megyei 14. Wöller Lászlóné Horváth Dávid 5.b Marót Rezső Matematikaverseny megyei 19. Wöller Lászlóné Horváth Dávid 5.b Alapműveleti Matematika megyei 2. Wöller Lászlóné Kocsis Anna Viktória 5.b Alapműveleti Matematika megyei 5. Wöller Lászlóné Cser Hanna 5.b Alapműveleti Matematika megyei 18. Wöller Lászlóné Kiss Márk 5.b Alapműveleti Matematika megyei 22. Wöller Lászlóné Orosz Rebeka 7.b Alapműveleti Matematika megyei 17. Dudás Sándorné Horváth Dávid 5.b Rejtvényfejtő megyei 7. Wöller Lászlóné Kocsis Anna Viktória 5.b Rejtvényfejtő megyei 12. Wöller Lászlóné Varga Flóra Emma 6.a Rejtvényfejtő megyei 8. Dudás Sándorné Biczó Máté 7.a Rejtvényfejtő megyei 12. Hofer Eszter Szalóki Balás Rejtvényfejtő megyei 3. Wöller Lászlóné Nagy Dorka Napsugár Rejtvényfejtő megyei 14. Wöller Lászlóné Cser Hanna 5.b Kalmár László Országos Matematika megyei 9. Wöller Lászlóné Kocsis Anna Viktória 5.b Kalmár László Országos Matematika megyei 10. Wöller Lászlóné FIZIKA Horváth Dávid 5.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 1. Wöller Lászlóné Pászti Katalin 6.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 2. Wöller Lászlóné Ujvári Áron 5.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 2. Wöller Lászlóné Szeder Ákos 5.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 3. Wöller Lászlóné Kiss Márk 5.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 4. Wöller Lászlóné Szamoránszky Gábor 6.b Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális 6. Wöller Lászlóné

30 Kiss Márk 5.b Szeder Ákos 5.b Horváth Dávid 5.b Ujvári Áron 5.b Nagy Dorka Napsugár Németh Eszter 5.b Varga Flóra Emma 6.a Biczó Máté 7.a Kristofoletti Csenge Dóra Kristofoletti Ágnes Zóra 5.b Turbók Csanád István Tóth Kornél Kristofoletti Ágnes Zóra Marx Bianka 6.b Marx Balázs 7.b Marx Bálint 7.b Marx Balázs 7.b Marx Bálint 7.b Marx Bálint 7.b Jedlik Ányos Fizikaverseny országos 3. Wöller Lászlóné Jedlik Ányos Fizikaverseny országos 3. Wöller Lászlóné Jedlik Ányos Fizikaverseny országos 4. Wöller Lászlóné Jedlik Ányos Fizikaverseny országos 5. Wöller Lászlóné Ifjú Fizikusok e területi 3. Wöller Lászlóné RAJZ Váczi napok - Rajzverseny városi 3. Körmendi Katalin Váczi napok - Rajzverseny városi 3. Dudás Sándorné KÖNYVTÁRISMERET Bod Péter Országos Könyvtárhasználati országos 9. Peresztegi Erika KRESZ Kerékpáros Ifjúsági Kupa - lányok városi 2. Módos Dezső Kerékpáros Ifjúsági Kupa - lányok város 3. Módos Dezső Kerékpáros Ifjúsági Kupa - fiúk városi 2. Módos Dezső Kerékpáros Ifjúsági Kupa - fiúk városi 3. Módos Dezső Kerékpáros Ifjúsági Kupa megyei 2. Módos Dezső TESTNEVELÉS Mezei futás diákolimpia megyei megyei 8. Szalay Judit döntő Mezei futás diákolimpia megyei megyei 1. Kocsis Tibor döntő Mezei futás diákolimpia megyei megyei 2. Kocsis Tibor döntő Diákolimpia Mezei Futóverseny országos 11. Kocsis Tibor Diákolimpia Mezei Futóverseny országos 10. Kocsis Tibor Diákolimpia Atlétika megyei 1. (1500 m futás) országos 20. Kocsis Tibor

31 CSOPORTOS VERSENYEREDMÉNYEK Cser Hanna Horváth Dávid Kocsis Anna Viktória Szeder Ákos Bence Kovács Réka Rebeka Marx Bence Pákozdi Dávid Párkányi Ádám Biczó Máté Bilstein Barbara Csordás Boglárka Ruisz Barnabás Ailer Ádám Nagy Bianka Orosz Rebeka Portás Mercédesz Nagy Dorka Napsugár Nagy Lionel Zsolt Kristofoletti Ágnes Zóra Szalóki Balázs Cser Hanna Kiss Márk Kümmel Milán Levente Horváth Dávid Kocsis Anna Viktória Szeder Ákos Bence Kovács Réka Rebeka Párkányi Ádám Varga Flóra Emma Ailer Ádám Orosz Rebeka Portás Mercédesz Kocsis Anna Viktória Horváth Dávid Szeder Ákos Bence Cser Hanna Bakos Borbála Dani Melinda Ailer Ádám Gyurkovics Milán Klaj Kristóf Péter 5.b 6.a 6.b 6.a 6.a 7.a 7.b 5.b 5.b 6.a 7.b 5.b 7.a 7.b 8.b 8.b MATEMATIKA Bolyai Matematika Bolyai Matematika Bolyai Matematika Bolyai Matematika Bolyai Matematika Gyárvárosi Matematika Csapatverseny Gyárvárosi Matematika Csapatverseny Gyárvárosi Matematika Csapatverseny Gyárvárosi Matematika Csapatverseny K&H Vigyázz, Kész, Pénz! Pénzügyi Vetélkedő TERMÉSZETTUDOMÁNY Vásárhelyi Pál Természettudományi verseny megyei 11. Wöller Lászlóné megyei 2. Dudás Sándorné megyei 14. Hofer Eszter megyei 16. Dudás Sándorné megyei 13. Wöller Lászlóné városi 1. Wöller Lászlóné városi 2. Wöller Lászlóné városi 2. Dudás Sándorné városi 3. Dudás Sándorné regionális 3. Wöller Lászlóné városi 4. Wöller Lászlóné Szalay Judit Stádel Judit Balogné Berki Éva Horváth Katalin

32 Boros Boglárka Anna Szabó Dorina Edina Stubán Máté Klaj Kristóf Péter Németh Adrienn Vivien Gyurkovics Milán A 8.b teljes osztálylétszámban (18 fő) A 8.b teljes osztálylétszámban (18 fő) Németh Adrienn Vivien Gyurkovics Milán Kocsis Petra Dani Melinda Csordás Boglárka Biczó Máté Nótáskedvű Szabadhegyiek csapata Király Fanni Nagy Bianka Nyári Napsugár Portás Mercédesz Kántor Alexandra Noémi Ruisz Barnabás Hajnal Krisztián Hajnal Péter Bene Kevin Nagy Lionel Jantek Patrik Zimonyi Dávid Lakatos Alexander Molnár Kristóf Ruisz Barna Nagy Lionel Zsolt Jantek Patrik Molnár Kristóf Lakatos Alexander Zimonyi Dávid Bene Kevin Pál 6.a 7.a 8.b 8.b 8.b. 8.b Kontra József Városi Természettudományos FIZIKA Ifjú Fizikusok e BIOLÓGIA Környezetvédelmi Környezetvédelmi akadályverseny FÖLDRAJZ városi 10. Gaál Marietta területi 7. Wöller Lászlóné városi 1. területi 1. Balogné Berki Éva Balogné Berki Éva 8.b Fedezzük fel Európát! városi 3. Stádel Judit 7.a 5.b 7.b 7.a 9.a 9.a 8.b 7.a 8.b ANGOL NYELV Angol nyelvi Országismereti városi 2. Medei Erika Csapatverseny ÉNEK-ZENE Fújdogál a szél Saflánszky Városi Népdaléneklési városi bronz Sarolta Barsi Ernő Megyei Népdaléneklési Minősítő TESTNEVELÉS megyei 2. Eged Józsefné Nemak Futsal városi 3. Kocsis Tibor ETO Futsal Kupa városi 2. Kocsis Tibor

33 Ruisz Barnabás Hajnal Krisztián Hajnal Péter Bene Kevin Nagy Lionel Jantek Patrik Zimonyi Dávid Lakatos Alexander Molnár Kristóf Ailer Ádám Biczó Máté Portás Mercédesz Orosz Rebeka Czimmermann Ferenc Pál Kovács Petra Maász Dániel Németh Adrienn Vivien 7.a 9.a 9.a 8.b 7.b 7.a 7.b 7.b 8.b Nemak Futsal Kupa városi 3. Kocsis Tibor EGYÉB Heuréka rejtvényfejtő verseny Könyvtárhasználati városi 3. városi 2. Dudás Sándorné Hofer Eszter Peresztegi Erika Háda Ágnes

34 KÖZÉPISKOLA TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK 2015/2016. tanév Név Évf. elnevezése Szint Hely. Felkészítő MAGYAR Oszter Noémi 10.a Bálint napi szerelmes Versmondó megyei különdíj Horváth Rita TÖRTÉNELEM Madár Olivér 13.b Az első világháború országos 5. Szalai Attila Gősy Dániel 13.b Az első világháború országos döntős Szalai Attila Szíjj Balázs 13.b Az első világháború országos döntős Szalai Attila ANGOL NYELV Kálmán Péter 11.b OKTV Angol iskolai dolgozat forduló elküldve Knausz Erzsébet TESTNEVELÉS Bujáki Bálint 9.a Ifjúsági Európa ifjúsági Bajnokság - Íjászat EU B. 1. Molnár József KRESZ Középiskolás Urbán Alexander 11.a Közlekedésbiztonsági városi 1. Módos Dezső Kupa- kerékpár Bene Márkó 11.a Középiskolás Közlekedésbiztonsági városi 1. Módos Dezső Kupa- segédmotor Szabó Boldizsár 11.b Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupavárosi 1. Módos Dezső személygépjármű Urbán Alexander 11.a Középiskolás Közlekedésbiztonsági megyei 2. Módos Dezső Kupa- kerékpár Bene Márkó 11.a Középiskolás Közlekedésbiztonsági megyei 3. Módos Dezső Kupa- segédmotor Szabó Boldizsár 11.b Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupamegyei 1. Módos Dezső személygépjármű Szabó Boldizsár 11.b Középiskolai Közlekedési Kupa - országos 8. Módos Dezső személygépkocsi EGYÉB Sulyok Viktória 10.a III. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny országos különdíj -

35 CSOPORTOS VERSENYEREDMÉNYEK Németh Kitti Pokornyi Barbara Stubán Márk Németh Klaudia Méri Julianna Viniczai Kata Madár Olivér Hegyi Kristóf Csendes Tamás Szabó Boldizsár Pokornyi Barbara Vincze Virág Ruisz Barnabás Hajnal Krisztián Hajnal Péter Bene Kevin Nagy Lionel Jantek Patrik Zimonyi Dávid Lakatos Alexander Molnár Kristóf Hajnal Péter Hajnal Krisztián (+ 7 fő felső tagozatos tanuló) Bencsik Dominika Pokornyi Barbara Vincze Virág Márta 10.a 11.a 13.b 11.b 11.b 11.b 10.a 7.a 9.a 9.a 8.b 9.a 9.a 10.a TÖRTÉNELEM XIX. századi magyar történelem Olimpiatörténeti Vetélkedő Komplex Nemzetközi Történelem országos 10. Szalai Attila országos 12. Szalai Attila nemzetközi 1. Szalai Attila HONISMERET Lengyel Alfréd Honismereti városi 1. Peresztegi Erika TESTNEVELÉS Nemak Futsal városi 3. Kocsis Tibor ETO Futsal Kupa EGYÉB XXI. Országos Csecsemőgondozási - középiskolai kategória városi 2. Kocsis Tibor megyei országos Jánosáné Hammel Zsuzsanna védőnő

36 Nyelvvizsga eredmények a 2015/2016. tanévben Angol nyelv Tanuló neve Osztály Nyelvvizsga szintje, típusa Zimonyi Dávid 8.A Közép B2 EURO Burján Levente 9.A Közép B2 EURO Kiss Lilien Dorottya 9.A Közép B2 TELC (írásbeli) Seres Mátyás Gábor 11.A Közép B2 FCE Bene Márkó József 11.A Közép B2 EURO Takács Dominika 11.A Közép B2 EURO Kovács Evelin 11.B Közép B2 EURO Csendes Tamás 11.B Közép B2 EURO Tóth Balázs 11.B Közép B2 EURO Német nyelv Tanuló neve Osztály Nyelvvizsga szintje, típusa Vaszari Viktória 11.A Közép B2 ÖSD Berkes Alexandra 13.B Felső C1 DSD Valéria Rogerson Nicholas John 13.B Felső C1 DSD Szabó Vanda Erika 13.B Felső C1 DSD Zsenák Vajk Gergő 13.B Felső C1 DSD Boros Dávid 13.B Felső C1 DSD Stetzl Matthias Rudolf 13.B Közép B2 DSD Bury-Pravotinszky 13.B Közép B2 DSD Marcell Mirejder Kinga 13.B Közép B2 DSD Németh Erik 13.B Közép B2 DSD Páter Glória 13.B Közép B2 DSD, Emelt szintű érettségi B1 Tunyogi Éva Krisztina 13.B Közép B2 DSD, Emelt szintű érettségi B2 Stefanits Brigitta 13.B Emelt szintű érettségi B1

Tisztelt Szülők! Kedves Tanítványaink!

Tisztelt Szülők! Kedves Tanítványaink! Tisztelt Szülők! Kedves Tanítványaink! A 2014/2015-ös tanév - hasonlóan az eddigi évekhez bővelkedett a rendezvényekben, eseményekben, élményekben és kihívásokban. Tanulóink sok tanulmányi-, kulturális-

Részletesebben

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Köszöntjük Önöket, s benneteket, kedves diákjaink a 2016/2017. tanév lezárásaként készített tanévzáró levéllel, amelyben iskolánk és tanítványaink munkájáról, eredményeiről

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Köszöntjük Önöket, s benneteket, kedves diákjaink a 2017/2018. tanév lezárásaként készített tanévzáró levéllel, amelyben iskolánk és tanítványaink munkájáról, eredményeiről

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK

ALSÓ TAGOZAT TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT TANULMÁNYI ÉS EGYÉB VERSENYEKEN ELÉRT EGYÉNI EREDMÉNYEK 2012/2013. Név Évf. Verseny elnevezése Szint Hely. Felkészítő MATEMATIKA Bagaméri Boglárka a regionális 6. Pingiczerné Gőcze Éva Ailer

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Tisztelt Szülők, kedves Diákok! Köszöntjük Önöket, s benneteket, kedves diákjaink a 2018/2019. tanév lezárásaként készített tanévzáró levéllel, amelyben iskolánk és tanítványaink munkájáról, eredményeiről

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV

SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei

Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei 1.3.14. Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények Országos tanulmányi verseny helyezettjei 7. Mini LÜK Antónyi Emő Anna 2.a Magyarné Széchényi Judit 12. Angol

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Helyezés zők Felkészítő tanár Anyanyelvi játékok, dr. Lukácsné Forgács játékos anyanyelv" Beáta Móra tollával

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

Rólad szól 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola "Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK ALSÓ TAGOZAT 2016-2017. TANÉV KERÜLETI VERSENYEK 2.b Bagota Gergő Versmondó II. hely Szentpéteriné Szabó Edit 2.b Jakab Jázmin Versmondó részt vett Szentpéteriné Szabó Edit 1.c Bobák Maximilián szavaló

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19.

Versenyeredmények 2018/19. Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Tallós Pál Természetismereti Verseny Október Király Eszter 8.o. Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Juhász

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

Sportorvosi érvényesvége

Sportorvosi érvényesvége 21412 Gede Balázs 4.2.2019 29.1.2019 15:30 21780 Somogyi Mátyás 7.2.2019 29.1.2019 15:30 20018 Varga Ábel 7.2.2019 29.1.2019 15:30 8445 Mészáros Gergő 7.2.2019 29.1.2019 15:30 10085 Józsa Soma 7.2.2019

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY 1.hely Zalaegerszeg "A" 133 pont Jakab Martin 2005 5 Fonyódi Ákos 2005 7 Gaál Máté 2005 14 Mészáros Mirkó 2006 17 Horváth Kevin 2005 20 Balogh Ákos 2005

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK

JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK JUTALOMKÖNYVEK, OKLEVELEK 2014-2015. TANÉV VÉGÉN TANULÓ NEVE OSZTÁLY ÉRDEM Horváth Rebeka 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő. Kovács Boldizsár 1.a Példamutató magatartása, szorgalma és kitűnő

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 11.0h =PB 1 2 Szigeti Csongor Barnabás 1997 VEDAC 11.1h SB 1 3 Baki Barnabás 1999

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Avastetői - Széchenyi iskola Iskolai tanulmányi versenyeredmények 2017/2018

Avastetői - Széchenyi iskola Iskolai tanulmányi versenyeredmények 2017/2018 Avastetői - Széchenyi iskola Matematika Széchenyi matematika verseny Májer Beáta 3. a Széchenyi matematika verseny Berta Enikő 4. a Széchenyi matematika verseny Mihály Zsófia 5.a Széchenyi matematika verseny

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Eredményes tanulóink 2008/2009

Eredményes tanulóink 2008/2009 Eredményes tanulóink 2008/2009 Verseny neve Résztvevõ tanulók Helyezés Felkészítõ tanár Ifjúsági Világkupa JUDO 2008.06.24 Pallang Christopher 5. hely Gárdonyi fordítói vers. Városi angol 2008.11.08 Fülöp

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei

SIOK Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2011-2012-es tanév országos és megyei tanulmányi eredményei Név Eredmény Felkészítő tanár 3.b Csizmadia Renáta SIOK Mesefelolvasó Arany minősítés Szeles Györgyné 3.b Tóth Lilla Zrínyi Ilona megyei matematika VI Laczkóné Nagy Henriett 2.a Tóth Ábel Nyelvész megyei

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

SPORT XXI. ALAPPROGRAM I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl

SPORT XXI. ALAPPROGRAM I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl SPORT XXI. ALAPPROGRAM 2019. I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl Győr, 2018.05.18. CSAPAT NEVEK csapat össz pontszáma helyezés 2. Győri AC "A" 414 1 6. TSC - Dózsa 395 2 9. Mosonmagyaróvári

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre.

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre. 1. Balogh Rebeka 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 25 17 22 64 2. Borsos Laura 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 24 22 26 72 3. György Gábor 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 13 19 25 57 4. Horn Dávid 7 Dorog Eötvös

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola Zöld udvar KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények

Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás

Részletesebben

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola 1. Csáfordi József Écs- Ravazd Általános Jámbor Lászlóné 35 1. 2. Fekete Barnabás 6 Dudás Sándorné 31 2. 3. Károlyi Klaudia 6 Főigazgatóság Gyárvárosi Általános Luttenberger Gyöngyi 31 3. 4. Nyári Alexandra

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános I. bizottság 12. terem angol-általános 1. 08.00 Mészáros Máté László 2. Mihály Alexandra Melinda 3. Nagy Bence Botond 4. Nagy Dorina Petra 5. Nagy Réka 6. 09.00 Nándori Boróka 7. Nemes Katalin 8. Németh

Részletesebben

Dékányné Kerner Szilvia

Dékányné Kerner Szilvia 2014/2015 tanév Vigyázz, Kész, Pénz! Pénzügyi vetélkedő Magyar Judit Márki Noémi Nagy Eszter Solymosi Zoé 1.hely Dékányné Kerner Szilvia BPG 12 csúcsú kocka Matematikaverseny Mogyorósi Dániel 24. hely

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny 2009.09.27 EREDMÉNY 1. Futam K1 fiú V. kcs. 10:00 1. Gurgulits Bence Zoltek 2. Kovács Patrik Zoltek 3. Szegedi Tamás Vért 4. Tóth Bence Tata 5. Dér Ádám Esztergom

Részletesebben

Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1965-ben és előtte születettek Hakszer Erika 23:51:00 23:32:00 47:23:00

Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1965-ben és előtte születettek Hakszer Erika 23:51:00 23:32:00 47:23:00 Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 965-ben és előtte születettek Hakszer Erika :5:00 ::00 47::00 966-980 között születettek Czett Zoltán 6:9:00 nincs Gyenizse Zoltán 0:58:00 0:0:00 4:00:00 Kántor Attila

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM 9. TEREM 1. 10.b Ökrös Tamara matematika 2. 10.b Pop Krisztián Dávid matematika 3. 10.b Prágay Botond Lél matematika 4. 10.b Sulok Bence matematika 5. 10.b Szűcs Kata Nóra matematika 6. 10.b Tankó Jázmin

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben